Mezőség

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Nov. 24 2012, 16:43

A hatodik szint majdnem egész területe, a mezőség.

by **Peter Worker** Csüt. Május 30 2013, 13:58

Anat és Pete

Különleges látványt nyújtottunk, vagy inkább csak szokatlant: Anatole és Peter egymás mellett.
Persze már voltunk közös küldetésen és a szörnyharcoknál is találkoztunk már párszor, de ismerősnél többnek sosem neveztem volna őt. Köszöntünk egymásnak, kezet fogtunk, de különösebb beszélgetésig még egyszer sem jutottunk. Most a hatodik szint ösvényein sétáltunk, mert egy küldetésről sétáltunk épp haza. Ő, én és Hisame. Még sosem voltunk hármasban. A küldetés eredménye természetesen siker különösebb probléma nélkül. Volt egy kis bonyodalom, de semmi olyan, mit csapatmunkával nem lehetett volna megoldani. Talán most, talán itt léphetett egy szintet a kapcsolatunk, függetlenül attól, hogy két különböző és rendesen eltérő stílust képviseltünk.
Voltak kérdések a fejemben, miket feltehettem volna, ám még vártam velük. A küldetéshez nem illettek volna, a váratlan témákat pedig nem tudtam sosem jól felvezetni.
- Apa. – szólt Hisame, ki lelkesen baktatott mellettünk. Bár egy küldetés után fáradtnak szokás lenni, most mégsem éreztünk semmi olyan késztetést, hogy pihenésre adtuk volna magunkat.
- Igen?
- Akkor megyünk macskavadászatra?
- Macskavadászat?
- Igen, hisz megígérted. – és valóban. Reggel beszéltük meg, ám ez idáig teljesen kiment a fejemből.
Különleges szokás: Macskavadászat. Szerette üldözni a menekülésre programozott kicsiny négylábúakat. Imádta a nyávogó, sikító hangjuk, imádta, miként a szőr a hátukon az égnek meredt. Úgy tépte őket, mint egy kutya a plüss játékát és az elhullott pixeleiket a szájával kapdosta mindig, mintha valami oly vonzó ízük lett volna. Nem róttam fel ezt sosem neki, jól érezte magát és hát egy sárkány volt, míg csak ez volt a legkülönösebb szokása, addig volt jó nekem.
- Anatole, te nem jössz?

by **Anatole Saito** Vas. Jún. 02 2013, 01:39

A Stella kupa felpezsdítette kicsit a Violeta nélküli életemet idebent, s sikerült újult erővel belevetnem magamat a mindennapokba. Persze így is szüntelenül kint ragadt kedvesemen jár az agyam, de napközben próbálom elterelni a figyelmemet különböző tevékenységekkel. A nappalokat általában Aldoval töltöm, a boltot kissé elhanyagoltam, mióta T2-es kovácsolásra akarok átváltani és előtte kiárusítottam minden kiváló felszerelésemet. Új hobbim lett a horgászat, estéimet pedig egy zenés lokálban szoktam tölteni, ahol akad bőven partner a kártyapartikhoz. Ma viszont valami másra vágytam, valami extrára, hogy ne csak a babérjaimon üljek, hanem fejlődjek is és valami különlegességet is beszerezzek. Tudtam ezt már akkor, mikor reggel arra ébredtem, hogy a párnám sarkát rágcsálom. Nemcsak álmomban, de napközben is úgy érzem, hogy egy komplett rinocéroszt fel tudnék falni, s mióta Vio nem főz rám, szinte csak Mito süteményein és a vendéglők kosztjain tengődök. Álmomban hatalmas tányér ramenben eveztem egy csónakban, aztán lezuttyantam a miso leveses vízesésen, majd belecsobbantam egy adag édes-savanyú szószba a csirkefalatkák közé. Nem csoda, hogy ezek után valami finomságnak néztem a kispárnámat is félálomban. Persze koránt sem volt olyan jó íze, mint az álombéli csemegéknek, s korgó gyomorral indultam neki a városnak. Egy fánkot majszolva sétáltam el a küldetéses hirdetőtábla előtt a Kezdetek városában, s megakadt a szemem egy olyan küldin, ahol kiváló húsú mobot kellett levadászni a 6. szinten egy szakácsnak. Rég látott cimborám, Peter és petje, Hisame is éppen küldetést kerestek, s ez ideálisnak tűnt mindannyiunk számára, így összeálltunk egy csapatba, hisz két frontharcosnak meg se kottyanhat egy ilyen kaland.

Jóleső fáradtsággal battyogunk éppen hazafelé, Peter, Hisame és én. Inventorynk megtömve finom husikával, némi exp-t is hozott a konyhára a kirándulás és Hisame is kifutkorászhatta magát. Ennek ellenére valami macskavadászatot emleget, amire jobb híján felvonom a szemöldököm. Aztán mikor már engem is invitál, akkor kénytelen vagyok tisztába tenni a dolgokat. Feleslegesnek érzem, hogy felháborodjak és letorkoljam, ezért szelíd hangon kezdem el neki magyarázni Anatole és a macskák viszonyát.
- Látod itt ezt a jelvényt a galléromon? - mutatom meg a sárkánylánykának a macskás kovács kitűzőmet - Tudod, van aki úgy hív, hogy a macskás kovács. Ebből kiindulva remélem nem sértelek meg, ha azt mondom inkább kihagynám a macskavadászatot ^^" Jah és ha esetleg az elkövetkezendőkben összefutnátok egy csokornyakkendős cicával, akkor ő az enyém és Aldo névre hallgat. Örülnék, ha egyben maradna a bundája. - vigyorogtam rá Hisamera.

by **Peter Worker** Hétf. Jún. 10 2013, 11:04

- Egy nyakkendős macska? Egy nyakkendő és egy macska? Együtt? – az értetlen és csodálkozó tekintette hirtelen változott meg és tört elő belőle olyan nevetés, mit még soha sem hallottam tőle. A lábai összeestek és szinte nyerített az örömében. Már már levegőt is alig kapott, mikor pozíciót váltott és kezdett hempergésbe a hasát fogva.
- Ööö… egy ideig nem fogja befejezni, nyugodtan menjünk tovább. – szóltam Anatnak – Nem láttam még így nevetni őt, bár tény, hogy egy nyakkendős macska tényleg vicces látvány lehet. – kuncogtam, de én tudtam tartóztatni magam, jól nevelt voltam, nem úgy, mint a sárkányom. Nem is tudom, akkor ott szívesen fenékbe rúgtam volna azt, ki nem tudta rendesen megnevelni őt. Illetlen dolgot művelt és csak reméltem, hogy Anat nem veszi magára Hisame reakcióját – Viszont azt hiszem még nem találkozott Aldoval, mert azt biztos említette volna. – igyekeztem a jót látni a rosszban.
A fejemben hirtelen csak három dolog járt: Tématerelés, tématerelés és tématerelés.
- Anat, ugye van egy céhed és bizonyos helyeken sok rosszat hallani róla. Gondolom sokakból a féltékenység, nem tudom, de kérdezni akartam tőled még valamikor. A mondás hirtelen nem jut az eszembe szó szerint, de a lényege igen, hogy pénzen nem lehet barátokat venni, viszont előkelőbb ellenségeid lesznek. Ne vedd támadásnak, kérlek ne, de témaváltásnak csak ez jutott az eszembe. – friss céhvezérként vezérelt olyan hátsószándék is, hogy megossza velem egy – két tapasztalatát is a vezetést illetően, vagy esetleg az ilyen vélemények lereagálását – Vannak kik azt állítják, hogy csak azért vannak a céhednek tagjai, mert pénzeled őket. Nincs hűség nálatok. Vélemény? - kíváncsian fordultam felé- Tudod újoncként a vezérségben inkább még más hibáiból tanulnék, mintsem a sajátjaimból.

by **Anatole Saito** Kedd Jún. 25 2013, 14:23

- Igen, csokornyakkendő. Nyakörv helyett. Elegáns. Meg lökött, mint a gazdája - nevetgélek ügyefogyottan. Régebben Aldo is hülyének nézett és hevesen ellenkezett miatta, aztán idővel megszokta és megszerette. Végül is, valamivel ki kell tűnni a kandúrok közül, hogy meghódíthassa a cicalányokat. Hisame is nevetésben tör ki, Peter szavait hallva tehetetlenül széttárom a karjaimat, egem is megmosolyogtat a helyzet. Sose gondoltam volna, hogy valaha látok és hallok majd egy kacagó sárkányt. - Addig jó, amíg nem tépi meg Aldo bundáját. Lehet ha találkozik is majd ezután vele, ahelyett, hogy megkergetné, újra nevetésben fog majd kitörni és akkor megússza a macsekom. - Végül is ez nem hülyeség, lehet most menekült meg a megcsócsálástól az a kényes kis bolhazsák. Zsebre dugott kézzel haladok tovább Peter mellett, aki igencsak éles témaváltásba kezd. Elgondolkodtató amit mondd, de rutinos céhvezérként hozzászoktam már az ilyen és ehhez hasonló pletykákhoz és rosszindulatú megjegyzésekhez. Már a céhem alapításakor sejthető volt, hogy sem ideológiánkkal, sem egyes tagjaink habitusával nem fogjuk elnyerni mindenki tetszését. Túl szép is lenne. Lehet van, akinek az is böki a csőrét, hogy kiléptem a Voiceból, bár nem hinném, hogy pont Mirikáéktól származnának ezek a megnyilvánulások.
- A pénz nem minden... nekem tulajdonképpen nem is számít. Az egész kovácsbizniszt is azért csinálom, hogy másokat ellássak felszerelésekkel. Csak azért nem osztogatom ingyen, mert akkor nem tudnám miből finanszírozni a további nyersanyagokat. A hűségről meg annyit, hogy nem pincsikutyákat akarok céhtársaknak, akik a főnöküknek tartanak, hanem barátokat, akikre lehet számítani. Szerintem jó úton haladunk, s ahhoz képest milyen határozott személyiségek a tagok, eddig egészen jól alakul az együttműködés. Ezt te is tapasztalhatod a bossharcokon. Lehet rózsaszín köd van a szemem előtt, de szerintem minden rendben az Artes háza tájékán. És a negatív reklám is reklám, legalább a köztudatban vagyunk. Aki számomra fontos ember, azok szerintem helyesen ítélnek meg engem is. - Kis szünetet tartok, bölcsebbnek érzem, hogy ha a következő mondatomat inkább elharapom. Lehet sértésnek venné, ha rákérdeznék, hogy ugye ő nem dőlt be a rosszindulatú pletykáknak. Inkább rájuk terelem a szót, kíváncsi vagyok az ő meglátásaira a céhvezérséget illetőleg.
- S neked milyen érzés megalapítani a saját céhed? Melós, de amiket hallok a céhtagjaidról, igazán hálás feladat a vezetőjüknek lenni. Egyáltalán hogy született meg benned a gondolat a JL tagjaként? - Nálunk anno a Voiceban voltak problémák, amik a kiválásomat eredményezték, Lewisék háza tájékáról nem értesültem semmi ilyesmiről. Lehet pusztán arról van szó Peter esetében is, hogy az álmait, a saját elképzeléseit kívánta megvalósítani, akárcsak én?

