Re: Mezőség #3

by **Shukaku** Csüt. Május 21 2015, 06:38

Na ezt az üzenetet várta legkevésbé. Nem is. Ezt az üzenetet várták legkevésbé. Így sokkal helyesebb, bár nem jelenti ugyanazt kettejüknél ez a mondat. Shu nem azért nem várta, mert nem akart volna RenAi-val találkozni, hanem azért nem várta, mert nem hitte volna, hogy RenAi akar vele találkozni. Az a hír azért eljutott az ő fülébe is, hogy ők ketten Jinnel jóban vannak. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ám Shu valahogy úgy érezte, hogy Jin és Yuichi rendkívül hasonlóak lehetnek, Yuichi pedig eléggé leírta magát nála már az első találkozásukkor is, most pedig az a rengeteg zagyvaság, amit összehordott a bosson, csak még mélyebbre repítette őt a lány szemében. Hihetetlen, hogy egy ilyen arrogáns valaki életben tudott maradni, és még senki nem pofozta le róla az életpontjait. Na mindegy, egy kis remény azért élt benne arra vonatkozóan, hogy a lány nem azért hívja piknikezni, hogy meggyőzze arról, hogy a JL-ben mindenki mennyire kedves aranyos. Valahogy ez sehogy sem látszott. Szophie is képes volt rázárni a kaput szegény Anthonyra. Hihetetlen egy nőszemély az is… bár ő legalább nem hangoztatja, hogy önzetlen jótevője az embereknek. Ez az egy mentsége volt. Na de Timidus… hát ő nem is akart találkozni a lánnyal. Nem, neki nem voltak személyes ellenérzései vele kapcsolatban, de azt tudta, tapasztalta, hogy amikor vele találkoznak, Shu mindig morcos lesz, veszekedés kezdődik, meg rosszul fogja érezni magát, és neki, mint a lány védelmezőjének feladata volt ezt megakadályozni. Persze Shu akarata ellen nem akart tenni, így amikor az idomár úgy döntött, hogy ad még egy esélyt a lovagnak, akkor ő is rábólintott, és megírta a válaszüzenetet.

Kód:: Szia! Találkozzunk egy óra múlva a szafari északi részén, a mezőségen. Itt vannak a koordináták. Shu & Timi

Mellékelte a kis térképjelölést, majd elindult körbe-körbe a városban. Sétálni akart. Gondolkodni. Rájönni, hogy hogyan fogja elkerülni a kínos témákat amik konfliktust okozhatnak kettejük között. Erre kellett az egy óra… de nem jutott semmire, szóval a megbeszélt időpontban kissé aggodalmas arckifejezéssel várta a lány a megadott helyen.

by **RenAi** Szomb. Május 23 2015, 19:38

Nem kellett sokat várnom a válaszra. Elfogadta a meghívásom aminek örültem, bár ez nem jelenti azt hogy nem lettem volna ideges kicsit miatta. Az voltam, nagyon is hisz hiába akartam szót érteni vele valahogy sose sikerült és ez bosszantott. Magam miatt és miatta is, és hogy miért? Szimplán csak azért mert láttam benne a próbálkozást az igyekezetet és a jót. Mert igen… vannak emberek akiket nem tudok megérteni, vannak akiket nem akarok, de őt meg szeretném és szeretnék neki segíteni. Persze nem a kijutás gátlásában… vagyis már azt sem tudom. Az utóbbi időben elbizonytalanodtam kissé elég sok mindenben, és vicces hogy egy ilyen esetben is pont őt keresem fel. Válaszokat szeretnék? Támogatást vagy pedig hogy ismét éljen bennem a dac a kijutásért?... Magam sem tudom, össze vagyok zavarodva ami talán jó talán nem ezt még nem tudom eldönteni, mint ahogy azt sem hogy merre haladjak tovább. Egy dolgot tudtam csak. Az pedig az hogy ma egy kicsit kikapcsolódok és ápolgatom a kapcsolataim. Nem olyasvalakit kerestem fel akiről tudtam hogy jól fogok bájcsevegni, abban nem lenne kihívás, Shukakut szerettem volna jobban megismerni, és tiszta lappal indítani már ha lehet ilyet. Vissza pötyögtem neki egy rendben-t majd tudván hogy még van egy kis időm, átnéztem hogy mindent viszek-e magammal. Szépen elrendeztem a kosárkámba, kisimítottam a pléd redőit. Majd az asztalon figyelő Kyubei-ra pillantottam. Említettem már neki hogy mire készülök, és érdeklődött is a dolgok iránt. Az utóbbi időben mintha lecsendesedett volna, amit nem is tudok mivel sikerült elérnem, talán türelemmel és figyelemmel. A kezem-nyújtottam neki, felmászott rajta. Persze nehogy még ő fárassza magát a sétálással, én viszont szerettem a közelemben tudni őt. Egy jó tíz perccel hamarabb érkeztem meg a rétre a megadott koordinátákra. A pontoknak köszönhetően eljuthattam ide is, és szépen leterítve a plédet, Kyubeit szabadjára engedve vártam őket és hamarosan meg is érkeztek. Talán már a távolban láthatták is az előkészületeimet. Lehuppantam a plédre, kipakoltam a nyalánkságok egy részét az egyik sarokba és amint ideértek köszöntem is nekik.
- Sziasztok. És köszi hogy eljöttetek. – Bár lehet meg fog rám haragudni Shu hogy konkrét indokok és célok nélkül hívtam ide őket, mármint okom és célom is volt. Az pedig az hogy végre találhassunk egy közösen járható utat. Kyubei nem köszönt nekik, egyiküknek sem még csak nem is biccentett, csupán figyelt és várt. Azt hogy mire én nem tudhatom, de megbíztam benne hogy nem csinál butaságot.
- Üljetek le, és egyetek nyugodtan. – Majd feléjük nyújtottam a sütis tálat. Persze ha sósat akartak abból is tudtak falatozni, akadt itt minden, amit csak akarhatott. Láttam Shun hogy kínosan érzi magát, és az igazat megvallva én is, de igyekeztem kedvesen mosolyogni, elvégre ez az egész az én ötletem volt. Nem tudtam hogy kezdjek bele a dolgokba, hogy mivel kezdjem, hogy meg kell-e indokolnom hogy miért pont őket választottam… Ha nem kezdtek bele semmibe beállt az a bizonyos kínos csönd, amit én olyannyira utáltam hogy csak na… Csönd majd legyen a koporsómba de ne itt és most. Ne olyankor amikor hasznosan, hasznosabban is eltölthetnék. Egy ideig nem tudtam mit mondjak, így meg sem szólaltam.

by **Shukaku** Szomb. Május 23 2015, 20:04

Na akkor helyesbítés. Nem várta a lányt, mert igaz ő is előbb érkezett oda, de RenAi is előbb érkezett oda, és ezt észre is vették, szóval nem a helyszínen vártak, hanem egy kicsit távolabb, hogy időt adjanak neki az összekészülődéshez. Vagyis nekik, hiszen jól látszott, hogy Kyubei is szerepel a meghívottak, avagy az elhozottak, avagy a maguktól eljövők listáján. Ezt nem lehetett előre tudni, de azért az megint csak hasznos, hogy Shu nem olvashatja a postokat. Szabadjára engeded Kyubeit… mintha bármi jogod lenne valaha is korlátozni őt a szabad mozgásában. Az ilyen kifejezésekre Shu majdnem ugyanolyan érzékeny volt, és szó szerint vette őket, ahogyan Timidus is tette, csak éppen általánosságban. Talán egymástól tanultak ilyen tekintetben. És csend. Szörnyű, nyomasztó néma csend. Bár ők ketten köszöntek, méghozzá mind a lánynak, mind a petnek is, választ csak a lovagtól kaptak. Persze ez nem jelentett semmit, Timidus eleve nem volt sértődékeny, és csak azért köszönt, mert Shut zavarta, ha nem teszi, így csak akkor vette zokon a nemköszönést más féltől, ha az Shut zavarta, de Kyubei nemköszönése nem zavarta Shut, mert betudta a pet valamelyik hóbortjának. Igen, nekik sokkal több mindent elnézett mint az embereknek. De még mindig csend. Mindig az a fránya hallgatás, amit nem lehet jól megtörni. Persze egy köszönjük szépen válasz azért született, és vettek is a süteményből, aminek a megkóstolása után még azt is ki lehetett jelenteni, hogy finom, és RenAi, amennyiben ő készítette, rendkívül ügyes cukrász… de ennyi. Ezzel meg is halt a társalgás, szóval fel kellett tenni a talán modortalan, de egyenes kérdést.
-Miért kívántál találkozni velünk?

by **RenAi** Szomb. Május 23 2015, 20:35

Persze hogy szabadjára engedtem Kyubeit hisz a vállamon cipeltem ezidáig, és tudtam jól hogy nem szeret ugrándozni és hasonlók, jobban szereti ha én magam veszem le onnan vagy épp kezemet kinyújtva le tud lavírozni a saját belátása szerint és pont ezért és pont így engedtem szabadon, hisz addig akarva akaratlan is vállam börtönén csücsült és pihengetett. Nem érhette őket meglepetés hisz írtam neki hogy Kyubei is jön és pont ezért örültem. Úgy gondoltam hogy ha másról nem is igazán talán róla fogunk tudni beszélgetni. El akartam neki mondani hogy a tanácsa segített hisz Kyubei modortalan maradt ugyan, de sokkal nyugodtabb manapság aminek nagyon tudtam örülni. Ugyanakkor nem is tudtam hogy mindebbe hogy is kezdhettem neki. Köszöntünk egymásnak, Kyubei természetesen nem. Nem néztem rá rosszallóan, azt vettem észre ha nem szólok rá egy idő után elkezd alkalmazkodni és talán egyszer ő is figyelembe vesz másokat. Viszont most nem is ez volt a lényeg, a köszönés megtörtént, vettek is a sütimből ám leülni nem igazán szándékoztak. Megdicsértek én pedig megköszöntem. És mindez olyan smafu volt. .___. Kifejezetten kellemetlen, csupán illem volt az egész és nem is volt őszinte… azt hiszem, majd végük Timidus törte meg a csendet, és igen válaszokat várt. Olyanokat amiket el is akartam mondani épp csak nem tudtam hogy is kezdjek bele és a kérdése sürgetésként hatott rám, ami csak rontott a helyzetemen.
- Én sem szeretem a csendet… - Értettem félre Timidust hisz nyilvánvaló hogy ő inkább időpocsékolásnak vélte az egészet, és lényegében én is, mármint a csend részét a dolgoknak.
- Beszélgetni szeretnék veletek. – Mondjuk ezt talán magától értetődő volt. És hogy miről is, szerettem volna ha ők dobnak fel valami témát de félő hogy ez nem fog megtörténni.
- Igazság szerint… meg szeretnélek ismerni titeket, rosszul indult az ismeretségünk és ezt valahogy rendbe hozni. – Felelem, és könnyebb volt mint gondoltam. Talán mert őszinte volt, és talán mert nem volt semmi rossz szándék bennem, és mivel a jó dolgokat nem igen ítélik el az emberek így nem féltem hogy ez megtörténhet.

