[Event]Vakrandi

Veronika

- Szophie? Hát ő is itt van? És nem engem kerestél? Vezér vagy, a farkas? A hím farkas? – az arcom fehéredett, egy világ omlott össze bennem – Nem, nem mondom el senkinek sem. – azonban nem tudtam tartani magam, a homlokom rázuhant az asztal fájára.
Átvert. Bár nyilván nem ez volt a szándéka, de átvert. Bár egy képessége miatt emberibb volt minden állatnál, azonban a tény, hogy hím, fiú volt, az nem segített nekem, mert elhittem, hogy lányként ült előttem. Ahogy a paróka lekerült róla, úgy nagyot nyeltem. Nem, nem akartam ezt. Legszívesebben kiabáltam volna, de nem dühömben, inkább a tényen, hogy mennyire is szerencsétlen lehettem. Nem csak azért mondtam, hogy nem mondom el senkinek sem ezt, merthogy olyan kedves voltam, hanem mert nem akartam, hogy azt is hallják, hogy lánynak hittem egy hím farkast.
Csak hoztam a formám. Nagyot sóhajtottam, majd egyenesedtem fel a székben.
- De te se mond el ezt senkinek sem. Ha meg találkozok Szophie - val, úgy szólok majd neki, de… semmi. Majd szólok neki.
Valahogy ezek után nem hittem benne, hogy találkozok majd vele, vagy hogy találkozni akarok majd vele. Az előző szobában egy olyan lány volt, kinek barátja van, itt pedig egy hímfarkas, ki emberként női ruhában volt előttem. Nem, nem tetszett ez nekem. Valahogy nem szóltam most többet, hirtelen elfogyott minden téma, hirtelen kényelmetlennek éreztem volna szerintem minden szót, próbálkozást, hogy egy kicsit is kényelmesebben érezzem magam. Ezt nem így terveztem és bár korábban eszembe volt, hogy sosem alakul úgy semmi sem, ahogy az tervezve van, de ezt kis túlzásnak éreztem.

Köszi Szó :]

- Nem sértettél meg semmivel. – Shakaku nagyon zavarban volt. Annak viszont örültem, hogy lefordította nekem amit Timidus mondott. Szóval akkor a koromról volt szó … szerintem is hasonló korúak lehetünk Shukakuval.
- Örülök, hogy nem haragszol. Nem kell bocsánatot kérned … Timidus a te peted azt beszélgettek vele és akkor amikor akarjátok. Inkább nekem kéne elnézést kérnem.
„Bocsánat nem … fogok többször bocsánatot kérni.” – Mikor ezt kimondta akaratlanul is elnevettem magam. Nem tehettem róla de Shukaku annyira aranyos volt amikor ezt mondta … annyira elszégyelte magát és szokás szerint elpirult. Én meg ezt annyira édesnek találtam, hogy egyszerűen kitört belőlem a nevetés … vagyis hát gyorsan a számhoz kaptam, hogy egy kicsit elfojtsam. Neki ez azonban nagyon nem tetszett, valamivel gyorsan meg kellett nyugtatnom …
- Ne haragudj csak olyan aranyos vagy amikor zavarba jössz. – Nem hiszem, hogy ez megnyugtatta volna, értetlen szemekkel méregetett. Timidus eközben felszállt a lány vállára és valamit a fülébe csipogott. Kicsit idegesített hogy nem tudtam mit mondott neki, pedig lehet, hogy hasznomra válna … mármint hogy megtudjam hogy (ha egyáltalán rólam van szó) mit mond a kis sárkány a gazdájának. Nem tudom, hogy most mit tegyek … mondjam el neki … vagy nem? Nem éreztem ilyet senki iránt már nagyon rég óta. Most pedig feltűnik ő és mindent felbolygat. Igaz, hogy még csak kis ideje ismerjük egymást, de … ez fura … én nem szoktam ilyen gyorsan beleszeretni valakibe … miért pont itt … miért pont ő? Nem értem miért van ez … de nem is akarom megérteni … csak azt tudom hogy vele akarok lenni. Ekkor történt, hogy letérdeltem a lány mellé és azt mondtam neki, hogy „Ha velem vagy nem kell félned semmitől … Shukaku” … Kérlek mond, hogy ugyanazt érzed amit én … Kérlek! Shukakunak azonban csak értelmetlen dolgok hagyták el a száját. Aztán egyszer csak ő is felkelt a székéből leguggolt mellém és átölelt. Azt amit akkor éreztem azt szavakba önteni nem lehetett, nagyon jó érzés volt azt akartam hogy az a pillanat örökké tartson. Szerettem volna én is megölelni, de aztán meg erőltette magát és felkeltett. „Ilyet … ilyet ne csinálj kérlek …” Nem mertem semmit mondani … nagyon szégyelltem magam, ő nem viszonozza az érzéseimet én pedig egyből rámásztam. Nem is csodálkoznék ha … Várjunk … Mit mond? … Miért csapnám be? … Shukaku sír? Először csak értetlenül néztem a lányt, aztán rájöttem … most már biztos … Shukaku is azt érzi amit én. Csak ő sem biztos abban, hogy én mit érzek iránta. Ismételten odasétáltam hozzá és átöleltem …
-  Nem tudom, hogy mit tettek veled, hogy kik bántottak vagy, hogy mivel sértettek meg téged … de én téged soha de soha nem csapnálak be … és igaz, hogy már előbb is elmondtam de „ha velem vagy akkor nem kell tartanod semmitől … Shukaku” … én sohasem játszadoznék senkinek az érzéseivel, főleg nem a tiéddel…