by **Chancery** Szer. Aug. 14 2013, 14:37

-A rossebb üssön belém meg a .... ötleteimbe, hogy verjen meg a nyavalya, hogy lehet én ekkora vadbarom? -átkozódtam még mindig magamban, az orrom alatt, miközben egy nagyobbacska domb tetejéről néztem végig a tájat. Álomkelő mellettem unott arckifejezéssel, fülét hátracsapva nem vett tudomást a mérgelődésemről.
Még Arbusban találtam egy kínai büféhez hasonló kis éttermet, és persze mit kell kipróbáljak ilyenkor? A szerencsesütit. A cetlin annyi állt, menjek a hatodik szint mezejére, s ott meglelem szerencsém forrását. Nosza, másnap el is indultam, de a fene gondolta volna, hogy ez a szint ekkora hatalmas és idegesítő. Életemben már sokadszorra szidom magam amiatt, hogy érdekelnek az ilyen furcsa üzenetek és naiv módon követem őket.
Lecsaptam már pár mobot, amióta itt vagyok, de úgymond egyik se nyújtotta a szerencsémet, így mentem tovább. Megnéztem alaposan minden növényt, magányos házat, akármit, amit találtam, hát ha rábukkanok valamire, amire utalhatott a szerencsesüti szövege. Persze nem volt meglepő, hogy semmi sem változott, sőt, néha olyan érzésem volt, hogy a hatalmas fűtengerben körbe-körbe rohangálok.
-Te is segíthetnél néha. -vetem oda a macskámnak szigorú hanggal, de nem reagál sokat, csak követ, és ha leállunk megnézni valamit, akkor leül és a mancsát nyalogatva tudomást sem vesz semmiről. Néha felkiáltok, hogy nicsak, ott van valami új, de aztán kiderül, hogy nem az.
Fogalmam sincs, mennyi óra telhetett el, és a nap is már lemenőben volt. A szívem-lelkem teljesen kifáradt, és nem vágytam semmi másra, csak arra, hogy hazamehessek, befeküdjek az ágyba és aludjak holnapig. Az a szerencsesüti hazudott, vagy csak egyszerű szemfényvesztés az egész, amivel nem érdemes foglalkozni. Épp szedtem volna elő a Hazatérés Kristályom, hogy visszatérhessek Arbusba, mikor valami megmozdult a szemem sarkában. Álomkelő is mintha mutatna némi érdeklődést az esemény iránt és a lábamat paskolva kéri, hogy emeljem fel.
Megteszem, és a macskával a karjaimban szemlélem a távolból, amit találtam. Arcomon mosoly suhan át és úgy érzem, a sok idegesség végre kifizetődött. Pár percnyi néma, nyugodt szemlélődés után, miután eléggé agyamba véstem a látott képet, megszorítom a Kristályt.
-Teleport, Arbus.

A következőt találtad: Gyors Léptű Kobold. Jutalom: 60 arany

by **Joey Chrome** Szomb. Aug. 17 2013, 22:43

Én, George, Haru és Eiji marhára untuk az agyunkat a boltban… na jó, csak én, a többi el tudta ütni az időt, ami ki is dőlt Eiji után. Apropó, hogy ki az a George? Hát Belső Hang, ki más?! Amikor az a cirkuszos balhé volt, megtaláltam egy ketrecben. Először nem ismertem fel, de aztán a pofám leszakadt, mikor rájöttem, ki ő. Persze az óta nem a fejemben hallom a hangját, hiszen a telepatikus képességét elvesztette, mikor megtaláltam, meg mikor belépett a játékban. Hogy hogyan a fenébe csak most tudott belépni, passzolok, de legalább megvan, és kész. Bár még mindig belepofázik a dolgomban, ha úgy érzi dolgát, de legalább kisebb eséllyel hallja meg a gondolataimat, amikor szidom őt rendesen.XD Egyszercsak Haru, vagyis Grifi tört be boldog arccal. Hogy miért Grifi? Mert kiderüklt, hogy egy csomó Haru van, köztük lány is, így ki kellett találnunk valami, hogy mi legyen a mi Haru-nk azonosítója, s végül a játékneve, Grifi lett a győztes. De vissza a témához: berontott az üzletbe, ami ugyebár az Aukciós házból lett, mivel nem volt nagy keresete, hála a bolhapiacnak.
- Srácok, vettem egy kincses térképet 500 aranyért! – Kiáltotta boldogan.
- Milyen kincses térképet?O.o
- Egy fickó adta nekem, azt mondta, legendás holmit rejt az X! Very Happy

– És mutogatta. A 6-os szint egyik mezején volt. Mivel csábított mind annyinkat, pontosabban engem, Grifit és Eiji-t a legendás cucc, de George-t és Ichi-t nem, elmentünk hát hárman felásni a mezőt. Bár először össze-vissza kellett mennünk, mire meglett az X helye, és ástunk. És ástunk, ástunk, ástunk és a francba már Grifi, igazítsd már meg a lemezt! Köszi! Na szóval, meg is találtuk a ládát.
- Ez az! – Csillant fel a szemem. – Legyőzhetetlenek leszünk!
- Vigyázz Kayaba… – Kezdte el örömében Eiji. - … Mert jövünk érted az új... - Itt kinyitottuk a ládát, és… - Üveg löttyünkkel??! – Ugyanis nem egy legendás cucc volt benne, hanem valami üveg, s egy levél ezzel: „kösz a pénzt marha!”. Pár perc néma csend lett, mintha nem egy üveget, hanem egy halottat találtunk volna, miközben mindannyian tudtuk már: átvertek minket, de piszkosul. Miközben Eiji kergette Grifit, hogy agyonverje, én eltettem az üveget, hátha mégis ér valamennyit.

A következőt találtad: Gyenge Fárasztó Méreg (-2 kitartás, minden találattal, maximum 3 találatig marad a pengén)

