Re: [Event] Vidámpark!

by **Cú Chulainn** Vas. Márc. 30 2014, 15:34

//Sárga csapat, Szanatórium, Logopédia//

Az ikrek nagyon fura arcot vágnának. Szinte halálos fájdalom ül az arcukon. Félni fogok szólni hozzájuk, hogy még fájdalmat okozok nekik vele. De hát ők az egyetlen egy segítségem itt, ez a sötét valami nem túlságosabban segítőkész. Vagy várjunk csak...itt van még nekem Atoru is. Rá se néztem már jó ideje, túlságosan leköt a magam baja. Odanézek, áll és beszél. Azért megkérdezem tőle jól van e.

-Atoru, minden rendben? Hogy állsz a te dögöddel?

Majd vissza az ikrekhez, ha már kinyögték nagy nehezen a mondókájukat.

-Azt értem én, hogy játék...De azért megpróbálhatnátok ti is élvezni és élvezetessé tenni magatoknak a dolgot...nem buli ha más jól szórakozik ti meg nem. Ha meg tudjátok a válaszokat, az tényleg nem túl érdekes...ezért lenne jobb olyat játszani, amiben ti sem tudjátok a válaszokat...de ahhoz le kell győznöm ezt az izét, nem de?

Az az izé már megint sebzett, bár előtte elkezdett beszélni a fejembe. Sőt, az egész karomat beborította a sötétség, ahogy végigsimítottam a falat...ennek nem lesz jó vége...félek. Már meg sem lepődöm, hogy újra támad és sebez...

- Te vagy az egyedüllét, ugye? Ha ennyire jól ismersz, gondolom te vagy az, ez már nem kétséges. Nem érdekellek? Mégis itt ülsz rajtam, bennem, körülöttem. Foglalkozol velem...ne mond hogy csak azért mert beléd programozták, mert nem hiszem el. Túl sok fura dolog történt, hogy elhiggyem. Hagy halljam, mi a célod, mit akarsz? És sajna nem tudok neked ártani, azt már látom...Viszont ha elűzlek, ha mással barátkozom, szövetkezem, összejövök, vagy bármit is csinálok, máris megszűnsz létezni. Eltűnsz, te leszel egyedül, sőt sehol nem leszel! És előbb-utóbb ez fog történni, várj csak...

Jegyeim: 8/10

by **Desdemona** Vas. Márc. 30 2014, 15:54

//Jéggolyók---> Szanatórium; 1. emelet - Gyógyszertár//

Végül, mondhatni döntés született arról merre is tovább. Bár ahogy én nézem a dolgok állását, egyszerűen senki se akar túlzottan vezető pozíciót felvenni és csak mindenki sodródik az események árjában jelenleg. A helyiség aminek az ajtaja mögött eltűnt az ikerpár a Gyógyszertár volt. Igazából mint a lán egyik tagja csak egyként mozogtam volna a többiekkel, ha nem éreztem volna hírtelen hideget. Egy ideig nem tudtam mi is okozhatja a hírtelen fagy érzését, de mikor szembetűnt számomra, hogy szépen lassan elkezdek megfagyni már világossá vált számomra mi is ez a hirtelen hideg. Kicsit megijedtem az első reakcióm az volt, hogy elengedtem Chan kezét, hogy neki ne legyen ilyes fajta problémája mint nekem. A kis gólemet nem engedtem el ő jégből van neki nem lehet baja ettől és őt ha az életem múlna rajta sem engedném el. Bár ettől a dologtól ő is megijedt ez valami olyan amit nem tud az erejével legyűrni, hisz nem lenne szerencsés, ha elkezdené rólam leütlegelni a jeget vagy bármi egyéb módszerrel, hisz ennek oka ismeretlen, így a vele járó esetleges szövődményeket sem lehet megjósolni. Én lemaradva kicsit a csapattól próbáltam rájönni ennek a fagyásnak az okára és próbáltam megoldást keresni rá, közben Aisu is ezen gondolkozott miközben hozzám volt kötve, hisz az ujjaim mostanra szinte teljesen hozzá fagytak a karjához.
~Lehet miattam van ez?
~Dehogy nem hinném, lehet ez is a játék része lenne vagy valami program hiba lehet…De semmiképp sem miattad történik ez.
~Hát…lehet igazad van…
Majd a kis gólem tekintete Falcora meredt, igen nekem is eszembe jutott az, hogy talán Falco tud segíteni ebben a helyzetben és biztos feltűnt a többieknek is dolog csak hogy még is hogyan kérjem le Falcot Utahimétől, hisz még is csak az ő petje és én amúgy sem akarok feles teher és gond lenni a számukra…De ezt Aisu másképp gondolta ezt mint én…
~Héé!! Falco nem tudsz segíteni nekünk picit? Nézd mi történt a gazdámmal. Talán a lángjaid tudnának segíteni neki…
Itt abba is maradt a dolog Aisu csak várta a főnix válaszát, közben én lesütött tekintettel a padlót kémleletem és közben rájöttem, hogy a rámkerült külső jégtakaró ellenére egész jól tudok mozogni. Így valahogy kicsit bizonytalanul de megpróbáltam a többieket követni végül, de az ajtóban meg is álltam és nem mentem tovább, még mindig nem tudtam mi okozhatja ezt, így még mindig igyekeztem kisebb távolságot tartani a többiektől, mivel nekik nem akarok rosszat semmiképp sem.

by **Shukaku** Vas. Márc. 30 2014, 16:24

Sárga csapat:

by **Atoru** Vas. Márc. 30 2014, 17:51

//Sárga csapat//

A klón már megint visszaalakult azzá a szörnyeteggé, aki eddig volt. Tehát az előbbi kedvességet is csak megjátszotta!
- Belátom, gyenge vagyok! Igenis, nincs elég erőm ahhoz, hogy szembemerjek bármivel is nézni… Túlságosan félek a fájdalomtól, és ezért nem barátkozok másokkal sem, mivel félek, hogy elvesztem őket. De többé nem győzhetsz le! Azt nem engedem! – kiáltottam a másolatra. Most nem veszíthetek! Viszont a szavai mögött van igazság. Eddig csak magammal törődtem, nem figyelve arra, hogy vajon Lancer hogyan érez… Egy igazi szörnyeteg vagyok! Ez a fiú mindig mosolygott rám, és jókedvű volt, míg én rá se hederítettem. Még most is, előbb kapott észbe, és megkérdezte, hogy hogyan haladok a saját rémemmel.
- Nem éppen jól Lancer – csóválom a fejem – Félek tőle, félek a raccsolástól, a veszteségektől, attól, hogy gyenge vagyok… Egyszerűen félek ettől, akivel szembe állok! – mondtam, és megint elkezdtek potyogni a könnyeim. Nem tudom elhinni, hogy tényleg ilyen lennék. Ennyire szánalomra méltó. Aztán megint későn kapok észbe.
- És te hogyan állsz? A tiéddel könnyebb bánni? – kérdeztem a fiútól. Már megint majdnem magamba roskadtam és nem vettem tudomást arról, hogy ő is itt van. De most, hogy végre tudatában vagyok, hogy milyen is voltam, változtatni fogok.
- Lancer, ugye tudod, hogy bármi is történjen, melletted állok? Hisz végül is erre valók a barátok. És arra, hogy el tudjuk nekik mondani, ami nyomaszt bennünket. Gondolom neked is sok bajod van, de ha elmondod másoknak, akkor talán jobb lesz. – mosolyogtam a fiúra. Közben figyeltem, hogy mégis mit fog cselekedni a klón, de amíg én nem figyeltem, ő elorozta a késeim. A francba is! Már oda is ment az egyik ikerhez, és leszúrta. Nem sokára csak néhány pixel darab maradt belőle. Dermedten álltam, miközben a lény, amit már nem tudnék mihez hasonlítani, elmondta az előbbi mondatomat, majd a fiúhoz lépett és őt is leszúrta. Már csak ketten, jobban mondva hárman maradtunk a szobába. Az egyetlen reményem már csak Lancer maradt, de még ő is küzd a saját félelmével.
- Te szörnyeteg! A saját fajtádat ölöd le! Mégis mi vagy te?! – üvöltök rá. Ez nekem már túl sok volt. Nem hiszem el, hogy bárki is ilyet tenne. – Lehet, hogy őket nem tudom már megmenteni, de ami azt illeti, mégis csak tanultam valamit. A félelmek nagyon hátborzongatóak tudnak lenni, de amint mondtad, nem muszáj velük egyedül szembenéznünk. Azért vannak a barátaink, hogy legyen, ki segítsen minket. Kár, hogy erre nem jöttem rá előbb… Most itt állok veled szemben fegyvertelenül, de nem vagyok egyedül. Itt van nekem Lancer, aki segít, ha baj van. De rajta kívül még vannak mások is, akik kiállnak mellettem. Nyugodtan ölj meg engem, ha akarsz, a saját életem miatt nem aggódok. De ha a barátaimat bántod, akkor azt megkeserülöd! – azzal neki futottam. Nem érdekelt, hogy mennyire vagyok gyenge, vagy hogy nincs fegyverem. De több embert és NJK-t már nem bánthat! Először belevágtam a gyomorszájába, majd az akrobatikám kihasználva felugrottam a levegőbe, és a belerúgtam a fejébe. Ha már fegyverem nincs, akkor használjuk ki azt, amink van. Aztán ha támadna, akkor elhajolok, és a következő mozdulattal már kirúgnám a lábát, és a végén pedig ráugranék, majd ennek végeztével tennék pár lépést tőle, majd megszólalnék. - Tessék, szembenéztem veled is, és a félelmeimmel is, ezt akartad, nem? – förmedek rá. Ezt a fickót nagyon gyűlölöm. És erről is az a Kayaba tehet! Most már gőzerővel a fejlődésre fogok koncentrálni, minden félelem nélkül. Remélem, hogy Lancernek is sikerülni fog legyűrni a félelmeit, de az eddigiek alapján simán végez vele.

