Re: Mezőség

by **Ozirisz** Hétf. Jún. 23 2014, 12:25

Az aincradi betegségekkel kapcsolatos mondandómat Shukaku kijavította, miszerint nincsenek, csak ha egy küldetés része. - Ez igaz, de azt sosem lehet tudni, hogy épp mikor kezdődik egy küldetés, ami pont ilyesmit váltana ki? - tettem fel a kérdést. - Jobb az elővigyázatosság. Olyan egy évvel ezelőtt hetekig nem tudtam aludni, és először a nagy hőségre gyanakodtam. Majd a rémálmokból rájöttem, hogy egy ismeretlen méreg a felelős érte, amitől egyre rosszabbul lettem, és arra sem emlékeztem mikor és hol kaptak el. - majd egy levegővételnyi szünet után folytattam - És csak akkor tudtam meg, hogy küldetés része, amikor beszereztem egy ellenszer-gyanús löttyöt és küldetéstárgyként kezelte a rendszer. - fejeztem be a mondandómat.
Ami a tegeződést illeti, Shukaku beleegyezett. Bár még az emlékeimben él ahogy Ozirisz mint valami öregember, két-három lépcsőfokonként meg-megállt pihenni a toronyban, de azért jobb fiatalon. Majd idővel megöregszem, de az még nem mostanában lesz...
- Öhm, jut eszembe, ha már így összefutottunk, mit szólnátok hozzá, ha együtt vadásznánk egy kicsit? - kérdeztem meg Shukakut és Timidust. A sárkány a meglátásom szerint nem hiszem, hogy ellenezné az ötletet, legalábbis ahogy így az elmúlt pár percben megismertem. Timidus valahogy Vezérre, Szophie farkasára emlékeztet. Vezér is mindig harcolni akart, Timidus pedig... hát, az előbb felsorolt vadak listája alapján tud élni, az biztos. Shukaku viszont meglehetősen távolságtartó, nem valami sokat beszél, nem sokat árul el magáról. Bár idővel lehet megtörik a jég, de ugyanakkor meg tudom érteni. Én sem voltam egy könnyű eset, és voltak nehezebb időszakok is. A kataklizma utáni hónapokban kerültem a társaságot, kerültem mindenkit, és csak az NJK-khoz szóltam, hozzájuk is csak azért, hogy becseréljék az aznapi összegyűlt limlomot aranyra, vagy épp enni-innivalóra. Ami Shukakut illeti, remélhetőleg nem valami hasonló történt vele. Remélhetőleg csak amiatt távolságtartó, mert még idegen vagyok számára, és nem ismeri a szándékaimat, céljaimat.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 23 2014, 16:52

Shu kétkedve pislogott a férfira. Kicsit hitetlenkedett ugyan a szavai hitelességében, de mivel konkrét oka nem volt arra, hogy ne higgyen neki, így még nem cáfolta meg azonnal. Azonban mivel új, számára eddig ismeretlen információkat közölt, ami a petekkel is kapcsolatos lehet, hiszen akkor végül is ők is betegek lehetnek, amire jó lenne, ha a potifőzők elkezdenének dolgozni a gyógyszereken, mert különben elképzelhetetlen dolgok történhetnek. Mindig is csodálta ebben a világban, hogy Kayaba megvédte őket olyan szörnyűséges dolgoktól, mint a betegség és a fájdalom, és nem akarta, hogy Timi a betegséget is megtapasztalja.
-És… hogyhogy csak akkor? Nem jelezte a menüdben semmi, hogy elfogadtál volna egy küldetést? Nekem mindig jelzi valami vagy valaki, és onnantól kezdve tudjuk, hogy küldetésen vagyunk, és csak meg kell találni a megoldást ahhoz, hogy kijussunk. Fura…
Bár inkább úgy hitte, hogy Ozirisz csak nem nézett eléggé körbe, és emiatt nem vette észre, hogy az egy küldetés. Meg persze Shu már eleve ha megbetegedett volna, rögtön arra gondolt volna, hogy egy küldetésen van, hiszen Kayaba nem szegi meg a saját szabályait. Ha azt mondta, hogy itt nincs betegség akkor nincs betegség. Még sohasem történt olyan, hogy úgy keveredtek volna bajba, hogy nem önként, a saját hibájukból történt volna, vagy esetleg ne lett volna lehetőségük kikeveredni belőle. Akármennyit papolhatott arról Alex, hogy ez egy gyilkos játék, meg arról, hogy Kayaba mennyire gonosz, ennek a világ semmi jelét nem mutatta. A küldetések többsége érdekes volt, elgondolkodtató, és bár voltak veszélyes helyzetek is, sohasem kerültek eddig komoly bajba.
Azután jött az a mondat, amire végre Timidus is tudott reagálni.
-Remek ötlet.
És már röppent is, hogy elkapja a napi első áldozatát. Megtett pár kört a magasban, kipécézte a szárnyast, lecsapott, és már röppent is vissza a társa mellé.

[csirke]

by **Ozirisz** Hétf. Jún. 30 2014, 19:46

Shukaku meghallgatta a történetet a küldetéssel kapcsolatban, ám egy elég érdekes, ugyanakkor nyilvánvaló észrevétele is támadt, miszerint csak átsiklottam az orrom előtt levő információn. - Nem kizárt, lehet én voltam feledékeny, vagy az alvászavar és a rémálmok volt a jel. Viszont volt már arra is példa, hogy semmi rendszerüzenet nem volt, csupán elkezdtem repülni egy helyre, ahol a miniboss már várt rám. - majd egy kis szünet után folytattam - Bár azért meg kell hagyni, a miniboss mellett landolás eléggé egyértelmű jele annak, hogy küldetésben van az ember.
Aztán Timidusra csak forgattam a szemem. Felvetettem a vadászatot, mire kettőt pislogtam, már el is reppent. Körbenéztem, és láttam ahogy mint egy igazi ragadozó, szép ívben lecsapott egy madárra, majd ugyanazzal a lendülettel repült is vissza. Mindez pillanatok leforgása alatt.
- Szép fogás volt, Timidus - dícsértem meg a sárkányt.
Aztán én is körbenéztem, hátha látok valamit. Aztán hirtelen furcsa hangokat hallok: Hápogás?! Mi a szösz. Elindultam szép nyugodtan a hang irányába, és igyekeztem minél kevesebb zajt csapni. Elkélne egy lopakodás jártasság, de talán anélkül is elbánok a kacsával. Aztán újra hallottam a hápogást, egy bokor környékéből. Megálltam a bokor mellett, kicsit vártam, és mihelyt megláttam hápikát, ugrottam, és sikeresen elkaptam.
Aztán vigyorogva, kacsával az ölemben, visszasétáltam Shukakuhoz és Timidushoz. Bár én nem voltam olyan gyors, sem olyan ügyes, de azért sikerült. Bár lehet mókásan nézhettem ki ahogyan beugrok a bokorba. De ugyanakkor ez volt az első tényleges vadászatom, eddig a szokásos vérnyulak/vaddisznók/... és hasonló gyakori mobok farmolása és húsának elrakása jelentette a vadászatot. Első vadászathoz képest viszont nem rossz teljesítmény, szerintem legalábbis.

[kacsa]

by **Shukaku** Hétf. Jún. 30 2014, 21:21

Feledékenység, alvászavar, rémálmok. Csupa olyan emberi tulajdonság, amely a tervezési hibájukból adódóan megbénitja és harcképtelenné, de minimum gondolkodásra alkalmatlanná teszi ezeket a fura, esendő lényeket. Persze úgy, hogy állandóan feledékenyek, amiképpen Shu is ezért hurcolássza mindenhova magával a jegyzetfüzetét, hogy abba írhassa fel a dolgokat, azaz tulajdonképpen nem ő jegyzi meg, hanem a jegyzetfüzet jegyzi meg azt, hogy ő miket látott és tapasztalt. Amikor Ravennel találkoztak, akkor Timidus elgondolkodott azon, hogy ez az amnézia, amiről a fiú beszélt, nem mindösszesen az emberek jegyzetfüzetének az elvesztésének a következménye-e. Shu persze okos volt, sok mindent megjegyzett és tudott magától is, de a papírjai nélkül elveszett volna.
A másik ugye az alvászavar. Eleve ott kezdődik a probléma, hogy az embereknek aludniuk kell. Ha a kitartáspontjuk maximális értéken van, amit ugye szimpla pihenéssel fel lehet tölteni, még akkor is képesek fáradtak lenni, az alváshiányra hivatkozva. Képzeljük csak el milyen szörnyű lenne, ha a petek is ilyen macerás és sebezhető lények lennének. Timidus feladatai közé tartozik Shu álmának őrzése, és ha neki is aludnia kellene, ugyanúgy, ahogyan a lánynak, nem lenne elég csak a szieszta, akkor igen nehezen tudná ellátni a védelemre vonatkozó feladatkörét, miközben alszik. Tehát ebből kiindulva elég bugyuta kifejezés volt az, hogy alvászavar, hiszen az alvás már eleve egy olyan zavar, amit egy igazán jó harcos nem engedhetett meg magának.
Na és az utolsó megemlített dolog a rémálmok voltak. Hogyan is lehetne jel a rémálom, ha az emberek állandóan képesek rosszakat álmodni? Lehet, hogy a küldetés ezzel akarta felhívni magára a figyelmet, csak Ozirisz nem tudta megkülönböztetni a küldetéses rémálmot, a sima rémálmaitól. A világban töltött nyugodalmas két év szerencsére már minimálisra csökkentette az idomárnál a rémálmok előfordulási számát, de Timidus azért még emlékezett arra, hogy milyen is volt régen. Tehát ha voltak is jelek, az emberek esendőségükből és hibáikból adódóan nem voltak képesek észrevenni.
A minibossos példára a sárkány már csak bólintani tudott, majd inkább ment is a dolgára, majd visszaérvén egy újabb bólintással köszönte meg a dícséretet, valamint két szóval.
-Tudom. Köszönöm.
Ezután végignézte, ahogy bár kevésbé elegánsan, de a férfinak is sikerül zsákmányt ejtenie, így hát viszonozta a dicséretet.
-Ez is szép volt.
Shu nem szólalt meg, mert még mindig a küldetéseken gondolkodott, és ezt a kérdését is igyekezett megfogalmazni, bár inkább csak saját meglátás lett belőle.
-Hát… mi csak egyszer voltunk olyanon, hogy nem akartunk menni küldetésre, és azután mégis mentünk. Mármint egyetlen egyszer volt olyan, ami veszélyessé is válhatott volna. A többit vagy mi vállaltuk el, vagy csak ilyen rejtvényesek voltak, ami igazából szórakoztató is volt. Azt hiszem, hogy az ilyen küldetések is ugyanolyanok, mint a képességek. Nem mi választjuk őket, de illenek hozzánk…
Rápillantott a madárra, majd kérdőn nézett a férfira.

