[Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

by **RenAi** Hétf. Jan. 13 2014, 20:20

JL küldetés: Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Résztvevők:
- Hinari
- Szophie
- Rita Hanami
- Yurihime
- Hajashi Yuichi
- Ozirisz
- Aoi Shizuka
Sorrend: Az első körben alakul ki.
Határidő: ~~5nap/fő.~~ 3nap/fő.
Szóminimum: 250 szó.

Act.1

Napjaitok telik, ahogy épp azt kell, egészen addig amíg a JL kastélyába be nem kopognak. Kinyitva az ajtót egy idős úr áll tanácstalanul. Kémleli, hogy jó helyen van-e… Kissé zavartan rápillant, az ajtót nyitóra majd megszólal:
- A Justice League vezetőjét keresem! – Jelentette ki tömören, majd, ha beinvitáltátok fáradt térdeit megpihentetve helyet foglal, és megvárja míg Hinari meg nem érkezik, majd rákezd beszámolójára, hogy miért is keres pont titeket.
- Szép kis hölgy, szeretnék bemutatkozni önnek a nevem: Detross Issayaga. – Majd amint tudta folytatta.
- Sok helyen megfordultam már, de szinte mindenhol visszautasítottak, maguk maradtak az utolsó reménysugaraim… Kérem, segítsen rajtam és néhány szintén csak szerencsétlenül járt társaimon. – Majd mély levegőt vett, miközben feszült figyelemmel kísérte, hogy a lány miként reagál a majdani mondandójára.
- Igazság szerint… nem is tudom hol is kezdjem. – Halkult el, miközben fáradtan félre tekintet.
- Azt hiszem tudom is… - Majd kisvártatva folytatta.
- Jómagam és hajdani céhem kutattunk a kihívások után, kajtattunk a kalandok és az akcióban gazdálkodó küldetések lehetőségeit, mígnem kifogtunk egyet ami kifogott rajtunk… Le merem fogadni nem gondolná hogy valójában még csak tizenkilenc éves volnék ugye?... Pedig így van. A céhem feloszlott és csak páran maradtunk életben, miután felkutattunk egy rejtett dungeont, telis-teli nem várt veszélyekkel és szörnyekkel… csapdákkal és még valamivel… - Itt az idős ember elhallgatott, lesápadt és megriadt arcából leolvasható volt, hogy éppenséggel nem szép emlékekre emlékezik vissza…
- És még valamivel… magával a sátánnal… vagy az ördöggel… az őrülettel… nem tudom… - Csuklott el a hangja.
- Az a valami nem volt emberi sem pedig egyetlen boss-hoz fogható… az a valami élt és… és belénk költözött majd megfertőzve testünket és lelkünket belülről emésztett fel minket… - Kapaszkodott mind a két kezével x-alakban, a kabátjába és szorította jó erősen, mintha csak ki akarna tépni magából valamit… a szemei kikerekedtek és izmai megfeszültek… majd közvetlen Hinari kezét ragadta meg… nem durván, de erősen.
- Kérlek, segíts rajtunk! Csak bennetek bízhatunk! – Könyörgött.. öreg szemén látszott, hogy fél, hogy retteg, és az is hogy nem hazudik. Ha úgy döntötök, hogy segítetek neki, vagy legalább teljesen végig hallgatjátok, megtudva ezzel a részleteket is.
- Két hónapja keltünk útra… összesen nyolcan. – Emlékszem még hogy mennyire izgatottak voltunk, mosolyodik el halványan. Majd egy sóhajtás után folytatja.
- Hallottunk egy rejtett dungeonról, melyben rengeteg kincset lehetett szerezni, de nem épp egyszerű módon. Vannak bizonyos szabályok, amiket mi betartva sem tudtuk teljesíteni a küldetést. – Elhallgatott egy rövid időre, bizonyára összeszedte a gondolatait.
- De mindenekelőtt, mielőtt oda mentek tudnotok kell néhány dolgot: Belépve a dungeon bejáratánál egy óriási tó kellős közepén fog állni a torony, majd két csónak fog megjelenni és elvinni titeket a bejárathoz. Egy bejárat van, de mégis kétfelé fogtok oszlani. Amint belép az egyik csapat, onnantól kezdve nincs visszaút és többé nem is láthatjátok egymást, amíg nem sikerül végig vinnetek a küldetést. Még üzenetet sem fogtok tudni küldeni egymásnak. A barát listán a másik csapat céh tagjai szürkén fognak világítani, mintha nem is lennének online-e. Tehát a sok szabály közül az egyik hogy mind a két tornyot egyszerre kell megtisztítani, és hiába győznétek a végén, ha a másik csapat még nem tart ott ahol kéne… - Kezdett berekedni ennyi beszéd után, így némi krákogást követően újból rákezdett.
- Ne bízzatok meg senkiben, magatokon kívül! Mert ami ott található… az nem e világi… Többet nem nagyon tudok mondani, ezek a koordináták segítenek eljutni a bejárathoz. -Nyújtott át Hinarinak egy cetlit, rajta a koordinátával. Miközben a már az életbe belefáradt szemei kérlelő pillantást vetített a lányra.
- És még egy fontos dolog, nem mondhatom az hogy senki nem tért vissza onnan… mert mindenki élve megúszta… épp csak már senki nem volt az aki, mint mielőtt belépett abba az elátkozott toronyba… - Majd a válasz megvárta után, felállt és távozott. Még az ajtóból egyszer visszanézett, és így szólt hozzátok.
- Járjatok több szerencsével, mint mi! És térjetek vissza saját valótokban… - Majd megfordult és elsétált.

/A koordináták megvannak és még némi kezdő infót is kaptatok. Első feladatok, hogy mind a nyolcan találkozzatok a megbeszélt helyen, legyetek akár csoportban akár egyedül. Hinari senkit sem hagy ki a buliból, bár Ai jelentette, hogy sajnos épp futó küldetése miatt nem tud jelenleg részt venni az eseményekben./

~ A post addig tartson, hogy meglátjátok a bejáratot, de még ne lépjetek be rajta, némi megbeszélést követően indulhat a következő kör, ha mindenki jelen van. A sorrend és az idő fontos tényező lesz, így az első hozzászólásotok fogja kialakítani azt. Sorrend: 5nap/fő, és ha minden jól megy 8-10 kör alatt le is játsszátok. Mindent bele srácok! ~

by **Rita Hanami** Kedd Jan. 14 2014, 09:04

- Lecserélés!- Kiáltottam el magam a levegőben ugorva, ahogy egy céltáblát készültem kettévágni. A parancsszóra a kezemben lévő szabdaló lecserélődött egy fényes vaskardra és már suhintottam is vele. Földet érve visszanéztem a céltáblára és épphogy csak egy kis darabot sikerült kikanyarintanom belőle a széléből majd pixelekre robbant szét.
- Még mindig sokat kell gyakorolnom! – Állapítottam meg, a szabdaló pedig ekkora már le is cserélte a vaskardot. Támadás, előtt ha csak egy páncélt vagy gyűrűket cseréltem nincs gond, de ha a fegyverem akkor az valamiért nagyon ront a pontosságomon. Ezen kell javítanom, de nem most. Már jó ideje gyakoroltam a palota edző terepén és a rengeteg lecserélés kifárasztott, muszáj voltam pihenni. Nyugodt tempóban sétáltam végig a folyosókon, annyira üresnek tűnt az egész palota, hiába, egy ekkora épület akkor is túl nagy nyolc főnek. Vajon mit csinálhatnak éppen a többiek? Amint, hogy megtettem pár lépést valaki kopogni kezdett a főbejáraton. Meglepett, hisz ritka, hogy hívatlan látogatónk érkezik bár lehet, hogy nem hívatlan vendég hanem mondjuk Szophiehez jött valaki. Kinyitva az ajtót egy idős férfi ált ott azzal, hogy a céhvezérrel szeretne beszélni. „Neked is szia” gondoltam magamba de nem tettem szóvá.
- Persze, fáradjon be! – Invitáltam be őt és Hinarinak küldtem egy üzenetet, hogy jöjjön a gyűlésterembe. Nem akartam a saját szobájában zavarni és az idő urat sem akartam az egész palotán végig vezetni. Miután beértünk a terembe hellyel kínáltam meg a férfit. Én nem ültem le még azután sem, hogy Hinari megérkezett, hanem a lány mellett álltam és figyeltem mi is fog történni. Detross néven mutatkozott be és a segítségünket kérte. Az öreg kezdeti meséje fura volt. tizenkilenc éves lenne? Szinte már könyörgött, hogy segítsünk és Hinari kezét szorította.
- Szerintem jobb lenne ha a többiek is hallják a teljes történetet. – Néztem rá Hinarira még mielőtt még válaszolna a felkérésre. Ha a lány egyetért velem már küldöm is a körüzeneteket, hogy mindenki jöjjön ide. Végig hallgattam a férfi meséjét és a magam részéről nem szóltam közbe egészen a legvégéig.
- És ti mit nyertek azzal ha mi végig visszük a küldetést? – Néztem rá Detrossal kissé összeszűkült szemekkel. Ezt valahogy elfelejtette nekünk közölni. – Úgy értem, miért van szükségetek arra, hogy mi is kockáztassuk a társaink életét? Esetleg újra azzá váltok akik voltatok? – Pontosítottam egy kicsit a kérdésen de már mindegy is mi lesz a válasz. Csupán egy halk hümmögéssel behunyom a szemem és vártam vezérünk lépésére, fejben pedig próbáltam átgondolni mindazt amit Detross mondott közben pedig figyeltem Hinari szavait is. Miután a férfi elment, kinyitottam a szemeim és végig néztem a többieken.
- Szerintem ez az egész egy csapda. – Jelentettem ki. – Számomra valahogy túl átlátszó ez az egész. Ide jön egy lelkileg megtört öregember egy kincsekkel teli Dungeont ígérve majd esedezik a segítségünkért. Talán a két legalapabb csali amit itt Aincradban fel lehetne használni. Ráadásul maga a menete sem tetszik. Direkt szét akarnak választani minket úgy, hogy még kommunikálni se tudjunk. Én azt mondanám ne fogadjuk el a felkérést de ha tévedek és igaz amit mondott akkor a JL-nek kötelessége lenne segíteni nekik… - Egy pillanatra elgondolkodtam majd folytattam. – De ha csapda is, talán jobb tudatosan belesétálni számítva arra, hogy valami rossz történhet, mint hagyni egy másik céhnek, hogy gyanútlanul sétáljanak bele. – Fejeztem be végül a mondandóm.

by **Hinari** Kedd Jan. 14 2014, 17:41

- Egyszóval benne vagyok, mert… hát, értelek.
- Nestor nem fog csalódást okozni.
- Te nem is tudnál, nyugi. És kit kérjünk meg? Vagy folytassuk ott, ahol abbahagytuk, a mezőn a másodikon? Ehh, várj egy kicsit – mondtam még, és megnyitottam a bejövő üzenetet, gyorsan átfutva azt, a homlokomat ráncolva – Hm, le kell mennem, elvileg fontos. Majd később visszatérünk rá, rendben? – fordultam újra a tűzsárkány felé, egy kissé szomorúan, hogy hiába szeretnék vele is foglalkozni, egyszerűen mindig közbejön valami. Általában céhes ügy, pont, mint ez a mostani is. Pedig Draconia óta én tényleg szeretném jobban megismerni a szűkszavú sárkányt, most is, megígértem neki, hogy elmegyünk együtt farmolni, hogy ő is erősödjön. Nem kérte, de tudtam, hogy ez neki fontos.
- Nestor megérti.
Megigazítottam rajta a Shutól kapott bandanáját, megsimogattam, és kiléptem az ajtón, könnyed léptekkel sétálva le a lépcsőn, egyenesen a gyűlésterem felé. Mostanában valahogy semmire sincs időm, a céhtagokra sem, a karácsonyi összejövetel óta alig beszéltem velük, ezen pedig mindenképpen változtatni akartam. És akkor ott volt Nes, Alex és nem utolsó sorban, egy-két dologra a Katanával kapcsolatban is kíváncsi voltam. A fejemet csóváltam, ám mielőtt lenyomtam volna a kilincset, rendeztem a kedélyállapotom, és mosolyogva fogadtam az érkezőt.

- Jónapot, én Hinari vagyok – feleltem, miközben leültem a helyemre, kérdően pillantva Ritára, hátha tud valamit, amit érdemes lenne jeleznie, mielőtt az úr elmondja, mit szeretne. Látszólag azonban engem várt a vendég, így bátorítóan bólintottam, nyugodtan kezdje csak el, végighallgatjuk. Érdekes dolgokat mondott, az öregedést én is furcsállottam, ám amikor elmondta, hogy elvesztette több társát is, több céhtársát, összeszorult a szívem. Továbbra sem tudtam kiverni a fejemből Lewist és Hopeot, egyszerűen képtelen voltam, eszembe jutottak márcsak a témáról is, a párhuzamot pedig könnyen megtaláltam. Már éppen szólásra nyitottam volna ajkaim, amikor Rita megszólalt, ajánlotta, hogy hívjuk ide a többieket is. Meglepetten néztem, ahogyan az öreg rászorított a kezemre, bizonyára fontos lehetett neki ez az egész, ahogyan nekem is fontos lett volna.
- Persze, de azért ne várakoztassuk soká a vendéget. Aki éppen itthon vagy a közelben van, jöjjön, ha szeretne. Végtére is, ahogy elnézem, ez az ügy az egész céhet érinti – néztem fel a mellettem álló lányra, megköszönve neki, hogy helyettem megírja a gyors üzeneteket, közben azokon gondolkozva, amit Detross idáig elmondott. Vártunk egy kicsit, hogy akit érdekel, az megérkezhessen, majd amikor már mindenki itt volt, aki ráért, elnézést kértem a várakoztatásért, majd intettem a jk-nak, hogy folytassa. Mondandóját közbevágás nélkül hallgattam végig, néhol hümmögve: cseppet sem tűnt könnyű feladatnak. Sőt. Ám ha utána akarunk járni, ennél többre lesz szükségünk, így a koordinátát nézegetve próbáltam összefoglalni magamban a kérdéseimet. Rita most is megelőzött, nagyjából rákérdezve arra, amit én is szerettem volna.
- Igen, ez fontos kérdés, talán a legfontosabb. Magáért a kincsekért fölöslegesnek érzem bemenni, de ha legyőzzük, ami odabent van, akkor ti is megszabadultok a bennetek rejlő „más”-tól? Egyéb esetben csak le kéne záratni azt a részt, de természetesen, ha valaki bent ragadt, vagy újra fiatalok lesztek, ha sikerrel járunk, úgy mindenképpen végig kell vinni a tornyokat – mutattam rá én is a lényegre, hiszen egyáltalán nem volt mindegy – Ja és mégvalami – folytattam gyorsan – Az előbb azt mondtad, hogy csak páran maradtatok életben a céhből, most pedig, hogy mindenki élve megúszta – ráncoltam a homlokom – Akkor mi az igazság?
Ami azt illeti, nekem se nagyon tetszett az ügy, de csak emiatt nem, az öreg össze-vissza beszélt, egyik mondatával hazudtolta meg a másikat. Az öregedést viszont elhittem neki, ugyanis egy eleve idős embernek aligha hiszem, hogy lett volna bármi motivációja megvenni a játékot és a NerveGeart. Bár, itt bármi megeshet. Végtére is, a japánokon kiigazodni sosem volt könnyű…

Amint újra egyedül maradtunk, Rita rögtön felvázolta az álláspontját, ám ő is arra a következtetésre jutott, hogy oda kéne menni.
- Egyetértek, ám én nem gondolom, hogy feltétlen csapda lenne. Mi célja lenne vele egy öregembernek? Ha meg nem öreg, hinnünk kell az öregedés folyamatának, kivéve, ha valakik megfenyegették, hogy tegye azt, amit ők akarnak, esetleg képességgel is. De egyelőre menjünk oda, szerintem. Ti mit gondoltok? – fordultam a többiek felé, és ha egy véleményen voltunk, legalább nagyjából, úgy fölálltam, és az ajtó felé indultam – Egy óra elég mindenkinek, ugye? Akkor egy óra múlva találkozunk a céhház ajtaja előtt – mondtam még, majd felmentem a szobámba, és összekészítettem a felszereléseket, potionokat és kristályokat. Akik nem voltak jelen a gyűlésen, azoknak írtam egy pm-et, hogy ők is jöjjenek a céhházhoz a megadott időben, megírtam nekik, hogy fontos és sürgős ügy, nem tűr halasztást. Mire mindennel készen voltam, Ai már vissza is írt, hogy nem tud jönni, amit nagyon sajnáltam, több okból is. Jó lett volna együtt küldetésezni, és mint tankra is nagy szükségünk lett volna rá, főleg a kettébontás miatt. Utóbbi elég agyalnivalót okozott, próbáltam a lehető legjobb felállást megszervezni, de nagyon nem tetszett, hogy ketté kell oszlanunk. Ez az én felelősségem volt, minden céhtag épsége, és hogy a fele csapattal mégcsak kommunikálni sem fogunk tudni… aggasztó volt, nem is kicsit.
Amint mindenki megérkezett, az újaknak elmondtam amit eddig tudtunk, majd együtt indultunk a koordináták felé. Csak akkor emeltem meg újra a hangom, amikor a kapuhoz értünk:
- Úgy hiszem, hogy még azelőtt el kéne dönteni, hogy hogyan legyen a két csapat, mielőtt belépünk. Odabent akármi várhat ránk, lehet, hogy nem lesz időnk a csónakok előtt megvitatni, ki melyikbe szálljon be – itt tartottam egy kis szünetet, majd folytattam – Gondolkoztam a dolgon, és én így gondolom a felállást: mindkét csapatba kell egy dps-tank, egy gyors dps karakter és egy tag, aki képes a gyógyításra. Az erőviszonyok kiegyenlítése miatt én és Szophie külön leszünk, hozzám Yuichi, Szophiehoz pedig Rita fog csatlakozni. Az én csapatomban leszünk négyen, Shizuval és Himével – néztem rá a lányokra, majd Szophiera is vetettem egy pillantást. Hime ugyan többet tud healelni, mint Ozi, de ez egy kockázatos küldetés lesz, így a csapatmunka érdekében inkább különszedtem Himét és Szophiet, biztos ami biztos – Ritáékhoz meg Ozi fog csatlakozni – fejeztem be, majd tekintetem körbefuttattam a céhtagokon, ha ellenvetések voltak, úgy most volt itt az idejük felszólalni. Bíztam benne, hogy mindenkinek jó lesz így, igyekeztem a tagok közötti kapcsolatokat is figyelembe venni, ám ez nem mindenhol volt lehetséges. Yuira éppen ezért néztem egy kicsit bocsánatkérően is, hogy nem lehet együtt Ritával, de valljuk be őszintén, mindkettőjüknek kevés volt az élete, és hiába voltak rettentő gyorsak, nem engedhettem meg, hogy felelőtlenül osszam szét a bandát. Hagytam, hadd gondolják át a dolgot, közben odamentem Ritához:
- Számítok rád, ami a másik csapat vezetését illeti – mosolyogtam rá, majd komolyodott meg a tekintetem – De kérlek óvatosan. Nem tudjuk, mi vár ránk, nem ronthatunk be csak úgy.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jan. 14 2014, 19:22