by **Utahime** Vas. Márc. 30 2014, 19:42

~Kék Jéggolyók; Szanatórium, elő emelet; patika~

Az emeleten megálltunk, és bár billegettem a fejem egy irányba, egyikünknek sem akaródzott elindulni semerre sem. Eddig én cibáltam a többieket valamerre, de mióta ideértünk szívesebben követtem inkább a többieket, főleg Chanceryt, aki meglehetősen nyugodtnak tűnt ilyen környezetben is. Most viszont nem akartam visszafordulni sem, ha már erre jöttünk, így a csapaton kívüli segítségért, a kezemet fogó furcsa teremtéshez fordultam. Az elengedte a kezem, és a lánc túlfelén álló testvérkéjével együtt indult az egyik ajtó felé, és el is tűntek mögötte. Chan követte is őket, és a kezét fogva én is engedelmesen megindultam az ajtó felé. Falco hirtelen hátrakapta a fejét és ficánkolni kezdett, hogy meg is billent a vállamon.
- Mi történt? - Csipogott, én pedig a már szabad kezemmel megtámasztottam, hogy megmaradjon a vállamon. És hátrafordultam, hogy lássam mi ütött belé hirtelen.
- Whoa! Várj egy kicsit Chan! - Kiáltottam, és futottam a barátnémhez elengedve Chant, hogy két kézzel magam elé emeltem a madaramat.
- Mi történt veled, Dézi? Talán Falco ki tud olvasztani. - Mondtam aggódó tekintettel a környezetünket kémlelve. Talán átsétált rajta egy szelem? Ez biztosan egy kísértet ház! Pont úgy néz ki, mint egy kísértet ház...
- Ugye ki tudod? - Néztem végül a madárkámra, aki szintén tanácstalanul nézte a jelenséget. Magasra felcsaptak a lángjai, de nem irányította felé, csak meleget árasztott magából.
- Nem akarom megégetni... akkor lehet, hogy megsebezném... - Billentette félre a fejét Aisura nézve. De Desdemóna megmozdult, és úgy látszott, egészen tűrhetően tud mozogni ebben az állapotban is. A biztonság kedvéért azért a kezébe nyomtam a forrón izzó madaram.
- Tartsd magadnál, hogy felmelegítsen.
- Jobban vagy már egy kicsit. - Nézett fel Falco is, és egy picit visszafogta a lángjait, hogy ne égesse meg, ha megfogja.
Uta gyakran mondta, hogy ha kihűl, csak lassan melegítsem fel, mert nem mindig jó a hirtelen hőmérséklet változás...
Evvel az első probléma megoldódni látszott, Dézi magától jött utánunk kicsit hátrább állva tőlünk. Így még aggódva rászóltam.
- Ne maradj le,a többiek mondták, hogy jobb együtt maradni... ugye? - Néztem Chanra erősítést várva. Bár a többiekbe az ikerpár is beletartozott, akik épp látótávon kívül kerültek, az ajtó mögé, így elkapva Dézi kezét behúztam magam mögött a szobába, miután Chan is bement.

Bent szintén mát nem túl meglepően, rendetlenség fogadott minket. Mégpedig egy apró helyiség tele üvegcsékkel és fiolákkal, valamint edényekkel és más méregkeverésre szolgáló eszközzel. Ezen a szobán is az látszott, hogy már régóta áll gondviselő kezek nélkül. Hamar meg is láttam az ikreket, akik szorgosan keresgéltek a polcokon. Széles vigyorral én is belevetettem magam a kaotikus világba, és el is feledtem, hogy pontosan hol is vagyunk épp. Csillogó szemmel vizslattam végig a sorokat, hátha találok valami érdekes dolgot. Bár én magam is méregfőző volnék mesterségem szerint, de ezt csupán nem rég vettem fel, és egy receptem sincsen. Nem volna túlzás azt mondani, hogy valaki, aki csak használja őket, jobban érthet hozzájuk, mint én.
- Szerintetek van itt valami hajnövesztő szer? - Néztem hirtelen hátra. Nem is tudom miért, de hirtelen örültem volna, ha hosszú hajat növeszthetnék egyszeriben... Még ha nincs is ilyesmi úgy egyébként, itt lehet, hogy másféle potionok is vannak...
Erről jut eszembe, még nem is nőtt a hajam egy milit sem, mióta levágtam... pedig már régóta történt. Talán itt egyáltalán nem is tud visszanőni?
- Vajon hogyan lehet hajat növeszteni? - Tűnődtem hangosan is, magamban merengve.
Ahogy később láttam, hogy az ikrek megtalálták azt a valamit, amit kerestek, odafutottam hozzájuk.
- Mi az? Mi az? - Pattogtam előtte a flaskára fókuszálva, de azért vigyázva, hogy semmit ne verjek le.

by **Shukaku** Vas. Márc. 30 2014, 21:03

Kék csapat:

Chan:

Uta :

Des:

Petek:

Rátok is ugyanaz érvényes, mint a sárga csapatra. Csak azt látjátok, ami a ti ablakotokban le van írva, bár most a petek miatt Des elrablását mindannyian elolvashatjátok. Azt nem tudom, hogy ÁK éppen merre kószált, láthatta-e, vagy sem, de ezt majd Chan eldönti. :3

