Re: A Kert

by **Chancery** Csüt. Aug. 28 2014, 21:11

A jelek szerint még sok idő kell mindenkinek. Avagy csak az én vezérségem nem akarják elfogadni, bár ezt a gondolatot szeretném száműzni a fejemből. Megfogadtam, hogy bármit, ami önsajnáltató, kitörlök az agyamból, és így válok egy kicsit jobb emberré, aki képes másokkal is törődni, nem csak magával. Most pedig, hogy vezér lettem, immár hivatalosan is, még nagyobb szükségem lesz erre a változásra.
Shukaku végül nem bírta tovább a nyomást. Sokkal jobban el van kenődve, mint én vagy akárki a teremben. Timidus csendben követi, ahogy lépdelnek végig a lugason, és mikor elém érnek, halk szavait szinte alig hallom. Csak annak köszönhető, hogy odafigyelek, fülelek, és mindent megteszek, hogy érthessem. Elmosolyodom.
-Ne sajnáld. Ennél csak jobb lehet. Menjetek, pihenjetek le.
"Holnap kezdődik a takarítás", gondolom még magamban, és a tenni vágyás ismét felvillan bennem egy pillanatra. Ahogy figyelem lépteiket, a szokottnál jobban meggörnyedt vállát, eszembe jut a régi Shukaku, a félénk kislány, akit Peter mutatott be még régen. Most egy picit arra hasonlít; réges régi énjére. Nagyon remélem, hogy ez csak átmeneti állapot lesz nála.
Miután távozott, összecsaptam a tenyerem, ismét, és a többiekhez fordultam.
-Hát rendben. Menjetek, pihenjétek ki magatokat előbb. Ha bármi kérdés, kérés van, meg fog találni. -biztosítottam a közönséget, majd el is mondtam, hol van a szoba és a könyvtár, hát ha valaki esetleg még nem tudná. Hosszú időt töltöttem odakint, kissé lemaradtam, és Jade sem tudom, mennyit járt a céhházban eddig.
Megvárom, amíg mindenki elindul az útjára, majd Jay mellé iramodom és a mellkasához bújok. Nekem is pihennem kéne egy icuri-picurit, mielőtt munkához látok.

//Akkor lezártnak tekintem a dolgot, de ha a kariknak lenne bármi kérése, forduljanak nyugodtan Chanhoz Smile

Kijátszhatjuk akár nagyban is, vagy rövid PÜ játékok formájában, ha épp nincs energia-idő.
Köszönöm ^^//

by **Chancery** Hétf. Feb. 02 2015, 18:19

//Desdemona//

Desdemona írta:Kedves Chancery-san!

Szeretnék önnel beszélni. Ugyanis arra jutottam az utóbbi időben, hogy talán elkéne hagynom a céhet. Nem igazán érzem magam még ide valónak, egyelőre. Viszont nem tudok még végleges döntésre jutni és ezért is nem jelentem be azt, hogy kilépek, hanem helyette inkább megbeszélném önnel a dolgokat.
Amint lesz ideje fogadni kérem írjon és adja meg a helyszínt is.
Előre is köszönöm az idejét és megértését.

Tisztelettel: Desdemona

Az üzenet a tetőn fogadott, s ki tudja, Worg, a meditáció vagy a hideg hatására-e, de kicsit sem lepett meg annyira, amennyire vártam. Esetleg pont azért, mert számítottam hasonlóra. Desdemona ugyanúgy viselkedett, ahogy Shukaku; nem járt el sehova, behúzódott a kis vackába és még akkor se bújt elő, mikor elkezdtünk tagokkal gyarapodni. Nem vette ki a részét se a pakolásból, hogy hamarosan az új házba költözzünk, se a megbeszélésekből. Sosem haragudtam vagy nehezteltem rá emiatt, tudtam, hogy mindenkinek különböző időbe telik ezt vagy azt feldolgozni, avagy más keletű problémája akadt. Nem szerettem volna én zavarni őt, de ezúttal meg is bántam, hogy nem léptem elsőnek és nyújtottam neki segítő kezet.
Egy rövid üzenettel válaszoltam.

Chancery írta:Szia
Persze, bármikor, a Kert melletti folyosón leszek ^^
És tegezz nyugodtan

Küldés után sem siettem még, ellentétben eddigi szokásaimmal. Nyújtózkodtam egyet, felkeltem a Tető cserepeiről és elindultam lefelé, dacolva a hóval és hideggel, ami beborította az épületet. Hamarosan már úgysem itt leszünk.
Álomkelő a padlástérben várt, alig két szóban elmagyaráztam neki helyzetünket, és készséggel követett is, állandó árnyékként, egészen a folyosóig, melynek hatalmas, egybefüggő ablakairól a kertre lehetett látni. Erre van a konyha is, de ezúttal nem szállingóztak finom illatok az irányából. Körbenéztem, Desdemona még sehol sem volt.
-Nem baj, legalább megcsinálom addig a teámat.
Tekintve, hogy ezúttal vártam is valakit - illetőleg őt nem akartam megváratni, miközben a szomszéd helyiségben vagyok - kihasználtam a SAO digitális rendszerét és rekord idő alatt készítettem el egy tűrhető teát. A Főzésem ugyan maxon van, de az Italkészítésem kevésbé, mégpedig úgy vettem észre, ez is szükséges lehet az ilyen egyszerűbb dolgok elkészítéséhez. Amint szerzek még pár pontot, egy részüket annak fejlesztésére fogom költeni, hogy minél finomabb nyugtatóteákat alkothassak.
Így két csészével léptem vissza a folyosóra, várva tovább Desdemonát. Hogy izgatott voltam-e? Természetesen.

by **Desdemona** Csüt. Feb. 12 2015, 16:57

//Chancery//

Megkaptam ez eddig annyira vár válaszom a levelemre. Amint megnyitottam a válasz üzenetet és elolvastam, hogy Chancery fogad, hirtelen elkezdtem izgulni és szorongani. Pedig annyiszor elgondolkoztam már ezen és már döntésre is jutottam…részben. Valahogy most még is valahol mélyen bennem egy aprócska hang visszakozni kezdett a döntésem ellen és megpróbál a másik irányba terelni. De hát végül is ezért van szüksége marra, hogy megbeszélhessem a dolgokat Chanceryvel. Ha tényleg annyira biztos lennék magamban, akkor nem körülményeskednék ennyit vagy az is lehet, hogy az alap természetemnél fogva vagyok ennyire körülményes. De még is mért agyalok én ilyesmiken és miért vagyok ennyire ideges és feszült…Mindenesetre a tegezésre jobb lesz odafigyelnem. Hisz ez már a sokad alkalom, hogy ezzel jönnek nekem. Viszont tőlem valahogy ez a dolog idegen, csak egy személy volt akivel gondtalanul tudtam beszélgetni minden féle formalitás mellőzése mellet. Viszont vele is csak azért alakult ki ilyen szoros kapcsolatom, mert az illető igen rámanős volt és makacs és rengeteg munkája és erőfeszítése volt abban, hogy megtörje a jeget nálam. Útközben a táj hideg és csendes és gyönyörű hóréteg takarta be a tájat. Úgy néz ki, hogy nem sokan szeretnek a hidegben mászkálni, alig lehetett néhány játékost fellelni azt utcákon. Azt utunk a céh épülete felé némasággal teli volt. Nem beszélgettünk Aisuval csak céltudatosan haladtunk előre. Régen jártunk már itt, de a kerthez vezető útra még emlékeztem. Minél jobban közeledett a találkozásunk órája, annál idegesebb és feszültebb lettem. Furcsa mód még is mikor végre megláttam Chanceryt az idegességem alább hagyott kissé, de még mindig látható volt rajtam.
-Ü-üdv Chancery-san…
Ennél tovább nem sikerült eljutnom egyelőre. Túlságosan is kavarognak bennem a gondolataim és nem tudom összefoglalni őket egy csokorba. A gólem egyelőre csendesen áll mellettem és egyelőre még hagy engem érvényesülni. Illedelmesen meghajolt Chancery felé üdvözlés kép, viszont most egyelőre lakatot tett a csipogójára.

