Re: [Event] Vidámpark!

by **Halász Alex** Szer. Júl. 09 2014, 14:53

Hinari írta:
Egyáltalán nem érdekeltek Alex szavai, nem vettem vissza a kardom, csak azért sem! Ez egy próba volt, egy kihívás, és én hívtam ki a bácsit, a kígyóbűvölős bácsit, a hősök pedig nem vonulnak vissza a harc előtt, olyat sose láttam még. Az gyávaság lenne. A bácsi viszont nem akart belemenni, ő volt a gyáva, ráadásul furcsa volt, nem is kuncogott olyan rosszfiúsan, és őrülten se nevetett, pedig a filmekben a kettő közül majdnem mindig szerepelt az egyik. El is bizonytalanodtam egy pillanatra, ám amikor elnézett a tükrök felé, és onnan két ugyanolyan bácsi jelent meg, ráadásul nem is szóltak semmit, csak álltak ott, és pixelek is megjelentek, meg folyó is, és…
- Gyáva vagy, mogyorósbácsi – szomorodtam el, lejjebb engedve a kardom – Biztosan nem akartad, hogy én győzzek, ugye? – kérdeztem panaszosan és ingattam a fejem – Pedig már olyan jól kitaláltam – vágtam be végül a durcát, ajkaim legörbültek, de nem pityeredtem el. Mégiscsak gonoszok, nem szeretnék, hogy megmutassam a kígyósárkányomat, ami erősebb, szebb és jobb, mint az ő csúnya lila kígyói. Még a hajamat is visszaállítottam szőkére, kezeimet keresztbe fonva vágtam le magam a földre, és helyezkedtem törökülésbe. Ezek meg csak mondták a magukért, valami rejtvény lehetett biztos, három ez meg három az, ők hárman voltak, mi meg csak ketten, meg ugye Rufusz.
- Mi hősök vagyunk, nem hittérítők – javítottam ki őket duzzogva – Ti pedig nem vagytok kannibálok, ha azok lennétek, meg kellene ennetek egymást – magyaráztam, ki is nyújtva feléjük a nyelvem, egy kicsit sem figyelve magára a kérdésre: úgy a feladat maga nem keltette fel az érdeklődésem, hiszen ostobaságokat beszéltek. Esetleg lehettek ők a hittérítők, de akkor nekünk kellett volna a kannibáloknak lennünk, mi pedig tudvalevőleg nem voltunk azok, hiszen én jobban szerettem a süteményeket, mint a húst, emberhúst pedig még nem is ettem, azt hiszem – Tényleg, és akkor pixelekkel laktok jól? – emeltem fel a fejem hirtelen, őszinte kíváncsisággal nézve rájuk, egy pillanat alatt átlépve az előző problémán, majd komolyodtam meg – De most megmondom, hogy ha bántani mertek minket, akkor a ti pixeljeitek fognak szállni – ugrottam fel, két kézbe véve a fakardot, állva a pillantásukat. A hősök semmitől sem ijednek meg, még a gonosz cukros-mogyorós-kannibálbácsiktól sem!

// Nah akkor ide egy megígért poszt. Lila csapat Surprised

//

Hinari nem foglalkozott vele, ami azért egy kicsit furcsa volt, mert a hősök sosem csinálnak semmit sem egyedül. Noktizs is támaszkodott a barátaira, akik mindig kisegítették, de a régi hősök is, mint a Pókember meg a Szupermen is, csak látszatból volt egyedül. Voltak bajtársai, akik vagy nyíltan, vagy láthatatlanul segítették. És a hősök hallgatnak a többi hős tanácsára, vagy nem? o.O A Betmennek is ott volt a betvumen, meg Robin, meg a macskanő.... habár Betment nem ismerte annyira, csak egyik barátja nagyon szereti és ő mesélt róla. Azokból meg az derült ki, hogy a hősök nincsenek egyedül. Ez pedig összhangban van a saját elképzeléseivel. Hinari chan azonban meg sem hallotta őt, úgy beszélt tovább!

Kézbe vette Rufusz kunt és csöndben állt tovább. Habár a cukros-mogyorós bácsi furcsán viselkedett, de nem látszott rajta, hogy gonosz szándékai lenének, vagy csak nagyon jól takargatja! >.<
Ez esetben felkészültnek kellett lennie neki is, ha esetleg Hinarit meg kéne mentenie az elhamarkodottsága miatt. Rolling Eyes

El ii döntötte magában, hogy Rufuszt a vállára téve, csöndben várja a fejleményeket, miközben harcra készen tartja előre a kardot. Ő bizony nekimegy a gonosz bácsinak, ha bántai próbálja Hinari chant! >.<
De valami egészen más történt, folyó, meg pixelek, meg még több cukros-mogyorós- kannibál bácsi. Ugyanis Hinari chan szavai helytállóak voltak. Egyrészt, miért nem eszik meg egymást? Másrészt meg csak ők lehettek a kannibálok, hiszen tudvalevőleg ők nem voltak azok. :3
Aztán, miután a lány felpattant és kifejtette a szándékát afelől, hogy mi lesz a pixeljeikkel a bácsiknak, ha támadni merészelnek, Alexben meggyulladt a lámpa. Persze csak szimbolikusan értve. :3
- A hittérítők megtérítik a kannibálokat, és akkor már nem lesznek többé kannibálok. Surprised

- *pislog*

by **Shukaku** Szer. Júl. 09 2014, 16:04

Lila csapat:

by **Hinari** Szer. Júl. 09 2014, 22:22

Ámulva, csillogó szemmel figyeltem, ahogyan az egyik bácsi megette a másikat, kicsit vicces volt, mert csak egy megfigyelést közöltem, ő mégis elcsodálkozott, és megetette az egyik társát a másikkal. De persze az is lehet, hogy a nyelvnyújtás volt az oka mindennek, azt a felnőttek nem szokták szeretni, mindenféle fura dolgot mondanak meg tesznek, ha ezt csinálom. Arra viszont, hogy a jóllakott bácsi eltűnt a tükörben, csak a fejemet ingattam, majd csípőre tett kézzel javítottam ki a bácsit:
- Attól még hogy már nem éhes, nem tűnik el. Neked kellene megenned őt, benne már van egy másik bácsi is, így biztosan finomabb is, mint mi – magyaráztam újfent, hiszen ha van egy sima sütim, de abban belül van csokitöltelék is, az úgy finomabb, mintha csak sima süti lenne. Ő pedig az embereket szereti, így ha az egyikben már van egy másik, biztosan az is sokkal finomabb lesz tőle, nem? De a bácsi nem hallgatott rám, sőt, még a kötélkígyói is megmozdultak, gyorsan, és egyenesen felénk. De nem ijedtem meg, inkább szúrós pillantásokat vetettem rá - Gonosz vagy – mondtam is meg neki rögtön, és a lila kígyóira mutattam – Jó kígyópárbaj lett volna pedig, mert én is szépet tudok ám, szebbet, mint te *-* Nézd! – folytattam, és már kezdtem is volna a kígyósárkányom idézését, de a bácsi nem engedte, sőt, még meg is kötözött, és újabb kérdést tett fel. És akkor még ő mondja, hogy azt akarja, hogy mi győzzünk.

