Re: Füstölgő Mezőség

by **Mirika** Kedd Aug. 27 2013, 01:51

- Urusai ˇ^ˇ - Sértődötten felfújtam az arcom, de ez most csak olyan durcázás volt, nem haragudtam a fiúra igazából a piszkálás miatt. Tudtam jól, hogy igaza van, én is makacs vagyok és elvárom, hogy hallgassanak rám. Hiszek az igazamban, ahogy ő is, igazából nem is meglepő, hogy mi ketten ennyire nehezen jövünk ki egymással. A legapróbb nézeteltérést is fel tudnánk fújni, bár eddig elég komoly dolgok miatt veszekedtünk csak. A toborzó, vagy az a futárkodás is...
- Ne forgasd ki a szavaim, inkább válaszd meg, mikor vagy komolytalan és mikor kezeled a súlyuknak megfelelően a helyzetet - korholtam meg Rent, de amúgy kezdett elég fura irányt venni ez a beszélgetés, és bár zsörtölődtem jobbra-balra, valójában éreztem, ahogy feloldódom, és elmúlik a nyomás a mellkasomból, meg a gombóc a torkomból. Fura, de tényleg kezdtem magam jól érezni, és ez nem is először volt így a srác társaságában. A lazasága most átragadt rám is, képessé váltam mosolyogni a puszijai után, jól esett, ahogy törődik velem és szeretget. Senki sem tudta ezt elérni nálam jó ideje, Nii-chan is próbálkozott, de igazából a hangulatomat nem változtatta meg. Most azonban kicsit derűsebben tekintettem erre a világra.
- Köszönöm :3 - szólaltam meg váratlanul, és kapott egy puszit is, de csak az arcára. Nem kell tudnia miért, elég ha én vágom, hadd értetlenkedjen még egy picit Razz

És már megint ott tartottunk, hogy újabb dolgot köszönhetek meg neki, ez már azért kezdett sok lenni Rolling Eyes

- Hát ez az... :/ - húztam el picit a számat, a "sok mizéria" készít ki engem is teljesen, és az a legnagyobb bajom, hogy nincs ki feloldja bennem a sok feszültséget. Most Ren ugyan elérte, hogy jobban érezzem magam, de ki tudja, mi lesz legközelebb? Hiába a békés beszélgetés, lehet következő alkalommal megint kikaparjuk egymás szemét, én pulykaméregtől vörösödve, ő meg gúnyosan mosolyogva.
Aztán nekiállt válaszolni a kérdésemre, engem pedig elfogott a szorongás a válaszával kapcsolatban. Lövésem se volt, mit akar mondani a bevezetőjével, de amilyen körülményesen elkezdte, olyan aggodalmas ábrázatot vettem fel. És végül... kimondta. A rettegett felelet, én azonban még csak reagálni sem tudtam rá.
- Hé-hé! - kiáltottam fel meglepetésemben, ahogy átfordított és fölém került, de legalább a pillanat segített kiadni a feszültséget, ami felhalmozódott bennem. Mindazonáltal belül ürességet éreztem. Most már biztos voltam benne, hogy viszonyul hozzám jelenleg, és azt is tudtam, hogy ez a válasz rosszul esett. Legalább őszinte volt, vagyis annak tűnt. Mégis... szerettem volna, ha azért teszi meg mindezt értem, mert jelentek számára valamit. Akkor talán nekem is könnyebb lett volna döntenem, de ez így, ez engem is ott tartott a bizonytalanságban. Így nem lehetett ő az, akinek megnyílok, még csak meg se merném tenni. Nem akartam rábízni a legbensőbb gondolataimat és érzéseimet, aztán csalódni. Mindenesetre tudhattam volna, hogy ez lesz. Ostoba voltam, hogy reménykedtem. És ostoba voltam amiatt is, hogy megkérdeztem :/
- Tőled függ. Hogy felhúzol-e és ha igen, akkor megéri-e nekem inkább lenyelni a békát - közöltem egyszerűen, immár kicsit kedvetlenebbül. Ösztönösen felemeltem a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz, de valójában nem tudtam, hogy engednem kéne-e neki. Leesett, mi történik körülöttem, vagyis hát velem, és a tudat, hogy az iménti csókja mögött nem volt érzelem, illúzióromboló volt. Sejtettem, milyen irányba haladunk, ezt félre sem lehetett volna érteni. Kettesben, egy fa árnyékában rajtam fekszik és csókolgat? Nem, nem akartam ezt így.
- Ren... Ren, ezt csak akkor folytasd, ha jelentek valamit a számodra... Nem akarok egy közönséges trófea lenni a vitrinedben. Nem akarok egy lenni a százból. Ha csak egy random lány vagyok a szemedben, akkor ne... - kérleltem halkan. Ha legalább a barátjának tartana, akkor könnyen belemennék a játékba, de vele már nem akartam "csak úgy" alapon kísértésbe esni. Ren már többet jelentett nekem, mint a tévében látott sztár, aki után ábrándozhattam, ezek után eszem ágában sem volt arra a sorsra jutni, mint egy csomó másik csaj. Ha nem ismernénk egymást, tuti elcsábultam volna szó nélkül, de így, hogy nekem már számított, milyen viszonyban vagyunk... így nem. Különleges helyet akartam elfoglalni a szívében, nem pedig bekerülni a tömegbe, ahová a kalandjait pakolja.

by **Ryuninji Ren** Szomb. Aug. 31 2013, 01:27

- De ez az igazság :p – incselkedek vele tovább. Ő még makacsabb, is mint én, épp most bizonyítja be, ezzel a hozzáállással.. bizony. Én is makacsa vagyok, de így belegondolva szerintem nem érem el az ő szintjét. Ezért is nehéz vele jól kijönni, mert azt hiszi, hogy mindig neki van igaza. Sőt, még az utolsó szót is magának akarja, ami köztudomásul az enyém. Lényegtelen a helyzet, az időpont… mindig és mindenkor az enyém az a bizonyos „utolsó szó” Vita nincs…
- De nem – nyújtom ki megint a nyelvem.
- Komoly helyzetben nem mindig lehet komolykodni. főleg amikor mindenki annyira feszült, hogy majd felrobban… na neeeem. Az nekem nem megy…. A csendeket meg főleg nem bírom… és ha ilyen helyzet van csenddel, akkor majd megőrülök, muszáj tennem valamit ezek ellen… - magyarázom meg úgy ahogy azt, hogy felejtse el, hogy én mindig komoly legyek a fontos helyzeteknél is. Nem, az nem én lennék, hanem valaki más. azért kap egy puszit és kicsivel később én is kapok tőle majd megköszön valamit.. hmmm..
- Nincs mit, de mit is? :O – értetlenkedem, mert tényleg nem jut eszembe semmi érdemleges. Max a csókok… igen, mondták már páran, hogy istenien csókolok, de még nem igazán köszönték meg… hacsak.. áhh.... a fene se tudja ennyi után..
Amúgy komolyan nem tudom, hogy miért is magyarázkodom neki arról, hogy miért nem vagyok mindig ilyen… veeeeh… még a végén kiszed belőlem olyan titkokat is, amilyeneket nem kellene.
Gondolkodás helyett inkább válaszolok neki, mert az kevesebb energiával jár, majd fogom magam és eldöntöm a lányt és a nyakacskáját kezdem el csókolgatni.
- Hé.. ez nem igaz… többnyire te húzol fel engem először, én csak aztán kezdek el úgymond.. bunkózni – de tényleg.. megtámad az utcán, majd erőszakkal kijózanít? Ezeket nem lehet csak úgy elnézni és mosolyogni, mintha mi sem történt volna. De hagyjuk is ezt, most van jobb dolgom is ennél. Folytatom azt, amit elkezdtem, de megint félbeszakít valamivel, aminek hallatán köpni-nyelni nem tudok. Már megint az a feltételezgetés, vagy általánosítgatás.
- Hajajj.. Miri-hcan, ha sima trófea lennél, már régen megszereztelek volna nem gondolod? – kérdezek, mert muszáj. Nem került volna nagy erőfeszítésembe, hogy az ágyamba csábítsam őt. Hamar meglett volna, de mégsem tettem… Megint kénytelen vagyok abbahagyni és ezúttal ismét tekintetét keresem, de el nem mozdulok.
- Egy a százból? Azoknak a lányoknak a nevét sem tudom, még csak nem is beszélgettem velük. A lényegre tértem és kész- avatom be. Igaz lehet volt beszélgetés, de annyira tartalmas lehetett, hogy így megmaradt a fejemben, meg minden. A lényeg, hogy Mirika máris lekörözte őket egy párszor, előnyben van.
- De legyen, akkor beszéljünk nyíltan…- egy kis pír jelenik meg az arcomon, azért nem szoktam hozzá az ilyen beszélgetésekhez, nem nagyon volt eddig ilyesmikre szükségem.
- Érzek irántad valamit.. de még nem tiszta, hogy mit… - kezdek bele. Öcsém… rég voltam ennyire zavarban, még a tekintetét is kerülnöm kell, mert a végén megszólalni sem tudok.
- Szóval nem csak egy lány vagy…. de hanyagoljuk már ezt a zavarba ejtő témát.. – kissé kellemetlen is a számomra. Tényleg nem tudom, hogy mi is az amit érzek, de hogy számomra nem közömbös, az szinte biztos.

