Re: [Játékos Küldetés] Dual Tower - ..: Avagy, az őrület küszöbén:..

by **Szophie** Csüt. Szept. 04 2014, 15:36

/Támadjuk a kristályt./

Azt hiszem, férfi énem is egy szánalmas alak. Rosszabb vagyok, mint nőként. Vékony, gyenge, szerencsétlen.. Egy pasinak nem áll jól egyszerűen, ha ilyen. És nem tartja senki cukinak sem a szokásaimat, sem semmit. Szívás ez így.. De legalább mentesültem a szülési és házimunkabeli dolgok alól. És lassan már a gondolkodásom is talán átalakul. Amúgy pedig minek nekem izom, ha van súlyemelésem? És az aranyos, lányos kinézetű pasiknak is van jövőjük, főleg úgy, hogy én a fiúkat szeretem. Tiszta sor! Lányos fiúként is tökéletes vagyok. Ugyanis nem szükségeltetik becsajoznom. Nem azt mondom, hogy nem lenne érdekes játék, és kacérkodtam is a gondolatával.. De ettől függetlenül még mindig az erősebbik nemet részesítem előnyben.
Vezér hátulról meglökött, amitől szolidan orra estem. Mi a...? Jahh, hogy támadni kéne? Miért nem ezt mondja akkor! -.-" Indulááás!

by **RenAi** Hétf. Szept. 08 2014, 23:11

Ozi támadása 1 pontot sebzett a kristályra.

A sima tárgy értéke támadás esetén 1 támadáspont. Ha másképp van akkor javítom. (Egyszer így játszották ki velem, de nem vagyok benne biztos hogy szabályszerűen így van.)

Yurihime: Mikor köszönsz akad aki zavartan köszön vissza, kicsit még értetlen, de Livy lelkesen intett oda neked egyet. Míg Shiorihara szintén meghajlott az üdvözleted előtt. A támadásod sikeres, a kristályra 36 sebzést mértél.

Szophie elmélkedésed farkasod harci szelleme zavarja meg, ami ugyan kellemetlen orra bukással jár. De támadtok és sikeresen! Te 27 Vezér 59 sebzéssel.

Harmadik kör:

Rita csapata:
Livy támadja Lilithet, sikeresen.
Detross támadja a kristályt, sikeresen.

Hinari csapata:
Yuichi támad 2x, sikeresen.
Shizu támadja a kristályt, Sztor gombát ad Hinarinak.
Hinari spe.et használ és támadja a kristályt, sikeresen.

Én is vezetem a köröket, az átláthatóság kedvéért, és hogy mindenki tudja mikor kivel van piheköre.
¤Rita:3
¤Szo és Vezér, és Falat xP :4
¤Ozi:3
¤Detross:4

Ellenségek: (Mindkét csapatra érvényes!)
¤Azumi:-
¤Konoha:-
¤Miriana:2
¤Livy:3
¤Shiorihara:2
¤Lilith:2

Összesítő:

Harci Adatok:

by **Hinari** Hétf. Szept. 15 2014, 15:08

Hiába támadtuk a kristályokat, úgy éreztem, hogy konkrétan semerre sem haladunk. Rengeteg élete volt, még a megnövekedett sebzésemmel sem tudtam úgy igazán megkarcolni.
- Kérlek, nektek is támadni kell, mindenkinek - fordultam Shiro-hoz és a céhtagjaihoz - Nem tudom, mennyi időnk van, és szerintem nem tesz jót a kristálybörtön a társaitoknak... Valamint figyeljétek, melyik kristály hogy áll, egyszerre lenne idelis leütni őket - tettem hozzá, remélve, hogy elérem, hogy ők is csináljanak valamit. Ami pedig a saját csapatunkat illeti... - Maximálisra kell növelnünk a sebzésünket! Shizu, te add át nekem a köröd, a többiek folytassák a kristály támadását - mondtam, bízva benne, hogy hamarosan végzünk. Ez a torony... minél hamarabb ki kell szabadítani az utolsó bentrekedteket, és elmenni innen, mielőtt a fonalak új áldozatot találnának...

Támadás 90 sebzéssel.

by **Ozirisz** Hétf. Szept. 15 2014, 19:12

Naugye, csak inni kellett és máris jobb Smile

Kicsit sikerült megnyugodnom, főleg hogy legalább a kristály nem fogta magát és sétált odébb... Bár aha ez megtörtént volna, az egyszerre lett volna vicces is, meg idegesítő is, főleg hogy egy mozdulatlan célpont is csak azért kitér előlem, hogy bosszantson. Meg valószínűleg a Jövő Fényei között újra a nevetség tárgya lettem volna, ami meg hát... nem jó.
Kicsit felbátorodva a célbatalált üvegnek és az üveg tartalmának köszönhetően a következő "potion" helyett a kardom vettem a kezembe, és a kristály felé rohantam, majd egy szép nagy vágással ajándékoztam meg. Csak adja az ég, hogy nem hajított elém senki banánhéjat amibe elcsúsznék, és a kristály sincs mászkálós kedvébe...

// támadááás!

by **Aoi Shizuka** Kedd Szept. 16 2014, 23:24

A bátor expedíció, mely különös helyeken át vezetett idáig, s mely sok félelmetes és halált ígérő borzalommal űzetett mind beljebb és beljebb az elvarázsolt torony zugaiba, most úgy tűnt elérkezett végső stádiumához.

Az elveszettek majd mind ki lettek szabadítva, a gonoszság, mely bábként rángatta eddig őket, most nem próbálkozott semmivel.
Bár nem siettette őket semmilyen számláló, fogyni vagy nőni látszó sáv és miegymás, mégis a levegő feszültséggel telt meg, ahogy az újabb rájuk váró gonoszsággal versenyt futva igyekeztek megtörni a kristályt

Hinari töretlen magabiztossággal kommandírozta az jelenlévőket, legyenek bár láthatók vagy láthatatlanok Shizuka szemei számára. Maga is igyekezett legjobb tudása szerint, bár rendkívül egyszerű módon, a kristályt lövöldözve tenni közös ügyükért.
- Switch Hinari! - ejtette ki készséggel e szavakat, ahogy zavartan engedte le hű fegyverét. Értette miért van erre szükség, mégis az érzés belefurta magát a szívébe. Az érzés, hogy nem elég jó ahhoz, hogy maga is részesen legyen mindennek. Elbátortalanodva lépett hátra, tudta, hogy képességei nem érhetnek még fel Hinariéval, de eddig az a hit vitte előbbre, hogy minden kis apró segítséggel hozzá tud járulni a céljaik eléréséhez.
Hogyan lehet, hogy a rendszer mindezt lehetővé teszi? Hogy szereplőkből csupán eszközökké degradálódjanak? - némán ingatta a fejét, ahogy a háta végül a falnak ütközött

by **Hinari** Kedd Szept. 16 2014, 23:53

(Gondolom switchnél nem kell a 100 szó, szólj Ai ha másképp van.)

Hálásan bólintottam Shizu felé, majd újra belevágtam a Katana élét a kristályba, remélve, hogy már nem fog sokáig elhúzódni ez eldöntetettnek tűnő harc...

90 sebzés a kristályba.

by **Yurihime** Csüt. Szept. 18 2014, 17:57

Elmosolyodtam. Boldog voltam, hogy mindannyian kedves embernek bizonyultak, és nem olyan ellenségesek, mint amilyennek eleinte mutatkoztak. Szerettem volna bocsánatot kérni tőlük, különösen Miriana-samától, hiszen rá kellett fognom a fegyverem, arra voltam kényszerülve, hogy fájdalmat okozzak neki, még ha ő ezt nem is érezte. Azt hiszem, ha sikerül a kristályokkal is elbánni és mindenki szabad lesz, akkor ez lesz az első dolgom, azonban addig nem lankadhatott a figyelmem. Megpörgettem a fejem felett a naginatámat, hogy fogást váltsak rajta, és újra előrelendültem, hogy rávághassak egyet a kristályra, ezúttal kicsit erősebben és magabiztosabban, mint az imént. Az előbb sem tűnt úgy, hogy valami rosszat teszek vele, így most bátrabb lehettem. Kitartás!

