Re: [Event]Vakrandi

by **RenAi** Csüt. Jan. 30 2014, 16:33

Ai és Hermit

Amikor zavarba jöttem a saját mondataim miatt, amit nem is sikerült teljesen kinyögnöm, már jött is egy perfekt válasz.
- Igen, tényleg! De okos vagy! – Dicsértem meg, mivel még egy olyan dolgot is meg tudott fejteni amihez aztán tényleg nincs köze… bár lehet pont ezért volt neki egyszerű. Majd a kérdésére választ adva elmondtam neki hogy-hogy is találkoztam Jin szívemmel. Türelmesen végig hallgatta a mondandómat majd furcsán kezdett el viselkedni… oO Először nem tudtam mire vélni a dolgot, majd mikor tudatosult bennem hogy hamarabb célt értem mint gondoltam, örömmel nyugtáztam a tényeket.

Zakkant a srác, bár ezt valahogy az elejétől fogva sejtettem. Kedvesen mosolygott, de valahogy nem tudta átadni a saját magára kiszabott szerepét, ezért is vontam le az első következtetést pár percnyi beszélgetés múlva. Műmájer. És nem véletlen volt a második kérdésem olyan ami közvetlen Őt érinti. A fiú észrevette hogy figyelem, így hát hosszú másodpercekig csupán egymást figyeltük… Mélyen a szemeinkben elmerengve kezdtük el elemezgetni a másikat, vagyis én azt tettem. Sikerült a srácot feldühítenem úgy veszem észre… …és lő és gooaaal! Nem, nem az volt a célom hogy feldühítsem, csupán azt szerettem volna látni milyen is ő valójában. Önelégültséggel töltött el hogy ilyen hamar fel is fedte magát nekem. Régi rossz szokásom a boncolgatás… de hát nem tehetek róla. Az ember és mindinkább az emberi elme olyan, mint egy labirintus, gyakran még önmagunk is eltévedünk benne. De nem is ez a lényeg… sosem tudhatjuk, pontosan mi is folyik odabent. Mindenki mutathat magáról számtalan arcot, és mint mondtam ezt idebent gyakran meg is teszik… karba font kézzel dőlök hátra és nézek végig mosolyogva a fiú szemébe. Biztos arra számít hogy én mint JL-tag… vagy mint szende kis naív lányka majd felidegesítem magam rajta, de pont hogy az ellenkezője történt, örültem neki hogy máris megmutatta nekem ki is Ő valójában. Egy ideig hallgatott, majd szépen lassan elmondta azt amit már rég el szeretett volna, legalábbis így gondolom. A feszült pillanatokban sóhajtottam egyet, de végig kedvesen mosolyogva hallgattam a mondandóját rezzenéstelen arccal, eddig azt hiszem egy valaki váltotta ki belőlem azt idebent hogy ténylegesen mint valami megfejtendő kódra.. vagy inkább egy felboncolandó alanyként gondoljak rá. Ez a valaki pedig nem volt más mint Zhel, aki sajnálatomra még azelőtt meghalt hogy ezt megtehettem volna vele, plusz bevégezetlen feladatként hátrahagyva volt képe úgy „lelépni” hogy örök döntetlen mérkőzéseket hagyott rám… mindenképp meg akartam egyszer verni, vagy valami úton módon düllőre jutni vele… ...Negatív érzelmek… kevesen váltják ki belőlem… de akik ki tudják azok biztos tehetséges emberek… legalábbis ebben… de mindig is igyekeztem erősebb lenni mint ők, nem, nem fizikailag... mentálisan. Mikor véget ért a mondandója én is elmondtam a verziómat:
- Örölök! – Mondtam azt az egy szót ami hirtelen az eszembe jutott.
- Ugye hogy jobb így őszintén? – Mosolyodtam el sejtelmes mosollyal.
- Ne érts félre, a kedvességem nem határtalan, de az őszinteséget mindennél jobban tiszteltem! – Mondtam nemes egyszerűséggel. Szerettem volna ha már az elején ezzel indított volna.
- Mint mondtam nem vagyok rasszista, nincs bajom a sárgákkal… pirosakkal… és a mondandódat elhallgatva elmondom még egyszer. Addig nincs bajom az ilyen emberekkel, amíg nem engem vagy a közvetlen környezetemben lévő kedves ismerőseimet bántod. Hiába vagyok healer, nem akarom a világot megváltani. Elég ha csak azokra figyelek akik fontosak nekem, ha nem így gondolkodnék még a végén kevesebb törődést kapnának, és elkezdhetnék fontoskodni... stb világmeválltás stb…stb..- Sóhajtottam fel, miközben szét tárt kezekkel.
- Bár sok dolgot le tudtam szűrni ez alatt a pár másodperc alatt, és szerény véleményem szerint segítségre lenne szükséged. - Öltöttem ki a nyelvem. Azt hiszem előhívta belőlem a tenyérbemászó énemet.
- De nem is ez a lényeg, arra akarok kilyukadni hogy nekem ez még nem elég. Többet akarok megtudni rólad. Sejtettem, hogy a kérdésemmel célt érek, bár nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan. És hogy mire is vagyok kíváncsi, nem, nem arra hogy miket műveltél, az hidegen hagy, inkább hogy mégis miért?... Persze mesélted hogy pusztán azért mert idegesítenek… bocsánat „idegesítünk” – Mosolyodtam el ismét miközben kezemmel is rá segítettem a magyarázkodásomra.
- Az érdekelne hogy mi bosszant? Netán az hogy a beszédemmel nem hagylak érvényesülni? Nem jutsz elég dominenciához? Vagy esetleg az zavar ha valaki is jól meri érezni magát a közeledben? Hmmm… Tudod nekem egyszer egy okos ember azt mondta hogy: „Az erőszak a gyengék mentsvára.” Mi a véleményed erről? Gondolj csak bele… lehet benne valami elvégre az okos ember nem okoskodik, mivel tudja magáról hogy eszes így nemigen van benne bizonyítási vágy… vagy épp az erős ember sem firktatja az erejét addig… amíg „veszélyeztetve” nem érzi magát a célszemélye közelében… - Halkultam el, miközben végig figyeltem a srác mimikáját, gesztusait, szemének rezzenését… mindent.
- És ejnye, ejnye ne feledkezzünk meg a játékunkról sem: még mindig te jössz. Kérdezz valamit. - Mosolyodtam el őszinte kedvességgel. Egy papír lapot nyújtott át nekem amin egy krikszkrassz szerű „rajz” volt, felette oda firkantva a nevem. Kicsit fogattam a lapot hogy értelmezni tudjam… de pár vonal számomra nem jelent rajzot. Razz

Sőt gyerekes megnyilvánulása még egy dolgot elárult róla.
- Izé.. művészi. – Dicsértem meg mosolyogva majd ceruzát fogva kicsit korrigáltam a rajzon.
- Hehee, így már jobb. – Nyújtottam át neki, közös „művünket”.
- Ne zavarjon, nem lehet mindenki tehetséges a rajzban. – Mondtam.
- De a gyakorlás csodákat tesz. – Folytattam széles vigyorral.

by **Yurihime** Csüt. Jan. 30 2014, 17:53

// Aidor //

Csupán sodródtam az eseményekkel, nem tudtam mi, miért történik velem. Láthatóan a többi kisasszony sokkal talpraesettebb volt nálam, hiszen magától értetődően mozogtak ebben a különös, ismeretlen környezetben. Céltudatosan készülődtek valamire, miközben én csupán egy helyben álltam, és igyekeztem kitalálni, mégis mihez kezdhetnék. Végül a korábbi fiatalember lépett oda hozzám, ő világosított fel arról, hogy be kellene mennem egy számomra kijelölt szobácskába, és ott fogok várakozni "álmaim szőke hercegére". Ez egészen úgy hangzott, mintha ez egy párkereső esemény lett volna, de nem mertem rákérdezni, így csupán engedtem a kérésének. Ám még előtte sikerült észbe kapnom, hiszen az imént említette, hogy vendéget fogok várni, ezért kétségbeesve kerestem valakit, aki segítehetett nekem megoldani felkészületlenségem problémáját. Hála az égnek a szerencse mellém állt, és miután elfoglaltam a helyem a fülkében, nem sokkal később megérkezett a rendelésem is.
Megnyugodva tettem az ölembe kezeimet, és magamat kihúzva tekintettem az előttem fekvő terülj-terülj asztalkámra. Egy tálca ízletes szendvics, különböző ízesítésű onigirik, különféle sós és édes sütemények, valamint zöld- és feketetea és gyümölcslé várta a látogatót, avagy látogatókat, bármi is legyen a céljuk azzal, hogy belépnek ebbe a szobába. Bevallom, kicsit izgatott voltam, és jószerivel szuggeráltam az ajtót, ahonnan vendégemet vártam. Vajon kinyílik? Nem nyílik? És ha igen, mi fog történni? Ki lesz az? Barátságos lesz? Szívem a torkomban dobogott, és idegesen szorongattam a szoknyámat ujjaim között.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Jan. 30 2014, 20:33

Chan

Az a pici hiányérzet nem hagy nyugodni, ezért közelebbről megfigyelem Chan-chant, majd rájövök, hogy nincs szemüveg.. eltűnt, nem hordja Suspect

- Aham- bólintok egyet a magyarázatára. Mondjuk arról fogalmam sem volt, hogy itt a gyengén látóknak nem kell szemüveg. Az én látásom tökéletes, ha nem jobb ˇ^ˇ

- Kicsit fura vagy így – mondom mosolyogva… még meg kell szoknom, most, hogy rájöttem, mi hiányzott eddig Rolling Eyes

A petekre terelődik a téma egy rövid ideig. Emlékszem még, hogy a lány odáig volt Reginald-ért, szinte le sem bírta róla venni a szemét. Érthető, az a pet egy főnix, de ami számít, az az, hogy az enyém és a legerősebb 8)Nem csoda, hogy sokan utána vágyakoznak, de nem adom ˇ^ˇ

- Próbálom nevelni Chan-chan, de nem nagyon fogékony a jó tanácsokra. Csak harcolni akar, vagy enni, na meg csavarogni és jártatni azt a hatalmas csőrét -.-’’ A cicusodat valószínűleg harcolni akarna, meg sértegetni… - néha tényleg az agyamra megy, de nem nyúlok drasztikus eszközökhöz. Csak nem rég fejlődött, még mindig új a helyzet mind a kettőnknek. de később lesz nemulass Suspect