by **Ozirisz** Szomb. Júl. 05 2014, 20:40

Köszönöm – feleltem Timidus dícséretére. Majd Shukaku megosztott egy elég érdekes elképzelést a küldetésekről. Nem mi választjuk, de illenek hozzánk, mint a képességek. - Igen, ebben van valami. A képességek is csak úgy feltűnnek, és legtöbben nem is tudjuk azt, hogy pontosan hogyan is tettünk szert rá. Sem azt, hogy miért is azt a képességet kaptuk, amit. - majd egy nagy levegő után folytattam – A küldetések általában nem nehezek, legalábbis alapból nem. De akadhatnak sajnos olyen játékosok, akik megnehezítik, vagy akik azt lesik, mikor sétálunk bele a csapdájukba és támadhat ránk.
Majd Shukaku kérdő tekintete zökkentett ki. Ja igen, a hápika. Egy percig csendben volt, és máris megfeledkeztem róla. - Öhm, nem kértek egy kacsát? - kérdeztem a lányt – A rendszer már beszámította a kacsáért járó teljesítményt, de Timidusnak biztos ízlene... - majd nyújtottam a kacsát a lány felé. A sárkány alig pár perce említette, hogy nyúl és kacsa amire leginkább vadászik, én pedig pont egy kacsát kaptam el. Végül is van bőven betárazva vacsinak való, tehát egy hápi ide-vagy-oda nem számít. A vaddisznók húsát már rutinból meg tudom főzni, de komolyabbal még nem merek próbálkozni egyelőre. Annak ellenére, hogy a jártasságom már elég lenne egy sült kacsa elkészítéséhez, még bennem van az, hátha elrontom, pedig csak néhány szám határozza meg a sikert, vagy a kudarcot.
Aztán közben Shukaku korábbi megállapításán agyaltam, és beugrott még valami. - Öhm, jut eszembe a korábbi mondataidról, szerintem a küldetésekhez és a képességekhez hasonlóan vannak az idomárok állati kísérői is, legalábbis amennyire én tudom. Őket sem az idomár választja, ám mégis valamilyen úton-módon illik a kisállat az idomárhoz. Korábban sokat gondolkodtam már ezen a dolgon, és szerintem van erre a jelenségre logikus magyarázat. Bár lehet, hogy az elméletem sületlenség, de ezt egyikünk sem tudhatja. - majd figyeltem a lány reakcióit, hogy érdekli-e a mondandóm, vagy sem.

by **Shukaku** Szomb. Júl. 05 2014, 21:17

-Szívesen.
A sárkány újra sétába kezdett kettejük mellett, spórolni akart a kitartáspontjaival amíg a vadászat zajlik. A fiú beszéde kivételesen érdekes volt, vagy legalább is figyelemre méltó, hiszen ugyanazokra a következtetésekre jutott, amire ők is, így mindketten erősen bólogattak.
-Ugye? Akkor te is észrevetted már. Nekünk is mindig ez volt. Megkaptunk egy küldetést, és nem is lett volna annyira nehéz, de mindig valami másik csapat vagy egy másik ember nehezítette meg.
-Yup! Alex meg azt mondja, hogy a világ veszélyes. A világ nem veszélyes, az emberek azok.
A lány értetlenül pislogott a barátjára, majd megcsóválta a fejét.
-Te mikor beszélgettél Alexel ilyenekről?
-Április végén. Huszadikán.
-Jajj nem úgy… naptárnak nézel? Tudod, hogy hogyan értettem.
-Akkor, amikor elmentünk hozzá, te pedig lent maradtál a kertben.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly dolgokról lesz szó… mondjuk elég sokáig beszélgettetek.
Kicsit elmerengett, majd megrázta a fejét, és pironkodva fordult vissza Ozirisz felé. Nem felejtette ám el a férfit, csak közben annyi érdekes dolog derült ki, amin el lehetett gondolkodni…
-Szerintünk a képességek aszerint vannak, hogy ki mit csinál. A tulajdonságaink szerint. Nem mondom el a képességeket, mert Timi azt mondta, hogy tartsam titokban, de nekünk is olyanok vannak, amilyenek hozzánk illenek. Nagyon jól ki van ez találva…
A lány bólintott, gyengéden átvette a szárnyast, párat simított rajta, majd szabadon engedte, hogy szárnyalhasson.
-Sokat járunk szafarizni, van még otthon félretéve kacsa is, nyúl is. Most nem az ételért vadászunk, csak szórakozásból. Timidus egyébként szereti a kacsát… de ha te is szereted, akkor szívesen főzök neked is. Általában a peteknek szoktam ételeket készíteni, de mivel maximum szinten van a főzésem, így biztosan sikerülne…
Az utolsó mondatra az idomár és a társa egymásra néztek, majd a lány kuncogott picit, a sárkány pedig egyetértően bólintott.
-Mindenre van logikus magyarázat.
-Legalább is Timidus szerint. Egyébként… nem tudom. Amikor Timi pici volt, akkor is volt már egy jelleme, de szerintem az is nagyon fontos, hogy hogyan neveljük őket. Én egy teljes évet csak vele töltöttem… mondjuk azt nem mondanám, hogy idomított lenne…
-Pedig én nagyon szelíd vagyok ám.
-Az, persze. Egyébként pont most olvasok egy érdekes könyvet, és abban pont benne volt ez a szelídítősdi. Vicces, hogy minket idomároknak hívnak, pedig igazából nem is idomítjuk a peteket…

by **Ozirisz** Szomb. Júl. 05 2014, 22:31

Shukaku is hasonlóképp gondolja a küldetések nehézségét. - Minden MMO-ban úgy vannak a küldetések, hogy azok teljesíthetőek legyenek. Itt sincs máshogy. De az emberi tényező itt sokkal lényegesebb, mint más játékokban.
Majd a lány és a sárkány egy pár mondatot, amibe nem akartam beleszólni. Nem lenne helyénvaló olyasmibe kotyogni, ami nem rám tartozik. Ám az „emberek veszélyesek” mondathoz akarva-akaratlan reagálnom kellett.
Vannak, akik nem a küldetésben látják a fejlődést, és a többi játékost csak „kétlábon járó exp-nek” nézik. Igaz, nekik nincs is szükségük küldetésre, de ha egy küldetés alatt szorultabb helyzetbe kerül az ember, kihasználhatják ezt a saját javukra. - fejtettem ki a véleményem.
A képességeket jól teszed, hogy titokban tartod. Egyediek, és csak rátok tartoznak, valamint azokra, akikben megbízol. De minél többen tudják, annál nagyobb az esélye, hogy egy esetleges rosszakaród is megtudja, és készülhet ellene. - majd egyet sóhajtottam – De vannak esetek, amikor rákényszerül az ember a használatra, mások előtt is, általában akkor, amikor nem saját maga van rászorulva... A képesség nagy erő, és nagy felelősség is egyben. - majd egy levegővételnyi szünet, és folytattam - Szerintem inkább a vágyak és a lélek a kulcs, bár a tulajdonságok és a ki-mit-csinál is összefügg vele. - kezdtem bele a magyarázatba – Egy önző játékos sosem kap gyógyító- vagy support jellegű képességet, legalábbis amivel mást is tudna segíteni. Aki nem vágyik lelke mélyén az égbe, nem kap szárnyakat, amikkel repülni tud. Aki nem szereti az állatokat, nem kap „összeolvadás a kisállattal” képességet. És így tovább...- fejeztem be a mondandómat.
Majd Shukaku átvette a kacsát, kicsit megsimogatta, majd elengedte. Hápika elrepült, majd egy bokor közelében leszállt, és totyogva haladt tovább. Majd egyszer még visszanézett, hápogott egyet felénk, és eltűnt a szemem elől. A lány mondta, hogy csak szórakozásból vadászik, van hústartaléka bőven. - Nekem is van tartalékom, bár én azokból az állatokból gyűjtögettem, amik ellen harcolni szoktam. - mondtam a lánynak – Igen, emlékeim szerint kacsát meg nyulat mondott Timidus. A főzés jó ötlet, persze csak ha nem veszélyeztetem vele a társad csemegéjét. Egyébként mennyi idő és gyakorlás kellett a főzés maximum szintre fejlesztéséhez? - tettem fel egy kérdést. Jómagam is gyakorlok, de vagy nem eleget, vagy nem elég határozottan. De legalább az alapokkal nincs gondom.
A logikus magyarázaton Shukaku kicsit kuncogott, Timidus pedig egyetértett. A lány mesélt egy kicsit a sárkányról, kiskorában is volt jelleme, és fontos a nevelés. És egy könyvet említett a szelidítésről. - Érdekes könyv lehet – mondtam a lánynak – Chancery könyvtárában akadtál rá? - tettem fel egy kérdést – Mindig is kíváncsi voltam rá, de eddig még nem jutottam el odáig. Lehet többet kellene lazítanom...

