Re: [Event]Vakrandi

by **Yoshiaga** Hétf. Jan. 27 2014, 21:37

Az ajtó előtt álltam. A szívem hevesen vert volna, ha nem dermedtem volna le ennyire. Az életben minden kiszámítható. Ha feléd dől a fa, fájni fog. - Kivéve persze a játékban. - Ha egy mókushoz közel mész, megijed és elfut, ha megtörlöd a szemüveged, jobb lesz a képminőség.
Bár a képminőség jobb lett, de a rendszer nem működött teljesen. A kezem nyúlt, a kapu nyílt. Megmerevedtem, mint egy cölöp, majd robotos mozdulatokkal lépegettem be az ajtón, erőltetett tág mosolyt alkalmazva arc programomon.
Az ajtón való belépés 14.95 másodpercbe került. A statisztikák szerint ez messze nem rekord. A mosolyom lefagyott, kínosnak éreztem fenntartani. Az asztalnál egy kislány ült. Kellemetlennek véltem, hogy leüljek mellé, így inkább az ajtót magam mögött becsukva álltam és vártam.
- Hel...ló.- szólaltam meg, mint valami csecsemő, aki most mondja első szavait.
Furcsa, sosem voltak ilyen gondjaim. Lehet az váltotta ki belőlem a totál leblokkolást, hogy erre én jelentkeztem. Néztem a leány szúrós tekintetét, majd lassan helyet foglaltam. Túl sokáig álltam az ajtónál megindulás előtt. Zavar történt a rendszer agyi algoritmusában, a működésre csak 94.33%-ban képes, ami egy ilyen megterhelő feladatnál az elvárton aluli.
Ennek tudatában elővettem jegyzeteimet, majd az első randi kérdésemet tettem fel.
- Mondja csak, maga mit gondol a kezdetek városának struktúrájáról? Hát nem gyönyörű?
Bumm. Esett a bomba, megtörtem a jeget. Ezzel a kérdéssel éreztem, hogy felpezsdítem a hangulatot és beindítom a beszélgetést. Nagyon is büszke voltam magamra, még ha nem is látszott. Megigazítottam a szemüvegem, majd gondolkoztam a székbe ülésem rekordidejéről, meg az idegen megszólaláséról és, hogy miért nem mértem le pontosan.
Kíváncsian vártam a lány válaszát.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 27 2014, 22:40

~Miért nem kéri a süteményt? Talán nem szereti? Talán csak azért adta nekem, mert ő nem szereti, és nem is azért, mert kedveskedni szeretett volna? De… de halas! Illetve ha nem is hal ízű, de hal alakú volt, és bizonyára nem akkor szerezte amikor mondtam neki, hogy szeretem a halat, sőtt, hogy a kedvenc ételem a hal, mert ha valaki most küldte volna neki, akkor ugye előtte informálnia kellett volna erről a beszerzőjét, aki ugye küldi neki a sütiket, de ilyesmit nem is csinált. Szóval biztos lehetek benne, hogy előre utánanézett annak, hogy mit szeretek, és ezért hozott halas sütit, hogy kizárólag nekem kedveskedjen. Ennek így kellett lennie. És… húú… ha úgy vett halas sütit, hogy ő nem is szereti, akkor biztosan csak miattam szerezte. Azért nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen gyorsan ilyen sok kedves gesztust tud tenni, de hát ugye felém ez csak természetes. Bizonyára eleve egy sárkány barátságára vágyott, és nagyon megörült amikor meglátott engem. Biztosan ezért is torpant meg az ajtóban, mert nem akart hinni a szemének, hogy ilyen szerencséje volt. Biztosan bearanyoztam az egész napját. Ha rá tudom venni arra, hogy megegye, annak ellenére is, hogy nem szereti, akkor már biztos lehetek abban, hogy imád engem… de csak óvatosan, nem szeretném elijeszteni, vagy tolakodónak tűnni.~
A sárkány a lányra nézett, majd a sütire, ezután a fiúra, majd újra Shukakura, és picit olyan arcot vágott, mint aki értetlenkedik és talán meg is lenne bántva kissé, hogy nem fogadták el az ajándékát. Azonban mielőtt szólásra nyithatta volna a száját a fiú közbevágott, és mintha csak szabadkozni szeretett volna az előbbi udvariatlansága miatt, újra bókolni kezdett, Timidus pedig elégedetten hallgatta, és újra megköszönte a kedves szavait.
-Természetesen bölcs vagyok, köszönöm szépen. De persze nem úgy vagyok bölcs, mint azok a bohókás öregek, hanem fiatalos lendülettel ám. Egyébként már most is nagy és erős sárkány vagyok, csak később még ennél is nagyobb és erősebb leszek, bármennyire is hihetetlen, hogy ezt még lehet fokozni…
~Túl sokat dicséri… szegény Álomkelő… szegény én! Viszont Timidus egyértelműen udvarol, és ilyet még nem láttam, tehát nagyon oda kell ám figyelnem…~
-Igen, erről. És… nagyon szívesen. Timidus mindig szeret előre gondolkodni. Van egy füzetünk, amibe sokszor rajzolgatunk különböző terveket, hogy miként harcoljunk különböző ellenfelekkel vagy terepeken. Viszont…
~Ez a fiú ismer minket? Nem csak Timidusnak tetszik, de ha tényleg ő is csak akkor harcol, amikor muszáj, akkor még rám is hasonlít… egy kicsit… legalább is ebben. Nem gondoltam volna, hogy egy fiú nem vetné bele magát a harcokba csak kedvtelésből. Általában ezért is választják az ilyen játékokat. Még Peter is járkál a frontra, pedig ő nagyon szelíd valaki. Bár lehet, hogy csak azért kell így tennie, mert ő a céhvezér, és elvárják tőle. Sohasem beszélgettünk erről, és nem is nagyon szeretném ezt a témát felhozni, mert eléggé kényelmetlen.~
Ahogy Shu megörült a fiú láthatóan békés természetén, Timidust úgy kedvetlenítette el ez az információ. Most már a szívószál helyett a poharat kezdte el rágcsálni, miközben gondolkodott, bár ő sem vette észre, hogy mit csinál.
~Szegény Tachi! Már biztos nagyon belelovalta magát ebbe az egészbe. Még úgy is mondta, hogy nem lenne jó párom. Máris a párom szeretett volna lenni? Azért… azért egy picit siet ezzel. De nem szeretném, hogy azt higgye, hogy azzal, hogy szegényke nem mer harcolni, már semmi esélye nincsen nálam. Nem fogom gyávának hinni azért mert egy picit jámborabb természetű.~
Amíg a sárkány gondolkodott és a poharat harapdálta zavarában, addig Shu is az italt hívta segítségül, hiszen lassan ő is zavarba jött a kérdésektől. Kortyolt egyet a tonikba, és elhatározta, hogy őszintén fog válaszolni akkor is, ha esetleg a fiú kineveti emiatt.
-Ezek szerint nagyon hasonlóan gondolkodunk. Én is inkább megfigyelni szeretek, mint harcolni, és csak akkor harcolok, ha valaki megtámad, és nem tudunk elmenekülni, vagy megbeszélni vele a dolgokat… illetve mivel Timidusnak azért szüksége van a harcra, így heti egyszer elmegyünk vadászni, de akkor is csak olyan mobokkal harcolunk, akiknek el tudjuk tenni a húsát, hogy ne feleslegesen bántsuk őket. És… ha felnövök…
Kicsit elgondolkodott, mert nem nagyon értette a fiú kérdését. Gondolta, hogy ez csak egy szófordulat volt a részéről, de azért rákérdezett.
-Ugye… ugye itt elvileg nem fogok felnőni, mert a játék azt a méretet scannelte le az indulásnál, amivel beléptünk… legalább is nekem ezt mondták, de ehhez én nem értek igazából. Viszont azt tudom, hogy azért is jöttem ide, mert nagyon tetszett a világ, és a benne élő sok-sok különleges állatfaj, és őket szeretném tanulmányozni. A szokásaikat, a viselkedésüket, a kultúrájukat. Például a sárkányokról már rengeteg mindent tudtam meg, és remélem, hogy ezzel segíthetem a többi játékost is, hogy könnyebben tudjanak együtt dolgozni a petekkel.
-Mert én segítek neki.
-Igen.
Mosolygott rá a sárkányra a lány és megsimogatta.
-És… Shu… mondd meg neki kérlek, hogy nem baj, ha picit gyáva. Nem kell engem lenyűgöznie semmivel, és tudom értékelni a kedvességét is… az ilyen kedves fiúk általában nem szoktak agresszívak lenni. Például… például Anatole is kedves, és megijedt Aldótól, a Bunkó meg nem kedves és így erőszakos is. Mondd! Veszély… fél… kedves… félénk…
Próbálta megértetni magát, miközben orrával a fiú felé bökött, farkával pedig újra legyintett, ami ismételten ugyanazt jelentette, amit eddig. A lány újra kuncogott, Timidus pedig megint a poharat kezdte rágcsálni kínjában, és nagyon remélte, hogy Shu megfelelően fogja átadni az üzenetét.
-Szóval… Azt hiszem Timidus azt szeretné közölni, hogy szívesen találkozna akkor is, ha nem szeretne vele vagy mellette harcolni. Szerintem nagyon tetszel neki…
És ez volt az a pillanat, amikor a sárkány fogai között megrepedt, majd pixelekre robbant az eddig csak megrágcsált pohár, ő maga pedig füleit hátracsapva, újra a gurgulázó csipogását hallatta, egyrészt a pohár tönkretétele miatt, de sokkal inkább azért, hogy ilyen könnyen átláttak rajta, és ennyire nyilvánvaló volt mindenki számára a szituáció. Az ellenfeleit könnyen kiismerte, Shukakuval is könnyen megértette magát, de az emberek furcsa megnyilvánulásait, és barátkozási rituáléikat még nem értette teljesen, így az elejétől kezdve csak próbálkozott. Álomkelőnél annyival egyszerűbb volt minden…

by **Snowcat** Kedd Jan. 28 2014, 16:21

- Biztosan kedves és hűséges hozzád ez a srác - mondtam Szophienak, miután elmondta, hogy van valakije, azaz csak azon a szinten, hogy mondjuk úgy. - Tudod, manapság nem minden fiú olyan, mint amilyennek kell lenniük. Némelyikük olyan, mint egy állat, akiknek tökmindegy hány nő van az életében, az összessel szinte össze akar jönni, egy pár neki meg nem elég, főleg, ha szórakozásról van szó és a párja szerinte nem tudja megadni neki azt, amire igazán szüksége lenne. Mi ketten ezek szerint szerencsések vagyunk, hogy találtunk magunknak ilyen párokat, ugye? Surprised

Amíg hallgattam Szophie-t, belekortyolgattam az italomba, és ettem a sütikből. Mikor befejezte a kis jellemleírást magáról, kérte, hogy akkor meséljek magamról. Meg is tettem. A koros megjegyzésre elnevettem magam.
- Hááát... nem újdonság, de jobban szeretek más kézbe adni alkoholt, mint saját gyomornak, Jó igaz, szoktam inni, de én sose rúgok be, mert a szervezetem és az önuralmam elég erős ahhoz, hogy egy Snowcatet kifektessen egy korsó sör. Na és te szoktál néha lazításból meginni egy-egy pohár bort, sört vagy valamit, ha nem veszed ezt nagyon tolakodónak?
Elmondta, nem mondta el, ezután vidám örömmel kijelentette, hogy ő is szokott bolondozni, aztán azért én is megtettem az utóbbi mellékes hozzátételt emellé a jellemzőm mellé. - Igen, bizony, nyo! Akkor a legjobb túlélni, ha bolondos vagy, és mindennek keresed az optimista oldalát. Én soha egy percig sem szoktam gondolni a rosszakra, ezt Regina teszi meg helyettem, mert ő bizony nagyon pesszimista fajta.
Regina "nem is!" felháborodással rám nézett.
- Most mi van? Ez az igazság? Mindig mindenben keresed a rosszat, de hát nem te tehetsz róla, hogy ilyenek az ösztöneid, nyem?! Na mindegy, hol is tartottam? Ja igen! Na akkor az utolsó kérdésemre tett válaszodra a komment. Ami azt illeti, hogy inkább a petedre hagyatkozol, szerintem nem kéne hagyni mindig, hogy majd ő cselekszik helyetted. Te vagy a gazda, te magad utasítod őt, és segítheted saját gondolkodással, mielőtt még átveszi feletted az uralmat, és azon kapod magad, hogy egy virtuális világban intelligens pet irányít téged. Elég durva lenne, ha kilépve a valóságból azt látod magadon, hogy nem bírsz élni a pet nélkül, csak így önelláthatatlanságban. Na jól van, nem akarlak ilyenekkel elijeszteni magam mellől, szép leányka, inkább találjunk ki valami muris elfoglaltságot a maradék időben, amíg itt cseverészhetünk. Szerinted kenterbe vernél engem egy sütievő versenyen?
Kihívó pajkos vigyorral néztem rá a kedves szintén édességimádó hölgyeményre. Talán lehet, hogy maszatosak leszünk, de hát legalább szórakozunk egy jót.

