A Kert

Jön aki jön a céhtagok közül, meghívót mindenkinek küldtem.
A játék ismi jellegű, de kérek mindenkit, hogy egy hét alatt próbáljon reagálni.
/Azaz a nem hivatalos határidő: Július 13./

Egy teljesen nyugodt reggel. Aisu magának lomol a szobában. Egy gőzölgő tea mellet álmosan figyeltem a gólemet. A reggeli álmos hangulatot egy pityogás szakította meg. Egy üzenet. Shu-tól jött. Céhgyűlésre invitál benne. Az üzenet szerint elég lényeges dolgokról lesz szó és ajánlatos ott lenni mindenkinek. Elég régen fordultam meg a Mount Justice-ban. Az igazat megvallva tán egyszer jártam ott és azóta nem igen fordultam meg a céhház környékén. Nem költöztem be a céhházba. Valahogy csatlakozás után nem éreztem késztetést rá, hogy ott éljek. Nem láttam sok értelmét és nem kötelező az, hogy a céhházban lakjak. Bár igaz, így eléggé elszegeltem magam a cég ügyeitől és a tagoktól. Talán nem egészen jó utat választottam magamnak a céh béli élethez. De az igazság az, hogy úgy léptem be a céh kötelékébe, hogy semmit sem tudtam az ezzel járó dolgokról és még mindig nem tudok sokat róla. Ez a gyűlés lehet sokat segítene ezen dolgok megértésében és lendítene egy nagyot a céhez való viszonyomon is.
~Mi van benne? Az üzenetben.
Aisunak feltűnt, hogy az üzenete olvasgatom és a vékonyka gyermeteg hangja zökkentett ki a gondolat menetemből.
-Céhgyűlés lesz.
~Megyünk?
-Persze, hogy megyünk. Ez nem kérdés.
~Mikor lesz?
-Ma. Ahogy nézem, jobb lesz azonnal indulnunk is.
~Rendben.
A fogadó ahol laktunk nem volt messze a céh épületétől. Egy pár perces séta keretében oda is értünk. A gyűlés a kertben lesz. Merre is lehet a kert? Még sose jártam ott. Jó ideig elbolyongtunk az épületben, mire kilyukadtunk a kívánt helyszínen. Aisu előre ment és már meg is szólította többieket, úgy hogy mindenki hallja azt amit mond. A vidámparkos kalandunk óta egyre többet beszél a játékosokhoz. Rájött, hogy nem mindig lehetséges az, hogy én beszéljek helyette és az se túlzottan eredményes, ah elzárkózik magának a kis világába.
~Sziasztok! Kicsit eltévedtünk az épületbe, bocs a késés miatt.
-Üdv mindenkinek.
A kert gyönyörű volt. Nem is hittem, hogy van ilyen hely a céhházon belül. Érkezés után rögtön helyet is foglalva és bár jó lett volna egy hátul megbúvó elrejtett székre ülni, nem tettem meg. Inkább valahova az első székeke egyikére ültem le. Nem régóta vagyok tag és eddig nem is igazán érzékeltettem azt, hogy tag lennék. Most igyekszem nem eltűnni és a tőlem telhető legjobban részt venni a megszelésen. Kis idő után Shu és Timidus a lugas közepére álltak és el is kezdték a szónoklást. A kislány félénken neki kezdet sorolni a problémákat. Az inaktivitás igen. Ebbe az inaktív csoportba beletartozom én is. Nem szívesen gondolok bele, de tényleg csak névlegesen vagyok tag, egyébként teljesen haszontalan vagyok a közösségre nézve. Egyszer csak felcsendült egy másik, határozottabb hang. Timidus átvette a stafétát a társától és folytatta a beszédet. Látók és boltok. Nos, a növények terén tudnék segíteni, ha lennének növényeim. A kristály írás, hát eddig nem igazán volt szerencsém hozzá. Az igazat megvallva, vannak receptjeim és tudnék mit kezdeni velük, de ez a jártasság csak van, de nem használom. Alapanyagok híján, nem tudok mit kezdeni vele. De azt még magamnak sem tudom elő teremteni, nem hogy még a céhnek tudjak adni belőle. Viszont ami a céh kasszába bekerül az közös, tehát ha szerezek növényeket, akkor nyugodt szível adhatom a céhnek…Ha szerzek…Itt az ideje felszólalni és ismertetni a dolgaim a többiekkel, hisz pont erről van szó, hogy senki nem tud senkiről semmit…A hirtelen téma váltás, viszont kizökkentett. Chan? Vele egyszer találkoztam a vidámparkban, akkor még céhtag se voltam. Azóta nem hallottam felőle. Bár eddig elég sok dolog elhangzott amiről csak régebbi tagok tudhatnak valamit és ők tudnak jobban hozzá szólni. Egy kallódó újonc nem igazán tud sokat hozzá fűzni ezekhez. Chanceryt csak akkor vettem észre mikor felszólalt. Meglepett a megnyilvánulása. Tényleg ennyire szétszórt lenne a céh, hogy egyes tagok ennyire rosszul érzik maguk itt a nem törődömség miatt. Bár a vidámparkos eset után nem ártott volna felkeresnem. Ott eléggé megijeszthette az ami történt. De nehezen alakítok ki kapcsolatokat és nehezen viszonyulok másokhoz. Pedig kicsit később már céhtársak is lettünk és még sem kerestem fel. Beléptem és utána el is kallódtam. Felálltam és Chan felé fordultam.
