Re: Nagy Síkság

by **Sakamoto Rin** Hétf. Ápr. 14 2014, 10:42

He… he?... Sora és Kaibutsu

A lány arcára nézve először azt hiszem, valami baja van, de rá kell jönnöm, hogy semmi baja, egyszerűen csak jól láthatóan unja az egészet. A mondandója is mely oly kínkeserves lassúsággal ejt ki és a folyamatos ásítozása is ezt mutatja. Még meg sem próbálja elrejteni, mégis milyen nő ez? Legalább vissza fogná magát, ennyire meg mégsem lehetek unalmas. Úgy látom, ez a játék teli van különlegese egyedekkel. Először Majo-chan, akinél dominánsabb nőt még nem ízleltem, most meg ez a magát Hack-nak nevező, akiből még akkor sem tudok reakciót kiváltani, mikor kérdésemkor az intim zónájába hatolok be.
Ám még ennek tudatában is megmaradva szerepemnél folytatom a tökéletes színjátékot.
- Hé, biztos, hogy rendben vagy? Nekem nem úgy tűnsz… Hééé… – rám sem bagózik. Egyszerűen csak elhátrál tőlem, majd elterül a fűben. Ez nem tetszik. Megszoktam, ha valakivel, vagy valakikkel szóba állok, akkor figyelnek rám, nagyon is. A legtöbben le sem tudnak rólam szállni. Már megannyi hímet kellett itt is ilyen-olyan indokkal leráznom, mert persze mindig kellett ugyan akkor lányoknak is jelen lenniük, úgy pedig nem fedhettem fel magam. Tehát, így vagy úgy, de hozzá vagyok szokva, hogy a figyelem középpontjában állok, és ez kiváltképp igaz, ha az egy velem megegyező nemű emberről van szó.
- Vhooo… elég gondtalannak tűnsz. Netán te is magasabb szintű vagy? Erre felé sokszor jelennek meg mobok, főleg ha játékos van a közelben… – jegyzem meg, miközben leszúrom a földbe a pallosom, majd a lány felé fordulva ülök le törökülésben.
- Bár igaz, ami igaz nagyon szép napunk van ma, és elég kellemes itt a fűben ücsörögni… – mosolygom Hack irányába, bár kétlem, hogy ebből bármit is látna az újságpapír lapjain keresztül.

by **Kagome Sora** Kedd Ápr. 15 2014, 00:22

Hi? Hi. Hi... Sora és Kaibutsu

Alig lépek el tőle, máris magyarázni kezd, de csak intek neki, hogy persze, minden laza. Mondtam már: Daijoubu da. Elterülök közben a fűben, majd hamar feladom a gondolatot, hogy kiszámoljam, mit eszek holnap. Fárasztó most matekolni, szóval inkább lekapcsolom a menüt, s az újságot a fejemre terítve próbálom begyűjteni a napi szundi adagomat. Valahogy az jön le, nem tetszik neki a viselkedésem. Ez persze a semminél is kevésbé érdekel, de sosem tudtam megérteni: Miért akarná valaki, hogy mindenki körülötte forogjon, Én senkitől nem várom el, hogy istenítsenek, vagy egész nap a kívánságaimat lessék. Az a sok üres tekintet, meg a rengeteg kérdés, amire válaszolni kellene. Belegondolnom is fárasztó.
Valami leszúródik a földbe, ezt jól hallani, ahogy azt is, amint a szél végigszalad a tájon. Most, de szívesen játszanék Nerve Gear-el Flowers-t. Egyetlen virágsziromként szállni a szélben. Az a nekem való elfoglaltság. Nem ez a kislány, aki mindenféle unalmas kérdésekkel ostromol. Mikor a szintem kérdezi, csak szimplán előintem a menüm, majd lustán rábökök a szintemre. Most persze valamennyire bepillantást nyer a karakterlapomba is, viszont ez engem kicsit sem idegesít. Nem zaklatom fel magam, főleg, nem a délutáni szundim előperceiben.
– Nincs jelenés diszciplínájuk. Ne jelengessenek. – Sóhajtom az újság alól, ám valahogy kényelmetlen az egész. A fejem, pont egy mélyedésbe került, ami miatt eléggé kitörőfélben lévő nyakkal igyekszem szundikálni. Kell, valami a fejem alá, de nem tartok párnát a inventorymban. Öreg hiba, és legközelebbre magammal kell hoznom egyet. Ha este jövök ki, lehet takarót is elcsomagolok. Most viszont kell egy rögtönzött megoldás, mert így nem lesz megejtve a rituálém. Kilesek az újság lapjai alól, de magam előtt, csupán a lánykát pillantom meg, törökülésben. Hm. Végülis. Vállat vonok a saját ötletemre, majd a felkelés veszélye nélkül átforgok a túloldalra, hogy a fejem az összekulcsolt vádlikon pihenhessenek. Na igen, ez már kényelmes, délutáni alvás megmentve. Ráadásul talán ez a kislány is megnyugszik végre. Mi is volt a neve? Képtelen vagyok felidézni. Valami Kaibu. Hát mindegy, akkor legyen Kaibu. Behúnyom a szemem, s egyenesen a lábammal teszem el az újságot. A komfort mindenek felett címen, ezt jól kitaláltam. Megveregethetném a saját vállam, ha érdekelne annyira a dolog. Így viszont, csak fekszek a napon, süttetve az arcom. A kislány viszont megint megszólal. Hát jó, a párnalétéért cserébe, talán én is szólhatok pár szót. Megéri? Hosszas mérlegelés után döntöm el, hogy jóval kevesebb energiát vesztek a megszólalással, mint amennyit a kényelmes alvással nyerek, szóval ez még belefér.
– Szeretem az ilyen időt. Álmosító. – Jegyzem meg röviden, mert azért a körmondatokat nem éi meg a vádlipárna. Talán nem bánja, ha elalszok itt egy kicsit. Szeretném megejteni a rituálém.

by **Sakamoto Rin** Kedd Ápr. 22 2014, 16:28

He… he?... Sora és Kaibutsu

- Heheh… jogos, tényleg nincs olyanjuk… – jegyzem meg a lány mobokra tett megjegyzésére. Mikor a fejére takart újság alól kipillant, megdöntött fejjel mosolygok rá.
~ Talán végre sikerült felkeltenem az érdeklődését az irányomban? ~ gondolom magamban. De mégsem… ám még így is sikerül meglepnie. Valószínűleg amúgy is csak a nagyobb kényelem hajtja ezt az első látásra egy férfit is megszégyenítő naplopót, még is jó érzéssel tölt el a hajkoronája csiklandozása a lábamon. Bár nem éppen a tökéletes öl párna szerepét töltöm be, úgy néz ki, a lányt ez nem zavarja.
- Azt mondod… hmm… – gondolkodom el látványosan, a mutató ujjammal az ajkamat nyomogatva és az ég felé bámulva. - Hát én nem igazán álmosodom el ilyen időben… inkább épp ellenkezőleg… – felelem, miközben leeresztem a jobb kezemet, majd a lány haján simítom végig lassan. Miután elérem, a lábam a mozdulat sort ismét megejtem… persze csak ha Hack nem ellenkezik.
- Nagyon kellemes megérinteni a hajadat… nem gondoltam volna, hogy egy játékban ilyen pontosan figyelnek a részletekre… – jegyzem meg csak úgy, bár valószínűleg ez épp hidegen hagyja a beszélgető partneremet.
- Szóval szereted semmittevéssel tölteni a napot, vagy csak ma vagy ennyire fáradt? Szeretnéd, hogy dúdoljak neked egy altató dalt? – próbálkozom meg ismét egy mosoly keretében a kapcsolatfelvétellel. - Anyukám sokszor dúdolt nekem is mikor kicsi voltam... – hazugság, ám mégis hihetően jegyzem meg. Nem is emlékszem ilyenre, jobban szólva nem az anyukám, és nem is kiskoromban dúdolt nekem… Talán valamelyik alkalmi partnerem lehetett, pár éve… már nem is emlékszem rá annyira, szóval nem lehetett egy kiemelkedő a többiek közül, egyedül a dal fogott meg, amit az együtt töltött délután végén, dúdolt miközben a nyári naplementében az ölébe hajtottam a fejem és pihengettem.

