Re: Mezőség

by **Shukaku** Szer. Júl. 16 2014, 08:05

Shu csak hallgatta a férfi szavait, és úgy itta minden egyes szavát, úgy szomjazott rá, mint még soha. Megértés. Ezt jelentette számára Ozirisz. Ezt jelentette Anatole is, aki szintén igyekezett hasonlóképpen hozzáállni a dolgokhoz, legalább is abból, amit abban az erdőben osztott meg a lánnyal, ami az ottani beszélgetésükből kiderült, abból csak erre tudott következtetni. Megtörölgette a szemét. Már nem sírt. Szinte áhítattal a tekintetében fordult először a kardforgató, majd a cica felé. Eddig is bólogatott, de most végérvényesen rábólintott erre az egészre. Ozirisz is úgy látja, ahogyan ő. Képes észrevenni a világ csodáit, és látja, hogy minden, minden az emberek hibája. Kayaba Akihiko megteremtette számukra a tökéletes világot, a Paradicsomot, és megengedte nekik, hogy benne éljenek. A mennyország leírása… a hatalmas város, tizenkét kapujával, az élet folyója, és az élet fája, amely havonta terem gyümölcsöt, és levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Mintha csak a növényekről lett volna szó, amelyből a potionokat készítik. És nem lesz több könny, fájdalom és gyász. A fájdalom… a fájdalom már meg is szűnt. Kayaba Akihiko megszabadította az embereket ettől… a többi pedig… de hát az emberek vágyakoznak a mennyország után. Shu hitvilága annyiféle misztikumot ölelt magába kevert származása révén… mégis egyikbe sem tudott teljesen hinni. Butaságnak tartotta mindet. Ha a mennyországra gondolunk, akkor Kayaba Akihiko világa a mennyország. Az embereknek boldognak kellene lenniük. Csak… csak gondoljunk bele, hogy a mennyországba, vagy annak bármelyik formájába sem jöhetnek velünk az olyan rokonaink, akik nem éltek Istennek, az isteneknek tetsző életet. Egyik vallásban sem. Akkor miért vágyakoznak utána annyira a hívők? Miért nem tudnak megbékélni most, hogy megkapták? Bár… oda válogatják az embereket. Talán itt hibázott Kayaba. Volt olyan jószívű, hogy nem szelektált, hanem mindenkinek megadta a lehetőséget arra, hogy átélhesse ezt a csodát, aki hozzá tudott jutni a sisakhoz. Az idomár leguggolt a cicához, elővett egy kis saját készítésű pet eledelt az eszköztárából, és lassan letette a mob elé.
-Igen… Kayaba mindenre gondolt. És… ezt el kellene mondanod a többieknek is. Mindenkinek. Rád hallgatnak… a felnőttekre hallgatnak. Engem senki nem vesz komolyan…

by **Ozirisz** Szer. Júl. 23 2014, 07:03

Az idomárlány csak bólogatott a kissé talán hosszasra sikeredett mondandómra, de amennyire meg tudtam ítélni, nem csak reflexből bólogatott, hanem meghallgatott, és megértett. Azon kevesek közé tartozik Shukaku, aki képes volt megérteni, és akinek elmondhattam ezeket a dolgokat. Bár nem régóta ismerem, de annak ellenére valamiért megbíztam benne. Lehet korábban kellett volna nekünk találkoznunk, és ha korábban beszélgetünk ezekről a dolgokról, akkor előbb magam mögött hagyhattam volna a sötét árnyakat, amelyek a kataklizma után eluralkodtak bennem. Tény, és való, Judynak hála tértem vissza valamelyest, de az árnyak egyrészét még ő sem volt képes elűzni. Látszólag persze minden rendbejött, csak legbelül még haragudtam és gyűlöltem Kayaba Akihikot. Őt tartottam felelősnek Ai Hane haláláért, ahogyan szinte mindenki, aki elveszített valakit, őt okolta érte, hisz ő rakott meglepit a sisakunkba. Ám a Shukakuval való beszélgetés, és ahogy meg tudott győzni arról, hogy ő amit tudott megtett az érdekünkben, és az, hogy az emberek gonoszak, elűzte ezt a haragot. Csupán megerősödött bennem az, amit már régóta tudtam: Az emberek túlnyomó többsége gonosz. Bár a gonosz helyett inkább az önző, közönyös és érdekorientált lenne a helyes megfogalazás, hisz a jó és a gonosz fogalma viszonylagos. Az önzés viszont valamivel objektívebb jellemzése ennek a nagy csoportnak. Akik csak a saját érdekeiket nézik, akik nem törődnek vele, hányan nélkülöznek vagy halnak éhen, ha több pénzt tudnak kicsikarni másokból. Persze néha jót is cselekszenek, de azt is csak akkor, ha az érdekeik úgy kívánják, vagy valami hasznuk származik belőle.
Közben a cica vígan falatozta az ételt, amit a lány letett elé.
- Miből gondolod, hogy Rád nem hallgatnak? Én is hallgattam Rád, meg tudtál győzni. - mondtam Shunak - A korodhoz képest nagyságrendekkel értelmesebb és okosabb vagy, mint a legtöbb felnőtt. Téged nem rontott meg a másik világ, a szíved a helyén van. És hála Neked sikerült egy újabb lépést tennem a megnyugvás és a lelki béke felé. Természetesen, akit tudok azt megpróbálom meggyőzni, de szerintem Rád is hallgatnának. Idebenn arányaiban véve több a jó ember, mint odakinn. - majd egyet sóhajtottam - Ha jobban belegondolunk, az rpg-k és mmorpg-k táborában sokan vannak, akik csak azért játszanak, hogy kicsit elvonuljanak a világ elől. A szürke hétköznapok és az igazságtalan világból egy szebb és jobb világba kerüljenek, még ha csak kisebb-nagyobb időre is. De addig kikapcsolódnak, feltöltődnek, és nem utolsó sorban élnek. Akiknek van valami baja a világgal, vagy változtat rajt, vagy elmenekül előle egy jobb helyre. A változtatásra viszont nem sokaknak van lehetősége, ezért inkább menekül.

by **Shukaku** Szer. Júl. 23 2014, 09:08

A kis idomár hol a cicát, hol a közben csöndben odalopódzó sárkányt simogatta, úgy hallgatva Ozirisz szavait. Timidusnak eszébe sem jutott nemhogy megfogni, de még megijeszteni sem a cicát, sőt, a mostani alkalom azon kevesek közé tartozott, amikor még megszólalni sem nagyon akart. Tudta jól, hogy az ilyen elvont dolgok, meg az emberek meggyőzése, meg Shu lelkének ápolása ugyan az ő feladata is, de ezt egy ember ezerszer jobban képes ellátni, mintha ő próbálkozna meg vele. Nem tudott még annyit tanulni az emberekről, hogy ezt megérthesse, így hagyta, hadd itassa fel a férfi Shu könnyeit. Ő csak ott volt, és a kis idomár tudta, hogy akármikor és akármiben számíthat rá, ha szüksége lesz a petre, és a sárkány mindenben megpróbál majd a segítségére lenni, védve őt. Shu csak csóválta a fejét, de már mosolygott… bár ez a mosoly egyfajta belenyugvó mosoly volt, az esélytelenek nyugodalma, és egy kis öröm, a szép szavak hallatán, akármennyire is naivak azok a kijelentések.
-Onnan gondolom, hogy eddig sem hallgattak. Sokan azt mondják, hogy én az embereket akarom bántani csak azért, mert a mobokat nem…
Már ott is csengtek a fülében Chan méregtől és dühtől csöpögő lenéző szavai, amikor elmondta neki, hogy ő nem akar nekik segíteni, és nem gondolják fairnek, hogy az emberek akárhányszor próbálkozhatnak a buroknak hála a bossokon…:
„És milyen kis kedvesek vagytok. Tehát Timidus ne dögöljön meg semmiképp, de akik a fronton vannak, azok igen? Komolyan így gondolkodsz? Neked többet ér egy digitális pet élete, mint az embereké? Melyik életét sajnálnád jobban: egy digitális adathalmazét, vagy az emberét, aki nem tudja magát megvédeni?”
Persze. Csak ezt tudta kivenni a szavaiból, pedig semmi ilyesmit nem mondott. Csak… egyszerűen tényleg nem fair… nem kell meghalnia az embereknek, csak ez olyan, mintha addig dobálhatnék egy társasjátékban, amíg hatost nem dobok a kockán.
Azt is tudta, hogy nem győzte meg Oziriszt semmiről. A férfi eleve úgy gondolkodott ahogy ő, csak picit újra le kellett porolni ezeket a dolgokat. Csak visszabillentette, nem meggyőzte.
-Én… nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy hány éves vagyok…
Ő nem gondolta magát olyan hű de okosnak. Persze ő tanult, míg mások nem, és rengeteget olvasott, meg figyelt a környezetére... de ettől nem okosabb volt, csak műveltebb. Arra pedig már csak elpirult, hogy ő vezette volna Oziriszt a lelki békéhez. Fura… ez a férfi Buddhát csinál belőle, Chan pedig bemenekül előle az erdőbe, mert felzaklatják a szavai… pedig ugyanazt mondta mindkettejüknek. Az utolsó szavakra újra bólintott.
-Igen… menekülnek… és élnek… itt jó élni… szeretnék itt élni… és szeretném, ha hagynának itt élni…
De persze ez túl nagy kérés volt, ám most nem tudta elszomorítani a kétségbeesés. Jelenleg minden jó volt. Itt volt Timidus, Ozirisz, és a cica is. Csupa olyan személy, aki megértette, hogy mit akar, és nem akarták visszatoloncolni a szörnyűségek közé. Miért nem lehet mindenki ennyire értelmes?

by **Suzume** Vas. Júl. 27 2014, 17:47

Utahime

Előzmény: https://swordartonline.hungarianforum.com/t278p15-kerek-erdo

Tekintetemmel követtem az övét és a letört faágakat vizslattam. Pontosabban csak azt az egyet. Szerencsétlenül lépett volna? Meg lehet bár azt is el tudom képzelni, hogy akrobatika híján ilyen balesetek okozhat a jártasság hiánya. Bár ez ha bele gondolok baromság. Én is gyakran vagyok emberi alakban fákon még sem szakad le alólam ergo a lány lehet bénácska. :3
Meglepett a meglepettsége. Very Happy

Aztán rá is jöttem, hogy inkább a tudatlansága miatt lepődött meg így én már nem is csodálkoztam. Ezek szerint nem tervezte a saoba belépést csak véletlen lett volna, hogy bekerül? Majd kiderül.
- Igen használhatnak minden fegyvert. – Bólintok hisz eddig helyes. – De ha más kasztbeli fegyvert, jelen esetbe íjat használ akkor a fegyver pontjainak csupán felét kapja meg, ami azért elég nagy szívás. – Okítom ki a lányt. Nem úgy tűnt aki túlzottan otthon van a saoban. A felszerelése alapján nem tudtam megmondani hányas szintű. Lehet, hogy ő is „ébredő” volt mint én esetleg pluszba még kiképzős ami megmagyarázza mit keres ezen a szinten. Idő közben felmerült a céhe is én pedig még mindig azon agyaltam, hogy vajon honnan is ismerős a Young Justice. Beszélgettünk picit róla aztán varázsütésre bevillant a kép. A céhlógó mellette egy névvel. Shukaku.
- Timidus… Úgy értem Shukaku a céh társad igaz? – Kérdem tőle. Igaz ki kellet javítanom magam. A lány nem igazán fogott meg de a petje adott egy célt nekem. Szerencsés vagyok, hogy pont egy társába botlottam így meg is kezdhetem az első lépéseket a forradalom kirobbantása felé. De ehhez persze még többet kell tudnom a lányról. – Mit gondolsz róluk? – Kérdem.