Jó szórakozást! Twisted Evil

by **Desdemona** Hétf. Márc. 31 2014, 11:18

//Jéggolyók ---> Szanatórium - Valahol egy szobában//

A hirtelen megfagyásomra nem úgy tűnt, hogy különösebben felfigyeltek volna, de engem nem is zavart nem akartam rájuk ijeszteni. Nem is lett volna túlzottan feltűnő a helyzetem, ha Aisu nem szól Falconak…De segítséget kért tőle és utána már Uta is észrevette mi történ velem.
-Nem tudom mi ez, egyszer csak ez történ velem…
Elhaló hangon beszéltem a szememet lesütve a föld felé és közben már érezhettem is Falco lángjainak melegét.
~Nem is kell megégetni csak én jégből vagyok lehet csak rontani tudok rajta mint segíteni…Ezért kértelek meg téged, mert te tudsz segíteni a lángjaiddal.
Mikor elindultam Utahime a kezembe adta a lángoló madarat, aki már kisebb lángokat használva ült meg az ölemben. Jó érzés volt a kis főnix melege a jégcsapok is kezdtek szép lassan eltűnni rólam. Mikor Utahime már maga után rántott a patikába már teljesen kiolvadtam.
-Igen jobb együtt maradni, nem is akartam elszakadni tőletek csak gondot se szerettem volna okozni számotokra. - majd a kis főnixre néztem az ölemben - Köszönöm Falco, hogy segítettél.
~Köszönjük Falco.
Majd körben néztem romos gyógyszertárban, bár itt minden romos volt nem volt meglepő a dolog csak lehet az itt lévő gyógyszerek miatt valami bajunk is lehet, hisz nem tudni melyik üveg mit tartalmaz és hogy mennyire is zárnak már jól azok az üvegcsék. Figyetlem a többieket és hallgattam Uta miket mond, valami hajnövesztő szert kereset ami kicsit meglepett.
-Hajnövesztő szer? Nem tudom. Megszeretnéd növeszteni a hajad?
Falco még mindig az ölemben volt és Aisuba is erősen kapaszkodtam, bár szokása minden új helyet felfedezni most nem engedem el és most ő sem mutat különösebb akarást az eltávolodásra. Vártam volna Uta válaszát, mikor egy törött üvegből valami füst jött elő és elkezdte Utahimét befedni, én szerettem volna segíteni neki, de valaki megragadott hátulról és egy rongyot nyomott az arcomba. Falcot elejtettem mikor odakaptam a támadó kezéhez és később már Aisut is elengedtem, már csak annyit éreztem, hogy felemelnek és visznek, de nem tudtam hová és miért és látni se nagyon láttam mert minden sötétedni kezdett, majd teljes kép szakadás. Mikor magamhoz tértem egy arcot láttam, bár még nem igen fogtam fel a helyzetet és fogalmam sem volt, hogy ki is lehet ez az ember, de talán ő hozott ide. A név amit mondott még sose hallottam ez elüt a játék béli nevemtől, de még a valóditól is. Kivel kevertek össze ismét? Egy eventre kerültem már úgy, hogy valaki más helyett dobtak be egy szobába, bár az sokkalta jobb helyzet volt mit most. Még szédültem kicsit, de megpróbáltam felülni, ami nem sikerült csak is akkor tűnt fel, hogy kivagyok kötözve az ágyhoz. Így kicsit zavaros tekintettel próbáltam felfogni mibe is keveredtem, végül miután kicsit kitisztult a fejem arra jutottam, hogy inkább a bent lévő úrtól próbálok valamit megtudni jobbat nem tudok tenni.
-Ki az a Clarise? Hol vagyok? Mi történt a többiekkel és a petekkel? Hol van Aisu? És hogy érti azt, hogy vigyáznak rám?
Majd hallgattam, láttam valami olvas, talán egy korlap lehetett, majd kérdezett is. Kissé ironikus volt a kérdése, hisz magyarázzam el mit jelent az, hogy ágyhoz kötve az egyik értelemhez itt a válasz előtte.
-Mi van abba korlapba írva?
Kis szünet és kifejtettem az ágyhoz kötve jelentését is, remélem nem rosszabbítok a helyzetemen vele, de jelenleg nem tudok mást tenni, így nyeltem egy nagyot és szokásosan halk elhaló hangon beszéltem.
-Ágyhoz kötve? Az egyik jelentésére itt a válasz, hisz most én…kivagyok kötözve az ágyhoz, tehát az ágyhoz vagyok kötve. A…másik értelme pedig az…hogy ha valaki beteg és gyenge szervezettel rendelkezik akkor nehezen tudja elhagyni az ágyát, tehát ágyhoz van kötve…Furcsa mód mindkét esetben használható ugyanaz a szó még is más értelmet nyer a jelentése, egyik sem jó…de az első elmondásom a rosszabb…Én miért lettem ide kötözve ehhez az ágyhoz?
Végül elhallgattam és gombóccal a torkomban vártam mit mond az idegen, talán egy doktor lehet, de lehet ápoló is. Akármelyik is rossz embert hozott ide vissza.

Aisu:

Először megfagyott, utána jobban lett, de valaki elvitte. Próbáltam elkapni az illetőt, de mikor ütöttem csak egy lila falba ütköztem, mint amikor olyat akarok összetörni amit nem lehet. Falco a földre esett, de nem foglalkoztam vele a fura alak után mentem aki elvitte a gazdámat. A lépcsőt követő folyosón elfordult balra utána jobba és lement egy lépcsőn és bezárt maga mögött egy nagy fémajtót. Nem tudtam utolérni pedig én gyors vagyok és könnyen mozgok a levegőben nem akadályoz semmi sem, de még sem értem utol és most a gazdámtól egy nagy ajtó választ el. Ott van bent azzal a valakivel, de én nem tudok mit csinálni. Valami van az ajtóra írva, de nem látszik rendesen, hova vitték be a gazdám? Megpróbálom kinyitni az ajtót és bemenni, ha nem megy akkor megpróbálom összetörni és újra és újra neki megyek és megütöm, ha az sem működik akkor csak időnként megütögetem az ajtót, de nem erősen csak kopogtatok, hátha beenged valaki vagy kinéz az a valaki mi van itt kint és akkor én gyorsan be megyek a szobába…

by **Cú Chulainn** Hétf. Márc. 31 2014, 14:27

//Sárga csapat, Szanatórium, Logopédia//

Valami kinyírta az egyik ikret...a semmitől. Nem láttam semmit, mi történt volna, csak hogy pixelekre bomlik...szegény. De ameddig erre figyelek, az a valami, átveszi az irányítást a karom felett. Próbálok ellenállni neki, de nem megy. Megjelenik kezében a lándzsám, amit a sárkányra tartogattam...majd eldobja...nem bírom meg akadályozni hogy ne tegye, mintha nem is enyém lenne a kezem. A lándzsa pedig repül...és eltalálja a maradék ikret. Sorsa ugyanaz mint testvérének, a pixelekre hullás...és mindez miattam...én tettem...én voltam túl gyenge, hogy megakadályozzam ezt a...semmit, hogy megtegye...szánalmas... És még röhög is...Kinyírom…

- Ó halljuk, hatalmas félelem…azonban…pont nem érdekel. ^^ -Atoruhoz fordulok aki válaszolt a kérdésemre. – Nem jól? Akkor segítek, csak szólj. ^o^/ Ne félj tőlük, legyőzzük őket...mert nekem nincs mi ellen küzdenem. Tudok neked segíteni és veled foglalkozni...Nincs semmi amitől féljek. Persze hogy tudom...az én félelmem az egyedüllét..volt. Azonban már halott. Főleg és hála annak, hogy hozzád beszélek, veled törődöm, neked segítek. Ha még létezni fog ezután, segíthetnél eltenni láb alól... –látom hogy a semmivel küzd, így ebben nem tudok neki segíteni, csak szurkolok szóval – Hajrá, nyírd kiiii. ^o^/ Addig én elbeszélgetek valamivel...

Elfordulok Atorutól, majd a saját karom felé fordítom a fejem.

- Ó, bocsi, nem hallottam rendesen mit mondasz, MERT A BARÁTOMMAL TÖRŐDTEM! Bwáháháháháhá –most rajtam a sor, hogy hahotázzak. A hangján hallottam, hogy felhúzta magát. Ez lesz az, nem csak mondanom, hanem tennem kellett, hogy ő elfog tűnni a mással barátkozásomtól.- Nincs időm sem törődni veled, vannak más barátaim, akikkel soookkal több időt kell töltenem. Bocsi, de elválnak egymástól útjaink...Ez volt az utolsó, hogy figyelek rád. Viszlát...-mondom a saját karomnak és visszafordulok Atoruhoz.
-Na, most már teljesen veled törődök és foglalkozom, mond mi nyomja lelked, hagy segítsek. Ha még nem pusztult el a tiéd is. Ha meg már halott, fojtathatjuk a mondókákat és a raccsolásod elleni küzdelmet.