by **Kagome Sora** Szer. Ápr. 23 2014, 01:04

Hi? Hi. Hi... Sora és Kaibutsu

A lábán fekve élvezem a napsütést, mikor végre valami olyan is történik, ami jól esik. Nem a sok duma, meg a nagy kérdezősködés, hanem ez kellett volna. Ahogy a hajam simogatja, kissé azért jól esik. Ejj, főnyeremény ez a Kaibu, csak ne beszélne olyan sokat. Akkor pont tökéletes lenne párnának és hajbirizgálónak. Még a hajam sem nekem kellene tekergetnem, mert lenne valaki aki megteszi helyettem. Milyen jó is lenne az az élet. Nyugodalmas lustálkodás, egész napos fekvések, alvások. Hát igen, az jó lenne, de sajnos nem foghatom be ilyesmire. Nem azért, mert illetlennek tartanám, hanem mert ahhoz beszélni kellene vele, meg mindenféle dolgokat megtenni neki. Mindegy, győz a kényelem, és ez a lényeges.
Sajnos nem tart sokáig a dolog, mivel újra megszólal, és a hadarása leterheli egy cseppet a gondolkodásról lekapcsolt agyamat. Megint egy rakás kérdés, amire mindre válaszolnom kell. Ez az én formám, csupa beszédes alak vesz körül. Jól megfontolom, mit is mondjak, nem kapkodom el a dolgot.
– A semmit tevésnek nem lehet korai elhalálozás a vége. – Sóhajtom, majd folytatom. – Plusz ma is voltam lootolni. Valamiből ennem kell. – Vonok vállat, és az oldalamra fordulok, fél kézzel átkarolva a lábát. – Nem kell nekem altatót dúdolni. Bármikor el tudok aludni. Bármilyen helyzetben. – Jegyzem meg reszelős hangon, ami nálam talán a büszkeség egyik jele is lehetne, ha tudnék büszke lenni. Olyannyira nem érdekel semmi, hogy se csalódni, se büszkének lenni nem tudok. Kinyitom egy pillanatra a szemem, és valami késztetésnek engedelmeskedve, félmosolyt húzok az arcomra, majd Kaibu felé fordulok. Rá...mosolygok...asszem. Franc se tudja, de azzal igyekszem, ha csak halvány vigyor is sül ki belőle. Na ja, ennyit azért megérdemel. Ezek után ismét visszaveszi az arcom az alapvető formáját, aztán elfordulok, hogy végre a szundimhoz jussak.

by **Sakamoto Rin** Szomb. Május 03 2014, 16:07

He… he?... Sora és Kaibutsu

Igen, arra a nyári délutánra pontosan emlékszem, csak a lányra nem. De hát megesik az ilyen, senki sem emlékezhet annyi emberre, főleg ha nap, mint nap, ismerkedsz meg egyel és azok többségével is legtöbbször csak egy-egy alkalom elejéig aztán nem is keresed többé.
- Áh, értem… – mosolygok a lányra. Elképesztő mennyire nyugodt tud lenni egy mobokkal teli környéken. Persze ha magas szintű lenne, azt még megérteném, bár ha sokan gyűlnek köré és nem tesz ellenük semmit még az is gondot okozna. Ennyire nem érdekelné, hogy él e vagy hal e? Én minden esetre az élve maradás mellett döntöttem.
- Eto… lootolni? Az mi? – ez valami kocka szöveg? Nem tudom. Nekem ez az első számítógépes játékom ezért még így 14-es szinten is sokat kell még tanulnom a játékokkal kapcsolatban.
- Ehh… hát jó, pedig szívesen tettem volna… – vágok szomorú arcot. Majd csak kicsit hátra dőlök, és bal kezemmel megtámasztom magam, míg a jobbommal tovább babrálok a lány hajával. De mint az sejthető a csöndben maradás, és egy lány figyelmének nem a középpontjában tartózkodás nem az én stílusom ezért sajnálatára ismét kérdésre nyitom az ajkaimat.
- És Hack-san… ez a név, mégis honnan jött? Úgy értem ez olyan pasis névnek hangzik. – kapom el két ujja a hajának egy vékony tincsét és az arcát kezdem el körkörös mozdulatokkal simogatni.
- Hm… tudod, én örülök annak, hogy így kényelmes neked. De egy a lábam kezd egy kicsit elgémberedni. Nem baj, ha egy kicsit kényelmesebb pozícióba teszem magam… van is egy jó ötletem. – mosolygok ismét a lusta lányra, mert a törökülés hosszútávon tényleg nem egy kényelmes ülő pozíció, főleg ha még valaki párnának is használja őket.

by **Kazuma** Pént. Május 09 2014, 01:19

Előzmények
Az almás mutatványt persze nem hagyta szó nélkül és elém állva figyelte nagy szemekkel, hogy mi történik. Megtorpantam és elhúztam a kezem a közeléből, hogy ne tudja megérinteni. Elvégre nem akarom megölni.
– Az legyen az én titkom. Mondjuk úgy, hogy talán tényleg varázsló vagyok. A bal kezem bármit eltüntet. - mosolyodtam el a saját gyerekes magyarázatomon. Furcsa hogy mit ki nem hoz belőlem. Valahogy furcsán más, mint azok, akikkel korábban találkoztam és a legmeglepőbb, hogy elég őszintének tűnik. Őszintén furcsa. Azonban tényleg kezdek túl messzire menni. Nem hagyhatom, hogy elterelje a figyelmemet az igazán fontos dolgoktól. Koncentrálnom kell, hogy ne téríthessen le az utamról. Ahogy előrerohant és kuncogva felém leskelődött, lassítottam és letettem a földre az almát, a gyík pedig leugrott rólam és hátramaradt az alma maradékával.
– Mellettem nem lenne túl jó sora. Ahhoz túlságosan is vonzom a veszélyes helyzeteket. - adtam egyszerű magyarázatot. Máskor talán ballal pöcköltem volna el, de most jobb hangulatban voltam. Tovább sétáltam a város felé Michiko mellett és minél magasabbra nőttek a falak annál nyugtalanabb is lettem. Azt hiszem lassan itt kéne hagynom. Ha a többi játékos meglát vele, az egyikünknek sem könnyíti meg a helyzetét. Sok kérdés merülhetne fel és a lány se lenne biztonságban. Nincs kedvem állandóan arra figyelni, hogy ne kapják el csak azért, mert néhányan engem akarnak. Elég volt nekem egyszer is megmenteni. Nem kellene rendszert csinálni belőle.
– Jobb lesz, ha innentől egyedül mész tovább. - torpantam meg. - Egyikünknek sem hozna hasznot, ha meglátnának melletted. Innentől már mobok nem kaphatnak el. A megfogadsz egy utolsó jó tanácsot, akkor a jövőben alaposan válogasd meg az útitársaidat. - fejeztem be és egy kristállyal a jobb kezemben intettem neki.
– Taft. - mondtam ki a varázsszót és már ott sem voltam.