Utahime, csak ámuldozott azon, hogy elkaptam egy ritka mobot. Igaz ez nem az én tudásomnak köszönhető hanem inkább a szerencsének de azért szívesen fogadtam a dicséretet.
- Köszi. – Közben a felvetésem adott neki egy ötletet amit ki is használt. Igaz a becserkészése nem úgy sikerült ahogy szerintem akarta de a lényeg, hogy elfogadta a rendszer.
- Megy ez csak még gyakorolni kell. – Bíztatom őt. – Na akkor itt végeztünk, mehetünk tovább. Előtte még bejelöltem őt barátnak. – Talizunk a hatodik szint mezőségén. Ha barátok vagyunk tudjuk követni egymás hol létét így biztos megtaláljuk egymást. Mondom majd használom a teleporrt kristályt.

by **Ozirisz** Pént. Aug. 01 2014, 22:32

Shu magyarázata kissé aggasztónak tűnt, bár nem teljesen értettem. - Az, hogy a mobokat nem akarod bántani, az nem jelenti azt, hogy az emberek ellen vagy. - mondtam a lánynak. - Ha az embereket bántanád, akkor nem lenne zöld indikátorod. Nem tudom, ki mondta ezt, de szerintem még nem találkozott „piroskákkal” aki tényleg ellenük vannak, és öltek.
Ami a mobokat illeti, az, hogy a fejlődéshez az ember lekaszabol közülük párat, az szükségszerű. Biztosan feltűnt, hogy ha jobban grindelnek egy környéken akkor is újak kerülnek a helyére, sőt időnként a nagyobb kereslet miatt nagyobb számban jelennek meg. Ugyanakkor ha alig-alig vadásznak egy területen, akkor sem szaporodnak túl. - majd levegőt vettem, és folytattam – A rendszer fenntartja az egyensúlyt, és reagál a beavatkozásokra, hisz ez a feladata. Persze a cél nélküli moböléseknek nincs sok értelme, mert máshogy hatékonyabban fejlődik az ember. De minden mobnak megvan a célja. Némelyeknek az, hogy fejlődjünk, némelyeknek az, hogy ne éhezzünk, némelyeknek pedig az, hogy új szintekre mehessünk. Te csupán rendeltetésszerűen használod a mobok adta lehetőséget, az ártalmatlan mobokat sem vadászod tonnaszám, ahogy sokan teszik. Ezzel még nem ártottál senkinek, és nem vagy az emberek ellen. Legalábbis ez az én véleményem.
És mindenkinek így kellene gondolkodnia. Amíg nem ártasz senkinek, addig nekik sem kellene. De odakinn viszont elég ok a gyűlölködésre az, ha különbözünk tőlük, máshogy gondolkodunk, vagy akár csak a puszta létünk.
Számtalan háború dúlt a kinti világban, pusztán amiatt, hogy két népcsoport máshogy látta a világot, vagy annak eredetét. Ott voltak a keresztes háborúk, ahol csak annyi volt a bűnük a szerencsétleneknek, hogy másban hittek. A fanatikusok pedig kiforgatták a Biblia tanait, hogy úgy értelmezhessék, ahogy nekik tetszik. Aztán még rengeteg hasonló példa akad az ilyesmire odakinn, a jelenkorban is. Akik hatalomra törnek, igyekeznek mindenkit maguk mellé állítani, átmosni az agyukat, akik pedig nem állnak be bégetni a csordába, azokat pedig üldözik. Persze nem ilyen nyíltan, de aki gondolkozik a bégetés helyett, az tud olvasni a sorok között...
Valóban, nem említetted a korod, de ránézésből legalább 6-7 évvel fiatalabb lehetsz nálam, és ebből következőleg mondtam. A tizenévesek nagy része csak a felszínes dolgokkal vannak elfoglalva, mint a „legjobban nézzek ki” vagy a „legmenőbb legyek” vagy a „legmárkásabb cuccaim legyenek” kategória, és egy csili-vili plázától már olvadoznak. Te pedig felettük állsz ilyen téren, előrébb gondolkodsz, és nagyságrendekkel komolyabban és reálisabban látod a világot, mint ők.
Ami azt illeti, akik ki akarnak jutni, szerintem a kijutás után nem telne el túl sok idő, hogy nagy részük visszavágyjon. Akik nem voltak mélyálomban, ők két éve tapossák Aincrad földjét, és feleannyi idő is elég ahhoz, hogy megszokjuk, sőt megszeressük ezt a világot. Csak sokan még nem tudják ezt, vagy nem gondolkoztak el rajt. Én személy szerint ha az életem egy jobb szakaszát éltem, már akarva-akaratlan bennem volt a rettegés, hogy vége lesz. A változástól való félelem, mert nem tudjuk, jobb lesz-e vagy rosszabb. Bár ez esetben tudjuk, valószínűleg az utóbbi. - majd kicsit vidámabban fejeztem be – De a remény hal meg utoljára, és én abban reménykedem, hogy a 100. boss után is meghagyja a világot Kayaba, és akik akarnak maradnak vagy visszatérnek, akik nem, azok pedig a saját életüket élik. Szerintem ez lenne az a megoldás, ami mindenki számára jó lenne, és remélem Kayaba is belátja...- fejeztem be a mondandómat, és vártam, hogy Shu hogy gondolja ezeket a dolgokat.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 07:58

Shu csak szomorúan megcsóválta a fejét, és a földet bámulta.
-Te így gondolod, mert te érted ezt az egészet. Ők nem is akarják érteni. Szerintük aki nem mellettük harcol az ellenük van, és… és igazuk is van. Én tényleg ellenük vagyok, pedig nem is akarok igazából ellenük lenni… csak mellettük sem. Ayani sem értette, hogy miért nem megyek bossra, és biztosan haragszik is rám miatta. Chan is… ő meg is mondta. Pedig ő…
Gyorsan elhallgatott, és még jobban félrekapta a tekintetét, ha ez egyáltalán lehetséges volt.
-Az igaz, hogy mindig újrateremtődnek, és ez jó dolog szerintem is… de az nem igaz, hogy szükségszerű lenne a fejlődéshez. Timidus és én nagyon kevés mobot bántottunk eddig, és küldetéseket is olyanokat vettünk fel, ahol valószínűleg nem kell majd bántani őket, és mégis elég gyorsan fejlődünk, pedig egy évet ki is hagytunk. Az a baj, hogy sokan gonosznak gondolják a mobokat, mintha ők akarnának minket megölni. Ezt mondta… mondták is, pedig nem is így van. Ők csak védik a területüket, és ha megtanulod, hogy melyik mob mekkora sugarú területet őriz, akkor könnyen el lehet közöttük sétálni úgy, hogy ne kelljen őket bántani. A nem védett terület az övék, a védett terület a miénk, és csak mi járunk ki azért, hogy megöljük őket, ők nem jönnek be a városba soha azért, hogy bántsanak minket. És… igen… tudom, hogy egy játékban ez lenne a cél, nem vagyok hülye… csak szerintem két év alatt rájöhettek volna az emberek, hogy a mobok nem gonoszak, és nem kell őket ész nélkül ölni, meg haragudni rájuk. Szerintem ezt akarta megtaníttatni velünk Kayaba bácsi. Hogy itt lehet jónak is lenni, és összefogni, és úgy is fejlődhetünk… mert mindenki egyenlő szintről indult… és mégis vannak pirosak, meg olyanok, akik csak azért kaszabolnak, hogy kaszabolhassanak. Láttam ilyet. Nem is volt elég vadászat jártassága ahhoz, hogy megkapja a mob húsát, mégis inkább megölte, minthogy megérintse, pedig semmivel nem kapott érte több pontot…
Az odakint gondolatára csak bólintott.
-Idebent pedig lehetne máshogyan élni, mint odakint… és mégsem akarnak… pedig két év… és még rengeteg idő van hátra, ha ugyanilyen gyorsan haladnak. Itt élünk, és Kayaba bácsi azt szerette volna, ha itt jobban élünk. Nincs fájdalom, és… és lehetne békességben élni… és nem akarnak… és tenni sem akarnak érte semmit. Még bűnüldöző céh sincsen, arra bezzeg van alapítvány, hogy a bossokat megöljék...
Jules Verne, és a Kétévi vakáció. Ha itt is a gyerekek építhetnék a társadalmat, akkor minden sokkal jobb lenne. Igazságosabb. A korára és a tizenévesekre vonatkozó feltevésekre éppen hogy csak nem vonta meg a vállát. Ingoványos talaj volt ez, mert igazából mindig is szeretett volna normális lenni, korához illő témákról beszélgetni a korabeliekkel… de valahogy ez sohasem sikerült. Nem tudott csevegni, és nem értett a „csili-vili” dolgokhoz, és ez már itt is problémát jelentett, amikor Junnal, RenAival, vagy Shizuval kellett volna szót érteni… pedig ők még idősebbek is voltak nála. Viszont valahol büszke is volt arra, hogy koravén, bármennyire is ez volt a kirekesztettségének egyik fő oka, így hát egy kissé még el is mosolyodott, és elpirult.
-Köszönöm szépen…
Az utolsó pár mondat… a remény… újabb fejcsóválást eredményezett…
-Ha vissza tudnék jönni… de nekem nem fogják megengedni, hogy visszajöjjek. És… az a baj, hogy nem Kayabán múlik. Ha ő meg is hagyná a világot, az emberek biztosan nem engednék, hogy tovább működjön. Ők jobban tudják… tudják, hogy nekünk ez milyen szörnyű volt, és megvédenek ettől… mert aki itt akar maradni, az biztosan csak őrült. Már itt bent is sokan ezt gondolják, kint sem lenne másképpen. Ha bent akarunk maradni, akkor innen kell elérni, hogy itt maradjunk, mert ha… ha elérik a százas szintet, akkor mindenkit kirángatnak. Azokat is, akik maradni szeretnének. Én… én azt szeretném, hogy aki ki akar jutni, az jusson ki, de aki bent akar maradni, annak ne kelljen kimennie… és ne is tudják kivinni. Ezt… ezt már elmondtam másnak is, és megharagudtak rám miatta…
Túl sokat beszél… most Ozirisz is dühös lesz rá, amiért így gondolkodik. Már nyúlt is a zsebébe a kristályért, hogy ne kelljen végighallgatnia a mérges szavakat. Hallotta már elégszer. Tudta, hogy mi következik, és félt tőle. Ennyire részletesen még senkinek nem beszélt a világhoz való ragaszkodásáról.