by **Shukaku** Szomb. Május 23 2015, 21:11

Szerintem túlragoztuk. Razz

Szerintem ezt még Shunak sem tudtad volna jobban elmagyarázni, de néha azért elég fura kifejezéseket használsz. A meglepetés pedig… nos nem volt meglepetés, de biztosra sem volt mondva, hogy a macskanyuszi ott lesz a találkán, és legalább egy kis fényt vitt az eléggé szorongósra sikeredett találkozóba. Persze Shu életébe a legtöbb pet fényt vitt, már csak a megjelenésével, sőt, a létezésével is, szóval nagyon jó választás volt a lovag részéről, hiszen amennyire lehetett, oldotta a feszélyezettség érzését. Viszont született válasz is Timidus kérdésére. Nem olyan egyértelmű ugyan, mint amit a sárkánygyík várt, de legalább RenAi ismerte őt annyira, hogy tudja, nem nagyon tartja sokra a semmittevést, hiszen az a fejlődéstől veszi el az értékes időt. Nem, Timidus itt nem csak a szintekre gondol, hanem bármi fajta fejlődésre. Szellemileg is akár, hiszen az is rendkívül fontos. Viszont most következett el az értetlenkedés pillanata. Ahogyan az előbb is említettem, Timidus előszeretettel veszi szó szerint a szavakat, és ki is elemzi a mondatokat. RenAi azt mondta, hogy ő sem szereti a csendet, viszont nem kötötte az orrukra, hogy ki vagy kik azok a mások, akik szintén nem szeretik. A pet tudta jól, hogy Shunak nincs különösebb baja a csenddel, és neki magának sem volt, ha értelmes időtöltés zajlik mellette. A lány talán Kyubeiről beszélt, ám pont a macskanyuszi volt az, aki köszönés helyett is hallgatásba burkolódzott… szóval ő is kilőve. És ekkor jött a legrosszabb, amit csak RenAi mondhatott. Ez a beszélgetni szeretnék veletek, vagy beszélni szeretnék veled mindig csak rosszat jelentett Timi számára, hiszen vagy valamit rosszul csinált, amikor Shu ezt mondta, vagy érthetetlen szentimentalitásos előadás következett, amiben nagyrészt nem tudott segíteni… egyszerűen nem volt gyakorlata az ilyesmiben. Ha viszont ez még nem lett volna elég, RenAi azt is kijelentette, hogy meg akarja ismerni őket. Shu egy fáradt sóhajjal csüccsent le, és ölelte magához a sárkányt. Tudta jól, hogy Timidus már most félreértette a helyzetet.
-Én… igen, rosszul… de most nem mondhatjuk azt, hogy kezdjük újra. Nem tudom… ez a megismerős dolog… nem tudok így… jellemrajzot adni magamról…
Ebben még a szokottnál is jobban egyetértünk. Sohasem értettem az adatlapon a jellemleírást. Az embernek ugyan van pár főbb jellemvonása, de nagyrészt a körülményekhez igazodik. Ahhoz, hogy lehessen jó jellemrajzot írni, vagy több oldal kell, vagy olyan egyszerű kari, mint a faék.
-Nem tudom mit szeretnél tudni rólunk… de kérdezz, és ha Timi is beleegyezik, akkor válaszolunk…

by **RenAi** Szer. Május 27 2015, 21:48

Ha valaki megkérdezné nem is tudom hogy tudnék-e pontos választ adni az okokra. Logikátlan volna? Talán de az én esetemben csakis az jár jól aki ismeri az Ai-logikát… Ugyanis külön kis világomnak külön kis rendszere van és ez a rendszer úgy látszik csak számomra egyszerű. Kezdtem már megérteni ennek okát és miértjét és pont ezért lettem mások szemébe a buta, naiv kis Ai-chan. Bánom-e?... Egyáltalán nem, hisz szeretem ezt,már csak azért is mert bőven rászolgáltam erre a jelzőre, és ezzel váltam szerethetővé mások szemében.

Láttam miképp Shukakuék kicsit lemaradnak, elmosolyodtam hogy mind a ketten hamarabb értünk ki, ugyanakkor kicsit furcsán éreztem magam azért hogy ők ott szobroznak a távolba amíg én itt tollászkodom. Intettem nekik ne legyenek annyira gyámoltalanok, jöjjenek közelebb és a mozdulataimat is sietősebbre fogtam. Majd miután megesett az illem párbeszéd jött a nehezebbje.
- Persze… nem is mondtam. Meg sem fordulta fejemben ilyesmi hogy semmissé tegyük. – Jegyeztem meg. Bár jó lenne, vajon ha kapnánk egy második esélyt egy teljesen új találkozásra… vajon másképp történne?... Vagy ez egy olyan kör, amit nekünk kettőnknek mindenképp le kell játszanunk?... Persze ezt nem lehet megmondani, érteni… tudni, de talán nem is kell. Majd furcsákat kezdett el beszélni. Igazság szerint azt sem tudom mi az a jellemrajz, mármint sejtem, de ezt így nem értettem.
- Jajj, hát nem is kell, olyan, meg… amúgy szerintem nem is úgy… - Kezdtem bele kavarodni saját mondatomba, az hogy érhetően kifejezzem magam gyakorta esett nehezemre, főleg ha magyarázkodnom kellett.
- Kérdezni?... Az így nem jó… Így spontán nem szeretek kérdezni, nem is megy. A kérdés vagy jön vagy nem. – Felelem, tudtam hogy nem lesz jó ez a válasz hisz joggal gondolhatják hogy ok nélkül hívtam ide őket, pedig nem.
- Sok kérdésem lenne ugyan, de ez így olyan nem jó… - Magyarázkodok. Nem úgy akartam megismerni őket hogy kérdezek majd válaszolnak és így tovább… A megismerés magától jön, épp csak az a lényeg hogy egy időben legyünk egy helyen, és ha nem is a csodát, de valami alkalmat, kihívást generálunk és az által lehet igazán rálátni a másikra. Viszont, ha nem kérdezek is olyan hülyén jön ki… Maoo >.> Nem jó ez így sehogy sem.
- Amúgy… sok dolgod lenne? – Kérdezek rá hogy mégis mennyire van szabadideje. Majd a válasz függvényében folytatom.
- Mint mondtam a teapartik nem tudnak túl sokáig lekötni, mi lenne ha tartanánk egy kihívás-napja programot. Ha jól megy akkor pár óráig lehet elleszünk. De… van nálam élelem és innivaló is.– Erre Kyubei is felkapta a fejét, hisz szereti a kihívásokat, és az új helyzeteket. Majd ha érdekelté válik elkezdem részletezni az elgondolásomat.

by **Shukaku** Csüt. Május 28 2015, 09:16

Elfogadni magamról, hogy buta vagyok? Nem. Soha nem menne. Beletörődni a megváltoztathatatlan negatívumba az feladás. Elvesztése egy küzdelemnek úgy, hogy nem is harcoltunk érte igazán. Egy küzdelmet nem szabad feladni, főleg, ha ilyen nagy tétje van a dolognak, mint az önbecsülés. A szobrozás meg… na jó, ha látták, hogy Ai intett nekik, akkor természetesen közelebb mentek, és közelebb szobrozva várták meg, míg a lány elkészült a dolgokkal. Ők egyelőre nem pakolták ki a cuccaikat, pedig hoztak ám piknikkosarat, meg süteményt, meg ilyesmiket, hiszen úgy volt illendő, ám Shu nem akarta még elővenni, hiszen ha menekülőre kéne fogni a dolgot, ami az ilyen beszélgetések tapasztalataiból adódva könnyen megeshet, akkor a rengeteg minden elpakolása csak plusz időt venne igénybe, amivel még jobban ártanának egymásnak. De Ai nem akart kérdezni, így meg nem fognak egyről a kettőre jutni. Shu nem fog elkezdeni csak úgy csacsogni magáról, meg mesélgetni, mert egyrészt nem akarja vele untatni a másikat, másrészt nem tudja, hogy mit mondjon vagy mondhat el, harmadrészt pedig nem is érezte magát olyan kapcsolatban a lánnyal, hogy egy kötetlen beszélgetésbe belemenjen. A kérdés vagy jön, vagy nem, és úgy tűnt, most nem jön, és az idomár is csak annyit tudott volna kérdezni, amit már Timidus is kérdett, miszerint végül is most mire akar kilyukadni a lovag, vagyis inkább hogyan akar kilyukadni oda… de ezt jól láthatóan ő maga sem tudta, bár legalább érkezett egy kérdés.
-Nem… mára szafarit terveztünk, de ahhoz ugye ez pont jó terep… és… kihívás napja? Az ilyen… ilyen felelsz vagy mersz? Mert… mert az olyat… de ha nagyon szeretnéd, akkor…
Hogy megint mibe keveredtünk… @.@

by **RenAi** Szomb. Május 30 2015, 10:15

Nos, ebből is látszik hogy nem tudok jól magyarázkodni, az emberek nem értenek meg, de azt hiszem ez velem jár, az egyik gyengém, de igyekszem és nekiállok megint. Úgy értettem, hogy nem zavar az ha butusnak tartanak, nem félek az efféle megkülönböztetéstől, hisz így is, úgy is kapunk jelzőket. Én felvállalom ezt. Ami nem jelenti azt hogy ugye teljesen hülye vagyok, de sokszor nem értek meg összefüggéseket, és azt még szomorúbb lenne ha így kezdenék magyarázkodni és okoskodni nem? Így inkább meghagyom azt a poziciót annak, aki szereti csinálni és ért is hozzá. A butaságaimmal nem szeretnék pattogni, főleg hogy még így is bajba tudok sodorni másokat, nem ha még ezt nagy hanggal is tenném.