by **Chancery** Pént. Feb. 20 2015, 18:39

Elsőnek Álomkelő fordította füleit a vendégek irányába, majd lustán pillantott arra sárga szemeivel is, mikor megjelentek a sarkon. Én akaratlanul is elmosolyodtam, szélesen és boldogan; valami miatt, amióta immár saját magamra is odafigyelek, nem csak és kizárólag másokra és mások véleményére, ezerszer több örömet okoz a társaság, mint annakelőtte. Régebben erre gondolni sem mertem volna, hogy pont attól lehetek boldogabb, ha elérem, jól érezzem magam a saját bőrömben. El ne felejtsek emiatt köszönetet mondani a tanítómesteremnek.
Desdemona szemmel láthatólag feszült, dadogása is erre enged következtetni. Egy biccentéssel köszöntöm, majd felemelem a neki szánt csészét és nyújtom, persze nem ráerőltetős stílusban. Ha szeretné, elfogadja, ha nem, nem. Én a magam részéről jót kortyolok a sajátomból, élvezve a nem tűzforró, de kellemesen meleg tea selymes ízét.
-Ülj le nyugodtan. Aisu nem tudom, tud-e ülni Very Happy

-kuncogok fel és megpaskolom a kis padocska üres részét magam mellett. Álomkelő engedelmesen leugrik róla és áttelepszik az ablak párkányára, a jégvirágok mellé.
-Egyébként hogy vagytok? Olyan kis sápadt vagy Surprised

-nézek rá aggódón, de azért a félmosoly nem csitul az arcomról. Tudom ugyan, hogy Desdemona alapvetően is sápadt típus, mint amilyen én is, de sosem figyeltem meg, vajon máskor is ennyire falfehér-e. Igaz, eddig csak egy tag voltam, annak is a depressziós példánya, aki inkább kimenekült az erdőbe hisztizni ahelyett, hogy megbeszélte volna a dolgokat a többiekkel. Most viszont már vezér vagyok, többek közt egyenlőre még Desé is, és kutyakötelességem mindent tudni a tagjaim lelki állapotáról. Ha későn is, de ideje megismerni őket, érdeklődni irántuk, elvégre a lány levele az intő példa rá, hogy ezt eddig elmulasztottam a sok teendő miatt. Várhat az a költözés még egy kicsit, ha cserébe tudom, mindenki teljesen rendben van és jól érzi magát.

by **Desdemona** Kedd Ápr. 07 2015, 22:30

/Bocsánat a hosszú eltűnés miatt Embarassed

/

Kissé old a hangulatomon az, hogy Chancery barátságosan viszonyul hozzánk, már kevésbé aggódom amiatt, hogy sérelem ként a fogadta a kilépéssel kapcsolatos levelem. Bár az is megeshet, hogy én magam képzelek bele kicsit sokat a dologba. Egy enyhe és bátortalan mosoly kíséretében elfogadom a nekem kínált teát és leülök a lány mellé.
~Én is helyet tudok foglalni azon a padon, nem szükséges nekem folyamatosan lebegni.
Fejti a gólem a mondandóját, majd helyet foglal mellettem. Egy ideig a tekintetem a gőzölgő teára helyezem és csak akkor kapom fel a tekintetem, mikor Chancery ismét hozzám szól. Kissé meglepetten veszem szemügyre a fehér bőröm, de nem vettem észre semmi változást magamon. Mindig is ilyen voltam és ilyen is leszek. Az ég nem áldott meg túl sok színnel a külső megjelenésem terén.
~Ő mindig ilyen sápadt. Nincs ebben semmi furcsa. Most kissé ideges, de ezen felül semmi baja sincs.
Aisu eddig bírta a szótlanságot, valahogy ösztönösen feltörnek belőle a szavak, ha engem idegesnek vagy zavartnak lát csak, hogy kicsit oldjon a hangulatomon és itt tartsa a gondolataim ezen a síkon.
-Mi jól vagyunk. És ti?
Talán kissé rövidre sikeredett a válasz, így kortyoltam egyet a teámból és megtoldottam még pár dologgal a mondandómat.
-Nem régiben tértünk vissza Aisuval a játéktérre. Kicsit sok volt nekem egyszerre ez a játék és szükségem volt pár hónap elvonulásra, amit már bánok…viszont szükséges volt ahhoz, hogy kicsit jobban átlássam a dolgokat…
Ismét a bögre takarásába bújok és iszom a kellemesen meleg nedűből, majd igyekszem a lényegre térni.
-Nos…A céhen is sokat gondolkoztam ez idő alatt és rájöttem, hogy nem igazán vagyok hasznos tagja a közösségnek. Sőt igazából tag sem vagyok csak ott díszeleg a cég logója nevem mellet és ennyi…Ez idáig nem is igazán volt bátorságom ahhoz, hogy bárkivel is beszéljek erről vagy bármiről is. Viszont rájöttem arra, hogy az nem igazán kedvez nektek, hogy csak úgymond élősködöm a céhen. De egyelőre arra se érzem magam készen, hogy hasznos és aktív tagja legyek a közösségnek…
Hirtelen elhallgattam és a számba haraptam és ismét az előttem lévő bögrébe mélyesztem a tekintetem. Nem igazán tudom, hogy még is miképp fejezem be azt amit elkezdtem, így kell pár másodperc, míg átgondolom mit akarok mondani.

by **Chancery** Szer. Ápr. 08 2015, 17:53

Még sosem beszéltem Aisu-val sem ezelőtt, pedig Timidus példájából kiindulva igazán megtanulhattam volna, hogy nem minden pet olyan, mint egy közönséges állat odakint. Főképp az olyanok nem, akik még csak nem is léteznek mifelénk, akik mitikus lényekként vannak feltüntetve valójában. Őszintesége pedig csak még nagyobb jókedvre fakaszt, főleg, mikor megnyugodva észlelem, Desdemona nem pironkodik vagy kezd el miatta rögvest magyarázkodni. Nem akar olyan lenni, aki mindenkinek megfelel, hanem már elfogadta magát annak, amilyen. Legalábbis az én szemléletem szerint, de még nem merek sem magamnak, sem másoknak még semmit se csak így, kijelenteni. Az apró jelek észlelését még csak most kezdtem tanulmányozni, és ahogy a Vadászat, Halászat és további jártasságok is gyakorlást igényelnek, úgy ez is.
-Köszönöm, mi is jól vagyunk :3 -pillantopk Álom felé, aki egy lassú pislantással jelzi egyetértését, miközben farka lassan jár ide-oda. Nyugodt, de azért figyel minden apró rezdülésünkre, akár egy őrkutya. Milyen furcsa, hogy egy macskát egy kutyához hasonlítok magamban... még szerencse, hogy nem lát bele a fejemben, különben máris bajban lennék Rolling Eyes

Jobb teszem, ha Desdemonára irányítom minden figyelmem, és mikor elkezd beszélni, elkezd hangot adni a lelkében vívódó háborúnak, lassan kortyolgatva és mindvégig bólogatva hallgatom. Nem szólok közbe, megvárom, míg egy hosszabb szünet jelzi, befejezte. Csilingelve koccan a teáscsésze a csészealjjal.
-Meg tudlak érteni. Nem is olyan rég én is inkább elvonultam gondolkodni, és ugyanúgy meg is bántam, meg nem is. -mindvégig bólogatok, félig lehunyt szemmel, magam elé képzelve az erdő képét. A fát, ahol laktam, a függőágyat, és a kis szütyőt, amiben még Norm lakozott réges-régen.
Végül a teljes tekintetem a lányra vetül és igyekszem előhozni a lehető legkedvesebb mosolyomat. Tekintve, hogy őszintén azt gondolom, amiket most mondani fogok, ez nem is lehet olyan nehéz.
-Itt nem létezik olyan, hogy élősködés, emiatt ne aggódj. Eleinte én is ilyen voltam, egyébként sem tudtam, hogy kéne közösségbe illeszkedni, és hogy az is hogy változik játékon belül, de már megtanultam, hogy tévedtem. Nem kell az életet kockáztatni küldetéseken, hogy hasznos legyen valaki. Itt eleve olyan nem is létezik, hogy haszon. Csakis az számít, hogy TE jól érezd magad az adott közösségben, akármilyen is legyél.
Még papolhatnék órákat arról, hogy a lényeg itt az, hogy az ember elfogadja az adott közösséget, és hogy ez a közösség is elfogadja az embert. Én legalábbis, amióta Unity-ként létezünk, amondó vagyok, hogy nem érdemes törekedni már semmire. A jutalmakat, dicsőséget, hírnevet egyrészt elfoglalták a nagyobb céhek, másrészt értelmük sincs. Én legalábbis kétlem, hogy el tudnék vezetni egy nagy volumenű és pörgős céhet, ez a kis baráti társaság bőven elegendő a számomra, és nem szeretnék elérni semmit, csak azt, hogy mindenki jól érezze magát nálunk, legyen tag vagy vendég.
-Ha jól érzed magad, akkor maradj nyugodtan, ha pedig menni szeretnél, én akkor is támogatlak, és bármikor visszatérhetsz, ha szeretnél. Velem egyébként is lehet bármiről beszélgetni Wink

by **Simeon** Hétf. Ápr. 04 2022, 16:10

Unity party!