by **Utahime** Vas. Aug. 03 2014, 01:34

Suzume

Előbb bólintok, ahogy ő is tette -Valóban kellemetlen lenne…- majd homlokránclova félrebillentem a fejem, hogy feldolgozzam az új információt. Tehát az íj kevesebbet sebezne, hisz az íjászok fegyvere. De ha csak távolra akar lőni használhat más fegyvert is...
-De vannak számszeríjjak, vagy hajítóbárdok, dobócsillagok és kések, lándzsák...- Mormogtam az orrom alatt ahogy próbáltam megérteni a dolgot. De bizonyára egyéb előnye is van az íj használatnak, vagy magának az íjjász létnek, amiért kasztot váltott, és nem csupán azért, mert messziről akart támadni. Talán épp azért, mert szeret vadászni? Bizonyára nem hiába állítják, hogy az íjászok a legjobb kaszt az ilyesmihez -hisz a való világba is inkább távolról ejtenek vadat; mit sem odafussanak, hogy kardokkal csapkodják. Igaz, az én pálcámnál kevés nevetségesebb fegyver akad -húztam el a szám a pálcámat magam elé tartva.
-Sok egzotikus fegyver is van a játékban. De kardokat viszont több kaszt is használ... Attól függően, hogy egy vagy kétkezes, esetleg ikerkardok-e. De kétkezes kardot is lehet egy kézben forgatni elég erővel, és talán az egykezes kardot használónak sincs kikötve a másik keze... Ennek mintájára a távolsági fegyvereket nem használhatja a többi kaszt is?- Töprengtem el a kasztok vagy legalábbis a fegyvereik közti határ vékonyságán. És talán, ha elég különleges a kard kiképzése, még a harcművészek is használhatják, csökkentés nélkül. Nem hiába hívják ezt a helyet a kardművészek otthonának... Talán a pálcámra is úgy kéne tekintenem, mint egy vívótőrre? És ha kardokat mindenki használ, miért nem dobálhat tőrt is?
Ahogy a céh is említésre került, azonnal Shu került szóba. Ámulattal pislogok újra, hiszen eddig akárkihez is szóltam, és említésre került a céh, mindenki róla kérdezett. Lelkesen bólogatok, hogy igen, ismerem, míg nem egy újabb kérdés megállít.
-Nagyon segítőkészek...- Vágom rá azonnal, ahogy eszembe idézi, amint nem egyszer próbáltak tanítgatni, az itteni dolgokra az első találkozásunk óta, mi előtt még a pálcámmal se tudtam úgy suhintani, hogy fénycsíkot húzzon... és persze a felszerelésem nagy részét is tőlük kaptam. Vagyis a céhtől persze, de tőlük kaptam tanácsokat, hogy mihez is nyúljak, főleg Timidustól ilyen téren. Annyi bizonyos, hogy sokkal tartozom nekik, ahogy még sok más embernek is, akik igyekeztek segíteni az ilyen szerencsétleneken amilyen én is vagyok. Ezért is hallgatok el gyorsan, majd elgondolkodva morzsolgatom a medálom, egy kis hümmögés közben. Mégis miért kérdez ilyesmit? És miért pont Shu...? Még sokan vannak a céhben, nagyobb szintűek is. Végül leeresztem a kezem, és rámosolygok.
-Mmm... Azt hiszem elég erősek is.- végül kicsit kisebb lendülettel bólogattam, talán csak magamnak. Végül is mit számít, hogy mit gondolok én? Annyi biztos, hogy magas szintűek, de ezen felül is okosan küzd Timidus, hiszen még tanítani is tud másokat.
Majd hamar elejtünk egy-egy vadat, bár az enyém el is szökött, lelkesen bólintva pattantam fel a biztatásra. A rendszer megadta a fogást, evvel teljesítve a szintkövetelményt, és azonnal szedelőzködtünk is, a magasabb szintekre.
-Rendben! Mindjárt találkozunk....- És már el is tűnt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy melyik szinten lakhat a lány, de végül úgy döntöttem én is elő keresem a kristályom. Gyorsan hazavitettem magam, majd Falcoval a kobakomon eliramodtam a teleportpláza felé. Talán gyorsabb lett volna az erdőből visszamenni a faluba mint a városszélről a kacskaringós utcákon végigmasírozni, de a városban már kószáltam annyit -legalábbis erre- hogy itt ne tévedjek el. Hamar be is lépkedtem a kövek közé, elkiáltva magam: "Hatodik szint" Mire egy újabb nagy mezőségen találtam magam. Egy sóhajtással tudomásul vettem ezt is. Nem tudtam, hogy örüljek e a megszokott látványnak, vagy átkozzam a rétek egyhangúságát. Mindenesetre reméltem, hogy újdonsült társam nem megy messze a megérkező helytől. Elővarázsoltam a térképem, és hunyorogva igyekeztem meghatározni a kis petty helyzetét. Ide-oda forgatva a kivetülő képet elindultam amerre sejtettem.

by **Suzume** Szer. Aug. 06 2014, 19:02

Azt hiszem érdekes témába csöppentünk bele. Legalábbis számomra érdekes volt, mindig is szerettem játékokról beszélni főleg az éppen aktuálissal amin játszom, ez pedig jelen esetben a SAO volt.
- Nos elméletben léteznek ilyenek is és ugye a legtöbb az harcművész fegyvernek számit már. Igaz abban már nem vagyok biztos, hogy a számszeríj minek minősül. De őszintén szólva nem tudom mennyire hasznosak a dobó fegyverek. Alapvetően bárki eldobhatja a fegyverét támadás gyanánt de én úgy tudom akkor csak a fegyver sebzését szenvedi el az ellenfél a mi sebzés bónuszunk nem adódik hozzá. – Esem egy én is gondolkodóba. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy tényleg úgy van ahogy én azt mondom, sose próbáltam harcművész koromban. Idő közben a beszélgetés is tovább haladt és Utahime-chan kérdésére nagyjából ugyanazt tudtam válaszolni mint az előbb.
- Használhatják a fegyverüket távolságinak de viszont mint mondtam az valószínű negatívumokkal jár. Egyébként tényleg a legtöbb kaszt tud valamiféle kardot használni de ezért is Sword Art Online a játék neve. – Mondom el a véleményem. Aztán a téma Shura és Timidusra terelődött.
- Segítőkészek lennének? – Kérdezek vissza. Nem igazán tükröztem meglepettséget, inkább csak amolyan megerősítés félét vártam. Nem igazán olyan körülmények között ismerkedtünk össze, hogy ez a tulajdonságuk kitűnjön plusz Timidusról nem is nagyon tudtam mindezt elképzelni. Na mindegy, lehet ez is egy álca nekik. Miután szétváltunk gyorsan be is támadtam a hatodik szint egyik vadászhelyét. Elsőnek értem ide ami még jó mert megint egy érdekes bug jelent meg. Gyakorlatilag nem tudtam két lépést megtenni, hogy ne bukjak össze a lábamba. Az ok egyszerű volt, valahogy mínusz háromra esett az akrobatikám. o.O
Komolyan mondom ezek a hibák kezdenek egyre inkább idegesíteni és kezdik megutáltatni velem a játékot. Jó ez mondjuk túlzás és csak remélem, hogy Uta nem látta mit össze nem szerencsétlenkedek. Hála az égnek valahogy hamar sikerült megoldanom a dolgot így már biztos lábakon integethettem a lánynak aki idő közben kicsit távolabb bukkant fel.

by **Utahime** Pént. Aug. 08 2014, 22:26

A magyarázatot hallva enyhén ráncba szaladt a homlokom. A számszeríj valóban elgondolkodtató fegyver, hiszen használatát tekintve nem is különbözhetne jobban az íjtól. Viszont a legtöbb játék az íjászhoz hasonló kaszt számára tartja fenn, akárcsak a tűzfegyvereket. Itt ugyan nincsenek ilyenek, viszont így az sem lepne meg, ha minden távolsági fegyvert ami fellelhető a magáénak tudhatna a kaszt. Majd határozatlanul bólogattam.
-Szóval, az erő felét lehet sebezni, de más kasztnak nincs rá irányítása, nem?- Még ha nem is tudja más úgy kezelni a hajítófegyvereket, nehéz lenne elhinni, hogy teljesen független az alany erejétől. Persze aki csak az erejére pakol és nem kell irányítás pontokkal bajlódnia, annak talán a fele is súlyos lenne... így érthető, hogy miért csak a fegyver saját sebzése okoz kárt, de...
-Mi van olyankor, ha a fegyver maga nem sebez? Ha egy kővel vagy a pálcámmal megdobnék valamit, akkor is sebeződne az áldozat egy keveset, nem?- Persze amilyen komoly erővel rendelkezem megfelezve már valóban nem soknak tűnne. Viszont más, erőre építő kasztok esetében talán nem olyan lehetetlen, hogy dobálózzék harc közben. Ha pedig így van, jobb erre is odafigyelni egy harc esetén... kérdés ugyan, hogy vajon eszébe jut-e más kasztok képviselőinek is az ilyesmi? Majd visszatérve a fegyverekhez mosolyogva mormogtam, hogy igaz, és bólintottam. A játék nem véletlenül tartalmaz olyan fegyvereket, amilyeneket.
Majd Shuról kérdezett, és igazán meglepett, hogy meglepődött a válaszomon. Egy párat pislogva bólintottam némán, majd kis gondolkodás után tovább fűztem a gondolatot.
-Ő segített eligazodni a játékban, és mindig mesél valami érdekeset róla...- Eddig akármilyen tevékenységet is űztünk, mindig elmondta, mi hogyan és miért van ebben a furcsa világban. Nekem is van ugyan némi elképzelésem, de többnyire kiderül, hogy miben tévedek...
-És a céhbe is ő hívott meg.- Egészítettem ki magam gyorsan, hiszen ez is rengeteg segítség. A céhben sokkal biztonságosabban mozoghatok, mintha csak szólóznék. Persze ha jobban belegondolok eddig majdnem mindenki akivel összefutottam, sokat segített nekem, nem is csak a céhtársaim.
Nos, mondják, hogy a bolondokat mindenki megszánja. Vagy egy ilyen játékban szabadabbak az emberek, talán sokkal szívesebben is adakoznak? Csak érteném miért van ez.
Hamar helyszínt váltottunk, és a térképen követve a jelét sikerült megtalálnom a lányt is. Csak akkor néztem fel, mikor Falco megkopogtatta a fejem. A fejemhez kaptam, majd a távolban mocorgást látva megálltam egy pillanatra. Egy ideig bizonytalanul figyeltem lassan közelítve, majd nekiiramodtam látva hogy felém int.
-Megjöttünk!