Emlékeim szerint Chan párkapcsolatban él, mégis egy ilyen helyen, eventen találkozom vele viszont. Kicsit meglep a dolog, de rengeteg magyarázat létezik erre….
- o.O – na jó, ilyesfajta magyarázat pont nem fordult meg a fejemben az elmúlt pár percben… ha több időm lett volna, szerintem akkor sem.
- Beültél egy kávéra és randi lett a vége? - ez így kimondva elég furcsa, és persze egy kicsit gyanús is Suspect

Igaz se okom, se jogom nincs rá, hogy firtassam ezt a kétes magyarázatot, nekem végül is mindegy, hogy mit keres itt…. de mégis fura Rolling Eyes

- Chan-chan neked nagyon kalandos életed lehet – mosolyodom el. Ha folyton ehhez hasonló helyzetekbe keveredik, akkor tényleg ne unatkozhat…. irigylem is rendesen. Vajon mik történhettek vele eddig? ezentúl gyakrabban járok majd kávézni, még ha nem is szeretem azt a keserű löttyöt csak gondosan és bőven feljavítva mindenféle jóval.
Foglalkozzunk a randival, mert ez ugye az… Igaz, ott motoszkál a fülemben az előttem ülő szavai. Barátkozni is lehet…. „barátkozni” … hmmm :scratch:Ezt vajon hogy értette? Normálisan, vagy idézőjelesen? Suspect

Hallani és persze látni olyanokat, hogy a csaj csak barátkozni akar, aztán este meg durrbele gyia paci, ami belefér Rolling Eyes

Veeeh… és így döntse el az ember, hogy mit akarnak a nők… Mindegy, inkább randizzunk \o/
Chan szerintem már tapasztalt randizós, ha már párkapcsolata van, ezért kérdezek párat…. a legfontosabbal kezdve
- Az ellenkezőjét? Hmmm Ezt hogy értsem? Az elsőn is szabad, vagy csak az elsőn szabad? :O – ez egy igen komoly téma és nem mindegy, de nagyon nem mindegy.
- Ha az utóbbi, akkor húzzunk bele Chan-chan \o/ Szerencsédre én bárhol, bármikor készen állok egy kis testmozgásra… pöccre indul a cerka

by **Hermit** Csüt. Jan. 30 2014, 21:08

AI

*Amikor fejtegetni próbálta, mit is remél RenAi ettől a randizgatástól, a lány egyetértett vele. Nahát, úgy tűnik Hermit azért ért egy-két dologhoz. Végiggondolta, kik is ültek a teremben, s valóban, rémlett neki egy Jin srác, akit még korábban nem igazán látott. Talán ő lesz a "szerencsés" úriember. Na de ezután kezdte meg Hermit a különleges beszédét a lányhoz. Az csak figyelte őt, hogyan beszél, látszott rajta, hogy élvezi, sőt... elégedett? A lány elégedett volna? Hmm... Legyen így. Mission complete! Bár arra számított, a kiscsaj kiakad majd rajta, de ez a reakció is megfelelő volt. A lényeget, amit akart, azt elérte. Úgy reagált a fiú szavai után, mint valami pszichológus. Hermit döbbenetét, s be kell vallania magának, elismerését is , kiérdemelte végül a leányzó. *
~ Ennyire hülye ember nem létezik! ~
* A lány szépen elmagyarázta, miért is nincs gondja Hermittel, meg az ehhez hasonlókhoz, stb, stb... Hermit nem értett vele egyet. Ez szerinte nem helyes hozzáállás, de nem adott hangot véleményének. Nem, ő nem hisz abban, hogy megválthatná a világot. De bármely cselekedetével képes változtatni rajta. Formálhatja, hisz minden tettének következménye van, legyen az jó vagy rossz. A lényeg az, hogy változik, s ez Hermit szenvedélye: befolyásolni a világ menetét, bármilyen apró módon is történjék az. És most azt tette. Lehet, hogy a lány nem úgy reagált, ahogy egy normális embernek kellett volna. De elhitte minden egyes szavát és mozzanatát a fiúnak. Így kell ezt csinálni! Veregette meg saját vállát képzeletben. Mikor a lány odajutott, hogy segítségre lenne szüksége, már, már fizikai fájdalmat okozott Hermitnek, hogy visszatartsa azt, ami belőle előtörni vágyik. De azért még tartotta magát. A legélvezetesebb az volt az egészben, hogy a lány totálisan abban a hitben volt, hogy elérte Hermittel szemben a célját. Izgatottabb lett ettől a srác, de sajnos, vagy épp szerencsére az idő eléggé a vége felé kezdett járni. Hiába, a lányok sok időt eltöltenek a csacsogásukkal. RenAi végül olyan pszichológiai fejtegetésekbe ment bele, aminél Hermit már arra gondolt, le a kalappal! Ebbe a kicsi IQ kapacitásba is fért valami apró értelem, csak hogy ezt jobban is csinálhatná a leányzó, az már biztos! Hermit szája szeglete feszülten rángatózni kezdett a kitörő vágy miatt, de még mindig csak türtőztette magát. Bár a lány visszadobta a labdát, akkor nézte meg a rajzot, majd alakítva rajta visszatolta Hermitnek. Na eddig bírta tovább. A kis szőkéből kicsattant egy hatalmas hahota. A hasát fogva vagy fél percig nevetett, ahogy csak tudott, tiszta szívből és mindenfajta túljátszás nélkül. Mikor végre megnyugodott, rázott egyet a fején.*
- Zseniális vagy! Az! Olyan okos vagy, mindenre rájöttél! Mindenre! Azt hiszem, igazad van, megyek, s felkeresek egy pszichológust.
* Ezzel felállt, megveregette a lány hátát, ahogy megállt mögötte. *
- Sok szerencsét a szerelmeddel.
* Majd elhagyta a szobát, hogy a következő helyszínre menjen. Út közben még nagyban vigyorgott, közben gondolkodott. Annak ellenére, hogy Hermitnek minden egyes kimondott betűje hazugság volt, úgy tűnik, a lány jól bevette. *
~ Tudni akartad, ki vagyok?! Hát most örülj annak, ami kaptál! ~
* Nem zavarta, hogy a lány egy pszichopatának tartja, ő akarta, hogy ezt higgye róla. Bár az eleve kérdéseket vet fel, hogy ha ennyire jól el tudta játszani, akkor nem lappang-e valójában is benne egy kis pszichopataság. Szociopataság mindenképp. Azzal tisztában van, hogy annyira könnyen képes túljutni azon, hogy kinek mi fáj, annyira nem érdekli őt érzelmileg, hogy ki mit érez, hogy az csak na! Az megint más kérdés, hogy érzelme, vagy gondolatai ellenére mit akar! Mosolya lehervadt róla, s halál komolyan menetelt a következő helyszínre. Tudta, hogy a lánynak igaza van. Segítségre lenne szüksége. De ő sosem fog segítséget kérni! *

//Köszönöm Ai! //

by **Tetsuko Jin** Csüt. Jan. 30 2014, 21:31

Judy

Az elején tisztázom a helyzetet, elmondok mindent, hogy ezzel elkerüljem a későbbi kellemetlenségeket. Hatalmas szerencsémre, Judy-san egyáltalán nem mérges, nem látok semmi arra utaló jelet,. ennek őszintén örülök, megnyugszom.
- Igazán nincs mit – az általam nevelt rózsát elfogadja. Ez csupán egy apró csekélység, mégis sokat jelent egyeseknek, kiváltképp a „gyengébbik” nem képviselőinek. Egyáltalán nem sajnálom tőlük, megérdemlik.
Partnerem elmondja, hogy tud a kapcsolatomról Ai-channal. Igaz is, nem tudom, miért gondoltam az ellenkezőjére, hiszen nem titok a kapcsolatunk. Igaz nem dicsekszem vele, de nem is szándékozom titokban tartani. Én elégedett vagyok azzal is, hogy én és ő tudjuk, csak mi számítunk, semmi más.
- Valóban? – kérdezem mosolyogva.
- Őszintén örülök, hogy sikerült párt találnod magadnak Judy-san – Ha valaki, hát én tudom milyen rossz dolog a magány… senkinek nem kívánom azt a nyomasztó érzést. Mintha a világon senkinek sem lenne szüksége az emberre, míg lassan el is felejtik. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy idáig nem fajult a helyzet, mindig sikerült beilleszkednem, igaz csak egy idő után…. a szemem egyesek számára taszító és kellemetlen látvány…. holott ez csupán a szemfedő..
- Köszönöm, de nem kérek semmit – jól tudom, hogy ingyen van, mégsem kívánok most semmi ételt, italt. Ez az első randi, nem az utolsó. Bőven lesz még lehetőségem kihasználni az event által nyújtott lehetőségeket.
Judy-san kérdése nem lep meg. Érthető, hogy kíváncsi az okra, ami miatt kiléptem a céhből, hisz egykor ő is ahhoz a céhhez tartozott.
- Judy-san! Jelen pillanatban nem tartozom egy céhhez sem, mégsem érzek különbséget a mostani, és a korábbi, céhes életem között. ugyan úgy telnek a napjaim… - próbálom elmagyarázni
- Mirika-san ért az üzlethez, a stratégiákhoz, de képtelen egy rendes közösség kialakításához. Az Angelic Voice olyan céh, mely teljes egészében az üzletre, a haszonszerzésre épít. ez áll az első helyen. Ez nem megvetendő dolog, én azonban nem érzem jól magam ilyen helyen, hol nem sok hasznomat veszik. Kiléptem, mert ne ilyen céhre vágytam, és nem szeretném visszatartani Mirika-san.t Így nem kell rám pazarolnia az értékes felszerelést – nincs bennem semmiféle ellenérzés volt céhvezérem iránt. Egyszerűen csak mások az elképzelésink a céhről.
Hallottam hírét, hogy ő Judy-san is kilépett, ezért megkérdezem, miért tette. Magyarázataiból kettőt elfogadok, egyet nem értek, ahhoz viszont semmi közöm,nem kérdezek rá.
- Gratulálok a céhalapításhoz Judy-san – remélem minden jól alakul a számukra és nagy céhé válnak, sok taggal, egy igazi közösséggel.

by **Chancery** Csüt. Jan. 30 2014, 21:41

//Ren-sama
Dat feeling, mikor megírtál egy hosszú posztot teli érzelmekkel... és rossz gombnyomás miatt elveszik Suspect