-Észre se vettelek. És ezt ne vedd rossz néven. Igazából, hogy itt a céhben mi történ nem tudok semmit. Én csatlakozás után se költöztem be a házba. Az itt lévőkről semmit se tudok. Veled is csak egyszer találkoztam, bár akkor még tag se voltam…De a vidámparkban történtek után illő lett volna, hogy felkeresselek. Az, hogy nem tettem meg az a én hibám, nehezen viszonyulok az emberekhez és eléggé elzárkóztam mindentől és mindenkitől. A vidámparkban rájöttem, hogy milyen hasznavehetetlen vagyok és hogy teljese mértékben másoktól függök. Itt is és a kinti világban is. Ott segíteni próbáltál nekem, így utólagosan meg is köszönném neked és elnézésed kérném amiatt, hogy nem kerestelek a történtek után…Bár az igazat megvallva kicsit féltelek is keresni, mivel eleinte eléggé magadnak voltál és csak olvastál…és most is elhúzódtál a kert túl végébe. Tudom magamról, hogy a rideg és tartózkodó magatartás csak ahhoz vezet, hogy mások kerülik a társaságod és nem keresik, hiába vágysz valójában a társaságra.
Hagytam egy kis szüntet, majd úgy helyezkedtem, hogy mindenki tekintetét megtalálja és mindenki lásson.
-Nem olyan rég én beléptem ebbe a céhbe, de magától a közösségtől elzártam magam. Csak névlegesen mondhatom el, hogy tag vagyok, de igazából nem ismerek senkit és ti se ismertek engem. Az utóbbi időben elég sok mindenen gondolkoztam és mikor megkaptam a gyűlésre az invitálást, gondolkodás nélkül jöttem. Ma szeretnék kissé változtatni a dolgaimon és ehhez nagyban hozzá járul az, hogy miképp is viszonyulok az itteni közösséghez. Eddig elzárva éltem, nem érintkeztem sokat másokkal. Nehezen viseltem azt, hogy ebben a játékban hirtelen ennyi mindenkivel találkoztam és ennyi minden történik velem. Igazából félek, hogy ha ennek vége akkor újra vissza kell térnem a régi éltemhez, így elkezdtem kizárni az embereket. De félek egyedül lenni is és ez az oka annak, hogy beléptem ebbe a céhbe. Csak most kezdtem el szembesülni a dolgokkal és sajnálom, hogy eddig tartott erőt venni magamon. Nem lesz egyszerű számomra, de innentől igyekszem majd jobban részt venni a céh közösségi éltében, oda figyelni rátok és hasznosabb tagjává válni a közösségnek, mint ami most vagyok.
Aisu furcsállva nézett rám. Sose hallott még ennyit beszélni egy huzamban. Vettem egy mély levegőt a tekintetem Shu-ra vezettem és visszatérve a másik fontos témára, ami miatt eredetileg is szólni akartam már.
-Shukaku. Te felelsz a boltokért, így ez inkább neked szól. Növénylátó és Kristály író vagyok. Bár eddig nem igazán találtam növényeket és kristályokat se írtam még igazából. De segíthetek a boltok körül egy keveset és ha növénykehez jutok akkor azt szívesen beadom a céh raktárába. Nem igazán értem az itteni rendszert. Tehát veled és Utahimével elbeszélgetnék még erről bővebben is.
A kis gólemre pillantottam. Majd próbáltam volna még valamit összekaparni a cikázó gondolatimból, de már nem tudta mit mondani. Lenne itt még ezer más dolog, de nem akarom kitölteni az időt a sok kis apró mellék szállal. Most rendezzük a főszálat és később szépen sorba jöhet a többi is.
-Nos…Én be is fejezném…Nem húznám tovább az időt. Átadom a szót a következő szólni kívánónak.
A hirtelen megindult szó áradatom, után kissé zavarba jöttem. Nem hittem volna, hogy így megered a nyelve és ilyen hamar. Vissza ülte ma helyemre és félig lesütött tekintettel vártam a többiek felszólalását is.