Jegyeim: 8/10

by **Shukaku** Hétf. Márc. 31 2014, 15:06

Sárga csapat:

Atoru:

Lancer:

by **Atoru** Hétf. Márc. 31 2014, 16:03

//Sárga csapat//

Az ütéseim balszerencsémre nem találtak, és ez az izé – jobb szót már nem tudok rá – Megint csak csúfolódott.
- Ne nevess, az életed is csak annak köszönheted, hogy itt van ez a lila fal előtted. A cukkolódással se mész már semmire. Megmondtam: A saját életem, és a gondjaim nem zavarnak. Csak Lanceren keresztül tudnál nekem ártani, de azt nem teheted, mert az én félelmem vagy. – mondom neki. Közben Lancer is beszélni kezd hozzám, és bevallja, hogy mégis mitől fél. A vallomása meglepő.
- Lancer te lettél volna az utolsó ember, akiről ezt gondolom. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez rossz, csak meglepő. Segíteni pedig, nos, nem tudom, hogyan tudnál, de még kitalálom! - közben a klón is beszél hozzám, és lehurrog, mert még nem jöttem rá.
- Rá fogok jönni, ne aggódj! – mondtam neki. Kezdett irritálni ez a fickó. Aztán azt veszem észre, hogy valami árnyék jön át, akivel a rémem szót is vált. Tehát ez volt Lancer félelme, az egyedüllét! Kicsit máshogy képzeltem, de akkor rájöttem a megoldásra. Hiszen Lancer semmit nem csinált, legalább is semmi támadó mozdulatot. Csak elmondta, hogy mitől fél! Ezért jár nekem egy nagy

Erre nem jöttem rá? T.T Mindegy, most inkább azzal kéne foglalkoznom, hogy ketten támadnak. No fene… Nem baj, tehát bekell vallanom Lancernek, hogy mi a félelmem? Hát legyen… Ő is megtette, nekem is menni fog! Közben Lancer is mondja, hogy meghallgatja, akármi is legyen a bajom. Akkor hát elmondom.
- Tudod, én a játékot a testvéremmel kezdtem, de ő időközben meghalt… Most viszont itt áll előttem, és ez az én nagy félelmem. Az orrom alá dörgölte, hogy én tehetek a haláláról, és nem tudok másokat sem megmenti. De már nem félek tőle! Hála neked, Lancer. Köszönöm, hogy segítettél. Cserébe én se hagylak téged egyedül. Wink

– mosolyogtam a fiúra.
- Nos, te nagy félelem, most beismertelek téged. Mit szeretnél még? – néztem rá kérdőn. Már nem félek tőle, így remélem, hogy végre eltűnik az életemből.

Jegyek: 6/10

by **Cú Chulainn** Hétf. Márc. 31 2014, 18:17

//Sárga csapat, Szanatórium, Logopédia//

Muháháháháhá. Nevetek egy jót, ahogy a félelmem vergődik és szenved.

- Tévedsz, te már nem vagy itt nekem...-ekkor elindul Atoru felé...hohó, azt már nem hagyhatom - Hé..jöttél vissza...-futok utána- Őt sem bántod, ő sincs egyedül. Húzz el tőle. Te csak az egyedül lévő embereket tudod bántani. Atoru pedig nincs egyedül...

Ez nem lesz jó, nem próbáltam megütni már jó ideje, viszont szerintem még mindig az Immortal Object felirat fogadna...Atoru hozzám beszél, így rá figyelek. Amúgy is megígértem annak a szerencsétlenségnek, hogy elfelejtem, nem figyelek többet rá, akkor már be is tartom a szavam.

- Oh, akkor egy meglepő ember vagyok...izé...most...per pillanat gyerek...Mond el hol van amit ütni kell és lecsapom, te meg bánj el ezzel a sötét árnnyal, aminek létezését én már figyelembe se veszem.

Itt van Atoru nagy bevallása, hogy mitől fél. Hátha ettől már látni is fogom, és szépen le tudom csapni. Let’s rock. ^o^/

- Értem én..nem miattad halt meg, de ezt gondolom te is tudod, bármit mond az az izé előtted. Engem is megmentettél, ha nem lennél itt, itt kapott volna szét a magány, egyedül. Szóval...öm...izé...én köszönöm.

Milyen nehéz volt kimondani ezt a köszönöm szót. Kicsit csöpögősre is sikerült a mondókánk. De nem baj, hisz igaz. Ráadásul soha nem hittem volna hogy szemtől szembe látni fogom a magányt, még ha csak egy program is...Szegény ikreket viszont sajnálom. Remélem nem haltak meg, előjönnek még újra, ahogy ezek az izék eltűnnek. Amiért már tenni is kellene, itt az ideje befejezni amit elkezdtünk.

-Nos Atoru, hol van a testvéred klónja, hová üssek?˘˘

Jegyeim: Legutóbb még nyolc volt, most viszont csak hetet ír. Azóta támadott engem valami?

by **Shukaku** Hétf. Márc. 31 2014, 18:54

Sárga csapat:

by **Atoru** Hétf. Márc. 31 2014, 19:32

//Sárga csapat//

A klónom még fenyegetőzött egyet, mi szerint igenis tudja bántani Lancert.
- Azt próbáld meg! Azt már nem úszod meg szárazon! – kiáltok rá, miközben teleportálódni kezdünk. Amikor megérkezünk, akkor bizony egy kicsit meglepődöm a csatatéren. Egy ugráló várban vagyunk. ._. Ezen kívül mindenre számítottam, a lávával körül vett sziklától, a mocsarakon át egy jeges pályáig. Habár ehhez a 10 éves külsőhöz ez jobban passzol, azt meg kell hagyni. De akkor harcoljunk! Már úgy is erre vártam egészen eddig! Akkor csapjunk bele! \o/ Azonban, ez az ugráló vár kicsit, vagy talán nagyon instabil, így nehéz elbánni ezekkel a szörnyekkel.

És ez mellett, nem hogy még az hátráltat minket, hogy nem tudunk nyugodtan állni a talajon, de ez mellett megcserélték a támadni való személyeket is, így a másolat támadt Lancerre.
- Te alávaló! Mondtam, hogy ne merd bántani! – kiáltok rá. Újból elönt a gyűlölet és a harag, így nem figyelek, mikor én kapok be egy ütést az árnyéktól. Ez egy eléggé unfair harc, hiszen nekem a magánnyal semmi dolgom sincs. >.> Azonban ezután az ütés után valami történik. Már nem akarnak harcolni velünk, sőt, önként ajánlják fel magukat, egy kicsi bölcselettel fűszerezve.
- Az lehet, hogy nem csak mi félünk tőletek. De ez nem jelenti azt, hogy ők nem néznének szembe veletek. A magány ellen ott van a társaság, míg a rossz emlékekre ott a továbblépés. Igaz, eddig én sem tudtam maradéktalanul túltenni magam a történteken, de ez a hely segített nekem, és itt volt velem Lancer is, aki mellettem állt egész végig. Viszont, ha jól tudom a hatalmatok annál kisebb, minél kevesebben félnek tőletek. Gondolom ezért is olyan gyenge a katicabogaraktól való félelem is. Most pedig ti is egy-egy ijeszthető embert elvesztetek. – mondandóm végén felvettem a kést, ami továbbra is műanyagból volt és azon gondolkodtam, vajon mennyit árthat ez neki. De abból ítélve, hogy az ikrekkel is végzett ezzel a fegyverrel, gondolom, a célnak megfelel.
- Most pedig jöjjön a tortúra. Megöltetek két ártatlan NJK-t, és terrorizáltatok minket, ezen kívül pedig még többszázezer embert. De most megtudjátok, hogy mi történik akkor, ha az ember érzéseivel játszadoznak. – azzal szép nyugodtan elindultam a klón felé. Látszott, hogy elérte a célját, hogy felülkerekedjek rajta. Viszont ha most nem ölöm meg, akkor ki tudja mit fog velem tenni. Magasba emeltem a késemet, és beledöftem. Éreztem, hogy néhány könnycsepp végigszaladt az arcomon, és csak ennyit suttogtam:
- Köszönöm…