//

-Valóban...? -nevetek fel, és megint nyúlnék felfelé, de ezúttal megállom. Már nincs mit igazgatnom, de persze időbe telik, mire én magam is megszokom... avagy sem. Talán még vissza is veszem a szemüvegem. Jay úgyis azt mondja, így is, úgy is tetszem neki, az pedig nem elég, hogy elhatározásra jussak. Meg kell kérdezzem Petert... még emlékszem, mit mondott akkor, mikor nekem adta az aranyszín cicafüleket.
A szekér alatti hidegből végül ismét a petek témája hoz vissza, és a jókedvem egyenlőre még lankadatlan. Derűs mosollyal bólogatok Regi viselkedésének hallatára, majd legyintek.
-Akkor abból harc lenne. Álom nem tűri, ha sértegetik. -ingatom a fejem gondolkodón. Kéne valamit inni.
Főleg, hogy a jókedv lassan kezd el-eltűnedezni, mikor a férfira nézek. Érzem, ahogy egye melegedik az arcom, mert a tekintete szinte elárulja, hogy arra gondol, hazudok. Ökölbe szorítom a kezem, az ajkamba harapok és próbálom megállni, hogy ne pattanjak fel és rohanjak el világgá. Valahogy tisztázni akarom a félreértést, ha van egyáltalán. Nem akarom, hogy valaki azt kezdje el híresztelni, hogy megcsalom Jay-t.
A gondolatra már nem bírom tovább és a tenyerembe temetem az arcom. Mély levegőket véve próbálok úrrá lenni magamon, az emlékeken, a sok megaláztatáson. Sose felejtem el, mikor ez egyszer már elhíresült, persze indokolatlanul. Irigyek voltak ránk, és ezermillió módon próbáltak nekünk keresztbe tenni. Nem sikerült nekik, mégis mindig félek, hogy a következő hasonló támadás már túl sok lenne Jay számára...
Haza akarok menni hozzá. Haza akarok menni és jól kisírni magam, elfelejteni ezt az egészet...
-Én... -próbálok megszólalni, de úgy érzem, mintha a torkom a háromszorosára dagadt volna. -Én tényleg... csak egy kakaós cappucinóra jöttem... nem is értettem, miért kérdezik ehhez a nevem. Tényleg nem tudtam...
A kalandos élet említésére csak ingatom a fejem. Hol kaland az, hogy egész nap ülök a szobában, mert a szüleim nem szeretik a barátaimat? Mióta kaland az, hogy csak az internet volt számomra kapcsolat a külvilág felé? Kalandos élete Ren-samának van, de nem nekem...
Az utolsó szavai viszont túlságosan megdöbbentenek. Elképedve nézek fel tenyereim rejtekéből, és nem tudom, mit gondoljak. A szemeim előtt kérlelhetetlenül is kibontakoznak azok a srácok képei, akik csak tátott szájjal röhögtek rajtam. "Mégis ki akar téged? Senki! Bosziii! Még akkor se nyúlnék hozzád, ha fizetnének érte!"

Az asztal szélére esnek a kezeim, a düh és a bánat keveréke úgy töltik fel a szívem, mint még soha. Legszívesebben pofon vágnám ezt a szőke szemétládát, de nem teszem. Ahhoz túlságosan is kedvelem és tisztelem már. Úgy szorítom az asztal szélét, hogy elfehérednek az ujjaim, és nem tudom, érzem-e őket már rendesen egyáltalán. A szemeim sarkából lassan kicsordulnak a könnyek is, de nem tudom, a szomorúságtól vagy a dühtől sósak-e, arcom pedig szinte lángol.
-Én nem vagyok olyan... -mondom végül halkan. -Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor randiztam, és azok többsége is Jay-el volt. Számomra csakis ő létezik, vele volt minden elsőm, ami egy lány életében lényeges lehet, és ő is lesz örökké az egyetlen, ha a Sors is úgy akarja. Felőlem kereshetsz magadnak olyan lányt, aki pöccintésre szétteszi a lábát, de én nem vagyok olyan, és soha nem is leszek!
Végül lehajtom a fejem. -Kár, hogy ezt gondolod rólam...

by **Licht** Csüt. Jan. 30 2014, 22:55

//Danee//

A kiakadását a Snowcat név hallatán, csak csöndben végig hallgattam, amúgy is gyorsan terelődött a téma. Átérve a perecre, eleinte nem esett le a viaszperces célzást, majd eszembe jutott mit is mondtam, aztán gyorsan vizualizáltam magamban, hogy mégis miféle íze lehet egy tényleges viaszperecnek, hát nem találtam rá szinonimát, hogy milyen borzasztó is lehet. Majd a jobban lássalak szöveg, erre egyből folytatnom kellet, ha már annál a mesénél járunk.
-Ohh értem, hát remélem most már „Jobban Hallasz” is, nem csak látsz.
Az idéző jeles részt újjal mutogatom, közben pedig egy kisebb kuncogást is megengedek magamnak. Közben Danee elkezdte közelebbről is elemezni a perec küllemét, kissé értetlenül pislogtam rá kettőt, majd visszavettem a mosolyt az arcomra és folytattam a társalgást.
-Hát, én még nem néztem meg, így a perecet, de igazat adok neked. Na, de egyébként, hogy ízlik az a viaszperec?
Kérdeztem kissé gúnyosan, majd gondolkozni kezdtem a következő húzásomon, mikor is jött, hogy most mesél egyet. ~Mese?!~Egy pillanatra meghökkentem, majd érdeklődő arc kifejezéssel kezdtem el hallgatni a történetét. Miközben hallgattam a történetet, egy-két hümmögést elengedtem, közben magamba kommentáltam néhány dolgot, amit úgy is megemlítek a végén. ~Kigondoltam volna, hogy ez lesz a téma….De várjunk a négyes nem a hármas és ötös között van, bár biztos hallhatták a hatos szobában is…~ A történet vége felé, jött a kérdés, hogy érdekel e, hogy még is mi történt a végén, itt csak egy aprót biccentettem, hát egyértelmű, hogy végig hallgatom most már. ~Kigondolta volna, hogy a végére az egyik megkínozza a másikat….Nem lepődtem meg a dolgon.~ A végén még hümmögtem egyet-kettőt, majd csak megszólaltam.
-Nekem, nincs történetem, nem vagyok még akkora mese mondó se mint te.
Elengedtem egy szem forgatást, majd kissé gonosz vigyor ült ki az arcomra.
-Ugyan nem volt olyan rossz. –veregettem meg a vállát- Bár biztos hallhatták a hatos szobába is, de én úgy tudom, hogy a négyes a hármas és ötös között van. A hármas szobában lévők miért nem hallották?
Ezek után csendben, kérdő tekintettel vártam a válaszra.

by **Danee** Csüt. Jan. 30 2014, 23:36

- Ó, biztosíthatlak, hogy már jobban is hallak... mondanám hogy, azért, hogy bekap- - teszek felé egy ártatlan kis mozdulatot, amivel imitálhatom, és amivel talán csak a kislányokat és kisfiúkat lehetne megijeszteni - ...hassalak, de azt hiszem, az nem lenne illő esetünkben... amúgy sem látok rajtad túl sok piros holmit, Piroska!
Aztán haraptam végre egy darabkát, immáron a perecből, amivel meg lettem kínálva, egy-két dicsérő szavamat követően, ami láthatóan nem érte el a célját
- Ó, én sem a perecet néztem meg Rolling Eyes

- ha finoman nem megy az utalás, hát itt van de dulván, ahogy Ponciusz Pilátusz mondaná - A viaszperec? Fogalmam sincs! Ennek viszont szinte teljesen olyan az íze amire emlékszem még a bejelentkezés előttről!
Aztán mesélni kezdtem, fel se tűnt mekkora bakit vétettem, de azt se gondoltam volna, hogy a lányt ennyire nem hatja meg semmi, se a mécsessel a fényjáték, se a történet, és hogy pont kiszúrja azt az egy apró dolgot, ahol valami gikszer csúszott a fejszámolásomba
A gonosz vigyora egészen lehervasztó volt, így ennyi igyekezetem után, amivel megpróbáltam kissé oldani a hangulatot
Így már a vállveregetésnek is erősen pejoratív értelme volt, nem tudom milyennek szánta, de nem igazán esett jól, és talán az arcomra is volt már írva, bár tükör hiányában ezt aligha tudom meg, hisz nagyjából mindig faarcot vágtam anno odakint.
- Oh, igazad van... a szobaszámok... ehh - legyintettem - nem tudok számolni...
Áh, feladom, ezzel a lánnyal nem tudok mit kezdeni tíz perc alatt, nem akar se kedvesebb se nyitottabb lenni, a cinizmust pedig csak akkor kedvelem, ha tudom, hogy nem bánthatom meg vele a másikat, mert ismerem a határokat, azonban, így ismeretlenül nem fogok csatába szállni vele.
Inkább magamhoz vettem a poharamat és finomkodás nélkül lehúztam a tartalmát, majd öntöttem újra és azt is.
- Hát, kedves Licht, azt hiszem, mondhatom, hogy örültem a találkozásnak, kicsit fájlalom, hogy ennyi fért csak bele a kettőnknek kiszabott tíz percre, de ha jól érzem már csak egy-két perc lehet hátra! Talán egy másik alakalommal, kicsit több időt hagyva egymásnak, többet is megtudhatunk még a másikról! - azzal felpattantam, a kezét elkapva kezet csókoltam neki, és a poharakat, bort felnyalábolva, az ajtóhoz léptem.
Onnan néztem vissza, s intettem a poharakkal teli kezemmel felé:
- Sayonara Licht-chan!