A lány nem tudott mit mondani. Megint csak az ajkaira forrt volna minden szó, ami esetleg eszébe jutott volna, de még eszébe sem jutott semmi. Egyszerűen nem értette a helyzetet. Illetve… érteni értette, tudta, hogy mi történik, tudta, hogy mi az a szerelem, ő is érezte, és azt is érezte, hogy a fiú is érzi, mindössze a legfontosabb kérdésre nem tudta a választ.
-Miért? Mármint… és Timidus…
igyekezett picit megnyugodni, de az elgondolkodás csak még jobban megijesztette.
~Szőke… és ugyanolyan szemei vannak, mint Alexnek… és fiú… mi van ha ő sem hiszi el, hogy Timidus igazi lehet? Mivan, ha ő is kinevet és butának gondol? Ezt… el kell mondanom… sok mindent el kell mondanom…~
-Ez… ez így nem jó… nincs elég időnk.
Idegesen figyelte a környezetét, az órát, mindent, amikor is a fiú újra közelebb lépett, és ezúttal ő ölelte át. És Shu hagyta. Nagyon nem tudta, hogy miért hagyja, de nem volt ideje, sem ereje nem hagyni, és talán nem is akart ellenszegülni, de csak pár másodpercig, amíg megnyugtatta ez az ölelés. Utána ismét hátrébb lépett, és teljesen kipirult arccal nézett a fiú szemébe.
-Azt… azt kérdezted, hogy mi történt velem itt. És sok minden. Nagyon sok minden. Én… én köszönöm. És elhiszem, hogy nem szeretnél bántani, és becsapni sem… de… nem ismerlek. Nem lehet úgy…
~Kapcsolat? Szerelem? Ííííí! *.* Miért történik ilyen velem? Hogyan? Miért velem?~
-Úgy nem lehet ilyet csinálni, hogy nem ismersz. El kell mesélnem mindent. Minden mindent. És… mert…
Gyorsan elővette az egyik kedvenc könyvét, és az időközben kedvencé vállt mondását idézte belőle.
-Mert csak azt ismerhetjük igazán, akit megszelídítettünk… Tehát akkor Timidust ismerem, de téged nem. Timidus a barátom, te pedig… te pedig majd lehetsz… igen… de nem ilyen gyorsan… azt hiszem…
~Most… most randira hívom? Egy vakrandi után? Ilyet… ilyet szabad?~
-És… és te is aranyos vagy… és ezért…
Újra elpirult, majd mielőtt megszólalt volna a jelzés, a fiú kezébe nyomta a könyvet.
-Hozd vissza ezt a Young Justice könyvtárába. Majd… majd ott várlak… és…  
-Jóságos Kayabára, adj már neki egy puszit!
-De…
-Csináld már!
-Hát… akkor szia… és köszönöm…
És teljesen vörösbe boruló arccal egy gyors, szinte csak pillanatig tartó puszit lehelt a fiú arcára, majd megszólalt a kakukkos óra…


Köszönöm szépen a játékot. :3

// Én még úgy maradnék, hogy Anattal egy kört, meg egy lánnyal is muszáj, aki lehetne Norika, ha már a kedvence vagyok :3 //

//Yurihime

- Üm, valóban... - gondolkodtam el. Ezt tényleg én mondtam neki. Akkor nem hibáztathatom csak mert lekapcsolta a villanyt. Várjunk csak, én nem is akartam hibáztatni... na mindegy!
Követve Hime példáját, magam is töltöttem ki egy csészébe teát,
- Egészségünkre! - emeltem a csészét a magasba üdvözlésként, s én is belekortyoltam a teába
- Nagyon egyszerű a magyarázat - feleltem a teáscsészét elemelve a szájamtól - Nem éreztem jól magam már ott. Az egyik tag az agyamra ment. Így szerintem nekik is, nekem is jobb. Én nem vagyok ilyen szinten társaság függő, szeretek egyedül lenni, de persze magam is vágyok barátokra, különösen egy barátnőre... ezért is vagyok itt, hogy a másik kérdésedre is választ adjak
Aztán az órámra tekintettem, s a csészét visszatéve a tányérkába, illemtudóan megtöröltem a szalvétával a szám, felálltam meghajoltam
- Azt hiszem, lassan lejár az idő, és nekem halaszthatatlan dolgom akadt a mosdóban! Mindazonáltal Köszönöm a megtiszteltetést, hogy beszélgethettem önnel Yurihime kisasszony! Minden jót önnek! - azzal sétáltam is az ajtóhoz. De nem, nyílt. Helyette teleport   

//Shukaku

Hime eltünt. A szoba eltűnt. Ez meg itt egy csónak...  Az meg ott egy...
- Shu-chan... ti itt???    A felugró üzenetet gyorsan megnyitva átfutottam a sorokat.
- Na jó... kihívás elfogadva! - legördítettem a menüm, és gyorsban átvedlettem valami kényelmesebbe, mert már elérkezettnek láttam az időt, hogy átöltözzek. Nem is nagyon törtem rajt a fejem: fehér sportcipő, világoskék bemelegítőnadrág, narancsszínű póló, és egy kék kapucnis felső került a régi öltözet helyére, előkotortam egy kólásüveget, a kupakot a csónak szélének nyomva eltávolítottam, szívószálat állítottam bele, meg egy zacskó sós pálcika került még elő. Egy nagyot szürcsöltem a szívószálon át, és a számhoz emelve a kibontott zacskót, az ajkaim szorításában kihalásztam egy sós pálcikát belőle, amit rögtön ügyesen ropogtatva apránként behúztam
- Mielőtt rátérnénk, a hogy hogyan kerültünk ide, hogy vagytok, és hogy vagyok részre, Shu... tisztában vagy vele, hogy ez egy felnőtteknek szóló rendezvény? - nem mintha olyan borzasztóan sok felnőtt lehetne itt a gyerekek zöme által játszott játékban, de azért egy 17 éves már számítható kis-felnőttnek, és Shu nem az a korosztály volt.
- Tudod, a felnőttek, olyan ecchi dolgokat is csinálnak ilyenkor, mint mondjuk megfogják egymás kezét - ahogy épp én is megkerestem az övét, végigsimítva a kis kacsóit
- A másik szemébe néznek, na nem farkas szemet nézve, azt nem szabad! - néztem én is az övébe, de épp csak pár pillanatig, aztán elkaptam a tekintetem, ha előtte találkozott a tekintetünk
Egész egyszerűen fogtam magam és felálltam a partra húzott csónakban, és elé térdeltem, hogy egy magasságban lehessünk
- Át szokták ölelni egymást - s tettem én is így vele - meg is simogatják egymást - s simogattam meg én is a hátát
- Puszilkózni is szoktak! - jelentettem ki még mindig higgadtan - Mond, pusziltál már meg fiút? Tudod, a felnőttek nem csak az másik arcát szokták! így! - pusziltam meg mindkét orcáját
- Hanem szájra puszit is szoktak! - eddig bírtam komolysággal, nem ment tovább, elmosolyodtam - és a nyakukra is! - s ha az ajakit nem is becstelenítettem meg, a nyakán így is csattant egy csók
- Szóval miért is vagytok itt, ráadásul Timidussal? - kérdeztem még mindig előtte térdepelve, bár a kezeimet elvettem a hátáról, ahogy hátrébb húzódtam, hogy az arcát is láthassam, s a tenyereimet a játékosan a térdét megveregetve pihentettem meg rajta.