by **Ozirisz** Vas. Aug. 10 2014, 08:04

Shu elmesélte, hogy amiért nem jár bossra, az a többieknek már elég, hogy ellenségnek tekintsék. - Ami azt illeti, ez eléggé durva. Szerintem sokan vannak, akiknek már megvan a szintjük, de mégsem mennek bossra. Vagy gyávaság, vagy lustaság, vagy bármi más ok. Akkor ők mind ellenségek lennének? - majd egy levegővétel után folytattam - Ami pedig a bossharcokat illeti, ne úgy fogd fel, hogy a világot pusztítják el. Épp ellenkezőleg, új szintek nyílnak meg, ahol új lehetőségek, új látnivalók vannak. A bossoknak is, mint minden mobnak, oka van, hogy léteznek. Ők őrzik az átjárókat, és teszik próbára a frontharcosokat. Ha kiállják a próbát, akkor megnyílik egy új szint. Ha jobban belegondolunk, ha nincsenek frontharcosok, akkor jelenleg mindenki az első emeleten lenne, ami túlzsúfolttá válna. Ha kicsit el akar vonulni az ember a világ elől, nem tudná megtenni olyan könnyen, mint most.
Aztán figyelmesen hallgattam Shu szavait a mobokról, a kaszabolásról, és az összefogásról.
Ebben igazad van. A céltalan mészárlás nem vezet sehová, és küldetésekkel jobban lehet fejlődni. Ugyanakkor szinte mindenki, aki elhagyta egyszer a várost, nekik meg kell tanulni harcolni, és erre is jók a mobok, persze csak mértékkel.
Eleinte, amíg nem volt szafari, addig ha olcsón akarta az ember megúszni az ételt, akkor kénytelen volt vaddisznókat levadászni az első szinten. Úgy öt-hat röfi után megvolt bőségesen az aznapi és a másnapi hús, amiből lehetett főzés jártasságot fejleszteni, vagy a fogadóban leadni a szakácsnak aki elkészíti. Akik csak annyit vadásztak le, amennyi szükséges volt, azok valószínűleg így tettek. Akik pedig tonnaszám ölték, ők sem jutottak előrébb, a kereskedelmi mennyiségű hús egy-két nap alatt megromlik és eltűnik. Kayaba is gondolt erre, ezért nem lehet az árusoknál irreálisan nagy mennyiségű húst eladni vagy becserélni. Ennél többet szerintem nem tudna tenni ellene még ő sem. Ha nem respawnolnak a mobok, akkor az lenne a baj, ha megállítaná őket harc közben, akkor pedig az.
Ami az összefogást illeti, nincs veszve semmi. Akik nem egyedül léptek be, ők együtt kezdték a pályafutásukat Aincradban, akik pedig maguk csámborogtak, többnyire belebotlottak más játékosokba, és végül jó barátok lettek - itt eszembe jutott az ébredés utáni első nap, amikor szó szerint Szophieba botlottam. Segített kiigazodni a világban, meghívott sütizni és megtanította az alapokat is. Azóta is jóbarátok vagyunk, de már céhtársak is. - De vannak akiknek eltér a jelleme a megszokottól. Akik a saját törvényeiket követik, bármi áron. Ők vagy pirosak, vagy a leendő pirosak, vagy pedig azok az emberek, akiktől a hideg kiráz. Akiket a kinti világ okkal taszított ki magából, és Aincrad pedig tárt karokkal fogadta, mint mindannyiunkat.
Aztán kicsit elszomorodva hallgattam a lányt ahogy kifejtette, hogy miért nem lehetne visszatérni.
Ez sajnos igaz. De ha innen érjük el, hogy ne lehessen kijutni, előbb-utóbb akkor is megteszik. Sokan vesztek oda már eddig is a kintiek miatt. Akik a kintiek szerint bizonyára csak "elfogadható veszteség" idebenn viszont lehet, hogy valaki számára sokat jelentett. És az a legszörnyűbb, hogy olyanok döntenek felettünk aki azt sem tudják, hogy mit akarunk. Akiknek van családja, ők is feladhatják a reményt, és "jobb lesz neked így" alapon kihúzzák a dugót. A magunkfajták pedig bármikor meghalhatnak. A kinti, pénzéhes bagázs számára csak kiadások vagyunk, mert nem fizeti anyuci-apuci az ellátásunkat. Csak idő kérdése, de előbb-utóbb, így vagy úgy kirángatnak innen. Ha addig a 100. emeletet nem érik el, akkor ezáltal megölnek minket. Ha viszont kijutunk, akkor vissza is tudunk jönni, ha ez a világ megmarad. - majd egy kis szünet után folytattam - És ami Aincradot illeti, sokan dolgoztak rajt. Szerinted közülük nem jutott eszébe senkinek se lemásolni? Szerintem ha elpusztul ez a világ, lesz aki újraéleszti a poraiból.

by **Shukaku** Vas. Aug. 10 2014, 08:54

A lány kezdte úgy érezni, hogy nem nagyon mondhat többet. Nem azért, mert ne lenne mit mondania, hanem azért, mert Ozirisz mindent tud, amit mondana. Talán ő volt az első, aki megértette a szavait. Teljesen megértette. Chan sem akart kijutni, de érthetetlen módon mégis bossokra járt, hogy segítse a kijutást… bár volt abban valami, amit a fiú mondott. Az idomár leült a földre, a sárkány az ölébe hajtotta a fejét, és egy kicsit, úgy fél percig csak szótlanul simogatta, mielőtt megszólalt volna.
-Szerintük igen. Ellenségek. Tudom, mert ismerek olyat, aki nem is nagyon szeret bossra járni, de nem mondja meg a többieknek, mert fél, hogy megharagudnának rá emiatt.
Különös módon az emberek bármennyire is furcsának tartották a lányt, valahogy mindig sikerült a bizalmukba férkőznie, és olyan információt megtudni, amit másnak nem mondanának el. Talán a koravénsége miatt, talán pont azért, mert gyerekként nem tartották veszélyesnek ha tud róla, és megfelelő volt lelki szemetesládának. Talán azért, mert kívülálló volt, és mindenki azt hitte, hogy ő majd megérti a panaszaikat. Mindenesetre ő rengeteget tudott meg másokról, és még a sárkány is profitált belőle.
-Beszélgettem egy frontharcossal. Rájött valamire, amivel eredményesebben harcolhatnának, de az emberek nem egyeztek bele az érzelmeik miatt.
Részleteket persze nem említett, hiszen Ozirisz még nem állt mellettük. A frontharcos Anatole volt, és -a sárkány ismeretei szerint- nem is ő jött rá, hanem a pet. Azért segítette tanácsokkal, mert úgy hitte, hogy ő is mellettük állhat, és azt akarta elérni, hogy ha ne is tudjanak gyorsabban előrejutni, de kevesebben haljanak meg, hiszen a burok ellenére is voltak halálesetek, és Shu nem szerette a halált, így a petnek tennie kellett ellene valamit. A vezér képes volt őt megvezetni, és emiatt, és még számos okból igencsak tisztelte a fiút. Azonban Anatolenak nem sikerült véghezvinnie a tervét, hogy kis számú, összeszokott csapattal menjenek bossokra és minibossokra, mert a többiek valamilyen oknál fogva nem egyeztek bele. Talán önzésből, talán megharagudtak amiatt, hogy pont őket, vagy éppen a legjobb barátjukat akarják kizárni, mert használhatatlan, vagy éppen káros volt a harctéren. Saját maguk fenntartják a káoszt azzal, hogy nem tudnak egyet hátralépni, ha éppen arra van szükség. Persze most már Timi ennek örült, hiszen az ő malmára hajtották a vizet az emberek. És ha még azt is tudta volna, hogy Tachik is vannak a csapatban, akik még direkt tesznek a másik alá trollkodásból... Rolling Eyes

Shu keserűen felkuncogott. Neki azt tanították az iskolában, hogy a japán szokások és a mentalitás háttérbe szorítják az emberek ambícióit, és képesekké vállnak a közösség érdekeit nézni. Úgy tűnik ez csak az öreg bölcsekre volt igaz… valamikor…
-A bossok legyőzése… igen, arra való, de nem hiszem, hogy a frontharcosok megállnának a kilencvenkilences szinten. Nem a következő emeletért harcolnak, hanem a legfelsőért. Kayaba pedig sok mindenre gondolt… de az embereket nem lehet megváltoztatni… még itt sem…
Újabb szájhúzás. Mintha nem pont ő, vagy talán ők lennének azok, akiknek eltér a jelleme a megszokottól, akiket a kinti világ kitaszított magából, és Aincrad pedig tárt karokkal fogadta, és akiktől sokakat kiráz a hideg… azt, hogy ez okkal, vagy ok nélkül történt… kinek a feladata ezt megállapítani? Szomorú fejcsóválás következett.
-Ezért nem szabadna, hogy kintről befolyásolhassák ezt az egészet. Az lenne a legszebb, ha mi is, aki akarja, olyanokká válhatnánk, mint a petek. Nekik sincsen testük a kinti világban, mégis van tudatuk. És akkor aki akarna, az kijuthatna, aki pedig bent akarna maradni, azt nem tudnák kirángatni sehogy sem. Egy másolat már nem lenne ugyanaz. Pont az gyönyörű ebben a világban, hogy nem lehet kijutni, és így nem tudnak eltiltani tőle. És… emlékszel a főtéri beszédre. Kayaba szólt az embereknek, hogy ne vegyék le a sisakot. Talán ha látná, hogy mennyien akarnak bent maradni, akkor arról is szólna, hogy… hogy ezt mi akartuk. Biztosan. És akkor az emberek talán békén hagynák.
Még nem mondta el a legfontosabbat. Nem mondta el, hogy ő tenni is akar azért, hogy ezt megláthassák. Segíteni akarja azokat, akiket ugyanúgy kirekesztenek amiatt, mert maradni akar. Jelenleg ők bujdosnak, és nem merik elmondani amit éreznek, hiszen akkor bizonyosan nem maradhatnának egyetlen céhben sem. Ez a világ azonban nem azért jött létre, hogy itt is bujkáljanak és féljenek. Itt nem akart, és nem volt hajlandó félni. Többé nem.

by **Suzume** Szer. Aug. 13 2014, 19:44

Utahime-chan kérdése elgondolkodtató. Dobó fegyverek miként is működhetnek…
- Hmm… talán majd egyszer megkérdek valakit egy harcművész ismerősömet, hogy teszteljük le. Ha most tippelnem kellene a dobó fegyverek gondolom kivételek lehetnek de alapvetően igen. Nincs irányításuk ezért az erőt veszi alapul és a harcművésznél csak felét sebez. Viszont alapvetően íjaknál és távolsági fegyvereknél az erő csupán felét teszi az irányításhoz, így lehet ez náluk még kevesebb. – Fejtem ki a véleményem majd egy újabb kérdést kaptam amire már pontosan tudtam a választ.
- Abban az esetben a sebzés mindig egy amit esetleg a súlyemelés jártasság tud növelni. – Igen, azt hiszem ez állt a leírásokban, aztán, hogy mennyire emlékszel jól az megint más kérdés de miért is ne emlékeznék? Razz

Ahogy haladt a beszélgetés úgy jött föl Shukaku is. Nem csoda hisz egy céhben voltak és kíváncsi voltam mennyit tud a párosról.
- Mint például milyen érdekességeket? – Kíváncsiskodom.