by **Mirika** Vas. Szept. 01 2013, 00:14

Nem elégített ki a magyarázata Neutral

Nii-chan jól csinálja ha oldani kell a feszültséget, de meg merem kockáztatni, hogy még Kota is. Azonban Ren inkább csak még nagyobb feszkót csinál, mint kéne, arról nem is beszélve, hogy tök megalázó, amiket csinál olyankor... Na de mindegy, ha most ebből vitát szülünk, akkor annak nem lesz jó vége, így inkább hagytam a fenébe ezt a témát. És még én vagyok a makacs, mi? Cöhh Rolling Eyes

Na de akkor is, azért jó volt látni, hogy a fiúnak van egy ilyen oldala is, és nem csak az egoista barom énje létezik. Kellemeset csalódtam, és még mosolyt is csalt az arcomra, most már örültem neki, hogy elhívtam ide a semmi közepére beszélgetni. Feje tetejére állt a hangulatom azzal, hogy sikerült kicsit feloldani a feszültségemet, kár, hogy a háttérben ott lappangtak még a nyomasztó gondolataim. Nem volt könnyű tőlük megszabadulni, úgy éreztem egy jó darabig még nem is fogok. Addig semmiképp, amíg legalább ki nem tudom őket beszélni, bár ki tudja, ha eltelik elég idő, talán megfeledkezhetek róluk. Azonban reménykedtem, hogy találni fogok valakit, akivel megoszthatom a félelmeimet és az aggodalmaimat, aki hajlandó megosztani velem a terhet a vállán. Habár abban kételkedtem, hogy ez Ren lesz, el se tudtam képzelni, hogy ilyen komoly dolgokról beszélek vele. Még úgy sem, hogy most ilyen jól megvoltunk.
- Én ok nélkül nem vagyok ám bunkó Mindig csináltál valamit, ami felhúzott... - feleltem nagyot sóhajtva - Látod most cuki vagyok - öltöttem ki a nyelvemet aprón, bizonyítva, hogy igenis ő a hibás, és kuncogtam egy kicsit. Csak hát sikerült mégis olyan szituba keverednünk, ami felébresztette a bennem alvó kisördögöt, és a zöldségek a fejemben úgy döntöttek, hogy kétségbe kell vonnom Ren szándékait. Hát na, kényelmetlenül éreztem magam így. Vagy helytelennek éreztem, vagy nem is tudom. Lényeg, hogy nem bírtam ki anélkül, hogy bele ne kotyogtam volna, mire a srác abbahagyta a csókolgatást és rám nézett. Bele a bizonytalanul csillogó szemeimbe. És amit mondott, attól elszégyelltem magam és lehajtottam a fejemet. Nem tudtam, mit mondjak, a bocsánatkérés ebben a helyzetben nem az én stílusom volt. Megfordult a fejemben, hogy kamuzik, de gyorsan ki is penderítettem onnan. Nem volt okom kételkedni a szavaiban. Aztán azonban felkaptam a fejem, mert teljesen váratlan dologgal folytatta. Azt hiszem, kicsit bele is pirultam meglepetésemben.. és örömömben. Épp az imént döntöttem el, hogy nem vonom kétségbe a szavait, így hát nem volt más választásom, mint örülni annak, amit mondott. Még ez a pár bizonytalan szó is rengeteget jelentett nekem. A 'valami' is sokat számított, hiszen az több, mint a semmi. És én ezzel a valamivel is elégedett voltam, én, aki egy senki voltam, felkeltettem az érdeklődését egy ilyen pasinak. És innentől kezdve nekem tökmindegy volt, hogy miként gondol rám. Végigsöpört rajtam a megkönnyebbülés, hát választ kaptam valamire, ami egy ideje marta a bensőmet :3
- Aranyos vagy, amikor zavarba jössz :3 Csak baromira nem illik hozzád - mosoly, elkomolyodó arc, majd kitört belőlem a nevetés. Ha most én lennék felül, hozzábújnék és megölelném, de így másképp kellett folytatnom - Ne hari, hogy ilyesmiket feltételezek csak... te és én annyira más világ vagyunk... még ha hasonlítunk is sok mindenben. Kicsit olyan ez, mintha egy álmot élnék meg - révedtem el kicsit. Lehet mégis szerelmes vagyok? Nem tudom, én sem tudtam megmondani, mit érzek Ren iránt pontosan. Azt viszont tudtam, hogy jól éreztem magam vele, jól esett az ölelése és a törődése. És élveztem azt is, ahogy csókol. Így hát rámosolyogtam és repetát kértem.

by **Ryuninji Ren** Szer. Szept. 04 2013, 02:07

Ez a pöttöm lányka kikészít, de rendesen. Már azt sem tudom, hogy mit, hogy reagáljak le nála. Egyszer így viselkedik, másszor meg úgy. Hol érezhetően elvan, majd hírtelen átvált és kezdi kényelmetlenül érezni magát. Lehet, hogy őt ez egy cseppet sem zavarja, engem viszont nagyon is, mert nem tudom teljesen, mit akar, mit van, vagy ha azt is hittem, hogy tudom, később rájövök, hogy tévedtem.. veeeeeh.. kikészít.
- Oh tényleg?- kérdezem kuncogva..
- Akkor miért bunkóztál, mikor ok nélkül megtámadtál a kezdetek városában? Semmi okod nem volt rá, mégis megtetted: P – kiöltöm megint a nyelvem.. kicsit játékosabbra is lehet venni a figurát, mert így talán oldjuk a folyton jelenlévő feszültséget, mely hol apró, hol pedig hatalmas, folyton változik, pedig csak ketten vagyunk.
- De elismerem, most cuki vagy – kap egy puszit, majd miután eldőlök vele, azt hiszem, minden sínen van, de nem, mert ilyenkor is előhozakodik valamivel, ami egyáltalán nem tetszik. Lehet, hogy vannak ezek a sztereotípiák a sztárokról, meg olyanok is, akik ezeket tökre beveszik, de tőle erre nem számítottam, még egy picit sem. Hiszen nem csak futólag futottunk össze egyszer-kétszer. Nem, komolyan el is beszélgettünk, vagyis vitáztunk már párszor. Ha igaz lenne az a sok minden, akkor felé sem néznék, nem pedig próbálkoznék tovább. Persze, a fenének kellene egy ennyire problémás lány… veeeeh… és még én sem tudom, mit akarok tőle, de.. de… izé…
Nem tehettem mást, minthogy elmondjam azt, amit nem akartam, mert szerintem ez olyan ciki és férfiatlan dolog. Szerencsére sikeresen megfogalmaztam úgy, hogy ne nézzen búzának, vagy hasonló, érzékeny nyominak, akik ilyen.. dumákat szoktak nyomatni.
Veeeh.. az nem elég, hogy e szavak elmondása után, a pillanatnyi zavaromnak köszönhetően, egy minimálisan elpirulok, de ő még ront is a helyzeten. tiszta gonosz ez a lány Razz

- Urusai…. baka – intézem el az ő módszerével a dolgot. Talán így jövök ki ebből a legjobban, meg közben megérdemel egy puszikát az puha ajkacskáira is, csak, hogy abbamaradjon a nevetése…. kis goni >.>
- Lehet, hogy más világból jövünk, de itt most egy világhoz tartozunk, még ha nem is tetszik nekünk ez a világ… - mondom mosolyogva. Hát jah, elég gáz ez az Aincrad ezzel a meghalunk, ha nem vigyázunk dologgal…
- Mellesleg, ilyen jókat sosem álmodik az ember… nekem sosem sikerült még… - kuncogok, majd megint megcsókolom, és közben átfordulok vele. Kapja csak meg a vezér szerepet pár pillanatra.. élvezze ki… persze el nem engedem… nem bizony.. túl jól esik a smaci, nem szabadul tőlem egykönnyen, max a levegőhiány szakíthat csak el tőle… meg még egy két dolog…
- Hmm…. azt hiszem, egy darabig nem megyek haza… túlságosan is élvezem a társaságod

