[Event]Vakrandi

A céllövöldés stand jó mulatságnak tűnt és be is bizonyosodott hogy nem lőttünk bakot. A fiú csupán két lövésből levadászta azt amit nekem szánt, és nagyon is tetszett az ajándéka, ime még egy dolog ami régi kinti gyermekkoromat idézi. Úgy hiszem ez az este a nosztalgiáról fog szólni, legalábbis valahogy mindig olyan dolgokkal kerülök szembe. Majd mikor megkérzdeztem hogy használt-e már felgyvert? Vagyis hogy a tapasztalatainak köszönheti a tehetségét, furcsa de számomra kielégítő választ kaptam.
- Uhh *-* Tehát fogtál már igazi fegyvert? – Jó okés tudatosult bennem hogy csupán vaktöltények voltak de akkor is. Furcsa vagyok tudom, de sok-sok olyan dolog érdekel amit nem gondolnának rólam az emberk, mint ahogy azt sem hogy miért mindig eperfagyit kérek mikor ki nem állhatom az ízét De hisz én már csak ilyen vagyok. Tachi átnyújtotta az ajándékom és gyorsan ki is próbáltam. Imádtam bár a kezelése furcsa volt számomra, de a buborékok látványa, az üress semmiség ami mégis teli van szépséggel… valamiért mindig is szerettem őket. Majd én következtem. Volt időm rá hogy kinézzem mit is adhatnék neki, de jobb ötletem támadt. Nem csak neki fogom adni. Bár nem tudom miként fog érezni a fiú, vagyis inkább érte-e majd az ajándékom értékét, de ez úgyis csak akkor derül ki. Mikor a kezembe embeltem a fegyvert még hezitáltam ugyan, de hamar elhatároztam magam, és célba is vettem. Sorra lőttem ki mindent szinte ami nem kellett… a standos pasas a pult alá menekült és csupán akkor bújt elő ha jó ideig nem hallott lövést vagy mocorgást. Elhasználtam pár töltényt, de ha az elgondolásom célba ér, akkor már megérte. Hallottam a fiú hangját hogy jót mulat a bénázásomon, de nem zavart, nem frusztrált, leginkább vele nevettem én is. És a márcsak azért is alapon nem adtam fel, pedig már szinte lukacsos volt a fal, és a termékek nagy része megadva magukat hevertek a pulton, de az az egy csak nem akart lejönni, hiába ügyeskedtem… vagyis próbálkoztam. >< Meglepetésemre a egy ölelést éreztem magamon, éreztem miként a ruhája hozzá simul az enyémhez, nem durván nehezedve, inkább csak lágyan, mint valakié szokott.
- Jin *-* - Mondom ki a hangját és mozzanok meg az érkező ölelés felé, hogy láthassam az arcát, de már a hangja is elárulta hogy nem Ő az… Kicsit csalódott voltam ugyan, de ezt nem mutattam, vissza bújtam fegyverem távcsövébe, és a tanácsokat követve megkíséreltem célozni majd lőni éss… goaal o/ A kis apróság pörögve zuhan lefelé, és hamarosan a kezembe is kerül hogy átadhassam annak akinek szánom. Az arca kissé meglepettnek tűnt, amit nem is csodálok. Fucsa gondolkodásom van, lehet, de nem bánom. Kíváncsi vagyok miként jut majd célba az ajándék, bár lehet talán Tachi birtokában fog honolni, ugyanis ahogy elnézem valamelyest bejön neki. Mikor a hajába tűzte és dicsekedett vele, kinevettem, majd mikor megkérdezte hogy hogy áll neki egy egyszerű válaszom volt rá.