by **Mirika** Kedd Jan. 28 2014, 17:27

Nem... nem képzelődtem. Ott állt velem szemben a fazon teljes életnagyságban, hús-vér... vagyis inkább nulla-egyes valójában. Felszínes érdeklődést mutatva iránta figyeltem, hogy mit csinál, bár nem volt túl eseménydús a "film". Tiszta komótos volt az öreg, mintha lassított felvételt néztem volna. Durva volt, de legalább nem kocsányon lógó szemekkel bámult rám. Sokkal inkább úgy, mnt aki először lát nőnemű lényt ._.
- Hali :3 - viszonoztam a köszönését, kiegészítve az iménti cukorfalat lényemhez méltó integetést az édes hangommal. Klafa kis beszélgetés lesz ebből így, már mindketten mondtuk egy szót \o/ Nemtom, lehet lelkesebb lennék, ha egy kicst is szimpi lenne ez az alak, de igazából erre is kevés esély volt, annyira nem volt kedvem ehhez az egész vakrandi dologhoz. Némán figyeltem, ahogy szép, komótosan elindult és ráérősen... vagy hát bizonytalanul leüldögélt magának és matatni kezdett. Egy papírt vett elő, de a csigatempó miatt szépen el is veszítettem az érdeklődésem és a tejecskémre szegeztem a tekintetem. Megnyaltam az ajkaimat, és jó ragadozó cica módjára lecsaptam a poharamra. Amíg belekortyoltam a mennyei nedűbe, addig a csávó is megszólalt, és rögtön bele is csapott a lecsóba.
- Hát, szerintem az a klassz benne, hogy ha már csak egy teleportkapu van, az legalább a város kellős közep-de miért válaszolok én erre a kérdésre egyáltalán?! - hőköltem hátra, ahogy felfogtam a kérdést magát, amire úgy egyébként tök automatikusan elkezdtem válaszolni, annyira nem is figyeltem. Egyáltalán... basszus, papírról olvassa a kérdéseit? Mint valami amatőr újságíró o.O Fáradt sóhajt hallattam, és felkönyököltem az asztalra, unott képpel bambulva a pápaszemes pofára.
- Előre leszögezem, van pasim, sz'al be se próbálkozzon nálam Csak azért vagyok itt, mert iderángatott >.> - húztam el a számat elégedetlenül - Maga valami tudósféle akar lenni? - kérdeztem, csak hogy kísérletet tegyek az értelmes kommunikációra. Legalább megpróbálom, még mindig jobb, mint végigunni ezt a tíz percet ._.

by **Ryuninji Ren** Kedd Jan. 28 2014, 18:56

Chan-chan

Megérkezek, leülök és bediktálom a nevem a lánynak, aki felírja…. eddig semmi szokatlan nem történik. Vakrandin még az életben nem voltam, sőt, még csak igazin sem, ha jól emlékszem. Valahogy ezt a rész nem következett be sohasem. Míg ismeretlen voltam, esélyem alig volt, mikor már ismert, akkor meg rendszerint átugrottuk ezt a részt az aktuális partnerrel, hogy egyből a lényegre térjünk Rolling Eyes

A kaja és pia full ingyen van… szír… amúgy sem vet fel a pénz mostanság… a besúgó is csak a pénzt követeli, de hasznos infót azt nem ad… komolyan mondom… néha le kellene csukni Suspect

A csaj lelép egy pár perce és mikor visszaér, már mozogni kell, mert mutatja az utat, hogy merre és hogyan. Kíváncsian nézelődöm… ez számomra teljesen új, és melyik embert nem érdeklik az újdonságok? Persze, hogy mindenkit \o/
Hmmm…. sok-sok fülke, számok meg minden, de csajok még mindig sehol… remélem nem valami csávóval raknak egy fülkébe, mert akkor kiverem a hisztit a srác fogai után >_<
Bár vonakodva, de belépek a szobácskába és helyet foglalok… türelmetlenül és feszülten várom, ki lép be….. távozásra készen persze, ha menekülni kellene… sosem lehet tudni Suspect

Hohó.. érkezik valaki Suspect

- Chan-chan \o/ - egy lány \o/… nem kell akkor az agresszió \o/ Szóval akkor én most itt Chan-channal randizom hmmm… egy ideje nem láttam már…. jó ideje, biztos gőzerővel küldizett, vagy sütizett akárcsak mindenki, kivéve én Cool

kicsit hunyortok, mikor lámpát kapcsol.. nem szeretjük a hírtelen fényt.. bántja a szemecskémet…. Nagyokat pislogok és szemügyre veszem világosban is a lánykát… hmmm
- Hmmmm… ! – egész közel hajolok hozzá, mikor leül… hmmmm..
- Chan-chan… megjavult a szemed? :O – csak eszembe jutott, hogy utoljára még egy szemüveg díszelgett azon a pisze orrocskán…. nagyon tudok Cool

- Regi a városban randalírozik valószínűleg…. igazi huligán, mióta kicsit nagyobb lett >.>… Aikon meg itt van rajtam ~.~ - nincs kire bízni szegénykét, így nem hagyhatom csak úgy, otthon…. de így… sálként mindig magammal tudom vinni… csak néha furcsállják, hogy pislog a sálam Suspect

de várjunk csak…
- Chan-chan! Te miért randizol? Otthagytad a párkapcsolatod? :O Vagy te is kíváncsi vagy? - közelebb hajolok hozzá
- Képzeld.. azt mondják az első randin nincs numera – suttogom neki… nagyon remélem, hogy ez csupán pletyka Suspect

by **Chancery** Kedd Jan. 28 2014, 19:53

//Ren-sama//

Kicsit jobban megnézem azt a sálat, és valóban. Mikor az még vissza is pislog afféle köszönés gyanánt, a széles mosoly csak-csak megjelenik az arcomon. Mintha a legutóbb is sál formájában láttam volna először.
Aztán, amíg én dolgozom fel a Regiről érkezett híreket - miszerint randalírozik és valóban nagyobb lett -, ráterelődik a szó először a szememre. Hogy őszinte legyek, az első pár másodpercben értetlenül pislogok vissza, nem igazán értem, miből gondolja, hogy javult volna a látásom, ami évek óta nem történt meg... aztán eszembe jut. A kezem automatikusan felfelé mozdul, hogy megigazítsa immár hiányzó, a játékban fölösleges okulárémat, majd a mozdulat gyorsan átkonvertálódik abba, hogy egy kósza hajtincset igazítsak a fülem mögé inkább.
-Nem, csak... a játékban úgysem kell, én pedig újítani akartam. -pirulok el kissé. Nem tudom, vissza fogom-e venni a szemüvegem... talán olykor-olykor még igen. Eltelt azóta pár nap, hogy besüllyesztettem az otthoni készlet mélyére, de még mindig úgy érzem, mintha egy idegen nézne vissza rám a tükörből.
Bár jelenlegi fő gondom az inkább, hogy szívesen hallanék még többet a főnixről. Irántuk érzett mániám úgy épít várat megint bennem, most, hogy ismét Ren-sama közelébe vagyok, hogy hihetetlen. Magam elé képzelem a randalírozó, kicsit nagyobb tűzmadarat, és a mosoly ismét visszatér az arcomra.
-Biztos most van a kamaszkorában. Neveld meg, amíg nem késő Razz

Álomkelő szívesen segít, egy sárkánnyal már ért el sikereket. -bár az utolsó mondatot inkább viccnek szánom. Timidus még kölyök, könnyen befolyásolható, és végülis csak tanítani kellett. Egy fiatal pet neveltetése már más tészta. Álomkelővel nincs is sok gondom, elvana saját kis világában és tempójában, de egy dühöngő főnix... Suspect

Ééééés végül témánál vagyunk. Az első gyanú, mármint az első ember, aki gyanakodik, miért is vagyok itt. Van egy olyan érzésem, hogy kivétel nélkül mindenki meg fogja ezt kérdezni tőlem... főleg ismerősök. Összekulcsolom a kezeimet és kicsit hátrébb hajolok, nem azért, mert taszítana Ren-sama közelsége (talán még jól is esik Rolling Eyes

), egyszerűen csak ösztönös illemem így kívánja.
-Nem, ez... igazából félreértés. Csak egy kávéra jöttem be. Nem is értettem, minek kérdezik a nevem. Fogalmam sem volt róla, mi folyik itt, aztán egy céhtársam "megnyugtatott", hogy itt szimplán barátkozni is lehet...
Oké, Chan, most hagyd abba...
Majdnem rákérdezek, ő viszont mit keres itt, de időben észbe kapok. Hisz egyértelmű. Ren-sama más, mint én, ő nem kötelezte el magát rögtön az első lány mellett, hanem élvezi az életet, ahogy lehet - ám egyike azoknak, akik ezt legalább normálisan teszik. Legalábbis legutóbbi beszélgetésünkből, emlékszem, erre a következtetésre jutottam. Bár bevallom, a kíváncsiságom iránti kérdését nem értem, és ezt egy értetlen pillantással próbálom is a tudtára adni.
Utolsó, suttogó mondatára viszont úgy robban bennem a jókedv, mint valami bomba. Nem szeretem mutatnia fogaimat, de a mosoly és kuncogás ezúttal nem hagyja magát. Fejemben a józan ész már válaszolja is: "Ha rajtam múlik, most nem is lesz", már persze olyan értelemben, hogy ez az első randink ezen az eventen. Hogy a többi lánnyal a félhomályban mit művel, az már az ő dolga Very Happy

Próbálom túl komoly énemet valahogy rendre utasítani, miszerint ne duzzogjon be és kezdjen litániát tartani a "mai lányokról", akik viszont jól tudom, hogy nem hogy az első randin, de már az első percben képesek széttenni a lábukat. :suspect:Igazából csodálkozom is, hogy Ren-sama még nem találkozott ezek szerint ilyen lányokkal...
-Én az ellentétét hallottam... -suttogom végül vissza kuncogva némi gondolkodási idő után. Hiába, a gyors, frappáns válasz sosem volt az erősségem.

by **RenAi** Szer. Jan. 29 2014, 00:31

Ai és Hermit

Traktáltam szerencsétlen srácot egy ideig,csak beszéltem és beszéltem, nem nagyon tudta szólásra nyitni a száját… de ha annyira akart volta biztos tört volna magának utat az én szó áradatamon keresztül. Türelmesen figyelt és végig mosolygott. Szimpatikusnak találtam, bár tény hogy ennyiből még nem fogok tudni sokat mondani róla… Poén hogy attól tartottam hogy talán egy szó sem jön ki a torkomon erre tessék, szerintem többet mondtam magamról mint esetlegesen Ő is hallani szeretett volna… bár én vígan meséltem neki magamról.

Megtudtam róla hogy úgy áll a dolgokhoz hogy ahogy esik úgy puffan. Ebből mertem arra következtetni hogy szingli, bár jobban megnézve nehéz ezt róla feltételezni. Helyes is, kedves is és mindezek mellet bővelkedik türelemben is. Némi csacsogás után eszembe jutott egy nagyszerű játék, amiben sok dolgot tudhatunk meg egymásról. Elmeséltem neki a szabályokat és még példát is adtam hozzá, majd kezdtem is. A srácnak ahogy néztem tetszett az ötlet, bár igazság szerint reménykedtem benne hogy felsül a romantikával… de úgy látszik tévedtem.

Némi hümm.-ögéssel vegyített gondolkodás után, előre hajolt és mélyen a szemembe nézett. Mosolyogtam a megmozdulásán, és kíváncsian figyeltem milyen történettel is áll majd elő. Mesélt egygyönyörű kék hajú lányról, akit egy különleges eseményen ismert meg. Elmesélte hogy az a lányka sokat beszélt és hogy még az sem zavarta hogy sárga az indikátora. Mélyen a szemébe meredve képzeltem el az eseményeket, majd éltem bele magam teljesen.