by **Shukaku** Szomb. Júl. 05 2014, 23:33

A sárkány hátracsapta a füleit, és egy kérdő pillantást vetett a társára. Furák voltak ezek az emberek. Timidus köszönt, pedig a köszönésnek nem volt semmi értelme és haszna. Meghajolt üdvözlésképpen olyan emberek előtt is, akiket életében először látott, pedig a meghajlás állítólag a tisztelet jele volt, márpedig ha valakivel most találkozik először, akkor honnan lehet tudni, hogy méltó-e az idegen a tiszteletére? Persze a „Hogy vagy?” kérdést továbbra sem tette fel, ha nem érdekelte az adott személy állapota, ekkora logikátlanságra és hazugságra már nem lehetett rávenni, de azért igyekezett úgy viselkedni az emberekkel, ahogyan Shu arra kérte. Annyit beszéltek neki az illemről, de nekik sohasem jutott eszükbe, hogy viszonozzák ezt. Csak beszéltek és beszéltek, és nagyon ritkán esett meg, hogy gondolkodtak volna előtte. Timidus sokáig nem is ismerte a sértettség fogalmát, amíg a lány fel nem hívta arra a figyelmét egyszer, hogy őt most éppen megsértik. A pet egyszerűen betudta az emberek képzelgésének azt, hogy a világát játéknak titulálják, de egészen odáig nem szólt semmit, amíg ki nem derült az, hogy emiatt a saját képzelt világukat felsőbbrendűnek hiszik, ráadásul olyan téveszmét hisznek, miszerint ők alkották az ő egész világukat. A lány persze ezt tudta, és ő is elhúzta a száját a férfi kijelentésén, de már a keze azonnal a sárkány hátán pihent, hogy kicsit nyugtassa. Nem mintha attól félt volna, hogy Timidus megsértődik, sokkal inkább tartott attól, hogy visszavág, és Oziriszt sérti meg. És természetesen a sárkány meg is szólalt, bár talán kicsit mértékletesebben, mint ahogy eleve kigondolta, de kizárólag csak a társa kedvéért.
-Igen. Az emberi tényező nagyon lényeges. Csak ti vagytok képesek elbukni egy teljesíthető küldetést.
Elvigyorodott, és már a levegőbe is röppent, hogy értelmesebb dologgal töltse az idejét, minthogy az emberek baromságait hallgassa. Éhes ugyan nem volt kivételesen, még így sem, hogy azok ketten folyamatosan a kajáról beszélgettek, így valami érdekeset keresett inkább, mint finomat. Fel is tűnt egy színes tollazatú madár. A sárkány nem akarta ugyan megölni, de valamit akkor is szerezni akart, és erre a fácánkakas farktolla teljesen megfelelőnek bizonyult. Timidus lecsapott, egyetlen rántással megszabadította a madarat az egyik ékességétől, majd tűnődve fújkálta a pixeleket, ahogyan a toll darabokra esett. Fióka kora óta nem játszadozott már a lehulló pixelekkel, most azonban valamiért mégis kedve támadt hozzá. Természetesen azért amilyen gyorsan csak tudott visszatért, de Shunak arra volt ideje, hogy elhadarja, hogy mi is volt a probléma. Még úgy is suttogott, hogy a társa hallótávolságon kívül vadászott.
-Kérlek… Timidus előtt ne nevezd játéknak a világot. Neked sem esne jól.
Őszintén szólva fogalma sem volt arról, hogy hogyan is érez ez iránt a sárkány, de azt látta, hogy zavarja amikor így tesznek említést róla, de ő nem akarta felhozni a témát, a pet pedig nem kérdezett efelől, így jutott arra a következtetésre, hogy Timidus nem is akarja feszegetni a témát. Mire a képességek kerültek szóba, a sárkány már vissza is tért, és elégedetten hallgatta a dicséretet. Természetesen Ozirisz szavai őt dicsérték.
-Hidd el, el tudom titkolni a képességeinket. Ha ügyesen használod senki nem jön rá arra, hogy mi történt. Egyedül a vezérnek kell mindent tudnia a csapat tagjairól, én pedig ritkán dolgozom csapatban, és ha igen, akkor pedig ritkán van úgy, hogy ne én vezetnék.
Persze az, hogy Timidus mennyire érezte úgy, hogy ő vezet, és az, hogy ez mennyire felelt meg a valóságnak már egy másik kérdés volt, de visszagondolva az eddigi küldetéseikre, mindig fontos szerepet játszott, és nem egyszer jöttek rá ők a megoldásra. Nem véletlenül volt az a szalag a sárkány mellkasán.
-A vágyak és a lélek… igazad lehet…
Merengett el a lány, és rámosolygott a petre. Konkrétan voltak olyan képességeik, amik megfogalmazott vágyaikat teljesítették, és bár nem pontosan úgy, ahogyan azt ők kigondolták, de ez akkor is azt mutatta, hogy Kayaba minden kis kegyeltjére egyenként figyel, és kedves jó tündérként lesi a kívánságaikat. Legalább is Shu számára jól esett így hinni. Az élelem említésére a sárkány komoly tekintetét rászegezte Oziriszra, és egyetlen kijelentéssel megnyugtatta a férfit.
-Nem veszélyeztetheted, mert nem engedem. Az éhség egy bizonyos idő után kihathat a teljesítményemre, ami veszélyeztetné Shu életét, amit nem hagyhatok.
Természetesen Timidus sok mindent letudott vezetni eme elsődleges, mindenek felett prioritást élvező feladatkörére, így számos dologban hivatkozhatott erre, és bár néhány ilyen következtetéshez kellett pár logikai ugrás, de sohasem volt valótlan az állítás. Igaz Timidus (úgy) tudta, hogy az éhség nem befolyásolná a döntési képességeit, hiszen egy jó harcos minden körülmények között képes a megfelelő döntéseket meghozni, de azért kockáztatni nem kell. A könyv kérdésére az idomár bólintott, majd elmosolyodott. Lazítani. Milyen jó is az, amikor az ember hobbija, munkája és a szórakozása is egybeesik.

[fácán]

by **Ozirisz** Hétf. Júl. 07 2014, 21:44

Amíg az emberi tényezőről beszélgettünk, valahogy nem tudom megfogalmazni, de érezhetően változott valami, legalábbis a lány és a sárkány reakcióiból ítélve. Bár az okát ekkor még nem tudtam, de határozottan kezdett rossz érzésem lenni. Timidus mintha valamire bemérgedt volna. Rosszat szóltam vajon? Vagy valami tőlem független okot vettek észre? Esetleg valaki erre tart ártó szándékkal és megérezhették? Ezek a gondolatok futottak át az agyamon, majd a sárkány szavaiból kikövetkeztettem, hogy az utóbbi két okot ki is zárhatom, mint az események kiváltóját. Majd a sárkány elvigyorodott, és kicsit talán meg is ijedtem, amikor felreppent. Szerencsére nem engem nézett ki következő zsákmányának, mert amilyen gyorsan történtek a dolgok, még a teleportkristályom után sem lett volna időm nyúlni. De lényeg, a lényeg, ezt megúsztam, és kicsit megkönnyebbültem.
Amíg a sárkány vadászott, addig Shukaku felvilágosított a kialakult helyzet okáról, miszerint Timidus nem szereti ha a világot játéknak nevezik. Majd alig pár másodperc után a sárkány vissza is tért közénk.
-Timidus, bocsánatot kérek amiért megbántottalak. Nem ez volt a szándékom. - kezdtem bele a magyarázkodásba – A játék szó az inkább az életfilozófiámra egyfajta kifejezés – mondtam ezt a mondatot Shukakura nézve – Hosszú út áll már mögöttem, és elég sok, nem épp kellemes dolgon átmentem. Ha mindent komolyan vettem volna, akkor már rég nem lennék. Inkább úgy fogtam fel az egész életet, mint egy játékot. Minden új nap ajándék, minden nehézség egy küldetés, amit teljesítenem kell. A világ csupán ennek az életnek nevezett játék színtere. - fejtettem ki a magyarázatom. Csak épp a másik világban a játékszabályok kicsit mások. Születésünkkor nem választhatjuk meg a kasztunkat, és nem egyforma esélyekkel kezdjük meg a küldetéseket. Vannak, akiknek semmit sem kell tenniük, és „lépegetik a szinteket”, és jóval többen vannak, akiknek az egész napos „farmolás” után sem fejlődnek, mert amit meghagynak nekik, az épp csak a következő napig elég. És elég sokan mások kárára „fejlődnek”. Csupa kiegyensúlyozatlanság, és a szabályok hozói nem is törekednek a megoldásra. Talán mindezen okok miatt kezdtem el jó pár éve a szabadidőmben az MMO-kkal játszani. Keresni egy jobb, igazságosabb világot, ahová elmenekülhetek az összes gondom-bajom elől.
Aincradra először azt hittem, hogy végre „hazatértem”, de sajnos ki kellett ábrándulnom belőle jó pár holdtöltével ezelőtt. A társadalmi különbségek valóban eltűntek, viszont a halál ugyanúgy végleges, mint odakinn. Persze ez eleinte nem zavart, mert a saját testi épségemmel nem igazán foglalkoztam, lesz-ami-lesz alapon, ha eljön az időm, akkor úgysem tehetek ellene semmit. De abba nem gondoltam bele, hogy valaki hozzám közelálló története ér véget...
Nem tudom, meddig tűnődtem így, de mire felfigyeltem, arra már Timidus a képességhasználatról folytatott fejtágítást. - Igen, van benne valami, de ez függ a képességtől is. - tettem hozzá a sárkány magyarázatához. A képességek eredetén viszont elmerengett Shukaku, és egyetértett. Timidus eszmefuttatását viszont akarva-akaratlan megmosolyogtam.
Aztán egy kis zajra lettem figyelmes. Pásztáztam a környéket, mi lehet a zaj forrása, és elindultam, és meg is láttam az ugrifülest, ahogy kifelé ugrált egy közeli bokorból. Hasonlóan a kacsához, itt is amennyire tudtam, halkan közelítettem meg a vadat, de most annyira nem voltam szerencsés. A nyúl észrevett, és felhúzta a nyúlcipőt, én pedig rohantam utána. Jó erős ötven méter futás után azonban sikerült utolérni, mert kezdett fáradni. Még szerencse, hogy nem duracell-nyuszit találtam, mert a duracell akár tízszer tovább bírja...
Majd miután kifáradt a tapsifüles, nem volt nehéz dolgom megfogni, és elindultam a nyuszival vissza a Shukakuhoz és Timidushoz. Valahogy ez a nyúl békésebb volt, mint amikkel eddig találkoztam. Igaz, eddig csak vérnyulakba botlottam, rendes nyúlba most először. Megsimogattam a nyulat, majd nyújtottam a lány felé: - Te is megsimogatod Tapsit? - kérdeztem tőle.

[nyúl]

by **Shukaku** Hétf. Júl. 07 2014, 22:26

Néha nagyon utálatos és lehangoló dolog tud lenni, hogy az embernek nincsen gondolatolvasó képessége. Annyi érdekes és felüdító dolgot lehetne hallani, amiket az emberek nem mondanak ki. Ha valaki megvetést érez, azt legtöbbször nem próbálja rejteni, kiül az arcára, de az emberek valamiért félnek egyetérteni, félnek attól, hogy más nem értene velük egyet. Persze itt nem arról volt most szó, amit Ozi Timidussal kapcsolatban gondolt. A sárkány számára egyértelmű volt, hogy tartanak tőle, hiszen egy erős pet volt, akinek az volt a feladata, hogy megvédje a társát. Volt is okuk tartani tőle azoknak, akik rosszban sántikáltak, vagy ártó szándékkal közeledtek az idomár felé.
Azonban itt természetesen nem erről volt szó. Sokkal lényegesebb információkat tartalmazott az a fejtegetés, amelyet a világról adott elő a fiú, és amire az idomár valószínűleg csak sűrű bólogatással reagált volna. Ami azonban a legfontosabb, hogy ezzel igazolni látszott Timidus fejtegetése is, miszerint azt az idilli állapotot, amely jelenleg fennáll akkor tarthatja fent a legkönnyebben, ha megvédi a társát a halálhírektől. Ezidáig ez sikeresen megoldottnak látszott.
Nos ezek voltak a tények, melyeket egy pet is könnyedén megérthetett. Azonban az, amikor az emberek életfilozófiáról beszélnek, és olyan dolgokról áradoznak, ami teljesen természetes, akkor csak értetlen pislogás lehet a sárkány válasza, valamint könyörgő nézés az idomár felé, hogy magyarázza el, hogy mi a fene történik megint… és persze egyetlen szó.
-Tudom.
Erre azonban általában az emberek szoktak értetlenül pislogni, ilyenkor pedig a petnek kell kifejtenie a véleményét.
-Nem bántottál meg. Nem tudsz megbántani. Egyszerűen csak unalmas hallgatni azt, hogy játéknak nevezitek a világot mindenfajta bizonyíték hiányában. Semmi új információt nem tartalmaz, a vadászat ezzel szemben hasznos. Ezért a vadászat mellett döntöttem.
Kicsit elgondolkodott, majd hozzáfűzte.
-Az életfilozófiád pedig tetszik. Shu ugyanezt szokta mondani. Beszélgessetek.
Most pedig az idomáron volt a sor, hogy félve, lesütött szemekkel pislogva és pirulva nyújtsa ki a kezét a nyuszi felé, és miközben egy kissé megnyugtatja a pihe-puha állat érintése, erőt vegyen magán a megszólaláshoz… ami azonban nem sikerült. Most mit mondhatna? Azt, hogy egyetért? Ide-oda kapkodta a tekintetét a sárkány és Ozirisz között, majd félve bólintott.
-Igen… én is… mármint a kellemetlen dolgok… de ez a világ szerencsére jó… mint a játék… játszani jó…