//Shukaku

Nem igazán vettem a jeleket, az én fogatókönyvem nagyszerűen volt felépítve, a közönség számára mindenképp lehengerlő lendülettel húztam elő, ezt a fejemből hirtelenjében előpattant csínyt. Igazából valami nagyon is piszkálta a csőröm, mikor legutóbb találkoztunk, valamit nagyon hiányoltam a lánykából, s talán ezzel a húzással így-vagy úgy, de ezek szerint inkább úgy, sikerült kibillentenem abból az állapotból, amiben én látni véltem.
- Hehh! - simítottam meg az arcomat reflexből. Hiányoltam az égő érzést, de egyszerűen semmi nem volt.
Hehe, jól kezdődik! Kiváltképp érdekes lesz így. De a mosolyom mit sem hervadt, a dühös Timidus fröcskölésétől csak még vidámabb voltam
- Heheeee! He-hehe-heee! - fogott el a nevetés a dühös ábrázatuk láttán, csak fogtam a hasam és nevettem egy ideig
- Hát, Shu... mit is mondjak... - töröltem ki a nevetéstől kicsordult örömkönnyeket a szememből - ezek szerint neked már nem kell bemutatnom, és gratulálok nektek, Justinnal! Ismerhetem tán valahonnan a fiút? - tereltem a szót
- Bocsánat ezért a kis színjátékért, nem állhattam meg a késztetést! Tudod roppant mód komoly kis... akarom mondani lány vagy, kicsit talán megszeppent is voltál amikor legutóbb találkoztunk. Semmi csíny, bohóság... - azzal kiszálltam a csónakból, és az elejének támaszkodva nyomtam befelé a vízbe
- Na, most kapaszkodjatok! Megyünk hajókázni, csak ti, meg én! - mondtam, s a csónaknak nem kellett sok, mert épp csak az orra volt a fövenyen, a fara, ha szelesebb idő lett volna, biztosan ide-oda himbálódzott volna. Csak épp nem ma
Utánuk ugrottam a csónakba, s a lapátokat magamhoz ragadva evezni kezdtem
- Szóval hol is tartottunk? Mégis mennyi idős is vagy Shu-chan? Mert lehet hogy ott tévedtem, hogy külsőre még kislánynak néztelek, de mond el te, mi a helyzet!
- Höh? - akadt meg a szemem a feje fölött, s a kezemmel is az indikátora felé böktem

//majd Jun eldönti milyen színű, de még ijesztgetésnek is lemegy, ha zöld maradt

Megcsóváltam a fejemet, mikor látszólag visszatáncolt egy kicsitm és ismét elmondta a maga ostobaságait, amivel igenis folytatta a sértegetést.
- Ismered Oziriszt? Lehet, hogy te úriembernek állítod magad, ő azonban sokkal módosabb ember nálad, legalábbis veled ellentétben nem úgy udvarolt nekem, hogy taperolgatott és bosszantson. És hogy tudd, nekem nem kell aggódnom miatta, mert benne megbízom. Csak sajnálni tudom Szophie-t, hogy ilyen naivan beleszeretett valakibe, aki titokban flörtölget másokkal a háta mögött. És ne aggódj, nem kívánok verekedni, ahhoz túl büszke vagyok. Tudnék én olyan dolgokat, amihez pont nem is lesz szükség. Például elkezdek ordibálni torkom szakadtából, hogy meg akarsz erőszakolni és ilyesmi, és mivel meg tudom oldani ennek látszatát, jobban hinnének egy szegény, megalázott zöld hölgynek, mint egy rókaképű vörös férfinek. De mégsem teszem meg, mert adok neked még egy esélyt arra, hogy bebizonyítsd, hogy le tudsz mondani mindenről Szophie kedvéért. Hálás lehetsz, hogy nem kell mit megmagyaráznod annak a szegény lánynak, hiszen ő is itt van, láttam őt a várakozóban. Szóval legközelebb kétszer is gondold meg, hogy kinek a combját fogdossad, ami nálunk nőknél mrá a kikezdés jele.
Ezzel remélhetőleg megmondtam azt, amit nagyon meg akartam most mondani neki most már teljesen nyugodt arccal és némi gonosz fondorlattal a szemeimben. Eleinte rögtön el akartam volna mondani a lánynak, hogy mit akart tőlem és milyen undorító dolgot kérdezett tőlem ("milyen színű a bugyid"), de rögtön úgy döntöttem, valóban adok még egy esélyt ennek a bájgúnárnak. Neki is tisztában kell lennie azzal, hogy a szavaimban van benne egy fenyegetés: ha még egyszer hozzám mer érni, vagy szemem láttára kikezd más lánnyal, akkor képes leszek némi bizonyíték fejében bemártani a barátnőjénél. A Phoenix Brotherhood etikái közt az is benne van, hogy igazságot szolgáltassunk... és én szolgáltatni fogom az igazságot Szophienak. Logikus gondolat. Vajon ebből is kibeszéli magát a fiú, aki már éppen búcsúzkodni készül tiszteletteljesen? Az igaz, hogy Szophie inkább a szerelmének hinne, mint nekem, de nekem vannak tégláim, akik szívességből összetudnak nekem gyűjteni bizonyítékokat csalásokra. Ám az ilyen személyi "bosszúval" nem szeretném őket terhelni, mikor vörösöket kell üldöznünk.
- Én is köszönöm ezt a "bájcsevejt" - viszonyoztam a meghajlást, mert így illik (nincs arról szó, hogy nem tiszteltem eddig Tachibanát, de végül is nagy bátorság kellett ahhoz, hogy nőkkel kezdjen ki és bosszantson másokat). - Még találkozunk, de ezúttal légy sokkal óvatosabb velem szemben, mert egy cselekvésembe kerül, és a pályádnak vége, szépfiú.
Eddig fel sem tűnt, de most észrevettem, hogy kintről mintha építkezés lenne, mert ahhoz voltak hasonlóak ezek a zajok.

