Re: Nagy Síkság

by **Aiko** Hétf. Aug. 12 2013, 17:46

Kazuma-sama

Végül, a pénz felajánlása nem jött be, már lassan tényleg nem tudom felfogni, hogy mért takargatja az arcát, másrészt, legalább a pénzért levettem volna a maszkot. Megkönnyebbültem, hogy csendben sikerült átvészelnem az éjszakát, zavaró lett volna, ha kitudódik az álmom. „Lehet, hogy azért van maszk az arcán, mert zavarban van a lányok előtt vagy, mert folyamatosan perverzen vigyorog, vagy sebhelyes az arca, vagy csak szimplán ronda?...” Gondolataimat, Kazuma-sama félbeszakította, a rá eddig jellemző hideg módon.
- Igen van, Kazuma-sama.
Tudtam, hogy nemsoká különválnak az útjaink, de már nem tudtam örülni ennek.
- S-segíteni szeretnék, had maradjak veled Kazuma-sama. Ígérem, nem leszek útban, és nem nyávogok többé, de nem akarok ha-haszontalan lenni. Igazad volt, abban, amit mondtál, hogy eddig nem tettem semmit, semmi hasznosat, a többi játékos számára semmit, csak öltem, öltem és öltem, de valahogy egyszerűbb volt ezt az utat választani, mint az életemet kockáztatva harcolni a mobokkal. Perverz férfiakat öltem, és büszke vagyok rá, szerintem semmi rosszat nem tettem, és ha lenne rá alkalmam, akkor újra megtenném.. P-persze téged nem ölnélek meg, nem úgy értettem… Te semmi rosszat nem tettél velem. Ha kell, ezentúl csak a sebességemet fejlesztem.
Végül, abban a nyomasztó sötétségben, nekem is nyomasztó és sötét gondolataim támadtak.
„He-he.. egyre közeledünk Kazuma-sama kivégzéséhez, ha továbbra is vele maradok, akkor, talán néhány éjszaka, és már nem lesz megkötve a kezem esténként, és mivel jó felszerelése és sok aranya van, valószínűleg szép xp-t is kapok érte, bár tényleg nem tett velem semmi rosszat.” Rövid idő elteltével egy újabb gondolat, sőt inkább magamhoz intézett kérdés fogant meg bennem. „Ha nem tett velem semmi rosszat, akkor, ezt hogy fogom elszámolni, a lelkiismeretemmel?” A kedvem, valahogy elment a korábbi gondolattól hiszen, talán ha vele maradok, akkor is szépen fejlődhetek, bár aranyam nem nagyon marad.

by **Kazuma** Kedd Aug. 13 2013, 00:31

Elgondolkodva megálltam, ahogy a kis beszédét hallgattam.
– Mint már mondtam, azt csinálsz amit akarsz. Ha bírod pénzzel, és nem hátráltatsz túlságosan én nem bánom, bár hamarosan mindenképp visszatérek a frontra. Az se érdekel hogy mobokkal vagy emberekkel fejlődsz-e. Engem nem érdekel a többi játékos, vagy hogy mit akarnak. Az számít, hogy én mit akarok, és ha valaki mást akar az jobb, ha nem áll az utamba. Ez az én véleményem. - fejtettem ki a gondolataimat aztán mentem is tovább.
– Egyébként, csak hogy tudd. Már jössz nekem 50 arannyal. - szóltam hátra neki. Ezek után nem is pazaroltam tovább beszédre a levegőmet. Út közben itt-ott elősündörgött néhány mob de még csak lelassítani sem tudták a haladásomat. Ezeket leszámítva szinte kongott az ürességtől. Mondjuk várható volt. A járatok labirintusszerűen kanyarogtak össze-vissza. Még az is lehet, hogy eltévedek félúton. A térképem mondjuk, szépen rajzolgatta magát és volt egy sejtésem, hogy merre kell haladni de, egy ilyen helyen még velem is előfordulhat. Kár hogy a mobok itt nem jelentenek semmi kihívást. Volt egy-két elágazás, ahol törnöm kellett a fejemet, hogy akkor most merre tovább de végül is jó úton haladunk szerintem. Végül a délidő is a járatokban ért minket így nekiláttam a következő szendvicsemnek. Addig is megálltam és engedtem a lánynak is egy kis pihenőt. Furcsa módon valahogy nem zavart a társasága. Talán csak a beígért fizetség miatt vagy valami más volt az oka. Mindenesetre jobban viseltem, mint sok más embert. Mondjuk az elejéhez képest már ő is ”megszelídült”. A kezdeti parancsolgatását gyorsan letörtem.
– Hány éves vagy? - kérdeztem meg tőle, amíg egyhelyben vesztegeltünk.
Folytatás

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Aug. 15 2013, 16:32

Kazuma: Használt Cipő (+1 gyorsaság)
Aiko: Ősi Pók Emblémás Íj (+4 fegyverkezelés)

by **Higurashi Sango** Hétf. Aug. 19 2013, 09:53

//Leafa//

Miközben utunkat folytattuk hála isten együtt, úgy láttam, hogy Leafa valamin nagyon elgondolkodott. Még nem szólaltam meg, hanem felvettem a karomba kicsi cicámat, hisz a mai nap nagyon kifárasztotta őt. A végletekig mégse hajszolhatom szegényemet.
- Egy kicsit álljunk meg kérlek.- Mondtam Leafa-nak, majd ha megállt elővettem négy tálat. Kettőbe ételt tettem, kettőbe pedig vizet, és letettem a két állat elé. Majd elő vettem két szendvicset és két üveg vizet, és azok közül is az egyiket Leafa-nak adtam. Mivel a közelben volt egy pad is egy fa árnyékában, javasoltam, üljünk le oda, hisz úti célunk a város másik végében található.
- Remélem nem baj, hogy kicsit megálltunk. De úgy láttam, hogy mindannyiunkra ráfér egy kis elemózsia. És mivel alapból úgy készültem, hogy egész nap távol leszek a várostól, így betáraztam bőven.- Mondtam rámosolyogva a lányra. Ahogy ettünk, kicsit elgondolkodtam. Vajon milyen lehet ő valójában. Nekem kedvesnek és aranyosnak tűnik, de elég visszahúzódó alkatnak vélem. De ha ő szeretne, akkor majd mesél magáról, és ha kéri akkor természetesen én is mesélek magamról. Mikor befejeztem a szendvicset két sütit is elővettem az invertorymból. Azt a finom csokis finomságot, amit ő is evett a cukrászdában, és az egyiket ebből is a lány elé tettem. Hála isten, mikor még ott voltunk a cukrászdába, volt egy pillanat, amikor nem figyelt, és így tudtam venni kettőt.
- Jó étvágyat ehhez is.- Mondtam őszinte mosollyal az arcomon. Ennyire jól talán akkor éreztem magamat itt bent utoljára, mikor Chan-nel és ÁK-val voltam. Vajon mi lehet velük. Gondolkodtam el magamban.
- Innen, ha gondolod elmehetnénk egy Niceplace nevű helyre. tény, hogy egy kicsit messze van, de úgy hallottam, hogy ott nagyon finomakat főznek, és szobát is lehet kivenni.- Néztem rá kérdőn a lányra, majd amíg válaszát vártam, megittam maradék vizemet.

by **Ai Hane** Szomb. Aug. 31 2013, 18:53

>>Hime<<

- Te kérsz még valamit Hane?- Kérdezte tőllem Hime.
- Nem köszi. - Mondtam, majd hátradőltem a székemben, s kicsit nyújtózkodtam.
- Ha itt végeztünk, akkor indulhatnánk.- Mondtam egy kis idő elteltével.
- Rendben. - Majd felálltam, s letettem az asztalra a fizetni kívánt összeget. Talán volt benne némi borravaló is. Lassan indultam az ajtó irányába, hogy Himeko és Hime is utolérjen, majd elindultunk a nagy síkság irányába.
- Amúgy gratulálok neked, hogy neked is van párod. Itt nem tudom, hogy könnyűnek, vagy nehéznek mondjam a pár megtalálását, hisz nekem egy napomba se telt, de lehet hogy van olyan is, aki meg sem találja a párját. De talán itt amiatt könnyebb lehet a szerelem megtalálása, mert itt egy kicsit másmilyen az érzelmi szintünk, hisz itt jobban aggódunk másokért, és jobban védjük a másikat. - Mondta Hime, miközben célunk felé tartottunk.
Nekem mindig is nehéz volt erről beszélni. A magánéletemről. Mondjuk nem mintha sok ember lenne akivel ezt megvitathatom.
- Öhm.. köszi. Tényleg nehezen lehet olyas valakit találni aki megért. Nekem az életemben ezidáig nem volt ilyen ember. - Mondtam, majd folytattam. - De tényleg könnyebb megvédeni magad ha nem egyedül vagy. Bár nekem itt van Himeko is. - Fejeztem be a mondandómat, s máris megérkeztünk a célhelyünkhöz. Közbenézve máris láttam egy-két mobocskát, de egyenlőre nem tudtam merre is fogunk tartani, vagy mire vadászunk pontosan.
- Mivel nekem kicsit nagyobb a védelmem, így talán jobb, ha én megyek előre, de persze nem árt a hátunk mögé is figyelni. Soha nem tudhatjuk. mi és honnan támad ránk. - Szólt hozzám újra Hime, ami igen bölcs tanács volt.
- Rendben menj előre, én jövök mögötted, Himeko pedig tud figyelni a hátunk mögé, ha ez így megfelel neked is. - Mondtam, miközben ő a környéket pásztázta szemeivel. Kicsit talán idegesnek nézett ki, de minden harc előtt ilyen az ember. Én sem voltam nyugodtabb nála, sőt. Nagyon ritka, hogy én együtt jövök harcolni valakivel, így talán még idegesebb lehettem nála. Hiszen nem tudom,hogyan is kell csapatban dolgozni, de majd igyekszem odafigyelni rá.