by **Mirika** Pént. Szept. 06 2013, 00:24

Egyre inkább meg voltam róla győződve, hogy nem volt hülyeség beszélni Rennel. Bár eredetileg csak valamiféle köszönetet akartam mondani, ami azért elég furán sikerült végül és csak még több problémát generált, azért csak sikerült kihozni az egészből valami olyasmit, ami kicsikét feldobott. Kellett ehhez egy jó adag angst, de na... minden jó, ha a vége jó? Persze ezernyi gond terhel még mindig, de legalább kaptam választ néhány olyan kérdésemre, amik már jó ideje martak és van ez a mondás is... car... carpa valami, sz'al hogy élj a mának meg ezek. Perpillanat pont ezt akartam tenni, ugyanis végre egyszer jól éreztem magam és nem volt olyan nyomott a hangulatom, és szerettem volna, ha ez így is marad addig, ameddig csak lehet. Mindezt pedig a fiúnak köszönhettem, aki elűzte ezeket a barom felhőket a napocskám elől.
- Asszem én csípném ezt a világot is, ha minden pillanata ilyen lenne :3 - jegyeztem meg mosolyogva. És ami azt illeti, igaza volt, most ő is, meg én is híresek és hírhedtek vagyunk, a játék topjátékosai. Azért volt ezen a helyen valami jó is, eltüntetett ilyen különbségeket. És most nem akartam arra gondolni, hogy mi lenne kint, az csak rontana a hangulatomon. Jó az ott a lelkem mélyén, nem kell mindennek most kijönnie. Különben sem számít most a "másik énem". Jobban tetszett a csók, amit adtam is, meg kaptam is, és legfőképp élveztem. Elfeledtette velem minden bajomat és ha belegondoltam, kinek az ajkain csüngök, jajj *.*
- Nem vagyok ám idekötözve, én most akárhova veled mennék :3 Mondjuk elég kényelmes így is - nevettem, és kapott tőlem a srác egy újabb smacit, ezúttal egy rövidet, mert közben eszembe jutott valami. Tudom, meglepő, hogy ilyesmi is megtörténhet ._.
- Amúgy nem tartod furcsának, hogy egyikünk sincs tisztában vele, mit érez a másik iránt, mégis úgy turbékolunk itt a fa alatt, mint egy szerelmespár? - néztem bele a fiú szemeibe játékos kíváncsisággal. Azért meg kell hagyni, volt ebben valami. Nem tudom, érdemes-e beleképzelni ebbe a szituba bármit is, de komolyan olyan érzésem van, mintha épp most mentünk volna bele, hogy járni fogunk.
- Különben volt rá okom, el is mondtam neked akkor. Viszont ez már full régi sztori, mit hozod fel folyton? - reagáltam egy korábbira, és pajkosan meg is löktem Rent kicsit. nagyon magára vehette az akkori viselkedésemet, vagy nem is tudom, de akkor komolyan berágtam rajta. Meg később is. Bah... fura ember vagy te, Ryuninji ._. Mindenesetre változtattam picit a pozíción, mert nem én lettem volna, ha csak úgy fetrengek egy ilyen pasin egy ilyen szituban, szóval négykézlábra álltam, hogy a dekoltázsom kicsit hangsúlyosabb szerepet kapjon a diskurzusunkban. Elvégre valamit az előbb Ren elkezdett, és mint kiderült, teljesen feleslegesen szakítottam félbe :/

by **Ryuninji Ren** Pént. Szept. 06 2013, 13:05

Elég furcsa fordulatot vettek itt a dolgok. Az elején igen gyanakvóan méregettem a lányt, óvatosan, vigyázva követtem idáig, csapdát sejtve, hogy jó alaposan megbüntessen valami olyan bűnért, amit el sem követtem, de nem. Csak köszönetet akart mondani azért, hogy párszor megmentettem, egy csókkal. Aztán bonyolódtak a dolgok, kiakadt is, meg nem is, smároltunk is, meg neme is, aztán sikeresen összezavartuk egymást, de minden megoldódott. Most egészen jól érzem magam és szerencsére Regi is tudja, hogy nem kellene zavarnia, de el van ő egyedül is, ráadásul még csak nem is féltem, mert erős egy madárka ő.
- Na jó, elismerem, vannak jó dolgok is ebben a világban- mondom mosolyogva. Például az, hogy nincs fájdalom. Ez szerintem nagyon menő, mert a fájdalomérzettel csak a gond volt. Például ha fájt a torkom, akkor egy kínszenvedés volt az éneklés, de akor is muszáj volt. Itt ilyen probléma nincs. Eleshetek, lefejelhetek valakit, nem érzek semmi és ez menő. Az sem utolsó, hogy itt pár gombnyomással el lehet intézni a dolgokat, például a főzésnél az aprítás. Bizony, láttam, hogy Vio-chan hogyan is csinálja…. egy suhintás a késecskével és minden felaprítva, nagyon ott van. Persze a mostani pillanat sem utolsó, nagyon élvezem, most már, valljuk be, azért voltak kritikus pillanatok, mikor azt sem tudtam mi van, és mit kellene tennem, mondanom, de mivel nem csak helyes vagyok, de okos is így jól megoldottam Cool

- Az igaz, hogy semmi kedvem felkelni innen, megvagyok én itt.. alattad – kapok egy újabb csókot, egyre sűrűbben, csattannak itt el a samcik. Igen, én már nem bírom sokáig tartani magam. Férfi vagyok, akinek már régóta nem volt dolga nővel, csoda, hogy egyáltalán eddig így bírtam, azért nem semmi fickó vagyok Cool

Miri-chan kérdésén elmosolyodom, nem mond hülyeséget, de ettől még ugyan úgy marad minden, továbbra sem tudjuk, mit érzünk pontosan, én legalábbis így vagyok vele.
- Furcsának furcsa, azonban én már rég feladtam azt, hogy az ilyen furcsaságokra választ találjak... egyszerűen csak élvezem a helyzetet, te nem? – kérdezem kuncogva. Majd idővel csak kialakul valami, és tisztázni tudjuk eme dolgot, de addig felesleges ezen gondolkodni, nem szabad rágörcsölni.
- Azért, mert az az eset ékes bizonyítéka annak, hogy mindig te húzol fel engem - bizony, mérges voltam akkor rá, nem is akármennyire, csak úgy, a semmiből megtámadott a semmiért… veeeeh, mindegy, hagyjuk, majd jól elfenekelem érte Razz

Miri-chan mocorogni kezd és pzt vált, így remek belátást nyertem a dekoltázsába. Szemtelenül oda is nézek, gondolom nem véletlen ez az egész, na meg amúgy is kíváncsi vagyok…
- No-csak… el akarsz csábítani Miri-chan? – kérdezem kuncogva és kezeim combjaira tévednek, egy kis cirógatás után pedig feljebb, egyesek szerint illetlen helyre, de szerintem nem Razz

- Már felesleges - újra kuncogok és mivel kezeim foglaltak, a fogaimmal ügyeskedem le a felsőjét tartó egyik pántot….

by **Mirika** Csüt. Okt. 10 2013, 18:33

Ennyi bizonytalanság közepette jó volt belefogódzni mindenbe, ami biztos volt. Egyszer-egyszer úgy éreztem, mintha légüres térben lennék, mintha nem tudnám honnan jövök és hová tartok. Ott volt a fejemben ez a rengeteg félelem és kérdés, és ha nem ezekre a biztos pontokra koncentráltam volna, tutira megkattanok. Jelenleg a pillanatnyi boldogságom volt terítéken, amit Ren okozott. Meglepően jól kijöttünk most éppen, bár konfliktusok ide vagy oda, mióta az önzetlenségével összefutottam, azért nem volt bennem olyan vészes a róla kialakított kép, és arról is meggyőzött, hogy nem csak annak köszönhettem mindezt, hogy lány vagyok, hanem egy kicsit magamnak is. Szóval hajlandó voltam hallgatni rá most kivételesen, és hagyni, hogy belefeledkezzek a sármjába, ő meg az én bájaimba Rolling Eyes

- Hát, ahhoz hogy élvezzem én is, neked is kell tenni :3 - kuncogtam fel, de valójában élveztem én is, ami történt velünk, le se tagadhattam volna. Rég éreztem magam ennyire felszabadultnak, még ha ideiglenes a dolog, akkor is örültem neki. Bárcsak örökké tartott volna ez az érzés...
- Mondom, hogy te előbb húztál fel engem - kötöttem bele, de még mielőtt végeláthatatlan nem-de vitába torkollott volna a téma, inkább mást húztam fel. Mármint a pólóját egy kicsit, ahogy belekapaszkodtam, meg így legalább még hangsúlyosabb volt, amit mutatni akartam Rolling Eyes

- Azon már túl vagyunk, baka :3 - néztem bele merészen a srác szemeibe, ajkamon magabiztos mosollyal. Mámoros hümmögésem és az enyhe pír az arcomon jelezte, hogy a szemtelen kezek jófelé járnak. A szavakra immár nem volt szükség, itt volt az ideje, hogy tetteinkkel okozunk egymásnak... élvezetet :3