~ Ai képzeletbli belső világ:
- Ohh, édesem sosem láttam nálad szebb virágszálat ezen a világon… - Szólalt meg a szőke fiú, kedves mély hangjával, miközben végig a lány arcát figyelte, kezével a karját végigsimítva haladt felfelé egyenesen a kék hajú lány arca felé. Miközben a lány haját a kellemes nyári szellő lengeti, fehér ruháján fodrokat keverve. A tenger sós vízének illatát terjeszi feléjük a szellő áramlásával. A fiú kezében szinte elveszik a lány aprócska arca, és kék hajú szépség puha tenyerét tapasztja a srác kezére, miközben mélyen beleilleszti az arcát. Látszólag kellemesen érinti a fiú közeledése.
- Ne mond ilyeneket, zavarba hozol. – Vörösödk el a lány. Majd a srác ajkait közelíti a lány felé és…. *w* ~

- Uwww, *w* - Pattantam fel a székből és pördültem párat a tengejem körül. A fiú keze a levegőben lóghatott, még nem érte el az arcom.
- Milyen szép romantikus történet! :F – Szemeim csillogtak és piroskás arccal foglaltam helyet, mikor a sztori következtetettképp visszább szökellt az adreralinom.
- Tényleg ismerek pár kék hajú lányt, lehet Őt is ismerem, mi a neve? – Kérdezem őszinte érdeklődéssel. És nyúlok az asztalon lévő teáért.
- Mondjuk véleményem szerint én sem vagyok rasszista. A szenek megkülönböztetnek minket és besorolnak, épp csak azt felejtjük el hogy könnyedén lehetünk sárgák. És ha jogosan védjük meg magunkat akkor is sárgák leszünk. Ez szerintem egy hibája a rendszernek, épp ezért nem ítélkezek elhamarkodottan. Plusz mivel nem is tudom hogy miért lettél sárga így szintén nem hozhatok elhamarkodott ítélkezést. Ugyanígy gondolom ha valaki piros, láttam már pár ilyen embert és igaz óvatos vagyok ha velük kerülök össze, de ez nem ok arra hogy megkülönböztessem. - Mosolyodtam el. Főleg mivel még nem bátnottak, és én sem láttam még olyat hogy közvetlen megtámadott volna bárki-bárkit is. Eddig akik összevesztek a környezetemen egy küzdőtérrel megoldották. Kacsintottam és öltöttem ki a nyelvem. Persze… ezek nagy része pasi volt... vagy csak Rita… *morogtam csendesen, szinte észrevétlenül*

Nem sokra rá megkaptam a saját feladatomat is. Méghozzá meséljek arról hogy, hogy is találkoztam Jin-el. Beletapintott a lényegbe, imádok róla beszélni, bár ezt már megtapasztalhatta. ;3
- A kezdetek erdejében, van egy kedvenc helyem. Egy tisztás melynek a közepén egy hatalmas fa áll egyedül. Ha gondolkodni akartam, vagy csak szimplán egyedül lenni és pihenni, akkor mindig oda mentem, felmásztam a fa tetejére és onnan figyeltem a „világot”. Szerettem ott lenni, majd egyszegair csak Jin karjaiban találtam magam. Hehee.. – Jöttem zavarba, és pirultam bele teljesen.
- Igazság szerint valahogy elbóbiskoltam a fán, és még arra sem keltem fel hogy le fogok esni.- Hadonásztam a kezeimmel miközben gyosan megmagyaráztam a dolgokat.
- Amikor kinyitottam a szemem, Őt pillantottam meg, és azon kaptam magam hogy ösztönösen belé kapaszkodok. Majd kapálózni kezdtem Ő pedig majdnem elejtett...QQ – Lettem még vörösebb, fordítottam el a fejem és éltem újra azt az eseményt.
- Azután valahogy minden jött magától… - Kapkodtam a szemem zavaromban.
- Persze sok kalandunk volt már együtt, rendeztünk szörnyvadász versenyt, virág gyűjtést, ami nehezebb mint ahogy azt gondolnád. – Néztem félre sunyin. Bár tény, akkor annak tűnt. szinte majdnem az összes elpixeleződött a kezemben amit ügyetlenül téptem le.
- Ezenkívül piknikeztünk és kipróbáltuk magunkat a harcban is. És mindezt belesűrítve egy délutánba. Utána elhívott randira és egyre több küldetést válaltunk el együtt, majd ahogy megismertük egymást kezdtem egyre jobban és jobban megszeretni. – A szívem hevesen vert akárhányszor is beszélek róla. – Megérintettem a nyakamban lévő nyakláncot. ~ Remélem vele minden rendben van, és… és hog jól érzi magát. ~
- Lehet furcsának gondolhatod hogy mind a ketten eljöttünk ide. Bár eleinte nem tetszett neki az ötlet, láttam rajta, de szeretném ha… ha Ő is… és én bízo… remé… - A mondat végét elharaptam és csendesen is mondtam, szinte érthetetlenül motyogtam magam el sőt a végét márcsak gondolatban öltöttem szavakba.
- Áhh, semmi, semmi, nem érdekes!- Ismételten hadonásztam a kezemmel magam előtt, majd a tarkóm kezdtem el vakargatni.
- Nahh, akkor én jövök! Etoo..- Tettem a szám elé akezem, gondolkozóra fogva.
- Érdekelne a kinti életed, éned. Sok emberrel találkoztam aki a valóságba teljesen más életet élt másképp viselkedett és gondolkodot. És a benti lét, és Akihikó álltal kreált világ kifordította önmagából. Akad aki örül hogy bent lehet, mások minden áron ki akarnak jutni… Arra lennék kíváncsi hogy a kinti éned és a benti mennyire fedi egymást. – Majd hátradőlve figyeltem a srác szavait. Ügyeltem a mimikára, és ignoráltam a műmájer megmozdulásait, ahogy eddig is. Kedvesen mosolyogva figyeltem az arca minden rezdülését, nem mellőzve a gesztusait. Bele akartam látni. Persze... van akit kényesen érinthet a téma, sokaktól nem is várom hogy az igazat mondják… de a hazugságok sem érdekeltek. Egyedül az amilyen épp most. És hogy mi értelme van akkor ennek a kérdésnek?... Magam sem tudom pontosan, bár amikor valaki hazudik magáról többet mesél mint ahogy Ő azt gondolná. Persze ez nem jelenti azt hogy Hermit nem fog igazat mondani, de a hazugság és az amikor valaki a saját maga álltal felépített mű világban él az nem feltétlen ugyan az. Mi most mind Akihikó hazugságai vagyunk, de személyszerint én nem haragszom rá. Nem érzem azt hogy elvette volna az életem… inkább csak hogy kizökkentett abból a valóságból, és az Ő valóságába csöppentem. Nincs más dolgom csak élni… élni tovább az életem, alkalmazkodni a szabályokhoz és kihasználni az időm minden egyes percét.

by **Tachibana Makoto** Szer. Jan. 29 2014, 16:58

Valahogy nem lep meg, hogy ennyire alaposak, és ahogy Shukaku magyaráz, jómagam belemerülök a sárkány csipogásába és a kislány szavaiba. Igaz csupán az egyiket értettem, de ettől függetlenül érdekes volt hallgatni őket és tapasztalni, milyen egy igazán aktív pet. Vezérhez képest ég és föld volt a különbség, a farkas még emberi formájában is hallgatag, szűkszavú, különösen ha én is a közelben vagyok. Talán nem kíván minket megzavarni, vagy egyszerűen csak némán tüntet, mert a gazdája nem rá figyel és nem viszi el "mobozni", ez előttem nem tiszta. Az ő gondolkodását, logikáját sem értem meg, ugyanakkor ez azért is volt számomra érdekes, mert ezeket a mesterséges intelligenciákat emberi elme alkotta, bár valószínűleg állati viselkedésminták alapján.
Bólintottam egyet elismerően az alapos felkészülésre, ám a választól visszakoztam, hiába tudtam volna mit mondani. Inkább kihasználtam, hogy a lány pillanatnyi visszavonulót fújt a beszélgetéstől néhány korty erejéig, és jómagam is megkóstoltam a keserű italt, miközben fél szemmel a poharát szopogató Timidusra pillantottam. Megehetősen csendessé vált.
- Ez okos ötlet :] - hallattam a hangomat ismét, véleményt nyilvánítva a vadászási szokásaikról - Ugyanakkor nem hinném, hogy hasonlítunk. Én nem volnék ennyire pacifista, csupán megválogatom, mikor éri meg a harc számomra, és mikor nem. Ha nincs belőle hasznom, miért használnék erőszakot? Az barbár módszer, ám ha kellő mértékben profitálhatok, azt nem hagyhatom ki :] Számomra ezt jelenti a muszáj - adtam némi betekintést a gondolkodásomba, mielőtt túlságosan torz kép alakulna ki a lányban rólam. Elvégre én nem az a típus voltam, aki csak olyankor harcol, ha mások rákényszerítik, vagy ha fejlődnöm kell. Én is kezdeményeztem olykor-olykor :]
- Jó úton haladsz, úgy látom :] Kint, a valós világban és szeretnél hasonlóval foglalkozni? - kérdeztem rá, kicsit abba az irányba terelve a témát, amire igazából kíváncsi voltam, ugyanakkor különös volt számomra, hogy mesterséges intelligenciák tanulmányozása miatt lépett be ebbe a játékba. Feltétlenül eredeti indok és magyarázatot ad rá, mit keres egy ilyen békeszerető, kedves kislány ebben a virtuális világban. Ahhoz képest, hogy ez kivételesen nem foglalkoztatott, mégis választ kaptam rá :] Végre azonban a sárkány is "megszólalt", így felé fordítottam a fejem, és megint csak megkíséreltem értelmezni a testbeszédét, hiába volt kevéske tapasztalatommal reménytelen próbálkozás. Egyáltalán miért rágcsálta a poharat? Yare-yare... Legalább a következő jelenet világossá vált számomra, a Shukaku fordítását követő reakciója félreérthetetlen volt, ami még belőlem is diszkrét nevetést csalt ki.
- Nem bánom, ha egyszer-egyszer együtt megyünk vadászni, Timidus-san ;] - kacsintottam a tollasfarkú lényre pajkosan, miközben széles mosoly ült ki az arcomra. Majdnem biztos voltam benne, hogy a programját egy szép leány kreálta :]

by **Licht** Szer. Jan. 29 2014, 17:26

//Danee//

Talán kissé túlzott volt a reakcióm, mikor feljött a céh, de hát már nem lehet mit tenni. A gúnyolódásra nem feleltem semmit csak hallgattam, ahogyan magyaráz, aztán valahogy önként kibökte, hogy melyik céhhez tartozik, már mint tartozott. ~White Rose, ismerősen cseng, mintha már hallottam volna valahol…jaj meg van az egyik küldetésem során futottam össze egy taggal.~
-Igen, hallottam már róla. Az egyik küldetésem során volt szerencsém az egyik taghoz, ha jól emlékszem Snowcat-nek hívták, ő mesélt egy-két dolgot a céhről azon kívül mást nem igazán tudok.
Bár említette, hogy kilépett, itt már nem szóltam semmit, mindenkinek magán ügye az ilyen, majd hozzátette, hogy lehet alapít sajátot, nem igazán reagáltam rá, bár lehet nem legudvariasabb cselekedet, de minél inkább kerülni akartam a céhekről való témának bármely formáját. Bár gyors kapcsolással Danee rögtön témát váltott, ezek szerint ennyire feltűnő volt, hogy kerülném a témát.
-Hát, nem olyan finom mint amit a kinti világba ettem, de megteszi. Arról fogalmam sincs, hogy friss e, annyi biztos, hogy nem rég kértem, így nem régóta áll az asztalon.
Kis szünetet tartva, válaszoltam is a kérdésre, immáron az általában hozott formámhoz hasonlóan, kissé gúnyolódva feleltem.
-Nem kérhetsz, azért van, hogy nézegesd, csak is díszítő elemnek van az asztalon.
Majd Danee töltött nekem is borból, majd arra hivatkozva, hogy nagy az asztal meg nem látja a szeme színét vagy mi és oda ült mellém, ami nem különösebben zavart, igazából hidegen hagyott, hogy most az asztal melyik oldalán tartózkodik épp.
-Hihetetlen, mikor bejöttél az volt a problémád, hogy túl sok a fény, most meg már nem látsz.
Még mindig csak kötekedek,de már-már csak kezdek visszatérni a szokott formámhoz. Újra jött a kérdés, hogy kérhet e a percből.
-Nem, még mindig csaj nézegetni lehet.-közben a tálért nyúltam, majd oda nyújtottam neki. – Tessék, vegyél.
Miután vett belőle, visszateszem a tálat az eredeti helyére, majd belekortyolok a borba.
-Elmondásod szerint, te is kíváncsiságból jöttél ide, pedig a belépőd nem erről árulkodott. Igazából, ha épp nem kalandozok másfelé lélekben, akkor lehet kissé… nagyon is nevettem volna a belépődön, bár nem sértésnek szánom a dolgot, csak mondom. Igazából fogalmam sincs miről beszélhetnénk, pedig általában a beszéd számomra nem akadály, de most valahogy nem ugrik be semmi se.