by **Anatole Saito** Szomb. Dec. 21 2013, 22:46

Hát ez a nap is eljött \o/ Január 12. A nap, mikor egy homályos vadászok szerencsesütijéből kapott lényinfó birtokában nekivágtam a Kezdetek Erdejének, hogy egy kis vadászattal töltsem el az időt, pláne ha már fizettem is a infóért. Nem egyszer megszívatott az informátor, azon a bizonyos év eleji napon azonban mellém állt a szerencse, s kezdetét vette egy végeláthatatlan kaland. Már megszámolni sem tudom hányszor képzeltem el, hogy ténylegesen űzöm, hajtom, s végül levadászom II. Bunmeit, de most végre a célegyenesbe értem. Azonban előtte még másra kell lecsapnom ahhoz, hogy elérhessem végső célomat - már ha hihetek az informátoromnak.
A 6. szintre kellett ellátogatnom, hogy egy bizonyos mobot nyakon csípjek, aki állítólagosan elvezet engem Bunmeihez. Az infók keszekuszák, zavarosak, nehezen állnak össze koherens képpé. Hosszas órákon keresztül tanulmányoztam azokat az emlékképeket, amiket a Bunmei testvérektől oroztam el a Túlélő Csarnokban és a bossfightotok, jegyzeteim ha papíron lennének felróva, már rongyosra lapoztam volna őket. Annyi bizonyos, hogy II. Bunmei komoly ellenfél lesz, egy öntörvény, farkasképű, humanoid alkatú mob, ki gyorstalpalót visel és lenyűgöző a sebessége. Azonban mostanra már az én gyorsaságom is felérhet az övével, s ez az 50-es gyorsi elegendő végre ahhoz is, hogy egy ritka mob nyomára leljek és fel tudjam venni vele a versenyt. A Gyors Léptű Koboldról az a hír járja, hogy elkapása után megkeres egy rejtélyes ember, s állítólag ez a rejtélyes alak a kulcsfigurája az én egy éve tartó kutatómunkámnak. Őszintén? Baromi büszke vagyok magamra, hogy ilyen kitartóan üldözöm ezt Bunmei gyereket, egyszer sem tántorított el, hogy akár hónapokra is, de megfeneklett a kutatás. S mostanra majdnem ilyen megszállottsággal üldözöm ezt a sprinter koboldot is, hiszen nélküle majdhogynem elveszettnek tűnik a hosszadalmas küldetésem, nem tudnám hogyan, merre folytassam tovább a vadászatot.
Szóval 6. szint. Vicces, hogy már nem is a gyorstalpalót hordom, pedig igazán egyedi darab volt az enyém. Az egyetlen példány, mely még a receptváltoztatás előtti nagy mennyiségű ércből készült. Mostanra egyik céhtagom lábát ékesíti, tehát jó helyen van, én magam pedig egy bolyhos, s legalább annyira kényelmes nyúlcipőt viselek immáron. Ennek a többletpontjaival már kellően gyors vagyok ahhoz, hogy nyomára akadhassak a koboldnak, szóval ideje vadászni. Teljes harci díszbe öltözöl, Falán egyelőre a hátamon pihen, hisz most még nincs rá szükség. Belevetem magam a mezőség vadregényes tájába.
Már órák óta kóválygok sikertelenül. Bejártam már az egész mezőt, megnéztem az erdőt is, de mind hiába. Reménytelen ez a céltalan bolyongás, egyre inkább reményvesztetté válok. Sorra számba veszem, hogy mégis merre lehet egy kobold. Következő állomásom a vízpart, de balga gondolat azt hinni, hogy majd idejön a mob inni. Nincs szüksége vízre, anélkül is életben tud maradni. Ez nem olyan helyzet, mint amikor az oroszlánok mennek gnúra vadászni a sivatagos évszak idején az egyetlen vízlelőhelyre. Na de mégis merre keressem? Anatol... használd az eszed! Hát mégis miért lenne egy kobold nyílt terepen? Az ő természetes élőhelyük a kazamaták, már ha beszélhetünk természetes élőhelyről egy fantázialény esetén. Nincs más választásom, be kell merészkednem a szint szűk, nyirkos, koszos járataiba, ahova a Korok oroszlános küldetésem óta nem szívesen csasztatok, pláne nem egyedül. Most mégis kénytelen leszek, ha eredményt akarok felmutatni. Elsőként a már hónapokkal ezelőtt legyőzött boss kazamatájába indulok, ez azért legalább ismerős terep és hátha elkerülte a figyelmét a felfedezőnek egy-két járat. Nem, nincs szerencsém. Ez nem is egy buta amcsifilm, ahol a főszereplő "véletlenül" pont ráakad az általa hőn áhított kincsre. Véletlenül... Sajnos át kell bandukolnom egy másik barlangba is, pedig nagyon nem füllik már hozzá a fogam. Kezdem bokáig lejárni a lábam, pedig csak most lesz ám igazán szükségem a gyorsaságomra.
Az újabb kazamatába megérkezvén 10-15 percnyi keresgélés után feladom és leheveredek egy kisebb terembe ebédelni és kinyújtóztatni a végtagjaimat. Én magam sem gondoltam volna, hogy pont az a bizonyos mob fog engem megtalálni, s nem fordítva. A koboldot úgy vonzotta hozzám az étel illata, mint mágnes a fémet. Eldobom az agyam, ez a mob majd meg őrül a büdös sajtért, amit eddig majszoltam. Hmm, lehet így egyszerűbb is lesz elkapni. Elezdek dobálni neki darabkákat, ő pedig először bizalmatlanul, majd egyre nagyobb vehemenciával kezdi tömni magába a sajtot. Nem, azért nem lesz belőle kezes bárány, s mikor felállok, el is bújik ismét egy kőszikla mögé. Wehh, most kezdhetem előröl. Van még sajt, azzal nincs gond, de már kezdi érdeklődését veszteni, jóllakik. Nah, most jött el a sprint ideje. Nincs más választásom, üldözőbe kell vennem a kanyargós járatokban. Alig győzöm a tempót, amit diktál, így kénytelen vagyok egy gyors futás kristályt elhasználni, hogy elébe tudjak kerekedni. És így már megvan! Igen-igen-igen! Elkaptam! Nem lógsz meg kis haver! Próbálom nyugtatni a ficánkoló mobot, nem szeretnék véget vetni az életének. Ha nem muszáj, akkor inkább maradjon életben. Nekem úgyis az a fontos, hogy az a bizonyos titokzatos ember eljöjjön végre és elvezessen II. Bunmeihez >.>

//Elhazsnáltam egy gyors futás kristályt, hogy elkaphassam a Gyors Léptű Koboldot//

by **Shukaku** Szer. Jún. 04 2014, 23:34

/Ozirisz/

A mezőség. Bár Shu egyre kevésbé reménykedett abban, hogy új állatokat fog felfedezni a szafari területén, azaz újabbakat azoknál, mint amiket a teljesítmények leírásából ismert, mégis újra és újra nekivágott. Még a felsorolt állatok közül sem látta mindet, pedig ideje nagy részét ezeken a területeken töltötte. Persze most már nem csak a tizedik szinten kutatgatott, hisz más szinteken nagyobb esély volt arra, hogy akár új mobokkal is találkozik, hiszen új mobokra az eddigi meglátásai szerint könnyebb rábukkanni, mint új kisállatokra. Remélte, hogy a mezőség majd rejteget valami újat számára. Hiányolta a kedves kisemlősöket, mint a hörcsög, a pocok vagy az ürge, hiszen az eddigi mezőkön csak nyúllal és menyéttel találkozott, a borz pedig már nagyobb ragadozónak számított. A madarak közül ugyan feltűnt a fácán és a vadkacsa, de a fürj és a fogoly nem volt megtalálható, amely fajoknak azóta, amióta ételeket kezdett készíteni a peteknek nagyon örült volna. Persze nem akart ő egyetlen állatot sem feleslegesen bántani vagy túlvadászni, de sajnálta Timidust, amiért ő nem ízlelhette meg ezeket a kiváló vadhúsokat, pedig a sárkány ha ugyan ínyenc nem is volt, mert a legtöbb ételt szívesen falta be, de ízlése azért volt. Ennek az idomár felettébb örült, hiszen egy macska kényességével és finnyásságával nehezen tudott volna megbirkózni, amíg nem maxolja ki a főzés jártasságát. Ami viszont érdekes volt, hogy Kayaba nagy figyelmet fordított arra, hogy a virágokat és a rovarokat lemodellezze. Timidus kiskorában gyakran hajkurászta a zümmögő lényeket, és mindig csalódott, amikor a levadászásuk után semmi pontot, semmi itemet és egyáltalán semmit sem kapott. A sárkánynak ugyan a győzelem is fontos volt, de ebben a világban az eredményességet legtöbbször jutalmazták, így nem a telhetetlenség és az elégedetlenkedés beszélt a petből, amikor csalódottan vette tudomásul, hogy a kisebb lények levadászásáért semmi sem jár. A szafari mellett Shu is talált magának új elfoglaltságot. Amióta volt kertészkedés jártassága is, és a kertet együtt rendezgette Leával közösen, már a virágokat is örömmel gyűjtögette, hiszen nem omlottak pixelekké a kezében. A tipikus japánkertbe illő növények mint az árnyliliom, és a különleges mesebeli virágok, mint az aranyszirom mellett Shu megtalálta a kedvencét is, az Íriszt. Ugyan még a jártassága elején próbálgatott egyet nevelgetni az ablakban, de akkor nem sok sikerrel járt. Most, hogy már volt rajta több pontja, elhatározta, hogy újra beszerez egyet, és ehhez a Yurihimével való találkozás adta meg a végső lökést…

by **Ozirisz** Csüt. Jún. 05 2014, 00:21

Kiléptem a hatodik szint teleportkapujából, majd körülnéztem: Amíg a szem ellát, mindenfelé csak mező. Ejj-ejj, miért is nem jöttem ide korábban? A kataklizma előtt még a rendszer nem engedett be erre a szintre, utána pedig túlságosan a fejlődésre összpontosítottam. De a mai nap valahogy nem volt kedvem egy sötét útvesztőben bolyongani, sem az utóbbi időben rutinná vált vadászhelyeket lejárni. Igaz, hogy az ember a szokások rabja, de ha minden nap ugyanúgy telik, akkor először csak összefolynak a napok, majd belefásul az ember. Odakinn tapasztaltam, és már itt, Aincradban is kezdtem érezni, hogy fáradok. És kivételesen most nem a kitartás-pontjaim (vagyis inkább azoknak a hiánya) okozta, hanem a "szabadnap". Igen, időnként mindannyiunkra ráfér egy kis lazítás.
Így, az önkényesen kijelölt szabadnapomon itt vagyok, ezen a szinten, ahol hatalmas mezők vannak, és ahol hosszú ideje most először érezhetem magam igazából szabadnak. Ha a kataklizma után ismertem volna ezt a helyet, akkor lehet hónapokkal előbb visszatértem volna a fényre abból a hosszú alagútból, amit már hála az égnek magam mögött hagytam.
Elindultam hát a mezőn, most kivételesen nem mobokra vadászni, hanem csak egyszerűen sétálgatni, kitisztítani a fejem, és elgondolkodni az élet nagy dolgain. A harci felszerelésem természetesen nálam volt, igaz a kardom a hátamon levő hüvelyében pihent. Ezen a szinten a mobok nem túlzottan veszélyesek, és messziről észrevehetőek, de vannak a moboknál veszélyesebb ellenfelek is ebben a világban.
Pontosan mióta sétálgattam a gondolataimba merülve, azt nem tudom, de egyszer csak észrevettem egy kis mozgást a távolban. Pontosan kivenni nem tudtam jártasság hiányában, de a kíváncsiság hajtott, így arrafele vettem az irányt. Majd ahogy közelebb értem, egy lányt és egy sárkányt láttam. Mintha valahol korábban láttam volna őket - gondolkodtam - Valahonnan ismerősnek tűnnek.
Sziasztok! - köszöntem rájuk, amikor már csak pár méterre voltam tőlük - Ozirisz vagyok - mutatkoztam be ahogy illik, - Kis délutáni pihentető séta? - tettem fel a kérdést, ami talán egy beszéletést eredményez. Végül is, nem árt, ha az ember próbál ismerkedni, szocializálódni, legalább ilyenkor, ha épp nem farmol, és ha már épp szabadnapos.