Simeont már napok óta le sem lehetett lőni, annyira meg volt őrülve a hír hallatán, hogy Chancery visszatért közéjük. Arcáról szinte le sem olvadt a vigyor és alig várta, hogy újra találkozhasson a lánnyal és elmesélhessen neki mindent, de mindent, ami eddig a céhvel történt! És persze ami a legfontosabb, hogy bemutathassa neki Kimit: az idomár mindközül talán ezt a pillanatot várta a leginkább.
Mióta karácsony táján összebarátkozott Joeyval jobban is, azóta sokszor kereste fel a lovagot és kérte ki a véleményét mindenféléről, de gyakran bekopogott Mikohoz is és ha Eikit megtalálta a folyosón, hát a harcos sem menekülhetett el az izgatott szóáradatok elől. Ha pedig a közös céhes karácsonyon sikerült meglepniük Joeyval a többieket, hát miért ne lephetnék meg most a többiekkel Chanceryt? Simeon alig győzte kivárni, hogy egyszer a cicafüles lánynak legyen annyi ideje a céhházban, hogy ne kelljen elrohannia a buliról.

A nap pedig most elérkezett!
- Joey, Joey várj! - érte utol a srácot a kerthez vezető lépcsőn, kezében egy adag süteménnyel, amit Fuwától kért el, mert ő egészen biztosan nem tudta volna ilyen jól megcsinálni azokat - Elhoztad az italokat? Ugye szerinted is meg fog lepődni? - nevetett és barátjával együtt lépett ki a kertbe, ahol a céh többi tagja éppen csinálták, hát, amit csinálniuk kellett. Simeon inkább a lelkesedésével lendítette előre a folyamatot, mintsem a tudásával, így az sem neki jutott eszébe, hogy asztalok is kellenek és arra is Tengerszem hívta fel a figyelmét, hogy próbáljon meg ne hangoskodni, mert azzal idő előtt elárulja magukat. Nem mintha a fiatalkorú polip egy percig is bízott volna benne, hogy gazdája nem fecsegi el fűnek fának az eseményt a céhtagokon és Fuwán kívül is, de azért a reményt még meg akarta tartani, hogy ebből tényleg lehet egy jó meglepetés. Soksok édességgel, igen. Sőt, főleg soksok édességgel.
- Szerintetek mikor érkezik? - fordult a többiekhez és nyújtogatta a nyakát a kerítés felé - Kimi! Kimi, lááátod már?
- Phh-h!
- Ja, igen - vigyorgott Simeon - Tudom, csöndben kell maradni - bólintott és egyre csak a kis sasfiókát figyelte, hogy amaz jelez-e nekik. Az ugyanis Kimi feladata volt, hogy egy közeli fa tetejéről szóljon, ha meglátja az idomárlányt. Amikor pedig végre szólt, úgy Simeon beállt a társai közé és ahogy Chancery felbukkant, boldogan és csillogó szemekkel kiáltotta; "Meglepetéééés!"

Shoowyt fejlesztek! Very Happy

by **Chancery** Csüt. Ápr. 07 2022, 11:39

Sejtelmem sem volt semmiről. Nem csupán azért, mert csak a nap egy részét tölthettem a játékban, hanem egyszerűen semmi jele nem mutatkozott senkin arról, hogy mi készül. Egyébként is kevesen vagyunk, és valahol hiányzik is már az, amikor még sűrű élet és hangzavar volt a kastélyban. Valahol viszont ez is békés, ki-ki el van a saját dolgával, és segítünk, összeülünk, ha valakinek problémája akad. Megértem viszont, hogy egy Bűnüldöző vagy egy Kereskedő céh sokkal hívogatóbb sokaknak, mint egy Közösségi. Én egyszerűen csak egyikbe se illek bele a felsoroltak közül.
Ma kicsit később léptem viszont be. Fáradt voltam az alváshiánytól, miután még egy éjszakai küldetésbe is sikeresen belefutottam; mire annak vége lett, azért már erősen jelezte a testem a szükségleteit. Még mindig bánt, hogy nem maradhatok bent mindig, hogy oda kell figyeljek a fizikumomra. Magasról tennék rá; de ami kell, az kell. Legalább adós nem vagyok már, és ez a lényeg. Siettem hát, mintha féltem volna attól, hogy lemaradok valamiről, és mikor felkeltem a közös szobánkban, nem is számítottam már rá, hogy Eikit ott fogom találni.
Elvégre már bőven telt a napból.
Elrendeztem magam, megnéztem, érkezett-e üzenet, vagy hogy épp esetleg van-e futó küldetésem. Csak egy kis "keress öt virágot" féle, semmiség, bőven ráér. Nem fog sokat hozni úgyse a konyhára, de legalább lassan haladok.
A konyha felé vettem az irányt, onnan ki lehet látni a kertbe, vagyis pontosabban, a kertből meg lehet látni engem. Mikor a sasfióka felrikkantott, összerezzentem ijedtemben és kihajoltam a félfal mögül, hogy mi történhetett. Valami baj? Simeon megsérült? Eszembe se jutott, hogy védett zónán belül ez nem lehetséges, átugrottan a félfalon a kertbe, és gyorsított léptekkel közeledtem... majd szinte hátra ugrottam ijedtemben, mikor Simeonnal az élen felugrottak.
Egyik kezem a szívemhez kapott; még talán odakint is reagálhattam, olyan erővel csapott meg a meglepetés, majd elnevettem magam, mikor láttam, senkinek semmi baja.
-Jesszus! Hát itt meg mi folyik?
Döntöttem félre kicsit a fejem, megpróbálva átlátni a helyzetet.
-Mi okból ünnepelünk, drágáim?
Elvégre, nincs se szülinapom, se névnapom, se semmim. Eikivel se év, de még hónapforduló sem, bár belőle kinézem, hogy még a napfordulókat is megünnepelné... bizonyos módon.

Little Jestert fejlesztek :3

by **Joey Chrome** Szomb. Ápr. 23 2022, 14:41

//Pufók Tűzköpőt fejlesztek

Chan él! Chan él! CHAAAAN ÉÉÉÉL!!! Bocsi, ennsyire boldog vagyok csak… Na, szóval a lényeg, hogy egyszer csak online lett Chan a barátlistán. Azt hittem először, hogy bugos lett a rendszer nálam, de mikor Simeon mondta, hogy partit szervez neki, s szeretné, ha segítenék neki, akkor igazolódott be, hogy nem bug, tényleg visszatért a lány valahogyan! Majd meg kell kérdezni, hogy csinálta ezt! Én lettem megbízva az italok ügyében, s nem is hagytam cserbe a kis barátomat, hoztam mindent, ami szem szájnak ingere, kivéve az alkoholt, mert nem akartam, hogy ne adj isten valami baj legyen belőle, meg nem tudtam mindenki korát. Gyümölcslevek, de abból szinte mindenféle, alkoholmentes koktélok, tea és természetesen víz volt az italmenüben. Éppen mentem volna le, mikor hallottam Simi hangját, hogy várjam meg, kezében egy adag süteménnyel
- Igen, elhoztam őket, mindenki tud inni, amihez kedve szottyan! S Igen, szerintem is meg fog nagyon lepődni! – Feleltem Simeon kérdéseire, miközben már együtt mentünk ki a kertbe a többiekhez. Letettem szépen az asztalra az italokat adott rend szerint, hogy mindegyikhez oda lehessen férni, s éppen tettem le az utolsót, mert azért nem könnyű dolog egyesével lerakni őket az asztalra, nehogy véletlen egymás hegyén-hátán legyenek, mikor Simeon másik petje, Kimi jelzett, hogy megjött a sztárvendég. Beálltam én is, s kiáltottam meglepetést én is, mikor a céhvezérünk végre előjött! Na de… Álomkelő nem nagyobb volt?
- Hogy-hogy mit? Hogy visszajöttél közénk Chan! Bár nem tudjuk, hogyan, de vissza jöttél! – feleltem Chan második kérdésére, miközben örültem neki, mint hajléktalan a talált száz dollárnak.