Nagyon furcsák a felnőttek, de ez a bácsi még náluk is furcsább.
- Igen, Alex nagyon okos – bólogattam a bácsi megjegyzésére, a kisfiúra mosolyogva. Jót mondott, örültem neki, hogy itt volt, meg Rufusznak is, bár ő nem is mondott semmit. Viszont kezdett kényelmetlen lenni a szorítás, de azért még vártam egy kicsit, hiszen a hősök se szoktak rögtön kiszabadulni. Addigis inkább gondolkoztam. Hogyan térítünk meg egy kannibált? Hát úgy, ha már nem lesz kannibál! De vajon szereti ő a sütit? Lehet, hogy nem, én sem szeretem az emberek ízét, de lehet, hogy megszeretném, ha megkóstolnám.
- Van nálunk cukorka. Kérsz? – ajánlottam föl, merthát süti az sajnos nem volt – Adok egy kicsit a dinnyés nyalókámból, ha akarod, de csak egy kicsit, mert én is szeretem ám! Finom, dinnye ízű, biztosan te is szeretni fogod – mosolyogtam rá – Alex, te is szereted a dinnyét, ugye? – fordultam aztán a fiú felé is, lelkesen, bár útközben rájöttem, hogy lehet, hogy a sárgabarackot még a dinnyénél is jobban szeretem. Ha kijutunk, tuti hogy venni fogok sárgabarackot is, és a bácsinak is adok majd belőle, bizony! Szegény biztosan unhatja már a pixeleket...

by **Halász Alex** Szer. Júl. 09 2014, 23:04

Olyan furcsa volt a bácsi. Mintha nem lenne igazi kannibál, és még ki is akadt rájuk, mert "túl okosak". Ezt sehogy sem értette Alexünk. Akkor a bácsi nem is gonsoz bácsi? És mi volt az a mondat, hogy "játék"? Meg, hogy a Vidámpark nekik van?
- Júúúúj >.< - Felcsillant a szeme és játékosan felemelte a karjait, ami talán nem volt túl jó ötlet. Elsőre, de másodjára már annál inkább, mert a bácsi így nem szorította a lila kígyóival a testéhez a kezét. Az kényelmetlen lett volna. Aztán lesápadt.
- Láttad? Láttad ezt Hinari chan? Miért ette meg a kannibált? Őt is megtéríthettük volna! Sad

-
Mert hát most ők voltak a hittérítők, akik a kannibálokat ráveszik arra, hogy ne bántsák egymást, meg őket sem. Mert az sokkal jobb. Tele volt vidámsággal és le is lehetett olvasni róla. Vigyorgott mint a tejbe tök. Attól függetlenül is, hogy majd egy perccel ezelőtt még a meghalt kannibál miatt siránkozott. Sajnos nem tudott/tudtak segíteni rajta, de már eltávozott közülük, béke poraira.
Amikor Hinari chan okosnak mondta, pont miután a cukros-mogyorós-kannibál bácsi is megdícsérte, elpirult.
- Té-tényleg? Embarassed

... Hát persze, hogy okos vagyok! *.*
És jól mondod Hinari chan. ^^ -
És ekkor fordult megint csak a bácsihoz.
- Megmutatjuk, hogy mennyivel szórakoztatóbb az emberekkel beszélgetni, mint megenni őket, és hogy vannak sokkal finomabb dolgok is az embereken kívül. Mint például a cukor. -
Elvigyorodott. Totál vicces, hogy egy cukros bácsit traktálnak épp cukorral. Razz

- Kérsz? ^^ És ha lehet, letehetnél minket, mert szorítasz! ^^" - Kényelmetlen volt ott lógni a fura lila kígyók fogságában is, meg egy picit ijesztő is, de ezt nem vallaná be még saját magának sem. Rolling Eyes

by **Shukaku** Csüt. Júl. 10 2014, 06:14

Lila csapat:

by **Atoru** Csüt. Júl. 10 2014, 17:21

//Sárga csapat//

- Áh, inkább hagyjuk is. - mondom Kay-nek. Ebbe az egészbe kezdek belezavarodni. Mi a fenéért kell nekem ilyenkor is ilyen butaságokon törnöm a fejem? >.< A végén még füstölni fog a fejem, és reboot-olni fog az egész rendszer, ami nem lenne szerencsés. Tehát csak no para, semmi stressz, és egyszerűen élvezzük a játékot! ^^
Kay válaszára csak bólibtottam egyet. Szóval akár nekem is lehet egy állatkám? Juhéjj! \o/ A módszert pedig majd kitalálom magamtól is, azért ennyi segítséget nem kérek. Viszont már most kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen állatkám lesz. Talán egy pók? Vagy kígyó? Esetleg egy... Panda? *-* Na jó, inkább ennyire nem gondolkodom előre, mert a végén még elájulok az izgalomtól.
Ahogy elnéztem, Lanc élvezi, hogy lett belőle még kettő. Az én klónom viszont válaszolt a böködésemre.
- Ne böködj! - mondta, és durcásan felhúzta az orrát.
- He? O.o - néztem rá meglepődve. Ez... akarom mondani... ő beszél!
- Szerintem nem úgy gondolta... - mondta halkan a harmadik énem.
- "Nem úgy gondolta" - gúnyolódott a második. - Amíg én vagyok az igazi, addig nem érdekel, hogy hogyan gondolta.
Ezen aztán ledöbbentem. Hogy ő igazi? Oké, ha Kay-nek igaza van, akkor most olyanok, mint mi. Ez pedig kissé nosztalgikus volt számomra, hiszen nekem már volt ikertesóm. Csak nem kettő. És azzal az eggyel sem azon vitatkoztunk, hogy ki az igazi, hanem azon, hogy ki született előbb. Az a nyavalyás egy perc, huszonhárom másodperc. >.> Nem baj, most én vagyok az idősebb.
- Mindannyian igaziak vagyunk, és én idősebb is. Razz