by **Szophie** Pént. Jan. 31 2014, 17:03

Csendesen hallgattam a fiút, néha bólogatva egyet-egyet szavaira, meg-meg keverve kakaómat, elgondolkodva a hallottakon. Kissé szégyellősen meredtem magam elé a tányérom tartalmára, amikor nyilvánosan meghallottam olyan kifejezéseket, mint nagy mellek, vagy széttett lábak. Elvörösödve néztem körbe, hogy vajon a pincér, vagy valaki, akárki, hallja-e ezeket. Szerencsére éppen senki nem volt ott._. Azért nem kellett volna ilyen triviálisan fogalmazni, megértettem volna én ezek nélkül is, na. Annyi más szófordulatot, kifejezést használhatott volna..
- Trófea? - emésztgettem ledöbbenve a szót. Egyből levágott állati testrészek jutottak eszembe, felszögelve a falra. Micsoda egy bunkóság! - Há-hárem? - megráztam a fejem. Most ijesztgetni akar? Én még egy ilyen sráccal sem találkoztam eddig. Vagy csak jól titkolják? Mondjuk Zu-t nem is rázta meg annyira a szakításunk.. Mi van, ha egy rakat háremtagja van? ... >.< Zu egy trófeagyűjtő oroszlán! De hogy ezt mennyire jól titkolja.. Úristen, milyen istentelen ember ez! El kell beszélgetnem vele, bizonyosan! Az az árnyharcos mostanában mintha Hinarihoz is közeledne. Hi.. Meg kell mentenem tőle a világot! És illemre tanítanom! Ha kell, radikális eszközökkel! Ez szégyen és gyalázat. Végül egy olyan kifejezést hallottam, ami nem volt ismerős.
- Mi az a yaoi? - kérdeztem félénken, nehogy megint valami csúnyaságot halljak, mint az előző kifejezések. Lehet, át kéne terelnem a témát..
- Enheriel? - ugrott be a lány a név hallatán. - A kis szöszi? - nevettem fel. - Őt ismerem. Vagyis nem ismerem, csak tudom, hogy kicsoda. Vele jársz? - kérdeztem, az új téma reményében.
- Brit? - örültem meg. - És tudsz angolul? Én eredetileg oda valósi vagyok. - mosolyogtam félvér társamra.
- Egészségedre. - kuncogtam a csuklásra. Ilyenkor is szokás ezt mondani, igaz?
- Készen bizony! - mondtam, és neki is álltam a süteményeknek. Ingyen, annyit, amennyi csak belém fér, jó társaságban.. Szerencse napom van, vagy mi?
/Dobás./
- Ehmmm, de jól laktam. - nyújtóztam el a szélemben, majd az órára néztem. - Ajjaj, vége is? - motyogtam kétségbeesetten magam elé. - olyan rövid idő. Ennyi alatt nem lehet normálisan megismerni valakit. - nyafogtam. - Örültem a találkának kiskandúr. - kacsintottam a petre. - Legközelebb is nyugodtan hozd el a gazdit. - nevettem fel. - Na de viccet félretéve. Köszönöm az élményt. - emeltem tekintetem újra a srácra, majd integetve elbúcsúztam. Aranyosak voltak.:3 És sütizősek! Még bizonyosan kerítek alkalmat ugyanilyen evő versenyre vele szemben. És legalább felnyitotta a szemem, hogy Zuval beszélnem kell. Meg esetleg Kedvesemmel és Ozirisszal is. Ez a trófea dolog nekem nagyon nem tetszik..

by **Joey Chrome** Pént. Jan. 31 2014, 17:31

A lány is nagyon zavarban volt, pont mint én, mert kétszer köszönte meg a bókot, miután köszönt. Név szerint Lydia Einsberg. Na it pont olyan vörös lett, mint én. Úgy látszik elég kellemetlen volt mindkettőnknek a szitu, vagy nem tudom. Majd kérdésemre azt mondta, hogy japánban született. Majd megkérdezte, hogy miért költöztem Amerikából japánban.
- Mert a bátyám azt akarta, hogy tanuljak kultúrát. Pedig elég kulturált vagyok szerintem. >.> - majd pár perc csend után azt kérdezte, honnan hallottam a játékról.
- Sehonnan. Úgy kaptam, és én majom beléptem ide.>< - próbáltam vicces lenni, hogy oldjam a helyzetet. Bár lehet, nagyon nem sikerült ezzel a szópoénnal, franc.>< zavaromban megfogtam a kancsót.
- Kérsz teát? - kérdeztem tőle. Ha igent mond, akkor öntök neki először, mielőtt magamnak öntenék. Ha nemet mond, akkor csak magamnak öntök.
- Mondjak egy viccet, hogy vidámabb legyél?^^ - kérdeztem tőle. Ha igent mond, az alábbit mondtam el:

A paphoz bemegy egy ministráns gyónni:
- Atyám, nagy bűnt követtem el. Paráználkodtam egy nővel. - a pap a következőt javasolja:
- Egyél meg 10 citromot.
- És az felold? - kérdezi meglepetten a ministráns, mire a pap:
- Nem, de legalább eltűnik a vigyor az arcodról.

Ha nemet mondott, akkor vágok egy kissé szomorkás képet ezzel a mondattal:
- Na jó, legalább megpróbáltam. - nem volt olyan szomorkás a hangom, kb csak annyira, mintha lány ruhába öltöztettek volna, komolyan! Erről eszembe jutott az, mikor egy törpeségben szenvedő barátom mesélte, hogy folyton a szoknyák alá nézett sunyiban, míg egyszer Skóciába jutott... Na az volt aztán neki a meglepetés!XD De visszatérve a randihoz, akkor látom, hogy lassan letelik az idő, és nem sokat beszéltünk!
- Óh, lassan lejár az idő... Sad

De figyi, mi lenne, ha az egész után találkoznánk valahol, és folytatnánk a beszélgetést?^^ Mert hogy őszinte legyek, egészen aranyos vagy.^^

by **Tachibana Makoto** Pént. Jan. 31 2014, 18:00

- Ahogy kívánod :] - egyeztem bele a felezésbe, hiszen annak semmi értelme nem volt, hogy a lányra erőltessek valamit, amit nem fogad el jó szívvel. Habár kötve hiszem, hogy egetverő összeget akasztanának le rólunk a szervezők, mi több, még abban is kételkedtem, hogy egyáltalán kárpótlást kérnek a tönkrement pohárért, hiszen bármikor leeshet a földre egy, csupán egy óvatlan mozdulat szükségeltetik hozzá. Ami azt illeti, még akár egy olyan lehetőség is élt a fejemben, miszerint meggyőzöm a pincérlányt, hogy inkább más miatt fáradjon :]
- Bevallom nem vagyok szent, de csakis okkal teszek rossz fát a tűzre :] Ha emberszámba vesznek, én magam is kedves maradok, ám vannak reménytelen esetek, a buta emberek száma határtalan - reagáltam lesújtó véleményemet hangoztatva, és bár lett volna még mit mondanom, ismét úgy döntöttem, hogy elhallgatom az ajkaimra toluló mondatokat. Nem kívántam lerombolni a kislányban kialakult képet magamról, hiába volt okos és intelligens, nem volt garantált, hogy átlátja a viselkedésem okait és könnyen rossz következtetést vonhatott volna le a válaszomból.
- Igen, a sárkánylovag petje -bólintottam, talán némileg elhamarkodottan közbeszólva, ám csupán csak bátorítani kívántam, hogy beszéljen róla nyugodtan. Peter-kunnal többször is találkoztam már, mi több, már a kardom is hasított pixeleket a bőréből egy alkalommal még jó régen, így igazán nem kellett bemutatni őt és a jégsárkányát.
- Néhány éve játszottam egy olyan játékkal, ahol az NPC-knek részletgazdag és mély hátteret alkottak, ott mi, a játékosok, része voltunk a történelmüknek, és az ő szempontjukból nézve rejtély övezte a megjelenésünket, idegenek voltunk számukra. Ezek szerint ebben a világban is hasonló a helyzet, legalábbis a petek szemszögéből nézve - elmélkedtem egy sort, habár tulajdonképpen sok célja nem volt mindennek azon kívül, hogy párhuzamot vonhattam a tapasztalatom és a jelenlegi helyzet között. Ezidő alatt persze elgondolkodtam azon is, hogy Timidus a különlegességünk miatt vonzódik a fajunkhoz, ám azt még így is erősnek tartottam, hogy ennyire emberi érzelmeket mutat irántunk. Nem vontam le olyan konzekvenciát, miszerint a programozók hibát követtek el, hiszen emögött más is rejtőzhet, mint a mesterséges intelligencia tanulómechanizmusának struktúrája, ugyanakkor felkeltette az érdeklődésem a petek iránt. Így belegondolva Ren-kun főnixe és hasonult a gazdájához, Vezér viszont... nos, ő talán kivétel :]
- Timidus-san, ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, ne hanyagold el a saját társadalmad sem. Lehetnek ott is olyan dolgok, amiket érdekesnek találhatsz - pillantottam jelentőségteljesen a sárkányra, majd halk hümmögés hagyta el a számat. A tíz perc már erősen a vége felé járt, bármelyik pillanatban véget vethettek az első körnek.
- Félő, hogy az időnk lassan lejár. Nagy örömömre szolgál, hogy megismerhettelek titeket, igazán élveztem ezt a néhány percet :] - álltam talpra, és meghajoltam a lány és kisállata előtt.

by **Noxy** Pént. Jan. 31 2014, 18:20

- Én is örülök, hogy végre találtam valakit ennyi idő után, akivel annyi mindent megoszthatok, és éppen hogy egyforma tulajdonságunk van. De hát végül is általában a különböző jellemzők vonzzák egymást, mint a fizikában, nem igaz? - Ezen egy jóízűt nevettem, aztán elvettem egy pockey-t. Azt azonban senkinek sem merem elmondani, hogy tulajdonképpen második alkalommal találkoztunk életünkben Ozzal, és aztán hirtelen egymásba szerettünk. Hogy mi ennek az oka? Azt vetetnék sokan a szemembe, hogy valamelyikünk rámászott a másikra kihasználva annak bánatát, aztán, meg sutty, egy játék után meg viszontlátásra. Ha netán ilyesmit vágna hozzám Ayani egy veszekedés alkalmából (remélem erre soha nem is kerül sor), akkor megmondanám neki, hogy bagoly mondja verébnek, végül is ő csábította el mellőlem az exemet.
Jin végül nem kért semmit, így magamnak rendeltem végül, és a rendelésem hamar meg is jött. Hozzáláttam ezeknek, amíg érdeklődve hallgattam a fiú véleményét Mirika céhvezetési problémáiról. Nos, mindenben egyet kellett értenem vele: csak az üzlethez és a stratégiákhoz ért, azonban tényleg nem tudja fenntartani a céhben ezt a bizonyos baráti összefogást és családi hangulatot. Sajnos nem az a típus, aki szó nélkül odamegy egy segítségre szoruló társához, régebben is csak úgy nekem kellett mindenért zaklatnom, akármennyire se akartam zavarni fene jó dolgaiban. Bizony észre kellett volna vennie, amikor voltak ezek a lelki problémáim... egy céhvezérnek az is alap kötelessége, hogy felkarolja céhtársát, nem pedig az újabb boss-taktikákon törni a fejét. Ha nem vigyáz, az AV-ben már csak Rin és Ayani fognak maradni. Ne értsék félre, ilyesmit egyáltalán nem kívánok egy céhnek sem, de az igazság az igazság.
- Köszönöm, Jin - köszöntem meg a fiúnak, amikor gratulált a céhalapításhoz. - Remélem, te el tudsz boldogulni a céhek nélkül is, de azért jobb, ha egy közösségi társaságban lennél, főleg olyan körülmények között, ahol vörös indikátorosok zsarnokoskodnak. RenAi szerintem nagyon boldog lenne, ha az ő céhéhez csatlakoznál majd egy szép napon. Ne érts félre, nem nógatni akarlak, csak a véleményemet fejeztem ki, legalábbis mindkettőtök érdekében.
Ránéztem az órára. A tíz perces idő lassan lejár. Hiszen csak most kezdtük el a beszélgetést, és hogy fut az idő! Ideje lassan elköszönnünk egymástól.
- Ejj, az idő nem kedvez nekünk, mindjárt lejár a tíz perc! Nagyon örültem, hogy találkoztunk és beszélgethettünk egy kicsit Jin. Még egyszer nagyon köszönöm a rózsát. Remélem majd még valamikor összefuthatunk egy baráti csevejre. Hát sok sikert a többi lányhoz... szükséged lesz rá - Igazat megvallva valóban. Az oké, hogy a fél leánytársaság normális, de ott vannak a csodabogarak, a más színű indikátorosok és a ribancok is, akikkel vigyáznia kéne Jinnek.
Búcsúzásként meghajoltam előtte, ahogy egy jól nevelt japán lánynak szokása. Ezt jól belém verték, amióta Tokióba költöztem főiskolára. Érdekes volt az első bemutatkozásom Japánban, amikor kezet akartam fogni a szomszéddal, az meg csak nézett, mint Rozi a moziban.

