Mezőség #3

by **Kayaba Akihiko** Kedd Szept. 10 2013, 19:52

Itt lehet vadászni.

by **Szophie** Vas. Dec. 28 2014, 17:33

Shukaku

~Sziasztok! Szívesen töltenék el egy napot veletek, meg az állatkákkal a szafariban~

Döntöttem. És habár nem volt talán a legmegfelelőbb a választásom, mindenképpen hasznos. És ez volt most a lényeg, azt hiszem.
Írtam Shukakunak és Timidusnak egy levelet, hogy szívesen szafariznék velük közösen. Náluk jobban senki nem ismeri ezt a helyet, és a benne fellelhető állatkákat. Úgy gondolom, nagy segítséget jelenthetnek. És a figyelmem elterelésére is kiválóak, ezt már tapasztaltam. Nem hiszem, hogy a közelükben rá gondolnék, vagy arra, ami történt. És talán arra sem, mennyivel haszontalanabb is vagyok, mint azt eddig hittem. Semmit nem érek, és nem is teszek, vagy tettem azért már jó ideje, hogy ez változzon. Csak lébecoltam, elvárva azt, hogy tiszteljenek, és sírva, ha nem teszik.
Rá kellett jönnöm, hogy ez így helytelen. Az ilyesmit nem lehet így csinálni. Eben a világban nincs olyan hatalmam, amit odakint a születéssel kaptam. És az sem lenne, ha a vállalkozást nem vezettem volna ügyesen, és mára már nem lenne semmim. Ez itt is így működik. Vannak dolgok, amikben sikereket kell felmutatni ahhoz, hogy tiszteljenek minket.
Nos.. Ezt a siker felmutatósdit persze nem tudtam azonnal elkezdeni. Ez nem így működik. Apró lépésenként kell felépítenem az egészet, csupán csak a kiállásom megváltoztatásával kezdve. Meg azzal, hogy több időt szakítok értelmes elfoglaltságokra. És Vezérrel is más kapcsolatot kellene ápolnom. Bár azt még nem sikerült eldöntenem, hogy azzal járok-e jobban, ha nagyobb belelátást engedek neki az életembe, és szorosabbra fűzöm a társi viszonyt, vagy ha jobban kizárom őt, és csak harctársak leszünk. Megjegyzem, a második lehetőség közelebb állt hozzám, habár más idomárokat elnézve viszont az első lenne logikus döntés. Ez még kérdés.. Mint ahogy az is, mégis miért ügyel mostanában mindig az ajtóm előtt, és miért van folyton a nyomomban. Mármint.. Persze, van oka most aggódni. De akkor sem értem. És nem is beszél. Még kevesebbet, mint eddig. Nem mintha zavarna, sőt, ezzel jót tesz nekem. De.. Na jó, valahol zavar is. Hisz ha másokkal nem is, velem azért szokott beszélni, ha ketten maradunk. Vagy hárman Falattal, vagy négyen Brumival. Szóval ha a petekkel vagyok, úgy ellazul ő is, és megered a nyelve. De most még így sem. Talán tudja, hogy most erre van szükségem? Hogy ne zargasson állandóan a harcolással? Vagy azért ilyen nyugodt, mert magamtól is harcolok?
Most is olyan csendesen lépkedett mögöttem, mint tegnap és tegnapelőtt egész nap. Reggel volt, sütött a nap, ám én ezt aligha tudtam értékelni. Csak szorosabbra húztam magamon szürke kabátomat, ahogy megfújt a szél, és úgy mentem tovább az általam megadott koordináták felé. Ott pedig csendesen leültem a mező szélén, pásztázva a vidéket, kezeimet fújva melengetve.
Vezér jól érezte magát, végre nem volt melege. Tekintetével egy szöcskét kezdett követni, és én vártam, hogy nekiálljon szöcskézni, de végül nem mozdult el mellőlem.

by **Shukaku** Vas. Dec. 28 2014, 18:06

Nagyon kedves volt Szophietól, hogy ilyen szép üzeneteket küldözgetett nekik, ráadásul úgy, hogy azt írta, hogy veletek, tehát Timidusra is gondolt. Az már egy pillanatra elgondolkodtatta Shut, hogy miért egyes szám első személyben írt, és ez azt jelenti-e, hogy Vezér nem lesz ott, vagy esetleg ami még rosszabb, hogy Vezér nem szívesen töltene el velük egy napot a szafariban… mindenesetre azonnal pötyögte is a választ.

Kód:: Sziasztok! Mi is.

Csak az üzenet elküldése után jutott eszébe, hogy ez valószínűleg nem csak egy ilyen kijelentés volt, és nem csak a tudtukra akarta adni a lány, hogy kedveli a társaságukat, hanem ez valamiféle invitálás lehetett, csak éppenséggel nem jutott el odáig, hogy meg is hívja őket, és pontos adatokat közöljön. Azt ugyan nem tudta, hogy ez amiatt van-e, mert bizonytalan afelől, hogy elfogadják-e, vagy csak azért, mert szimplán elfelejtette, de valamiféle választ neki is adnia kellett, így hát úgy döntött, hogy kezdeményez akkor ő… legalább is konkrétumot.

Kód:: Találkozzunk a Keleti részen, a mezőség szélénél. Küldöm a koordinátákat.

Nya, ezzel akkor el volt intézve minden, pakolászniuk nem nagyon kellett, hiszen az alap felszerelés náluk volt, az Artes céhház meg a tízes szinten, a szafari szélénél, szóval gyalog indultak meg, és nemsokára el is érték a szafarit, na meg persze Szophiet is, aki most valahogy más volt mint eddig. Igaz, kevésszer találkoztak vele, de Shu látta, hogy most nem süt róla az életvidámság, és Vezér sem kergeti a szokásos szöcske végzetét. Valami baj van. Ezért hívta őket. Ők csináltak valami rosszat, és most le akarja szidni őket, és ezért ilyen komor. A lány is meghúzta magát, de azért határozott léptekkel állt Szophie és Vezér elé.
-Izé… itt vagyunk… sziasztok…
Timidus is bólintott üdvözlésképpen, ám mivel Shu intett neki, amikor meglátta a párost, így ezúttal csöndben maradt.

by **Szophie** Vas. Dec. 28 2014, 18:50

Csendesen ültem, és vártam, hogy felbukkanjon az idomár és petje. Nem gondoltam volna, hogy azonnal ráérnek, és hogy pontos helyet is adnak hozzá. Úgy képzeltem el, hogy megbeszélünk egy délutáni időpontot mondjuk, meg valami helyet majd közösen.. Nos, nekik ennél sokkal határozottabb terveik voltak. Határozottság.. Nekem is így kéne csinálnom?
Persze az idő szűk volt, hisz hétre már máshol volt megjelenésem.. Este hét óra. Ennyire még sosem örültem volna annak, ha hirtelen megállna az idő.
Mégis, képtelen voltam otthon ülni egymagam, hisz akkor nem hagytak nyugodni a gondolataim. És azt nem engedtem meg magamnak. Épp ezért találkoztam Shukakuval és sárkányával. Velük eltölthetem az időmet akár egészen este hét óráig is.
Hét, hét, hét. Ott visszhangzott a fejemben. Az Ő hangján. És egyre fenyegetőbb volt, ahogy tudatosult bennem, egyre közelebb van.
Összerezzentem Shukaku hangját hallva, és azt vettem észre, hogy akaratlanul is a nyakláncomon lévő díszt szorongatom. Tőle.. tőlük kaptam. És a fülbevalóm és karkötőm nélkül - amikre egyébként rá sem tudtam nézni - nem maradt más választásom, ezt neveztem ki ereklyémnek.
- Sziasztok! - intettem nekik, halvány mosolyra húzva a számat, miközben felkeltem. Vezér is felállt, és közelebb lépett hozzájuk, biccentve egyet-egyet Shukaku és Timi felé, köszönésképpen. Az ő nyakában is ott volt a nyakörv, amit tőlük kapott. És habár először láttam az arcán, hogy lányosnak tartja, azért ellenkezés nélkül felvette, és büszkén viselte. Nem az első alkalom volt, hogy ajándékot kapott egy külsős személytől - értve ezalatt akárkit, aki nem én vagy Brumi vagyunk -, de azt is láttam rajta, hogy valahol mélyen mégis meghatotta a dolog.
Kutattam egy picit az invertorymban, majd egy szépen becsomagolt dobozt húztam elő.
- Ezt tőlünk. Nektek. Közösen. - nyújtottam oda Shukakunak a mi ajándékunkat, habár még nem volt Karácsony, és félénken figyeltem, ahogy kinyitják. Azon gondolkodtam, vajon tetszeni fog-e majd nekik, vagy esetleg fölösleges butaságnak tartják majd. Vagy nem is tudom.. A kislány és sárkánya esetében ritka volt az, hogy olyan reakciót kaptam, amilyenre számítottam.
A csomagolópapír alatt pedig egy sakk tábla rejtőzött, rajta pedig állat alakúak voltak a bábuk.
- Izéé.. Nem nagyon tudtam, hogy mit.. Szóval minek örülnétek. És azt tudom, hogy kedvelitek az állatokat.. Meg mondtad a múltkor, hogy szoktatok ilyesmiket játszani.. És a sakk az hasznos. És amikor megláttam.. - próbáltam elmesélni, hogy miért is pont ezt vettem. Persze kissé zavarba is jöttem, és a mondataim nem voltak minden esetben befejezve, és nem egymáshoz kapcsolódtak. De a lényeg, gondolom, kivehető volt belőle.