by **Simeon** Vas. Jún. 05 2022, 15:58

Simeon arcán hatalmas vigyor terült szét, amikor végre megpillantotta Chanceryt előbukkanni a céhházból, Joey válaszára pedig teli szájjal bólogatott és rövidesen el is gondolkodott rajta, hogy tényleg elég furcsa, hogy és ahogy az idomár egyszerrecsak újra felbukkant az életükben.
- Bizony! És még nem volt alkalmunk megünnepelni - lépett oda a lányhoz és ölelte át - Tényleg, de hogyan is jöttél vissza? - döntötte félre kicsit a fejét, ahogyan Kimi szokta, amikor valamire nagyon kíváncsi vagy valamit nem ért - A neved szürke volt, nem fekete, de mást nem tudunk - tűnődött el, majd minden átmenet nélkül tette hozzá:
- Mit kérsz inni meg enni? Hoztunk mindenfélét! - fogta meg a lány kezét és húzta őt oda a megpakolt asztalhoz, majd nevetett fel, amint meglátta első petjét, aki amíg Chanceryt várták, már rég rávetette magát a mindenféle édességre, amit ott talált. Tengerszem teli szájjal nézett fel az érkező ünnepeltre, azután üdvözlésképpen két csápjával is intett feléje, mielőtt folytatta volna az éppen aktuális falat lenyelését.
Simeon pedig tovább folytatta:
- Annyi, de annyi minden történt velünk, amíg nem voltál! Majd mesélek, jó? Meg igen, te is mesélj! Hogyan kerültél ki és miket csináltál eddig? Direkt adtad nekem a kesztyűt, vagy véletlenül? Erről nem kaptam semmi információt senkitől - biggyesztette le a száját a srác, de csak egy röpke pillanat erejéig - De emiatt lehet most nálam Kimi! - csillant fel a szeme és a kismadár, ahogyan meghallotta a nevét, kérdőn csiripelt egy sort és átszállt Chancery vállára, onnan tartva szemmel az eseményeket a továbbiakban - Puma eleinte nagyon nem akarta, de Kimi nagyon velünk szeretett volna jönni, felfedezni a világot meg mindent! - mosolygott a fiú és kihúzott egy széket a cicafüles lánynak - Nagyon kíváncsi ám! És mindig megkergeti a molyt, ami a könyvtárban tanul - nevetett, le sem véve szinte a szemét Chanceryről, aki végre, végre itt volt velük újra!

by **Simeon** Szer. Jún. 26 2024, 18:59

Újra egységben!

- És mit csináltál eddig?
- Hhhh… brhhph?
- Nem emlékszel? - Simeon megvakarta a fejét, majd vállat vont. Harapott egyet a perecéből, megsimogatta a vállán ülő Kimit és csillogó szemmel fordult vissza Tengerszemhez. Nem tudott betelni a látvánnyal, hogy ők hárman újra együtt vannak! Felnevetett, hangosan és jóízűen és nézte a napcsíkokat, amik beragyogták a Unity céhház tetejét. Hátradőlt a tetőn és elkezdte a felhőket figyelni maguk felett. Milyen más is most itt, és mégis, mennyire jó!

Amikor meghallotta a híreket, hogy újra be lehet lépni, rögtön Fuwa jutott eszébe és határtalan boldogság járta át, hogy újra beszélhet vele és hallhatja őt és mesélhet neki! És láthatja, ahogy elmélyülten rajzol! És nevethet azon, ha egy forrócsokizás után csokis marad kedvese szája széle! És újra nézheti, amikor Fuwa határozottan elindul és meg nem áll, amíg el nem éri, amit szeretne! Kéz a kézben, ővele együtt. És ezután majd mégtöbb közös élményük lesz, nemcsak odakint, hanem idebent is! Persze a valóság ennél sokkal komorabb volt, de Simeont nem törte le, hogy Fuwát egyelőre féltik ettől a világtól, mert addigis, amíg nem lehet itt, ő amikor csak tud elmegy hozzá, odakint. Idebent viszont volt valaki, aki odakint nem. Simeon pedig már az első napokban felvette a sisakot újra és amint meglátta egyetlen polipját, nevetett és ölelte őt, és amint megérezte vállán Kimi apró csőrének csípését, szélesen mosolygott és ölébe vette a madárkát is. Ott ült a Főtér közepén a porban a két petjével és nevetett és nevetett és nevetett. Boldog volt, de nem azért, mert újra itt lehetett, hanem mert mostmár bárhol bármikor ott lehetett! Csak két szó választotta el egymástól a két világot, Simeon pedig nagyon igyekezett, hogy odakint is megfeleljen a saját és Fuwa szülei elvárásainak is és közben ide is visszajöhessen egy-egy napcsíkos kaland erejéig.

- Phhh-brrrph!
Simeon olyan lendülettel ült fel a tetőn, hogy Kiminek fel kellett reppennie a válláról. Amikor utoljára megnézte a barátlistáját és a céhtagok listáját is, éppen senki sem volt online, de Tengerszem észrevett valakit a céhház területén belül! Meredt szemekkel nézte, vajon ki fog előkerülni és olyan izgatott lett, hogy kis híján leugrott az épület tetejéről. És amíg Tengerszem előrecsúszott egészen az ereszig, Simeon pedig vadul integetett fentről, Kimi szárnyra kapott és előrerepült, hogy üdvözölje az ismerős arcot.

Őt fejlesztem: Oivum

by **Garrgantis** Pént. Jún. 28 2024, 22:33

A céhház számára eddig ismeretlen terület volt. Channal folytatott teázgatás után, csak egy selytelmes utalást kapott, kimondva azonban nem volt, hogy felvételt nyert. Aztán jött az ébredés és ez mindent megváltoztatott. Soha nem gondolta volna azelőtt, hogy valaha visszatér ebbe a világba. és most lám, megint itt van. Persze a hasában repkedő kajla pillangók armadája azonnal szárnyra kaptak, amikor megpillantotta a céhvezér neve melletti zöld kört.
~ Hát ismét elkezdődött. Gondolta.
Majd megkapta az üzenetet, amiben a találkozási pont koordinátáit is megadták. és tudta, a Unity lesz a menedék számára, ami a hétköznapi élet terhei után megnyugvást biztosít számára. Egy fárasztó nap után a Gear ismét a fejére került és a relog után, már csak megszokásból is azonnal lehívta a menü panelt, hogy ellenőrizze azt a bizonyos log out gombot, ami évekkel ezelőtt elrontotta oly sok ember életét. Azaz, annak a hiánya...
A koordináták egy olyan helyre vezetnek, ahol korábban még sosem járt.
Átvág az erdőn és egy magas sövénykerítés állja útját. Csupán egy kis kapu vezet befelé a roppant sövényfalak közé. Átkelve rajta egy igencsak csinos kis ligethez hasonló kert látképe fogadja, távolabb egy nagy épülettel.

Arác tanácstalanság ül. Elvileg itt valami találkozónak kéne lennie ezzel szemben nem lát senkit... Még. Legalábbis embert habár... Észreveszi a mapon a játékost jelző zöld pöttyöt.Az épület irányában lehet, de egyenlőre még nem látja.
-Hahó! Van itt valaki? Kiáltja a ház irányába, majd tesz pár tétova lépést a kis tó irányába.
A vízben hancúrozó halak ezúttal nem kötik le annyira. virtuális szíve a torkában dobog. vajon ki lehet az? Az elnök? Vagy talán valaki más?
- ŐŐ izé... Újonc vagyok, de azt mondták ide kell jönnöm. Kijönne valaki? Vagy bemehetek? Nem akarok bepofátlankodni vagy valami.
Megáll a kerti tó mellett és az épület bejáratát fürkészi, hátha megpillant valakit.