Jön, aki jön, ír, aki ír, pont úgy, mint Shukaku megbeszélésénél. Szeretném, ha egy kört nagyjából hetente le tudnánk játszani.

Még mindig le voltam sokkolódva... és nem is hittem benne, hogy hamar felébrednék a döbbenetből, ha nincsen körülöttem pár ember és mob, akik segítenének ebben.
Hehe, milyen irónikus... digitális állatok segítenek feldolgozni egy ilyet... hihetetlen.
Pedig... én hívtam őt, hogy beszélgessünk. Én üzentem neki, én kerestem, én szerettem volna törődni vele, abban a minutumban, hogy én magam is helyre jöttem, de...
Elkéstem. Életem legnagyobb hibája, hogy elkéstem. Ha csak egy nappal előbb bekopogok a szobája ajtaján, vagy csakazértis alapon elkapom a karját a kertben... akkor talán még élne.
Bármit odaadnék azért, hogy visszajöjjön, akármit. Viszont ez egy olyan kívánság, amit sosem lehet megvalósítani.
A tenyerembe temettem az arcom.

Egy hétbe telt. Illetve, tévedek... hisz valójában sokkal több ideig tartana, ha hagynám magam ismét széthullani, ezt viszont semmi pénzért nem tenném most meg. Egyszerűen csak képtelen vagyok elhinni a tényt, a hírt, és a vele járó következményeket. Egyszerűen nem tudom még elképzelni sem, hogy már nincs többé, sem Ő, sem Hisame. Minden alkalommal várom, hogy megjelenjen a Teremben, vagy a Kertben, a Tetőn. Várom, hogy valamelyik jégből készült pillangója az ablakomra szálljon.
Akkor is erre várok, mikor már kint ülök a kertben, az oszlopok között, a párkányon. Ott, ahol Timidus és Álomkelő nagyon régen tanító jellegű csatát vívott. A macska most a jobb oldalamon üldögél, szigorú tekintettel méri végig a kertet és mindazokat, akik belépnek rajta. A főnix a bal oldalamon foglalt helyet, Fiatal korát választva, s fejét lassan forgatva talán ugyanazt teszi, amit a macska. Én viszont lesütöttem a tekintetem, igyekeztem felvértezni magam mindarra, amit mondani készültem, és amit ki kellett mondjak, akár akartam, akár nem. Még annak ellenére is, hogy tulajdonképpen már mindenki ismerheti a hírt.
Pont annyi szék volt, ahányan voltunk.
A nap ragyog, és úgy árasztja a forróságot, mintha csak Peter maradék jegét szeretné elolvasztani. Bár ne tenné.
Mikor mindenki megérkezik, ellököm magam a párkánytól és a lugas elé léptem. Álomkelő követ, a főnix viszont marad a helyén, tekintete kisebb, harci társára szegül és barátságos szemmel figyeli. Én pedig... kinyitom a számat.
-Köszönöm. Mindenkinek.
Ezek voltak az első szavaim. Sosem tudtam tömeg előtt beszélni, még ha ilyen kicsiről is volt szó, mint ez itt. Furcsa módon egy régi emlék tolakodott előre, mikor még nagyon picike voltam, alig általános iskolás, s karácsonyi szöveget mondtuk fel tanárainknak... azóta is folyton emlegetett nyelvbakim, ahogy 'béke' helyett mást mondtam, s így született az a mondás, hogy 's töltsön el titeket a béka'...
Most viszont nincs betanult szövegem, és fogalmam sincs, mit mondjak. Mivel kezdjem? Hogy tálaljam? Annak ellenére, hogy egy egész hetem volt felkészülni, most mégis üressé válik az agyam... De mondanom kell valamit.
-Tudom, hogy... ez most nehéz időszak nekünk. Mindannyiunknak.
Bírálni fognak. Akármit mondok, bírálni fognak...
-Még mindig nem tudunk semmi biztosat. Sem az indítékáról, sem a körülményekről, hogy szándékos vagy véletlen volt-e. Csak egy dolog biztos, és... most kérlek, adjunk egy perc csendet a számára. És sose feledkezzünk el róla...
Reszket a hangom, kiütközik rajtam a veríték digitális formája. Félig lehunyom a szemem, és tisztességesen, csendben töltöm el ezt az egy percet. Végig arra gondolok, ahogy mosolygott rám, mikor a bujdosó Normot kerestük Aincrad utcáin, vagy amikor megkaptam tőle a cicafüleimet, amiket azóta is csak ritkán vettem le...
Örökké a kedvenc kiegészítőm marad.
Én így szeretnék emlékezni rá. És bár előbb észrevettem volna, hogy baj van... talán ugyanaz, mint nálam... bár előbb észrevettem volna...
Mikor vége, ismét a többiek felé nézek. Igyekszem elszánt maradni, de nem tudom, ez mennyire látszik rajtam. Még túlzottan... összetört vagyok, azt hiszem.
-Viszont nem maradunk egyedül. Ez a céh azért jött létre, hogy mindazok, akik nem szeretnének egyedül lenni, tartozhassanak valahova. Hogy a gyengébbek, akik valamilyen oknál fogva nem kezdhették el azonnal a játékot, ne maradjanak védtelenül az olyanokkal szemben, akik ártani akarnak nekik. Össze kell fognunk, és ennek az összefogásnak az lesz az első lépése, hogy jobban megismerjük egymást.
Elmosolyodom. Mire a végére érek, már kezd bemelegedni a hangom. Néha elcsuklok egy-egy szónál, de az egyre inkább csupán a szokásos beszédhibám eredménye. Ismét végignézek mindenkin... majd folytatom.
-Még mielőtt elmélyednénk az egyéb feladatok szétosztásában...; Shukaku, Timidus, gyertek, és mutassátok be a vendégünket ^^
Mosolygok a lányra és egy kis legyintéssel jelzem, hogy övé és vendégéé a lugas. Nem állok túlságosan messzire; hisz tudom, a kislány is milyen csendes, és a hirtelen színpadra kerülés talán megzavarja, Timidust viszont nem féltem. Pont ezért említettem meg őt is, annak ellenére, hogy ez nem szokásom. Ha Shukaku nem képes rá, a sárkány is engedélyt kapott (bár ezt a megfogalmazást túl szigorúnak gondolom), hogy átvehesse a helyét. Nem akarom egyiküket sem túl nehéz feladat elé állítani, ezen kívül... ők ketten alkotnak egyet.