by **Shukaku** Csüt. Jún. 05 2014, 00:44

Shu nemsokára el is merült a virágok bűvöletében, és mivel a sárkány tudta, hogy ilyenkor a lány kevésbé foglalkozik a környezete figyelemmel kísérésével, így még inkább fontosnak érezte azt a feladatot, hogy betöltse a testőr szerepét. Persze megzavarni sem akarta Shukakut azzal, hogy körülötte fürkéssze a terepet, így a szokásos, és jól bevált módszerhez folyamodott, azaz a levegőbe emelkedve figyelte a környező tájat. Ez a művelet kettes szintű észleléssel és hármas szintű kereséssel nem jelentett nagy problémát számára. Tudta, hogy mit keressen, ez pedig a vörös szín volt, azaz jobban mondva a vörös indikátor, amit mindenképpen ki akart szúrni, és emellett most már lopakodással sem lehetett olyan könnyen becsapni a sárkányt. Timidus persze tudta, hogy a hosszan tartó repülés elhasználná a kitartás pontjait, ami ugye egy leendő harc előtt egyáltalán nem szerencsés, így azt is régen megtanulta már, hogy vitorlázórepülésben körözzön a társa felett, így fogyasztva a legkevesebb energiát. Emellett persze az is célja volt, hogy kiszúrjon valami leendő zsákmányt, de ezt addig, amíg Shu figyelme le volt kötve, még csak fontolgatta, és mindössze a vadat vagy a csapásokat kereste, megfigyeléseket tett, de támadni semmiképpen nem támadott volna. Könnyen megeshetett, hogy valaki csak elterelésből hajtaná arra a mobot. Persze aki annyira buta, hogy azt hiszi, hogy Timidus bedőlne egy ilyen átlátszó cselnek, az bizonyára nem is jelent ellenfelet számára. A hatos szinten voltak, Timidus csak általánosan aggódott, mint mindig. A lehetséges támadás valószínűsége minimális volt, és ezt a véleményét akkor sem változtatta meg, amikor feltűnt, majd közeledni kezdett hozzájuk egy alak. A pet először kikémlelte, hogy kicsoda is az illető, majd leereszkedett az idomár mellé, és jelentette a látottakat.
-Kardforgató a minibossról. Nem túl veszélyes.
Mindezt könnyű volt megállapítani, hiszen a kasztot látta a fiú fegyverzetéből, és az említett eseményen azt is megfigyelhette, hogy miként harcol. Biztos volt abban, hogy jó pár szinttel alattuk van. Természetesen a nem veszélyes jelzőt nem sokan kapták meg, hiszen Timidus mindig óvatos volt, és várta a trükköket, amik persze általában elmaradtak. Az emberek többsége megkaphatta a jobbára ártalmatlan jelzőt. Mivel az illető a minibosson mindössze sörökről érdeklődött, és bemutatkozni elfelejtett, örömmel vették, hogy most pótolta ezt a hiányosságát. Mindketten meghajoltak, és ők is viszonozták.
- Konnichiwa! Shukaku vagyok, a Young Justice céhéből.
-Timidus, a társa.
Ezt már igyekeztek a bemutatkozóban megemlíteni, a félreértések elkerülése végett. Persze akadt, akinek így sem esett le a tantusz, és további magyarázatra szorult a kérdés.
-Igen… virágokat gyűjtünk a céh kertjébe.
-És vadászunk.
Tette hozzá gyorsan a sárkány, hogy adjon valami értelmes magyarázatot is az ittlétük okára. Ha Ozirisz azt várta, hogy a lány beszélgetni kezd, vagy azt, hogy Timidus értékes információkat fog vele megosztani csacsogás címén, akkor csalódnia kellett.

by **Ozirisz** Szomb. Jún. 07 2014, 20:54

Szerencsére nem tekintettek ellenségnek. Mint kiderült, a lány Shukaku és a sárkány Timidus. Shukaku a Young Justice céhéből való. Én a Justice League tagja vagyok. - tettem hozzá a bemutatkozáshoz. Shukaku mint mondotta virágokat gyűjt a céh kertjébe, Timidus pedig vadászik.
Kicsit furán néztem, majd elgondolkodtam. - Hogy lehet virágot szedni ebben a világban? - tettem fel a kérdést a lánynak - Jópárszor megpróbáltam én is, de sosem sikerült leszednem anélkül egy szálat is, hogy az virág is maradjon. Legjobb esetben is hibás tárgyat kaptam, de volt hogy még annyit se... - tettem hozzá. Most így jobban belegondolva, lehet megkapom a hiányzó tudást, amire magamtól nem jönnék rá, és legalább megtudom, hogy is álljak neki, ha virágot akarnék szedni a párocskámnak. Jópár tucat hibás tárgy után hagytam az egész virágszedősdit, és inkább a boltokat jártam... Lehet kifelejtettem volna valami létfontosságú küldetést? Vagy csak nem teljesítem az ehhez szükséges feltételeket? Vagy bármi más? No mindegy, majd vagy kiderül, vagy nem, de az egyik biztos.
Majd Timidus felé fordultam: No és te mire vadászol? Akadnak errefele finom falatok?
Most először járok ezen a szinten, de alig-alig láttam mobokat... hacsak le nem farmolták... de vagy így, vagy úgy, legalább elég nyugodt ez a hely az elmélkedésre, vagy csak szimplán a pihenésre. Nem úgy, mint a tizenakárhányadik szinten, ahol az erdőtől a városig képes kergetni egy nagyobb fenevad. Na meg persze arrafele erősebbek is a jószágok.
Majd közben bevillant még egy dolog, hogy hol is láttam Shukakut és Timidust korábban. Persze messze nem kristálytisztán, de elég valószínű. Az ellen a fagyos miniboss ellen harcoltak ők is, ahogyan sokan mások is, köztük jómagam, igaz a saját teljesítményem messze alulmaradt másokétól. No igen, szólóban sem állom meg a helyem, csapatban se muzsikálok valami jól, a fejlődés meg lassú és fáradságos folyamat.
- Öhm, amúgy nem arról a fagyos minibossról vagytok ismerősek? - tettem fel a kérdést. Az emlékezetemben teljes mértékben nem bízhatok, korábban is megtréfált már...

by **Shukaku** Szomb. Jún. 07 2014, 22:02

-Oh! Akkor… örülök, hogy megismerhetem.
Illetve hát az csak utólag jutott eszébe, hogy nem csak akkor és nem csak azért örül… meg igazából annyira nem is örül, hiszen kis magányra vágyott, plusz még meg sem ismerte sehogyan sem… úgyhogy ez a legtöbbször megfelelő sablonszöveg most nagyon nem illett ide, de már nem szeretett volna emiatt visszakozni. Az ugyan kellemes meglepetés volt, hogy a fiú az anyacéhük tagja, és emiatt lehetett reménykedni abban, hogy Hinari megfelelően válogatja össze a csapatot, és nem lesz semmi komoly probléma… de emiatt persze nem kivételezhetett senkivel. Azután egy olyan kérdés következett, ami kissé meglepte az idomárt. Azt tudta, hogy Peter viselkedése és jelleme nem az a fajta masculinitás, amellyel Danee olyan „lehengerlő” benyomást szokott tenni a gyengébbik nemre, és Justin sem volt valami kemény macho… de azt igazán nem várta, hogy egy férfit fog megtanítani a virágszedés rejtelmeire. Persze természetesen örömmel segített.
-Csak megfelelő jártasság kell hozzá, és tudni, hogy melyik virágot szabad letépni, és melyiket nem. Amíg nincs elegendő kertészkedés jártassága, addig csak az első szinten lévő virágokat próbálja meg. Úgy tudom, hogy Yurihime kisasszony is a Liga tagja… ő nagyon ügyes kertész, és biztosan szívesen segít.
A sárkány csak bólintott, majd körbekémlelt.
-Leginkább nyúlra és kacsára, mert ők finomak, de egy fehér hollónak is örülnék, bár őt nem enném meg. Azután róka, manó, vadmacska, borz. És ha találunk, akkor viszünk haza csirkét, fácánt és disznót.
-Ennyi húst az egész céh nem tudna megenni, Timidus.
-Nem is fogjuk meg mindet.
A felsorolás természetesen fontossági sorrendben történt. Shu mindig felírogatta magának az adott fogást, és azt is kikalkulálták már, hogy a rendszer mire ad nekik jutalmat. Mivel elég sok jelvényük volt már, így egyre nehezebbé váltak a feladatok, de a sárkány ennek inkább örült, mint elkeseredett. Szerette a kihívásokat. A kérdésre természetesen mindketten bólintottak.
-De igen.
-Ott voltunk.