Atoru
Hirtelen elpixeledződtem. Azt hittem, meghaltam, de végül nem így lett. Ugyan hogy halhatnék meg csak úgy egy vakrandi kellős közepén? Tachibanának sincs szupermen szeme... de ha mégis, azzal a sunyi tekintetével már rengeteg csajt megölt volna, és akkor nyilvánvaló lenne a vörös indikátora.
Szóval asztalostul és székestül egy  kellemes, gyönyörű erdős-tavas parkban találtam magam, pontosan a tó mellett. Tachibana Makoto eltűnt a képből, helyette egy újabb ismerőssel találtam szembe magam. Nagyon megörültem, mikor az egyik céhtársamat ismertem meg benne.
- Nahát, Ato! Szia! - Semmi sem látszott lelkességem mögött abból, ami Tachibana után maradt. - Barátokat vagy párkapcsolatot keresel?
Túl kellemes itt a hely és az idő is ahhoz, hogy ezúttal kihasználhassunk ehhez az adott alkalmat. Elég süti és ital került a hasamba, le kéne dolgozni valamivel.
- Van kedved sétálni egyet a tó körül?

A partnerem késve jött be, közben Aisu felfedezte, hogy az ajtó zárva van. Én nem szóltam semmit a bemutatkozáson kívül, de a társaságom se mondott többet. A kis gólem elfoglalta magát a szobában amennyire csak tudta magát, közben a kinti zajok hol erősödtek, hol pedig elhalkultak, még mindig nem szólok semmit se fogalmam sincs mit  is kéne mondanom vagy, hogyan is kezdjek neki a beszédnek. Csendben ültem ott, hol bent ülő félre pillantottam, hol Aisut figyeltem és hallgattam a kinti fúrást, faragást is. Így telt az idő, már kezdtem magam kelletlenül érezni a szótlanságom miatt, hisz ez csak nem illendő dolog, de nem vagyok jó a spontán beszélgetésekben ez tény és emiatt nem is elegyedtem szóba bent ülő személlyel, bár ő se mutatott különösebb hajlandóságot a beszélgetésre, kár lett volna erőltetni. Újfent megszólalt a kakukkos óra ami az előbbi kör végén is jelezett. Aisu indult is volna ki megint nagy lendülettel az ajtón, mikor minden elkezdett pixeleire bomlani, nem igen tudtam mi történik, talán egyszer találkoztam hasonló dologgal, viszont akkor önszántamból cselekedtem, most pedig csak úgy hirtelen teljesen váratlanul történik, még mielőtt mi is el teleportálódtunk volna Aisu odajött hozzám, aztán új helyszínen is találtuk magunkat. Hirtelen egy parkban találtuk magunkat, ami még furább volt, hogy éreztem van valami a kezemben, mikor oda néztem egy piknik kosarat szorongattam, de fogalmam sincs mikor kerülhetett a kezemben és egy teljen új idegen személy állt mellettem, de egyszerűen nem tudtam mit reagálni, egy szót se szóltam kissé meglepetten pillogtam körbe és tényleg nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen történés, sőt még magát az eventet se nagyon tudtam elfogadni és az idekerülésem se, most meg ez, tényleg nem tudtam mit hozzá fűzni és tényleg csak meglepetten tudtam egy helyben állni ez elég hirtelen jött. Aisu kicsit hamarabb magához tért és kissé eltávolodott mellőlem, hogy jobban körül nézzen kicsit, de ő is ugyanúgy meg van lepve mint én ő se szólt semmi hozzám, én is csak csenden szótlanul álltam ott.

//Jin//

Magam sem tudom, mi történhetett. A furcsa, számomra az előzőek hatása alatt még félelmetesnek is tetsző fickó egy hófehér rózsát varázsolt elő. Nem tudom, miért volt olyan érzésem, hogy csupán kényszerből, illemből teszi, nem szívből, mint ahogy ilyenkor szokás. S hogy emiatt mégis miért volt rossz kedvem
-K-Köszönöm... -fogadtam el hebegve a rózsát, s ujjaim között forgatva hallgattam sajnálatát. Kissé pirulva, számat a virág mögé rejtve közöltem vele, hogy megnyugodhat, mert én sem. Nem tettem hozzá, hogy véletlenül vagyok itt, de szükségét éreztem annak, hogy tisztázzam vele, én sem párt keresni jöttem. Egyszerűen csak itt vagyok, sokak nagy bánatára.
Valószínűleg emiatt nem szólt többet, csak vártunk türelmesen mindvégig, hogy leteljen az idő. A zajokat hallgattam s töprengtem, mik lehetnek - tán előkészítik a következő szobákat. Gondolataimból... a pixelekre szakadás zökkent ki.
Leptys!
Fekete alakja és gúnyos vigyora lebeg előttem, a nevetése visszhangzik a fülemben fantomként, ahogy visszaemlékszem arra, mikor ő szakított szét pixelekre még egy vidámparkban. Félelemtől reszketve nyúlok Jin felé, hogy mentsen meg, de késő; végem, érzem.
~Nyugi!!!~
Álom? Ez Álomkelő volt?
Hangja úgy hasított végig rajtam, mint a korbácsütés. Valahol a közelben van, hisz különben nem hallanám a hangját a fejemben. Mi a fene folyik itt?

//Joey//

Behunytam a szemem, hogy ne kelljen látnom semmit, ami a forgatag után rám várt, ám egy halk sugallat végül azt mondta, most már kinyithatom, nincs mitől félnem.
Mikor megtettem, először csupán a zöld szín tűnt fel számomra, s csak később maga a környezet. Hogy kerültünk ide? És mikor? Hogyan? Ismét elkap az érzés, hogy haza akarok menni .__.;
Alig hogy felnézek, s látok meg egy szőke üstököt, egy üzenet villan elém meghívatlanul s tolja a képembe a mondandóját. Gyorsan elolvasom, majd fintorogva el is tüntetem a szemem elől, valami olyasmit gondolva közben, hogy "menj már a jó édes pokolba a randiddal meg mindennel, köcsög"... >.>
Rá sem nézek jelenlegi partneremre, karba tett kézzel a tavacska felé fordulok s behunyt szemmel közlöm vele:
-Nem, nem randizni jöttem, nem kell nekem új pár, max barát, és nem, nem vagyok ribanc sem, akit azonnal megfektethetsz. Oké?
Remélem, ennyi elég lesz neki magyarázatnak, miszerint nem fogom tolerálni, ha kicsit is romantikusan merne közeledni. Na nem mintha ezen a vakrandin kaptam volna akár egy csepp romantikát is... :duh:Az egyik csak alkalmi partnernek akart, a másikat én használtam ki, hogy megnyugtasson, a harmadik meg rám se bagózott szinte...
Jay D: Hiányzol >,<