- mondtam Ato3-nak. Úgy döntöttem, hogy a csendesebb lesz ketteske.
- Jól van, Tata. Razz

- vágott vissza harmadik személyem. - Akkor maradj is ki a játékból, véneknek nem való a bújócska.
- Vén az öreganyád térdkalácsa. >.> - mondtam komoran. Hova lett a mai fiatalokból a tisztelet? Sad

- Szerintem nem úgy gondolta... - hangzott fel Ato2 hangja. Igazából nem tudtuk, hogy mire mondhatja, de szerintem abban mindketten megegyezhettünk Ato3-mal, hogy nem túl sokat beszél. És ha meg is szólal, akkor is halkan.
Közben viszont Lanc-re is figyelnem kellett.
- Hm? Jaa... Persze, nekem megfelel. Kay? - fordultam a fiú felé. Ha belemegy, akkor már akár tervezhetjük is, hogy hova fogunk bújni. \o/ Én majd valami jó rejtett zugot szeretnék. Vagy egy titkos ajtót, ami mögé be tudok búj i! *-* De nem hinném, hogy van ilyen itt.

Ezt majd nem sokára kideríthetem.

Jegyek: 9/10

by **Utahime** Szomb. Júl. 19 2014, 17:46

~Kékek - Szanatórium~

Felálltam, hogy lesöprögessem a ruhám és magamra csatoltam a headsetet, majd indulásra készen fordultam az óriásmadárhoz. Eztán pedig olyant mondott, hogy kikerekedett a szemem. Egy szállodában? De hisz Tokyoban vagyunk… és Tokyoban is lakom, nem? Elköltöztünk volna? Vagy miért lakom szállodában? Ha pedig ilyen sebességgel repülünk, Tokyo bármelyik részét elérhetjük pillanatok alatt... Légvonalban egyébként is gyorsabb a közlekedés tehát akár messzebbre se lehet gond repülni... Megráztam a fejem, hiszen mindegy is végül. A szél megsimogatta arcom, és elmélázva tekintettem körbe a fák lombjára. Pont mint az előadás alatt… mintha megérintett volna valami.
-Rin.- Mondtam. Hiszen ezért is repültünk el a ki tudja mi elöl, amit felsoroltak… Meg kell róla bizonyosodnom, hogy a játékból kiesettek valóban nem haltak meg, csak nem jöhetnek vissza a zárt szerverre. Ezt pedig úgy tehetem meg, ha megkeresem… Viszont már rég kijuthattam, és már biztos megbizonyosodtam róla, hogy él-e. Falcora pillantottam, ő bizonyára tudja, ha nem találtam meg. De nem akartam több butaságot kérdezni tőle, már így is eléggé megijeszthettem. Ha haza is mennénk, talán már nem vagyunk szomszédok... Lehunytam a szemem, hogy gondolkodjak. Hogyan is deríthetném ki?
-Akkor... Menjünk vissza. Azt mondták, sok dolgom van még...- Bizonyára mások is akadnak majd akik ismerhetik a történetem, és nem kell Falcot aggasztanom. Vagy csak mondjam, hogy meglátogatnám Rint? A legrosszabb ami történhet, hogy egy temetőbe visznek... és legalább tudni fogom, hogy igaz volt. Nagyot sóhajtottam, és visszaültem a nyeregbe, ha Falco is rábólintott az útra.

A sárga lufi némán lengedezett felettünk, hol erre fordult, hol arra... Az NPC továbbra is elég gyanús volt, de még nem jelentett veszélyt. Vagyis, hogy ne jelentett volna, ő választott el minket Aisuéktól! De láthatóan valami küldetésre lett programozva, így talán még segíthet is. Amíg közvetlen veszélyt nem jelent, csak szúrós szemmel figyelem, és Utát rábízom a többiekre. Ha küldetés, úgy csak az emberek aktiválhatják a következő szakaszt, vagyis én nem tehetek semmit, ahogy az ikrek is mondták. Chan hosszasan gondolkodott, míg úgy tűnt elő állt egy tervvel. Biztatásképp megcsipkedtem az ujját, és bólintottam feél. Bizony, hamarosan felkel...

by **Shukaku** Szomb. Júl. 19 2014, 18:01

Kék csapat

Ahogy Utahime felteszi a headsetet, egy (talán) ismerős hangra lehet figyelmes. Halk, de hallható. Chan hangja, és valamiféle felébredésről beszél. Falco ezalatt megmakacsolja magát, és csak aggódva, félve tekint a lányra.

Eközben Chan megkapja ugyanazokat az adatokat, amik a címkén szerepeltek, és az is kiderül, hogy csak egy főre alkalmazható az üvegcse tartalma.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Júl. 21 2014, 01:37