"Jó" szokásomhoz híven kint voltam épp a mezőn a napi betevőt leütögetni a mobokon, majd mikor kész voltam, visszatértem a fő teleportkapuhoz. A már szinte belémrögzült mozdulatsort végigcsinálva megakadt a kezem: a céhlistán, amit nap-mint-nap ellenőriztem, egy név teljesen eltűnt: Peter Worker. Kilépett volna? Nem, hogyan tette volna, hiszen ő a céhvezér. Az rendben, (pontosabban nincs rendben), hogy nem törődök túlságosan a céhhel, de az, hogy egy ilyen nagy mértékű dolgot nem tudnék? Azért értesíthettek volna...
Utam viszont egyből a Black Iron Castle-ba vezetett, csak hogy megnyugtassam a lelkem, hogy nem történt semmi baj....mikor azonban a nevet áthúzva láttam, térdre rogytam. Nem igazán ismertem Petert, mint talán a többiek, de akkor is... még amikor az erdőben voltunk Kenékkel meg Shana-val, azon volt, hogy megvédjen minket. Vajon ki tett vele ilyet? Ki gyilkolta meg? Vagy saját maga végzett volna önmagával..? De miéer tenne ilyet? Hiszen elég magas szintű volt, céhvezér volt, voltak barátai, voltak társai.....volt egy petje is, nem is akármilyen, egy jégsárkány, aki ráadásul beszélni is tudott... Miért? Miért tenne valaki ilyet, mikor nagyobb esélye van kiszabadulni innen, mint nekem, vagy másnak? Miért?

Gondolataimba mélyedve, lehajtott fővel, fehér ingemet feketére cserélve léptem be a céhház, a Mount Justice Kertjébe, ahol már vártak a többiek. Leültem a székre, szinte észre sem vettem, hogy Chan beszélni kezdett... oly távol kerültünk egymástól az utóbbi időben, hogy azt már fájó leírni.. és most elveszítette talán az egyik legjobb barátját. Most lenne talán a legnagyobb szüksége rám. Az egy percet némán állom végig, emlékezve Peterre, még ha csak kevés emlékem is van róla.

Channak pedig igaza van. Ez a céh pont azért van, hogy összekösse azokat, akikben már nincs remény. Akik gyengék a többiekhez képest, mégis szeretnének túlélni. Szükségük van erre a céhre...nekem pedig Chanra.
Ezután a beszélgetés után megpróbálok ismét közeledni hozzá, ha mással nem, legalább egy öleléssel.

Szóval van vendégünk? Kiváncsian figyelem, a történteket, de Shu nem tűnik olyan erősnek, mint Chan...mondjuk jóval fiatalabb is nála, még csak egy kamaszodó kislány. Neki Peter nem tudom, hogy mit jelentett, de látom, hogy Hisame mit jelentett neki. Talán többet mint Peter. De az, hogy Hisame-ra emlékezzünk, Peterre meg ne...hát, ez kissé kiverte bennem a biztosítékot. Plusz az, hogy a petek ide visszatérjenek idomárjuk halála után..? És ha Hisame döntött úgy, hogy Peter után megy? Nem túl sok olyan pet van, mint Hisame volt, vagy mint ÁK, vagy Timidus, gyakorlatilag saját lelkük, saját gondolkodásmódjuk van. Csak nem képzeli Shu azt, hogy Peter megölte Hisamét?...
Próbálok lenyugodni. Semmi közöm ahhoz, hogy mit gondol, vagy hogy mit csinál.
És megint ugyanott tartok, megint úgy érzem: mit keresek én egyáltalán itt? Még csak egy könnycseppet sem ejtettem Peterért, annyira nem ismertem őt.
Lehunyom a szemem, és elszámolok négyig...belélegzek. Elszámolok négyig...kilélegzek....
És figyelek. Csöndben figyelem a többieket, néha lopva Chanra pillantok. És figyelek.