// Részemről akkor záró, ahogy ígértem. Köszi a játékot :3 //

by **Kayaba Akihiko** Pént. Okt. 11 2013, 17:34

Mirika: Mini Potion (+5 hp)
Ryuninji Ren: Életlen Katana (+2 erő +1 fegyverkezelés +1 gyorsaság)

by **Aidor** Vas. Dec. 15 2013, 16:39

/Ayani/

A nap már alacsonyan jár Aincrad peremén. A 8. szint kalandorai lassan vissza térnek otthonaikba, hogy kipihenjék magukat a hosszú nap után. Én nem... én soha. Nem törődve azzal, hogy a nap lenyugszik kutattam. Azt pletykálják értékes holmik hevernek szanaszét itten. Olyan kincsek merre rá lépni is félek. És, hogy miért rímelek itten? Mert olyan kedvem, na és? Lassan kezdek begolyózni... Talán lassítanom kéne egy kicsit és nem azzal tölteni az időm, hogy mindenféle kísértet históriáknak nézek utána. A legutóbb se jutottam semmire a faenot termő fák legendájával kapcsolatban. Pedig igen magas most a piaci értékük. Ami a hozzám hasonló keresőknek igen csak hasznos. Persze kockázatos... most egy ideig én voltam a vezető nyers anyag szolgáltató a piacon és nem is inflációt okozhattam volna azzal, hogy drágábban adom a faenot. Na szerencsére ilyen még nem történt. De azért egy kis pluszt meg engedtem magamnak. Elvégre ha már csak nekem... van, volt faenom, olyan árat kérek érte amilyen jól esik. Hátigen... kevés a gyűjtő, sok a kovács. Nincs elég ahhoz, hogy mindenkit rendesen el lásunk. És természetesen a gyűjtés cseppet se könnyű feladat. Járni kell a kazamatákat erdőségeket... stb... stb... Aztán meg vevőt is találni rá... persze ennyiből könnyebb azoknak akik üzletet kötöttek valakivel. Na persze én most úgy nevezett "munka nélkülivé" váltam ez ügyben ugyanis üzlet társamnak már nem elég jók az általam begyűjthető ércek. Addig is élem a szabad lelkek életét. Bár sajnos úgy tűnik a csak a növényeknek a T1-es érceknek nincs nagy kereslete. Gyorsan elmúltak az arany idők... válság van. Én meg a megélhetésért kénytelen vagyok kincseket keresni. És most is... végig kúszok a helyenként fény embernyi magas fűszálak között. És miért? Hátha találok valami értékeset... de eddig csak mohokkal hozott össze a sors. Lassan viszont fel kell függesztenem... a kutatást. Kúsztam tovább a fűben...

by **Kusumi Ayani** Vas. Dec. 29 2013, 14:47

Fütyörészve sétálok a 8. szint Mezőségén. Vidám voltam az már szent igaz. Végre mindkét jártasságom Tier 2-re lépett. Boldogságomat csak az rontotta kissé le, hogy receptjeim, és szállítóm se volt. Bár Miri rám hagyott a céhbankban lévő nyersiket, hogy használhatom, az a baj, hogy Kovácsolásra még receptem nincs, Poti, Méregkeverésre meg csak 2 ritkám van. Szerintem én vagyok az egyetlen játékos Aincradban, akinek már lassan elege lesz a ritka receptekből. Sajnos azonban hiába szerzett Mirika Fagylevelet méregre, viszont 4 Barna Gomba még kell. Vagyis már Vörös Gomba. Ezeket még meg kell szoknom, mert igen zavaró lenne, ha lesz ismét beszállítóm, hisz ha Tier 1-es ércet mondok, igen csak megszívom. beszállítóról jutott eszembe Aidor. Kissé szomorú voltam, hisz szegény srác nekem szállította az érceket, és én egyik napról a másikra otthagytam. A fiú már a céhünk tagja volt. Most is csak azért vagyok ezen a szinten, hogy kiengeszteljem. A reggelemet azzal kezdtem, hogy nekiálltam a konyhába főzőcskézni. Mikor végre kész voltam meg kerestem Aidor pontját, és végül eljutottam erre a szintre. Kis idő után végül meglelem a fűben mászkáló harcművészt. Halkan lépkedek közelébe, és ha nem vett észre, akkor egy hatalmasat kiáltva megpróbálom megijeszteni, hisz a háta mögül közeledtem. Akár megijedt, akár nem mosolyogva nyújtom neki kezem, hogy felsegítsem. Végül egy öleléssel üdvözlöm.
- Szia Aidor. Jó téged a céhünk tagjaként látni. Amúgy… bocsi, hogy se szó se beszéd közöltem veled, hogy nem kellenek már ércek, növények… de a Tier lépés miatt, már Tier 2-esek kellenének. Viszont kárpótlásul remélem, elfogadod ezeket. magam csináltam.
Előhívom a menümet, és 3 műanyag dobozt nyújtok át, melynek tartalma: 1 szelet Sült Vaddisznó Hús, rizzsel és uborkával / Farkas pörkölt, tört krumplival / Gyümölcs saláta.

by **Aidor** Vas. Jan. 05 2014, 19:55

Egy nap komolyan mondom ez lesz a vesztem... Elegem van többet se csinálok ilyet... Aztán megláttam valamit a fűben... És vajon mi lehet. Nézzük...
Mi...!!! Pattantam fel. Hirtelen valami egy hatalmasat üvöltött mellettem és nem vettem észre!!! Felpattantam és meg fordultam, de a lábam alól kifordult a talaj és fenékre estem...
Felnéztem... Mondtam: -Mi a hét fán fütyülő gőzmozdony??? Ja ez valami... illetve Ayani. [color=#FFFF00]-Ja csak te vagy Ayani. Megijesztettél...
- Szia Aidor. Jó téged a céhünk tagjaként látni. Amúgy… bocsi, hogy se szó se beszéd közöltem veled, hogy nem kellenek már ércek, növények… de a Tier lépés miatt, már Tier 2-esek kellenének. Viszont kárpótlásul remélem, elfogadod ezeket. magam csináltam.
Sose lopakodj az ember háta mögé ha az ép keres valamit. Balszerencsét hoz!
Mondtam volna... de az alkalom elszállt... Maradjunk a témánál... gondoltam.
-No problem. Megesik. Kicsit lassú voltam. Valóban kicsit kellemetlenül érintett a dolog... főleg az ércekkel... Nem könnyű vevőket találni. Nem olyan kényelmes... de növényben már kezd kialakulni a vevő köröm... az ércek... hát mehetne jobban is... De remélem lesz ez még más is.
Ayani elővett néhány dobozt ami tele volt mindenféle finomságokkal.
*Füttyent* -Nem semmi... te aztán felszerelkeztél. Mondtam.
Természetesen örömmel elfogadom... ennek két oka is volt. 1. nem akartam a kedvességét vissza utasítani. 2. Már megint elfelejtettem ételt csomagolni.

Leültem a földre törökülésben és vígan kiszolgáltam magam. És mi hozott téged a 8. szintre ide a semmi közepére? Azt hittem az üzletben vagy valahol a fronton vagy.

by **Szophie** Pént. Május 16 2014, 19:59

/Raven/

Körbe-körbe jártam már hosszú ideje. Magam előtt rugdaltam a port jobb híján. A szint nagy részét felfedeztem, leginkább azért, mert egy bizonyos helyet kerestem, de részben azért is, mert nagyon a szívemhez nőtt. Még az Anattal, Hopeal, Hatival és Mirikával közös küldetésünk is itt volt, de természetesen nem ez volt a legfőbb oka a dolognak. Rolling Eyes

Feltérképeztem a helyet, megmásztam sok-sok dombot, próbáltam az agyam tornáztatni, hogy merre mehettünk akkor.. alkonyatkor.. :love:De egyszerűen nem találtam vissza ugyanarra a pontra. A napom nagy része ment el ezzel megint, és már régen délutánra járt, ám nem érdekelt. Jó volt sétálgatni, még ha nem is tudtam megtalálni azt a völgyet, azért legalább a nyolcas szinten vagyok. Amúgy is.. ez olyan szép szám. Olyan szép szint.*-* Pedig aztán csak fű, meg fa, meg fű.. De akkor is. Vezér is mellettem bóklászott, habár egy kicsivel arrébb tőlem, futkározott a fűben, ahogy jó farkashoz illik, aki kicsit levezeti a fölös energiákat. Mondhatni, kutyát sétáltatok. Csak ez kicsit fura megfogalmazás, de lényegében tényleg azt teszem. Mára már eleget moboztunk, Vezér is elégedett. Habár neki sosincs olyan, hogy elég.. Mégis, most elnézi nekem a lustálkodást a nap további részére. Megdumáltuk. Vagy hát.. igazából az volt a feltétel, hogy vadászunk egyet. Múltkor megtetszett neki a mobok hajkurászása. De előbb kapok időt pihenni. Falat is élvezi a helyet, az is közrejátszott a döntésembe, hogy vissza akartam őt hozni ide egy kicsit. Ide, ahol minden elindult. És ahol legutoljára láttam Askr-t. :(Nem csak boldog volt, hanem szomorú is a hely. De éppen ezért is szerettem. Imádom a kettősséget. Hiszen soha nem lehet semmi fehér vagy fekete, boldog, vagy szomorú.. itt is megvannak az átmenetek. Egyik pillanatban még a gyász jár a fejemben, a következőben meg egy naplemente egy fiúval..
Leültem a fűbe, miközben Falat a fejem tetejére mászott nézelődni. Nincs is jobb hely ennél egy kis gondolkodásra..