A tegnap reggeli termés több volt, no sebaj. Valami dézsmálja a bokrokat? Remélem egy játékos, ugyanis ez a hely már nem az enyém, hanem Ayani-é is. Eddig még csak őt vezettem ide, és mást már nem is fogok. Megsimítottam a bokor leveleit, miközben magam elé nézve belevesztem pillanatra az emlékek sokaságába. Mennyi minden nyújtott nekem ez a füves rét élelmen kívül. Végtelen kikapcsolódást és egy helyet, ahol bármikor lehetek.
Röpke órával később, viszont már zsebre dugott kézzel és jóízűen mosolyogva róttam kilométereim egyenesen a boltba. Mióta váltottam magasabb szintű poti készítésre, az égvilágon senki nem járt a boltban, persze rajtam kívül. Egy általános komorság bélyeget rám nyomott ugyan, de bírom a kiképzést, addig is van időm Chan boltjában lófrálni, és játszani ÁK-val meg a laboromban is tesztelgethetek. Eddig még vajmi kevesen látták, és ők is remélem tartják a szájukat, honnan jön az a sok jókedv elixír. Anatolenak, tudom bőségesen fellendítette az üzletét és azóta tágasabb helyet is nyitott. Nem gondoltam volna elsőre, hogy ennyire megtetszik másoknak és el tudja adni. Ugyanis sok a félre sikerült prototípus.. no sebaj majd egyszer. Bele is fogtam egy hosszasabb kísérletbe és elzárkóztam a külvilág elől.
*Puff.. majd törés hang* elpixeleződött egy fiola, ahogyan bevertem a fejem a szekrénybe és azzal levertem róla egy üvegcsét. Jobb szeretem, kívül tartani ezeket.. sok helyet foglalnak. Nocsak egy üzenet érkezett, néztem meg a ludas zajt, amit majd kiugrasztott bőrömből. Rita üzent és sürgős. A mesterem bajban lehet? ..előkaptam azonnal hazatérés kristályom és a Kezdetek városának főterén teremtem, majd az első utcán északnak futottam. Útközben kerülgettem a járókelőket, de szerencsére az idő nem is vonzott sok embert az utcákra. Berobogtam a palota kapuján és tovább indultam a Díszterem felé. Sűrű elnézéseket kérve értem be, de még nem voltak annyira sokan bent. Egy idős férfi fogta épp Hinari kezét.. ömm kicsit halkabban sikerült a megszólítás, mint elsőre vártam volna.
- Tiszteletem Uram, és sziasztok - több nem nagyon jutott ki a számon, még Mesterem felé sem, annyira meglepett, elég fura lánykérés lenne, és a férfi szája inkább lefelé görbül. Úgyhogy hallgattam és figyeltem, akik még megérkeztek közben nekik is köszöntem. Közben Hinari és Rita mellé sétáltam, Rita mellől várakoztam, hogy most ugyan mi fog történni.
Ahogy belekezdett az öreg hamarosan világosabb lett, miért is van itt. Kincsvadász csapata pórul járt, valamint mi az ami ott van és nem beszélhet róla, vagy nem akar..
Mire elmondta a történetet, ami vele megesett, bennem is fogalmazódott meg kérdés, azonban Rita gyorsabban lereagálta, valami hasonlót is akartam. Azután Hinari is kérdezett, ez sem az volt még, ami igazán érdekelt volna. Ami azt illeti, az ő kérdéseik sokkalta fontosabbak voltak.
- Azonban - egy pillanatra felhagytam a beszéddel, majdnem a gondolatom csúszott ki számon. A hirtelen kényelmetlenséget leküzdve próbáltam akadozva kérdezni - Miért menjünk csapatban, ha magunkon kívül nem bízhatunk másban? - ez így nem jó, az átvitt értelmét értem, hogy csak a csapat tagjairól tudok és addig a többiek akár meg is halhattak, de ez nem opció.. senki halála - veszélyesek lehetünk egymásra csapaton belül? .. Mert akkor.. jobb volna két főnek mennie csak és kipucolni a kazamatát - mire kimondtam, meg is bántam - jó magam vállalnám az egyik tornyot - ez azért kicsit hamiskás, de legalább megpróbálnám, a hirtelen felvázolt problémák alapján kevesebb, mint nyolc százalék esélyem volna végig vinni. Azonban ezen az arányon tudok javítani, pár üvegcsével.. Megvan ez lenne a tervem.

Mikor elsétált az öreg, Mesterem véleményével egyet kellett értsek és tudtam, hogy a felvetésem, hogy két ember megy az nincs a lehetőségek között. Milyen veszélyekkel lehetek társaimra? Hirtelen eszembe jutott a düh, ami átjárt a csuklyás ellen és az, hogy az első mérkőzésen a tornán. le akartam... Összeszorítottam a szemem és kimostam fejemből a butaságokat. Pontosan ezek okoznak majd bennem mentális gyengeséget, ahogy a testem fájdalommentes, a szívemnek is annak kell lennie, erre a kalandra, máskülönben tényleg veszélyes lehetek társaimra. Hinari szavai is érdekesen hangoztak. - Erre nem is gondoltam, hogy valaki ilyet tenne, és így terelne minket csapdába - mondtam magam elé mélységeket képzelve. Azt tudom, hogy az ember, amennyire képes a jóra, legalább annyira a rosszra is. Hisz már sejtem, az én kardom is ez alapján működik, tehetek jót, vagy rosszat, mást ad a kardom. - Igazat adok az öregnek, szerintem nem hazudott. Azonban valamit elhallgat, valami nagyon rossz történt vele odabent. Hinari - fordultam felé kicsit - én is veletek tartanék, és nem a kincs érdekel, hanem az a valami - ha rossz és jóvá lehet tenni, akkor megpróbálom, tettem hozzá magamban.
Egy óra múltán is ott ültem a bejárat környékén, amikorra megindultunk. Nem volt hallgatag a társaság odaúton, szinte sorról sorra próbáltam én is kitalálni, mi lehet a toronyban. Amiről viszont mélyen hallgattam, fogalmam sincs hogyan fogom bírni, bárki is lesz a másik csapatban.. és neki a nevének szürkeségét és elérhetetlenségét. Ezzel a helyzetben kell megbirkózzak és a legfontosabb, nem szabad pánikolnom, hogy ők már vesztettek és bent ragadtunk és.. ezt.
Mikor Hinari felosztotta a csapatot szomorúan tekintettem magam elé, de egyet kellett értsek döntésével. Mesterem és én nem lehetünk egy csapatban, külön-külön is erősek vagyunk és persze, így legalább.. mosolyodtam el hirtelen.
- Rita! Mikor kijövünk, mondd el mennyi szörnyet vágtál le! Én is befogok róla számolni ám! - kiáltottam a túloldalra, mielőtt még besétáltunk volna a kapun. Ránéztem a lányokra és sokkal jobban éreztem magam. Egyedül.. vagy velük.. velük. Mindig velük. Boldogan vártam a pillanatot, hogy behatoljunk a toronyba, mert tudtam, Rita kihozza a csapatot és elfogja mondani, mennyit vágott le a szörnyek közül és én is!

by **Szophie** Kedd Jan. 14 2014, 22:38

Szememet végighordoztam a tájon, ámbár nem láthattam mást , csak a mindent beborító tejfehér ködöt, és a tűzpiros téglákból emelt falat magam mellett. Kifújtam a levegőt, és a pára, mint dohányfüst szállt a magasba. Jólesett a hideg kő a hátam mögött, ahogy a falnak dőlve ücsörögtem egymagam. Persze Vezér is ott volt valahol a közelben, de a köd nem engedte láttatni alakját. Olyan érzés volt, mintha tényleg egyedül lennék, az egyetlen élőlény a nyagyvilágban. Önkéntelenül is azonosultal azon a napon a klónommal. Tudtam, értette,m a gondolatait. Ám míg ott tényleg egyedül maradtam, most saját magam kerestem a magányt. Nem akartam Szophie lenni. Nem akartam az a lány lenni, aki túlélte. És itt most csak egy valaki voltam, egy ismeretlen a köd rejtekében.
"A magányos győztes.." Ezt mondta nekem az az ember, miközben tiszteletemre poharat emelt. Én nem kértem, hogy tegye, tegyék. És mégis, ünnepeltek. Arra voltak büszkék, hogy csak én maradtam, arra ösztönöztek, hogy dicsőségnek vegyem, hogy a többiek meghaltak. Az emberi gonoszság határtalan..
Nem azon törtem a fejem én akkor, hogy szurkoljak magamnak, avagy másnak. Csak egy kérdés járt a fejemben: Miért?
Miért nem jöttek oda hozzám? És miért nem mentem oda hozzájuk? És mégis.. magányosan hogyan voltam képes akármire is? Hogy nyerhettem egyedül?
Meg kell valljam, a játék kezdete óta bennem volt a gondolat, hogy a kinti hatalmam nélkül csak egy senki vagyok, és mint olyan, egyedül képtelen vagyok boldogulni. Ha más nemis, a farkasom mindig velem volt. És most.. Pont egy ilyen játéknak kellett rádöbbentenie, hogy nincs szükségem társakra? És pont most, amikor olyan barátokat szereztem már, akiktől képtelen vagyok elválni?
Mégis szükségem van rájuk! Hogy elmondhassam, ha valami bánt, hogy felsegítsenek, ha a porba esek, hogy egyszerűen legyenek.. Többé semmi nem lesz olyan, mint a Nerve Gear elött. Nem leszek egyedül. Nincs szükségem rájuk a céljaimhoz, de mégis megtartom őket. És hogy miért? Mert ember vagyok. Mert kinyitottam a lelkem valakinek egy bizonyos napon, csokit kortyolgatva. És azóta tudom, nem élet az élet bezárva
De magányra szükségem van. Nem volt az igazi az eddigi élet, amikor minden percben függeni akartam valakitől. Szeretek egyedül lenni, mégha ez nem is látszik. Voltaképp nem is vagyok - voltam - soha társaságközpontú személy. Szeretem amikor csak a saját lélegzetem és szívverésem ütemét hallom. És szeretem ezt a csodálatos, átláthatatlan ködöt, mely elrejt a világ elől, hogy csak a gondolataim találhassanak rám.

Nem tudom, mikor történt, vagy mi. Csak azt vettem észre, hogy lépteim a márványköveken egyenletes visszhango vernek. Mégis, tudtam, hova tartok. Valahol felfogtam, mit kell tennem, habár leginkább a tudatalattim vezérel. És most, hogy visszaszálltam a földre gondolatban is, elképedve bámultam az öreg bácsira, meg a dekoltásomon nyugvó Falatra, a mellettem hetykén ácsorgó Vezérre, Ritára, és céhvezéremre.
Csendesen emésztgettem a hallottakat.
- Vajon mi is megöregszünk, ha oda bemegyünk? - semmi kedvem nem volt a ráncos, életbe fáradt önmagamat megismerni. És a gondolat is zavart, hogy egymás ellen fordítanak minket. Újra. Ugyanez vol akkor is. Csak egy győzhet.. Ennyi elég volt mindehhez. Az akaratom gyenge, tudom. Könnyen befolyásolható vagyok. Nem akarom bántani őket, a barátaimat. De fel kell készülni rá, hogy fogom. Hisz magányos győztes vagyok..
Bólintottam a csapatfelosztásra, habár újra csak fogalmam sem volt, hol és mivel töltöttem az elmúlt órát. Úgy tűnik, visszatér lassacskán a külvilági önmagam, ki a lényegtelen dolgokkal telt perceket csak úgy elfelejti. Ozirisz mellé húzódtam, majd kis fülpirulással szorosan magamhoz is öleltem.
- Akármit is teszek majd, ha az rossz, hidd el, nem direkt akarom majd. - suttogtam, mint egy előre mentve magam. Ezután Ritához léptem, és a kezem nyújtottam neki.
- Örülök, hogy te vezetsz majd. Bízom benned, hisz annyiszor segítettél. - majd elérzékenyülve hozzátettem. - Köszönöm. - az első küldetésem, a gyűlés Lewis halála után, a viadal.. Nem volt hozzám sok köze, ő mégis összekapart engem. Azóta felnézek rá. Máshogy, mint Hinarira, máshogy, mint annak idején anyámra. Úgy, mint egy önzetlen barátra.
Barát.. Mennyi ilyenem lett hirtelen.
- Győzni fogunk! - jelentettem ki, ahogy a csónakhoz léptem. Igen, mert ez egy játék. Játékokban pedig sosem vesztek!

by **Aoi Shizuka** Szomb. Jan. 18 2014, 15:56

- Futok! Rohanok! Megnézem mi van ott! - kiáltotta el magát Aoi, Rita levelét elolvasva, s bár senki sem volt a közelben aki hallhatta volna.
Végigsprintelt a folyosókon és hármasával szedte a lépcsőket, zihálva tépte fel az ajtót, s bár levegőt alig kapott, azért még ennyit kinyögött mielött leroskadt volna a legközelebbi székre:
- Egyik lábam itt a máááásik meg ott! Kifulladok!
S ahogy kifújta magát, szétnézvén a terembe gyűlteken, pislogva bámult az idegen szerzetre. Egy öregember ült közöttük, s mint, hogy az njkák nem nagyon mászkálnak el a kijelölt helyükről messzire, érdeklődve figyelte mit fog mondani a látogató, felhagyva minden szeleburdisággal, ami a szobájából idáig röpítette.
Szörnyülködve hallgatta a férfi beszámolóját, s amikor felötlött a dolog, hogy ők maguk is megvénülhetnek, ha amazok segítségére bemerészkednek a tornyok útvesztőibe, elképzelte magát megrogyott hátú nagymamaként. Még az egyik hajtincsét is az ujjai között morzsolta: próbálta elképzelni, milyen lenne megőszülve.
Aztán csak kapkodta a fejét a többiek egymást követő szavai hallatán, s egészen az lett az érzése mintha csak a Elrond Tanácsán ülne a Gyűrűk Urában, de nem volt itt semmiféle gyűrű, sem Boromir, vagy Gandalf ezúttal.
Volt azonban helyette egy nagyon veszélyes küldetés, ami talán épp olyan végzetesnek bizonyulhat, mint az öreg és csapat számára
Egy csomó kérdése támadt a vendéget hallgatva, a többiek azonban megelőzték, s minden kérdést feltettek ami nyugtalanította, így hát csendesen hallgatott, mintha ott se lenne, csak akkor szólalt meg ismét, mikor a céhvezér felosztotta őket két csapatba:
Hirtelen felállva, még a széke is hátrasiklott, ahogy eltökélt arccal az asztalra csapta az időközben előhalászott íját:
- Vedd az íjam Hinari-dono! És az orvosságaim is készen fognak állni, hogy a csapatunk segítségére legyen!

by **Yurihime** Kedd Jan. 21 2014, 00:11

Az egy óra eltelt, jómagam pedig teljes felszerelésben, felkészülten jelentem meg a céhház előtt, ahogy Hinari-sama kérte. Szörnyen restelltem, de nem sok mindent tudtam hozzátenni a megbeszéléshez, nem sok mindent értettem abból, amit a többiek magyaráztak. Vannak még olyan dolgok, amiket ilyen hosszú idő után sem láttam át teljesen, az én szememben csupán egy aggódó, idős úr kért segítséget, mert szörnyű bajba került, és én örömmel vállalkoztam volna rá, hogy segítséget nyújtsak a számára. Hiszen a hősök segítenek a bajba jutottakon, akármi is legyen az ára, és bár én nem szerettem volna hős lenni, de szívemen viseltem azoknak a sorsát, akiket balszerencse sújtott. Éppen ezért nem is értettem, hogy miért fogadták olyan gyanakvóan néhányan a kérést, ám nem szerettem volna beleszólni, vagy magamra haragítani őket, hiszen tisztában voltam vele, hogy nem látom a teljes képet magam előtt, és talán elferdítve jutottak el hozzám a szavak. Ám a lényeg az volt, hogy így vagy úgy, de mégis segítségére indulunk a bácsinak, szerény személyem pedig nagy elánnal fogom belevetni magam a teendők sűrűjébe, hogy hasznosnak bizonyuljak! ^.^
- Watashi wa gambarimasu, Hinari-sama! - mosolyogtam magabiztosan és eltökélten, lelkesen pillantva csapattársaimra. Roppantul örültem neki, hogy Hinari-sama és Shizuka-sama mellett maradhatok, illetve Yuichi-sama is szimpatikus fiatalember volt számomra, ugyanakkor azt egy kicsit sajnáltam, hogy Szophie-samára most nem vigyázhatok. Rita-sama mellett azonban nem kell miatta sem aggódnom, tudtam, hogy jó kezekben van ^.^
- Anou... elnézést kérek az önző kérésemért, de megengedik, hogy saját épségem árán is vigyázzak Shizuka-samára? - kérdeztem kissé félénken Hinari-samára és az íjász kisasszonyra pillantva, hogy mit szólnak hozzá. Úgy éreztem felelősséggel tartozom iránta, és mivel ő sebezhető távolsági harcos, szüksége volt arra, hogy valaki ügyeljen az épségére. Jómagam pedig szívesen vállalkoztam volna erre a feladatra! >.<

by **Ozirisz** Kedd Jan. 21 2014, 02:01

Csip-csip... - mi az ördög?
Csip-csip... - az ébresztő...
Csip-csip... - nyúlok az ébresztőóra felé, ami koppanva hullt le a padlóra...
Csip-csip... - biztos bebugolt...
Csip-csip... - nyitom ki a csipás szemeimet... Jéé, egy üzenet! - kiáltottam fel meglepetten. Kómásan, nagy nehezen eltaláltam a megnyitás gombot, majd hol a bal, hol a jobb szemem dörgölve olvastam.
Hmm... Sürgős, kivizsgálnivaló ügy. - mondtam magam elé. Magamra öltöttem a harci felszerelésem, és megindultam lefele a fogadó lépcsőjén. Gyorsan legurítottam egy kávét. Bár a boot-szekvenciám betöltésében nem igazán segített, de legalább magamhoz tértem. Ki ne térne magához, ha álmosan legurít egy forró kávét... De az még mindig jobb, mint a pörköltös fagyi...
Futólépésben elindultam a JL palota felé, a reggeli bemelegítés legalább meglesz, meg a csípős januári szél legalább kompenzálja a forró kávé utáni kellemetlenségeket.
Betoppanok, a céh színe-java már benn is van, és egy öregúr is.
Szép jó reggelt mindenkinek,elnézést a késésért, jöttem ahogy tudtam - mondtam kissé zavarban a mondandómat. Az öregúr épp a tényállást magyarázta, miszerint a céhe bajba jutott, és az említett tornyokat is ki kell tisztítani.
A torony kitisztítása a közös érdekünk, és mindenki érdeke is. Nem hagyhatjuk, hogy más, akár gyengébb játékosok is betévedjenek oda, és csapdába essenek. Az erősebb játékosok meg... hát, ha tényleg mindenkit megváltoztat a torony, és nem jó irányba, akkor ki tudja, mivé válna például egy piros céh, ha betéved, majd kijut... Ha a jó embereket ennyire megviseli, akkor a gonoszok valószínűleg még gonoszabbak lesznek... - fejtettem ki a véleményem a feladatunkról.
Öregedés... Elméletileg lehetséges, hogy akik benn rekednek, egyetlen nap alatt éveket élnek le odabenn. Az emberi tudat és a gondolatok gyorsabbak, mint a fizikai test, és idebenn minden csupán az elménkben történik. Nem tartom kizártnak emiatt azt sem, hogy odakinn csak napok telnek el, elméletileg lehetséges, bár nem valószínű. A gyors öregedésre viszont más elgondolásom nincs, de majd kiderül, hogy mi az igazság... - tettem hozzá, talán kicsit okoskodóan ugyan, de a több nézőpont vagy több elgondolás hátha jól jön.
Kétfelé oszlani... nem jó ötlet, határozottan nem jó... A másik csapatot szürkén látjuk, mintha kilépett volna? Nee... ez már nagyon is ismerős... A kataklizma... Azon a végzetes napon is ezt a jelenséget tapasztaltam - mondtam magam elé, már-már elcsukló hangon.
A leszürkülés a barátlistán és a céhtagok listáján és a térképről eltűnés és az üzenetek blokkolása egészen biztos? - kérdeztem vissza gyorsan, az öregúr megerősítésére várva. Lehet, hogy csak rosszul hallottam, de ha nem...
Vajon Ai Hane is ebbe a kazamatába tévedt? Nem, az nem lehet... Ahhoz nem volt elég magas a szintje... Vagy csak eltitkolta előlem? "Erős vagyok, nem kell megvédeni, nem kell félteni..." csengtek a szavai a fülemben, és mintha kést forgatnának a szívemben. Mégsem a szokásos vadászmezőre ment néhai szerelmem azon a baljós hajnalon? Minden bizonnyal nem. Őt, és Himekot nem gyűri le néhány vaddisznó, vagy vérnyúl... Mégis abba a kazamatába ment szegénykém, mert erősödni akart, és legyűrte az a nem evilági erő, ami lakozza azt az átkozott helyet? Bekerült egy időtorzulásba, és az ott eltöltött évtizedek miatt halt meg? Vagy az őrület? Szegény lány meddig várhatta, amíg érte megyek és kihozom onnan? Meddig várhatott rám egyedül, és hiába? Őt ismerve végig hitt benne, hogy kiszabadítom, és... és én nem tudtam megmenteni. A halála így, vagy úgy, de a lelkemen szárad, nem mentség, hogy túl magas szinten van a kazamata. És ezzel együtt kell, hogy éljek... Egy könnycsepp gurult le arcomon, annak ellenére, hogy minden erőmmel igyekeztem magamba fojtani a bánatot, a szomorúságot, és a bűntudatot, amik most ismét eluralkodtak rajtam...