by **Hürrem** Szer. Jan. 29 2014, 17:57

//Az Alex//

Végül az egész esemény nem azt hozta, amit vártam.
Jó sok időt töltöttem el egyedül az egyik kis kinti asztalkánál ülve, majszolgatva a kirakott aprósüteményt. Kezemben szinte összegyűrtem a papírlapot, és unalmas tekintettel figyeltem, ahogy egy-két lánykát szinte úgy terelnek be a termecskékbe, mint a vágnivaló birkákat. A legtöbbje egyszerűen szánalmas, és az egyikről még azt is merem állítani, hogy még csak fogamzóképes sincs, nem hogy randira kész. :suspect:Az ilyenek mit keresnek itt egyáltalán?
Már mindenki elfogyott innen, mire végzek a sütivel és elkezdem igazgatni a hajam. Ideje lenne lassan szembenézni az első áldozattal. Néha-néha a bizonyos ajtócska felé nézek, hogy lássam, kukucskál-e a türelmetlen delikvens odaát, de ilyesmit nem nagyon észlelek.
Mikor az egyik NPC már odajön hozzám, hogy engem is terelgessen, egy "Jóvanmá'" legyintéssel jobb belátásra térítem és magamtól indulok az ajtóhoz. Mosolyogva, s töprengve, vajon ki ülhet a másik oldalon. Ki várhat rám epekedve, félve, a kezeit morzsolgatva, vagy a fogait csikorgatva? Kinek a napját fogom kellemesebbé vagy még rosszabbá tenni, attól függően, hogy viselkedik velem szemben.
Végül határozott mozdulattal kinyitom az ajtót, beslisszanok, s már csukódik is mögöttem illedelmesen, a félhomályban tartva minket. Félhomály. Hmm... kellemes. Jobb, mint a teljes fényár. Fehér hajam úgyis olybá' tűnik ilyenkor, mintha foszforeszkálna, így beszélgetőpartnerem bármikor bemérheti a helyzetem, már ha az indikátor sejtelmes fénye nem segítené eléggé.
Megfordulok, és szembenézek Vele. Zöld, egyértelmű. Ám elég a kevéske fény is ahhoz, hogy felismerjem, mikor az arcára és a hajára nézek. Széles mosoly terül az arcomra, és eszembe jut, honnan is ismerős az ürge, méghozzá nagyon is.
-Nolám. Csak nem Alex-sama?

by **Shukaku** Szer. Jan. 29 2014, 18:27

~Bólogat. Vajon azért bólogat, mert egyetért, vagy mert csak nem tud mit mondani? Sokszor volt olyan, hogy beszéltem, és bólogattak, de amikor kérdeztem, akkor kiderült, hogy nem is figyeltek oda. Jajj… biztosan untatom. De… nem hiszem, hogy untatom, mert ha nem érdekelnék a dolgok, akkor nem kérdezett volna rá ezekre. Meg… meg Timidus is biztosan érdekli, ha ennyire kedves vele. És még az sem zavarja, hogy a sárkány láthatóan udvarol neki. Hűűű… hát Alex nem tudom mit tenne ilyen helyzetben, de ő biztos nem maradna ilyen nyugodt és kedves…~
-Okos ötlet?
Csodálkozott el, mert mindent várt, de ezt semmiképpen nem. Ugye ettől a kedves fiútól már rosszra nem számított volna, esetleg csak arra, hogy azt mondja, hogy egy ilyen kislánynak nem is való a harc, vagy valami hasonlókat, de azt, hogy okosnak nevezze ezt a szokását, arra egyáltalán nem számított.
-Köszönöm szépen!
Pirult el, és úgy hallgatta tovább Tachi szavait.
~Hogy mikor éri meg és mikor nem? Mintha… mintha Timidus is valami ilyesmit mondott volna. Vagy… vagy legalább is most már értem, hogy ezt akarta velem megértetni. Például amikor Kiyoval voltunk ott, és nem akarta megvédeni, mert akkor több értelme volt nem támadni, mint támadni. Azt hiszem. De hogyan számolja ki a hasznot a harcból? A jutalmat mindig a küldetés után tudjuk meg, és eddig én nem nagyon láttam olyan küldetést, ahol előre megtudtuk volna, hogy mit és mennyit kaphatunk, ha teljesítjük a feladatot. Ezt is meg kell kérdeznem, mert nem szeretném, hogy azt higgye, hogy valami pénzéhes valakinek gondolom…~
A pohár széttörése, azaz természetesen nem szándékos, hanem véletlen úton való megsemmisítése őt is meglepi, és bár először megijed, hiszen Timidus fejét egy pillanatra eltakarják a felszálló pixelek, amint látja, hogy a sárkánynak az ijedtségen –ami az ő részéről még sokkal nagyobb is volt- és a szégyenérzeten kívül semmi baja nem esett, ő is csak kuncogni tud a fiú példáját követve, bár ő gyorsan el is nyomja, hiszen nem szeretné megsérteni a barátját.
-Bo… bocsánat…
-Semmi gond Timidus… azt hiszem. Biztosan nem olyan drága ez a pohár, és majd hagyunk itt pár aranyat.
-Ingyen volt…
-Az étel és az ital igen. A pohárba nem vagyok biztos.
Ezen már mindketten nevetnek, bár Timidus csak akkor nyeri vissza érdeklődését, és füle is akkor vált hátracsapottból ismét érdeklődő felfele meredő állásba, amikor a fiú ezek után is tovább flörtöl vele.
-Én sem bánom… mármint köszönöm… mármint igen, együtt… izé… mikor?
~És mire és hol? És rám kacsintott! Tényleg rám kacsintott! Tudom én, hogy mit jelent ez, pedig biztosan azt hiszi, hogy nem, pedig Aldó miatt megnéztem, meg azokat a vicces szavakat is megkérdezgettem, amiket használt… már amelyikre emlékeztem. De… de… most már biztosan velem akar lenni…~
A sárkány ezek után újra magabiztossá vált, könnyed léptekkel átsuhant az asztalon, és letelepedett a fiú elé, persze óvatosan, vigyázva, hogy másik étkészletet már ne tegyen tönkre, és elhelyezkedett Tachi oldalán, hogy a fiú esetleg ne csak szavakkal tudja kifejezni imádatát, hanem meg is simogathassa. Persze nem erőszakoskodott, csak finoman jelezte a vágyait. Ezalatt Shu picit sajnálkozva vette tudomásul, hogy nem igazán volt képes elterelni a témát a kinti világról. Tudta ő nagyon jól, hogy a fiú arra gondol, amikor azt kérdezi, hogy mi szeretne lenni, ha felnő, illetve legalább is amikor már belegondolt, akkor rájött, de ehhez a témához nem nagyon tudott hozzászólni, így a legegyszerűbb módon oldotta meg.
-Igen, szeretnék.
És ebben még semmi hazugság sem volt. Valóban szeretett volna a kinti világban is ezzel foglalkozni, illetve ugye semmivel nem szeretett volna, mert legszívesebben nem ment volna vissza, de ha már választani kellett volna, akkor ezzel, hogy bármikor visszatérhessen Timidushoz és a többiekhez, de tudta jól, hogy ebből úgy sem lesz semmi, ha egyszer valami okból kijutnak innen. Egy ideig újra csend állt be közöttük, ha a fiú nem törte meg, de akkor Shukaku eszébe jutott, hogy mit is akart megkérdezni.
-Azt mondtad, hogy csak akkor harcolsz, ha megéri. Ezt hogy értetted? Honnan tudod megállapítani?
Bár először magázódott, majd váltogatva kezdett bele a tegezésbe, most már észrevétlenül is végig tegezte a srácot. Ennek talán az volt az oka, hogy mind vele, mind Timidussal nagyon kedvesen bánt, és ez itt, ahova nagyon nem fűlött a foga eljönni, és főleg az első találkozás terén nagyon kellemes meglepetésként érte a lányt.
Timidus ezalatt nyugodtan heverészett Tachi közelében, ha a fiú simogatta, akkor végig halkan „dorombolt”, a maga sárkányos morgásával, és néha-néha farkának mozgatása közben, szigorúan véletlenül megérintette vele Tachit, végighúzva azt a srác ruháján. Végighallgatta a választ, majd halkan Shukakuhoz szólt.
-Shu! Könyv!
-Hmm?
-Minek-minek? Hát írni! Dátumot!
-Gyere! Nézd!
Shu észre sem vette, hogy a sárkány kérdő hangján válaszolt, egy füttyentéssel, majd ezután az egész beszélgetést is így folytatta le, így Tachi csak azt láthatta, hogy a sárkány átröppen az asztal másik felére, Shu az ölébe veszi, majd felnyitja a menüt, és a sárkány mancsát saját ujjai között tartva navigálnak egy keveset a menüben, így úgy tűnt, mintha Timidus vezérelné az eseményeket. Még súgott is valamit a sárkány fülébe, amit Tachi nem hallhatott, de Timidus láthatóan erre is pironkodva reagált.
-Nem fogok neked én randit szervezni, és főként nem ilyen gyorsan. Szépen elküldjük ezt, és utána majd megbeszélhetitek.
Miután szépen ketten végignavigáltak a menüben, egy utolsó bökés után Tachinál meg is jelent az üzenet, ami a Friendlistre való meghívást tartalmazta.

by **Lydia Einsberg** Szer. Jan. 29 2014, 19:17

//Joey//

Először csak annyit vettem észre, hogy valaki kicsit bekukucskált majd hangosan bezárta az ajtót és persze mindent el is felejtettem és megijedtem, hogy ez nem fog menni. Mikor másodjára nyikorgott az ajtó egy szőke fiú lépett be rajta. Mivel én nem tudtam megszólalni az első szó a fiú száját hagyta el. Amire csak ennyit reagáltam de azt is csak hebegve.
-Öhm, üdv.
Mondtam és utána csak lefelé bámulta. A következő ami feltűnt egy bókvolt. Persze nem mertem válaszolni annyira zavarban voltam. A következő az volt, hogy leült és bemutatkozott. Én persze még egyszer köszöntem mert az elsőt valószínűleg nem hallotta és a következő is elhagyta a számat:
-Üdv Joey! Az én nevem Lydia Einsberg.
Ezután úgy elvörösödtem mint még soha, ha hasonlítanom kéne valamihez körülbelül mint a tűzoltó kocsi. Embarassed

Egy darabig csend volt majd Joey ismét megszólalt. Úgy tűnik nem csak én nem tudom mit is kéne csinálnom hisz ő is teljesen elvörösödött. Pár perc után válaszoltam.
-Én ide Japánba tartozom.
Feleltem ijedten és pár perc után feltettem egy kérdést:
-Szóval te Amerikából jöttél? Miért költöztél Japánba ha szabad tudnom?
Pár perc után rájöttem milyen hülyeséget is kérdeztem és csak az öklömet néztem. Nem nekem valók ezek a randik én nem tudok erre rendesen reagálni hisz csak úgy kavarognak a fejemben a dolgok nem tudom mit is mondjak.
-Te honnan hallottál a játékról?
Kérdeztem majd pár perccel később megint jártattam a számat.
-Öhm, nem muszáj megmondanod ha nem akarod.
Mondtam és jutott eszembe milyen hülye is vagyok már megint pont mint általában stressz helyzet alatt csak a hülyeséget mondom ha kinyitom a szám. Remélem azért egy barátság majd össze jön ebből a kavalkádból.