by **Phobos** Pént. Május 16 2014, 21:35

/Szophie/

- Van egy-két dolog, amit jó, ha most tisztázunk - köszörültem meg torkomat, miközben a ló hátán üldögélve róttuk az x-edik köröket, most már a nyolcadik szinten. Sleip nem fűzött hozzá egyéb mondanivalót, engedelmesen fülelt arra, amiket mondtam. Az olvasmány, amit kezeim között tartottam, nem régen szereztem be. Őszintén szólva nem volt könnyű dolgom a megkaparintásával, elvégre nemigen lehetett összefutni más idézővel. Nem lehettünk annyira kevesen, csupán szétszórtan fordultunk elő - legalábbis a ló állítása szerint. A kézikönyvecskét lapozva egy-két oldal sarkát már behajtottam, amit fontos, megvitatható dolognak szántam, amiről azt gondoltam, hogy jobb, ha egy fantomot kérdezek meg róla. A ló türelmesen várt, nyakát felém hajtva igyekezte felvenni velem a szemkontaktust, miközben a kikövezetlen útra is figyelnie kellett.
- Szóval... az már tiszta sor, hogy akkor jelentek meg, ha egy játékosnak újabb blockja nyílik meg a képesség listáján, ugye? - kérdeztem a lehető legérthetőbben. Nem voltam benne biztos, hogy Sleipnir tisztában van-e a játékosok által használt Sword Art-szlengnyelv jelentéseivel.
Akkor jelenünk meg, ha eljön az idő - felelte nyugodtan. Kijelentését követően leszögeztem, hogy az a bizonyos idő tíz szintenként jön el, és ahhoz az idézőnek éppen olyan szituációba kell esnie, ahol a fantom - vagyis a kis könyv által nevezett Genju - próbára teheti a jövendőbeli társának az erejét, eszét, az általa megnevezett próbájával.
- És az is stimmel, hogyha valaki elhibázza a próbát, annak az életével kell fizetnie - fejtegettem tovább.
Ezen egyik fant... Genju sem változtathat - Eddig is furcsálltam, miért nem nevezte magát és a társait fantomnak, de most már rájöttem, miért. - Megnézted a dőlt betűs részt? Nincs belőlünk egyforma, és egy Genju csakis egy idézőhöz tartozhat.
- Szóval nem kell attól tartanom, hogyha találkozok egy másik idézővel, akkor...
Nem, nem kell tőle tartanod. - nyugtatott meg rögtön a ló, és innentől kezdve meg se szólalt. Ami pedig engem illetett, becsuktam a könyvet, s a többit Shukaku társaságában szerettem volna megvitatni.
Lassan már estefelé járt, de még közel sem voltam annyira fáradt és unott, hogy visszatérjek a Limenbe. Ugyanazokat a képeket láttam magam körül, ki tudja már hanyadik alkalommal, ám most kifejezetten tetszett a lovaglás, a tájkép nézegetés. Egy idő után megálljt kértem, mire a ló lelassított. Kissé berogyasztva segített a leszállásban, és miután engedélyt kért a távozásra, egy időre magamra hagyott. Nagyot sóhajtva és nyújtózva indultam meg az ismeretlenbe, majd nem sokkal később megálltam. Egy ismerős alak hátát véltem észrevenni, s bár az elején elég bizonytalan voltam azt illetően, amint közelebb értem hozzá, minden kétségem elszállt. Noha nem ismertem Szophiet, csupán a harctérről, illendő volt köszönteni - már ha nem zavarom meg. Szemlátomást az idegenek között is vannak kevésbé ostobák, akiknek fontos a gondolataikba burkolózva eltöprengeni. Így hát óvatosan, közeledtem felé, nehogy megzavarjam tevékenységébe. Hatásszünet. Megvártam, míg felocsúdik, és egy intéssel köszöntöm a lányt. Szemem egy pillanatra megakadt a fehér farkason, és kényszerűen is a fekete démoni vadállatra gondoltam.
- Csatlakozhatok? - kérdeztem, egy halvány mosollyal az arcomon, miközben a beszéddel próbáltam a kínos emléket elfeledtetni magammal.

by **Szophie** Szomb. Május 17 2014, 14:14

Összevissza cikáztak gondolataim, és lassan úgy éreztem, megőrülök. Talán Vezérnek van igaza. Nem gondolni semmire, csak rohanni, futni, harcolni... De nekem még a harcolás sem megy.>.> Nem tudok koncentrálni, egyszerűen nem megy. És ezek a fránya, buta gondolatok és érzések.. Annyira nagy a zavar bennem. Annyival egyszerűbb volt odahaza, amikor nem törődtem és nem beszéltem senkivel. Most mondjam azt, barátok nélkül egyszerűbb az élet? Mert így van. És véleményem szerint jobb is. Nem azt mondom, hogy boldogabb, mert nem. De legalább nem fájdalmas. Inkább csak amolyan semleges, se nem jó, se nem rossz. És a semlegesben sosincs semmi baj. Nem mondom, hogy nem hiányzott a nevetés, hogy beszéljek valakivel. Ám legalább nem kellett sírnom senki és semmi miatt. Most is.. magam sem értem az érzéseimet. Sokszor van úgy, hogy valakit egyszerre utálok szörnyen, és közben imádom. Még Hinari is ilyen.. néha annyira képes lennél gyűlölni, amiért olyan kevés ideje marad rám, amiért olyan régen nem beszélgettünk egy jót.. és közben... egyszerűen képes lennék meghalni érte. Meg akarom védeni mindentől, viszont tudom, hogy ez képtelenség. Amúgy is ő az erősebb..>.> El akarok neki mondani mindent, de nincs rá alkalmam, és egyébként sem tudom végül soha kimondani azt, amit akarok. Ilyen Makoto is.. Akárhogy nézem, gyűlölöm, ez az igazság. Azért, mert képtelen vagyok nem rá gondolni, képtelen vagyok nem szeretni, a képébe dörgölni, hogy néha mennyire beképzelt.. Olyan egyszerű lett volna ellökni, csúnyákat mondani neki, ott hagyni, vagy akármi... De.. de mégsem. És Askr... Megígérte, hogy nem tesz rosszat. Megígérte, hogy vár még.. és ha tényleg öngyilkos akar lenni, akkor majd én.. lehetek az.. aki.... Fekete betűk. Annyira gyűlölöm őket.
Hang zavart meg, amitől összerázkódtam. Tekintetem farkasom irányába terelődött rögtön, de nem volt mellette senki, sőt.. Egészen nyugodt volt, habár mégis gyanakodva figyelt mögém. Ebből tudtam, hogy nem lehet idegen az, aki ott van. Nem idegen, de nem tudhatjuk, hogy tőle mit is várjunk. Hátra néztem a fiúra, akit a boss harcokon ismertem meg, habár nevét is csak a csata miatt tudtam. Halványan elmosolyodtam, visszaintegettem, majd bólintottam. Mondani akartam valamit, de egyszerűen semmi nem jutott eszembe.. Így hát csendben maradtam. Közben Falat a fejem tetejéről nyakát nyújtogatva szemlélte az idegent. Ám nem volt rá nagy hatással a fiú, lévén.. nem lány.

by **Phobos** Hétf. Május 19 2014, 18:27

Kissé habozva ugyan, amikor felvette velem a szemkontaktust, de addig nem tűnt el az a halvány mosoly az arcomról, míg némán beleegyezett a csatlakozást illetően. Lassan, tisztes távolságban ültem le mellé, s kezeimet a hátam mögött támasztottam ki, lábaimat pedig kinyújtóztattam. Fejemet enyhén hátradöntöttem, szememet lehunytam. Úgy tűnt, mintha megfürödtem volna a Nap utolsó, lüktető fényében. Jobban kedveltem az alkonyt és a hajnalt. Csend volt, s nyugalom. A napnyugta kissé udvariasnak tűnt - éppen annyira, hogyha egyedül lettem volna, akár fennhangon is megjegyezném remek kedélyállapotomat. A tudatom elcsendesült, mintha elmémben egy vihar dúlna, és hirtelen minden kitisztul. Az égzengések között is volt egy pont, amikor egy bizonyos részen a felhők megmutatják a kékellő vagy csillagos eget, napszaktól függően. Így éreztem most, miután sikerült egy-két problémát a hátam mögött hagynom. Természetesen még akadt valami, amit ki akartam deríteni, de a néhány nappal ezelőtt történt eseményekhez képest majd' kicsattantam - és ez nálam annyira ritka, mint a fehér holló.
Tekintetem egy-egy pillanatra a fehér farkasra, majd a hüllőszerűségre terelődött. Tudtam, hogy Szophie szelídítő volt, ám a két bestia mindenképpen újdonságnak számított. Persze az, aki a képességét arra használja, hogy egy bizonyos időre fantomokat teremtsen elő a semmiből... nem kellett volna meglepődnöm - mégis megtettem. Egy fűszálat két ujjammal téptem ki, és egy jó darabig eljátszadoztam azzal. Láttam, hogy a lány elvolt a gondolataival, így nem igazán akartam addig zavarni, míg meg nem szólal, jelezvén: "ő már jóval nyitottabb egy beszélgetéshez, csak nyugodtan." Egy idő után meguntam a fűszállal való játszadozást. Elhajítottam, majd ujjaimat a térdeimen összekulcsoltam, mellkasomat a felhúzott combjaimnak nyomtam, államat pedig kézfejemnek támasztottam, és sóhajtottam egy nagyot. Ő nem szólt, így én se tettem azt. Nem akadtam különösebb gondolataim, amikkel elmélázhattam volna, így jobbára átadtam magamat az udvarias naplemente varázsának - attól függetlenül, hogy az itteni Nap valóságos-e vagy sem. Nem tehettem különbséget az igazi és a kópia között: majd idővel, amint kijutok az odakintbe.