by **Chancery** Vas. Jún. 30 2024, 12:08

Távolabbról, az egyik szemközti utca másik végéből nézte az épületet már régóta. Tudta, hogy lassan ideje lesz kilépnie, hogy pihenjen is, az energiaszintje ide érzi, hogy a végét járja, de muszáj volt eljönnie és egy pillantást vetnie az épületre. A céh még létezett, és ez örömmel töltötte el, de valahol mélyen bánta is, hisz kicsit egyszerűbb lett volna az ő dolga, ha a rendszer annyira leamortizálódik, hogy a céhek eltűnnek. Igen, ez egy roppant mód önző dolog, és kell is pár másodperc, hogy felfogja gondolatának értelmét és inkább elvetesse. Nem, ez túl gonosz volt most tőle.
Álomkelő a vállán üldögél, mint egy madárka, és valószínűleg ő is érzi Chan kétségeit és kettős érzelmeit. A lány, vagyis már nő, nagyon örül neki, hogy a Unity még létezik, de hogy mi lesz a jövője, azzal szemben félelem uralkodik el rajta.
A kapun végül bemegy valaki, egy magasabb férfialak, és Chan elmosolyodik, ahogy felismeri Garrgantis tarkóját. Milyen aranyos, ahogy minden lépést alaposan megfontolva indul el befelé, mintha félne, hogy mindjárt a nyakára csapódik egy csapda. Pedig céhtag, a kapu beengedi, gond nélkül, és ahogy az ajtó kinyílt, Chan is meglátja a kert zöldjét a távolban, ám ennyi. Tudja a pontok alapján, hogy még valaki van odabent - Simeon, ráadásul. Tekintete felsiklik az épület tetejére, és nem csalódik, mikor egy vörös kis foltot lát az egyik épületdísz tetején üldögélni.
Dust immár vad pet. Miután Chan elveszítette az életét a játékban és ezzel a Nevelés Kesztyűjét is, a főnixmadár gazda nélkül maradt, ez viszont nem akadályozta meg abban, hogy az épület területén maradjon. Miután sikeresen visszatért, mindig látta a főnixet errefelé, de az már soha nem ment a közelébe, sőt, az összes többi céhtagot is kerülte, ezáltal szinte eltűnve az életükből, de valahol a háttérben mégis megmaradt. Chan nagyon sajnálja, hogy az egyik álma, hogy egy vadmacska mellett egy főnix gazdája is lehessen, végleg elveszett a számára csak azért, mert túl botor volt és figyelmetlen, de annak örül, hogy legalább az életét nem veszítette el.
Mikor Garrgantis már eléggé bent jár, elmosolyodik és magabiztos léptekkel megindul végre ő is a bejárat felé. A kapu hatalmas faajtajain átlépve megbújik az árkád árnyékában, és halk kuncogással nézi végig, ahogy Garrgantis körbenézve a kertben keresgéli, kit találhat itt, míg Simeon lelkes üdvrivalgással és integetéssel próbálja felhívni magára a figyelmet. A harcművész férfi biztos hallja a hangot, csak nem tudja még, honnan ered.
Chan végül szinte lábujjhegyen, gyorsan a férfi mögé suhan, akár egy szellem, egyik kezével a vállába kapaszkodik, másikkal átnyúl a másik válla felett és felmutat a tetőre, hogy Garrgantis láthassa, ki próbálja őket köszönteni oly lelkesen.
-Ott!
Majd el is engedi és mellé perdül, hogy ő is integethessen Simeonnak.
-Sziaa, kis lovagom! Nehogy leess nekem onnan! Gyertek le, addig összedobok valamit!
Majd Garrgantis felé fordul.
-Nyugodtan ülj le valamelyik székre. -biccent fejével a kert belső részére, ahol kis ülőhelyeket meg asztalkát alakítottak ki régen nem messze a tavacskától. -Én mindjárt jövök.
Majd hálát adva annak, hogy a Főzés technikája is a régi szintjén maradt, Chan pillanatok alatt eltűnik az egyik befelé vezető folyosón a közeli konyha irányába.

by **Barairo Pinku** Vas. Júl. 07 2024, 18:57

Hosszú idő után, újra csatlakozván a játékhoz, egyből felkereste a régi Céh házat, főleg azok után, hogy látta mestere neve mellett az Online van. Olyan gyorsan szaladt, ahogyan azt a lábai bírták.

Mire a lány oda ér a céh bejáratához, valószínű már mindenki bent van, ezért körülbelül egy atombomba erejével rohan neki a hatalmas faajtónak, hogy azt minden erejével megpróbálja kiszakítani, persze mind ezt sikertelenül.
-Gyerünk, nyílj már ki te ostoba ajtó, a többiek már várnak, főleg Chan Mester.
Kisebb pörlekedés után végül az bejárat megadta magát a kérésnek és beengedte a kis rózsaszín ciklont, majd hatalmas trappolások közepette közelíti meg a közösségi élet jelenlegi központját, azaz a kertet. Amint oda ért, és meglátta egykori mesterét, egyből egy határozott jól felmért ugrással próbálja lerövidíteni a közte, és a hölgyemény közötti nem létező szakadékot, hogy végül annak nyakában landolhasson.
-MESTEEEEEEEEEEEEEEER, annyira nagyon hiányoztál, azt se tudom, hogy mikor beszéltünk utoljára, már szinte ezer éve volt, annyira hiányoztál, ja ezt már mondta, ezer éve nem is találkozhattunk nem vagyunk annyi idősek, de akkor is...
Éééés egy lélegzet vételnyi szünet után elengedi a leányzót, majd hátra lépve egyet megvakarja tarkóját és csukott szemmel elmosolyodva szólal meg
-Jajj istenkém annyira jó újra itt lenni, és újra látni téged. Jé, te új vagy. Szia az én nevem Pinku, ő pedig a Mesterem Chan, de ezt már biztosan tudod, örülök a szerencsének!
Az új fiú se ússza meg a Pinku féle hadarós köszöntést ú nem, ráadásul egy hatalmas ölelést is kap, amivel szíve szerint kiropogtatná belőle az anatómiát is de természetesen erre még nem képes. Figyelme mellékesen teljesen megfeledkezett Simeonról, aki ugyanis látóterén kívül esett.

by **Simeon** Szomb. Júl. 13 2024, 19:47

Az apró, még nem stabilan repülni tudó sasfióka nagy lendülettel ért le a tetőről a kerthez, akit viszont odalent talált, az nem is volt ismerős. Kimi igyekezett is lefékezni, de már késő volt: egyenesen nekirepült a kertben várakozó férfinak és egy kicsit bele is gabalyodott a hajába. Panaszosan csivitelt és miután kiszabadult, rögtön arrébb is repült és megállapodott a kertben lévő egyik szék támláján. Kérdő csiviteléssel nézte a kérdezőt és aztán észrevette Chanceryt is, aki a férfi mögé lopakodott éppen. Kimi nem árulta el, mi készül, ha pedig a harcművész megijedt vagy meglepődött, boldogan csivitelt még egy kicsit, majd felrepült és rászállt Chan vállára, hogy köszöntse őt.
Eközben Simeon Chancery hívására hevesen bólogatott a tetőről, lekiabált valamit és már fordult is sarkon, hogy a lépcsőn keresztül lesiessen a csapathoz.

- Sziasztok! Itt vagyok! - robbant ki az ajtón pár perc múlva, hasonló lendülettel, mint ahogyan korábban Pinku érkezett meg Chan ölébe - De jó újra látni mindenkit! - nevetett fel és csillogó szemmel nézett körbe: Chant és Pinkut már ismerte, ám a tavacskánál álló férfi újdonság volt számára - Szia! Mi még nem ismerjük egymást - mosolygott rá vidáman és felé nyújtotta a kezét - Simeon vagyok, ő pedig itt Kimi - mutatta be a madárkát is, aki Pinku "támadásakor" gyorsan elmenekült Chancery válláról és jobb híján egy közeli fa alsó ágán talált biztonságot - Tengerszem pedig mindjárt jön - nézett hátra az épületbe vezető ajtó irányába, bár volt egy olyan sejtése, hogy a polip inkább Chan nyomába eredt és most éppen a konyhában próbál valami édességet kikuncsorogni a cicafüles lánytól.
- Régóta jártok vissza a játékba? - kérdezte a két játékost, hogy addigis, amíg a céhvezér vissza nem tér, elüsse valamivel az időt - Én azért kivártam, hogy egészen tutira biztosan ki lehessen logolni. Nem szívesen követném el ugyanazt a hibát kétszer, meghát, akkor megint csak egy világban lehetnék. De ez így sokkal jobb!
Ha le akartak ülni, Simeon udvariasan kihúzta a széket a rózsaszín hajú lánynak és ha meglátta Chant, rögtön odasietett, hogy segítsen neki kivinni a kerti asztalra azt, amit a lány összekészített. És alig várta, hogy így együtt elkezdjenek beszélgetni végre! Tudni szeretett volna mindent mindenkiről és ő is szívesen mesélt volna a céhtársainak.

by **Garrgantis** Csüt. Júl. 25 2024, 00:07

Furcsa érzések kavarognak benne. Mint amikor az ember, nem igazán találja a helyét. Mint amikor egy fantasztikus katarzis jellegű esemény helyszínén van, s mégsem jön át a Flow. Holott tudja mit kéne érezni, mégis hiába tapogatózik a hőn áhított érzés után. Ő ébredő volt. Míg mások évekig küzdöttek az életükért, ő csipkerózsikaként szendergett várva a belogolást. Sok évnyi hátrány, és egyedüllét az ásító sötétben, majd mire kezdett volna beilleszkedni, kezdte fel enni a fonalat jött a nagy log out. Annyi év, és se itt, sem ott nem élt igazán. Most itt van idegenek között, kiket, ha elöbb ébred, családjaként kezelt volna. Van joga most itt lenni köztük?