Amint megláttam Shuékat, meglepett hogy megtorpantak, így intettem nekik hogy jöjjenek csak közelebb és ez be is vált. Lefutottuk azt a bizonyos tiszteletkört, a köszönés, finom a süti, megköszönés és csönd… Zavart, utáltam a csöndet és azt is hogy egyszerűen falba ütközöm vele, és valamiért csak vele… Mindenkivel találtam közös témát, mindenkivel tudtam csevegni, de vele nem, és ezt önön hibámnak fogtam fel… Timidus volt aki megszakította a csendet, amiért hálás is voltam még ha zavartan is kezdtem el hablatyolni valamit… Már nem tudnám visszamondani hogy mit is pontosan, de a lényegre akartam utalni vele. Majd felvázoltam az ötletem. Igen-igen, mindig is úgy voltam vele hogy az emberek jobban megismerik egymást egy aktív „térben, környezetben” mintha csak simán piknikelnék, de ugye a ez a tevékenység az egyik kedvencem a sok közül.
- Felelsz vagy mersz? Nem is rossz ötlet, de ha nem tetszik akkor...– Kérdeztem vissza. És tetszett az ötlet, bár nem egészen ilyenekre gondoltam.
- Hmm, ha szafarizni szeretnétek akkor kössük össze a kettőt. – Javasoltam.
- Valahogy. – Mert ötletem sem volt hogy miként tehetném meg. .__. Körbenéztem, egy hatalmas mező, tele virágokkal, gombákkal távoli legelő mobokkal, és egy-egy magasabb fával, cserjével… Jobb oldalt a mezőn egy napraforgótábla is fellelhető volt, bal oldalt a távolban meg búzakalász szerű hullám libeget, de lehet rosszul láttam.
- Hmm én úgy gondoltam hogy feladatokat kellene teljesíteni, az egyik körben ti a másikban mi adnánk meg a kihívást, és persze értelemszerűen csakis olyat amit a másik fél is meg tud oldani. – Szögeztem le. Majd megláttam egy lefelé lógó zöld csészéjéből kiinduló fehér majd erős rózsaszínbe torkolló virágot. Tudtam én mi ez, hisz Jin ezzel foglalkozik, így azt is tudtam, hogy ritka es lényegében haszontalan, de szép.
- Darwinia meeboldi. - Jelentem ki a virágra mutatva.
- Ritka és szép virág. – Fojtatom.
- Aki előbb összegyűjt belőle öt-öt az megnyeri az első fordulót. Legyen ez a kihívás része, de csináljunk valami pont rendszert, hogy ténylegesen verseny lehessen. Hmm, mondjuk aki szafari pontot szerez, az plusz pontot ér, ezek mellett. Dee… nem is tudom. – Emeltem a számhoz a kezem gondolkodóan.
- Sosem voltam jó az ilyen játékok és rendszerek kitalálásában. – Folytatom.
- Ötlet? – Vonom be őket is.

by **Shukaku** Szomb. Május 30 2015, 12:01

Azt nem tudom, hogy ebből mi látszik, de azt igen, hogy visszatéregetünk lassan ahhoz az írásmódhoz, hogy minden postodban leírod, hogy mi történt az előző postodban… ami szerintem teljesen felesleges, hiszen azt már leírtad az előző postban, és ha esetleg elfelejteném, akkor vissza tudom olvasni, hiszen a fórum megtartja az írásokat, és egyébként sem haladunk olyan lassan, hogy elfelejtsem. Remélem nem olyan uncsi nekem írni, hogy önmagadra kell reagálnod. X3
A felelsz vagy mersz pedig nem egy ötlet volt, hanem egy riadalom kifejezése, hiszen Shu nagyon de nagyon nem akart ilyesmit játszani, mert felettébb buta és veszélyes játéknak tartotta, hiszen olyan dolgokra kötelezheti általa a lány, amit egyáltalán nincs kedve megcsinálni. Persze ezt a játékot is lehet humoros magaslatokba emelni… csak valahogy nem nagyon nézte ki RenAi-ból, hogy ő ilyen szinten szeretné játszani, és ő sem szerette volna játszani ilyen szinten, de a szokásos buta kérdésekre pedig nem akart válaszolni, a feladatokat viszont nem akarta elvégezni. De azzal kapcsolatban neki sem volt ötlete, hogy hogyan kössék össze a kettőt, de ha még lett volna, akkor is kiesett volna a fejéből, amikor RenAi csak úgy a semmiből egy virág latin nevét nyögte be. Shu a sárkányra sandított, Timidus pedig bólintott. Amikor a kertészkedés jártasságot gyakorolták, akkor a pet átnézte a játék erre vonatkozó részeit, amiben szintén le voltak írva az itt megtalálható növények nevei. Shu értetlenül pislogott egy ideig, majd feltette a kérdését.
-Honnan tudsz te ilyeneket? Mármint a virágot. De… izé… ha valóban ritka, akkor nem kéne leszakítani. Sokkal szebb, ha hagyjuk szabadon nőni a réten, és még nem is pixeleződik el. A játék pedig… rendben… akkor várjuk a kihívást…
De már ekkor tudta, hogy rossz ötlet volt Timit versenyre hívni.

(hangyász)

by **RenAi** Csüt. Jún. 04 2015, 21:32

/Hiába mivel nem lehettem benne biztos hogy mi fog történni, hogy Shukakuék tényleg odajönnek-e hozzám így úgy érzem le kell reagálnom a fejleményeket, leírnom és folytatnom ha szükséges lehet akár egy mondat akár egy tett, úgy vélem erről szól az egész. Így mivel Shukakuék oda jöttek hozzám így leírtam mert az előző postomban még nem lehettem ebben biztos. Viszont te írsz ahogy írsz és én írok ahogy én írok. Ezt is megbeszéltük már, a leragálni való meg hümm… nem sok akadt, így az összefoglaló megfűszerezve a folytatásnak kényszerszerűnek hatott. :3 Mint ahogy azt sem tartom teljesen egésznek hogy egy postot szennyezünk az eszmefuttatásainkkal. /

A felelsz vagy mersz-t Shukaku hozta fel, hisz az én fejemben meg sem fordult volna. Így gondoltam talán, Ő és mivel nem látok bele a fejébe így nem tudhattam, főleg hogy nem is ismertem annyira azt a lányt. Arról nem is beszélve hogy több doldot feldobtam, így ismételten csak arra kényszerültem hogy visszatérjek a dolgokra mert nem kaptam sem igenlő sem nemleges választ se Shukaku se Timidus szájából.
- Kellene valami pontrendszert alkotnunk ami összeköti a kettőt a szafarit és a kihívás napját. – Tanakodtam hangosan gondolkozva, hátha valakinek gyorsabban forog a kobakja mint nekem. Majd az első kihívás meg is születet a fejemben, amint megpillantottam egy ritka virágot. Láttam Shukakun az értetlenkedést ami kicsit bántott ugyan, de nem adtam rá jelet.
- Jin-től tanultam. Tudod szeret a kertben a virágokkal tevékenykedni, így ha együtt kertészkedünk akkor sokat tanulok tőle. – Felelem, és folytatom.
- Amúgy igazad lenne, vagy várj nincs kertészkedésed? – Valahogy olyan egyértelműnek tűnt hogy van, de… jobban belegondolva egyáltalán nem az.
- Tudod, ha nem töröd meg a szárát és finoman lecsípve szedjük le akkor nem pixeleződik el, és viszonylag rövid időn belül visszarespawnol, úgy hogy a letépett része megmarad. – Magyaráztam a kezeimmel is mutogatva hogy, hogy is kell csinálni, főleg hogy eleinte sokat tönkretettem már, de Jin türelmének köszönhetően pontosan megtanulhattam hogy miként is csináljam. Majd Kyubei is hozzá szólt a témához.
- Szerintem adjatok egy maximum pontot, amihez határozzátok meg hogy a kihívások mennyi értéket és a szafari jelvények mennyit. Hogy izgalmasabb legyen szerintem ne fix értékekkel játszatok. – Majd ásított egyet és visszatette a fejét a mancsaira pihentetni.
- Öhm… én nem tudom hogy… hogy is… - Néztem értetlen Shura, értettem nagyjából de kíváncsi voltam a lány véleményére és arra is hogy mit tanácsol ezzel kapcsolatban. Amint megbeszéljük neki is állhatunk, vagy ha nem tetszik neki a virággyűjtés akkor is van még pár ötlet a tarsolyomban viszont akkor most ő jön ötletelés terén.

by **Shukaku** Pént. Jún. 05 2015, 05:55

Még hogy szennyezni?! Mi az, hogy szennyezni? Hmpff! ˇ^ˇ Most aztán teljesen jogosan megtehetném, hogy nem is beszélek veled! ˇ^ˇ Na jó, beszélek. Mivel a karik a negyedik post óta beszélgetnek, feltételezem, hogy odamentek, és nem a mező két végéről ordibálnak egymáshoz. X3

Shu lassan kezdett eléggé belekavarodni RenAi mondataiba. Szerencsére észrevette azt, hogy a lány sikeresen sértésnek vette a megdöbbenését, amit azért valljuk be, nem is lett volna nehéz nem sértésnek venni, és a kis idomárunk el is szégyellte magát miatta, ám mivel jött a sértés ezután rögtön RenAi felől is, most megtehette, hogy ezúttal ő nem sértődik meg, és ezzel kvittek lesznek. Jint, a rózsás páncéljával még nem is volt nehéz elképzelni, ahogy köténykében, sövényvágó ollóval a kezében tesz-vesz a kertben, és csinosítgatja a virágait. Fura elképzelés volt, de egyáltalán nem nehéz. Shu nem volt rossz véleménnyel a lovagról… bár a kutas küldetést sikeresen elcseszte, nem haragudott rá miatta, hiszen nem tudhatta… ezen kívül pedig csak párszor találkoztak, és olyankor legtöbbször néma Bob szerepét vette fel. Shu sóhajtott egyet, majd elmosolyodott.
-De, van kertészkedésem, de... nem szakíthatunk le egy virágot csak azért, mert majd úgyis respawnol. Ugyanúgy, ahogy az állatokat sem öljük meg csak azért, mert úgyis respawnol. Tudom, sokan úgy hiszik, hogy ez így működik, de egyáltalán nem lehetsz biztos abban, hogy ugyanaz a virág respawnol oda. Már Mirinek is ezt a példát meséltem, de ez olyan, mintha Jin meghalt volna, te meg lehetnél egy olyan klónnal, aki az első viadalon volt. Nem lenne ugyanaz. És a vágott virág mindig elpixeleződik, csak kertészkedéssel sokkal később. Ha elültetnéd vázába, akkor persze megmaradna, de van sok virág a kertünkben és az ablakunkban. Egy buta verseny miatt biztosan nem fogom letépkedni szegényeket. De… a pontozás… oké… aki több aranyat és Exp-t gyűjt a szafariból, az győzött.
-Ez nem fair. Nekünk már csak a nehezebbek vannak hátra, és feltételezem, hogy RenAinak nincs annyi jelvénye mint nekünk.
-Hát… akkor max veszítünk. Nem az a lényeg Timi, ez csak egy játék. És úgyis előnnyel indulunk, nézd!
Kuncogott Shu, majd rámutatott egy egyenesen feléjük tartó hangyászra és az őt üldöző farkasra. A kisállatot csak elengedte maga mellett, aki azonnal mögé bújt, a farkasnak pedig, keze kitartásával megálljt parancsolt, majd a következő pillanatban az állat már a kezéből ette a husit, Shu pedig simagatta.
-Látod Timi, még az állatkák is nekünk segítenek. Ő lett a Farkas vadászos jelvényes farkas. Az tíz arany, és egy jelvény, azaz tizenegy pont. Vezetünk, nem kell aggódnod.