by **Ozirisz** Pént. Júl. 11 2014, 16:43

Mint kiderült, Timidusnak tényleg a játékhasonlat nem tetszett. Szerinte unalmas az embereknek ezen elmélete, és bizonyíték sincs, és inkább a vadászat mellett döntött. Ami azt illeti, meg tudom érteni, hiszen kézzelfogható bizonyítéka nincs senkinek sem a világgal kapcsolatban, és Aincrad olyannyira összetett és valóságos, hogy ha elvesztené az ember az emlékeit, könnyen lehet, hogy azt hinné, ez a világ a valódi, ide tartozik, és a kinti világ csak valamiféle misztikus humbuk amit azok találtak ki, akik túl sok faeno levelet szívtak. Sőt, ez az elmélet meg is állja a helyét abból a szempontból, hogy egy időben eléggé hiánycikk volt ez a növény a potionfőző mesteremberek körében, de ez már egy másik történet...
Az viszont megnyugtatott kicsit, hogy a sárkánynak tetszik az életfilozófiám, és hogy Shu is ugyanezt szokta mondani. A lány viszont mintha zavarban lett volna, és miután Tapsit megsimogatta, kissé megnyugodott. A szavaiból ítélve neki is megvoltak a kellemetlen élmények odakinn, ahonnan végül ide, Aincradba menekült. Szerinte ez a világ jó. - Eleinte én is ezt hittem, de rá kellett jönnöm, hogy nem tökéletes ez a világ sem. Az állandó és végleges halállal nem vagyok kibékülve. - mondtam a lánynak – Egyébként ezt a dolgot leszámítva majdhogynem tökéletes ez a világ. - fejeztem be a mondandómat. Tovább nem kívántam részletezni, hátha ismét valami olyat mondok, amire Timidus megorrolna. A halált illetőleg tényleg nem értem, mi szükség van erre. Elvégre ha a béta idején volt „respawn”, akkor miért kellett kivenni? És ha nekünk nincs lehetőségünk feltámadni, akkor a mobok miért is tudnak időnként kényelmetlen gyorsasággal újraszületni? Időnként az az érzésem van, mintha a mobok lennének Aincrad társadalmában a magasabb rendű réteg. De ezekre a dolgokra sem választ sem magyarázatot nem tudunk adni, aki pedig tudna, tőle még nyolcvan-egynéhány szint kipucolása választ el...

by **Shukaku** Pént. Júl. 11 2014, 18:14

Egyetértsen? Ne értsen egyet? Bonyolult dolgok ezek, főleg, hogy itt most tulajdonképpen emberi életek fölött kell ítélkezniük. Persze szerencsére nem úgy, hogy számítana is valamit, de azért az állásfoglalás mégis csak jelentékeny dolog, hiszen Chan is majd letépte szegény lányka fejét mindössze azért, mert egy saját vélemény szerű valamit ki mert ejteni a száján. Persze az egész csak gyenge lábakon álló feltételezéseken alapult, és nagyon ingadozott, de a cétárs már így is valami kéjgyilkosnak nézte emiatt, mintha ő annyira nagyon örülne annak, ha valaki meghal a bosson, vagy úgy általában meghal.
-Igen… a halál az…
Most mit mondjon? Mondja, hogy a halál az rossz dolog? Hát… húha. Nem volt ő buta, sőt, évekkel megelőzte a korát, hiszen míg más a barátaival lógott, azok hiányában ő tanult, a könyveket bújta… meg akkor is, amikor más egyébként nem lógott a barátaival, mert igazából nem nagyon volt sok dolog, amit tehetett az intézet falai között. Ha bezárkózott a szobájába, oda legalább csak ritkán törtek be, mert az ő részlegén mindig volt egy portás a folyosó bejárata előtt, ahonnan a szobák nyíltak. Az volt az egyetlen biztonságot nyújtó menedék.
-Én… nem tudom… úgy tudom, hogy sokan lettek öngyilkosok a legelején… és amilyen… szóval amilyenek, ha Kayaba bácsi nem engedné meg a halált, akkor biztosan azzal jöttek volna, hogy még így sem engedi őket elmenekülni. Az emberek mindig találnak valami rosszat mindenben ahelyett, hogy megpróbálnák élvezni az életet. És… ott vannak például azok, akik most ébrednek fel az álmukból. Ők azért kerülhetnek be, mert már elegen meghaltak… ez így… ez így eléggé… félelmetesen hangzik… de nem hiszem, hogy Kayaba bácsi ne gondolta volna végig, amikor ezt kitalálta.
Kicsit elgondolkodott, de már eldöntötte, hogy elege van a bujkálásból. Aki utálni akarja az utálja, de eddig azt tapasztalta, hogy nem kell félnie a véleményétől. Ez a világ jobbá és megértőbbé teszi az embereket.
-És szerintem aki nem akart meghalni, az nem halt meg. Mi is túléltük Timivel, pedig én egyáltalán nem vagyok ügyes… meg semmi gyakorlatom nem volt az ilyesmiben. Aki nem keresi direkt a bajt, az szerintem nem is kerül bele. Legalább is velünk eddig így volt…

by **Ozirisz** Vas. Júl. 13 2014, 16:48

A lány érdekes magyarázatot adott a halált illetőleg, ám itt-ott-amott kicsit hibádzik az érvelése. Az csak apróságnak számít, hogy a játékosok egyrészét álomba kellett küldeni. Sokmindenre gondolt Kayaba a megnyitóval kapcsolatban, leszámítva a szerverparkot, amin fut az egész SAO. A béta idején mindössze ezer játékos, többnyire nem 24/7-ben volt bejelentkezve, és élesben viszont ennek a tízszerese, ráadásul éjjel-nappal, ami nem elhanyagolható plusz terhelés.
- Az öngyilkosok saját akaratukból menekültek a halálba, ez igaz. - kezdtem a mondandómba - De mi van azokkal akiket más játékosok öltek meg? Az alvógyilkosságok, a városon kívüli rajtaütések, és még hasonló módszerek... És Kayaba arra nem gondolt, hogy azoknak, akiknél kihúzták a dugót, mi történik. Pedig akadtak biztos olyanok is, akiknél ez történt, és a tényleges tettes helyett a játékos bűnhődött, függetlenül attól, hogy mit akart... - majd itt egy kis szünetet tartottam - Sajnos vannak akik önhibájukon kívül estek áldozatul ennek a világnak, és szerintem nem olyan kevesen...
Bár a pontos igazságot nem tudom, hogy Ai Hane vesztét mi is okozhatta, de azt az egyet tudom, hogy nem lehet köztünk. Sokat gondolkoztam rajt, mi történhetett, és a legvalószínűbb okok pont azok, amiket az imént mondtam Shukakunak. A "player-killing" azaz a játékosgyilkosság, vagy pedig a lecsatlakoztatás. Leginkább az utóbbi felé hajlok, mivel ha simán végeztek volna vele akkor egyből eltűnik a neve a listáról és nem jelzi még úgy, mintha csak kijelentkezett volna. A lecsatlakoztatás viszont magyarázza ezt, ráadásul amit a lány "családjáról" tudtam, belőlük minden további nélkül kinézem, hogy megtegyék, mintsem nézzék ahogy idebenn éli világát...
- Tudod, emlékeztetsz valakire, akit elveszítettem – szólaltam meg újra – Ő is szerette ezt a világot, és nagyra tartotta az alkotóját. Ő is idomár volt, akinek a társa az utolsó életpontját is beleadta volna, ha veszély fenyegeti. Rengeteg közös volt bennünk, köztük az is, hogy nem várt ránk odaát család, se semmi amiért érdemes lett volna visszatérni. Épp ellenkezőleg, az ottani dolgok miatt menekültünk Aincradba. - majd lehajtott fejjel folytattam – De úgy kilenc hónappal ezelőtt minden megváltozott. Eltűnt a jele a térképről, majd végül két könyörtelen vonal áthúzta a nevét azon a hatalmas táblán. És azt, hogy mi történt, nem tudja senki. - majd újra felemeltem a fejem, és a lány szemébe néztem – Őszintén kívánom, hogy hasonló veszteséget ne kelljen megtapasztalnod sosem. - tettem hozzá, és tényleg őszintén kívántam mindezt. Egy hasonló esemény után senki sem maradna ugyanaz, mint előtte...

by **Shukaku** Vas. Júl. 13 2014, 17:32

És beszél. Ozirisz beszél, és mesél, és olyan dolgokat, amiket Shu nagyon régóta akart már hallani. Végre egy felnőtt nem az idióta érveivel jön, hogy neki túl kellene élnie, meg továbblépnie, meg a kinti világ problémáival megküzdenie, és nem egy álomvilágba menekülnie, meg meg kell látnia a jó dolgokat is a valóságban, meg biztosan körülötte is élnek jó emberek, csak eddig nem vette észre, meg érdemes küzdeni, mert a jó elnyeri a jutalmát, a gonosz meg a büntetését, és blablabla. Persze, a mesékben igen, és ő jelenleg most egy mesevilágban él… akkor miért is kellene ebből kilépnie? Azok az idióták örökké csak a kinti világgal zaklatták, és az eszükbe sem jutott, hogy igazi érveket keressenek azon kívül, hogy ez a játék egy gyilkos játék, meg mindenkit bezártak ide és búhúú. Ha egyszer az idomár számára nem ezt jelentette, akkor mesélhettek erről napestig, őt nem hatotta meg azon kívül, hogy sajnálta azokat, akik tényleg ki akartak jutni, akikre vártak kint. Olyan példával kellett volna előállniuk, ami rá is vonatkozhat, és Ozirisz most ezt megtette. Mintha csak róla beszélne. Jó pár percre volt szüksége, amíg átgondolta, hogy mit is mondhatna, és ezalatt végig szomorúan a földet bámulta.
-Timidus azt szokta mondani, hogy még ő sem tudja az embereket saját maguktól megvédeni. Akiket más játékosok öltek meg… azt… azt nem nevezheted a világ vagy Kayaba bácsi hibájának… az az emberek hibája. Talán… talán megtehette volna, hogy nem engedi be az olyan embereket, akik már öltek a bétában… ha ott lehetett… vagy… vagy megöli őket a főtéren… de akkor meg azért haragudnának rá, mert a gonoszok biztosan megváltoztak volna… vagy… vagy… most sem törekszik arra senki, hogy kiderítse, hogy mitől piros aki piros! Kayaba bácsi csinált olyan városokat, ahova nem mehetnek be a pirosak. Ott vannak a nagy céhvezérek, és meg sem próbálják elkapni és megbüntetni a gyilkosokat, hanem állandóan a bossokkal vannak elfoglalva, és Kayabát hibáztatják a halálokért, amikor ők sem tesznek a pirosak ellen semmit! Vagy nem tudom… a vörös indikátorral már így is sokkal többet tett, mint bárki odakint. Ott ha az ember kikerül a börtönből miután gyilkolt, senki nem kötelezi, hogy táblát akasszon a nyakába azért, hogy az emberek tudják, hogy ő veszélyes. A sleep-kill pedig… én egy évet töltöttem Timidussal a Kezdetek erdejében, és csak egyszer próbáltak megölni a pirosok, akkor is csak a felszerelésért. Vannak céhek, és a céhházba nem léphetnek be a pirosok… és a céhek bárkit felvesznek, aki fél tőlük. Tudom. Én sem voltam sokáig hasznos, Peter mégis segített. Ha én nem haltam meg…
Itt elhallgatott. Nem tudta befejezni a mondatát, mert nem tudta, hogy mennyire igaz. A való világban mindig csak áldozat volt, de itt nem vállt azzá. Nem kellett azzá válnia.
-És Kayaba bácsi igenis gondolt! Elmondta a főtéren is, hogy figyelmeztette az embereket arra, hogy ne vegyék le a sisakot! Mit kellett volna tennie?! Hogyan tehetett volna többet?! Azokat az embereket azok ölték meg, akik megint nem figyeltek az utasításokra, hanem inkább szembementek vele, mert okosabbnak hitték magukat!
Itt már összeszorította a kezét, és a gyomra is görcsbe rándult, amikor arra a rengeteg halálra gondolt. Csak figyelni kellett volna Kayaba bácsira. Csak megfogadni a tanácsot. A mikróra is rá van írva, hogy ne szárítsunk benne macskát, és ha mégis beletesszük, azért nem a mikró, vagy nem a mikró gyártója, és végképp nem Percy Spencer amerikai mérnök a felelős.
-És… és… ha nem lehetne ölni… akkor az lenne a baj! Tudom! Tudom! Ott van például…
Elharapta a mondatot, de már nagyon a könnyeivel küszködött.
-Ha nem lehetne meghalni, akkor a vörösök a végtelenségig kínozhatnák az embereket, mert úgysem halnak meg! Fogvatarthatnák valahol… és ha nem ismer senkit, akkor senki nem is fogja keresni. Én… én…
Ozirisz mintha róla beszélt volna. És azt mondta, hogy menekültünk. Akkor ő is! Ő is ugyanazt tette, amit Shu. A lány könnyes szemekkel nézett a férfira, majd határozott léptekkel, végül pedig futva közeledett felé. Meg akarta ütni, tehetetlenül püfölni, amiért ezeket elmondta neki. Tudta ő is jól, hogy milyen dolgok történtek a világban, de nem akart róla tudomást venni. Amikor azonban odaért, pár centire megállt, és nem tett semmit, csak sírt, és halkan suttogott.
-Nem a világ a gonosz… a barátodat is az emberek ölték meg… tudom… egy mob sem olyan erős, hogy megölhessen mielőtt elteleportálunk… a szintek… a szintek úgy lettek kialakítva… és a küldetések is… minden… az egész világ… csak az emberek nem…
A sárkány csak egy pillanatra fordult el, amíg lecsapott a vadra, és már szélsebesen repült is vissza a társához. Előbb odaért, minthogy bármi baj történhetett volna, de mivel Shu életcsíkja nem csökkent, így nem támadt, csak szúrós szemekkel figyelte Oziriszt, hogy mit tett az idomárral, amiért az sírva fakadt. Shu is észlelte, és egy kézmozdulattal megnyugtatta a petet. Nem Ozi a hibás... illetve... nem... nem ő... az emberek... a többi ember... de nem ő...