Lehajtott fejjel álltam a fal mellett, fél füllel figyeltem a taktikai dolgokra, de az elmémben sok-sok kérdés cikázott szüntelenül.
Majd arra tértem magamhoz, hogy Szophie ölelget. Bocsi, csak elgondolkoztam - mondtam neki.
A csapatfelosztásnak örültem, főleg Szophienak. Ritát is talán sikerül jobban megismernem, mert még alig-alig ismerem a céhtagok nagy részét. De idővel talán majd változik. RenAit hiányolom, minden bizonnyal egy elhúzódó küldetés miatt nem tudott jönni. Vagy csak elijesztettem? Á, annyira azért csak nem vagyok már félelmetes a számára, hisz karácsonykor se menekült el, ahogy meglátott. Sőt, még ajándékot is kaptam tőle. Küldetés, biztos... Nekünk is itt a küldetés, és hát végig kell vinnünk a kazamatát. De valahogy baljós előérzetem van ezzel a nem evilági dologgal...
Mindenki legyen nagyon, de nagyon óvatos, veszélyesebb a hely, mint ahogy gondoljuk. Számunkra felfoghatatlan dolgok lehetnek a kazamata mélyén, és ne becsülje alá senki! - mondtam a céhtársaimnak, figyelmeztetve őket. Nem szeretném, ha bárki is odaveszne, ugyanakkor mindenki érdeke
, hogy az az átkozott hely eltűnjön Aincradból. Sokakat megölhet, és még többeket tönkretehet az a hely, és mint a JL tagja, nem hagyhatom, hogy ez, ami az öregúr céhével megtörtént, vagy lehet, hogy Ai Hane-el is, bárki mással újra megtörténjen.
Aztán az indulásig még egyszer újra leellenőriztem a harci felszerelésem, és annak állapotát, majd egy üzenetet kezdtem el pötyögni Judynak. Nem szeretném, hogy aggódjon értem, főleg, ha meglátja, hogy eltűntem a radarról. Nem szeretném, ha esetleg miattam hülyeséget csinálna...

Spoiler:

Majd elküldtem az üzenetet kedvesemnek. Nem megijeszteni szándékoztam vele, épp ellenkezőleg, megnyugtatni, és hogy tudja, hogy minden rendben velem. Ha nem tenném meg, akkor ha épp észrevenné, hogy nem mutat a térkép, biztos aggódna. Legalább tudjon róla, hogy minden rendben lesz, még akkor is, ha nem. Nem szándékozom meghalni a küldetésen, ám ha a torony több vért követel, akkor inkább engem vigyen, mint bárki mást. Arról, hogy a céhtársaim tartanak velem csak ráadás, hogy miért nem hagyhatom őket meghalni. Rengeteget segítettek rajtam, a nehéz időszakomban is a közelemben voltak, hála nekik végre volt egy igazi karácsonyom, amire a kinti életem folyamán nem volt példa. Sokat tettek értem, én pedig nem tudtam hogy viszonozni ezt a sok jót, még a mai napig sem...

by **RenAi** Kedd Jan. 21 2014, 20:55

Act.2

Detros-san türelmesen várt míg mindenki megérkezett, majd ha jelt kapott hogy kezdheti, bele is kezdet a történetébe. Látta hogy akadnak akik kétkedéssel és gyanakvással fogadják a kérését, és valahol mindezt meg is érti. A vörös hajú lány főleg, aki eddig még nem mutatkozott be neki, de egy pillantással felvette vele a kontaktust és válaszolt is a kérdésére.
- Haszon?... A kincsek… vagy nem tudom… azt hiszem… vagyis abban reménykedem hogy sikerül kitisztítani… vagy hasonló.. remélem hogy visszanyerhetem az eredeti formám. – Felelte, néha, néha elhallgatva, láthatóan megpróbálta összeszedni a gondolatait.
- Tudom önzőség ezt kérni… de nem csak én jártam hasonlókép. A többi társam is mind megjárta… talán így… visszakaphatnám őket is. – Fejtette ki bővebben. Majd Hinari a céhvezér kérdezett vissza, nem tetszett neki az öreg történetében egy elejtett mondat, így hát azt is megmagyarázta, bár kissé ingerültebben… úgy látszott rosszul esik az Detros-nak ez a felfújt gyanakvás.
- Nézz rám! Nézz rám és mond meg mit látsz! – Hangja egyre emelkedett nem kiabált kifejezetten, de jól hallhatóan kivehető volt belőle tehetetlenség érzete. Miközben beszélt közelebb hajolt az asztalhoz, így közvetlen Hinari szemébe tudott nézni, melyben a lány és a lány szemében az öregember tükröződhetett vissza.
- Egy öregembert nem?... Egy megkeseredett, fáradt, reményt vesztett öregembert. Ezt látod… hetek óta én is ha a tükörbe nézek… és nem tudom elhinni mert... mert - Halkult el. Majd ismét felcsattant.
- Egyszerűen nem ez vagyok! – Felállt a helyéről, az asztalra csapott és közvetlen bele hajolt Hinari arcába. Ha végig követtétek az eseményeket, akkor bizony feltűnhetett valami, még hacsak a másodperc egy töredékére is. A férfi egy pillanatra teljesen vibrálva megfiatalodott…de ezt ő saját magán nem vette észre, sőt közületek is csak kevesen, azok akiket a gyanakvás nem vakít el teljesen… Bár ha gyanús elemeket keresel akkor talán ettől csak méginább gyanakvó érzetet kelthet egyesekben...
- Egy fiatal tizenkilenc éves srác vagyok, valószínűleg nem sokkal idősebb nálad… előttem még ott kéne hogy álljon az élet előttem. A csajok, a kalandok, a buli és egy teljes élet amit fel kell építenem. – Látszólag felidegesítette magát.
- De így hogy most így nézek ki… nem hiszem hogy bárhova is kellenék… hogy lenne olyan nő aki belém tudna szeretni, és hogy sokáig húzhatnám így Aincardban élve… a céhekbe fiatal jóvágású fiatalok kellenek, nem pedig megfáradt vénemberek… Csapat és igazi ismerősök nélkül viszont nincs esélyem. Én rontottam el, így nekem is kell helyrehoznom! Én fedeztem fel a kazamatát, én rángattam oda a társaimat, és most mindenki miattam… miattam… - Már a helyén ülvelehajtott fejjel, görnyedve fogta a fejét, és látszólag zokogni kezdett, de nem sokáig. Hamar össze szedte magát, és higgadtan folytatta.
- És még egy érv: Fogalmam sincs hogy kint vajon hatással volt-e ez a testemre. De bele gondolva is szörnyű hogy ha tényleg a kinti testem is megöregedett, és netán nem bírja már el a testem a Nerwe Gear általi megerőltetést, amit az agyamra tesz… ki tudja.. talán bármelyik másodpercben elpixeleződhetek… - Folytatta halkan, az utolsó szavakat csöndben, szinte csak tátogva. De tudja hogy nem kesereghet, kíváncsian várta a többi kérdést, álláspontot, véleményt hogy választ adhasson rá, igazából örül hogy ténylegesen végighallgatjátok. A fiú aki leginkább egy szamurájhoz hasonlított összefogott hajával, egy érdekes feltevést tett fel, látszólag elgondolkodtatta Detros-samat a felvetése, majd válaszolt.
- Egy dolgot megtanultam. A sorsunkat magunk válasszuk, és én voltam az aki rosszul döntött. – Ha kielégítő a válasz ha nem, nem firktatta tovább a dolgot, még akkor sem ha Yuichi nem hagyta annyiban. Szophie kérdésére nem válaszolt. Talán szándékosan… Majd remegő kézzel, és felcsillanó szemekkel vette tudomásul hogy akad aki a veszély ellenére is segítene neki, és akad aki tovább lát a saját és csapata sorsánál, aki Aincard világának a terhét hordozza magán. Így kissé fellelkesülve, felszólal.
- Túl sokat nem tudok mondani, senki sem halt meg, ha attól félsz… de mindenkiben mély nyomot hagyott. – Ezt szánta válasznak Oz kérdésére.
- Érzem hogy nem bíztok bennem, amit teljességgel meg is tudok érteni, de talán be tudom bizonyítani az igazam mégpedig azzal hogy veletek tartok ha igénylitek egy ilyen vénember segítségét. – Amint elhangzott ez a mondat, a bejárati ajtó kicsattant és a földön meglepő gyorsasággal egy kígyó csúszott fel az asztalra, onnan a pasas nyakába. Majd felé fordulva megszólalt:
- Kissszárt.. hogy én még egysszer oda menje-sssz~ - Jelentette ki fura akcentusával, de az öreg csupán kezével végig simított rajta, és eltolta az útból, hogy láthassa Hinari és társai miként reagálnak az ajánlatra.
- Megvessszél? Mi van ha még idősszebb lessszel? Akkor eltünssz vagy meghallsssz~-
[color:cdd7=##cb8230]- Ne aggódj, nem hagylak magadra, keresek neked egy gondos és erős gazdit, aki a gondodat viselheti. – Magyarázkodott a kígyójának.
- Nem erről van sssszó~ - Detross felsóhajtott, meg fogta a kígyóját a grabancánál (Már ha van neki olyan ._.) majd maga elé emelte, és ismételten megszólalt.
- Nem kell féltened, egyszer hibáztam. Többször nem fogok. És még valami. – Fordult oda a csapathoz.
- Nektek sem árt ha van valaki, aki legalább félig ismeri azt a kazamatát. Mindent nem tudhatok, sokszor azt sem láttam mi is történt… - De szeretném ezt helyre hozni.
- Ohh, igen, valamelyikőtök felhozta hogy akár le is lehetne zárni… ez így van. De nem gondolod hogy ha valami le van zárva azt a nagyokos játékosok akik azt hiszik övék a világ, képesek és feltörik? Azt hiszem csak az jelenthet végleges megoldást, végig visszük és megfejtjük mi is van ott valójában…- Fejezte be, majd elköszönt és elsétált.
- Gondoljátok át alaposan, és ha arra jutnátok hogy segíthetek és hogy kellek akkor Hinari rám tud írni, hogy hol és mikor találkozzunk. – Majd kilépet az ajtón, nyakában a petjével.

Megérkeztek a megbeszélt időben a megbeszélt helyre, ha hívtátok, Detross is megjelent.
A barlang száján belépve, teljesen más világot kaptok.

[Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:.. 9cq8

Könnyedén hihetitek azt hogy a SaO tervezői, cannabis ültetvényt tart hátul a kertben. Nem tudom kiben fog csodálatot, kiben pedig groteszk képet alkotni a látvány, melyet ha megfigyeltek a levegőben bálnák és halacskák úszkálnak, míg a víz homályában fecskék és madarak repkednek. És ami talán a legfontosabb, hogy csak akármerre néztek csupán egy tornyot láttok.
De sokáig nem marad időtök nézelődni, mert a közeli tavon megjelenik két csónak. Láthatóan egy csónakba csak négy ember fér el. Így kénytelenek vagyok a megbeszéltek alapján választani, sőt akad akinek ez nem is jelent gondot és már bele is huppant. Bátor kalandozó hölgyemény =P
Ha mindenki beszállt, a vizi járművek szépen lassan elindulnak, néha-néha kissé meginognak, de nem vészesen. Pár perc elteltével meg is érkeztek a bejárathoz, az a csónak ami hamarabb indult el, tehát hamarabb telt meg, az a bejáratnál egyszer csak eltűnt, ha megnézitek már nem világítanak barát és/vagy céhlistán, olyan mintha offline-k lennének. Majd a második csapat is követi őket.

Hinari csapata:

Belépve semmi furcsát nem tapasztalhattok, csigalépcső vezet felfelé… semmi különös, egészen addig amíg valakinek eszébe nem jut felfele pislantani. Amire talán az ad okot, hogy egy-egy vízcsepp aláhull a talajra néha-néha.
Felpillantva láthattátok, hogy a nincs plafon, csupán víz… mint amikor egy poharat fejjel lefelé fordítanak, de a víz mégis az alján marad. Elgondolkodhattok rajta hogy ez most, mégis hogy?... De sok időtök nem marad rá, mivel a vízen hamarosan előlubickol egy lány. Gondolhatnátok, hogy sellő, de jobban megnézve láthatjátok hogy lábai vannak de mégsem emberi.
A lány egy npc humanoid-medúza volt. Akinek komoly arca, kíváncsi mosolyra húzódott, amint megpillantott titeket.
- Sziasztok. – Szólalt meg, bár a szája nem mozgott, de a hangját mely mézédesen csilingelt mégis hallhattátok.
- Ha a víz jelent akadályt, abban tudok segíteni. – Folytatta. Ugye vissza fordulhattok, még talán kienged a kazamata, de ha már itt vagytok… jobban jártok ha inkább az előre menetelen gondolkodtok. Persze akadékoskodhattok, hogy a vízben megfulladtok és ez így is van… nem tudhatjátok, mégis mennyi részt lep el a víz, így az sem hogy kibírnátok-e annyi élettel, amitek van, pluszba fogyaszthattok ugyan potiont.. de megérné?...főleg hogy ez még csak a dungeon kezdete. Ha vitatkoztok, vagy ha érdeklődéssel figyelitek a kis lény közeledtét, akkor is folytatja.
- Nem kell félnetek, tudtok a víz alatt lélegezni. – Mondta, majd négy darab fej méretű medúza jelent meg körülötte.
- A kis barátaim szívesen segítenek nektek. – Mondta, majd levegőt vett, vissza tartotta és a magasból kihajolva a vízből átnyújtott egyet-egyet. Ha elfogadtátok, észrevehettétek, hogy van menüje és benne egy leírás mely így hangzott:

Medúza Süveg:

Miután eldöntöttétek vállaljátok-e, a kis hölgyemény csendben kísér titeket utatokon. Ti csakis a lépcsőn közlekedve haladhattok, ha kiléptek a szélére vagy megcsúsztok, érzitek a víz súlyát, ami taszít titeket egyre lentebb, vagyis visszább. A medúzalány nem épp szószátyár, de vígan ficánkol mellettetek. Rá nem vonatkozik a vízi gravitáció/nyomás szabály valamiért. Utatok akadálytalanul halad tovább, bár van egy fucsa érzés bennetek...valaki figyel, valaki követ titeket... de ha visszáb is mentek megnézni mi az nem láttok és/vagy találtok semmit.

(A mínusz pontokat úgy játsszátok ki, hogy lassabbak és fáradékonyabbak vagytok.)

Rita csapata:

Nektek sincs sokkal egyszerűbb dolgotok, még ha más szituációba is kerültök.
Amint beléptek, semmi gyanús nem történik, azon kívül hogy a talajból esőcseppek, esetleg ököl nagyságú vízcseppek nyerődnek ki, és kezdenek lassan felszállni a sötétségbe, mivel az épület tetejét nem látjátok.
Ezen kívül nem történik semmi gyanús, egészen addig amíg fel nem léptek az első lépcsőfokra, ott ugyanis „megfordul veletek” a világ. Szó szerint. (Ha leléptek visszafordul. Azoknak akik nem próbálták ki ez fel sem tűnik. Normálisan látnak mindent, egészen addig amíg egyenként be nem csatlakoztok, és szépen lassan mindenki megtapasztalja.) Ti fejjel lefelé csüngtök, és így haladhattok tovább, vigyázzatok, ki ne huppanjon valami a táskátokból, le ne essen a fegyveretek, mivel úgy néz ki a lábatokra hat a gravitáció. De pl. a hajatok már lefelé vagy inkább felfelé? lóg. És lányok a szoknyára is vigyázni ám, ugyanis a gravitáció vonzása alól az sem kivétel. xP

Így haladtok egy ideig, a csigalépcsőn felfele? Netán lefele?... Nem tudni pontosan, de lehet nem is lényeges. Azon kapjátok magatok, hogy az eddig kőből épült falat bevonja valami jég… vagy netán kristály… hidegnek nem érzitek, de ha végig húzzátok rajta a kezeteket, akkor nyirkos és csúszós tapintást tapasztalhattok.
Eleinte nem tűnik úgy hogy bármi furcsa is lenne benne, mígnem kezd egyre vastagodni, és tükörsimább és élesebb képet adni magatokról. Ha a visszatükröződő képben, szembe néztek önmagatokkal, akkor a képmásotok elhalványul és bizonyos emlékképek jelennek meg a másotok helyett. Ezek lehetnek szomorú vagy épp boldog pillanatok, kapcsolódhat ehhez vagy épp a kinti világhoz. Rátok van bízva. De azt se felejtsétek el hogy ezeket az emlékfoszlányokat a többiek is látják.

Szóval mutasd meg magad! Meséld el milyen voltál, és hogy kik is voltak neked igazán fontosak. o/

Még valami: Nyugtalanság fog el titeket, mindannyian érzitek hogy valaki vagy netán valami követ és figyel titeket. Hiába csináltok bármit, kukkantotok hátra, vagy épp sétáltok vissza... nem találtok semmit és senkit.