---

//Snowcat//

Ezek nagyon belaggoltak, baszki... :suspect:Egyikük sem szólal meg, még csak meg se moccannak, nem csinálnak semmit, én meg karba tett kézzel várok. Cöhh, ha nem akarnak velem beszélgetni, azt meg is lehet mondani,
Végül nagy ásítással veszem tudomásul, miszerint ez az egész egy hatalmas hülyeség, és én haza akarok menni a Csannak burkolni valami kaját. Csak ezek a fene zajok idegesítenek, egyre dühödtebben róvom miattuk a köröket a szobában, míg végül ismét belerúgok az ajtóba.
-Hé! Nem lehetne halkabban odakint?
Bár ez a jelek szerint picit sem hatja meg őket, mert folytatják, néha még hangosabban is. Az érdekesség úgyis az idő lejártával érkezett...
Elkezdtünk teleportálódni, vagy hasonló. Ilyesmit legalábbis olyankor szoktam érzékelni, bár mentségre legyen, hoyg azok nem ilyen váratlanak. Fel sem fogom, de elmémmel máris tapogatok a körülöttem levő sok-sok közül, hogy megkeressem azt az egyet, akiért jöttem; kissé meglepődöm, hogy mennyi ismerős is érkezett velünk, főleg Timidus és Shukaku tudatának érzékelésekor lepődöm meg még inkább, de magamra szólok, hogy majd később foglalkozzak vele. Most mást kell keresnem...
És meg is találtam. Egy ismeretlen férfi tudata mellett volt, és a pánik egyre jobban a hatalmába kerítette. Természetesen Leptysre gondolt, és félt, hogy az a tükrös eset ismétlődik meg megint. Nekem viszont csak egy szóra volt időm, még mielőtt elnyelt volna minden.

//Bacchus//

Egy ösvényen találom magam, tőlem nem messze, szinte mellettem egy újabb ismeretlen személy materializálódik. Nem láttam még ezelőtt a képét, és az sem valami bizalomgerjesztő, meg kell hagyni. A tudata furcsa és zavaros, olyan, mint az íjászé, meg amilyen a Csané volt egyszer részegen. Sosem értettem, miért jó nekik ez az állapot; olyankor hülyék, sebezhetőek, alig látnak, alig tudnak bármi érthetőt összehordani, és még nekem is nehezebb elkapnom az agyukat, hogy beszélhessek hozzájuk. Nem lehetetlen, de tény, hogy nehezebb. Kicsit olyan, mint mikor egy legyet próbálok elkapni; vagy sikerül, vagy nem.
-Hö... -forgatom a szemem karba tett kézzel, majd úgy döntök, ideje kicsit kulturáltabban viselkedni, elvégre, nem otthon vagyok. -Szasz. Hát kit sodort ide ez a fura szél?
Bár be kell valljam, közben kutakszom a környezetemben tespedő elmék között, keresve azt az egyet, amiz az előbb is éppen-hogy megtaláltam. Végül megakad rajta az agyam, nincs túl messze tőlünk, de nem is a közelben, viszont ezúttal egy ismerős elmét látok az övé mellett. Ezzel a fickóval egyszer már találkoztunk, valami Króm nevű lovag. Kissé nyugodtabban engedem el Csan elméjét, arra gondolva, hogy így legalább némiképp biztonságban van, na meg határon belül. Ha kell, közbe tudok lépni a dolgoknak.

// Maradok, amíg Aival nem találkozom :] //

Ahogy figyeltem a szép cicalányra, mert eszembe jutott a szervező bálnabanya. Elfogott a hányinger, a világ forogni kezdett körülöttem, a gyomrom tartalma, mely Szophie-val rendezett evőverseny étkeivel és Veronika társaságában fogyasztott tücskökkel indult felfelé.
Mily nagy szerencse, hogy a csaj éppen elment az ajtót rugdosni, mikor hirtelen elhánytam magam! Ráadásul a loccsanás hangjtá se hallgatta, mert kint építkezési zajok hallatszottak. Nyocsak, megjöttek a szomszédba dolgozni a Constructiconok?
- Regina! Edd meg gyrosan! Most! - sziszegtem rá a nevető Reginára.
- Fúj! Nem eszem meg!
- Dehogynem! A macskák általában megeszik mások hányását, még a sajátját is takarítási célból!
- Ugyan, mégis miért tennék én ilyet?! - kényeskedett Regina.
- Hogy ne lássa a kis hölgy, hogy hánytam, nyo!
- Szemét vagy, papa!
- Nem, csak taktikus! Most pedig csend, és edd meg, mielőtt észreveszi!
- Ez a bosszú, amiért nem mondtam el neked, hogy Veronika és ez a lány nem is játékosok igazából, hanem emberi alakban ugyanolyan petek, mint én?!
- MICSODA?! Lady Veronika és ez a hölgyike... EGY PET??!! Na te kis szemétláda, most jól elszóltad magad! Edd meg, amit kiloccsantottam neked ebédre!
Regina nagy nehezen, undorodva ette meg... aztán megnyalogatta a szája szélét, és elismerte, hogy nem is volt olyan rossz ízű a hányásom. A cicalány viszont egyáltalán nem törődött velünk.
Mielőtt mondtam volna bármit ennek a szépségnek, lejárt a tíz perc, és hirtelen elpixeledződtem, és elnyelt a teleportálás dimenziója. Azt hiszem, talán nem is teleportálás, hanem halálozás...

Mire észbe kaptam, egy csónakban üldögéltünk Reginával. Velem szemben egy gyönyörűséges gésa-szerű hölgyemény társaságában. Egy gyönyörű park, egy gyönyörű tó... egy csónakban egy tökéletesen gyönyörű asszonysággal gyönyörű kimonóban! Azt hiszem láthatatlan szívecskéket eregettem, de akármilyen tökéletes ez a szépséges hölgyemény, számomra mindig Enhi-chan marad a legszebb és legtökéletesebb hölgy a világos... bár lehet, hogy én meghaltam, mert valaki megölt a vakrandin... egek! Halott vagyok! Még Regina sincs mellettem... mennyországban vagyok! A japánok mennyországában, ahol az angyalok a kimonos szépségek!
Elképzeltem Enhi-chant ugyanolyan gyönyörű félgésaként... majdnem elolvadtam a gondolatától is. Nyo, azt hiszem ez lesz valami kísértés próbája. Erős maradtam, de még így sem fedhettem el a pírt.
Óvatosan letérdeltem a csónakban, hogy ne boruljunk fel, és megfogtam a szépség törékeny kis kacsóját, hogy üdvözlésképpen kezet csókoljak neki.
- Kezét csókolom és csókoltam, szépséges gésa-hölgyemény! Mondja csak, kérem, talán én meghaltam és ön egy szépséges angyal? Kérem mondja el nekem, bájos hölgyem, hogy lehet valaki ennyire tökéletes és szép, mint maga? Kérem árulja el nekem a tökéletesség titkát!
Regina eközben vizet prüszkölve felmászott a csónak szélére. Úgy tűnik, mégsem haltam meg, csak elteleportáltam egy szép parkba, és a következő partnerem ez a szépség. Megrázta a bundáját, némi pixeledző vízcseppet rám szórva. Nem törődtem vele, mert megérdemli ez a hálátlan kis szemté társnőm. Hála neki hülyét csináltam magamból két emberi alakot öltött pet előtt. Csak tudnám, hogy kiknek a petjei voltak ezek... és vajon Regina is képes lenne rá? Remélem, hogy nem! Így is elég ciki nekem utólag. Ám most itt volt előttem egy szépséges angyal, aki tetőtől talpig maga volt a Tökéletesség.