36 sebzés a kristályba

by **Szophie** Csüt. Szept. 18 2014, 21:44

Kezdtem unni ezt az egészet. Egyre különösebb dolgok jártak a fejemben. Például arról, hogy meleg legyek-e. Soha nem ítéltem el őket, de úgy igazából nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Nem volt szükségem rá. Most viszont nagyon úgy tűnt, ezen el kell gondolkodni. Habár jelen esetben az is kérdéses volt, hogy az számít-e melegségnek, ha férfiként férfiakat szeretek, vagy az, ha valaha volt nőként nőket? Most akkor melyik lenne a normális tőlem? És mégis miért foglalkoztat ilyesmi? Egyszerűen csak hallgatnom kell a belsőő... valamicsodámra. És ahova az húz, olyan leszek. De akkor is különös, zavaros érzés volt. Azt hiszem, ez az igazi identitászavar! Arról nem is beszélve, hogy ott volt még az a kérdés, hogy ha továbbra is a fiúk mellett maradok, akkor Kedvesem belemegy-e abba, hogy egy férfi legyen a párja.. :O
Inkább megráztam a fejem, és támadtam azt a nyomi kristályt. Ez így nem volt túlságosan jó. Mármint az, hogy ilyesmiken töröm a fejem. El kéne már felejtenem, hogy egy valami dörzsöl a lábam között.___. Most másra kell koncentrálni! Inkább csak támadok.. Meg Vezér is. Ő mondjuk folyamatosan mást sem csinál. Nem hiszem, hogy nagyon meghatotta, hogy férfivá lettem..

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 19 2014, 18:22

Elkalandoztam.
Hirtelen felébredve a pillanatnyi révületből, testem már önmagától szabdalta az alak körüli kristályszerkezetet. Olyan nosztalgikus, mintha egy bábut ütnék, mint régen. De miért teszem mindezt? Hinari hangja zökkentett ki elvánszorgó gondolataimból, ami már elég régen valahova félre indult. A kezek, amik a falból jöttek ki, az lehetett az a pont? Vagy talán utána valahol? Esetleg még mindig a cápa harapástól rettegek. Igazából mindegy is, hol, hisz előre megmondta a.. hogy is hívták? Nem tudom, olyan zavaros.
Támadni a kristályt, most ez a dolgom, hogy utána meg mi lesz, az kifürkészhetetlen.
- Niji double - suttogtam magam elé, és bal kezemben megjelent, a szabdalónál hosszabb katana. Rendben ütöm és kiszabadítunk. Mielőtt, neki kezdtem volna haránt vágásomnak, a lányok felé bólintottam, jelezve, hogy értettem. Most egy kicsit visszataláltam, de nem emlékszem honnan. Az baj lehet?

by **RenAi** Hétf. Szept. 22 2014, 21:21

A támadásotok sikeresek, kivéve Ozit.
Csak vicceltem. Razz

Mindenki eltalálja a kristályt, Shiroék is észbe kaptak a végére, talán Livy bizonytalansága tántoríthatta el őket a támadástól, de úgy látszik miután Hinarit szólt nekik ők is úgy tettek, kivéve Livyt aki nem hagyta szó nélkül.
- Heh, banya. Nem vagy a céhvezérünk hogy parancsokat osztogass! – Toppantott egyet a földön majd Hinari felé mutogatott. Persze Shiro nem sem hagyja annyiban.
- Bocsánat a viselkedéséért, neveletlen kissé. – Hajol meg, majd Livy fejére teszi a kezét és őt is lenyomja gyengéden meghajlásba.
- Kérj bocsánatot, hisz te is tudod hogy hálásak lehetünk nekik. – Azzal lenyomja őt is. Livy kezeivel kapálózik hogy ellen tudjon állni, de pár pilanat meghajlás után feladja…
- Tudom… de akkor is… - Mondja duzzogva.
- Mi mi vagyok, ők meg ők… Nem tartoznak közénk… - Folytatja még mindig duzzogva.
- Nem, de szükségünk van rájuk, és ők legalább csinálnak valamit… mi csak szánkat tátva… üresen lesve ki a fejünkből nem csinálunk semmit… - Shiro hangja elnyomott feszültséget sugallot, mérges volt ő is… de érezhetően nem rátok…
- De…. nekik nincs senkijük a kőben. Ők könnyen vannak, ha vége egy boccs nem tudtukkal lerendezik és kész… - Tör ki Livy önmagából.
- Ez is igaz.. de te sem tudsz jobbat… mint ahogy mi sem… a semmittevés meg nem old meg semmit.. – Shiro hangja keserű de mégis megnyugtatóan próbál csengeni.
- Nem kell támadnod… átveszem én a helyedet… és a felelőséget is… - Ajánlja fel. Livy az ajkjaira harap, érezhetően ez sem tetszik neki… de egyszerűen tehetetlen mást csinálni…
- De… ha meghallnak… nem tudod visszahozni őket! – Tehetetlen düh… amit leginkább ki lehet érezni.
- Hallottam… hogy van egy item ami képes rá, hallod? – Ragadta meg Livyt a két vállánál fogva, aki hisztériás sírórohamot kezdett kapni.
- Te… sem gondolod komolyan hogy létezhet ilyen?! – Nyögi ki szinte alig érthetően, kezeivel a szemeit kezdi törölgetni.
- De létezik! Ha nem csinálsz semmit és ha nem próbálkozol meg legalább hinni és kitartani, keresni a megoldásokat…. azzal te magad ölöd meg. – Mondta Shiro, majd eszmélt hogy kicsit durván fogalmazott és gyorsan ki is javította magát.
- Azzal tényleg cserben hagynánk őket… - Hallgatott egy picit.
- Szóval, szedd össze magad, erős kislány vagy és ők is erősebbek annál mintsem hogy ennyi elszakítson minket egymástól! – Hangja határozott volt, és nyugodt. Livy csak biccentett egyett, megtörölte a szemeit, és határozott pillantása a kristály felé jelezte hogy kész támadni.

Miután mindenki támadt Shiorihara felkiáltott:
- Várjatok Kohoha kristályának majdnem dupla élete lehet még. – Viszont mire ezt hallhattátok Konohából és Azumi testéből számtalna fonal tört elő, szinte a semmiből, sárgák voltak azok is viszont megállíthatatlan közeledtek felétek. Hátálhatott bárki, a fegyverek kereszülhatoltak rajta semmit sem ártva nekik… Viszint amikor titeket is elkapott a testetekre tekeredve, áramütész szerű efektben jelentősen megcsappant az életetek.

/%-os sebzést számoltam, mindenkinek 20% élete maradt az aktuálishoz képest, a kerekítési arányokat szabályszerűen 4-től lefelé, 5-től fölfelé végeztem./

Összesítő:

Harci Adatok:

by **Hinari** Kedd Szept. 23 2014, 00:37

Éppen azt számoltam, mennyi lehet az összesebzésünk, mennyi találat kellhet még a kristályhoz: egyáltalán nem voltam felkészülve a lány ilyesfajta megnyilvánulására, így első körben csak értetlenül pislogtam, még befejezve az összegzést, s csak azután sóhajtottam, és mentem oda hozzájuk.
- Semmi gond – mosolyogtam Shirora, majd leguggoltam Livyhez – Nehéz másokban bízni, amikor egy társad élete a tét, ugye? Hidd el, könnyebb, ha bízol magadban is – mondtam neki szelíden – Ha ez megvan, és tudod mi a helyes döntés, nem okolhatod magad, bármi történjék is… - elnéztem a kristály felé, felegyenesedve, Shiro figyelmeztetésére csak bólintva – Innentől már megleszünk, remélem… talán a két dimenzió is eggyé válik, ha a kristályba zárt játékosok kiszabadulnak – hümmögtem, két kézbe véve a Katanát, kikapcsolva a képességemet. S már indultam is volna támadni, ám a szemem sarkából észrevettem a változást, s ez megtorpanásra késztetett – Vigyázzatok! – csak ennyire volt időm: a fonalak hihetetlen gyorsasággal száguldottak felénk, s hiába akartam kettészelni, a pengém éle nem vágta őket. Reflexből ugrottam a többiek elé, ám az ellentámadás irányított volt, mindenkit ért: elég volt egyetlen pillantás az életcsíkomra, hogy jobban megijedjek, mint eddig bármikor. Ha mindenki ennyi sebzést kapott… Kétségbeesetten fordultam hátra, s egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy mindenki egyben van. Mégegy ilyen kört viszont nem élünk túl… Nyeltem egyet.
- Jól van… – behunytam szemeimet, csillapítva a szívdobogásom – Egy támadási hullámunk van, egyetlen esélyünk – néztem körbe – Én leviszem a mi kristályunkat pirosba. Utána Shizun kívül mindenki adja át a körét valakinek a másik céhből… mondjuk Yui adja Livyek, Hime pedig Lilithnek – mondtam különös nyugalommal és határozottsággal, majd tekintetem az említett játékosok felé fordítottam – Ti pedig támadjátok mind a másik kristályt. Vigyétek le ameddig csak lehet. Utána jön Shizu és Miriana a last attack-al. Hogy elkerüljük az esetleges szilánkokat, vagy bármi mást, így mindenki húzódjon hátra, s csak ezután lőjétek ki a nyilakat, rendben? Shiro, kérlek közvetíts – ismertettem a stratégiát, hangomon érezhető volt a feszültség. Mélyen beszívtam a levegőt. Támadtam.

