[Event]Vakrandi

//Shukaku

- Nahát, igazán mókás, ahogy gondolkodás közben ráncolod a homlokodat meg a szemöldököd! - jegyeztem meg a mondandóm végén.
De azzal nem lettem kisegítve, hogy "nem is baj". Igazság szerint nem tudtam nagyon mire vélni Shukaku mimikáját. Azon túl, hogy "nem is baj", egy szót se szólt arra amit meséltem neki, sőt, az arcából ítélve talán meg se értette a történetem, vagy a történet mögé bújtatott szándékom, amit így szerettem volna érthetőbbé tenni. De ezek szerint talán csak még bonyolultabbá tettem a mondandóm. Heh, a fene se érti ezeket a komoly kislányokat... Itt állnak az első nagy szerelem küszöbén, és vívódnak az újszerű érzéseikkel, és már semmi tréfásat vagy burkolt magyarázatot, vagy mélyen szántó történetet nem lehet nekik mesélni, annyira bele vannak gabalyodva az érzéseikbe. Talán ha sokkal könnyedebb lenne a szívük, és fenntartások nélkül fogadnák el a világot, akkor talán nem vívódnának ennyit ezeken a dolgokon
- Ne vedd olyan komolyan a dolgokat! Okos lány vagy, de talán ez most egy kicsit hátrányodra válhat, ha sokat gondolkodsz rajtuk. A szív dolgait ne próbáld meg az eszeddel felfogni, mert csak túlbonyolítod.
Ha így folytatja csak megfájdul a feje vagy szomorú lesz, esetleg rólam is csupa rossz dolgot fog feltételezni.
- Én azt tudom neked tanácsolni, hogy járd nyitott szívvel a világot. Fogadd el amit kapsz, és ne ruházz fel senkit olyan köntössel, amit még nem láttál rajta megmutatva!
Töltöttem a poharába, na meg Timidus tálkájába is.
- Vaj? - kérdeztem meglepődve - Végül is, igazad van, én is jobb szeretem, vajasan, vagy akár, vajasan-lekvárosan a kalácsot - hajoltam le ismét a kosárhoz, s némi kutakodás után sikerült előhúzni egy kis kerámia edénykét, amolyan tenyérnyi nagyságút. Megérintettem a tetejét, majd az előbukkanó krémet végighúztam a két szelet kalácson
- Tessék! Jó étvágyat! - nyújtottam oda neki, egy szalvétán
A magamét sec-perc alatt eltüntettem, majd Shu példáját látva...
- Nekem is kell, hogy legyen itt valahol... - intettem le a menümet , s némi lapozgatást követően a kezemben is termett egy zöldre mázolt pecabot, bevetésre kész állapotban. Vagyis kivetésre.
- A halat? Rendben, akkor fogjunk neki egy szép nagyot! - mosolyogtam a lányra, majd a  csónak ellentétes oldalán magam is bedobtam a felcsalizott horgot.

- Igen, emlékszem még arra a küldetésre - feleltem a kérdésére. - Ott találkoztunk akkor először Darknessel is, aki mráa lesüllyedt a körözöttek közé. Hogy mit gondolok erről a világról? Nem rossz, annak ellenére, hogy itt meghalhatunk virtuálisan és valóságilag is. Szeretem a fantasy-s MMORPG-ket, csak az az egy baj van SAO-val, hogy nagyon sok még így is a bugja. De legalább itt olyan dolgokat is megtehetünk, amit a valóságban soha sem tudnánk.
Atoru megkérdezte, hogy mi van a negyedik tagunkkal, Angie-val. Fogalmam nincs, és vele kapcsolatban nagyon vegyes érzelmeket táplálok. Ha meghalt, akkor magamat okolnám mindezért. Ha cserben hagyott minket, akkor dühös lennék rá.
- Hát... eltűnt - feleltem végül. - Remélem, hogy életben van, mert ha visszatér Angi, kap majd egy kis ejnye-bejnyét. Nem várom el, hogy annyira hűségesek legyünk saját céhünkhöz, hogy mindig egymás körül lógjunk, de alap elvárás, hogy legalább tudjak valamit a testvéreimről. Ha bajba is kerülne valamelyikőtök, kötelességem, hogy segítségetekre siessek, hiszen úgy érzem, hogy a PB megalapításával és tagok toborzásával már én felelek értetek, mint anya.
Most, hogy ezzel tisztáztam is dolgot (talán Autorunak lesznek kommentjei az iménti szavaimhoz), talán ideje volna szebb témára térni. El akartam mondani Atorunak, hogy a céh pénze már bőven elég lesz arra, hogy valami igazán jó céhházat kivegyünk, de végül nem tudtam kimondani. Beleléptem egy kakiba.
Egy ismerős csíkos pupillájú szem figyelt bennünket egy fa mögül. Azt hittem, már a múlt része, de úgy tűnik, nem mondott még le rólam. Eldöntötte ezek szerint, hogy folytatja a bosszúhadjáratát, amíg annyira megalázna, amennyire én "aláztam meg" őt azzal, hogy a hátára ültem.
- Jajj ne, már megint itt vagy? - csóváltam a fejem. - Menj innen, Annamária! Szeretnék békésen beszélgetni!
A kecske azonban nem tágított. Mekegve nevetett egyet, aztán rögtön felém rohamozott, hogy a kecskecitrom mellé még egy ökleléssel is meglepjen.
- Bocsi, Atoru, de nekem most nyúlcipőt kell húznom. Majd később elmagyarázom, hogy mi van a kecskével  - szóltam a testvéremnek, aztán ahogy ezt megmondtam, máris futásnak eredtem. Bár segítségért nem kiáltoztam, de a megmaradt vakrandis időben, majd azon is túl menekültem Annamária elől, aki végül a Kezdetek Erdejében egy fára kergetett fel. Nagyon sokáig nem tágított a fa mellől, úgyhogy ki kellett várnom, amíg éjjelre elálmosodik és elalszik.
Azt hittem, egész jól fogom zárni a napot, de Tachi hagyján, ez az átkozott Annamária jól elszúrta nekem a vakrandit. Az a nagy szerencsém, hogy azon a programon csak ismerősökkel találkoztam. Egy jó volt azért benne, hogy Joey csatlakozott a céhembe.