by **Shukaku** Vas. Dec. 28 2014, 19:13

Nyugodtan írhatta volna Szophie azt, hogy az azonnali időpont nem jó neki, hogy kicsit várjanak, hogy majd holnap, vagy holnapután, vagy jövőre, vagy igazából meg is gondolta magát, és nem is akar velük találkozni… szóval számtalan lehetősége lett volna arra, hogy Shu és Timidus azonnali akcióját elhalassza kissé, vagy csak halogassa, ám nem tett ilyet, így amíg oda nem értek, addig nem is gondoltak arra, hogy valami baj lehet. Arra már gondoltak, hogy esetleg az ajándék nem tetszik neki vagy nekik, mert lealacsonyítónak tartja, hogy ő is nyakörvet hordjon, még akkor is, ha nem volt igazi nyakörv az az ékszer, de azért a célzást lehetett érteni, hiszen együtt kapták az ajándékot, és még hasonlóra is sikeredett. De nem, szerencsére azzal sem volt baj, mert ha baj lett volna, akkor bizonyára nem hordták volna mindketten, márpedig azt a kis csapat messziről kiszúrta, hogy rajtuk vannak az ékszerek. És nem, Vezér nyakörve természetesen nem volt lányos. Fekete volt, és bőr, és még fémberakás is volt rajta, kifejezetten teljesen fiú kutyáknak szánva. Mindenesetre köszönni köszöntek. Mindketten. Ez már jó jel volt. Azután pedig Shu szívéről hatalmas kő gördült le, mert kiderült… legalább is ő akkor ezt hitte, hogy Szophie csak amiatt aggódott, hogy örülni fognak-e az általuk szerzett ajándéknak. Óvatosan bontogatta fel a dobozt, de látszott rajta, hogy már annak is örül, hogy egyáltalán kapott valamit. Mármint, hogy Szophietól. Anattól és Juntól mondjuk elvárta… mármint, hogy várt ajándékot… a többiektől nagyon nem. Amikor pedig végre eljutott az ajándékhoz is, akkor pedig a szemének csillogásán, az arcának ragyogásáról lehetett tudni, hogy igen, nagyon örül neki. Átadta Timinek, hogy ő is megnézegethesse, ő pedig odalépett a másik csapathoz, és amennyire erre lehetősége volt, jó szorosan átölelte őket. Mármint így hármasban.
-Nagyon szépen köszönjük! Timidus is imád sakkozni, és igaz, hogy mindig megver… de ez akkor is gyönyörű ajándék!
-Köszönjük szépen!

by **Szophie** Vas. Dec. 28 2014, 20:08

Figyeltem, vizslattam az arcát, az arcukat. Érdekelt, vajon tényleg sikerült-e hasznos, vagy legalábbis tetszetős ajándékot találnom.
Be kell vallanom, ez az első alkalom, hogy személyre szabott ajándékokban gondolkodtam, mármint ilyen szinten. Tavaly egyszerűen letudtam süteményekkel mindent. Idén, úgy döntöttem, megpróbálok egy kicsivel több erőfeszítést beleáldozni az egészbe. És valami nagyjából maradandót alkotni. Főleg azután döntöttem el ezt, amikor Shukakutól megkaptam küldemény formájában az aranyos kis nyakláncot. Igazán szép volt, és Vezéré is, habár őt egy csöppnyit még zavarta. A kapcsolatgyűrűkhöz annak idején hozzászokott, de azt is a mancsán viselte. Sosem olt nyakörve, és semmi, ami hasonlított volna rá. Persze majd ehhez is hozzá fog szokni. Már most látom rajta, hogy kezdi elfelejteni, hogy rajta van, ugyanis már nem birizgálja fél percenként mancsával a nyakát. Talán már eszébe sem jut, hogy ott van.
Azért is tartottam különösen aranyos ötletnek az ajándékot, mert a hasonlóság a két nyakék között jelezte, hogy mi egy idomár - pet pár vagyunk. Még akkor is, ha eltávolodunk egymástól.
Szóval mindezek miatt elhatároztam, hogy megpróbálok én is hasonló jellegű örömet okozni másoknak. Az első Karácsony volt ez, amikor ezt tettem. Így hát persze, hogy izgultam, mit is fog gondolni az ajándékomról..
És felragyogott a szeme, kivirult az arca. Ezzel egyidejűleg pedig az enyémre is mosoly költözött, még ha halovány is, és még ha a sápadtságot ez sem tudta eltüntetni. A meggyötört arckifejezést is csak pár pillanatig.
- Örülök, hogy tetszik. - öleltem viszont az idomárlányt, megpróbálva Timidust is belevonni az ölelésbe. Vezér persze nem ölelt, de ölelődött.
- Én is segítettem a választásban. - tette hozzá csendesen végül, amikor felszusszant, majd újra mögém lépdelt, a már-már szokásos helyére.
- Nos.. szerintem most, hogy ezt letudtuk, mehetünk is vadászni. - néztem szét a mezőn, ahol magasra nőtt a fű, és reményeim szerint mindenféle érdekes állat bújt meg benne.
- Még nem voltam ezen a környéken. Érdekes dolgok élhetnek erre.. - és lám.. Mindeközben tényleg elterelődtek a gondolataim. Habár az agyam egy eldugott kis hátsó részében továbbra is ott szólt a hang: hétkor.
Végül Vezér meg is neszelt valamit egy fűcsomóban. És vetült.. És.. talált!

Hangyász ["Szívesen megkínál hangyával"]

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 08:17

Nem. Valami még mindig nem volt teljesen szuper. Szophienak most már teljesen meg kellett volna nyugodnia, hiszen ennél jobban Shu ki sem mutathatta volna, hogy mennyire tetszik neki az ajándék. Még Timidust is oldalba bökte, hogy mutasson valamiféle örömöt, és szegény sárkányka igazán próbálkozott… de ezek szerint ez sem volt elég, vagy éppenséggel nem ezzel volt a baj. Perdig még Vezér is segített a választásban, tehát együtt találták ki.
-Neked is nagyon szépen köszönjük, Vezér. Mindkettőtöknek. Nagyon jól kitaláltátok, hogy mit szerettünk volna karácsonyra.
Valahogy terelni akarta a gondolatait. Mármint Shu, Szophie gondolatait elfele arról, ami annyira letörte a lányt, hogy az ilyen észrevehetően kiült az arcára. Próbált gondolkodni azon, hogy vajon mi változhatott, de semmi nem jutott eszébe… a konkrétumon kívül. A konkrétumot azonban nem akarta felemlegetni, hiszen abból csak veszekedés lenne. Ilyenkor, karácsonykor biztosan jobban hiányoznak a szülők, rokonok, kint ragadt barátok azoknak, akik már itt élik az életüket. Shukakunak is hiányoztak, mindössze ő tudta, hogy kint sem érhetné el őket, mindössze csak Timidust veszítené el a kijutással. Nem mondhatta azt Szophienak, hogy megérti, mert ez nem volt igaz. De valamit mondania kellett. Halkan csipogott Timidusnak, hogy szerezzen valami cuki állatot. Az idomárnak persze a hangyász is cuki volt, de azért őt nem mindenki sorolta ezen állatok közé. Amíg pedig Timidus teljesítette a küldetését, addig Shunak kellett szóval tartania Szophiet.
-Igen, itt élnek a legkülönlegesebb állatok. Mi már egyszer bejártuk a területet, és láttunk orrszarvút, dingót, farkast, baglyot, majmot, sünit és egy…
Itt egy kicsit kuncogott, majd megcsóválta a fejét.
-Hát, a teljesítmény szerint ez egy Vészmadár, de szerintem nem nagyon értett az állatokhoz az, aki elnevezte. Semmi köze nincsen a vészmadárhoz, igazából riasztómadárnak hívják… azt hiszem így lehet legjobban lefordítani. Angolul Go-away-bird a neve. Már meg is írtam Kayaba Bácsinak, hogy javítsa ki a hibát az állatka elnevezésénél. Ha láttad a Sivatagi show filmet, akkor tudod. Jaaa, és láttunk még egy Wyvern-t is. Timidus összebarátkozott vele… azt hiszem…
És ekkor az emlegetett Timidus meg is érkezett, mancsai között egy mosómedvét tartva.
-Most pedig, hogy hoztunk neked cuki állatkát, vidulj fel… vagy meséld el, hogy mi a baj…