by **Kagome Sora** Szomb. Május 10 2014, 18:29

Hi? Hi. Hi... Sora és Kaibutsu

Fene jó dolgom volt. Komfort, és pihi. Kezdte az agyam a lányka hangját is befogadni. Kaibu amúgy nem lenne zavaró tényező, csak az állandó kérdései visznek a sírba elég hamar. Az a sok megerőltető agyalás, hogy megválaszoljam. Sokat beszélek a szám és a torkom is kiszárad, szúval többnyire mellőzöm. Meg aztán, nekem nincs sok mondanivalóm másoknak. Nem kerülöm feltétlenül az embereket, de a beszélgetés, az nagyon hidegen hagy. Persze más sem zaklat fel különösebben, de itt és most nem ez a lényeg.
Őjra kérdez, megzavarva a forgolódásomat, amitől kissé kinyílnak a szemeim. Éppen csak annyira, hogy kilássak belőlük, aztán már hunyom is vissza. Most tényleg meg kell válaszolnom a kérdéseit? Peches dolog ez, mert így nem jutok a délutáni szundimhoz, akkor pedig este nyűgösen alszok el. Esetemben ez azt jelenti, hogy három percet vesz majd igénybe, míg elalszok végre. Nem szeretem az olyan éjszakákat, viszont most úgy tűnik így jártam. Hacsak rá nem veszem valahogy.... Esélytelen. Ahhoz meg kellene mozdulnom, beszélgetni vele, gondolkodni. Mozogni. Lehetetlen feladat ez nekem.
– Az a loot, amit a mobok dobnak, meg amit különféle tárgyakból be tudsz gyűjteni. Stuff, loot, drop. – Adok neki egy hosszabb válasz, reménykedve, hogy ez kielégíti a kíváncsiságát. Úgy látszik igen, így aztán tovább babrál a hajammal, amitől világ életemben olyanná váltam, mint egy lusta kiskutya, akit simogatnak, hogy elaludjon. Jó érzés, és már majdnem annyira, hogy feledtesse velem a gondolatot, hogy beszélgetnem kell vele, imitálva, hogy felfogom és érdeklődök a mondandója iránt. De csak majdnem, mert mindig megtöri a csendességet.
– A hacker rövidítése. Mivel pedig jól hangzott, ez lett a játékosnevem. Egyébként Kagome Sora a nevem. – Sóhajtok, amikor feljebb kúszok, egészen a combjára téve a fejem. Ott kényelmesebb aludni, és ha magányosnak érzem magam az alvásnál, még a lábát is magamhoz ölelhetem. Párna, hajbirizgálás, simogatás, ölelhető plüss. Mindenem megvan egy jó szundihoz. Aztán ismét megered a nyelve, de most az egyszer valami olyasmit mond ami talán még érdekelhetne is, de mégsem teszi. – Ha növeled vele a komfortérzetem, felőlem bármit. – Hagyják el a számat a lassan elengedett szavak. Remélem valamivel kényelmesebbé teszi a fekvésem, és talán még egy kis alváshoz is juthatnék itt a nagy mezőn. Maga lenne a mámor.

by **Danee** Hétf. Júl. 28 2014, 16:01

//stipi-stop vadászgatás céljából és nem, nem Kagome ihletett meg, bár furcsa egybeesés
//vadászat Himére

Tudod, van az az undorító érzés, amikor valami csip-csup hülyeség miatt, korán kell kelned, pedig semmi kedved az egészhez... nem, ez nem azaz érzés, mint mikor suliba mész, vagy munkahelyre, mert ott feladat vár nyolc órán keresztül.
Hogy miért kellett korán kelnem, az itt most nem fontos, nem is kötném a kedves olvasó közönség orrára, sokkal fontosabb maga az állapot.

Ég a szemed és úgy érzed, ki vagy száradva, pedig már az ixedik bögre meg pohár folyadékkal próbálod menteni a helyzeted, mégis, szinte érzed az árkokat a szemed alatt, a vállad önkéntelenül is megrogyik, már nem tudod mit csinálj, mert semmihez sincs kedved. Szó szerint. Még az alváshoz sem. Igazi zombi állapot. És persze utálod a világot, rendet tenni sincs kedved, a káoszban üldögélve gondolkodsz hülyeségeken mély letargiába süllyedve, ahelyett, hogy valami hasznosat tennél.
Nem, a reggeli torna nem segít, próbáltam, talán ha rend lenne... de a dehidratáltság érzésén úgy hiszem mit sem változtatna

Így, torzon-borz hajjal, borostásan, tippegek túl a városkapun, immár másodjára téve meg a távot, mert elsőre sikerült mamuszban a lábamon kitámolyogni, csak az első komolyabb éles kavics ébresztett rá, hogy valami nem az igaz.
Persze a bögrémet újratöltöttem ultraerős cseresznye-teával, talán ez is az egyik oka, amiért olyan kiszáradtnak érzem magam.

Szóval így téblábolok, az út már kanyarodik, én nem. Taposom a gazt, kómásan szürcsölöm a bögrémből a teát, és lemondóan bámulom a mindent eltakaró, lehangolóan szürke felhőket.
Őszintén szólva, fogalmam nincs mi a fenét keresek idekint, a mezőn, ez a céltalan bolyongás úgyis csak olyasmi, amit perceken belül megunok, s aztán morogva slattyogok vissza lö' Városba

by **Hime** Hétf. Júl. 28 2014, 17:34

/Danee- céhinvismi Smile

/

Megint egy hajnal... Szürke és borongós, akár csak a hangulatom a napokban. És valami miatt megint az első szintre tévedtem. De megint fogalmam sincs, hogy mi az istent keresek én itt hajnalok hajnalán. Főleg, hogy lenne jobb dolgom is. Mondjuk egy küldit keresni, amit már megint napok óta nem láttam egyik hirdetőtáblán se. Vagy bármi mást csinálni. De nem. Én megint az első szinten bóklászok, és megint ugyanazokon a helyeken. Úgy látszik, hogy a lelkemnek szüksége van arra, hogy néha vissza térjek ide, bármily nehéz is. A szívem úgy látszik vissza vonz, bármennyire is fáj neki. Ám a szokásos reggeli utam után, ami a cukrászdánál ér véget, most a nagy síkság felé veszem az irányt. Mily békés hely. Még így is, hogy a reggeli napfényt szürkébbnél szürkébb felhők takarják el előlünk. Remélem, most nem akar esni az eső. Emlékszem, hogy szinte minden küzdőteremnél esett az eső, és a legtöbb sártengerben végződött. Nem, most nem szeretnék nyakig sáros lenni... Egy lágy szellő lebegteti meg a nem messze lévő fa lombkoronáját, és a hajamat is. Istenem, hogy én mennyire szeretem ezt az érzést. Csak állni a szélben, vagy ülni egy sziklán, és élvezni, ahogy a lágy szellő játszadozik a hajammal. Elfelejteni a világ minden gondját, baját, és csak gondolkodni a semmin. Mindent elfelejteni, mégis mindenre gondolni. Kiüríteni az elménket, hogy a tökéletes nyugalomnak adhassuk át magunkat. Mily régen is volt ilyenben részem. Azt hiszem, most rám férne egy ilyen kis kikapcsolódás.
Tehát kerestem egy sík helyet, ahol volt egy nagyobb szikla és leültem rá. Élveztem a szellőt, és figyeltem a felhők vonulását a borongós égen.

by **Danee** Hétf. Júl. 28 2014, 18:21

A tágas füves mező sem volt amúgy az a tök sík terep, amellett, hogy a gazok is kisebb kupacokban hunyászkodtak meg a talpam alatt, mindenféle gödröcske meg dudor állta a lábam útját, s rúgtam bele, alig vonszolt lábammal, máskor meg szinte bokámat törve süllyedtem hirtelen meg a magas gazban, amire ráfért volna egy kaszálás. Vagy kettő.