Nem kellet sokat várnom, hogy Utahime-chan megérkezzen. Nem is baj így gyorsabban letudhatjuk azt amiért végül is jöttünk.
- Ez még könnyű lesz! Csak valami random állatot kell elejtenünk. – Jegyzem meg és a szemeimmel a tájat fürkésztem. Nem is olyan messze meg is pillantottam egy róka komát ami szintén valami vadat igyekezett becserkészni. Figyelme nem a védelemre összpontosult így nem volt nehéz mögé kerülni és egyetlen gyors lövéssel leteríteni. Ahogy az állat el pixeleződött már ugrott is fel a teljesítményt jelző üzenet.
- Na ez is megvan, most te jössz aztán mehetünk is tovább! – Kacsintok rá majd ha ő is elkap valamit akkor már veszem is elő a kristályt.
- Ezúttal menjünk együtt, legalább tudunk beszélgetni út közben. – Vetem fel az ötletet.
- Na és milyen a céh tagjának lenni? Élvezed?

by **Ozirisz** Vas. Aug. 31 2014, 13:22

Kicsit aggasztott amit a lány mondott. Ellenségek lennének mind, akik valamiért nem járnak a bossokra? - Lehet túl sötéten látod még a helyzetet, de ha ez így van, akkor rosszabb, mint hittük. Amennyire én tapasztaltam, a céhek ebben a világban inkább a család megfelelői, mint a harci osztagoké. Persze nekem csak egy céhről vannak tapasztalataim, az pedig messze nem az összes. Ahol pedig nézeteltérések miatt nem tűrik meg az embert, onnan célszerű továbbállni. Legalábbis én ezt tettem, igaz nem ebben a világban, hanem még régebben, a SAO előtti időkben. Vándoroltam, egyik csoportosulásból a másikba, majd végül szólóztam míg végül az ottani adminoknak nem tetszett és kitiltottak. Itt szerencsére máshogy mennek a dolgok.
Timidus mondandóját figyelmesen meghallgattam, és bár a körülmények ismeretlenek számomra, az érzelmekből hozott döntések nem.
Az érzelem mint olyan, kétélű fegyver. Képes felülkerekedni a logikus döntéseken, emiatt sokan emberi gyengeségnek tartják. Ugyanakkor az erős érzelmek ha akaraterővel társulnak, az az embert megerősítheti, túllépheti a saját határait. De a negatív érzelmek, mint a fájdalom, gyűlölet és a harag képes kihozni az emberekből a legrosszabbat is sajnos...
Amit viszont a 99. emeleten való megállásról mondott a lány, elgondolkodtató.- Lehet mennek tovább, mert már csak egy karnyújtásnyira vannak a kijutástól, de lehet, hogy nem. Idővel egyre kevesebben fogják folytatni a harcot, mert idebenn is kialakul a saját életük, a kinti világot pedig lassan elfelejtik. És azzal, hogyha legyőzik a végső bosst, azzal elveszítenek mindent, amit addig elértek idebenn. A szinteket, az erőt, a gyorsaságot, a felhalmozott aranyat és tárgyakat, a jártasságokat, a képességeket. És persze az itteni barátokat is, mert nem lesz elég egy teleportálás ha találkozni akarunk valakivel. - majd egy levegővétel után folytattam - Még a front az ötödénél sem jár, de már most úgy érzem, hogy ebbe a világba tartozom. Bár én eleve hosszabb távban gondolkodom, mint a legtöbben, ez csak amiatt van, hogy ha az életem egy jobb szakaszát élem, félek tőle hogy vége lesz és rosszabbra fordul. A változás általában rosszat hozott számomra. Szerintem akik tisztítják az emeleteket, ők is el fognak ezen gondolkozni. Lehet nem mostanában, hanem egy-két év múlva, de az idő csodákra képes. Akik olykor-olykor összevesznek egy jobb kardon, rá fognak jönni, hogy a végső harccal minden amit itt elértek évek alatt egy csapásra szertefoszlik.
A lány ötletét végighallgatva viszont elgondolkoztam. Lehet ez lenne a megoldás? Lehetséges, de ugyanakkor veszélyben is lennénk.
Nem szabadna dönteniük, de mégis megteszik.. megtették... - szólaltam meg újra - Ha a tudatunkat feltöltenék ebbe a világba, akkor nem tudnának kirángatni. A kinti testünk viszont meghalna, és számukra az ugyanaz, mintha mi is meghaltunk volna. Lehet nem is tudnák, hogy még élünk, idebenn, lehet hogy tudnák. Kirángatni igaz nem tudnának, de megölni még könnyebb volna nekik, hisz elég lenne csak lekapcsolni a szervereket, darabjaira szedni, vagy csak egyszerűen megrongálni, és kész a baj. És mivel minket már előtte halottá nyilvánítanak, a törvényeik szerint nem is bűnösök, hisz a halottakat nem lehet megölni. - fejtettem ki a véleményem, ami nem a legfényesebb jövőkép, de nem is reménytelen - Ugyanakkor nem kizárt, hogy a kijutottak közül valaki gondol majd ránk is, és megakadályozza mindezt. Ha jó emberek kezébe kerülnek a gépek, akkor nem kell aggódnunk emiatt. - persze ehhez nagy adag szerencse is kell, és anyagilag sem lenne olcsó, de ha jobban belegondolunk, nem mindenki dolgozott hónapokig a NervGear áráért, hanem megvették a napi/heti zsebpénzükből.

by **Shukaku** Vas. Aug. 31 2014, 15:02

Shu csak szomorúan csóválta a fejét. Sajnos biztos volt abban, hogy neki van igaza, pedig ő ritkán szokott teljesen biztos lenni bármiben is.
-Lehet… én is szeretném… de a céh tagjai maguk mondták nekem ezeket. A Ligából is, a te céhedből. Ott is van olyan, aki harcol, pedig nem szeretne, de fél a többiek haragjától. Fél attól, hogy kidobnák, ha nem harcolna. Talán többen is vannak ilyenek.
És erre már Timidusnak is fel kellett szólalnia, hiszen megfogalmazódott egy, a vitát könnyedén lezáró kérdés a fejében.
-Hinari tudja, hogy te nem akarsz kijutni? Tudja, hogy szívesebben harcolnál a bent maradásért, mint a kijutásért? El mernéd neki mondani?
A kérdések egyértelműek voltak, és a sárkány tudta, hogy ez az okos szavú kardforgató érteni fogja a célzást akkor is, ha nem ad válaszokat a kérdéseikre… és Shu is értette, hogy a társa mire akar utalni. A következő monológra viszont már Timidus megrázta a fejét.
-Badarság. Az érzelem mindig is gyengeség marad. Nem lépitek vele túl a határaitokat. Senki sem lépheti túl a határait. Az a teljesítmény, amely az érzelmek hatására elérhetővé válik számotokra mindig is bennetek volt, csak nem tudjátok uralni. Ha ezt megtanulnátok, nem lenne többé szükségetek az érzelmekre az eléréséhez.
-A szeretet, a kedvesség, a ragaszkodás… ezek jó dolgok, Timidus.
-Véleményed szerint én szeretlek téged, ugye?
-Én… igen…
-És ezt a következtetést a cselekedeteim alapján vontad le.
-I… igen…
-Akkor megválaszoltam a kérdésedet. Nem számít, hogy én érzek-e, csak az számít, hogy te mit látsz bele a cselekedeteimbe.
-Hát szerintem meg akkor is érzel Timidus, akármit mondasz.
A sárkány csak legyintett a farkával, majd újra a férfi felé fordult, de nem szólt többet, és Shu is csöndben hallgatta végig a továbbiakat, és a szemeiben felcsillant a remény.
-Te… te nagyon okos vagy. Én erre nem is gondoltam. Ugyanúgy fognak ragaszkodni ehhez a világhoz, mint most a kintihez… és akkor úgy nem akarnak majd kijutni, mint ahogy most kiakarnak…
Az utolsó kérdésre azonban csak mosolyogva csóválta a fejét. Annyira bízott Kayabában, mint még soha senkiben. Szinte istenítette az admint.
-Őt soha nem fogják megtalálni. Ha megtalálhatnák, akkor már eddig is megtették volna.
Legvadabb álmaiban már Kayaba saját magát is beépítette a rendszerbe, és segítő szellemként tölti be egész Aincradot, a szerverek pedig valami hatalmas földalatti ismeretlen bunker mélyén duruzsolnak Atlantiszban, kifogyhatatlan energiaforrásokból.

by **Ozirisz** Hétf. Szept. 01 2014, 10:43

Pár másodpercbe beletellett amíg felfogtam a lány válaszát. A mi céhünkben is van aki nem szeret bossokra járni, de fél a többiektől, és fél attól, hogy kidobnák. Ezek az információk újak voltak számomra is, és ezek az információk ellentmondanak a céh elveivel. Aztán jött Timidus a kérdéseivel, amin meglepődtem. A sárkány mindenféle mellébeszélés nélkül kimondta amire gondolt, és hát... ennyire előre még nem gondolkodtam. De az őszinteségét becsülöm.
Nem, nem tudja, és valószínűleg igen, el merném mondani. Bár ez utóbbin még nem gondolkoztam el. - mondtam a sárkánynak, majd az idomár felé fordultam - És ki van a Ligából aki nem szívesen harcol? - tettem fel a kérdést, amire talán választ kapok. Eléggé meglepett a dolog, és az, hogy fél attól, hogy kidobják mert máshogy látja a dolgokat... Hát, ha ez igaz, akkor határozottan gáz van...
De azért legbelül reménykedek benne, hogy ennyire nem rossz a helyzet, és talán csak ez az egész a „nem merem elmondani mert...” dolog, valós félelmek nélkül. Legalábbis ebben reménykedek, de mint ahogy szokott lenni, a remény hal meg utoljára, de egyszer rá kerül a sor...
Timidus véleménye az érzelmekről nagyjából az volt amire számítottam, a beszélgetésükből pedig be is igazolódott. A sárkánynak vagy még fogalma sincs az érzelmekről, vagy épp nagyon is van, de mivel ő gyengeségként tekint rá, ezért a lehető legjobban elrejti mert nem szeretne gyengeséget mutatni. Erre az egészre csak egy mosoly volt a reakcióm, nem fejtettem ki hangosan is a véleményem, mert lehet ezen észrevételek terelnék Timidust rossz irányba a fejlődésben. Ha tényleg az érzelmeinek elrejtésével küzd, és szembesül azzal, hogy adott esetben egy kívülálló is rájöhet erre a dologra, akkor lehet nem elrejtéssel, hanem megszűntetéssel próbálkozna, ami adott esetben nem jó. A logika szép és jó, de időről időre meg kell hoznunk egy-egy logikával ellentétes döntést is az előrelépés érdekében.
- Köszönöm – feleltem a lánynak a dícséretre – Nem lehetetlen, hogy már most is vannak, akik így gondolják, és csak megszokásból harcolnak. Vagy versengésből, vagy ki legyen a leggyorsabb, vagy kié legyen a boss által ejtett tárgy, és hasonlók. De ahogy az idő múlik, egyre többet fognak elérni az itteni világban, főleg tapasztalati szintek és ritka tárgyak terén, és ha mást nem is, de ezeket nem szívesen hagynák elveszni. Az idő múlásával rengetegen megszokják a világot, sőt megszeretik, hisz megtanulnak itt élni és nem csak túlélni. Van akinél hetek, van akinél hónapok, van akinél évek kellenek, de idővel lehet megáll a front mert mindenki inkább a barátaival tölti a napjait valamelyik városban, mint az útvesztők sötétjében harcoljanak, és egy óvatlan tett miatt meghaljanak. Néhány naponta elmennének vadászni, hogy legyen élelem, esetleg végigjárnák a környező hegyeket és réteket ércekért és növényekért, hogy valamiből legyen arany a mindennapokhoz. Sokan rá fognak jönni, hogy mennyivel jobb.
Ami pedig Kayabát illeti, ha meg is találják, kétlem segítene a világ elpusztításában. De a kintiekről semmit sem tudunk, azt se hogy mit tudnak, és miben sántikálnak. Nem lepnék meg, hogy a magunkfajtákat használják kísérleti nyúlnak, mert minket nem várnak odakinn, ha nem sikerül kiléptetni minket és meghalunk, Kayaba számlájára írják és eltussolják. Akikért odakinn a kutya se ugat, ők csak „elfogadható veszteség” egy „nagyobb jó” érdekében. Időnként a kinti állapotokról küldhetne be újságot, hogy mi történik odakinn, kik döntenek a fejünk felett, kiknél húzzák ki a dugót, kiken kísérleteznek, és hasonlók... - fejeztem be a mondandómat.