55 sebzés a kristályba.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 24 2014, 22:22

A kislány kijelentésére, jobban felfigyeltem, majd Hinarian néztem, nem banya. Nem emlékszem rá, hogy valaha is banya lett volna. Sem viselkedésben sem kinézetre. Végül is a fiú is visszafogta, meg Hinari is jól kezelte a helyzetet. El is mosolyodtam, ahogy önbizalmat öntött belé. Ő mindenkivel olyan kedves, engem is visszarántott már valamikor, valahonnan. Megráztam a fejem és próbáltam követni az eseményeket, a kristály életereje eléggé megrogyott, hamarosan kiszabadul a fiú. Félre akartam tekinteni a kristályról, és a belezárt alakról, akinek mimikáján meglátszott a nem várt cselekmény, és megőrizte ezt a kőzet. Vajon mit tehetett, hogy ezt érdemelte, vagy elragadta valami más?
Viszont látóterem hamar betöltötte, hogy Hinari testével próbál meg védeni, majd életerejének csíkját láttam magam előtt pirosba zuhanni. Ugrani akartam, bármi is támadta meg a következő ütést fogom, azonban az a valami engem is elért és Yurihimét és Shizukát is. Egy fonál, ami szinte feldarabolt. Egy fonál, ami itt volt korábban is, úgy emlékszem, de nem tudom biztosan.
Kardomat vágási szándékkal a fonál felé fordítottam, de nem tudtam megtenni. Olyan, mintha ez az egyszerű cselekvés lehetetlen lett volna számomra. Hinari azonban máris sorolta a cselekedeteket. Gyors és jó taktika, szóval Livy támad helyettem.
- Switch Livy - mondtam is utasítást követve. - Rita remélem menni fog, üssétek a kristályt - mondtam halkabban, majd az óva intést követően, igyekeztem hátrébb ugrani, hogy az esetleges robbanási törmeléket ne testemben fedezzem fel később. Hinara jó nagy darabot kanyarított a kristályból, alig maradt már egy ici-pici csík fölötte. Jó terv, Shizu megadja neki az utolsó löketet, míg a másik csapat Detrossal kiszabadítja a másik kristály fogvatartottját. Életerő italért akartam nyúlni, de kezem megállt. Nem, ő higgadtan átlátja a helyzetet, én nem volnék képes ilyenre. Sir Lewis, büszke lehetnél utódodra. Én örülök, hogy társa lehetek a céhedben. Vagyis, már a céhében. Mosolyra húztam a szám és vártam, hogy a fonál, ami kilóg belőlem megöljön vagy a kristály lakója kiszabaduljon. Bármelyik történik, jó helyen vagyok, jó emberekkel.

by **Ozirisz** Csüt. Szept. 25 2014, 19:35

Csodával határos módon az előző támadásom nem ment mellé, és banánhéjat sem hajított elém senki. Na eddig rendben is mentek a dolgok, aztán jött egy kis aggodalom a végkifejlet terén. Lehet, hogy az utolsó támadásokkal a kristályban raboskodók végleg meghalnak. Lehetséges. De lehet, hogy nem. Ezt nem tudhatjuk, és az igazat megvallva nem épp a legkönnyebb helyzet. Merek fogadni, hogy a jelenlevők közül senki sem szeretne bonus loot-ként egy vörös indikátort, és rengeteg álmatlan, vagy rémálmokkal teli éjszakát.
Amire viszont felkaptam a fejem, az az állítólagos felélesztő item. A megnyitón meg lett mondva, hogy nincs rá mód. De, tegyük fel, hogy mégis van ilyen tárgy. Erősen kétlem, hogy működne, már csak abból az okból kifolyólag, hogy a kinti testet nem lehet idebentről feléleszteni. Nem olyan egyszerű, hogy benn használ az ember egy tárgyat, kinn pedig kap egy új agyat, vagy csak egyszerűen kicserélik, mert még épp garanciás volt...
- Miféle tárgyról van szó? Honnan lehet beszerezni? És hogyan működik? - kérdeztem Shirot, akitől talán válaszokat kapok, vagy legalább valami nyomot, amin elindulhatnék.
Aztán hirtelen sárga fonalak jöttek, gyorsabban, minthogy én odább tudtam volna csöszmörögni, és bumm. Mint akibe a villám csapott, úgy éreztem magam, csupán annyi különbséggel, hogy a szemem nem világított. Legalábbis én nem láttam, az biztos. De még lehet, hogy ez volt a szerencsém, mert még a végén goa'uldnak néz a jónép és nekem akkor annyi meg egy bambi.
Aztán feltűnt, hogy a HP-m is elég brutálisan megcsappant. Ami viszont jobban aggasztott, hogy mindenki másnál is ugyanez a helyzet. Nem lesz ez így jó...
Majd jött a közvetítés a túloldalról. Hinari kitalálta a megoldást a mostani helyzetre. Abban igaza van, hogy nincs több lehetőségünk, mert még egy ekkora sebzést egyikünk sem bírna ki, és ha most nem intézzük el a kristályokat, akkor túl sok munkát zúdítanánk a Kayaba Temetkezési Vállalat nyakába. A munka pedig nem jó, ha sok van belőle, az főleg nem jó, és nem akarok rosszat senkinek. Szóval támadás, még ha ez is az utolsó cselekedetem...

by **Szophie** Szomb. Szept. 27 2014, 14:31

Bele akartam szólni a beszélgetésbe, hogy akkor szabadítsa ki egyedül a társát, ha ennyire nem bízik bennünk... Viszont az is igaz, hogy nekem is érdekem fűződött ahhoz, hogy kiszabaduljanak. Azzal talán visszaváltozik az alakunk az eredetivé.
A másik, amit nem értettem, hogy Ozzy miért ilyen béna. Azt hiszem, kell vele újra egy kis gyakorlás, mert ez így nem állapot..
Figyelmemet végül a belém nyilaló fonalak hozták vissza a valóságba. Megdermedtem, szemem elkerekedett, ahogy éreztem, átfúródnak a hasamon. Nem fájt, de kellemetlen volt. És mindezek mellett rettenetes félelem fogott el, amint rápillantottam az életcsíkomra. Nem voltam biztos benne, hogy nem csökken, ha megmozdulok. Egy helyben álltam, és csak társaimra meredtem. Nem tudtam, mit is tegyek, hogy mit kéne tennem. Hinari utasított, de.. Ő nem tudhatja, mennyire rosszul áll az életünk. Mennyire megsebeztek és összefonalaztak minket. Ha ez így folytatódik, akkor.. meghalok. Nem, most ez nem célom már. Élni akarok, élnem kell. Vezért nem érintették a fonalak. Én mozdulatlan álltam, míg ő támadott.

/Csak Vezér támad./

by **Aoi Shizuka** Pént. Okt. 03 2014, 20:33

- Mi az, hogy banya!!! Hogy van képed így beszélni Hinariról, mikor pont ő volt az egyik, aki segített kiszabadulnod!!! - fakadt ki rögtön Shizuka
Annyira felháborította a dolog, hogy szinte elforrt minden agyvize. Paprikavörös lett, de most nem azért mert zavarba hozták volna, hanem mert elöntötte az agyát a méreg
Így felfújt arccal, a dühtől nem látva szorongatta az íját, szerette volna móresre tanítani a szemtelen kis csajt, de ahogy eddig se folyamodott tettlegességhez soha, most se tett egyebet mint a dühödten várt és hallgatott, végig készen arra, hogy saját maga vagy Hinari védelmére kelljen, ha kell élő pajzsként.
Aztán ahogy a felfokozott hangulat csillapodott, úgy nyugodott le apránként Shizu is.
Már épp támadni készült volna, amikor kiderült, hogy a másik kristályból még sok van hátra, aztán egyszer csak csápok.
CSÁPOK!!! CSÁPOK MINDENÜTT!!!!
Úristen!!!