//Shukaku

Milyen önélzetes a kis latol... mondaná erre Poncius Pilátus. De tény hogy túlfeszítem a húrt. Ez a csevej már megalázás szintre keveredett... és... miért is akarnék én ilyet tenni szegény Shuval? Elment az eszem! De hisz én kedvelem ezt a kislányt, akármennyire is merev egy kissé számomra a viselkedése!
- Nem fogom! - ígértem meg rögtön neki - másrészt még csak nem is ismerek egyetlen Justin nevű srácot se! Bár a '10es évek elején volt valami popsztár ilyen néven, de azt a gyereket a fél világ körberöhögte... na de a te Justinod, biztos ezerszer rokonszenvesebb lehet, ha máris a szívedbe lopta magát! Már pedig én nem úgy ismerlek, mint aki könnyedén elcsábítható!
A csónak már szép ütemben siklott a vízen, így hát behúztam az evezőket, gondoltam nem vesződök végig ezzel, lapátolhatunk még kifele menet később is, vagy ha elunnánk a helyet
- Egyébként is rólad mi rosszat lehetne mégis gondolni? Aranyos, okos, figyelmes kislány vagy... - gondolkodtam el hogy mit is tehetnék még hozzá, amivel helyrehozhatnám a  hibámat, és visszaállíthatnám az önbecsülését
- Bocs, a kislányért, valahogy ez áll a számra... - visszakoztam, felemelt tenyérrel
- Szóval... szerintem teljesen szerethető vagy, és ha tetszettél neki, akkor nem lesz ott semmi baj! - biztattam tovább mosolyogva
- Pedig egy kis huncutság, cserfesség néha sokat dob a hangulaton, Shu-chan! - kacsintottam rá sokat sejtetően
- Áh, hálásan köszönöm, egy pár percig egyébként már azt hittem, hogy annyira nagyon elvetettem a sulykot, hogy fogod magad és itt hagysz egy szó nélkül! Hááááh! - könnyebbültem meg látványosan, és legbelül szintén megnyugtató volt hallani
- Na látod, ebben teljesen igazad van, de azért azt hozzá tenném , hogy az a felnőtt aki többé már nem tud gyerekként viselkedni, annak megkeseredett a szíve és az élete! Hogy fog akkor játszani a saját gyermekével, ha már nem tud többé ő maga is az lenni újra? Persze a gyerekes viselkedés az más tészta... Én mondjuk nem igazán akarok felnőni teljesen, az olyan... unalmas!
- Tizennégy? Huh? Akkor jövő ilyenkorra már kész nő leszel! Mármint a test amit hátrahagytál! Legalábbis nagy átlagban az az a korosztály, amikor hirtelen a kislányos bájból nőies báj fakad...
Be kell vallanom, egy kissé nehéz volt elképzelnem a 12 éves-forma pixel-testbe zárt Shukakut fejlődő mellekkel és popóval, lassan átváltozó arcocskával. Ismertem olyan lánykákat, akik már ilyen idős korukra olyan kerekded idomokkal rendelkező bakfisok voltak, az angyali arcukról nem is beszélve, hogy azt kívántam, bárcsak egy pár évvel kevesebb lenne az ID kártyájukra égetve
- Háh! Bevetted! - kuncogtam az ijedtre váltó arcocskáján - Látom rajtad, ne is tagadd! - de félve a következményektől inkább visszakoztam ismét:
- Na jó csak vicc volt, meg ne sértődj újra!
- Amúgy most nem kettőnknek kellene vakrandiznunk? Tudom, mondtad a barátkozás dolgot... de akkor is, nem találod kicsit furának a helyzetet? És amúgy Timiduszt miért hoztad magaddal erre az eseményre? Sárkányokra is számítottatok? És mellesleg mi van a kosaradban Piroska? - néztem nagy szemekkel a keze alatt pihenő fedeles kosárra

//Én még mindenki mással is szeretnék találkozni, aki marad!

---

---

/Yuichi írtam kezdőt hátha így könnyebb, ha Bacchus-al is akarsz írni mert mintha cheten ezt vettem volna ki, akkor van egy nyitott szakasz a postomba, így utólagosan bele tudom írni ha godnolod, esetleg egy újba./