- Inkább nem akarod tudni. : P – Öltöttem ki rá a nyelvem, hogy lássa inkább bók, mint beszólás. Majd hogy a standot teljesen lepusztítottuk, igen az utolsó mozzanatban az ő keze is benne volt ám, így útrakeltünk, talán céltalanul… ugyanis nem beszéltünk meg semmit, csak követtük egymást, mígnem egy pasas állt meg előttünk, unott arccal, biztos fáradt lehetett hisz felismertem ki is lehet Ő. Ő vette fel minket a recepción. Szóval akárhogyis húzós napja lehetett, főleg elnézve hogy miket hoztak össze estére a tiszteletünkre… vagy minkre. Én figyelmesen végig hallgattam a srácot, és átvettem tőle a szórólapot, egy a: már nincs sok hátra! mosolyommal. Majd Tachi mondandójára öszpontosítottam. Majd kicsit meglepődtem a mondatán. Egy gyerekkorit történetet mesélt el jelezvén hogy már akkor is nagy csirke fogó volt, kissé rosszallva néztem rá. A történet elején még nem kapcsoltam sőt.. a végén sem. Amikor azt mondta hogy: szerelmes volt valakibe, aki hasonlított rám, akkor:
- Ne bolondozz! – Válasszal méltattam. Nem tudtam hova tenni ezt a megnyilvánulását, bár jelek voltak, ugyanakkor nem véltem komolyaknak őket, sőt amiket csak tudtam hárítottam is. Neki ott van Szophie és nekem meg Jin… vagyis remélhetőleg valahol itt… tényleg olyan gondolatokkal álltatom magam hogy itt van, csupán meglepiként akar megjelenni… ugyanakkor az is megfordult a fejemben hogy egy pirossal lát és megharagszik, és csak simán lelép… bár nem… az nem az Ő stílusa lenne, mégis ott van bennem némi félsz… de most jól érezni magam vagyok itt, szóval nem keserítem magam ilyen gondolatokkal főleg hogy valószínű alaptalanok. Lehet épp valami kazamatát tisztít, mármint segédkezik egy csapatnak és az bizony fontosabb mint egy party, sőt ezt még a válasza hiányát is magyarázná. Majd miként a fiú a mondandója végéhez ért eszméltem fel hogy mégis mit mesélt el. Megtorpantam, megálltam egy helyben. Nem támadtam, nem néztem rá rosszallóan… ugyanakkor ez egy vallomás volt. Lesápadtam és elvörösödtem, majd rendbe tettem magamba a dolgokat. Végképp nem számítottam efféle fordulatra… sőt még mindig nem tudom mit is kezdjek vele. Ért olyan intimen mint akkor, hogy be tudnék húzni neki. Ugyanakkor a történet mézédes valójától és cserfességétől meg pozitívumként éltem meg, mivel az akkori Tachi társa voltam aznap… tíz éves mi?... Alig volt pár hónapja.. vagy hete. Majd mikor rendeztem magamban a dolgokat, az érzéseket, és felfogtam a súlyát és mindent, kedvesen elmosolyodtam.
- Ne is reménykedj! – Mondattal le is rendeztem, igen, ami volt elmúlt. Ugyanakkor az egy kalandos nap volt, szóval nem csak bennem hagyott kellemes emlékeket.
- Szóval, akkor szerinted ez a papírlap már a papírlapnak számít? oO - Emeltem fel a kezemben lévő szórólapot amin a lista volt miket is kéne összegyűjtenünk.

Mulatságos estének bizonyult a mai az bitzos, egyetlen egy személy hiányzik csak a teljes boldogságomhoz de úgy látszik… ő bizony most elfoglaltabb mint gondoltam, sajnálatomra, és csupán remélem hogy nem holmi veszélyes kazamatába merészkedett be, ráadásul úgy hogy még csak nem is szólt. >< Sőt az hogy nem szólt, keltette fel bennem leginkább a gyanút. >< Aggódom érte, főleg hogy még csupán egy „bocsi most nem érek rá, de érezd jól magad” –választ sem kaptam. De nem hagyom hogy most ez kétségekbe borítsa az éjszakámat, legjobb amit tehetek hogy bízok benne, és ha már itt vagyok nem holmi bamba pofával ünneplem végig az estét, de nem ám, az nem én volnék.

Tachi mondatára és azon belül is a: „mindigis izgattak más fiúk fegyverei” –mondattöredéken először meghökkentem, majd lefehéredtem, utána elvörösödtem. Uhh a gonosz fantáziám. >< Nem! Neem! Nem hagyom magam! Érzem hogy a szívem egyre hevesebben ver és a vérnyomásom is megindul az egekbe. >< De igyekszem uralkodni magamon. >< Báár… ez nem jelenti azt hogy nem tudnám elképzelni más fiúval… izé… uhh, szegény Szohie… vagy vájunk csak, lehet ő is tudja, és elfogadja olyannak… uhh *-* ez az igazi szerelem *-* A teljes elfogadás *-* Minden tiszteletem Szophie-é, és Tachié hogy ilyen nyíltan felvállalja… és én még nőcsábásznak gondoltam… bááár lehet csupán álca…
– Ilyen az igazi szereleeem~.... *-* - Motyogom, bár kétes hogy a fiú hallotta-e, és ha igen akkor sem hiszem hogy tudná hova tenni... Bár tény hogy legbelül azért kiakadtam saját kobakom keltette zűrzavaron, amit már jómagam sem tudok, se követni, se értelmezni… ><

Majd az én feladatommá vált hogy megszerezzem a neki szánt ajándékot, vagyis inkább nekik hehee. Én pedig csak céloztam és lőttem majd lőttem és céloztam, volt olyan mikor sikerült mindkettő egyszerre, de izé… akkor sem voltam ügyesebb grr…>< Sok, sok számomra felesleges terméket levadásztam épp csak azt az egyet nem, amit olyannyira akartam. QQ A sortűz közepén egyszer csak egy ölelést éreztem magamon, egy kellemes és puha ölelést… hirtelen felcsillant a szemem hogy biztos Jin lepett meg, de amint oda emeltem a tekintetem csalódottan pillantottam vissza, majd a kérdésének hála el is vörösödtem. Amire hirtelen nem is tudtam mi lenne a legmegfelelőbb válasz.