Spoiler:

Shizu sikítva hadonászott, de hiába, a csápok rátekeredtek a testére és le akarták tépni róla a ... hogy aztán...
Vagyis fonalak. De ez részlet kérdés...
Ha az előbbi sikítása hangos volt, akkor ez most 10x hangosabb, ahogy az elektromosság rázta a kis testét a rátekeredő ~~csápok~~ fonalak fogságában
Térdre rogyott, ahogy a fonalak végre engedték. Hajából alig észrevehető füstcsík szállt fel, remegő kézzel hámozta le magáról a fonalakat, aztán szájába tömte a Déli Harmat Gombát, hogy erőre kapjon ő is meg az életcsíkja is.
Kimerülve nézett fel Hinarira, s csak bólogatva hallgatta, majd nehézkesen, remegő térdekkel, az íjára támaszkodva igyekezett lábra állni
- Hai, wakatta

by **RenAi** Hétf. Okt. 06 2014, 09:45

/Shizu….. *faceplam* User szakadt… ezek csak fonalak te hentai ! xD Razz

/

Livy visszább fogta magát mikor Hinari a kezébe vette a lány érzéseit mondatait és minden rossz szó és aggodalom ellenére csupán bíztatta. Kicsit lelkiismeret furdalása is támadt, ugyanakkor ez még nem tárgyi bizonyíték a sikerre és a szava hihetőségére. Mikor Suzu neki esett idegesen vörös arccal Livy megszeppent majd visszavágott a lánynak.
- Nem mi kértük, hogy gyertek ide és szabadítsatok ki, magatok vállaltátok! És nem is vagytok igazi harcosok, ha mindezt felhánytorgatod annak akin segítettél, de ha kijutunk innen minden pénzem és minden felszerelésem neked adom. Én nem fogok tartozni senkinek! – Igen-igen, lehet kissé túlreagálta de Suzunak is lehetett volna több esze hogy ő akárhogy is még mindig csupán egy kislány aki most nehéz helyzetben van és most még vérig is lett sértve… Úgy érezte hogy csupán a haszonért és a jutalomért vagytok itt ti is, nem azért hogy tényleg segítsetek másokon. Így a bizalma méginkább csak megcsappant, és csupán szükséges rosszá válltatok a szemében. Shiro a lány kitörésénél a fejére tette a kezét.
- Talán jobb lenne ha kimennél és lenyugodnál. – Ajánlja fel Shiro. Mire Livy nem reagál csak morcosan dacosan méreget mindenkit.

Ozirisz:
- Csupán pletyka… de hallottam egy nehezen megszerezhető itemről amivel állítólag vissza lehet hozni embereket az életbe… Nem tudom hogy létezik-e, de ha igen biztos megszerezzük. Bár… lehet csupán egy ostoba tréfa, elvégre ha végig gondolod ha valaki meghal őt leveszik a nerwe-gear-ról, de lehet a renszer tud másolatot készíteni a személyiségéről, a lényéről az embernek… Fogalmam sincs… Ugyanakkor tény hogy ha így van akkor a frontharcosok némelyike is tudnak róluk, és talán azt is hogy hol található… - Csóválta meg a fejét Shiro, hisz sokat nem tud róla mégis szeretne hinni egy ilyen item létezésében… Ugyanakkor tisztában van vele hogy ha van is ilyen a frontharcosok hamarabb szerzik meg mint az ő céhének bármelyik tagja…

Mikor a fonalak mindenkit elkaptak és áramütés szerű effektel lecsíptek mindenki életéből nem kevés százalékot, Livy megszólalni nem tudott csupán patakokban folyt a könnye és már látta a szeme előtt a bukásukat. Nem is tudott másra gondoni, mikor Shiro a háta mögüll a nakába tette a kezét és úgy ölelte magához a tőle jóval alacsonyabb kislányt, Livy megrezzenve fogadta az ölelést de még akkor sem tért magához teljesen. Összeszűkült szemekkel figyelte miként Hinari mindezek után is olyan könnyedén ad parancsokat, egyszerűen mintha nem is történt volna semmi. Egyszerre tartotta felháborítónak azt hogy a lány nem akadt ki mindezen, olyan volt a szemében mintha nem is érdekelné az őt körül vevő csapata csupán a győzelem, mikor mindenki élete pirosan világít körülötte is, a sajátját is bele értve. Ugyanakkor amint jobban megnézte a lány arcát a mondatok mögött, a szemét és mindent ami belőlre áradt, minduntalan lenyűgözéssel töltötte el a kis Livy szívecskéjét. Talán akkor értette meg hogy mit is jelent vezérnek lenni, és hogy mennyire nagy szerencséje van hogy mindezt a rossz dolgok ellenére is láthatja, tapasztalhatja. Az ő céhe sosem kockáztatna ennyit, talán ezért is kerültek oda ahova, ők mindig leléptek amikor már nagyon húzós volt a helyzet, és mindig-mindig új taktikával estek neki a dolgoknak… ők sem adták fel, épp csak sosem játszották végig a dolgokat. Nagyot nyelt a lány immáron kissé nyugodtabb volt, nem volt ideges a teste mégis inkább megfeszült és készebben állt a harcra mint eddig bármikor.
Shiro bólintott és átadta az üzenetet Rita csapatának.
- Úgy néz ki hogy Hinari csapatának fele akkora az élete a kristálynak mint nálatok, így ők most alig fognak támadni, nektek viszont minnél többet kell, egészen addig míg nálatok Mirianna fogja bevinni az utolsó támadást, míg Hinariéknál Shizuka. Mindenki menjen távolabb a kristálytól hogy ha esetlen sebzene kevésbé tudjon. – Részletezi a felállást. Majd meg is kezdi mindenki a támadást.
Mikor Yuichi leswitcelte egy pillantást vetett a fiúra de az időt nem húzta, támadt szinte azon nyomban. Majd sorban mindenki egészen addig amíg az utosló támadások nem következtek. Livy-ék Miriannaék és mindenki kissé hátrébb húzódott. Shiro Mirianna vállára tette a kezét, aki az ideget megfeszítve ellőtte a nyilat. Ideges volt hisz most olyan sok dolog múlott rajta. Mikor Miriana és Shizuka is szinte egyszerre adták ki a végső döfést a krsistálynak aki villogni kezdett majd mintha láva folyt volna benne szétroppant, először csak apró repedésekkel majd megadva magát szilánkjaira hullot. Azumi és Konoha akikből a fonalak álltak ki elpixeleződtek, míg a kristályban lévő lány és fiú eszméletlen esett össze. Ők voltak az igazi Azumi és konoha, amit láttatok az szimplán a kristály, vagy inkább a torony gonosz másolatai, kivetülései voltak. Amint a kristály szétrobbant Rita, Detross, Ozi és Szophie, Vezér is mindenki halovány szellemképből kitisztulva válltak ismét láthatóvá. Szophiék szintén így pillantották meg Hinariékat.

Detross megállíthatatlanul szaladt oda a húgához Azumihoz és próbálta felélesztgetni őt. Mindketten jól volak az életcsíkjuk teljes volt, és néhány másodperc múlva magukhoz is tértek. Livy csak csendben állt a dolgok felett, szinte el sem merte hinni hogy mindenki sikerrel járhatott. Majd hátra fordult egy furcsa tompa hang felé amit addigra már ti is hallhattatok. Halk duruzsolás ami egyre élesebbé és tisztábbá vállt. Mintha víz törne be valahova... Livy kinyitotta az ajtót, majd gyorsan be is csukta hisz alig pár másodpercetek maradt hogy reagálni tudjatok, de egy torony tetejében, ahonnan elvileg nincs kiút csupán lefelé erősen zsákutcába kerültetek. A moraj egyre hangosabb, és egyre bentebb tőr a víz, az épület falai egyre csak megremegnek, már-már nem bírják sokáig. Hiába úsztátok meg a kristályok támadását, ha most a vízi temető martalékai lesztek. Livy amennyire csak tudja kitámasztja az ajtót, amin egyre csak bentebb tör a víz, először csupán bokáig, majd lassan térdig is ér. Livy csapatából mindenki ki akarja támasztani, hogy Livyt felszabadítsák, hisz csupán Ő és Mirianna tud most segédkezni. Mint már mondtam ez a csapat a védekezésre épített, így Livy kis medúzákat idéz meg megint, amikből mindenkinek ad egyet. Majd mikor ez megvan, Mirianna lesz a következő aki használja a képességét, először alig akar neki sikerülni, de majdcsak összehozza. Mindenki körül egy egy védőburok jelenik meg, mint valami átlátszó gumilabda. Úgy néz ki ez megvéd titeket a víztől és a felszínén tart. Ráadásul a negatív buffokat, vagyis az átváltozást is megszünteti. Már nem tartja fel senki sem az ajtót, szabadon törik be a víz rajta, szinte ellepve az egész termet.
- Geyeretek közelebb, mindenki fogja meg a másikat! - Shiro kiabálja el magát, és a csapata már tudja mi fog következni így ők szó nélkül már mindenki, megfogta a másikat egyfajta láncot képezve. Mindenkiből fény áradt egy pillanatra majd a levegőben a delfinek között teleportálódtatok ki. Zuhanni kezd mindenki, de mire földet értek a védőburok mindenkit megvéd, aki talajra érkezik csupán pattan párat, aki a víz felszínén köt ki, könnyedén kijut onnan hisz a védőburkot tudjátok irányítani a mozgásotokkal.