(mosómaci)

by **Szophie** Kedd Dec. 30 2014, 13:57

Vezér nem engedte el rögtön a hangyászt, én pedig kinyújtottam kezem az állat felé. Az hosszú órrával.. ormányával? Szóval azzal a furcsa szervével tapogatózva szintén felém nyúlt, a kezem felé. Talán megsimogathatnám..
- Tessék. Az ételem. Csak engedj el! - szólalt meg valahonnan mély, de nőies hang, én pedig akaratlanul is összerázkódtam ijedtemben, miközben jobbra-balra kezdtem figyelni. Aztán valami csiklandósát éreztem a tenyeremben, és így figyelmem oda összpontosult. Pár hangya mászkált a tenyeremben, én pedig értetlenül pöcköltem le őket magamról.
- Hát ezért adom én oda neked a tízóraim? - szólalt meg újra a hang, egészen morcosan. - De elég legyen! Engedj már el! - és a hangyász kapálózott Vezér mancsai alatt. Én pedig hitetlenül meredtem az irányába.
- Te is.. Te is hallottad? - fordultam Shukakuhoz. - Itt.. itt beszélnek az állatok? - kérdeztem, értetlenül meredve az állatra.
- Nem ismerem ilyen jól a madarak fajtáit. És a filmet sem láttam. - vallottam be, ám igazán nem szégyelltem magam miatta. Nem tudhatok én sem mindent..
- Viszont tényleg ez a legérdekesebb vadász terület, amit eddig láttam. Beszélnek.. Komolyan beszélt hozzám! - hitetlenkedtem, megrázva a fejem. Vezér közben szaladni hagyta a hangyászt. Én pedig ahogy utána néztem, elbizonytalanodtam. Vajon nem csak a képzeletem játszott velem? Az elmúlt két nap hatására talán becsavarodtam volna? Ehhehh, könnyen lehet. Sosem éreztem magam igazán normálisnak. És ami azt illeti, az elmúlt két nap amúgy sem telt túl normálisan. Mézes tejbe fojtva bánatom, evés nélkül, alvás nélkül.
Értetlenül pislogtam Shukakura. Tehát ő is látja rajtam. Hát persze, hogy látja. Ez a sápadtság nem olyasmi, ami nem tűnik fel akárkinek, akármennyire is próbálom leplezni.
- Nos.. bonyolult az én bajom. - sóhajtottam. - Köszönöm az állatkát. - mosolyodtam el haloványan, miközben a mosómedvére pillantottam. Vajon.. ő is beszél?
- Hát.. mosómaci! - szólítottam meg, én sem teljesen tudva, hogyan is kéne az ilyesmit csinálni.
Vezér közben értetlen pillantásokkal jutalmazott, és hol rám nézett, hol Timidusra, hol a medvének elnevezett kis lényre.

by **Shukaku** Kedd Dec. 30 2014, 14:50

Shu értetlenül, ugyanolyan értetlenül nézett Szophiera, amilyen értetlenül nézett Vezér Timidusra, és ezután már a kis idomár tekintete is a farkas szemeit kereste, szinte könyörgően, hogyha a társa nem mondja el, hogy mi is konkrétan az ő hatalmas problémája, miért ilyen letört, bánatos és sápadt, akkor legalább Vezér legyen az, aki egy kis fényt csalogat be abba a sötét alagútba, ami jelenleg elválasztotta Shut attól, hogy legjobb szándéka szerint, barátilag segítsen a másik idomárnak… még akkor is, ha nem igazán tartotta őt a barátjának, de legalább már kedves ismerősnek, akivel az Aréna után kicsit jobban megértették már egymást, és nem arra az ősrégi, elbaltázott szafarira kellett építkezniük. Még közben arra is rájött, hogy igazából kedveli is ezt a lányt, csak ne lenne közöttük az a buta ellentét, hogy Szophie éppen azért harcol, amit Shu a világon mindennél jobban el akar kerülni. Szóval bonyolult dolog volt ez, de mindössze egyvalaki létezett, aki megadhatta rá a választ. Mármint Kayaba Akihikon kívül. Shu nem merte azt mondani, hogy nem beszélnek az állatok, de azt sem, hogy beszélnek… valahol azt olvasta, hogy nem szabad felébreszteni az alvajárót, meg őrültekkel vitatkozni… de attól is félt, hogy őrültnek nevezze Szophiet, hiszen akkor most egy őrülttel van egy helyen, ráadásul Vezér meg hozzá is van kötve, és a lány nem akart szegény kutyulinak ilyesmit, szóval nagyon reménykedett abban, hogy nincs igaza. Timidus azonban, aki nem nézett se ide, se oda értetlenül, megadta a választ.
-Három lehetőség van. Vagy Szophie megőrült, ami valószínűtlen. Vagy egy küldetésen vesz részt, ami már valószínűbb. A legvalószínűbb azonban az…
Itt a lány mellé röppent, és elé tartotta a mancsát.
-Megtennéd, hogy a mancsomba helyezed a kezed?
És amennyiben Szophie megtette, Timidus pár gyors, gyakorlott mozdulattal lehívta a menüjét, és belépett a képességek leírásába, ahol valószínűsíthetően már ott díszelgett az idomár legújabb képessége.

by **Szophie** Csüt. Jan. 01 2015, 13:36

Észrevehetően megváltozott a légkör. Láttam azokat a pillantásokat mindenkitől, és még ha nem is volt egyik sem vádló, azért éreztem, hogy valami itt nincs rendben. Velem. Tényleg megőrültem volna? Ennél is jobban? Rolling Eyes

És itt, ebben a különös játékban egyáltalán létezik ilyesmi? Jó, persze, létezik. Csak én eddig azt hittem, hogy... Nem is hittem igazán semmit. Bele sem gondoltam. Csak azt tudtam, hogy az az állat beszélt hozzám. Még ha én magam sem hiszem el.
Nem éreztem változást, semmit. Persze tudtam, a gondolataim az elmúlt napokban megváltoztak. De ez lenne az őrület? Ez.. annyira természetesnek tűnik a szememben. Persze. Hisz ki az, aki tudja is magáról az ilyesmit? Hehehehh.
Vezér segítségkérőn pillantott Shukakura, miután megvonta a vállát a lány felé, ezzel jelezve, fogalma sincs, itt most mi történik. És azt sem tudja, mi az oka a bánatnak. Vezér csak azt tudta, hogy kis gazdája szomorú. És csak találgatni tudott, az okokat maga sem ismerte, csak sejtette. Hisz a fiú látogatása után történt minden. A lovag ennek az egésznek a kiváltója.
Aztán a pet és idomárja is egyszerre kapták fel fejüket, ahogy Timidus megszólalt.
Az első lehetőség hallatán csak megértően lehorgasztottam a fejem, ám a másodiknál már egy kicsit magabiztosabban ácsorogtam ott, és Vezér szeme is felcsillant, a harmadik lehetőségnél viszont mind a ketten értetlenül álltunk. A kezemnek mi köze a dologhoz? O.o Végül odaadtam a mancsba, és érdeklődve néztem, ahogy Timidus babrál a menümben, lassan megértve, mit is akar. Mivel nem akartam, hogy belelásson a képességeimbe csak úgy, így végül elvettem a kezem, megköszöntem neki, majd magam kerestem meg a leírást. És ott volt.
- Azta... - ragyogott fel a szemem, már amennyire egy sírástól meggyötört szem képes az ilyesmire. - Tudok beszélni a mobokkal! - osztottam meg velük is ezt a hasznosnak és érdekesnek tűnő dolgot. - Szóval nem vagyok bolond. - morogtam még.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 01 2015, 14:16

Éééés, Szophie ismételten szerzett egy jó pontot Timidus szemében. Általában ahhoz szokott hozzá az emberekkel kapcsolatban, hogy ha sikerül az érzelmeikre hatva vagy felhúzni, vagy elaltatni őket, akkor könnyebben lehet őket befolyásolni, valamint figyelmetlenebbé vállnak, és könnyebb őket hibába kergetni. Azt még Timidus is látta, aki nem volt valami ügyes a mimika és az érzelmek felismerésében, hogy az idomár eléggé ramaty állapotban van, hiszen még Shu is rákérdezett arra, hogy mi is pontosan a baj. Na most kedvenc sárkányunk nem is Timidus lett volna, ha a végtelen segítőkészség és találékonyság mellett, amivel kikövetkeztette, hogy mi is állhat Szophie, hirtelen Dr Dolittle-é válásának hátterében, azon túl ki is használja az alkalmat arra, hogy egy kis bepillantást nyerjen a lány menüjébe, pontjaiba, meg minden egyébbe, amibe a lány, hála a letörtségének, betekintést enged. Na és ekkor jött a koppanás, mert az idomár még ebben az állapotában is résen volt, és elkapta a sárkány mancsát, majd önállóan folytatta a kutakodást. Timidus pedig csak elismerően bólintott. Na de így, hogy már ez is kiderült, és meg is lett osztva, végre Shu is hozzászólhatott. Nem mondhatjuk, hogy egyáltalán, egy pici irigység sem volt a lányban amiatt, hogy ezt a szupijó képit nem ő kapta, hanem Szophie, de emellett igazán képes volt együtt örülni a másikkal.
-Ez tényleg nagyon idomáros képesség! Látod, Kayaba Bácsi is azon van, hogy felvidítson, szóval… elmondod végre, hogy mi a baj, vagy hagyod, hogy itt aggódjuk halálra magunkat Timidussal és Vezérrel? Tudom, hogy a frontharcosok nagyon erősek, meg nem kell nekik mások segítsége, meg mittudomén, de azért egy picit azért engedhetnéd, hátha van értelme…