Kiáltás hallatszik, és egy kecses kéz keres nyugodalmat a kezén. Társa a hang irányába mutat. Gazdájuk pedig... Nos...
Őt hallva csak elmosolyodik és a lány felé fordul.
-Áh elnök! Kellemes viszontlátás! Egyszer bepótolhatnánk azt a teát ami félbemaradt.
Ismét a tető felé pillant ahol valaki sürögve nekilódul hogy lejusson hozzájuk.
Közben megjelenő egy újabb ismeretlen aki... Cuki elöször ez ugrik be neki.
Én... Kezdene bele, de a lány térimász a csúf sikamlós csápjait megszégyenítő erővel öleli át, így a szó bennszakad. Amint kiszabadul a meleg üdvözlés ők ismét szóhoz jut.
-Szólíts Garrnak! És igen új vagyok. Vagyis annyira nem új, de itt biztosan. Fejével a park felé int és kedvesen összeborzolja a lány üstökét.
Idő közben a tetőakrobata srác is megérkezik egy furcsa jószág kíséretében.
- Hali Garr fagyok! Örvendek. Kezét nyújt a srác felé.
-Annyira nem rég. Sokáig agyaltam hogy visszajöjjek- e. De hát... Ezek szerint ti régi tagok vagytok igaz? Milyen itt?
Tekintetével a helyet fürkészi ahol Chan eltűnt, majd kíváncsian ismét a többiekre néz.

by **Chancery** Csüt. Júl. 25 2024, 09:45

Egy-két pillanatra elidőzik a konyha látképén. Nosztalgikus érzések kerítik hatalmába, és széles mosollyal, lélekben üdvözli régi ismerősét. Megannyi emlék és finomság, ami itt készült már, és most végre ismét feléledhet hosszú szendergéséből. A mozdulatok, ahogy nekilát, szinte automatikusan végrehajtódnak; mit meg nem adna, ha a valóságban is így működne, mert bizony, ott még ennyire nem ügyes. Persze, egy bizonyos valakinek hála, nem is kéne törődnie a dologgal, hisz van szakácsuk, aki főz és süt rájuk, de néha Chan nem bírja megállni, főleg, mikor Eiki épp nincs otthon, hogy kicsit elküldje vásárolni vagy bármi mást csinálni, míg ő stikában elkészít valami egyszerűbb fogást, főleg magyarosokat.
Mondjuk úgy, hogy azok nem sikerültek annyira jól, mint amiket itt percek alatt sikerült alkotnia. A kis angolos, csokidarabos sütemények, a muffinok és a cukorral bevont fánkok már kész is vannak, ahogy egy nagy kancsó tea is, ami alig volt tíz másodperc a rendszer számára - és legalább fejlesztette a még lemaradt italkészítését. Igaz, először csak a tea és a bögrét tálcáját emeli fel, hogy kivigye, de ahogy útközben látja Simeont felé közeledni, hogy segítsen, mosolyogva biccent hátra a fejével a konyha irányába.
-Kihozod akkor a sütiket? Köszi!
Simeont ismerve ő már vissza is ér a sütis tálcával, mire Chan azt leteszi az asztalka egyik végére, majd int mindenkinek, hogy üljenek le nyugodtan, mielőtt ő is helyet foglalna.
Végtelen örömmel látja, hogy Garrgantis rögvest be is lett fogadva, mintha mindig is céhtag lett volna. Mielőtt lecsapták volna a szervereket, arra már nem volt idő, hogy el is hozza ide őt, csupán a felkérést tudta elküldeni, hogy csatlakozzon köreikbe, de nem csalódott sem Pinkuban, sem Simeonban, tudta, hogy ők kérdés nélkül bárkivel leállnak csevegni barátian. A megérzése ismét nem csapta be.
Ez a céh egy csoda. Nincsenek ellentétek, nincsenek viták, széthúzások, és mindenkiben van valami fényes báj.
-Vegyetek, igyatok bátran. Ennek itt mond el kell fogynia ám. -nevet, miközben kitölt mindenkinek bögrébe a jó meleg teából. Ő még nem vesz a sütiből, csak az italát veszi magához és élvezi kicsit a lassan átmelegedő porcelán érzését. Egyelőre csak hallgatja a beszélgetést, hogy hol tarthattak a többiek, amíg ő bent ügyködött.

by **Barairo Pinku** Vas. Júl. 28 2024, 19:08

-Jajj istenkém annyira boltog... akarom mondani boldof, vagyis boldog vagyok, hogy mindjárt kirobbanok örömömben, vagyis hát már lényegében szerintem meg is tettem, azaz majdnem mert végül is berobbantam és nem ki de ez már részlet kérdés.

Azzal vesz egy mély levegőt és lehuppan a földre nagyokat pislogva. Majd amint rájön hogy van épp elég hely gyorsan befoglal egy széket magának, éppen azt amelyik szimpatikus számára és arra huppan rá olyan sebességgel, hogy majdnem a szék másik oldalán végzi a földön, de egy gyorsa kapálózás kezeivel és már az egyensúly rendbe is jött

-Őszinte leszek nem olyan régen loggoltam vissza. Megvártam, hogy pletykák ténylegesen igazak e vagy sem, aztán jöttem is vissza. Úh erről jut eszembe srácok olyan fura dolgot fedeztem fel. Egyik nap amikor járkáltam a városban, találtam egy pink kristály szerű akármit, amit megérintettem és minden olyan furává vált utána. És láttam egy szellem önmagamat. Na mindegy dolog dolgot követett és bumm. Lett egy képességem. Ez mi menő már?

Azzal magához is mar egy finom csokis sütit egy hangos köszönöm társaságában és lassan nyammogni is kezdi, ami tőle eléggé szokatlan. Legalább két falat között jut szó másoknak is, és még ő maga is lélegzik. Talán.

-Szóval Garr. Te is amolyan régi új vagy itt? Mármint nem itt a Céhben, hanem úgy... Izé... Itt a játékban. Én amikor beloggoltam először és beütöttek a dolgok, a játék kivetett hét évre. Azt hiszem hét évre. Kicsit félelmetes volt. De utána találkoztam az itt lévőkkel és mindenkit imádok nagyon. Főleg Chant. Chan az én mesterem. Én vagyok a boltos segédje is.

Meséli nagy büszkén, kihúzva magát, és egy nagyot beleharapva a sütemény utolsó megmaradt pár darabkájába, majd végül magához mar még egyet.

by **Simeon** Kedd Aug. 06 2024, 21:32

- Garrgantis - bólintott Simeon a bemutatkozás után, csakhogy jól megjegyezze a nevet - Örülök! - mosolygott rá és ez tényleg igaz volt: mindenkinek örült, aki rendes és itt van, az új tag pedig ilyennek tűnt. Kimi maga is üdvözölte a srácot egy apró csiviteléssel, eközben pedig mindhárman leültek.
- Nagyon jó! Van könyvtár, meg tető és gyönyörű a kert is és minden tele van napcsíkokkal! És lehet saját szobád is, igaz ez mostmár nem annyira fontos - válaszolta meg Simeon a harcművész kérdését, a végére viszont elbizonytalanodott: vajon most, hogy már a valóságban, otthon alszik ő is és Fuwa is, nem is fognak együtt aludni idebent? Sokat gondolkozni azonban nem volt idő, mert a beszélgetés folyt tovább és eközben Chancery is megjelent az ajtóban egy tálcányi itallal. Simeon már pattant is fel, ám fülét megütötte Pinku egy mondata.
Tátott szájjal fordult vissza a társasághoz:
- Milyen kristály volt? Szépen csillogott? És adott egy képességet? Megvan még? Megmutatod? - hadarta el a kérdéseit, majd észbe kapott - Mindjárt jövök!
És már ott sem volt. Elébe sietett Chancerynek és természetesen készséggel megtette, amire az idomárlány kérte. Berobogott a konyhába, felkapta a süteményeket (a konyhában eszegető Tengerszem panaszkodása ellenére) és már kint is volt az asztalnál. A polip persze a nyomában - illetve a sütemények nyomában - haladt, így előbb utóbb Garrgantis is megláthatta, kire gondolt Simeon, amikor Tengerszemről beszélt: egy a szája szélén süteménymorzsás, narancssárga nyolckarúról, aki felmászott az egyik üres székre, négy csápját is telerakta sütivel, utána pedig lecsúszott a székről és megállapodott a medence hűs vizében. A sütemények persze nem lettek vizesek.
Simeon elnézően csóválta a fejét.
- Ha Tengerszemen múlik, nem kell aggódnod, hogy bármi is maradni fog - vigyorgott rá Chanceryre és ő is helyet foglalt. Amíg Pinku kérdezett és mesélt, töltött minden céhtagnak a teából, aki kért, végül pedig két kézbe fogta a saját bögréjét és csillogó szemekkel hallgatta a társait. A boltos segéd dolgon mondjuk meglepődött egy kicsit:
- Még mindig vannak boltok? - kérdezte - Vagy még a régről beszélsz? - jött zavarba a buta kérdés miatt és megvakarta a tarkóját - Én valamiért nem tudok kristályokat írni, amióta visszajöttem. Nektek működik? - kérdezte a két lányt, mert ez valóban érdekelte. Még volt bőven a készletéből, de ha a játékosok nem tudnak újakat készíteni, vajon hogyan fogja pótolni a Fotó Kristályokat, amiket elhasznál?