by **Ozirisz** Szer. Jún. 11 2014, 23:20

Shukaku válaszolt a hirtelen jött kérdésemre a virágszedéssel kapcsolatban - Igen, ő is a Liga tagja, - feleltem a lánynak - majd ha látom, megkérdek tőle egy-két dolgot ezzel kapcsolatban. - majd egy levegővételnyi szünet után folytattam - Annyira nem egetrengetően nagy probléma, amíg vannak virágboltok Aincrad-szerte, csak érdekelt a mikéntje, és ha már így előjött a téma, akkor gondoltam rákérdezek.. - és végül hála eme fura véletlen egybeeséseknek, megtudtam, hogy majd a Kezdetek Városa körüli réteket kell majd először meglátogatnom. Teljesen logikus, hisz a főzést is az első szintű vaddisznók és vérnyulak húsával sikerült elkezdenem fejleszteni, előtte ugyanúgy nem volt ott a karakterem statisztikái között, mint most a kertészedés. A főzésre már a kezdetektől fogva szükségem volt, a kertészkedéssel viszont már más a helyzet. Amikor először megpróbáltam virágot szedni, addigra már Nyster környékén tébláboltam, ahol nem jártam sikerrel. Majd jött a kataklizma, a sötétség, ami elkezdett felemészteni, és a gondjaim is komolyabbak lettek. Kissé lehet el is komorodtam, amíg a régi szép emlékek átfutottak az elmémen, majd az utána következő sötétség. De szerencsére Timidus "bevásárlólistája" kizökkentett a pillanatnyi rosszkedvemből. - Amíg az étvágyad rendben van, nagy baj nem lehet - mondtam Timidusnak. - A manóval és a borzzal én azért vigyáznék a helyedben... A betegségek ugyan ritkábban mint kint, de előfordulnak ebben a világban is. - tettem hozzá.
Majd megerősítést nyert, hogy tényleg azon a fagyos minibosson láttam őket korábban. - Nehéz nap volt az - tettem hozzá, majd sóhajtottam egyet. - Amúgy szerintem nem vagyok olyan öreg, nem feltétlenül kell magázni... - mondtam a lánynak - Bár volt, hogy egy útvesztő mélyén én megöregedtem, más megfiatalodott, és még hasonló dolgok, de ez egy hosszú történet...

by **Shukaku** Csüt. Jún. 12 2014, 07:24

A lány csak bólintott. Neki nem volt mit kérdeznie, Ozirisz pedig nem tett fel újabb kérdést. Természetesen azt nem fogja firtatni, hogy mire kellenek neki a virágok, hiszen az nem lett volna illendő akkor sem, ha ő elárulta, hogy a céhház kertjébe gyűjti. Shu segített amiben tudott, de feleslegesen nem beszélt. Ugyan el tudta volna még mondani, hogy a fiú milyen virágokat találhat az első szinten, hiszen az erdőben és a mezőkön természetesen –hála Kayaba csodálatosan valósághű lemodellezésének- különböző fajok éltek. Shu ugyan nem értett a virágkötészethez, és azt sem tudta, hogy melyik növényeket illik meg nem illik egymás mellé tenni, de ha a fiú tényleg sokat jár virágboltokba, akkor ő biztosan tudja. De mivel Shut nem kérdezték, okoskodónak viszont már nevezték elégszer ahhoz, hogy ne mondjon el dolgokat feleslegesen, így hát csöndben maradt.
A betegséges kérdésre azonban már elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. Az egy dolog volt, hogy az emberek sem betegedtek meg ebben a világban, azonban elég fura lett volna, ha ezzel szemben Kayaba pont a saját teremtményeit veri meg ilyesfajta bajokkal. Természetesen sem a petek, sem a mobok nem lehettek betegek… maximum ha egy küldetés részeként, de az is elmúlt, amint véget ért a kaland.
-Nem ritkábbak, hanem nincsenek. Legalább is szokványosan nincsenek, amíg nem egy küldetés része. Fogtunk már manót is, és borzot is. Egyikük sem beteg.
Az pedig már teljesen más kérdés volt, hogy ha a betegségtől féltek volna, akkor nem a manótól és a borztól tartanának, hanem mondjuk a rókáktól, akik köztudottan hajlamosak rühöt és veszettséget terjeszteni. De Kayaba őket is ugyanúgy megvédte ezektől, mint bármelyik más állatkát, akit alkotott.
A nehéz napra Timidus egy pillanatra értetlenül bámult, majd inkább nem szólalt meg. Ez a fiú biztosan kis szintű. Neki valóban nehéz lehetett az a miniboss. Persze a nehézségekért is csak a saját szervezetlenségüket okolhatják. Felkészületlenül érkeztek, nem tudtak a csapat minden tagjáról mindent, ráadásul íjászokat sem hívtak. Ő természetesen felvetette, hogy taktikát kellene megbeszélni… mire az idióták már rohantak is a harctérre, a nyílt területre, ki a védelmet nyújtó barlangból. Zseniális. Az emberek saját maguk nehezítik meg az életüket, és ezek miatt a hibák miatt halnak meg… majd elkezdik érte Kayabát okolni. Persze valóban könnyebb így, mint gondolkodni, és ha nekik ez megfelel, akkor lelkük rajta.
A magázódás kérdésére ismételten nem nagyon tudott mit mondani a lány. Japánban nőtt föl, ott pedig fontos volt a tisztelet kifejezése az idősebbel szemben… de úgy tűnt, hogy itt ez senkinek sem fontos. Ha nem, hát nem. Ő ugyan nem fogja ezzel megsérteni őket, de az idegeneket elsőre továbbra is magázni fogja. Bólintott, hogy beleegyezik.

by **Ozirisz** Hétf. Jún. 23 2014, 12:25

Az aincradi betegségekkel kapcsolatos mondandómat Shukaku kijavította, miszerint nincsenek, csak ha egy küldetés része. - Ez igaz, de azt sosem lehet tudni, hogy épp mikor kezdődik egy küldetés, ami pont ilyesmit váltana ki? - tettem fel a kérdést. - Jobb az elővigyázatosság. Olyan egy évvel ezelőtt hetekig nem tudtam aludni, és először a nagy hőségre gyanakodtam. Majd a rémálmokból rájöttem, hogy egy ismeretlen méreg a felelős érte, amitől egyre rosszabbul lettem, és arra sem emlékeztem mikor és hol kaptak el. - majd egy levegővételnyi szünet után folytattam - És csak akkor tudtam meg, hogy küldetés része, amikor beszereztem egy ellenszer-gyanús löttyöt és küldetéstárgyként kezelte a rendszer. - fejeztem be a mondandómat.
Ami a tegeződést illeti, Shukaku beleegyezett. Bár még az emlékeimben él ahogy Ozirisz mint valami öregember, két-három lépcsőfokonként meg-megállt pihenni a toronyban, de azért jobb fiatalon. Majd idővel megöregszem, de az még nem mostanában lesz...
- Öhm, jut eszembe, ha már így összefutottunk, mit szólnátok hozzá, ha együtt vadásznánk egy kicsit? - kérdeztem meg Shukakut és Timidust. A sárkány a meglátásom szerint nem hiszem, hogy ellenezné az ötletet, legalábbis ahogy így az elmúlt pár percben megismertem. Timidus valahogy Vezérre, Szophie farkasára emlékeztet. Vezér is mindig harcolni akart, Timidus pedig... hát, az előbb felsorolt vadak listája alapján tud élni, az biztos. Shukaku viszont meglehetősen távolságtartó, nem valami sokat beszél, nem sokat árul el magáról. Bár idővel lehet megtörik a jég, de ugyanakkor meg tudom érteni. Én sem voltam egy könnyű eset, és voltak nehezebb időszakok is. A kataklizma utáni hónapokban kerültem a társaságot, kerültem mindenkit, és csak az NJK-khoz szóltam, hozzájuk is csak azért, hogy becseréljék az aznapi összegyűlt limlomot aranyra, vagy épp enni-innivalóra. Ami Shukakut illeti, remélhetőleg nem valami hasonló történt vele. Remélhetőleg csak amiatt távolságtartó, mert még idegen vagyok számára, és nem ismeri a szándékaimat, céljaimat.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 23 2014, 16:52

Shu kétkedve pislogott a férfira. Kicsit hitetlenkedett ugyan a szavai hitelességében, de mivel konkrét oka nem volt arra, hogy ne higgyen neki, így még nem cáfolta meg azonnal. Azonban mivel új, számára eddig ismeretlen információkat közölt, ami a petekkel is kapcsolatos lehet, hiszen akkor végül is ők is betegek lehetnek, amire jó lenne, ha a potifőzők elkezdenének dolgozni a gyógyszereken, mert különben elképzelhetetlen dolgok történhetnek. Mindig is csodálta ebben a világban, hogy Kayaba megvédte őket olyan szörnyűséges dolgoktól, mint a betegség és a fájdalom, és nem akarta, hogy Timi a betegséget is megtapasztalja.
-És… hogyhogy csak akkor? Nem jelezte a menüdben semmi, hogy elfogadtál volna egy küldetést? Nekem mindig jelzi valami vagy valaki, és onnantól kezdve tudjuk, hogy küldetésen vagyunk, és csak meg kell találni a megoldást ahhoz, hogy kijussunk. Fura…
Bár inkább úgy hitte, hogy Ozirisz csak nem nézett eléggé körbe, és emiatt nem vette észre, hogy az egy küldetés. Meg persze Shu már eleve ha megbetegedett volna, rögtön arra gondolt volna, hogy egy küldetésen van, hiszen Kayaba nem szegi meg a saját szabályait. Ha azt mondta, hogy itt nincs betegség akkor nincs betegség. Még sohasem történt olyan, hogy úgy keveredtek volna bajba, hogy nem önként, a saját hibájukból történt volna, vagy esetleg ne lett volna lehetőségük kikeveredni belőle. Akármennyit papolhatott arról Alex, hogy ez egy gyilkos játék, meg arról, hogy Kayaba mennyire gonosz, ennek a világ semmi jelét nem mutatta. A küldetések többsége érdekes volt, elgondolkodtató, és bár voltak veszélyes helyzetek is, sohasem kerültek eddig komoly bajba.
Azután jött az a mondat, amire végre Timidus is tudott reagálni.
-Remek ötlet.
És már röppent is, hogy elkapja a napi első áldozatát. Megtett pár kört a magasban, kipécézte a szárnyast, lecsapott, és már röppent is vissza a társa mellé.