by **Szophie** Szer. Jan. 29 2014, 19:48

- Szerinted tényleg ilyenek a mai férfiak? - kérdeztem vissza. - Nem gondolom, hogy annyira nőcsábászok lennének. Persze amíg nincs valakijük, ez csak természetes, de ha egy kedves lány szerelme mellett is folytatják ezt, az inkább a lány hibája, azt hiszem. Véleményem szerint kiegyensúlyozott kapcsolatban nincs ilyen. Persze te vagy a férfi, így bizonyosan te jobban átlátod a helyzetet. De véleményem szerint ez leginkább az miatt van, mert a nők nem adják meg a férfiaknak azt, amire szükségük van. Ha én tökéletesen boldog vagyok, nem megyek máshoz.. - elmélkedtem hangosan. - Mindennek sok oka lehet. Például biztosan rossz hatással volt rátok a tény, hogy a női nem tagjai is önállóságot mutatnak, és míg mi átvesszük a férfi szerepek egy részét, ti háttérbe szorultok. Vagy csak én nem tudom újfent felfogni a mai társadalmi méreteket öltő hedonizmust, habár részese vagyok. - mindeközben elgondolkodva kavargattam kakaómat, és észre sem vettem, elbambultam. - Szerintem tényleg probléma a mostanság bekövetkező társadalmi változások miatt az, hogy a felek a párkapcsolatban nem adják azt, amit kell. - Bár tény, hogy számomra éppen elég egy játékszer, hogy tökéletesen boldog legyek. Az, amit ezen felül kaptam, csak ráadás.
Mindezek után meséltem magamról, és ő is magáról. Kiderült, hogy már nagykorú, így viccesen rákérdeztem az alkohol fogyasztás kérdésére.
- Én még nem ihatok. - motyogtam, visszaemlékezve csokilikőr kalandomra. Akkor már sokkal inkább forrócsoki._. És szerintem Vezér is osztja a véleményem.. - De te akkor nem japán vagy, igaz? Mert ott a felnőtt életkort 21 évestől számolják! Legalábbis azt hiszem.. nem tudok túl sok mindent a kultúráról, de mintha valami ilyesmit hallottam volna. - gondolkoztam el újra. Vagy talán az egy másik ország volt? Majd ez a cicafüles srác megválaszolja. ^^
Aranyos voot, ahogy a pettel veszekedett, nem úgy, mint amikor én "társalgok" Vezérrel.
- Sütievő verseny? Nem vagy kihívás. Cool

- jelentettem ki magabiztos mosollyal.
- Pincér! Egy rakat édességet elém, de rögtön! - utasítottam az embert, miközben megsimiztem a pocakom. És most még éhes is vagyok..

by **Tetsuko Jin** Szer. Jan. 29 2014, 20:00

Judy

A váróteremben sok ismerős arcot vélek felfedezni, sokuknak nevét is tudom, de akadnak itt számomra teljesen ismeretlen játékosok is. Csendben helyet foglalok és meghúzom magam, van min gondolkodnom, így felesleges beszéd helyett az eszem pörgetem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyom a környezetem, ilyen még csak meg sem fordulna a fejemben. Megtudom, hogy ingyen fogyasztás van, bár étvágyam nincs, és jelenleg szomjas sem vagyok, de idővel persze változhat. Nem számítottam ma semmire, legkevésbé efféle eventre, ezért nem mulasztottam el szokásos vacsorám.
Nevem bediktálása után, a hölgy elhagyja pár pillanatra a termet, amjd mikor visszatér, kéri, hogy kövessük. Csupán bólintok egyet és lépkedek lassan a tömeg után. Rettentően furán érzem magam, hogy randira készülök, mikor van barátnőm. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe, mondjuk nem is szándékoztam.
Az új teremben, egymástól elválasztott fülkék, majd számok, érdeklődve hallgatom a magyarázatot… Minden tiszta, mindent értek… Belépek a megfelelő szobába
- Szép estét judy-san – nézek egy pillanatra meglepetten. Egy volt céhtársam az első lány, felettébb érdekes… Illedelmesen meghajolok, majd leülök. Túlzottan sok kedvem nincs hozzá, de kibírom és igyekszem nem mutatni kedvtelenségem, a bennem felgyülemlett feszültséget… nem kívánom partnerem kedvét lelohasztani, hiszen ő nem követett el semmit, amiért ezt érdemelné.
- Köszönöm a kérdést, remekül – nagy általánosságban véve tényleg boldog, elégedett vagyok a mostani életemmel.
- Te Judy-san? – illik nekem is megtennem e kedves gesztust, mellyel pillanatnyi fizikai és mentális állapota felől érdeklődünk, remélve, hogy minden rendben van és jól alakul a másik élete.
- Judy-san! – úgy érzem, hogy az elején kell a tárgyra térjek és tisztáznom ittlétem okát.
- Elnézést kérek, ha ezzel megsértelek, de nem áll szándékomban párt keresni. – mosolyodom el.
- Jelenleg párkapcsolatban élek egy kedves és gyönyörű lánnyal. Ő hívott el eme eventre, hogy kicsivel bizalmasabb kapcsolatot építhessek ki más játékosokkal, amire nem sok esélyt látok megmondom őszintén – végig mosolyogok. Nem haragszom Ai-chanra, de annak az esélye, hogy valaki egy randin talál magának pár barátot.. nem túl sok, de természetesen nem is lehetetlen. Végtére is nem bánom, nincs oly ember, kinek jelenléte feszéjezne, taszítana…. ez többnyire fordítva szokott előfordulni.
- Hozzáteszem: nagyon csinos vagy ma este – illik bókolni egy randin, szándék ide, vagy oda. Előveszek az inventorymból egy szál fehér rózsát, amit átnyújtok neki, széles mosollyal.

by **Danee** Szer. Jan. 29 2014, 20:41

- Snowcat? PONT Snowcat??? - akadtam ki, és már zsigerből jött a facepalm

a név hallatán
- Remélem, nem volt köztetek más fiú, akiket ő csak lazán kanfajtársnak hív... - már a szó maga lehervaszt minden pozitív életérzést bennem
- Az a srác maga a két lábon járó sértés... amúgy, most őt is itt láttam... de bocsi, nem akarok róla beszélni, és ki tudja, talán én is épp olyan irritáló lehetek másoknak... - vontam fel a szemöldökömet amolyan kérdésképpen, hogy vajon most én neked szintén?
De aztán a perec és az asztal körüli manőverezés elvitte a témát.
- Ami azt illeti még sosem ettem viaszperecet, de ha neked ízlik... - csíptem vissza
- Ó, dehogynem, mindez azért volt, hogy JOBBAN LÁSSSALAK! hehe - mondtam a mesebeli farkast imitálva, bohóckodásképpen
- Értem... hálásan köszönöm - vettem ki egyet a tálból - nahát, hogy milyen sudár alakja van - forgattam meg a perecet az utasítást követve, de azért közben Lichtre pillantottam - és remekül áll neki ez a dressz - érintetem meg a rásütött sajtot - mintha ráöntötték volna!
- Bár azt mondtad, mindent a szemnek... khm ... semmit a kéznek, vagy hogy is van a mondás... azért én mégis csak megpróbálkoznék vele! - haraptam végül egy kis darabot belőle. Mármint a perecből!
Nagyon feladta a leckét, gondban voltam. Rideg volt mint egy jégcsap, mindenéből az sugárzott, hogy őt semmi sem érdekli, bármivel is hozakodnék elő, csak untatnám vele. Azt mondta, a kíváncsiság vezérelte ide, de mégis olyan érzésem volt, mint akit iderángattak, s illendőségből, de kelletlenül vesz részt, aztán valami csak megütötte a fülemet:
- Ó, igazán örülök, hogy a kis performanszom ilyen jól mulattatott, ami azt illeti, egyik sem én vagyok igazán és valamelyest mégis mindkettő!
Tudtam, hogy most fog beállni a kínos csend, és valamit tennem kéne, még ha ez az egész be is sül, és pillanatokon belül le is telik az a szűkre szabott tíz perc
- Akkor mesélek valamit...
Kinyúltam a mécsesért, és óvatosan az állam elé/alá húztam. A sötét szobában, melyben ez az egy, kis apróság pislákoló lángja nyújtott némi világosságot, most csupán az arcomat világította meg. Azt is alulról, mögöttem minden más sötétbe borult
- Lehet... nem lenne szabad elmondanom... - kezdtem sejtelmes hangon, s néztem óvatosan jobbra majd balra, épp csak egy hangyányit elfordulva
- Deee... a fülembe jutott, hogy ez vakrandi... már korántsem az első! - hatásszünetet tartottam, egyenest a gyönyörű szép kék szempárba nézve. Ó, de elvesztem volna inkább némán, lelkének zafírszín mélységeiben. De nem, itt a mese ideje, s nekem most azzal volt teendőm
- Az első... azt mondják épp úgy kezdődött mint ez, a mai... igen, igen... szórólapok, és üzenetek százai hirdették, ám mégis, egy szörnyű titok miatt végül, mindenki, aki tudott róla jobbnak látta elfeledni, s soha nem is került szóba mostanáig... - suttogtam tovább kis szünetekkel megspékelve
- Történt ugyanis, hogy egy lány és egy fiú, épp, mint te meg én, kihasználva a lehetőséget, hogy senki se zavarhassa őket, bezárkóztak. Akik ott voltak, azt mondják, hogy a lány egy nagyon erős harcos volt, az egyik legjobb a legjobbak közt, tudása és jelleme egyaránt a többiek fölé emelte, és nem kevesen versengtek volna a kegyeiért. Ő azonban valamiért nem szívlelte az agyatlan bájgúnárokat, és végül magánya ide sodorta, történetesen, azt hiszem, bár lehet tévedek, talán épp a négyes volt az a szoba - tűnődtem el kissé - igen, így lehetett - győztem meg magam - hiszen az ötös és hatos szoba vendégei voltak azok akik szinte mindent hallottak. A fiú egy teljesen átlagos fiú volt... olyan, amelyikből nap mint nap tucatnyi jön szembe az utcán!
A mécses lángja meglibbent a szavaim keltette apró fuvallatok mentén, már-már azzal fenyegetett, hogy egyik pillanatról a másikra ki fog hunyni, s azzal teljes sötétségbe borítva az apró szobácskát
- Szóval a szomszédos szobákban lévők csak arra lettek figyelmesek, hogy a négyesben különösen jól érezheti egymást a párocska, mert elnyújtott sóhajok és mámoros sikongatások hallatszottak át a vékony falakon. A szomszédok jót kuncogtak rajta, rögtön lett miről beszélni, hogy vajon mi történik odaát, még bele is pirultak, de úgy se igen tudtak volna már másról beszélgetni
Elhallgattam kissé, pár pillanatig csak a leheletem bűvölte a láng táncát az arcom előtt
- Kíváncsi vagy mi történt? Hogy miért is nem tud erről a város semmit sem? Aincrad talán legtúlfűtöttebb tíz perce egyszer csak sírós könyörgésbe csapott át, megszeppent, félelemmel teli kérlelésbe. Azt mondják még mindig itt van a nyom, a padlón, lemoshatatlanul. A könyörgés aztán sikítássá változott, a lány segítség kérő kiáltásától zengett az egész kávézó szakadatlanul. A szervezők próbálták feltépni az ajtókat, de azok gondosan be voltak zárva, csak a tíz perc eljárta után lehetett kinyitni őket odakintről. És a sikoltások nem haltak el, míg le nem telt az idő. A fiú nem volt sehol, amikor végre be tudtak jutni. A lány... már alig hasonlított önmagára, bár mi úgy tudjuk minden pixelből van, ott mégis egy vértócsa közepén találtak rá arra... ami maradt belőle: a kezei, lábai hiányoztak, ruhái csíkokra vágva takarták épp csak, hibátlan arcába szíveket vágtak. Nem tudni mi lett a lánnyal, egyesek szerint, miután felépült úgy-ahogy, levetette magát a mélybe, de akkor, ott a szemei csak meredten nézték a falat, kitágult szempillái senkire se mozdultak meg, és még napokkal később is csak menekült mindenki elöl, aki a közelébe próbált jutni. A kávéházról azóta az rebesgetik, hogy a fiú, aki ezt tette a lánnyal, időnként vissza jár ide, hogy újabb és újabb áldozatokat szedhessen.
Elvettem a mécsest az arcom elől, letéve az asztalra, és hátradőltem, a támlába kapaszkodva
- Hát ennyi, van neked is egy történeted? - mondtam vidáman, mintha mi se történt volna - Sorry, ha túl bénára sikeredett, nem igen mesélek efféle dolgokat - nyújtottam ki a nyelvem heccelődve, aztán vártam, hogy a nyakamba borítsa az asztalt