/Gazella/

by **Ozirisz** Szer. Júl. 16 2014, 07:11

Shu érvelése, miszerint az emberek a hibásak a gyilkolásban, teljesen egyetértek. - Igazad van. Nem Kayaba buzdította ölésre az embereket, sőt figyelmeztette a jónépet a főtéren a halál tényére, és a felélesztés opció megszűnésére. Persze lehet, hogy meg lehetett volna akadályozni, de a megoldásához kevés vagyok, mint ahogy bármelyikünk kevés lenne. - majd egy kis szünetet tartottam - Abban is egyetértek, hogy ha például egy erőtér védene a nullázástól mint a városban, akkor sem lenne jobb, mert kijátszható lenne, Levinnék az ember életét, majd mobok közt hagynák felszerelés és kristály nélkül. Különválasztás sem járható út, hiszen két Aincradot fenntartani nem képes a rendszer, még egyet sem teljesen. Nem véletlenül aludtam át majd' egy évet sokadmagammal az indulás után. Jobban belegondolva, Kayaba csak azzal főzött, amije van. - és ezzel végére is értem a problémák lehetséges megoldásainak felsorolására. Ezeket tudta volna megtenni értünk Kayaba, ha minden eszköze megvan rá. - A vörös indikátor viszont kétélű fegyver. A rendszer számára gyilkos embereket jelöli, függetlenül az okoktól. De vannak akik önvédelemből pirosodtak, és vannak akik mobok közt hagytak kifosztott játékosokat és sárgák, majd zöldek lettek csak. A másik világban sincs másképp, aki bűnös, de gazdag megússza, de vannak akik ártatlanul ülnek rács mögött, mert rosszkor voltak rossz helyen, és az ottani rendszer amit törvénynek hívnak bűnösnek veszi őket.
A céhekkel kapcsolatban is teljesen igazad van. Itt sokkal több a jó ember, mint ott. Az Igazság Ligája felkarolt, és annyit segítettek, hogy talán sosem tudom meghálálni nekik, de igyekszem.
A sisak eltávolításával kapcsolatban viszont a "rokonok" végett lehetett volna egy kis "meglepi" a sisak borításán ami egy kisebb áramütést ad ki ha piszkálják, bár azzal jobban belegondolva, több mentőst és orvost bántott volna Kayaba, mint rosszindulatú embert.
Amíg Ai Hane-ről meséltem a lánynak, kicsit meglepődtem, Hirtelen könnyek gyűltek a lány szemébe, majd elindult felém, először lépésben, majd futva, és sírva fakadt, és alig hallhatóan suttogott. Nem a világ a gonosz, hanem az emberek. Az emberek nem idevalók, nincs felettük hatalma a rendszernek, és ez okoz minden szörnyűséget.
Ez sajnos igaz - mondtam a lánynak, majd ha hagyta átöleltem, természetesen csak barátilag. - Ne sírj, te nem tehetsz semmiről. Nem tettél semmi rosszat, sőt épp ellenkezőleg. - majd egy levegővételnyi szünet után folytattam - Ő nem csak barátom volt. A párom volt. Ai Hane-nek hívták, egy kék hajú lány. Aincradban ismerkedtünk meg, és már azon gondolkoztam, hogy megkérem a kezét. Vártam a megfelelő pillanatot, de ez nem jött el. Miután eltávozott, Kayabát okoltam, egészen mostanáig az elvesztése miatt. Holott lehet, hogy a gyilkosa odakinn kószál. Családja nincs, csak rokonai, akik nem szerették, és nem lehetetlen, hogy ők végeztek vele, hogy ne kelljen az ellátását fizetni. - meséltem el a helyzetet a lánynak - Hosszú hónapokig nem találtam a helyem a világban. A másik világban sem akartam lenni, és itt sem akartam lenni. De idővel kiértem a sötétségből a fényre, de az emlékeimben ő még mindig él.
Majd egy kis neszelést hallottam a hátam mögül. Shu előttem van, Timidus szintén a látómezőmön belül, nem a hátam mögött. Valaki érkezett volna? Majd hátrafordultam, és megláttam a neszelés gazdáját, aki nyávogással jelezte, hogy itt van. Leguggoltam, és megsimogattam a macskát, majd a megszólaltam - Tényleg mindenre gondolt Kayaba. Küldött egy cicát hogy felvidítson minket :3 - majd újból megsimogattam a jövevényt - Gyere, simogasd meg te is, meglátod jobb kedvre derít!
Hála Shukakunak, ismét megbékéltem Kayaba Akihiko-val, és nem őt okolom a halálokért.
Rájöttem, nem a világ a hibás, sem az alkotója, mint ahogy Shu is mondta. Sok ember sok évnyi munkája van itt körülöttünk, de sajnos vannak, akik arra törekednek, hogy tönkretegyék. Viszont, ha egyszer kijutok, lesz pár keresetlen szavam Ai Hane "hozzátartozóihoz", de az még bizonytalan, mint a macska vacsorája. Apropó, macska vacsorája. Kellett volna hoznom halat...

/Vadmacska/

by **Shukaku** Szer. Júl. 16 2014, 08:05

Shu csak hallgatta a férfi szavait, és úgy itta minden egyes szavát, úgy szomjazott rá, mint még soha. Megértés. Ezt jelentette számára Ozirisz. Ezt jelentette Anatole is, aki szintén igyekezett hasonlóképpen hozzáállni a dolgokhoz, legalább is abból, amit abban az erdőben osztott meg a lánnyal, ami az ottani beszélgetésükből kiderült, abból csak erre tudott következtetni. Megtörölgette a szemét. Már nem sírt. Szinte áhítattal a tekintetében fordult először a kardforgató, majd a cica felé. Eddig is bólogatott, de most végérvényesen rábólintott erre az egészre. Ozirisz is úgy látja, ahogyan ő. Képes észrevenni a világ csodáit, és látja, hogy minden, minden az emberek hibája. Kayaba Akihiko megteremtette számukra a tökéletes világot, a Paradicsomot, és megengedte nekik, hogy benne éljenek. A mennyország leírása… a hatalmas város, tizenkét kapujával, az élet folyója, és az élet fája, amely havonta terem gyümölcsöt, és levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Mintha csak a növényekről lett volna szó, amelyből a potionokat készítik. És nem lesz több könny, fájdalom és gyász. A fájdalom… a fájdalom már meg is szűnt. Kayaba Akihiko megszabadította az embereket ettől… a többi pedig… de hát az emberek vágyakoznak a mennyország után. Shu hitvilága annyiféle misztikumot ölelt magába kevert származása révén… mégis egyikbe sem tudott teljesen hinni. Butaságnak tartotta mindet. Ha a mennyországra gondolunk, akkor Kayaba Akihiko világa a mennyország. Az embereknek boldognak kellene lenniük. Csak… csak gondoljunk bele, hogy a mennyországba, vagy annak bármelyik formájába sem jöhetnek velünk az olyan rokonaink, akik nem éltek Istennek, az isteneknek tetsző életet. Egyik vallásban sem. Akkor miért vágyakoznak utána annyira a hívők? Miért nem tudnak megbékélni most, hogy megkapták? Bár… oda válogatják az embereket. Talán itt hibázott Kayaba. Volt olyan jószívű, hogy nem szelektált, hanem mindenkinek megadta a lehetőséget arra, hogy átélhesse ezt a csodát, aki hozzá tudott jutni a sisakhoz. Az idomár leguggolt a cicához, elővett egy kis saját készítésű pet eledelt az eszköztárából, és lassan letette a mob elé.
-Igen… Kayaba mindenre gondolt. És… ezt el kellene mondanod a többieknek is. Mindenkinek. Rád hallgatnak… a felnőttekre hallgatnak. Engem senki nem vesz komolyan…