Nem volt vicces: unottan csoszogtam a meghajló fűszálak csúszós sokaságán, mígnem megakadt a szemem valami vadállatcsordán.
Felhorgadt bennem némi gonosz kártevés-féle hang: lőjünk közéjük, jó móka lesz!
Nade nem csak úgy... éreztem hogy valami kéne előbb. Fogvájó, fűszál a számba.
Unottan bámultam a bögrémbe, és még bizony volt benne. Hogy maradt még benne, azt már én se tudom, de egyetlen lendítéssel a hátam mögé küldtem a bögre tartalmát, aztán menü és rendhagyó módon belepasszíroztam a kedves kis reggeli társam az imént még átlátszó panelbe, ami most úgy feketéllett mint a kátrány. Pixelei sírva adták meg magukat az erőszakos taszításnak, s nyelődtek el a kezemmel együtt a fekete lyukban, aztán már húztam is ki onnan azt, ami most talán jól jöhet: nyalókák:

Kettő a zsebembe, egy kibont, tolom is be az arcomba. Végre. Finom, lehet szórakozottan forgatni a számban. Kitéptem még a feketelyukból az exkluzíve vadászatra rendszeresített a-hülye-is-tudja-használni íjamat.

Na ezzel pont hogy nem lehetett ixpéért mobot ölni, meg jékák ellen is pont annyit ért, mint a nyalóka a számban, de vadakra tökéletes darab.
Nem, majd szaladgálni fogok a kardommal vadak után amik sokkal hamarabb megérzik a veszélyt, és még gyorsabbak is nálam... -_-#

Röpül a nehéz íj, kitudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg. Talán meg, ha megtudjuk kiben áll meg, s hogy nehéz-e? Azt nem tudni, de nyíl, s nem íj, az biztos. Mint a prérifarkas, mikor kilövi az íjat a nyíl helyett, a gyalogakkunknak azonban most nincs mázlija, talán mert nem is kakukk, csak gyalog. Méghozzá négy lábon. Dől is, pix-el-eződik is. Meg lány is.

Mi van? Van ott egy csaj!
- Hey! - csápolok felé. Mondjuk nem tudom miért csinálom. Amúgy is, innen nem látni belőle sokat, csak a haját... úgyis mindjárt többet is...
Az egész napos mosott-xar állapotommal totál ellentétesen, most neki kezdek futni. Mondjuk nem amolyan apai-anyait beleadva, de azért a laza kocogásnál valamivel nagyobb mozdulatokkal.

//1 bölény kiiktatva//

by **Ichihara Eiichi** Szomb. Aug. 02 2014, 19:34

// Justin Taylor//
A smaragd zöld füvön még csak épphogy száradt a harmat. A nap is éppen csak felkelt. Én pedig a Síkságot jártam. Vadásztam. Az előttem elterülő mezőn vaddisznók sokasága barangolt, csak arra várva, hogy kardommal érintsem pixeljeiket. Még egészen álmos voltam. Nagyon korán keltem. A nap akkor még fel sem kelt. Mikor felébredtem, az ágyam szélére ültem, is előhívtam a főmenüt. Ez emlékeztetett arra, hol is vagyok. Felöltöztem, a kardomat a hátamra erősítettem, és elindultam a Nagy Síkságra. Már fél órája barangoltam, amikor az első áldozatom megláttam. Lassan, ráérősen haladtam az állat felé. Amaz meghallott, és felém nézett. Szemei vörösen izzottak, és már rontott volna nekem. De én gyorsabb volt. A kardomat előrántva futottam felé. Az állat is megmozdult, de késő volt. A vaddisznó jobbról érkezett, ezért az ő oldalára fordítottam a kardom, és ahogy elhaladt mellettem, oldalán már ott volt a vörös vonal, és az állat széthullott. A kardom visszahúztam, és megálltam. Majd újra sétálni kezdtem. Újra zsákmány után kutattam. Találtam is. Megint egy vaddisznó. Közben a szél megmozdult. A ruhám kapucnija az áramlatnak engedelmeskedve balra lebbent. Ezt jelnek véve nekirohanta az ellenfélnek. Az most nem mozdult. Csak későn kapott észhez. Akkor már felemeltem a kardom, és lesújtottam a disznóra. A vágás a hátát érte, majd egy újabb vágással a nyakába értem bele. A következő csapásommal pedig át is szúrtam. A lény szétrobbant, és a pixelek között megjelent a kardom disznóban lévő fele is. Miközben a hátamon lévő tokba csúsztattam a kardom, észrevettem egy másik játékost. " Ki az aki ilyen korán, rajtam kívül, felkel, és vadászni megy?" - gondolkodtam. Aztán a tag rám nézett. Zöld szeme a ritka hajnali fényben olyan volt, mint a minket körülvevő fű. Szőke hajával a szél pajkosan játszott. Gondolom, ő is vadászik. Miért ne vadászhatnánk együtt? Elindultam felé. Megálltam előtte, és megkérdeztem.
- Nem vadászunk együtt? Majd később bemutatkozom.

by **Hime** Vas. Aug. 03 2014, 16:35

/Danee/

Ahogy ültem a kövön és élveztem a szél simogató hatását, nem messze tőlem megjelent egy bölénycsorda.Na nem mobokra kell gondolni, hanem amolyan békés állatok, amelyeket Shukaku-val is láttam régebben. Ismét elcsodálkoztam azon, hogy aki egy ilyen ördögi túlélő játékot kitalált, az vajon miért teremtett ilyen élővilágot, amely egy magamfajta természetbarátnak maga a paradicsom. Egyre inkább hajtott a kíváncsiság, hogy vajon ha az alsóbb szinteken ilyen állatokkal találkozhatok, akkor mi várhat rám a felsőbb szinteken. Magamban megfogadtam, hogy mindenképpen a szabadidőmben felderítem őket. Így ültem a gondolataimba merülve, amikor hirtelen a bölénycsorda megijedt valamitől, majd pár pillanattal később egy kiáltást sodort felém a szél. Valahonnan ismerős volt a hang, de hirtelenjében nem tudtam hova tenni. És egyenlőre azt sem láttam, hogy merre lehet az illető. Annyi biztos volt, hogy egy férfivel van dolgom. De mivel túl messze volt tőlem, így nem láthattam, hogy ki is ő. Annyit viszont észleltem, hogy az ő nyila ijesztette meg a bölényeket.
- Neked is jó reggelt, ily kora hajnali órán kedves vadász. De óvatosabban bánj kérlek az íjaddal, nem szeretném, ha a végén engem találnál el.- Kiáltottam oda neki, majd ismét a bölénycsorda felé fordultam. Mily gyönyörű állatok. Mily fenségesek, és mily összetartóak. Hogy védik a kisebbeket a veszélytől, úgy, hogy köréjük sereglenek. Talán nekünk embereknek is lenne mit tanulnunk az állatvilág egy részétől. tiszteletet, szeretetet, hűséget, kedvességet, törődést, és összetartást.
Sajnos ezek azok az erények, amik az emberek túlnyomó többségéből hiányoznak. És van egy olyan sejtésem, hogyha nem történik valami, akkor egyre több emberből fognak kiveszni a jó tulajdonságok, és helyüket átveszik a rossz, gonosz dolgok.