by **Shukaku** Hétf. Szept. 01 2014, 11:15

A sárkány csak csóválta a fejét. Természetesen nem kapott egyenes választ, hiszen a fiú határozatlan volt, és ezt a határozatlanságot a sárkány sejtése szerint a félelem, az ismeretlentől, a bizonytalanságtól való félelem hajtotta.
-Valószínűleg. Értem.
Shu azonban kicsit ijedten reagálta le, ahogyan ilyen nyíltan rákérdezett a névre, pedig ő egyértelműnek tartotta, hogy Ozirisz tudja, hogy nem mondhatja el neki.
-Azt… azt nem mondhatom el. Csak nekem mesélt erről, és nem akarom bajba sodorni, vagy elveszíteni a bizalmát. Azt megígérte, hogy nem fog azok ellen harcolni, akik nem akarnak kijutni. Nem akar egyik oldalon sem állni. Szerintem… már ez is nagyon nagy dolog.
A következő hosszú monológon azonban elámult, és értetlenkedve csóválta a fejét, a földet nézve.
-Megszokásból harcolni…
-Inkább versengésből, avval pedig semmi baj nincsen. Aki a legerősebb, az rákényszerítheti az akaratát a másikra, és uralkodhat felette. Nem véletlenül Anatole, Hinari és két legerősebb frontharcos, és a két legerősebb céh vezére is. Az emberek szeretnek fontoskodni, szeretik azt hinni, hogy fontosak, és egy vezető szerep pont ezzel jár. Számotokra nem az a cél, hogy önmagatoknak bizonyítsatok, hanem az, hogy másoknak. Én azért fejlődöm, hogy minél jobban elláthassam a feladatomat, és megvédhesselek téged.
~Azonban nem versengek a csapattársaimmal, és ez tesz erősebbé a frontharcosoknál.~
Ezt azonban már csak gondolatban fejezte be. Anatole óta egyik emberben sem bízott meg, és nem adott ki nekik taktikai infókat a frontról, így Shunak is volt lehetősége megszólalni, ám őt sokkal inkább érdekelték Ozirisz utolsó szavai.
-Én… nem akarok tudni a kinti dolgokról. Úgy sem tehetünk semmit. Jobb a békesség, és…
A lány szavait azonban valami visítás zavarta meg. Gyorsan a hang irányába fordította a fejét, és meg is látta, hogy honnan eredt. Egy nyuszi akadt be egy kis bozótosba, és keservesen sírt. Shu azonnal odaszaladt, és segített a jószágnak kiszabadulni. A bokor aljáról pedig még egy sikló is előcsusszant, elhaladván érintve az idomár térdét. A lány csak mosolygott amikor figyelte a tapsifülest elugrálni, és eszébe jutottak azok a dolgok, amiket RenAinak mesélt erről a két állatról. Talán mindez az emberekre is érvényes.

/Sikló, Nyúl/

by **Ozirisz** Hétf. Szept. 01 2014, 13:37

A sárkány csak fejcsóválásal megismételte azt a szót, amit kifogásolt.
- Valószínűleg. Mivel még nem voltam ilyen helyzetben, és mivel még alkalmam sem volt Hinarival ilyesmikről négyszemközt beszélgetni. - mondtam a sárkánynak. Igaz, a végkifejlet is aggaszt, de reménykedek benne, hogy csak a bolhából csinálunk elefántot. Ami jobban aggasztott, amit Shu mondott, vagy éppenséggel nem mondott. Mondjuk mit is vártam, még ennyi ismeretség után lehetnék akár beépített ügynök is, aki pont ezt a helyzetet hivatott kivizsgálni. Legalábbis az aggodalom helytálló, és az, hogy az illető kilétét nem árulja el. Pedig a kíváncsiság fúrta az oldalam, legalábbis az imént felhozott kétségek miatt, ami miatt kissé összezavarodtam.
- Értem – mondtam a lánynak – Ha nyitott szemmel járok, akkor jó esélyem van rá, hogy rájövök. Nem akarom bajba sodorni, csupán kíváncsiság, és a dolgok végére szeretnék járni, hogy mennyire vészes a helyzet. Reménykedem, hogy csak valami félreértés van a dolog mögött...
- A kettő nem zárja ki egymást. Az emberek a szokások rabjai, van egy megszokott rendszer, ami szerint cselekszenek. Itt Aincradban is kialakult ilyesmi, csütörtökig tisztítják az útvesztőket, pénteken mennek a bosshoz, szombaton részegednek, vasárnap józanodnak, vagy valami ilyesmi. Amit mondasz, Timidus, abban is valami. Az emberi természet ilyen...
Aztán Shu utolsó mondata félbeszakadt, és talán a végét sosem tudjuk meg. Valamit észrevett, de nem itt, hanem egy kicsit távolabb. Bár a hangot én nem tudtam beazonosítani, hogy mi lehetett, elindultam a lány után, aki már látta is. Egy nyúl volt beakadva a bozótosba, de Shu kiszabadította. - Gyakran fordul elő ilyesmi? - kérdeztem a lányt. Kicsit furcsállottam, hogy hogyan hagyhatta a rendszer a nyuszit beugrálni egy olyan helyre, ahonnét nem tud egyedül kikászálódni. Ez vagy véletlen hiba lehetett, vagy talán a siklótól ijedt meg? Vagy valami olyan ok vezérelte az állatot, amit mi nem érthetünk? De akárhogy is vesszük, kicsit ellentmond a túlélési ösztönnek, hisz ha mások figyelnek fel a nyúlra, jó esély van rá, hogy nem ugrándozna ilyen vidáman...
Alig pár másodperc múlva zörrenést hallottam szintén a bozótos felől, de az előbbihez hasonló hang elmaradt. Közelebb léptem, lehajoltam, és egy ijedt kis borz futott ki a susnyásból. Valószínűleg megijeszthettük a búvóhelyén, és emiatt menekült. De öröm az ürömben, borzaskoma keresztülfutott a bakancsomon is, mert pont az útjában álltam, és a rendszer bejelezte az elfogását. Nem szaladtam utána, hadd élje tovább az életét, zavartalanul...

// Borz //

by **Shukaku** Hétf. Szept. 01 2014, 14:41

-Értem.
Hangzott a megerősítő felelet a sárkány részéről, aki azonban sokkal többet értett, vagy vélt érteni ki Ozirisz szavaiból, mint amennyit a fiú talán közölni akart. Az, hogy szóba sem kerül ilyen a Ligában egyértelműen jelezte számára, hogy Hinari, és frontharcos csapata nem foglalkozik az üggyel, mert talán nem is ismeri a rájuk leselkedő veszélyt. Timidus két tagról tudott már biztosan, akik nem állnak annyira mellettük, mint azt ők szeretnék, a céhvezérben azonban ez fel sem merült, és ez hatalmas lépéselőnyt jelentett a számára.
A másik jelentős tényező az volt, hogy Ozirisz fontosnak találta kiemelni azt, hogy az ilyenekről négyszemközt akarna beszélni a céhvezérrel. Tehát tart attól, hogy ha ez a nagyközönség elé kerülne, akkor bajt okozna, vagy esetleg attól, hogy Hinarin reakciója okozna bajt. Mindenesetre érdekes információkat tartalmazott ez a rövid kis mondat is.
A fiú ezután következő szavai azonban keserű mosolyt csaltak az idomár arcára.
-Vészes. Eléggé vészes, mert sokan úgy hiszik, hogy ennek egy háború lesz a vége, és most nem az emberek és a mobok között, hanem emberek és emberek között... amiről beszéltem neked. Mindkét csoport nagy, és azok, akik nem akarnak kijutni többen vannak, mint azt a frontharcosok hiszik. Viszont… mi nem akarunk harcolni… De remélem, hogy minden úgy lesz, ahogy te mondtad, és akkor minden szép csöndben megoldódna. Az lenne a legjobb.
Majd következett az emberek rendszerének elmagyarázása, amire Timidus jobban figyelt, mint Shu. Akárhogy próbálta eddig megtalálni, nem tudta felfedezni az embereket mozgató logikát, és számos cselekedetük érthetetlen volt számára. Bárki, aki kicsit is közelebb hozta az emberek megértéséhez, értékes szövetségesnek bizonyult.
A nyulas eset Shut is meglepte kissé, bár a választ, hála a rengeteg megfigyelésnek tudta.
-Nem gyakori. Néha beakadnak, és akkor ha nem szabadítja ki, vagy nem kapja el őket valami, akkor vagy sikerül a végén kijutniuk, vagy a tüskék…
Nem fejezi be a mondatot, hiszen egyértelmű a vége.
-De ez nagyon kis eséllyel történik meg. Olyan kicsi az esélye, mint megtalálni egy új ritka tárgyat… vagy még kisebb. Szerencsések voltunk, hogy ilyet láthattunk, és a nyuszi is, hogy itt voltunk és kiszabadítottuk.