by **Tachibana Makoto** Szer. Jan. 29 2014, 21:33

Nem volt különösebben bonyolult feladat a kislányt sem zavarba hozni, észrevettem, hogy a kérdéseimmel nem pont a számára legkomfortosabb zónát piszkálom. Azonban ez cseppet sem foglalkoztatott, ami iránt érdeklődtem, arra valóban kíváncsi voltam, meg szerettem volna tudni ezt-azt Shukakuról, hogy megerősítsem magamban a róla kialakult képet, ami alapján viselkedek vele. Eddig minden alátámasztott, ha idősebb lenne 6-8 évvel és nem lenne nekem ott Szophie, talán komolyan udvarolnék is neki. Azonban Csillagom túl erős hatást gyakorolt rám ahhoz, hogy akár csak egy pillanatig is fontolóra vegyem azt, hogy elhagyom.
- Úgy érzem én vagyok a felelős, engedjétek meg, hogy álljam a pohár költségét - szólaltam meg tiszteletteljesen, mihelyst kettejük beszélgetése megengedte, és egy baráti mosolyt is mellékeltem hozzá.
- Mit mondott? - fordultam Shukakuhoz, némi segítséget kérve, miután a sárkány odalibbent hozzám és letelepedett, mintegy kézre eső pozícióba kerülve. Innen közelről vált csak nyilvánvalóvá, mennyire apró teste van sárkány létére, de ha ilyen jó gazdája a lány, lassacskán fejlődni fog, és már nem tudom majd olyan könnyen megsimítani a fejét, vagy lágyan végighúzni a tenyerem a hátán, mint ahogy most is tettem. Bevallom nem tudom, kellemesnek találta-e az állat, az érzékeny pontjai ismertelenek voltak számomra. Egy macska vagy egy kutya esetében egyszerűbb lenne :]
- Nahát, ez nem volt valami bő lére eresztett válasz :] - kuncogtam, de arckifejezésemmel nyilvánvalóvá tettem, hogy nem várok többet, ha csupán ennyit szeretett volna mondani, akkor hát legyen így. Talán nem beszél szívesen a jövőjéről, ezek között a mostoha körülmények között nem lenne meglepő fejlemény.
- Nos, attól függ. Már szörnyek esetében is megannyi változó van, xp-jutalom és befektetett energia aránya, kockázat, az esetleges zsákmány, amilyen nálatok az ehető hús is... Ám nekem játékosokkal is meg kell időnként küzdenem, ott még nehezebb mérlegelni, hogy érdemes-e felelni a provokálásra, avagy sem. Néha már akkor is megéri, ha csupán leckét adhatok egy ostoba játékosnak, máskor túl nagy rizikó volna harcba bocsátkozni, és azon az áron is eltűnök inkább, hogy gyávának fognak bélyegezni - próbáltam vele megértetni, miféle kihívásokkal is nézek szembe olykor-olykor, hiszen indikátoromnak hála az én játékom ebből a szempontból... változatosabb. Ám ezt az utat én választottam, és ezt szeretem az MMO-kban: mások viszonyulását ahhoz, hogy ha valaki eltérő felfogás szerint játszik, mint a nagy többség.
- Hadd kérdezzek valamit most kifejezetten Timidus-santól. Előre is köszönöm a tolmácsolást :] - hívtam fel a figyelmüket rá, hogy ismét érdekes kérdést találtam - Sárkány létedre miért az emberi társaságot keresed? - pillantottam az állatra komolyan, és bár nem fogalmaztam teljesen egyértelműen, hogy ne hozzam újra zavarba Timidust, mégis úgy véltem, meg fogja érteni a kérdés lényegét, vagyis hogy nem csupán a kommunikációs kontaktusra gondolok. A felugró ablak láttán pedig ismét lágy mosolyra húzódtak vékony ajkaim, és szó nélkül rányomtam a kék, megerősítést jelző gombra :]

by **Shukaku** Szer. Jan. 29 2014, 23:41

-Felelős?
-De hát én voltam!
Mindketten igen meglepődtek, és a sárkány hangjában még egy kis felháborodás is volt, mert akármennyire is nem akarta eltörni a poharat, azért mégis csak az ő állkapcsa erejének a munkája volt az, hogy a tárgy elpixeleződött. És persze amikor utána belegondolt, még az is leesett neki, hogy a fiú azért mondja ezt, mert tudja, hogy azért harapott rá hirtelen az itemre, mert zavarba jött, amitől egy picit még mérgesebb lett, de természetesen csak a saját ügyetlenségére.
-Majd… esetleg felezünk.
Próbált zavartan mosolyogva kompromisszumot keresni a lány, de inkább igyekezett napirendre térni a pohár felett, már csak Timidus miatt is.
-Csak megköszönte, hogy mégis ra…
-Shu!
-Ragadsz ki időt a teendőid közül a vele való vadászatra… és izé… még nem igazán tudom…
Kezdett volna bele a magyarázatba, hogy miért is nem beszélt többet, de inkább ő is jobbnak látta elhallgatni, és a fiúra figyelni, aki ennél sokkal érdekesebb dolgokba kezdett bele, és amire Shu csak szomorúan tudta csóválni a fejét.
-Igen… sok buta játékos van sajnos. Rengetegen hiszik azt, hogy attól, hogy valakinek piros indikátor van a feje fölött, már rögtön valami nagyon gonosz és kötekedő valakivé válik, pedig ugye rajtad látszik, hogy ez nem is igaz.
Kicsit belepirult, de azért folytatta.
-Biztosan sokan vannak, akik csak azért kötnek beléd, mert azt hiszik, hogy gonosz vagy, pedig csak le kellene ülniük veled beszélgetni, ahogy most mi is tesszük. Nagyon okos vagy, hogy megpróbálod őket rávezetni az igazságra, és még meg is leckézteted őket, ahelyett, hogy… hogy szóval nem dühös leszel, hanem arra gondolsz, hogy megtanítsd nekik, hogy nem is vagy rossz. És gyávának pedig tényleg nem lehetsz gyáva, főleg ezek után nem, hanem biztosan csak átgondoltad és mérlegeled a helyzeted… ahogy mondtad is. Nagyon jó dolog, hogy vannak még ilyen játékosok, akik segítenek a többieken. Van egy fiú például, akinek én próbálok segíteni, mert nagyon idegennek érzi magát itt, és semminek nem tud örülni… nem úgy, mint én Timidusnak…
Kicsit elhallgatott, hiszen azért magát jó példaként felhozni igen csak hencegőnek hangozhatott a fiú szemében, ezt pedig ugye nem akarhatta. Egyikőjük sem tudta, de mind a kettőjüket hasonló cél hajtotta, csak amíg Tachi ezt érdekesnek találta, Shu félt azoktól, akik elítélik amiatt, mert eltérő felfogás szerint játszik, mint a nagy többség. Timidus a kérdésre természetesen nagyon odafigyelt, felkapta a fejét és hegyezte a füleit, majd hirtelen ijedten hátracsapta, amikor visszaemlékezett Shu királykisasszonyos meséire, és gyorsan rápislantott a csuklóján virító karperecre, aminek a párja ugye Shu ujján volt gyűrű formában. Persze szeretett volna még egyet, de azért nem ilyen gyorsan, és ilyen kérdésekre még nem készült fel. Már majdnem halk nyüszítésbe is kezdett, amikor elhangzott a fiú kérdése, ami szerencsére teljesen másra vonatkozott. Gondolkodás nélkül vágta rá a választ.
-Mert Hisame kapkod, Nestor kuka, a Draconiai sárkányok meg gőgösek.
Ezen még Shunak sem kellett sokat gondolkodnia, hogy mit jelenthetett, azonnal elpirulva kuncogott. Az egészben a vicces az volt, hogy Timidus a sajátos nevezéktana miatt, csak az általa a társaira ragasztott neveket ismételte meg kétszer, azaz Hisamét, akit hirtelenkedései miatt kapkodnak nevezett el, Nestort, akit bőbeszédűsége miatt szótlannak, az összes azon a küldetésen található sárkányt pedig szintén legfőbb jellemvonásuk alapján. Shu már el is gondolkodott azon, hogy ezt, amihez ugye jócskán kellene a kettejük által közösen átélt dolgok ismerete, miként fogja lefordítani a fiúnak, és már vette is a nagylevegőt, hogy belekezdjen, amikor Timidus újra megszólalt.
-A sárkányokat ismerem. Ők ide tartoznak. Az én világomba. Ti érdekesek vagytok. Furák és viccesek. Olyan mások.
-Hmm… nem tudom ismered-e Hisamét. Ő egy jégsárkány, aki nagyon barátságos… szóval ő mondta egyszer, hogy mi nem tartozunk ide, mert ez nem a mi világunk, hanem az ő világuk. Ugyanezt mondta Timidus is… azt hiszem… összefoglalva. Én ugye érdekesnek találom őket, és számunkra ~remélem legalább is, hogy számodra is~ ez egy mesebeli világ, de ez fordítva is igaz. Nekik mi lehetünk a fura meselények, a hihetetlen történeteinkkel a kinti világról. Sokkal érdekesebbek vagyunk mint azok a dolgok, amiket már ismernek.
~És persze Timidus mellettem nőtt fel, illetve még fel sem nőtt ugye, de azt is végig mellettem. Tudja, hogy sárkány, de én egyáltalán nem úgy neveltem, vagy nem akartam, hogy olyan legyen, hogy ő most egy gonosz fenevad, vagy valami… valami sárkány. Timidus az Timidus. Ettől persze még sárkány, de egyáltalán nem olyan, mint azok a lények ott.~
Azonban mivel őt nem kérdezte Tachi, hanem ’most kifejezetten’ Timidust, így nem akart udvariatlanul saját véleménnyel közbekotyogni, hanem megtartotta magának.