by **Hürrem** Pént. Jan. 31 2014, 18:35

//Az Alex//

Egy széles, kecses mozdulattal ülök le a srác elé, arcomon végig ott a kedves, ígéretekkel teli mosoly. Kezeim-karjaim az asztalon pihennek, tekintetem pedig végig páromon tartom. A jelek szerint nem érzi túlzottan jól magát, ami betudható annak is, hogy tán keveset randizott eddigi rövidke életében, avagy annak, hogy pont az egyik vörös indikátoros hölggyel kellett először megmérkőznie.
Félig lesütött pilláim alól figyelem. A szeme elkalandozik, ide-oda ugrál, az arcom alatt néha megtelepszik és mozdulatlanná válik. Nem törődöm vele, sőt... talán még ki is húzom magam kissé. Ha tetszik neki a látvány, én annak csak örülni tudok, s hagyom, had fürödjön benne, had okozzon neki örömöt. Megnyalom ajkaimat, felszámolva vele enyhe szárasságukat, és egy gyors fejmozdulattal elrendezem kósza tincseimet, amik nem fértek bele a hosszú lófarokba.
-Semmi különös. Élem a magam kis életét. -válaszolok végül suta, ám aranyos kérdésére. -És veled, Bátorság Bajnoka? :]
Remélem, nem veszi zokon a megszólítást, de megértheti, hogy sosem fogom elfelejteni. És valljuk be, az én szememben, akár teljesítette a feladatát, akár nem, valóban Bajnok fog maradni. Igaz, hogy Felszabadításáról nem döntöttem még, kiváltképp nem is gondolkodtam róla ezidáig, de véleményem szerint még fölösleges. Kiérdemelte az életét, a kérdés csak az, hogy mennyi időre. Igaz, nem csak az én jussom erről dönteni, na nem mintha elszállnék a gondolattól. Nem igazán barátkoztam még meg titkos céhem alapelveivel... és vannak kétségeim afelől, hogy fogok-e egyáltalán.

by **Snowcat** Pént. Jan. 31 2014, 18:52

/Kidobós :3/

- Hoppá, ne haragudj, szép Szophie! Megijesztettelek a beszédemmel?^^" - néztem rá kicsit zavartam, mikor befejeztem a kanfajtársadalom legnagyobb söpredékeiről szóló beszédemet és döbbenten ismételte meg a "trófeát" és a "háremet". Bocsánatkérően lehajtottam a fejem, mint egy csínyen rajtakapott kisgyerek.
- Bocsáss meg, ez nagyon illetlen dolog volt, csak ugye az ilyesmi kihozzák belőlem a rosszabbik énemet.
Szóval névben ismeri csak Enhi-chant, ami jó, bár egy pillanatra összevontam a szemem, amikor leszöszizte. Talán nem tudja egy ilyen szép telivérű brit leányka, de a szöszikézés már éppen olyan, mintha azt akarná rá mondani, hogy buta, nem ért semmihez, és ilyesmi. Nem hoztam szóba, hiszen egy ilyen butaság miatt nem tudnék haragudni olyasvalakire, aki egy kedves szép lány, és ráadásul abból a vérből származik, ahonnan én is, csak jobb kézről. Mikor megkérdezte, hogy tudok-e angolul, vidáman elvigyorodtam, aztán ltáványosan levettem a fejemről a macskafülest és a mellemhez nyomtam, mint egy típikus sznob brit.
- Yes Madam, I speak English. Do you want hearing a nice english poese? - bár lehet, hogy német akcentusom miatt nincs olyan jó angol kifejezésem, de remélem ezzel jól meg is nevettetem a lánykát.
Na végre megjöttek a sütik. A sírásra görbült szájjal érkező pincér majd megszakadt a sok süti alatt, és egy jó nagyot sóhajtott, mikor ledobta elénk a tálkát.
Elkészülni... vigyázz... kész... macisajt... ízé, nyo, rajta! Úgy habzsoltuk a süteményeket, ahogy bírtuk, és annyit amennyi belénk fért. Az nyert, aki vagy elfogyasztotta teljesen a süteményeket, vagy kevesebb maradt a tányérján. Nyos, végül is én voltam a gáláns vesztes végül... nem kellett volna korábban megreggeliznem és nassolgatnom. o_o Nya de végül is nem tudhattam, hogy mit hoz a jövő!
Pocakom, mintha egy kisbaba rugdalózna benne. Nagyon tele vagyok, már szinte elfedném egész Grand Canyont. Szerintem Szophie osztja velem telepatikusan az érzelmeket egy kiadós sütizés után.
Regina, miután szisegő nevetéssel nézte végig a zabálásunkat, megpaskolta a karomat.
- Nya mi van, Regina?
Rámutatott Szophie-ra, aki az óráját nézte. Ebből le is esett egyből, hogy már lejárt az időnk. Sajnálkozott, és őszintén bevallom, én is sajnáltam.
- Ne is mondd, Lady Szophie! Pedig olyan jókat dumáltunk! >< Remélem majd legközelebb több időnk lesz majd egy újabb beszélgetésre és egy sütievő-verseny visszavágóra, nyo. :3
És jött a legszomorúbb rész: a búcsúzkodás. De csak egy kis időre, hiszen ha rajtam műlik, előbb vagy utóbb úgyis fogunk még találkozni.
- Én is nagyon örültem, hogy megismerhettelek, szépséges Lady Szophie. Élmény volt ez a tíz perc, főleg a sütievés. See you later, Madam! - hagytam a típikus brit formalitást, és inkább svájci módra köszöntem el tőle három arcra adott kis puszikkal. Ha zavarban érezné magát ettől és kérdőre vonná, mosolyogva megnyugtatom. - Nálunk Svájcban így köszöntik egymást vagy búcsúznak el az emberek.
Regina is még macskák módjára elköszönt. Dorombolt, dörgölődzött Szophiehoz, aztán szomorú integetések közt mentünk a következő szobára, ahová beoszt minket az az undorító bálnarém. Ha megint az arcába kell néznem, tuti, hogy telibe kapom egy adag megemésztésre váró sütivel és kakaóval. Remélem, hogy hányingerre nem kerül sor, mert ha még eszem és eszem, meg aztán megnyomják a hasam, és átmegyek morbid süti-automata üzemmódba. O_O

by **Tsubasa Norika** Pént. Jan. 31 2014, 19:26

- Óh, értem. De legalább ezzel az egykével nem lesz különösen nagyobb probléma, majd vigyázok rá rendesen, amíg összefutok ezzel a Szophie nevű lánnyal - bólintottam. - Addig is legyen szerencsenapja. Végül is egymagában nem sokra menne velem, és hát mihez kezdene velem, aki nála sokkal nagyobbacska. :]
Fellelkesedtem, mikor Anat azt kérte, hogy mutassak be valamit. Sajnos már nicns annyi idő, hogy egy tánccal vagy énekelőadással elszórakoztassam. De pont nálam van egy kártyacsomag, így egy-két trükköt be tudok neki mutatni. Elővettem a paklit, és megkértem Anatot, hogy húzzon egy lapot és nézze meg azzal a kiváltsággal, hogy nekem ne mutassa meg, aztán tegye vissza az asztalra hátlappal felfelé.
Mikor ez megvolt, jöhetett az utolsó lap megfordítása, vele együtt az egész pakli. Anat csak annyit lát, hogy fordítom, keverem, meg minden, mindeközben már megcsináltam úgy a keverést, hogy a csattanójára készen álljon.
Aztán, sutty, szétterítve az egész, ééééééés ott van az az egy kártyalap. /Haptában igyekeztem lebutítani, ezért, ha nem értenéd, itt a leírás erről a trükkről az első sorban Smile

/
- Tadamm!
Vártam a reakciót erre a trükközésre, aztán eltettem a kártyalapokat. Ha kérdezné, hogy csináltam, csak mosolyogva annyit mondok, hogy egy igazi bűvész soha nem fedi fel titkát. Ha netán ismeri, akkor is ez valami, hiszen ehhez elég szintem van. Ugye mondtam is az első tíz egyikének, hogy jelenleg bűvészi szinten még kártyatrükközöm, de úgyis fog még fejlődni annyit eme képességem, hogy aztán akár szabadulóművészetet is előadnék nevetgélve.
Mindenesetre a bókok, amiket mondtam róla és Mirikáról, jólestek Anatnak, és ezt meg is köszönte, még előre is Mirika nevében, akinek majd elmondja, hogy van egy rajongója.
- Na és te mihez értesz leginkább, kedves Anatole? - kérdeztem kíváncsian, miközben ittam egyet a teámból és vettem egy sütit a tálkából. Miközben beszél, csak is rá figyelek, így majdnem jól össze is morzsáltam magam (bár Falatkát pont nem zavarná, ő biztosan jóízűen falatozik a dekoltázsomról). Ha kérdez tőlem valamit, arra lelkes készséggel válaszolok /ami a kövi posztban lesz Very Happy

/. Az ismerkedésünknek végül véget vetett a tíz perc, ahogy a végére ért.
- Ajj, de kár! Sajnálom, hogy ily gyorsan elment az idő, pedig alig beszélgettünk még, Anatole-sama! Remélem, majd még lesz egymáshoz szerencsénk. Sayonara, tízek egyike! :] - búcsúzóul adtam egy puszit az arcára.