by **Szophie** Szomb. Május 24 2014, 18:56

Ránéztem. Talán hosszabban időzött el rajta tekintetem, mint azt szabadott volna. Ez a különös fiú minden ok nélkül idejött hozzám, leült mellém, és most csak úgy itt van. Nem ismerem, sosem beszéltem vele, nem tudom, ki is ú. De nem akar megismerni engem. Vagy legalábbis nem kíváncsi semmire. Társaságomat kereste volna? Vagy egyszerűen csak kínosnak találta volna, ha egyedül kell ücsörögnie? Vagy egyszerűen csak így érzi jónak. Lehet, nem is kéne ezen ennyit agyalnom. Én is oda szoktam menni csak úgy ismeretlen emberekhez. Habár olyankor általában szóáradatot zúdítok szegény ismeretlenekre. Mindezt csak azért, mert gyerek korom óta kommunikáltam rendesen, és így próbálom leplezni hibáimat ezzel kapcsolatban. Még mindig érzem magamon néha, hogy furcsák a reakcióim egyes dolgokra, habár ezt csak néhányan vették eddig észre. Őket pedig nem is zavarta sosem. Így hát nincs is okom a változásra, nem mintha ennél többet tudnék már tenni annak érdekében, hogy beilleszkedjek a társadalomba.
Különös nyugodtsággal engedte magának, hogy a napsugarak kényeztessék. Virtuális nap, még leégni sem tudunk tőle. Nem mintha lenne értelme. Nem mintha én valaha is tudtam volna, milyen ha lebarnulok. És legutoljára úgy kilenc évesen égtem le, az utolsó közös nyaralásunkon..
Eszembe jutott, hogy talán illő lenne köszöntenem, illetve kezemet nyújtanom bemutatkozásra. De ezzel nem késtem már el? Nem lesz kínos, hogy ha hosszas csönd után teszem meg? Hiszen rögtön kellett volna, amikor ideért. Az illem így diktálná. Viszont ha most megteszem utólag, azzal csak rávilágítok saját illetlenségemre. Hisz lehet, hogy így figyelme elsiklott efelett. Úgy viszont eszébe juttatnám..
Farkasom a közelünkbe jött, mellém lépdelt, és karom alá fúrta magát csendesen. Nem szólt, mivel amúgy sem kenyere a beszéd. Kivéve persze ha velem kell veszekednie valamin, vagy a saját nagyságát kell dicsérnie. Most csak gyanakodva figyelte az Arteses lovagot, majd Falat felé küldött egy kihívó morgást, amikor az leereszkedett a vállamra. Ezek ketten nem igazán jöttek ki egymással. A gekkóm abban a pillanatban belemélyesztette a nyakamba karmait, amitől fel is szisszenhettem volna, de fájdalom híján nem igazán zavart. Egy pillanatra megdermedt így, majd visszafutott a fejem tetejére, onnan nyújtogatta nyelvét Vezérre. Aki továbbra is figyelte a gyík minden mozdulatát, le nem vette volna róla a szemét. Én pedig éreztem, megint az jár a fejében, hogy a következő pillanatban, amikor nem figyelek oda kellőképp, megpróbálja megenni Falatot.
Raven felsóhajtott, ami visszatérített engem is a valóságba.. Vagyis az itteni valóságba. Unatkozik? Vagy..?! Hirtelen mondani akartam valamit, muszáj volt! Így hát..
- Szia! - köszöntem. Nem mintha az előbb nem integettem volna már. facepalm

- A nevem Szophie, ő itt Vezér, ő meg itt Falat. - mutattam be egymásután petjeimet. - Persze ezt már biztosan tudod. - nevetgéltem kínosan. Pedig megfogadtam, hogy nem fogok ilyet tenni. Már lecsúsztam ennek az idejéről. Most pedig mégis rávilágítottam arra, hogy ezt az előbb elmulasztottam.

by **Phobos** Szer. Jún. 25 2014, 13:48

Csendben maradt, ami talán jobb is volt - nem mintha zavart volna, ha megszólal, csak így véltem jónak. Szomorúnak, elhagyatottnak tűnt inkább, semmint hosszútávon depressziósnak. Értékeltem, hogyha az idegen szán egy percnél többet a saját gondolataira - ez jelentette a valódi gondoskodást. A bestiái csöndesek voltak, s megértőek: hagyták, hogy andalogjon, lubickoljon a gondolatok zavaros vízű tengerében. Eleinte csak a csendestársat láttam benne, aztán gondoltam, hátha beszélgetni szeretne, de meg se szólalt. Még ha nem is ismertem - csupán látásból -, tekintettel kellett lennem azokra a gondolatokra, melyeket magában kellett megoldania. Nem segíthettem, bár lehet, hogy nem is igazán akartam: az idegeneknek megvan a maguk baja, oldják meg - főleg ha az elméről van szó.
Türelmesen, majdhogynem jókedvűen néztem az alkonyba úszó égboltot, aztán tekintetem a lány ölébe férkőző farkasra vándorolt. Ugyanolyan csendes, mint a társa. Már kicsit sem tartottam volna meglepőnek, hogyha megszólalna: nem ő az első bestia, amelyik képes a beszédre. Egy darabig elnézegettem, miképpen a szóban forgó fehér állat rivalizálásba kezd a pöttöm méretű hüllővel. A tudat, miszerint egy bestia szelidítő egynél több vadat a bizalmába fogadhat, szintúgy nem lepett meg. Ha egy kardforgató képes volt egy sárkányt magához csábítani, akkor egy ehhez értő kasztú idegen miért ne tehetné meg? Ami pedig engem illetett, nem nagyon vágytam egy idomított bestia társaságára: ott voltak a fantomok. Sok a hasonlóság, és annál több különbség volt a kettő között. Ahányszor átskimmeltem a könyvet, egyre biztosabbá vált, hogy a genjuk ereje, nagysága, és megjelenésének ideje az idéző érzelmi hullámzásától függ - ez magyarázhatta meg az utóbbi kettő lázadozó attitűdjét - és ezzel a gondolattal hirtelen azon kaptam magamat, hogy én is elkalandozok, holott különösebb ok híjján megkörnyékeztem egy - látáson kívül - alig ismert idegent, és ahhoz foghatóan mellette foglaltam helyet. Kicsit olyan volt, mintha a fantomoktól kértem volna segítséget eme viszonytagságok közepette, de egyikük sem válaszolt. Aludtak - valószínűleg. Ezzel a lendülettel tértem vissza a jelen pillanatába, s felettébb furcsálltam azt, hogy a lány újból köszönt - ennek külső jele egy furcsálló szemöldökráncolás volt, egy halványabb mosollyal megfűszerezvén.
- Ühüm, tudom. A frontról... - egyetértően bólintottam, aztán elgondolkodtam, hogyan lehetne ezt a csevelyt folytatni. - Mennyi ideje vagy ott? - Hirtelen ennyi jutott eszembe. Valamiért amúgy is volt fenntartásom, a fronton való harccal kapcsolatban: a félelem? Talán. Tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy ott semmi más nem számít, csak a szint, jó felszerelés, remekül kivitelezett taktika - de mások vajon miképpen vélelkednek az életük mindennapos kockáztatásával? Komolyan elgondolkodtam erről.

by **Szophie** Kedd Júl. 01 2014, 19:16

Tök bénának éreztem magam, fogalmam sem volt, mit is mondhatnék, és azt sem tudtam elképzelni, miért is ült le ide mellém a fiú. Újra köszöntem, és a bénaságomat ő is észrevette. Bemutatkoztam, a peteimet is bemutattam jobb híján, habár biztosan ismerte már a nevünket. Én is tudtam az övét, és azt is tudtam, hogy az Artes tagja. Persze, hogy a front miatt tudtam ezt, ahogy ő is tudott rólam legalább ennyit.
Kérdésére elgondolkodtam, majd hamar beugrott az első bossom. Az emlékkel együtt rázott ki a hideg, ahogy arra gondoltam, mennyire is izgultam akkor. És a szemüveges fiúra is visszaemlékeztem. Hosszú ideig volt velünk a további szintfőnök harcokon, azután egyszer csak eltűnt. Azt is tudtam, hogy a céhem egy régi, mondhatni alapító tagja volt, ha jól tudom, még vezér is.. Vajon mi lett vele? Meghalt volna? De hiszem úgy emlékszem, nagyon erős volt, mindig.
Aztán hirtelen visszarántott a jelenbe farkasom mocorgása, ahogy Falat felé kapott. Két kezembe tettem, és a fejem fölé emeltem a gyíkot, hogy megmentsem Vezér támadása elől.
- A.. az ötödik boss volt az első, amint részt vettünk. - válaszoltam aztán nagy hirtelen. Igen, akkor az a cél hajszolt, hogy bizonyítsak. Azt akartam, megmutatni, hogy érek valamit. De azóta csak arra kellett rájönnöm, hogy nem igazán tudok semmi hasznosat tenni. A boss harcok csak még inkább megingattak a hitben, hogy tudok valamit tenni a kijutásunkért. Emlékszem, akkor még elég lassú voltam, és életem akkoriban sem volt túl sok. Sosem tettem erre pontokat, pedig állítólag az idomároknak ez a profiljuk. Mi Vezérrel mégis inkább a nagyon erős és pontos csapásokra törekedtünk. Hiszen a farkas erő messze földön híres, ugye..
- Téged nem látlak mindig. Néhányat mostanság kihagytál.. - jutott eszembe ez a kis tény, és közöltem is a fiúval, ami a fejemben jár. Persze nem megrovóan, meg semmi, egyszerű közömbös hangon. - Miért? - kérdeztem. Nem úgy tűnt, mint aki éppen hogy csak megüti a szintet - persze lehet, hogy csak nekem tűnt úgy. Mindenesetre érdekelt, hogy mi az oka arra, hogy kihagyja ezeket. Nem mintha erre kellene ok. Inkább arra kell, hogy ott legyél. Nekem pedig erre egyre kevesebb az okom.. Ilyen szempontból irigylem a fiút. Lehet, jót tenne a lelkemnek, ha most kihagynék párat..