[csirke]

by **Ozirisz** Hétf. Jún. 30 2014, 19:46

Shukaku meghallgatta a történetet a küldetéssel kapcsolatban, ám egy elég érdekes, ugyanakkor nyilvánvaló észrevétele is támadt, miszerint csak átsiklottam az orrom előtt levő információn. - Nem kizárt, lehet én voltam feledékeny, vagy az alvászavar és a rémálmok volt a jel. Viszont volt már arra is példa, hogy semmi rendszerüzenet nem volt, csupán elkezdtem repülni egy helyre, ahol a miniboss már várt rám. - majd egy kis szünet után folytattam - Bár azért meg kell hagyni, a miniboss mellett landolás eléggé egyértelmű jele annak, hogy küldetésben van az ember.
Aztán Timidusra csak forgattam a szemem. Felvetettem a vadászatot, mire kettőt pislogtam, már el is reppent. Körbenéztem, és láttam ahogy mint egy igazi ragadozó, szép ívben lecsapott egy madárra, majd ugyanazzal a lendülettel repült is vissza. Mindez pillanatok leforgása alatt.
- Szép fogás volt, Timidus - dícsértem meg a sárkányt.
Aztán én is körbenéztem, hátha látok valamit. Aztán hirtelen furcsa hangokat hallok: Hápogás?! Mi a szösz. Elindultam szép nyugodtan a hang irányába, és igyekeztem minél kevesebb zajt csapni. Elkélne egy lopakodás jártasság, de talán anélkül is elbánok a kacsával. Aztán újra hallottam a hápogást, egy bokor környékéből. Megálltam a bokor mellett, kicsit vártam, és mihelyt megláttam hápikát, ugrottam, és sikeresen elkaptam.
Aztán vigyorogva, kacsával az ölemben, visszasétáltam Shukakuhoz és Timidushoz. Bár én nem voltam olyan gyors, sem olyan ügyes, de azért sikerült. Bár lehet mókásan nézhettem ki ahogyan beugrok a bokorba. De ugyanakkor ez volt az első tényleges vadászatom, eddig a szokásos vérnyulak/vaddisznók/... és hasonló gyakori mobok farmolása és húsának elrakása jelentette a vadászatot. Első vadászathoz képest viszont nem rossz teljesítmény, szerintem legalábbis.

[kacsa]

by **Shukaku** Hétf. Jún. 30 2014, 21:21

Feledékenység, alvászavar, rémálmok. Csupa olyan emberi tulajdonság, amely a tervezési hibájukból adódóan megbénitja és harcképtelenné, de minimum gondolkodásra alkalmatlanná teszi ezeket a fura, esendő lényeket. Persze úgy, hogy állandóan feledékenyek, amiképpen Shu is ezért hurcolássza mindenhova magával a jegyzetfüzetét, hogy abba írhassa fel a dolgokat, azaz tulajdonképpen nem ő jegyzi meg, hanem a jegyzetfüzet jegyzi meg azt, hogy ő miket látott és tapasztalt. Amikor Ravennel találkoztak, akkor Timidus elgondolkodott azon, hogy ez az amnézia, amiről a fiú beszélt, nem mindösszesen az emberek jegyzetfüzetének az elvesztésének a következménye-e. Shu persze okos volt, sok mindent megjegyzett és tudott magától is, de a papírjai nélkül elveszett volna.
A másik ugye az alvászavar. Eleve ott kezdődik a probléma, hogy az embereknek aludniuk kell. Ha a kitartáspontjuk maximális értéken van, amit ugye szimpla pihenéssel fel lehet tölteni, még akkor is képesek fáradtak lenni, az alváshiányra hivatkozva. Képzeljük csak el milyen szörnyű lenne, ha a petek is ilyen macerás és sebezhető lények lennének. Timidus feladatai közé tartozik Shu álmának őrzése, és ha neki is aludnia kellene, ugyanúgy, ahogyan a lánynak, nem lenne elég csak a szieszta, akkor igen nehezen tudná ellátni a védelemre vonatkozó feladatkörét, miközben alszik. Tehát ebből kiindulva elég bugyuta kifejezés volt az, hogy alvászavar, hiszen az alvás már eleve egy olyan zavar, amit egy igazán jó harcos nem engedhetett meg magának.
Na és az utolsó megemlített dolog a rémálmok voltak. Hogyan is lehetne jel a rémálom, ha az emberek állandóan képesek rosszakat álmodni? Lehet, hogy a küldetés ezzel akarta felhívni magára a figyelmet, csak Ozirisz nem tudta megkülönböztetni a küldetéses rémálmot, a sima rémálmaitól. A világban töltött nyugodalmas két év szerencsére már minimálisra csökkentette az idomárnál a rémálmok előfordulási számát, de Timidus azért még emlékezett arra, hogy milyen is volt régen. Tehát ha voltak is jelek, az emberek esendőségükből és hibáikból adódóan nem voltak képesek észrevenni.
A minibossos példára a sárkány már csak bólintani tudott, majd inkább ment is a dolgára, majd visszaérvén egy újabb bólintással köszönte meg a dícséretet, valamint két szóval.
-Tudom. Köszönöm.
Ezután végignézte, ahogy bár kevésbé elegánsan, de a férfinak is sikerül zsákmányt ejtenie, így hát viszonozta a dicséretet.
-Ez is szép volt.
Shu nem szólalt meg, mert még mindig a küldetéseken gondolkodott, és ezt a kérdését is igyekezett megfogalmazni, bár inkább csak saját meglátás lett belőle.
-Hát… mi csak egyszer voltunk olyanon, hogy nem akartunk menni küldetésre, és azután mégis mentünk. Mármint egyetlen egyszer volt olyan, ami veszélyessé is válhatott volna. A többit vagy mi vállaltuk el, vagy csak ilyen rejtvényesek voltak, ami igazából szórakoztató is volt. Azt hiszem, hogy az ilyen küldetések is ugyanolyanok, mint a képességek. Nem mi választjuk őket, de illenek hozzánk…
Rápillantott a madárra, majd kérdőn nézett a férfira.

by **Ozirisz** Szomb. Júl. 05 2014, 20:40

Köszönöm – feleltem Timidus dícséretére. Majd Shukaku megosztott egy elég érdekes elképzelést a küldetésekről. Nem mi választjuk, de illenek hozzánk, mint a képességek. - Igen, ebben van valami. A képességek is csak úgy feltűnnek, és legtöbben nem is tudjuk azt, hogy pontosan hogyan is tettünk szert rá. Sem azt, hogy miért is azt a képességet kaptuk, amit. - majd egy nagy levegő után folytattam – A küldetések általában nem nehezek, legalábbis alapból nem. De akadhatnak sajnos olyen játékosok, akik megnehezítik, vagy akik azt lesik, mikor sétálunk bele a csapdájukba és támadhat ránk.
Majd Shukaku kérdő tekintete zökkentett ki. Ja igen, a hápika. Egy percig csendben volt, és máris megfeledkeztem róla. - Öhm, nem kértek egy kacsát? - kérdeztem a lányt – A rendszer már beszámította a kacsáért járó teljesítményt, de Timidusnak biztos ízlene... - majd nyújtottam a kacsát a lány felé. A sárkány alig pár perce említette, hogy nyúl és kacsa amire leginkább vadászik, én pedig pont egy kacsát kaptam el. Végül is van bőven betárazva vacsinak való, tehát egy hápi ide-vagy-oda nem számít. A vaddisznók húsát már rutinból meg tudom főzni, de komolyabbal még nem merek próbálkozni egyelőre. Annak ellenére, hogy a jártasságom már elég lenne egy sült kacsa elkészítéséhez, még bennem van az, hátha elrontom, pedig csak néhány szám határozza meg a sikert, vagy a kudarcot.
Aztán közben Shukaku korábbi megállapításán agyaltam, és beugrott még valami. - Öhm, jut eszembe a korábbi mondataidról, szerintem a küldetésekhez és a képességekhez hasonlóan vannak az idomárok állati kísérői is, legalábbis amennyire én tudom. Őket sem az idomár választja, ám mégis valamilyen úton-módon illik a kisállat az idomárhoz. Korábban sokat gondolkodtam már ezen a dolgon, és szerintem van erre a jelenségre logikus magyarázat. Bár lehet, hogy az elméletem sületlenség, de ezt egyikünk sem tudhatja. - majd figyeltem a lány reakcióit, hogy érdekli-e a mondandóm, vagy sem.