by **Ozirisz** Szer. Júl. 23 2014, 07:03

Az idomárlány csak bólogatott a kissé talán hosszasra sikeredett mondandómra, de amennyire meg tudtam ítélni, nem csak reflexből bólogatott, hanem meghallgatott, és megértett. Azon kevesek közé tartozik Shukaku, aki képes volt megérteni, és akinek elmondhattam ezeket a dolgokat. Bár nem régóta ismerem, de annak ellenére valamiért megbíztam benne. Lehet korábban kellett volna nekünk találkoznunk, és ha korábban beszélgetünk ezekről a dolgokról, akkor előbb magam mögött hagyhattam volna a sötét árnyakat, amelyek a kataklizma után eluralkodtak bennem. Tény, és való, Judynak hála tértem vissza valamelyest, de az árnyak egyrészét még ő sem volt képes elűzni. Látszólag persze minden rendbejött, csak legbelül még haragudtam és gyűlöltem Kayaba Akihikot. Őt tartottam felelősnek Ai Hane haláláért, ahogyan szinte mindenki, aki elveszített valakit, őt okolta érte, hisz ő rakott meglepit a sisakunkba. Ám a Shukakuval való beszélgetés, és ahogy meg tudott győzni arról, hogy ő amit tudott megtett az érdekünkben, és az, hogy az emberek gonoszak, elűzte ezt a haragot. Csupán megerősödött bennem az, amit már régóta tudtam: Az emberek túlnyomó többsége gonosz. Bár a gonosz helyett inkább az önző, közönyös és érdekorientált lenne a helyes megfogalazás, hisz a jó és a gonosz fogalma viszonylagos. Az önzés viszont valamivel objektívebb jellemzése ennek a nagy csoportnak. Akik csak a saját érdekeiket nézik, akik nem törődnek vele, hányan nélkülöznek vagy halnak éhen, ha több pénzt tudnak kicsikarni másokból. Persze néha jót is cselekszenek, de azt is csak akkor, ha az érdekeik úgy kívánják, vagy valami hasznuk származik belőle.
Közben a cica vígan falatozta az ételt, amit a lány letett elé.
- Miből gondolod, hogy Rád nem hallgatnak? Én is hallgattam Rád, meg tudtál győzni. - mondtam Shunak - A korodhoz képest nagyságrendekkel értelmesebb és okosabb vagy, mint a legtöbb felnőtt. Téged nem rontott meg a másik világ, a szíved a helyén van. És hála Neked sikerült egy újabb lépést tennem a megnyugvás és a lelki béke felé. Természetesen, akit tudok azt megpróbálom meggyőzni, de szerintem Rád is hallgatnának. Idebenn arányaiban véve több a jó ember, mint odakinn. - majd egyet sóhajtottam - Ha jobban belegondolunk, az rpg-k és mmorpg-k táborában sokan vannak, akik csak azért játszanak, hogy kicsit elvonuljanak a világ elől. A szürke hétköznapok és az igazságtalan világból egy szebb és jobb világba kerüljenek, még ha csak kisebb-nagyobb időre is. De addig kikapcsolódnak, feltöltődnek, és nem utolsó sorban élnek. Akiknek van valami baja a világgal, vagy változtat rajt, vagy elmenekül előle egy jobb helyre. A változtatásra viszont nem sokaknak van lehetősége, ezért inkább menekül.

by **Shukaku** Szer. Júl. 23 2014, 09:08

A kis idomár hol a cicát, hol a közben csöndben odalopódzó sárkányt simogatta, úgy hallgatva Ozirisz szavait. Timidusnak eszébe sem jutott nemhogy megfogni, de még megijeszteni sem a cicát, sőt, a mostani alkalom azon kevesek közé tartozott, amikor még megszólalni sem nagyon akart. Tudta jól, hogy az ilyen elvont dolgok, meg az emberek meggyőzése, meg Shu lelkének ápolása ugyan az ő feladata is, de ezt egy ember ezerszer jobban képes ellátni, mintha ő próbálkozna meg vele. Nem tudott még annyit tanulni az emberekről, hogy ezt megérthesse, így hagyta, hadd itassa fel a férfi Shu könnyeit. Ő csak ott volt, és a kis idomár tudta, hogy akármikor és akármiben számíthat rá, ha szüksége lesz a petre, és a sárkány mindenben megpróbál majd a segítségére lenni, védve őt. Shu csak csóválta a fejét, de már mosolygott… bár ez a mosoly egyfajta belenyugvó mosoly volt, az esélytelenek nyugodalma, és egy kis öröm, a szép szavak hallatán, akármennyire is naivak azok a kijelentések.
-Onnan gondolom, hogy eddig sem hallgattak. Sokan azt mondják, hogy én az embereket akarom bántani csak azért, mert a mobokat nem…
Már ott is csengtek a fülében Chan méregtől és dühtől csöpögő lenéző szavai, amikor elmondta neki, hogy ő nem akar nekik segíteni, és nem gondolják fairnek, hogy az emberek akárhányszor próbálkozhatnak a buroknak hála a bossokon…:
„És milyen kis kedvesek vagytok. Tehát Timidus ne dögöljön meg semmiképp, de akik a fronton vannak, azok igen? Komolyan így gondolkodsz? Neked többet ér egy digitális pet élete, mint az embereké? Melyik életét sajnálnád jobban: egy digitális adathalmazét, vagy az emberét, aki nem tudja magát megvédeni?”
Persze. Csak ezt tudta kivenni a szavaiból, pedig semmi ilyesmit nem mondott. Csak… egyszerűen tényleg nem fair… nem kell meghalnia az embereknek, csak ez olyan, mintha addig dobálhatnék egy társasjátékban, amíg hatost nem dobok a kockán.
Azt is tudta, hogy nem győzte meg Oziriszt semmiről. A férfi eleve úgy gondolkodott ahogy ő, csak picit újra le kellett porolni ezeket a dolgokat. Csak visszabillentette, nem meggyőzte.
-Én… nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy hány éves vagyok…
Ő nem gondolta magát olyan hű de okosnak. Persze ő tanult, míg mások nem, és rengeteget olvasott, meg figyelt a környezetére... de ettől nem okosabb volt, csak műveltebb. Arra pedig már csak elpirult, hogy ő vezette volna Oziriszt a lelki békéhez. Fura… ez a férfi Buddhát csinál belőle, Chan pedig bemenekül előle az erdőbe, mert felzaklatják a szavai… pedig ugyanazt mondta mindkettejüknek. Az utolsó szavakra újra bólintott.
-Igen… menekülnek… és élnek… itt jó élni… szeretnék itt élni… és szeretném, ha hagynának itt élni…
De persze ez túl nagy kérés volt, ám most nem tudta elszomorítani a kétségbeesés. Jelenleg minden jó volt. Itt volt Timidus, Ozirisz, és a cica is. Csupa olyan személy, aki megértette, hogy mit akar, és nem akarták visszatoloncolni a szörnyűségek közé. Miért nem lehet mindenki ennyire értelmes?

by **Suzume** Vas. Júl. 27 2014, 17:47

Utahime

Előzmény: https://swordartonline.hungarianforum.com/t278p15-kerek-erdo

Tekintetemmel követtem az övét és a letört faágakat vizslattam. Pontosabban csak azt az egyet. Szerencsétlenül lépett volna? Meg lehet bár azt is el tudom képzelni, hogy akrobatika híján ilyen balesetek okozhat a jártasság hiánya. Bár ez ha bele gondolok baromság. Én is gyakran vagyok emberi alakban fákon még sem szakad le alólam ergo a lány lehet bénácska. :3
Meglepett a meglepettsége. Very Happy

Aztán rá is jöttem, hogy inkább a tudatlansága miatt lepődött meg így én már nem is csodálkoztam. Ezek szerint nem tervezte a saoba belépést csak véletlen lett volna, hogy bekerül? Majd kiderül.
- Igen használhatnak minden fegyvert. – Bólintok hisz eddig helyes. – De ha más kasztbeli fegyvert, jelen esetbe íjat használ akkor a fegyver pontjainak csupán felét kapja meg, ami azért elég nagy szívás. – Okítom ki a lányt. Nem úgy tűnt aki túlzottan otthon van a saoban. A felszerelése alapján nem tudtam megmondani hányas szintű. Lehet, hogy ő is „ébredő” volt mint én esetleg pluszba még kiképzős ami megmagyarázza mit keres ezen a szinten. Idő közben felmerült a céhe is én pedig még mindig azon agyaltam, hogy vajon honnan is ismerős a Young Justice. Beszélgettünk picit róla aztán varázsütésre bevillant a kép. A céhlógó mellette egy névvel. Shukaku.
- Timidus… Úgy értem Shukaku a céh társad igaz? – Kérdem tőle. Igaz ki kellet javítanom magam. A lány nem igazán fogott meg de a petje adott egy célt nekem. Szerencsés vagyok, hogy pont egy társába botlottam így meg is kezdhetem az első lépéseket a forradalom kirobbantása felé. De ehhez persze még többet kell tudnom a lányról. – Mit gondolsz róluk? – Kérdem.

Utahime, csak ámuldozott azon, hogy elkaptam egy ritka mobot. Igaz ez nem az én tudásomnak köszönhető hanem inkább a szerencsének de azért szívesen fogadtam a dicséretet.
- Köszi. – Közben a felvetésem adott neki egy ötletet amit ki is használt. Igaz a becserkészése nem úgy sikerült ahogy szerintem akarta de a lényeg, hogy elfogadta a rendszer.
- Megy ez csak még gyakorolni kell. – Bíztatom őt. – Na akkor itt végeztünk, mehetünk tovább. Előtte még bejelöltem őt barátnak. – Talizunk a hatodik szint mezőségén. Ha barátok vagyunk tudjuk követni egymás hol létét így biztos megtaláljuk egymást. Mondom majd használom a teleporrt kristályt.

by **Ozirisz** Pént. Aug. 01 2014, 22:32

Shu magyarázata kissé aggasztónak tűnt, bár nem teljesen értettem. - Az, hogy a mobokat nem akarod bántani, az nem jelenti azt, hogy az emberek ellen vagy. - mondtam a lánynak. - Ha az embereket bántanád, akkor nem lenne zöld indikátorod. Nem tudom, ki mondta ezt, de szerintem még nem találkozott „piroskákkal” aki tényleg ellenük vannak, és öltek.
Ami a mobokat illeti, az, hogy a fejlődéshez az ember lekaszabol közülük párat, az szükségszerű. Biztosan feltűnt, hogy ha jobban grindelnek egy környéken akkor is újak kerülnek a helyére, sőt időnként a nagyobb kereslet miatt nagyobb számban jelennek meg. Ugyanakkor ha alig-alig vadásznak egy területen, akkor sem szaporodnak túl. - majd levegőt vettem, és folytattam – A rendszer fenntartja az egyensúlyt, és reagál a beavatkozásokra, hisz ez a feladata. Persze a cél nélküli moböléseknek nincs sok értelme, mert máshogy hatékonyabban fejlődik az ember. De minden mobnak megvan a célja. Némelyeknek az, hogy fejlődjünk, némelyeknek az, hogy ne éhezzünk, némelyeknek pedig az, hogy új szintekre mehessünk. Te csupán rendeltetésszerűen használod a mobok adta lehetőséget, az ártalmatlan mobokat sem vadászod tonnaszám, ahogy sokan teszik. Ezzel még nem ártottál senkinek, és nem vagy az emberek ellen. Legalábbis ez az én véleményem.
És mindenkinek így kellene gondolkodnia. Amíg nem ártasz senkinek, addig nekik sem kellene. De odakinn viszont elég ok a gyűlölködésre az, ha különbözünk tőlük, máshogy gondolkodunk, vagy akár csak a puszta létünk.
Számtalan háború dúlt a kinti világban, pusztán amiatt, hogy két népcsoport máshogy látta a világot, vagy annak eredetét. Ott voltak a keresztes háborúk, ahol csak annyi volt a bűnük a szerencsétleneknek, hogy másban hittek. A fanatikusok pedig kiforgatták a Biblia tanait, hogy úgy értelmezhessék, ahogy nekik tetszik. Aztán még rengeteg hasonló példa akad az ilyesmire odakinn, a jelenkorban is. Akik hatalomra törnek, igyekeznek mindenkit maguk mellé állítani, átmosni az agyukat, akik pedig nem állnak be bégetni a csordába, azokat pedig üldözik. Persze nem ilyen nyíltan, de aki gondolkozik a bégetés helyett, az tud olvasni a sorok között...
Valóban, nem említetted a korod, de ránézésből legalább 6-7 évvel fiatalabb lehetsz nálam, és ebből következőleg mondtam. A tizenévesek nagy része csak a felszínes dolgokkal vannak elfoglalva, mint a „legjobban nézzek ki” vagy a „legmenőbb legyek” vagy a „legmárkásabb cuccaim legyenek” kategória, és egy csili-vili plázától már olvadoznak. Te pedig felettük állsz ilyen téren, előrébb gondolkodsz, és nagyságrendekkel komolyabban és reálisabban látod a világot, mint ők.
Ami azt illeti, akik ki akarnak jutni, szerintem a kijutás után nem telne el túl sok idő, hogy nagy részük visszavágyjon. Akik nem voltak mélyálomban, ők két éve tapossák Aincrad földjét, és feleannyi idő is elég ahhoz, hogy megszokjuk, sőt megszeressük ezt a világot. Csak sokan még nem tudják ezt, vagy nem gondolkoztak el rajt. Én személy szerint ha az életem egy jobb szakaszát éltem, már akarva-akaratlan bennem volt a rettegés, hogy vége lesz. A változástól való félelem, mert nem tudjuk, jobb lesz-e vagy rosszabb. Bár ez esetben tudjuk, valószínűleg az utóbbi. - majd kicsit vidámabban fejeztem be – De a remény hal meg utoljára, és én abban reménykedem, hogy a 100. boss után is meghagyja a világot Kayaba, és akik akarnak maradnak vagy visszatérnek, akik nem, azok pedig a saját életüket élik. Szerintem ez lenne az a megoldás, ami mindenki számára jó lenne, és remélem Kayaba is belátja...- fejeztem be a mondandómat, és vártam, hogy Shu hogy gondolja ezeket a dolgokat.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 07:58