/Köszönöm, Jun, én nagyon élveztem a vakrandit mindhárom karimmal. Norikával még szeretnék egy kicsit maradni, mert Mirika szeretne vele ismerkedni. ouo/

Partnerem, aki ismét egy szőke lovag, a jelek szerint meg se tud szólalni a döbbenettől. Kicsit el is szégyenlem magam, amiért rögvest rápirítottam, de valljuk be, én jogosnak érzem. Mivel én egy kezemen meg tudom számolni, hányszor randevúztam életemben, igencsak rossz élménnyé vált az itteni legelsőm Ren-samával. Még hogy... még hogy "pöccre indul a cerka" meg "gyerünkmárgyerünkmár". Van egyáltalán csaj, aki erre ugrana? Oh, el is felejtettem, van >.>
Lopva jelenlegi kiválasztottamra pillantok, és bűnbánó mosoly kíséretében kissé ellépek tőle, távolabbra. -Bocs. Csak... nem voltak valami jók az előzőek.
És ezzel jóformán meg is aláztam szegényke teljes önbizalmát. Nem állt szándékomban, de kutya legyek, ha ezek után ismét jókedvem lesz.
-Bocsánat. Majd legközelebb...
Valljuk be, csak a dolog élét akarom még elvenni, aztán megfordulok és lassan elindulok a tó partján. Egyedül és magányosan, néha-néha egy-egy pillantást vetve a többi, egymásra talált vagy épp vitatkozó párra. Én kaptam egy szexéhes rohadékot, egy megértő lovagot, egy kuka nem-tudom-kit és egy ismeretlen szőkeséget, akinek még a bemutatkozásra sem adtam alkalmat... vagy csak annyira kikészültek az idegeim, hogy menekültem, mint a nyúl.
Sajnálom, ismerős idegen.
Végül a tópart egy pontján megállok, és zsebre tett kézzel nézem a hullámzó vizet.

//Én is maradnék, amennyiben van bárki, akit Channal szeretne ismerkedni vagy játszani :roll:Az ujjaim még nem nyugszanak és szeretnének egy kicsit maradni, de ahhoz partner is kellene
Bastet egyenlőre még figyel, de egyébként ő is marad még. Hürrem hazamegy.//