Ződ csapat

Ai-kun kifakadásán nem tudott mit tenni, harsányan elnevette magát. Az ellenkezés ilyetén hőfoka bőven megérte számára, az ilyen reakciók adták meg a létezésének sava-borsát, ezek szolgáltak élete értelméül. Ha valamit szeretett, az ez volt: megbotránkoztatni. Vagy éppen szembeállítani másokat a valósággal, és nevetni azon, ahogy a saját belső démonjukkal küzdenek, ami sulykolja beléjük azt, hogy mennyire igaza van, de ezt el nem ismerhetik a delikvensek. Most viszont nem volt ennyire erős az indíttatás, csupán jól szórakozott a kislányon, és nem is kívánt ártani neki a viselkedésével. Barátságos, csibészes kötekedés volt ez, erről tanúskodott a szemtelen vigyora is. Őszinte és széles mosollyal jutalmazta Ait, aki rövid idő múltán lehiggadt. Élvezte ezt a napot, örült a játszótársának, és az események alakulásának is. Talán élete legboldogabb napja volt ez, aminek valódi koronája lehetett volna az, hogy Dokusai bácsi sem olyan gonosz, alávaló felnőtt, mint amilyennek mutatta magát eddig, hanem képes fondorlatos, ravasz módon a maga javára fordítani a történéseket úgy, hogy közben azokra is gondol, akik a segítségére voltak. Tisztességes rosszfiú volt, és ez nagyon is tetszett Tachikonak.
Pozitív gondolatokkal telve esett neki az első szelet tortának. Éhesnek érezte magát, az étvágyával meg sose volt baj, meg hát külön gyomra volt az édességeknek, mint annyi másik torkos gyereknek is. Nem így volt Ai, aki hamarosan kajacsatát kezdeményezett. Ha úgy 6-8 évvel idősebb, könnyedén észlelte volna a feléje tartó krémes ételdarabot, de így, tízévesen csúnyán belenézett az orvtámadásba, és a kanálka tartalma az arcán landolt. Viszont ő nem az a gyerek volt, aki a megszokott reakciót adná, így ahelyett, hogy visszatámadott volna, felnézett Ai-kunra, majd lesöpörte az ujjával az arcára tapadt krémet és lenyalta.
- Ha már nem kérsz, azt nem kell ilyen primitív módszerekkel tudatnod =] - közölte szemtelen vigyorral az arcán. Nincs mit szépíteni rajta, fel akarta húzni társát azzal, hogy nem úgy tett, ahogy ő akarta. Hiszen mi másért tette volna ezt a csalafintaságot, ha nem azért, hogy játékos konfliktust szítson? Az önfeledt tortadobálásnál pedig őt jobban szórakoztatta a mérges Ai látványa, aranyosnak tartotta ha fiú volt, ha lány. Sőt, külön felvillanyozta, hogy a fiú testben lányos reakciókat lát tőle viszont.
Igen ám, de a békés idillt megzavarta Tachiko kérésének groteszk kiforgatása, melynek eredményeképp a fiú visszaváltozott, és abnormális méretű kinövések keletkeztek a mellkasán. Merthogy kebleknek nehezen volt nevezhető az a két focilabda méretű gömb, ami még a ruháját is kellemetlenül feszülővé, szorossá tette. Meglepődve tekintett le a fejleményekre, melyek eltakarták előle a kilátást a lábai felé, és ha nem ült volna, alighanem a görnyedés is tünete lett volna a változásnak. Nem, nem lett mérges, vagyis nem azért, amiért talán Dokusai bácsi is megtréfálta. Az ő célja nyilván az volt, hogy adjon egy leckét a maga morbid módján és eközben jól szórakozzon. Összekötötte a kellemest a hasznossal. Azonban Tachi nem jött zavarba, és nem is kelt ki magából, hogy ő nem így gondolta, és nem kezdte el magyarázni, hogy ő lány kívánt maradni, és olyan méretű keblekkel megelégedett volna, ami annak a tinilánynak is volt, aki a karkötőket feltette mindenkire. Nem, tudta jól, hogy ezt Dokusai is tudja. Így ehelyett csak apatikusan lepillantott, majd újra felnézett és a férfi, a porondmester felé fordította a tekintetét.
- Rettenetes ízlése van, ha ezeket a melleket szépnek tetszik gondolni. Kicsit sajnálom a bácsit - szólalt meg szenvtelenül, aztán nem is törődve a hahotázó alakkal, kibe talán belé is fojtotta a nevetést, vagy nem, Ai felé fordult - Nem gondoltam meg magad, Ai-kun? =] - vigyorgott a fiúra, aztán visszafordult a bácsi felé - Le merem fogadni, hogy ha Ai-chan felnő, neki lesznek a legszebb mellei a világon! Majd tessék megnézni őt és akkor meglátja, hogy milyen a valódi szépség =] - jelentette ki büszkén. Bár azért egy kicsit zavarta, hogy nem tud rendesen mozogni, és a ruhája is kellemetlenkedett rajta, de az a vereséggel lett volna egyenlő, ha azt mondja, hogy köszöni, ennyi elég volt ebből a tréfából. Ha kimegy a parkból, akkor úgyis helyreáll ez a "varázslat", de igazából arra bazírozott, hogy a kívánt hatás hiányában maga Dokusai fog véget vetni a mókájának.

by **RenAi** Hétf. Júl. 21 2014, 11:18

Zöld csapat:
Egyre furcsább és majdhogynem groteszk események sorozata alá vetődtünk itt a vidámparkban. Persze arrae emlékszem hogy mindenki gyerekké változott, de vajon mások is mentek át ilyesfata tragikus változáson mint mi?! Aligha… Valahogy nem tudom elhinni. Bár időközben mikor Dokusai cipelt a hátán, meg-megfigyelgettem egy két arcot hátha látok ismerősöket… de valamiért mindenki ismeretlennek, idegennek tűnt. oO Kicsit meg is szeppentem hisz talán most először éreztem magam, elvesztenek és teljesen kifordítva…

Meglepetésemre Dokusai nem is olyan rossz bácsi. Mármint csak azt mutatja hogy az, gondolom hogy a rossz fiúk kissé tartsanak tőle, bár elmondása alapján akiket elkaptunk, azok is rossz fiúk voltak akikkel nem tudott mit kezdeni. ~Létezik olyan hogy egy felnőtt nem tudja megvédeni magát? oO~ Kicsit megdöbbentem, és kezdek rájönni hogy egyre inkább veszítem el régi, idősebb énem, és kezdek úgy nézni a világra mintha nem is lettem volna még kissé tapasztaltabb, idősebb…