Álomkelő prüsszent egyet.
~Nem.~ -közli nemes egyszerűséggel, enyhe visszhanggal a fejemben, egyértelművé téve, hogy ez az egyszerű szó csak nekem szólt. Mégsem tudom megállni, hogy ne nézzek rá meglepetten, és rezzenjek össze. Kérdésemet fel sem kell tennem, fülét enyhén hátralapítja, tekintetét nem veszi le a kislányról és a sárkányról.
~Ha te mész, megyek én is. Most először gondolom Shura azt, hogy zsarnok.~
-Pedig ez eszedbe se jusson...!
~Az én jogom eldönteni, hogy követem-e a gazdám vagy sem. Hisame a jelek szerint követni akarta Petert. Úgy, ahogy én is követnélek téged.~
Hazudnék, ha azt mondanám, a szavai nem hatottak meg; de, megtették. És hála az Égnek, hogy ezt már azután tudtam meg tőle, hogy végleg elvetettem azt a bűnös szándékot, ami eddig kísért.
Miután lejöttek az emelvényről, ellöktem magam a faltól és odaléptem a kislányhoz, hogy ha engedi, átölelhessem a vállát. Kicsit bánom, hogy felhívtam, talán nem kellett volna... de próbáltam a gyászolás után kicsit elterelni a figyelmet Peterről. Jade ezt végül megtette hosszú, de igencsak üdítő beszédével, és szinte kivirultam a végére gondolatban, miszerint Shukaku igen szép szál és értelmes legényt hozott a köreinkbe. Valamiféle módon meg fogom hálálni ezt a számára, bár még nem tudom, miként tehetném.
Miután végzett, egyértelmű lett nekem, hogy ismét én következem. Ki kell állnom a nagyközönség elé. Álomkelő rögvest megelőzött, felgaloppolt a lugasra, én pedig követtem, magabiztos léptekkel - vagyis én reméltem, hogy elég magabiztosnak tűnnek. Dust ezalatt felröppent a kőfalról és két lágy csapás után a kislány mellett ért földet, tollaiból enyhén sugárzó meleggel talán folytatni akarta, amit el szerettem volna kezdeni. Nekem úgyse ment soha a vigasztalás.
-Ez esetben... -kezdtem. -Üdvözöllek, Jade-san. Remélem, jól fogod érezni magad közöttünk, és fogunk tudni segíteni neked. ^^
Picikét vártam, miközben mosolyogva egy intéssel is köszöntöttem a férfit, majd folytattam, lelkességembe még a tenyerem is összecsaptam.
-No, akkor ideje belefogni minden egyébbe. Elég sok dolog vár megoldásra, ehhez pedig kérném a nagytöbbség segítségét majd szépen sorban. -lenyitom a menüm, majd elővarázsolok egy kis cetlit. Valójában nincs túl sok minden ráírva, az is elég káoszos... de egyenlőre mindent hirtelenjében rántottam össze, és kell egy kis idő, mire átlátok a rendetlenségen. -Először is a céhbankunk jóformán tele van, elsősorban T1-es tárgyakkal, de megtalálható ott még pár T2. Ércek is vannak elég szép számmal. Megkérek mindenkit, aki szeretné, hogy nyugodtan nézzen körbe, öltözködjön fel erősebb felszerelésbe... -pillantok elsősorban a kicsikre, a kis szintűekre és esetleges Kiképzőtisztesekre. -Ha pedig valamilyen felszerelés vagy komplett szett nem található bent, szóljatok nyugodtan, mondjátok meg, mi kell, én pedig intézkedem a kovácsoknál, hogy meglegyen minden. Az áruk miatt meg ne aggódjon senki. Rengeteg felhalmozott tartalékunk akad.
És valójában az is nagy segítség, hogy sok céhvel ápolunk jó kapcsolatot... és én a jövőben ezt a számot növelni szeretném, viszont ez az én reszortom lesz.
-Ugyanez igaz a jártasságokra is, de egyenlőre koncentráljunk a felszerelésekre, hogy mindenki kellő biztonságban legyen, ha esetleg úgy adódna a helyzet...
Kicsit feljebb tolom a szemüvegem az orromon.
-És végül, ha majd mindenki megszerzett mindent, ami kell neki... kinek milyen ötlete van arra, hogy mit kezdjünk a maradék bent maradt, felesleges felszereléssel? Én egy hasonló adomány-akcióra gondoltam, amit már kétszer is láthattunk a piacon, legutóbb az Artes irányából, de nyitott vagyok bármire. ^^
S itt le is eresztem a papirost, várva, van-e bárkinek is valami kérdése, kérése, óhaja, sóhaja, válasza.

//Nem kell megijedni, nem kérek sem 500, sem 750, sem egymillió szót. Mindenki annyiszor ír, ahányszor csak szeretne. Továbbra is aki semmiképp nem akarja a karakterét itt látni, jelezze, különben úgy veszem, hogy ott volt, passzív szemlélőként vagy alvó mormotaként :3//