A tökéletes szépség még nálam is sokkal zavartabban érezte magát, ez feltűnt a kis cérnavékonyka hangocskájából. Mikor egy úrihölgyhöz méltóan kérte, hogy ne mozogjak, zavart pírrel visszeültem a csónakba. Nem volt könnyű Reginát levenni a helyemről, és belenyomni a csónak aljába, de sikerült, miután eszébe juttattam, hogy nem bocsátom meg neki a két emberré változott pet ügyét. Azt hiszem ezek után a cica- és kutyafüles konkurenciával sokkal óvatosabb leszek, és addig fogom zaklatni Reginát, amíg be nem vallja, hogy az illető pet-e vagy sem. Kettőnk közül ő az egyetlen, aki meg tudja érezni a másik petet az állati ösztöneivel. Ha tehetném a fagyos és szeles speckómat szívesen lecserélném bestiálisra, de mivel pont a jellemem miatt van ez behatározva, így csak Reginára hagyatkozhatok. Nyo, jól van, akkor folytassuk az ismerkedést.
- Kérem, kedves tökéletes gésa-szépség, árulja el nekem... ízé, ossza meg velem, ha nem túl nagy kérés... hogy lehet ön ilyen tökéletes? Tudja, nekem van egy barátnőm, aki számomra a világ legtökéletesebb nője, de ő is tudna ilyen magas szintre lépni, mint ön? Adjon nekem kérem tanácsokat, szeretnék tökéletes kapcsolatban élni, és nem szeretném Enhi-chant elhagyni más nőért...
Ekkor eszembe jutott a felismerés, hogy itt csapom a magam módján a szelet egy vadidegen szép leánynak, akinek csak annyi a bűne, hogy szép... és az a baj! Enhi-channak szebbnek kell lennie! Szebbnek! Nem szabad, hogy más lány szebb legyen nála! Nem engedhetem, hogy az ördögöm kísértésbe vigyen! Nem szabad a régi Snowcatbe átmennem! Nem, nem és nem! Ez a Snowcat már eladta szívét igaz szerelmének... nyo, végül is ő olyasmit adott nekem, amit más lány soha nem tudott. Egyikükbe, de még ebbe a lányba se vagyok annyira szerelmes, mint ahogy Enhi-chanba. Sok gyönyörű és tökéletes leány van a világon, de Enhi-chan különleges. És a különlegességből csak egy van, bizony!
- Öhm... ne haragudjon, gyönyörűséges gésa, de ezt nem csinálhatom tovább. Bocsásson meg korábbi megnyilvánulásaimért... ön csodálatosan szép, vonzó, tökéletes, meg minden, de ha ön párt keres, ne bennem keresse. Nekem a különleges lányok jönnek be, és ön sajnos nem különleges, csak tökéletes és szép, amiből sajnos még rengeteg van. De különlegesből csak egy van, és ez az én kedvesem. Megértem, ha ezért dühös lesz rám, vagy sírva fakad, de kérem, értse meg az én álláspontomat. Muszáj ellenállnom az ilyen típusú földi bűnöknek, ha meg akarom tartani a különleges szépséget, amit az isten nekem teremtett. Ég áldjon, gésa-kisasszony! Remélem, majd még találkozunk, és jóvá tehetem modortalanságomat. Agyő!
Búcsúzóul úriasan kezet csókoltam a Tökéletes Szépségnek, és kievezve a partra hazaindultunk Reginával a kastélyba, ahol már várt engem a Különleges Szépség, akire egész életemben vágytam. Csókokkal és ölelkezéssel köszöntöttem őt.
Képzeletbeli zsebkendő-lengetéssel búcsúztam a vakranditól. Több ilyenre nem fogok menni, mert csak a férfi-ösztönömet tenné próbára.

//Shukaku
Valahogy nem ment ez a horgászás, nem az én sportom, nem a türelmemről lettem híres. Ugye Hinari-chan? ^^ Úgyhogy félre is raktam a pecabotot és nekifeszültem az evezőknek. Már kicsit kényelmetlenné vált a csónak és gondoltam kiteszem hármunkat a partra.

-  Hehe! A róka! >.>  - ugrott be az idézetről rögtön – Csak aztán óvatosan szelidítsd meg azt a Justin nevezetű fiút! Tudod! Felelős vagy a rózsádért, na meg a rókádért is!
Nem kellett sok a csónaknak, nem is igazán voltunk nagyon bent a tóban, úgyhogy csakhamar homokra futottunk
- De a rókád most istenhozzádot mond! – pattantam fel a csónak szélére – Örülök, hogy találkoztunk Shukaku-sama! – hajoltam meg a lányknak, majd a sárkánynak is külön – Timidus-sama!
- Legyen szerencsénk máskor is! – ugrottam ki a csónakból,  s nagy vidáman neki is vágtam a  tórpart körüli tájnak. Még utolsónak nevetve integettem vissza nekik:
- És sok sikert a rózsához!

//Chancery

Boldog egy nap volt, még ha nem is indult tökéletesen, azért sikerült kellemes társaságban elölteni az idő java részét, s megismerni pár szép lányt. Na meg újra látnom Shut.

Így történt, hogy tóparti fákon pihenő madarak csicsergését hallgatva, a napfényben fürdőzve vidáman sétálgattam tova a part mentén, amikor is egy ismerős lány tűnt fel szemből. Rémlett, hogy már találkoztunk valahol, és talán nem is olyan rég, a neve is ott volt szinte a nyelvemen... de... de sehogy se jutott eszembe hogyan is hívják.