Majd jutalmunk egy torta volt, aminek gyorsan neki is álltunk. Azt hiszem Tachi talán lehetne vetélytársam evés terén, vagyis jelenleg. Nem is tudom, talán nincs is akkora étvágyam mint szokott, talán a meleg teheti, vagy a sok-sok furcsaság amit igyekszek ugyan felfogni, de elég nehézkesen megy. Így megpróbálom kihúzni a fiúnál a gyufát, kajacsatát produkálok, amit még Kota tanított nekem hogy hogy is kell, ügyesen célozni és eltalálni akár mozgó célpontot is. Persze jelen esetben a célpontom ült és alig pár centire volt a kanalamtól, így ha ezt is eltéveszem, kiharcoltam volna magamnak egy oklevelet bénasából. Sikersen felujjongtam mikor eltaláltam, majd vártam a reakcióját. Figyeltem a fiút, aki csupán letörölte az arcáról és lenyalta az újjáról. ~Nem ér >.> Az az én tortám><”~ Tört fel bennem az érzés, főleg hogy nem is a várt eredményt kaptam.
- Nem mondtam hogy nem kérek! – Mormogom, durcásan, majd merülök bele az evés folytatásába. Persze fél szemmel azért ügyelek, nehogy úgy akarjon visszatámadni mikor nem számítok rá… de erre nem került sor, bár talán csak Dokusai bácsi újabb produkciója miatt. Kaptunk bogyókat ami vissza változtat minket, és Tachi még extra módosításokat is kapott. oO Először mikor megláttam furcsa látványát nem tudtam mihez is kezdjek, hogy is kéne leregaálnom, vagy egyáltalán le kell-e… Majd bevillant hogy mi van ha le akarja magát tapiztatni, amit fel is hozott még a bejövetelünk idején…><” Ki kelltem magamból, majd azon kaptam magam hogy Tachi sem úgy reagálta le mint gondoltam…
- Még szép hogyn em! ><” – Vágok vissza kicsit magasabb hangon mint szerettem volna… Majd Dokusainak címzett mondatán, elfordultam és kuncogtam egy jót, majd bevillant hogy nekem is elég nagyok vannak…><” Tehát akkor azokat is visszataszítónak tartja?! >< Majd mintha gondolatot olvasna folytatja… Teljes zavarba jöttem, elvörödödtem, majd szinte éreztem hogy gőzölög a fejem a mondatától….><” ~Mi az hogy velem példálózik? ><” És hogy egy felnőtet kér hogy lesse meg őket…><”~ Csak hebegni is habogni tudtam… egyszerűen egy ép mondatot nem tudtam összerakni tiltakozásom jeléül…><” Valahogy kezdem kissé túl kipécézve érezni magam a mai nap, ami ugye nem muris. Először kislány leszek, majd kisfiú… majd Tachi is furcsa, morbid változásokon meg keresztül…
- Befejeztem. Mehetünk? – Töröltem meg a számat, és huppantam le a székről. Úgy döntöttem, mégiscsak vissza változok lánnyá, így használtam a kapszulát. Majd megindultam, vissza fordultam hogy jön-e Tachi vagy sem… én már kezdtem túl soknak érezni az itt történteket, és inkább megyek még mielőtt én is Tachi féle változáson mennék keresztül vagy hasonló. ><”
- Köszönöm szépen a tortát, és ha látjuk a srácokat gondoskodunk róluk megint. Szóval remélem sok tortája van még raktáron. – Hajoltam meg a mondat első felénél a másiknál meg szélesre húztam a szám. Nem hiszem hogy Dokusai örülne neki, de ezt nem bírtam megállni. Elvégre Ő tanított meg rá, hogy rossznak lenni néha jó. Tehát a rossz dolgok is csak relatívak, nézőpont kérdése.. hmm…
- Még sok helyet nem próbáltunk ki. Mihez lenne kedved? – Kérdezem a fiút, ha eljött velem. Ha ne mond semmit, javaslom a hullámvasutat.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 21 2014, 13:40

Zöld csapat

Dokusai csak még inkább nevet, már a könnyei is kicsordulnak, és inkább kinyitja nektek az ajtót (ami szerencsére elég nagy Tachinak is) és ha menni szeretnétek, hát menjetek. Még utánatok is int. A pirula hatására RenAi visszanyeri eredeti (gyerek) alakját.

Nyo... nem tudom, hogy ki mennyit akar még játszani. Ha élvezitek, akkor én nem zárom le sohasem... aki szeretné kérni saját magának a zárást, az írjon egy kilépő postot, meg nekem egy PM-et (mondjuk vasárnapig), őket jutalmazom, a többiek pedig addig játszanak, ameddig szeretnének... ha már egy event, meg vidámpark... :3

by **Chancery** Hétf. Júl. 21 2014, 22:22

//Kék csapat, Szanatórium//

A lila lufi (a ruhám sárga :3 ) lebeg. Mondjuk mi mást is tehetne? Héliummal van töltve, vagy legalábbis annak digitális változatával.
Ugyanis végül leeresztem a kezem és jobb híján a lufit bámulom, töprengve. Csak a kis főnix csipkelődése ébreszt fel a merengésből kicsit, rámosolygok és ha hagyja, megsimogatom a buksiját. Mintha azt akarná mondani, legyek bátor, ő hisz bennem, bízik abban, amit csinálok. Ha ez így van, akkor csak még jobban félek. Mi van akkor, ha az üvegcsét Utahime felé használom fel, és ezzel megölöm...?
Két kézzel szorítom az üveget, vigyázva azért, hogy ne törjön el, és imádkozom.
Ez most nem olyan szerepjáték-könyv, ahol visszalapozhatok, ha rosszul döntök. Itt, ha valami mellett leteszem a voksom, akkor annak következményei vannak, méghozzá visszafordíthatatlanul.
Az is igaz, hogy mivel az üvegcse csak egy adagot tartalmaz, nem használhatok fel belőle csupán csak egy cseppet. Ha a folyamatot elindítom, az végig is fog menni. És mivel más leírást nem tartalmaz, képtelen vagyok eldönteni, hogy nekem, vagy Utahimének van-e rá szüksége.
... Ha bár...
Az vajon eszébe jutott Kayabának, hogy ha én megiszom, akkor Uta álmába kerülök? Vajon gondolt egyáltalán ilyesmire? Vagy egész egyszerűen olyan könnyű az egész, hogy nevetséges gyerekjáték. Gyerekjáték.
Végignézek magamon. De hát gyerek vagyok!
-Álom! Egy zseni vagy! -mosolyodom el. A macska kérdőn néz vissza rám. -Mindig mondod, hogy az emberek mindent túlbonyolítanak. Szerintem most én is bonyolítok, pedig egyszerű az egész, mint az egyszer-egy.
Kinyitom az üvegcse dugóját és beleszagolok. Nem tudom, érzek-e akár bármit is, de a tekintetem nem igazán veszem le Utahime arcáról. Hiába tűnök most magabiztosnak, igazából a szívem az még mindig reszket a félelemtől. Mi van akkor, ha most rosszul döntöttem? Mi fog történni? Mert ha valami katasztrófa... akkor azt már én sem fogom túlélni.
-Drukkoljatok... -suttogom a két állat felé, majd egyik kezemmel megtámasztom Utahime állkapcsát. Kicsit szétnyitom a száját, éppen hogy. Várok pár másodpercet... majd az üvegcse nyitott száját az övéhez illesztem, miközben próbálom inkább az érveket felsorolni magamban, és elfelejteni az ellenérveket.
Talán pont azért kaptam én az üvegcsét, hogy beadhassam Utának.
Talán ha én innám meg, az önzőségnek számítana, és Utahimének vége lenne. Én pedig gyilkossá lennék.
Mindezek után nem tudok mást tenni. Várok a hatásra. Szólongatom Utahimét, kérlelem, hogy jöjjön vissza. Végül már megölelem, és úgy imádkozom Istenhez, Lelkem Főnixmadarához és mindenhez, ami szent, hogy elviselek én ezek után bármilyen Sorscsapást... csak adják, hogy a döntésem jó legyen.