(farkas)

by **RenAi** Vas. Jún. 14 2015, 00:38

Még saját mondataimba is belekavarodtam, mármint tudtam hogy mit akarok csakis azt nem hogy, hogy is akarom kivitelezni. Leültem a sütik mellé, majd megkínáltam beőle a többieket. Jöhet még egy kör ha tényleg ízlik nekik.
- Ne kelljen kínálgatnom titeket, ha szeretnétek vegyetek belőle bátran. – Bíztattam őket ha tudtam, vagy legalábbis azt szerettem volna. Majd az ötletelés része jött a dolgoknak. Úgy érzem felkészületlen jöttem, pedig a rögtönzés nem igazán szokott a nehezemre esni, most mégis kóros ötlet és fantáziahiányban szenvedtem. o___o
Most viszont block…. és uhhh ><” De azt hittem Kyubei megment majd, mármint az ötlet az nem volt rossz viszont úgy éreztem Shu nem vevő rá túlzottan. Majd virággyűlytésen gondolkodtam miután megláttam egy igencsak ritka fajta szép ámbár haszontalan dísznövényt. Megkérdezte honnan ismerem ennyire, majd elmondtam és említettem pár szót Jin-ről is, ugyanakkor mégis úgy éreztem mintha nem hitt volna nekem, és Timit kérte hogy helyeseljen. Moo tudom hogy az emberek butának gondolnak, és valjuk be okot is adok rá, de ha nem adok rá okot és akkor is annak gondolnak az egy picit zavar, ugyanakkor nem tettem szóvá, inkább vártam a folytatást. Shu mosolygott és megszólalt. Örültem a mosolyának és egy picit engem is felszabadultabbá tett.
- Ebbe bele sem gondoltam. – Gondolkodtam el ténylegesen, hisz eddig senki nem beszélt nekem ilyenekről. Majd a feltétele nekem olyan smafunak tűnt. Nem értette szerintem hogy mit értek lényeg alatt. Inkább a közös munkát szerettem volna kialakítani, mintsem egy tényleges verseny alapot. Nem tetszettek így a feltételek, majd Timi indokolttá tette, hogy mivel is érvelhetnék a dolgok ellen.
- Igazad van, én sem akarok úgy játszani, hogy igazságtalan legyen. És tényleg nincs sok jelvényem, én nem sokat szafarizgatok. – Magyarázkodok.
- Amúgy amolyan csapat építőt gondoltam kitalálni. – Pillantok Kyubei-ra hogy mennyire lenne kedve hozzá, bár csupán a fülét rángatja a dologra. Reménykedtem benne hogy ez jó jel, hisz ha hallgatózik akkor csinál ilyet, viszont választ nem adott, fel sem figyelt arra hogy főként neki céloztam a dolgot. És vártam hogy Shuék kaphatóak-e a dologra, vagy inkább maradnak a saját elképzelésüknél. Majd legnagyobb meglepetésemre egy kacsa hápogására lette figyelmes, még hozzá egy csöppségre aki lehet eltévedt, vagy csak kicsit elkószált a tömegből elmélkedni. Olyan édesen totyogott oda hozzám megsimítottam ugyan, de ment is tovább az útjára.
- Inkább süssük meg. – Hallottam Kyub mondatát, amire a kacsa gyorsabban kezdett totyogni és hápogni.
- Nem, de van nálam kaja ha kérsz. – És már nyitottam is le a menüm.
- Nem kell. – Hallottam gyorsan a közömbös válaszát.

Kacsa

by **Shukaku** Vas. Jún. 14 2015, 04:48

-RenAi, a csapatépítő játékokhoz csapatok kellenek. Utánakérdeztem ezeknek, hiszen az új céhen belül én is szeretnék ilyeneket levezényelni, hogy a bizalom egymás iránt sokkal jobb legyen, ám kezdve a szociometrikus játékoktól, egészen a bizalomjátékokig, mindhez legalább hat-nyolc főre van szükség, mi pedig csak összesen négyen vagyunk, ráadásul köztem és Shu között már megvan az összhang, mindössze neked kellene Kyubeivel, és velünk megtalálni ezt. Véleményem szerint túlbonyolítod a problémát. Ha nem kívánsz versenyezni, mert abban rivalizálást látsz, amit negatívumként értékelsz, akkor nem kell versenyeznünk, de még mindig nem értem, hogy mi is a célod pontosan. Azt mondtad, hogy beszélgetni szeretnél velünk, ehhez képest azon nyomban olyan tevékenységet vetettél fel, amely nehezíti a beszélgetést, hiszen szükségszerűen eltávolodunk egymástól miközben virágokat vagy vadakat keresnénk. Azt mondtad, hogy meg szeretnél minket ismerni, azt azonban úgy, hogy pontokat gyűjtünk, állatokat és virágokat keresünk nehéz lesz, maximum néhány jártasságunkat ismerheted meg, és a szafarival kapcsolatos tájékozottságunkat. Ha ez a célod, akkor ehhez azonban nem kell semmilyen tréning, egyszerűen rákérdezhetsz, és azokat az információkat, amelyeket megoszthatónak minősítettem, amúgy is elmondanánk neked.
Igen, Timike is járt a pszichológusnál, csak ő éppen nem saját magát beszélte ki, hanem abban kért segítséget, hogy tudná összekovácsolni az újdonsült Jumpy Vigor céhet. Shu ezalatt vett is az egyik sütiből, majd a következőt Timidus szájába tömte, ami egy levegővételnyi szünetet hagyott neki, így ő is szóhoz tudott jutni.
-Timinek igaza van, és tényleg én sem értem, hogy mit szeretnél. Meg akarsz ismerni minket, de nem akarsz feltenni kérdéseket, mert az szerinted nem jó. De akkor… mit vársz? Azt szeretnéd, hogy kezdjem el mesélni, hogy kettőezer-kilenc, tizenkettedik hó harmadikán születtem, és tartsak kiselőadást az életemből? Szerintem még pici vagyok ahhoz, hogy önéletrajzot írjak…
Kuncogott újra, és a tekintetéből valóban az látszott, hogy nem nagyon érti, hogy ha RenAi meg akarja ismerni őket, akkor miért nem azon fáradozik…

by **RenAi** Vas. Jún. 14 2015, 13:05

- Nem tudom… igazatok lehet… - Kezdtem bele a lányok monológja után, miután végighallgattam őket.
- Igazság szerint én legtöbbször úgy ismerkedtem, hogy közben csináltunk is valamit, versenyeztünk vagy küzdőtereztünk, vagy valami… ritka az a számomra, amikor csak leültünk és beszélgettünk, főleg olyanokkal akiket nem is ismerek igazán. Nehezemre esik kérdezni, mert nem tudom hogy mivel kérdezek olyat ami rosszul eshet vagy esetleg úgy ítélitek meg hogy azért kérdeztem hogy kiderítsek valami olyat amit felhasználhatnék ellenetek, de nem. Nincs ilyen és nem is szeretnék ilyenekről tudni. Én csupán játszani akarok és élvezni az életet, és szeretném mindenki számára biztonságossá és élvezhetőbbé tenni ezt az életet amíg itt vagyunk. – „Amíg itt vagyunk…” egy időben olyan természetes volt így beszélni, most mégis furcsa, picit fájó kimondani. Néha úgy szeretnék maradni, és néha úgy rám tör a hiány a nosztalgia, ismét óriási házak között járni, az kipufogófüst és dohányszag ami az utcákon terjeng, a sorompó az utcám végén, az iskola, a buszok… minden, de leginkább az öcsém, és anyuék. Sato arcát a mai napig gyakran fedezem fel más játékosokban… de csupán illúzió, az agyam és tudatom gonosz játéka velem. Az hogy titokban szeretném ha ő is itt lenne, ebben a gyilkos játékban… Csendben hallgattam, kíváncsi voltam mit fognak reagálni minderre.
- Szerinted… mi miért vagyunk ilyen feszültek egymással? Mármint nálam ez szokatlan, ez az érzés… én sok esetben megtalálom a hangot az emberekkel, de valahogy… pedig úgy szeretném veletek is. – Magyarázom. Bár a dolgok egy részét értem, de az érdekelne hogy ők mit gondolnak erről.

by **Shukaku** Vas. Jún. 14 2015, 14:06

-De… hogyan ismerkedsz valakivel versenyzés közben? Most… oké, ha mellette futsz, akkor mondjuk tudtok beszélgetni, de akkor is lihegtek, meg minden, és ha leelőzöd, akkor például már beszélgetni sem tudtok. Vagy mit akarsz megismerni, amihez ennyire versenyezni kell? A küzdőterezés pedig… Timidus kiismerte a módszereidet, és megint csak halálra unnánk magunkat, mert egyikőtök sem támadna. Tudóóód… régen volt már az, amikor párbajoztunk, de ha én nem felejtettem el, akkor tuti Timi sem, szóval az egy picit sem fog működni…
Csóválta a fejét, de azért nem látszott rajta, hogy felettébb szomorú lenne, mert néhány küzdőterezés kivételével egyáltalán nem szerette ezeket a harci bigyuszokat, és nem törte meg, hogy most sajnos ki kellett hagynia egy újabbat.
-Egyébként meg kérdezz bármit, megígérjük, hogy nem fogunk megsértődni. Timi amúgy sem olyan nagyon sértődékeny, én meg majd maximum nem válaszolok, hogy ha olyan kérdést teszel fel, amire nem akarok válaszolni… de akkor meg ígérd meg, hogy olyankor meg te nem fogsz megsértődni. És az ilyen felhasználom ellenetek dolgokat meg csak Timi hiszi, de én tiszteletben tartom az ő elképzeléseit, mert ő a felelős a védelmi izékért, szóval ebben ő dönt. És… ha csak élvezni szeretnéd az életet, meg játszani akarsz, akkor ugyanazt akarjuk, csak szerintem te túlizgulod ezt az egészet. Nem tudom, hogy te miért vagy feszült, de én azért, mert ez a beszélni akarok veletek már eleve egy rossz kezdés, meg olyan… erőszakosan csinálod ezt az egészet. Nem csak összefutunk, vagy ilyesmi, hanem te idehívsz minket, és akkor most mi igenis majd jól megismerjük egymást, meg összebarátkozunk… hogyan akarod megtalálni a hangot, ha nem is vetsz fel semmit, csak azt, hogy velünk nem találod meg a hangot?

by **RenAi** Hétf. Jún. 15 2015, 22:23

Majd ismét kaptam egy kis fejmosást. Nem csak a lánytól, már úgy alapjáraton az emberektől megszoktam ezt. Valószínű én váltom ki ezt valamivel másokból, nem tudom, de pont ezért nem sértődhetek meg ezeken, főleg hogy úgy érzem Shukaku sem rossz szándékol oktat ki folyton. És valljuk be van valami abban amit mond, bár nem értem miért megy másokkal minden olyan könnyen, vele miért nem. Talán pont ezért nem adom fel, talán pont emiatt akarom kitapasztalni hogy a Shukaku és Timidus kariberű emberekkel miként is kell szót érteni, hisz a legtöbb ismerősöm különbözik tőlük. De talán pont ezért olyan izgalmas és kihívás ez számomra. Voltaképp megint önzőzök, de nem rossz szándékkal.
- Igazatok van. – Fújtam ki a levegőt.
- Viszont azért gondoltam hogy legyen verseny mert úgy éreztem ragaszkodtok a szafarizáshoz, azt pedig kötött helyen mint itt a pléden kicsit nehéz. Mármint most szerencsénk volt csak hogy pár állatkának erre volt dolga, de ebben nem bízhatunk. – Mondjuk én annyira szafarizni sem akartam, nem volt vele bajom, de úgy hűde-húde nem szerettem. Nem az állatok miatt, úgy nem is tudnám megmondani miért, inkább csak nem szerettem vadászgatni manapság annyira, legyen simi vagy épp vacsialap. Bár a vacsit inkább megvettem, ha tehettem. Kérdezni kérdeznék én, de olyan helyzetbe kerültem mint amikor valakinek megadatik az esély, erre pont nem jut eszébe egy sem azokból amiket fel szeretett volna tenni.
- Azt hiszem tényleg rágörcsölök. – Lazítottam el picit a vállaimat.
- Nem tudom miért, egyáltalán nem szokásom. – Folytatom a magyarázkodást.
- Hmm akkor kérdezek, és ti is kérdezzetek nyugodtan ha akad amire kívácsiak vagytok. – Mosolygok rájuk barátságosan.
- Nem is tudom hol kezdjem, sok kérdés fogalmazódott meg a fejemben, de ilyenkor amikor kéne egy sem bújik elő. – Koccintottam meg a kobakom, és öltöttem ki a nyelvem, bután de kedvesen egy pillanatra, jelezve hogy szita az agyam.
- Hmm, mindig is szokatlan volt téged ilyen komolynak és határozottnak látni, főleg hogy a külsőd még mindig olyan mint amikor beregisztráltál. Azt magyaráztad hogy nem vagy magányos, még az első találkozásunkkor. De, remélem tévedek… hogy állanak így hozzád az emberek? Mármint nekem is nehezemre esik nem a gyermeket látni benned, majd mikor megszólalsz egy komoly nő mondatait hallom. És én meg padlót fogok az ellentét miatt. Viszont sokkal többet kell letenned az asztalra így, azt hiszem hogy a legtöbben megértsenek...– Magyarázom végül meg a kérdésem. Valahogy megrekedtem ennél a gondolatomnál. De tény, nekem nehezemre esik egy felnőtt, érett lányt látni benne valamiért… nem akarom…