Mindeközben, ahogy így  tetőtől talpig végigmértem, hátha valamiről eszembe jut, lecsekkoltam magamat is, és rájöttem, hogy nem tetszik amiben vagyok... vagyis, a farmer meg a póló, félcipő az oké, épp csak a felsőm nem volt az igazi, úgyhogy sebtiben, menet közben lecseréltem egy szürke, modern szabású kapucnis zakóra... ><

Bár a név csak nem akart az eszembe jutni, valami bevillant, mintha ő lett volna azon a víz alatti városban az egyik lány...
Mosolyogva közeledtem hozzá, remélve, hogy nem fog másfelé fordulni, még integettem is neki, nehogy csak úgy átnézzen rajtam... de valami azért beugrott... soha nem is tudtam a nevét... csupán...
- Konnichiwa Tenshi-chan! Danee vagyok, megismersz a tavas őrületből? - vigyorogtam mint a vadalma hozzá

//Danee :3//

Sokszor gyűlölöm a memóriám, avagy azt a bevett szokását, hogy fontos dolgokra nem, de kellemetlenekre mindig visszaemlékszik. A mai napon történteket olyan szívesen elfelejteném, ahogy az apróbb dolgokat szoktam, de csak-csak nem akar kimenni a fejemből. Jó lenne csak benyúlni a fejünkbe és szelektálni a rossz dolgokat, majd lehetőleg mindet elfelejteni, de úgy, hogy soha vissza se jöjjenek.
A tó vizében, a hullámok között lubickolt a fejem másolata, és már nem csak az első randim egyre rosszabb emléke, de még a régi vidámparki események is kezdenek mind-mind az eszembe jutni. Egyik kezem végül felfelé nyúl, megtalálja egy hajtincsem, s bőszen csavarni kezdi. Bár nem nikotin, de ettől majd szép lassan lenyugszom, a gondolataim elterelődnek, és újra a régi leszek, remélhetőleg. Igaz, a hajcsavarás számomra olyan, mint másoknak a cigaretta. Ennek is megvannak a káros hatásai, legalábbis a kinti világban, de a környezetet nem szennyezi :3
A víz tükrében végül egy kezet látok mozogni, valahol a hátam mögül. Kíváncsian fordulok meg, hogy ki lehet az, de nem mondanám, hogy ismerős lenne az arca. Talán, de nem vagyok biztos a dolgomban, mint általában. Körbenézek, hogy nekem integet-e, és a jelek szerint nem tévedek, hisz körülöttem nincs már senki, hacsak nem számolom nemrég "lekoptatott" szőke lovagomat >.>
Az ismeretlen ismerős (az újabb) végül odaér hozzám, és köszön. Olyan néven illet, amit soha nem használtam, és felvont szemöldökkel, csodálkozva nézek rá, hogy honnan vehette ezt a szót. Már szóra nyitnám a szám, hogy "biztos összekeversz valakivel", mikor eszembe jut egy kép.
Ez a srác térdelt le elém egy kincsesbánya közepén, és nevezett így. Aznap, mikor Kurokoto-t, úgymond, először láttam meghalni. Egy olyan nap, ami tele van rossz emlékekkel, de sikeresen elfelejtettem, és most úgy tőrnek fel ismét, mint egy gejzír. Eszembe jut minden, az ismeretlen csapattársak, Judy bírói vérvonala, ahogy próbál átsegíteni, amíg el nem tűnt, míg végül csak ez a srác és egy másik lány maradtunk, és próbáltunk teleportálgatva kijutni a borzalomból. A víz alatti városból.
-Nahát... -végül én is elvigyorodom, hogy pillanatnyi önfeledt mosolygás után ösztönösen csukjam bea szám csálé fogam miatt. -Persze-persze. De megint mondom, nem vagyok én tenshi ^///^ -pirulok el a gondolatra, hogy pedig milyen jó lenne annak lenni, majd kuncogva veszem tudomásul, hogy a nevemet mondjuk félig eltalálta. Nem Tenshi, de Chan.
-A második fele viszont megfelelő. Chancery vagyok, ha minden igaz, akkor nem tudtunk bemutatkozni a nagy kavarodásban... >.>
Hát valóban.... minden volt az, főleg őrület. Egyenlőre még nem is akar az eszembe jutni, hogy végül hogy sikerült kimenekülnünk... >.> de sebaj. Majd idővel úgyis eszembe jut. Ellenben a név... Danee... Dani... így hívják egy rokonomat is, vagyis...   
-Ez most fura kérdés lehet rögtön, de véletlenül nem vagy magyar? -a mondat első felét még japánul, a másodikat anyanyelvemen ejtem ki, és persze ha nem érti, elismétlem ismét japánul, persze magyarázkodva, hogy satöbbi >.>