Találkoztam egy érdekes, gyönyörű hollófeketehajú fiúval, akivel nyugodtan elbeszélgettem egy kicsit kedvenceinkről, de az idő túl hamar lejárt, másfelől, alig hallottam, amit ő mondott nekem, és talán ő sem, amit én mondtam neki. Ez a nagy építkezési zsivaj nagyon tönkretette így azt a tíz percet, és nem tudtam megismerkedni a sráccal! :[ Talán majd legközelebb lesz még alkalmam találkozni vele. //Off: időrendben szigeti ismerkedő előtti időszakra saccolnám ezt //
Puff, teleport egy csodálatos parkba. Kék az ég, süt a nap, csiripelnek a madárkák, zöldellnek a füvek, fák és bokrok, illatoznak és lengenek a virágok, lágyan tükröződik a tó felszíne, ugrálnak vígan belőle a halacskák, minden meseszép. Bár érdekes egy ilyen helyszín pont egy februári időszakban, nemde? :]
Asztallal együtt kerültem ide, de a fiú, akivel együtt ültünk a nagy zsivajok közt, már nem volt ott. Jóllehet a sors kárpótolt ezért, mert a meg sem ismerhetett hollófeketehajú fiú helyett egy régi ismerős arcocskát láttam velem szemben. Szuper, itt az első SAO-ban felcsípett szeretőm, Tachi. *.*
- Tach-kun! *.* - örvendeztem a viszontlátásnak, és udvariasan és tisztelettudóan meghajoltam Tachi előtt. Talán az öröm miatt félretettem színpadiasságomat. A dekoltázsomból kikukucskálhatott a kis Falatka, mert éreztem egy kis melegséget a melleim között. Nem is kívántam visszadugni, inkább elővettem onnét, és a vállamra tettem. Közben a köszöntés után Tachi-kun ölébe ültem keresztbe tett lábakkal, és a szoknyám alól a combomra húzott csipkés szalag kivillant.
- Remélem nem zavar, hogy Szophie-chan elkószált kis gekkócskája is itt van. Vigyázok rá, amíg vissza nem adom neki :] - mondtam, aztán amíg Tachi bókolt az öltözetemnek és bájomnak, addig átkaroltam a nyakát.
- Igazából mindenki kedvéért, de ha úgy kívánod, akkor legyen az akaratod szerint, azaz legyen, hogy éppen a te kedvedért - viszonoztam a kacér kacsintást. - Szóval mit is tehet érted a kicsi cselédlánykád? Van valami, amit meg kéne pucolnom Tachibana úrfinak? Esetleg fürdessem meg vagy kényeztessem más módom? :]
Végig simítottam a fiú állán, aztán a fejét úgy fordítottam magam felé, hogy egy forró csókot leheljek az arcára.

Úgy látszik a lány tényleg komolyan gondolta azt, amit mondott és egyre jobban kezdem azt hinni, hogy igaza van. Majd talán egyszer valaki csak megtetszik nekem. Ki tudja. :roll:Ez a lány elképesztő. o.o Ennyi dolga van, és még így is van szabadideje. Majd jött a filozofálás része. :cheers:Valamiért ezek a kérdések arra ösztönöznek, hogy önkéntelenül is, de elkezdek rajtuk gondolkodni.
- Cél mindig kell az embernek Szophie. –mosolyogtam – Hiszen a nélkül értelmetlen az életünk. A halál pedig… nos, szerintem nem a legjobb cél az életben. Az én célom például az, hogy ne csak egy kis hangya legyek ebben a végtelen nagyvilágban. Szeretnék valami maradandót alkotni, amiről megjegyzik a nevem. De ez is csak ábránd, semmi más. – Rázom meg a fejem. Hisz mégis mit csinálhatnék, amiről tudják, hogy léteztem? Majd elkezdett Judy-n töprengeni, és úgy tűnik, hogy talán ismeri. Viszont amikor azt mondja, hogy nincs motivációja, kicsit furcsa arckifejezést vágok. Akkor mi vitte eddig előre? Nagyon kitartó lány lehet. De eljött a búcsú ideje, amit jelzett nekem is.
- Én is örülök a találkozásnak Szophie és egyszer majd talán befejezzük – mosolygok rá és elfogadom a felém nyújtott kezet. Majd kiderül, hogy mit hoz a sors. :roll:Majd elmondja, hogy valami randizósdi van a kávéházban. Ismerős keresésnek nem rossz, döntöm el magamban.
- Persze, hogy maradok. – mosolygok a lányra, majd kilépek utána én is az ajtón.


Alighogy kilépek az ajtón, máris pixeleződni kezdek.
- Már megint? – nyögöm ki. T.T A teleportálásból lassan kezd elegem lenni. Mikor megérkezem, egy tóparton találom magam. Aztán egyszer csak egy ismerős hangot hallok meg.
- Oh, szia Judy! - Próbálom leplezni az idegességem. Ez egy kicsit fura helyzet lesz... Igaz, hogy egy randi esemény, de a céhvezéremmel csak nem randizhatok! Ez ellenkezne az elveimmel.   Közben egy üzenet is felvillant előttem arról, hogy mutassam meg, mit tanultam a randizásról, vagy legalább is valami ilyesmi. De ezt nem Judy-n fogom tesztelni. >.> Még szerencse, hogy megkérdezte, hogy mégis melyiket keresem, barátot, vagy szerelmet.
- Inkább barátot. - mosolygok - És te mi járatban vagy ezen az eventen? - ~Ez az Ato, kérdezd, ahogy Szophie tanácsolta, beszélj mindenféle dologról.~ Hallom megint azt a hangot.
- Ha neked ahhoz van kedved, akkor sétálgathatunk. - egyezek bele, majd ha elkezdünk sétálni, akkor elkezdek hozzá beszélni.
- Mondd, hogy vagy mostanában? Rég láttalak. Hogyan telnek a frontharcok? Mi újság felétek? -próbáltam kérdezgetni, már amennyire sikerült. Habár még volt egy kérdésem, azzal a Crazy Cemetery-vel kapcsolatban, de végül úgy döntöttem, hogy nem. Ezzel nem fogom zargatni Judy-t, pont akkor, mikor egy társkereső eseményben van. De aztán eltöprengtem valamin.
- Tényleg Judy, te hogy-hogy itt vagy? Talán még nincs barátod? - Kérdeztem végül teljesen csak kíváncsiságból, mert nem nagyon értettem, hogy egy ilyen szép lánynak miért nincs barátja.