by **Shukaku** Kedd Jún. 16 2015, 05:34

Fejmosást… persze… na pont ettől tartott Shu is, és ezért nem mert annyira megszólalni. Már a múltkor is észrevette, hogy mondhat bármit, próbálkozhat bármilyen kedvesen, a lány támadásnak és kioktatásnak veszi. Persze most sem szólt érte, szépen elraktározta magában, és bár beismerte, hogy Shuéknak igaza lehet, a rossz szájíz biztos továbbra is megmaradt. Annyira hihetetlen volt, hogy Shu ezzel foglalkozik. Mármint azzal, hogy kicsiket tanítja, segít nekik megismerni az alapokat. Felnőtt embereknek magyaráz úgy, mintha gyerekek lennének, mert a világ szempontjából azok is, és a legtöbben megértik, hogy ebben nem fellengzősség van, nem kioktatás, hanem segíteni akarás.
-A szafarinak nem kell versenynek lennie, és ne aggódj, én vonzom az állatokat. Főleg itt, a keleti részen. Ráadásul…
Matatott egy kicsit a menüjében, majd egy lapot tartott a lovag elé. Egy térképet, tele különböző színű vonalakkal.
-…ráadásul pont ott telepedtél le, ahogy egy csomó állatka át szokott haladni. Ők is használják az ösvényeket, és ha nem hangoskodunk, nem ijesztjük el őket, akkor nem fognak minket kikerülni nagyon.
Az, hogy ők is kérdezzenek egy picit megakasztotta Shut, de csak egy pillanatra, hiszen már régen megfogalmazódott benne egy elég fontos kérdés, sőt, Timidusnak is volt kérdése, ám először RenAi következett, és Shu mosolyogva hallgatta a nagyon is releváns mondatokat.
-Hát… csak te látsz mindig is ilyen komolynak és határozottnak. Rengeteget játszom, rengeteget viccelődöm, és szeretek is gyerek lenni, csak veled nehéz, mert te is olyan komolyra veszel engem. De… ott van például Jun, ott van Atoru, velük nagyon is szoktam játszani. És… és például ott volt a kutas küldi, amit Jin elrontott nekünk… ja igen, remélem már bocsánatot kért Yoshiaga Professzortól, legalább levélben… de… én ott is mondtam, hogy csak egy küldi, csak egy játék, és játszanunk kéne… erre ti unalmas fölnőttek módjára ültetek és vártatok… de…
Itt egy kicsit összeszedte a gondolatait, majd folytatta.
-Én legtöbbször a kicsiknek segítek, és ők hamar felismerik, hogy oké, kicsinek tűnök, de egyrészt már tizenhat éves vagyok. Felső közép iskolás, és nemsokára már egyetemre is mehetnék. Meg… meg itt nem a kor számít, hanem az, hogy lassan ötvenes szintű idomár leszek. Persze ugye a frontosokat ez nem érdekli, nekik könnyebb, hogy csak egy buta gyerek vagyok, mert akkor nem kell észrevenniük, hogy igazam van. Ők látod tényleg kihasználják ezt, de akkor sem érdekel, én szeretek ilyen lenni, és nem is akarok változni.
A bokor újra zördült, Shu pedig újra megtette ugyanazt a varázsmozdulatot, mint eddig, és egy állatka, ezúttal egy dingó újra egyenesen hozzá sétált, ő pedig megsimizte.
-Látod? Mondtam, hogy emiatt nem kell aggódnod. Viszont most én kérdezek. Miért akarsz minket ennyire nagyon de nagyon megismerni?

(dingó)

by **RenAi** Kedd Júl. 14 2015, 10:28

- Vonzod? – Kérdeztem vissza, speciális képességre gondoltam elsőnek, de utána gondolva inkább azért lehet mert talán gyakran jár erre és már ismerik, és mivel mindig csemegézteti őket hozzászoktak, így elfogadták a lányt. Vagy nem is tudom. Meg kellene kérdezni de aggódok hogy tolakodónak tűnne, főleg hogy Timi dönt mit mondhat mit nem, ezáltal ha képesség meg merem kockáztatni hogy nem fogja felfedni nekem, bár annyira nem is érdekel. Mármitn hasznot nem akarok húzni belőle, nem is tudnék, viszont a képességek sok esetben a személyiséget egészítik ki, ezt már rég felfedeztem és pont ezért is tartom érdekesnek azt az ezer féle variációt amit a tudatalattink vagy KA programja kioszt, vagy kiír nekünk. Megnéztem Shu térképét és meglepődtem. Majd a távolabbi patak felé pillantottam, amit a térkép is jelzett.
- Gondolom a patak miatt, nem is godoltam, csak jöttem és megtetszett ez a hely. – Magyarázkodom zavartan, fogalmam sem volt hogy jót vagyis számunkra jót tettem. A nem hangoskodás nehezemre esik hisz a hangom alapjáraton magas csipogós, és a hanglejtésem is dallamos, és ha jól érzem magam kifejezetten harsány.
- Igyekszem nem hangoskodni. – Eddig is igyekeztem, és nem is volt miért kiabálni. Majd a társalgásunk végre tényleg társalgássá alakult, ami megnyugtatott és kissé felszabadított a lány közelségében.
- Komolyra veszlek?! – Döbbentem meg.
- Én nem… vagy… vagyis pont te mondtad hogy nem szereted ha gyerekként kezelnek. – Magyarázom, és igen pont ezért igyekeztem a viselkedésének megfelelően kezelni, vagy valami hasonló. Ugyanakkor mindaz a belőle áradó komolyság valamiért zavart, nem áll jól egy gyereknek. Mármint nem gyerek, de gyereknek látszik… Mooooh~ Miért olyan nehéz ez?
Majd folytatta. „Jin elrontotta…” ez maradt meg, és a kezdeti nyugalmam rögtön szerte is foszlott. Ingerült lettem, de igyekeztem türtőztetni magam. Mi az hogy Jin rontotta el??? Nem csaj Jin, ugyanúgy én is, és ott volt ő is aki csak a szájával cselekedett mégsem lökte fel, vagy tolta el a fiút… És az hogy kérjen bocsánatot… Miért is kellene?! Nyeltem egy nagyot, kerültem a lány tekintetét, tudtam, kezdődni fog előről. Mégsem szeretném. Se vitatkozni, se magyarázkodni. Azért jöttem hogy ismerkedjünk, hogy kicsit nyissak, és hogy több oldalról ismrejem meg a dolgokat. Nem szeretném sajátos sértődéssel elrontani, viszont tombolt bennem a düh. Nyugtatgattam magam hogy nem akarattal mondott ilyet, nem azért mondta hogy ócsároljon, ő csupán a másik oldalon áll… de attól még nem ellenség.
- Igazság szerint nem értettem azt a küldetés… sem Dei vagy Dai vagy hogy is hívták szavait, sem pedig a viselkedésüket… azt hogy miért is szaladtak el a kristályhoz…. – Igen utánuk szerettem volna menni, de senki meg sem moccant, úgy meg illetlenségnek tartottam követni őket. Majd folytatódott a téma.
- Hidd el senki sem gondolja hogy buta volnál. – Magyarázom, és tényleg meg sem fordult ilyesmi a fejemben, és hallani sem hallottam ilyenről.
- A kihasználást hogy érted? – Nem értettem…
- Igen tudom hogy idősebb vagy a látszatnál, sőt én is idősebb vagyok még ha ez a viselkedésemben nem is tükröződik mint nálad. – Vigyorodtam el. Igen, erőt vettem magamon és a személyes sértődéseimen, ugyanakkor még egy tüske motoszkál bennem, de az nem megoldás ha neki esek, pedig ebben a témában mást sem tudnék… viszont vissza…
- Megértem hogy nem akarsz változni, nem is kért erre senki. – Igen a változás… nehéz dolog és én magam sem szeretem, magamban sem. Mivel általában akkor változok ha valami rossz dolog kimozdít az eredeti nyugalmamból, és rosszat nem kívánok senkinek sem…
- Amúgy miként szoktál játszani? – Valahogy nehezemre esik elképzelni fogócskázni, bújócskázni inkább nézem ki belőle a sakkot vagy valami logikai játékot, amik az én erőteljes gyengéim.
- És visszatérve… nem hiányzik? – Majd rájövök hogy valószínűleg nem tudja miről is beszélek.
- Mármint az hogy tanulhass, hogy egyetemre mehess?…- Majd ha válaszolt ha nem, akkor jött ő és kérdezett…
- Miért olyan fura hogy meg akarlak ismerni?- Tört ki belőlem az első kérdés hisz nem értettem a kérdését. Nekem alap volt hogy azokkal akikkel találkoztam igyekszem többször is, főleg ha adnak valami pluszt. Azt hogy mit adott Shu, nem tudnám megfogalmazni. Tanultam tőle ez tény, hisz Kyubeiel is jobban kijövök azóta viszont… ezt megírhattam volna neki, így ezt nem éreztem elég nyomós indoknak hogy a felsoroltak közé tegyem.
- Igazság szerint fogalmam sincs. Többször juttok az eszembe és úgy voltam vele hogy adhatnánk egymásnak egy esélyt arra hogy akár jobb kapcsolatban is lehetnénk. – Igen, nem voltunk túl jó viszonyban, ugyanakkor rosszban sem, valahogy fura volt a kapcsolatunk és ez zavart, hisz nem tartozott bele sem azok közé akik mellett rosszul éreztem magam, a semlegesek körébe sem, és mégis feszült volt a hangulat közöttünk ahhoz hogy kijelentsem hogy jól érzem magam vele és ezt nem bírtam elviselni. Nem volt helye. Nem tehettem bele egyik csoportba se, és új csoportot nem tudtam neki létrehozni hisz minek nevezhetném el? És persze mindezt hogy is mondhatnám el neki? Nem is kell, hisz mindez csupán az én kobakomban van, ezt nekem kell rendezni, és ehhez szükségem van ahhoz hogy jobban megismerjem. Ahhoz hogy beiktathassam abba a csoportba ahol már készítettem neki elő helyet, most már csupán ő kell hozzá. Persze a mondatom után számítottam a miértre, és fejben már készítettem is elő a választ. Nehéz lesz megfogalmazni hogy helytálló legyen, olyan túlbonyolítottnak érzem magam ilyenkor… elhaladt mellettem valami vad, de fel sem tűnt igazán, mással voltam elfoglalva nem úgy mint Kyubei, ő settenkedve indult meg az állatka után.