Off: Hajjaj srácok, vért izzadtam mire minden kérdésre válaszoltam... legalábbis nagyjából ._. Nos, korántsem gondoltam volna hogy ekkora fantáziával rendelkeztek, sokat nevettem és somolyogtam mikor olvastam a postotokat. Édes volt látni hogy páran mennyire vakvágányra tudnak evezni, míg már akadt aki kapiskálja a lényege. De tény egyenlőre még nem értek fel az Ági/Ai-logikához hihiii ;3 De még van remény Razz

Az egyik fontos dolog amit változtatok az a határidő. Sokallom az 5 napot, és kaptam is visszajelzést erre hogy nem vagyok egyedül. Lecsökkentem 3 napra, mivel körülbelül az fog jelenteni 5 napot. Nem bántás, és semmi rosszindulat, nagyon örültem hogy az első kör ennyi idő alatt lefutott, köszönöm srácok! De mint mindenki tudja és azt hiszem pont nektek nem kell beszámolót tartanom arról hogy a küldik belassulnak, elsőnek szinte összes elős pár kör gyors, majd veszít némi kitartás pontot. Szóval ez vezetett arra a gonosz tettemre hogy csökkentsek, gome minna. ;3 De talán enyhíthetem a dolgokat azzal, hogy becsatolok egy theme-songot. Hogy könnyebb legyen a postolás! o/ Katt ;3

by **Rita Hanami** Szer. Jan. 22 2014, 12:56

Mindenkinek megvolt a maga véleménye az öreg meséjéről, Ozirisz reakciója aggasztott a legjobban. A fiúra néztem, de egyenlőre nem tettem szóvá, ennek nem most van itt az ideje. Yuichi ötlete kicsit meglepett, ezt talán még ő sem gondolhatta komolyan.
- Talán lenne esélye egy-egy főnek ha tudnánk mi vár ránk odabent. – Kezdtem ellenérveket felhozni. – Azonban fogalmunk sincs pontosan mire is számítsunk, milyen erős szörnyek is lehetnek bent. Sokkal nagyobb kockázat lenne ha valaki egyedül menne be oda, másrészről pedig egyedül talán Szophienak és Hinarinek, valamint Ai-nak lenne esélye egymaga végig vinni. De Ai nincs most itt, Hinarit pedig elvből nem küldhetjük be egyedül. Nem kockáztathatunk meg még egy céhvezér elvesztését. – Tettem hozzá halkan, majd folytattam. – Nem kérdés, hogy kénytelenek vagyunk csapatban mozogni, ez a legbiztonságosabb. – Fejtettem ki teljesen a véleményem Yuichi ötletéről. Detros tovább folytatta a beszédét és a könyörgést, hogy segítsünk. Egyre közelebb hajolt Hinarihoz ami csöppet sem tetszett, majd hirtelen egy pillanatra vibrálni kezdett. A szemem káprázott volna?
- Ne aggódj, nem hiszem, hogy a valódi tested megöregedett volna. Ahogy Ozirisz is mondta, itt minden csak a fejünkben történik, kizárt, hogy Nerve Gear képes legyen ilyesfajta fizikai változást elérni a valódi testünkkel. Abban is biztos vagyok, hogy van mód arra, hogy visszakapd az igazi alakod. – Nyugtattam őt. Amikor az ajtó kivágódott automatikusan a kardomért nyúltam és hüvelykujjammal kipöccintettem a kardhüvelyből de nem rántottam még elő. Egy kígyó mászott fel Detros vállára és ahogy a beszélgetésből kivettem, a petje lehetett. A férfi felajánlotta a segítségét, végül pedig elment.
- Szerintem hagyjuk hadd jöjjön velünk, így biztosan szemmel tudjuk őt tartani. – Javasoltam Hinarinak. Végül egy órát kaptunk, hogy felkészüljünk. Személy szerint azzal töltöttem az egy órát, hogy utána jártam Detros személyének és felvettem a kapcsolatot más céhek vezetőivel, hogy megtudjam valóban volt másoknál is. Mint kiderült, valóban nem mi voltunk az első céh akitől segítséget kért, ez egy picit nyugtató hatással bírt a számomra de fura volt, hogy egyedül mi vállaltuk csak, hogy segítünk.

Hamarosan mindannyian megérkeztünk a toronyhoz, Hinari pedig már vázolta is a tervét. Szétosztotta a csapatot. Szomorú voltam amiatt, hogy Yuichit és engem külön rakott, de persze az érvei meggyőzőek és nem is vitatom, de akkor is… Nyugodtabb lennék, ha velem lenne és így biztosan tudom, hogy nincs baja, így viszont… Elhessegettem a gondolataimat és próbáltam a mostra koncentrálni, meglepett, hogy Hinari engem szeretne a másik csapat vezetőjének.
- Ne aggódj, nem okozok csalódást és mindenkit épségben fogok kihozni! – Néztem Hinari szemébe eltökélten. Belém vetette a bizalmát, nem bukhatok el! Mikor Szophie odalépett hozzám, szavaira megráztam a fejem. – Nem tettem semmit, nem tudtam valódi segítséget nyújtani még a viadalon sem. – Feleltem a lánynak. – Oh, igen halottam az új „beceneved”. Chö… innen látszik az emberek mennyire tudatlanok. Tudhatnák, hogy a JL tagjai sosincsenek egyedül, így te sem vagy magányos amíg köztünk vagy. – Mosolyodtam el. – Sőt még akkor se ha már nem lennél a céh tagja. – Fogtam meg végül a lány kezét. Szophie után odasétáltam Yuichihoz, nem tudtam csak úgy szó nélkül külön válni.
- Kérlek, nagyon vigyázz magadra! – Nem tudtam mást kinyögni, csupán ennyit. Pedig annyi minden mást mondhattam volna, talán „hogy adj bele mindent” vagy „számitok rád” vagy valami ennél is fontosabbat… de most csak ennyit szerettem volna, hogy épségben visszatérjen. Végül Hinarihoz léptem oda, abban az esetben ha úgy döntött Detrost segítségét is elfogadja.
- Mivel mi úgyis csak hárman vagyunk akkor jöjjön velünk, nem bízom benne de talán a segítségünkre lehet. Meg így figyelni is tudok, rá ha esetleg mégis valamiben sántikálna. – Meg jobban örülnék a távol maradna tőled. Igaz ezt ugyan már csak fejben tettem hozzá. Miután beszálltunk a csónakba Yuichi még utánunk kiabált.
- Ha kevesebbet ölsz le mint én keményebbre kell fogjam az edzést. – Kiáltottam vissza. A csónakúk egyszer csak eltűnt.
- Vigyázzatok magatokra! – Suttogtam halkan.

Belépve első ránézésre egy sima toronynak tűnik, bár volt egy sejtésem, hogy ez csak látszat, hisz már kint is elég kusza volt minden, bálnák a levegőben, fecskék a vízben. És a sejtésem be is igazolódott, a padlóról eső cseppek hullnak, felfelé!
- Ez fura. – Jegyzem meg a kezemmel pedig útját állom épp az egyik felfele szálló vízcseppnek. – Induljunk! – Mondtam és felléptem az első lépcsőfokra. Fura érzés fogott el, a hajam pedig égnek meredt.
- Eh? – Bukott ki belőlem a tömör kérdés, visszafordulva pedig láttam, hogy mindenki fejjel lefele áll… vagyis várjunk. Nem ők vannak fordítva hanem én! – Hogy kerültem fel ide? – Néztem le csodálkozva, vagyis fel, vagyis nem tudom! A talajt akartam nézni! Ijedtemben felsikoltottam, mikor megláttam, hogy a szoknyám felhajtódott és kétségbe esetten próbáltam visszahajtani azt.
- Ne nézz ide! – Kiabáltam rá Ozira. – Lecserélés! – Testemen lévő öltözet felvillant és a páncél és a szoknya helyét az Ai-tól kapott Bikini váltotta le. Elpirulva álltam társaim előtt, bár ez még mindig jobb mint ha a fehérneműemet mutogatnám.
- Ha valamelyikkőtök megszólal, kidobom a toronyból! – Morogtam, fülig elvörösödve. – Haladjunk! – Mondtam és indultam tovább a lépcsőn. Feljebb haladva, a torony falát jég borította, vagyis ahhoz hasonló. Nem volt hideg, mégis olyan volt mint ha olvadna. Mikor jobban belenéztem, a tükörképem eltűnt és egy másik kép vette át a helyét. Érdeklődve figyeltem mi is történik. A jégben az az eset jelent meg, mikor először találkoztam Yuichivel. Ott állt félmeztelen a szobám ajtaja előtt én pedig felképeltem, majd az egyik hálóingemet adtam rá. Akaratlanul is elmosolyodtam az incidensen. Az emlék aztán elhomályosodott és egy újabb jelent meg. Szintén Yuichivel, mikor megmutattam neki a készülő képességem. Az arcom ismét lángvörös lett mikor ott álltam a fiú előtt majdhogynem pucéran. Lopva körbe is néztem, remélem ezt nem látta senki!

by **Hinari** Szer. Jan. 22 2014, 20:53

Csak a szemem sarkából láttam, amint Rita reflexből nyúlt a fegyveréhez, amikor a kígyó megjelent. Elmosolyodtam, védett övezetben voltunk, ám a lány nem hazudtolta meg önmagát, s pont emiatt gondoltam úgy, hogy tökéletes feladat lenne számára a másik csapat vezetése. Én a magam részéről elhittem az öreg szavait, s bár kissé furcsállottam, hogy ilyen keserű és reményvesztett, amikor valójában még fiatal, ám betudtam ezt a tornyoknak. Ha voltak kételyeim, azt sikerült eloszlatnia, annál is inkább, mivel volt ki gyanakodjon helyettem.
- Segítünk – álltam fel, két kézzel az asztalon támaszkodva – A céhtársaimmal még megbeszéljük a részleteket, mindenképpen írok, ha úgy döntünk, hogy gyertek ti is – mondtam hivatalos hangnemben, majd egy fokkal könyedebben, megnyugtatólag tettem hozzá – És ne aggódj, a kinti testünkre nincs hatással semmi, ami idebent zajlik, valamint, amennyire én tudom, karakterhalál csak az életcsík nullázódásával történhet, más úton nem. Ha pedig csökkenni is kezdene az öregedés miatt, védett övezetben le fog állni – mosolyogtam rájuk, főleg a kígyócskára – Tényleg, odabent használható a teleportkristály? – kérdeztem érdeklődve, majdnem el is felejtettem, pedig ez egy fontos dolog volt. A válasz után a többiek felé fordultam, megvárva, amíg Detross és petje hallótávolságon kívül kerülnek.
- Yuichi, ahogy Rita is mondta, egyedül meggondolatlanság bemenni – feleltem, próbálva ignorálni a „nem veszthetünk el több céhvezért”-es mondatot. Hiszen inkább én, mint ők. - Szophie, te meg ne aggódj, ha meg is öregszünk, a torony legyőzésével visszaváltozunk majd – kacsintottam rá - Ennyi kockázatot vállalnunk kell – sóhajtottam. Shizu kiáltására csak hálásan bólintottam, jólesett, hogy ilyen emberek között lehetek.
Útközben elgondolkoztam azon, amit Rita és a többiek mondtak, hogy jöjjön-e velünk a megbízónk is, vagy inkább ne. Végül úgy döntöttem, hogy ha jönne is, úgy Ritáék csapatában lenne csak hely neki, és mivel a lány jobbnak tartotta, ha jön, így elküldtem Detrossnak az üzenetet az időponttal. Koordináták nem kellettek, hiszen tudta, hol leszünk. Amint ők is ideértek, ismertettem a csapatfelosztást, Ritának megköszönve szavait, Szophiet megölelve, hogy ő se aggódjon. Vezérnek azért még halkan odaszóltam, hogy vigyázzon a gazdájára, s Ozinak is bólintottam. Nehéz lesz nélkülük menni, úgy, hogy nem tudunk róluk semmit, de reméltem, hogy semmi baj nem fog történni. Bíztam bennük, mást úgyse tehettem.
- Hime, csak semmi meggondolatlanság, reméljük, hogy nem lesz szükség ilyesféle döntésekre – fordultam a saját csapatom felé, majd komolyabb arccal folytattam – S ha lenne is, megvédenélek titeket. Mindannyiótokat – futtattam körbe a tekintetem, a dühítő kristályra gondolva, ami az inventorymban pihent, használatra készen.
- Induljunk – emeltem fel a hangom, határozottan, egy kis szorongással vegyítve, melyet leginkább az utána következő halk sóhajról lehetett felismerni. Előrementem, nyomomban céhtársaimmal, s egy másodpercre megtorpantam a csónakok előtt, csodálkozva nézve a tájat. Mintha minden fordítva létezne itt, mint ahogy eredetileg.
- Hát persze – suttogtam halkan. Csak egy tornyot láttunk. Így érthető volt a kommunikáció hiánya, olyan érzésem volt, mintha térben is el lennénk választva, rögtön ahogy az egyik csapat beteszi oda a lábát. Talán ugyanazt fogjuk vinni, csak máshonnan. Vagy a víz alatt kezdődik a másik, amit most csak tükörképnek látunk. Komolyabb eszmefuttatásokba azonban nem bocsátkoztam, még utoljára sok szerencsét kívántam a másik csapatnak, és ellöktem magunkat a parttól.

Én léptem ki elsőnek a csónakból, először kisegítve a lányokat (márha Yui nem tette meg előttem), majd utána elővéve a Katanát is, a kezemben lóbálva, úgy figyelve a környezetet. Nem tudjuk, mire számítsunk, de semmi megszokottra. Légy résen, és szólj, bármi furcsát vagy nem odavalót tapasztalsz – mondtam a fegyvernek gondolatban, s eközben aktiváltam az Észlelésemet is, biztos ami biztos.
- Valaki jön. Felülről – mondta szinte rögtön, én pedig két kézbe fogva őt, kaptam a fejem az említett irányba. Víz. Megráztam a fejem, összeráncoltam a homlokom, de elég volt pár pillanat, hogy rájöjjek, semmire sem megyek itt a logikámmal. Kiakadni meg nem volt időszerű, így csak nyeltem egyet, és tartva a távolságot a lénytől, néztem körbe újra. A lánynak nem volt indikátora, így valószínű npc volt, nem mob, ám ez nem nyugtatott meg túlzottan.
- Szia… - köszöntem neki bizonytalanul, hiszen így illett, majd lopva a felfelé tekeredő csigalépcsőre pillantottam – Előttünk is segítettél már játékosoknak? – tettem fel a kérdést, majd félrebillentett fejjel néztem meg újra magamnak az utat. Választásunk nemigen volt, így végül bólintottam, megjegyezve azért, hogy élőnek tűnő tárgyakat akar felvetetni velünk. Kicsit hasonlítottak is a NerveGear-re, így kelletlenül vettem a kezembe a sajátomat, és nyomtam rá, hogy információt nyerjek vele – Ezt a sisak helyére kell felszerelni, vagy attól függetlenül működik? – kérdeztem, remélve, hogy inkább az utóbbi. Egyáltalán nem tetszett ez az egész: debuffok, már az elején. És nem is kevés. Főleg ha a sisakot is le kell szerelnünk. Elhúztam a számat, a többiek felé fordultam, ők vajon hogyan reagálnak erre, közben megnézve a tárgyat minden oldalról – És ezek élnek? – böktem rá, a többi kérdésemet egyelőre megtartva magamnak: nem akartam minden problémára én rákérdezni, hagytam a többieket is szóhoz jutni. Végül persze elindultunk, egyik kezemben a Katanát fogtam, a másikat Shizu felé nyújtottam:
- Vigyázzunk, nehogy leessünk a lépcsőről. Hiába tűnik úgy, hogy ez csak víz, ránk hat a gravitáció – mondtam, miután rájöttem, hogy az elsőnek megpróbált úszó mozdulatokkal nem sokra megyek, és itt bizony lépdelni kell – Yui, Himét rád bízom – fordultam hátra mosolyogva, majd fejemen a süveggel, lenyitottam a menüm, elindítva rajta a stoppert. Egy teljes óra. Ennyi időnk volt, nem késlekedhettünk. És hogy foglalkoztatott-e az Észlelésem állandó jelzése? Nagyonis, ám mivel az illető nem fedte fel a kilétét, és mi sem úszhattunk kedvünkre, csak az időt vesztegettük volna a kutatással. A Katana pedig biztos szólni fog, ha kell.

by **Aoi Shizuka** Csüt. Jan. 23 2014, 20:32

Még a céhházban:
- Anou... elnézést kérek az önző kérésemért, de megengedik, hogy saját épségem árán is vigyázzak Shizuka-samára? - hangzott el a kérdés Yurihime szájából.
Shizuka épp nem figyelt, mert nagy gonddal ellenőrizgette a listáján szereplő gyógyitalokat, de a neve hallatán megugrott a válla: csuklani kezdett. Kimeredt szemekkel fordult Yurihime felé, de az arcán csupán a meglepődés tükröződött
- Vigyázni akarsz rám, Hime-sama? - pislogott Shocked

még mindig hitetlenkedve, majd újabb csuklás rázta meg, s szégyenében a szája elé kapta a kezeit
- Igazán ren-huk-des tőled - mosolygott, ahogy kezeit elvéve próbált válaszolni a csuklás-roham ellenére - köszö-huk-nöm! Igyek-huk-szem majd nem út-huk-ban lenni! - biccentett tiszteletteljesen Yurihime felé

A barlangnál:
Még mindig azon a villanásnyi változáson gondolkodott, amit az öregen vélt fölfedezni. Meg szerette volna kérdezni a többieket, hogy vajon ők is látták-e a jelenséget, amikor az öreg egy röpke pillanatra fiatal fiú alakját vette fel, de félt, hogy csupán a képzelete űzött vele tréfát, és ha így van még a végén ferde szemmel néznének rá. Egészen a barlang bejáratáig ezen rágódott, azonban amikor beléptek elszállt minden gondolata és aggodalma.
Odabent egy másik világ fogadta: elámulva és önfeledten szaladt beljebb kezeit az égen komótosan repülő bálnák, delfinek és apróbb halak felé emelte, boldog nevetése, akár egy csobogó patak hangja tört elő, s visszhangzott mindenfelől, bár falak nem akadtak, mik visszaverhették volna. Perdült-fordult égre emelt mosolyával, nem tudva betelni a csodával, mi szeme elé tárult. Majd aztán a lába előtt pattant ki az áttetsző felszín alól egy sirály, s bukott vissza ismét, akkor vette csak észre, a cipői alatt hullámok közt játszadozó madárrajokat, leguggolva szemlélte egészen közelről a vizek madarait, s csak aztán hagyta ott őket, mikor már a közelben ringatózó csónakhoz hívták a többiek.

[Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:.. Skywhales_www.kepfeltoltes.hu_

A csiga lépcsőn, bár kíváncsisága hajtotta volna, hogy első legyen, az öreg szavai eszébe jutottak, s a tapasztaltabb, erősebb társait előreengedve vállalta a sereghajtó és utóvéd szerepét. Bár igyekezett koncentrálni, nehogy váratlanul érje egy támadás vagy bármiféle csapda, mégis, nem sok kellett hozzá, hogy a plafonon tűnődve, meg ne próbálja lábujjhegyen elérni nyújtózkodva a vízfelszín-szerű hártyát. Még mielőtt orra bukott volna, egy mozgó alakot pillantott meg lebegni maguk előtt. Furcsa mód egyszerre hasonlított egy nagyra nőtt medúzára, amiket a tengerben látott már nem egyszer, és egy olyan forma lányra mint, ő maga.
- Szia! - válaszolt rögtön Shizu a hangot hallva, majd zavartan nézett körbe, mert nem látta a lány száját szóra nyílni.
Értetlenül hallgatta tovább a hangot, de rá kellett jönnie, hogy a láthatatlan hullámok közt ringatózó medúza-lány beszél hozzájuk. Bizonytalanul nézett a visszafele vezető lépcsők felé, majd kérdőn nézett pillantott fel Hinarira is, de aztán eszébe jutott, hogy milyen eltökélten ajánlotta fel a segítségét, még a céhház gyűléstermében, és el is szégyellte magát a megingása miatt.
Érdeklődve pillantott viszont a medúza-lány újonnan megjelenő kis barátaira, majd miután Hinari-chan elbeszélgetett a lánnyal és Shizu felé nyújtotta az egyik sisakot, ő vonakodás nélkül vette át, bár némi bizalmatlanság azért támadt benne a sisak iránt: megforgatta jobbra-balra, belekukucskált alulról
- Egy medúzába kellene... ? - kérdezett rá, biztos ami biztos. Odakint, a valóságban sose próbált volna ilyen butaságot, ráadásul még iszonyodott is kissé a medúza-tetemek megérintésétől, most mégis azzal próbálta meggyőzni magát, hogy sem az itteni teste, sem az állatka, a kezében nem valódi, csupán egy nagyon nagy játékprogram részei, és nem nyálkásak és undorítóak, és nem is csípnek, mint a valódi medúzák
Némi hezitálás után belebújtatta a fejét, bár elég bizarrnak vélte az élő szkafander-sisakot, mégis minden kicsit olyanná vált, mintha búvárkodáson vett volna részt: úgy érezte, hogy valóban víz veszi körbe, minden mozdulata nehézkessé és lassúvá vált, még mintha a légzés is nehezebben ment volna
- Hai-hai, Hii-san! - felelte Shizuka megfeledkezve a korábban tanúsított illedelmes viselkedéséről. Valami egészen más vonta el a figyelmét: olybá tűnt, mintha a szeme sarkából mozgást látott volna, de mire a fejét odakapta a sisakban, már nem volt ott semmi sem. Pár lépés múlva a másik irányból látott megint valamit, de nem tudta megmondani még saját magának se, hogy mi lehetett az. Szorongva markolta az íját, meg-meg állt, körbenézni, de sehol semmi. Pedig a nyugtalanságát okozó dolog újra és újra a bolondját járatta vele.
- Azt hiszem valaki vagy valami követ minket... - suttogta a többieknek, majd egy nyílvesszőt húzott elő lassan. Mikor újra mozgást érzett, villámgyorsan odafordult és ellőtte a vesszőt, bár nem volt benne biztos, hogy az íja itt fog-e működni egyáltalán

by **Szophie** Csüt. Jan. 23 2014, 21:25

E-egyedül? Yui ötletének hallatán nem kicsit lett libabőrös a hátam. Hát még amikor Rita el kezdte mondani, hogy kiknek lenne esélye. Aztán elkezdett szép sorban kizárni mindenkit, és.. hát csak én maradtam.
- Igen! Csapatban! - bólogattam hevesen. Nem, egyedül soha, sehova! Nincs akkora szerencsém, hogy még egyszer túléljek ilyesmit. Elég volt az az egy._. A klónom bombakerülgetése.. Isten segített, de csak egyszer, és nem többször.
Hinari nyugtatásra egy nem túl meggyőző mosolyt erőltettem magamra. Aranyos volt, hogy kiemelte a dolog jó oldalát, de én nem akarok még csak egy icipici időre sem megöregedni. Hát még úgy, hogy nem száz százalék, hogy visszaalakulunk. Hogy nézzek én öregen a többiek szemébe? Ráncosan, őszen, szottyadtan.. Majd büszke leszek a hófehér tincseimre, ha itt lesz az ideje. De nem most.