by **Ozirisz** Szer. Szept. 24 2014, 14:22

Shu szavai aggasztottak, ahogy egy polgárháborúról beszélt. Ez az a dolog, ami nem következhet be. Más sem hiányzik, mint az értelmetlen öldöklés új szintre emelése...
- Szerintem még van idő bőven aggódni. Akik nem voltak mélyálomban, majd' két éve élnek itt Aincradban. A front pedig a 20. szintvezérig sem jutott. Ha a jelenlegi ütemben halad a front, akkor még minimum 8 év kell mire feljutnak a világ tetejére, ami nem kevés idő, és kár aggódni még. - kezdtem bele a mondandómba – Szerény véleményem szerint érdemesebb lenne még várni pár évet, nem egyik napról a másikra nyílnak meg a szintek. Legalább két-három hetet igénybevesz az útvesztők felderítése és a vezér termének megkeresése, és a harc sem mindi első nekifutásra végződik győzelemmel. És logikusnak tűnik, hogy a vezérek is egyre erősebbek lesznek ahogy egyre magasabbra jut a jónép, tehát további lassulás és megakadás várható. - majd egy kicsit elgondolkoztam, és folytattam – Lehet, hogy belebotlanak egy-ey olyan szintvezérbe is, akit hónapok alatt sem tudnak legyőzni, mert vagy túl erős, de lehet, hogy valami más feltétele is lesz, például bizonyos küldetések végigvitele amiből a bónusztárgy a továbbjutás kulcsa.
Volt már rá példa, még a SAO előtti, most már retronak számító játékokban is. Emlékszem is egy mászkálós-fejlődgetős játékra, amit bő 20évvel ezelőtt írtak, és a fejlesztőcsapat eléggé egyedi módon védekezett a másolások ellen. Maga a másolt játék is ugyanúgy működött, mint ha az eredetit vette volna meg az ember, és hetek múlva tűnt csak fel, hogy z egyik küldetés nem működik. Persze a mellékszálak továbbra is játszhatóak maradtak, fejlődgetni is lehetett, mindössze az a néhány tucat küldetés nem ment, ami az ominózus küldetésre épült. Történetesen az a küldetés első pillantásra jelentéktelennek tűnt, mindössze vizet kellett vinni a sivatagban haldokló katonának, aki pár értékes információval és a fő szál következő küldetésével jutalmazott minket, és a másolt játékban nem volt sehol a vizeskulacs, tehát a küldetés és ezáltal a fő szál teljesíthetetlen. Mivel ez már egyáltalán nem új ötlet, nm kizárt, hogy a SAO-ban is alkalmaztak valami hasonlót, csak itt nem a kalózmásolatok, hanem az éjjel-nappal ész nélkül grindelő játékosok látókörének kiszélesítésére.
- Ami pedig az idő múlását illeti, az igen valószínű, hogy a kinti testünk sem bírja a végtelenségig a mesterséges életben tartást, és nem lehetetlen, hogy évek múltán, mire legyőzik a 100.bosst, aki kijelentkezik, azonnal meghal, mert a teste már teljesen legyengült, vagy már nem is él, csak a tudata maradt meg a szerver memóriájában, és a kijelentkezéssel törlődik. Szerintem idővel a fronton harcolókban is fel fognak merülni ezek a gondolatok, és rájönnek, hogy nem éri meg vásárra vinni a bőrüket azért, hogy jobb esetben még további éveket töltsenek kórházban a felépüléssel. Nem vagyok a téma szakértője, de szerintem legalább hónapokba telne újra megtanulni járni odakinn, és több hónapig magatehetetlenül és kiszolgáltatva feküdni úgy hogy nem menekülhet el előle az ember, nem jó dolog.
Mint kiderült, a beakadt nyúl elég ritka jelenség, és ha nem jövünk és nem tud kiszabadulni, elpusztult volna. - Igen, szerencsések voltunk. De nem kizárt, hogy a rendszer is kiszabadította volna, de ebben nem vagyok biztos. Az viszont tény, hogy a hibakereső és javító programok elég okosak, és szinte mindenütt ott vannak. Még tavaly, megláttam valamit, amit nem szabadott volna, és a rendszer törölte arra a pár másodpercre vonatkozó emlékeimet, és egy üzenettel tudatta velem, hogy megkerültem a jártasságok korlátait. Persze nem tudtam, mit vehettem észre, de az tény, hogy észlelés jártasságom nem volt, és lehet egy egyszerű hibába botlottam, de lehet, hogy valami más volt. - fejeztem be a mondandómat.

by **Shukaku** Szer. Szept. 24 2014, 14:56

Shu csak gyönyörködve, és lassan teljesen megnyugodva hallgatta a férfi szavait. Így, hogy elbeszélgetett vele, és ennyi okosságot megtudott tőle, még nagyobb megtiszteltetés volt számára, még nagyobb öröm, hogy ez a felnőtt nevezte őt okosnak. Ráadásul ő nem teljesen laikusként érkezett a világba, elmondása alapján ismerte az ilyen világok rendszerét, így ez csak még nagyobb hitelt adott a szavainak. A lány mindent elhitt neki, minden egyes szót, hiszen megbízható valakinek tűnt, ám ami még fontosabb volt, azt mondta, amit a kislány hallani akart, és hinni akart a szavainak. Harc nélkül megoldani ezt a szörnyű helyzetet, rávezetni a frontharcosokat arra, hogy semmi esélyük kijutni, tudni, hogy ha kiskapuk létezhetnek, amik nyilvánvalóan léteznek, akkor nehezítések is lesznek majd a pályán, és amit eddig a frontharcosok együttműködési szokásairól tudott, nyilvánvaló volt, hogy nem tudnák ezeket a kritériumokat teljesíteni. Ők ketten sokszor vándoroltak vissza a régi küldetések helyszíneire, várva a folytatást, de ezt rajtuk kívül senki nem tette meg. Az NPC-k csak addig voltak fontosak nekik, amíg be nem fejeződött a küldetés, de még a rendes játékosokkal sem foglalkoztak, akik segítettek valaha nekik. Önzőek voltak, és csak magukra tudtak gondolni. Ozirisznak mindenben igaza volt. Igaza az öregedésről, igaza arról, hogy a testük már talán csak a kómát bírja ki, és a felébredéssel járó megpróbáltatások már tönkretennék, és igaza a világ csodálatos alkalmazkodó képességeiről is. A lány felnézett az égre, amely lassan sötétedni kezdett, és felragyogtak rajta az első csillagok is. Az eget bámulva csüccsent le a földre, és úgy mesélt tovább.
-Egy ideje elkezdtem a peteknek ételeket kikísérletezni. Azért, hogy ne csak a boltban kapható pet eledelt ehessék. Az emberek is vágytak az olyan ízekre, amik itt nem voltak meg… gondoltam megmutatom nekik is. Persze vásárolni senki nem vásárol... ők nem foglalkoznak ilyenekkel. Ha lesz italkészítésem, akkor majd azt is kipróbálom. És a csillagokkal. Senki nem foglalkozik a csillagok feltérképezésével sem, mert van minimapjuk. Pedig csillagképek is vannak. Az ott a sárkány, az pedig ott a főnix. Arra, kicsit lentebb pedig két cica.
Mutogatta az eget, és ha Ozirisz nagyon bele akarta látni az állatokat, neki is sikerülhetett.
-Ilyen dolgokkal szeretnék foglalkozni. Átlagos dolgokkal. Amik… amik segítenek jól érezni magad…
Elmosolyodott, és egy pillanatra pirulva a férfira emelte a tekintetét.
-És beszélgetni. Köszönöm szépen... hogy beszélgetsz velem...

by **Ozirisz** Szer. Szept. 24 2014, 17:13

Shu csak hallgatta a szavaimat, és megértette, amit mondani akartam. A háború nem vezet sehová, és még van időnk várni, van időnk meggyőzni a többieket. Még a jelenlegi tempóval is éveink vannak itt, ebban a világban, és lesz időnk kivárni a megfelelő alkalmat a meggyőzéshez szükséges beszélgetésre. Az idő sokmindenben segít. Van, amit megold, van amit csak könnyebbé tesz, de az Aincradban maradás kérdésében egyértelműen az idő az egyik legjobb szövetségesünk. Aztán leültem én is a lány mellé.
- Jó dolog a főzés, és igazad van. Az emberek tényleg vágynak új ízekre, ahogy az állatok is. Odakinn én is megtanultam főzni, mert untam a „szendvicset-szendviccsel” menüt. Bár olyan szinten nem vagyok, hogy egy étteremben szakács lettem volna, de saját magam számára egyszerűbb ételeket el tudtam készíteni, ami meg jobb, mint a „hidegkaja”, Idebenn is az volt az egyik első dolgom, hogy elsajátítsam ezt a jártasságot, bár az elején kissé zavaró volt, hogy amivel eddig elboldogultam, az csak úgy odaégett. De előnyei is voltak. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb, és nem utolsósorban olcsóbb. Odakinn meg kellett gondolni, hogy mit főzzön az ember, és az „olcsón finomat és sokat” elvet követtem. Aincradban viszont csak a jártasság és az összetevők jelentik a korlátot, az árak már nem. Szerintem megérné éttermet nyitnod, annak ellenére is, hogy rengeteg van belőlük minden városban. Legalább az ismerősöknek lesz törzshelyük, ha egy jót szeretnének enni, inni, vagy csak beszélgetni. De beszélgetés közben is a készülő étel illata kiváltja az emberből az éhségérzetet, tehát jó eséllyel ebédelni is fog az, aki csak beszélgetni tér be.
Aztán figyeltem, ahogy a lány mutogatta az égen az itteni csillagképeket. - A sárkányt és a főnixet eddig még nem vettem észre, de a cicák viszont már régebben is feltűntek. - mutattam a cicák felé. - a jellezetes „macskafül”-csillagok eléggé szembetűnőek. - majd mutattam cicáktól kicsit távolabb az égre – Ott pedig a griff, ahogy épp repül. A szeme a legfényesebb csillag, még a városok fényei mellett is látszik általában. - majd egy pár másodperc után folytattam – Régen ez volt a kedvenc csillagképünk. Ha épp küldetéseen voltam, és hiányzott nekem, elég volt csak felnéznem az égre, és tudtam, hogy Ő is rám gondol, és az eget nézi... - majd egy újabb szünet után folytattam – Még mindig úgy érzem, mintha onnan fentről nézne le rám. Lehet butaságnak tűnik, de szeretném hinni hogy így van... - majd elhallgattam egy pár percre. El-elmerengtem az emlékeimben, majd végül megszólaltam – Az átlagos dolgokban rejlenek az élet apró örömei. És én köszönöm, hogy meghallgattál. Kevesen vannak, akikkel ilyen jól el lehet beszélgetni mindenről, és akinek bármit elmondhatok. - fejeztem be a mondandómat, újra mosollyal az arcomon.