- Azt hiszem azért hittem azt hogy Ő ölel így át, mert valójában végig rá vártam. – Felelem, bár válaszom talán rosszul érinthette a fiút, de őszinte volt és ezzel meg akartam tisztelni. Majd talán a hirtelen ért gesztustól, talán az utmutatástól de végre most sikeresen célt találtam… bár szinte csak az az item maradt fent, de akkor is naah>< Amint átvettem átnyújtottam Tachinak és megmagyaráztam miként és miért adom ezt neki. Igazság szerint meglepett a fiú reakciója, bár féltem hogy kifogásolni fogja hogy miért is nem Ő kap ajándékot mikor én kaptam tőle. A hajába biggyesztette és illegett vele, nem gondoltam volna róla hogy tud ilyen vicces lenni a kedvemért. Bár úgy látszik ténylegesen hamar ítélkeztem a fiú felől, amiért egy kicsit haragszom is magamra, bár tény hogy a boss-os oltásai mások iránt, és az egomen hozzáállása nem tűntette fel őt nálam jó színben, arról nem is beszélve hogy legtöbször csupán meghúzódik, és nem harcol igazán… bár az utóbbi időkben talán ebben is válltozott, hehee, úgy látszik Szophie jó hatással lehet rá. Mikor szerencsétlenekett a kitőző levételével, elnevettem magam és segítettem neki ha engedte, elvégre én jobban látom jobban oda férek és könnyebben le tudom venni, bááár nem garantált hogy a haja közelébe fog engedni, azért tettem rá egy kísérletet.
- Hadd segítsek. – Valójában lehet nem bírtam elnézni a szerencsétlenkedését, de tény hogy vicces volt. Hehee lehet vissza kéne tűzni, és megnézni hogy másodjára már le tudja-e venni ügyetlenkedés nélkül. Majd eltette az ajándékot, mondván hogy átadja a lánynak és a nevében is megköszönte.
- Szívesen. – Húztam ki magam, és vigyorodtam el. Magam sem tudom hogy miért, de frappáns és nem átlagos ajándéknak gondoltam, így némi büszkeség töltött el hogy buborékos buksimmal ezt így kiterveltem. A mondata nem ért ennyivel végett, és a folytatástól kissé megszeppentem, bár nem akartam hogy ezt lássa. ~ Valamit majd kérni akar tőlem… oO ><” Whaaa lehet mégiscsak a virtuális dárcot kellett volna választanom gwee ><” ~ De már mindegy. >< Ajándékát megkapta és egy jó és gondoskodó párkapcsolatnál nincs is jobb ajándék, én pedig ehhez járultam hozzá… vagyis próbálkoztam. >< De majd meglátjuk mi lesz szíve óhaja és majd én eldöntöm kap-e grátiszt. Beszélgetésünket egy szőke pasas zavarta meg, unott vagyis talán csak fáradt arccal nyújtott át nekünk egy lapot és ismertette röviden a mai nap további teendőit. Nekem tetszett az ötlet, bár Tachi ignorálta… vagy nem is tudom, azt hiszem nem szimpizett vele túlzottan, így egy pillanatra rosszalló tekintettel figyeltem rá hogy észrevegye magát. De úgy nézem Ő nem az a srác akit egy pillantással helyre lehet tenni, de talán nem is baj. Majd a srác lelépett és mi ismét kettesben maradtunk, a fiú felhozott egy emléket, és izé… én is részese voltam. A mondatán meglepődtem sőt, meg is torpantam, hisz egy vallomás is a részese volt. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek hogy is kezeljem a helyzetet, vagyis inkább őt nem értettem hogy mit is akar pontosan. Egész este félre érthető jeleket küldött, amiket vagy ignoráltam, vagy rászóltam hogy azért ez már sok. Én tudom hogy neki ott van Szophie és ő is tud Jin-ről, mégis furcsa… talán túl közvetlen, nem tudom. Vannak ilyen emberek, azt hiszem én is közéjük tartozok… vagyis csak tartoztam. Danee felvilágosított, mármint a vele kialakult konfliktus és kabaré… aminek erősen részese voltam én is, azt hiszem azóta többször is meggondolom egy-egy húzásom, pedig ez igazán nem volt rám jellemző. A hebrencsség és a meggondolatlanság állította kombó volt a védjegyem, ez tett megállíthatatlanná, de visszasilányodtam az átlagos lányok közé… az embereknek szeretet és közvetlenség kell, legalábbis azt hittem, de úgy látszik ha túl sokat kapnak akkor megcsömörödnek és úgy néz ki ez sem jó. Arany középút… keresem és ha egyszer megtalálom igyekszem nem letévedni onnan. Lemondtam volna ezzel magamról? Lehet, nem tudom, de inkább leszek egy átlagos lány mintsem félreértést kockáztassak, bár akkor lehet ide sem kellett volna eljönnöm, de hát ez van. Attól még élni akarok és élni is fogok. Mikor megtorpantam a mondatával beigazolta hogy bizony én voltam az a lányka akit említett. Fura volt, nem tudtam mit kezdeni a dologgal, jól is esett, ugyanakkor kellemetlenséggel is töltött el.
- Hogyne jöttem volna rá, hisz alig pár hónapja volt. – Magyarázom, és bár tény hogy a memóriám hagy kívánni valót maga után, de mégsem felejtettem el azt a napot. Majd a mondataival méginkább kellemetlen helyzetbe hozott, nem tudom mit is kellett volna tennem, kikötöznöm mint Danee-t hogy tanuljon, vagy szimplán csak ott hagyni hogy szórakozzon tovább maga…. bár jól tettem hogy nem tettem semmit, csupán végig hallgattam, bár tény hogy a végére dühös lettem a srácra, és be tudtam volna neki húzni… megint. De nem tettem. >< Bár nem tudom hogy ténylegesen jó döntést hoztam-e ezzel.
- Ejnyee… kezdesz kicsit messzire menni. És okés amit mondtál, ez a nap arra van szánva hogy jól érezzük magunkat. De önmagad miatt se menj túl messzire, mert Szophie nem ér annyit hogy megbántsd, legyen szó bárkiről is. – És ráadásul én sem szeretném ha ez a fiú megbántaná Őt, így ha bárkivel is rosszasságon törné a fejét biztos jól megleckéztetném. >< És nem is tudom el tudnám-e mondani a lánynak…. de most ezen nem is agyalok, elvégre semmi ilyesmi nem történt, és nem is fog. ><
- Nyhihhi, ahogy érzed. – Pirultam el kissé és adtam teret a bókjainak, de ezzel mindkettőnkben letisztázódott minden, vagyis bennem igen. Azt hiszem nem mondhatom meg senkinek miféle gondolatok és érzelmek hagyhatják el az ajkjait, így nincs jogom azt mondani hogy ezt most fejezze be, ráadásul mindketten jól érezni magunkat vagyunk itt. Így kizárást hogy bármi jónak elrontója legyek. legalábbis amíg azon az arany középúton található. Majd megleste a papírost amin a lista szerepel. A mondatán meglepődtem, majd oda hajoltam felé és suttogva megkérdeztem:
- Izé.. a hajtogatás az nem csalás? oO – Néztem rá kérdőn, bár nem mintha nem lettem volna benne az egyszerűbb megoldásokban, de nah..>< Ha két daru lesz az gyanús lehet a rendezőknek is, bár megfordult a fejemben hogy a fiú nem is akarja komolyan venni ezt a játékot, kicsit elszomorított elvégre ezt is a mi kedvünkért találták ki, így meg is akartam bizonyosodni hogy most miként vélekedik erről a fiú, természetesen ha nincs kedve nem fogom bele rángatni semmibe sem.
- Izé… ha nincs kedved ehhez nem kell. – Mondtam és már tartottam is a lapot hogy ketté tépjem. Ha nemlegesen felel.
- Bár akkor te veszed át a szervező helyét, és tiéd lesz a feladat hogy programokkal látsd el az estémet. – Felelem, bár gyorsan kapcsoltam.
- Arany középutas programokkal… ><” – Azt hiszem még mindig nem tudok tejesen megbízni a srácban…><