/Reagáljátok le mindezt utolsó körben, egészen addig amíg haza nem tértek a céházotokba vagy ki-ki hova, utánna még jön egy mesélés, ahol Ai kifakad arra már nem kötelező válaszolni, csupán aki szeretne. Ez az utolsó hivatalos körötök. Köszönöm szépen a játékot.

/Miriana védőburka megszünteti a negatív ártásokat, így vissza változtok mindannyian./

Nagyszerűek voltatok! :3/

Összesítő:

Harci Adatok:

by **Hinari** Szer. Okt. 08 2014, 19:23

A szituáció megkívánta a gyors reakciót, s nekem nem volt időm és nagyon energiám se belefolyni Shizu és Livy szóváltásába, bár egy halvány mosollyal azért megköszöntem az íjászlánynak a szavait. Reméltem, hogy nem számoltam el semmit, s ebben a Katana is megerősített, így egy kicsivel nyugodtabban vittem be a találatot, utána a falhoz szaladva, magam mellé vonva Himét. Shiro minden információt átadott a többieknek, innentől rajtuk és Shizun múlott. A lány végül kilőtte a nyilat, s amikor a kristály szétesett, megkönnyebbülten dőltem neki a falnak, s csúsztam le rajta. Hirtelen tört rám a fáradtság, eddig nem engedhettem meg magamnak, most viszont helyben maradva pihegtem, vidáman nézve, ahogy a két fogvatartott ébredezik, hogy nincs semmi bajuk. Aztán mégiscsak felálltam, odasétálva a másik csapathoz, szólni viszont nem szóltam: örültem, hogy senki sem sérült meg komolyabban. Az életcsíkunk azonban nem töltődött fel magától, minthogy várható is volt, így azért előkészítettem a teleportkristályt, noha aligha hittem, hogy lehet használni idebent.
Közben én is meghallottam a hangot, s ijedten ébredtem rá, hogy még egyáltalán nincs vége.
- Gyorsan, mindenki potizzon aki tud – rohantam oda énis az ajtóhoz, hogy segítsek, s már vettem is elő egy nagy potit, ám úgy tűnt, hogy a másik céh tagjai kicsit sincsenek kétségbeesve. Megálltam egy pillanatra, tekintetem a felém nyújtott sisak és a gyógyító item között váltakozott, s kis hezitálás után a medúzát vettem el, ugyanúgy a fejemre téve, ahogy idefele jövet. Most nekünk kellett megbízni bennük.
– Köszönöm – bólintottam a kislánynak, s a kezemet nyújtottam felé, ha a többiek is ugyanezt tették, úgy egy kört formáltunk. Furcsa nyugodtsággal néztem végig, ahogy a víz ellepi a tornyot, megsemmisítve mindent, minket azonban békén hagyva. Sodródtam az árral, végül kijutva a szárazföldre, felfeküdve a homokos partra, még azután is, hogy a védőburok eltűnt. Jó volt ott lenni. Pihenni egy kicsit, nézni a felhőket, hallgatni a hullámokat... és tudni, hogy sikerült.

/Hazajutás majd kövi reagban, én mindenképpen meg fogom írni, hisz úgy kerek. ^^/

by **Szophie** Vas. Okt. 12 2014, 12:25

Feszülten figyeltem a körülöttem zajló eseményeket. Mást nem is igazán tehettem. Aggódtam, folyamatosan az életcsíkomon és a többiekén járt a tekintetem. Csak nehogy még egy ilyen támadás jöjjön.. Azt már senki sem éli túl. Tudtam, jól tudtam. Ahogy azt is, hogy ott lapul a nagy potion az invertorymban. De az sem biztos, hogy segítene, hiszen az előbb is mekkora életpont veszteséget okoztak a fonalak.. És ha segítene is, éljem túl egyedül? Nem, ha ők sem isznak, akkor én sem. A szerencsére fogom magam bízni egyedül. És ha elbukunk, közösen tesszük azt. Legalább egy jobb helyre kerülünk.. és közösen.
Az utolsó támadást lélegzetvisszafojtva figyeltem. Azon múlt talán minden.. Végül becsuktam a szemem, mintha csak hirtelen fény vakított volna el, és vártam... Csendesen álltam ott talán percekig. De úgy tűnt, semmi sem történt.
Aztán óvatosan nyitogatni kezdtem a szemeimet, először az egyiket, aztán a másikat... És Hinari! Boldogan szaladtam oda hozzá, és öleltem őt magamhoz.
- Hinari, Hinari, Hinari! Hát sikerült! - mosolygok nagy vidáman. Ám a hangom még mindig furcsa.. És ekkor döbbenek csak rá, hogy továbbra is férfi vagyok.
- Jajj nee..! Mégsem. Neutral

- biggyesztem le a számat kétségbeesetten. Férfi maradtam a kristály törése után is.__.
- Mooooo..! Most mit tegyek? Így maradunk? És Ozirisz is? És a kicsike picike Ritaa? - ekkor jött el az a pont, amikor tökéletesen elvesztettem az irányítást eddig is fel-fel törő pánikom felett.
- Nem élhetek ilyen izéval a lábam között! - sikítozom, miközben a hajamba túrok, tépem azt. - Nem, nem, nem, nem!! A kristály széttörése sem segített.. - aztán lerogyok a földre, és a meleg lét dolgát kezdem lassan fontolgatni... Vagy térjek át a nőkre? Q___Q Azt sem tudom, mit kéne tennem.><
És ekkor még víz is elkezd lepni minket.__. Háát akkor most jön a halál. Legalább a túlvilágon nőként élhetek. Remélem. Ha halálomkor pasi vagyok egy rendszer által generált játékban, akkor lehetek nő a túlvilágon? Csak lehetek.. Nem lehet, hogy ne legyek! A valóságban én lány vagyok! >< Az vagyok! Vissza akarom műtetni magam!
Közben nem is igazán érdekeltek a körülöttem folyó események. Ha valaki megfogta a kezem, hát én is megfogtam az övét, ha valaki rám rakott egy medúzát, azt nem vettem le.. De ha nem tették meg, akkor ott maradok, medúza és minden nélkül, a szörnyűséges sorsomon keseregve.. Kivéve, ha valaki közben visszaváltoztat. Mert akkor igazán együttműködő vagyok és vidám.^^

by **Hayashi Yuichi** Pént. Okt. 17 2014, 12:32

Ahogy visszavonuló fújásra, elvonultam a kristálytól és életerőm rendkívül alacsony volt, csak egyre tudtam gondolni. Két esélyes, ha a kristály megsemmisül, vagy két céh hal ki itt és megy tovább a játék nélkülünk, vagy túléljük és később más fog minket így veszélyeztetni. Egy biztos, bármi is volt ez, rendkívül hathatós és gyógyítás nélkül nincs esély.
Nyitva tartottam szemem, kíváncsi voltam a végkifejletre, ha kell velük halok, erre vállalkoztam, mikor... mikor is? Halvány képek derengtek egy csónakázásról, de hogy kikkel azt nem tudnám megmondani és az sem hogy hogyan jutottunk idáig. Azonban a történések felgyorsultak, a kristály megrepedt Shizu nyila után, türelem és türelem. A láva ami előbukkant belőle, egyértelműen mások és saját elégésem láttam magam előtt, amint elmerülünk a lávában és életerő pontom nullára zuhan, mindezt fájdalom mentesen, talán ezt lehetne itt kegyes halálnak nevezni.
De nem ez a láva folyam hamar abba maradt és el is tűnt, kardomat még mindig magam előtt tartva, további veszélyek felé kutattam. A kristályból kiszabaduló emberek azonban nem ránk támadtak, hanem összerogytak.
Igazából bennem van, hogy odamenjek, de nem fogok úgy érzem, bármennyire is magaménak érzem örömüket és szomorúságukat, valahogy nem tiszta minden. Szóváltásaik, azonban magyarázatot adtak, némely kérdésre, és a betörő víz, valamint események sora egyértelművé tette. Ez a céh most éledt újjá, hogy visszakapták életüket.
Nem sokkal a kristályba zárt alak kiszabadulása után, újra láthattam, rég elfeledett másik csoportot. Rita, Szophie, Ozirisz, és neki nem tudnám megmondani a nevét.. fókuszáltam az ismeretlenre. Örömmel töltött el a tudat, hogy itt vannak, de a jelenlegi helyzet, kritikus.