by **Shukaku** Szer. Szept. 24 2014, 18:04

A lány csak mosolygott. Oziriszből lassan már mindent kinézett volna, a mesterszakácstól kezdve a bölcs filozófuson át a csillagászig ez a férfi minden volt, és képes volt észrevenni ugyanúgy az élet apró örömeit, amiképpen a lány is. Persze a bolt ötletének felvetése kicsit elszontyolította… és egy percre elgondolkodott azon, hogy megossza-e a kudarcélményt is, de ha már itt volt, és már ennyi mindent elmondott, akkor elmondta ezt is.
-Nem hiszem, hogy érdemes lenne. Van egy kis boltocskánk, kristályokat és potionokat árulunk, és ott adok… illetve adnék el pet eledeleket is… de senki nem veszi. Mindenkinek csak akkor tudok ajándékozni, ha esetleg beléjük futok. Mint most neked. Az emberek nem törődnek az ilyesmivel, még az idomárok sem. Meg… én megmaradtam egyes szintű kristályírónak. Ott vannak olyan dolgok is, ami a hétköznapi élethez kell. Fotókristály például. Nem szeretnék olyan dolgokat gyártani, amivel a mobokat öldösik. De… az embereket csak az érdekli, amivel előrébb juthatnak. Nem hiszem, hogy nagyon fontos lenne nekik egy étterem, vagy színház, vagy bármi más, amiért nem kapnak pontokat meg aranyt. A szafari is csaknem üres volt, amíg nem lehetett érte jelvényeket kapni.
Azon viszont már tényleg csak kuncogni tudott, hogy egy felnőtt férfinak is a cicák tűntek fel először. Az emlékezésbe azonban nem akart közbevágni. Hallgatott. Tudta, hogy sem a sajnálata, sem az együttérzése nem érne többet akkor sem, ha kimondaná. Az ilyen dolgokat felesleges kimondani. Az utolsó mondatra azonban ellenkeznie kellett.
-Nem butaság!
Elmosolyodott, majd megkereste a tekintetével az oroszlánt. Az idézet azonban csak azon a nyelven jutott eszébe, ahogyan a mesét is látta. Úgy volt az igazi, és bízott abban, hogy Ozirisz érteni fogja.
-Look at the stars. The great kings of the past look down on us from those stars. So whenever you feel alone, just remember that those kings will always be there to guide you.
Elhallgatott, majd a férfi felé fordította a tekintetét.
-És… ha a királyok ott lehetnek… akkor biztosan mások is… mindenki… aki megérdemli…
Csak bámulta az eget, azonban egyszer csak a sárkány feje takarta el előle, aki éppen az utolsó vadászkörből tért vissza.
-Indulnunk kell.
-De… miért?
-Mert késő van.
-Még… még nem vagyok fáradt!
-Fáradt vagy. Egy kitartás pontunk van, tudod jól.
-De… de még nincs is sötét.
-A látás jártasságunk is egy szinten van. Ne keress kifogásokat.
-De én még nem akarok lefeküdni Timiduuus!
Próbálkozott egyet utoljára a lány, de már akkor nevetésben tört ki, és magához ölelte a sárkányt, aki csak beletörődve hagyta, hogy nyomorgassák. Ezután nincs mit tenni alapon felállt, és meghajolt a fiú felé.
-Hát… takarodót fújtak… szóval mennünk kell. Timidus nem szereti, ha sötétedés után védett területen kívül vagyunk. Szóval… köszönök szépen mindent…

Köszönöm szépen a játékot. Nem akartam, hogy ellaposodjon, és a hosszú játékokat nehéz időben egyeztetni... de bármikor és bárhol szívesen összefutnak újra. :3

És a szafaris diagramok jók! *.*

by **Chancery** Hétf. Szept. 29 2014, 16:33

//Nio//

A hatos a kedvenc számom. Talán szerencseszám is, sosem figyeltem még ezelőtt, nem volt rá szükségem. De hogy most nem hoz szerencsét, az 'holtziher'.
Worg szerint a lassú fejlődésem oka az, hogy nem látok. Azt már nem ecsetelte, hogy pontosan milyen látásra is utalt, hisz a szememmel, főleg a játékban, nincs semmi probléma, ő mégis azt állítja, vak vagyok, mint a föld alatt turkáló vakondok. Bár én sem vagyok teljesen hülye, valószínűleg arra értette, hogy a testi és lelki jelek észrevételének tekintetében vagyok vak, mégpedig talán azért, mert rettentő mód önző tudok lenni. Mindig csak a saját problémáimmal vagyok elfoglalva, és másokét észre se veszem... így el is vesztettem már sok embert, de Shukaku elvesztésének híre rántott ki a leginkább abból a burokból, amiben eddig éltem. Worg felbukkanása olyan, mintha egy isteni angyal szeretett volna nekem üzenni: Chancery, ideje változni.
Ahogy a mező 'közepén' - mert hát hol is lehet ennek a közepe? - álldogálva jó messzire ellátok, olyan messzire, amelyen egy szinten sem lehetséges. Ki tudja, talán ha a szélre sétálnék és megfordulnék, látnám a szemközti szél korlátját. Az egyetlen, ami megtöri a láthatárt olykor, azok a hatalmas oszlopok, amik a feljebb vezető út kazamatáit rejtik.
*Hikk*
Nem is tudtam eddig, hogy ebben a játékban lehet csuklani. ._. Mély levegőt veszek és benntartom, hozzápréselve a digitális tüdőhöz a digitális levegőt, így kényszerítve a digitális izmokat, hogy hagyja abba. És készen is vagyunk.
-No... akkor uccu neki. Ha nem lát meg a vad, akkor talán esélyem is lesz elkapni :]
Összedörgölöm a tenyerem, majd lehasalok a fűbe, és mozdulatlanná dermedek. Worg szerint a türelem nagy erényem, de fejlesztenem kell olyan szintre, hogy képes legyek úgy is türelmes maradni, hogy egyébként semmi elfoglaltságom nincs. Újabb tökéletes módszer új énem kifejlesztéséhez; megvárni, amíg egy vad jár erre, nem pedig fordítva.
Álomkelő tőlem nem messze a szemét forgatva nyalakszik tovább. Dust valahol messzebb repkedhet valahol, olyan helyen, ahol már nem látom vörös-arany tollazatát vagy suhanó sziluettjét.

by **Nio** Szer. Okt. 01 2014, 12:29

Ma reggel egy kis vadászat mellett döntöttem, és emiatt el is merészkedtem, egy számomra eddig ismeretlen szintre, hogy majd én egyedül felfedezem e képesség rejtelmeit. Nos, ez több szempontból is ostobaság volt részemről. Az egyik, hogy ismeretlen terepen könnyen eltévedek, mert a tájékozódási képesség belőlem enyhén szólva hiányzik, meg nem is vagyok az az erdőjáró típus... szeretek, de csak társaságba... bár lehet hogy ezen a terepen annyi gondom lesz, hogy nem fogom megtalálni merről is jöttem, de arra ott a kristály... Egy másik égetőbb ok, viszont, hogy azt se tudom merre, illetve, hol kezdjem pontosan. Na arról nem is szólva, hogy a technikát sem ismerem kellő képen. A lopakodás ugyan megvan, de van egy olyan tippem, hogy valamit még elfelejtettem kitanulni.
Álltam meg és néztem körbe gondolkodóan. Sehogy nem jutott az eszembe, hogy mit kellett volna még tanulni, bár ennek jelen helyzetben nem sok hasznát veszem, akár rájövök, akár nem, még mindig nem fogok érteni hozzá, és elkezdeni se fogom tudni. Valami azt súgja, hogy a mai vadászatnak annyi. Mehetek ismét célt keresni.
Fordultam, meg és indultam is volna, mikor feltűnt hogy a helyszínen nem csak nekem támadt kedvem vadászni. Jóval messzebb tőlem volt néhány játékos, ha jól látom, akik szintén éppen vadászni készülnek. Ha megengedik, hogy hozzájuk csapódjam, akkor meg van mentve a nap. Indultam meg irányukba. Bár abban nem vagyok teljesen biztos, hogy hogy is kellene megközelítenem őket úgy, hogy ne nyársaljanak fel vagy a fegyverre, vagy a tekintetükkel, mert elijesztettem a prédát.
Lépdeltem feléjük, és figyeltem, nehogy tényleg elijesszek valamit. Ahogy közelebb értem jobban láttam a kis csapatot, akik csupán egy játékosból, és két petjeiből állt. Aminek hála több esélyem van, hogy segít nekem.
Ahogy még közelebb értem rájöttem, hogy ismerem a játékost, bár nem mostanában láttam abban biztos vagyok. Csak jönnék rá, hogy honnan is... Talán egy küldetésből. Valószínűleg nem sokat beszélhettünk.
-Elnézés...- kezdtem halkan tisztes távolságra tőle, mikor közelebb értem és meggyőződtem, róla, hogy nincs préda a közelbe.- Nio vagyok, és kicsit eltévedtem többféle képen is. Segítenél nekem?

by **Chancery** Szer. Okt. 01 2014, 12:47

*Ásítás*
Oké, ez még fejlesztésre szorul. Unatkozom, és a gondolataim rendre elkalandoznak, ezért kitudja, hány vadat szalasztottam már el. Vagy a legutóbbi kaland részleteire, vagy a bossra, vagy a céhben elintézendő dolgokra gondoltam, a vadászat rendre kicsusszant a kezeim közül, mint egy síkos hal. Még akár el is aludhattam volna, ha nem figyelek oda kellőképpen.
Időközben Dust is visszatért, zsákmány nélkül; igaz, nem vagyok benne biztos, ő vadászni suhant-e el. Szokása szerint, ha kimozdulunk, Fiatal alakját veszi fel, így nem okoz nagy feltűnést, de ő maga sokkal könnyebben mozog és repül, mintha Fiókaként kéne követnie engem. A hátránya a dolognak az, hogy ha ismét fióka szeretne lenni, ahhoz előbb hamuvá kell porladnia, így annak érdekében, hogy a felesleges takarítást vagy véletlen balesetet elkerüljük, a céhház egyik kandallójában kell helyet találnia a műveletre.
Álomkelő füle megmoccan ültében, ahogy meghallja a közeledő lépteket, és hamarjában én magam is felfigyelek az alakra, mely egyenesen felém közelít. Nem vad; játékos, mutatja a feje felett lebegő indikátor, így a hasalásból végül inkább ülő helyzetbe tornászom magam és bevárom, hát ha valóban velem van dolga.
-Szia. -köszönök kezemet is felemelve, mikor elég közel ér és a halóltávolság nem jelenthet akadályt. Mosolyogva hallgatom, és a lelkem kicsit megnyugszik. Mióta Worg rászoktatott a meditációra, nem esem olyan könnyen zavarba. De, emlékeztetem magam, a beszédemre oda kell figyeljek. Kérdez, és eltelik egy jó öt másodperc, mire úgy érzem, eléggé összeszedtem a szavakat a válaszhoz, és a hangom sem fog remegni, ahogy szokott.
-Persze. Hova tartottál eredetileg, hát ha tudok segíteni ^^
Tökéletes. Nem remegek, nem gesztikulálok, és nem olyan gyors a szájmozgásom, hogy időnként elharapjam vagy rosszul mondja ma szavakat. Egyenlőre minden oké. A lány pedig...
Nem őt láttam legutóbb Yuichi-val? hentai

by Ajánlott tartalom