A jelek szerint még sok idő kell mindenkinek. Avagy csak az én vezérségem nem akarják elfogadni, bár ezt a gondolatot szeretném száműzni a fejemből. Megfogadtam, hogy bármit, ami önsajnáltató, kitörlök az agyamból, és így válok egy kicsit jobb emberré, aki képes másokkal is törődni, nem csak magával. Most pedig, hogy vezér lettem, immár hivatalosan is, még nagyobb szükségem lesz erre a változásra.
Shukaku végül nem bírta tovább a nyomást. Sokkal jobban el van kenődve, mint én vagy akárki a teremben. Timidus csendben követi, ahogy lépdelnek végig a lugason, és mikor elém érnek, halk szavait szinte alig hallom. Csak annak köszönhető, hogy odafigyelek, fülelek, és mindent megteszek, hogy érthessem. Elmosolyodom.
-Ne sajnáld. Ennél csak jobb lehet. Menjetek, pihenjetek le.
"Holnap kezdődik a takarítás", gondolom még magamban, és a tenni vágyás ismét felvillan bennem egy pillanatra. Ahogy figyelem lépteiket, a szokottnál jobban meggörnyedt vállát, eszembe jut a régi Shukaku, a félénk kislány, akit Peter mutatott be még régen. Most egy picit arra hasonlít; réges régi énjére. Nagyon remélem, hogy ez csak átmeneti állapot lesz nála.
Miután távozott, összecsaptam a tenyerem, ismét, és a többiekhez fordultam.
-Hát rendben. Menjetek, pihenjétek ki magatokat előbb. Ha bármi kérdés, kérés van, meg fog találni. -biztosítottam a közönséget, majd el is mondtam, hol van a szoba és a könyvtár, hát ha valaki esetleg még nem tudná. Hosszú időt töltöttem odakint, kissé lemaradtam, és Jade sem tudom, mennyit járt a céhházban eddig.
Megvárom, amíg mindenki elindul az útjára, majd Jay mellé iramodom és a mellkasához bújok. Nekem is pihennem kéne egy icuri-picurit, mielőtt munkához látok.

//Akkor lezártnak tekintem a dolgot, de ha a kariknak lenne bármi kérése, forduljanak nyugodtan Chanhoz Kijátszhatjuk akár nagyban is, vagy rövid PÜ játékok formájában, ha épp nincs energia-idő.
Köszönöm ^^//

//Desdemona//

Desdemona írta:Kedves Chancery-san!

Szeretnék önnel beszélni. Ugyanis arra jutottam az utóbbi időben, hogy talán elkéne hagynom a céhet. Nem igazán érzem magam még ide valónak, egyelőre. Viszont nem tudok még végleges döntésre jutni és ezért is nem jelentem be azt, hogy kilépek, hanem helyette inkább megbeszélném önnel a dolgokat.
Amint lesz ideje fogadni kérem írjon és adja meg a helyszínt is.
Előre is köszönöm az idejét és megértését.

Tisztelettel: Desdemona

Az üzenet a tetőn fogadott, s ki tudja, Worg, a meditáció vagy a hideg hatására-e, de kicsit sem lepett meg annyira, amennyire vártam. Esetleg pont azért, mert számítottam hasonlóra. Desdemona ugyanúgy viselkedett, ahogy Shukaku; nem járt el sehova, behúzódott a kis vackába és még akkor se bújt elő, mikor elkezdtünk tagokkal gyarapodni. Nem vette ki a részét se a pakolásból, hogy hamarosan az új házba költözzünk, se a megbeszélésekből. Sosem haragudtam vagy nehezteltem rá emiatt, tudtam, hogy mindenkinek különböző időbe telik ezt vagy azt feldolgozni, avagy más keletű problémája akadt. Nem szerettem volna én zavarni őt, de ezúttal meg is bántam, hogy nem léptem elsőnek és nyújtottam neki segítő kezet.
Egy rövid üzenettel válaszoltam.

Chancery írta:Szia
Persze, bármikor, a Kert melletti folyosón leszek ^^
És tegezz nyugodtan

Küldés után sem siettem még, ellentétben eddigi szokásaimmal. Nyújtózkodtam egyet, felkeltem a Tető cserepeiről és elindultam lefelé, dacolva a hóval és hideggel, ami beborította az épületet. Hamarosan már úgysem itt leszünk.
Álomkelő a padlástérben várt, alig két szóban elmagyaráztam neki helyzetünket, és készséggel követett is, állandó árnyékként, egészen a folyosóig, melynek hatalmas, egybefüggő ablakairól a kertre lehetett látni. Erre van a konyha is, de ezúttal nem szállingóztak finom illatok az irányából. Körbenéztem, Desdemona még sehol sem volt.
-Nem baj, legalább megcsinálom addig a teámat.
Tekintve, hogy ezúttal vártam is valakit - illetőleg őt nem akartam megváratni, miközben a szomszéd helyiségben vagyok - kihasználtam a SAO digitális rendszerét és rekord idő alatt készítettem el egy tűrhető teát. A Főzésem ugyan maxon van, de az Italkészítésem kevésbé, mégpedig úgy vettem észre, ez is szükséges lehet az ilyen egyszerűbb dolgok elkészítéséhez. Amint szerzek még pár pontot, egy részüket annak fejlesztésére fogom költeni, hogy minél finomabb nyugtatóteákat alkothassak.
Így két csészével léptem vissza a folyosóra, várva tovább Desdemonát. Hogy izgatott voltam-e? Természetesen.