Tócsából tócsába zuhanunk, vagy hogy is mondják ezt odakint. Azonban ez a tócsa, bizony most megtölti a teret. A kigyó pet gazdája és társai azonban se perc alatt felöltöztettek minket és megvédtek a víztől. Alig pár szempillantás után, már csak arra lettem figyelmes, hogy egy burokkal magam körül párat kacsázok a vízfelszínen. Kardommal próbáltam lassítani, mire ügyesen kivághattam és csobbantam egy kellemeset a tó felszínét felkavarva. Azt hiszem ez volt a pont, amikor feltört az a nyomasztás utáni kacagás, ami már váratott magára. Túléltük. Kacagásom sebtében vissza is fogtam, még a végén tényleg megőrülök, így is közel ez a helyzet. Detross amit elmondott igaz, a torony leárnyékol, rendesen.

Pár háton úszásos boldog kar csapás után kievickéltem a partra és csatlakoztam az ott felgyűlt társasághoz, persze, ha még volt ott valaki. Céhtársaimhoz akartam főleg keveredni, valahogy a morcos kislány vidítása per pillanat 12%-on van. Azt hiszem először is inkább regenerálódni kellene és elhívni őket egy röpke mulatságra. Aztán kalandra fel!

// természetesen következő körre is írok még Smile

by **Aoi Shizuka** Vas. Okt. 19 2014, 13:08

Ideges kapkodás, ide-oda cikázó pillantások, sürgetés, parancsok repkedtek a szörny, a torony gyomrában.
Mikor? Mivel? Hogyan fog újra lecsapni? A céh java része, és a pórul járt másiké is itt küzdött immár vállvetve egy varázzsal teremtett, megcsavart, feje tetejére állított útvesztőben:

Gyorsan verő szívét nem volt könnyű lecsillapítania, az íj fája panaszosan recsegett, ahogy a feszülő idegen a tollas vessző a célra fordult.
Shizuka ajkai közül forró lehelet gomolygott elő újra és újra, ahogy lassan elcsitult zakatoló szíve, s fél szemét lehunyva már csak a célt látta maga előtt.

A többi már történelem. Hamarosan azon kapta magát, hogy egy ember nagyságú áttetsző gömböt varázsolt rá Miriana, a medúzás lány, aki nem is olyan rég még rá akart támadni. Igaz, akkor a torony irányítása alatt állt teljesen.
A gombát rágta olyan sietősen, hogy ételt még ilyen gyorsan soha életében nem akart leküldeni a torkán. Működnie kell!!! Ez járt a fejében.
Miközben az áradat ostromolta a terem ajtaját és a másik céh tagjai megfeszülve igyekeztek a helyén tartani az utolsó gátat mely elválasztotta őket a fulladásos haláltól, az új lég burkában esetlenül, botladozva igyekezett Shizuka is beállni a körbe, hogy az utasításnak megfelelően megragadja a legközelebb eső két ember mancsát.

Az ajtó reccsent, de már nem láthatták betörni a vizet. Teleport. Hirtelen a levegőben. Vagyis a vízben. Vagyis a delfinek közt a levegőben. Zuhanva.
Önkéntelenül húzta össze magát kicsire. Egészen kicsire, a szemét is behunyta mielőtt becsapódott volna.

Patt-patt. Nem fájt. De hát nem is fájhatott volna, mégis az az elidegeníthetetlen érzés, és félelem. Kinyitotta a szemét. Még pattogott kicsit, és odébb gördült közben. De élt, életben volt, még volt az életcsíkjából is.
- Ezt le lehet szedni valahogy? - kérdezte kétségbeesetten a tekinteteken végigvándorolva segítségkérően, miközben igyekezett talpra gurulni

by **Ozirisz** Vas. Okt. 19 2014, 16:58

Elgondolkodtam kicsit amit Shiro mesélt a feltámasztó itemről. Bár nem sokat tudni róla, még azt sem, hogy létezik-e egyáltalán, de úgy tűnik, sokaknak reményt ad. Bár az aggasztó, hogy ha létezik is, és ha működik is, akkor akit vissuahozunk vele, örökké itt ragad Aincradban, és nem lesz hová visszatérnie ha legyőzik a 100. bosst. És ha odakinn ezek után lekapcsolják a szervereket, újra megölik ezáltal.
- Köszönöm szépen az információt, majd valahogy meghálálom. - szólaltam meg miután felfogtam ennek az infónak a valódi súlyát - Igen, teljesen logikus, az a sisak folyamatosan az agyunkat pásztázza. Elvileg hozzáfér mindenhez ami odabenn van, és akár fel is tudja tölteni a szerverekre is. De akit így vissza is hoznánk, nem tudna hová visszatérni ha végigviszik a játékot. - majd egy levegővételnyi szünet után folytattam - De attól függetlenül egy próbát megér, és szerintem jonn ötlet felkutatni ezt a tárgyat, mint semmit sem tenni... Csak két tucat pontot osztani fegyverkezelésre, és mehet újra a minivossok szólózása - viccelődtem el a mondandóm végét. Bár az biztos hogy kell valamit tennem a bénázások és a harc közben az ellenfél körüli levehő összakockázása ellen...

Az utolsó támadások szerecsére jól végződtek, mindenki visszatért. Bár a kristályok lakói kissé lassan tértek magukhoz, de megkönnyebbültem, hogyéletben vannak, és Konoha sem gúnyolódik.
De ahogy mondani szokás, az nevet, aki utoljára nevet, és a torony úgy tűnik nem ismeri el, hogy vesztett... Itt akar tartani inket, és a szőnyeg alá söpörni azt, hogy valaha valakik végigvitték ezt az elátkozott helyet... Csobogás, és víz. .. Pedig milyen jó is lett volna ha víz helyett sör ömlik be a toronyba... Akkor legalább megmenekülnénk, mert meginnám mind Rolling Eyes

bay nem, de akkor legalább egész jó halálom lenne Very Happy

Aztán szerencsére jött a mentőötlet, a medúzák. Legalább nem fulladunk meg. Aztán ahogy körbenéztem, lláttam Szophie kicsit el van gondolkozva. Csak szótlanul állt ott egyhelyben, és közben ki tudja mit forgatott a fejében, de most nem alkalmas az idő az egyhelyben ácsorgásra. - Tudom nem vagy odáig a medúzákért, de nincs más esélyünk - mondtam neki és közben a fejér tettem egy medúzát, majd a sajátomra is egyet. Aztán jött a következő utasítás, hogy közelebb kéne húzódnunk meg fogjuk meg egymás kezét. Szo még mindig szótlan volt, de nem ellenkezett amikor a kezénél fogva elvezettem a többiekhez. Bár auz, hogy pontosan mi is fog történni, nem tudtam, de reménykedtem benne, hogy azért nem most fogunk elbukni, amikor már a végső harcon túl vagyunk. De tény és való, az események az utóbbi percekben felgyorsultak Kristály, láva, Konoháék, Hinariék, víz, víz, még több víz, medúzák, valami fényes buborék, valami hirtelen jött nagy fény, és... zuhanás? Rolling Eyes

Csak azért elraboltak és elteleportáltak az itteni ufók hogy gravitációs kísérleteket végezzenek rajtunk? Rolling Eyes

Rájuk jellemző ez a hirtelen nagy fénnyel teleportálás...
Másodpercenként 9,81m/s²-es gyorsulás, jó 20-30méteres maasság, az védett területen kívül annyi mint... pfff... meghalunk... Hát így ér véget a dal? Rolling Eyes

De szerencsére nem. Az a buborék ami körbevett minket, szerencsére megvédett és csak pattogtunk tovább a vízen, mint bolondok a gumiszobában. Pusztán annyi különbséggel, hogy kicsit nagyobb terünk van, és nincs rajtunk muszálykabát...
Majd miután kipattogtam magam, a többiek felé bettem az irányt, majd elindultunk a céhház felé. Azt hiszem egy kis utülagos megbeszélés és élménybeszámoló elkélne. Hosszú nap volt, de szerencsére jól végződött. És me kellene beszélnünk, hogy mit is tudnánk tenni az ellen, hogy mások ne tévedhessenek be abba a toronyba... Persze ha mindenki hallgat róla, hogy létezik, akkor is előbb-utóbb valaki megtalálja. Elég ha a torony újabb áldozatokat kíván és egy-két NPC hatalas kincsekről kezd beszélni és meg is van a baj...

