[Event] Vidámpark!

//Sárga csapat//

Fegyvereink hatására eltűntek a félelmeink. Többet már vissza se jönnek, gondolom én, ahogyan el is mondták, más gyerekekhez mennek, máshol van dolguk. A mi dolgunk pedig itt befejeződött.Ennek ellenére Atoru várni szeretne, amit meg is értek, hiszen nincs hová mennünk. Nem sokára azonban benyitnak az ikrek. Hát mégis élnek. Jeeej ^o^/ A nyakukba is ugrok. Természetesen a lánynak.

-Hát éltek? \^o^/ -kérdezem a nyilvánvalót...vagy...oké, ez bunkó volt. Ezek nem is éltek lehet sohasem. Na mindegy. A fiú már adja is a jutalmunkat, egy kupon, amit majd a kijáratnál válthatunk be. – Köszi. ^o^/ Mosolyoghatnátok kicsit, igaza van Atorunak.

Leszállok az ikerlányról és elveszem a fiútól a felém nyújtott kupont és elrakom. Úgy látom Atoru szeretne mondani valamit amit még az előbb elkezdtek, tehát felé fordulok.

-Tessék Atoru, várom, az ajándék mindig jó. ^o^ -ötlete kicsit meghökkentett, de ennek ellenére ez egy szép ajándék. Nem ismerem még a fiút, de nem ezek után amit láttam róla, nem tűnik rossz embernek és egyébb negatív jelzőket sem találok rá. Szóval még szép, hogy elfogadom az ajándékát. –Naná, benne vagyok, mától hivatalosan is barátok vagyunk akkor. ^o^/ Menjünk is örökítsük meg ezt a szép pillanatot a Nosztalgiafotónál, és ott végre megjavíthatják az ingemet is. De időnk mint a tenger, nyugodtan ugrálj, de én csak oldalról nézlek majd. Nem az én stílusom ez.

Hát..így szereztem egy barátot. Remélem hosszú életű barátság lesz, nem csak addig tart majd ameddig egy csapatba vagyunk. Meg is kell ismernem majd, mert a múltján kívül nem tudok túl sokat róla. És arról is csak annyit,hogy meghalt a testvére. De erről ráérünk gondolkozni ha vége a vidámparknak. Most még megvárom Atorut és ha nincs ellenvetése, indulhatunk is az Ajándékbolt és Nosztalgiafotóhoz.

//Kék csapat, Szanatórium, Gyógyszertár//

Ahogy a káosz kezd kicsit elapadni, és végre értem a helyzetem, kezdek lassan meg is nyugodni. Van egy sanda gyanúm, hogy Richard Parker ezt érezvén maga is lecsillapodik, de a tenger és a csónak tigrise várat magára, hogy megjelenjen és okos tanáccsal lásson el. Sejtem, hogy valami elválasztott minket egymással a macskámmal, de jelenleg ez nem is tűnik akkora problémának; jobban aggódom Desdemona és Utahime állapota felől.
Az idegesség végül csak fokozódik, ahogy egymás mondatait befejezve folyamatosan tömik a fejem. Igen, nem kell elmondani kétszer, elsőre is felfogtam. Ökölbe szorított kezembe kapom végül az üvegcsét és teljes erővel feléjük dobom - kárt úgyse tehetek bennük, tekintve, hogy szellemek, de a lepcses pofájukat talán elhallgattathatom.
-Nem érdekel! Megmondtam, Jay és a barátaim nélkül semmiképp nem maradok itt! -robban ki belőlem, szavaimat komolyan gondolom, a kislányos hang ezt mégsem erősíti meg igazán, ez pedig csak még jobban dühít. Csorgó könnyekkel nézek fel remélhetőleg igencsak meglepett pofájukra, ami most nem is tűnik olyan barátságosnak, mint akkor, mikor beléptünk ide. -Majd haladok előre, ha kinyílik a kapu, kész! Téma lezárva, és nem akarok ezen tovább lovagolni!
Fejben mégis megteszem. Hisz igen, hiszek a Sorsban, tudom, hogy nem csak mi járjuk az utunkat, hanem van valami (vagy valaki), aki akadályokat rak elénk, megjutalmaz, megbüntet... igazságosan vagy igazságtalanul.
A gond az, hogy nem rájuk vagyok dühös, hanem magamra. Arra, hogy Desdemona és Utahime utánam jöttek, most pedig bajban vannak, nagyobb bajban, mint én. Hisz nekem csak ezen kellett választanom, és nem is volt végül nehéz, mikor tudtam, mik az opciók, mik a következmények. Egyszerűen nem tértem le az eddig járt ösvényről; élem az életem a SAO-ban, amíg lehet, és ha egyszer véget ér, nekikezdek munkát keresni, hogy minél előbb Jay-el lehessek. Persze ez már úgyse csupán rajtam fog múlni. Meg fogom keresni mindazokat, akiket itt megismertem, és rendszeresen tartom velük a kapcsolatot. Nem fogom hagyni, hogy ezek az évek csak úgy eltűnjenek a semmiben, ha már egyszer el kell tűnnie.
Utahime mellé telepszem. Kezeim a vállán pihennek, néha megrázom, hogy ébredezik-e. Közben remélem, hogy Álomkelő, már ha látta, mi történt, elindult Desdemona keresésére... vagy ha ő nem is, de talán a másik két pet bizonyára.
-Velük mit műveltek...? -kérdezem végül nyugodtabb hangnemben, a szememet le sem véve Utahime borzos hajáról. -Ugye nem esik bajuk? Segíthetek nekik...?
Most, hogy én lezártnak tartom a saját részem, nagyon remélem, hogy a válasz igen.

//Sárga csapat, Ajándékbolt és Nosztalgiafotó, Atoru beleegyezésével//
Végigvágtatunk a vidámpark eléggé nagy részén, az egyik széléhez kellett mennünk. Én nem láttam senki olyat akit ismernék, Atoru-ról nem tudom. Szemem a karszallagomra tévedt, ennek hála majdnem fel is döntöttem pár embert. De amiért odanéztem, abban megbizonyosodtam. Jegyünk alig van már csak négy darab, nem lenne túl szerencsés elveszteni azokat. Egy újabb vörös játékot sem lenne szerencsés megkockáztatni ennyi jeggyel, pedig szeretném. >< Kíváncsi vagyok arra a Tükörlabirintusra is, vagy mi volt az. De nem, most fényképezkedni megyünk. Meg megcsináltatni az ingemet. Nem maradhat így.
Na, már itt is vagyunk. Négy sátor, gondolom négy bolt, vagy ilyesmi. Kék sátor, páncélkovács. Áll a felirat, vajon az ingem páncélnak számít e? Van egy könnyebb megoldás.

- Hol lehet megjavíttatni az ingem???- kiáltom el magam, hogy minden sátorba belehessen hallani. Remélem erre reagálnak és megtudom pontosan hová kell menni. Ezután Atoru felé fordulok, akit remélem nem süketítettem meg ezzel.- Először megcsináltatom az ingem, aztán mehetünk fotózkodni, ha benne vagy. Szétnézhetsz addig az ajándékboltban is ha gondolod. Adhatsz nekem szuvenírt. \^o^/ Amint megvagyunk a fotóval és az ingemmel, szétnézek én is az üzletben. Jó szórakozást addig is. Bár jöhetsz velem ingjavítóba is. –mondom és körbenézek, várván melyik sátorból dugja ki valaki a fejét, hogy ide-ide gyerekek...gyerekek...mennyire nem szeretem én ezt még mindig. Na mindegy, ideje megszokni. Viszont kíváncsi vagyok az a kupon amit kaptunk, mit rejthet. Lehet majd egy „legyőztem a félelmemet, kemény vagyok”, szobor? Ááá...ez a rossz kíváncsш természet. A figyelmem legalább elterelem róla. Hol vannak már ezek a dolgozók?

Jegyeim: 4/10

//Sárga Csapat, Ajándékbolt és Nosztalgiafotó//

Lancer elfogadta a kézfogásom! \o/ - örvendtem magamban. Így már hivatalosan is barátok lettünk! ^o^/ Így jó is lesz, talán majd ő sem lesz többet magányos. Lancer viszont ugrálni nem akart, így én sem ugráltam. Inkább elindultunk, hogy megjavíttassuk Lancer kiszakadt ingjét. Így egy kicsit furán nézett ki, mintha valami frakkban lenne, ami virágmintás. x3 De ezt inkább nem mondtam neki, hiszen lehet, hogy rossz néven venné. Nem sokára meg is érkeztünk a sátrakhoz, pontosan öthöz. Hm… De vajon hol csinálják meg? A gondolkodásomból Lancer hirtelen kiáltása ugrasztott ki, hogy majd nem szívrohamot kaptam. Valamiért nem jók az idegeim. Mindenesetre Lancer is bocsánatot kért.
- Ugyan-ugyan, semmiség. Ez a legcélravezetőbb módja, hogy gyorsan megtaláljuk azt, amit keresünk. – mondtam neki. Ez a fiú teli van élettel, és energiával, amivel másokat is fel tud villanyozni. És ez az egyik legjobb tulajdonsága. Közben felvetette a lehetőséget, hogy elmehetek vele megjavíttatni az ingjét, vagy pedig szétnézhetek az ajándék boltban.
- Hm-hm. Szerintem szétnézek az ajándék boltban, hátha találok valami jó kis dolgot. – mondtam neki. – A fotózásban pedig természetesen benne vagyok. ^^- tetem még gyorsan hozzá, mielőtt félreértené, hogy miért nem válaszolok. Az lesz majd az igazi emlék a számunkra, de még valamit szeretnék venni neki is, hogy azért kapjon valami személyeset is. De mi legyen az? Talán valami bögre? Vagy talán egy fegyver, - természetesen nem igazi – amin valami jó kis felirat díszeleg. Vagy egy ing? Vagy talán egy karkötő? De nem, az a lányoknak szokott lenni, mi pedig férfiak vagyunk. :arrogant:Jobban mondva, kisfiúk… ._. De akkor is! >.< Ahj.. mindegy, majd ott bent eldöntöm.
- Majd a fotósnál találkozunk Lancer! – intettem még egyet a fiúnak, mielőtt elindultam volna az ajándékbolt felé. Már kíváncsi vagyok, hogy mit fogok bent találni, de ez nem sokára úgy is kiderül.

Jegyek: 4/10

//Kék csapat, Szanatórium, Gyógyszertár//

Kavarog a gyomrom, vagy a fejem... nem is tudom. Azt hiszem, ismét kifordultam kissé önmagamból, miután karba tett kézzel, duzzogó ábrázattal megszólalok.
-Dehogy ölök hírvivőt.
Bólintásukat már nem igen tudom hova tenni, de nem is akarom ismét megkérdezni tőlük, a biztonság kedvéért. Úgy érzem, nem kéne már túl sok időt pazarolnom, ezek pedig mire megszólalnak, megkötök egy sálat.
Most akkor nem fog bajuk esni, vagy segíthetek nekik? Vagy mindkettő? És ha segíthetek, akkor hogyan?
Míg egyik kezem végül ismét kiszabadul a másik szorításából és Utahime vállára vándorol, eszembe jut valami, amit teljesen el is felejtettem; a petek! Oké, az kissé cinkes, hogy először Falco jutott eszembe, és csak utána Álomkelő, de ha erről ő nem tud soha, az nem is fog neki fájni. >.>
Már egy ideje nem láttam őket... és Desdemonát sem. Hiába ráncolom a homlokom és próbálok visszaemlékezni, csak a füst jut eszembe, ami eltakart minket egymás szeme elől egy időre. A szívem elkezd hevesebben verni, és van egy olyan érzésem, hogy igazi bajban nem Utahime van... hanem Desdemona, vagy a petek. Esetleg mindahányan. Másodpercről másodpercre jobban zavar, hogy nincsenek körülöttem, főleg Álomkelő, aki eddig még csak olyan küldetések alkalmán hagyott el, ahol muszáj volt. Ahol elszakítottak minket egymástól.
Egy apró pillanatra felrémlik előttem a kép a kastélyból, majd az erdőből, ahol végig kellett néznem, ahogy előző petem hasonmása kibelezi a kiscicát... Fejemet rázva próbálom kiverni fejemből a jelenetet, és rábírni magamat arra, hogy koncentráljak a jelenre. Ha Álomkelő most nem lehet a segítségemre, akkor nekem kell mérlegelnem és döntést hoznom. Utahime a jelek szerint egyszerűen elájult, esetleg álmodik, ezen pedig nem sokat segíthetek. Megpróbáltam már ébresztgetni, de semmi hatása nem volt; talán várnom kell egy kicsit, vagy rábízni, hogy képes-e magától felkelni. De Desdemona...
-Ti... -nézek az ikrek felé, és rájövök, hogy valószínűleg nem szakadnának el egymástól; bár mintha ezt mondták is volna már. Tehát nem kérhetem meg őket, hogy egyikük maradjon itt Utával, a másik pedig segítsen megkeresni Desdemonát. Eh, idegesítő ikrek ._.
Nem tehetek mást, bíznom kell abban, hogy Utának nem esik bántódása arra a pici időre, amíg egyedül kell hagyjam; mert érzem, hogy nincs más választásom. Lehunyom kicsit a szemem és próbálom felidézni az óceán illatát és a tigris morgását, hát ha így kapcsolatba léphetek a macskámmal, de nem sikerül. Valami blokkolhatja azt a picike kis kommunikációs rendszerünket is, ami még megadatott nekünk kölyökkorunkban. A lila nyuszi végül feljebb emelkedik, ahogy feltápászkodom a földről, leporolom kis sárga ruhácskámat és elszántan az ikrekre nézek.
-Hol van Desdemona? Segítetek megkeresni?
Próbálok olyan kedves hangon beszélni, amennyire csak növekvő idegességemben telik tőlem. Ha segítenek, akkor még utolsó kísérletet teszek egy kis vállmozgatással felébreszteni Utát, majd elregélve egy gyors imát kilépek velük az ajtón, hogy lássam, mi a helyzet odakint, hogy van-e bármilyen támpontom arra, merre vihették vagy merre mehetett a lány. Ha megtagadják a segítségnyújtást, akkor csak Utahime felügyeletét kérem tőlük, és egyedül indulok útnak.
Azt mondjuk nem is sejtem, hogy Álomkelő továbbra is a polcok mögül figyel, és hozzám hasonlóan viszonyul a dolgokhoz. Ha az ikrek velem jönnek, ő marad Utahime mellett. Ha az ikrek maradni akarnak, ő követ engem, amennyire tud.

//Sárga csapat//

Egy bólintással nyugtázom Atoru véleményét, majd odafordulok a sátor felé, ahonnan mozgolódást hallok. Először csak egy kart látok. Eléggé izmos, tehát erősnek tűnik. De a kettő nem egyenlő. Utána kijön rajta egy...törpe? Valami olyasmi. Mostmár azt is elhiszem, hogy erős, nem csak izmos. Állítólag ő megtudja javítani az ingem. Kicsit nehéz elképzelnem ahogyan hímez és varr...bár gondolom itt ez sem így működik, majd kattint kettőt és kész. Szólt is hozzám, hogy fáradjak be. Nem pont így, de ez volt a lényege. Bemegyek, majd újra elmondom mit szeretném. Most elmesélem a történetét is a dolognak.

-Hát az úgy volt, hogy egy szanatóriumba mentünk. Ketten, a barátommal. Akkor még nem volt az, a szanatóriumban lépett elő. \^o^/ Hol is tartottam? Ja igen...ott aztán a félelmeinkkel kellett megküzdenünk. Nekem is jött a sajátom, egy hülye csáppal, ha jól emlékszem. Az szétszaggatta az ingem. Ugye milyen szörnyű baleset? Pedig ez a kedvencem. Megtudja javítani? Mi lesz az ára?

Ennyi beszéd bőven elég volt, szerintem így is megunta már. Állok és várom, hogy mit válaszol. Vajon Atoru mit talál majd az ajándékboltban? Nekem is illene majd benéznem oda és venni neki valamit. Bár..eléggé szegény vagyok, de nem hiszem, hogy olyan drágák lennének a holmik. Vagy esetleg készítek neki egy saját, egyedi pólót. Egy „Lancer barátja vagyok, beee „ feliratú meg is teszi. Biztos örülne neki és ez lenne a kedvence. \^o^/ Meg is kérdezem a boltostól, árulnak e valahol ilyesmit.

-Lehet valahol egyedi pólót készíttetni? Ha igen, szeretném igénybe venni.

álkékek
Vártam egy pár pillanatot a rejtekem mögött rejtőzve, majd a tökéletes pillanatban előbukkantam, és mint akit méhek üldöznek rohantam a picinyke "folyó" felé, ahol hamarosan vízbe is mártottam a lila kis csodám, hamar feltöltve annak tárát, és most már egyenlő esélyekkel szállhatok szembe a két libával. A következő lépések pedig már pofon egyszerűen haladtak, foglyul ejteni az egyiket, és elkobozni a fegyvereiket. Ugyan nem lőttek rám miközben töltöttem, de már épp elég vizet kaptam ahhoz, hogy a ruhám teljesen átázzon, és a testemhez tapadjon. Rettenetes érzés még idebent is vizes ruhában szaladni, érezni ahogy egy pillanatra beszökik a levegő a ruhám alá, majd ismét hozzátapad a textil. De ami ennél is idegesítőbb az a cipőm cuppogása, ahogyan lépkedek. De a lényeg sikerült, amint a lány fejéhez szegeztem a sajátomat, máris nőttek az esélyeim.
- Te is dobd el a fegyvert - utasítottam a másik lányt - és ne próbálkozz semmivel vagy szétloccsantom az agyad. - Talán ez egy kicsit túlzás volt, sőt több mint túlzás. Ráadásul egy vízipisztollyal egyáltalán szét lehet lőni bárki agyát? Nem sok esélyt látok rá, de jól hangzik, ha megtartom a stílust talán többre is jutok, mint egy kis hatalom. De ennél most sokkal fontosabb az a bizonyos kincses barlang.
- Miféle kincses barlang? - kérdeztem gyanakvóan, miközben kicsit lentebb engedtem a kezem, nem túlságosan, de annyira, hogy rendesen kapjon levegőt a lány és ne fáradjon a nyaka... apropó nyakfáradás? Létezik itt egyáltalán ilyen? Mindegy is.. - Mutasd az utat, amíg oda nem érünk, nem engedem el... és ha bármire is készültök számíts rá, hogy az egész tárat a fejére zúdítom. Csak egy mozdulatomba telik az egész.

//Sárga csapat//

Lancer beleegyezését adta, így elindultam a sátor felé. Komolyan kéne gondolkoznom, hogy mégis mit fogok venni neki. *Ugyan, csak nem lesz bent olyan sok áru, biztosan könnyen tudok majd választani.* Közelebb léptem a sátor bejáratához, és már léptem volna be, mikor egy kéz nyúlt a vállam felé. Megriadtam, de egyelőre semmilyen más reakcióról nem adtam tanúságot. A karhoz tartozó élőlény egy kissé furcsa volt, az eddigiekhez képest. Persze csak NJK-k szemszögéből, mobnak simán elmehetne ilyen külsővel. Azonban ez egy NJK, és úgy látszik, hogy egy kissé - számomra legalább is- irritáló személyiséggel áldották meg. Ez a tipikus behízelgő, minden hájjal megkent, ravaszdi jellem. Ezt valahogy nem tudtam elviselni. Azonban ez az ember, akarom mondani élőlény tud egyedül segíteni abban, hogy valamilyen ajándékot találjak Lancer számára. Ahogy beljebb léptem – vagy inkább lökődtem? -, egyből elámultam. A kisfickó egyáltalán nem túlzott azzal, hogy itt bármi megtalálható. Hajaj, ez bizony gond. Így hogyan válasszak?
- Előbb csak körülnézek, és ha megvan az, amire gondoltam, akkor szólok. – mondtam az árusnak és elindultam körülnézni. Volt itt minden! Kisebb nagyobb állatszobrok, idézetes képek, vicces mondatok, „Hülyével vagyok ->” feliratú pólók, karperecek és miegymás. Na, most mit válasszak? Ez bizony nehéz lesz, főleg, mert nem tudom, hogy Lancer minek örülne igazán. Hm… talán valami jó kis szöveggel ellátott tárgy kéne, mondjuk egy bögre, vagy hasonló. Mondjuk, a „Legjobb harcművésznek!”, vagy „A legjobb barátnak” felirattal. De örülne neki? Ezt nem tudhatom biztosan. És az, hogy ennyi minden van itt, csak még jobban nehezíti a dolgomat. De persze azt is tudom, hogy a szándék a lényeg, de szeretném a legjobbat adni neki. De mi lehet az? Én nem értek az ajándékozáshoz. Mindegy, veszek neki egy bögrét, azt legalább használni is tudja.
- Elnézést, eladó bácsi. – kezdtem bele a mondandómba. – Van magánál olyan bögre, amin olyasmi feliratok vannak, mint például „A legjobb harcművész” vagy „A legjobb barát”? Esetleg valami barátoknak való ajándéka, hogyha ilyenek nincsenek? – kérdeztem meg végül, biztos, ami biztos. Egy jó eladó mindig tudja, mi kell a vevőnek… és hogy hogyan tudja eladni neki a legdrágábban.

//Sárga csapat//

Hallgatok a törp szavaira és leveszem az ingem, majd odanyújtom neki. Kedves bácsi. Ááá...túlságosan kezdem megszokni ezt a gyerek szerepet, már lepácsiztam ezt a...valakit. Nem is tudom még a nevét.

-És önt hogy hívják?^o^/ -talán akkor is magáznom kellene, ha a valódi alakomban lennék, eléggé öregnek tűnik. Valamiért mindig öregnek képzelem el a kovácsokat és ez ellen most sem adtak nekem okot. - Akkor tessék rendbehozni. ^o^/ Én kérek elnézést, nem sértésnek szántam. ˘˘ De egy ölelést szívesen adok érte...vagy kézfogást. ^o^/ Az ugye nem sértés? Egyedi alatt...hmm...hát amire én döntöm el, mi lesz ráírva, vagy akár kép is kerülhet rá, ilyesmire gondoltam egyedi alatt. Egy Atoru nevű barátomnak lesz, szeretnék egyedit adni neki. Bár ilyen kérdésekkel szerintem az ajándékboltban kell érdeklődnöm, csak valamiért a pólókról egy páncélbolt ugrott be.

Kifújom a szuszt, már ami még maradt bennem egy ilyen szöveg után. Elkellene dönteni melyik játékhoz megyünk ezután. A Céllövölde mellett elsétáltam a jegyes baleseteknél, de az valahogy nem hoz annyira lázba. Nincs benne semmi izgalom, még sárkányok sem. Most Atorura fogok hallgatni, elvégre őt meg sem kérdeztem még, hová szeretne menni. Ejnye, rossz barát vagyok, nem törődöm azzal, ő mit szeretne. Kicsit félősnek tűnt, nem sértésként mondom, lehet egy nyugodt játék mellett dönt majd. Vagy elmegyünk enni egy sütit. ^o^/ Adjuk meg a módját, hogy barátok lettünk, ünnepeljünk. ^o^/ Pezsgőt mindenkinek! Természetesen csak a gyerek verziót...nem hiszem hogy a másik fajtával kiszolgálnának, vagy hogy egyáltalán lehetne kapni itt, elvégre ez egy vidámpark.

Jegyeim: 4/10

//Sárga csapat//

Az árus segített mindenben, és elég kedves is volt velem. Azonban ameddig kutakodtam, volt egy olyan érzésem, hogy figyel engem… De lehet, hogy csak paranoiás vagyok, mert ez a Szanatórium nagyon is kikészített.  Most majd egy kis kikapcsolódó játék kéne, de mi legyen az? Talán menjünk a Céllövöldéhez? Vagy valamelyik másikhoz? Majd kint jobban megnézem ezeket a helyeket, most ezzel nem fogok vesződni, előbb az ajándékot kéne megvennem. Közben a boltos is visszatért, és már hozta is a két bögrét. Igazat mondott, amikor azt mondta, hogy itt minden van. Egy igazi régiség és kiskereskedésben érzem magam, ennek a sok dolognak a láttán. Szobrok, dísztárgyak, ékszerek, amit csak ellehet képzelni. Közben az árus elmondta, hogy akár egy képet is rárak, hogyha hozok egy fotókristályt. Itt felcsillant a szemem. Akkor már nem csak, hogy ajándék lesz, de tényleg névre szóló és személyes. Már csak azt kell eldöntenem, hogy mégis melyik legyen? Mivel nem hinném, hogy olyan sok fotót készíthetünk majd, plusz a jegyeimmel is spórolnom kéne, mivel az a Szanatórium eléggé megvágta a készleteimet. De sebaj, akkor majd csak egyet veszek. De melyik legyen? A „Legjobb barát” felirat jó lenne, hiszen az sokkal barátságosabb, viszont a „Legjobb Harcművész” pedig kiemelné azt, hogy milyen jó harcos… akarom mondani, harcművész. Eh… nehéz a választás.
- Eto… Nincs véletlenül egy olyan is, amin mindkét felirat szerepel? Ha lenne, akkor majd azt venném meg. – próbáltam valami mentő ötlettel előállni, hogy ne kelljen választanom a bögrék között. Igazából a színe az nagyon nem érdekelt, amíg nem rózsaszín, addig jó lesz. Csak az a baj, hogy még annyira nem ismerem Lancer. ._. Mert az rendben, hogy küldetéseken találkozunk, és most is együtt vagyunk az eventen, de ez még nem jelenti azt, hogy ismerem. Majd egyszer elkéne beszélgetnem vele. De ez még várhat, most mindenesetre az kéne, hogy megtudjam, mennyibe is kerül egy ilyen bögre.
- Boltos bácsi, egy ilyen bögre mennyibe kerül? – kérdeztem a lehető leggyerekesebb arccal. Reméltem, hogy valami fizethető árat fog mondani, mivel ha túl sok lesz, akkor sajna üres kézzel állhatok Lancer elé, amit nem szeretnék.

Jegyek: 4/10

//Jéggolyók----> Szanatórium - Kórterem//

Báránykák…Miért többes számban beszél?...Talán van kint Aisuval még egy pet. Úgy kissé bajosabb, hisz akkor a másikra is figyelnem kell. Olyan tehetetlennek érzem magam. Nem is csak érzem, hisz tényleg az vagyok. A bácsi közben megáll és visszanéz rám, egy kérdést is tesz fel. Az elsőre csak biccentek egyet. Majd a következő kérdése. Nos, így kikötözve nem sokat tudok tenni értük. Sőt ez a többes szám zavar nagyon is. Melyik pet jöhetett még Aisuval?...Talán jött mindegyikük. Most más petjéért is felelnem kellesz és ha baja esik az csak is az én hibám lesz. Bár igaz inkább a „báránykák” azok akik rám vigyáznak. Jóval erősebbek mint amilyennek tűnnek. De vissza kérdéshez. úgy kellene válasz adnom, hogy mindenképp beengedje őket. Kint lehet nagyobb veszélybe vannak, hisz kitudja mik járkálnak ebben a szanatóriumban. Nyeltem egy nagyot és szóra nyitottam szám. Nehéz volt beszélnem a hangom még mindig gyenge és elhaló, a félelem jól hallható a hangomon.
-Azok az én báránykáim. Mármint egyikük biztos az enyém. Erősebbek azok a báránykák nálam, tudnak magukra vigyázni. Kérem engedje be őket, aggódnak miattam…ha…ha bejöhetnek megnyugszanak…
Vállat vont és az ajtóhoz ment. De nem nyitotta ki, csak kinéz a kémlelő nyíláson. A magyarázatot se hallottam még és most nem is velem foglakozik, hanem a kint lévő petekkel. Nem tudok teljesen nyugodt maradni és így azt se tudom mg mitévő legyek. Ahhoz, hogy kiszabaduljak túl gyenge vagyok. A szabaduláshoz segítségre van szükségem. Segíteni pedig csak az ajtó túloldalán lévő „báránykák” tudnak jelenleg. Olyan tehetetlen vagyok, miért nem tudok tenni semmit sem…


Hallom lépteket. Várok, készenlétben vagyok. De ahogy kiderül hiába, az ajtót nem nyitották ki. Valami kis nyílást nyitottak ki az ajtón és onnan néztek ki ránk. Egy nyugodt és mély hang volt az ami kiszólt onnan. De miért hív minket báránykáknak? Mi nem vagyunk azok. Még csak nem is hasonlítunk bárányokra. Nem értem. Milyen buta egy ember ez. Mi szeretnénk?...Ez egyértelmű nem?...Tényleg buta. Falco beszél hozzá, bár nem tudom, hogy érti e ez az ember őt.
~Be szeretnénk menni!
Ohh…igaz is nem hallja amit mondok. De egy ilyen valaki, aki csak úgy elrabolja a gazdámat, nem is méltó arra, hogy hallhasson engem. Felemelkedem a nyílás magasságába és kopogok egyet közvetlen a nyílás mellé, majd a kilincsre mutatok. Remélem érteni fogja, hogy mit akarok. Remélem, nem olyan buta, hogy nem értse. Majd Falcora nézek.
~Nem látom bent. Csak az elrablót látom, nem látok mögé. De tudom, hogy itt van. Láttam, hogy idehozza.
Majd vissza néztem a nyílásba. Figyeltem a személyt aki idehozta gazdám. Vártam ,hogy be engedjen minket. Hisz elég egyértelmű a szándékunk és már el is mutogattam neki. Ha ezek után se fog beengedni minket, akkor tényleg nagyon buta lehet. Inkább kopogtam megint ugyanúgy mint az előbb és újra kilincsre mutattam. Most már tényleg érteni kell, hogy mit karunk. A napnál is világosabb a dolog. Ugyan mi másért lennénk itt az ajtóba és dörömbölnénk rajta, ha nem azért, hogy jelmezük be kívánunk menni az ajtón.

//Kék csapat, Szanatórium, gyógyszertár - majd kórterem (?) ajtaja előtt//

-Azért a fejem nem kell leharapni. -morgom dühösen, majd ismét Utára nézve próbálok valamit kigondolni. Tényleg nem lenne jó itt hagyni egyedül, viszont Desdemonát is meg kell találjam. Ha a macskám velem lehetne, sokkal könnyebb lenne a dolgom, de egyértelmű, hogy a Szanatórium úgy gondolta, elragadja tőlem.
Az ikrektől sok segítséget nem várhatok, ez már világos. Ez az egy helyben topogás részükről jobban idegesít, mint bármi más ezen a helyen, így jobb is, ha lehetőleg lemondok róluk.
Eltelik tán egy percbe is, mikor eszembe jut valami. Dokusai. A Segítőivé tett minket, igaz? És adott is valamit, de már nem emlékszem, mit. Ujjam egy intésével előhozom a menüm és gyorsan kibogarászom a jártasságok listáját, amin csillaggal jelölve találom a magyarázatot a Súlyemelésre vonatkozó változásokról. Súlyemeléssel nem tudok semmit kezdeni, de fölötte két sorral egy jóval hasznosabb szó üti meg a szemem. Szinte el is feledkeztem róla, hogy fejlesztettem, mégsem kellett még ezelőtt sosem használatba vennem. Itt az ideje a tűzkeresztségének. Mosolyogva aktiválom, majd az ikrek felé fordulok.
-Akkor ennek tudatában megkérlek titeket, hogy maradjatok. -húzom ki magam. -Vigyázzatok rá. Ha jönne valami, ami megtámadja vagy el akarja vinni, kérlek titeket, védjétek meg, amíg vissza nem jövök.
Mivel szellemeknek általában is mindent szájbarágósan kell elmagyarázni, remélem, ez már elég lesz nekik. Lépnék ki az ajtón, amin túl már kékes-zölden derengenek a földön a furcsa nyomok, mikor még egy eshetőség jut eszembe, és visszafordulok feléjük.
-És ha magához térne, mondjátok meg neki, hogy ne aggódjon, hamarosan jövök. Ne menjetek el innen. Köszönöm.
Nagyon ritka az, mikor képes vagyok "vezető" szerepet felvenni, és ez a stílus, ami most magával ragadott, valami ilyesmire emlékeztet. El is szégyellem magam, mikor kilépek az ajtón, és nagyon remélem, hogy a két szellem tartja magát ahhoz, amit kértem tőle. Nem bízom bennük, de nem tehetek mást, két felé nem szakadhatok, az pedig egyértelmű, hogy mint "vezető", felelősséggel tartozom a társaimért. Nem tudom, Dokusai miért pont rám ruházza ezt a feladatot...
Hmm... vajon írtam ilyesmit a lapra? A kérdőívre?
Elkezdem követni a nyomokat, amíg még aktív a képesség. Nem lábnyomok, inkább olyan, mint a kifolyt vér, mintha valakit végighurcoltak volna itt. Balra, majd jobbra, végül egy lépcsőhöz érek, a nyomok egyértelműen lefelé vezetnek. Itt már hangok is társulnak a környezethez, így ki merem kapcsolni a Nyomkövetést és lassan lejjebb ereszkedni a fokokon.
A hangok erősebbek lesznek, majd valami fényforrás is elkezd pislákolni az aljánál. Ahogy közelebb érek, mintha valakit franciául hallanék beszélni; fémen csillan a fény, ami úgy lobog, mint a tűz - és nem is tévedtem sokat, ugyanis egy ajtó előtt meglátom Falco-t és Aisu-t, a jeget és a tüzet. Lila nyuszis lufim nekiütközik a falnak.
Nem szólalok meg. Megállok ott, ahol vagyok, a lépcsőfokon. Kezeimet összekulcsolom a hátam mögött és figyelek. Nem tudok franciául, és egyértelmű, hogy a férfi a petekhez beszél. Valami kis lyukon keresztül kommunikálnak, és nem kell sokat gondolkodnom, hogy tudjam, Desdemona az ajtó mögött van a férfival.
Jó volt a megérzésem, hogy valami baj van.

//Nem árt. Bemenni. <- Falco morze jelei ^^//

//Sárga csapat//

A bácsi -miért hívom így? - egy kicsit megszidott. De a szidást meg is érdemeltem, hiszen megint lebecsültem őt, pedig nem kellett volna. Végképp rá kellett jönnöm, hogy ebben boltban, ha kérnék egy két tonnás elefántcsont szobrot, ami egy labdán egyensúlyozó balerínát ábrázolna, miközben éppen zsonglőrködik, akkor csak benyúlna a zsebébe, és elővenné. ._. Habár nem tartok igényt ilyen szoborra, de biztos, hogy lenne nála. Közben a bögrét szemléltem, és gondolkodtam. Vajon mennyit érhet ez? Akármennyit is, én megfizetem! És nem sokára kiderült, hogy ez az árus általában megegyezik a vevővel, és a megbeszélt áron átadja a kívánt portékát. Akkor viszont gondolkodnom kell. Az rendben, hogy megfizettem volna az árat, akármilyet is mond, de így viszont most nekem kell kitalálnom, hogy mégis mennyit ér ez nekem. Megnéztem, hogy mégis mennyi pénz áll rendelkezésemre. 772... Ez egy kicsit sok, azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy az eszmei értéke felbecsülhetetlen ennek a kis ajándéknak. Így aztán akár az egész pénzösszegem is odaadnám. De... képes vagyok rá? Túl lépni az anyagiasságon és mindent feláldozni ezért a kis bögréért? Normális esetben sohasem költenék ennyit egy ajándékra... Azonban ezzel fogom "megpecsételni" a barátságunkat Lancerrel, így aztán akármennyit képes vagyok rákölteni.
- Boltos bácsi, 772 pénzem van... Annyi elég lesz? - kérdezem gyermetegen. Ha már kisgyerek vagyok külsőleg, akkor jó lenne nem kiesni a "szerepből". Már csak az a kérdés, hogy boltos beleegyezik-e az összegbe.

Jegyek: 4/10

||Sárga csapat||

- Már hogy ne lenne érdekes? ^o^/ Most ismertem meg magát, csak jó, hogy érdekel a neve. Szóval nekem érdekes. ^o^/ Szeretek új embereket megismerni. ^o^/ Ön nem így van vele? Akkor amint kész az ing, nyújtom is az árát. \^o^/

Azt mondja képes egyedi dolgokat gyártani, gondolom ebbe tartozik bele egy póló is, külön szöveggel . Jó lenne tudni milyen extrákat képes rakni az ingemre...oh..van is egy ötletem.

-Kérek egy szimpla fekete pólót, valamint szeretném ráiratni az ingemre, hogy „A legjobb barátnak”. Úgy döntöttem elajándékozom, ez a legnagyobb amit adni tudok. \^o^/ Ennek is annyi és olyasmi ára lesz mint a javításnak?

Fura a törp munkamódszere. Úgy csinál, mintha páncélt kovácsolni...pedig ez csak egy gyenge anyag. A végén még mégjobban elszakad. Kis idő múlva azonban feltűnik,h ogy hiba volt nem megbíznom a kovácsban, ért a dolgához. A szakadás nem lett nagyobb, inkább eltűnt. Mintha most vettem volna, frissen a boltból. Már csak a csomagolás hiányzik. Ha készen nyújtja felém az inget elveszem és kezet fogok vele: a megérdemelt fizettség jeléül. Mindamellett kíváncsi vagyok Atoru örül e az ajádnéknak. Szereti e egyáltalán az ingeket? Lehet hordani sem fogja, csak a tárgylistájában fog porosodni. Vagy bekeretezteti és kirakja a szobája falára? Ez nagyban függ a jövőbeli viszonyunktól is, gondolom én. Most már biztos vagyok benne, hogy a Vidámpark tájait elhagyva is tartani fogom vele a kapcsolatom. Elvégre neki adom az ingem...tudnom kell jó helye lesz e...ha összeveszünk, visszakérem. ._.

Jegyeim: 4/10