Közben egy kígyó cikázott be a terembe. Nem is figyeltem a beszélgetés menetét, így csak farkasom feltörő morgása miatt vettem észre az állatot.
- Nyugi van. - suttogtam, és a farkasom elé álltam. Ugye a kígyók szeretik a farkasokat? Úgy értem, élve, és nem sülten..O.O Méregetni kezdtem az állatot, aki gazdájával folytatott eszmecserét. És ekkor eszembe jutott Falat. A gyíkot kikutattam a ruhámból - Hol máshol lenne? Rolling Eyes

- majd fajtársa fel löktem. Kígyó, gekkó.. ugyanúgy gyík, nem? Barátkozzanak csak.^^
- Te.. A kígyók nem esznek gekkót? - suttogta Vezér.
- Dehogy, hiszen gyík - gyík. - mosolyogtam a buta ötletén.
- Dee.. A kígyók megeszik a náluk kisebb dolgot, nem?
- Igen, jól tudod. Mint az egeret is.
- A gyíkod kicsi.
- O.O ..... Falaaaaaaaaaat! - ezzel odaugrottam a kicsikémért, aki megilletődve állt egész idáig a helyén, ahova löktem. Felkaptam, és a ruhámba temettem, miközben gonosz pillantásokat küldtem a kígyó felé. Gekkó evő.>.> Aztán a bácsika kígyóstul, mindenestül elment, miután felajánlotta a segítségét.
- Én szerintem is jó lenne, ha az öreg velünk jönne. - mondtam bizonytalanul. - Dee.. előbb jó volna kideríteni, hogy a kígyók esznek-e Falatot.>.< - motyogtam, és újra magamhoz szorítottam a kis állatomat. - A farkast nem féltem, csak nem fér bele a szájába. - néztem Vezér irányába. Az meg csak unott fejjel bámulta a társaságot a sarokból. Az tuti, hogy nem számíthatok farkas - kígyó barátságra.
Végül elindultunk. Fogalmam sincs, mivel töltöttem az órát, amit kaptunk, csak annyi volt biztos, hogy útra keltünk. Az út legnagyobb része szintén homályba merült. Azon kaptam magam, hogy elgondolkodva bámulom a csónakot, és az alatta hullámzó vizet. És mellettem áll az öreg.>.<
- Kígyóó...! - kiáltottam hirtelen, és elhúzódtam jó messzire, Hinari mellé. Ott biztonságban leszek én is, meg Falat is. Mert ha jól érzem, itt csücsül a vállamon. Közben megtudtam a csapatfelosztást is. Kígyó mellettem lesz? Kígyó mellettem lesz! Félek. Bár nem kételkedem afelől, hogy Rita rendesen fog ügyelni rá. Az öregen kívül a csapattársaim a lehető legjobbak.
- Nem Rita. - ráztam meg a fejem. - Nekem az volt akkor a legnagyobb segítség. - mosolyogtam rá. Aztán csónakba ültem. Viszont valami hiányzott. Agy kis súly a vállamról._.
- Falaaaaaat! - pattantam fel, hogy majdnem felborultam, bele a vízbe, és futtattam körbe a terepen a tekintetem. Természetesen legelőször a kígyó hasát néztem meg, hogy dudorodik-e. Végül Hinari vállán találtam meg az én kis gekkócskámat - egyébként fogalmam sincs, miért is cipelem őt magammal. - Hát itt vagy. - emeltem le céhtársam válláról, majd hozzá dörgöltem az arcomat. - Ne ijessz így meg az eltűnéseiddel, kérlek. - néztem a gyíkocska furcsa szemeibe. Aztán visszamentem a csónakba, indulásra kész! Csak egy gebasz volt a dologban._. Hogy összesen négy főnyi hely volt. Na már most, velünk utazott egy gekkó és egy farkasember is.
- Húzzátok össze magatokat. - mondtam a többieknek, Vezért pedig kénytelen-kelletlen rendes farkassá változtattam. Úgy is elég hatalmas volt, de talán ha az ölembe veszem, és a két mancsát a vállamon átteszi.. talán beférünk. És a súlyemelésem segítségével ki fogok tartani! Remélem, nem lesz hosszú, viszontagságos csónak utunk.
- Mggrrhhh.. - ez volt a reakciója a hófehér petnek. Az ő büszkeségét is sértette, hogy az ölembe kell összehúzódnia, de ez van. Valamit valamiért. Csónakázást küldetésért. Végül megérkeztünk egy különösen csodálatos helyre. *w* Fotókristály elő..
- Ezt meg kell örökítenem. - magyaráztam, nem mintha akárki is kíváncsiskodott volna, hogy mégis mit csinálok. És felfelé esik az eső.*-* Ezt akkor tudtam meg, amikor belépve a toronyba a földből egy csepp vált ki, és kezdett el szállni. A farkasom ki is nyitotta a száját, és bekapta. De akárhogy próbálkozott, nem tudta lenyelni. Jót nevettem rajta, míg végül kiköpte a vizet, ami újra felfelé kezdett el szállni. Vagy mi voltunk fent, és az ment le? Mintha csak az égen állnák. Hamarosan egy lépcsőhöz értünk. És hirtelen, ahogy Rita ráállt, a szoknyája felemelkedett. Alulról fúj a szél? Erre bikinire vetkőzött.. Meleg szél? O.o Ekkor Falat szinte siklott a levegőben, olyan gyorsan futott a lányhoz. Szerintem tetszik neki Rita ruhája.^^ És valószínűleg nem a semmiért vette ezt fel. Hát akkor bikini csoport fel! Elbújtam egy kő mögé, és pár gombnyomással átvettem én is a fürdőruhámat.
- Fürdőruhás csapaaat! - kiáltottam, és nevetve én is felfutottam a lépcsőre. Ekkor viszont minden a feje tetejére állt. A hirtelen forgásba bele is szédültem, és a földre rogytam, átkulcsoltam a lábamat, és úgy maradtam még egy ideig. Amíg az agyam fel nem fogta, hogy nem fogok onnan leesni. Csak a hajam áll felfelé.. mintha csak egy kiló zselét rá kentem volna. Majdnem le is esett a kobakomról a virággá változtatott koszorúm. Gyorsan pár gombnyomással átalakítottam, és egy olyan sapi lett, amilyet a szülinapokon szoktak hordani az emberek. A legjobb az egészben, hogy van alul kötője, így nem esik le a fejemről, ha felesünk. Vagy mi.. Tovább mentünk, és én érdeklődve figyeltem a falat. Arra vártam, hogy mikor érünk egy olyan részhez, ahol rendesen láthatom magam. Tudnom kell, mennyire nézhetek ki viccesen, ahogy fel lóg a hajam, bikiniben vagyok, és egy szülinapi sapi van a fejemen. Végül legutoljára, amikor már majdnem azt hittem, hogy láthatom benne magam, a kép átalakult. Nem volt túl különös jelenség, amit mutatott. Egy virágos kert, benne egy férfi, egy nő, két gyermek, egy labda. Innen nem nehéz kitalálni, mit is játszottak épp. Mindegyik arcán mosoly virított, és az ő boldogságukkal arányosan váltam én szomorúvá. Könny szökött a szemembe, ahogy mélyen eltemetett emlékek idéződtek fel bennem. Nem! Nem akarom látni! Az az ő.. Az az én.. Szörnyű. Elveszetten rogytam a földre, a képet bámulva. Elvesztem a fájdalomban, és nem találtam kiutat. Ehhez képest Rita boldogsága, a játéka Yuichivel.. Az is játék, ez is. Mindkét kép boldog. De mégis, az öröm abban a pillanatban fényévnyi távolságra került tőlem. És még csak a torony elején voltunk.. Nem beszélve arról a furcsa érzésről, mely miatt farkasom is nem egyszer fordult már hátra morogva.

by **Ozirisz** Szomb. Jan. 25 2014, 10:01

Senki se halt meg, de mindenkiben mély nyomot hagyott, vagy valami ilyesmit mondott az öreg... Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem. Egyelőre semmit sem tudunk erről az egészről, sem arról, hogy miképp működik a kazamata. Sem az idő folyásáról odabenn, semmi. Látnom kell saját szememmel, hogy mi is van odabenn... Meglehetősen nyugtalanított ez az egész dolog... De azon meglepődtem, hogy Detros mindazok ellenére, ami odabenn történt vele, és amiről mi még nem tudunk, és elképzelni sem tudjuk, önként visszamenne. Vagy ennyire bátor, vagy ennyire ostoba? Vagy csak ő is elveszített valakit, és abban reménykedik, hogy még életben találja? Egyelőre ebből az irányból sem tudunk többet, és biztosabbat. Detros kasztjára viszont fény derült, a kígyó láttán. Minden bizonnyal idomár lehet, legalábbis kétlem, hogy a sarki közértben vette volna a jószágot.

Készülődés, majd indulás. Újra átgondoltam mindent, és lelkileg próbáltam magam összekapni. Nem omolhatok össze, főleg nem a céhtársaim előtt. Erősnek kell látszanom, annak ellenére, hogy valójában gyenge vagyok. Nyugodtnak kell látszanom, annak ellenére, hogy odabenn javában dúl a vihar. Nem mutathatom ki a fájdalmat és a szomorúságot, amit magamba zártam, és eltemettem. Legalábbis azt hittem, hogy sikerült eltemetnem jó mélyen, de most valahogy mégis a felszínre hozták a túlságosan is egybeeső dolgok. Nem szabad ezeknek a dolgoknak látszódni rajtam, és ha harcra kerül a sor, akkor is tiszta fejjel kell harcolnom, és nem a múlt keserű fájdalmából erőt (és gyengeséget) merítve.

Aztán elindultunk a küldetésre. Két csónakban egy toronyba, két csapatban egy cél érdekében. Más körülmények között megmosolyogtam volna, ahogy Szophie visszaváltoztatta Vezért farkassá, meg ahogy emiatt morgolódott, hogy a lány ölében kell utaznia. De most valahogy nem volt valami jó kedvem. Az utóbbi pár boldog hét után újra felszakadtak a régi sebek. Azok a fájdalmas emlékek felszínre törtek, amikről azt hittem, hogy sikerült túltennem rajtuk magam aznap, amikor Judyval megismertük egymást. Judy kirángatott a mélypontról, és egymásba szerettünk, és ez így is marad. De ennek ellenére az emlékeket ténylegesen nem lehet elfelejteni. Sőt, ami azt illeti, szeretnék emlékezni Ai Hane-re, mivel rajtam kívül talán mindenki elfelejtette. Nem sokan ismerték, nem feltűnősködött, és nem sokan álltak hozzá közel. Sem idebenn, sem odakinn. Amit a családjáról említett, az sem lenne meglepő, hogy az eltűnését Aincradból ők idézték elő, a dugók kihúzásával, amit mindannyian tudjuk mihez vezet... De ez is csak feltételezés, hogy mi történhetett vele. Talán most kiderül.
A csónakban kissé nyugtalanul, de végig az ismerősök és céhtársak listáját néztem, és amikor a másik csónak eltűnt, akkor az az ismerős effekt tűnt elém, amit Detros is mondott, és amit tapasztaltam korábban én is. Leszürkített név, a térkép nem mutat jelölőpontot...
Aztán mi is partot értünk, kicsit megkönnyebbülten szálltam ki a csónakból. Végre szilárd talaj a lábam alatt, és nem egy rozoga csónak. A hely viszont egyszerre volt vicces, és hátborzongató. "Repül a bálna, repül a bálna..." és az úszó fecskék. Vagy eredetileg is így csinálták ezt a helyet, vagy csak bugok sorozata, amik addig halmozódtak, míg ez lett a vége. Ha viszont ilyennek tervezték, akkor érdekelne, hányas növénylátása volt a fejlesztőnek... Mert ilyen-olyan-amolyan gazok nélkül ilyen nem fordul meg a fejében, az tuti. És a növényeken kívül is kétlem, hogy bármit is látna. A normál fizika és téridő törvényei erre a helyre nincsenek hatással, ennek a helynek saját törvényszerűségei vannak. - állapítottam meg.
Belépve a toronyba. Felfelé esik az eső? Cöhh... Felettébb érdekes... - mondtam magam elé, tekintetemmel követve a vízcseppeket. Aztán arra tértem magamhoz a gondolataimból, hogy Rita rámkiabált, mintha őt bámultam volna. Újabb pár másodperc plafonbámulás, majd megindultam a lépcső fele, és megfordult a világ. Égnek állt a hajam, és feldobtam a bakancsom. Vagy valami ilyesmi. A sorrend stimmel, mert bakancs feldobás után már aligha tudnék tenni bármit is. Aztán haladtunk tovább egy jó darabig. Közben hátra-hátranéztem, mert zajokat hallottam mögülem a messzeségből, de akárhányszor hátranéztem, nem láttam senkit és semmit. Csak képzelődöm? Vagy tényleg valaki csöszmörög utánunk? Vagy csak a másik csapatot hallhattam? Majd előbb-utóbb úgy is kiderül.

Cöhh... mondtam magam elé, amikor valami furcsa jégszerű kristályban megláttam magam. Pár másodpercig magam láttam benne, majd elhalványult. Újabb pár másodperc múlva láttam, ahogy Ai Hane-el együtt ülünk az erkélyen, Himeko pedig vígan repked a fogadó körül. Akkor még mit sem sejtettem, hogy őt elragadja mellőlem a végzet. Én csak néztem a felidézett boldog emlékképet a kékhajú lányról és a griffjéről. Olyan emlékképek, amiket már időben olyan távolinak érzek, pedig csak alig volt fél éve. Aztán elhomályosodik a kép, a lány és a griff eltűnnek, és csak a tükörképem maradt ott, annyi különbséggel, hogy most már nem boldogság, hanem szomorúság sugárzódott belőle. Újabb pár másodperc után ismét váltott a kristálytévé, és mutatta azt a jelenetet, amikor a miniboss ellen küzdöttem, és vártam a végem. Noha nem meghalni mentem oda, de neki túl sok élete volt, nekem pedig már túl kevés. Már-már kerestem a kristálytévé jobb felső sarkában a piros X-et, hogy mivel lehet egyáltalán kikapcsolni az emlékfelidézős funkciót, de hiába. Aztán kicsit változtak az emlékképek, mutatta a harc következő pillanatait, amikor fordult a kocka, és a segítségemre sietett Hinari, megmentve ezáltal a pusztulástól. Aztán amikor újra homályosodni kezdett a kép, párat léptem onnan, mielőtt az a nyavalyás tévé az egész nyomorult kis életem minden emlékképét lejátssza, ráadásul a céhtársak előtt. Csupán reménykedni tudok, hogy leállt a mozigép, és hogy a többiek nem az Ozi-show-val voltak elfoglalva... De erről kb. csak annyi jut eszembe, amikor a halak úszóversenyén a tintahal ér be elsőre, a tonhal mádosjára, a reményhal meg utoljára...

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jan. 28 2014, 20:46

Egyedül menni, tényleg nem jó ötlet, többiek le is szavazták ötletem, még annak ellenére is, hogy Rita jól kifejtette, hogy egészen jól helytállhatna Hinari és Szophie. Hinari képességeivel találkoztam és igazat megvallva, az a kör és kardja tökéletes védelmet biztosít neki. Szophiera néztem róla még semmit sem tudok, de elhiszem Ritának, hogy nagyon erős.
Csak bólogatni tudtam a többiek érveire, hogy nem öregedhet meg a teste. A játék viszont kiolthatja életünk, és csak ez a jellemző, egyéb módszer még a hírárusoktól sem bukkant napvilágra. Rita szavai azonban nyugtalanítottak, még egy céhvezér elvesztése? Szó sem lehet róla. Nem adtam hangot véleményemnek, csak körbenéztem a többieken.
Ahogy távozott a srác.. mert ugye egy pillanatra megmutatta az átka, hogy nem hazudik, az egy kicsit ijesztő volt, a kígyó pedig megragadta fantáziám. Mi van ha az egyik társa átalakult kígyóvá? Elvégre nem tudni mi lett a társaival, csak azt, hogy mindannyian borzalmakon estek át és egymás ellen fordultak. A kincsen ülhet ez az átok, vagy a kincs őrzője volt rájuk ilyen hatással? Felemeltem kezem és államat simogattam gondolkozás közben. Még lehet a hely is maga, lehet korlátozott ideig
marad meg a bent lévő ember ép ésszel, és utána megbomlasztja az elménk, ha letelik egy számláló. Túl sok a változó, tisztábban kell látni. Majd becsatlakoztam a beszélgetésbe, legalábbis próbálkoztam.
- Segítsünk és jöjjön velünk - mondtam magam elé, tudom már nem sok vizet zavartak szavaim, de jobb szeretném elvetni a szólózás gondolatát. Véglegesen.
- Szerintetek a kígyó nem volt furcsa? - jegyeztem meg halkan. Ha nem hozták fel a kérdést, úgy hallgattam elméletemről, ellenben viszont elmondtam ötletem, hogy abból a csapatból két játékos is itt járt, csak az egyikük ezt kaphatta büntetésnek. De a sziszegést nem tudom hova tenni.. fogak nélkül biztosan nehezebb hangokat alkotni.. ebbe még belefér a lehetőség.

Még a csónakba szállás előtt, Rita szavai meghatottak teljesen. Megakartam hajolni előtte, de inkább megöleltem sebtében - maradj mindig ilyen Rita! - mondtam neki és elengedtem. Arra gondoltam, hogy nehogy megváltozz odabent, remélem rájössz Mesterem. Csodálatos vagy és nagyon jó tanító. Segítettél hozzá szokni a játékban használatos butított harcrendszerhez. De emberként is ugyanúgy csodállak. Közben néztem, ahogy már a többiekkel beszél. Ozirisz felé intettem és Szophie felé is. Csónakba való beszálláskor segítettem a lányoknak, ha elfogadták és fel is ajánlottam, hogy húzom mind két evezőt, ha hagyták úgy legalább a bejáratig nem fáradtak ki.
Rita szavain és a látottakon álmélkodtam a csónak fedélzetén. Több edzés, hogy bírja, mennyi lehet kitartás pontjain.. meg ezek a repülő bálnák. A maga módján szép ez a világ, csak túl kifordult magából. Kezdem érteni, miért is változtak meg, a változás végeredménye azonban még nem biztos, hogy mit tehet velünk ez a hely. Jelenleg lenyűgöz. Mit hoz a többi. A csónakból kiszállással Hinari megelőzött és felléptem én is, utolsónak, megvártam míg kiszállnak a lányok, oké most már elsüllyedhetsz csónak. Azért ne, maradj úgy. Szuggeráltam az alját, nehogy víz bugyogjon fel belőle.