by **Szophie** Pént. Jan. 31 2014, 19:28

Csend. Egy szót sem szólt. Azért annyit illene böfögni, hogy.. böff. Vagy legalább egy sziát mondhatna. Nahh persze nekem aztán teljesen mindegy, nekem sincs sok kedvem a társalgáshoz. Csak így lassabban telik majd el az idő. Ez alatt hány mobot is tudtam volna megölni? Egy mob, kettő, még egy.. Attól is függ, milyen szintűek. De ha olyanokkal számolok, akkor.. Aaahhww! Akárhogy is, siralmas az eredmény! De legalább a sütemény ízletes. Bár nincs épp olyan kedvem, hogy édes dolgot egyek.
- Pincér, egy nagy darab húst! Sütés nélkül. - rendeltem, a maci - pet - embert ez sem akasztotta ki, ám a pincért igen. Nem is kicsit vágott meglepődött fejet.
- Má- máris hölgyem. - hebegte, én pedig kivillantottam egy csábosnak nem igazán mondható, elégedett mosolyt. Még mindig mosolyogtam, amikor visszatért, így aztán megláthatta nagyra nőtt szemfogaimat is.
- Esetleg kedveli a vámpírokat? - kérdezte, utalva agyaraimra.
- Szeretné, hogy a nyúl helyett a maga pixeleit ízlelgessem? - morogtam sértődötten, és támadásra készen. Mégis milyen ember ez? Engem holmi denevérrel összetéveszteni. >.>
Na ekkor történt az, hogy elkerekedett a szeme, gyorsan, remegve lerakta az ételt, és távozott, én pedig el is kezdtem falatozni a véres, darabos, nagy darab, finom husikát. Ahogy a fogam szaggatta.. Mennyei.
És lassan vége is ennek az egésznek. Tik-tak, telik az idő. Már csak pár percig kell tűrnöm ezt a néma medvét, és mehetek megkeresni gazdimat. És kinyírni őt. És mindezen szenvedéseimért egészen estig, sőt hajnalig kell majd mobokat gyilkolásznia velem. A létező legmagasabb szinten! Éljen a fejlődés, és hogy nem kötelező aludni!

by **Shukaku** Pént. Jan. 31 2014, 21:16

-Rendben, akkor majd… majd úgy lesz.
~Csak ne felejtsem el a legvégén megkeresni őt is, meg valaki pincért is, hogy ezt elintézhessük. De… de mondjuk akkor emiatt meg kell keresnem a végén, és akkor utána akár beszélgethetnénk tovább is. Jajj, ezt el kell mondanom, mert Timidus biztosan nagyon örülni fog neki.~
-Majd megkereslek ha az összes ismerkedős… izének vége, és lerendezzük.
Mosolygott rá a fiúra, és nagyon remélte, hogy az udvariaskodásból nem fogja mégis kifizetni, majd eltűnni.
-Senki sem szent, emiatt ne aggódj. A buta embereket én általában igyekszem kikerülni, meg otthagyni őket, de van amikor tényleg nem hagyják, és akkor csak elteleportálni tudok. Örülök, hogy te vagy olyan bátor, hogy megvédd magadat velük szemben.
Ebbe ismét belepirult, és nagyon remélte, hogy egyszer majd ő is lesz olyan bátor, hogy esetleg ki merjen állni magáért. Az már könnyebben ment neki, hogy a petek ügyeiért, vagy az ő becsületük érdekében fellépjen, hiszen ezt már bizonyította mind Alex, mind Elysion esetében, de az utóbbinál még mindig nagyon bántotta, hogy nem tudta meggyőzni szavakkal a férfit, és az csak úgy faképnél hagyhatta azok után a rémtettei után, neki pedig mindezt tehetetlenül kellett végignéznie, mert túl gyenge volt.
-Sárkánylovag?
Nézett fel Shu a merengésből, és halkan kuncogni kezdett, és még Timidus is elvigyorodott a megnevezésen. Nem emlékezett arra, hogy Peter valaha is így hívta volna magát, és egyébként sem volt egy dicsekvő fiú, szóval Shu biztos volt abban, hogy a fiú és Hisame valamilyen csodálatosan nemes cselekedetükkel érdemelték ki ezt a megnevezést, nem pedig csak hencegésből aggatták magukra.
-Az a fajta játék is nagyon érdekes lehetett… de én ezekről a dolgokról… szóval bevallom, hogy ennek még nem néztem annyira utána. Bár… lehet, hogy valóban érdekes lenne, és biztos vagyok abban, hogy a városlakóknak vannak történeteik a petekkel kapcsolatban. Talán némelyiknek még eredete is lehet, vagy legendája. Mindenképpen meg kell majd kérdeznem őket, csak ehhez…
~…ehhez be kellene mennem a városba. Amit nem nagyon szeretnék… túl sok… túl sok sok mindenki van ott.~
A lányt nem nagyon foglalkoztatta, hogy az őt körülvevő nyomasztó tömeg játékosokból vagy NPC-kből állt, nem nagyon tett különbséget, és mindegyikükkel udvariasan viselkedett abban a néhány esetben, amikor vásárlás miatt fel kellett keresnie a piacokat, bemenni viszont még mindig nem szeretett az emberek közé. A sárkány természetesen bólogatott arra, hogy elfogadja a tanácsot, és igazából el sem kellett fogadnia, hiszen érdeklődött ő eléggé a sárkányok iránt. A legtöbb olyan könyvet már átlapozgatták, aminek a borítóján vagy a címében sárkányok szerepeltek, és néha tetszett neki, néha pedig lealacsonyítónak és értelmetlennek találta az ott leírt meséket, és inkább hallgatta Shu történeteit egy ideig a sárkányokról, amik tényleg a sárkányokról szóltak… azaz róla, mielőtt újra a mancsai közé fogott egy könyvet.
~Hát… a sárkányokkal való találkozás után Timidus nem nagyon akarta hangoztatni, hogy ő is közéjük tartozna… és szerintem sem kell így beskatujázni szegénykét. Timidus az Timidus.~
Ismételte magában újra a lány.
-Máris?
Nézett fel a sárkány a simogatásból. Arra a hírre, hogy lassan lejár az idejük, egy kicsit mindketten elszomorodtak, de mivel tudták, hogy valószínűleg nem utoljára látják Tachit, annyira azért nem voltak letörve.
-Nekünk is nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy megismerhettünk.
-Igen! Nagyon nagyra!
Csipogta Timidus, és erősen bólogatott, hogy a fiú biztosan érthesse, fordítás nélkül is. A lány meghajolt, Timidus azonban felemelkedett, és mind mancsaival, mind farkával integetett. Valahogy sokkal ideillőbbnek érezte ezt a köszönési formát, mint a formalitásokat.
-Ja mata! Arigató godzaimasz! Sayounara Tachi-san!
-Pápá Tachi!
Amikor a fiú kilépett az ajtón, Timidus egy hatalmas kört írt le a levegőben, boldog csipogások közepette, így levezetve ezzel picit a felgyülemlett feszültségét. Shu visszahuppant a székbe, és onnan nézte a sárkányt.
-Ugye mondtam?
-Mondtad-mondtad. Igazad volt… de ő csak az első volt. Kezdők szerencséje… vagy… hogy mondják ezt.
-Igazam van, igazam van, igazaaaam vaaaan!

by **Jun** Pént. Jan. 31 2014, 22:00

Határidő: Február 7.
Szólimit: 250 (Egy körben akármennyiszer írhattok, hogy minél jobban megismerhető legyen a partner)

A szobácskák elfoglalása után szinte kifulladásig dolgoztattátok a személyzetet, különféle fogásokat rendelve. Talán senki sem gondolta volna, hogy az ingyen kaja az ami idevonzotta a társaság nagy részét, viszont a legtöbbjük próbálta fenntartani a kedves mosolyt és engedelmesen továbbra is készen állt arra, hogy teljesíthesse az általatok rendelt fogások felszolgálását. Az a tíz perc amit párotok társaságában tölthettetek van akinek egy örökkévalóságig, van akinek pedig egy pillanatig tartott csak. A búcsú nem a legkellemesebb dolog, viszont minden jel arra mutat, hogy ideje elhagyni a szobátokat és visszatérni a saját oldalatokra. A kivilágított szobák fokozatosan elsötétülnek az utolsó másodpercekben. Kint pedig újabb sorsolások következnek a fiúk oldalán. A lányok megtartják a korábban kapott számkártyájukat.

Amint ismét beléptek a szobákba, egy teljesen új kép fogad titeket, gyönyörű szép tapéta ami tökéletesen takarja a tömör, vastag falakat(hallgatózás jártassággal a szobához legközelebb eső szobában folyó beszélgetést hallhatod halkan, jártasság nélkül pedig semmit sem ami a fal túl oldalán folyik), egy üvegasztal, kényelmes fotelek, virágok, díszes lámpa, ami a korábbihoz hasonlóan kapcsolgatható, és egy csengettyű amivel jelezni tudjátok, hogy rendelni szeretnétek. Innentől további tíz perc áll rendelkezésetekre, hogy minél többet megtudhassatok a partneretekről.

Akinek a partnere valami oknál fogva nem ír az nyugodtan felhasználhatja a partner alibijét, hogy valamivel kitölthesse a reagját, elvégre ezért van. Illetve még azt kérném, hogy ne várjunk arra, hogy a másik kezdje el, mert letelik az időtök és végül semmit sem csináltatok. :/

Kérdésekkel, észrevételekkel nyugodtan zaklathattok pü formájában, illetve chaten is. Kellemes időtöltést és rengeteg izgalmas posztot mindenkinek \o/

Sorsolás 2:

Lányok:

Így kialakult párok:

by **Peter Worker** Szomb. Feb. 01 2014, 00:49

RenAi

Kezembe volt a hirdetés, mely nyersen fogalmazva programot csinált nekem a mai napra. Egyedül voltam, távol hagytam most mindenkit magam mellől, senki ismerősömnek sem kellett tudnia arról, hogy mit is terveztem én a ma délelőttömre. Hogy készen álltam e rá? Nem, egyáltalán nem. A tenyereim izzadtak, a térdeim remegtek, igencsak nehezen álltam meg a lábaimon. Mint egy beteg kisfiú, ki támaszra várt, kinek egy – egy mankó kellett volna a kezei alá, hogy biztosan álljon. Persze jól néztem ki, már amennyire megengedhettem, hogy ezt gondoljam magamról, de valami most mégis más volt. Zavart, de nem tudtam mi.
Egy bolt előtt lassan elhaladva láttam magam annak a sötét kirakatában. Egyszerű fekete cipő, egy szürkébb bársonynadrág és egy fehér ing. Az utóbbinak nem volt begombolva a legfelsőbb gombja, nem szerettem a fojtogató érzést, túl szoros lett volna. A napszemüvegem a ruhára akasztottam, a mellkasomnál lógott, hisz úgy is le kellett volna venni azt. Az arcomon erőltetett mosoly, a hajam hátul felcsatolva, elől a szemeim elé lógott egy – egy rakoncátlan tincs.
A helyszín megvolt és az időpont is… legalábbis ebben a hitben éltem mindaddig, míg meg nem érkeztem. Mintha egy mosdóba nyitottam volna, úgy választottam a férfialakos ajtót, azonban annak a túloldalán nem túl szívélyes fogadtatásban részesültem. Egy tokás néni fogadott és ragadva meg a karom húzott magával a sok ajtó egyikéhez. Pont én voltam a hiányzó személy, kire pont most volt szükség. Talán elszámolták magukat, talán idő előtt visszamondta valaki, lehet épp elfutott a bent levőtől, azonban minél tovább gondolva a lehetőségeken egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy nekem itt kellett lennem most. A tokás nő megállított, majd megfordított kicsit erőszakosan és igazította meg az időközben megtépett ruhámat.
- Hát hajrá. - nagy sóhaj, majd a gyengéd, halk kopogás.