by **Phobos** Csüt. Júl. 10 2014, 22:44

A fiú már a válasszal kapcsolatos gondolatra is összerezzent: az ötödik szint óta. Felbecsülhetetlen idő lehetett, míg a jelenlegi szintig jutottak azok, kik a fronton küzdöttek - sok idő, sok élet. Keserű ízt érzett a szájába, mire szemöldökét kellemetlenségében felhúzta.
- Az sok idő. Nagyon sok idő. - mondta keservesen, miközben orrnyergét gondterhelten masszírozgatta. - De pontosan mennyi? - Hangosan gondolkodott. Nem látott túlságosan sok kiutat abból a helyzetből, mint amiben volt. Csak a választ kellett hallania ahhoz, hogy megtelítődjön bosszús, kétségbeesés okozó gondolatokkal, s már nem is tudta, valójában mit kéne tennie. A legutóbbi kazamata-látogatás alkalmával a félelem nem hagyta a fiút összpontosítani, és képtelen volt egy eltalálható célpontot kivégezni: megbénította a rettegés, s a kétkedés. Egyetlen válasz elég volt ahhoz, hogy újból ezek a gondolatok öleljék körbe elméjét. Egy pitypangot szakított le, és jobbára abban keresett vigaszt, semmint a társaságban, vagy motiváló tettekkel. Tekintete a szóban forgó növény, az alkonyban fürdőző égbolt, és az állatokkal társuló Szophie között vándorolt.
Ravennek sejtése sem lehetett arról, mire gondolhat a lány, de úgy tűnt, mintha rokonszenves lenne vele, a témát illetően. Ujjai végével a növény szárát forgatta, majd egy nagy sóhajtással a napnyugta felé fújta annak terméseit - a szél pedig tovaröpítette azokat, az ismeretlen felé. A fantomok némák voltak: az egyik elfáradt, a másik - ismételten - elmélyült a találós kérdések kitalálásában. A fiú nem tudta, hogy talán jobb-e így, vagy sem. Néha, a lények természetétől fogva a tanácsukra számított, s szinte csalódott, ha nem érkezett válasz - most azonban mást érzett. A genjuk nem mindig vállalták fel magukat, az idegenek társaságában, s nem is beszéltek annyit. Nagyképűség vagy sem: az idézők lélekjelenlétét jóval többre becsülték a kevesekénél, míg - ahogyan a kiválasztottak - nem bizonyítják, miben mások a többi száznál, vagy ezernél. A ló valószínűleg még nem térképezte fel eléggé a lányt, de úgy tűnt, mintha megérezte volna ennek a véletlenszerű találkozásnak az eljövetelét - s ha Szophie nem is volt idéző, felmérte, mennyi van benne.
Eleinte nem reagált a kérdésre: kiüresedett, elködösült szemekkel meredt a végtelenségbe, mintha egy egyszerű, de embert próbáltató gond kiszipolyozta volna a lelkét: eddig a pontig sosem mert volna azt feltételezni, hogy ennyire lehet félni valamitől. Újabb élmény, újabb tanulság, azonban most sokkalta jobban megrendült valamiben. Nem remegett, nem fogta el a zokogás: kezei nem túl feltűnően remegtek, fogait összepréselte, fejét kissé lehorgasztotta, s nem tartott szemkontaktust a lánnyal. Mintha szégyellte volna azt a tényt, hogy idegen-módra ő is tarthat valamitől. A halál fekete, mégis sokrétű, így elég sok minden a vesztét okozhatja - de ennek ellenére csakis a fronttól, és a moboktól tartott, semmint a vörös indikátorral büszkélkedő, ostoba idegenektől. Tudta az ellenszerét az ostobáknak, de a mobok kiszámíthatatlanok még a legeszesebbek számára is - és ennek fundamentuma a szintfőnökök nehézségében leledzett. Gilbert nem akart sem tiszteletlennek, sem túlságosan gyávának tűnni ahhoz, hogy ne vallja be az igazságot. Torkát megköszörülte, ajkait összepréselte.
- Félek - motyogta. - a haláltól. Szeretném azt mondani, hogy ez a világ veszélytelen... de nem mondhatom. Már akkor is meg akarnak ölni, ha levegőt veszek. Ezt nem akarom.

by **Yue** Szer. Júl. 16 2014, 00:21

//Hime//

Inu-val felkeltünk az ágyból. Kivételesen nem rúgott le az ágyról. Szóval remek estém volt!
-Jó reggelt Inu.-mondtam Inu-nak.
-Jó reggelt Haruka.-mondta Inu.
-Szalonnát akarok.-mondta Inu.
Kivételesen nem mondtam erre semmit csak kikeltem az ágyból, kimentem a konyhába és behoztam a szalonnát Inu-nak aki kivitte a szalonnát a szobából és szépe és gyorsan megette.
-Komolyan mondom, hogy azt hittem, hogy sosem eszed meg.-mondtam Inu-nak.
-Oké, én meg amikor öltözködsz akkor azt hiszem, hogy sosem végzel.-mondta Inu egy mi gonosz vigyorral.
Abbahagytuk a vitát és lementünk egy kis reggeli sétára.
Egy ideje már sétáltunk amikor már nem bírtam. Unalmassá vált egy kicsit. Ugyanazokat a helyeket járjuk be folyton és folyton. Elkezdtem más irányba menni amit Inu észre is vett és követett is. Meg sem szólalt. Ennek volt is oka. Egy nagyon hosszú idő után egy mezős részre értünk amit még nem láttam. Inu-nak szerintem nem volt annyira érdekes de nekem aki először lát mezőt annak az. Nagy szemekkel figyeltem a mezőt. Gondoltam kicsit lefekszek a földre mert fáradt voltam. Nem kellett sok és már el is aludtam. Inu közben éberen figyelte, hogy jön e valaki vagy valami. Egy idő után felébredtem és láttam az éberen őrködő Inu-t. Látszott rajta, hogy nagyon vigyázott rám amíg aludtam.
-Bocsi, hogy elaludtam Inu.-mondtam Inu-nak.
-Ugyan már. jól elvoltam.-mondta Inu. De tudom, hogy egész végig vigyázott rám és nem pihent.
Felkeltem a földről és tovább sétáltunk. Úgy kb ebédidő lehetett. Hoztam magammal szalonnát, hogy ha Inu éhes lesz akkor egyen. Odaadtam Inu-nak a szalonnát és gyorsan meg is ette. Persze egy kicsit letéptem magamnak is mert én is éhes voltam. Félig a számban volt a szalonna és ami nagy rész kilógott szalonna a számból, az érintetlen rész, azt Inu a szájával kikapta és megette.
-Ez meg mi volt?!-kérdeztem felháborodottan.
-Ez a jutalom amiért vigyáztam rád amíg aludtál.-mondta Inu.
Erre nem szóltam semmit csak hátradőltem és néztem az eget. Az oldalamra fordúltam és megint elaludtam. Inu meg megint őrködött.

by **Hime** Szer. Júl. 16 2014, 15:52

/Nana/

Unalmas napjaim egyikét töltöttem. Küldi még csak véletlenül se volt sehol. Már egy csomó helyet végig jártam, és egy csomó hirdető táblát végig néztem. De semmi. Ekkor döntöttem el, hogy meglátogatok pár helyet, ahol még nem jártam. Így is tettem, és gyorsan a nyolcadik szintre portoltam. A város annyira nem fogott meg, ám a városból kiérve egy csodálatos mező képe tárult elém. Mélyeket lélegezve szívtam be a friss tiszta, virágillatú levegőt, majd tovább indultam. Amerre a szem ellátott mindenfele virágok a legkülönfélébb fajtákból és színekből. Minden csendes és nyugodt. A szél lágyan lebegteti a virágok fejeit, mintha álomba akarná őket ringatni. Pedig még csak kora délután volt. A nap fénye cirógatta arcomat aranyfénybe öltöztetve mindent.
Ahogy így sétálgattam, egyszer csak egy gyönyörű farkasra lettem figyelmes, aki egy fekvő lány mellett ült. Először megijedtem, hogy talán bánthatta a lányt. Bár akkor valószínűleg szegény már pixeljeire bomlott volna szét. De valami furcsa volt, ez a farkas túl nyugodtnak tűnt. Ahogy kicsit közelebb léptem, akkor láttam, meg, hogy ez az aranyos kislány éppen alszik. Nem rossz ötlet ilyen nyugodt délután, csak a helyszín kiválasztása nem éppen tanácsos. Messze a védett területtől, messze az emberektől. Bár ahogy elnézem, eddig szerencséje volt. És ahogy sejtem a farkas a társa lehet, szóval valószínűleg idomár. Őket eléggé szokták védeni az állatkáik, kivéve aki nem törődik a társával. De ha véletlen több erősebb mob jönne, vagy pár piros indikátoros, félek a kis farkasnak esélye se lenne. Úgy döntöttem, mivel jobb dolgom úgy sincs, leülök a földre, és őrködik a pici lány álma felett én is, nehogy valami baja essen esetleg.