by **Utahime** Kedd Júl. 22 2014, 00:24

~Kékek - Szanatórium~

A szellő simogatása és a fejhallgatóból szűrődő hangok olyan furcsa érzést keltettek bennem... De nem tudtam megmondani, miért is. Az első ok talán az lehetett, hogy a hangok, női, ráadásul talán gyermekinek tűnő hangok voltak. Semmiképp sem társíthatóak a rendőr úrhoz, akitől kaptam. Persze, más is beszélhet mellette, vagy ő is levette, s így más beszél bele... de ez testőr miért tenne ilyent? Vagy elhangoltam véletlenül, mikor csak úgy ledobtam a földre? Elgondolkodva pislogtam magam elé, majd vállat vonva megindultam a madárkám félé. Útra készen rámosolyogtam, hogy indulhatunk vissza. De láthatóan nem akarta, hogy felüljek rá. Már hozzám se szólt, csak óvatosan pillantgat felém... Hát nem ezt akarta? Hogy maradjak vele, és ne törődjek az elfelejtett dolgokkal? Hiszen csak egy kis időre engedtek el levegőzni, mert még rengeteg a tenni való. Legalábbis ezt mondták, mielőtt eljöttünk, nemde? Vagy csak átlátott a tervemen, hogy tovább kérdezősködjek a többiektől?
Kérdőn pislantottam vissza én is, és így álltunk egymással szemben, hosszú másodpercekig, míg a hangszóróból szűrődő hangok ki nem zökkentettek. Már régóta olyan érzésem van, mintha Rin velem lenne, és most ez a hang is... Pedig arra az egyre határozottan emlékszem, mikor láttam a kékesen csillogó tűzijátékként szétszóródni a játékban. De a hang mégsem az övé volt. Ismerős, de mégsem. Hasonlít, de nem az...
-Valami furát hallottam...- Motyogtam magam elé homlokom ráncolgatva, immár végképp okot szolgáltatva Falco aggodalmainak. A kezeimmel eltakartam a füleimet, a hangszórót befedve, hogy a hangokra figyelhessek. Miért ébrednék fel... ha egyszer ébren vagyok? Valószínűleg tényleg csatornát válthattam, és vissza is kéne találnom, hiszen most talán csak lehallgatok valakit... Nem akartam hallgatózni, mégis valami vonzott a hangban. Így csak füleltem tovább, és felnéztem a főnixre, majd elmosolyodva jeleztem. Ha nem akar a hátasom lenni, akkor maradunk.

Elmosolyodott, és én is. A bóbitámat lelapítottam, ahogy simogatott, és bátorítón csipogtam is valami "sikerülni fog" félét, még ha nem is érti. Bólintottam és Uta felé fordítottam a fejem, ellenőrizve az állapotát. Szerencsére nem lett rosszabb a nem egészen zökkenőmentes cipeléstől, de nem is javult a másik játékos közelségétől. Gondolhattam volna, hisz mielőtt üldözöttbe vettük a furákat beszélő NPC-t Aisuval, ő végig vele volt, és csak aludt... De miért nem ébred, ha én nem tudok segíteni, és egy ember kell? Reménykedve nézem az arcát. Végül a kedves lány, aki egész végig cipelt Uta helyett is, kitalált valamit, és gyorsan visszakaptam a fejem az NPC felé, nehogy szem elől tévesszem. Szúrós szemekkel figyeltem, hogy ne zavarja meg az Uta ébresztésére tett kísérletet.

by **Shukaku** Kedd Júl. 22 2014, 06:15

Kék csapat

Falco csak szomorúan mered Utahimére, csóválja a fejét, majd egy hirtelen mozdulattal egyszerűen dühösen gyomron is vágja vele. Haragszik. Haragszik, amiért itt hagyja. Az ütés a szokásos, valóságos reakciókat váltja ki, és az oly régóta nem érzett fájdalmat. Émelygés, hányinger, fulladozás... majd a világ elsötétül, és a lány köhécselve ébred a "valóságban". Az NPC Chan felé biccent, egy ilyesfajta ügyes voltál biccentéssel, majd egyszerűen kisétál az ajtón, amit ezúttal nyitva hagy nektek. Az ajtó másik oldalán az ikrek várakoznak.

by **Chancery** Kedd Júl. 22 2014, 13:51

//Kék csapat, Szanatórium//

Volt pici koromban - még ha nem is voltam ilyen kicsi - egy galambom. Egyszerű kis vadgalamb volt, aki minden nap ott ült az utca elején vagy közepén a dróton és nézte, ahogy sétálok haza a suliból. Bár talán a madár-agya fel sem fogta, hogy ugyanaz az ember vagyok, aki tegnap. Igaz, én sosem hittem abban, hogy közönséges madár lenne, mert mindig, ha rámosolyogtam, visszanézett, és burrogott kicsit. Amikor pedig az iskolában egyest kaptam, és összekulcsolt kézzel, imádkozva sétáltam haza, meghallgatott, majd az ég felé repült.
Mindig így volt. Ha össze volt kulcsolva a kezem, akkor elrepült, s ilyenkor otthon sosem kaptam ki a rossz jegy miatt. Csak akkor, ha eleve nem volt a szokásos helyén a galamb...
Aztán egyik nap hazafelé máshol találtam meg őt. A drótot tartó nagy villanyoszlop tövében, félig szétcincálva. Csillogó húsa már megkopott a rátapadt portól, és legyek döngicséltek fölötte. Egy macska elkaphatta, és vége volt. Onnantól kezdve nem segített hazafelé az ima. Mindig kikaptam. Tehettem akármit, az életem gyökerestül megváltozott, hisz ha valamit elrontottam, a védőangyalom már nem volt, hogy segítsen rajtam. Talán pont azért kellett meghalnia, mert túl sokszor vettem igénybe a hatalmát... És emiatt örök bűntudatot fogok érezni.
Évekbe telt, mire úgy gondolhattam, talán mégsem halt meg, egyszerűen csak átalakult, és most is itt van, láthatatlanul. Elvitte az üzenetem Istenhez vagy akárkihez, aki felelős a szerencséért odafent, és visszatért, némi porral a kezében. Utahime végül mozogni kezd, köhögni, az én torkomból pedig olyan hang tőr fel, megkönnyebbül sóhaj, mintha a szívemről szakadt volna le most egy hatalmas, megkeményedett darab. Egy kő.
Jól döntöttem... vagy legalábbis valaki elintézte, hogy jól dönthessek. Sőt... képes voltam döntést hozni. Hisz ismerem magam, normális esetben csak ültem és vártam volna... Ki tudja ezek után, az vajon vezetett volna-e eredményre.
-Szia ismét! -mosolyogtam, miközben jó szorosan öleltem Utát. Akkor engedtem csak el, mikor a könnyek nem nyomták tovább a szemem, hanem visszahúzódtak a helyükre. -Szerintem menjünk ki innen. Des már kint van, azt hiszem. Fel tudsz állni? -aggodalmaskodtam. A macska is közelebb lépett hozzánk, miután a Doki kiment, de azért szemmel tartotta őt is, az ajtót is, s azon túl az ikreket. Minden idegszála remegett az idegtől, kis selymes bundája pedig egyértelműen jelezte, hogy herótja van az egész házból és menni akar.