- Fürdesselek meg? Meglesz - kacsintottam Tachira. - De mondd csak, kedveském, biztos abból csak fürdetés lesz? ;]
No, gyere csak be, nagyfiú, majd megkapod a kis szolgáltatást a hátralévő időben. Nagyon sok filmben, képregényben, rajzfilmben láttam már, hogy az ilyen típusú fürdőzések - amit most csináltam - el tudják csavarni a fiúk fejét. Megcsináltam élőben, és bejött. Ejj, de huncut állapotban van Tachi, ez a fürdőnadrágjában jobban meglátszik, mint hétköznapi ruhában, vagy harci felszerelésben. Talán jobb lett volna nem kihagyni az önkényeztetést, mert akkor még gyorsabban is túllennénk a rövidke randinkon, de hát még a hosszabb előjátékokra sincs idő. Most elég az is, ha gyengéd érintéssel szántom vonalaim mentén a vizet.
- Nagyon csinos a fürdőnadrágja az úrnak - küldtem felé huncut mosolyt, amint megjelent előttem készenlétben, arra várva, hogy következzen be az, amit mindketten most nagyon szeretnénk. Ha az a dolog nagyon kell, de már jó ideje nem csináltam, azért van a szerető. Ha szeretőt szeretnél, elég ha olyat fogsz ki, aki csak szereti csinálni és elcsábíttatni magát a lányokkal. Sajnos az én komolyabb kapcsolataim is elég kilátástalanok voltak, főleg hogy az exeim különböző módszerekkel akartak hozzám kötődni, mikor még csak annyit sem vártak meg, hogy eldöntsem, hogy tényleg akarnám-e azt a kapcsolatot, mint komoly, és úgy érzem, ő lenne-e a Nagy Ő. Sajnos eddig nem találta meg azt a tökéletes férfit, aki az én Nagy Ő-m lenne. De jobb is így, hiszen nem akarom túl korán kezdeni, csak mostanság lettem 18 éves, és még muszáj élnem, tapasztalatokat gyűjtenem, amíg végleg be nem kötöm a fejem. Sajnos sok lány és fiú van, akik ígéretek, kötelezettségek mellett összekötik az életüket valakivel, akiről még nem tudhatják előre, hogy jó lesz-e az úgy. Hiába fogadalmak, önkéntes főzőcskézés vagy bármilyen más kedveskedés a párodnak, attól még nincs szó örök és hű szerelemről, amíg idővel meg nem ismerik egymást a párocskák. Az én esetemben múltkor még csak egy szex volt az utolsó párommal, az már rögtön házasodni akart.
Na mindegy, fiatal vagyok, élem az életem, majd valamikor megtalálom a Nagy Ő-t a randizásokkal... addig még vár rám sok-sok fiú, akik szeretnék boldoggá tenni magukat velem, vagy különösképpen én leszek az, aki majd őket megvigasztalja. Ki látott már hozzám hasonló jószívű szeretőt, aki csak azt szeretné, hogy megadja a fiúknak azt, amire vágynak?
- Hmmm, Tach-kun. Ha nem érhetek hozzád, akkor, hogy foglak így megfürdetni? Na sebaj, akkor megoldom másképpen, hogy megfürdesselek. :]
Ezzel elkezdtem fröcskölni finom, kellemes vízzel a velem szemben álló fiút. Ahogy a fröcskölésnél a vízcseppek felszállingóznak egy pillanatra, a napfény csillagokká varázsolja őket Tachi körül. Nagyon szééééép látvány! Illik is hozzá.