Miután elolvastam a nekem küldött rövidke levelet a vakrandi mostani eseményéről, és Atoru is felfogta, mi történt itt és kivel került most párba, teljesen összezavarodott látszólag. Biztos amiatt aggódott, hogy kikezdenék vele, vagy neki kell udvarolnia nekem annak ellenére, hogy mindketten egy céhhez tartozunk. Atoru nekem barát és egyben testvér is, akire mindig számíthatok a küldetések vagy más események során. Most utólag egy kicsit meg is lepődtem azon, hogy ezúttal nem valami komoly ügyek vagy egy küldetés sodort össze minket, hanem egy sima barátai találkozó egy vakrandin. Hm, úgy tűnik, kicsit alábecsül pártembert ez a kedves ember, aki kitalálta ezt a vakrandit. Én egy olyan alakkal szemben is megőriztem minden büszkeségemet és hűségemet szerelmem iránt, mint például Tachibana Makoto, aki nagyban azt hiszi, neki van mindenben igaza. Ki tudja, hogy akkor mit fog mondani, ha bekeményítek egyszer, ha megint megpróbálkozik nálam, vagy valakivel a szemem láttára. Amit mondtam annak a srácnak, nem vicceltem, komolyan képes lennék kettétörni mások érdekében "pályafutását", ahogy azt tettem körözött személyünkkel.
- Köszönöm jól vagyok, bár a frontoldalon egyre keményebbek a bossok - feleltem Atoru kérdéseire, miközben elindultunk a tó körül sétálni. - Bár nem csak a bossok keményebbek szintről szintre, még a legtöbb frontharcos is mintha kicserélődne személyileg, lassan nem tudunk megbízni egymásban és hát sajnos egyre kevesebben is vagyunk.
Következő kérdésére kicsit elpirultam, de nem volt titok, hogy együtt vagyunk Ozirisszel, így hát nem is várattam a válasszal.
- Nos, vannak barátaim, csak kivételesen megengedhettem magamnak azt a kikapcsolódást, hogy újabbakat ismerjek meg, de csak baráti körön belül. Tulajdonképpen van amúgy szívszerelmem, Ozirisz. Őt bárkinél jobban szeretem, és soha el nem dobnám másért. Majd ha lesz neked is valakit, akit majd így fogsz szeretni, hasonlókat mondanál. Remélem, majd neked is hamarosan összejön egy szép, kedves lány.
Ekkor eszembe jutott erről Joey.
- Amúgy most jut eszembe! Pont most vettem fel egy új tagot. Ismered Joey Chrome-ot a múltkori küldetésünkről? Mostantól kezdve ő is a testvériségünk tagja, és bár kicsit kelekótya, mint jól tudjuk már mindketten, de nagyon erős lovag, és a harcokban nagyon sokat lehet rá számítani. Ha segítünk neki az edzéseknél, akkor nagyon erős lovagot tudunk belőle faragni.

A Judy-val való beszélgetés kezdett nyugodtabb irányba fordulni, így lassan el is felejtettem a Crazy Cemetery-vel történteket. Közben Judy is válaszolgatott a kérdéseimre, de ahogy láttam, nem mennek túl jól a dolgok a fronton.
- Ha szétestek, akkor abból hamar sok halál lehet, ha nem vigyáztok. Pedig eddig azt hallottam, hogy a frontharcok győzelme sokszor a csapatmunkán múlott. – És ekkor hirtelen eszembe jutott Szophie. -  Egyébként nem rég összefutottam egy frontharcossal, akit Szophie-nak hívnak. A Justice League tagja. Talán ismered? – Judy talán többet tud mondani róla.A következő kérdésemre viszont valamicskét elpirult Judy is. Szóval van egy szerelme. Habár mindegy is, hiszen úgy sem kezdenék ki vele. ~Pedig ő is szép, Atoru.~ Mondta az a hang. Már nagyon kezd irritálni engem. -.-” Ha így folytatja tovább, akkor nem sokára lesz egy gondolat vitánk is. De vele majd később foglalkozom, most Judy az első. Úgy se találkozunk túl gyakran ahhoz, hogy sok mindent megtudjak róla, tehát itt a remek alkalom. De nem jutott semmi kérdés sem az eszembe. Ez így nem lesz jó. Ha nem mondok semmit, a végén még halálra unja magát és az sokat rontana a barátságunkon, amit nem akarok. De mit kérdezhetnék? Nagyon semmi közös téma nem jut eszembe azon kívül, hogy Aincrad, mobok és boss. De netalántán eszembe jut majd valami. Így elkezdtem kutatni az emlékeimben, amikor megtaláltam egy jó kis kérdést.
- Ömm Judy, emlékszel arra, amikor először találkoztunk egy küldetésen? Akkor feltettél nekem egy kérdést, és most ugyanezt tenném fel én is. Mit gondolsz erről a világról? – Kezdésnek nem is rossz, de a folytatáshoz nem elég. Sebaj, majd eszembe jut még valami. Eközben Judy mondta, hogy Joey csatlakozott hozzánk.
-Oh, Joey? – Kicsit meghökkentem. Ezzel a hírrel nem tudtam mit kezdeni. Most sírjak, vagy nevessek? Egy felől boldog vagyok, hisz többen lettünk, és egy elég erős tag lépett be, más részről pedig nem túl sokszor kedvez a tagnak a szerencse, legalább is amikor láttam, akkor volt néhány ballépése.
- Akkor már összesen négyen vagyunk, nem igaz? De mi történt a harmadik tagunkkal? Még soha nem láttam. –és így jobban belegondolva, tényleg nem láttam még egyszer se, de annyi biztos, hogy létezik, hisz a tagok számánál látni. De akkor mi történt vele?

Mirika

Az erős fehér fény után váratlan egy idegen helyen voltam. A talpam alatt fa, a kezeimmel pedig egy csónak magasodó peremét markoltam. Imbolygott a vízen a hajó, így kicsit félve kapaszkodtam meg a hajóban egy pillanatra. Távol fák, fű és part. Padok, melyeken párok ültek, bent a vízen meg még két hasonló csónak. Csak egy pár pillanattal az érkezés után tekintettem magam elé, hogy a nevemet hallottam az előttem ülőtől.
- Isme… - tettem volna fel a kérdést, ám ismertem én is őt – Szia, Mirika? – és tekintettem rá csodálkozva. Talán a fény miatt, talán tényleg könnyezett, de szokatlan mód csillogtak most az egyébként is szép szemei.
- Köszönöm a szemüveget, tényleg segített valamennyit. – mosolyogtam, majd emeltem le azt az ingemről és hajolva közelebb hozzá tettem óvatosan rá – Talán a hirtelen fény nem bántja így a szemeidet. – ültem vissza és nevettem szolidan – Hehe. Igencsak jól áll, de… de mond csak, mit csinál az Anat, ha meglát kettőnket? Miért vagy itt? Nem félsz, hogy egy kék hajú és kedves szépfiú elcsábít téged tőle?
Az előző szoba után talán annyira nem is aggasztott, hogy ismét egy olyan lánnyal kerültem össze, ki aktív kapcsolatban volt épp. Talán csak a nem értettség nyomasztott egy kicsit, hogy miért is magányos fiúkkal akartak ismerkedni, de e fölött jobb éreztem most inkább tovább haladni és nem elmélkedni rajta. Majd a tíz percek után.
Nem feledtem a kérdését. Barátnőt kerestem, nyilván ezért is voltam itt, de kérdeztem inkább csak a válaszadás helyett. Apró kitérés kerülve a kényelmetlen helyzetet. Nem lett volna zavaró, de talán egy kis szégyenérzet fogott el, hogy Ai után ő ült velem szemben. Két lány, kiknek megvolt, mit én csak kerestem.

// Maradok, de csak ha szükség van a plusz egy főre a férfi oldalról. //