by **Garrgantis** Hétf. Aug. 12 2024, 00:29

A társaság meglepően jónak ígérkezik. Legalábbis ő így gondolja. Simeon és kiskedvencei ékességei a társaságnak. - Köszönöm a felajánlást! A formalitások miatt feltétlenül választok egyet magamnak. Elnézi a sürgős forgó chant is ahogy jön megy a finomságokkal.
Kiszemelt magának egy széket és ügyelve rá, hogy ne legyen túlságosan a középpontban, lehuppan rá. Előrehajollva elvész egy süteményt, majd kissé megemeli.
- Köszönöm szépen!
Pinku kérdésére csak megcsóválja a fejét. - igen! Én is parkolópályán voltam pár évig. Ami azt illeti, nem is tudom mit csináltam annyi ideig. Egyszer sál a főtéri kámzsás pasas meg a tükör megnyitása után képszakadás.
Beleharap a süteménybe és fülig szalad a szája, mint egy kisgyereknek aki húsvétkor nem nyúlbogyót kapott hanem nyeskvik golyókat.
- Azt a mindenségit! Ez nagyon finom! Ezt tanítanod kéne! Szól oda Chancerynek.
Sanda szemmel a polip felé pillant aki mintha értette volna hogy egy különleges fogásra került sor és mintha egy kis vágyakozó pillantás is tükröződött volna fejlábán mielőtt eltűnt a medencében.
- Ennyire édesszájú lenne? Akkor ezt nem árt észben tartanom. Szól oda Simeonnak. - Nos, amiről első körben tudni szeretnék. A céh tevékenységéről szólva. Milyen a megítélésünk? Mit tettünk eddig nagyvonalakban és mik a célkitűzéseink.? Így hogy nem a túlélésre játszunk, át kell gondolnunk az értékrendünket és még szeretném ismerni a kitűzött céljainkat?
Kissé elvigyorodik majd ismét Beleharap a süteménybe. - Perfe sak miután elfofghyott ef a finomság. Teszi hozzá téli szájjal májd kacsint egyet az elnöke és elvész még egy süteményt a tálcáról.
Miután már éppen a másik felének állna neki amikor a medence felé sandít. Oda, ahol az imént Tengerszemet látni vélte. Dobná a darabot, viszont eszébe jut, hogy ő nem az ő kiskedvencei, így előbb Simeonra néz. - Szabad?
Ha a srác engedi, elhajítja a medencébe a fél süteményt a polip irányába.

by **Chancery** Hétf. Aug. 12 2024, 10:11

Határtalan az öröme, hogy a süti végül sikert arat, bár lévén itt főleg a pontok számítanak, nem a tényleges tudás, ez talán kicsit lejjebb vesz az értékéből. Ám most úgy dönt, ez nem számít. Most ez az ő közös pillanatuk, a jelenük, és ki kell élvezni maximálisan, hisz nem tudni, meddig fog tartani ezúttal.
-Stázisban voltatok ugye. Nagyon gyakori volt, mert a szerver nem bírt el annyi játékost végül. -vesz el egyet ő is a sütiből és fogaival letör egy darabot. Tényleg jól sikerült; a csoki és a vanília íze tökéletesen keveredik egymással, egyik sem nyomja el a másikat, a textúrája pedig nem túl puha, de nem is túl kemény. Pont, mint odakint a tipikus amerikai csokidarabkás sütemények.
Simeon kérdésére pont ezért előbb csak hümmög és megrázza a fejét tagadóan, amíg lenyeli a szájában levő falatot, egyik kezét az ajkai elé emelve, majd csak azután szólal meg.
-Nekem se működik, de még a növénylátásom is eltűnt. Olvastam, hogy sok minden kikerült, egyelőre vagy véglegesen. De mivel látom ezeket az új boltokat, ahol már mindent lehet kapni meg cserélni, szerintem a craftrendszert nem is fogják visszahozni. Kicsit hiányozni fog, imádtam kristályírni én is, de segond. A bolt is bezárult, kincsem, de majd megbeszéljük, merre tovább. Ha más nem, csak kalandozunk néha. -fordul az utolsó két mondatnál Pinku felé. Olyan aranyos, ahogy büszkélkedett folyton a bolti segéd pozíciójával, és nem akarta, hogy esetleg letörjön most hirtelen, amiért a bolt már nincs többé. Fejlődni meg amúgy is szeretne, ameddig csak lehet, még mielőtt...
Garrgantis felé fordul, és szívét kissé megdobogtatja, hogy mennyire érdeklődik. Már tag, de mégis, a mennyiség, amit tudni szeretne, mindent ismerni, elképeszti, egyben hatalmas örömmel tölti el. Elmosolyodik, bólint, majd könyökével a térdeire támaszkodva kicsit előrébb hajol.
-Imádom a kérdéseidet. Közösségi céh vagyunk, eddig, de ugye most van lehetőség váltani ingyen, ha szeretnénk. Ismered a Justice League céhet? Ők a legnagyobb rendfenntartók az egész játékban. Eredetileg a mienk a kisebb testvérük volt, mert, ha jól tudom, annyian jelentkeztek, hogy nem fértek be. -kuncog. Mai napig nem tudja, ez csak pletyka-e vagy igaz, de aranyos történetnek tartja. Fél kezével közben elkezdi egy hajtincsét csavargatni, mint mindig, ha belemerül valamibe. -Mostanra eléggé elváltunk tőlük ebből a szempontból, de a szövetség megmaradt. Úgy nem is tudnám megmondani, álltunk-e haragba bárkivel is, szerintem nem. A cél igazából elég rugalmas volt, főleg segítettünk mindenkinek fejlődni, felszerelkezni, ilyesmi. De pont a craftolórendszer megszűnése miatt ez lehet, szintén változhat.
Ismét kiegyenesedik; bár itt a játékban nem kéne zavarnia, de mégis úgy érzi, nem jó ötlet görnyednie már. Meg kell szoknia, hogy egyenesen tartsa a hátát, ne úgy, mint egy gamer.
-Viszont, ha már így szóba került a céh, és a jövője, drágáim, bejelentésem van.
Közben megette már a maradék sütit úgy egy perce, elengedi a csavart haját, kicsit összerakja a kezeit és mély levegőt vesz, igyekszik lenyugtatni a vérnyomását. Majd végig néz a többieken, széles mosollyal.
-A tervek szerint már csak decemberig, maximum januárig fogok tudni játszani, belépni, utána jó darabig, talán évekig nem. Szóval a vezérséget muszáj lesz átadnom valamelyikőtöknek. Ugyanis... úgy alakult, hogy anyuka leszek.

by **Barairo Pinku** Vas. Szept. 01 2024, 09:19

Simeon kérdésere felcsillan a szeme és egyből megpróbálja lehúzni a menü sorát, megnézni az inventorit majd a karakter lapját, de a kristály sehol se található. Ezen láthatóan ledöbben, azt hitte nála lesz, de segond. Végül egy csalódott sóhajtással bezárja az ablakot és csak megvonja a vállát

-Hát bocsi Simeon de úgy tűnik nincs meg. De nagyon kis furi kristály volt, olyan pink volt mint a hajam, és szépen csillogott. Talán négyzet alakú volt az egyik csúcsára állítva de már nem nagyon emlékszem rá. Tudjátok milyen szétszórt az agyam néha.

Kuncog egy kicsit kínosan, majd egy kicsit elmélyülten kezdi nézni a kitöltött teáját. Láthatóan elszontyolodott, hogy a boltok már bezártak és már nem segíthet Chanserynek a bolt fent tartásában. Végül újra elmosolyodva néz a többiek felé

-Nekem se működnek de nem baj. Lényeg hogy újra veletek lehetek. És bármikor szívesen kalandozok, és alig várom hogy újra mehessek veled Mester

Végül ahogyan Chan elkezdi mesélni Garrnak a céh történetét, ő illedelmesen csendben marad és lábát lóbálva lassan kortyolgatni kezdi a finom teácskát. Viszont ahogyan meghallja hogy Főnökének gyermeke lesz, majdnem félrenyel, és köhögve teszi le a poharát, miközben meglepődéssel vegyes öröm ül ki az arcára, két majdnem fulladásos halál között. Amint sikerül össze kapnia magát, már egyből pattan, hogy megölelhesse az anyukát

-Jajj istenem annyira gratulálok. Mesélj részleteket szeretnénk mit tudni róla?