by **Hermit** Csüt. Jan. 30 2014, 08:56

AI

*Nagyban meséli különös történetét, amikor egy váratlan pillanatban a lány felugrott. *
-
* Kábé semmit nem sikerült végigcsinálnia, amit tervezett. *
~ Ez a lány extraálmodozó, vagy csak szimplán hülye... ~
* Hermit kábé le volt fagyva egy jó darabig, míg a lány kiélvezkedte a kis történetet, amit épp csak félig tudott elmesélni. Jah, hogy mi a neve?
- ... nem emlékszem... ...
* Mondta kissé kiábrándulva. Hát igen, ilyen emberek is léteznek. Pedig de jó lett volna, ha sikerül felbosszantania a lányt! Na mindegy, nem adja fel olyan könnyen Hermit! Csapó kettő!   Szép volt a lány kifejtése az indikátorokról, csak éppen eléggé naiv, főleg, hogy Hermit a "története" mesélése közben eleresztett egy olyan félmondatot, hogy pedig nem akármiket művelt, s lett azért sárga. Na de úgy tűnik a leányka füle mellett minden apró kis célozgató momentum elsuhant, s ő leragadt a romantikánál.   *
~ Jellemző... ~
* Persze azért, hogy ne álljon a beszélgetés, visszadobta a labdát a lánynak, amit az jól ki is használt, s áradozni kezdett. Facepalm. Nem, Hermit nem mutatta ki érzelmeit, csak kedvesen mosolygott ^^. De valahogy nem csodálkozott azon, hogy egy ilyen ostoba lány csak úgy képes pasit fogni, hogy leesik egy fáról épp egy fiú ölébe! Nahát, ez aztán a nagy tudomány! Erre még Hermit is képes... A fiút már nem is akarja minősíteni, hogy képes volt beleszeretni a csajba. Biztos megtetszett neki naivsága, "kedvesen" CSIPOGÓ hangja, stb, stb... Megérti... mármint... próbálja megérteni azt a bizonyos Jint. Azonban Hermitnek nem ilyen nő kell.   Ha egyáltalán kell neki egy nő. Egyébként, hogy addig ne unatkozzon, míg a lány csivitel, elővett egy papírt, s valamit firkantani kezdett rá. A lány nem láthatta, mi az. A látómezejébe kitett kis órácskára pillantott. *
~ Nah, mindjárt vége... ~
* A lány csak beszélt, és beszélt... elrévedezett gondolataiban teljesen...Amikor azt mondta, nem érdekes, Hermit jobban elmosolyodott. *
- Talán azt akartad, hogy mindketten rájöjjetek, amikor itt vagytok, hogy nincs jobb a szerelmeteken kívül?
* Csak aztán ne koppanjanak. Főleg, hogy Hermit mindenkinél jobb! Félretéve a tréfát, ismét visszakapta a labdát, de olyan kérdés formájában, amit illetlenségnek tartott. Mármint észrevette, hogy létezik az az íratlan szabály a játékosok körében, hogy a kinti életről nem kérdeznek. Vagy csak akkor, ha már közel érzik egymást annyira. De ők ketten? Pár perce ismerik egymást, s a lány már arra kíváncsi, kicsoda is valójában? Hermit egy pillanatra elcsendesedett, (nem mintha eddig sokat beszélt volna,) s végiggondolta, mit is mondjon. Kinti és benti élete mennyire fedi egymást? Kettőt és könnyebbet! Hiszen ezt még Hermit sem tudja. A lány most nagyon figyelte őt. *
~ Engem tesztel. ~
* Először komoly tekintettel nézett a lány szemeibe. *
~ Ha elvigyorodok, s úgy kezdek mesélni ostobaságokat, tudni fogja, hogy hazudok. Ha elvigyorodok, s az igazat mondom, mire fog gondolni? Azt hiszi majd, hogy viccelek? Vagy beszéljek halál komolyan durva dolgokról, s a végén nevessem el, s mondjam, csak vicceltem? Áhh, muszáj csak egy kicsit is kiakasztanom a csajt! ~
- Tudod...
* Kezdte komoly tekintettel a lány szemeibe nézve. *
- A naivságod egyszer talán a halálba visz. Mennyire fedi a külső életemet az itteni? Engem... mindig is idegesítettek... bizonyos ember típusok.
* Mondta lassan, kicsit vontatottabban, hogy hatásosabb legyen. *
- S ha valaki idegesített, azt bántottam.
* Feszülten megrántotta a fejét, csak mintha a feszültségéből adódna. Tekintete sötét volt, és hátborzongató. Mintha valami nagy sötétséged akarna magába rejteni, mintha egy szörnyet próbálna saját erejével fogságban tartani, de mintha az már kitörni készülne. *
- Főleg... lányokat. Hallottad valaha a sikításukat? Hogy mennyire szívbemarkoló? Mint amikor az éhes lélek megtelítődik... Így érzem magam olyankor. Majd csendben maradnak... örökre...
* Érezni lehetett a nagy erővel visszafogott, de egyre nagyobb lelkesedését. Suttogta az utolsó szót. Teljesen elmerengett. A lány szemeibe nézett, de mégis, mintha azon túlra, vagy inkább azon belül nagyon mélyre. *
- Idebent, bár sárga indikátoros vagyok, sokakat megöltem. Míg aludtak, vagy lebénítottam, s öngyilkosságba kergettem őket.
* Azt nem részletezte, hogy tudja ezt megcsinálni. *
- Aki igazán idegesített, az már mind halott. Csak mert...
* Az asztalra csapott. *
- Olyan idegesítőek!
* Szinte üvöltötte. Tekintete zavarodott, feszült, s mégis visszafogott volt. Mintha egy őrült lakozna benne. Úgy nézett ki mint egy pszichopata. Talán az is volt. Gonoszan, őrülten elvigyorodott. *
- És te is idegesítesz...
* Mondta halkan, de határozottan, sejtelmes hangon. Majd a papírra nézett, s a lány elé tolta*
- Amúgy ezt neked rajzoltam. ^^
* Vigyorodott el kisfiúsan, mintha mi se történt volna. *

//A rajzon Ai található, csak olyan csúnyán megrajzolva, amennyire bűn egy nőt megrajzolni. Jah, a félreértést elkerülvén, a rajz alján ott van, kit ábrázol. //

by **Noxy** Csüt. Jan. 30 2014, 10:39

Jin

Érdekesen alakult a dolog, főleg, ahogy egyből bejelentette Jin, hogy ő neki van már valakije, és nem akar semmit tőlem. Milyen érdekes, hogy Ai volt az, aki elráncigálta... bár nem is értem, miért. Szerintem nincs mindig helyén az, hogy valaki a párjára rákényszerítsen dolgokat, amit az nem is akar egyáltalán. Na mindegy, biztos kipróbálják ezen az eventen, hogy itt is helyt áll-e a szerelmük. Számomra is próba ez a vakrandi, de én már úgy léptem be ide a programra, hogy csak új barátokat szerzek, és talán sikerül rávennem valakit (nem rákényszerítésből vagy szimpla lányos nógatásból), hogy csatlakozzon a jelenleg még három fős céhembe.
De a lényeg a lényeg, hogy már régóta tudtam jól, hogy a volt céhtársamnak van valakije, hiszen egy ideig együtt jártunk bosst ölni, és ráadásul már meséltek arról, mi van közte és RenAi között. Még így is kolt a megjelenésemnek és átadott egy fehér rózsaszálat. Nem bírtam tovább, és elvigyorodtam.
- Köszönöm a rózsát, Jin, nagyon kedves tőled. És nagyon örülök, hogy ilyen őszinte vagy, meg kell mondanom. Ilyen helyzetben nem mindenki így kezdi. Biztosíthatlak afelől, hogy régóta tudom, hogy van valakid, és nekem is van valakim még a karácsonyi ünnepek előtti idő óta. Én is csak azért jöttem, hogy új kapcsolatokat teremtsek és régieket igyekezzek erősíteni, csak baráti szinten.
Hívtam a pincért, és rendeltem némi szendvicset, egy újabb csésze teát és egy kis tál süteményt. Megkérdeztem Jint, hogy ő is kér-e, és ha kért, akkor neki is összeütöttük a rendelését. Amíg várni kellett a rendelésre, más témára tereltem a szót: méghozzá a céhes dolgokra.
- Mondd csak, miért léptél ki az AV-ból? Az a hír járta, hogy csak úgy szó nélkül elmentél. Neked sem sikerült megtalálnod a közöttük a helyed?
Ha ő is kérdezné, én miért léptem ki, felelek is rá: - Hát, nagyon sokáig fontolgattam. Nem volt könnyű otthagyni Mirikáék céhét, de végül sikerült köszönhetően azoknak a nehéz időszakoknak, amin keresztül mentem. Egyrészt nem voltam hajlandó Ayanival egy céhben maradni, másrészt nem találtam meg a helyem, harmadrészt saját céhet akartam alapítani, mint Anatole. Bár még csak hárman vagyunk, és még így is ketten aktívabbak, de majd lesznek még többen is.

by **Anatole Saito** Csüt. Jan. 30 2014, 11:03

Mint két besavanyodott öregasszony Razz

Lehet Alexnek és Mirinek együtt kellene randiznia wtf

Na nem baj, az én kedvemet ugyan senki nem fogja elrontani! Mirikát ismerve, hamar megtalálja majd a helyét, kacérkodhat, illegetheti magát és begyűjthet jópár bókot. Elnézve a férfi felhozatalt, van pár simlis alak, akiktől azért talán féltenem kellene, de ismerem őt annyira, hogy tudjam, óvatos lesz velük szemben. Egyedül Rentől tartok egy kicsit, a Kéjenccsászár még okozhat galibát. Bár a Hinari képes eset óta egészen le van nyugodva és a nagyranőtt, rikácsoló petjét sem hozta ezúttal magával. Hmm, nekem viszont lehet hoznom kellett volna Aldot. A lányok szeretik a cicákat. A lányok nagyon szeretik a cicákat. A lányok... Ácsi! Nem csajozni jöttem, csak ismerkedni. Különben se vonja el rólam a figyelmet semmi és senki, ha már kénytelenek vagyunk magánzárkákba vonulni kettecskén.
Még egy ideig nézegetek Mirika után, próbálom kifürkészni, hogy melyik lesz az ő kabinja és ki lép be hozzá, de elsodródom. Na de ideje kicsit lazábbra venni a szerelést, kipróbáljuk milyen az, mikor nem vagyok túlöltözve. Az elegáns ruháimat ezúttal hawaii ingre cserélem, a pincérektől pedig a limonádém mellé kérek egy szál virágot is, amivel meglephetem az első hölgyvendégemet. A nekem sorsolt ajtó előtt még mocorgok kicsit, bemelegítek, mintha csak edzeni akarnék, majd mikor kellően felspanoltam magam, akkor még elgyakorlok pár arckifejezést. Csak tudnám minek... úgyis sportán fog jönni minden. Aztán mély levegő, ajtó kinyit és belibbenek szépen a szobácskába.
Ha eddig nem lett volna feloltva a villany, akkor én bizony ezt most megteszem. Nem sejtelmes suttogós sutyorgást szeretetnék, hanem normálisan új ismereket megismerni. Sosem lehet tudni, hogy milyen kapcsolatokat sikerül ilyenkor kiépíteni, amikből nem csak profitálni lehet az üzleti életben, de még világraszóló barátságokat is lehet kötni. Elvégre több ezren vagyunk még mindig a játékban - szerencsére - én pedig koránt sem ismerek mindenkit. Az ismertségi köröm leszűkül olyan 2-3 tucat emberkére. És ez akárhogy is nézzük, nem jó. Na pontosan ezért rángattam el Mirikát is magammal, na meg azért is, nehogy azt gondolja, hogy a háta mögött csajozok. Alex meg, nos, ez a praktikusan elegáns egyre tetszetősebb. Még a végén én is beépítek pár elemet a ruhatáramból, persze előtte ma tesztelem a hatásokat. Lássuk milyen a hawaii ing! Ez talán már a ló túloldala Rolling Eyes

- Szép délutánt, Napsugár! Anatole vagyok, szólíthatlak Norikának? - üdvözlöm a lányt kicsattanó életkedvvel és hatalmas mosollyal. Ez a jóuram duma még az enyémnél is régimódibb, de az sokkal inkább megragadja a figyelmemet, hogy bűvészként aporsztrofálja magát a hölgyike. Pici meghajlással megállapodom előtte és átnyújtom neki a virágot. - Fogadd üdvözlésképpen ezt a kis csekélységet! Bűvész? Ez igazán érdekes, mesélnél erről nekem részletesebben? Mármint hogy milyen az élet Aincradban bűvészként. Én amúgy kovács vagyok és menedzser. - Majd már helyet is foglalnék a kis asztalkánál, hiszen a limonádém is ott vár rám, ám feltűnik a színen valaki, akire aztán igazán nem számítottam O.o
- Falat! - Emelem fel a hangom kissé a gekkót látva, összetéveszthetetlen kis jószág és már megint csajozik! - Én a helyedben vigyáznék azzal a hüllővel, szeret illetlen helyekre bekúszni. - Utalok a lány kebleire, persze rámutatni illetlenség lenne, így nem teszem. - A JL-es Szophie kis házi kedvence, egy közös küldetésünkön tett szert rá, azért vagyok ilyen jól informált. ^^" És... ömm.. amúgy hogy értetted azt, hogy a tízek egyike? O.o

by **Halász Alex** Csüt. Jan. 30 2014, 12:35

Hürrem chan.