by **Justin Taylor** Vas. Aug. 03 2014, 22:10

/Ichihara Eiichi/

- Ne. Ne. Kérem ne… ~Ohh, hála istennek! Csak álmodtam!~
Riadtan ugrottam fel az ágyamból egy szörnyű álom után. Egy kietlen síkságon voltam egyedül amikor egyszer csak valaki hátulról rám ugrott és megtámadott. Olyan valóságosnak tűnt, de szerencsére csak álom volt. Viszont most nem tudok vissza aludni és még nagyon korán van.
Fel álltam az ágyamból ki sétáltam a konyhába és főztem magamnak egy kávét. Még szinte a nap sem kelt fel én pedig most már itt ülök és iszom a reggeli kávémat. Nálam általában a reggel 11 órakor szokott lenni most meg 7 óra van. Még is mit lehetne ilyenkor csinálni. Biztos sok játékos alszik még szóval ismerkedni nem tudok és Szot vagy Shut sem tudom el hívni sehova. Küldetés meg ilyenkor nem fogok keresni. Fel emeltem a bögrémet és bele kortyoltam a kávémba amikor villámcsapásként hasított belém az ötlet, hogy talán el mehetnék vadászni. Még úgy sem vadásztam egyedül és így legalább nem kell itthon ülnöm és unatkoznom amíg kicsit életre nem kap a város. Gyorsan felhörpintettem a maradék kávémat, majd siettem vissza a szobámba, hogy magamra kapjam a ruhámat. Remek a program már meg van … most már csak azt kellene kitalálnom, hogy hol vadásszak. Végül pár perc gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a Nagy Síkságon fogok vadászni.
Mikor kiértem a Nagy Síkságra akkor nem láttam ott senkit … csak sok sok füvet. Mondjuk nem is csoda ilyen korán még is ki jönne ide ki vadászni? Csak sétáltam a harmatos fűben vadakat keresve. Nem is volt olyan rossz kicsit egy magamban sétálgatni a kietlen Nagy Síkságon … legalább ki szellőztem egy kicsit a fejemet. Már jó ideje jártam a síkságot amikor a távolban meg pillantottam egy játékost. ~Ki lehet még az aki ilyen korán ki jön ide vadászni?~Úgy tűnik, hogy a másik játékos is ki nézett engem és kó elkezdett felén közelíteni. Vajon mit akarhat?
- Öhm. Jó legyen vadásszunk. – Hát ez így elég fura. Mindenre számítottam csak erre nem. Eredetileg nem szerepelt a tervemben ismerkedés, de örülök, hogy így alakult. Ketten vadászni még is csak jobb.

by **Ichihara Eiichi** Hétf. Aug. 04 2014, 11:48

/Justin Taylor/

- Akkor induljunk - sietettem az idegent, aztán hátra fordulva még ezt mondtam - és amúgy a később el is érkezett. A nevem Ichihara Eiichi.
Lassan indultam el a mezőn, közben hátra néztem, hogy társam követ-e. Előre néztem, hátha láttok valamilyen állatot. Sehol semmi. Talán még ezeknek is korán van? Lehet. Hiszen az e játék éjjeli bagoly címét én viseltem. Legalábbis, eddig így hittem. Persze, gondolom én, lehet, hogy nem megszokásból jött ilyen korán vadászni. Ahogy elnézem, biztos így van. Ahhoz a tag túl jól néz ki. Nem látszanak rajta az éjjeli, vagy kora hajnali lét nyoma, mint a karikás szem. És ha már nála tartunk. Tuti, hogy a srác nem japán. Az akcentusa eléggé angolos. Így már tudom, honnan származik. Majd, ha levadásztunk együtt egy vadat, megkérdezem a nevét is. Most viszont megpróbálom a feledékenyt adni, és még nem kérdezősködöm annyit. Gondolataimból felébredve újra a mezőt kémleltem. Reméltem, hamar előkerül valami, és elkaphatjuk. A kardomon volt még a kezem. Készültem, hogy ha meglátom, én legyek az első a támadásban. A nap közben lassan haladt fel az égre. Világosabb nem lett ettől. Még mindig félhomály uralta a tájat.

by **Danee** Kedd Aug. 05 2014, 21:14

//Hime

Bummm, dőlt a a bölényünk, bivalyunk vagy akárminek is hívják, bár tudom melyik hogy néz ki, mégis a nevüket hajlamos vagyok összekeverni ha nem figyelek rá.

Mindenesetre szép kis port kavart fel, még ha ez nem is egy ~~basszott~~ (bocsánat) marha nagy sivatag, sokkal inkább egy préri, vagy még inkább amolyan gaz-, akarom mondani fű-lepte mező, bivalyunknak sikerült még ezek ellenére (és mert júzerünk így látta stílszerűnek) kisebb portfüggönyt felhúznia maga köré mielőtt átadta volna magát a ~~reinkarnációnak~~ automatikus respawnnak a szokásos oda se neki pixel felhővel tarkítva

És mint minden rendes westernben, mert most épp ezt láttuk jónak magunk köré képzelni, főhősünk a szép hölgyet megpillantva farzsebébe nyúlt, hogy a ~~mindig~~ soha azelőtt még ott nem lapuló fésüvel rendezze elaludt pixel-frizuráját mely eredetileg szőke akart lenni, de az idő folyamán mindenki ősznek vagy pusztán csak fehérnek nézte. Pedig lehetett volna tejfel-szőke is, nem?

Na mindegy, térjünk vissza a jelenethez, némi nyál, hogy a rakoncátlan tincsek is a helyükre kerüljenek, ingnyak megigazít, a szokásos kötelező felső egy gombon túl még tovább kettőt kiszabadít a gonosz inglyukak fogságából, hogy nemlétező mellszőrzete is előbukhasson, vagy legalábbis a nagy sárga alapon vörös S betű fölül könnyebben leszaggathassa az inget, mely mint tudjuk csak az álcázás kedvéért fedte kigyúrt testét. Nem. Nem kigyúrt. Az S betűt is felejtsd el, csak úgy írtam.
Még egy tökös rántás teli tenyérrel a nadrág szárak között, és tádám, a partiképes férfiú előállt, a prérik nagy vadásza, női szívek elorzója

- Üdvözletem, hölgyem - intettem Himének, kinek nevét már tudjuk, nem igaz? Vagy mégse? O.o
- Ó, hát csak nem fogok egy ilyen szép teremtést ökörnek nézni! De ha már kegyedre lőnék, azt is inkább Ámor nyilával tenném! - s persze, a hátam mögül előkerült egy szép szál vörös rózsa, mert abból minden magára valamit is adó férfi rejteget párat a háta mögött, just in case.
És ha már előkerült, hát átnyújtom, azzal a borzalmasan sablonos szöveggel, hogy:
- Engedje meg hölgyem! Virágot a virágnak! - szörnyű, ki kéne már találni valami újat. De tényleg!
- Amint látja épp vadászattal mulatóm az időm, és ön, kedves kisasszony, meg kérdezhetem mi járatban? Levegőzik netán idekint?