És a Pinku hadar motor ismét száz százalékon pörög. Amint érzi hogy kifogy a szuflából vesz egy mély levegőt, és elengedi a leányzót, teret adva másoknak is hogy gratulálhassanak ehez a nagy örömhöz. Tisztán látni, hogy az öröm teljesen feltöltötte a leányzót ugyanis nem igazán képes egy helyben megmaradni, vagy ha mégis akkor vagy ugrál, vagy az egyik lába jár megállás nélkül, és erre még rájönnek a szeme alatt megjelenő öröm könnyek.

by **Simeon** Szer. Szept. 11 2024, 21:43

Simeon azért sajnálta, hogy nem lett meg a kristály, de így, hogy Pinku elmagyarázta neki, milyen volt, egészen biztosan körbenéz majd mindenhol és ő is találni fog magának egyet! És majd megmutatja Fuwának is, hogyan csillog a napcsíkok előtt!
A srác annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy szinte el is felejtett a lánynak válaszolni.
- Nem gond! Ha te találtál, lehet akad még! Majd mi is keresünk, ugye Kimi? - nézett a madárkára, aki igaz nem értette, miről van szó, de azért csipogott párat megerősítésül. Közben a sütemények is szépen kezdtek el fogyni, és a céhvezér hamar elűzte Simeon aggodalmát is, már ami a Fotó Kristályokat illeti - Óóó, nem is néztem még ezeket a boltokat. De akkor az szuper! A lényeg, hogy ne fogyjon ki a Fotó Kristály készletem! Tudtátok, hogy ki lehet menteni a sisak memóriájába az ilyen képeket? Én tuti megmutatok majd mindent Fuwa szüleinek meg az enyémeknek is! - lelkendezett. Garrgantis pillantását és szavak nélküli kérdését csupán véletlenül kapta el, és először nem is értette, mire akar célozni a harcművész. Tágra nyílt szemekkel, bambán nézett rá egy ideig, azután rájött és rögtön megrázta a fejét:
- Ne dobj neki semmit, hacsak nem akarod, hogy egy életre megsértődjön rád - mondta ijedten - Ő nem egy kutya, vagy ilyesmi. Úgyis idejön majd érte, ha akar, szóval mindenki vegyen ki a tányérjára, ha később még enni szeretne - vigyorodott el és körbenézett a társaságon. Szeretett velük lenni. Hátradőlt és amíg Chan és Garrgantis beszélgettek, elmajszolt ő is egy sütit és vidáman hallgatta a cicafüles lányt. Igen, a Justice League! Az ő tagjuk Fuwa is, és a kastélyuk hatalmas! Bólogatott is Chan szavaira, de amikor érezte, hogy a lány komolyabbra fordítja a szót, szinte lélegzet-visszafojtva várta, mi fog következni. Mert az nem lehet, hogy Chan ne lépjen vissza!
- Anyuka...? - pislogott döbbenten, mert az ő fejében valahogy mindenki megmaradt abban a korban, amikor tíz éve belépett a játékba és ezalatt a tíz év alatt el is felejtette, hogy az emberek változnak. Persze ezen az avatar változatlansága sem segített, de Simeonnak - márcsak Fuwát látva is - rá kellett jönnie, hogy bizony semmi és senki sem olyan fiatal és éretlen már. Többek között ő sem. Pinku lelkendezése zökkentette vissza a jelenbe, és amíg a kardforgató megölelgette Chant, ő széles mosollyal nézte a jelenetet - Ez nagyon jó, Chan, gratulálok! - tette hozzá ő is, amit gondolt és Pinku szavaira is csak bólogatni tudott: bizony, mindent tudni akart ám! Vajon kint is meg tudják majd őket látogatni, ha idebent már nem találkozhatnak?

by **Garrgantis** Csüt. Szept. 12 2024, 08:28

Simeon intelmére felkapja a fejét és visszateszi a falatot a tányárra. A világért sem szeretne azokkal a csápokkal rossz viszonyba kerülni. Még csak az kéne. A céh története nem sok újat hoz, nagyjából tudta ezeket azonban a célrendszer újragondolása körvonalazódni kezd. Ha nincs szükség olyan mértékű összefogásra a játék megszelidülése miatt, óvatlan is elkezdődik a rivalizálások kora. Elvége már nem az életük múlik a közös munkán. Minden bizonnyal megjelennek majd különféle eventek, ahol céhek mérik össze erejüket, és a versengés beindul. Erre nem árt felkészülniük. Az hogy ez milyen formában történik, az majd elválik. De ha a főnök fejével kellene gondolkodni, biztos ezt is számításba venné. A boldog béke korszaka lezárult és ezúttal a céhek életében a tabellán való elhelyezkedés lesz a fontos. Legalábbis más online játékokból kiindulva erre a következtetésre jut.
Derült égből villámcsapás. talán ez jellemzi leginkább a következő pillanatot. A többieken végignézve, egyértelművé válik, hogy ők is hasonlóan gondolkodnak. Pontosan tudja, mit jelent a valóságban egy gyermek, és azt is, hogy milyen terhek járnak vele. Nyilván ez más mederbe tereli a dolgokat. Új vezetőséggel más lesz a felállás és noha nincsenek sokan, még új számára ez a terep és Chancery volt az egyedüli személy akit ismert innen. Idővel talán jönnek még újoncok, de most a jelenre kell gondolni. Ha új vezető kell, akkor nyilván a tapasztalat vagy az ismerettség fog dönteni, ebbe most nem szólna bele inkább a főnökre bízza a döntést.
Révületéből Simeon gratulációja zökkenti ki.
-Oh igen ez remek! szólal meg ő is. De a mosoly az arcáról szinte azonnal lehervad.
-Ebben az esetben hogy határoz a vezér? Ki vigye tovább a céhet? A következő pillanatok döntő fontosságúak, mégis megpróbálja leplezni minden izgalmát. Hátradől, hisz rajta nem múlik jelenleg semmi. Pusztán csendes megfigyelő.

by **Chancery** Csüt. Szept. 26 2024, 08:35

Sejtette, számított erre a reakcióra, főleg Pinkutól, mint ahogy arra is felkészült, hogy esetleg valaki nem fogadja épp örömmel az eseményt. Az emberek már csak ilyenek; van, aki teljes átéléssel tud örülni a másiknak, és van, akinél az irigység vagy más, hasonló negatív érzelmek erősebben ütnek vissza. Ráadásul hiába teltek el hónapok már, amióta tudják, még ő maga se fogta fel igazán és valahogy hiányzik az a tipikus "anya vagyok" érzés. Igaz, a mindenféle cikkek és szakirodalom szerint ez természetes, nem kell miatta aggódni, majd jönni fog magától. Sőt, néha olyan érzése van odahaza mintha Eiki már jobban anyának érezné magát, mint ő maga, amitől kuncogni támad kedve.
-Köszönöm. -bólint halkan, mikor Pinku elengedi és Simeonra, majd Garra néz. Utóbbi szinte azonnal át is vezeti a beszélgetést a komolyabb mederre, ami igen, valóban okoz számára is némi stresszt, valahol viszont örül annak, hogy ennyivel elejét is vették az ünneplésnek. Saját tányérjára szed még kettőt a sütikből, hogy a maradékot a többieknek és persze a peteknek hagyja.
-Hát, amennyire tudom és megfigyeltem, ennyien vagyunk csak. -mutat kicsit körbe maguk között. -Eiki egyáltalán nem akar visszajönni, én meg nem fogom rá erőltetni. A többiekről pedig semmit sem tudok. Őszinte leszek, én se vagyok épp az a vezér-alkat, mai napig nem tudom, Peter annak idején miért pont rám bízta. Én viszont pont ezért kicsit másképp szeretném csinálni a dolgot.
Tekintetét a három jelen lévőre emeli, majd kicsit kihúzza magát.
-Közületek bárki lehet az. Szeretném, ha önkéntes alapon vállalná az illető, és ha többen szeretnétek, megbeszélnénk, hogy hogy lehetne a legjobb. Szóval, első körben, melyikőtök érez magában elég affinitást hozzá? -mosolyodik el a végén, hogy persze elvegye az egész komoly ügy élét. Ez kicsi céh, és ő maga sosem törekedett nagyobbra, de ki tudja, milyen idők következnek ezután.

by Ajánlott tartalom