Ahogy beértünk újabb nem akartam megnézni a céhnek a névlistáját, elhittem korábban is, hogy nem lehet kommunikálni velük, csak sikerüljön együtt haladni velük és akkor nem lesz gond. Rita.. mondjuk eszméletlen tempót fog diktálni.. remélem Hinari is. Akkor lesz esélyünk velük haladni.
Ahogy megtettük az első lépcsőfokokat, Hinari kardja megszólalt. Igazolta is magát egy kedvesnek tűnő teremtmény.
- Hali! A nevem Hayashi Yuichi, üdvözöllek! - és nyújtottam felé baráti jobbom. A szlogenemmé vált bemutatkozásom, amit még furcsa emberi lények is mondhatok. Felajánlását elfogadtam és én is vettem egyet Hinaritól, tülkös sisakom eltettem és felvettem helyette ezt a nyálkás valamit. Elég szokatlan volt az élő fejfedő, és valamiért csikizett is. De legalább nem bénított le talpig.
- Rendben ügyelek Yurihimére - feleltem vidáman. - Szemet kápráztató ez a hely. Továbbá a kérdések helyt álltak és igazán nem értettem miért kellhet egy óra ehhez a toronyhoz. Azonban haladás közben felfelé rájöttem. Minden kilencedik lépcsőfoknál meg kellett álljak. Yurihime remélem fittebb, ha nem úgy sűrűbben állok meg. Nehéz az előre haladás és Shizu kijelentése igaz, szerintem is.
- Remélem a sisak adja ki ezeket a hangokat és nem más.. - mondtam neki. Nem akartam jobban ráijeszteni, de a hely titokzatossága, elképesztő és sok-sok lehetőséget látok benne, hogy valamik az életünkre törjenek és hátráltassanak minket az egy óránkban. Hinari tanácsára inkább a falhoz közel sétáltam, nem akartam bekerülni középre. Helytállhat a lehúzó jelző arra. Kezemmel ki akartam próbálni, de inkább nem kockáztattam. Irány fel bármi is lesz ott. Fel néztem és az előttem sétáló három lányon kívül láttam a csöpögést és a vizet, ami felé közelítünk.

by **Yurihime** Csüt. Jan. 30 2014, 18:42

Minden olyan különös volt, ám buzogott bennem a segíteni vágyás, szerettem volna Detross-samát újra fiatalon látni és megmenteni a társait is ettől az átoktól. Elhatároztam magam, nem volt visszaút. Ám nem csak ebben döntöttem, hanem abban is, hogy törődni fogok Shizuka-samával és úgy vigyázok rá, mintha a húgom lenne. Nem szerettem volna, ha baja esik egy ilyen kedves kisasszonynak, mint amilyen ő is volt.
- Köszönöm, Hinari-sama ^.^ - hajoltam meg vezérünk előtt, aki biztosított róla, hogy vigyázni fog mindannyiunkra. Megbíztam a szavaiban, ugyanakkor mindent el szándékoztam követni, hogy ne okozzak problémát és inkább én segítsek, mintsem rajtam kelljen segíteni. A toronyba belépve igazán különleges látványban volt részünk, szemkápráztató volt az egén úszó... halak... bálnák látványa o.O A vízben pedig valóban madarak repültek? o.O Nagy, kerek szemekkel bámultam a jelenséget, sok furcsa dolgot láttam már ebben a világban, de azt hiszem ez mindenen túltett, annyira szokatlan volt Embarassed

Ettől függetlenül szépséges látvány volt, és teljesen elvarázsolva fogadtam el, majd köszöntem meg Yuichi-sama segítségét is, ahogy betámogatott az ingatag csónakba, mely egy rossz lépésemre azonnal meg is billent, így a tőlem telhető leggyorsabban ültem le.
Aggasztó érzés volt a társainkat eltűnni látni, ám nem tehettünk semmit ellene, csupán bízni tudtunk bennük, hogy épen és égészségesen visszatérnek hozzánk. A toronyban igyekeztem baj nélkül kiszállni a ladikból és gyorsan csatlakoztam a kis csapathoz, minél közelebb húzódva Shizuka-samához és Hinari-samához is, majd biztos ami biztos alapon kezembe vettem a fegyveremet, és így indultunk el a lépcsőn, felfelé. Ám mikor éreztem, hogy valami a fejemre csöppen és felpillantottam, halk csodálkozó hangot hallattam: víz volt felettünk! Biztosan valamiylen átlátszó üveglap alkotja a tetőt ^.^ Legalábbis egészen addig ezt gondoltam, amíg meg nem jelent a medúzaleány.
- Szép napot ^.^ - köszöntem vissza, és tétován pillantottam a többiekre. Eleinte csak azért, hogy lássam, ők miképpen reagálnak, aztán már azért, hogy elfogadják-e a segítséget, de mivel mindannyian kezükbe vették a furcsa sisakot, így én is így tettem, és a fejembe illesztettem azt. Először visszatartottam benne a lélegzetem, mintha vízben lennék, de miután elfogyott a levegőm, kénytelen voltam kinyitni a szám... és tényleg képes voltam lélegezni benne *.*
- Erre igazán nincs szükség Hinari-sama, Yuichi-sama - próbáltam kedvességüket ezúttal hárítani, nem szerettem volna teher lenni Yuichi-samának ebben a szokatlan környezetben. Úgy éreztem képes vagyok magamra vigyázni, bár a vízbe kerülve csupán nagyon lassan tudtam mozogni és többször kénytelen voltam megállni pihenni. Viszont amíg haladtunk, addig nem lehetett semmi baj ^.^

by **RenAi** Pént. Jan. 31 2014, 20:27

Act.3

Hinari csapata:

Épségben megérkeztetek, kiszálltatok a csónakból és kisvártatva találkoztatok a medúza lánykával is, aki ki több ki kevesebb bizalommal fogadta ajánlatát de végül mindannyian elfogadtátok. Lassan haladtatok előre, és a lépcsőzés vagy netán a víz ellenállásának okával, amire valószínű a mínusz stat pontok is besegítettetek, kifáradtatok már méter után. Csigaként haladtatok az utatokon a csigalépcsőn előre. Páran próbáltatok beszélni az npc-lánykához, aki ugyan nem mutatkozott be, de minek is tette volna. Persze a nevét attól még láthattátok kiírva: Miriana. Amikor bemutatkoztatok neki, kedvesen mosolygott és gyengéden biccentett felétek, jelezve hogy hallotta és értette. Hinari kérdésére hogy előttetek is segített-e már valakin, kicsit megijedt és zavartan nézett körbe, főként a hátatok mögé. Látszólag szeretett volna válaszolni de mégsem tette meg. Mikor azt kérdezte tőle a szőke lány hogy most a sisak helyére vagy arra rá… akkor kicsit meglepődött, de nem válaszolt. Viszont arra a kérdés hogy „Ezek a valamik élnek-e?” Látszólag szíven ütötte a és némi sértődöttség hallatszott a hangjában.
- Hát persze hogy élnek! – Mondta, gyorsan rávágva. És magában szavak nélkül még láthatólag puffogot.. hogy mégis hogy jut valakinek eszébe ilyen kérdés… de csendben haladt tovább, sőt jóval a fejetek felé úszott mutatva az utat, vagy inkább hogy úgy tudjon morgolódni hogy ti ne hallhassátok… Amikor Shizu-sama elővette a fegyverét, és hátra felé lőtt egyet, Miriana szemmel láthatólag megijedt, Shizu lövése nem talál célba, a lépcsőröl vagy falról amit épp eltalált lepattant a nyila és elpixeleződött. Miriana a szája elé kapta a kezét, szinte felsikított, és még gyorsabban kezdett előre úszni. Azt nem tudhatjátok hogy Shizutól ijedt-e meg, vagy Ő is „látott” valamit. Ha nem siettetek, akkor viszont lehagyott titeket. Hiába szóltatok hozzá nem lassított. Pár percnyi „sprint” után eljutottatok a felszínre. Végre kidughattátok a fejeteket, ha levettétek a Medúza sisakot, újra kaptatok levegőt, és a kezetekben lévő süveg, elteleportálódott vissza a vízbe. A lány nem dugta ki a fejét veletek együtt, csak idegesen lubickolt tovább. Ő végzett a feladatával mégsem hagyott magatokra titeket, látszólag félt, de mégis elhatározta magát.
- Igen, voltak akiknek segítettem már, és voltak akiket akaratomon kívül sodortam bajba. Ha meggondoljátok magatokat és vissza jöttök hozzám, ígértem segítek kijutni innen… - Hadarta el gyorsan és halkan, majd még ennyit tett hozzá.
- De most igyekezzetek! – Azzal Ő is visszaúszott az ő „otthonába”.

Kicsit kifujhattátok magatokat, de nem maradt sok időtök. A falak furcsán kezdtek el viselkedni, mintha kidudorodtak volna.. vagy mintha nem is szilárd fal.. mintsem inkább valami „más” lenne, ha sokáig maradtatok a falból arcok, és kezek nyúltak ki felétek… látszólag el akartak titeket kapni. De nem mindenhol egyszerre kezdődött meg ez az effekt, először csak picit majd egyre erősödött. Ha támadtatok, a támadásotokat szimplán elnyelte. Nem nagyon maradt más választásotok mintsem hogy szaladjatok felfelé, bár ha vissza fele próbálkoztatok volna Miriana-t nem láttátok. Pedig a kanyarba lopva figyelt titeket és szorított értetek. Ha megindultatok , pár perc múlva ahogy jött úgy maradt félbe… úgy tűnt el. De nyugtotok nem maradt sokáig. Amint véget ért, a falból testet öltöt egy lány. Látszólag nem érezte jól magát, mintha fájdalami lettek volna, majd amint rátok pillantott, az egész elmúlt és egy furcsa sikolyt hallatott. A háta mögül három kötél szerű valami kezdett el üldözni titeket. Az egyik egy fekete nyíl volt, a másik valami furcsa lila fénysugár, és a harmadik egy látszólag valami sárgás-piros pont alakú fényfoltok… amiket megidézett és irányt vett felétek… Majd hihettétek azt hogy csupán a szemetek káprázott… mivel furcsak piros pixelekre robbant és eltűnt az egész. Haladhattatok tovább nyugodtan… nem éreztétek hogy figyelnek titeket vagy bármi… egy furcsaság tűnhetett fel nektek csupán: valami fehér világító pollenek kavarogtak a levegőben, először csak pár darab, majd egyre sűrűsödött, szépen bevilágította az utatokat.

/Felmerül bennetek hogy egyáltalán miért is vagytok itt? Detross emléke megfakul a fejetekben, lassan a nevét is elfelejtitek és azt is hogy egyáltalán az Ő kérésére vagytok most itt. A posztotok végére fejeltségek el teljesen./

Rita csapata:

Nem, sajnos a „kristálytévét” nem tudtátok kikapcsolni, mindenki aki bele pillantott szépen felszínre hozott emlékeket kezdett el kivetíteni. Kinek vidámat, kinek szomorút vagy szimplán csak olyat ami valamiért épp foglalkoztatott titeket. Végig haladtatok az úton, majd egy furcsa dologra lettetek figyelmesek… Detross megtorpan és mélyen elmerengve a saját emlékeiben megjelenik egy fekete hajú lány… remegő kezét felemelte és végig akarta simítani a fiatal lányka arcát… de amint hozzá ért a kristály kivetítéséhez, a férfi ismét vibrálni kezdett, majd egy fehér fény felvillanása után eltűnt… és vele együtt az egész kristály „szakasz” a falat immáron nem fedte semmi… és Detross is nyomtalanul eltűnt… mintha nem is lett volna veletek. Sőt tovább haladva, egyre inkább megfakul az emléke a fejetekben, egy idő után elfelejtitek a nevét, sőt a végén azt is hogy Ő jött hozzátok, és kérdéses lesz számotokra hogy egyáltalán mit is kerestek itt?...
Tovább haladtatok, legalábbis nagy valószínűséggel. Furcsa morajt hallotok a hátatok mögött, majd mikor hátra pillantotok feltűnhet egy fekete nyíl, ami árnyékként a falon közlekedik és Ritát veszi célba. Közvetlen követi egy lila fénysugár ami Szophie-t célozza meg, majd furcsa piros-sárga pont alakú fény foltok, „fénylabdák” ha úgy jobban elképzelhető, követi őket és Oz kerül a szembe vele, mivel Ő a „csapatzáró” tag, aki utoljára halad, és a gömbök sem épp gyorsak. Legalábbis lassabbak mint az előző kettő „támadás”. Látni nem láttok senkit, nem hallotok semmit. Ha kardotokkal próbáltok védekezni, eredménytelen… keresztül hatol rajta és mindenkinek a homlokát veszi célba. Először nem éreztek semmi furcsát… majd mikor egymásra tekintetek érhet titeket a legnagyobb meglepetés.
Rita: Te kislánnyá változtál, alig négy-öt éves cukorfalatkává, aki selypítve beszél, és bizony nagy feladat megmászni azt a sok-sok lépcsőt, ami még rátok vár. (Ruhád veled együtt ment össze, kardod szintén.) Nem változnak a stat pontjaid, minden meg marad a régiben, csupán a „körítés” változik. Razz

Szophie: Te férfivá alakultál, meg változott a nemed. Kíváncsi vagyok miként éled meg ezt a teljes átalakulást. Razz

Ozirisz:Tiéd lett a nemes feladat hogy átérezd hogy Detross mit is élt át. Persze foghatod lazábban, a statod neked sem változott, de egy idős férfiként viheted tovább az eseményeket. Korod úgy 60-65 év. Haladtok tovább, valószínű. Sok minden nem történik veletek, csupán egy dolgot vehettek észre, a levegőben fehér kis pollenek szálnak amik világítanak. Először csak párat láttok, majd egyre kezd sűrűsödni.

//Detros egyetlen egyféleképpen visszahozható! Azt hogy elfelejtitek, a postotok végére játsszátok ki, szépen lassan. Már akinek egyáltalán eszébe van az öreg Razz

//

Detross reagja:

Petemel a vállamon, haladtam haza felé. Féltem hogy nem fogják elfogadni a kérésem, és hogy nem is lesz rám szükségük... persze Aron a kígyóm örült volna annak ha mégsem kell visszamennünk még egyszer oda. Nem hagytam el messzire a JL kastélyt már kaptam is az üzenetet hogy várnak engem is egy óra múlva a megbeszélt helyen. Félelemmel vegyített örömmel olvastam végig a pár soros levelet. Majd el is indultam a találkozó ponthoz. Volt nálam minden amire szükségünk lehet, bár bíztos voltam benne hogy a céh is fel van készülve a szorultabb helyzetekre. Amint megpillantottam a többieket, szaporázni kezdtem a lépteimet majd oda síettem hozzájuk.
- Üdvözöllek titeket, és köszönöm a bizalmat. - Fordultam a vörös hajú lányhoz. Fontos szerepe lehet a csapatban, és mégis eljöhettem annak ellenére hogy láthatóan nem tetszett neki a felkérésem. Idővel kiderült hogy az Ő csapatában leszek, ekkor értettem csak meg. Nem, nem azért kellettem hogy segítsek, mindinkább csak szemmel akar tartani a lány, bár.. mivel nincs rejtegetni valóm nem bánom. A fekete hajú lány aki állatidomár láthatólag nem szimpatizált a kígyómmal, és néha-néha meg is mosolyogtam őt.
- Ne aggódj, nem eszik... gyíkot. - Nyugtattam meg egy félmosollyal.
- Dehogynem esssszzem. -Kontrázott rá Aron, persze csak szívatta a lányt, az ő sajátos humorérzékével.
- Ne higgy neki, csak szórakozik. - Magyaráztam meg a lánynak, de nem nagyon maradt a közelembe. Mikor beszáltunk a csónakba, kissé aggódva, ugyanakkor szintén murisnak tartottam hogy a petét a nyakába véve vittük magunkal. Persze ezt nem mutattam, nem akartam sem az eget, sem a vizet pásztázni... akkor lenyűgözött, mára inkább azt kívánom bár ne láttam volna ezt itt soha. Belépve a toronyba, rögtön felfelé néztem, vártam a medúza lányt.. majd rájöttem hogy valami nem stimmel. Arcomon izzadtságcsepp gördült végig, majd rájöttem hogy most a másik csapat kapta azt amit én akkor. Aggódva meredtem magam elé, így még hasznomat sem tudják venni.. Majd megindultunk felfelé. Nem értettem hogy a lányok miért vetkőztek vagy épp öltöztek fürdőruhába, majd mikor felléptem én is az első lépcsősorra, felüvöltöttem félelmembe. Valahogy öregségemre már nem bírom az ilyen váratlan helyzeteket... Gyorsan összeszedtem magam, és haladta a többiekkel. Majd megpillantottam a lányok és a fiú emlékeit amit a kristály visszatükrözött. Nem lehetett egyszerű életük... bár meglepett hogy a mogorva lány egy Tsundere... bár ha így áll hozzá a dolgokhoz, egész életében az is marad...>< Majd mikor szembe néztem a saját tükörképemmel én is megpillantottam a saját emlékeim. Zavarban voltam, ugyanakkor... legszívesebben most ott lettem volna az emlékek között.. ott velük. Mindinkább erősödött bennem az érzés mikor megpillantottam a lányt akit idebent ismertem meg. Lory... nyúltam gyönyörű hófehér arcához.. bár tudtam hogy nem valóság...