by **Shukaku** Szomb. Júl. 05 2014, 21:17

-Szívesen.
A sárkány újra sétába kezdett kettejük mellett, spórolni akart a kitartáspontjaival amíg a vadászat zajlik. A fiú beszéde kivételesen érdekes volt, vagy legalább is figyelemre méltó, hiszen ugyanazokra a következtetésekre jutott, amire ők is, így mindketten erősen bólogattak.
-Ugye? Akkor te is észrevetted már. Nekünk is mindig ez volt. Megkaptunk egy küldetést, és nem is lett volna annyira nehéz, de mindig valami másik csapat vagy egy másik ember nehezítette meg.
-Yup! Alex meg azt mondja, hogy a világ veszélyes. A világ nem veszélyes, az emberek azok.
A lány értetlenül pislogott a barátjára, majd megcsóválta a fejét.
-Te mikor beszélgettél Alexel ilyenekről?
-Április végén. Huszadikán.
-Jajj nem úgy… naptárnak nézel? Tudod, hogy hogyan értettem.
-Akkor, amikor elmentünk hozzá, te pedig lent maradtál a kertben.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly dolgokról lesz szó… mondjuk elég sokáig beszélgettetek.
Kicsit elmerengett, majd megrázta a fejét, és pironkodva fordult vissza Ozirisz felé. Nem felejtette ám el a férfit, csak közben annyi érdekes dolog derült ki, amin el lehetett gondolkodni…
-Szerintünk a képességek aszerint vannak, hogy ki mit csinál. A tulajdonságaink szerint. Nem mondom el a képességeket, mert Timi azt mondta, hogy tartsam titokban, de nekünk is olyanok vannak, amilyenek hozzánk illenek. Nagyon jól ki van ez találva…
A lány bólintott, gyengéden átvette a szárnyast, párat simított rajta, majd szabadon engedte, hogy szárnyalhasson.
-Sokat járunk szafarizni, van még otthon félretéve kacsa is, nyúl is. Most nem az ételért vadászunk, csak szórakozásból. Timidus egyébként szereti a kacsát… de ha te is szereted, akkor szívesen főzök neked is. Általában a peteknek szoktam ételeket készíteni, de mivel maximum szinten van a főzésem, így biztosan sikerülne…
Az utolsó mondatra az idomár és a társa egymásra néztek, majd a lány kuncogott picit, a sárkány pedig egyetértően bólintott.
-Mindenre van logikus magyarázat.
-Legalább is Timidus szerint. Egyébként… nem tudom. Amikor Timi pici volt, akkor is volt már egy jelleme, de szerintem az is nagyon fontos, hogy hogyan neveljük őket. Én egy teljes évet csak vele töltöttem… mondjuk azt nem mondanám, hogy idomított lenne…
-Pedig én nagyon szelíd vagyok ám.
-Az, persze. Egyébként pont most olvasok egy érdekes könyvet, és abban pont benne volt ez a szelídítősdi. Vicces, hogy minket idomároknak hívnak, pedig igazából nem is idomítjuk a peteket…

by **Ozirisz** Szomb. Júl. 05 2014, 22:31

Shukaku is hasonlóképp gondolja a küldetések nehézségét. - Minden MMO-ban úgy vannak a küldetések, hogy azok teljesíthetőek legyenek. Itt sincs máshogy. De az emberi tényező itt sokkal lényegesebb, mint más játékokban.
Majd a lány és a sárkány egy pár mondatot, amibe nem akartam beleszólni. Nem lenne helyénvaló olyasmibe kotyogni, ami nem rám tartozik. Ám az „emberek veszélyesek” mondathoz akarva-akaratlan reagálnom kellett.
Vannak, akik nem a küldetésben látják a fejlődést, és a többi játékost csak „kétlábon járó exp-nek” nézik. Igaz, nekik nincs is szükségük küldetésre, de ha egy küldetés alatt szorultabb helyzetbe kerül az ember, kihasználhatják ezt a saját javukra. - fejtettem ki a véleményem.
A képességeket jól teszed, hogy titokban tartod. Egyediek, és csak rátok tartoznak, valamint azokra, akikben megbízol. De minél többen tudják, annál nagyobb az esélye, hogy egy esetleges rosszakaród is megtudja, és készülhet ellene. - majd egyet sóhajtottam – De vannak esetek, amikor rákényszerül az ember a használatra, mások előtt is, általában akkor, amikor nem saját maga van rászorulva... A képesség nagy erő, és nagy felelősség is egyben. - majd egy levegővételnyi szünet, és folytattam - Szerintem inkább a vágyak és a lélek a kulcs, bár a tulajdonságok és a ki-mit-csinál is összefügg vele. - kezdtem bele a magyarázatba – Egy önző játékos sosem kap gyógyító- vagy support jellegű képességet, legalábbis amivel mást is tudna segíteni. Aki nem vágyik lelke mélyén az égbe, nem kap szárnyakat, amikkel repülni tud. Aki nem szereti az állatokat, nem kap „összeolvadás a kisállattal” képességet. És így tovább...- fejeztem be a mondandómat.
Majd Shukaku átvette a kacsát, kicsit megsimogatta, majd elengedte. Hápika elrepült, majd egy bokor közelében leszállt, és totyogva haladt tovább. Majd egyszer még visszanézett, hápogott egyet felénk, és eltűnt a szemem elől. A lány mondta, hogy csak szórakozásból vadászik, van hústartaléka bőven. - Nekem is van tartalékom, bár én azokból az állatokból gyűjtögettem, amik ellen harcolni szoktam. - mondtam a lánynak – Igen, emlékeim szerint kacsát meg nyulat mondott Timidus. A főzés jó ötlet, persze csak ha nem veszélyeztetem vele a társad csemegéjét. Egyébként mennyi idő és gyakorlás kellett a főzés maximum szintre fejlesztéséhez? - tettem fel egy kérdést. Jómagam is gyakorlok, de vagy nem eleget, vagy nem elég határozottan. De legalább az alapokkal nincs gondom.
A logikus magyarázaton Shukaku kicsit kuncogott, Timidus pedig egyetértett. A lány mesélt egy kicsit a sárkányról, kiskorában is volt jelleme, és fontos a nevelés. És egy könyvet említett a szelidítésről. - Érdekes könyv lehet – mondtam a lánynak – Chancery könyvtárában akadtál rá? - tettem fel egy kérdést – Mindig is kíváncsi voltam rá, de eddig még nem jutottam el odáig. Lehet többet kellene lazítanom...

by **Shukaku** Szomb. Júl. 05 2014, 23:33

A sárkány hátracsapta a füleit, és egy kérdő pillantást vetett a társára. Furák voltak ezek az emberek. Timidus köszönt, pedig a köszönésnek nem volt semmi értelme és haszna. Meghajolt üdvözlésképpen olyan emberek előtt is, akiket életében először látott, pedig a meghajlás állítólag a tisztelet jele volt, márpedig ha valakivel most találkozik először, akkor honnan lehet tudni, hogy méltó-e az idegen a tiszteletére? Persze a „Hogy vagy?” kérdést továbbra sem tette fel, ha nem érdekelte az adott személy állapota, ekkora logikátlanságra és hazugságra már nem lehetett rávenni, de azért igyekezett úgy viselkedni az emberekkel, ahogyan Shu arra kérte. Annyit beszéltek neki az illemről, de nekik sohasem jutott eszükbe, hogy viszonozzák ezt. Csak beszéltek és beszéltek, és nagyon ritkán esett meg, hogy gondolkodtak volna előtte. Timidus sokáig nem is ismerte a sértettség fogalmát, amíg a lány fel nem hívta arra a figyelmét egyszer, hogy őt most éppen megsértik. A pet egyszerűen betudta az emberek képzelgésének azt, hogy a világát játéknak titulálják, de egészen odáig nem szólt semmit, amíg ki nem derült az, hogy emiatt a saját képzelt világukat felsőbbrendűnek hiszik, ráadásul olyan téveszmét hisznek, miszerint ők alkották az ő egész világukat. A lány persze ezt tudta, és ő is elhúzta a száját a férfi kijelentésén, de már a keze azonnal a sárkány hátán pihent, hogy kicsit nyugtassa. Nem mintha attól félt volna, hogy Timidus megsértődik, sokkal inkább tartott attól, hogy visszavág, és Oziriszt sérti meg. És természetesen a sárkány meg is szólalt, bár talán kicsit mértékletesebben, mint ahogy eleve kigondolta, de kizárólag csak a társa kedvéért.
-Igen. Az emberi tényező nagyon lényeges. Csak ti vagytok képesek elbukni egy teljesíthető küldetést.
Elvigyorodott, és már a levegőbe is röppent, hogy értelmesebb dologgal töltse az idejét, minthogy az emberek baromságait hallgassa. Éhes ugyan nem volt kivételesen, még így sem, hogy azok ketten folyamatosan a kajáról beszélgettek, így valami érdekeset keresett inkább, mint finomat. Fel is tűnt egy színes tollazatú madár. A sárkány nem akarta ugyan megölni, de valamit akkor is szerezni akart, és erre a fácánkakas farktolla teljesen megfelelőnek bizonyult. Timidus lecsapott, egyetlen rántással megszabadította a madarat az egyik ékességétől, majd tűnődve fújkálta a pixeleket, ahogyan a toll darabokra esett. Fióka kora óta nem játszadozott már a lehulló pixelekkel, most azonban valamiért mégis kedve támadt hozzá. Természetesen azért amilyen gyorsan csak tudott visszatért, de Shunak arra volt ideje, hogy elhadarja, hogy mi is volt a probléma. Még úgy is suttogott, hogy a társa hallótávolságon kívül vadászott.
-Kérlek… Timidus előtt ne nevezd játéknak a világot. Neked sem esne jól.
Őszintén szólva fogalma sem volt arról, hogy hogyan is érez ez iránt a sárkány, de azt látta, hogy zavarja amikor így tesznek említést róla, de ő nem akarta felhozni a témát, a pet pedig nem kérdezett efelől, így jutott arra a következtetésre, hogy Timidus nem is akarja feszegetni a témát. Mire a képességek kerültek szóba, a sárkány már vissza is tért, és elégedetten hallgatta a dicséretet. Természetesen Ozirisz szavai őt dicsérték.
-Hidd el, el tudom titkolni a képességeinket. Ha ügyesen használod senki nem jön rá arra, hogy mi történt. Egyedül a vezérnek kell mindent tudnia a csapat tagjairól, én pedig ritkán dolgozom csapatban, és ha igen, akkor pedig ritkán van úgy, hogy ne én vezetnék.
Persze az, hogy Timidus mennyire érezte úgy, hogy ő vezet, és az, hogy ez mennyire felelt meg a valóságnak már egy másik kérdés volt, de visszagondolva az eddigi küldetéseikre, mindig fontos szerepet játszott, és nem egyszer jöttek rá ők a megoldásra. Nem véletlenül volt az a szalag a sárkány mellkasán.
-A vágyak és a lélek… igazad lehet…
Merengett el a lány, és rámosolygott a petre. Konkrétan voltak olyan képességeik, amik megfogalmazott vágyaikat teljesítették, és bár nem pontosan úgy, ahogyan azt ők kigondolták, de ez akkor is azt mutatta, hogy Kayaba minden kis kegyeltjére egyenként figyel, és kedves jó tündérként lesi a kívánságaikat. Legalább is Shu számára jól esett így hinni. Az élelem említésére a sárkány komoly tekintetét rászegezte Oziriszra, és egyetlen kijelentéssel megnyugtatta a férfit.
-Nem veszélyeztetheted, mert nem engedem. Az éhség egy bizonyos idő után kihathat a teljesítményemre, ami veszélyeztetné Shu életét, amit nem hagyhatok.
Természetesen Timidus sok mindent letudott vezetni eme elsődleges, mindenek felett prioritást élvező feladatkörére, így számos dologban hivatkozhatott erre, és bár néhány ilyen következtetéshez kellett pár logikai ugrás, de sohasem volt valótlan az állítás. Igaz Timidus (úgy) tudta, hogy az éhség nem befolyásolná a döntési képességeit, hiszen egy jó harcos minden körülmények között képes a megfelelő döntéseket meghozni, de azért kockáztatni nem kell. A könyv kérdésére az idomár bólintott, majd elmosolyodott. Lazítani. Milyen jó is az, amikor az ember hobbija, munkája és a szórakozása is egybeesik.