by **Justin Taylor** Kedd Aug. 05 2014, 22:29

/Ichihara Eiichi/

Az még csak a kisebbik furcsaságnak számított, hogy én szokatlanul korán elindultam vadászni. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy találok ( vagy is hát jobban mondva ő talált meg engem) is magamnak játékos társat. Még a nevét sem árulta el nekem, csak el hívott vadászni. Az viszont tisztán látszik rajta, hogy ő sem aludt valami sokat. Különösen a karikás szemei azok amik nagyon szembe tűnőek. A másik dolog amire fel figyeltem az a szintje. Ő is hasonlóan alacsony szintű mint én, de még is ebből a szempontból én vagyok az úgy mond „fejlettebb”. De az is lehet, hogy az alacsonyabb szintje ellenére több dolgot tud mint én. Még is csak egy szint különbség van köztünk szóval ez nem kizárt.
- Örvendek! Én Justin Taylor vagyok! – Hát legalább most már annyival előrébb jutottunk, hogy tudjuk egymás nevét. Ezután még Ichihara párszor hátra fordult hozzám. Biztos azért, hogy követem-e … na meg persze gondolom azért is, hogy szemügyre vegyen. Közben nekem is volt legalább jobban szemügyre venni őt. Nem tűnt túl veszélyesnek, de a szemeit még most is karikásnak láttam. A haja és a szeme is barna volt, annyi különbséggel, hogy a haja kicsit világosabb barna árnyalatú volt mint a szeme.
Közben a nap is szépen lassan kezdett fel kelni és egy kis fényt adott a tájnak. Így sokkal könnyebben tudtam kémlelni a síkságot, hátha meglátok valamilyen vadat amit levadászhatok. Azonban egyenlőre nem nagyon láttam vadakat. Lehet, hogy még a vadak is ilyenkor alszanak? Minden esetre jó lenne, ha mást nem legalább egyet le vadászni, hogy legyen értelme annak, hogy ki jöttem ide. Mondjuk még nem vagyok semmivel sem el késve, hiszen még szinte a nap sem kelt fel. Fiatal még a nap és remélhetőleg valami jót tartogat számomra ezzel a vadászattal kapcsolatban.

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Aug. 07 2014, 20:06

/Justin Taylor/

A nap már félig a látóhatáron volt. De nem találtunk még semmit. Aztán lépteket hallottam. Nézelődtem össze vissza, aztán le néztem, és a lábamnál megláttam egy kacsát. Elkerekedett szemmel néztem az állatra. Hogy került ide? Nem is vettem észre! Kicsit arrébb léptem a szárnyastól. Amaz békésen lépegetett a füvön. Szerencsére nem ijedt meg tőlem. Ha elröppent volna, nehezen kapjuk el. A kardom markolatára tettem a kezem, de meggondoltam magam. Minek öljem meg? Nem támadt rám. Ha csak simán elkapom, már meglesznek a pontok. Ám ez nehezebb, mint ha meg akarnám ölni. Mert, ha csak egy picit is megmozdulok, és úgy értelmezi, hogy támadni akarok, elrepül. Valami okosat kéne kitalálni. Ám inkább a könnyebb utat választottam. Picit oldalba böktem Justint, és a kacsára mutattam, jelezve, kapd el a madarat. Valamiért, egy másodperc után én rohantam a madár felé. Az már készült volna elrepülni, de elkaptam a lábánál fogva. Próbált szabadulni, de nem tudott. Elkaptam. Megszereztem a pontokat, majd elengedtem a kacsát. Gyorsan szárnyat nyitott, és elrepült.

by **Hime** Hétf. Aug. 11 2014, 19:31

/Danee/

A bölény kavarta porfelhő mögül hirtelen egy magas férfi jelent meg, kezében egy szál vörös rózsával, amit át is nyújtott egyfajta szokásos nyálas szöveg kíséretében, amitől már kinn is kirázott a hideg. Ám a férfi hangja valahogy ismerősnek tűnt, és ahogy közelebb hajolt, az arca is. Még pár másodperc gondolkodás, és egyből beugrott.
- Danee hát nem ismersz meg? Hime vagyok. Tudod abból a küldiből, amiben kicsit betörpöltünk mindketten az italoktól. A virágot pedig nagyon szépen köszönöm.- Mosolyogtam rá kedvese a fiúra, majd a rózsát a hajamba tűztem. Vörös színe gyönyörűen harmonizált az én vörös hajammal. Az ámor nyilás kifejezésre néztem egy kicsit. Bár abból egyenlőre köszönöm, de nem kérnék. Gondolkodtam el magamban, miközben beugrott a legutóbbi csalódásom. Na azt már nem, még egy ilyet köszönöm, de kihagyom.
Azt is elárulta, hogy éppen vadászgat. kicsit korainak találta, de hát ő tudja. Végül is mindenkinek szíve joga, hogy mit is kezd idebenn az idejével. Van aki ilyenkor csak vadászgat, van aki elmélkedik, mint én, van aki alszik, és van aki fejlődik. Embere válogatja. és ha a vérem, és a szívem nem hajt le az első szintre, és a szokásos helyeimre, és ide, akkor minden bizonnyal még én is édesdeden csicsikálnék az ágyamban. De ez már csak egy ilyen nap.
- Én csak lejöttem egy kicsit nosztalgiázni az egyik étterembe, és a cukrászdába, és reggeli után kijöttem ide egy kicsit elmélkedni. -Válaszoltam a fiú kérdésére. Azt az egy dolgot kihagytam, hogy egy kicsit sírni is jöttem ki ide, és egy kicsit továbblépni a múlton.