Volt egy tervem, egy amolyan első benyomás, mi talán a legtöbb lányt levette volna a lábáról. Nem akartam túlzásba vinni, az nem én lettem volna, de a mellkasomnál lógó napszemüveg már sok mindenre megtanított. A kérdés most csak az volt, hogy tudtam e mindezt úgy végrehajtani, hogy az nem volt rajtam. Ostoba gondolatok lehettek ezek, nem tagadtam, azonban valahol el kellett kezdenem, hogy a fejlődés útjára lépjek és ha ehhez e sötét eszköz kellett, hát úgy volt az nálam. Nevetséges dolog volt függeni egy ilyen törékeny tárgytól, de senki sem lehetett tökéletes… még.
Vártam a hívó szóra, az engedélyre, majd hogy hallhattam a bent levő hangját, úgy nyomtam is le a kilincset, nyitottam be hozzá.
Nem kis meglepetés ért, hogy ő ült az asztal mögött. Az ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódtak, fel is nevettem szolidan és úgy tűnt, hogy váratlan minden egyéb szorongásom is alábbhagyott. Szokatlan volt, hogy egy ismerős arc hirtelen ilyen kellemes hatással volt rám.
- Hehe. Szia RenAi. – léptem közelebb hozzá – Kellemes meglepetés vagy.
Ekkor a kezemet nyújtottam felé és az egyik képességemhez fordulva idéztem egy rózsát a tenyeremben, mely bár jégből volt és tudtam, hogy nem marad meg oly soká, a szoba fényében most mégis csodásan csillogott.
- Talán el is fog tűnni, mire ez az egész véget ér, de fogadd el, kérlek. Nem tudom mi az illendő ilyenkor. – a szabad kezemmel kicsit zavartan vakartam a tarkóm.
Talán kicsit túl komolyan is gondoltam az itt történteket, de már nem volt visszaút és talán nem is sajnáltam ezt olyannyira.

by **Szophie** Szomb. Feb. 01 2014, 13:54

Snowcat

Még utoljára megnyaltam szám szélét, melyen lehetett érezni még a hús édes zamatát. A pincér elpakolt, a medve elment, én pedig elégedetten álltam fel a helyemről azzal a szándékkal, hogy most azonnal megkeresem Szophiet. Csakhogy minderre nem volt esélyem, mert a pincér csakhamar visszatessékelt a terembe, amely teljes sötétségbe borult, és közölte, hogy nem szabad kimennem. Rosszallóan rámorogtam, mire ő csak annyit dünnyögött, hogy ne csodálkozzak, amiért nem találok párt magamnak. Mégis miről beszél ez az ember?
- Pár? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, elkapva a pincér könyökét.
- Egy randin az ember azt keres. Rolling Eyes

- forgatta a szemét. Randi?
- Az meg mi? - kérdeztem újra, még mindig felvont szemöldökkel.
- Na ne szórakozzon velem! - rázta le magáról a kezem, ám én továbbra is kérdőn és értetlen pillantásokat küldtem felé.
- Amikor a nők és a férfiak, ahogy már mondtam is, párt keresnek. Szerelmet. Ilyesmik.. - magyarázta, majd sietve távozott. A macskafáját, mi a franc?! Már megint? O.o Nem nagyon értem az embereket, de azért már kezd elegem lenni ezekből a randikból, amiket Szophie művel folyamatosan. Egy dolog ez párzási időszakban... Rolling Eyes

.. de folyamatosan? És most engem is belerángatott._. Hát akkor.. Pározódjunk. :suspect:Bár nem érzek nagy késztetést erre. Pláne nem nőstény szerepben. Meg nem is nagyon értek az emberek szokásaihoz. De talán azért valamit mégis össze tudok hozni.
Csendesen vártam, merengve a párzási szokások emberi formáján. Viszont ekkor különösen irritáló szagot éreztem meg. Talán egy macska? Két macska?? Murrrgghh.. Orromat a levegőbe emelve szaglásztam, ám a szag egyre csak közelebb került hozzám, míg végül belépett.. két macska! >.< Ez fajtalanság! Nem! Biztosan nem keveredem egy ilyen elfajzott szőr csomóval. Az én csodás farkas vérem.. Azt várhatják, hogy én randizzak vele! >.> De mégis.. Hehehh. Játszani szabad! :twisted:Nézzük meg, mennyire okosak ezek a szőr csomók.
- Sziasztok! - mosolyogtam félrebillentett fejjel, hangom ismét lányosra ocsmányítva.

by **Chancery** Szomb. Feb. 01 2014, 14:07

//Ren, majd Tachi//

Az idő lejárt, Ren-sama pedig semmit nem felelt. Talán alkalma sem volt rá, nem igazán figyeltem. Tíz perc... ez az egész tíz perc lett volna?
Gyors letörlöm a még kósza könnyeket a szemeimből, és felkelek az asztal mellől. Ideje menni, lehetőleg minél előbb. Azok a szavak a pöccre indulásról még mindig visszhangzanak a fejemben és fájnak.
Nem vagyok prűd, szó se róla, velem el lehet beszélgetni a témáról... de az, hogy k**ának nézzenek... az nekem túl sok.
Sosem gondoltam rosszakat azokról, akik több embert is engedtek már az életük szentélyébe, de ez még nem jelenti azt, hogy értettem őket valaha is. Elképzelni nem tudnék senki mást a közelemben ilyen helyzetben, és talán soha nem is fogok tudni. Én ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek, és soha nem is bántam meg. Ez az én életem.
-Viszlát, és üdvözlöm Regit. Majd... majd ugorjatok be a boltomba egy kis sütire. -hebegem még utólag, és gyorsan elhagyom a sötétedő szobát. Sötét. Még rosszabb.

Mikor ismét a közös teremben vagyunk, lerogyok egy távolabbi asztalhoz és a hajamba túrva, lehajtott fejjel próbálok nyugalmat erőltetni magamra. Az idegeim vitustáncot járnak, és még mindig tart az érzés, hogy haza akarok menni. Cserben viszont már nem akarom hagyni a szervezőket - kialakították a következő párokat is már, ha most kiszállok, egy talán szegény, de rendes fiú hoppon marad.
Hátradőlök és figyelem, ahogy a többiek sorban bemennek az ajtókon. Van, aki még kint marad, felkészül, várja, hogy elhatározásra jusson. Most én is köztük vagyok.
Előzőleg végül nem rendeltem semmit, és már abban sem vagyok biztos, hogy mit is kérek igazából. Végül felkelek, odalépek az egyik pincérlányhoz és halkan mondom neki.
-Ha majd nem leszel olyan elfoglalt... kérek egy vanilliás teát.
Mosolyogva bólint és elszelel, én pedig odalépek az ajtómhoz, ahova kell. Ugyanaz. Vajon most ki fog ülni mögötte?
A tea majd jót tesz. Meg fog nyugtatni, remélem, azért korán ki fogja tudni hozni... Ren után muszáj lesz lecsillapodnom, különben ismét bőgni fogok egy vadidegen előtt.

Kinyitom az ajtót és belépek. Teljesen más kép fogad, sokkal nyugodtabb, mint az iménti, kevésbé privát, lakájos. A nyugtalanságom csak kissé hagy alább a látványra, és rögvest arra kell gondoljak, "legalább ágy az nincs..."
Csupán a második, ami szemet szúr, hogy a fényesen világító emberi jelzés ezúttal szokatlan színben pompázik. Vérvörösben, baljóslatún. Mégsem az fut át az agyamon, hogy "gyilkos", hanem egy egyszer "hoppá". Automatikusan nyúlok, hogy felkapcsoljam a lámpát... nem akarok sötétet. Elvégre, nem azért jöttem én ide...
-He... helló...
A hangom túl halk és reszket az elfojtott könnyektől. Remélem, nem fogja zokon venni. Hisz nem félelemtől reszketek... hanem rossz emlékektől kísérve.

by **Shukaku** Szomb. Feb. 01 2014, 18:20

-Sárkánylovag?
Ereszkedett lassan le Timidus a székre, és figyelte, ahogy Shu visszarendez szépen mindent úgy, hogy a következő vendégüket is megfelelőképpen várhassák. Visszahelyezte az asztal közepére a sütis tálat, és elrendezte benne a süteményeket úgy, hogy ne látszódjon, hogy egy már el lett belőle fogyasztva. Bár tudta, hogy itt nem piszkolódhat be a keze, de még így is megtörölgette előte a ruhájában, és csak két ujjal ért hozzájuk, miközben rendezgette. Nem akart ő ezzel senkit megsérteni, hiszen ugye ez sem volt illendő, meg eleve már csalás is, de nem szerette volna megzavarni a felszolgálószemélyzetet a kérésével, így ez volt a legokosabb dolog, amit tehetett. Timidusnak esze ágába nem volt segíteni, hiszen most volt elég dolga. Egyrészt továbbra is Tachin merengett, meg gondolkodott a közös jövőjükön, másrészt azon tanakodott, hogy neki és Shukakunak milyen ragadványnevet kellene magukra aggatniuk.
~Nem is tudom… mi csak barátok vagyunk, akik közösen mennek mindenhová. Ugye az én nagyságomat mindenki ismeri, nekem nem kell becenév, de Shu csöndes, így őt nem fogják megismerni. Viszont nagyon kedves, és barátságos és segítőkész. De ezek nagyon nem jók becenévnek. Kell egyáltalán nekünk becenév? Álomkelőnek sincsen, pedig Álomkelő is nagyon híres ám. Akkor nekünk sem lesz, hanem csak mi leszünk Shu és Timidus. Vagy Timidus és Shu… vagy majd felváltva.~
Shu ezúttal már nem ült vissza, hanem a széke mellett álldogált, hogy azonnal köszönthesse az érkezőt. Közben a személyzet persze magától is érdeklődött a kívánságai után, de Shu nem cseréltette ki a süteményes tálat, azonban más az eszébe jutott.
-I-igen. Lenne szíves hozni valami édes innivalót is a tonik mellé, meg vizet is? Lehet, hogy valaki nem szereti a tonikot, én pedig erre nem is gondoltam. Azt hittem, hogy a fiúktól is megtetszenek kérdezni, hogy mit szeretnének, de Tachit nem szolgálta ki senki… szóval ha nem nagy probléma akkor legyen szíves ilyeneket is hozni. Nagyon szépen köszönöm a kedvességét!
A kérést halkan, és pironkodva tette fel. Nem igazán szeretett követelőzni, de most úgy érezte, hogy valamennyire ő is a vendéglátó, és ki kell elégítenie vendégei összes igényét. Főleg akkor, ha a következő vendég is ilyen kedves lesz, mint Tachi volt. A behozott dolgokat eligazította az asztalon, a megmaradt fél sütit, amit Tachi nem vitt magával pedig odaadta Timidusnak. A sárkány legszívesebben eltette volna emlékbe, de tudta, hogy nemsokára úgyis elpixeleződne, így nem hagyhatta, hogy kárba vesszen. Timidus a széken ülve, szépen kihúzva magát, Shu pedig mellette állva figyelte az ajtót, és várták a következő érkezőt.