by **Shukaku** Kedd Júl. 14 2015, 11:34

Egyrészt speciális képesség, jól gondolta RenAi, de mivel nem kérdezte, így erre nem is kapott választ. Másrészt viszont kapott, hiszen a térképet meg is mutatta neki Shu, és azt azért nehéz lett volna nem észrevenni, hogy miután a lány ellövi a Jedi-mozdulatot, a mob indikátora megremeg, majd enyhén a petek indikátorának árnyalatát veszi fel, nagyjából olyan színűt, mint amilyen Timinek van. Persze miután Shu elengedte a dingót, annak az indikátora is visszaváltozott… szóval ezt a képességet nem rejtegette, és még Timidus sem kérte, hogy rejtse. Volt ugyan elképzelése arról, miként használhatná fel a harctéren, de ezeknek a módoknak a száma igen csekély volt, szóval nem jelentett gondot, hogy tudják, hiszen így sem számítanak rá általában.
-A patak miatt is, meg persze az állatkáknak is van szépérzékük. Ha neked megtetszett, akkor nekik is megtetszhet, és ezért is járhatnak erre olyan gyakran. Meg persze az egyik vad vonzza a másik vadat, és így egy idő után összegyűlnek.
Az ígéretre csak egy bólintás volt a válasz, a megrökönyödésre viszont már egy széles mosollyal vegyített fejcsóválás.
-Az nem ugyanaz! Azt kértem, hogy ne kezelj gyerekként… az azt jelenti, hogy ne olyan nagyon pici gyerekként, aki nem tud semmit, meg csak meseországban él… tudom, hogy sokan ezt hiszik. De ettől függetlenül igenis gyerek vagyok, sőt, nekem Mirika meg Hinari is azt mondta, hogy ők is gyerekek… mondjuk ez elég sok mindent megmagyaráz…
RenAi arcán látta a kis átfutó indulatot, de először nem nagyon értette. Nem mondta azt, hogy csak Jin rontotta el, hiszen mindannyian elrontották… de azért Jin volt a főkolompos azzal, hogy az útjukba állt. Azon viszont már tényleg meglepődött, hogy RenAi-nak nem esett le a küldi lényege.
-De… izé…
Hátradőlt a fűben, és az eget kezdte el figyelni, majd úgy tett, mintha csak hangosan gondolkodna, ám szavait a lányhoz intézte.
-Ha most elmagyarázom, hogy mi volt a küldi lényege, akkor megint azt fogod hinni, hogy okoskodom, meg fellengzősködöm, hogy én kitaláltam, míg ti nem. Szóval… elmondom, de szépen kérlek, hogy ne gondolj ilyeneket.
Ezzel újra visszahuppant ülő helyzetbe, és a lovag szemébe nézett.
-Ahogy már elmondtam a küldi alatt is, aki nekünk az üzeneteket küldte, a kód urának nevezte magát. Ugye az ilyen virtuális-digitális izéket kódolják, ezt Cearso is megmondta, ő pedig ilyet dolgozott. Tehát teljesen egyértelmű, hogy egy Játékmester volt, aki kicsit meghibbant, és ilyen szörnyen kusza küldetéseket kezdett el csinálni, ráadásul a szabályokat is megszegte, mert vér volt, meg ilyenek. A Professzor és Dei el akarták kapni, hogy megállítsák, de mivel ők ugye sokkal hatalmasabbak mint mi, csak segíthettek, de nem oldhatták meg a problémáinkat helyettünk. Tudod, mint a segítő szellemek. Segítettek is, meg is mondták mit kell tennünk, de ugye egyrészt Jin az utunkba állt, te valamiért az ő pártján voltál, én meg nem akartam megint megutáltatni magam azzal, hogy kihasználjuk, hogy erősebbek vagyunk, és csak úgy félrelökünk titeket. Az ilyen embereket utáltam kint is, meg a küldi célja amúgy is az volt, hogy sikerül-e egyetértenünk. És, hát ugye elbuktunk, mert még mindig nincs semmilyen csapatmunka. És mivel elbuktunk, a hibbant játékmester tovább garázdálkodhat. Ezért mondta Dei, hogy számítani kell majd újabb bonyodalmakra. Nagyjából ennyi volt az egész…
A senki nem hiszi kezdetű mondatnál csak felhúzta az orrát. Az előbb mondta el, hogy hiszik, ráadásul meg is kapta már egy pár embertől, szemtől-szembe… akkor hogy mondhatja RenAi, hogy nem hiszik?
-Csak a magad nevében beszélj. Oké, te nem hiszed… de tudom, hogy páran igen. De szerencsére egyre kevesebben. Csak beszélgetniük kell velünk egy kicsit, és rájönnek, hogy nem vagyunk mi olyan gonoszak. A kihasználás pedig pont ez. Ha elhitetik a többiekkel, hogy én csak egy buta gyerek vagyok, akkor nem fog rám senki hallgatni.
A játék kérdésénél ismételten hátradőlt, és elgondolkodott pár pillanatra.
-Junnal nagyjából mindent. Teaparty-t rendezünk a plüssökkel, feltúrjuk a ruhásszekrényeket, meg ilyesmik. Atoruval ugye ilyet nem lehet, mert fiú, de vele iglut építettünk a télen, meg fogócskáztunk, meg hócsatáztunk, meg ilyenek. Timivel ugye nem lehet fogócskázni, meg bújócskázni, mert már az elején tudja, hogy ki fog nyerni, és nem izgi neki. Sakkban, meg ilyesmikben mindig megver, de néha szoktunk olyanokat is, de legtöbbször valami kártyásat, vagy dobókockásat, amiben van szerencse is. Azt nem tudja kiszámolni, így neki is izgalmas.
A hiányzós kérdésre felnevetett, és kellett is pár másodperc, mire összeszedte magát.
-Kint semmi esélyem nem lett volna egyetemre jutni. Miből? Meg eleve… intézetből egyetemre? Neeeem! Itt viszont már most Leo Maxweld Professzor mellett dolgozhatom… egy igazi professzor segédje vagyok, és rengeteg mindent tanulhatok. Nincs mi hiányozzon, mert Kayaba sokkal több mindent adott itt nekem, mint amit kint valaha elérhettem volna. És… és nem az a fura, hogy megakarsz, hanem az, hogy neked ez ennyire nagyon fontos… és… és akkor mi most rosszban vagyunk? Mert… eddig ezt nem mondtad…

by **RenAi** Pént. Júl. 17 2015, 09:49

Na most Shukakunak feltűnhetett már hogy Ai kicsit álomvilágban él, így sosem lehet tudni nála mikor is figyel igazán és mikor nem. Természetesen most sem figyelt, hisz nem gondolta volna hogy az állatka indikátorát kellene fókuszálgatnia, inkább próbálta leszűkíteni a kört és azon gondolkodni miként is alakíthatná úgy a dolgokat hogy jó legyen.
- Van szépérzékük? –Lepődtem meg.
- Azt hittem a haszon érdekli őket hogy tudják hogy itt tudnak inni és enni tehát mivel ők nem tudnak az inventorijukban raktározni semmit így nekik ezt nap mint nap meg kell tenni. És nem gondolnám hogy ők is figyelik a tájat és gyönyörködhetnek a virágokban, hisz az nekik eleség… legalábbis bizonyos esetben. - A válaszára hogy ne kezeljem gyerekként de mégis, csupán értetlenül néztem és vakargattam a kobakom, akaratlan. Próbáltam összerakni hogy akkor hogyan is.
- Na jó, azt gondoltam hogy nem kell neked már esti mesét olvasni, viszont például elhívtalak vásárolgatni egyszer és azt is visszautasítottad, ami hát nem csak felnőtt tevékenység. – Öltöttem ki a nyelvem, majd folytattam.
- Nézz rám, én is gyerek vagyok. És itt bent szerintem sokmindenki az még, hiába lettünk úgymond rákényszerítve az önállósodásra, ami nem is gond de fejben azok vagyunk. Mondjuk… nekem egyszer azt mondta valaki hogy a gyerek addig gyerek amíg az anyukája és az apukája él, tehát mi mind azok lehetünk. – Bár nem gondoltam teljesen komolyan ezt a mondatott, nem zártam ki azt sem hogy ne legyen benne igazság. Majd a nem régiben lezajlott küldetés lett a fő téma. Jin neve hallatán hogy úgy gondolja ő rontotta el és ezt ki is hangoztatta sőt még bocsánatot is kéretne Yoshiagától kicsit felhúzott, de türtőztettem magam. Nem az volt most a cél, bár nehezemre esett nem megvédeni a kicsikémet, viszont…
- Várj! – Szakítottam félbe kissé bizonytalanul.
- Az nem okoskodás ha akkor kezdesz el valamiről magyarázni ha a másik kérdez, akkor az ha nem kérdez és akkor mondod, sőt ha nem is témába vágó de mégis mondod. Bár nem zavar az okoskodás, úgy vagyok vele hogy a lényed része, amiről nem tehetsz, és teljesen jó ha kifejted a véleményed… bizonyos mértékig – Fejtettem ki a sajátomat is, bár… igazság szerint én szerintem könnyebben viselem az okoskodását, mint sokan, ő most olyan mint Kyubei. Akaratlan tesz olyan dolgot amit másokat hergelhet, és azért mondtam el mindezt hogy mások ne bánthassák egy olyan dolog miatt amiről végtére is nem tehet…
- Tudod az esetedben gyakran érzem azt hogy rám erőlteted a véleményed az akaratod, és van amikor a kedvem is elmegy attól hogy megszólaljak, mert megmagyarázod. Ez történt Kemabattal is. Valamilyen szinten hasonlítotok. – Igen ezt a fiúnak is megmondtam, viszont kerestem valakit aki hasonlít rá, tehát képet kaphat magáról.
- Viszont nem akarom hogy megváltozz! – Ő sem akar megváltozni, csupán elmondtam a véleményemet, majd ő eldönti mit tesz vele. Én is így szoktam. Arról nem is beszélve hogy ha megváltozna és nem hangoztatná a véleményét akkor talán tényleg az ellenzéke nyerne. Majd elmeséli hogy miként is vélekedik az eseményekről.
- Sokkal hatalmasabbak? – Döbbentem meg.
- Miből gondolod? Harcoltál velük? – Kérdezem meg.
- Értem azt hiszem… - Mondom a küldetésre, de akkor is volt pár tisztázatlan furcsaság… Mint pl miért kaptunk akkor jutalmat ha ennyire gonosz programozó volna, plusz sokkal többet árthatott volna, mint ahogy engem majdnem kitörölt, de még sem tette… Miért?... Viszont nem szeretnék vitatkozni vele, talán majd még visszatérünk erre is. Sőt szeretnék is, de most nem a küldi mint harmadik fél a fontos hanem az hogy megértsem a lány helyzetét. Amire rá is kérdezek.
- Hát figyelj, szerintem ettől nem kell aggódnod. Az aki elhiszi nem is akar mást hinni, viszont mondod hogy egyre kevesebben, ennek az lehet az oka, hogy nincs sok igazság abban amit rólad akarnak hitetni, ami annyit jelent hogy lassan el is fog kopni mindez feletted. Az akit az igazság érdekel, meg fogja látni. Hisz mindenki azt lát amit szeretne nem? – Próbáltam lelket önteni a lányba, hisz kellemetlenül érintheti, és komolyan is gondoltam amit mondott. Persze nem kérdeztem rá hogy ki az aki így gondolkodik, most nem is az a lényeg. Egy általános megoldás kell, amire talán ezt tudnám elképzelni. Amihez nem kell más csak az hogy Shu maradjon az aki most is, és idő és sok türelem. Majd rákérdeztem hogy is szokott kikapcsolódni, játszani. Amire érdekes választ kaptam viszont kicsit el is szomorodtam. Amikor én akartam vele játszani, bújócska vagy fogócska vagy bármi… Meg lett nekem magyarázva hogy az ezért vagy azért nem jó… De ebből csak annyi jön le hogy ők többet érnek Shunak, velük hajlandó volt nyitni a játékra, én viszont nem voltam, sőt talán nem is vagyok neki elég szimpatikus ehhez, pedig pont ennek kialakításának érdekében találtam ki ezt. Viszont nem hozom fel, olyan hülyén érzem magam így is, nem fogom ecsetelni ezt neki. Majd rákérdeztem hogy nem-e hiányzik neki a kinti élet, mármint hogy mondta hogy egyetemre menne, ami annyit jelent hogy esze és tehetsége is van hozzá, biztos neki vágna. Csak elhúztam a szám mikor felnevetett, és a magyarázatra is… mondta hogy intézetes, de akkor is… Nem hiszem hogy olyannak aki annyira akaratos mint ő, ne menjen… Igen itt arról van szó hogy nem is akarna igazán, talán… Persze kapott egy számára jobbat, én sem cserélném le…
- Leo Maxveld? – Ismétlem a nevet.
- Ő kicsoda? Ismerős a neve de nem tudom honnan… - Magyarázom meg a kérdésem. Majd a következő kérdését nem értettem igazán. Nem értett a lány, valamiért nem értett meg. Viszont most jöttem én:
- Megértem hogy te itt akarsz maradni, sőt szeretném is ha sikerülne. Én is kezdem egyre inkább otthonomnak gondolni ezt a világot mint a kintit. – Magyarázom.
- Viszont igen fontos. Nem azért mert te, hanem úgy alap. Ápolni szeretném a környezetemet. Megismerni azt akit megismerhetek, mert így is olyan sok mindenkit nem ismertem csupán gyávaságból, azért mert féltem hogy elveszítem… úgy mint Tsubakit… Ritát… vagy még sorolhatnám. Viszont… neked is fontos ez hisz itt vagy. – Öltöttem rá a nyelvem, próbáltam fentebb vinni a hangulatot. Hisz az előbb eléggé nyomott lett a légkör.
- De azért esett rád a választás, mert volt szabadidőm, mennyiből tart írni egy pm-et, és most kicsit visszavonultam a harctérről. Inkább ismerkedek, és lazítok. Arra meg várhattam hogy összefussunk egy boltban vagy a piacon, főleg hogy ott le sem szólítottalak volna azért hogy üljünk össze egy délutánra mert oda mindenki valamit csinálni megy. Így volt ideje és lehetősége mindkettőnknek megcsinálni a maga kis dolgát, plusz ha vissza kartál volna utasítani talán személyesen nehezebben tetted volna meg. És én nem gondolom hogy rosszban vagyunk, de sok dologban különbözünk, mégis van valami amit nem értek, de úgy értem de úgy érzem hogy olyan vagy mint én. – Persze ha elutasít akkor ez nem fog neki tetszeni, viszont tényleg van valami, és fogalmam sincs mi és zavar…
- Amúgy te mit gondolsz a dologról? – Kérdezek vissza.