//Chancery

- Chan... cery? Wakarimashita! Chanü-cery Tenshi-sama! - öltöttem ki rá játékosan a nyelvemet
- Valójában kétszer is megpróbálkoztam a neveket megtudni akkor, de a nagy kavalkád és menekülés közepette, érthető, hogy inkább a túlélésre koncentráltunk mint a társalgásra. Meg aztán, végül is az én kardom ölte meg akkor Kurokotot, vagyis csak majdnem. Gondolom elsőre nem loptam be magam senki szívébe azzal, én se biztos, hogy szóba álltam volna magammal a helyetekben. Egyébként ő nekem is kedves ismerősöm...
Idő közben felzárkóztam mellé balról, így, az ő tempóját felvéve folytattam a sétát. Eltöltött valami kellemes nyugodtság mellette, amit a vízivárosban is éreztem, csak akkor nem tudatosult bennem. Őszinte, nyugalmat sugárzó volt a mosolya, mozgása sem volt hivalkodó, az a megfoghatatlan csendes belső boldogság, amit sugárzott lassan rám is átragadt, mosolyom is magától telepedett az arcomra, nem csupán mert a tenshivel ugrattam.
- Magyar? - torpantam meg meglepődve a kérdésen. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy miért kérdezheti ezt, de aztán beugrott, hogy a kérdés félig az anyanyelvemen hangzott el. Talán ő is magyar lenne, mint én? És miből jöt rá, hogy én az vagyok? Lehet, hogy csak vágyott a magyar szóra, és mindenkinek felteszi ezt a kérdést, akivel találkozik?
- Ömmm, de... de  magyar - bólintok bizonytalanul, s a válaszom is az anyanyelvemen hangzik el - de hogyan? Hogyan jöttél rá?
Nem mikrofont használunk mint más online játékoknál, a testünk alszik, s ez alól, a szánk és többi hangképzőszervünk sem kivétel. Minden amit mondunk rögtön gondolati szintről fordítódik le a játék nyelveként. Természetesen, ha nem figyelek oda, és magyarul kezdek el gondolkodni, mármint magyar szavakkal megfogalmazva az érzéseimet, akaratomat, mindennemű gondolatomat, akkor úgy is fog elhangzani a játékban. Ezért talán egy kicsit rutintalanabbul fogalmazhatok japánul, mint a japán játékosok, se a megfogalmazás gyorsasága, se a szókincsem nem veheti fel a versenyt velük. Talán a mondatképzésem is inkább magyaros mint japán.
- És ezek szerint akkor te is magyar lennél, nem igaz? Vagy csak magyarul tanulsz?
Igen, ez az eshetőség csak most ugrott be, mi van ha egész egyszerűen magyarul tanul, mert érdekli az országunk, a nyelvünk, ami egyébként világviszonylatban majdcsak olyan nehéz mint az övéké, vagyis a japán, vagy akár a koreai és a kínai. Vagy esetleg nyelvzseni, szivacs-aggyal, aki több tucat nyelvet ismer. De egyáltalán nem úgy néz kis mint egy japán lány. A bőre olyan fehér akár egy európaié, a szeme, orra se ázsiai vonású, a haja pedig... nos az lehet festett is...

//Danee//

A kard és Kurokoto akkori halálának említése kissé rabol a tartásomból, önuralmamból, és alaposan lecsippent a jókedvemből is. Fejemet lehajtva gondolok vissza arra a pillanatra, ahogy a víz alatt fuldokló, egyébként rohadék történelemtanár pixeleire robban. Az érzés, amit akkor éreztem, megismételhetetlen és felidézhetetlen. Csak arra emlékszem, hogy Judy volt az, aki végül felemelt, hogy képes legyek tovább lépni. Ő, aki előtte pár perccel még egyértelműen az íjász pártján állt.
-Nézőpont kérdése. -vonok végül vállat és ismét rá nézek, immár ismét mosolyogva, ha ez most nem is teljesen őszinte, vidámság tekintetében. -Valójában én... gyűlölöm azt a lököttet. Legalábbis azt hiszem. Kurokoto... mondhatjuk, hogy meg akar ölni. A halált kergeti, de engem is oda kíván, mert egyszer azt mondtam neki, hogy kevesebbet kéne innia, hogy a felesége és a kislánya büszke legyen rá odaát...
Ismét az utat figyelem, lassan lépdelek, egy egyenlőre idegen, mégis ismerős pasas mellett, aki nem Jay. Furcsa érzés, de jól esik. Jó dolog másokat is megismerni, amíg a dolgok nem mennek túl messzire, de most úgy érzem, nem kell úgy félnem, mint a vakrandik eddigi részeiben. Mintha Danee nem is párt keresve jött volna ide, vagy egyéjszakás kalandot remélve, hanem, mint én, ismerkedni és szórakozni. Belőle nem sugárzik az, ami a többi hímneműből. Pedig a Dani névvel kapcsolatban már volt pár negatív élményem
Apropó név. Kérdésem végül nem talál süket fülekre és kiderül, hogy jó volt a sejtésem, és talán a picike megérzésem. Szinte kivirágzom, mikor valaki más szájából is meghallom rég nem hallott anyanyelvem, elvégre, Jay-el is inkább japánul társalgunk, érthető okokból. Lekonyult mosolyom ismét őszintévé válik és összecsapom a tenyerem boldogságomban.
-Nem-nem, én magyar vagyok. -mondom végül. -És nem volt nehéz. Mármint, a Dani, Danee, tipikus magyar névnek mondható inkább. Az unokaöcsémet is például így hívják, és mindig eszembe jut, ha meghallom.

Talán mégis megérte maradni az egyébként végül elmaradt kávéra.