Shu csak szomorúan megcsóválta a fejét, és a földet bámulta.
-Te így gondolod, mert te érted ezt az egészet. Ők nem is akarják érteni. Szerintük aki nem mellettük harcol az ellenük van, és… és igazuk is van. Én tényleg ellenük vagyok, pedig nem is akarok igazából ellenük lenni… csak mellettük sem. Ayani sem értette, hogy miért nem megyek bossra, és biztosan haragszik is rám miatta. Chan is… ő meg is mondta. Pedig ő…
Gyorsan elhallgatott, és még jobban félrekapta a tekintetét, ha ez egyáltalán lehetséges volt.
-Az igaz, hogy mindig újrateremtődnek, és ez jó dolog szerintem is… de az nem igaz, hogy szükségszerű lenne a fejlődéshez. Timidus és én nagyon kevés mobot bántottunk eddig, és küldetéseket is olyanokat vettünk fel, ahol valószínűleg nem kell majd bántani őket, és mégis elég gyorsan fejlődünk, pedig egy évet ki is hagytunk. Az a baj, hogy sokan gonosznak gondolják a mobokat, mintha ők akarnának minket megölni. Ezt mondta… mondták is, pedig nem is így van. Ők csak védik a területüket, és ha megtanulod, hogy melyik mob mekkora sugarú területet őriz, akkor könnyen el lehet közöttük sétálni úgy, hogy ne kelljen őket bántani. A nem védett terület az övék, a védett terület a miénk, és csak mi járunk ki azért, hogy megöljük őket, ők nem jönnek be a városba soha azért, hogy bántsanak minket. És… igen… tudom, hogy egy játékban ez lenne a cél, nem vagyok hülye… csak szerintem két év alatt rájöhettek volna az emberek, hogy a mobok nem gonoszak, és nem kell őket ész nélkül ölni, meg haragudni rájuk. Szerintem ezt akarta megtaníttatni velünk Kayaba bácsi. Hogy itt lehet jónak is lenni, és összefogni, és úgy is fejlődhetünk… mert mindenki egyenlő szintről indult… és mégis vannak pirosak, meg olyanok, akik csak azért kaszabolnak, hogy kaszabolhassanak. Láttam ilyet. Nem is volt elég vadászat jártassága ahhoz, hogy megkapja a mob húsát, mégis inkább megölte, minthogy megérintse, pedig semmivel nem kapott érte több pontot…
Az odakint gondolatára csak bólintott.
-Idebent pedig lehetne máshogyan élni, mint odakint… és mégsem akarnak… pedig két év… és még rengeteg idő van hátra, ha ugyanilyen gyorsan haladnak. Itt élünk, és Kayaba bácsi azt szerette volna, ha itt jobban élünk. Nincs fájdalom, és… és lehetne békességben élni… és nem akarnak… és tenni sem akarnak érte semmit. Még bűnüldöző céh sincsen, arra bezzeg van alapítvány, hogy a bossokat megöljék...
Jules Verne, és a Kétévi vakáció. Ha itt is a gyerekek építhetnék a társadalmat, akkor minden sokkal jobb lenne. Igazságosabb. A korára és a tizenévesekre vonatkozó feltevésekre éppen hogy csak nem vonta meg a vállát. Ingoványos talaj volt ez, mert igazából mindig is szeretett volna normális lenni, korához illő témákról beszélgetni a korabeliekkel… de valahogy ez sohasem sikerült. Nem tudott csevegni, és nem értett a „csili-vili” dolgokhoz, és ez már itt is problémát jelentett, amikor Junnal, RenAival, vagy Shizuval kellett volna szót érteni… pedig ők még idősebbek is voltak nála. Viszont valahol büszke is volt arra, hogy koravén, bármennyire is ez volt a kirekesztettségének egyik fő oka, így hát egy kissé még el is mosolyodott, és elpirult.
-Köszönöm szépen…
Az utolsó pár mondat… a remény… újabb fejcsóválást eredményezett…
-Ha vissza tudnék jönni… de nekem nem fogják megengedni, hogy visszajöjjek. És… az a baj, hogy nem Kayabán múlik. Ha ő meg is hagyná a világot, az emberek biztosan nem engednék, hogy tovább működjön. Ők jobban tudják… tudják, hogy nekünk ez milyen szörnyű volt, és megvédenek ettől… mert aki itt akar maradni, az biztosan csak őrült. Már itt bent is sokan ezt gondolják, kint sem lenne másképpen. Ha bent akarunk maradni, akkor innen kell elérni, hogy itt maradjunk, mert ha… ha elérik a százas szintet, akkor mindenkit kirángatnak. Azokat is, akik maradni szeretnének. Én… én azt szeretném, hogy aki ki akar jutni, az jusson ki, de aki bent akar maradni, annak ne kelljen kimennie… és ne is tudják kivinni. Ezt… ezt már elmondtam másnak is, és megharagudtak rám miatta…
Túl sokat beszél… most Ozirisz is dühös lesz rá, amiért így gondolkodik. Már nyúlt is a zsebébe a kristályért, hogy ne kelljen végighallgatnia a mérges szavakat. Hallotta már elégszer. Tudta, hogy mi következik, és félt tőle. Ennyire részletesen még senkinek nem beszélt a világhoz való ragaszkodásáról.

by **Utahime** Vas. Aug. 03 2014, 01:34

Suzume

Előbb bólintok, ahogy ő is tette -Valóban kellemetlen lenne…- majd homlokránclova félrebillentem a fejem, hogy feldolgozzam az új információt. Tehát az íj kevesebbet sebezne, hisz az íjászok fegyvere. De ha csak távolra akar lőni használhat más fegyvert is...
-De vannak számszeríjjak, vagy hajítóbárdok, dobócsillagok és kések, lándzsák...- Mormogtam az orrom alatt ahogy próbáltam megérteni a dolgot. De bizonyára egyéb előnye is van az íj használatnak, vagy magának az íjjász létnek, amiért kasztot váltott, és nem csupán azért, mert messziről akart támadni. Talán épp azért, mert szeret vadászni? Bizonyára nem hiába állítják, hogy az íjászok a legjobb kaszt az ilyesmihez -hisz a való világba is inkább távolról ejtenek vadat; mit sem odafussanak, hogy kardokkal csapkodják. Igaz, az én pálcámnál kevés nevetségesebb fegyver akad -húztam el a szám a pálcámat magam elé tartva.
-Sok egzotikus fegyver is van a játékban. De kardokat viszont több kaszt is használ... Attól függően, hogy egy vagy kétkezes, esetleg ikerkardok-e. De kétkezes kardot is lehet egy kézben forgatni elég erővel, és talán az egykezes kardot használónak sincs kikötve a másik keze... Ennek mintájára a távolsági fegyvereket nem használhatja a többi kaszt is?- Töprengtem el a kasztok vagy legalábbis a fegyvereik közti határ vékonyságán. És talán, ha elég különleges a kard kiképzése, még a harcművészek is használhatják, csökkentés nélkül. Nem hiába hívják ezt a helyet a kardművészek otthonának... Talán a pálcámra is úgy kéne tekintenem, mint egy vívótőrre? És ha kardokat mindenki használ, miért nem dobálhat tőrt is?
Ahogy a céh is említésre került, azonnal Shu került szóba. Ámulattal pislogok újra, hiszen eddig akárkihez is szóltam, és említésre került a céh, mindenki róla kérdezett. Lelkesen bólogatok, hogy igen, ismerem, míg nem egy újabb kérdés megállít.
-Nagyon segítőkészek...- Vágom rá azonnal, ahogy eszembe idézi, amint nem egyszer próbáltak tanítgatni, az itteni dolgokra az első találkozásunk óta, mi előtt még a pálcámmal se tudtam úgy suhintani, hogy fénycsíkot húzzon... és persze a felszerelésem nagy részét is tőlük kaptam. Vagyis a céhtől persze, de tőlük kaptam tanácsokat, hogy mihez is nyúljak, főleg Timidustól ilyen téren. Annyi bizonyos, hogy sokkal tartozom nekik, ahogy még sok más embernek is, akik igyekeztek segíteni az ilyen szerencsétleneken amilyen én is vagyok. Ezért is hallgatok el gyorsan, majd elgondolkodva morzsolgatom a medálom, egy kis hümmögés közben. Mégis miért kérdez ilyesmit? És miért pont Shu...? Még sokan vannak a céhben, nagyobb szintűek is. Végül leeresztem a kezem, és rámosolygok.
-Mmm... Azt hiszem elég erősek is.- végül kicsit kisebb lendülettel bólogattam, talán csak magamnak. Végül is mit számít, hogy mit gondolok én? Annyi biztos, hogy magas szintűek, de ezen felül is okosan küzd Timidus, hiszen még tanítani is tud másokat.
Majd hamar elejtünk egy-egy vadat, bár az enyém el is szökött, lelkesen bólintva pattantam fel a biztatásra. A rendszer megadta a fogást, evvel teljesítve a szintkövetelményt, és azonnal szedelőzködtünk is, a magasabb szintekre.
-Rendben! Mindjárt találkozunk....- És már el is tűnt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy melyik szinten lakhat a lány, de végül úgy döntöttem én is elő keresem a kristályom. Gyorsan hazavitettem magam, majd Falcoval a kobakomon eliramodtam a teleportpláza felé. Talán gyorsabb lett volna az erdőből visszamenni a faluba mint a városszélről a kacskaringós utcákon végigmasírozni, de a városban már kószáltam annyit -legalábbis erre- hogy itt ne tévedjek el. Hamar be is lépkedtem a kövek közé, elkiáltva magam: "Hatodik szint" Mire egy újabb nagy mezőségen találtam magam. Egy sóhajtással tudomásul vettem ezt is. Nem tudtam, hogy örüljek e a megszokott látványnak, vagy átkozzam a rétek egyhangúságát. Mindenesetre reméltem, hogy újdonsült társam nem megy messze a megérkező helytől. Elővarázsoltam a térképem, és hunyorogva igyekeztem meghatározni a kis petty helyzetét. Ide-oda forgatva a kivetülő képet elindultam amerre sejtettem.