//Chancery//

Megkaptam ez eddig annyira vár válaszom a levelemre. Amint megnyitottam a válasz üzenetet és elolvastam, hogy Chancery fogad, hirtelen elkezdtem izgulni és szorongani. Pedig annyiszor elgondolkoztam már ezen és már döntésre is jutottam…részben. Valahogy most még is valahol mélyen bennem egy aprócska hang visszakozni kezdett a döntésem ellen és megpróbál a másik irányba terelni. De hát végül is ezért van szüksége marra, hogy megbeszélhessem a dolgokat Chanceryvel. Ha tényleg annyira biztos lennék magamban, akkor nem körülményeskednék ennyit vagy az is lehet, hogy az alap természetemnél fogva vagyok ennyire körülményes. De még is mért agyalok én ilyesmiken és miért vagyok ennyire ideges és feszült…Mindenesetre a tegezésre jobb lesz odafigyelnem. Hisz ez már a sokad alkalom, hogy ezzel jönnek nekem. Viszont tőlem valahogy ez a dolog idegen, csak egy személy volt akivel gondtalanul tudtam beszélgetni minden féle formalitás mellőzése mellet. Viszont vele is csak azért alakult ki ilyen szoros kapcsolatom, mert az illető igen rámanős volt és makacs és rengeteg munkája és erőfeszítése volt abban, hogy megtörje a jeget nálam. Útközben a táj hideg és csendes és gyönyörű hóréteg takarta be a tájat. Úgy néz ki, hogy nem sokan szeretnek a hidegben mászkálni, alig lehetett néhány játékost fellelni azt utcákon. Azt utunk a céh épülete felé némasággal teli volt. Nem beszélgettünk Aisuval csak céltudatosan haladtunk előre. Régen jártunk már itt, de a kerthez vezető útra még emlékeztem. Minél jobban közeledett a találkozásunk órája, annál idegesebb és feszültebb lettem. Furcsa mód még is mikor végre megláttam Chanceryt az idegességem alább hagyott kissé, de még mindig látható volt rajtam.
-Ü-üdv Chancery-san…
Ennél tovább nem sikerült eljutnom egyelőre. Túlságosan is kavarognak bennem a gondolataim és nem tudom összefoglalni őket egy csokorba. A gólem egyelőre csendesen áll mellettem és egyelőre még hagy engem érvényesülni. Illedelmesen meghajolt Chancery felé üdvözlés kép, viszont most egyelőre lakatot tett a csipogójára.

/Bocsánat a hosszú eltűnés miatt /

Kissé old a hangulatomon az, hogy Chancery barátságosan viszonyul hozzánk, már kevésbé aggódom amiatt, hogy sérelem ként a fogadta a kilépéssel kapcsolatos levelem. Bár az is megeshet, hogy én magam képzelek bele kicsit sokat a dologba. Egy enyhe és bátortalan mosoly kíséretében elfogadom a nekem kínált teát és leülök a lány mellé.
~Én is helyet tudok foglalni azon a padon, nem szükséges nekem folyamatosan lebegni.
Fejti a gólem a mondandóját, majd helyet foglal mellettem. Egy ideig a tekintetem a gőzölgő teára helyezem és csak akkor kapom fel a tekintetem, mikor Chancery ismét hozzám szól. Kissé meglepetten veszem szemügyre a fehér bőröm, de nem vettem észre semmi változást magamon. Mindig is ilyen voltam és ilyen is leszek. Az ég nem áldott meg túl sok színnel a külső megjelenésem terén.
~Ő mindig ilyen sápadt. Nincs ebben semmi furcsa. Most kissé ideges, de ezen felül semmi baja sincs.
Aisu eddig bírta a szótlanságot, valahogy ösztönösen feltörnek belőle a szavak, ha engem idegesnek vagy zavartnak lát csak, hogy kicsit oldjon a hangulatomon és itt tartsa a gondolataim ezen a síkon.
-Mi jól vagyunk. És ti?
Talán kissé rövidre sikeredett a válasz, így kortyoltam egyet a teámból és megtoldottam még pár dologgal a mondandómat.
-Nem régiben tértünk vissza Aisuval a játéktérre. Kicsit sok volt nekem egyszerre ez a játék és szükségem volt pár hónap elvonulásra, amit már bánok…viszont szükséges volt ahhoz, hogy kicsit jobban átlássam a dolgokat…
Ismét a bögre takarásába bújok és iszom a kellemesen meleg nedűből, majd igyekszem a lényegre térni.
-Nos…A céhen is sokat gondolkoztam ez idő alatt és rájöttem, hogy nem igazán vagyok hasznos tagja a közösségnek. Sőt igazából tag sem vagyok csak ott díszeleg a cég logója nevem mellet és ennyi…Ez idáig nem is igazán volt bátorságom ahhoz, hogy bárkivel is beszéljek erről vagy bármiről is. Viszont rájöttem arra, hogy az nem igazán kedvez nektek, hogy csak úgymond élősködöm a céhen. De egyelőre arra se érzem magam készen, hogy hasznos és aktív tagja legyek a közösségnek…
Hirtelen elhallgattam és a számba haraptam és ismét az előttem lévő bögrébe mélyesztem a tekintetem. Nem igazán tudom, hogy még is miképp fejezem be azt amit elkezdtem, így kell pár másodperc, míg átgondolom mit akarok mondani.