by **Shukaku** Pént. Júl. 17 2015, 11:15

Shu megvonta a vállát, majd gondolt egyet, és inkább legyintett, majd gondolt még egyet, és mégiscsak elkezdett magyarázni.
-Igenis nekik is van szépérzékük. Nem olyan buták az állatok, mint ahogy sok ember hiszi, ráadásul…
Itt egy picit elgondolkodott, majd eszébe jutott egy remek hasonlat.
-Neked is biztosan jobban tetszik egy szépen összeállított éttermes étel, meg jobban is ízlik, mint az a összemoslékolt izé, amit a menzán adnak, és semmi állaga nincsen. Pedig az is csak eleség, és mégis jobban ízlik, hogy ha szépen van tálalva. Nem?
Hát nagyon remélte, hogy de, mert ő is rengeteg időt elpepecselt általában azzal, hogy amit elkészít, az szép legyen. Bár az, hogy ezt egyvalaki nem értékelte volna, nem nagyon rengetné meg a hitét abban, hogy igenis fontos. A vásárolgatós részen kicsit lehajtotta a fejét, és csöndben elgondolkodott.
-Az… az miattad volt. Tudod… nem nagyon ismertelek, meg most sem igazán, és idegenekkel nem megyek csak úgy el vásárolgatni… Jun, Atoru meg a többiek, ők a barátaim. Te is lehetsz az, ne értsd félre… csak akkor még nem…
És még most sem, de ezt nem akarta kimondani. Egyébként ez volt a válasz arra is, hogy RenAival miért nem bújócskázott anno. Junnak nem félt megmutatni azt, hogy igenis tud gyerek lenni. de egy JL-tagnak megmutatni már más lenne, mert az azonnal olyanok fülébe jutna valószínűleg, akik felhasználnák ellene, és terjesztenék, hogy nézd már, ez az ovis még ilyeneket játszik, tuti nem tud semmit a világról, nem kell rá hallgatni. Azt pedig pláne nem kell tudnia, hogy még mindig olvas esti mesét „Timidusnak”. Viszont ezzel az anyukája apukája él dologgal a lovag teljesen szétzúzta az addig meglévő kis pislákoló jókedvet. Persze, akkor mindannyian azok. Ennyire figyelt eddig Shura, arra, hogy intézetis, meg úgy az egész lényére. Az idomár legszívesebben felállt volna, és otthagyta volna az egész beszélgetést, a másikkal együtt. Valahol azonban tudta, hogy nem gonoszságból mondta ezt RenAi. Ő csak… ő csak egy kicsit buta, egy kicsit feledékeny… és még ilyen dolgokra sem figyel.
~Nem gonoszságból tette. Biztosan nem. Ugye? Kemabat?~
-Kemabat… kedves fiú… néha kicsit szemtelen… de kedves. A Sayonara pedig… tudok egy pár dolgot róluk. Ők is a szabályok felett állnak, és olyanok, mint a félistenek. Legalább is jó pár tagjuk olyan. De… ezt nem tudom, hogy mennyire titok.
Arra, hogy a lány még Maxweld professzort sem ismeri, kicsit összevonta a szemöldökét? Hol élt eddig RenAi? Hinari bezárta őt a JL torony legfelső emeletére, és csak piknikezni meg bossolni engedi ki?
-A professzor egy… egy béta tesztelő. Ő felelt a természet kialakításáért Aincradban. Biológus, botanikus, etológus, meg mindenféle ilyen… nagyon-nagyon okos. Tsubaki pedig… talán vele találkoztam először… a vörösökön kívül… fura egy lány volt… azóta kiesett már, nem tudom, hogy hogyan… én pedig nem szoktam visszautasítani meghívásokat, ha csak nem olyasvalaki hív meg, akiről tudom, hogy talán csapdába akar csalni minket… vagy ilyenek… és nem tudom. Szerinted miben vagyok olyan, mint te?

by **RenAi** Kedd Júl. 21 2015, 18:00

- Én nem gondolom butának őket, szeretem őket. – Kezdek el magyarázkodni, vagyis inkább védekezni bár nem is tudom miért, hisz tudom hogy okosak, nem úgy értettem. De nem láttam még állatot megcsodálni mondjuk egy virágot, ebből adódott a meglepettségem. Majd kaptam egy elfogadható választ.
- Hmm, van benne valami. – És a két kezemmel megtámasztottam magam hátul, a lábaimat meg kényelmesen kinyújtva lelógattam a plédről. Kyubei után fordítottam a fejem, már látóhatáron kívül van, még sem aggódtam hisz tudom hogy önmagától nem kóborol el mint a legtöbb macska, tudatában van a veszélynek, talán jobban is mint ami fenyegethetné. Majd fel jött egy régi téma, amit megbeszélhettünk.
- Én azt tudom, de Atoruval is és Jun-al is legyenek bárkik is, valahogy megismerkedtél nem? Az ötlet visszautasításával meg elzárkóztál előlem. – Magyarázom meg, bár fiú jelmezben kérdeztem és lehet túl ijesztőnek tarthatott az elvetemültségem miatt. A gyerek-felnőtt kérdésre, kapcsolatra nem tudohattam mit mondani csupán azt amit nekem is mondtak, ugyan én is intézetis vagyok, és a nevelő szüleim élnek, az igaziakról meg mit sem tudok… és dacból nem is érdekel, nem foglalkozok velük, ők már nincsennek. Viszont nem gondolhattam mindenre, nem is gondoltam mindenre és ezt láttam is mikor Shu arca elsötétült és a maradék jó kedv, már amit eddig sem vettem észre túlzottan is elpárolgott róla. Természetesen felsimertem a hülyeségem, és illően elnézést is kértem, bár nem tudom hogy az ilyen mondatokra létezik-e igazi bocsánat. Megérteném ha haragudna rám, de ezt már visszacsinálni nem tudom.
- Bocsánat. – Fordítottam el a fejem, nem akartam rá nézni hisz szégyeltem magam, azt hittem mindenki olyan mint én, mindenkinek kijárt az ami nekem, de neki nem…. és erre most figyeltem csak fel…
- Kem ijesztő. – Felelem.
- És megfejtettük együtt hogy duplán ijesztő. – Folytatom… úgy látszik még sem haragszik rám, vagy nem tudom, inkább csak nem mutatja, igen ez lehet…
- A Sayonara az akik most a bossokra is járnak? – Kérdezek vissza hogy biztos legyek benne, hisz nem sokat tudok róluk, de így hallva veszélyesnek tűnnek. Félistenek? Akkor minek nekik a boss?... Nem értem, de ezt már nem fejtettem ki most. Majd választ kaptam a kérdésemre.
- Ehm… tényleg komolynak hangzik. *-*– Nyűgöződtem le a leírás alapján, nem gondoltam volna hogy ilyen emberek foglalkoznak ezekkel, azt hittem csak gépguruk, programozók, nem tudósok… Majd Tsubaki került szóba. Én hoztam fel ugyan dee… nem kellett volna, de legalább nem Ritáról kezdett megint magyarázni hogy halott, meg ilyenek mikor nem! Viszont… azt hiszem visszakaptam azt amit az előbb én adtam. Szándékos volt? Talán, lényegtelen…
- Tsubaki furcsa volt, de csak azokkal akiket nem igen ismert meg túlzottan, olyan volt mint te… segítőkész, tisztelettudó, illem teljes és félénk… - Javítottam ki, ismét mocsaras övezetbe kerültünk, aminek a legkevésbé sem örültem. Főleg hogy kijelentette, kiesett… Nem… Ő…
- Ő nem kiesett, meghalt! – Javítottam ki… Rita húga… halott, amikor Rii-chan átalakult akkor még csak eltűnt volt, még a szobáját is fenntartotta a JL-ben, hogy fogom neki elmondani??... Hogy fogom?!... A hangulat nyomasztó lett hirtelen, de mégis folytattuk a beszélgetést. Miért? Hisz nem éreztük jónak… akkor miért?... De nem szóltam, még vártam… arra hátha mégiscsak történik valami, ami jobb kedvre deríthet minket…
- Azt megértem, és nem tudom… - Persze volt egy sejtésem, de túl fájdalmas lett volna kimondani, túl kegyetlen lett volna, hisz azzal elfogadom a vér szerinti szüleimet, és megtagadom akik neveltek. Nem! Ilyen nincs! Nem ebben hasonlítunk! Valami másban… bármiben… másban…