by **Szophie** Szomb. Jan. 03 2015, 00:11

- Nem kell idomárnak lenni ahhoz, hogy jó képesség legyen a mobokkal beszélgetni. - jegyeztem meg egy félmosollyal. - De igen, voltaképp idomáros. - a Kayaba bácsi ajándéka félmondatot viszont nem nagyon értettem, de azért bólintottam.
- Aggódtok? - kérdeztem meglepődve. Vagyis persze, hisz máskülönben nem kérdezte volna meg, mi a bajom. De azért halálra aggódni magad más dolog. Az a kifejezés egy erősebb aggódásra utal, mint a sima megkérdezős lehetőség. De mégis miért érezne ilyet? Hiszen annyira nem állunk mi közel egymáshoz. Timidussl meg pláne nem. Bár kétlem, hogy a sárkány valóban érezne ilyesmit. Shukakuról talán elhiszem. Vezérről meg.. hát, én is ezt érzem. De mitől lesz jobb, ha elmondom?
Aztán a következő pillanatban egy csöppnyit megütköztem a szavain.
- Egyáltalán nem vagyok erős, csak mert kibattyogok a frontra, és teszem, amit parancsolnak. Ez semmi. Még hasznos is csak Vezér miatt vagyok. - magyarázom, hevesen gesztikulálva. Segítség? Mások.. segítsége? Ilyesmire.. szükségem lenne? Vagyis.. Ilyen esetben nem hiszem. Ez nem olyasmi, amiben képesek lennének segíteni, hisz nem is lehet. Egy megoldás van, azt pedig megléptem. Csak a mellé járó fájdalmat élem meg. Hisz szerettem. Mit beszélek.. Szeretem. Ezen pedig nem lehet változtatni. Csak én vagyok képes rá, hogy túltegyem magam a rajta.
- Nem azért nem mondom el.. Vagyis.. Ez bonyolult. - sütöttem le a szemem. És mégis.. Pont egy kislánynak mondjak el ilyesmit? Pont ő segíthetne?
Ekkor egy fekete kis dolgot láttam meg a fűcsomóban mozogni. Intettem Vezérnek, hogy hagyja békén, majd kinyújtottam felé a kezem, és a képességemet használva szólítottam meg. Kedvesen beszéltem, és megnyugtattam, hogy nem bántom, csak megsimogatni akarom. Ő közelebb is merészkedett, hozzáérintette az orrát a kezemhez, majd elszelelt. Úgy tűnik, nem az a merész fajta. Ahogy beszédes sem. Gondolataiból csak a félelmet hallottam, és a szándékot arra, hogy adott esetben akár meg is támadjon. De mivel nem tettem semmilyen hirtelen mozdulatot, úgy tűnt, csöppnyit megenyhült. A megfogás utáni pillanatban már támadószándékot sem éreztem tőle, egyszerűen csak a félelmet továbbra is. Az nem múlt el, még úgy sem, hogy nem bántottam egyáltalán.
- Nem hiszem, hogy tudnátok segíteni.. Ez nem olyasmi. - folytattam a megkezdett beszélgetést.

Méhészborz ["Vigyázz vele, mert ő aztán nem fél semmitől"] - Avagy mégis? Razz

Kifogtam az egyetlen példányt.x3

by **Shukaku** Szomb. Jan. 03 2015, 09:47

-Igazad van, mindig jó képesség a mobokkal beszélgetni.
Helyesbített azonnal Shu is, de mivel Szophie azt aláírta, hogy a képesség valóban idomáros, így szerencsére ezen nem kellett vitatkozni. Csuda jó volt, hogy már több perc eltelt egymás társaságában, és még mindig nem akarta senki ráerőltetni Shura a saját világnézetét… valahogy üdítő volt a sok veszekedő felnőtt után, még így is, hogy Szophien látszott, hogy nagyon el van kámpicsorodva valamitől. Az meg már csak a hab volt a tortán, hogy megütközött azon, hogy ők aggódnak értük.
-Hát persze, hogy aggódunk! Hisame óta… meg… meg nem is tudom, hogy mi történt, szóval persze, hogy aggódom, hogy miért vagy szomorú. Itt senkinek nem szabadna szomorúnak lennie.
Hogy Timidus aggódott-e? Nos, ha emberi szavakkal akarjuk leírni a sárkány virtuális elméjében lefutó programot, akkor tulajdonképpen igen. Hogy Szophie miatt aggódott-e? Természetesen nem. Neki jelenleg arra kellett vigyáznia, hogy Szophie nyomott hangulata semmilyen kárt ne okozzon kis védencében. Ezt a feladatát ugyan fogalma sem volt, hogy miként lássa el, de mindenesetre nagyon igyekezett.
-Hát… Ayani azt mondta, hogy még úgy is bátorság kell kimenni a frontra, hogy tudjátok, hogy semmi bajotok nem eshet a burok miatt. Én sem értettem vele egyet… és le is kiabálta miatta a fejemet... de örülök, hogy akkor te is így gondolod…
Arra már nem is mondott semmit, hogy a lány csak Vezér miatt hasznos a csatában. Ez Shu számára, a sárkány mellett már régóta teljesen egyértelmű volt, és egyáltalán nem gondolta megalázónak vagy lealacsonyítónak. A méhészborz feltűnése egy időre megszakította ugyan a beszélgetést, ám közben Shu valami olyasmit fedezett fel a fűben, ami elindította a fogaskerekeket az agyában.
-Hát… ha nem akarod elmondani, akkor nem nyüstöllek, de azt nem fogom hagyni, hogy itt szomorkodj a rengeteg gyönyörű állatka között. És azt is be fogom bizonyítani, hogy nem csak te beszélgethetsz az állatokkal.
Öltötte ki a nyelvét a másik idomárra, majd óvatosan elindult az egyik irányba, majd leguggolva el is tűnt a magas fűben, egy bokor mögött. Csak pár perc telt el, és egy csinos kis madárkával a karjaiban tért vissza.
-Nézd Szophie, ugye milyen gyönyörű?! Lantfarkú madár, ráadásul egy kislány. Onnan lehet tudni, hogy a tojóknak csak tizenkét farktolluk van. Na és figyelj, nézd mit tudok!
Odafordult a madárhoz, és jól hallhatóan megszólalt.
-Mondd szépen amit megbeszéltünk! Szophie…
-Szophie vidulj fel! Szophie vidulj fel!
-Látod? Na jó, igazából csak hangokat tud utánozni, de azt rengeteget… de ő is azt szeretné, hogy vidulj fel!

(Lantfarkú madár)

by **Szophie** Szomb. Jan. 10 2015, 20:37

- Sehol sem kéne senkinek sem szomorúnak lennie. Nem igazságos dolog. - sóhajtottam. - De sajnos az emberek tesznek róla, hogy ez ne így legyen. - megbántanak. Akarva, vagy akaratlan. Mindig ez történik. Folyamatosan kést döfnek belém, pedig én nem akarok ártani senkinek. Sosem akartam. Csak egy kisgyerek voltam, mégis elvették tőlem a szüleimet. Nem hiszem, hogy holmi sors miatt lenne ez így. Sosem az a legnagyobb probléma. Azért történt az akkor, mert a szüleim olyan életet éltek, amilyet, és azzal foglalkoztak, amivel. Ők maguk voltak azok, akik magukra ezt a bajt hozták. És ezzel rám is. Ők döfték bele a kést a hátamba.
Most pedig Makoto. Bár ez részben az én tökéletlenségemnek a hibája, mégis, miatta történt, ő tette ezt velem. Akárhányszor a szívembe fogadok valakit, mindig ez történik. Mintha a szeretetem okozná az egészet. Mennyivel egyszerűbb érzések nélkül.. Egy olyan világban, ahol senkinek sem számít, mi is van velem.. Csak talán neki. Ennek a kislánynak, aki most kedves velem. Jelen állapotban számít neki. De mi lesz két hét múlva? Mi lesz később? Ha a barátom lesz mondjuk, vagy hasonlók. Akkor fogja magát, és csinál valamit, amivel a padlóra küld. Ahogy mindenki ezt teszi körülöttem időről időre. Elhitetik velem, hogy fontos vagyok, elhitetik, hogy jót akarnak, hogy foglalkoznak velem. Pedig ez egyáltalán nincs így. Én naiv, aki még hitt is nekik..
- Először én is féltem a bosson. Sőt, az első pár alkalommal végig. Akkor még burkunk sem volt. - sóhajtottam. - Nem tartom fontosnak ezt. Az elején frontharcosnak sem éreztem magam, akkoriban annyival erősebbek voltak a többiek. Nem ismertem egyiket sem, és mivel kicsi voltam, ők nem is szóltak hozzám. Aztán ahogy nőtt a szintem, barátkozni kezdtek velem.. Vagy valami olyasmi. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam róluk. - húztam el a szám. - Viszont a mai napig nem érzem magunkat erősnek. Mármint.. azért, mert a fronton vagyok, nem vagyok erős, vagy jó. - Vezér ellenkezve felhördült, de végül nem fűzött hozzá semmit az egészhez. Tudtam jól, hogy számára fontos ez az egész, hogy presztízs kérdésnek tartja, és büszke arra, hogy egy boss ellen mehet. Szabályosan imádja azokat a harcokat, mert ott érzi csak azt, hogy igazi ellenfélre akadt a boss személyében. Tudom, hogy minden egyes bosst tisztel az ereje miatt. És a frontharcosokat is sokra tartja, mivel képesek egy ilyen szörnyet legyőzni.
- Igazán sokat tudsz az állatokról. - jegyeztem meg, nézegetve a madarat, miután kuncogtam egyet rajta, ahogy az beszélt. Most már muszáj volt jó képet vágnom, és úgy tennem, mintha megoldódott volna minden problémám, hiszen valamivel értékelni akartam, hogy a lány ilyen kedves velem. Jelen pillanatban. Nem olyan nehéz mosolyogni egy kicsit a kedvéért. Hogy legalább én ne tegyek rosszat vele.
- Mégis mikor, vagy hogy tanultad meg ezt mind? - kérdeztem meg, próbálva nem foglalkozni azzal, hogy ezzel talán tolakodó vagyok.