Filmszakadás... mintha áram csapott volna meg.. pedig idebent nincs is fájdalomérzet, most mégis mintha kiszakítottak volna a testemből... vagy nem is tudom mihez hasonlítani az érzést. Majd tudatosult bennem hogy mégis hol is vagyok. Benne az emlékeimben... de nem lát senki... nem hall senki... itt vagyok de mégsem... nem tudok mást csupán újraélni mindent, és elgondolkozni hogy vajon hol is rontottam el... nem mintha nem lennék ezzel tisztában... tényleg nem kellett volna eljönnöm...

by **Szophie** Csüt. Feb. 06 2014, 18:47

Nyugodtan fújtam ki magam az öreg szavaira, de aztán a kígyót hallva újra védekező állásba vágtam magam, miközben hátráltam még pár lépést. Most akkor kinek higgyek? Kígyó, avagy Detross? Áhh, jobb félni, mint megijedni. A petnek hiszek!
Csendesen utaztunk a farkassal, gekkóval és kígyóval túlterhelt csónakban, nyomorogva, minden egyes billenésre összerezzenve, de végül megérkeztünk a partra, ahol az előbbi zsúfoltság után végre kinyújtóztathattuk végtagjainkat, és megcsodálhattuk a tájat. Már csak egy bemondó hiányzott, aki mikrofonnal sétál előttünk, és magyarázza: Lent az úszó fecskéket pillanthatják meg még a 18. századból, fent pedig a repülő bálnákat, melyeket egy dal alapján kreáltak meg a tervezők, előre nézve pedig egy középkori várromból maradt torony látható..
És továbbhaladva az emlékek terme, avagy az őrület tükre.. Összetörten csücsültem a földön, bikiniben, szülinapi sapival a fejemen, és figyeltem a többiek emlékei között az enyémeket. Nem tudom mikor történt, de azt vettem észre, hogy Vezér mellettem volt, orrát csendesen az ölembe fektette, és nagy szemekkel figyel, miközben én merengve fésülgetem ujjaimmal bundáját. Gekkócskám talpait is ott éreztem a nyakamban. Nagy levegőt vettem, és megpróbáltam összeszedni magam, nem hátráltathatom társaimat. Csendesen elindultam Detross után - mert biztosan előre ment, hiszen nem volt mellettünk, bár a fal is leolvadt idő közben, ami kicsit furcsa volt úgy hirtelen.. Vajon mennyi volt a képszakadás?
Zombiként sétáltam tovább, olyan jelentéktelen dolgokon gondolkodva, mint hogy mit egyek vacsorára, vagy miért is nem változtatom vissza Vezért farkassá, esetleg hogyan ismerkedhetnék még jobban össze a gekkócskámmal.. Igen, Falatka tetteit még aligha tudom meghatározni. Annyi biztos, hogy szereti a meleg helyeket, mint a ruhám alatt.. Talán kéne neki valami extra kis melegítő berendezést csinálnom. Mentem előre, és kerestem az embert, azt a valakit, akit követtem.. Akinek előttem kellene mennie.. De mégsem. Nem látom. Embert? Biztosan azt követek én? Nem is.. Egy árnyat. Igen, az ment előttem. Egy árnyék, egy szellem az, akit üldözőbe vettem.
Magam elé meredtem, vizslattam a levegőt. Az árnyat, aki vezet.. De hova? Miért megyek én utána?
Megálltam.
Mit keresek ezen a helyen? Ezen a furcsa folyosón? Rita és Ozirisz mit keres itt? Miért vannak ők velem? Hol vagyok? Mindez kiesett. Talán újra csak figyelmetlenségem homályába merült. Nem volt fontos, így elfelejtettem..
Újra elindultam. Mentem, mert éreztem, hogy mennem kell! Előre.. Tovább.. Valamiért. A céhtársaim mellett, velük együtt. Ekkor viszont fény töltötte meg a teret, hátra pillantottam, és láttam, ahogy közelednek azok hozzánk. Fogalmam sem volt róla, vajon mit is kéne kezdenem ezzel a helyzettel, így jobb híján se nem futottam, se nem sikítottam, se nem támadtam. Egyszerűen csak álltam, és pislogva figyeltem, ahogy a lila sugár egyenesen belém száll. Vajon ezért kell itt lennem most? Hogy a nyilacskák eltaláljanak? A többiekbe is szállt.. Akkor ezért vagyunk itt?
Félve pillantottam az életcsíkomra, ám abban nem volt változás. Lassan megnyugodtam, a szívverésem is a normálisra lassult vissza. Ekkor viszont egy öregembert pillantottam meg magam mellett, meg egy kislányt. Mi a..?
- Kik vagytok? - ugrottam hátra, magam elé tolva Vezért, akinek sunyi vigyor ült az arcán. Ebbe meg mi ütött? Ekkor vettem észre.. mind a két ismeretlen ismerős volt voltaképp, és ott díszelgett a JL ikonja a fejük felett.
- Rita? Ozi? - kérdeztem félve. Igen, ők azok. És ha az ő életkoruk megváltozott, akkor..
Gyorsan lenyitottam a menüm, és elővettem egy tükröt. Nem, se nem lettem fiatalabb, se nem öregebb. Csak férfi.O.o
- Miiii? Miiiiiiiiiiiiiiii? - sipítoztam mély, férfias hangon. Hallottatok ti már egy fiút így rinyálni? Köbö mint egy rossz homi. És a kinézetem is, háát.. Sosem voltam valami sportos típus, de ez lányként egyáltalán nem volt baj. Na de fiúként? :no:Az a tipikus szerencsétlen elkényeztetett kölyök lettem, most már kinézetre is. Nem, nem hasonlítottam a bátyámra. Ő mindig is sokat edzett. Szóval ő nem volt ilyen nyomi. Dee.. Hát ez a hátrazselézett haj, ez az izmoktól teljesen mentes test, ez az 50 kiló.. És mindehhez ez a bárgyú tekintet azokkal a vörös íriszekkel. Nem tetszettem magamnak. És még mindig bikiniben voltam. Ohh, a fene.. Te jó ég! Úristen!! Mi ez itt??? Wáá...
- Ne.. Nem idenézni! - sikítoztam, és gyorsan a farkasom mögé bújtam. Nem láthatnak. Én sem akarom látni! Szorít a bugyiii.>.< Eto.. Tényleg mint egy rossz buzi. Gyorsan lenyitottam az invertorym, de nem is kell mondanom, csak ezt találtam benne: szoknya, szoknya, masni, korona, szoknya, szoknya.. És természetesen kivágott, szűkített pólók, masnikkal. De még mindig jobb persze, mint ez, amiben.. amiben.. Nem, én nem láttam magam! >.< Végül magamra erőltettem egy fekete felsőt, meg fehér szoknyát. Feszült, ahol csak lehetett, de legalább levehettem a kényelmetlen bugyit, szóval ott nem feszült._. Meg a színek talán.. talán annyira nem lányosak. Bár ezek a masnik semmit sem javítanak a férfias kinézetemen. Na majd a kalap!
- Cilinder! - alakítottam át a szülinapi kalapot. Így máris sokkal magabiztosabb voltam. Elővettem egy botot is, amit még egyszer régen raktam el, nem is tudom, miért, és azt használtam sétapálcának. Ha már egyszer úri ficsúr vagyok, szoknyában, feszülős felsőben, akkor legalább a kalap-bot kombó legyen meg.
- KÖhhömm.. - fordultam a többiekhez, megköszörülve a torkomat. Valahogy úgy éreztem, mintha megfáztam volna. Nem voltam ehhez a mély hanghoz szokva. És lelkiekben még mindig nem fogtam fel teljesen mit is történt velem. Egyszerűen képtelen voltam rá, hogy ezt rendesen feldolgozza az agyam. A hirtelen sokk legalább azt nem engedte, hogy rögtön rám törjön a pánik. Majd később..
- Nos, azt hiszem, én vagyok az anyu.. apukád. - mosolyogtam a lányra. - És a te fiad! - mosolyogtam Oziriszra, majd férfiasan megpróbáltam hátba veregetni. Csakhogy én nem szoktam ilyesmit csinálni, így.. Így egy simogatás lett az eredménye az egésznek. Valahogy a lány én nem akar, nem tud fiúsan viselkedni.
- Na jó, fogjunk kezet! - morogtam, és nyújtottam Ozirisz felé. Be kell bizonyítanom, hogy férfi vagyok! Férfi!

by **Aoi Shizuka** Csüt. Feb. 06 2014, 22:07

- Hát persze hogy élnek! - hangzott a sértett kijelentés, mintha ez magától érthetőd lett volna
- Ááá! \o/ - vidult fel Shizu - Szóval, te is tudsz beszélni... üm... - mondata egyszer csak félbemaradt, mintha egy szót keresett volna, de aztán valahol a medúza-lány fölött állapodott meg a tekintete
- ... Miriana-chan! ^^ - bökte ki mosolyogva, ugyanolyan lelkesedéssel, amivel megörült a másik hangjának, de aztán látva a lányka sértődöttségét, lassan lelohadt Shizuról a nagy vidámság

Később, amikor már a medúza-sisakban lépcsőzve botorkáltak felfelé, és a feltűnni vélt lény után fordulva ellőtt egy nyílvesszőt magában motyogva fordult vissza a többiek menetoszlopa felé
- Még sem volt ott semmi se... - motyogta kissé elszontyolodva - De legalább már tudni, hogy ide lent is tudom használni az íjam!
Hulla fáradtan, remegő, rogyadozó lábakkal mászott partra többiek után, úgy dőlt oldalnak a "parton" mint egy partra vetett hal, s még miután a sisak önállósítva magát eltűnt a vízben, még mindig ziháló tüdővel próbált túl lenni élete első ~~Miriana~~ Marianna-árok túrájának megpróbáltatásain
Miriana, mikor úgy tűnt, útjaik elválnak, végre választ adott a neki szegezett kérdésre:
- Igen, voltak akiknek segítettem már...
- Detrossék! - tört fel a felismerés az íjász lányból, ahogy a medúza-lány szavait figyelve felült
- De most igyekezzetek! – ezzel a szavakkal hagyta magukra a kis csapatot, s úszott el, amerről jöttek
- Hinari-san! Ezek szerint jó úton járunk, Detrossék is biztos ezen az úton jöttek! - majd kezeit tördelve lehajtott fejjel fejezte ki félelmeit:
- Remélem Ritáék sem keveredtek bajba, aggódom értük!

Ahogy továbbálltak, az utat követve a falak olybá tűntek mintha fel-fel püffednének, itt is-ott is, Shizu ijedt tekintettel méregette a két oldal falait, és igyekezett egészen középen maradni, majd ahogy arcok és kezek feszültek a nyúlósnak látszó falakból kifelé, feléjük bámulva, szájukat tátva, mintha fulladoznának, vagy segélykiáltást akarnának hallatni, s a kezek feléjük nyúltak markoltak, a lány nem bírta tovább a borzadályoktól sokkolt hangját visszatartani:
Egy félelemmel teli sikoly hagyta el a száját, ahogy az egyik kéz felé nyúlt: ijedten fúrta be magát Yurihime és Yuichi közé, a fiú hátába kapaszkodva, próbálta eltakarni a szemét a szörnyűségek elől
Csak amikor valamiért megtorpantak, kukkantott ki a fiú válla felett, s vette észre késlekedésük okát: egy fájdalmakkal küszködő, furcsa szemű lányt. A sikolyra mely az jövevény száját elhagyta, reflexből szorította a füleire a tenyereit, majd amikor kígyózó fekete nyilak, és lila fénysugár jelent meg a fura lánynak engedelmeskedve, Shizunak már nem maradt több lélekjelenléte, remegve-kapaszkodva futott, ment, igyekezett arra, amerre a többiek vitték
Mikor a nagy ijedtségnek is vége szakadt, s mindenfelé felvillanó majd kihunyó zöld és piros fények jelentek meg
- Én féééélek... - motyogta - ez a hely nagyon ijesztő, Hii-chaaaaan! Menjünk hazaaaa! Miért vagyunk iiiitt? - hangja, egész viselkedése olyanná vált mint egy ijedt kislányé

by **Rita Hanami** Szomb. Feb. 08 2014, 11:14

Meglepett mikor Yuichi átölelt, olyannyira, hogy teljesen bele is pirultam. Ez csak fokozta, hogy nem tudtam semmi normálist kinyögni így inkább beszálltam a csónakba. Vicces volt Szophie és vezér együtt a csónakban, valahogy ez fel sem merült, hogy így hogy fogunk elférni de persze megoldották. Bent mikor a fejetetejére fordult a világ látszólag a feje tetejére állt és ezt a többiek elsőre észre sem vették csupán mikor kirívó öltözetem magamra vettem. Mire kettőt pislantottam falat már a lábamon ágaskodott. Ennek meg mi baja lett hirtelen? Szophie sem volt rest és ő is bikinire váltott.
- Öhm… Fürdőruhás csapat… - Utánoztam a lányt eléggé bátortalanul és a jobb kezemet a magasba emeltem. Ahogy tovább haladtunk a kristály nem csak az én emlékeimet, hanem a többiekét is megmutatta. Velem ellentétben azonban nekik nem túl vidám emlékékeket idézett fel, szophie térdre rogyott és Detross sem nézett ki túl jól, Ozi talán még egy fokkal jobban viselte. Odaléptem lányhoz és megpróbáltam felsegíteni ha hagyta.
- Tovább kell mennünk! – Mondtam lágy, halk hangon. Segíteni akartam neki de féltem, hogy bizonyos szavakkal csak ártanák neki. Mire Szophie felállt egy fehér villanás töltötte be a teret. Reflexszerűen a szemem elé kaptam majd mikor ismét kitisztult a látásom csodálkozva láttam, hogy a kristály eltűnt.
- Jól vagytok? – Fordultam hátra Oziékhoz. Oziékhoz? hisz csak egyedül van. – Nem négyen voltunk? – Tettem fel talán egy eléggé ostoba kérdést. De mindegy is tovább kell mennünk! A további haladás eléggé melankolikus volt. Szophie végig csendbe botorkált mögöttünk és én is teljesen belemerültem a gondolataimba. Lassan de biztosan formálódott meg bennem a kérdés. Mit keresek én itt? Miért jöttünk mi ide egyáltalán, vagy mi ez a kazamata? Meghülyültem volna? Már épp tettem volna föl a többieknek a kérdést mikor mögöttem valami furcsa morajlást hallottam. Hátrafordultam ekkor már egy fekete nyíl tartott felém. Automatikusan a kardomért nyúltam és védekezésre emeltem de a nyíl szimplán áthaladt rajta és telibe talált. Egy pár pillanatra elsötétült minden magam körül. Elájultam volna. Lassan tért vissza a látásom. Fura volt, mintha minden egy kicsivel nagyobb lett volna. Hirtelen egy mély hang kiáltott fel így figyelmem oda irányult és egy ismeretlen férfi állt előttem maga előtt tartva vezért. A férfi a nevünkön szólított minket, ekkor esett le, hogy a férfi valójában Szophie… bikiniben…
- V-veled meg mi történt? – Szegeztem a kérdést a lány… fiúra majd a pillantásom Ozira vándorolt.
- Jaj ne! – Ozi megöregedett. – Mégis mi történt veletek? – Tettem fel ismét a kérdést. – És miért vagytok nagyobb… - Elharaptam a mondatot és kissé jobban szétnéztem. Nem csak ők de a falak és a lépcsők is megnőttek… én mentem össze!

[Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:.. Eurz

Hirtelen az arcomhoz kaptam.

[Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:.. Hwn3

Majd a melleimhez nyúltam.

Még kisebbek lettek mint voltak! Én is elővettem egy tükröt és megrökönyödve láttam, hogy gyerekké változtam!
- Ez nem vicces! – Kiabáltam rá Szophie beszólására és sértődötten dobbantottam egyet a lábammal. – Jaj ne, a viselkedésem is? – Kaptam a szám elé a kezem felismerve, hogy kb úgy viselkedtem mint egy pukkancs kis kölyök. – Mi lesz így a tekintélyemmel? Hogyan fogok ezután bárki szemébe nézni? – Rogytam térdre. Nem! Erre most nincs idő! Először is rá kell jönnünk mi a fenét is keresünk itt! Amint kicsit sikerült összeszednem magam meg nyitottam a menüm és a küldetés lista között keresgéltem.
- Kell itt lennie valaminek ami megmagyarázza miért is vagyunk itt. – Gondolkodtam hangosan, de hiába nem találtam semmit. Ezután a bejövő üzeneteimet nyitottam meg. Talán Hinari kért meg minket arra, hogy jöjjünk ide. Nem szoktunk csak így hárman bárhová is elmenni, azonban itt sem találtam semmit. Végül a kimenő üzeneteimet néztem meg és végül rábukkantam egy rakat olyan üzenetre amit ma küldtem el néhány céhvezérnek. A szemöldököm ráncolva olvastam el őket, mindegyik ugyan arról szólt. - Egy Detross nevű öregember kérte a céh segítségét és állítása szerint több céhnél is járt. Talán ezt akartam leellenőrizni. – Mondtam társaimnak.

by **Hinari** Hétf. Feb. 10 2014, 20:13

Tehát követnek. Egészen egyszerű következtetés volt ez, a medúzalány válasza sem kellett hozzá, elég volt a tekintete, én azonban nem követtem azt, nem fordultam hátra. Volt egy annál sokkal jobb megoldásom is, s mivel valószínű kettes szintű észleléssel sem mutatták magukat az utánunk leselkedők, így teljes mértékben a Katanára hagyatkoztam. A felfelé vezető út azonban nem volt egyszerű, sokszor néztem hátra, hogy a többiek hogyan bírják. A stoppert is egyre nagyobb aggodalommal nézegettem, Shizu lövésénél viszont Mirianát figyeltem, megbizonyosodva róla, hogy helyesek voltak a korábbi feltételezéseim. Fél tőlük. Ez utóbbi viszont számunkra egy az előzőnél vészesebb gondolat volt, elhúztam a számat, s közelebb vontam magamhoz az íjászlányt. Közeledtünk a felszínhez, s ahogy lehetett, úgy vettem le magamról a sisakot, egy ideig még forgatva a kezemben, egy tétova „köszi”-vel illetve az ezek szerint élő itemeket.
- Köszönjük. Igyekszünk vissza – bólintottam az nkj-nak, aki már ígyis többet segített, mint azt várhattuk volna tőle, főleg ilyen állapotban – Nézze meg mindenki a kitartását, ha feltöltődött, indulunk tovább – néztem a többiekre, majd a felfelé vezető útra. Reméltem, hogy a másik csapattal sincs semmi gond, különösen aggódtam az öreg miatt, hiszen előttünk csak ő és a társai voltak itt, elvileg… márpedig ha Miriana retteg valamitől, felmerül a lehetőség, hogy Detross csapata van a háttérben, ebben az esetben pedig a kígyós idomár sem biztos, hogy barát. Még a végén Ritának lesz igaza. Az elmélkedés azonban nem segített, ha mindenki bólintott, továbbindultunk.
- Ne aggódj, Ritáék is erősek, nem lesz semmi baj – próbáltam nyugtatni Shizut, ám az én hangomon is érződött, hogy nem vagyok teljesen biztos a kimondottakban.
- Körülötted – hallottam a kezem felől, épp időben, hogy arrébb tudjak lépni a falak mohó növekedése elől, s a Katanát előhúzva és felemelve tudjam növelni a céhtársaim és a képződmény közti távolságot. Örültem, hogy nálam volt a fegyver, nem tudtam maximálisan odakoncentrálni két vagy több helyre egy időben, amíg a lánnyal voltam elfoglalva, új veszély érkezett. Felizzítottam a Katanát, megpróbáltam a Himéhez legközelebbi kezet elvágni, ám a kardom egyszerűen belesüppedt abba, erőlködnöm kellett, hogy ki tudjam húzni.
- Futás! – kiáltottam, felfelé mutatva, Yuichi elég gyors volt, segíthetett a harcművész lánynak, amíg én Shizuval együtt rohantam addig, amíg biztonságossá nem vált a terület. S már pördültem is hátra, Észlelésem rögtön tájékoztatott, hogy valaki van mögöttünk, a falból vált ki, ám mire szólhattam volna hozzá, máris támadott. Vagy nem is ő volt, hanem maga a fal? Semmire sincs időnk! – Mindenki mögém! – ennyit tudtam csak kiáltani, két kézbe fogtam a Katanát, és meglendítettem: ha a fénysugarak el akarnak találni, előbb át kell jutniuk a törhetetlen fegyveren. Erre azonban nem volt szükség, furcsa módon elpixeleződtek, mire ideérhettek volna. Nem értettem. Tanácstalanul néztem az idegenre, ám mire kérdezhettem volna, ő is elpixeleződött, pirosan, ami semmiképpen se volt normális. De ezen a helyen semmi sem az. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy egyelőre senki és semmi nem akar kiiktatni minket, a leszálló polleneket viszont igyekeztem távol tartani magunktól. Nem tudtam, milyen következményei lesznek, ha belélegezzük őket, így lélegzetemet visszatartva hívtam elő az inventorymból pár anyagdarabot: nagy választék nem volt, de a szükség most előnyt élvezett. Yuichi türülközőt kapott, Hime és Shizu egy-egy zsebkendőt, én pedig a köpenyemet húztam magam elé – Fogalmam sincs, mi ez, de próbáljátok nem belélegezni – mondtam, majd egy elfojtott sóhaj után folytattam a menetelést, bár hogy mi célból, arra egyre kevésbé emlékeztem. Shizu kérdésére is csak a fejemet ráztam...