by **Yurihime** Szer. Okt. 22 2014, 21:09

Nem harcra termettem. Nem ilyen harcra. Nem tudtam elkapni a fonalat, csak néhány pillanatra eszméltem, és utána annyi minden történt a szemem előtt, amitől rögtön összezavarodtam. Annyival könnyebb volt minden, amikor csupán az ellenfél volt és a naginatám. Minden mást figyelmen kívül hagyhattam, elég volt erre a két dologra odafigyelni. Otou-sama tanításainak hála elboldogultam vele, képes voltam felvenni a versenyt másokkal, elsajátítottam sok csodálatos mozdulatot, amitől még az én ügyetlen személyem is kecsesnek látszhatott. Messze nem voltam olyan gyönyörű, mint mások, de mindent megtettem, hogy legalább megadhassam azt az élményt, amit én is átéltem, amikor először láttam édesapámat egy naginatát forgatni a kezében. Ez azonban más volt. Nagyon más. A naginata a kezemben nem azért volt, hogy szépséget közvetítsek vele. Ártanom kellett volna vele, ami nehezen ment, amitől viszolyogtam. Nem volt nekem való, és minden alkalommal, amikor megsuhintottam a méretes fegyvert, egy kis darab letört a szívemből. Már amikor lesújthattam vele, ugyanis az események olyan gyorsan pörögtek körülöttem, hogy állva maradtam újra és újra. Gyökeret vertek a lábaim akkor is, amikor a sárga fonalak hirtelen felénk vették az irányt, és megkötöztek. Megráztak. Felkiáltottam, de mivel nem szerettem volna, ha aggódnának miattam, igyekeztem összeszorítani a fogamat és tűrni, amíg újra mozogni tudok majd. Aggódtam a többiek miatt, hirtelen mindenki feje felett vészesen leapadt a csík telítettsége. Gyógyítani szerettem volna őket a legjobb tudásom szerint, de képtelen voltam rá. Mire megmozdultam volna, addigra újra elszaladt mellettem minden, és már kézhez kaptam egy olyan medúzát, amivel Miriana-sama levezetett minket ide. Lehajtottam a fejem, komoran húztam a fejembe a különös sisakot. Boldog kellett volna legyek, hogy kiszabadult mindenki, de nem tudtam túljutni azon, hogy mennyire gyenge voltam most is. Hogy nem tudtam semmit sem tenni értük. Hogy nem tudtam teljesíteni Hinari-sama kérését sem. Keserűen ragadtam meg a hozzám legközelebb álló kezét. Nem tudtam, ki volt az. Csak Otou-sama arcát láttam magam előtt. Szomorú volt és csalódott. Nem tudom, mi történt utána. Egyszer csak ott voltunk, ahonnan elindultunk, és eszembe jutott, amire... nem tudom mikor, de gondoltam. Bocsánatot kell kérjek.
- Moushiwake arimasen! - lendületesen és mélyen hajoltam meg a másik céh tagjai előtt. Nem magyarázkodtam, nem tudtam megszólalni. Gombóc gyűlt a torkomban. Némaságba burkolóztam az egész hazaúton, és csupán egy hamis mosolyt engedtem meg magamnak, hogy elhárítsam az esetleges aggódást. Végtére is nem engedhettem meg, hogy aggasszam a bajtársaimat. Legbelül darabokban voltam, de kívül egésznek kellett mutassam magam, hogy megkíméljem őket. Így a legjobb mindenkinek.

by **RenAi** Csüt. Okt. 23 2014, 21:43

Még a toronyban:
Szophie:
Téged sem hagynak ám ki a jóból, te is megkapod a burkod, és ennek eredményeként vissza is változol rögvest. A medúza is a fejedre kerül, ha akarod ha nem, ha második akkor bizony erősködnek kicsit.
Hinari:
Neked csupán egy gyors kissé zavart mosoly jutott hisz az idő sürgetett. És Livy amúgy sem tudta pontosan hova tenni az elmult eseményeket, hisz kis lelke egyszerre örült és volt zaklatott.
Ozi:
Shiro értetlenül pislog miként elvicceled a mondatod végét, hisz ő teljesen komolyan vette az egészet.
- Mindenképp! – Ennyit nyög ki csak csupán, szeme üveges és szomorúvá vált egy pillanatra csupán alig észrevehetően.

Ki gurulva, ki pattogva végül mindenki megérkezett egy biztosabb, sőt szárazabb helyszínre. Ami feltűnhetett nektek hogy a távolban lévő torony lassacskán eltűnt a víz alatt, nem darabokban. Teljesen épen épp csak egy másik furcsaság ütötte fel a fejét. Míg a torony a víz alá sülyedt, addig az égből annak fejjel lefelé csüngő mása jelent meg az égbolton visszatükröződve úgy hogy nem lehetett megállapítani hol is van az alja.

Amint mindenki szárazföldet ért, ki kigurult, ki sétálásával vezetve a burkot, amikor mindenki nagyából egy helyre gyűlt. Miriana szétpukkasztotta azt.
- Ohh, bocsánat Shizuka-san. – És azzal eltűntek a medúza fejecskék is.
Miután mindenki viszonylag összekaptam magát, Detross lép elő a JL színe elé, és mélyen meghajol.
- Nagyon… hálás vagyok. – A fiatal fiú aki szintén visszanyerte időközben az alakját, most szinte könnyeivel küszködve hálásan köszönte meg a segítségeteket. Livy félve lépett oda Hinarihoz gondosan ügyelve arra hogy Shizutól távol maradjon.
- Köszönöm! – Húzta ki magát, és erőltetett bátorságot magára. Nem Hinaritól félt, sőt most inkább tisztelte mintsem félt vagy bármi hasonló.
- Ezt elfogadod? – Kérdezte, majd egy itemet nyújtott át a lánynak. Egy gömböt.. Leírás nem volt hozzá, látszólag értéktelennek tűnt, de mégis volt benne valami ami azt sugallotta hogy igenis van jelentőssége, nem csak holmi játékgömb. Livy nem mond semmit, visszavonul Shiro mögé, majd sürgősen Azumival kezdett beszélgetni. Azt hogy mit ti nem hallhattátok, sőt talán nem is volt lényeges. Amint elindultok és távolabb kerültök a hely koordinátáitól, szinte egyszerre kezdetek csiopgni. Tömérdek üzenet Aitól.
Hinari:
*Nem látlak titeket a barátlistán, szürkék vagytok. Mi történt.
Ugye jól vagytok.
*Hinari kérlek válaszolj, kezdek aggódni!
*Add meg a koordinátákat oda megyek én is.
*Hinari! Válaszolj valamit kérlek!
*Kezdek félni, légyszives írj vissza legalább!
Rita:
*Rii-nyaah, írtam Hinarinak is de nem válaszol. Jól vagytok ugye?
*Rita legalább te írj vissza!
*Aggódok, nem látlak titeket sehol, és a barát listán is szürkék vagytok! Mindenképp írj vissza, a frász kerülget!
*Rita leleplezem a titkod ha nem írsz vissza.
*Kérlek, legalább te írj vissza. Félek hogy baj van… Oda megyek, de nem tudom hol vagytok….
Szophie:
*Szia, téged nem ismerlek igazán, de remélem legalább te visszaírsz. Mi folyik ott, szürkék vagytok és én félek hogy baj van. Oda akarok menni, kérlek add meg a koordinátákat!
Ozi:
*Ozi? Vissza tudsz írni?
*Tudom hogy gonosznak hívtalak, meg csúnyának, de kérlek írj vissza, legalább hogy tudjam hogy minden rendben van…
Yuichi:
*Báttyus, lécci legalább te írj vissza. Félek hogy baj van…
*Miért nem írsz vissza te sem?....
Yurihime:
*Yurihime-san, kérlek írd meg hogy jól vagytok és hogy hol vagytok…

A céház előtt:
A ház üresen kongott nélkületek. A nap vöröslő fényben tűnt alá, mikor a ti árnyékotok jelent meg Ai szeme előtt. A céhépület lépcsőjén összekucorogva ült a kék hajú lány. Elkeseredve, kisírva a szemeit. Mivel kapott válasz üzeneteket, ezért kicsit nyugodtabb volt már, de látszott rajta a feszült idegesség, a félelem hogy mindenkit elveszített. Amint meglát titeket, először oda szalad hozzátok, ismét rájön a sírógörcs, ugyanakkor a méregtől is vörös az arca.
- Ugye tudjátok hogy nagyon aggódtam?! Soha többé ne csináljatok ilyet! Soha többé ne menjetek nélkülem küldetésekre! És ha ilyen fontos dolog van, mindig jelzünk egymásnak, és én rögtön otthagyom a küldit, de még egyszer ne csináljatok ilyet! – Tört ki belőle szinte minden egy szuszra. Hiába próbáltátok nem tudtátok megnyugtatni, még Ritának sem sikerült. Mérges volt rá is, ugyanakkor örült hogy mindenkit egyben lát.