by **Shukaku** Vas. Jan. 11 2015, 09:06

Shu sem gondolta volna, hogy ennyire, ennyire nagyon hasonlítanak Szophieval. A lány szavaiból szinte sütött ugyanaz, amit ő is gondolt az emberekről. Minden, és akkor még a gondolatait nem is hallotta. Shu is ugyanazért nem keresett barátokat, csak rövidebb ismeretségeket, hiszen eddig bárkit talált, az eltűnt mellőle, az becsapta, vagy éppenséggel meghalt. És a kimondott szavak… az emberek tesznek róla, az emberek tehetnek róla. Shu bólintott. Itt, ebben a tökéletes világban, itt is az emberek rontottak el mindent. Aki megpróbált beilleszkedni, akinek nem csak a harcon járt az esze, hanem boltot nyitott, vagy kutatott, mint Maxweld professzor, vagy normális munkát vállalt, mint Adrian, nekik nem esett semmi bajuk. Azok, akik direkt keresik a bajt, azok pedig… és ez nem a mobok hibája. Nem a medve hibája ha a hülye turista letér az útról és besétál a barlangjába. Az itteni mobok is csak a területüket védik. De a mobokon kívül… a mobokon kívül csak az emberek ölhetnek meg… akik ellen sokszor még védekezni sem lehet. Minden az ő hibájuk. Minden szörnyűség miattuk van. És most már Timidus és Shu sejtése is teljesen beigazolódott. Csak szomorúan tudott bólintani. A frontharcosok azért nem segítenek a kicsiknek, azért hárul ez a feladat egy kislányra, mert a kicsiket egyszerűen nem tudják felhasználni az idióta bossozásukhoz, és így már nem is fontosak. Nem mintha Petert vagy Judyt megvédték volna… talán senki nem fontos nekik a bosson kívül. Nem volt mit hozzáfűzni. Mindenben igaza volt. A legtöbb ember, gonosz és önző. Már talán Shu is más irányba terelte volna a kérdést, amikor Szophie, aki végre valahára felvidult picit, megtette helyette. És most nem is volt szomorú az emlék, pedig annak kellett volna lennie. De nem volt az, mert annak a tudásnak hála teljesít most ilyen jól Aincradban… megérte… és már nem is érdekelte az, hogy nem közösködött vele senki.
-Az… az intézetben. Nem nagyon voltak… barátaim… vagy ilyesmi… szóval olvastam vagy neteztem. Természetfilmeket. Mindenfélét. És az iskolában is én voltam a legjobb ilyenekből… meg itt is folytatom, mert majd szeretnék egyszer Maxweld professzor mellé szegődni teljesen. Az jó lenne… de amíg senki nem foglalkozik a kicsikkel, addig én sem tudok csak az állatokkal... meg Timidusnak nem is lenne elég ennyi, mert ő meg más dolgokat szeret csinálni.

by **Szophie** Csüt. Jan. 15 2015, 12:29

- Óóó... - csúszott ki a számon a megnyilvánulás. Félreértés ne essék, egy pillanatra sem sajnálkozó volt ez a hang. Olyannyira tárgyilagosra, fájdalom nélkülire sikerült a megnyilvánulása, hogy az engem is meglepett. Mint ahogy az őszinteség is, amelyet irányomba tanúsított. Mindenesetre ez értelmet adott pár dolognak a lánnyal kapcsolatban. Persze nem jutott eszembe semmilyen negatívum, ami általában az intézetben felnőtt gyerekekről az emberek fejében van. Inkább csak olyasmin gondolkodtam, mint hogy vajon mi volt az oka annak, hogy nem voltak barátai. Ő akarta így? Vagy valami miatt kiközösítették? És ha így történt, miért? Hisz egyáltalán nem tűnik olyannak.. Amennyire én megismertem, semmi okuk nem lehetett rá. És túlságosan nyitottan beszél erről ahhoz, hogy fájdalmas pont legyen az életében. Persze Aantole is nyitottan beszélt nekem arról, hogy megverték az iskolában, mindezek után pedig talán lehet, csak én vagyon ilyen kis titkolózó.
És ha Shukaku maga akart elszigetelődni, akkor miért? Vajon azért, amiért én magam is? Hisz neki sem voltak szülei.. Vajon emlékszik rájuk, mint én? Mert akkor azt hiszem, értem az okát, és hogy miért bólogatott az előbb helyeslően.
De most nem ez a lényeg. Hanem a tudás, amelynek a birtokába került. Milyen érdekes, hogy mindenfajta kényszer nélkül rávette magát a tanulásra, és örömét lelte benne. Ahogy nekem sem volt kötelező bejárnom az órákra, apuék nem akartak kényszeríteni. Mégis megtettem, és szerettem.. Pedig hányan vannak, akik nyűgnek érzik mindezt.. Nem is értem, miért.m:suspect: Persze én nem jártam iskolába, így nem tudhatom, milyen ott tanulni. És lehet, Shukaku csak egy kivételes eset.
- Maxweld professzor? - kérdeztem vissza, nem értve, ki az, vagy mi. - Kicsikkel? - folytattam az értetlenkedést.
- A petek már csak ilyenek. - néztem a sárkányra, majd a fűben elfekvő, hasát süttető Vezérre. - Úgy gondolom, okkal kaptunk pont olyan petet, amilyet, nem pedig véletlenszerű sorsolással. Mert kaphattam volna egy lustát, vagy egy félőst.. Akkor sehol sem tartanánk még mindig. - sóhajtottam. - Azt hiszem, elvesztem volna már az elején nélküle. - láttam, ahogy a farkas füle botját megmozgatta, és halovány mosolyra húzódott szája a hangos elismeréstől. Ilyesmit ritkán kap, valljuk be, nem szeretem kimondani az ilyesmit. De az elmúlt napokban amennyire foglalkozik velem, eltűr, és segít.. Megérdemli.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 15 2015, 20:55

És végre! Végre nem lesajnálták, hanem tényleg olyan csodálkozó felkiáltást kapott, amilyet szeretett volna mindig is. Jó, persze biztosan tárgyilagos volt, meg Szophie is annak szánta, meg annak is érezte, de az Shunak nem jelentett semmit, és csöppet sem érdekelte. Végre nem sajnálkozó sóhajtást kapott, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy úgy érezze, hogy Szophie mindamellett, hogy el is mondta, hogy ő mennyire rengeteget tud az állatokról, most valóban elismerő Ó-val illette a személyét, és ez hatalmas dolog volt. Főleg Szophietól, aki ugye eddig igen erőteljesen morcogott, ráadásul a megismerkedésük sem volt valami zökkenőmentes… most meg kiderül, hogy ugyanazt gondolják a frontról, a frontharcosokról, talán a petekről is valami nagyon hasonló véleményük volt, és a kislány titkon reménykedett abban, hogy Junon kívül talán talál még valakit, aki Kayaba Bácsival kapcsolatos érzéseit is meg tudja érteni… de ezt gyorsan kiverte a fejéből. Nem. Nem lesz ilyen. Nem lehet ekkora szerencséje. Mindig csalódott az emberekben, mindig csak túl szépeket gondolt róluk amikor egy kis figyelmet kapott, és könnyedén megvezették majd pofára ejtették. Most nem lesz ilyen elhamarkodott. Meg egyébként sem érdemli meg. Megkapta ezt a csodálatos világot, megkapta Timidust, most pedig már Jun is ott van mellette… biztos nem történik olyan csoda, hogy neki két barátja is lehessen. De túl sokat gondolkodott, na meg persze ott volt a buta vigyor is a képén, szóval megrázta a fejét, és igyekezett emlékezni a feltett kérdésekre, amit hallott ugyan, de…
-Izé… hát… Maxweld professzor. Prof. Arthur Leopold Maxweld. A természettudós a Kezdetek Városában. Tudóóóód, aki a kristályíráshoz való tintát kísérletezte ki. Bétatesztelő volt, és ő is keresi a növényeket meg az állatokat. Minden felfedezésemről be szoktam neki számolni, meg néha segítek is neki… dolgokban…
Itt egy kis szünetet tartott, mert igazából nem a kérdésre válaszolt, hanem igyekezett azt kitalálni, hogy mire kérdezhetett rá a másik, lévén a kérdést a merengés miatt nem hallotta.
-A kicsik pedig… hát… segítünk a kicsiknek. Mivel a nagy céhek csak akkor segítenek nekik, ha hajlandóak utána bossozni, meg elég gyorsan fejlődnek… sokan nem akarnak harcolni, meg bossozni sem… meg… meg kijutni sem… de mi nem akarjuk, hogy ők meghaljanak, szóval segítünk nekik. Például gyakorlunk velük, mert a nagyok közül senki nem gyakorol velük, mert kevesebb Exp-t kapnak értük. Vagy… vagy veszünk nekik ételt, italt, szállást, felszerelést, Burkot… ilyesmiket. Csak ilyen csekélységek, amikre nekünk van pénzünk, de nekik meg nincs.
A petes megszólalást szerencsére már hallotta, és arra válaszolnia sem kellett, csak bőszen bólogatnia. Timidus Kayaba Bácsi legnagyobb ajándéka volt a számára. Ezalatt a sárkány még figyelte a párost, majd egy csipogással jelzett Vezérnek, hogy szerinte tiszta a terep, és felröppent, hogy vadásszon is valamit, ha már szafarin vannak.