by **RenAi** Kedd Ápr. 01 2014, 10:52

Történtek furcsaságok, bár tény elég csak ránk nézni és máris lehet látni hogy itt bizony semmi sem normális… vagyis inkább semmi sem átlagos. A játékosok sorra tünedeztek el mellőlünk, csupán Tachi aki azt hiszem lila, és én a zöld csapat tagjaként maradtunk meg. Ha Ő nem lenne, bizony egyedül maradtam volna, és egy ilyen helyen nem jó egyedül lenni. Társaságban igazi kiélvezni a játékok adta és nyújtotta örömöket.
Bár nem mondhatnám hogy a fiú könnyű eset, ugyanis makacs és ellentétes elképzelései vannak a dolgokról mint nekem. Persze nem hagyom magam, és meg akarom cáfolni a mondatait, elképzeléseit… és elhatározásra is jutottam. Megmutatom milyen is lehet az amit ő csinál a lányokkal. Igaz ezzel olyanná válok mint ő, de nem igen érdekel. A célom fontosabb és így még mókásabb is azt hiszem. A kezem rátettem a melkasára és vissza kérdeztem hogy nah.. milyen érzés… és szinte rögvest meg is kaptam a kiakasztó választ…><” Erősen gondolkodtam mit is kéne tennem… legszívesebben behúztam volna neki megint, bár lehet csupán a haját kéne meghúznom, az nagyobb büntetés lenne számára. Igazán nem értem hogy mondhat ilyet, sőt hogy csinálhat ilyet miközben neki ott van Szophie, szegény lány… lehet tényleg a rossz fiúkra bukik nah.. de akkor is.>< Ezt azért nem érdemli meg. ><
- Ghhhrrrr… - adtam ki furcsa hangokat magamból.
- Jól van, feladom te nyertél! – Fakadok ki dühösen, bár ez nem jelenti azt hogy egyet értek vele, de kész>< Nem vitákozok vele többet én már játszani akarok nem pedig itt cirkuszolni. Majd immáron útközben szintén szóba hoztam Szophiet, és azt mondta hogy nem szeret semmi féle Szophiet csak engem. oO
- Etooo? – Valami nincs rendben vele, bár nem tudom mi.
- Gweeh ><” Ne mondj ilyeneket. >< - Akkor itt most valami tényleg nincs rendben. Nem értem miért mond ilyeneket, és miért pont nekem. oO Persze nem esik rosszul, csupán zavarba ejtő mert neki ott van a barátnője nekem meg a barátom. Bár ha meg látna így leugrana Aincard széléről az biztos…>< Szóval remélem vége lesz ennek ha vége a vidámparkos bulinak is nyaah~
- Tényleg nem emlékeszel rá? Tök aranyos, kedves és jószándékú… meg játékos. Mindig mindenben benne van, és uhh ott van még Vezér is a farkasa. Ő is cuki bár morcos meg sokat morog, de ő is kedves… meg ott van még izé.. a maci barátja is. – Nem jutott eszembe a neve.><
- Egy macijelmezes fiú… és mééég…. – Igyekeztem összeszedni mit is tudok róla… bosszantó hogy egy céhben vagyunk és alig ismerem. Ahh céh…
- És egy céhben vagyunk meg… meeeg okos és kedves is. – Igen nálam valószínű mindenki okosabb így ki mertem ezt jelenteni nagyobb ismeretség nélkül is és azt is tudtam… vagyis selytettem hogy kedves, elvégre rendes és aranyos volt céhkarácsonyon is. Magyarázkodtam, hátha eszébe jut valami… de úgy látszik túl nagyot üthettem.>< Nem godnoltam volnaaa oO Majd kíváncsian vártam mire is fog emlékezni a magyarázkodásaim alapján, de ahogy nézem semmire. Sőt volt egy furcsa mondata mely szierint azt hiszi így akarom visszautasítani. Pedig ha nem így lenne… nem kellene azon aggódnia, én meg mondanám neki hogy nem akarok tőle semmi olyat és bumm… de most olyan kedves fura… és az hogy elvesztette az emlékeit még valahogy gyámoltalanná tette is a szememben, bár erős a gyanúm hogy csupán rájátszik..>< Lassan megékreztünk a játékok bejáratához és ő elindult a maga és én a magam játékaink felé.
Igaz még csupán az elején vagyunk a dolgoknak, vagyis csakis egy játékot próbáltunk ki. Valóban sor volt a hullámvasútnál, és akinek volt esze tényleg az ilyen elhagyatottabb játékokkal kezdtek. Persze ide is sorra szálíngótak be emberek, akik vagy úgy gondolkodtak mint mi, vagy esetleg már kivasutazták magukat. Meglepett mikor Tachi egy játékkal állított oda elém, de örömmel fogadtam, ugyanakkor nem győztem bocsánatot kérni mivel úgy néz ki valami rosszat csinálhattam. oO Rengett a föld, borzasztó hangosan dörgött az ég… és valami furcsa fénygömbök is megjelentek, amik egyre nagyobbak és nagyobbak lettek majd elnyeltek minket. Könnyes szemmel álltam a fiú előtt és kértem bocsánatot sűrűn hogy nem akartam rosszat, és tagadtam miszerint nem én csináltam a dörgést és a fényeket… majd mikor kinyitottam a szemem körbe néztem. A fiú helyett egy lány állt előttem, gondolom Tachi elmehetett és ő a játékra várt ami elromlott… De nem, a lány beszélt.. úgy mint Tachi csak épp magasabb lányosabb és selymes hangon.
- Izé…Tachi? – Kérdekez rá… majd
- Neee >< - Hajtom vissza a szoknyáját amit ő fel akar húzni hogy láthassa mi is van alatta, márha tudtam.
- Ne.>< Itt sokan vannak! Ők is meglátják. – Mondom, vöröslő arccal bár tény… most tűnt csak fel. Furcsa a hangom. Furcsa a kezem… furcsa a lábam… bele nézek a velem szembe lévő játék tükröződő felületébe. oO Döbbenet… Rövid a hajam más az arcom, izé…. fiú lettem. >< Ijedten végig tapogatom a testem… végig a vállaimtól kezdve a mellemig le a hasamig majd izé…>< oda már nem mertem nyúlni…>< Legugoltam a karjaimmal átfontam a térdem, és mereven előre meredve kezdtem el megemészteni a dolgokat… Fiú lettem… kukim van és soha nem fog megnőni a büszkeségem…>< Jin el fog hagyni… kislányként sem kellenék neki nemhogy kisfiúként…. szinte látom magam előtt… először nem hisz nekem mikor mondom neki… majd csak kedvesen mosolyog hogy majdcsak megoldjuk… és ha.. ha így maradok… akkor… akkor szépen lassan el fog tűnni az életemből? Vagy a szerelmünk örök és így is kitartana mellettem? *-* Uhhh>< Tudni akarom igazán engem szeret-e vagy csak a testem.>< Ha nem válktozok vissza akkor ez ki is fog derülni.

Tachi optimistán áll a dolgokhoz és most már én is. Sötét pillantást vetve a világra… néztem körbe, miközben felálltam.
- Igen! Ez jó! – Tört felszínre a sötét énem, heheheee ez mindent eldönthet. Jót és rosszat egyaránt. Igazi próba számomra és Jin ugyanakkor a világ számára is. *Gonosz kacaj*

- Aranyos vagy. – Válaszolok kurtán a kérdésére és tény hogy édes abban a ruhában azzal a hajjal, bár a kiváncsisága mint látjuk határtalan.
- Hmm… megszomjaztam. Igyunk valamit, meghívlak bármire amire csak szeretnéd. – Mondom, és megfogtam a lány kezét hogy kiérve megtámadhassam a standot. Ha már pasi lettem, akkor le iszom magam az tuti. Ezt mindig is ki akartam próbálni>< Kis bolyongás után meg is pillantottunk egy árus bodegát, oda siettünk és:
- Kérj amit csak szeretnél, meghívlak. – Mosolyodtam el a lányra. Majd én jöttem.
- A legerősebb italukat kérem! – Mondom, hehee kicsit erőltetve de tőlem nézve azért férfias hanon. Hehee, most már ilyet is tudok. o/ Ha nem kaptam semmi olyat amit szerettem volna, akkor morcosan néztem rájuk, rácsaptam az asztalra és:
- Jól van, akkor kóla is jó lesz.><- Mérgelődtem>< Majd leültünk az asztalhoz hogy elfogyaszthassuk őlet. Meglepően kellemesen sütött a nap, élveztem a melegét. Miután gyorsan lekanyarítottam az italom, vissza sétáltam a standhoz és:
- Kérek még egy körrel! – Bár kissé már támolyogtam.

A kisfiú RenAi:

by **Shukaku** Kedd Ápr. 01 2014, 12:07

Zöld csapat:

by **Cú Chulainn** Kedd Ápr. 01 2014, 17:15

//Sárga csapat, Szanatórium//

Végre látom én is, mitől félt eddig Atoru. Állítólag ő nem az igazi, mert az halott, hanem csak egy klón. Legalábbis Atoru szerint. Én már semmin sem csodálkoznék. Ekkor pedig eltűnik minden, majd ott termünk egy...gumivárban. ._. Hát igen...a végső nagy csata, még szép hogy ilyen helyen kell eldőlnie. ˘^˘ Itt az idő, szemtől szembe megküzdeni velük...csak lenne fegyverem. Az a galád eldobta...nem baj, így is hősiesen küzdök majd. De előtte még beszélnek, most már látom és hallom is mindkettőt.