by **Yokuatsu** Csüt. Okt. 17 2013, 21:09

//Parvulus-san\\

- Umareru koto ba… - csengett lágy hangom a halkan süvítő szélben. – Kieyeku koto ba…
Kezem lassan odaemeltem a hegedűhöz, vonómat gyengéden, lassan végig húztam a húrokon.
- Anata no naka ni, Ikitsuzekuru koto ba.
Felgyorsult a szél, felkapta a hajamat, s leveleket is útjára vitte, mellette, az én zeném csak egyszerű távoli álomnak hangzott, majd egy pillanat alatt az is kihunyt. Hangszerem óvatosan helyeztem le a földre, végül én is lefeküdtem mellé. Azt a dalt még anyám tanította, még mielőtt elválasztottak tőle. Nosztalgikus mosoly ült ki arcomra, szinte éreztem az ölelését magamon, azt a védelmet, amit ő adott nekem…de rákellett jönnöm, azok az idők már elmúltak. Könnyeim patakzottak, azok a könnyek, amikkel oly sokat találkoztam életem alatt. A végtelen egeken, felhők ezre suhant át egy pillanat alatt, vele együtt a Nap is változtatott helyén, egyre feljebb, és feljebb került. Órák teltek el, milliónyi gondolat száguldott át agyamon, azonban számomra, csak egyetlen percnek tűnt. Megragadtam hegedűmet, felálltam és újabb dalba kezdtem. Hangzása még szomorúbb volt, mint az előbbié, az egész a gyászról szólt. Édesanyám játszotta nagymamám temetésén, édesapámhoz kerülésem után pár évvel találtam meg a kottafüzetét, amiből megtanultam.
Abban az egy dalban, kiadtam minden fájdalmam, lehunyt szemekkel játszottam rajta. A második versszak eljövetelekor énekbe kezdtem, tökéletes összhangban volt a két dolog. Ahogy szívem, a szél is tombolni kezdett, vitt mindent, amit tudott, süvített, ordított, kimutatta azt a kínt, amit én éreztem mindig!

by **Shukaku** Csüt. Okt. 17 2013, 22:13

/Yokuatsu/

-Végre itt egyedül lehetünk Timidus.
*A lány a füvön feküdt, ölében a sárkányával, aki boldogan süttette a hasát a napon. Ritkán járt ki a síkságra, mert nem szerette a nagy, nyílt területeket, ahol nem lehetett sehova sem elbújni. Ezt a hátrányt azonban könnyen az előnyére kovácsolta, hiszen itt könnyebben megláthatta, ha valaki felé közeledett, és még dönteni is volt ideje, hogy miként tér ki a találkozás elől.*
~Túl sokan járkálnak mostanában az erdőben a buta küldetéseik után kajtatva. Miért teszi oda a játék ezeket a vackokat, amikor ott nyugodtan lehetne pihenni?~
*A dohogásból szerencsére kizökkentette, amikor Timidus megfordult, hogy hátát is érjék egy picit a Nap sugarai. Elmosolyodott és megsimogatta Timidust.*
-Jól van kincsem, tudom, hogy szereted, de nem lustizhatunk egész nap. Emlékszel még, hogy miért vagyunk itt?
*A sárkány egy halk csippentéssel, és bólogatással reagált, de a kényelmes fekvő pozícióból nem állt fel, mindössze a fejét fordította Shukaku felé, aki éppen egy füzetet vett elő.*
-Rendben, végül is a hangodat így is hallom, de ha nekem elalszol közben, akkor utána kétszer annyit fogunk gyakorolni. Értjük egymást?
*Hangjában jele sem volt parancsolgatásnak, de azt sem lehetett volna mondani, hogy viccel. Kedvesen beszélt Timidushoz, mint mindig. Nagyon kevésszer esett meg, hogy le kellett szidnia, és akkor is maximum egy kis dorgálásban részesülhetett a sárkány, aki Shukaku nagy örömére bár picit csökönyös és önfejű volt, amikor látszott, hogy a lánynak fontos az, amit kér, akkor általában szót fogadott. Most is így tett, és helyeslően újra bólintott.*
-Na akkor lássunk neki. É-hes.
*Lassan ejtette ki a szót, tagolva, majd várt. A sárkány picit elgondolkodott, majd egy hosszú, mély, morgó hangot hallatott, mely a közepén picit megbicsaklott. Shukaku rápillantott a füzetére, majd halkan felnevetett.*
-Már megint egy újat találtál ki? A legutóbbi kettő nem így hangzott.
*Halkan felsóhajtott.*
-Azt értem, hogy különbözik az, ha húsra vagy gyümölcsre vagy éhes… de mi lehet a harmadik?
*Kérdőn nézett a sárkányra, aki ismét gondolkodóba esett, majd azt a csettintő hangot adta ki, amit Shu már nagyon jól ismert. Timidus rájött valamire, vagy van egy ötlete… mindenesetre ez a hang a megoldást jelentette, mert a sárkány felpillantott az égre, majd fejével lassan követte a Nap útját, egészen keletről nyugatra. Shu először nem értette, hogy mire szeretne utalni, de amikor Timidus harmadszor és végigmutatta a mozdulatot, akkor észrevette, hogy amikor oda ér a fejével, ahol éppen a napállás van, akkor egy pillanatra abbahagyja a mozgást.*
-Értem már! Az is fontos, hogy mikor vagy éhes!
*Gyorsan feljegyzetelte tapasztalatait a füzetébe.*
-Olyan lehet ez, mint nálunk az ebéd vagy a vacsora.
*Timidus ekkor újra megismételte a hangot, ezúttal ő volt az, aki lassított picit. Shu mély levegőt vett, majd megpróbálkozott a leutánozásával. Az első pár alkalommal elcsuklott a hangja, vagy a levegője fogyott el, de pár próbálkozás után már hasonlított is arra, amit Timidustól hallott.*
-Ügyes vagyok Timidus? Ugye ügyes vagyok?
~Meg éhes is, most már tényleg.~
*Shukaku már régen letett arról, hogy megtanítsa beszélni Timidust. Hisame elmondása, és a könyvekben leírtak szerint ez majd a fejlődésével együtt úgy is ki fog alakulni, ő pedig nem akart semmit rákényszeríteni a sárkányra, sem siettetni a fejlődését. Azt azonban semmi sem gátolta meg, hogy ő megtanulja Timidus nyelvét, és azon kommunikáljanak. Ezek a szavak persze nagyon egyszerűek voltak, és az ételre, az alvásra, az ízekre és a szagokra Timidusnak annyi szava volt, amit Shu csak hosszas körülírással tudott lejegyzetelni a füzetébe, és talán még akkor sem tudta teljesen visszaadni a jelentését. Mindenesetre ébredéskor már a saját nyelvén köszönthette kedvencét, és lényegesen könnyebben és gyorsabban értette meg Timidust, mint régebben.*
-Rendben, akkor most nézzünk valami mást.
*Belelapozott a füzetébe, majd lassan ejtette ki a szavakat.*
-Játék, vidám, szabad.
~Remélem jól körülírtam. Jó lenne, ha én is úgy tudnám értékelni a dolgokat, mint ő. Timidusnak a legtöbb dolog játék. Játék a könyvtár ajtajában őrködés, ami vidám, de nem szabad, mert én kérem meg rá. Játék az is, amikor harcol, de az nem vidám, és játék az is, amikor itt szaladgál… és ki tudja, hogy mennyi minden játék még.~
*Újra belepillantott a füzetébe, de Timidus teljesen másba kezdett bele, mint amit ő korábban lejegyzett. Egy szomorú dalt kezdett dúdolni, persze az ő sajátos dúdolásával, majd lassan, óvatosan indult meg az egyik irányba. Shu érdeklődve követte, és pár perc múlva már ő is meghallotta azt, ami felkeltette Timidus érdeklődését. A távolban egy alak állt és hegedült, egy borzasztóan szomorú dalt. A szél felélénkült, Tmidus pedig megbabonázva indult közelebb, hogy a zajban is hallgathassa a fiú játékát és énekét. Shu egyetlen halk, de határozott morgással intette óvatosságra Timidust, aki így kellő távolságban állt meg, még mielőtt a fiú észrevehette volna őket.*
~Szerencse, hogy ezt a hangot meg tudtam tanulni. Nem vett még észre minket, túlságosan belemerül a játékba. Mi történhetett vele, hogy ilyen szomorú?~
*Lehajolt Timidusért, az ölébe vette, és együtt hallgatták tovább a dalt.*