/Kicsit késve, de itt van/

Úgy látszik Judy emlékezett a küldetésünkre, habár egy rossz emléket is felhozott vele kapcsolatban, mégpedig Darknesst.  A küldetés óta ő az első számú a körözési listánkon, igaz, az egyetlen is, de akkor is. :roll:De utána válaszolt a kéréseimre, amit örömmel fogadtam, hisz Judy nézeteit ebben az irányban még nem igazán ismertem eddig. Viszont, ahogy elnézem, ő élvezi a bent létet. Kihasználja a lehetőségeket és próbálja valamilyenné alakítani az itteni életét. Talán nekem is ezt kéne. Talán végre valami nagyszabásút kéne csinálnom, hogy teljenek valamivel a hétköznapjaim, ne csak a mobok megkeserítésével és küldizéssel. A horgászaton gondolkodtam is, de aztán letettem róla. Közben Judy elmondta, hogy Angiról nem sok mindent tud, csak azt, hogy eltűnt és, hogyha előkerül, akkor lesz neki ne mulass. Ezen csak a fejem csóváltam.
- Ugyan Judy, nem biztos, hogy tehet róla. Lehet, hogy akarata ellenére tartják valahol fogva. – Persze először csak viccelődni akartam ezzel, de így belegondolva, ez bizony megtörténhetett. Remélem, hogy azért jól van, viszont nem értem, hogy miért nem ad választ magáról. Aztán Judy szeretett volna mondani valamit, de belelépett egy állat „aknájába”. Legszívesebben nevettem volna, de az a tudat, hogy a céhvezéremmel történt, és hogy jelen pillanatban is egy „randin” vagyunk eltántorított ettől a célomtól. Aztán Judy figyelmes lett valamire, amit én is kiszúrtam. Egy kecske? Itt? A Randi Eventen? Végül is, akármi megtörténhet, ez egy érdekes fordulat volt a rendezőktől. Azonban rá nézve Judy-ra, nem hinném, hogy ez a rendezők műve volt. Tehát ismeri a kecskét, és elnézve a kecske rohamát, nem lehet valami jó viszonyuk. Judy egyből bocsánatot kért, mivel ez a kecske most meg fogja kergetni.
- Semmi baj Judy, megértő vagyok, viszont ezt a kecskés történetet már várom. – kiáltottam még utána, majd eltűntek mindketten. Most mitévő legyek? Eltűnt a partnerem, így már elméletben vége a randinak, nem? Akkor viszont irány egy másik küldetés. /o/

// Köszi Jun, egy élmény volt ez az event. //

//Chancery

Figyelmesen hallgatom a lányt, elvégre ráérünk, most nem kerget minket senki sem, mint legutóbb. Amit Kurokotoról mond az... érdekesen hangzik. Nehezemre esik elképzelni, amint Chancery életére tőr, egyáltalán nem olyannak ismertem meg, mi több, Chanról se tudom elképzelni, hogy valakit oly mértékig fel tudna idegesíteni, hogy ezért rögtön az életével fenyegetőznének. Mondjuk, hiába gondolom ezt, vajmi kevéssé ismerem mindkettejüket. Sosem lehet tudni, talán az emberismeretem mégsem olyan jó, mint ahogy azt képzelem...

Míg gondolataim ezen fixírozódnak, addig lassan más téma felé hajózunk, s a magyarságom kerül szóba. Volt egy sejtésem, hogy magyar, a kérdést követően, de nem mertem volna biztosra mondani
- Wow, akkor... akkor üdv földim! - kanyarodik szélesre a mosolyom, s kitárom karjaimat, ha érti a célzást, úgyis átölel majd, ha meg nem hát... az se baj
- A megmaradt nyolcezerből rögtön ketten is! Az az igazság, hogy... nem fogod elhinni, de te már a második magyar vagy akivel összefutok itt a SAOban. Alexet az Artesből ismered esetleg? Voltunk együtt küldizni és ott derült ki!
De a nevem körüli apró tévedés közben már ott motoszkál a fejemben, és nem tudom elhessegetni, anélkül hogy meg ne említeném:
- Ami a nevemet illeti... tudod, ez nem kifejezetten magyar név... valójában héber eredetű, azt jelenti, isten a bírám. És én úgy is viselkedek sokszor, de a lényeg, hogy ez egy elég nemzetközi név: a keresztény világban és a nyugati kultúrákban mindenfelé találkozni vele! Úgyhogy ezek szerint inkább csak ráhibáztál, de örülök neki, nagyon, hogy így történt!
Most, hogy mindez felszínre került, és tisztázódott, újra lépteim tapodják a partot, ha a lány is megindul mellettem
- Egyszer rendezhetnénk egy magyar találkozót, mondjuk közös főzést! Olyan rég kóstoltam magyar ízeket!
De ahogy felpörgött bennem a témázgatás, épp olyan gyorsan is fulladt ki az agyam a témák terén, talán jobban kellene strapálnom magam, de nem jut eszembe semmi más, másfelől pedig éppenséggel azt se bánom, ha csak csöndesen sétálgatunk: ilyen szép tájon egy kedves lány közelségében...