by **Danee** Szomb. Feb. 01 2014, 19:17

//Szophie

Nagy sóhajjal hagytam magam mögött a négyes ajtaját. Amikor elhatároztam, hogy részt veszek ezen a rendezvényen, már tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, de azt nem sejtettem, hogy valaki ennyire passzívan álljon hozzám.

Rosszkedvűen dobtam be a visszadugaszolt borospalackot a tárolómba, a két poharat pedig a legközelebbi asztalon hagytam. Hisz a pincérek úgyis hamar eltakarítanak utánunk. Ahogy a fölöstől megszabadultam, egyenest a mosdóba vezetett az utam. Magam is csodálkoztam rajta, de a ruházatom épp azaz összeállítás volt, amiben a mobokat szeleteltem nap mint nap. Igaz, ezúttal a vértezetem nem volt rajtam, csak amit alá szoktam venni.
Úgy éreztem, itt van az ideje egy kis átváltozásnak: fekete farmert húztam, felülre pedig egy vékony, de magas-nyakú, hosszú-ujjú póló került, színben egyező. A nyakát pedig gondosan visszahajtottam, máskülönben az államig ért volna. Az egész fölé egy drapp kordbársony zakót húztam fel. A cipőm is lekerült, helyén fekete puha bőrből készült tánccipőm díszelgett. Átfésültem a hajamat jobbról balra, oldalt választva el. Végül felcsatoltam a bal csuklómra egy világos bőrszíjas, egyszerűen, letisztult kinézetű, számlapos karórát. Nézegettem az eredményt a tükörben, fordultam jobbra-balra, körbe-körbe, de úgy éreztem valami hiányzott a lezser eleganciához. Sosem hordtam még ilyet, de múltkor valamelyik üzletben megtetszett, azóta se hordtam, most viszont épp jól jött. Fekete, egyszerű, hagyományos keret, és nulldioptriás lencsék.

A váróban meggyőződtem róla, hogy a megfelelő szobába nyitok majd be, és kissé lelket vesztetten, de mégis, az alkalomhoz illően léptem be kopogást követően
- Hello - szóltam szelíden, de mégis egyszerűen, egy kis mosolyt megengedve magamnak
- Danee vagyok - mutatkoztam be nyitott zakó mögé, a nadrágzsebekbe süllyesztett kézzel. Épp csak a hüvelyujjaim kandikáltak ki
- Megengeded... ? - mutattam a rám váró üres szék felé
A pincér sietett utánam, a még nyitva hagyott ajtón át
- Hozhatok valamit önöknek? - kérdezte, s én oldalt fordulva léptem kicsit hátrébb hogy ne takarjam el a hölgyet előle, és viszont
- Ömmm... Egy teát kérnék, és egy Daily Aincradet! - adtam le a rendelésem
- Milyen teát hozhatok? Van gyümölcs teánk, fehér, zöld és vörös, illetve fekete, azok közül tudnám ajánlani, még a jázmint, az earl greyt, a gunpowdert, az erdei gyümölcsöset és a ...
- Egy Earl Grey tökéletes lesz, köszönöm... a hölgynek pedig... - néztem a partneremre kérdőn

by **Szophie** Szomb. Feb. 01 2014, 20:17

Csendesen ücsörögtem, miközben a pincér letakarította az asztalról a temérdek sütemény maradékát, és átrendezte a helyet. Ugyanis, mivel ígyis-úgyis ebben a teremben maradok, eszem ágában sem volt lelépni, amíg a szervezők dolgoztak. Csak addig álltam fel, amíg a székemet kicserélték egy kényelmes fotelra, hogy aztán abban kényelembe helyezve magam pihenjek egyet a hatalmas süticsata után. Snowcat igazán nagy kihívást jelentett édesség ügyben, ám én hősiesen helyt álltam, és nyertem. Habár annyira tele ettem magam, hogy a gyomrom fájlalja azt. És most azt hiszem nem fogok tudni több édességre rá sem nézni, egészen holnapig. Vagy talán csak estig.. De most akor is hányingerem lesz, ha evésre gondolok. Közben elmerengtem azon, hogy a következő partnerem vajon ki lesz, milyen lesz, és mit is fogok mondani neki. A hárem témát jó volna megpróbálni most elkerülni, nem épp ez az, amiről szívesen társalgok. Szörnyű, hogy olyan férfiak is léteznek, akik trófeákat gyűjtenek.. mármint trófeaként a nőket. De az én közelemben lehetetlen, hogy legyen ilyesmi.. Vagy mindezt tényleg ennyire jól titkolják? Mondjuk mondom, Zu egészen gyanús nekem. Mi van, ha én is csak egy háremtag voltam az életében? És ha azóta is arra pályázik, hogy az legyek? Inkább bele sem merek gondolni..
Gondolataimból egy szolid hello szakított ki. Nagy hirtelen összezavarodtam, és felpattantam a helyemről, úgy üdvözöltem az érkezőt a félhomályban. Észre sem vettem, mikor varázsolták ezt mellém a szervezők..
- Sz-szia, az én nevem Szophie. - mondtam ügyetlenül, ám végig bájosan mosolyogva, majd lecsüccsentem. Immár mindem zavarom oda lett, és teljes testi és lelki valómban a helyszínen voltam, és az ismerkedésre koncentráltam. Legalábbis miután a villanyt megtalálva kicsit világosabbat teremtettem. Nem csak azért, mert előtte olyan érzésem volt, mint valami.. bordély házban, hanem azért is, hogy jobban szemügyre vehessem ezt a bizonyos Daneet. Nocsak, egy szöszi! Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy japán játékban hogy lehet ennyi belőlük. Esu, Hi, Ren, Alex.. Danee. Egyre több és több. És hol marad a fekete haj? Ami errefelé sokal inkább jellemző? Nos igen, az megmaradt nekem, az angolnak.
A fiú a pincért hívta, és reménykedtem az édesség.. sőt, az étel elkerülésében.
- Én is egy earl Greyt. Három cukorral. - váltottam széles mosolyra, majd a fiú felé fordultam.
- A rendelésed igazán jó ízlésre utal. - mosolyogtam rá, és jobban végigmértem. Az öltözködése is. Habár az ő szolid eleganciájához képest az én egyszerű, szokásos öltözetem szinte parasztiasnak tűnt. Na nem mintha a kedvenc kis hófehér, kék masnis szoknyám és hozzá illő felsőm annyira szörnyű lett volna, sőt.. csak talán illett volna nekem is kiöltöznöm.
- Elnézést az öltözetemért. - szabadkoztam zavartan. - Csak nem ismerkedésre készültem ma, és.. Sajnálom. - hajtottam le a fejem, és gyorsan megkavargattam az ebben a pillanatban megérkező teámat. Különös, hogy előző partneremnél nem zavart ez a ruha dolog. Sőt, arra sem figyeltem, mi volt rajta. Kivéve persze a macskafüleket.

by **Licht** Szomb. Feb. 01 2014, 20:26

Nem igazán tűnt fel, hogy elment az idő, igazából gyors is volt, általában nálam kínszenvedés az idő múlása, de most épp az ellentettje történt. Danee gyorsan felpattant a helyéről kezet csókolt és már ment is, bár még épp sikerült nekem is elköszöni.
-Viszlát!...

Leintettem az egyik pincért, majd eltáncoltam neki, hogy ha másik szoba lesz akkor pakoljon át oda mindent amit még előző körben rendeltem. Tehát nasiból marad az eddigi felhozatal apró süti, perec meg italnak egy kancsó vegyes gyümölcs tea. Az eddig számom megtartva egy kis ácsingózás után végül csak befáradtam újfent a szobába, most sikerül elsőre villanyt kapcsolni, bár teljesen új kép fogadott egy égészen szép tapéta volt a falon, volt még bent pár virág, meg most székek helyett fotelek voltak, aminek kicsit örültem mert sose voltam jóba az üvegasztalokkal, főleg amiatt, hogy már volt szerencsém összetörni egyet, bár akkor is az volt a probléma, hogy nem volt rendesen rögzítve az üveglap én meg pont szerencsésen kifogtam az alkalmat, de most ez nem lényeg. Szóval úgymond belefeküdtem a fotelba és messziről barátkoztam az üvegasztal jelenlétével, meg megnéztem, hogy mindent bepakoltak e amit mondtam és igen azok megvoltak, szépen le voltak rakva az asztal közepére, így már nem kellet ugráltatni egy pincért se a rendelésemmel. Forgattam körbe-körbe a tekintetem a szobában, közben kicsit szuggeráltam az ajtó kilincset is, hogy mikor toppan be rajta a következő beszélgető partner. Ücsörögtem ott és már unatkozni kezdtem, így elkezdtem olyan közép hangon dalolni egy kis dalocskát ami igazából végteles és addig lehet énekelni amíg meg nem unom vagy lenem csapnak, szóval nem érdekelt, hogy most aki belép majd hülyének néz, én énekeltem ott önszórakoztatás céljából. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem a dalocskába.
- Egyszer egy kutya a csontot ellopta.
Mérgében a gazdasszony a kést belé dobta.
Jött a sok kutya,hogy eltemesse őt,
és fejfájára ráírták a most következőt,hogy:
Egyszer egy kutya...

by Ajánlott tartalom