by **Utahime** Kedd Júl. 22 2014, 23:59

~Kékek - Szanatórium~

A fülemre szorítottam a kezeim, és a hangokra koncentráltam. Tisztán hallatszott egy lány hangja, aki ébredésre biztatott. Falcora mosolyogtam, hogy megnyugtassam, de ő tovább aggodalmaskodott. Nem akart velem repülni se, és nem akart már beszélni sem. Értetlenül néztem rá, próbáltam rájönni, hogy mi baja lehet. Hisz már mondtam, hogy nem hagyom el... Csak oda akarok repülni, ahonnan szól a hang... Végül egyszer csak lecsapott. Vagyis gyomron fejelt. Az ütés rég nem érzett hullámként vonult végig a testemen, az utolsó porcikámig éreztem a kínzó fájdalmat. Összegörnyedve hullottam a fűre, könnyeim mögül Falcot lesve... Miért!?

Chan megitatta a fiola tartalmát Utával, és a reakció nem sokat váratott magára. Előbb csak megremegett, majd fájdalmasan felkiáltott és összerándult az egész teste. Aggódva ugráltam közelebb, csak nem valami baj történt? A lufi lendült egyet, ahogy Chan átkarolta, majd ki is nyitotta a szemét... Tehát valóban csak ő segíthetett. Végre megnyugodhattam és az NPC is távozott, így egy hosszút sóhajtva fütyültem. Utához bújtam hát én is, hogy mihamarabb térjen magához.
A könnyeim lassan elmosták a tájat, s a homályból egy ismeretlen szoba képe tárult elém. A testem görcsbe rándult, s magzati pózt vettem fel, a hasamra szorítva az egyik kezem, másikat a szám elé. Köhögtem, öklendeztem, s úgy éreztem, mindjárt megfulladok... ez már a vég. De lassan észrevettem, hogy már el is múlt a fájdalom, s halkan hüppögve, szipogva néztem körül a szobában. Hol is vagyok most? Itt van Falco... egy fióka? És egy kislány. Az ő hangját hallottam az előbb!
-Köszönöm.- Néztem vissza rá, krokodil könnyeim fátyla mögül. Lassan ráeszméltem, mi is történhetett. Tehát egy álom volt. Végig itt voltam, ezen a furcsa helyen, és álmodtam... Vagyis nem egészen itt...
-Hol... vagyok?- Szipogtam a könnyeim törölgetve. A tűzmadár közelített, és először megijedtem tőle, de... most nem beszél. Csak egy bébi... akár a cica mellette. A madár dörgölőzött, aranyosan, s megsimogattam. Valóban akartam rajta repülni, s beszélni vele... de sokkal jobb, amíg még ilyen apró. Minden aranyosabb, amíg még kicsi... Bólintottam, jobb, ha mihamarabb elmegyünk erről az ijesztő helyről. Déziék már ki is mentek?
-Akkor megyünk mi is?- Kérdeztem, míg megpróbáltam felállni. Elsőre megszédültem kissé, majd hálásan a lány felé biccentettem, jelezve, hogy már jól vagyok. Az ajtó fele indulva már ismerő arcok fogadtak, a két testvér, kik a kalauzaink voltak a játék során... Jut eszembe, mi egy vidámparkban vagyunk épp....! Persze, épp az ijesztgetős felében, de...
-Megkeressük őket?- Kérdeztem már teljesen magamhoz térve, és megdörzsöltem az arcom még utoljára. Talán valami vidám játékot is találhatnánk, ha már itt vagyunk.

by **Desdemona** Vas. Júl. 27 2014, 23:32

//Játék vége//

Tehetetlenül fekszem, kikötözve egy ágyhoz. Nézem ahogy közeledem a kazán felé. Aisu idegesen figyel, most nem tehet ő se semmit, mert ha segíteni próbál akkor csökken az éltem…A világ összefolyik előttem, teljesen kétségbe estem…Majd Chan hangját hallom és kis idő után már tisztán látom magam mellet, amint lángokat alkot és azok segítségével próbálja elégetni a szíjakat amik az ágyhoz kötnek. Minden rendben haladt, kezdtem lenyugodni végre…mikor is a sors másképp határozott és ismét megriogatott minket. A szíjak szépen elégtek és már nem voltam megbéklyózva. Fel akartam ülni és köszönetet szerettem volna mondani Channak, mikor is lángra kaptam. Ne mértettem, hogy miért és miképp, de megtörtént. Élve elégtem. Bár nem járt fájdalommal, mint ahogy eredetileg történnie éne, de az iszonyatos forróságot éreztem. Nem tudtam mit tenni, hang nem jött ki a torkomon, akármennyire is szerettem volna felsikítani. Még láttam a körülöttem lévők rémült és meglepett tekintetét, majd minden elsötétedett…Nem tudom, hogy meddig tarthatott a sötétség, lehet néhány percig, lehet órákig. Csak arra emlékszem, hogy lángra gyúltam, majd a valahol a földön ébredek és Aisu aggódva néz rám. ~Elájultam volna? Vagy lehet, hogy csak egy rossz álom volt az előbbi?~ Futottak át a gondolatok a fejemben. De ez nem lehetett álom, biztos, hogy nem az volt. Felültem és a fejem fogva körbenéztem. A Vidámpark bejárata előtt voltam. Nem értettem, hogy miért és miképp kerültem ide, de itt voltam és még mindig gyerek voltam…Hirtelen szédülni kezdtem és ugyanazt a furcsa érzést éreztem mikor gyerekké változtam. Miután enyhült a szédülésem, feltűnt, hogy újra úgy nézek ki mint mielőtt ebbe a furcsa vidámparkba jöttem volna. Akkor számomra itt lenne a játék vége. Ez lenne a büntetés a tehetetlenségemért. Amiért csak hátráltattam a többieket…Mindenesetre érdekes egy kaland volt ez és elég tanulságos is. Most legalább rájöttem, hogy nem maradhattok ilyen. Kénytelen leszek változni, még akkor is ha nehéz lesz maga a folyamat. Aisu eléggé zavarodottan és aggodalmasan állt mellettem. Egy szót sem szólt és igazából most én se tudok mit mondani neki. Feltápászkodtam földről, egymásra néztünk a gólemmel és még egy utolsó pillantást vetve a Vidámpark felé, elindultunk haza…Lesz mit átbeszélnünk majd, de még mindketten elég zaklatottak vagyunk, most először is jobb lesz kipihenni a történteket és holnap átbeszélni a dolgokat.

//Köszönöm, hogy részt vehettem az eventen, még ha useri hibából hamar véget is ért számomra. Ez egy elég jó tanulság volt karinak még így is, hogy hamar vége lett. Smile

//

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 10:04

Nos... szerintem ez az event eddig bírta... ami már így is több amire első mesélésem alkalmából számítottam. Embarassed

Mindenkinek köszönöm szépen a játékot, nagyon ügyesek voltatok, és remélem, hogy legtöbbeteknek elnyerte a tetszését. A hibákból igyekszem tanulni és a későbbiekben javítani, vagy nem újra elkövetni. Bármiféle észrevétel van, azt továbbra is szívesen várom.

Ha valaki szeretne még játszani, annak természetesen készséggel mesélek tovább, ha erre van igény. Very Happy

A jutalmazás a Vakrandi eventhez hasonlatosan történik, van alap jutalom (öt posttól), és ha tíz postnál többet postoltatok, akkor pedig plusz anyagi juttatás, illetve egy sorsolt tárgy.

Játékos	Postok száma	Arany	Tárgy
Atoru	40	500+900=1400	Kidolgozott Bőrruha (+8 páncél)
Lancer	40	500+900=1400	Tompa Kopja/Rövid Kard/Buzogány (+2 erő)
Chan	24	500+420=920	Görbe Bot (+4 irányítás)
Utahime	24	500+420=920	Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
Jun	16	500+180=680	Gyenge Kinézet Kristály (aktiválása után egy körig úgy nézhetsz ki, mint valaki más)
Szophie	17	500+210=710	Rövid Pontosság Potion (1 támadás erejéig biztos találatot nyújt)
RenAi	14	500+120=620	Vastalpú Bakancs (+2 erő +2 gyorsaság)
Tachi	13	500+90=590	Gyenge Speciális Méreg (2 körig megakadályozza a speciális képesség működését, maximum 1 találatig marad a pengén)
Alex	10	500	-
Hinari	13	500+90	Könnyű Kard (+1 erő +1 gyorsaság)
Des	18	500+240=740	Halvány Füst Kristály (a földnek vágva egy füstöt képez, amiben csak a látás jártassággal rendelkezők látnak, a füst két körig tart)
Judy	7	500	-
Meredith	5	500	-
Aidor	4	400	-
Maci	2	200	-
Kazuma	1	100	-

Természetesen minden ereklyét, amit a vidámparkban gyűjtögettetek megtarthatjátok emlékbe, semmi sem tűnik el, amikor kiléptek a kapun. :3

by **Hinari** Vas. Aug. 10 2014, 15:38

Értetlenül néztem a bácsira, még a fejemet is félrebillentettem kissé, ám nem sokáig tudtam tartani ezt a pozíciót, hiszen ajkaim önkéntelenül is vidám mosolyra húzódtak.
- Buta vagy, bácsi, a dinnyés kard nem tud sebezni, de nem ám! – magyaráztam neki, s bár megtehettem volna, hogy én is megsértődök, most mégse volt hozzá kedvem – És egyébként is, a hősök soha nem támadnak orvul – tettem még hozzá, majd elnézően ingattam a fejem. Ez a cukros-mogyorós kannibálbácsi semmit sem tudott a hősökről.
Aztán Alex is elkezdett beszélni, én pedig hevesen bólogattam, majd amikor a bácsi rákérdezett, miről is beszélgethetnénk, hümmögtem egy sort. Viszont látszólag Alexre figyelt a bácsi, és csak őrá, így hamar abbahagytam a gondolkodást, és ha nem szorított volna olyan erősen, még a karjaimat is keresztbe fontam volna. Most már volt kedvem megsértődni, és meg is tettem! Fejemet én is felszegtem, úgy ahogyan az előbb a bácsitól láttam, szám lefelé görbült, sehogy sem tetszett, hogy a kannibácsi nem tesz le, és mégcsak oda se figyel rám. Irigykedve néztem Alexre, aki csillogó szemmel beszélt, de azért én sem hagytam ám magam!
- Beszélgethetünk sok csomó dologról, ha szeretnéd mesélhetünk neked a hősökről, te biztosan nem ismered őket, pedig nagyon jók ám! Hmm, de igazából az mesélés lenne nem beszélgetés… - szomorodtam el egy pillanatra, majd a bácsi szemeibe néztem, kíváncsian – Te miket szeretsz? Mármint, az emberek evésén kívül. Szeretsz kígyót bűvölni, sokat gyakoroltál? Honnan szerezted a kígyókat? Én a sárkányokat jobban szeretem – kérdezgettem a bácsit, érdekesnek tűnt, és mostmár nem is látszott annyira gonosznak, mint eddig – És te, Alex? Milyen állatot szeretsz? – fordultam a fiú felé lelkesen, majd tekintetemmel Rufuszt kerestem, s nevettem rá – Rufusz, és te? – tettem fel neki is a kérdést, olyan jó lett volna együtt beszélgetni, s annyira kíváncsi voltam, hogy a túlsó part és a kijutás már nem is érdekelt olyan nagyon. Csak egy kicskét, talán… majd ha már mind kibeszélgettük magunkat. *.*

by **Cardinal** Csüt. Aug. 21 2014, 16:10

Jutalmak beírva, Maci örökségét (180 arany) Suzume kapta.

by Ajánlott tartalom