by **Yokuatsu** Hétf. Okt. 21 2013, 21:02

//Shukaku-san\\

Hangom, s a szél lassan csendesedett, majd végül mindkettő abbamaradt. Szívem valamennyire megnyugodott, egész életemben a zene volt az, ami a békét hozta nekem. Úgy érezhettem, minden rendbe van, nem kell félnem, mert azzal a dallal együtt, az azt felidéző borzalmaknak is vége. Inventorymba visszahelyeztem a hegedűmet, majd az íjam és tegezem vettem elő. Mocorgást hallottam. Nem tudtam honnan, de készen álltam, hogy támadjak, ha esetleg valami szörnyeteg megpróbálna kivégezni engem. Az Aincradi hallásom sokkal gyengébbnek bizonyult, mint a valóságban, de ettől függetlenül, elég volt ahhoz, hogy felfigyeljek a neszekre. Egyhelyben köröztem, tegezemből egy nyilat húztam ki, beleakasztottam az íj húrjába, majd úgy tartottam. Kiválasztottam egy irányt, amerre óvatosan elindultam, közbe folytattam a forgást, biztosra tudtam, valami, vagy valaki a közelemben van. Természetesen megfordult a fejemben, hogy a nesznek a forrása egy játékos, és még csak ártani se akar nekem, de nem hagytam a véletlenre, mivel a tét az életem volt. Arcomra komoly tekintet ült ki, a könnyek is megszáradtak rajta. Szívem gyorsan dobogott, egy ezred pillantás is perceknek tűnt, már rég megtanultam ennek a módszernek az alkalmazását, hisz rengeteg helyen hasznát lehet venni. Akár egy labdarúgás meccsen, vagy egy tenisz bajnokságon, mindkettőhöz hatalmas koncentráció kell, és minden másodperc számít, előre kell látnod az ellenfeled gondolataid, tudnod kell merre kell futni, hova érkezik a labda, és ha ezt nyugodtan teszed, az idő gyorsan eltelik, neked nem lesz időd figyelned a tényezőkre, a helyedre futni és vesztettél, véged van. Egy gyönyörű lányt pillantottam meg. Fénylő szemei voltak, haja fél rövid volt, amiben egy kék masni díszelgett, és nagyjából olyan idős lehetett mint én. Teljes csodálkozással emeltem le az íjamat, többi felszerelésem közé gyorsan visszavarázsoltam. Nem tudtam mit kéne mondanom, a szavam is elakadt, egyszerűen elpirultam. Az életemben sosem tettek fel olyan kérdést, amire a választ nem tudtam volna, de most, nem jutott eszembe semmi.

by **Shukaku** Hétf. Okt. 21 2013, 23:01

/Yokuatsu/

*Amikor a dal végetért, Shu is el tudott gondolkodni.*
~Lehet, hogy illetlenül videlkedtem, amiért belehallgatóztam. Talán a fiú ugyanúgy magányra vágyott, mint én, de hát Timidus erősködött, és egy mező közepén van, és mégiscsak… de olyan gyönyörű volt a dal.~
*Ekkor húzta elő a fiú a fegyverét, és nézett körbe. Timidus a fegyver láttán azonnal kiugrott a lány karjaiból, és megvetette lábait előte a földön, halk morgással jelezve, hogy nem fogja engedni, hogy bárki is bántsa Shut. Amikor a fiú végre észrevette őket, és a fegyverei eltételével jelezte, hogy nem akarja őket bántani, Timidus még mindig várt. Talán ugyanarra, amire Shu is, hogy az idegen mondjon valamit.*
~Talán mégis nekünk kellene kezdeni, hiszen mi zavartuk meg az éneklésben és a játékban. De mit mondjak? Kérjek bocsánatot, vagy dícsérjem meg, amiért ilyen ügyes? Szerintem mindkettőt kellene, de vajon melyikkel kezdjem? Most már nem tűnhetek el, hiszen észrevett… akkor kellett volna, ahogy befejezte a dalt. Sehol sem maradhatok egyedül.~
*Ekkor azonban, mint ahogy már sokszor megtörtént, Timidus vette át a kezdeményező szerepet, és hangos kattogással és csiviteléssel gratulált a fiúnak, majd Shukakuhoz fordult, oldalra döntötte a fejét, kissé hátrahajtotta a füleit, majd nagyra tátotta a száját, és hosszú, ásítás szerű hangot adott ki. A lány búlintott, majd halkan fordította a fiúnak a sárkány szavait.*
-Timidus szerint olyan a hangja az énekednek, mint a felkelés. Tudod… nem szeret felkelni, így ez neki egy nagyon rossz dolog. Igazából lefeküdni sem szeret, de az valamivel jobb, mert azután az alvás jön, amit pedig szeret, csak azt nem szereti, hogy meg kell szakítania a játékot.
*Egy kicsit elgondolkodott, majd mivel jobb megoldás nem jutott az eszébe, így folytatta.*
-Szerintem azt szerette volna mondani, hogy szomorú, de ő a szomorút csak élő dolgokra használja, a dalra nem… legalább is azt hiszem. Így van értelme.
*Ezidáig fel sem emelte a fejét, nem nézett a fiúra, így amikor eszébe jutott, hogy a fordítás mellett neki is mondania kellene valamit, ő is elpirult.*
-Szerintem is szomorú amit játszottál, de nagyon szép… és bocsánat, hogy megzavartunk benne, de szerettük volna hallgatni, és Timidus szeretett volna gratulálni. Nyugodtan játssz tovább, és még egyszer, ne haragudj.
*Mélyen meghajolt, egy halk füttyentéssel jelezte Timidusnak, hogy indulnak, aki fellebegett a vállaira, majd megfordult és elindult. A sárkány a vállai fölött figyelte a fiút, de a lány nem nézett vissza.*

by **Yokuatsu** Kedd Okt. 22 2013, 20:13

//Shukaku-san\\

Némán álltunk ott ketten, csak vártunk, mit reagál a másik. Egyikünk se szeretett volna kezdeni, így aztán úgy döntöttem illene nekem, de valami éles, csivitelő hangra figyeltem fel. A lány mellett egy kifejezetten érdekes teremtményt véltem felfedezni. ”Sárkány…?” – csodálkoztam el rajta. ”Bár a nyugati kultúrában nem tollakkal jelenítik meg őket, nagy valószínűséggel maga az elképzelés azokról a földekről származik.”
Mivel még nem teljesen szoktam meg a körülöttem elterülő, furcsaságokkal teli világot, így maga a tollas hüllő is elég meghökkentő látvány volt, de az a mozdulatsor, amit elvégzett, még jobban meglepett. Fejét oldalra döntötte, füleit kicsit hátrahajtotta, nagyra tátotta száját s ásított egyet. Gazdája erre csak bólintott egyet, majd megszólalt. Hangja legalább annyira csilingelő volt, mint amilyen elragadó a külleme. Azt mondta, drága kedvence szerint énekem hangja olyan mint a felkelés, mivel nem szeret fel kelni, majd hozzátette, minden bizonnyal a „szomorúság” szóra gondolt, csak ő nem használja dalokra ezt a szót. Még mindig szótlanul álltam, teljesen földbe gyökerezett a lábam. Egyre jobban pirultam, minél több szó hangzott el, annál jobban éreztem, lehetetlenség lesz bármit is válaszolnom. Viszont nem csak az én arcomra ült ki a pír, az övére is. Végül megdicsérte a dalomat, és elismerte, tényleg szép, majd bocsánatot kért, mert megzavarták. Füttyentett egyet, a sárkány vállára szállt, s megfordultak. Ekkor pillantottam meg a szemeit. Azokat a szemeket, amiket tizenhárom éven keresztül néztem, tükörbe nézéskor. Azokat a meggyötört szemeket, amik bár más árnyalatban pompáztak, ugyan azt mondták. Fájdalom. Kín. Szenvedés. Egész életemben akartam valakit, aki megért és tudja mit érzek, de sose találtam senkit, viszont azokban a pillanatokban, éreztem, nem hagyhatom hogy elmenjen az a lány.
- Várj! – szóltam utána. – Egyáltalán nem zavartok… - kezdtem bele kissé bizonytalanul.
A több száz beszéd után, szinte röhögtem magamon, mennyire ügyetlenül és magabiztosság nélkül ejtettem ki szavakat.
- Sőt…örülnék ha maradnátok! Nem muszáj, ha van dolgotok, vagy nem szeretnétek itt tartózkodni, nyugodtan elmehettek…
Teljes szívemből reméltem maradását, hisz benne felismertem egy rokonlelket, akit semmiképp se akartam elengedni.