by **Justin Taylor** Csüt. Aug. 14 2014, 23:07

A nap már lassan kezdett felkelni, így már sokkal több fény ragyogta be a tájat ami a mi javunkat szolgálta. Ma a szokatlannál is korábban keltem fel és itt a síkságon bele botlottam egy idegen játékosba, akivel most vadászok. Már elég rég óta jártuk a síkságot,de még nem találtunk semmit. A másik já … vagyis Ichihara Eiichi nem volt valami beszédes. Egész idő alatt nem mondott nekem semmit, csak amikor bemutatkozott. Azóta nem is beszéltünk. Ami engem eléggé zavar, mert nem igazán szeretem, ha egy társaságban csend honol. Szerintem az elég lehangoló. Ha már egyszer együtt vannak az emberek, akkor miért ne beszélgessenek egymással? A gondolataimból azonban gyorsan vissza kellet térnem a Földre, mert Ichihara egyszer csak megállt előttem és el kezdett forgolódni. Biztosan meglátott/halott valamit. Remek, már úgy is itt volt az ideje annak, hogy találjunk valami vadat. Körbe néztem én is hátha látok valamit, azonban az egész síkság kihalt volt. Sehol nem lehetett látni sem vadat, sem játékos rajtunk kívül. Akkor mit láthatott meg?
A következő pillanatban Ichiara bele bökött az oldalamba és a földre mutatott. Egy békésen legelgető kacsát pillantottam meg közvetlenül Ichihara lábai előtt. Ez lenne az a vad amit talált? És most mit akar, hogy én fogjam meg vagy csak meg akarta mutatni nekem? Már indultam volna, hogy el kapjam a „vadat” amikor Ichihara ki ugrott elém a kacsa felé. A madár azonban észre vette és lélek vesztve próbált menekülni. Szerencsére még pont az utolsó pillanatban sikerült Ichiharának el kapnia a kacsa lábát. Mikor meg szerezte a pontokat akkor pedig hagyta, hogy a madár el repüljön. Milyen kár, hogy nem én vettem észre előbb.
Az idő lassan reggel 9 fele járhatott amikor mi még a síkságot jártuk. Már lassan két órája vagyunk itt kint és eddig még csak egy kacsát sikerült fognunk … vagy is fognia. A síkság nagy részét már bejártuk … legalább is azt a részét ami egy kietlen puszta. Most azonban a látóhatáron feltűnt végre egy erdő is, ahol nagy valószínűséggel több vadat fogunk találni. Amikor odaértünk az erdő széléhez az egyik bokornak a tövében meg pillantottam valamit. Egy újabb kacsa? Vagy ez az a kacsa amit az előbb fogott meg Ichihara? Mindegy … ez most nem számít … végre én is találtam valamit. A kezemet Ichihara mellkasára tettem, kicsit hátrébb löktem majd csendre intettem és el indultam, hogy le vadásszam a kacsámat. Igyekeztem minél lassabban és halkabban oda osonni a bokor mögé, hogy az állat nehogy megriadjon és elrepüljön. Miután sikerült beérnem a bokor mögé, még onnan is igyekeztem minél közelebb kerülni az állathoz. És vártam a megfelelő pillanatra …
Amikor már úgy éreztem, hogy elég közel vagyok, előre ugrottam a kacsa felé. És … sikerült megfognom. \o/ Ennek azonban nem örült annyira a kacsa mint én. Abban a pillanatban amikor hozzá értem felriadt és elkezdett csapkodni a szárnyaival … kis híján majdnem arcon is vágott. Nem akartam szegényt sokáig kínozni. Így hát amikor megkaptam a pontokat el fordultam a síkság felé, majd egy kicsit fel dobtam a madarat, hogy könnyebben el tudjon repülni. Egy ideig még figyeltem ahogyan repül a síkság felett, aztán Ichihara felé fordultam és kinyújtottam felé a kezem jelezvén, hogy pacsit kérek. Úgy tűnik, hogy ezen a reggelen inkább a kacsák tevékenykednek, de pekhükre ugyanezen a reggelen két mester kacsa vadász járja a síkságot, újabb áldozatokat keresve.

by **Danee** Pént. Aug. 15 2014, 00:12

- Hime? Hüm... Milyen Hime? - nézek rá meglepetten, ajkamra tapasztott ujjal
- Hime. Küldi. Betörpülés. Hüm... - gyorsan felcsaptam a neurális gyorsböngészőmet, hogy a sérült vagy archivált memoriák közt is keregessen, ha már a rövidtávú a adathordozómból nem sikerült eredményre bukkanni. Talán csak a keresőszavak kavartak meg
- Rémlik valami - hazudtam, és igyekeztem mosolyogni a lányra - Te vagy az a Hime, aki... - intettem felé az ujjammal, mint aki bizonygatni akarna valamit, de valójában lővésem se volt ki lehet
Bár jól nézett ki, a rózsával a hajában megy egyenesen vadítóan.
Miközben beszámolt az ittjárta okáról, én kicsit máshol barangoltam. Na nem arrafelé... de ráakadtam némi információ morzsára, és hát agyam erőltettve igyekeztem felidézni a részleteket
- Áh, az a küldi, igen... - mondtam félhangosan, pedig már egyáltalán nem ott járt a beszélgetésünk
- Ne haragudj, valamiért nem ugrottál be elsőre, már emlékszem a nyúl üregére. Te olyan hatalmas voltál én meg a bokádig is alig értem fel, és akkor láttam meg a... - inkább elhallgattam, nem kell tudnia, hogy felkukkatnottam a lábai közt állva
- Hüm - léptem közelebb hozzá, majd több irányból is megvizsgáltam a frizuráját
- Igazán pompásan áll neked! Wink

- Szóval csak nosztalgiázni... - gondolkoztam el, az államat dörzsölgetve az öklömmel
- Remélem megzavartalak! - mondtam kitörő örömmel, csak úgy hírtelen, mert miért ne, megtehetem, a szememben cinkos mosoly csillant
- Én meg vadászni - szögeztem le, bár ez sehogyan sem illeszkedett az ő nyugalmas időtöltésébe
- Az étterem-cukrászda-elmélkedés kombó igazán jól hangzik, szívesen veled tartanék, ha már lehetek olyan pofátlan, deee...
Elé léptem, s egy kitörni kész nevetés vonásaival a szám szélén meg a szememben úgy álltam előtte mint aki valami nagy bejelentésre készül vagy csak valami vicceset talált rajta
- Már biztosan szeretnél ennyi relaxálás után egy kis igazi mozgást, nem igaz? Mit szólnál, ha csatlakozhatnál egy helyes vadászhoz, csak itt csak most? Tudok is egyet a közelben! - adtam elő magam, s még szét is néztem a távolba, a tenyerem a homlokom elé húzva, napellenző gyanánt
- Ja! Itt van! - lepődtem meg, s néztem magamra, a saját mellkasomra bőkve
- Lenne kedved? - kérdeztem tőle, ezúttal visszafogott kedvességet mímelve, még oldalt is hajottam a fejem a jobb hatás kedvéért

by **Ichihara Eiichi** Hétf. Aug. 18 2014, 19:56

//Justin Taylor//

A kacsám csendben vitorlázott el a felkelő nap felé. Társa is lettek, akikkel háromszög alakban repültek. Justinnal elindultunk új zsákmány után kutatva. Aztán megpillantottunk egy kacsát. A mellettem haladó fiú arrébb tett a kezével. Én engedelmesen hátráltam, Justin pedig lassan és halkan közelített a kacsához. Mikor elégségesen közel került a madárhoz, ugrott, és elkapta. Elszívta a pontokat, majd az ég felé lökte, hogy kezdő lendülettel repüljön amaz a szabadsághoz. A nap már 9 órát "ütött", hogy képletesen az órához kössem. Szinte teljesen kivilágosodott, és elmondhattuk magunkról, fogtunk legalább valamit. Ráadásul, mindketten ugyan azt. Egy egy kacsát sikerült elkapnunk. Justin kezét nyújtottam, jelezte, pacsit haver. Elmosolyodtam, és belecsaptam a kezébe, majd leültem a fűre. Az égre néztem. Azok a felhők, melyek még a hajnal kezdetével borították az eget, nagyon megfogyatkoztak. Társamra néztem. Ahogy láttam, hiányolja a kommunikációt. Én is így éreztem. Habár nem vagyok beszédes fajta, és néha egy egész mondat kinyögése is nagy nehezemre esik, mégis jó lenne beszélgetni, megismerni a fiút:
- Eléggé érdekes, hogy mindketten kacsát fogtunk, nem? - mondtam még mindig mosolyogva. Mutattam, hogy üljön le mellém a fűbe. Közben feltettem egy kérdést
- Mond csak, te mindig ilyen korán kelsz, vagy most volt rá valami különösebb indok?
A kérdés jogos volt. Nem tűnt koránkelő típusnak. Az ilyen "szépfiúk" ( mivel mérföldekkel jobban nézett ki nálam, meglátásom szerint ), általában tízig alszanak, majd felkelés után összetörik néhány lány szívét. Nem úgy, mint én, aki már korán reggel fenn van azért, hogy még két órával tovább legyen a gép előtt. Itt persze inkább azért, hogy és forgassam ki ellenfeleim az ágyukból, és ne ők engem. És vajon a fiú indoka mi erre? Jó, az előbbi gondolat kicsit gúnyosan hangzott. Mire fel? Hiszen Justin eddig kedvesen viselgetett. Tehát egyáltalán nem hasonlít a való életben élő faj mintapéldányaira. Akik az említett jellemzőket hordozva minden nap késnek az óráról, mivel olyan sokáig alszanak.