by **Szophie** Pént. Jan. 16 2015, 23:16

Úgy gondoltam, egyáltalán semmi szükség együttérzést mutatni, és ezt a lány széles mosolya igazolta is. Úgy tűnt, nem igazán vette magára a hiánya. Én pedig nem kívántam pusztán szokásból vagy illemből ilyesmit mondani. Tudom nagyon jól, hogy igazán képtelen vagyok átérezni a helyzetét, hisz sosem voltam így. Ha nem akartam, hogy körülöttem legyenek, akkor azt parancsoltam, ha pedig akartam.. Nos, egy gazdag embert mindig körülzsonganak. Persze most mondhatná akárki, hogy az nem ugyanaz, hisz csak a pénzem miatt teszik.. De ezt sosem tartottam hátrányos tulajdonságnak. Ha az miatt, hát az miatt. Más esetben pedig más miatt tennék. Minden ember önző, és barátokat is csak a saját java érdekében keres. A körülöttem lévők nyíltan a pénzre jöttek. Más körül pedig más okok miatt zsonganak. Ennyire egyszerű a világ.. Egyszerű lenne, ha tényleg csak így működne. De lassan rá kellett jönnöm, hogy tényleg létezik kötődés érzések miatt, még ha ez is önzőségből van. Én nem a pénzéért, vagy mása miatt kötődöm Tachibanahoz. És mindeközben mégis önző vagyok, hisz csak magamnak akarom az érintését, a csókjait, a szavait, a gondolatait, a szerelmét.. Az egész lénye miatt keresem vele a kapcsolatot. Érzésekből.
Kerestem.. De most fogalmam sincs, mi lesz. Egyszerűen képtelen vagyok rájönni. Most is.. Megint ő jár a fejemben. Egyszerűen képtelenség, hogy ennyit gondoljunk valakire. És ezek a gondolatok mindig fájdalmasak. Csak azt tudják az eszembe juttatni, hogy vége.. Hogy nem lehet csak az enyém. Hogy nem vagyok elég jó ehhez. Hiába minden pénzem, vagy akármim. Nem vagyok számára tökéletes, ő nem elégszik meg csak velem. Ritka dolog, és igazán mellbevágó érzés.
- Nem, nem tudom. - néztem rá Shukakura. - Azért kérdeztem. Nem is tudtam, hogy izéé.. Ahhoz nem volt.. tinta.:O Meg ilyesmik. Nem is hallottam még róla. - vallottam be. Újabb dolog a nagy világból, amiről úgy tűnik, csak én nem tudok. Miért nincs itt egy napilap, amiből legalább egy picit tájékozhatok?
- Nem is.ˇ^ˇ - fújtam fel az arcom. - Én is szoktam segíteni. Habár nem mindennapos a dolog, az tény.. Általában elég keveset mozdulok ki, vagy ha megteszem, csak magasabb szintekre. De ha találkozok valakivel, segítek neki. Mondjuk én nem is értem, amit mondasz.. Exp-t kapni a gyakorlásért? Te hol csinálsz ilyesmit? *.* Amúgy Ozirisz is így lett a barátom. Szegény nagyon el volt veszve.

Mindig jót tesz nekik, ha egy lökést aduk a kezükbe az induláshoz. - mosolyodtam el. - Mondjuk.. Annak idején számomra a lökés az a JL volt. Emlékszem, ott voltak a nagy frontharcosok, én meg kicsike kis egyes szintű voltam, egy aprócska, morgó, de nem túl aktív farkassal, aki még félt a nagyvilágtól.. Aznap találkoztam először Hinarival. Én négyes szintű voltam, ő csak egy. Egészen elveszett volt.. De aztán beszélgettünk, és mindkettőnknek jobb kedve lett. Végül közösen vettek fel minket a céhbe, egy ugyanazon napon. - meséltem el a mi kis történetünket.
- Hjajj, akkoriban mennyivel kevesebb is volt a probléma. Ő is felszabadultabb volt, a szomorúság ellenére is. Ma már biztosan nem sikerülne jó kapcsolatot kiépítenünk.. Így is csoda, figyelembe véve a jellemünk különbözőségét.
- Egyébként a céhünknek pont ez lenne a profilja. Vagy legalábbis szerintem.. Silver-kun is ezt teszi, és Hime is mindenkinek segít. A többieket nem nagyon ismerem, de biztos vagyok benne, hogy van okuk arra, hogy közöttünk legyenek.
Vezér eközben nem is mozdult, csak farkát lengette komótosan. A sárkány hívására csak felém fordult, és annyit mondott:
- Terpeszbe! - erre egy kicsit értetlenül meredtem rá, de hát jóól van.. Megtettem.
A következő pillanatban egy újabb hangyász rontott nekem, egyenesen az ölembe. Onnan tudtam, hogy új, mert a másik a fűcsomó közül figyelt. Gondolom, rám szabadította most a párját.. Hátha visszakaphatja a hangyáit, vagy nem is tudom..
- Nem bántottam a feleséged, esküszöm. - ragadtam meg a kisállat testét, és emeltem fel a földről, majd próbáltam eltartani magamtól. - Inkább menj vissza.. - fordítottam a párja irányába, majd hagytam, hogy visszaszaladjon. Hagytam volna, ha megtette volna.. Rolling Eyes

De újra csak engem rohamozott meg.
- No, mi a baj? - kérdezgettem. Ha már tudok beszélgetni velük. Rolling Eyes

by **Shukaku** Szomb. Jan. 17 2015, 16:28

Shu csak megvonta a vállát, és inkább nem foglalkozott tovább a kérdéssel. Most mit mondjon? Hogy ezt az információt mindenki tudja? Hát… ezek szerint nem. Meg tényleg nem volt fontos azoknak akiket nem érdekelt, és ezek szerint Szophiet nem érdekelte különösebben a kristályírás, vagy a növények. Fura, hogy még Yurihime kisasszony sem mesélt neki erről, pedig elvileg egy céhben vannak, és ő nagy virágkedvelő. Persze Shu nem akarta megsérteni Szot, biztos van olyan, amit meg ő tud, és az idomár nem tud. Például azt, hogy miért volt szomorú. De nem, nem szabad kíváncsiskodni, meg okoskodni sem, szóval erőt vett magán, és igyekezett más irányba terelni a témát.
-Hát… izé… akkor most hallottál. Mindegy is. És ha te szoktál is segíteni… mármint azt tök jó dolog! Én mindig csak azt hallom a piciktől, hogy nem segít nekik senki. Mármint… hogy például volt olyan, hogy Anat rendezett egy nagy kiárusítást, ilyen fogd és vidd akciót, ha emlékszel, de a JL például soha nem csinál ilyet. Tudom, mert mindenhol ilyen buta érdekcsoportok működnek, vagy mik.
Azon egy kicsit meglepődött, hogy Szophie meglepődött, de azután gyorsan rájött, hogy hol a bibi.
-Jaaa! Nem úgy csak gyakorlásért, hanem a hivatalos, rendes gyakorlásért. A küzdőtér. Tudóóód, párbajozunk, és a végén mindenki kap valamennyi tapasztalatpontot. Általában ugyanannyit, mert Kayaba Bácsi igazságos, de ha kicsikkel harcolsz, akkor kevesebbet, és ezért is nem gyakorolnak velük a nagyok.
A Hinaris mesélésre Shu elhúzta a picit a száját, és nem is kérdezett bele, hogy akkor most egyes vagy négyes szintű volt-e Szohie. Hinariról nem szívesen beszélt, főleg amióta még egyebeket is megtudott róla. Annak a lánynak sikerült örökre elásnia magát nála. Viszont Silverre már bőszen bólogatott.
-Silver belépett hozzátok? Ő vele egyszer találkoztam, nagyon kedves és tényleg segítőkész. Remélem Hinari példát vesz róla…
Na igen, azt azért nem bírta ki, hogy kicsit ne szúrjon oda.
-Himével meg csak egyszer találkoztam… de ő nem volt valami… meg ő nem Danee céhében van? Vagy már el is menekült onnan?
Az meg már szinte valami kegyelemdöfés volt Hinari céhvezérségének, amikor Szo nemcsak panaszkodott a frontharcosokra, de ki is jelentette, hogy nem ismeri a saját céhtársait, pedig elmondása szerint elég régóta van ott. Az Artessel is ez volt a baj, de még ott is próbálták a csellengőket elkapkodni és segíteni nekik, ha engedték. A kislány csak sóhajtott egyet, megcsóválta a fejét, majd intett egyet Timidusnak, és suttogott valamit a fülébe. Ezután újra Szophiehoz és Vezérhez fordult, és halkan suttogni kezdett.
-Háromig számolunk, utána futunk a tó felé. Egy… kettő… három…
És már futott is Timidus pedig röppent a másik irányba, hogy még idejében eltántorítsa az ott ügyeskedő méhészborzot attól, hogy leverje a kaptárat, ami pont mellettük landolt volna. Ez ugyan már nem sikerült, de a méhek szerencsére a sárkányt kezdték követni, nem a lányokat, szóval végül meg lehetett állni a tópartnál, nem kellett megmártózni. Shu pedig biztosította őket afelől, hogy Timidus a gyorsabb, nem kell félteni.