by **Shukaku** Kedd Okt. 22 2013, 20:43

/Yokuatsu/

*Amikor Timidus meghallotta a fiú szavait, azonnal mocorogni és vinnyogni kezdett, hogy visszafordulásra késztesse a lányt, aki azonban igyekezett a vállán tartani a sárkányt, és továbbra is magabiztosan haladt az ellenkező irányba, egészen addig, amíg Timidus a fülébe nem suttogott valamit, amit a fiú még akkor sem érthetett volna, ha hallja, hiszen nem ismerte a sárkány beszédét. Természetesen Shukaku sem tudott beszélgetni Timidussal, hiszen az a pár szó, amit egyelőre megértett nem volt elég erre, de egyszerű kifejezéseket már tudtak közölni egymással. A lány megfordult, és a fiú szemébe nézett. Arca még mindig kifejezéstelen volt, hangját is mindössze közlésre használta, semmi érzelem nem tükröződött benne már, nem úgy, mint amikor a sárkányával beszélt, vagy amikor bocsánatot kért.*
-Örülök, hogy nem zavartunk meg.
*Kérdőn nézett Timidusra, aki alig észrevehetetlenül bólintott.*
-Miért örülnél, ha maradnánk?
*Ekkor a sárkány kicsit megbökte az orrával, és követelőző hangon mordult egyet.*
-Oké, oké… mondom már.
*Visszafordult a fiú felé.*
-Szóval… igazából nincs semmi dolgunk, csak Timidussal gyakoroltunk… és persze akkor nincs semmi dolgunk, mert szerinte már befejeztük a gyakorlást, és nyugodtan lehet mást csinálni, hiszen neki már nem is kell gyakorolni…
*A mondat második fele inkább a sárkánynak szólt, aki erre bőszen bólogatni kezdett, és még egy vigyort is megengedett magának. A lány sóhajtott, majd kibökte a sárkány kérését, amit valahol ő is szeretett volna tudni.*
-Timidus kíváncsi arra, hogy mit énekeltél, és szeretné, ha játszanál neki valamit.
*A mondat befejezése után, ő ismét a sárkányra nézett, mintegy ’Így megfelel végre?’ kérdést intézve hozzá szótlanul, majd lehajtotta a fejét. Timidus azonban izgatott tekintettel, türelmetlenül várta a választ.*

by **Yokuatsu** Kedd Okt. 22 2013, 21:57

//Shukaku-san\\

Mondhattam bármit, a lány csak ment, és ment, hátra se nézett, még drága sárkánya se volt képes megállítani. Szememből a remény csillogása egy pillanat alatt eltűnt, teljesen feladtam, hogy egyáltalán élhetek bármikor is…majd kedvence valamivel mégis meggyőzte. Sarkon fordult, s szemembe nézett. Arca érzéseket nem tükrözött, viszont tudtam, legbelül ő is pont olyan, mint én. Jó érzés kerített hatalmába, nyugalommal töltött a gondolat, hogy társra leltem…vagy legalábbis valakire, aki megérthet.
- Örülök, hogy nem zavartunk meg. – szólalt meg ismét. – Miért örülnél ha maradnánk?
Kérdésére nem tudtam mit válaszoljak. Bonyolult volt…és nem tudtam mennyire lehetek őszinte, mit gondolna rólam…és felidézni se volt jó érzés.
- Tudod…- kezdtem bele. – Egész életemben édesapám rabszolgája voltam, felkeltem, elmentem labdarúgás edzésre, iskolába, majd még ezer különböző helyre. Halálra hajszoltam magam, mindent megtettem, pusztán a semmiért, nem akartam semmit, csak mentem, írtam, válaszoltam, tettem amit kérnek. Azonban én egyáltalán nem éreztem magam jól, némaságba burkolóztam, úgy tettem mintha nekem úgy jó lenne, de legbelül azt hittem széttép a fájdalom. – tartottam egy kis szünetet, sóhajtottam egyet. – Így aztán nem szeretnék egyedül lenni…
Sárkánya kicsit megbökte orrával s fura hangot hallatott. Gazdája gyorsan lenyugtatta, majd újra hozzám szólt. Kijelentette, hogy igazából semmi dolguk, csak Timidussal gyakoroltak, és mivel Timidus szerint már befejezték a gyakorlást, nyugodtan lehet mást csinálni. Végül kibökte kedvence kérését: mit énekeltem, és szeretné ha játszanék neki valamit. Megint eszembe jutatta a dolgokat, de annyira már nem is érdekelt, mi történt akkor.
- Még édesanyám játszotta nagymamám temetésén, egy gyász dal. És, Timidus milyen típusú dalt szeretne hallani?

by **Shukaku** Kedd Okt. 22 2013, 22:30

/Yokuatsu/

*Igyekezett koncentrálni arra, hogy ne gondolja túl, vagy éppen tovább a fiú szavait. Már régen nem zavarta az, ha valaki a szüleiről beszélt, illetve nem mutatta azt, hogy zavarná, nem haragudott rájuk, nem fakadt ki, és nevezte őket szerencsésnek, hogy nekik legalább van valakijük, de belül még mindig szomorú volt minden egyes alkalommal. Már nem volt féltékeny, sem irigy, inkább örült annak, hogy másoknak megmaradtak azok, akiket szerethettek, és már saját magát sem sajnáltatta emiatt. Persze ezeket az érzéseket sohasem mondta el senkinek, mindössze magában tisztázta őket. Amikor ezen gondolkodott, mindig elhatározta, hogy egyszer megkérdezi Hisamét, hogy miként gondolkodik a szülőkről, hiszen ő mindig az apukájának nevezte Petert. Tudta, hogy óvatosan kell hozzáfognia majd a beszélgetéshez, hiszen nem akarta, hogy Hisame hiányt érezzen olyasvalaki iránt, akije neki sohasem volt, így nem is kellene hiányolnia. Azonban azt is tudta, hogy ha belemerül egy témába, akkor egy idő után már azonnal ki fogja kotyogni a kérdéseit, mert bele fog lendülni a kérdezgetésbe, így inkább várt addig, amíg vagy Hisame nem kezd el erről magától beszélni, vagy megfelelő nem lesz az alkalom, vagy esetleg még beszél erről Peterrel is előtte, hiszen a fiú biztosan jobban ismeri a sárkányt és a várható reakcióit, mint ő. Mivel Timidussal az ő viszonyuk egyáltalán nem olyan volt, mint Hisamének Peterrel, ezért abban nem is gondolkodott, hogy Timidussal beszélne erről. Fel sem hozta neki ezt a témát, csak akkor magyarázta el egy picit, amikor a sárkány rákérdezett, mivel sokat hallotta Hisamét, ahogy Petert apának hívja. Szerencsére a sárkány elfogadta az egyszerű magyarázatot, és nem kérdezgetett túl sokat, mert Shu nem volt felkészülve arra, ha esetleg a sárkány az ő családjáról kezdi el kérdezgetni.*
~Vajon miben érezné jól magát? Talán a zenélést szereti… de akkor miért ilyen szomorú számokat játszik? Ha nem szeretne egyedül maradni, akkor miért nem a városban van?~
-Ha nem szeretnél egyedül lenni…
~Talán felajánlhatnám neki a céhet, de nem tudom, hogy Peter szeretné-e. Előbb mindenképpen vele kell beszélnem, hiszen az övé. Chan biztosan örülne a könyvtár látogatóinak, és biztosan vannak ott kották is. Talán még egy indulót is írhatna a céhnek.~
*Mivel nem volt biztos a mondandójában, inkább elhallgatott a mondat felénél. A válasz első részére inkább nem reagált, nem is nagyon tudta, hogyan kellene. Sokszor hallotta már, ahogy próbáltak nem beszélni vele a vele történtekről, vagy ahogyan sajnálatukat fejezték ki, ahogy ’együtt éreztek’. Sohasem azt kapta, amire vágyott, de azt, hogy az mi lett volna, azt ő sem tudta, így inkább ő sem mondott semmit. A közöttük lévő hasonlóságba sem volt hajlandó belegondolni, hiszen az árvaházban elég sok nyomorult sorsú gyerekkel találkozott, nem volt számára újdonság, és nem is kereste a társaságukat. Mindenki nyomora más volt, és csak a reakciójuk volt néha hasonló, ami nem jelentett semmit, hiszen nem sokféleképpen reagálhatták volna le. Volt, aki nem vett tudomást semmiről, volt, aki igyekezett felhívni magára a figyelmet, és ezzel elterelni a saját figyelmét is a dolgokról, és voltak akik némaságba burkolóztak. Emiatt egyikük sem volt különleges, nem állt közelebb hozzá, mint a másik.*
-Timidus szereti az altatókat és a játékos dalokat… tudod, mint a kiszámolók és ilyenek… és persze a győzelmi dalokat is, bár azokat általában ő írja, és saját magának, saját magáról.