by **Shukaku** Kedd Júl. 21 2015, 19:15

Amíg RenAi nyújtózkodott, én inkább felvontam a térdeimet, és átöleltem őket. Jobb volt így. Timidusra pillantva láttam, hogy figyel, és érzi, hogy kezdem rosszul érezni magam, de intettem neki, hogy még bírom. RenAi azért hívott ide, hogy békülgessünk, meg ilyenek… akkor biztos nem akar rosszat. Ő nem olyan. Mások talán igen… mások idehívnának, hogy megalázzanak és kinevessenek… de ő nem… ő túl kedves ahhoz… Atoru meg Jun…
-Atoru meg Jun nem azzal kezdte, hogy mindent elutasít amit…
Nem! Nem szabad! Csak… csak finoman… csak halkan.
-Szóval… szóval ők eleve nem frontosok… és Atorut még Timi tanítgatta, és most is rengeteget segítünk neki. Ő… ő kedves volt velünk, és nem akarta megmagyarázni, hogy nincs igazunk…
Sőt, egyetértett velünk. A legtöbb mindenben egyetértett, te pedig nem akarsz, és nem is fogsz…
-Jun pedig… Jun teadélutánt rendezett a céhház előtt… plüssökkel… vele jó volt gyereknek lenni, és mégsem… mégsem megalázó… vagy ilyesmi… az teljesen más…
Bocsánat. Persze. Miért nem figyelsz rám? Miért nem tudsz csak egy kicsit figyelni? Meg akarsz ismerni, miközben nem is figyelsz még ilyenekre sem!
-Én… én… mindegy. Hagyjuk. Kem pedig…
Csak ingatni tudtam a fejemet szótlanul. Ijesztő. Szerintem más dolgok az ijesztőek. Szerintük én voltam ijesztő. De most már nem! Több barátom van mint neked! És a Sayonara is… Greg, és a Professzor, és Dei, akinek még a nevét sem tudod, és…
-Nem hiszem, hogy sokat mennének többet oda… de igen, ők. Tudod, ők adják a Burkot, az infókat, meg nagyjából mindent, ami miatt Bossozni tudtok…
Nyugi! Végre! Végre a professzor! És most Tsubaki? De hát… most mit magyaráz? Miért akarja megint megvédeni tőlem? Miért hiszi, hogy én rosszat mondtam róla? Megint csak a rosszat feltételezi! Miért akar kijavítani?! Elegem van! Idehív, hogy beállítson mindenféle rossznak!
-Nincs de! A furcsa nem rossz! Én is furcsa vagyok…
Meghalt. Persze. Te ezt is jobban tudod. Mindent jobban tudsz. Miért akarod megint a te véleményedet rám erőszakolni? Hagyjál már békén!
-Hát… ha neked úgy jobb, ha meghalt, akkor meghalt… szerinted… de… de én nem akarok veszekedni, és te megint csak az ellentéteket keresed… ne azt keresd…. miben vagyok olyan, mint te?
Nem fogok előtted sírva fakadni. Nem. Biztosan nem. Ez meg? Timidus…

És Shu magához ölelte a kis koalát, amit a sárkány nyomott az ölébe. Így elrejthette a sírását az állatka mögé. Ez kellett most. Nagyon kellett. Ahogyan a narri is a post végére. Fogalmam sincs te hogyan bírod ezt. X3

(koala)

by **RenAi** Pént. Júl. 24 2015, 09:31

Meglepődtem hogy úgy érzi elutasítom, igazság szerint én is pont ezt érzem tőle… majd ki is derül miért..
Fordítottam el a fejem, láttam miképp a lány összekuporodik, de én nem mozdultam, támasztottam magam és elfordítottam a fejem. Hogy mit éreztem? Zavarodott voltam, nem szerettem hogy nem tudom kezelni megfelelően az efféle helyzeteket, és azt sem hogy hogy nem tudom megértetni magam ezzel a csepp kis lánnyal itt…
- Ennél azért okosabbnak gondoltalak… - Szaladt ki a számon az első gondolatom…
- Azért vagy velem ilyen mert frontos vagyok… és nem érdekel téged más csak hogy a JL tagja vagyok, és innentől le is írtál?... – Majd megint azzal jött hogy megmagyarázom hogy nincs igazuk…
- Miért kellene mindenben egyetértenünk? Attól hogy ellentétes véleményen vagyunk valamiről, attól még lehetnek az emberek jóban… - Magyarázom, bár nem tudom megért-e…
- Ritával sem voltam mindig egy véleményen, sokakkal sem, mégis találtunk közös hangot és meg tudtuk érteni a másikat…. – Mesélek picit neki, hátha így jobban megérti… Végig hallgattam hogy Junal miket játszottak hogy Atorunak mennyit segítettek… mégsem érzem azt hogy ő is meghallgatna… Viszont talán pont ezért… hibáztam volt egy mondatom amiért bocsánatot kértem, és akkor tudtam hogy sokat rontottam kettőnk között…
Kem került témára de róla sem mondott semmit… zaklatott volt talán ezért. Majd ismét egy csavar… méghozzá Tsubaki képében, szokatlanul beszélt róla amit rossz néven vettem, így bizony közös pontokat találva kettőjük között megmutattam neki hogy nincs oka furcsának nevezni… majd…
- Te sem vagy furcsa….- Hangomban hallatszott a döbbenet, most már végképp összezavarodtam a lányt illetően. És az események során úgy látom inkább csak ártok neki mintsem közös nevezőre juthassunk…
- Nem értem miért gondolod magad furcsának… igyekvő vagy, kedves és segítőkész. – Ezek jutottak hirtelen az eszembe róla, ahogy eddig megismertem, vagy legalábbis amennyit tudok róla. Majd ismét a halál mint téma került terítékre… Megdöbbentem a szavain, újfent… Mi más lehetne, Kayaba megmondta, a nevek át vannak húzva a palotában… egyszerűen… mi?... Kiesni… kint feléledni? Olyan jó volna… de akkor miért van piros indikátor, akkor elég lenne csak megölni magunkat?... Ez olyan abszurd… Ha valaki megtette volna, biztos vissza jött volna közölni velünk… Én biztosan! De csak a fejemet ráztam… nem hittem el, túl szép volna ahhoz hogy igaz legyen. Bár úgy szeretném, örömhírként terjeszteni, hogy nem halunk meg… Nem halhatunk meg!... Mégis, remegek… az idegességtől? A félelemtől? Izgatottságtól?... Fogalmam sincs… mitől…

De tényleg? Miért is csinálom én ezt? Miért fontos nekem az, hogy jóban legyek vele?.... Olyan kérdés ez amire magamban is csak találgatom a válaszokat, vannak. Logikusak, érvek, és elvek alapján megfogalmazottak, viszont úgy érzem minden pillanattal csak rontok a dolgon… Talán haza kéne mennem… de nem! Nem, nem és nem! Az vereség lenne a részemről, önmagamban, én nem mondok le és nem adom fel… Rápillantottam a lányra és úgy éreztem segítségre van szüksége… Sajnáltam és féltettem… Miért? Mikor nem is ismerem, nem képezte részét életem eddigi történetének, és valamiért… fogalmam sincs miért mégsem tudok felállni és elmenni. Pedig szeretnék… a kitörésére csak hallgattam, elég volt ahhoz hogy elcsendesüljek és ne keressem a szavakat. Nem volt értelmük… Timi egy koalát hozott Shunak, sejtettem hogy miért… hosszú ideig csak egy pózba mozdulatlan ültem, majd felemeltem a kezem és a koala mögött Shu kobakját kerestem, persze meg fordult a fejemben hogy megharap, ellök vagy elhúzódzkodik… Talán ezekkel kapnék választ arra hogy van-e értelme maradni, viszont…

by **Shukaku** Pént. Júl. 24 2015, 09:47

Te megharaptál. A száddal. Milyen jó is lenne, és mennyire is illene Shuhoz egy ilyen megmozdulás. Meg is történt már egyszer valamelyik küzdőterezés közben, valamelyik aktuális ellenfelük ellen, és azt a küzdelmet is megnyerték. Timi biztosan emlékszik. De a lényeg, hogy az is egy szép emlék, egy vicces, kedves emlék, és azzal a valakivel is jóban vannak azóta is. RenAival miért nem? Mi köze van ennek most az okossághoz? Mi köze van ennek most a JL-hez? Megint gyanúsítgat, és Shu most már talán tényleg megharapta volna, ha nem érezte volna a fején a kezét. Ehelyett teljesen eltűnt a dühe. Ez a lány azért fél tőle, mert azt hiszi, hogy ő haragszik rá Hinari miatt. Persze, így már minden érthető.
-Tudod… Hinarival először Draconiába mentünk el… akkor találkoztunk elsőnek. Tudod… Peter mutatta be nekem. Akkor még nagyon kedves volt… azt mesélte, hogy ő Hisame anyukája. Mármint… ilyen fogadott… tudod. Fogalmam sincs már, hogy veled találkoztam előbb, vagy Hinarival, vagy össze voltam-e veszve vele, amikor veled találkoztam. Semmi köze ennek a JL-hez. Sokan JL-esek, akiket kedvelek… illetve… ők nem is JL-esek. Nem olyan JL-esek, mint amiről Hinari meg Yuichi beszél… ezért nincs is bajom velük. De… de nem akarok megint erről beszélni. A front pedig… az is mindegy. Ha olyat akartok játszani, és Burokra költeni a pénzt más dolgok helyett… akkor tegyétek.
~Egyetérteni… persze…~
-Látod… én nem javítalak ki állandóan. Nem mondom, hogy ne legyél JL-es, nem mondom, hogy ne frontolj… pedig nem értek egyet… de nem veszekszem. Te viszont… mondom, hogy csak kiesett, de neked mindenképpen meg kell cáfolni, és elmondani, hogy szerinted meghalt. Tudom, hogy szerinted meghalt, mert úgy nektek könnyebb, mert úgy lehet kit utálni… de… csak ne akarj engem állandóan kijavítani. Kérlek! Kérlek szépen! És… és mondd el végre, hogy miben hasonlítunk szerinted.
A végére már abba is hagyta a sírást. Rájött, hogy mi a baja RenAinak, és remélte, hogy ezzel végre megnyugtathatja.

by Ajánlott tartalom