by **Yue** Szer. Júl. 16 2014, 16:58

//Hime//

Én az igazak álmát aludtam amíg Inu őrködött.
*Inu mondja a történéseket amíg Haru alszik*
Haruka egy ideje már aludt. Láttam, hogy egy hosszú hajú nő jött a mezőre. Láthatóan a nőnek is tetszett a mezőség. A nő nézett minket, aztán közelebb jött és ha jól láttam akkor Harukát nézte meg. Látszik, hogy nem íjász. Ránéztem a nőre. Nem hinném, hogy megakar minket ölni, hiszen akkor már megtehette volna. Közelebb mentem Harukához. Haruka ahogy elnéztem ébredezik.
*Haruka mondja ismét a történéseket*
Ismét felébredtem.
-Megint jó reggelt Inu.-mondtam Inu-nak kicsit bambán. Oldalra pillantottam és láttam egy nőt, valamiért megtetszett a ruhája. -Lemaradtam valamiről amíg aludtam Inu?-kérdeztem Inu-t.
-Nem, nem hinném.-mondta Inu. Nem mondhatnám, hogy sokat értettem abból amit Inu mondott, vagy is ez olyan volt mintha semmit nem mondott volna.
-Ugye nem mondott vagy tett semmi rosszat a farkasom amíg aludtam?-kérdeztem a nőtől kicsit ijedt arccal mert Inu-tól minden kitelik.
-Köszönöm, hogy ilyen remekül mutatsz be engem valakinek Haruka.-mondta Inu a szokásos morci hangján.
-Megnyugodhatsz, nem tettem semmi rosszat.-mondta Inu, nem volt nehéz észrevenni, hogy nem annyira érdekli a dolog.
-Ezt mintha egyszer vagy kétszer hallottam volna, de akkor ha jól emlékszem végül rosszalkodtál.-mondtam Inu-nak egy mini mosollyal.

by **Hime** Szer. Júl. 16 2014, 19:36

/Nana/

Láthatólag jól sejtettem. Tényleg idomár lehetett, hisz a farkas abban a pillanatban, hogy meglátott engem közelebb húzódott a lányhoz. Ez természetes reakció egy társtól. Hisz az állatok az idomárok társai. Nem kellett sokat várnom, és a leányzó ébredezni kezdett. Beszélgetett egy kicsit a farkasával, majd hozzám fordult.
- Nyugi, nem tett semmi rosszat, csak téged védett. De ez egy társtól elvárható. Amúgy Hime vagyok, és nem akartam zavarni a délutáni szunyókálásodat, csak erre jártam, és úgy gondoltam, hogy egy kis lánynak nem túl biztonságos egy ilyen védett zónán kívüli helyen szundizni, még akkor sem, ha egy ilyen gyönyörű farkas védi.- Mondtam, miközben eleresztettem egy mosolyt.
- És te szépséges farkas nagyon szeretheted a barátodat, ha ilyen hűségesen védted. Ritkán találkozik az ember ilyesmivel. Nagyon örülök hagy van még igaz barátság itt benn is. -Közben Shu-ra és Timidusra gondoltam. Mégegyszer nem követem el azt a hibát, hogy az idomár petjét az idomár tulajdonának tekintem. Hisz Shu is barátként tekint Timidus-ra ahogy ezt a kis sárkány ki is fejtette.
-Amúgy gyönyörű helyt választottál az alváshoz. Csak ép a mobok, vagy a piros indikátorosok veszélyesek lehetnek.- Nem kioktatni szerettem volna, csak jó tanácsot adni. Hisz régebben én is aludtam már el, igaz én a Kezdetek Városának főterén, védett helyen. Az egy kicsit más, mint ez a hely.

by **Yue** Szer. Júl. 16 2014, 20:43

//Hime//

A nő mondta, hogy Inu nem tett semmi rosszat csak védett engem. Megnyugodtam mivel Inu viselkedését ismerve lehet, hogy bunkó üzemmódba megy. Mint kiderült a nő neve Hime. Szép neve van. Ha jól tudom akkor a hime az hercegnőt jelent. Így belegondolva a haru az tavaszt jelent.
-Szia Hime, én Nanami Haruka vagyok. Egyáltalán nem zavartál meg, csak néztem az eget és elszundikáltam. Pedig viszonylag későn keltem fel a a padlóról. Viszont itt legalább Inu nem tudott lelökni mint az ágyról. Egyébként ha Inu úgy gondolta volna, hogy esetleg megakartál volna ölni minket akkor már nem ebben az alakjában lenne szerintem.-mondtam Himének.
-Ez igaz Haruka, engem Inukami-nak hívnak, Inu a becenevem.-mondta Inu kicsit büszkén. -Tudom, hogy szépséges farkas vagyok, csak a feladatomat csinálom. Ez újdonság.-mondta Inu.
-(Azt kifelejtetted, hogy szerény is vagy.)-gondoltam magamban. -Belegondolva tényleg újdonság. Eddig nem nagyon mondtak Inu-nak dicséretnek minősülő szavakat.-mondtam mosolyogva.
-Új helyre voltam kíváncsi mert már unalmas volt, hogy mindig és mindig szinte ugyanott sétálunk Inu-val. Így csak simán irányt váltottam ha már nem is járta az egyes szinten kívül.-mondtam Himének.
-Nem mintha annyira akartál volna menni bárhova.-mondta Inu kicsit halkan.
-Bagoly mondja verébnek!-mondtam Inu-nak.

by **Szophie** Szer. Júl. 16 2014, 21:07

- Fogalmam sincs.. Nem emlékszem. Még tavaly valamikor tavasz vége felé volt az első bossunk.. Vagy ilyesmi. - itt Vezérre néztem, de ő sem tudott pontos időt mondani, ezt láttam füle legyező mozdulatából.
Az sok idő. Hát.. Nekem nem tűnt annak. Még mindig nem éreztem magam a többiek közé valónak, és csak egy véletlen siker miatt érzem egyáltalán frontharcosnak. Nagyon sokáig nem emlegettem magam egy lap alatt a többiekkel, mint frontharcos, inkább csak valami olyasminek éreztem magam, mint valami kelletlen valaki, aki ott van, de tenni annyira nem tud semmit. Most azért odavalónak érzem már magam, ha hasznosnak még mindig nem igazán. És sajnos egyre kevésbé volt jó a hangulatom a harcok alatt. Számomra pedig semmi nem fontosabb annál, mint hogy jól érezzem magam, akármit is csinálok. Világéletemben így volt ez, soha nem kényszerítettek semmire, ha valami nem tetszett, hát azt nem csináltam. És már kezd egyre kevésbé tetszeni a bossolás, habár eddig sem volt a szívem gyöngye. Mégis eljártam, mert szerettem egy helyen újra látni a többieket. De most már nem szeretném ezt sem. Ez rossz, nagyon rossz. Majd talán.. a következőig.. Valahogy összekaparom magamat. Vagy inkább valaki összekapar engem. Remélhetőleg. Esetleg valakik.. Igen, az mindenképpen jobb lenne. Ez a mostani helyzet csak egyre szörnyűbb lesz. És Askr is..

Nem szabadna rá gondolnom, mert csak egyre rosszabb lesz. Fogalmam sincs, miért kell szenvednem azért, mert valakit közel engedek magamhoz, aztán itt hagy. Eltávozik. Ezért nem szabadna senkit, soha. De nem megy, most nem. Akik közel kerültek, azokat nem lehet csak úgy ellökni már. Nagy hiba volt akárkit is megkedvelni. És most is ismerkedek, beszélgetek. Pedig talán a végén őt is megkedvelem. Aztán itt hagy, mint mindenki. Nekem pedig maradnom kell. Élni..>.>
Felpillantottam a fiúra, majd bólintottam.
- Helyes. - mondtam elgondolkodva. - Habár a kinti is épp ilyen veszélyes. Az emberek annak idején - és még most is - pánikoltak, pánikolnak, hogy mi lesz, mert itt az életük a tét. Nem mintha odakint nem lenne ugyanez. Mindig, mindenhol. És itt legalább megvédheted magad, ha szorgalmas vagy, és persze potionokkal, burkokkal. Odakint még ennyi sincs. - megráztam a fejem. - Mindenkinek félnie kellene, mindig. Akkor talán nem lenne annyi halál..

by Ajánlott tartalom