by **Ozirisz** Hétf. Feb. 17 2014, 03:14

Hosszú perceknek tűnt a kristálytévé műsora, számomra felért egy örökkévalósággal. A régi boldog heteket felidézte, amik már elmúltak. Ai Hane már csak az emlékeimben el tovább. De legalább még egyszer, utoljára láthattam őt, még ha csak így, az emlékeim kivetüléseként is. Aztán Destross is belenézett a tévébe, és sejtéseim szerint ő is a néhai szerelmét látta meg a tévében. Ám ahogy megérintette a tükröt, eltűnt, a tévé is, és az öreg is. Lehet, hogy odaveszett? Vagy elteleportált? Lehet, hogy a kedveséhez teleportálta a tükör? Aztán a gondolataim között hirtelen elvesztettem a fonalat. Olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor az ember álmából felébred, és emlékszik rá, hogy álmodott, de arra nem, hogy mit... Vagy mint amikor meditáció után visszatér az ember, aki a kitisztult tudatával megpróbált eggyé válni az univerzummal, megismerni minden törvényét, szabályát, a létezés értelmét, de a visszatérés után csak annyira emlékszik, hogy nagy kérdések válaszát feszegette...
Körülbelül hasonló állapotban, kábán és bután néztem ki a fejemből. Már csak a Windowsos kék halál képernyője hiányzott előlem, meg a homokóra a fejem fölül. Rita kérdésére, miszerint "nem négyen voltunk?", csak egy "nem tudom" jött ki a számon válasz gyanánt, és már semmit sem tudok. Homályos az egész. Közben a menümet legördítve a tárgyaim között bogarásztam:
Felszerelés, nyers hús, sült hús, nyers hús, kenyér, üveg sör, üveg sör, üveg bor, üveg ismeretlen tömény lötty, üres üveg, üres üveg... Berúgtam volna? Ehh... mondták már hogy mértékkel kellene innom. De hát régebben azt is tettem: A mérték a vödör, a tartó az asztal. De itt biza sem vödör, sem asztal nem volt... Nem, elvileg nem ihattam, főleg hogy nem szólóban jöttem, és mert nem hasogat a fejem úgy mintha Thor fejbekólintott volna a pörölyével...
Valami nincs rendjén - mormogtam magam elé, miközben bogarásztam tovább a felszereléseim között. Végre megvan! - és hívtam le egy termosz kávét. - Kávét valaki? Hátha kicsit magunkhoz térünk... - mondtam a többieknek, valamin ők is elgondolkoztak. Ha kértek kávét, akkor természetesen nekik is hívtam le egy-egy csészét, és töltöttem nekik. Minden esetre én egy nagy csésze kávét legurítottam. Talán kihoz a zombi módból, legalábbis egy időre.
Egyébként hol vagyunk, és mi a búbánatot keresünk itt? Expet és itemet farmolunk? - tettem fel a kérdést a többieknek.
Aztán haladtunk tovább, céltalanul, előre a ránk kiszabott úton, amikor valami morajlás jött a hátam mögül. Ritáék egyből hátranéztek, de mire annyit mondhattam volna, hogy: "Nem, nem én ettem tegnap este hagymásbabot..." már el is talált minket valamiféle energialövedék. Tiszta Star Wars, csak annyi különbséggel, hogy nem vesztettünk élet és páncélpontot. Megsuhintottam magam előtt a lézerkard... izé a nodachit, bár hogy miért, azt sem tudom. Főleg, hogy ilyen ártani nem használ szint volt, támadás után.... Eltettem a kardom, majd körbenéztem, és meglepődtem. Szophie fiú lett, Rita pedig kislány. Vajon velem mi történhetett? Aztán összeállt a kép, ahogy egy ősz tincs lógott a szemembe. Megöregedtem... Kicsit ledermedtem, és forogtak a tekervényeim. Az esetemben helytálló a következtetés, hogy az átváltozás a belső énképemhez köthető. Idebenn, a kataklizma óta már megjártam a hadak útját. Odakinn Aincrad előtt, szintén hosszú utat jártam be, amibe belefárad az ember. Időnként a magány és a munka-alvás-munka-alvás-munka-alvás életforma és, hogy a fizetésből nem bírtam egyről a kettőre jutni, azt az érzetet váltotta ki bennem, vége. Megáll a kocsi, elfogyott a benzin, Belefáradtam. Feladom. Elég sokszor hatalmába kerített ez az érzés, amiből csak kevesen tudtak ténylegesen kirángatni. Akik igazán ismertek. Akik viszont nem ismertek, nem is sejtettek semmit, kifelé igyekeztem erősnek látszani, és semmi érzelmet kimutatni. Erősnek kell maradnom, akkor is, ha gyenge vagyok....
Tehát, az én esetemben helytálló az elmélet. Rita és Szophie esetében már nem hinném. Vagy csak nem ismerem őket eléggé. Aztán arra lettem figyelmes, hogy Szophie hátbaveregetni próbál, több-kevesebb sikerrel, amiből végül kézfogás lett. Kicsit murisan nézett ki a szerelésében. Ismét megnyitottam a menümet, a tárgyaim közül lehívtam egy váltás ruhát, és Szophie felé nyújtottam, ha elfogadja persze. Ez az átváltozás vele babrált ki leginkább...
Aztán tovább kotorásztam a tárgyaim között, és lehívtam a házibarkács sétabotomat, aminek a csúcsrészébe beletuszkoltam anno a hazatérés kristályom. Még akkoriban is praktikus volt amikor egyik város egyik kocsmájából akartam támolyogni egy másik város másik kocsmájába, vagy épp egy harmadik város fogadójába. Igaz a bottal könnyebben botorkáltam, de időnként meggyűlt a bajom a teleportálást aktiváló parancsszavakkal....
Majd csöszmörögve és botorkálva megindultam tovább, előre, remélhetőleg ki erről az átkozott helyről... Valahogy minden zavaros, és kaotikus. Persze próbálhatnék túl erősen agyalni a dolgokon, amikre nincs magyarázatunk, valószínűleg ismét törlődnének az emlékeink, mert a rendszer csalásnak venné, ha nincs rá jártasságunk, vagy kellő jogosultságunk.
Rita viszont kis menübogarászás után rájött, hogy valami Destross nevű öregembernek köze van az ittlétünknek. Majd én is végigbogarásztam az üzeneteket, és ráakadtam a Judynak küldött üzenetre. Majd megszólaltam: Ma délelőtt, indulás előtt küldtem valakinek egy üzenetet, hogy ne aggódjon miattam. - majd kis szünet után folytattam - A lényeg, hogy a céhünk egy kazamatát jött kipucolni, valószínűleg ezt a kazamatát. És el vagyunk vágva a külvilágtól, a többieknek a térképe nem jelez minket sehol, és az üzenetek sem mennek át semelyik irányba. Ez valószínűleg egy a kazamata körüli zavaró mező, vagy hasonló... - majd a mondandóm végén tovább csöszmörögtem és gondolkodtam a hiányzó részletekkel kapcsolatban...

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Feb. 20 2014, 11:16

Élőlények.. fogtam kezeim között a sisakot. Hajamat inkább kiengedtem, hogy kényelmesen elférjen fejemen a szerkezet.. vagyis inkább ő? Sóhajtottam egyet és nem hezitáltam tovább. Ahogy hozzáért bőrömhöz éreztem apró ficánkolását, majd könnyedén tudtam lélegezni benne, a többieket követve behatoltam a víz birodalmába. Az út nehézkes volt, de ahhoz képest Yurihimét támogatni könnyű. Vajon Ozirisz is segít a többieknek? Nagyon remélem. És az a Detross a petjével, vagy egy társával, aki átalakult kígyóvá.. Rita vigyázz magadra, te is Szophie és te is Ozi.
Valaki nézi a hátam, hátra kell nézzek.. hátra kell nézzek. Nem, nem fogom megtenni, úgy sincs ott semmi. Az a nyílvessző is kövön pattant, nincs oka ilyennek, hogy ott legyen is akármi.
Mielőtt teljesen kiértünk volna, még csak hátra néztem, nem tudtam magam türtőztetni. A lépcsők sokaságán kívül és a magunk mögött hagyott spirálon kívül mást nem láttam. Visszafordultam és megtettem azt a pár lépést, amivel végre megszabadulhattam a fejemre húzott élőlénytől. Egy ideig kokettáltam vele, majd csak rámosolyogtam. Hagytam, hogy a gazdájához vagy barátjához visszatérjen. Csoport vezetőnkre néztem és jelentettem is.
- Nekem alig fél perc és feltöltődik, mindjárt készen állok utunk folytatására – mondtam kicsit lehangolva. Nem akartam rémhíreket kelteni, így hallgattam inkább arról, hogy van mögöttünk valami. Utóvédként az én dolgom felfedezni a nem kívánatos teremtményeket és fedezni a többiek hátát.
Ahogy tovább indultunk, az út továbbra is szűkös volt. uába nézzek, mikor tör elő onnan „valami”. Yurihime válla fölött azonban továbbra sem láttam veszélyre, vagy támadásra utaló jeleket. Shizuka sikolya azonban felébresztett és ujjainak kapaszkodása. Előre és oldalra néztem, mire reflexszerűen vágtam egyet a végtagok felé. Belekaptak kardomba és húzták..
- Nem adom! – azzal lefelé nyomtam, és hirtelenjében visszahúztam magam felé. Taszított rajtam a lendület és közel a mögöttem elterülő fal karmai közé kerültem így, de azok csak a ruhámba kapaszkodtak. Majd elengedtek és ekkor Hinari szavára figyeltem. Futás? Ő és valószínűleg a többiek is megiramodtak, én is. Ahogy elhaladtam mellette, egyből bevetődtem mögéjük és a hátukat védtem bármi elől is kellett futni. Körbepillantottam, mire színes foltokat fedeztem fel, nem s csak foltok voltak ezek, csíkok, amik nem sokkal Hinari kardja előtt pixeleződtek el. Nem hallottam a katanáját beszélni, vajon mi alapján működik és beszél? Mindegy is. Újra magam elé tekintettem és a matt pengémre. Volt valami előtte, egészen sok.. apró.. valami.
Kaptam egy törölközőt, amit utasítás szerint szám elé tekertem és hajam alatt megkötöttem, hogy ne zavarjon esetleges harcban. Bármi és bármiért is támadott ránk, biztosan szándékkal bír. Csak tudnám mi lehet ez a szándék..
- Hol van Rita? – néztem körbe magunkon és kérdeztem értetlenül.

by **Yurihime** Vas. Feb. 23 2014, 23:42

- Hálásan köszönjük, Miriana-sama ^.^ - köszöntem meg én is a segítséget Hinari-samához hasonlóan, miután a viszontagságos víz alatti út végén felbukkantunk a felszín alól. Kimerült voltam, és csupán azért nem támaszkodtam Yuichi-samára, mert nem szerettem volna a fiatalurat terhelni, mikor minden bizonnyal ő is hasonló problémákkal küszködik, mint jómagam. Mély, egyenletes légzéssel igyekeztem fáradtságomat tovaűzni, és minél kevésbé éreztem nehéznek a légzésemet, annál inkább bekúszott elmémbe, hogy mennyire haszontalan voltam. Elvégre már az is nehézséget okozott, hogy ne kerüljek a társam útjába, ha saját magamról sem tudok gondoskodni, akkor pedig nem segíthetek másoknak. Különösen Shizuka-samának nem, aki senpaiként tekintett rám, és így példát kellene mutatnom neki, és mégis, ugyanúgy segítségre szorultam, mint ő. Rettenetes vagyok

Amint mindenki intett, hogy indulhatunk, én is így tettem függetlenül attól, hogy fáradt voltam-e még. Útközben is ki tudtam pihenni magam, legalábbis így gondoltam, ám újabb furcsaságok történtek körülöttünk. Először kedves kezek szerettek volna minket üdvözölni, majd egy bizonyára szembetegséggel küszködő kisasszony kérte a segítségünket a fájdalmai közepette, de mi úgy tűnt, megijesztettük, és végül különös, de igazán szép fényjelenségek próbáltak elérni bennünket, de mivel elrohantunk előlük, és mire visszanézte, eltűntek, így nem tudom, mi lett a sorsuk. Nem értettem, miért ijedtek meg ennyire a bajtársaim, én nem találtam ezekben az eseményekben semmi félelmeteset, ám kénytelen voltam sodródni az árral, miközben nyugtatgattam őket.
- Nincs miért félni, nem szeretnének semmi kárt okozni bennünk ^.^ Ha mindenkit reflexből bántunk, akkor mi sem várhatunk kedves fogadtatást - igyekeztem megmagyarázni, és közben megöleltem Shizuka-samát, csitítgatva őt. Szegényke nagyon megrémült, így kötelességem volt gondoskodni róla. Elengedtem és a szemébe mosolyogtam, hátha jobb kedvre derül egy kicsit ^.^
- Én nem vagyok allergiás, Hinari-sama ^.^ - említettem meg hősies és oltalmazó vezérünknek, de nem szerettem volna udvariatlan lenni azzal, hogy visszautasítom a zsebkendőt, így elvettem és eltakartam vele az orromat. Végül is... ártani nem ártott ^.^

by **RenAi** Hétf. Feb. 24 2014, 20:38

Act.4

Hinari csapata:

Kiérve a vízbe a megköszönéseteket is csupán egy halovány mosoly jelent meg Miriana arcán, és szinte azonnal vissza is úszott a mélybe. Messziről még figyelt titeket, de már semmit sem tehetett így csupán aggódó pillantással kémlelte mikor keltek útra és léptek ki látó mezejéből.
Utatok ezen része kalandosan zárult, de szerencsétekre épségben megúsztatok mindent. Megvan mindenki, egyedül Shizu-chan lett csupán halálra rémülve. Feltűnt egy furcsaság, mégpedig hogy emlékeitek hiányos amit persze önmagatokról sem tudhattok, csupán annyit hogy nem értitek mit is kerestek itt… de ez alig pár perc leforgása alatt megoldást nyer. Ti sem tudjátok miért nem emlékeztetek Detross-ra és a kérésére alig pár perccel ezelőttig.

Pár száz csigalépcső után úgy tűnik valamivel nyugodtabb helyre kerültök, apró fehér pöttyök valamiféle pollenek vagy spórák keringenek a levegőben, és Hinari ki is osztotta hogy miként tudtok ellene védekezni, már ha szükséges ez. A lányok egy, egy zsebkendőt, Yuichi egy törölközőt és Hinarinak maradt a palástja anyaga amin át lélegezhet.
Miként érkeztek érve egyre sűrűbb lesz, és mintha valami hóesés közepébe csöppentetek volna. Pár lépés múlva furcsa dolgot fedeztek fel, van egy ajtó már megfeszegetve, hiányosan, így benézve a résen láthatjátok hogy egy homályos szobába vezet. Súlyemelés egyes szinttel már kisebb erőlködéssel megmozdítható és kinyitható az ajtó. Belépve rajta furcsa dolgokat vehettek figyelembe. Nincsenek bútorok, a talaj göröngyös, mintha valami be nem fejezett terület lenne. Látni sem látnátok sokat ha a pollenek, spórák nem fénylenének, sőt bentebb lépve feltűnhet hogy néhány virág és gomba is található ott menükkel ellátva.

Meglelhető növények listája:

/Lentebb görgetve ezt is elolvashatjátok:
Az itemek csakis a küldetésben fellelhetőek, kiérve eltűnnek még ha el is rejtesz párat az inventorydban. Ha saját magadon akarod használni azt érzékeli, máskülönben a tulajdonosát nem fertőzi/gyógyítja. Hatását ki lehet váltani elfogyasztással, vagy épp fegyverre kenve a növény nedűjét felhasználva./

|Egy személy csupán két darab növényt képes leszedni és magánál tartani. Jól döntsétek el, ki és mit választ.|

Bentebb érve a nagy növénytanulmányozásban három egymásba nőtt gomba furcsa módon mocorogni kezd. Először csak aprócska meg-megrezzenést vehettek észre majd ez egyre gyorsabb és hevesebb mozdulatokat vált ki, majd hirtelen megnő és felrobban. Ha valaki közel megy hozzá láthatja a nevét. „Union gomba” – de leírást már hiába kerestek. Az aki közel volt hozzá és esetlegesen belélegezte úgy érzi mintha felizzana a vére, szót szerint. Ég a teste és érzi szíve miként kelti mozgásra testében a vért. Nem tart csak pár másodpercig, majd elmúlik mintha nem is történt volna semmi. Ha befejeztétek a válogatást és a nézelődést utána folytathatjátok az utatokat arra amerre épp tetszik.

Rita csapata:

Úgy néz ki nálatok igencsak össze kuszálódtak a dolgok. Egy apró termetű kislány, egy férfi és egy öregember. Hajjaj… úgy nézem rátok jár a rúd. De mindenki hozta önmagát, és nem ilyet meg semmitől.

Úgy néz ki Rita és Oz bizony nem hadja magát, nem engedi hogy megtévessze a torony csúf játéka, és előhalássza azokat a bizonyos információkat amiknek köszönhetően visszatérhetett az emléketek, sőt maga Detross-sama is. Megtörtétek az emlékek kristályának átkát, így a férfi ott jelent meg ahol, eltűnt. Kellett egy kis idő míg útól ér titeket, de még a lépcsősoron észrevehettétek. Hát bizony öregembert nem láttatok még úgy futni ahogy Ő közeledett felétek. Majd rátok pillantva meghőkölt. És elkeseredve támasztotta magát a falnak.
- Bocsánat. Mindez az én hibám… Nem lett volna szabad segítséget kérnem… - Magyarázta maga elé motyogva, de épp hallhatóan. A kígyócska is szomorúan szisszeget a nyakában.
Tovább haladva feltűnhet hogy a pollenek és spórák egyre csak szaporodnak, egyre sűrűbb, már, már egy hóesés illúzióját is kelthette. Tovább haladva pár száz csigalépcső után feltűnhetett egy rozoga ajtó. Lekorhadt részén bepillanthattatok és feltűnhetett hogy a félhomályos szobából valamiféle halovány fény szűrődik ki. Súlyemelés egyel már ki tudtátok nyitni, vagyis inkább leszakítani azt a rozoga ajtót. Belépve furcsa dologra lesztek figyelmesek. Egy szobának tűnik, a padló mégis göröngyös. Nincsenek bútorok, helyette inkább virágok és gombák díszítik. Körülnézve feltűnhet hogy a különböző növények menüjét legörgetve információkat szerezhettek róluk, ami netán hasznotokra válhat.

Meglelhető növények listája:

/Lentebb görgetve ezt is elolvashatjátok:
Az itemek csakis a küldetésben fellelhetőek, kiérve eltűnnek még ha el is rejtesz párat az inventorydban. Ha saját magadon akarod használni azt érzékeli, máskülönben a tulajdonosát nem fertőzi/gyógyítja. Hatását ki lehet váltani elfogyasztással, vagy épp fegyverre kenve a növény nedűjét felhasználva./

|Egy személy csupán két darab növényt képes leszedni és magánál tartani. Jól döntsétek el, ki és mit választ.|

Majd bentebb érve egészen a szoba sarkában három egymásba nőtt gomba kezd el ficánkolni, először csak apró majd egyre erősebb mozdulatokkal, majd felpuffad és szét durran. Szerencsétlen Detross úgy látszik tudatlan is keresi a bajt. Elsők között csörtetett oda a mocorgás végett, majd akaratlan is belélegezte a felé közelítő spórákat. Láthattátok, hogy hirtelen reszketni kezd, megöleli magát és összekucorodik, a szája széle ellilul, és láthatóan nem volt jól. Mindeközben arra panaszkodott hogy megfagy. Majd ahogy jött, úgy tűnt tova, és egyik pillanatról a másikra már talpon is volt. Felmérte önmagát, de nem tapasztalt semmiféle változást, sem testben sem lélekben. Ha a gomba csonkjaira fókuszáltok láthatjátok a a nevét miszerint: Union gombának hívják, de leírást már nem találtok róla. Ha befejeztétek a keresgetést, és a válogatást akkor folytathattátok az utatokat arra amerre épp tetszik.

by Ajánlott tartalom

[Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

[Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..