by **Yokuatsu** Szomb. Okt. 26 2013, 09:01

Csendben hallgatta beszédemet, majd egyszer csak megszólalt.
- Ha nem szeretnél egyedül lenni… - kezdte el a mondatot, viszont nem folytatta.
Kíváncsi voltam a mondatvégére, viszont inkább ráhagytam, gondoltam okkal hagyta abba. Azt mondta, Timidus szereti az altatókat, kiszámolókat, győzelmi dalokat, s mivel én az utóbbi két stílusban nem tanultam dalokat, azon gondolkoztam milyen altató lenne jó.
- Rendben.. – bólintottam.
Hegedűm elővettem, majd belekezdtem a rajtavaló játszásba. Halkan, a szélben alig hallhatóan szólalt meg először, majd egyre erősödött. Dallama egyszerű, mégis fülbemászó volt, azonban egymagában nem hangzott egésznek, ezért dúdolással egészítettem. Szemeimből könnyek csordultak ki, ezernyi emléket idéztek fel, így aztán a vége kicsit gyorsabb volt a kelleténél.
- Ne haragudj… - töröltem meg a szemeimet.
Visszahelyeztem hangszerem helyére, majd lefeküdtem a földre. Próbáltam gyorsan témát váltani, nem akartam magyarázatot adni. Az édesanyámmal kapcsolatos dolgokat nem akartam háborgatni, túlságosan emlékeztetett az elválasztásunkra.
- Mihez lenne kedvetek? – fordítottam feléjük fejemet. – Maradjunk itt, vagy menjünk el valahova? Mit szoktatok szabadidőtökben csinálni?
Jobb kezemet az ég felé nyújtottam, majd tekintetem is a felhőkre vetült.
- Igazán gyönyörűek. – haladt át a kékfellegeken egy madárcsalád. – Mond… - néztem rá ismét. – Te sose akartál repülni? A madarak mellett szárnyalni, szabadon, amerre a szél visz?
Kedvem pillanatok alatt váltogatta magát, amit magam se értettem mért történt, talán már szabályosan izgultam, miket válaszol, mit tesz. ”Lehet, hogy a sok magány miatt?” – csodálkoztam magamban, igyekezve arcomon nem kimutatni, s a többi érzést is elnyomni.

Off: bocs hogy ilyen béna-kusza minden post lett, nem vagyok formában @.@

by **Shukaku** Szomb. Okt. 26 2013, 11:37

*Mindketten boldogan hallgatták ismét a fiú játékát, a sárkánnyal pedig Shukaku tudatta is, hogy ez a dal most egyedül neki szól, valamint a lány arra is megkérte a sárkányt, hogy aludjon. Ez a szó volt az egyik első, amit sikerült megértenie a sárkány beszédéből az éhes után. Bár arra nem tudta megkérni Timidust, hogy csináljon úgy, mintha aludna, mert a sárkány szemszögéből ez hazugságnak tűnt volna, amit nem szeretett, mégis valahogy ráérzett arra, hogy a fiúnak ezzel örömet okozhatott, és ha el nem is aludt, kényelembe helyezte magát a lány ölében, és pihent. Természetesen azt a könnyedséget nem engedte meg magának, hogy egyedül hagyja Shukakut, amíg az ismeretlen fiú mellettük van, néha félig felnyitotta egyik szemét, és fülei végig pásztázták a környező hangokat, de végig nyugodt maradt. Amikor a fiú befejezte a dalt, látszott rajta, hogy megint elérzékenyült.*
-Haragudni? Nem, dehogy!
*Vágta rá azonnal a fiú szavaira, de hangja halk maradt, mert nem akarta felébreszteni az ’alvó’ Timidust.*
~Vajon mi történhetett vele, hogy mindenre sírva fakad? A fiúk nem szoktak sírni, főleg nem egy lány előtt… nem mintha nem szabadna, szerintem mindenki sírhat… de szegényt biztosan sokan bántották ezért. Próbálja terelni a témát, tehát nem kérdezek rá… milyen butaság, így semmit nem lehet megtudni a másikról, és segíteni sem lehet nekik. Miért akarnak a buta fiúk mindig erősebbnek látszani? Főleg amikor ő ezzel már nagyon elkésett.~
*Már el is gondolkodott a következő kérdésen is, és már válaszolni is szeretett volna, amikor a fiú az eget kezdte bámulni, és arról kezdett el áradozni. Shu nem akarta megbántani, de hazudni sem akart, és már magába a kérdésbe is beleborzongott.*
-Nem, soha. Nem szeretem…
*Kicsit elgondolkodott, majd úgy döntött, hogy ha a fiú erősnek akar látszani, és előbb ezt ő butaságnak vélte, akkor ő nem fogja takargatni a fóbiáit, és az igazságot fogja mondani.*
-Félek a magasságtól.
*Vallotta be, majd Timidusra nézett.*
-Hisame szerint majd egyszer én is Timidus hátán fogok lovagolni, ha megnő. Timidus nagyon szeret repülni, én pedig nem akarom visszatartani, szóval majd… valahogy hozzá kell szoknom.
*Azt, hogy kicsoda Hisame, nem tartotta fontosnak elmondani. Elhúzta a száját, és kis émelygést is érzett, ahogy a repülésre gondolt. Örült annak, hogy Timidus pici, örült annak, hogy magához tudja ölelni, hogy az ölében és a vállán cipelheti. Nem akarta, hogy a sárkány nagyobb legyen, és ez is volt az egyik oka annak, hogy kerülte a harcokat. Azonban abból a pár csatából, amibe mégis belekeveredett, le kellett szűrnie a következtetést, hogy a sárkány viszont szeretne fejlődni, szeret harcolni és élvezi azt, amikor legyőzi az ellenfelét.*
~Egyszer ezt is meg kell beszélnem majd Timidussal… de még ráérek szerencsére.~
*Azt, hogy mihez van kedve szintén nem vallotta be, és megválaszolatlanul hagyta a kérdést. Nem akart hazudni, és igazából az volt a kedve, hogy elmeneküljön innen. Sajnálta a fiút, segíteni is akart, de nem hitte, hogy képes lenne rá. Szégyellte magát emiatt, de nem akart mellette maradni, mert rossz emlékeket ébresztett fel benne, amikre nem akart gondolni. A kérdés második felére azonban válaszolt.*
-Szabadidőnkben?
~Mit jelent itt a szabadidő? Mikor dolgozunk itt?~
-Gyakorlunk Timidussal, és tanulok az idomársárgól és az idomárok társairól… és persze játszunk.

by **Yokuatsu** Vas. Okt. 27 2013, 10:11

Még mindig az eget bámultam, teljesen belemerültem a kavargó felhők látványába. Választ kaptam kérdésemre, ő azt mondta soha se szerette az eget, kicsit elgondolkodott, majd még hozzátette, hogy fél a magasságtól.
- Mindenki fél valamitől – mosolyodtam el. – egyesek, ettől, mások attól, ez az élet rendje. Én például félek a bogaraktól, rovaroktól sőt még a nagyon zárt helyeket is utálom. Mondhatni, teljesen pánikba esem. – vallottam be neki.
Egy bizonyos Hisaméről kezdett mesélni, aki szerint majd egyszer ő is fog Timidus hátán lovagolni, majd ha megnő, és mivel a drága sárkányát nem akarja visszatartani, valahogy hozzá kell szoknia. Gondoltam egy ismerőse, nem éreztem fontos ténynek.
- Próbáltad már csukott szemmel? Talán az segítene.
Én örültem a társaságnak, viszont láttam rajta, ő nem érzi jól magát, valami baja, kicsit el is szomorodtam. Hangja rázott ki a gondolatmenetemből, elmesélte, hogy általában gyakorolni szokott a kedvencével, tanul az idomárságról, és persze játszanak.
- Értem. Figyelj, ha nem szeretnél itt maradni, igazából nyugodtan elmehetsz. Nem akarlak itt tartani, tényleg. – ültem fel.
Bár legbelül egyáltalán nem így éreztem. Szomorú lettem volna, de inkább vagyok szomorú, mint hogy egy másik ember szenvedjen miattam. Sosem akartam. Utáltam mindig is édesapám, de mindig arra tanított, ne törődjek mindig magammal, ha megtehetem, segítsek másokon, és abban a helyzetben, úgy éreztem, ezzel tudnék segíteni neki. Rengeteg rossz dologra emlékeztetett, de…engem ez nem érdekelt, hisz arra is megtanítottak, ne legyek előítéletekkel, mindig a lényeget nézzem, és ezúttal ő volt a lényeg, nem pedig a múlt. Igen. A lényeg a jelen volt. Szinte fejemet adtam volna rá, hogy ő benne is rossz dolgokat ébresztek fel. Kicsit talán még utáltam is magam, mert nem uralkodtam az érzéseimen, nem fogtam vissza őket. ”Pedig eddig olyan jól ment…" Nem akartam semmit hirtelen lépni, nem akartam bántani, se megijeszteni, így aztán rengeteg dolog kilett zárva. Úgy éreztem, azt a pár lépés távolságot megkell tartanom..mégis annyira húzott felé valami. Patthelyzetbe kerültem. Előttem állt egy személy, aki gyakorlatilag csak nem akart megbántani, azért maradt velem, én pedig…tulajdonképpen vágytam a társaságára. Másodpercek leforgása, óráknak tűntek, pörgött az agyam, és semmit nem tudtam kitalálni, Reméltem, hogy megváltozik a véleménye, és engem fog látni, nem az emlékeket…de…nem tudtam miben higgyek, és miben nem.