by **Suzume** Szer. Aug. 06 2014, 19:02

Azt hiszem érdekes témába csöppentünk bele. Legalábbis számomra érdekes volt, mindig is szerettem játékokról beszélni főleg az éppen aktuálissal amin játszom, ez pedig jelen esetben a SAO volt.
- Nos elméletben léteznek ilyenek is és ugye a legtöbb az harcművész fegyvernek számit már. Igaz abban már nem vagyok biztos, hogy a számszeríj minek minősül. De őszintén szólva nem tudom mennyire hasznosak a dobó fegyverek. Alapvetően bárki eldobhatja a fegyverét támadás gyanánt de én úgy tudom akkor csak a fegyver sebzését szenvedi el az ellenfél a mi sebzés bónuszunk nem adódik hozzá. – Esem egy én is gondolkodóba. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy tényleg úgy van ahogy én azt mondom, sose próbáltam harcművész koromban. Idő közben a beszélgetés is tovább haladt és Utahime-chan kérdésére nagyjából ugyanazt tudtam válaszolni mint az előbb.
- Használhatják a fegyverüket távolságinak de viszont mint mondtam az valószínű negatívumokkal jár. Egyébként tényleg a legtöbb kaszt tud valamiféle kardot használni de ezért is Sword Art Online a játék neve. – Mondom el a véleményem. Aztán a téma Shura és Timidusra terelődött.
- Segítőkészek lennének? – Kérdezek vissza. Nem igazán tükröztem meglepettséget, inkább csak amolyan megerősítés félét vártam. Nem igazán olyan körülmények között ismerkedtünk össze, hogy ez a tulajdonságuk kitűnjön plusz Timidusról nem is nagyon tudtam mindezt elképzelni. Na mindegy, lehet ez is egy álca nekik. Miután szétváltunk gyorsan be is támadtam a hatodik szint egyik vadászhelyét. Elsőnek értem ide ami még jó mert megint egy érdekes bug jelent meg. Gyakorlatilag nem tudtam két lépést megtenni, hogy ne bukjak össze a lábamba. Az ok egyszerű volt, valahogy mínusz háromra esett az akrobatikám. o.O
Komolyan mondom ezek a hibák kezdenek egyre inkább idegesíteni és kezdik megutáltatni velem a játékot. Jó ez mondjuk túlzás és csak remélem, hogy Uta nem látta mit össze nem szerencsétlenkedek. Hála az égnek valahogy hamar sikerült megoldanom a dolgot így már biztos lábakon integethettem a lánynak aki idő közben kicsit távolabb bukkant fel.

by **Utahime** Pént. Aug. 08 2014, 22:26

A magyarázatot hallva enyhén ráncba szaladt a homlokom. A számszeríj valóban elgondolkodtató fegyver, hiszen használatát tekintve nem is különbözhetne jobban az íjtól. Viszont a legtöbb játék az íjászhoz hasonló kaszt számára tartja fenn, akárcsak a tűzfegyvereket. Itt ugyan nincsenek ilyenek, viszont így az sem lepne meg, ha minden távolsági fegyvert ami fellelhető a magáénak tudhatna a kaszt. Majd határozatlanul bólogattam.
-Szóval, az erő felét lehet sebezni, de más kasztnak nincs rá irányítása, nem?- Még ha nem is tudja más úgy kezelni a hajítófegyvereket, nehéz lenne elhinni, hogy teljesen független az alany erejétől. Persze aki csak az erejére pakol és nem kell irányítás pontokkal bajlódnia, annak talán a fele is súlyos lenne... így érthető, hogy miért csak a fegyver saját sebzése okoz kárt, de...
-Mi van olyankor, ha a fegyver maga nem sebez? Ha egy kővel vagy a pálcámmal megdobnék valamit, akkor is sebeződne az áldozat egy keveset, nem?- Persze amilyen komoly erővel rendelkezem megfelezve már valóban nem soknak tűnne. Viszont más, erőre építő kasztok esetében talán nem olyan lehetetlen, hogy dobálózzék harc közben. Ha pedig így van, jobb erre is odafigyelni egy harc esetén... kérdés ugyan, hogy vajon eszébe jut-e más kasztok képviselőinek is az ilyesmi? Majd visszatérve a fegyverekhez mosolyogva mormogtam, hogy igaz, és bólintottam. A játék nem véletlenül tartalmaz olyan fegyvereket, amilyeneket.
Majd Shuról kérdezett, és igazán meglepett, hogy meglepődött a válaszomon. Egy párat pislogva bólintottam némán, majd kis gondolkodás után tovább fűztem a gondolatot.
-Ő segített eligazodni a játékban, és mindig mesél valami érdekeset róla...- Eddig akármilyen tevékenységet is űztünk, mindig elmondta, mi hogyan és miért van ebben a furcsa világban. Nekem is van ugyan némi elképzelésem, de többnyire kiderül, hogy miben tévedek...
-És a céhbe is ő hívott meg.- Egészítettem ki magam gyorsan, hiszen ez is rengeteg segítség. A céhben sokkal biztonságosabban mozoghatok, mintha csak szólóznék. Persze ha jobban belegondolok eddig majdnem mindenki akivel összefutottam, sokat segített nekem, nem is csak a céhtársaim.
Nos, mondják, hogy a bolondokat mindenki megszánja. Vagy egy ilyen játékban szabadabbak az emberek, talán sokkal szívesebben is adakoznak? Csak érteném miért van ez.
Hamar helyszínt váltottunk, és a térképen követve a jelét sikerült megtalálnom a lányt is. Csak akkor néztem fel, mikor Falco megkopogtatta a fejem. A fejemhez kaptam, majd a távolban mocorgást látva megálltam egy pillanatra. Egy ideig bizonytalanul figyeltem lassan közelítve, majd nekiiramodtam látva hogy felém int.
-Megjöttünk!

by **Ozirisz** Vas. Aug. 10 2014, 08:04

Shu elmesélte, hogy amiért nem jár bossra, az a többieknek már elég, hogy ellenségnek tekintsék. - Ami azt illeti, ez eléggé durva. Szerintem sokan vannak, akiknek már megvan a szintjük, de mégsem mennek bossra. Vagy gyávaság, vagy lustaság, vagy bármi más ok. Akkor ők mind ellenségek lennének? - majd egy levegővétel után folytattam - Ami pedig a bossharcokat illeti, ne úgy fogd fel, hogy a világot pusztítják el. Épp ellenkezőleg, új szintek nyílnak meg, ahol új lehetőségek, új látnivalók vannak. A bossoknak is, mint minden mobnak, oka van, hogy léteznek. Ők őrzik az átjárókat, és teszik próbára a frontharcosokat. Ha kiállják a próbát, akkor megnyílik egy új szint. Ha jobban belegondolunk, ha nincsenek frontharcosok, akkor jelenleg mindenki az első emeleten lenne, ami túlzsúfolttá válna. Ha kicsit el akar vonulni az ember a világ elől, nem tudná megtenni olyan könnyen, mint most.
Aztán figyelmesen hallgattam Shu szavait a mobokról, a kaszabolásról, és az összefogásról.
Ebben igazad van. A céltalan mészárlás nem vezet sehová, és küldetésekkel jobban lehet fejlődni. Ugyanakkor szinte mindenki, aki elhagyta egyszer a várost, nekik meg kell tanulni harcolni, és erre is jók a mobok, persze csak mértékkel.
Eleinte, amíg nem volt szafari, addig ha olcsón akarta az ember megúszni az ételt, akkor kénytelen volt vaddisznókat levadászni az első szinten. Úgy öt-hat röfi után megvolt bőségesen az aznapi és a másnapi hús, amiből lehetett főzés jártasságot fejleszteni, vagy a fogadóban leadni a szakácsnak aki elkészíti. Akik csak annyit vadásztak le, amennyi szükséges volt, azok valószínűleg így tettek. Akik pedig tonnaszám ölték, ők sem jutottak előrébb, a kereskedelmi mennyiségű hús egy-két nap alatt megromlik és eltűnik. Kayaba is gondolt erre, ezért nem lehet az árusoknál irreálisan nagy mennyiségű húst eladni vagy becserélni. Ennél többet szerintem nem tudna tenni ellene még ő sem. Ha nem respawnolnak a mobok, akkor az lenne a baj, ha megállítaná őket harc közben, akkor pedig az.
Ami az összefogást illeti, nincs veszve semmi. Akik nem egyedül léptek be, ők együtt kezdték a pályafutásukat Aincradban, akik pedig maguk csámborogtak, többnyire belebotlottak más játékosokba, és végül jó barátok lettek - itt eszembe jutott az ébredés utáni első nap, amikor szó szerint Szophieba botlottam. Segített kiigazodni a világban, meghívott sütizni és megtanította az alapokat is. Azóta is jóbarátok vagyunk, de már céhtársak is. - De vannak akiknek eltér a jelleme a megszokottól. Akik a saját törvényeiket követik, bármi áron. Ők vagy pirosak, vagy a leendő pirosak, vagy pedig azok az emberek, akiktől a hideg kiráz. Akiket a kinti világ okkal taszított ki magából, és Aincrad pedig tárt karokkal fogadta, mint mindannyiunkat.
Aztán kicsit elszomorodva hallgattam a lányt ahogy kifejtette, hogy miért nem lehetne visszatérni.
Ez sajnos igaz. De ha innen érjük el, hogy ne lehessen kijutni, előbb-utóbb akkor is megteszik. Sokan vesztek oda már eddig is a kintiek miatt. Akik a kintiek szerint bizonyára csak "elfogadható veszteség" idebenn viszont lehet, hogy valaki számára sokat jelentett. És az a legszörnyűbb, hogy olyanok döntenek felettünk aki azt sem tudják, hogy mit akarunk. Akiknek van családja, ők is feladhatják a reményt, és "jobb lesz neked így" alapon kihúzzák a dugót. A magunkfajták pedig bármikor meghalhatnak. A kinti, pénzéhes bagázs számára csak kiadások vagyunk, mert nem fizeti anyuci-apuci az ellátásunkat. Csak idő kérdése, de előbb-utóbb, így vagy úgy kirángatnak innen. Ha addig a 100. emeletet nem érik el, akkor ezáltal megölnek minket. Ha viszont kijutunk, akkor vissza is tudunk jönni, ha ez a világ megmarad. - majd egy kis szünet után folytattam - És ami Aincradot illeti, sokan dolgoztak rajt. Szerinted közülük nem jutott eszébe senkinek se lemásolni? Szerintem ha elpusztul ez a világ, lesz aki újraéleszti a poraiból.

by Ajánlott tartalom