- Ha nem félnek tőletek, akkor nem árthattok. Valamint le is lehet győzni titeket. Nekem is sikerült, Atorunak is, másnak is menni fog akkor.

Még mielőtt tovább beszélhetnék, vagy esetleg védekezhetnék, a klón támad engem. Nem vagyok elég gyors, hogy kivédjem, sokat is sebzett. Bár úgy látom ebből nem lesz sem együtéses harc, sem hősies csata. Leereszkednek, mint akik megadják magukat. Gondolom ez is a céljuk.

- Mi? Ez lett volna a nagy küzdelem? Hát jó...de tudd, hogy nem foglak megölni, még ha Atoru azt is tette a társaddal –mondom az én félelmemnek, az egyedüllétnek- Tűnj el, ameddig szépen mondom...végül is szükség van rád az embereknek. Ha nem lennél, nem keresnék a társaságot sokan, hogy előled meneküljenek. Na meg..ha nem lennél ilyen alakban, én sem tanultam volna meg a mai leckét. Menj és taníts meg még jó sok embert erre...de azért éljék túl. Légy te is kegyelmes, ahogy én voltam. Viszlát, most már tényleg. Remélem többet nem lesz dolgom veled. Vagy ha nagyon besavanyodnék szólj rám még, hogy ideje szocializálódni...

Atoruhoz fordulok, látom könnyezik egy picit.
-Na, répa retek mogyoró? Ügyes vagy, az egyik problémádat ügyesen megoldottad.

by **Shukaku** Kedd Ápr. 01 2014, 17:43

Sárga csapat:

by **Atoru** Szer. Ápr. 02 2014, 15:28

//Sárga csapat//

A támadásom ismét csak megállt a levegőben. Ezt nem hiszem el! De… miért? Hiszen megadták magukat! Vagy ez is csak álca volt? Vagy valamit rosszul csináltam? Lehet, hogy Lancer talán jobban tudja, mit kéne kezdeni a helyzettel. Ő elküldte a saját félelmét, hogy ijesztgessen másokat, mert így az emberek tanulnak a hibájukból. Elképedtem rajta. Ez a fiú, sokkal bölcsebb, mint amilyen én valaha is leszek. :no:De nem baj, hiszen a barátom, így nem leszek rá irigy. ^^ Viszont nagyon úgy tűnik, hogy az ő megoldása sem a jó, mivel megint ránk támadtak ezek a rémek. Akkor most mégis mi legyen? Töprengtem a dolgon, mikor egyszer csak a klón megfogott, és elkezdett velem gurulni.
- Héj! – kiabáltam rá, de nem sokára már meg is álltunk, és az árny előtt hevertem. Ezután kaptunk még egy „lelki fröccsöt”, amitől kissé világosabb lett, hogy mit kéne tennünk. A klónom azt mondta, hogy egyedül nem mehet neki… tehát segítségre van szüksége! Akkor… egyszerre csapjunk bele mindkettőbe? :suspect:Nem bíztam már annyira a logikámban, így inkább még vártam, hátha mondanak valami okosságot, de ehelyett csak még egyszer letámadtak minket, de megint nem a saját félelmünk, hanem a másikunké. :suspect:Ezután pedig megint csak fél térdre ereszkedtek, de most megcserélve a helyüket, az árny állt előttem, vagyis jobban mondva térdelt. Így már leesettem előttem az, hogy mégis mit akart a tervező ezzel. Azt akarta megtanítatni velünk, hogy mi segítsünk a másiknak legyőzni a félelmét. Ezért kap tőlem egy gratulációt, ugyanis ez jó lecke volt, legalább is nekem. És pont erre nem gondoltam. Most már tényleg nem vagyok büszke a logikámra. :no:De akkor tegyük fel az i-re a pontot.
- Szóval nekem kell legyőznöm az árnyat. – mondtam ki hangosan is. – Ám legyen. Habár erre nem számítottam. – Azzal megközelítettem, és beledöftem a késem. Nem tudom, hogy mi fog ezután történni, de már csak ezt látom az egyetlen helyes cselekedetnek. Ha pedig ezen túl voltunk, akkor Lancernek is válaszoltam.
- Rendben Lancer, fejezzük be. Rrépa, rretek, mogyorró, korrán rreggel, rritkán rrikkant a rrigó. – pörgettem meg jól az „r” hangot. Már elmúlt a raccsolás, és vele együtt néhány félelmem is. Hála Lancernek.

Jegyek: 4/10

by **Cú Chulainn** Szer. Ápr. 02 2014, 15:55

//Sárga csapat//

Lehajolok a lándzsámért és felveszem.

- Öm..kösz...De újra elbuktunk. Rossz ember félelmét küldtem el a francba.

Ennek meg is volt a büntetése, ezek újra támadtak. Ezt megérezte rendesen az életpontom is, egyre erősebbek ezek a dögök. Bár előtte még megkaptuk újra a jó tanácsot: egyedül nem győzhetünk. Ideje lenne ezt megtanulnom, hisz ez is bizonyítja, hogy tényleg nem. Azért még egy kérdésem van.

-Az ikrek tényleg meghaltak? Nem láthatjuk már őket? Pedig a jó szívem fog a sírba vinni...de ha muszáj, akkor legyen...Sok szerencsét a többi gyerekhez –megvárom még ameddig válaszol a kérdésemre az ikrekkel kapcsolatba, majd mellkason döföm a lándzsámmal. Nehéz volt beleszúrni, de azért sikerült. Miért muszáj ez így, nem értem...viszont más megoldást nincs ezek szerint. Remélem legalább akkor már ez az egy beválik.

Ennyi lett volna? Igaz, ez csak a jelképe volt a félelmeinknek, de ettől függetlenül erősen belénk verték a leckét, nem fogom elfelejteni. Atoru sem szerintem, neki is elég nagy trauma volt ez, ahogy végignézek rajta. Mindenesetre a mondókát már elmondta, tökéletesen, még ki is emelte az „r” hangot.

-Ügyes vagy, szerintem már nincs is szükség több mondókára, megy ez neked. Tehát ügyes voltam mint oktató. Hol a jutalmam? ^o^/ -nézek körbe nevetve. Most hogy kinyírtuk a félelmeket, jutalmat sincs ki adjon...remélem újraélednek az ikrek, vagy valami, mert ki is kellene jutnunk innen. – És most hogyan tovább, Atoru? Ha minden félelmünket legyőztük, nincs okunk tovább a szanatóriumban maradni. Nincs mit kezelni. Nekem most leginkább egy szabó, vagy mittudom én mi kell. Elszakadt az ingem ._.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 02 2014, 17:02

Sárga csapat:

by **Utahime** Szer. Ápr. 02 2014, 19:10

~Jéggolyók; Szanatórium; Álom/Felfedező út~

Az apró szoba tele mindenféle csillogó flaskákkal teljesen elvarázsolt. Bár én mondtam, hogy maradjunk együtt, mégis elsőnek futottam be a mélyére, és bár egészen apró szobácska volt, de tele zsúfolva mindenféle régiséggel, kincsekkel és kacatokkal. Pár pillanat alatt arra eszméltem, hogy teljesen belevesztem a kincsvadászatba... Chan is elkezdett nézelődni, Desdemonát pedig a két pettel a bejáratnál hagytam és hátramosolyogtam rá mikor visszakérdezett.
- Igen, az olyan vicces lenne nem? Csinálnék egy szép hosszú copfot, mint a királylányok a Disney mesékben... - Evvel szorgalmasan folytattam az üvegcsék átnézését, amik igencsak kopottak voltak. Amikor észrevettem, hogy az egyik iker leemelt valamit a polcról, elé futottam ugrálni, hogy megnézzem a zsákmányát, de ő elesett, és a csillogó üvegcse széttört. Egy furcsa füstfelhő emelkedett körém, és néhány pillanat múlva a ködben mintha alakokat láttam volna. Lassan egyre tisztább lett a kép, és a szoba már nem volt körülöttem. Vagyis nem az a szoba, amiben az imént álltam. Bambán pislogtam körbe, de sehogy sem értettem hogy kerülhettem ide... hova is? Egy bársony függöny előtt álltam, és kicsit jobban körbenézve, egy színpad mögött voltam. Egyszer csak egy öltönyös úr lépett hozzám, és elhúzta előttem a függönyt?
- Maestro? - Előbb oldalra léptem, ne legyek útban, ha jön mögöttem még valaki, de nem jött. Mögöttem egy tükörben megpillantottam magamat és eltátottam a szám, a csinos ruhácska láttán. Ez én volnék? Majd a szemem is elkerekedett, mikor rájöttem az úr hozzám szólt az előbb. Hirtelen nagyon izgatott lettem, és a torkomban dobogó szívvel kilestem a színpadra... ahol egyetlen zongora volt kivilágítva.
- Huh? Hát az? - A zongora mellett egy óriási madár ült egy rúdon. Az egész lángolt és élénk sárgás-narancsos színeket árasztott magából.
- Nem jössz ki? - Szólalt meg a madár. Amire lassan, óvatosan megindultam felé.
- Falco? Te vagy, ugye? - Nem tudom miért, de tudtam, hogy ő az. Pedig Falco nem tud beszélni és nem így néz ki. Még biztosan nem, de talán nem is fog...
- Ki más lennék? Nem azt mondtad, hogy együtt fogunk játszani? Akkor kezdjünk neki, vagy ácsorogsz még ott?
- Um... - Ilyent mondtam volna? Jobban körülnézve, ez valóban egy színpad... és a közönség is ott van a sötétben... Elvörösödve a zongora elé sietek, és meghajolok feléjük. Tapsolnak... Leülök a zongora elé, a billentyűkön táncol Falco lobogó fénye. Mit kéne játszanom? Felsandítok a madárra és elkezdem valamit játszani.

- Oké, megpróbálom felmelegíteni... - Bólintok Aisunak.
- Annyira nem tűnik veszélyes dolognak, úgy látom már tud mozogni is. - Könnyű volt kiolvasztani. Talán túl könnyű is. Lehet, hogy csak a tüneteket kezeltük, a baj még itt lehet valahol? Néztem körbe, mikor Uta átadott Des kezébe. Ma csak ide-oda passzolgat? Nem baj, jobb is, ha itt maradok és kiolvasztom teljesen. Felnézek a megfagyott arcára, majd elégedetten füttyentek. Rendben, megy ez... szép lassan kiolvad ebből a furcsa állapotból. Azért még hideg egy kicsit, de ha elüldögélek itt, hamar rendbe jön. Amilyen kicsi ez a hely, csak nem időznek itt olyan sokáig a többiek sem. Mi az a füst?
- Hova tűnt Uta... - Nézek fel meglepetten és észre sem vettem, hogy Des mögül jött valaki. Könnyedén el is lök, és belefejeltem valami üstbe a földön. Egy kis időre el is szédültem, így nem láttam mást, csak, hogy Aisu kirohant... Des után mehetett, nemem is Uta után kéne néznem, de hiába nézelődök, sehol nem látom. Talán jobb, ha Aisu után futok, amíg nem vesztem el a nyomukat... Evvel ki is rohantam, és szerencsére még láttam merre libben a jégtömb.
- Utánuk megyek. - Csipogtam a cicának, ha valahol a közelben volna ő is, aztán elstartoltam abba az irányba, ahol utoljára láttam a gólemet.. Balra indultam, majd a sarokba érve még éppen láttam jobbra fordulni. És most merre tovább? Körbenézelődtem, de már nem láttam Aisut.
- Aisu? Aiisuuu! - Élesen rikoltottam, hogy meghallja és úgy terveztem, inkább nem mozdulok a folyosóról. Bolyongani nem akartam, de ahogy ide-oda ugráltam kiabálva, valahogy csak sikerült leesnem egy lépcsőn. Úgy gurultam végig rajta, néha két fokokat esve és a fejemen landolva, míg meg nem álltam az alján. Leérve kis nyöszörgés közben megráztam magam, és felnéztem az utolsó biztos pontra. Elég magasak voltak a fokok, hogy ne legyen könnyű visszamásznom. Indultam is, hogy felugorjak az első fokra, és a csőrömmel elkaptam a tetejét. Így tartottam magam és igyekeztem fellépni a fokra, mikor kopogtatást hallottam a közelben. Méghozzá a hátam mögül... Leereszkedtem, és körbelestem ezen a szinten mielőtt vissza indulnék. De hamar rájöttem, hogy lesz rá szükség, mert megláttam, hogy Aisu kopogtat egy ajtón és odapattogtam hozzá.
- Ide hozták? - Néztem az ajtóra. Ha ő is elvesztette volna a nyomát, nem itt álna, csak nézelődne, mint én, tehát csak idehozhatták.
- Én megpróbálom megolvasztani a zárat, ha lehet. Vajon úgy be tudod törni? - Néztem a gólemre, és ha benne volt, lángszóró üzemmódba kapcsoltam.

by **Atoru** Szer. Ápr. 02 2014, 19:23

//Sárga csapat//

Az árny még gyorsan mondott valamit Lancernek, mielőtt végleg pixelek martalékaivá vált volna. Az én félelmem nem szólt semmit, és Lancer lándzsájának hála ő is pixelekké vált. Igazából nem kellett volna semmit éreznem, de azért mégis csak a tesóm alakját vette fel, így egy kicsit megérintett, de már nem vagyok szomorú annyira, hála Lancernek és… Kayabának. Nehezen vallom be, de most sokat segített rajtam ő is. De akkor se bocsátok meg neki azért, amit tett! Közben Lancer újból az ikrek miatt aggódik, és igaza van. Nekem is hiányoznak a csöppségek, de sajnos már nem térnek vissza. T.T Ezután még felvetődött, hogy mit csináljunk, de fogalmam sem volt.

- Nem tudom Lancer, szerintem várjunk egy kicsit, hátha történik valami. – mondtam, majd leültem. A mondókámra pedig kaptam egy kisebb bókot.
- Köszi Lancer, a jutalmad pedig… - de nem fejeztem be a mondatot, mivel egyszer csak kinyílt az ugráló vár ajtaja, és azok álltak ott, akikre nem számítottam. Legszívesebben megöleltem volna őket, de valami megváltozott. Már nem azok az ijesztő, de mégis kedves gyerekek voltak, hanem teljesen közömbösek lettek.
- Na, miért vagytok ilyenek? Mosolyogjatok! Úgy sokkal kedvesebbnek tűntök, mint így, közömbösen. – mondtam nekik moslyogva, de csak annyit tettek, hogy átnyújtottak valami kupont, amit majd a kijárat válthatunk be. Jó, ez a kupon sem a legrosszabb, de azért Lancert kárpótolni szeretném. Miután az ikrek eltávoztak, Lancerhez fordultam.
- Lancer, én is adnék neked egy ajándékot. Mit szólnál, ha barátok lennénk? – kérdeztem és mosolyogva nyújtottam kezem felé. Ennél jobb ajándék ötlet nem jutott eszembe, főleg, hogy legnagyobb félelme a magány… volt. De ez már nem áll fent. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mit szól ehhez Lancer, és elfogadja-e, de biztos vagyok benne, hogy igen. Aztán eszembe jutott még valami.
- Figyi, mielőtt elmegyünk, ugrálunk egy kicsit? Persze, csak ha szeretnéd. – mondom neki, hiszen mégis csak egy ugráló várban vagyunk! \^o^/ Ilyen talán nem fog előfordulni még egyszer ebben a játékban.