Sejtelmem sem volt semmiről. Nem csupán azért, mert csak a nap egy részét tölthettem a játékban, hanem egyszerűen semmi jele nem mutatkozott senkin arról, hogy mi készül. Egyébként is kevesen vagyunk, és valahol hiányzik is már az, amikor még sűrű élet és hangzavar volt a kastélyban. Valahol viszont ez is békés, ki-ki el van a saját dolgával, és segítünk, összeülünk, ha valakinek problémája akad. Megértem viszont, hogy egy Bűnüldöző vagy egy Kereskedő céh sokkal hívogatóbb sokaknak, mint egy Közösségi. Én egyszerűen csak egyikbe se illek bele a felsoroltak közül.
Ma kicsit később léptem viszont be. Fáradt voltam az alváshiánytól, miután még egy éjszakai küldetésbe is sikeresen belefutottam; mire annak vége lett, azért már erősen jelezte a testem a szükségleteit. Még mindig bánt, hogy nem maradhatok bent mindig, hogy oda kell figyeljek a fizikumomra. Magasról tennék rá; de ami kell, az kell. Legalább adós nem vagyok már, és ez a lényeg. Siettem hát, mintha féltem volna attól, hogy lemaradok valamiről, és mikor felkeltem a közös szobánkban, nem is számítottam már rá, hogy Eikit ott fogom találni.
Elvégre már bőven telt a napból.
Elrendeztem magam, megnéztem, érkezett-e üzenet, vagy hogy épp esetleg van-e futó küldetésem. Csak egy kis "keress öt virágot" féle, semmiség, bőven ráér. Nem fog sokat hozni úgyse a konyhára, de legalább lassan haladok.
A konyha felé vettem az irányt, onnan ki lehet látni a kertbe, vagyis pontosabban, a kertből meg lehet látni engem. Mikor a sasfióka felrikkantott, összerezzentem ijedtemben és kihajoltam a félfal mögül, hogy mi történhetett. Valami baj? Simeon megsérült? Eszembe se jutott, hogy védett zónán belül ez nem lehetséges, átugrottan a félfalon a kertbe, és gyorsított léptekkel közeledtem... majd szinte hátra ugrottam ijedtemben, mikor Simeonnal az élen felugrottak.
Egyik kezem a szívemhez kapott; még talán odakint is reagálhattam, olyan erővel csapott meg a meglepetés, majd elnevettem magam, mikor láttam, senkinek semmi baja.
-Jesszus! Hát itt meg mi folyik?
Döntöttem félre kicsit a fejem, megpróbálva átlátni a helyzetet.
-Mi okból ünnepelünk, drágáim?
Elvégre, nincs se szülinapom, se névnapom, se semmim. Eikivel se év, de még hónapforduló sem, bár belőle kinézem, hogy még a napfordulókat is megünnepelné... bizonyos módon.

Little Jestert fejlesztek :3

//Pufók Tűzköpőt fejlesztek

Chan él! Chan él! CHAAAAN ÉÉÉÉL!!! Bocsi, ennsyire boldog vagyok csak… Na, szóval a lényeg, hogy egyszer csak online lett Chan a barátlistán. Azt hittem először, hogy bugos lett a rendszer nálam, de mikor Simeon mondta, hogy partit szervez neki, s szeretné, ha segítenék neki, akkor igazolódott be, hogy nem bug, tényleg visszatért a lány valahogyan! Majd meg kell kérdezni, hogy csinálta ezt! Én lettem megbízva az italok ügyében, s nem is hagytam cserbe a kis barátomat, hoztam mindent, ami szem szájnak ingere, kivéve az alkoholt, mert nem akartam, hogy ne adj isten valami baj legyen belőle, meg nem tudtam mindenki korát. Gyümölcslevek, de abból szinte mindenféle, alkoholmentes koktélok, tea és természetesen víz volt az italmenüben. Éppen mentem volna le, mikor hallottam Simi hangját, hogy várjam meg, kezében egy adag süteménnyel
- Igen, elhoztam őket, mindenki tud inni, amihez kedve szottyan! S Igen, szerintem is meg fog nagyon lepődni! – Feleltem Simeon kérdéseire, miközben már együtt mentünk ki a kertbe a többiekhez. Letettem szépen az asztalra az italokat adott rend szerint, hogy mindegyikhez oda lehessen férni, s éppen tettem le az utolsót, mert azért nem könnyű dolog egyesével lerakni őket az asztalra, nehogy véletlen egymás hegyén-hátán legyenek, mikor Simeon másik petje, Kimi jelzett, hogy megjött a sztárvendég. Beálltam én is, s kiáltottam meglepetést én is, mikor a céhvezérünk végre előjött! Na de… Álomkelő nem nagyobb volt?
- Hogy-hogy mit? Hogy visszajöttél közénk Chan! Bár nem tudjuk, hogyan, de vissza jöttél! – feleltem Chan második kérdésére, miközben örültem neki, mint hajléktalan a talált száz dollárnak.