by **Shukaku** Vas. Okt. 27 2013, 10:48

*A fiú szavaira Shukaku egy kicsit elmosolyodott, és nyugodtabbá is vált, de a másik jelenlévő, Timidus már ugrott is, és hangos ellenkezéssel és fejcsóválással jelezte, hogy ő egyáltalán nem ért egyet a mondottakkal.*
-Hát igen… Timidus természetesen nem fél semmitől.
*Kuncogva simogatta meg a sárkányt, majd megpróbálta egy picit csendesíteni.*
-Csak az emberekre értette Timidus. Mindenki tudja, hogy a nagy és erős sárkányok nem félnek. Még akkor sem, ha az éjszaka közepén egyedül találják magukat, mert én éppen könyvtárban vagyok…
*A sárkány megmakacsolta magát, és duzzogva bizonygatni kezdett valamit, amit a fiú nem érthetett.*
-Persze, persze. Tudom Timidus, és nagyon köszönöm, de azért nem kell dölyfösnek lenni.
~Kezd picit elbizakodottá válni a harcokban szerzett győzelmei után. Nem fog ártani neki, ha picit óvatosabban kezeli a dolgokat, és kevésbé gondol sokat magáról.~
*A sárkány kérdő hangot hallatva nézett a lányra, aki rögtön meg is értette a problémát.*
-A dölyfös az olyan, aki azt hiszi, hogy mindenkit legyőzhet Timidus. Emlékezz csak vissza arra, amikor Hisamével birkóztatok. Az rendben van, hogy nem félsz, de próbálj picit óvatosabb lenni, és ne legyen olyan nagy a szád.
*Hangjában nevetés csengett, nem komoly szidás volt ez, csak egy kedves kis korholás, amit a sárkány már nem először hallhatott, mert kicsit elszégyellte magát, és visszabújt a lány ölébe, közben néhányat még csipogva.*
-Tudom, hogy te mindent megteszel, és büszke is vagyok rád.
*Ez megnyugtatta Timidust, és lehajtotta a fejét a lány térdeire, újra elszenderedett, bár ismét csak félig-meddig. A sárkánnyal folytatott beszélgetés viszont elég időt adott Shukakunak arra, hogy átgondolja a mondandóját.*
-A becsukott szem nem sokat segít, mert ugyanúgy érzed, hogy magasan vagy. Csukd be a szemed, és mondd el, hogy miért fakadsz sírva mindenen, ha az úgy könnyebb.
~Megint valaki, aki jobban tudja, hogy miként kell a dolgokat jól csinálni. Mi változna, ha becsuknám a szememet? Mekkora butaság!~
*Elgondolkozott azon, hogy bocsánatot kérjen, de ha már kimondta, akkor nem tudta visszaszívni, és ha a fiú azt akarta, hogy itt maradjon, akkor őszintének kellett vele lennie, legalábbis azt az egyet biztosan tudni akarta, hogy miért ilyen negatív és rosszkedvű.*

by **Yokuatsu** Hétf. Okt. 28 2013, 09:18

Szavaimon elmosolyodott, és mintha valamivel nyugodtabbá is vált volna, viszont Timidus hangosan ellenkezett, igazán felháborodott a mondatomon, a leányzó próbálta nyugtatgatni, hogy csak az emberekre gondoltam, egy simogatással kísérve, majd hozzá tette, hogy „a nagy erős sárkányok nem félnek, még akkor se ha az éjszaka közepén egyedül találják magukat mert ő éppen könyvtárban van. Elég mókás egy jelenet volt, kíváncsian vártam a folytatást. Nem teljesen értettem miről van szó, csak elképzeléseim lehettek mit mond Timidus, vagy mik történtek ezelőtt, egyben biztos voltam, átment morcos kedvébe.
- Persze, persze. Tudom Timidus, és nagyon köszönöm, de azért nem kell dölyfösnek lenni. – szólt az állatkájához, amire kedvence egy fura, számomra ismeretlen hanggal válaszolt.
Gazdája azonnal megértette, majd elmagyarázta a „dölyfös” szó jelentését, de hangjában inkább csengett a nevetés, mint a szidás, vagy más negatívum. Erre a sárkány elszégyelte magát, majd néhányat csipogva visszabújt a lány ölébe. Ezután nekem címezte mondandóját, méghozzá a szembecsukós ötlettel kapcsolatba.
-A becsukott szem nem sokat segít, mert ugyanúgy érzed, hogy magasan vagy. Csukd be a szemed, és mondd el, hogy miért fakadsz sírva mindenen, ha az úgy könnyebb.
Valóban nem segített semmit a vakság, legalábbis ebben a helyzetben biztos nem. "Magasan másak a környezeti tényezők valamivel, ez tény, és tényleg érzékelhető, de ha teljes mértékben másra gondolsz túlélhető mutatvány mindenképp. Legalábbis szerintem. Viszont beszélni, teljesen ész nélkül nem tudsz, hiszen te mondod, nem vagy robot, nem mondhatod az agyadnak, hogy tegye azt, amíg tengerpartokról, vagy másról álmodozol. Két teljesen más példa, bár…lehet nem. Mindegy, ha ennyire kíváncsi rá, akkor megkapja a választ.”
- Azért… - hunytam le a szemem. – Mert tulajdonképpen életem kezdete óta egy rabszolga vagyok, egyetlen ember akit szerethettem édesanyám volt, de őt is elvették tőlem, méghozzá a saját apám. Attól a naptól kezdve, halálra hajszolt engem, lehetett bármilyen sebem, csak küldött ide-oda, én csak mozogtam mint egy bábú, mert ez volt az egyetlen esély hogy életben maradjak, hisz ha nem tettem volna azt, eldobott volna, mint egy egyszerű régi rongyot, úgy mint édesanyám. Többször fontolgattam hogy véget vetek ennek, és végre megölöm magam, de nem tetem meg, amint látod, itt vagyok, élek és talán virulok. És… - nyitottam ki a szemeimet. – mért van az, hogy bármikor a szemedbe nézek, még az enyémnél is mélyebb fájdalmat látok? Két kék ékkövet, amik igyekeznek semmit se mondani, még is mindent elárulnak… - ültem, lihegve, levegő után kapkodva, a hosszú monológ után.

by **Shukaku** Hétf. Okt. 28 2013, 20:39

*Nyugodtan hallgatta meg a fiú szavait, nem nagyon lepték meg, hiszen rengeteg hasonló történetet hallott az árvaházban. Halott apa, halott anya, egymást tönkretevő szülők, alkohol, drogok, molesztálás… ezek a szavak számtalan arcot idézhettek volna fel Shu emlékezetében, ha törődött volna azzal, hogy megjegyezze az arcukat vagy a nevüket, és bár nem akarta őket megjegyezni, és a személyek nem is maradtak meg számára, a történeteiket nem tudta elfeledni. Maga az öngyilkosság sem volt új fogalom számára, és lehet, hogy ez is egy oka volt annak, amiért ennyire nem szerette a magasságot, és az erkélyeket. Az sem lepte meg, hogy pimaszságára a fiú ugyanúgy neveletlenséggel válaszolt, és egyértelműen nekiszegezte a kérdéseit. Az azonban, ahogy mondta már inkább jelentett meglepetést számára.*
~Ékkövek? Talán… bókolni akar? De miért? Egyáltalán nem értem néha a fiúkat…~
*Leült a földre Timidussal az ölében, és úgy döntött, hogy a kérdésre inkább kérdéssel fog válaszolni, mert igazi válasza neki sem volt.*
-Nem furcsa, hogy az emberek mindig a múlt miatt szomorkodnak, és nem a jövő miatt?
*Ránézett Timidusra, és megsimogatta.*
-Itt van például Timidus. Mindig csak az újat keresi, és soha nem sopánkodik a múlton. Nem is igazán tudom, hogy van-e szava a múltra és a jövőre. Annyit biztos tud, hogy tegnap és holnap, és talán a tegnapelőtt és a holnapután is pontos dátumot jelent neki, de nem hiszem, hogy foglalkozna vele.
*Természetesen ezeket a dolgokat nem most találta ki, hanem régóta gondolkozott rajtuk, és sok könyvet olvasott végig ahhoz, hogy megértse a sárkány minden gondolatát.*
-Eredetileg ugye ők nem aludtak velünk. Nem volt nekik fontos, hogy nappal van, vagy éjszaka, hiszen csak akkor voltak jelen, amikor mi beléptünk a játékba. Nem értek a technikához… ez Kayaba bácsi dolga… de szerintem azzal, hogy mi itt élünk, ők is élővé váltak, hiszen ugyanúgy alszanak és esznek és vannak ébren, mint mi.
*Szeretett a petekről beszélni, egyrészt azért, mert így megmutathatta a tudását, amit persze nem fitogtatni akart, de azért jól esett saját magának is bizonyítani, másrészt pedig azért, mert így előadhatta saját elméleteit is, és megtudhatta, hogy a többiek hogyan vélekednek erről. Azonban tudta, hogy most nem ez érdekli a fiút, ezért igyekezett visszatérni az eredeti témához, mielőtt nagyon elkalandozott volna.*
-Nem hiszem, hogy valóban mindent elárulnának a szemeim, hiszen a fájdalmat és a bánatot sem tudod megkülönböztetni a félelemtől és az aggódástól.
~Ami viszont teljesen természetes dolog. Míg te a múlton keseregsz, én örülök annak, hogy Kayaba bácsi összerakta nekem ezt a világot, és odaadta nekem Timidust. De ezt te úgysem értenéd meg, mert ugyanúgy haza akarsz menni, mint itt mindenki más, miközben azt szajkózod, hogy milyen rossz neked odakint. Én pont ettől félek… hogy valaki egyszer eléri a százas szintet, és véget ér ez a gyönyörű álom.~
-Ha viszont tényleg mindent látsz, akkor nem kell semmit mondanom, hiszen úgyis tudod.
*Nem akarta megbántani a fiút, de nem is igyekezett hangjában leplezni a dacot és a durcásságot. Nem szerette, ha valaki túl okosnak hitte magát, és azt gondolta, hogy csak azért, mert ő egy hallgatag valaki, már rögtön kiismerte… és most még hallgatag sem volt.*
-Adok egy tanácsot. Nem azért, mert én jobban tudom, vagy ilyesmi... csak én így látom.
*Mosolygott a fiúra, és már jele sem volt az előbbi sértettségnek a hangjában.*
-Itt rengeteg lehetőség vár rád. Végtelennyi sok. Biztosan te is szoktál álmodozni… mindenki szokott.
~Persze a felnőttek tagadják, és azt mondják, hogy gyerekes.~
-Most itt van minden előtted. Sárkányok, griffek, tigrisek, paripák… karnyújtásnyira. Használd ki amíg lehet, amíg valaki el nem jut a játék végéig.
*Azt nem árulta el, hogy ehhez az eseményhez pozitív, vagy negatív remények kötik, de az állatok felsorolásánál érezhető boldog izgatottság már nem volt hallható a hangjában a mondat végére, ám ezt a fiú betudhatta annak, hogy Shu nagyon szerette az állatokat… legalább is Shu ezt nagyon remélte, mert megígérte Peternek, hogy soha senkinek nem mondja el, hogy ő nem akar innen kijutni.*