by **Chancery** Szer. Ápr. 02 2014, 20:15

//Kék csapat, Szanatórium, Gyógyszertár//

Nem igazán tudtam, mit lehetne itt csinálni. Szanatóriumhoz képest nem valami félelmetes a hely, és ez az emelet a varázsából is sokat vesztett a számomra. Lufim egykedvűen lebeg a fejünk felett, én pedig hasonló ábrázattal nézek körbe a polcokon, hát a mégis akad valami érdekesség. Figyelmem végül mégis az ikrek ragadják meg, mikor felém jönnek boldogan valami kenceficével és a papírral. Megvárják, amíg elolvasom papírt, és elsápad az arcom, mintha szellemet látnék. Hangjuk szinte el sem jut már hozzám, ők pedig nekiindulnak mást keresni.
Döbbenetem elmondhatatlan; mégis hol, ki, mikor...? Miért? Újra és újra elolvasom a szavakat, lassan állnak össze eggyé, majd újra szétkavarodnak. Hihetetlen és felfoghatatlan a számomra, hogy mégis...
...
Az az átkozott kérdőív. A papír kissé meggyűrődik az ujjaim alatt.
A tigris a csónakban - avagy Álomkelő kölyökkori kommunikációs formája - csak egy pillanatra villan a szemem elé, hogy ugyanazzal a lendülettel tova is siklon a tenger kék vizén. Az ikrek hatalmas robajt okozva eltüntetik szemem elől a világot, és mire a füst kissé alább hagy, Utahimét eszméletlenül, Desdemonát pedig jelenlét nélkül találom.
Az ikrek mosolyognak. Ismét mondanak valamit, ezúttal fel is fogom szavaik értelmét.
-Választás? De milyen választás? Utálok választani. Pártokra se szoktam... -fintorodom el és nekidőlök a legközelebbi polcnak. Sokszor, talán túl sokszor sandítok Utahime felé, nézve, hogy lélegzik-e egyáltalán. Végül én magam is a földön kötök ki - leülök, a nyuszilufi jön utánam, az üvegcse a földre állítva találja magát, én pedig közelebb somfordálok alélt társamhoz. Szólongatom, nem túl hangosan, csupán halkan, a vállait rázom, de semmi reakció. Kezdek félni...
Áh, hazudok. NAGYON félek. Ez túl sok egyszerre. Túl sok...
(...)
Döntenem kell, de mégis miben? Felnőtt és gyerekkori énem egyszerűen képtelen dűlőre jutni a fejemben. Nem merek ismét a szavakra nézni, de ott visszhangzanak a fejemben. Szinte fáj, hogy mennyire igazuk van... és a könnyek itt ugyanolyan melegek, mint odakint. Eltorzul az arcom, ezért inkább az ökleim mögé rejtem őket. Kicsit mintha fel is hangzana a háttérben valami vidámparki zene, akkorról, mikor sírva néztem az égen repülő lufim után, de talán csak gyerekkori énem emlékezik vissza az esetre.
-Nem akarom... nélküle nem akarom... -rázom végül a fejem és hüppögök, digitális takony folyik végig a kezeimen. -Jay nélkül úgyse akarok a játékban maradni! Meg... még sokak miatt. És nem én tehetek róla! Nem én tehetek róla, hogy nem megy!
Ha találkozom Dokusai-al, két kezemmel kaparom ki a szemét a helyéről. Pont úgy, ahogy gondolatban mindenkiét, aki hasonló szavakkal fordult felém. Képtelen vagyok elhinni, hogy senki sincs ezen a világon, aki ne értene meg.
-Mégis mi a frászról kell döntenem...? -fakadok ki végül. -Előbb had lássam az opciókat. Majd utána döntök.
Mert a jelek szerint Dokusai azzal viszont nincs tisztába, hogy én mindig biztosra megyek. Na, többek közt ezért is nem léptem még előre úgy, ahogy ő azt akarja. És miért nekem van emiatt bűntudatom...?

Ha van valami, amit nem szeretek, akkor az a hirtelen események tömkelege. Amúgy is egy polc alatt rejtőztem, egerészés címszóval, de mikor a füst vagy köd vagy mi a szöszöm leszállt közénk, már kezdtem gyanút fogni, hogy itt bizony történik valami. A polcok alól kipislogva láttam is nagyjából; mármint hogy a gólem megindul az ajtón túlra, mögötte a főnix, Utahime eldől, mint a liszteszsák, Csan pedig rövid időn belül inkább úgy dönt, hogy most összeomlik. Össze-vissza beszél, sír, bőg, min egy kisgyerek (bár ez illik jelenlegi imidzséhez), és szinte látom rajta, hogy rövid időn belül megint el fog indulni a "bár meg se születtem volna" mizéria. Remek. Szememet forgatva, a polcok mögött ülve várom, hogy mi lesz mindennek a vége...

by **Shukaku** Szer. Ápr. 02 2014, 21:20

Kék csapat:

Chan:

Utahime:

Des:

Petek:

by **Desdemona** Szer. Ápr. 02 2014, 23:15

//Jéggolyók----> Szanatórium - Kórterem (talán)//

Hatalmas gombóccal a torkomban hallgatom a elrablóm…fogva tartóm…doktort…Talán más már sikítana vagy sírna, ha nem is sikítana,de sírna. Bár igaz az gombóc a torkomban pont a sikítást akadályozza, mármint azért van, hogy még véletlenül se törjön ki belőlem az nem rám vallana és most különösen rosszul is jönne, ha megtörténne. Valamit ír a korlapra és mormog közben, nem igazán értettem, talán az első szó volt az amit összetudtam rakni a fejemben. Emlékezetvesztés, ige ez az mait értettem belőle, pedig én nem felejtettem el semmit se, egyszerűen csak nem nekem kéne itt lennem. Nem magyarázom el neki, hogy nem a megfelelő személy vagyok azt is csak valami tünetként felírná a lapra. Félek, rettegek, de erre nincs időm. Helyette inkább megkell próbálnom a lehető legjobban kezelni a helyzetet. Elkezdte volna megmagyarázni a dolgokat, mikor tompa puffanást lehetett hallani az ajtó felőle…Aisu lesz az biztos, hogy ő lesz. A doktor valami bárányokról kezdett el beszélni, majd eltűnt a látó teremből és egy szikével a kezében tért vissza. Nagyot nyeltem. Nem tudtam mi lesz. Sírásról beszél és arról, hogy eltudja hallgattatni őket, majd az ajtó felé indult. Én nem akarom ezt az ajtón túl biztos, hogy Aisu lesz. Nem akarom, hogy baja legyen. Most nyugodtnak kell lennem, akármennyire is egyszerűbb lenne kétségbe esni és segítség után kiáltani. Halkan elhaló hangon kezdtem el beszélni…
-Nem kell elhallgattatni őket. Csak engedje be őket ide és nem lesz sírás. Ha a bárányok itt lehetnek bent nem fognak sírni. Kérem csak engedje be a bárányokat a szobába és utána tessék szíves lenni folytatni a magyarázatot. Kíváncsi vagyok a magyarázatra.
Majd elhallgatok és feszülten várom mi lesz. Remélem Aisu sem fog semmi hirtelen cselekedni, ha beengedi ide őt a doktor.

---------------------------------------------

Csak az ajtóig jutottam. Akárhogy próbálkoztam nem nyílt ki és át se tudtam törni rajta. Közben távolabbról hallottam valami rikoltást, de nem figyeltem rá. Később kiderült, hogy Falco jött utánam és ő lehetett az aki rikoltozott.
~Igen, idehozták…
Falco felajánlotta, hogy segít nekem bejutni. Azt mondta megpróbálja megolvasztani az ajtót, de nem sikerült neki. Az ajtó csak stabilan állt és nem érte sérülés, még csak egy karcolás sem volt rajta. Annyira volt sérült amit az idő rombolt rajta, de mi nem tudtunk rá újakat alkotni. Hallottam kiszűrődni a hangokat, de nem értettem semmit se. Abban biztos voltam, hogy az egyik hang a gazdámé. Lépteket hallottam, talán végre beengednek vagy csak megnézik mi van itt kint. Bármelyik is én rákészülök, hogy amint nyílik az ajtó nagyrohammal bemenjek olyan gyorsan ahogy csak tudok.
~Falco. Lehet most kinyitják az ajtót. Készülj rá, hogy betudjunk menni olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. Nem hibázhatunk, különben lehet itt kint maradunk akkor. Mindenképp be kell jutnunk ebbe a szobába…
Olyan közel mentem az ajtóhoz amennyire csak tudtam és vártam, hogy nyíljon. Amint nyílik az ajtó elindulok befelé. A férfival aki elvitte a gazdám nem foglalkozok, mivel elsőre se tudtam megütni. Helyette inkább majd megvárom, hogy Desdemona mondja mit tegyek. Biztos tudni fogja, hogy lesznek jól csinálva a dolgok. Nem szabad bután cselekedni, hisz itt minden buta cselekedett csak rosszabbíthat a helyzeten. Izgulok és félek is picit. Nem szabd hibáznom. Ha most lehetőségem lesz bejutni akkor élek vele. Nem akkor itt kint tétlenül várni, akkor nagyon rossz testőrnek bizonyulnék, azt pedig nem akarom.

by Ajánlott tartalom