Nem kérdés, tény. Úgy kalapált a szíve, mint valami vallatásnál, de legalább is az életéről lenne szó. Most mégis mit csináljon? Teljesen el volt veszve. Aztán a kezébe nyomtak egy papírcetlit, és már küldték is be abba a szobába, aminek a számát megkapta. A szoba azonban üres volt még. Hát ez érdekes. Nem egy lánynak kéne itt lenni- és ekkor betoppan egy ismerős ismeretlen. A Tégla piri szépsége! /o/
*Mell bámulás, értetlen pislogás, mellbámulás*
- Ööö, heló! -
Leül, majd kuss. >.>
~ Mit keresek én itt? ~
Visszatartva a levegőt nézett maga elé. Azt a fancsali képet meg le nem tudta volna vakarni magáról. Egyszerűen rosszul volt az egésztől, még émelygett is a görcsöléstől, és nem, nem hasmenéssel küszködött. \o\
Bárcsak az lenne a probléma. Legalább ürügy lenne az elmenekülésre. Aztán egy hosszú kínos csend után erőt véve magán megszólalt vége, vékony, kínosan félénk hangon.
- És? ^^" mi jót csinálsz mostanában. :3 -
Nevetgélés, fejvakarás.
~ Nem akarok itt lenni ~
Az időt se figyelte, pedig nem soká amúgy mennie kell. >.>
*Mellbámulás *

//sorry a rövidségért. >< //

by **Michiko** Csüt. Jan. 30 2014, 13:21

Asasel san Surprised

Bent ültem egy kis szobácskában és vártam a kedves vendéget. Tudtam, hogy a fiúk biztosan barátnőt keresnek, de én nem voltam biztos abban, hogy én meg barátot, mármint abban az értelmében. Csak ismerkedni szeretnék. Smile

Persze semmi sem zárja ki a másikat. A kedves vendégek biztosan jó társaságnak fognak bizonyulni, és talán én is tudok majd beszélgetni egy jót. Itt, ebben a világban nem kell a szavaim nyelvi hibájáért aggódnom. Sokkal jobban tudom a szavakat megformázni, és egy kicsit talán gyorsabban is, mint kint. És járni is szépen tudok, csak talán nagy néha fordul elő, hogy megbotoljak, vagy esetlenül lépjek, de ez igazán belefér. Örültem ezeknek az apró, de nekem mégis nagyon sokat jelentő jelenségeknek.
A szoba egyik szélén volt egy kisebb, hosszúkás asztal, amin sütemények voltak. Párat letettem arra, aminél helyet foglaltam, a szoba közepén. Meg teát. Smile

A tea nagyon finom és nyugtató hatású. Zöld teát és angol teát készítettem elő, mert láttam, hogy nemcsak japán vendégeink voltak. Én azonban megelégedtem a zöld teával is. Én szeretem. ^^
Amint a fiúcska belépett, felderült az arcom. Egy fekete hajú, és első ránézésre nálam alacsonyabb // 172 cm magas Michi// játékos lépett.
- Üdv. Michiko vagyok, te? ^^ Miről szeretnél beszélni velem? Smile

-
Jelentettem ki finoman. Nem akartam én kezdeményezni, had kezdje ő.

by **Tsubasa Norika** Csüt. Jan. 30 2014, 15:00

Anatole

- Napsugár? Hát végül is mellékes kitüntetésnek fogom használni ezt a nevet mostantól - nevettem a napsugaras üdvözlésen, és kaptam egy szép csokor virágot, amire aztán elpirultam. - Óh, köszönöm, jóuram, Ön nagyon gondos, jó modorú lovag! Sajnos én nem tudok mit adni viszonzásképpen, remélem ez bőven elég lesz - rögtön adtam egy puszit a férfiú arcára, aztán a csokorral a kezemben visszaültem a helyemre. - Szólíthatsz nyugodtan Norinak is... illetve akkor már tegeződjünk is!
Meglepődött, mikor meglátta a gyíkocskát, és elmondta, hogy ez egy ismerősének a petje, ami nagyon... hümm, hogy is mondjam, egy kis huncut alak. Ezen csak megvontam a vállam, és csak visszatettem oda, ahonnan kihúztam, és megetettem a kis gekkócskát.
- Ez csak egy kis petecske, nem hinném, hogy bármi rosszat is akarna nekem azon kívül, hogy szeret ilyen meleg helyeken lenni. Rögtön a vakrandi után megkeresem azt a Szophie nevű lányt, és visszaadom neki a kis... Falatka? Így hívják? Nos, nagyon illik hozzá, hiszen olyan kis ennivaló és pöttöm, akár egy kis falatnyi süti, nem igaz, kis drágaság? - Az utolsó két szavamat a kis pet felé intéztem. - Ami a bűvészkedést illeti, az csak egy mellék, végül is mindent, ami a színészkedéshez kell, ki kell ám használni. Most még csak a gyakorló szint határához érek, és nemsokára haladó leszek. Még kártyatrükközöm és kisebb bűvészelőadásokat csinálok, de már gyakran kapok felkéréseket, hogy lépjek fel kártyákkal vagy egy mesteri bűvész segédjeként. Nem szokásom felvágni vele, de ha unalom van az én körömben, akkor ezzel is igyekszem színt hozni a társaságba. Ezenkívül táncolok, éneklek és előadok valami színdarabot is.
Mikor megkérdezte, hogy értette, hogy ő a tízek egyike, ez megnevettetett. Ma még nem nevettem ilyen jót, így hálás is voltam ezért Anatole-nak, hogy így feldobott a kérdésével.
- Ejnye, te nagyfiú, hát mégis mire értettem volna az első tízet, ha nem a legjobb játékosok top tízére? Hírnevetek keresztül-kasul bejárja egész Aincradot, minden második játékos ámulattal figyel fel rátok. Ti adjátok nekik a reményt, hogy harcoljanak tovább azért, hogy kijussanak. Nekem az a Mirika nevű lány a kedvencem. Ő olyan nagyszerű és édes! Mit nem adnék azért, hogy olyan lehessek, mint ő...

by **Anatole Saito** Csüt. Jan. 30 2014, 15:27

- Az ajándékot nem is azért szokás adni, hogy viszonzást várjuk, hanem, hogy örömöt okozzunk a megajándékozottnak. A tegeződést pedig köszönöm. - Na most már tényleg lecsüccsenek, persze csak a lány után.
- Igen, Falat. Azért csak óvatosan. Igaz, hogy szelidített mob mostmár, de a fajtársai sok borsot törtek az orrunkalá. Ha megváltozik a színe, akkor mérgezővé válik. Bár ez talán védett területen belül nem fog gondot jelenteni.
Ami pedig a bűvészkedést illeti, nos, azt hiszem nem fogom neki beajánlani azt a helyet, ahol én tanultam a trükkjeimet. Aincradi életemnek nem éppen a legfényesebb korszaka volt, mikor a Karmazsin selyemlepelben töltöttem majd minden estémet és mindenféle kétes alakkal kártyáztam. Válságos időszak volt, de szerencsére túlvagyok rajta. Azóta sem jártam abban a fogadóban. Viszont legalább a bűvészkedés jártasságomat kimaxolásához hozzásegítettek az ott töltött esték. Viszont a bűvészkedésem szintjével nem szeretnéák kérkedni a lány előtt, sőt, inkább nem is említem meg, hogy én is bírok ilyen ismeretekkel. Nem szeretném elnyomni, inkább meghagyom a tudatlanság áldásos fátyla alatt. Viszont csak most gondoltam bele igazán, hogy mennyire nem használom ki azt a jártasságomat. A következő vakrandi alanyaimnál azt hiszem érdemes lesz bevetni, meglátjuk a viseletváltáson kívül ez milyen reakciót hoz ki az emberekből. Illetve... hát a lányokból. De ideje visszaterelni a gondolataimat a partneremre. Kezdés képpen egy bók: - Igazán bámulatos milyen sokrétű vagy. Mutatnál valami érdekeset nekem?
Aztán még a top tízre is terelődik a szó. Ez nekem olyan vállvonogatós dolog. Persze, büszke vagyok rá, meg minden, de nem azért csinálom, mert mondjuk az éppen aktuális elsővel, jelen helyzetben Hinarival versengenék. Én egyszerűen csak erősödni és erősödni szeretnék, hogy minél kevesebb veszteség nélkül végigvihessük a játékot.
- Ja hogy az a tíz. Ó, hát nagyon szépen köszönjük az elsimerést. Mirika nagyon... közel áll hozzám. Elmesélem majd neki is, amit az imént mondtál, biztosan jólesik majd neki is, akárcsak nekem.

by **Snowcat** Csüt. Jan. 30 2014, 16:01

- Hát azért gondoljuk úgy, hogy kivételek mindig akadnak, és nem is mindig kevés - feleltem diplomatikusan a véleményem kifejezéseként.
Teljesen meghökkentem, amikor Szophie kijelentette, hogy szerinte a lányok hibája az, ha a pasijaik megcsalják, vagy dobják őket.
- Ez nem is igaz! Hogy gondolhatsz ilyet, hogy a lány hibája lenne, ha a pasija ilyet tenne vele! Nono, nem így van, kedves szép Szophie! Pont az ilyen hozzáállások miatt szokták a lányok elveszíteni azt, ami fontos az életükben. Abban egyetértek, hogy a mai társadalom formája milyen szinteken megváltozott, de nem ti tehettek róla, ha megcsalnak vagy elhagynak a srácok. A mai srácokat mindig az érdekli, hogy egy lány mennyire szebb a másiknál, mekkorák a melleik, mennyire kelletik magukat, mennyire vehetők meg egy szórakozásra. Egyszerűen vagy nem tudnak önuralmat tanulni vagy csak simán szeretnek trófeákat gyűjteni. Az ilyeneket egyáltalán nem érdekli a lányok véleménye és a nekik tett ígéretük, mert úgyis előbb vagy utóbb dobják őket akkor is, ha azok azt hiszik, hogy miattuk történt az egész, pedig igazából a legtöbb srác olyan, mint egy hím oroszlán egy háremre való nősténnyel. A kedvesem, Enheriel-chan szerelmes volt egy bájgúnárba, aki udvarolt neki egy ideig, aztán összetörte a szívét, mert a szerelmem megőrizte női büszkeségét, és nem tette szét neki a lábát. Nem szabadna a lányoknak hagyniuk, hogy az ilyenek elcsábítsák, csak mert olyan jóképűek és beleillenének egy yaoi-világba, nyo.
Most, hogy ezt a témát letudtuk, és még álltunk az alkoholos téma körül, áttértünk arra, hogy honnan is valósi vagyok, hogy már tizennyolc éven felül én felnőttnek számítok.
- Apám brit, anyám svájci, így biológiailag amolyan félvér vagyok, de mivel Svájcban születtem közel a német határhoz, így én hivatalosan német-svájci állampolgárnak számítok odahaza. A britek visszafogottabb társaság, és mivel apa is az, így volt mit örökölnöm az ők kultúrájukból... hikk!
Csuklottam egyet, és a szám elé kaptam a kezem. Pont akkor csendült fel valamelyik egy szobával odébbi szomszédos szobából egy megvető félhangos háborgás, mire csuklottam egyet. Azt hiszem, valaki emleget éppen. Biztos a Daneegyerek volt az, mert ő az egyetlen, aki jogtalanul akad ki a nevemen is, mikor inkább a saját tükörképébe kéne néznie azzal az idegbeteg, agresszív, áruló pofájával. Rajta kívül még az a kis piás csajszika, Angelica se egy imádott ismerősöm, de ő legalább nem egy agresszívebb típus. Ha ő lett volna, lányos hangnak kellett volna lennie, de mivel fiú volt, így csak Daneegyerekre tippelhettem. Remélem nincs itt a csaj, hogy bepasizzon már megint, mert ha egy szobába kerülünk, akkor ebből a vakrandiból vakcsata lesz, akkor meg meg is kell védenem magam, ha nem akarom, hogy orvul megpróbáljon megölni egy csaj csak azért, mert nem tetszik neki, hogy olyan vagyok, amilyen. Hát igen, bizony, nyem csak a kanfajtársak között van ilyen alak.
- Hihi, bocsánat, kedves Szophie... úgy tűnik valaki éppen emlegetett - kuncogtam kedves mosollyal.
Nyo, akkor sütievő verseny! Szophie lelkesen fogadta a kihívásom, és már kérte is a pincértől azt a nagy-nagy adagnyi süteményes tálat.
- Én is kérnék annyi süteményt, amennyi belefér, és amennyit ki tudnak szolgálni! - szóltam én is a pincérnek, mire az teljesen megrökönyödött arccal el is indult a megrendelt ultra-giga-mega adagokért. Míg meg nem jön, addig illedelmesen az ölemre terítem az egyik kendőt, a másikat meg a nyakamra kötöm, hogy ne maszatoljam össze nagyon magamat. Regina izgatottan figyelte a készülődést. Biztos kíváncsi volt rá, hogy ki fogja megnyerni ezt a sütievő bajnokságot.
- Nya készen állsz a sütizabira, szépséges Szophie? A vesztes később a vakrandi után meghívja a győztest egy újabb sütire.

//Mi lenne, ha dobnánk a hatos kockával, és az győzne, aki a legtöbbet dobta? Te kezdhetsz XD //

by Ajánlott tartalom