by **Yokuatsu** Kedd Okt. 29 2013, 23:02

Kérdésemre, kérdéssel válaszolt, gondoltam nem akarta háborgatni a múltat, mondata is erre utalt. Ránézett sárkányára, majd megsimogatta. Azt mondta, Timidus nem törődik a múlttal, mindig az újat keresi, és bár ő nem tudja, van-e szava a neki a jövőre s múltra, de egyben biztos: ismeri a tegnapot, a holnapot, sőt még a tegnapelőttöt is, de nem hinné hogy foglalkozik vele.
- Teljes mértékben igazad van. – mosolyodtam el. – Akkor ezentúl éljünk eszerint. „Ne nézzünk hátra, hol fájdalmak sokassága várna, csak nézzünk előre, a nap feléje, hol új remények vannak, és születnek..”. A régi kedvenc mese könyvemben volt ez, nagyon imádtam.
Újabb mondatba kezdett,arról, hogy eredetileg ők nem aludtak velünk, nem foglalkoztak a nappallal, az éjszakával, mivel csak akkor „születtek meg”, mikor beléptünk a játékba, nem ért a technikához, de szerinte azzal, hogy velünk együtt, esznek, isznak, alszanak, ugyanolyan élővé váltak, mint bárki más. szeretettel beszélt az állatokról, már azelőtt is észrevettem, bármikor amikor Timidusról beszélt.
- Igen! Van benne valami!– ült ki mosoly ismét az arcomra.
”Még sose gondolkoztam ilyeneken…de igazából egyáltalán nem hülyeség. Ugyanazt teszik mint mi. Mozognak, táplálkoznak, szeretnek, kommunikálnak, egy szóval élnek! Lehetetlenség elhinni, hogy tényleg csak programok, vagy hasonlók.”
Tartott egy kis szünetet, talán elgondolkozott.
-Ha viszont tényleg mindent látsz, akkor nem kell semmit mondanom, hiszen úgyis tudod.
- Igazából nem lényeg, pillanatnyi felindulás volt, ne haragudj, remélem nem bántottalak meg. Tudom hogy illetlenül viselkedtem, sajnálom! – álltam fel, majd meghajoltam.
Tényleg sajnáltam amit mondtam, előre is gondolhattam volna, hogy a lány nem szeretne beszélni róla.
Kicsivel később már teljesen más modorral szólt hozzám, arcán mosollyal adott tanácsot: Itt vannak előttünk griffek, sárkányok, tigrisek, paripák egy karnyújtásnyira. Használjam ki az alkalmat, míg valaki végig nem jut a játéknak.
- Hidd el, ezen vagyok. – mosolyodtam el. – Csak egyedül nem túlzottan ment. Lenyűgözött a világ, egyszerűen hihetetlennek véltem, de úgy éreztem, hiányzik valami. Nos, ez a társaság volt. Mindegy, hagyjuk, ez a múlt. Szóval, mit csináljunk? Játszunk valamit? Vagy beszélgetni szeretnél?

by **Shukaku** Szer. Okt. 30 2013, 21:36

*Végighallgatta a fiút, majd bólintott. Nem nagyon tudott mit hozzáfűzni a mondottakhoz.*
-Nem kell bocsánatot kérned, és sajnálnod sem kell semmit. Ugyanazt tetted, amit én, ráadásul én kezdtem.
~És ennyi. Megint csak ennyi. Ha nem árulok el semmit, és tudja, hogy nem árulok el semmit, akkor már érdekes sem vagyok. Persze akarja, hogy itt maradjak, hiszen egyedül van, ezt meg is mondta, de azt már nem tudja, hogy mihez kezdjen velem. Miért legyek én az, aki elűzi mellőle az unalmat? Ha egyedül volt kint is, akkor miért nem lett idomár? Miért választ egyáltalán bárki is más kasztot, mint az idomár? Persze tudom, hogy vannak olyanok, aki nem szeretik az állatokat, és az egyik nénikém még prüszkölt is Chojiro közelében. Mindig tüsszögött amikor látogatóba érkezett… talán ezért is nem jött olyan gyakran, pedig kedves volt, és a csoki is finom volt mindig, amit a reptérről hozott. Meg persze vannak olyanok is, akik enélkül sem szeretik az állatokat, hogy prüszkölnének miattuk. Mondjuk így jobb is, hogy nekik nem kell idomárnak lenniük. Talán ez a fiú is azért nem idomár, mert nem szereti az állatokat.~
-Ha egyedül érzed magad, akkor miért nem idomár lettél? Mi sohasem vagyunk egyedül.
*Magához szorította Timidust, és nagyon örült annak, hogy ő jól választott.*
~Persze azt már sohasem tudja, hogy mit csináljunk. Csak nem akar egyedül lenni, de ő sem tudja, hogy mit csináljunk. Azt akarja, hogy én is vele együtt unatkozzak, hogy ő ne unatkozzon annyira. Mekkora butaság ez! Miért jobb az, ha ketten unatkozunk? Hát bizti nem!~
*Felállt, végig ölében tartva Timidust, aki halk nyöszörgéssel jelezte, hogy nem nagyon örül annak, hogy mozgolódással megszakították a szunyokálását.*
-Nem tudom. Én Timidus mellett sohasem tudok unatkozni.
~Találd ki te, hogy mit csináljunk, végül is te unatkozol. Miért hiszi azt mindenki, hogy én mindent tudok?~

by **Yokuatsu** Szer. Nov. 13 2013, 18:06

//Shukaku-san\\

Végighallgatott, majd bólintott, úgy éreztem, sokat nem tud mondani rá. Igaz volt, de mégis bántott valami. Több dolog is. Még mindig az az érzés keringett bennem, mintha, még mindig nem érezte volna jól magát. ”Végül is, ha azt nézzük, az ember nem választhatja meg, hogy ki szimpatikus neki, ki nem, lehet ő neki az utóbbiba tartozom. Lehet valóban nem kéne zargatnom, erőltetnem, az itt maradását. Mit kéne tennem? Mi a helyes döntés? Hisz…kedves lánynak tűnik és…nem tudom. Olyan fura. Miért nem hagyom már itt? Látszólag utál engem, és ott van neki Timidus, nincs szüksége másokra, van mellette egy ember, legalábbis egy sárkány, aki sosem hagyja el.”
Elmélkedésemből a hangja rázott ki, kíváncsiskodott, hogy miért nem lettem idomár, hisz akkor sosem lettem volna egyedül. Igazából, szavai mögött láttam igazságot, lett volna társaságom, valaki, akihez hozzászólhatok, megérinthetem, nevethetek rajta, vagy sírhatok miatta, viszont társ nélkül, ez megoldhatatlannak bizonyult. Aztán belegondoltam, mi lenne, ha ugyanaz történne mással, mint most velem: társaságra vágyik, azonban akitől elvárja, már van neki. ”Ezenkívül, az íj az én fegyverem, amíg élek”
Ekkor jöttem rá, eltelt pár másodperc, és én még mindig csendben gondolkoztam.
- Hát…nem is tudom. Úgy éreztem, az íj az én fegyverem, mindig is biztos fegyvernek éreztem kezeimben, de ha azt nézzük, hogy a célom itt a múlt levetkezése lenne, akkor ezzel a választással elbuktam. Lehet tényleg jobb választás lett volna az idomár, már mindegy, ezen változtatni nem tudok.
Felállt, azt hittem menni készül, én is felálltam, lassan remélni kezdtem, kitalált valamit, hogy mit csináljunk, majd szavainak lényegét leszűrve, egyszerűen áthárította rám a dolgot. Valamennyire megnyugodtam, mert el nem ment, de közben teher is nehezedett rám, nem tudtam miket szeret, miket nem.
- A játék lényege, hogy mindkét fél élvezze a dolgot, jelen pillanatban, szinte bármihez lenne kedvem, ezért nyugodtan döntsd el te, mondj bármit, amit akarsz. Bármit… – hangsúlyoztam az utolsó szót.
Kiakartam deríteni, hogy tényleg csak udvariasság miatt nem ment el, vagy van-e még esély arra, hogy egyszer kibontakozik nekem, és talán barátféleségként tekint rám.