(méhészborz)

by **Szophie** Szomb. Jan. 17 2015, 16:54

Felnevettem. Tényleg, igazán szívből, tisztán.
- Én is mindig azt hallom. Azért picik. - mosolyodtam el. - Meg hát.. Ki panaszkodik, aki már kapott segítséget? Aki még nem kapott, az el fogja mondani.. Aki meg már kapott, az előrébb is lendül onnantól. Már ha ügyesek vagyunk - magyaráztam.
- Az igaz látod, hogy én sem hallottam még ilyenről.. De másképp is lehet segíteni. Én sem adom oda az összes cuccom a kicsiknek. Suspect

- vakargattam meg a fejem. - Viiiiszont.. Mi ez az érdekcsoportos izéka? - kérdeztem rá. - Én ilyesmiről már megint nem hallottam.>< - ráztam meg a fejem. Soha semmiről nem vagyok tájékozódva. Csodálatos, már megint..
- Jaaaa.. - értettem meg. - Azt hiszem, tudom, miről beszélsz.. Habár nem hiszem, hogy küzdőterezni kéne valakivel, aki még a skilleket sem tudja használni. Én inkább közös mobozást szoktam ajánlani. Justinnal és Ozirisszal próbáltam még meg így harcolni.. Felszerelés nélkül, úgy, hogy egyet ütöttem.. Nos, így is időbe tellett, míg megtanulták a skilleket. És rosszul is érezték magukat, amiért ügyetlenkedtek. Például Ozirisz kezéből kirepült a kard, meg ilyesmik. - meséltem az élményeimet, már majdhogynem lelkesen. Nem mondom, hogy nyoma sem maradt a letörtségemnek, de mindenképpen javult a helyzet, ami a szám lefelé görbülő sarkát illeti.
- Igen, belépett. - bólintottam. - Épp tegnap tudtam meg. Arénáztunk egyet.. Igazán kedves. - és ügyesen elterelte a gondolataimat. Szinte élveztem a vele töltött időt, szörnyű állapotom ellenére is. Habár Shukakuval is kezdjük megütni azt a szintet.
- Valami baj van Hinarival? - kérdeztem, álmélkodva a megjegyzésén. Miért kell Silverről példát vennie?
- Ohh.. Nem-nem. - ráztam meg a fejem. - Yurihime-san. Ő van nálunk. - habár még nem találkoztam a másik Himével, és épp ezért nem is zavar, hogy a neve egyezik a mi Himénk becézésével, már hallottam róla. Tudtam, hogy az Anarchisták tagja. Terrorista. T_T Végre valami, amit én tudok.
A kislány kijelentésén csak pislogtam, de aztán bólintottam, és mikorra a háromhoz ért, megindultam. Szunyókáló farkasom is felkelt, és rohant velünk, ahogy az meg volt neki hagyva, és még csak nem is morgolódott.
- Biztos nem baj, hogy Timit egyedül kergetik a méhek? - kérdeztem meg, mikor biztonságban voltunk, kicsit aggódva a sárkányért. - Remélem, nem csípik meg, vagy valami..

by **Shukaku** Szomb. Jan. 17 2015, 17:22

Most meg nevet. Na persze ez jó dolog volt, hiszen Shu is tudta… na jó, remélte, hogy nem rajta nevet, de most még azt sem sajnálta volna nagyon, ha rajta nevetett volna, csak legyen végre igazán jó kedve… ami végre sikerült. És amit mondott, abban még volt is valami igazság, persze nem teljesen… de azért volt.
-Hát… lehet, hogy igazad van… de én még soha nem találkoztam senkivel, aki külön kereste volna őket, vagy ilyesmi… de azt eddig is tudtam, hogy mások is segítenek, csak sajnos nincs erre valami rendszer… mármint azon kívül, amit Anattal próbálunk… és nem kell odaadni az összes cuccunkat, de hát pár száz arany az nem nagy pénz azért, hogy segítsünk nekik, vagy megmentsük valakinek az életét.
Az érdekcsoporton ő is elgondolkodott picit, mert már nem emlékezett teljesen, hogy mire mondta, de azután beugrott neki.
-Hááát… például egy csomó boltban ki van írva, hogy ennek meg ennek féláron dolgozunk, ezeknek meg ingyen, meg ilyesmi… és ugye a kicsik, akik még nem találtak maguknak céhet, nekik eleve kevés pénzük van, és erre fel még nekik nem is adnak olcsóbban dolgokat, mert senki nem ismeri őket. Ez az érdekcsoport… hogy ki kinek a kicsodája… es ez szerintem nagyon csúnya dolog. Az én boltomban például mindenki ugyanannyiért vehet mindent, és nincs kivételezés.
Újabb kis szünet, amíg megvárta, hogy a lány érti-e amit mond.
-A harcos bigyuszokat Timidus intézi. Azt mondta, hogy azért jobb a küzdőtér, mert ugye anélkül védett területen kívül változna az indikátor, védett területen belül pedig nem látjuk, hogy sikerült-e a sebzés, vagy sem. Meg szeretnek élesben gyakorolni, sőt, amióta megvan az új képim, azóta mindig azt kérik, hogy ne fogjuk vissza magunkat, mert úgy tanulhatnak igazán. És… nem szokták magukat rosszul érezni azért, mert ügyetlenkednek… főleg, mert Timidus nagyon rendes, és nem alázza meg őket, mint például Ren… jó… győzni persze nem hagyja őket… mert az hazugság lenne… de akkor is…
A Hinaris kérdésre újra csak egy vállrándítás volt a válasz.
-Hinarival csak a baj van…
Ennél többet szerencsére azonban nem kellett mondania, hiszen közbeszóltak a méhek. Szophie kérdésére csak elmosolyodott, és megnyitotta maga előtt Timi adatlapját.
-Nem, semmi baja nem lesz, és most sem sebződik. Ha utolérték volna, az látnám. Vannak ilyen MiniQuestek, és ott már kellett egyszer mézet szereznünk, szóval tudom, hogy gyorsabb. Lerázza a méheket, és már vissza is fog jönni.

by **Szophie** Szomb. Jan. 17 2015, 18:15

- Nem hinném, hogy az arany, vagy a felszerelések lennének a legnagyobb problémájuk. - húztam el a számat. - Amíg nem tudnak harcolni, addig nem szerezhetnek ilyesmiket mástól, csak attól a pár adakozó kedvű játékostól, aki van. És hiába ajánlanám fel minden vagyonom, segíteni akkor sem tudnék az összesen. - sóhajtottam.
- Ha valaki az utamba akad, arról gondoskodom természetesen. De tény, hogy nem keresem szándékosan őket. Játszhatunk alapítványosat, de odakint sem működtek ezek igazán.. - vontam vállat. - Sajnos nem tudunk mindenkinek segíteni. Már így is túl sok emberen nem sikerült.. - gondoltam itt Askrre, Lewisre, Ritára, Peterre.. És akkor ezek még csak azok voltak, akikkel tartottam a kapcsolatot. Az a szűk kör, akiről egyáltalán tudok, akiket az agyam nem csak sima áthúzott neveknek fogott fel, hanem képet és érzéseket is párosított melléjük.
- Ez odakint is így működik. A születés, az ismertség.. Ez mind előnyt jelent. Az emberi természet részét képezi a dolog.. De kedves tőled, amit teszel. Csak tudod.. a piac alapú gazdaságban.. - megráztam a fejem. - Szóval.. az emberi alaptermészet nem így működik. És mi van, ha valaki, akinek segítesz, utána ugyanolyan önző lesz a többiekkel? Utána rá is haragudni fogsz? Minden ember önző egy kicsit. - na jóó.. talán nem pont neki, és pont ebben a témában kellene ilyesmiket ecsetelnem. A végén még félreérti a szándékomat. De már késő.. Kimondtam dolgokat, visszavonhatatlanul. És igazak voltak a gondolkodásom szerint. Így tehát nem volt értelme visszavonnom őket.
- Azt hiszem, értem. De valljuk be, a szintkülönbség miatt tényleg nem lehet jó nekik velünk harcolni. Neutral