by **Justin Taylor** Szer. Aug. 27 2014, 13:13

Ichihara örömmel viszonozta a pacsit amit kértem tőle. Azonban még mindig nem szólt egy szót sem. Jól lenne megismerkedni vele, de ha továbbra is csak némán fogjuk járni a síkságot, akkor ez nem fog összejönni. Vajon ez őt nem zavarja? Lehet, hogy ő is pont arra vár, hogy én kérdezzek tőle valamit … vagy mondjak neki valamit? Miközben elmerültem a gondolataimban Ichihara leült a fűbe és az eget kémlelte. Most már nem volt sok felhő az égen és a nap is elfoglalta helyét a látóhatáron. Végre fény ragyogta be az egész tájat és a harmat is kezdett fel száradni a smaragd zöld színű fűről. Ahogy a tájat kémleltem hirtelen fel sem tűnt, hogy Ichihara végre megszólított. Kezével pedig a földre ütött jelezvén „foglalj helyet”. Én pedig követtem az utasításait és kényelembe helyeztem magam az immáron száraz, puha fű szőnyegen.
- Valóban érdekes. A sors különös fintora. - Mondtam mosolyogva. Alighogy válaszoltam Ichihara már fel is tett nekem egy újabb kérdést.
- Nem … nem igazán vagyok az a korán kelő típus. Csak most volt egy rémes álmom, ezért keltem fel ilyen korán. – De … ahogy elnézem Ichiharánál nem ez az első eset, hogy korán kel. Nagyon látszanak rajta az éjszakai élet nyomai … különösen az, hogy nagyon karikásak a szemei.
- És veled mi a helyzet? Te mindig ilyen korán szoktál kelni vagy ez most neked is egy különleges alkalom? – Bár a jelek egyértelműen azt igazolják, hogy ez a fiú itt korán kelő, azért gondoltam nem árt, ha inkább megkérdezem. Legalább addig is beszélgetünk valamiről.

by **Ichihara Eiichi** Pént. Aug. 29 2014, 09:36

Tehát igazam volt. Tényleg kivételes, hogy most korán kelt. Justin megkérdezte tőlem, hogy én koránkelős vagyok-e.
- Igen, én minden nap korán kelek. Hiszen, szerintem, aki korán kell, egy nappal tovább él - mondtam, és társamra néztem. Valamit kérdeznem kéne tőle. De mit? A származását még nem is kérdeztem. Angol, az biztos, de Anglia melyik részén lakik?
- Justin, te hol laksz Angliában?
Eddig elég lassan megy a beszélgetés. Valami jó témát kell találni. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára találok is. A mezőről már felszáradt a harmat. Újra vadászni kéne. Most már jobban láttunk, talán több állatot is fogunk. Én általában ilyenkor megyek haza. Hisz, ekkor már összevadásztam azt, ami kell. A nap további részében meg kóválygok az utcákon, nézem az embereket, és gondolkodom. Jó elfoglaltság. Most viszont tovább maradok, hiszen van társam, akivel vadászhatok. Ketten minden játék jobb.

/Bocsánat, hogy most ilyen rövidet írtam, de nem volt ötletem. A következő posztban hosszabban írok:)/

by **Hime** Pént. Aug. 29 2014, 19:37

/Danee/

Kis meglepetésemre Danee-nak elég sokat kellett azon agyalnia, hogy ki is vagyok én valójában, pedig nem telt el olyan sok idő a küldi óta. És hát elég érdekes benyomást kelthettem amikor csak úgy a semmiből lepottyantam közéjük, mint valami kismadár, ám akkorra ők már picik voltak. És egy idő után a másik fiú, Lancer el is tűnt onnan. Ám ez már egy másik történet.
Viszont egy kis egóért, és magabiztosságért Danee-nak se kell a szomszédba mennie. Bár sejtésem szerint ez csak amolyan poénos felvidítási próbálkozás, mégis megmosolyogtat.
- Hmmm vadász.- Néztem én is körbe. Nézzük csak. - A vadak elszaladtak, és én csak egy srácot látok aki próbál bókolni talán. - Mosolyogtam rá, és kicsúfoltam, mint egy ötéves. Remélem, hogy nem sértődött meg rám, de ma valahogy ilyen hangulatom volt. Majd egy bokor mögé futottam, és amikor már ott voltam, előre kiáltottam.
- Várj meg ott, egy perc és vissza megyek.- Azzal már nyitottam is ki az invertory-m, és felvettem a legújabb ruhám. Úgy gondoltam, ha már vadászni indulunk, akkor ez egy kicsit előnyösebb lesz számomra. Hisz nem akadályoz a mozgásban sem. Ez egy egybe részes fekete ruha, ami egy rövidnadrágban végződik. Fegyverem és a pajzsom elő vettem, és elő léptem a bokor mögül, reménykedve, hogy a Danee-t még ott találom.

/gomene a késésért, és a szószámért, de csak ennyi ihletem van./

by **Justin Taylor** Vas. Aug. 31 2014, 21:10

Gondoltam. Ichiharán nagyon látszottak az éjszakai élet jelei. Mondjuk nem mintha ez itt annyira árthatna neki. Viszont a felfogása egész érdekes … vagy mondjam inkább azt, hogy beteges? o.O Egy nappal tovább él? Végül is lehet benne valami.
- Jaj ne. – Itt egy pillanatra elhallgattam csak, hogy fokozzam a feszültséget. – Ilyen rémes az akcentusom? Very Happy

– Kérdeztem, mosolyogva.- És te hova valósi vagy? Eddig elég gyatra ez a beszélgetés, de remélhetőleg ez majd idővel jobb lesz. Jó lenne jobban megismerni Ichiharát. Viszont most lehet, hogy nekem kellene kérdeznem valamit. Próbálok valami jó témát találni amiről beszélhetünk. De mit kérdezhetnék tőle… hiszen azt sem tudom, hogy mit szeret.
- Mond, te gyakran szoktál vadászni? – Tudom nem ez a világ legizgibb témája,de még is csak több mint a semmi.
Szememet ismét az előttünk elterülő síkságra szegeztem, hátha meglátok valamilyen vadat. A nap már felszárította harmatot a füvön és magasan járt az égen. Ami azt jelenti, hogy mindjárt itt az ebéd idő. Hiába akárhol is legyek ebbe a nagy világba a nap járása alapján mindig megtudom állapítani, hogy mikor üt az óra delet. Very Happy

Na de most visszatérva a vadakhoz … figyelnem kell. Hiszen ki tudja, hogy mikor csúszik be a szeme elé egy vad amit el kaphatok. Ez után varázsütés szerűen egyszer csak arra eszméltem fel, hogy valami zajt hallok a fűből. Le néztem, hogy megnézzem mi az és megpillantottam egy siklót … ami most tényleg ahogy az imént mondtam el „csúszott” a szemem előtt. Nem igazán rajongok a kígyókért, viszont nagyon szeretnék még pontokat szerezni. Csak kibírom azt a két másodpercet amíg a pontokat meg kapom. Gyorsan a sikló után nyúltam és elkaptam a farkát aztán miután megkaptam a pontokat gyorsan el engedtem had kússzon tovább. Ismét társamra néztem és vártam, hogy mi fog történni.

by Ajánlott tartalom