[fácán]

by **Ozirisz** Hétf. Júl. 07 2014, 21:44

Amíg az emberi tényezőről beszélgettünk, valahogy nem tudom megfogalmazni, de érezhetően változott valami, legalábbis a lány és a sárkány reakcióiból ítélve. Bár az okát ekkor még nem tudtam, de határozottan kezdett rossz érzésem lenni. Timidus mintha valamire bemérgedt volna. Rosszat szóltam vajon? Vagy valami tőlem független okot vettek észre? Esetleg valaki erre tart ártó szándékkal és megérezhették? Ezek a gondolatok futottak át az agyamon, majd a sárkány szavaiból kikövetkeztettem, hogy az utóbbi két okot ki is zárhatom, mint az események kiváltóját. Majd a sárkány elvigyorodott, és kicsit talán meg is ijedtem, amikor felreppent. Szerencsére nem engem nézett ki következő zsákmányának, mert amilyen gyorsan történtek a dolgok, még a teleportkristályom után sem lett volna időm nyúlni. De lényeg, a lényeg, ezt megúsztam, és kicsit megkönnyebbültem.
Amíg a sárkány vadászott, addig Shukaku felvilágosított a kialakult helyzet okáról, miszerint Timidus nem szereti ha a világot játéknak nevezik. Majd alig pár másodperc után a sárkány vissza is tért közénk.
-Timidus, bocsánatot kérek amiért megbántottalak. Nem ez volt a szándékom. - kezdtem bele a magyarázkodásba – A játék szó az inkább az életfilozófiámra egyfajta kifejezés – mondtam ezt a mondatot Shukakura nézve – Hosszú út áll már mögöttem, és elég sok, nem épp kellemes dolgon átmentem. Ha mindent komolyan vettem volna, akkor már rég nem lennék. Inkább úgy fogtam fel az egész életet, mint egy játékot. Minden új nap ajándék, minden nehézség egy küldetés, amit teljesítenem kell. A világ csupán ennek az életnek nevezett játék színtere. - fejtettem ki a magyarázatom. Csak épp a másik világban a játékszabályok kicsit mások. Születésünkkor nem választhatjuk meg a kasztunkat, és nem egyforma esélyekkel kezdjük meg a küldetéseket. Vannak, akiknek semmit sem kell tenniük, és „lépegetik a szinteket”, és jóval többen vannak, akiknek az egész napos „farmolás” után sem fejlődnek, mert amit meghagynak nekik, az épp csak a következő napig elég. És elég sokan mások kárára „fejlődnek”. Csupa kiegyensúlyozatlanság, és a szabályok hozói nem is törekednek a megoldásra. Talán mindezen okok miatt kezdtem el jó pár éve a szabadidőmben az MMO-kkal játszani. Keresni egy jobb, igazságosabb világot, ahová elmenekülhetek az összes gondom-bajom elől.
Aincradra először azt hittem, hogy végre „hazatértem”, de sajnos ki kellett ábrándulnom belőle jó pár holdtöltével ezelőtt. A társadalmi különbségek valóban eltűntek, viszont a halál ugyanúgy végleges, mint odakinn. Persze ez eleinte nem zavart, mert a saját testi épségemmel nem igazán foglalkoztam, lesz-ami-lesz alapon, ha eljön az időm, akkor úgysem tehetek ellene semmit. De abba nem gondoltam bele, hogy valaki hozzám közelálló története ér véget...
Nem tudom, meddig tűnődtem így, de mire felfigyeltem, arra már Timidus a képességhasználatról folytatott fejtágítást. - Igen, van benne valami, de ez függ a képességtől is. - tettem hozzá a sárkány magyarázatához. A képességek eredetén viszont elmerengett Shukaku, és egyetértett. Timidus eszmefuttatását viszont akarva-akaratlan megmosolyogtam.
Aztán egy kis zajra lettem figyelmes. Pásztáztam a környéket, mi lehet a zaj forrása, és elindultam, és meg is láttam az ugrifülest, ahogy kifelé ugrált egy közeli bokorból. Hasonlóan a kacsához, itt is amennyire tudtam, halkan közelítettem meg a vadat, de most annyira nem voltam szerencsés. A nyúl észrevett, és felhúzta a nyúlcipőt, én pedig rohantam utána. Jó erős ötven méter futás után azonban sikerült utolérni, mert kezdett fáradni. Még szerencse, hogy nem duracell-nyuszit találtam, mert a duracell akár tízszer tovább bírja...
Majd miután kifáradt a tapsifüles, nem volt nehéz dolgom megfogni, és elindultam a nyuszival vissza a Shukakuhoz és Timidushoz. Valahogy ez a nyúl békésebb volt, mint amikkel eddig találkoztam. Igaz, eddig csak vérnyulakba botlottam, rendes nyúlba most először. Megsimogattam a nyulat, majd nyújtottam a lány felé: - Te is megsimogatod Tapsit? - kérdeztem tőle.

[nyúl]

by **Shukaku** Hétf. Júl. 07 2014, 22:26

Néha nagyon utálatos és lehangoló dolog tud lenni, hogy az embernek nincsen gondolatolvasó képessége. Annyi érdekes és felüdító dolgot lehetne hallani, amiket az emberek nem mondanak ki. Ha valaki megvetést érez, azt legtöbbször nem próbálja rejteni, kiül az arcára, de az emberek valamiért félnek egyetérteni, félnek attól, hogy más nem értene velük egyet. Persze itt nem arról volt most szó, amit Ozi Timidussal kapcsolatban gondolt. A sárkány számára egyértelmű volt, hogy tartanak tőle, hiszen egy erős pet volt, akinek az volt a feladata, hogy megvédje a társát. Volt is okuk tartani tőle azoknak, akik rosszban sántikáltak, vagy ártó szándékkal közeledtek az idomár felé.
Azonban itt természetesen nem erről volt szó. Sokkal lényegesebb információkat tartalmazott az a fejtegetés, amelyet a világról adott elő a fiú, és amire az idomár valószínűleg csak sűrű bólogatással reagált volna. Ami azonban a legfontosabb, hogy ezzel igazolni látszott Timidus fejtegetése is, miszerint azt az idilli állapotot, amely jelenleg fennáll akkor tarthatja fent a legkönnyebben, ha megvédi a társát a halálhírektől. Ezidáig ez sikeresen megoldottnak látszott.
Nos ezek voltak a tények, melyeket egy pet is könnyedén megérthetett. Azonban az, amikor az emberek életfilozófiáról beszélnek, és olyan dolgokról áradoznak, ami teljesen természetes, akkor csak értetlen pislogás lehet a sárkány válasza, valamint könyörgő nézés az idomár felé, hogy magyarázza el, hogy mi a fene történik megint… és persze egyetlen szó.
-Tudom.
Erre azonban általában az emberek szoktak értetlenül pislogni, ilyenkor pedig a petnek kell kifejtenie a véleményét.
-Nem bántottál meg. Nem tudsz megbántani. Egyszerűen csak unalmas hallgatni azt, hogy játéknak nevezitek a világot mindenfajta bizonyíték hiányában. Semmi új információt nem tartalmaz, a vadászat ezzel szemben hasznos. Ezért a vadászat mellett döntöttem.
Kicsit elgondolkodott, majd hozzáfűzte.
-Az életfilozófiád pedig tetszik. Shu ugyanezt szokta mondani. Beszélgessetek.
Most pedig az idomáron volt a sor, hogy félve, lesütött szemekkel pislogva és pirulva nyújtsa ki a kezét a nyuszi felé, és miközben egy kissé megnyugtatja a pihe-puha állat érintése, erőt vegyen magán a megszólaláshoz… ami azonban nem sikerült. Most mit mondhatna? Azt, hogy egyetért? Ide-oda kapkodta a tekintetét a sárkány és Ozirisz között, majd félve bólintott.
-Igen… én is… mármint a kellemetlen dolgok… de ez a világ szerencsére jó… mint a játék… játszani jó…

by Ajánlott tartalom

Mezőség

Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség