Re: [Event] Vidámpark!

by **RenAi** Vas. Márc. 16 2014, 23:43

Macsintalanok

A hisztim sikeressé vált. Gihii, titokban sunyi mosoly ült ki az arcomra de ezt nem nagyon vehették észre mivel a lefelé lógatott fejecskémbe bele lógott a hajacskám így jól etakarta a győzelemből adódó gesztust az arcomon. Tachi is megbékélni látszik a dologgal aminek örültem is, elvégre ha már egy csapatban vagyunk akkor viselkedjünk csapattagokként, plusz ha többen vagyunk az nem gond, csak kevesebben ne legyünk, így örömmel fogadtam a fiú becsatlakozását. Maci-kun elég csendesnek bizonyult nem úgy mint eleinte, már messziről hallottam a hangját most meg, meg sem mukkan. A pénztárhoz siettünk gyorsan felvenni a jegyeket, Tachi tanácsára, de míg sorban álltunk egy fura bácsi aki akcentussal vagy mivel beszélt elhívta Judy-samát. QQ Eleinte nem akart menni, de igen, az édesség nagy úr… >< Bezzeg nekem senki nem osztogat édességet grr..>< Pedig én is szeretem ám . :3 Így elbúcsúztam az utánunk kiabáló Judi-santól, magasra emelt kézzel integettem neki, és szomorúan vettem tudomásul hogy már csak hárman vagyunk. Oda settenkedtem maci mellé, nem szóltam hozzá, csupán méregettem, pedig legszívesebben huuu de megöleltem volna. Kíváncsi voltam vajon milyen lehet…>< Puha, vagy szúrós? Vajon meleg a bundája… így mindig csak egy-egy lépést oldalaztam hozzá, egészen addig amíg kéz közelbe nem kerültem, majd a tenyeremet végig húztam a maci vállán és karján. ~ Uhh *-* Puha meleeeg *-* ~ első gondolat. >< De ezt nem biztos hogy észre vehette a kis állatka aki nagy barátságban volt Mr. Szórólappal. :33 Mindezt a Tachifiú ellenkezése és alkudozása törte meg… >< Vártunk rá míg neki is megcsinálják a karkötőjét, mint nekünk. Az enyém szép zöld. *-* Szeretem a zöldet. ^^ Mondjuuuk szeretem még a pirosat is, a narancssárgát, a kéket és a feketét is… uhh de hisz én minden színt szereteeek *-* Tudatosult bennem. Hehee, színes egyéniség vagyok. :3 De ezen nem tudtam ennek sokáig örülni, mert egyre nagyobb bajt kavart Tachi tiltakozása, amivel mondjuk egyet is értettem..>< Ha nem akarja a kezén akkor miért nem hordhatja máshol, mint pl hajgumiként. Megkíséreltem levenni az enyémet, de túl szorosnak bizonyult, pedig össze akartam vele fogni a hajam. >< Megpróbáltam kompromisszumra jutni a gonosz Dokusai bácsival, de nem szerette volna a kedvemért megbontani a rendet… pedig már ketten is szerettük volna… még az, az alkum sem tetszett neki hogy vigyázok én a fiú karkötőjére és magára a fiúra is…>< Nem, egyszerűen nem akarta… pedig ez egy jó ötlet volt… QQ Nah mindegy, Tachinak nem marad más mint a bele törődés, velem együtt. >< Ez egy korrupt rendszer..>< Mármint ha ez a fiúnak menne ><… nem akarja elfogadni, és ott ellenkezik ahol csak tud, a végén a szerencsétlen jegyárus nénit tapizza le. oO Egy ideig nem tudtam hova vélni a dolgot, de bevillant pár kép… sikeres és sikertelen próbálkozásokról… amik ugyebár ellenem irányultak… és nem voltak kellemesek, kínosak voltak. Nem értem a fiúk miért szeretik azt a pontot ott, hisz.. hisz.. nekik is van.. *nyúltam a két kezemmel az enyémhez* csak épp… nekik olyanok mint nekem most… nincs ebben semmi… semmi fura, semmi más, semmi különleges… oO Mégis miért szeretik a fiúk ezt annyira? Másra sem tudok gondolni hogy azért mert mi nem… mármint szeretik látni azt hogy elvörösödünk kínunkban, vagy esetleg felsikítunk és puff egy pofon? oO Tényleg ezt szeretik benne? oO Rosszat akarnak nekünk? Biztos irigykednek mert ők csinálhatnak bármit nem lesz nagyobb mint nekünk hümp >< A gondolataimra felmérgesedtem és rászóltam a fiúra hogy ez bizony illetlenség. Egy furcsa választ kaptam vissza amire nem is gondoltam, sőt… egy felnőtt sem mondott ilyet nekem. oO
- Nem azért. – Gondokozóba estem miként fejezhetném ki magam, majd bevillant.
- Ahh, megvan… Emlékszel, rossz volt hogy meghúztam a hajad, pedig nem fájhatott. Emlékszel? – Hagytam némi szünetet hogy jelezzen valamit, majd folytattam.
- Tudod ez nálunk lányoknál is ilyen. Te nem szereted ha a hajad fogják, mi nem szeretjük ha ilyen illetlen helyeken. – Magyaráztam, figyelve a fiú reakcióját. De egy pofátlan válasszal élt vissza. >< Szóval úgy néz ki tényleg azt szeretik ha nekünk rossz… de ez esetben eleget tehetek a vágyainak. >< A lendült a kezem… de nem épp pofonnal… hanem egy elegáns és nőies öklöst kapott a szeme alá.. >< Nyah ha ti azt akk mi ezt szeretjük.. >< Súlyemelésemnek köszönhetően kicsit erősebbnek sikerülhetett, bár az nem érkezett az, eredmény amit szerettem volna. >< Zhelt és Rent jóól meg tudtam vele reptetni… de úgy látszik kicsiként ez is kicsi… QQ szomorú nyan-dess QQ Bár ezt jó tudni így előre… >< Így is gyanúsak a felfirkantott pontocskák. *kukkantottam a karkötőmre* Mire véget ért a hercehurca… meg is indultunk… a játéktermek felé, ebben egyeztünk meg utólag. Tachi kimentett nekem egy szem cukrot amit majszolgatni kezdtem. Halkan megköszönt valamit, egy pillanatig nem értettem hogy mégis mire céloz, majd leesett.
- Ugyan… én sem tudtam felfogni vele a hajam… - Magyaráztam. Majd ízlelgettem a csapatnevet amit Maci-kun talált ki.
- Macsintalanok.. Hihii, tetszik… izé… - Néztem körbe.
- Izéé Maci?... – Kérdeztem.
- Tachi QQ Maci-kun hol lehet? QQ – Néztem a fiúra kétségbeesett szemekkel. QQ
- Maci-kun eltűnt… - Sehol sem láttam a tömegben, pedig felismertem volna, naagy kereeek puha és meleg alkatát nem tudta volna könnyen elrejteni.
- Mi van ha eltévedt? Egyedül van, fél és sír? – Bele gondolva hogy egy szegény állatka elkóborolt ebben a tömegben biztos nagyon félhet… QQ
- Vagy lehet csak előre ment, esetleg eltévedt és elvitte az idomár nénibácsija? – Találgattam és néztem a fiúra kétségbeesetten…. immáron megfeleződött a csapatunk, pedig olyan szép számmal indultunk, és mindenki eltűnt… mindenki eltűnt mellőlünk…. QQ
- Nem vigyáztunk eléggé rájuk…QQ Rossz Macsintalanok vagyunk… - Panaszkodtam a fiúnak. Majd feltűnt hogy útközben piszkálni kezdte a csuklóján lévő karszalagot… tényleg zavarja… így erre is találtam egy jó megoldást. o/ Előhalásztam a zsebemből egy kisebb kendőt, és rákötöttem a csuklójára. Meglepődtem a mondatán… hogy-hogy még nem kapott lánytól ajándékot? oO Szülinap, névnap és az ünnepekkor sem? oO Vagy csak spontán ajándékokra értette?.. Nem tudom, Szophie-től is biztos kapott már valamit… nem értettem.
- Soha? Egy lánytól sem? oO Még Szophie-tól sem? – Kérdeztem vissza, de merengésemet egy puszi zavarta meg ami az arcomon landolt. Bele is vörösödtem, de nem azért mert még nem kaptam ilyet… inkább csak mert hirtelen ért és illetlen dolog volt, de a fiú arcát elnézve kivirult tőle… izé…
- Ümm..>< Ilyet kérlek ne csinálj még egyszer. Egy puszi az csak puszi oké, de neked akkor is ott van Szophie nekem meg Jin. Szóval ez illetlen dolog, és egyikünk sem akar rosszat a párjának. – Magyaráztam, talán bár kicsit fura volt mindez.. ilyen gyermeki alakban... ilyen kicsi test… furcsa még ez nekem… Majd a Tachit követve megtaláltunk a játéktermet. ~ Uhh*-* Mennyi játééék *-*~ És már szaladtam is az első játékgéphez amit találtam. *-* Tachi hangját ugyan még hallottam, de már a távolból válaszoltam neki, kissé emeltebb hanggal.
- Melyikkel? Hát mindegyikkel! o/ – Kiáltottam és lelkendezve megálltam az egyiknél… sok kis Akihikó fejek bukkantak fel én pedig a kalapácsommal vadásszam le őket… kisebb nagyobb sikerrel.

by **Shukaku** Hétf. Márc. 17 2014, 06:33

RenAinak és Tachinak:

by **Szophie** Szer. Márc. 19 2014, 19:30

Álkékek

A csónak csendesen ringatózott a vízen, és nekem végre volt alkalmam elnyújtózni egy picit. Csendesen kényelembe helyeztem magam, és dúdolgatni kezdtem, felvéve a víz ringatózásának ütemét. Lassan haladtunk végig a lombok alatt. Ám valahogy nem volt az igazi.. Vezér nem bizonyult túl beszédesnek. Legalábbis az első percekben.. Valahogy hiányzott Jun. Ő legalább odafigyelt rám. Ahogy azt kell. Én nem vagyok ehhez az elhanyagoltsághoz szokva.>.< Nekem cselédek kellenek. Rendesen. Olyanok, akik nem hagynak csak úgy el.
Ekkor egy üzenet csipogása törte meg a csendet, ami miatt megijedtem, és hirtelen felültem. A csónak a hirtelen mozgástól megingott alattunk, így csak még jobban megijedtem. Majdnem felborultunk. Úgy kapaszkodtam a csónak szélébe még akkor is, amikor az az előző csendes ringásába már rég visszaállt, mintha legalább földrengés lenne. Végül egyik kezemmel bátorkodtam elengedni a kapaszkodómat, és azzal lenyitottam az üzenetet. Egy Juntól érkezett. Szóval rájöttél, hogy mégis engem akarsz szolgálni, mi?! *-*

Szophie írta:
Uhh... Édesség! *-* Segítek elpusztítani, ígérem! Csak előbb végigmegyek az alagúton. Még nem végeztünk vele.. Próbálj addig valamit kezdeni a hamikkal. Sietek!

Ezzel elküldtem az üzenetet. Remélem, azért valamit hagy nekem is. Persze valami édességet.. Sokat! Vagy ha nem hagy, akkor okvetlen vennünk kell majd.
Ahogy felnéztem az üzenetből, majdhogynem újra feldöntöttem a csónakot a hirtelen tett mozdulataimmal, ugyanis újabb alkalmam nyílt arra, hogy megijedjek. Méghozzá egy ember, füles-farkas lénytől. Aki Vezér. Csak hogy a fenébe, amikor én biztos vagyok benne, hogy nem kapcsoltam be a képességet?
- Mi az, megrémültél? - kérdezte, miközben én fújtam egyet.
- Nem, csak tornázom. - válaszoltam, miközben újra a csónak szélét fogtam meg, ahogy éreztem az újabb változást. Megálltunk. Felkészültem valami nagy bammra vagy bummra vagy még inkább loccsra, de nem jött. Csak egy ablak. Meg evezők. Hümm.. nem is baj, hogy Vezér alakja váltott.
- Evezz! Arra! - parancsoltam, miközben a választott irányba mutattam.
- De..
- Ez edző módszer! - mondtam sóhajtva. - Erősebb lesz tőle a karod. - mondtam, mielőtt elkezdene veszekedni. Tudom, hogy ez bejön. Tuti elkezd evezni. Ismerem már. Nagyon egyszerű jellem..
És tényleg evezni kezdett. Morgott még valamit az orra alatt, de én azt nem hallottam.
Egyenes úton haladtunk tovább. And another things… Hú de kíváncsi vagyok, mi van arra. *-* Vajon.. nem is tudom.. Érdekel. Persze a másik kettő is igazán érdekesen hangzott, és amúgy is volt kedvem teázni. De a kíváncsiságom győzött most.. Szóval..
- What will we do with a drunken sailor?
What will we do with a drunken sailor?
What will we do with a drunken sailor?
Early in the morning!
- dúdolgattam.

by **Shukaku** Szer. Márc. 19 2014, 20:41

Sárga csapat:

Aidor kimarad ebből a mesélésből, ha ezen a héten sem ír, és nem is jelez felém semmit... akkor morci leszek.

Piros csapat:

by **Atoru** Szer. Márc. 19 2014, 21:16

//Sárga csapat//

Lancer bújócska ötletét a az ikerpár elvetette, majd felém közelítettek, amikor a vívást is felvetette, akkor pedig rémülve felém szaladtak, hogy védjem meg őket. Úgy éreztem, hogy abban a pillanatban elájulok. pale

Ezektől az ikrektől egyszerűen a frász kerülget! Ennyi idősen én mindig féltem az ilyen dolgoktól. Az elhagyatott házak előtt is csak futva, később pedig Hachit kérve a gyorsításra mentem el. Most pedig a romos ház mellé egy félelmetes ikerpár is itt van. Q.Q Nem baj, kitartok, még akkor is, ha ezután egy idegroncs leszek, esetleg rehabilitációra lesz szükségem, amit akár még itt is adhatnak, ha már egyszer egy szanatórium… Amikor az ikrek megfogták a nyakamat, úgy éreztem, hogy a hideg fut végig a hátamon. Éreztem a kezük, szinte már hulla hidegségét, de még kitartottam, úgy döntöttem, nem mutatom meg a srácoknak, hogy félek.
- Nyugodjatok meg, szejintem Lancej bácsi nem gondolta komolyan, igazam van? – fordultam Lancer felé remegő hangon. Ez az egyetlen, amin meglátszik, hogy egy kicsit parázok. Egy kicsit nagyon. ._. Mivel az ikrek úgy látták, hogy semmi ellenállást nem tanúsítok, elkezdték végighúzni a kezüket a vállamtól kezdve, a karomon keresztül egészen a tenyeremig. Azt hittem ott kapok szívrohamot. Ez nem a nekem való szórakozás, haza akarok menni. :(Viszont, ha már belekezdtem, akkor nincs visszaút. És még a hangjukat is hallatják. Egyszerűen kráz a hideg, amikor meghallom. Aztán elkezdenek vonszolni előre. Nee! TAT Sikítja egy hang a fejemben, de a testem nem cselekszik. Csak megyek velük egyfajta transzcendenciában, nem is figyelve, hogy mi történik. Aztán arra leszek figyelmes, hogy egy kanapén fekszek. Legalább egy kis kényelmem van ebben a szorult helyzetemben. Aztán a lány megmondta az igazságot, hogy a traccsolásom nem szívesen fedem fel mások előtt. De a lány után következett még egy horror filmbe illő jelenet, amikor az emberek egymást pótolják ki kommunikáció terén. Viszont fura módon, egy kicsit kezdtem hozzá szokni ehhez az egész dologhoz, legalább is ebben a fekvő helyzetben. Ugyanis úgy éreztem, hogy semmi bajom nem eshet ebben az ágyban. Viszont így is örültem, amikor Lancert kérték meg, a felolvasásra. Mily megkönnyebbülés! ^^
- Oké Lancej, vágjunk bele! – voltam most az egyszer határozott, ugyanos eldöntöttem, hogy bármi áron, de szembe nézek a félelmeimmel. Az ikrekkel viszont még most sem mernék szembeszállni.

by **Desdemona** Szer. Márc. 19 2014, 22:04

//Jéggolyók//

Megindultunk a Vidámparki utunk következő állomása felé, bár azon kívül, hogy egyike a pirossal jelzett játékoknak semmi egyebet nem tudtam, de mindenki olyan nagy lendülettel elindult, még Aisu is mivel ő már rögtön az egyik piros játékkal akart kezdeni, így nem volt más választásom már csak Aisu miatt is erőt kell venne magamon és belevetni magam a piros játékok egyikébe, akármilyen nehéz is számomra meg belegondolnom is rossz mi várhat ránk egy olyan játékban ami már bizonyos veszélyességi fokozattal bír, de lehet csak én gondolok túl sokat róluk, hisz tényleg fogalmam sincs arról milyen egy vidámpark óriáskerékbe is most voltam életemben először. Haladunk egyre csak előre nem is figyeltem mit hagyok épp el magam mellet csak igyekeztem tartani a lépést a többiekkel, bát az úti cél amihez értünk…Nem vártam volna, hogy Chant ennyire érdekelte ez a hely, de nagyon is ezt lehetett leolvasni róla, pedig én legszívesebben most visszafordulnék még a bejáratban a Szanatóriumhoz jöttünk, nekem még ez korai, bár nem tudom mikor is lett volna az pillanat, hogy késznek érezzem magam, annak tudtában voltam, hogy előbb-utóbb ide is kellesz jönnünk, hisz Aisu itt akart kezdeni rögtön és a világért se mondott volna le erről a „játékról”. Már a bejáratban remegni kezdtem és úgy éreztem, hogy lassacskán elájulok…Gyerünk erőt kell vennem magamon…
~Desdemona, bemehetek többiekkel egyedül? Neked nem muszáj jönnöd, ha nem szeretnél.
~Nem, egyedül nem engedlek sehová, én is bemegyek!
~Rendben. De nem kell ennyire félned én megvédelek, végül is ez a dolgom ezért létezem ebben a világban, mert te itt vagy, így kötelességem vigyáznom a gazdámra.
Talán most először tűnt a kis gólem ilyen komolynak és huzamos idő után most szólt hozzám először. Akkor be fogok menni a szanatóriumba…Vettem egy mély levegőt és nyeltem is egy nagyot és elindultam befelé az épületbe, észnél kellesz lennem sem a csapatot sem Aisut nem szeretném elhagyni, szóval nagy-nagyon nagy erőt kell vennem magamon, igen vissza kell nyernem a higgadtságom itt nem halhatunk meg ez csak egy játék, védett területen nem lesz itt semmi baj, akkor miért remegek? Belépve az ajtón körbe néztem elég hatalmas a hely, nem lenne jó eltévedni itt. Nem régóta lehettünk, szinte most léptünk be és én már elmennék a hirtelen megjelenő ikerpár pedig ismételten rásegített arra, hogy a rosszullét kerülgessen, félek is és még a szorongás is miattuk…Nyugodtnak kell maradnom, de miért remegek? Ők csak játszani szeretnének velünk és Chan már bele is egyezett és ha minden igaz fent a lépcső tetején szeretne szétnézi elsőnek, hogy arra mi van. Összeszedve magam csak bólintottam egyet az iker pár felé jelezve nekik, hogy én is játszom velük, bár nem értek hozzá, de itt vannak a többiek majd rájövök mit is kell csinálni, ha más nem ők elmondják mi az aktuális teendőm. Úgy tűnik Chan se szeretné, ha elveszítenénk egymást ugyanis megfogta a kezem és még mondta is, hogy ne engedjük el ez nem is rossz ötlet, így megfogtam Aisu karjába, mivel ő elég nagy nem tudom ölbe venni vagy megfogni úgy mint a többiek, de nem tudom mit csinálnék, ha elveszne, így megindultunk szépen egymás kezét fogva. Még mindig remegek, de már nyugodtnak érzem magam valamennyire.

by **Meredith White** Csüt. Márc. 20 2014, 09:59

- Ühüm, játszani, lehet mondani ezt. – mosolyogtam felé és emeltem a hüvelykujjam – Asszem rég voltam ilyen helyen és kellett a kikapcsolódás. Meg egy új barát. – gondoltam rá, hisz ő lett a kedves társam most és ezt egyáltalán nem bántam.
- Azta. – Hinari gyorsan előre futott, de én csak csodálkoztam, hogy váratlan elém egy kétszer akkora én került a semmiből. Úgy mozgott, mint én. Ámultam ezen, majd nevettem fel, hogy az arcomat felpuffasztva az ő arca is a duplájára nőtt. Vicces volt. Majd léptem odébb és most egy magasabb énemmel találtam szembe magam.
- Jó nagyra nőttél, hé. Hehe. – mögöttem viszont egy kis én volt, mellette pedig egy vékony, mintha egy fűzőbe lettem volna – Ez jó. Hihi. – köszöntem nekik és ők is visszaköszöntek nekem. Beszélgetni sajnos nem igazán lehetett velük, de egy pár percre igencsak jó társaság lettem magamnak.
Egy kanyar után megláttam Hinarit is, azonban belőle is több volt. Tovább futott, én előre léptem és változott újra a felállás. Érdekes volt, tetszett ez, azonban hirtelen egy apró taszítást éreztem a mellkasomnál, mintha a piciny melleimet akarta volna megfogni valami, vagy valaki.
- Ez meg mi volt? – értetlenkedtem, majd jutott eszembe a cukros bácsi és ijedtem meg egy pillanatra. Nem mintha olyan sok dologtól féltem volna, de magának akart. A cukros bácsi legendája most kelt életre és én lettem az áldozata! A cukor ellen cukor elve lépett érvénybe és emeltem védekezésre a cukros kardom. Persze, hogy álltam mozdulatlanul és tekintettem körbe, úgy tartottam is a számhoz, hogy meg tudjam nyalni azt egy kicsit. Finom volt, de koncentrálnom kellett újra és méregetően tekintettem körbe a frufrum alól. Mint a régi westernes filmek hősei a kalapjaik alól, úgy figyeltem én is a terepet, majd hallottam meg Hinari kereső hangját.
- Hinaaa! Erre! – kezdtem el futni a hang irányába, persze ügyelve rá, hogy ne törjek össze egy tükröt se. A fékezéseim hosszúak voltak, nagy volt a lendületem. Siettem, nem akartam, hogy elkapjon a bácsi a ragacsos kezeivel és a nagy pocakjához szorítson engem. Fúj! Megálltam hirtelen, nyaltam újra a cukorkába, majd futottam tovább, míg nem véletlenül ütköztem egy valódi Hinarival. Bár borultunk is, gyorsan a félretekintettem és nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy a cukorkák nem törtek el. Mi lett volna, ha még azok is eltörnek? Jaj.
- Képzeld Hina! Képzeld! – ültem fel és ültettem fel őt is gyorsan – Itt van a cukros bácsi és magának akar minket! Megkaptuk az első gonoszt, azt hiszem ez a feladatunk. Hősként megvédeni a Vidámparkot és legyőzni a gonoszt. – hadartam gyorsan, majd pattantam fel hamar és egy újabb nyalás után tartottam ismét védekezésre a kardom.
- Valaki mintha megütött volna az előbb. Tuti ő volt az. Szerencsére téged még nem talált meg. Figyelnünk kell!
Biztos voltam benne, hogy volt itt még rajtunk kívül valaki, mert hát magamat mégsem bántottam volna, Hinari meg messze volt tőlem és ő sem bántott volna szerintem. A cukros bácsi lehetett és a korábbi gyanúsításom a másik bácsi illetően máris semmisnek tekintettem. Tévedtem akkor, de ezt nem árultam el senkinek sem, viszont most itt volt az esély, hogy bizonyítsak, valaki gonosz volt ebben az egyébként nagyon szórakoztató vidámparkban.

by **Tachibana Makoto** Csüt. Márc. 20 2014, 17:21

Elgondolkodott, és fonatát a kezébe véve végigsimított rajta. Ő nem azért volt érzékeny a hajára, mert fájt, ha meghúzzák. Az a legkevésbé sem érdekelte, de félt tőle, hogy kárt okoznak benne, kitépik a hajszálait, és ilyesmik. Szóval...
- Nem, a hajam teljesen más. Az sosem kellemes, ha a hajad húzgálják, de az jó érzés, ha ott megfognak, nem? Ne is próbáld tagadni, tudom, hogy jó =] - vágott vissza magabiztosan. Neki is jó, meg nekik is, csak ezt a lányok valamiért nem szerették bevallani. Biztos azért, mert a felnőttek azt szajkózzák, amit ő is, hogy illetlenség. Fel is ajánlotta, hogy ha nagyok lesznek, mármint ők is, meg Ai-tan mellei is, akkor megmutatja, de ezért cserébe csak egy ütést kapott, amitől hátratántorodott. A lány gyors volt és pontos, nem tudott időben elhajolni. Kivívta Tachi-kun elismerését ezzel, nem sokan voltak elég mozgékonyak ahhoz, hogy meg tudják ütni.
- Ez nem ér, én csak jót akarok - dörzsölte meg a pirossá vált arcát durcásan, és felsóhajtott. A lányok gonoszak, ez alól Ai-tan se volt kivétel ezek szerint, csak ő jobban rejtegette. Meg aranyosabb is volt, és szebb is.
A következő nagy felfordulást a mackó eltűnése okozta. Gőze nem volt róla, hogy ki volt és mi volt egyáltalán, ő ilyen kabalafiguraként gondolt rá, aki az iylen vidámparkok területén szórakoztatják a gyerekeket, mint őket is. Szóval biztos volt benne, hogy csak azért tűnt el, mert máshol akadt dolga, vagy maga Dokusai vitte el magával, mert "rosszak" voltak és összefogtak ellene. Az élet nagy igazságtalanságai, ugyebár.
- Nyugi, a felnőttek nem hagynák, hogy baja essen bármelyikünknek is, mert akkor dutyiba zárják őket. Egymást már nem fogjuk elveszíteni, megígérem =] - vigyorgott a kislányra bíztatóan, és persze legbelül örült is, hogy lekopott az idegesítő okoska, meg már a Mackó testvér se zavarja majd őket, vagy hát vonja el Ai figyelmét. Ugyanis ez volt az, amire vágyott, a lányka figyelmére, azt nagyon élvezte.
- Ki az a Szophie? - nézett rá értetlenül. Sose hallotta még ezt a nevet, és biztos volt benne, hogy ez így is volt. Egyrészt mert jó volt a memóriája, másrészt mert szép név volt, és biztos emlékezne egy olyan lányra, aki ilyet visel - Ne már, hogy nem adhatok neked puszit, ha megajándékozol. Illik puszival megköszönni! - oktatta ki Ait, bizonygatva az igazát. És megint ez a Szophie, miről beszélt a lány? Furcsán nézett rá, de biztos csak zavarba jött, azért beszél össze-vissza. Megvonta a vállát, és inkább folytatta az udvarlást, vagyis hozzáfogott ajándékot szerezni első igazi szerelmének. Meglepetésére a jegy három próbálkozást is engedett, ami kellett is, mert az elsővel rossz labdát halászott ki, másodszorra meg valamilyen csalás miatt kicsúszott a golyó a karok közül. Mindenesetre büszke volt rá, hogy ha már mellényúlt, kihalászta a prédáját elsőre, és aztán a célját is elérte, így összességében nagyon is jó teljesítményt nyújtott. Még jó, hogy ez a játék nem volt olyan gonosz, mint általában szokott lenni.
- Ez jó lesz későbbre - dünnyögte magának, és zsebrevágta a játékgyűrűt. Már meg is volt a terv a fejében, naná, neki ne lenne kész jó előre? Szedte is a lábát, vissza a lányhoz, ám ekkor megrázkódott a terem, és szüksége volt minden ügyességére, hogy ne essen el.
- Wow, ez mi volt? - kérdezte hüledezve Ai mellé érve, majd átnyújtotta a plüssnyuszit - Tessék, ezt neked fogtam =] - rázta meg kissé, hogy lengedezzenek az állatka fülei. Ez már igazi ajándék volt, nem csak egy közönséges cukorka, és méltó a kendőhöz, ami ott díszelgett a csuklóján.

by **Jun** Csüt. Márc. 20 2014, 17:42

Álkékek
Az üzenet elküldetett, én pedig elnyúlva a padon sóhajtottam fel, miközben aprócska kezemet a homlokomra csaptam.
- Hogy lehetek ilyen bénaa? - majd hátra hajtottam a fejem a pad támlájára. Különös érzés, talán 5-10 éve volt utoljára, hogy nem tudtam a fejem lelógatni róla, hanem egy annál sokkal kényelmetlenebb pózban ücsöröghetek. Lábam is éppen, hogy leér a földre, milyen aprócska... ahogyan előre nyújtom a lábam, végigmérve rajta, ismét eltűnődök azon, hogy hogy tényleg ilyen lehettem pár évvel ezelőtt? De nem csak a lábaim, ahogy fentebb haladok, csupasz lábaimtól fentebb, ahol szintén egy vékonyka, gyenge test tárul szemeim elé, amit tömérdek fodor, és ruhaanyag takar... Miközben unalmamban hevesen rugdalom a levegőt, unottan bámulok a fel-felpattanó ruhácskámra, vajon ha valaki szemből közeledne mennyire látszana az alsóneműm?
- Vajon mit érezne odabent... - halkan suttogtam magam elé, talán abban reménykedve, hogy valaki meghallja... vagy mégsem, óvatosan mellkasomra húztam karjaimat, várva, hogy megdobbanjon a szívem, viszont ez lehetetlen. - Ha nem egy üres bábú lenne...? - halkan alig hallhatóan kérdeztem a semmibe, amolyan költői kérdés, nem vártam rá választ, ahogy az előbbire sem. Épp olyan jelentéktelen, mindennapi kérdés mint az is, hogy "mit vegyek fel?" vagy "mi a reggeli?" Hiába teszem fel minden nap, nem fogja megváltani a világot, csak kielégítem vágyaimat. Az éhségérzet, rövid megszüntetése a pixelhalmok elfogyasztásával...
- Vajon ha megennék egy padot jóllakhatnék? - óvatosan végigsimítottam az ülőalkalmatosságon, becsúsztatva ujjaimat a rések közé, végigsimítva rajtuk, majd a korláton húztam végig mancsocskáim. - csak nem lehet olyan szörnyű íze... - megnyaltam aprócska szám szélét, és lassan közelíteni kezdett a fejem, egyre nagyobbra nyíló szájjal, harapásra készen, egészen addig amíg halk pittyegés vissza nem rázott a valóságba. Ijedten pattantam fel, visszaülve kezdetleges helyzetembe, ökleimet az ölembe temetve, picit megdöntött fejjel néztem magam elé egy pillanatra, majd megnyitottam az üzenetet.
- Szophie-tól - mosolyogtam el, talán attól féltem, hogy kiraknak a park területéről, illegális padfogyasztásért, vagy valami hasonló, de szerencsére ez nem történt meg. Gyorsan átfutottam a lány üzenetét, majd válaszoltam neki.

Jun írta:Ne aggódj, egyhamar nem fognak elfogyni, és egy egész padnyi van. Nem kell sietnetek, én addig elfoglalom magam, sok izgalmas dolog van itt, amivel leköthetem magam. ^^

Az üzenetet átolvasás nélkül el is küldtem, talán kicsit eltúloztam de jobb így, hogy nem aggódik értem, és kiélvezhetik a csónakázást. Amikor már úgy hittem, hogy semmi sem fog történni, lehunytam a szemeim és csendben élveztem a lány szellő simogatását, egészen addig amíg női hangra nem lettem figyelmes. Félig meddig a hang forrását kezdtem kutatni, fáradt szemeimmel, miközben ért a hideg zuhany.
- blublubblaawh... Héé! - kapkodtam a fejem, ide-oda kezeimet kalimpálva a levegőben, hogy megtaláljam azt a pontot amivel kivédem a felém érkező vízmennyiséget. - Ezt még megbánjátok - egy könnyed mozdulattal kitöröltem a szemeimből a vizet, hogy láthassam kikkel is állok szemben. Két fürdőruhát viselő lány, kezükben egy-egy vízipisztollyal. Micsoda arcátlanság, és még az étel is átázott... félig meddig könnyen búcsút vettem a drága finomságaimtól, majd leugrottam a padról, és a két lány felé fordultam.
- Remélem nem hittétek, hogy ezt annyiban hagyom! - kaptam a gyűrűmhöz, a jól bevált simizős mozdulattal, majd egy vizipisztoly alakját próbáltam felvenni vele. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy sikerül, főleg láttán, hogy mások felszerelése is nagyban megváltozott... Igazam volt, nem olyan lett mint szerettem volna, de végül is a célnak tökéletesen megfelel. Egy aprócska lila vízipisztoly, nem nagy a tűzereje, viszont legalább könnyű.

fegyverem dobás alapján

//~~Kérdés, át tudom változtatni Metamorphot vízipisztollyá? :3~~Köszönöm a választ :3 Fürdőrucira váltás még későbbre marad Twisted Evil

//

by **Shukaku** Csüt. Márc. 20 2014, 20:25

Lila csapat:

by **Szophie** Pént. Márc. 21 2014, 19:16

Tova ringtunk, immár farkasomat neveztem ki evezőssé, és úgy tűnt, jól végzi a munkáját. Ügyesen kormányzott az általam kijelölt irányba, és minden gond nélkül haladtunk. Hamarosan halk zeneszót kezdtem hallani, mely egyre erősödött. Kissé érdekes dallama volt, de tetszett, így hamar váltottam is az előzőről, és most ezt kezdtem el dúdolni magas gyerekhangomon. Kissé elütöttem az alapjában mély dallamtól, de ez nem érdekelt. Nem énekesnek készülök, na. Amúgy is a dalt kéne hozzám igazítani, nem magamat a dalhoz. Csendesen haladtunk tova, és a kellemes dal egyre erősebben szólt, végül már egészen hangosan. Ekkor pillantottam meg valamit a vízben, amit hirtelen nem tudtam hova tenni.
- Álljunk meg egy picit! - mondtam Vezérnek.
- Mi? - fordította felém a fejét és füleit, hogy jobban hallja. Na ja, gondolnom kellett volna arra, hogy a hangos zenében a csendes kis hangom alig esz érthető.
- Nem mi, hanem tessék! - fegyelmeztem kiabálva.
- Mi van?? - kiabált ő is.
- Tessék!! - mondtam. Azt kell mondani, az szebb.
- Azt kérdeztem, mi van?! - kiabálta.
- Azt mondtam, mondd azt, hogy tessék! - mondtam vissza neki, és már a kezeimmel is tölcsért formáztam, csak hogy hangosabb legyek.
- He? - kérdezte, és közben a füleihez emelte a kezeit, hogy jobban halljon. Ennek viszont az volt a hátránya, hogy a vízbe estek az evezők. Utánuk nyúltam, de nem voltam elég gyors. Így ki kellett bizony valahogy operálni a vízből. Megkapaszkodtam a ladik oldalába, és úgy próbáltam értük nyúlni, kihajolva a csónakból egészen. Ekkor üzenet csipogott fölöttem, és ettől újra csak megijedtem, ami miatt.. beleestem a vízbe nagy csobbanással. Köhögve jöttem fel a víz alól, és nagyon durcásan néztem a petre.
- Ez is azért van, mert te voltál olyan buta, hogy elengedd ezeket! - hordtam le. Ő meg csak röhögött, és esze ágában sem volt, hogy segítsen. Már pedig így nem tudtam sehogy sem visszamászni, akárhogy próbáltam. És a buta ruhám is csak lehúzott.>.> Levettem volna, dee.. Abban a pillanatban láttam meg, hogy fiúk vesznek körül mindenhonnan. Kissé elvörösödtem. Micsoda illetlenség ilyen vizes, testhez tapadó göncökben járkálni itt előttük. Na és levenni már biztos nem fogom a szoknyám.>.< Jajj nekem. És..csak.. egy.. fürdőgatya.. van.. rajtuk.:O Mereven kezdtem el bámulni a csónakot, és sehová máshová nem néztem, még véletlenül sem akartam rosszat látni. Ekkor váltott a zene.. És abban a pillanatban rájöttem, hogy ez a zene.. olyan.. olyan.. bordélyba illő._. Hova kerültem???

Közben Vezér magasba emelte az orrát, mert az emberek bűze között valami érdekesen finomat vélt felfedezni. Nem is érdekelte többé az idomár, aki úgy tűnt, valami miatt lefagyott, és nem bírt mozdulni. Még a szeme sem mozdult, csak egy pontot bámult a csónakon.. Vajon mi üthetett belé? Éppen készült, hogy lelocsolja gazdáját, hátha ezzel magához tudja azt téríteni, de ekkor megpillantott valami.. érdekesebbet. Régóta nem látott ilyet Hatién kívül. Ez is olyan nemes és szép testrész volt. Gyönyörű a maga formájában és tökéletességében. Egy aprócska, formás kis fülecske. Vonzotta magához a petet, bár még nem szállt ki a csónakból, csak bámulta azt a bizonyosat, és véletlenül sem vette le róla a szemét. Kíváncsi volt, vajon kihez is tartozhat a dolog..

by **Shukaku** Pént. Márc. 21 2014, 20:48

Piros csapat:

by **Utahime** Pént. Márc. 21 2014, 22:08

Kék Jéggolyók

A virágokból Desdemona szép csokrokat varázsolt, és tovább osztotta őket.
- Nahát, milyen ügyes vagy! - Lelkendeztem, és Falco nyakára kötöttem a neki szánt szépséget. Miután egybegyűlve eldöntöttük, hogy következőleg a piros részleg felé vesszük az irányt - ami miatt még mindig némi rossz érzésem volt - el is indultunk. Bár én magam is kíváncsi voltam azokra a játékokra, így nem kellett sokáig gondolkoznom a dolgon, mikor láttam, hogy mind elindultak, én is követtem őket. Nem mondták meg, hogy melyik játékot szemelték ki, csak Chancery előre nyújtotta a kezét, hogy irányt mutasson az elején. Kezdett olyan érzésem lenni, mintha Dézi nem csak Aisuval tudna kommunikálni gondolatba, és csak engem hagynak ki a dologból. Vagy az emberek tényleg képesek megérteni egymást, így némán is? Tudom, hogy vannak néma emberek, de azok is kommunikálnak kézjelekkel például... nem mintha ők tényleg némák lennének, és az sem segítene sokat rajtam, ha jelnyelven beszélnének amit nem értek.
A piros részlegben kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy elhaladtunk a tükrös játék mellett, de biztosan a többi is érdekes... Gondoltam, amíg meg nem álltunk a célunk előtt. Az ötletadó ment elől, lengetve nyuszis lufiját, mint egy irányjelzőt és dúdolni kezdett egy dalt ahogy közeledtünk az épület felé. Az egy dolog, hogy elhagyatottnak és kísértetiesnek tűnt, de mintha még a környezete is sötétebb lenne, mint a park többi részének. Éreztem, hogy libabőrös leszek és halk nyüszítő hangot hallattam. Szinre velem egyszerre kezdett nyüszítő/sípoló hangot kiadni a főnix is, ami a karjaimban fuldokolni kezdett ahogy magamhoz szorítottam. Erre feleszmélve nagyot nyeltem, és igyekeztem rendesen fogni, ekkor a dúdolás is abbamaradt, és hátra nézve Chancery megszólalt. "Nem kell jönnötök, ha nem akartok.", mondta. Nagyokat pislogtam rá, és határozatlanul csóváltam a fejemet, majd néhány lépéssel felzárkóztam hozzá, jelezve, hogy jövünk. Ezután a bejáratig a lányt figyeltem, azon csodálkozva, hogy megszólalt. Én inkább nem válaszoltam, mert a hangom olyan vékony, nyafogó lenne, hogy biztosan kinevetnének. Mélyeket lélegezne, és a többieket szorosan követve igyekeztem lenyugtatni magam. Ez nem csak veszélyesnek látszik, ez egy piros játék, tehát tényleg veszélyes lehet...
Benyitva nem fogadott nagy meglepetés. Ugyanolyan lepusztult és vészjósló volt, mint kívülről. Mostanra már kicsit sikerült lenyugtatnom magam, főleg mivel nem tűnt túl veszélyesnek a dolog eddig, sokkal inkább csak lepusztultnak. Majd a lépcső felől két véres gyerek jött felénk és én lélegezni is elfelejtettem egy pillanatra. Ami meglepett, hogy újra hallottam Chancery hangját, méghozzá egy eddig ismeretlen hangon szólt, élénken, tisztán. Újra nagyokat pislogtam a lány felé és egy óvatos lépést tettem tőle elfelé. A kérdésükre vissza néztem a lépcsőn állókra, és egy kis torok köszörülés után én is köszöntem nekik.
- Khm... Sziasztok, én is szívesen játszanék... - ...bár jó lenne tudni, hogy pontosan mit is. A szilvás játéknak és alteregóinak nem vagyok a kedvelője, ami a fent állókat nézve jutott eszembe. Végül a teljesen új személynek tőnő hallgatag lány indult volna az emeletre, és meg akarta fogni a kezünket. Egy pillanatra haboztam, talán megijedve a hirtelen változásától, majd látva, hogy Dézi kezét is megfogta, gyorsan fél kézbe helyezem Falcot, és elfogadom a kezét és rá mosolygok.
- Maradjunk együtt, jó? - Majd felnéztem a lépcsőn, hogy engedélyt kapunk-e az emeletre való belépéshez.

by **Cú Chulainn** Szomb. Márc. 22 2014, 12:19

// Sárga csapat, Szanatórium, Logopédia //

- Dehogy akarok…ti is elbújhattok előlünk, nem gondolod? –kérdezem, mert a végén még gyávának fognak tartani…azt pedig nem engedhetem, nagyon nem. Neutral

- De, komolyan gondoltam. ^o^/ És kár hogy nem szeretnétek, szerintem nem is erőszakos. Egyedül a ti kedvetekért akkor nem játszunk ilyet. Viszont akkor ti jöttök, találjatok ki nekünk valami szép és jó játékot. –ahogy ezt mondom, látom hogy hű bajtársam, Atoru mögé mennek és hozzábújnak…ha jól látom. Azt mondják megmutatják milyen játékok vannak, akkor pedig gyerünk, megyek is utánuk ahogy elindultak, nem fogom megváratni őket, főleg hogy én is alig várom már a játékot. ^o^/ Ez lett volna az a félelmetes hely, aminek beállították? Fura...

Mire ezt végiggondolom, már ott is állunk a játék előtt –mert gondolom ez az lesz-, ahol szép felirat is áll: Logopédia. Igaz, kicsit ütött-kopott kivitelezésben, de ez van felírva. Beszélni fogunk? Soha nem volt semmi bajom ezen a téren, nem is selypítettem, vagy ilyesmi. Nem is mondogattam ilyen mondókákat. Na mindegy, lehet ez csak régről maradt itt, már más van bent. Ideje bemenni, követni a két másik gyereket. Bent nagyon úgy tűnik, hogy még mindig azt a célt szolgálja a terem, ami ki is volt írva. A lány elkezd olvasni egy lapot. Aha, szóval Atorunak van baja a beszéddel. És miatta kell majd itt szenvednem unalmamba, hallgatni hogy ő hogyan mond mondókákat. Érdekes lesz mondhatom...Amit a fiú mond, már nekem szól. Végre, csinálhatok is valamit. ^o^/ Ettől függetlenül nem tűnik nagyon eseménydúsnak...na mindegy, csinálom, főleg hogy jutalom jár érte.

- Gyerünk Atoru komám, meg tudod csinálni. ^o^/ Mond utánam: Ré-pa re-tek mo-gyo-ró, ko-rán reg-gel rit-kán rik-kant a ri-gó! Na, ugye hogy megy ez, jöhet a következő gyorsabban. ^o^/ Az ipafai papnak fapipája van, ezért az ibafai fapipa papi fapipa. ^o^/ -hadarom el neki jó gyorsan, és már várom is, hogy ismételje utánam. Remélem menni fog neki, különben nincs jutalom.

Jegyeim: 49/50

by **Shukaku** Szomb. Márc. 22 2014, 17:23

Kék csapat:

Sárga csapat:

Mindenki más:

Piros és lila csapat, megkaptátok a meséléseteket, haladhattok tovább. :3

A lila csapat Hinari kérésére természetesen addig marad a játék tükörlabirintus részlegén, ameddig csak akar... nyugodtan játszatok, szórakozzatok. Jó mulatást! ^^

A zöld csapatnál még RenAi legyen oly kedves, és írjon reagot, utána ti is kaptok mesélést. :3

További jó játékot!

by **Szophie** Szomb. Márc. 22 2014, 20:26

/Free-s pasikat kapok, erre gyereknek kell lennünk..>.> Ezt a szerencsétlenséget.T_T/
Álkékek

Én csak néztem magam elé, elvörösödve, és még csak véletlenül sem fordítottam el a fejemet. Rajtuk.. tényleg nincs felső. Sosem.. sosem láttam még így fiúkat.>.< Persze.. Persze tudom, hogy nincs is ebben semmi különös, hiszen csak ugyanolyan pocakjuk van, mint nekem. Meg... csak a lányoknak kell eltakarniuk magukat. De akkor is._. Ez az egész olyan zavarba ejtő. Persze amikor tengerparton nyaraltunk, akkor is a tanítóm el akarta magyarázni a dolgot, de aztán nem sikerült neki. Így inkább én medencében fürödtem. Külön. Anyuval. Ő azt mondta, hogy velem pancsol, nehogy egyedül legyek. A fiúk meg mentek szépen félpucérkodni a partra. Had tegyék, ha az jó nekik. Rolling Eyes

Nekem úgy külön is tökéletesen megfelelt. De most.

Nem tudok elzárkózni, vagy külön, saját, bérelt medencébe vonulni. Ideragadtam._. Mindenhol.. fiúk vannak. Egy szál alsóban. Vagy talán annyiban seee..m.. :oops:Nem tudom. Nem láttam a víztől. Szerencsére. De hát.. Miben.. miben különbözhetnek tőlem? Mármint szigorúan a mellkasukra értve a dolgot._. Azért már én sem vagyok annyira buta, hogy ne tudjam, hogy.. szóval.. hogy.. azért mások. Tanultam az állatok szaporodásáról, és akkor a Margery elmagyarázta nekem, hogy is van ez. Ezért kell mindig bugyival takargatni, mert nekik más, és szégyellik. De a felső test ugyanaz. Mégis..annyira zavar, hogy nincs rajtuk póló.
Csak.. csak egy picikét megnézem magamnak. Nem is lehet annyira fura a dolog. Hiszen csak olyanjuk van, mint nekem. Végighúztam a mellkasomon a kezem. Még olyanjuk van, mint nekem. Aztán ezt is takargathatom. Nem értem, ők miért nem teszik ezt. Miért csak a lányoknak kell melltartót meg felsőt hordani mindig? Hiszen ennyiből akkorra már a fiúknak is más lesz, mint nekünk. Szóval jogos lenne, hogy ők is hordjanak. Bár azért már most is hordhatnának. Mint ahogy nekem sem szabad levenni a felsőmet. Pedig még semmiben nem vagyok más, mint ők.
Csak egy pillantás, hogy tényleg így van-e.. Hogy teljesen olyanok, mint én. Mert mi van, ha hazudtak nekem? És talán azért kell mindig felsőt is hordanom..
Enyhén oldalra fordítottam a fejem, miközben arcom teljes vörösben izzott. Most! Itt az idő! Csak egy picikét, szigorúan tanulmányi célokból..
Jajj nekem! >.< Azonnal vissza is fordítottam a fejem, és most még a kezemet is a szemem elé tettem. Nem, nem szabad! Jajj, mit láttam. Olyan rózsaszínű a bőrük. Meg néhánynak barna. Némelyiknek meg fehér.. És olyan, mint nekem. Csak.. Azért még egy kis pillantás kéne ahhoz, hogy tényleg meg tudjam állapítani.
Újra elfordítottam a fejem, ám most csak akkor nyitottam ki a szemem, amikor a megfelelő irányba állt a fejem. Hát jó, akkor csak egy kis pillantás..
Ohhmm.. Igen, olyanok, mint az én pocim. Csak neki kicsit kerekebb, neki meg egy kicsit kockásabb, ő meg sovány, és húú.. ő meg.. Várjunk.. Jajj, én mit csinálok! >.< Gyorsan újra visszafordítottam a fejecskémet.
Ekkor hallottam meg a csobbanásokat meg a közeledő hangokat a másik oldalamról, kicsit féloldalasan mögülem. Jól kivehető volt, hogy fiúk hangja az. És egyre közeledett. Én meg csak kapaszkodtam az átkozott csónakba, és még csak elfutni sem tudtam. Pedig szívesen megtettem volna. Tuti rajtuk sincsen felső..
Már egészen közel voltak, olyannyira, hogy éreztem a kis cseppeket, amik az ő mozgásuk következtében szálltak fel, és érkeztek meg a hátamra, hajamra, mindenhova. Még vörösebb lettem, és becsuktam a szememet. Nem nézek hátra! Elég volt nekem a messziről való tanulmányozás. És mellé ez a furi zene.

Nem vettem le a szemem a fülekről. Érdekelt az a bizonyos, aki viseli őket. Talán egy társ, valaki, aki végre méltó lehet hozzám! Egy igazi, nemes farkas! A fülek egyre jobban kiemelkedtek, majd megpillanthattam az arcát is.... Egy lány?? :O Nem is gondoltam arra, mi lesz akkor, ha ő egy lány. Mert ugye a nőstényekkel csak a baj van. Meg annyira kényesek. És nem lehet velük annyira jót játszani, mint mondjuk Hatival. Viszont.. azért ő is egy farkas. És akkor inkább ő, mint egy ember. Kivéve persze a gazdámat. Habár most a szokottnál is kibírhatatlanabb. Viszont ez a lány.. érdekes társ lehet. Ráemeltem tekintetem, de ő azonnal el is bújt, vissza szikla mögé. Jajj nekem. Gyorsan elfordítottam a fejem, de azért fél szemmel még figyeltem. És akkor megint előbújt. Kaptam az alkalmon, és visszafordultam mosolyogva és integetve. Erre megint elbújt. Akkor próbálkozzunk másképp.. Gyorsan a vízbe vetettem magam, nem törődve drága bundámmal, sem azzal, hogy egyébként gyűlölöm a vizet - ázott kutya szagom esz tőle -, és megpróbáltam úszásba kezdeni. Már amennyire.. Nem vagyok én ehhez szokva. Nem is úsztam még.. úgy sosem. Most is csak a rendszerben bízhatok, meg hogy ezt belém programozták, ahogy Szophie mondaná._.

by **Jun** Szomb. Márc. 22 2014, 22:05

- Azt hiszem fogalmatok sincs kivel álltok szemben... - fogcsikorgatva, kiáltottam a lányokra, miközben vizes frufrumat összefogva felcsatoltam, hogy ne legyen útban. Még szerencse, hogy ebben a gyermeteg ruhának az egyik zsebében is lapult egy méretes hajcsat amivel tökéletesen megoldhattam a zavaró probléma legkisebb részét. Ami sokkal inkább kellemetlenebb az a kis lila vízipisztoly, amit a kezeim között tartottam. Ahogyan végigmértem támadóim, de legfőképp a fegyverzetüket, hamar szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy nem pazarolhatom felelőtlenül a munícióm, ugyanis amíg ők meglehetősen nagy tölténytárral rendelkeznek, nekem csupán egy átlagon aluli, kis hatótávolságú ócskavas jutott.
- Nem hittem volna, hogy most hagysz cserben Metamorph... - mormogtam az orrom alatt, miközben összeszorítottam ökleim. Amikor nevetés üti meg a fülem, a két lány kacagása... egyre ingerültebbé váltam. Nem elég, hogy itt szégyenkezek egy semmire sem jó fegyverrel, de még gúnyolódnak is velem.
- Mondjatok amit csak akartok, amúgy is az nevet aki a végén nevet. - megrántottam a vállaim, majd a lányok tüzet nyitottak felém, szerencsére időben kapcsoltam és az utolsó pillanatban lehúztam a fejem, majd végül egész testem összehúztam, mintha egy csiga lennék aki páncéljába próbál visszabújni. De mielőtt még ismét bemérhetnének és ezúttal el is találnának, elrugaszkodtam a földtől, és gyors lépésekkel a két fruska felé trappoltam, majd amint már úgy éreztem, hogy elég közel vagyok ahhoz, hogy legalább az egyiket fejbe lőhessem, tüzet nyitottam. Háromszor húztam meg a ravaszt egymás után, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Headshot! - viszont a fegyveremből semmi sem jött ki, azon nyomban sarkon fordultam, és az étkező asztalok felé rohantam, majd egy asztalt felborítva mögé vetődtem. - Ez nem jó, keresnem kell egy vízforrást. - kapkodtam a fejem, amíg élveztem az asztal védelmét, az esetleges felém intézet támadásoktól. Habár tudtam, hogy nem sokáig maradhatok ott, mégsem rohantam fejvesztve csak úgy véletlenszerűen valamelyik irányba. A lehető leggyorsabban próbáltam felmérni a terepet, olyan pont után ahol egy kút, vagy valami hasonlót fellelhetek.
- Miért van az, hogy ha végre pihenhetek, rögtön valami megzavarja a békém? - nyafogtam picit magamban.

by **Shukaku** Szomb. Márc. 22 2014, 22:45

Piros csapat:

Szophie:

Jun:

by **Atoru** Vas. Márc. 23 2014, 20:24

//Sárga csapat//

Az ágyon fekve figyeltem, hogy mit mond Lancer. Nyugi Ato, meg tudod csinálni! Már átmentél rajta nem egyszer, hasonló ágyon, öregebb bácsival, nem ennyire lepukkant helyen, és két ijesztő iker nélkül. ^^” Vajon mi bajod eshet? Maximum egyszer csak átmegyünk egy horror filmbe, az ikrek kibeleznek, levágják a fejed, vagy esetleg transzba ejtenek, átváltozol, és te is ennek az iker duónak az egyik tagja leszel, ami már így trió lesz. ^^” Semmi komoly. – próbáltam magam nyugtatni, de nem nagyon vált be. QQ Viszont, ha már egyszer elhagytam ezt a beszédhibám, akkor megint eltudom! Akkor lássunk neki.
- J-J- Ré-pa, Je-Je-Retek, mogyojó, - jajj ne, hibáztam! T.T És abban a pillanatban meg is hallottam a csúfolódásokat és a lenéző beszólásokat, amik még régen, kisiskolás koromban is sokszor értek engem, csak azért, mert nem volt rendes a beszédem. Persze Hachi mindig kisegített, sőt, sokszor az öklével oldotta meg a dolgokat, hogy a szép szóra nem hallgattak. Én ez alatt csak sírtam, vagy csak némán néztem magam elé. – Ne! Hagyjátok abba! Ne csúfoljatok! –tapasztottam a fülemre a kezem. Ez… nem fog menni! :(A csúfolódásokkal párhuzamban elkezdtek potyogni a könnyeim is. Tegyünk még egy próbát! – Réhpa, retheek, mohgyoró – sírás közben nem épp a legkönnyebb a beszéd, de azért nem adom fel! – kohrán jeggel – jajj! QQ- J-J-Reggel rhitkán rihkkant a rhigó! – végre csak, hogy sikerült! Megtöröltem az orromat, és már hallgattam is a második próbatételt. Ez szerencsére könyebb volt, az ilyen nyelvtörőket régen kívülről fújtam, mint a Mit sütsz, kis szűcsöt, mint az ipafafai papot. Ez gyerekjáték lesz. Cool

- Az ifapai fapnak pafipája van, ezért az ipafai fapi pifa fapi papifa. – hadartam el gyorsan az egész monológot, későn rájőve, hogy rossz volt az egész. Újból felhangzottak a gúnyos kacajok, amik kinevettek engem. – Elég, ne nevessetek! Nem tehetek jóla! Jobban fogok igyekezni… jobban… - próbáltam ígérni nekik valamit, de nem igazán sikerült. – Hachi, hol vagy? Mejje vagy? Ne hagyd, hogy kinevessenek! Segíts! Sad

- azonban válaszul csak még egy adag nevetést kapok. Inkább összehúztam magam, a kezemet pedig összekulcsoltam a térdeim előtt. Már nem érdekeltek sem az ikrek, sem a raccsolás, sem Lancer, sem senki… Csak haza akartam menni. Sad

by **Chancery** Hétf. Márc. 24 2014, 12:46

//Kék csapat, Szanatórium, Uta és Des//

Két társam úgy dönt, maradnak, annak ellenére, hogy szinte lerí róluk, hogy félnek, reszketnek, el akarnak menni. Ismét rájuk nézek, hogy megbizonyosodjak elhatározásukról, majd megfogom a kezüket. Semmi szín alatt nem engedem el, így mikor az ikrek közénk akarnak furakodni, még szorosabban fogom őket, hogy érezzék, ne engedjenek el semmi szín alatt.
Általában a horrorokban ha engednek az emberek a szellemek akaratának, annak szomorú és véres következménye lehet. Ez pedig teljesen egyértelmű, hogy egy horror-helyszín; szinte olyan érzésem van, hogy bekerültem Silent Hill városába, egyenlőre a kevésbé alternatív verzióba, és bármikor felhangozhat az ismerős kürtszó, hogy jelezze, közeleg a sötétség.
Mikor felérünk a lépcsőn, kicsit még el is megy a kedven az egésztől. Irodák? Irodaszerek, tollak, papírok? Ez egy őrültekházának kéne lennie... :S Mit keres itt...
Elsápadok egy pillanatra, mikor végignézek a folyosón. Jobbra siklik a tekintetem, szinte keresem a követező lépcsőt, a fehéres-kékes csempékkel és az aranykötéllel lezárt kordonnal, meg a táblácskával, amit sosem olvastam el, de valószínűleg olyasmi van ráírva, hogy "Tilos a felmenetel" vagy ilyesmi. Bár én felmentem; egy zárt ajtót találtam.
Emlékeim egy pillanatra átszínezik az emeletet; balra lesz konyha, meg a vécék... jobbra irodák... szemben a nagy iroda, ahol a polgármester szokott lenni, bár sosem találkoztam vele, ott lesz a nagy kerek váróterem, a fő iroda a zászlókkal, aztán az a számítógépes a boszorkány-függővel, ami röhög ha megrázod, és... mi volt jobbra? Nem emlékszem...
Majd a kép ismét visszatér abba, amit valójában most láthatok.
Hmm... maradjunk itt, vagy menjünk vissza a kórházi részlegre? Az valahogy érdekesebbnek tűnik >.>
Álomkelő kicsit jobban megkapaszkodik, ahogy hol Utára, hol Desre nézek. Még mindig mosolygok, ha nem is olyan szélesen, és az erő, amit ideérkezéskor éreztem, egyenlőre nem tágít mellőlem... most viszont rájuk akarom bízni a döntést.
-Nos...? -kezdem. -Nézzünk körül itt, vagy menjünk vissza, egyel lejjebb? Szerintem az érdekesebb... >.>

by **RenAi** Hétf. Márc. 24 2014, 18:53

Tachi végig simította a haját majd némi elmélkedés után válaszolt.
- Hazug. – Mondtam ki az első szót ami az eszembe jutott.
- Idebent nem fáj. >< Szóval rossz ez igencsak rossz kifogás. – Mondtam, majd egy újabb mondattal támadott vissza. Elvörösödtem, kicsit a szégyentől is hogy ilyen nyíltan és hangosan beszélünk ilyen dolgokról, ugyanakkor azért is mert mérges voltam. Miért nem tudja csak simán rámhagyni hogy igazam van és kész…>< Nem, Ő erősködik, mire én sem hagyhatom magam. Nem szóltam semmit… közelebb léptem hozzá, majd tenyeremet a melkasára tettem ott ahol a nőknek domborodni szokott.
- Jó érzés? – Kérdezem meg, lángvörös arrccal… hisz most én sem vagyok jobb mint Ren, mondjuk volt rá lehetősége hogy megakadályozza a mozdulataim, vagy szimplán kitérjen. Kíváncsian figyelem a válaszát, és hogy miként reagál erre a húzásomra. Majd elkezdte magyarázni hogyha nagy leszek akkor bizony kézbe veszi őket… mármint izé a dobmorulataimat… Erre nagyon pipa lettem és nem törődve sem az önuralommal sem semmi azzal hogy mások is láthatnak, egyszerűen csak behúztam neki. És még mindig nem azon van hogy észre vegye magát és bocsánatot kérjen, még mindig erősködik hogy az nekem bizony jó. >< Grrr…>< Ha egyszer nővé tehetném kíváncsi lennék miként reagálna az ilyesfajta dolgokra…>< Azt akarom hogy Tachi-kun lány legyen és hogy szembesüjön azokkal a dolgokkal amikkel úgy átlagosan egy nő találkozik és megbírkózik velük…>< A pasik igencsak vakvágányon haladnak néha ha lányokról van szó… Bár kérdéses hogy ha így gondolkodunk vajon én milyen fiú lennék. Ki tudja talán nem is szeretnének a lányok, és a fiúk között is számkivetett lennék, netán…. azt hiszem ezt egyszer ki kell tapasztalnom valahogy… mármint hogy az embert a személyisége miatt szeretik… vagy azért rájátszik jónéhány dolog…>< De most nem ezzel foglakozok.><

Tachi az arcát dörzsölgetve morogta hogy Ő csak jót akar… én pedig igazán nem értettem hogy mégis mit és miért… mármint hogy neki ez most miért olyan fontos annyira. Majd a kabarénkat az zavarta meg hogy Maci is eltűnt. QQ Tachi próbált vígasztalni hogy bajunk nem lesz… de izé.. a karszalagok akkor is gyanúsak nekem. QQ Kicsit aggódok miattuk, és a dutyi az egy dolog >< Ha bárkinek is baja lesz, onnantól már nem zavar hogy mi lesz velük…>< De hátha most is igaz lesz Tachinak. Nagyon remélem. Majd miután feltűnt hogy mégiscsak irritálja a kezén lévő karszalag, kitaláltam rá egy megoldást. Lekötöttem egy kendővel, mire puszit akart adni. Kicsit meglepődtem és megilletődtem. Majd elkezdtem magyarázni hogy neki ott van Szophie nekem meg Jin… értetlenül nézett rám, majd megdöbbenésemre megkérdezte hogy ki az a Szophie. ~ Hűhaa! Nem gondoltam volna hogy ekkorát ütöttem. oO~
- Szohie Ő a sze…rel..med… - Magyarázkodtam a mondat végére kissé elbizonytalanodva. Hihetően tűnt az hogy nem emlékszik rá, mégis fájt… mármint hogy nem emlékszik Szophiera. Persze sok dolog megfordult afejemben, többek közt hogy bohóckodik vagy hogy eddigis hazudott… de hisz a boss harcokon láttam őket csókolózni… kissé össze és megzavarodva követtem a fiút mígnem eljutottunk a játékteremig. Ő gyorsan eltűnt valamerre… bár lehet inkább én tűntem el, mikor megpillantottam az Akihikó fejecskéket. Gyorsan kalapcsácsot fogtam.., most kivételesen a játék kalapácsát, és rásuhintottam vele egy nagyott. Megrázkódott a talaj és egy hangos menydörgés jelezte hogy rosszat csináltam. Megíjedtem. Nem tudtam hogy ezzel rosszat csinálok. Két kezemből gyorsan eldobtam a kalapácsot ilyedtembe, és könnyekbe lábadt szemekkel néztem a már mögöttem lévő fiúra.
- Nem csináltam semmi rosszat! – Tiltakoztam, még mielőtt megszólalhatott volna. Majd kaptam tőle, talán vígasztalásképp talán csak ajándék az ajándékért egy nyuszikát. Hátrább léptem a játéktől és úgy vettem át a fiútól a nyusz-muszt. Amikor kezembe fogtam, szembe fordítottam magammal és az orrocskáját a sajátomhoz illesztettem, egy fajta nyuszi puszit adtam neki.
- Musz, musz.. ~ - Ejtem ki a szavakat összepréselt ajkaimon. Tetszett az ajándék, nagyon jól fog mutatni a szobámban.
- Köszönöm szépen! – Köszöntem meg illedelmesen…
- Hmm hogyan tovább? oO Én Akihikó bácsit többet nem bántom…QQ – Motyogom.

by **Utahime** Hétf. Márc. 24 2014, 19:31

~Kék Jéggolyók; Szanatórium~

Miután az eddig csendes, de hirtelen felélénkült lány kezdeményezésére élő láncot alkottunk, a két furcsán mosolygó alak elindult felénk. Kicsit furcsán beszéltek, és furcsa volt az is, hogy az egyik sorait a másik fejezi be. Egyszerűen minden furcsa volt rajtuk, és csupa libabőr lettem ahogy megindultak felénk. De furcsán is válaszoltak a kérdésre, hogy felmehetünk-e az emeletre. Így kicsit bambán néztem vissza rájuk.
- Mindent, ami nem tilos? - Tehát felmehetünk, de egyáltalán mi a tilos? Talán itt más szabályok is vannak? Oh, persze, itt nem kapjuk vissza a jegyet a játék végén, elveszik. De még nem találkoztunk jegyszedővel. Igaz még semmi érdekeset sem csináltunk, de ez azt jelenti, hogy majd csak úgy eltűnik a jegyünk, ha valami tilosat teszünk? De hogy ne tegyünk, ha nem tudjuk mi az...?
Majd elénk érve az összekulcsolt kezeinket nézték, és én beengedtem volna magunk közé, de ahogy engedtem el Chancery kezét, ő megszorította egy kicsit. Először kérdőn néztem felé, majd közelebb léptem hozzá, és szabad kezemmel feltornáztam a csibémet a vállamra. Falco gyanakodva tekintett a kinyújtott kezemre, ahogy a hozzám közelebbi testvérre mosolyogtam.
- Nem is jó egyedül lenni. - Mondtam, hiszen kevés félelmetesebb dolog van annál, mint valahol egyedül maradni. Tulajdonképpen így is kerültem ilyen ijesztő helyre, de még ha ijesztő is, a többiekkel együtt vagyok, és ez jó. Többen lenni mindig jó... Legalábbis evvel próbáltam nyugtatni magam, ami egyenlőre még egészen jól sikerült. Ha egyedül keveredek ide minden bizonnyal menekülnék a kijárat felé, ahogy a gyorsaság pontjaim engedik, de így még kifejezetten meg is nyugodtam, mióta láncot alkottunk.
Amikor mindenki elrendeződött indulásra készen, de megvártam, hogy a jobbomon lévő Chancery mozduljon előbb és a vezényletére indultam meg. A lépcső tetején egy pillanatra megálltunk körülnézni. Nem sokkal szebb látvány fogadott itt sem, mint az várható is volt. Viszont annyi javulást láttam, hogy véres holmik és injekciós tűk meg mi egyebek helyett már papírok és már irodai holmik alkották a folyosókat beterítő szemetet. Helyes! Itt kevesebb eséllyel találkozhatunk egy az ágyán felejtett boncalannyal vagy hasonlóval... Ezt a megállapítást egy enyhe mosollyal nyugtáztam, mikor hallottam Chant, hogy a hely mégsem felelt meg a számításainak. De ha már ő adta meg először az irányt talán nem bánja, ha rákérdezek...
- Esetleg benézhetnénk egy szobába, ha már itt vagyunk... - böktem az állammal balra a legközelebbi ajtóra - ...és ha nincs semmi érdekes, akkor menjünk le. - Csendben vártam a válaszát, és azon gondolkodtam, hogy mi lenne a jobb, ha találnánk valamit, vagy ha nem, és a félelmetesebbnek tűnő részre térnénk vissza... Bár itt sem örülnék a szörnyecskéknek, vagy az irodákban felakasztott hulláknak...
Eztán pedig a szélen lévő véres házigazdára néztem.
- Mit szeretnétek játszani? - Hátha ők majd mutatnak valami "érdekeset" a többieknek.

by **Shukaku** Hétf. Márc. 24 2014, 21:14

Zöld csapat:

by **Cú Chulainn** Kedd Márc. 25 2014, 15:46

//Sárga csapat, Szanatórium, Logopédia //

Elmondtam Atorunak a mondókákat. Csak el kell ismételnie. Ennyi menni fog. Sárkányokkal küzdenek az olyan hős lovagok mint mi, egy pár szó nem okozhat nekünk gondot. ˘^˘ Nos...úgy tűnik mégis. Folyamatosan elhibázta amit mondok neki. Viszont volt amit nem értettem.

- Atoru, nem csúfol senki. Nyugodtan próbáld újra. Látod, hallod, se én, se a többiek itt nem csúfolnak. Na, próbáljuk újra. \^o^/ Répa retek mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó. \^o^/ Megy ez neked. \^o^/

De csak folytatta, az ibafai papossal is...ajaj, ez nehéz lesz. Szólok azért az ikrekhez is, a végén még magányosnak fogják érezni magukat.

- Hé ti! Biztassátok ti is, úgy könnyebb lenne neki. Gyerünk, gyerünk. \^o^/ Ti is ismételjétek utánam, hajrá Atoru. \^o^/ Attól legalább hátha nem fogja hallani a csúfolódást, bárhonnan is jöjjön úgy, hogy én ne halljam. Ti halljátok? Na ugye hogy nem. Tehát nem is létezik. Vagy léteznek. Attól függően sok hang volt vagy kevés. Mit beszélek itt össze vissza. Csak halljuk a mondókát. \^o^/

Visszafordulok Atoruhoz.

- Milyen Hachi? Nincs itt Hachi. De itt vagyunk mi, mi sem vagyunk olyan rosszak. \^o^/ Verjek meg valakit? \^o^/ Szívesen, csak kérd. \^o^/

Nem nagyon tudom átérezni szegény helyzetét, hisz nekem soha nem voltak ilyen problémáim, de azért szívesen segítenék neki. Hisz..ha nem is a barátom,de ismerősöm, bajtársam, egy csapatba vagyunk. -.-/ Csak tudnám ki az a Hachi. Úgy látom valami fontos ember lehetett számára, testvére, vagy mit tudom én ki. De most ő nincs itt. Velünk kell beérnie.

Jegyek: 49/50

by **Shukaku** Kedd Márc. 25 2014, 17:05

Sárga csapat:

by Ajánlott tartalom