//Danee//

Földim. Így sem hívtak még valami sűrűn. Odahaza természetesen nem szokás, itt pedig mindössze Jay-t ismerem, mint hontársamat. Na nem mintha szeretném egyébként Magyarországot, de időről-időre eszembe jut, hogy jó lenne visszalátogatni a családomhoz. Főleg most, hogy egy rokonom nevét viselő emberrel sikerült összetalálkoznom, jóformán az utolsó felvonásban. Széles mosollyal és némi nevetéssel fűszerezve viszonozom az ölelést, ismét megérezve a félig bűnös érzést, hogy mit kereshetek itt. Régimódi vagyok, ez pedig néha erősebben is rám tőr; egy foglalt asszony pedig ne flörtölgessen más pasasokkal
Miután elengedtük egymást, ér a hír, hogy nem vagyunk egyedül, sőt, a szám kettőről számomra rögvest ötre ugrott.
-Nem, de a céhvezért ismerem. Majd meglátogatom \o -derülök fel. -Egyébként én is ismerek még egy magyart. A párom, Jay is az. Szóval így már öten vagyunk.
A rögtönzött névismerettan-órát, rám nem jellemzően, kicsit türelmetlenebbül fogadom, de azért fogaimat összepréselve végighallgatom. Ismerem magam, és mire elhangzik az utolsó mondat, már meg is bánom, hogy eleinte érdektelenül álltam hozzá. Sok újdonságot mondjuk nem mondott, ismertem a jelentését is, és a tényt, hogy nem feltétlenül magyar, de egy külföldi ismerősöm sem használta még "Dani" formában. Inkább maradtak a teljes Daniel-nél >.> Szóval én még mindig úgy vagyok vele, hogy nem csupán ráhibáztam, de ezt a véleményemet jobbnak látom, ha megtartom magamnak.
-Igaz. -vonok végül vállat. -De azért ez a becézett formája nem gyakori. -na tessék, csak kimondtam -Én pedig Krisztushoz tartozom :3 Úgyhogy felettem ne bíráskodj, mert a fia fogja a kezem -nevetek, majd, főleg ha nem is érti, tovább magyarázok. -Az én eredeti nevem Krisztina... és jóvan, viccelni próbáltam >.>
Még mielőtt túlságosan pofozgatnám magam gondolatban amiatt, hogy jókedvemben rendszeresen vacak vicceket kezdek dobálni, a téma átterelődik a főzésre, mire felcsillan a szemem. Végre valami olyasmi, amihez, még ha csak a játékon belül is, értek. Összecsapom a tenyerem és gondolatban már kezdek is tervezgetni.
-Jól van! Egy ideje már úgyis kísérletezem, hogy érhetném el az ízeket rendesen. ^^

Már csak egy gondom van. Telik az idő, lassan ideje elindulnom hazafelé. De... nem akarok elmenni >.>

A nevemet illetően nem akartam én se tovább vitázni, úgy éreztem, mindkettőnknek igaza volt, kiejtés szerint valóban a hazám az egyik ahol így lehet hallani, ugyanakkor az angol nyelvterületek hasonlóan ejtik a név becézett formáját. Ez volt az az eset, amikor a lényeg lényegében lényegtelen
- Van párod? - lepődtem meg ma már nagyon sokadjára - ezek szerint nem is annyira randizni jöttél, mint inkább új barátokra lelni. Jól sejtem?
- Azt hiszem ma, ahhoz képest, hogy valóban randizni jöttem erre a rendezvényre, nem lesz egyetlen hölgy se akitől újabb randi időpontot kérhetnék - nevettem a saját fura sorsomon

Én is Channal nevetek, amikor felfedi a valódi nevét
- Isten ments! Sosem mernék bíráskodni! - riposztolok rá rögtön a nyelvemet nyújtva
- Krisztina? - folytatom valamelyest komolyodva - Szép név! De gondolom hívjalak továbbra is Chanceryként, nem? Mármint a legtöbben igyekeznek titkolni a valódi kilétüket. Én úgy vagyok vele, hogy jobb szeretem az eredeti nevem visszahallani más szájából... még ha másként is írom...
- Igazán köszönöm, hogy rám bíztál egy ilyen kis titkot! Ami pedig a főzőcskézést illeti, majd igyekszem addigra gyakorolni is, egy szabadtéri bográcsozás ötünkkel jól hangzik!

- Amit még akartam kérdezni... – haraptam el a szót egy pillanatra, s a messze magam mögött hagyott csónak irányába kukkantottam egy pillanatra – jól látom, hogy a Young Justice tagja vagy? Csak mert van onnan egy Shukaku nevű ismerősöm, még a céhépület előtti erdős részen botlottam bele és tanító jelleggel párbajoztunk is... – hadartam, hogy a végére jussak – de nem is ez a lényeg, csak azt akartam tudni, hogy ti mennyire ismeritek egymást, vagy vagytok jóban?