Lehet, hogy akaratlanul is gyorsabban mozgok, hisz.. Annyival több a pontom rajta.>< De a mozdulatok gyakorlásában segíthetek. Ahhoz pedig nem szükséges párbaj.. Meg.. most nem értem. A magasabb szintűek ha már foglalkoznak egy kicsivel, akkor szerintem lényegtelen, hogyan gyakorolnak vele.. ha időt töltenek vele, akkor csak előnyük származik abból, ha legalább egy kevés exp-t kapnak érte.. Ha meg valaki nem akar időt tölteni velük, az nem is fog. Ne bújjon senki holmi exp szerzés mentsége mögé. - nem mintha az túlságosan jó érv lenne.
Aztán pedig futottunk a méhek elől, így nem kaphattam rendes választ. Azt viszont elkönyvelhettem, hogy Shukakuval valamiért nincsenek túlságosan jóban. És mintha a lány nem is akarna erről beszélni. Oké, akkor nem erőltetem. De azért érdekes.. Nem értem, miért nem jönnek ki.
- Ahha, akkor megnyugodtam. - vettem mély levegőt. - Nem szeretném, hogy baja legyen, csak mert minket védett.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 17 2015, 18:49

-Jajj, most ennyire butának hiszel? Nem akarok én segíteni mindenkin… igazából… pont ezért csinálom. Tudod… régen én is meg akartam védeni azokat, akik… szóval… Hisamét… vagy… vagy Utahimét… akik azt mondták, hogy a barátaim… de nem tudtam őket megvédeni. Most… most inkább segítek mindenkinek, aki megérdemli, de senkit nem akarok csak én megvédeni… de segítek, hogy nehezebben… hogy nehezebben essen bajuk. És ez meg eleve nem odakint van. Mindig csak az odakinttel hasonlítgatják össze, de ez teljesen más ez a világ. Nincs piac alapú gazdaság, vagy micsoda. Sokkal jobb. Itt például van végtelen pénz. Ha elfogy, akkor küldizel egy picit, és megint lesz. Nincs megszabva, hogy mennyi fizetésed lehet, meg igazából a megélhetéshez sem kell… mármint… nem volt jó éhezni, de inkább Timinek vettem valami finomat, amikor még az erdőben voltunk, mint magamnak. Itt nem halsz meg csak azért, mert szegény vagy. És… azt meg tudod jól, hogy miért nem sikerült. Azért, mert senki nem akart nekik segíteni… vagy csak kevesen. És igen, az emberek önzőek, de nekem attól még nem kell önzőnek lennem, mert a többiek azok. Ha valaki segítséget kér, és nem ahhoz, hogy másokat bántson, akkor segítek neki, amennyit tudok. Ez ilyen egyszerű. Nem érdekel, hogy a többiek mit mondanak… ők éljenek csak továbbra is az igazságtalan kinti világukban, ha akarnak, és nekik az jó, de én meg itt élek… és ha a világ igazságosabb, akkor én is az leszek.
A következő mondatnál csak elmosolyodik, hiszen Szo éppen az ő szavait igazolja.
-Igen. Ha ez a világ is olyan lenne, mint a kinti világ, akkor biztosan ilyen sok gondot okozna a szintkülönbség. De mivel nem igazságtalan, így nem okoz gondot. Azt ugye tudod, hogy Kayaba Bácsi mindenkinek a természetéhez meg a viselkedéséhez megfelelő képit ajándékoz. Amikor mi elkezdtünk foglalkozni a picikkel, kaptunk ajándékba egy olyan képit, amivel csökkenthetjük a szintjeinket, és így jobban tudunk velük gyakorolni. A magasabb szintűek pedig… hát na ők például tényleg önzőek. Ha tudnád, hogy Hinari… de… mindegy… látod, itt is van Timidus!
És valóban, a sárkány lassan le is ereszkedett közéjük, mellsőiben két hatalmas lépes mézzel, amit a kezükbe nyomott.
-Tessék. Jó étvágyat.

by **Szophie** Pént. Jan. 23 2015, 15:49

- Persze, hogy ez más hely. Csak az emberi viselkedést hasonlítottam össze a kintivel, ami ugyanazokat a jellemzőket mutatja, mint odakint, ebben nem történt változás. Ez nem helyhez kötött. Ezért is mertem kinti példákkal élni. - ráncoltam össze a szemöldökömet a hirtelen kirohanásra. Nem tudom, vajon beletapostam-e valamibe a lelkében, vagy ilyesmi, de egészen úgy éreztem a szóáradat hallatán, mintha éppen valami nagyon rosszat tettem volna. Pedig én tényleg nem akartam, csak társalogni, beszélgetni, véleményt alkotni. De ha ezzel valami rosszat teszek a lány szemében - akármi is legyen az -, akkor inkább meg kellene próbálnom csendben maradni. Nem akarom, hogy mérges legyen - habár igazán annak sem tűnik, csak talán én érzem ezt, talán jogosulatlanul. Mindenesetre csendben visszavonulót fújtam, és a szám szélét kezdtem el inkább harapdálni.
- Szép elgondolás. - jegyeztem meg azért csendesen még, aztán inkább úgy döntöttem, hanyagolom a témát. Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen megérthetnénk egymást. Én, az érzelmi analfabéta, akinek fogalmam sincs, mire hogyan kellene reagálnom, vagy hogy kellene kezelnem.. Ez a kislány is többet érthet hozzá, mint én. Próbálom megérteni a dolgokat, próbálok alkalmazkodni, szabályrendszert találni rá, meg ilyesmik.. De egyszerűen mindig hibába ütközöm. Néha egyáltalán nem értem, miért tesznek az emberek úgy, ahogy. Egyszerűen fogalmam sincs, mi készteti őket dolgokra. Igazság szerint saját magamat sem igazán tudom megérteni, nemhogy őket.
Nagyot pislogtam a lányra. Nem, nem tudtam. Fogalmam sincs, hogy az akaratom miatt kapom azt a képességet, amit. Igazság szerint én sosem akartam, hogy Vezér beszéljen, vagy emberi alakú legyen. A mobokkal sem akartam igazán beszélni.. Csak.. csak talán egy picikét. Egy párszor megfordult a fejemben. De nekem teljesen más a kívánságom, én nem ezt akarom.
- De ne általánosíts. - ingattam meg a fejem. - Én is magasabb szintű vagyok. - jegyeztem meg halkan. - Mármint.. nem azt mondom, hogy.. - próbáltam kimagyarázni magam. - Szóval.. legalább próbálkozom. Ha nem is annyira nagyon..
A méz láttán egy csöppnyit felderült az arcom, és miután szépen megköszöntem Timidusnak, jóízűen, és csendesen majszolni kezdtem.
Közben Vezér hirtelen fülelni kezdett, majd mellső testével a földhöz lapulva indult meg a fűben, hogy aztán egy hirtelen ugrással egy kecske előtt teremjen, akit aztán szépen meg is fog, majd futni hagyja a jószágot.

Kecske ["Az internet második kedvenc állata"]

by **Shukaku** Pént. Jan. 23 2015, 19:04

Shu is szépen megköszöni a mézet, elfelezi a sárkánnyal, majd eszegetni kezdi, de két falat között azért válaszol.
-Háááát… szerintem igazából igenis helyhez kötött…
Elmosolyodik, és lassan odasétál egy bokorhoz, egy sűrűbb, fasorral szegélyezett részhez, és ismételten pet eleséget tart a fák felé.
-Látod? Kint például sokkal félősebb lenne ez az őzike is, ráadásul nem is simagatnám meg, mert tudom, hogy rajtamarad a szagom, és akkor az anyukája lehet, hogy nem fogadná vissza. Változik az őzikék viselkedése, és emiatt változik az én viselkedésem is vele szemben. Vagy… vagy nézd meg, hogy kint van törvénykezés, meg bíróság, meg ilyesmik, és az teljesen természetes. Itt nincs, mert itt nem érdekli az embereket. Megváltoztak. De elég, ha a bossot nézed. Mindenki azért sír, hogy ez egy gyilkos világ, meg azt is hallottam már, hogy nem bíznak a Burokban, de azért könnyedén bemennek a Boss termébe, és figyeld meg, hogy oda is be fognak menni, ahol mondjuk nem lesz majd használható a Hazatérés Kristály. Láttam már ilyen helyet. Szóval… de, az emberek megváltoznak, és nagyon remélem, hogy egy idő után majd ennek a világnak a szépsége és ártatlansága átragad majd az emberekre, és akkor majd szépen lassan alkalmazkodnak, és minden tökéletes lesz. Csak türelmesen kell várnom, ezt mondta… izé… szóval ezt mondták már mások is, és ha addig sikerül megvédenem pár embert, amíg a helyzet… hogy…
-Konszolidálódik.
-Honnan tudsz te ilyen szavakat?
-Szinoníma szótár.
-Elolvastad az egész szinoníma szótárt?
-Az M betűnél tartok.
-Okkééé… szóval csak addig kell várni, és utána minden jó lesz. És…
Kicsit elhallgat, de továbbra is igyekszik bátorítóan mosolyogni. Nem kiabált, amikor az előzőeket elmondta, sokkal inkább heves beleéléssel és meggyőződéssel beszélt.
-Szóval… ha te nem így gondolod… az nem baj… csak… csak én igen… de nem akarok rád erőltetni semmit… és nem kell csöndben maradnod sem… nem fogok megharagudni… csak látom, hogy… megint túl sokat beszélek, ugye?

(őzike)

by Ajánlott tartalom

Mezőség #3

Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3

Re: Mezőség #3