//Juujjj…nagyon bocsi >.< tényleg, nincs magyarázat, egyszerűen nem is tudtam mit írjak, meg volt egy jó pár dolgom is//

by **Shukaku** Szer. Nov. 13 2013, 20:52

*Shukaku együttérzően csóválta meg a fejét a fiú szavaira. Nagyon sajnálta őt, amiért ilyen rosszul döntött, és ha lehetősége lett volna, akkor biztosan segített volna neki, hogy idomár lehessen. Azt nem tudta, hogy valóban lehet-e kasztot váltani, hiszen ezzel nem foglalkozott. Ő mindig is nagyon okos döntésnek tartotta a maga részéről az idomár kaszt választását, akkor is amikor még csak várta, hogy milyen állatot kap, hogy milyen lesz ez az egész, akkor pedig már különösképpen, amikor meg is látta Timidust, és elkezdhetett vele foglalkozni. Arra azonban mintha emlékezett volna, hogy van arra lehetőség, hogy állatokat fogjunk be, és idomítsuk őket.*
-Úgy hallottam, hogy nem is kell.
*Vetette fel azonnal ami eszébe jutott, hogy érezze a fiú, hogy segíteni akar, és ha esetleg az elgondolkodás alatt valamit nem hallott a szavaiból, akkor érthesse, hogy azért nem, mert éppen ezen gondolkodott.*
-Mármint idomárnak lenned. Ha szeretnél, te is megszelídítnél egy állatot. Csak magadhoz kell édesgetni, és nem szabad, hogy túl sokat megöljél előtte abból, amit szerezni szeretnél…
~Meg másokból sem.~
-És akkor adsz neki valamit enni, lehetőleg olyat, amit szeret, és úgy lehet neked is állatod.
*Ez az ötlet nagyon feltüzelte, és már sokkal vidámabban állt hozzá a dolgokhoz. Felpattant ültéből, és magához ölelte Timidust, majd picit pörgött is vele, amit a sárkány nem igazán szeretett. Mármint pörögni azt igen, de nem felkelés után, és nem ilyen gyorsan, és általában magától, önszántából, így örömmel nyugtázta, amikor a lány végre letette, és érdeklődve nézett körül, értetlenül billegette a fejét.*
-Ne aggódj Timidus, semmi baj, csak kitaláltam, hogy mit fogunk csinálni.
*Ránézett a fiúra, és picit hezitált.*
-Természetesen, csak ha te is beleegyezel.
*Itt megint picit megállt, majd úgy döntött, hogy tényleg elmondja, ha már kigondolta az ötletet.*
-Szóval játszhatnánk azt, hogy elmegyünk, és szerzünk neked is egy kisállatot, hogy te se legyél egyedül. Persze ezt nem csak játékból, hanem igaziból.

by **Yokuatsu** Pént. Nov. 15 2013, 14:24

Mondataimat szótlanul hallgatta, mint mindig, utána fejét megcsóválta, valószínűleg egyet értett velem, hogy az íjász nem volt a legjobb választás. De legjobban nem is ez érdekelt, hanem hogy nem futott sehova, inkább próbált nekem segíteni. Viszont közben kicsit szánalmasnak is éreztem magam. Bár nem ment el, de még mindig ott volt bennem a kérdés, hogy vajon tényleg a jólneveltsége miatt nem tette? Nem tudtam mivel lehetne kideríteni, ezért inkább a jelenre koncentráltam, és a lányra figyeltem. Mindketten elmélkedtünk, ő volt az aki hamarabb megszólalt.
- Úgy hallottam, hogy nem is kell. – mondta.
Nem igazán értettem mire értette, valószínűleg látta rajtam, ezért folytatta a gondolatmenetét. Elmagyarázta, hogy nem kell idomárnak lennem, anélkül is képes vagyok egy állat megszelídítését, csak magamhoz kell babusgatnom, adni valami olyat, amit szeret és az enyém lesz.
Nagyon megörültem, igazán feltüzelt a gondolat.
- Tényleg!? – mondtam kicsit izgatottan.
Ő is lázba jött, azonnal fel is pattant, indulásra készen állt. Kicsit furának tartottam az ötletet, hisz akkor mi értelme az állatidomárságnak, ha másnak is lehet állata?
- Ez biztos? – szólaltam meg újra, kicsit már hitetlenkedve. – Vagyis…nem kételkedek abban amit mondasz, csak…nem is tudom.
Pördült párat, kezében a kissárkányával, mosolyogva bámultam a mókás jelenetet. Letette Timidust, aki kicsit billegett, nézelődött, gondoltam kicsit összezavarta a sok fordulat, majd rám nézett, hezitált picit, viszont aztán kinyögte, hogy természetesen csak akkor próbáljuk meg a dolgot, ha szeretném.
- Oké!
El is mondta az ötletét, hogy szerzünk nekem is egy kisállatot. Már nem is érdekelt, hogy megtörténhet-e, vagy nem, izgatottságom felülkerekedett az eszemen.
- Rendben! Induljunk! De…mégis merre?

by **Shukaku** Pént. Nov. 15 2013, 17:30

*A fiú ugyanúgy izgatottá vállt, mint Shu, ami a lányt nagyon boldoggá tette, mert ez azt jelentette, hogy végre valakinek tetszik az ötlete, valaki azt szeretné csinálni, amit ő. Az meg csak ráadás volt, hogy ez pont egy háziállat szerzése volt, amivel örömet okozhatott a fiúnak. Természetesen azon elgondolkodott, hogy mennyire örülne a mob annak, hogy befogják, de eldöntötte, hogy erre külön felhívja majd a figyelmét, meg arra is, hogy mekkora felelősséggel jár vigyázni egy kisállatra, de mielőtt megszólalhatott volna, és elkezdhette volna ezeket ecsetelni, Yokuatsu már újabb kérdéseket tett fel neki, és már az indulásra is készen állt.*
~Jellemző. Sohasem terveznek meg semmit, mindig csak ez a szeleburdiság. Csöndben sem fog tudni maradni, és bizti elijeszti majd rögtön szegénykét.~
-Nos… izé… tényleg. Biztos. Illetve én így hallottam, és így olvastam. De nem hazudok. Miért hazudnék? Azt hiszed hogy hazudok?
*Kérdései gyorsan követték egymást, nem támadóak voltak, inkább hitetlenkedőek. Miért kérdőjelezi meg a fiú amit mond? Nem adott elég bizonyítékot arról, hogy ő jó szándékú, és segíteni akar? Bár Yoku szabadkozott, hogy nem kételkedik a szavaiban, de ha így lenne, akkor nem kérdezett volna rá. Igaz, ő is válaszolhatott volna kissé magabiztosabban. Felállt, kihúzta magát és most már megpróbált úgy válaszolni.*
-Szerintem biztos, de majd meglátjuk, ha odajutunk. Én így tudom.
*Körbenézett a tájon. Nem volt nehéz, mert síkságon voltak, de még így sem látott sehol mobokat. Szeretett volna nem egy tömegbe belefutni, de végül is mégis csak az első szinten vannak, ő pedig már második szintű, de azért mégsem akart harcba keveredni.*
-Nos… arra fogunk indulni.
*Mutatott találomra az egyik irányba.*
-De előtte nagyon fontos, hogy megbeszéljük a terveket. Az a célunk, hogy megszelídítsünk egy kisállatot, tehát ne kezdj el lövöldözni. Igyekszünk olyat keresni, aki egyedül van, mert ha csapatban vannak, akkor biztosan megtámadnak minket.
*Timidus füttyentett egyet felé, majd valamit a fülébe suttogott, mire a lány bólintott, majd egy picit elgondolkodott.*
-Harcoltál már? Azt mondtad, hogy az íj a te fegyvered. Jól tudod használni? Nem szeretnék harcba keveredni, de mivel nem védett területen vagyunk, jó lenne tudni, hogy mire számíthatunk.
*Mivel sokáig nem látott egy mobot sem, elindult a mutatott irányba, és a beszélgetést már út közben fejezték be. Hol a fiú felé fordította a fejét, hol a tájat kémlelte, de végig figyelt a szavaira, és néha kicsit Timidussal is diskurált közben.*

by Ajánlott tartalom