by **Hinari** Hétf. Okt. 27 2014, 13:56

- Szo… Szophie? – hirtelen nem is tudtam mit mondani a döbbenettől, felismertem a lányt, izé, azaz… tehát ők is átváltoztak, ahogy mi. Azt azonban nem értettem, hogy miért nem lettek újra önmaguk. Tanácstalanul pillantottam körbe a másik csapaton, Szophie viszont teljesen kiakadt, megjegyzem, hogy jogosan is – Nyugalom, megoldjuk majd. Valahogy… - öleltem vissza, próbálva biztatni, ami így kicsit furán hathatott, tudván, hogy a legjobb barátnőm helyett éppen egy hisztiző férfit ölelgetek, de momentán ez nem igazán érdekelt. Szerencsére Shiroéknak erre is volt ellenszerük, így amikor mindenkit körbezárt a burok, és megláttam a visszaalakulást, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Rendesen megnyugodni viszont csak odakint tudtam, csöndesen pihenve a parton, elnézve a torony süllyedését, majd megjelenését az égen. Oda már nehezen megy be bárki is. Ám ettől függetlenül, mindenképpen le kell zárni a bejáratot. Homlokráncolva álltam fel, poroltam le magam, tekintetemmel a kijáratot kutattam, alkalmas objektumok után nézve, amik megfelelhetnek a célnak. Egy közeli, nagyobb szikladarab pedig pont ilyen volt, s így, hogy megvolt a tervem, már én is vidámabban tudtam a többiekkel foglalkozni. Hime bocsánatkérését ugyan nem értettem, hiszen ő is segített, nem is keveset, de alapjában véve mindenki jól volt, azt hiszem.
- Nincs miért ^^ - feleltem neki – Mindenki kellett a sikerhez, te is – mondtam mosolyogva, szavaim végét a társaságnak is szánva, ugyanis tényleg így volt. Csapatmunka, egy elég szorult helyzetben. Örültem neki, hogy ilyen céhtársaim vannak.
- Persze – vettem el a gömböt Livytől csodálkozva, és forgattam meg a kezemben – Köszönöm szépen – tettem hozzá, rábökve, ám a tárgy nem tartalmazott leírást. Felnéztem, s már éppen szóra nyitottam ajkaim, hogy megkérdezzem a lányt, ám ő addigra már ott sem volt, s láthatólag nem is figyelt rám. Elnézően ingattam meg a fejem, végül eltéve a gömböt, s ha mindenki készen állt, elindultunk a barlang felé.
- Szo, Vezérrel a bejárat elé tudjátok görgetni azt a sziklát? – kérdeztem, az említett kődarabra mutatva – Ezt a helyet be kell zárni.
Ha megtették (persze csak miután mindenki kiment), akkor sóhajtva léptem elé, előhívva az inventorymból egy adag, mindenre rátapadó szalagot, rajta a JL címerével, és X alakban elhelyeztem a sziklán, remélve, hogy ez éppen elegendő figyelemfelhívás lesz az arra járóknak, hogy a bemenet nem ajánlott. Ezek után pedig sarkon fordultam, immáron a negyedik szint rendes, térképen is mutatott részén, végleg elhagyva az unknown dungeont. S ezzel együtt érkeztek az üzenetek is. Először csak egy, majd mégtöbb, s nemcsak nálam: mindenki kapott a céhből. Hát persze. Ai. Gyorsan írtam neki vissza, valószínű halálra aggódta magát értünk.

Hinari írta:Szia! Bocsi hogy nem írtunk vissza, jelzett területen kívül folyt a küldetés, nem tudtunk pm-et fogadni. Mindenki jól van, pár perc és otthon leszünk.

Hamar beértünk a városba, s amíg mi a céhház felé vettük utunkat, Shiro és céhtagjai másfelé mentek. Illedelmesen elköszöntem mindenkitől, Livy még egy buksisimit is kapott, Shiro és Detross egy-egy bólintást.
- Szóljatok, ha bármi gond van – mondtam még, majd a búcsúzás után sietős léptekkel indultam a palotához, már távolról kiszúrva RenAi-t. A lány könnyei elszomorítottak kicsit, hiszen valahol igaza volt, hibáztam, amikor nem írtam meg neki mindent, még a barlangba belépés előtt.
- Sajnálom Ai – sütöttem le a szemeim, majd – eleinte bátortalanul bár, de – átöleltem, hagyva, hogy szóhoz jusson a sírás után – Máskor mindenképpen szólunk. Főleg ha ismeretlen kazamatába megyünk – biztosítottam a lányt, el is szégyellve magam, pillantásom a vöröslő horizont felé emelve. Hosszú nap volt, s hirtelen tört rám a fáradtság – Azt hiszem, egy forró fürdő és egy nagy adag forrócsoki most jólesne – sóhajtottam, leginkább magamnak szánva a dolgot, majd a többiekhez fordultam, boldogan és büszkén nézve végig rajtuk – Menjünk be. ^^

/ Köszi a küldit Ai, csapatpróbáló feladat volt, nagyon élveztem! ^^ /

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 29 2014, 19:02

Ahogy partra evickéltem, úszásom után, talán az egyik legjobb dolog volt, hogy lekerült a a köd az elmémről, mégis csak ez a hely okozott némi kiesést fejemben, meg mintha Detross idős lett volna nem? Megvakartam állam, mire maga a felismerés is, hisz a nevére sem emlékeztem, akkor meg most hogyan? Visszanéztem az elsüllyedő "kazamatára" és ahogy a tó tükrében egy fentről a semmiből csüngő hasonmása megjelent, amit legalábbis csónakról nem lehet elérni. Zsebre dugtam a kezem és elmerengtem az épület vonalain és hatalmasságán. Pont mint kezdetekkor, egy csodálatos, színes tüske az ember talpban vagy gyomrában esetleg halántékomban. Nem bánom, hogy feltettem a nerve geart, míg élhetek és küzdhetek a kiszabadulásért, addig van mit látnom. A többit, meg a sors hozza. Azzal, újra felvéve mosolygós énem, odacsapódtam a többiekhez. Örültem, ahogy láttam boldogabban, a másik céh tagjait és ahogy Yurihime már most kedvesen csésze teával kínál mindenkit. Kedves Smile

Személy szerint a pici Ritát kerestem elsőnek, de ő már újra nagy lett így csak oda álltam elé.
- Mester gratulálok! - valahogy a formalitásokon túl még most sem tudok lépni vele kapcsolatban, lehet az az este okozta ezt, megpróbáltam havernak nézni, ő meg csak pironkodott, jó hogy ez után az én gondolataim félre terelődnek. Végül is, csak hogy ne álljak ott bambán megöleltem, jól megszorítottam kicsit, a fenébe is aggódtam érte. Aztán elengedtem és visszább léptem, mielőtt még zavarná.
Kicsivel később, azonban igyekeztem jól a fejembe vésni ennek a helyszínnek a koordinátáját, hogy lehetőleg nem térjek ide vissza, azzal tuti elveszíteném még a maradék gondolkodásom is, csak arra figyeltem fel, hogy Hinari és a többiek is a menüjükkel babrálnak. Látóteremben ekkor figyeltem fel az érkezett üzenet jelzésre, amit automatikusan félre szoktam söpörni szélre. Előhívtam és az ottani üzenetekből kettőt, ami Hugitól érkezett. Legörbült szájjal olvastam tovább a rövid üzeneteket, eddig nem is kaptam meg, úgy emlékszem. Már az elsőt sem. Ai másik küldetésen volt, és kihagytuk ebből, így belegondolva jobban járhatott, nem kellett egy medúzát a fejére húznia, többször is. Talán ő is úgy megijedt volna tőlük, mint Shizuka.

Yuichi írta: írta:Szia Hugi! Segítettem a többieknek, akik segítettek egy bácsinak, aki már fiatal fiú, és nem kaptam meg üzeneteid ez idáig, de már megy és jövünk haza, Jól vagyunk u.i.: Szereted a Ráment?

Integettem, az állat idomárnak és barátainak, akik immáron nem raboskodnak egy elátkozott helyen, hanem újra szabadok lehetnek a láncaikon.. ironikus, börtönben is börtönbe zárhatnak..
Elhessegettem a fura gondolatokat és Ozirisz felé sandítottam, vajon mi járhat a kobakjában? Vele még nem sokat beszéltem, ideje lesz megismerkednem végre vele. Hisz ő nem riválisom.. ugyan miben is.. mosolyodtam el. Szophie és az a fiú vagy Vezér pedig, őket sem ismerem még igazán, csak vele és valakivel futottam össze azon a havas napon, amikor meghirdették a "Lejtő (K)ura" játékot, amire Ayani nem jött el határos időn belül, én meg inkább elvonultam.. Felnevettem. Végre fel tudtam nevetni, de még mielőtt bolondnak szólítanának abba hagytam, azonban ha bárki megkérdezi, mi volt ez egyszerű a válaszom. - Eszembe jutott az amikor felvettem a fejemre a medúzát, kiakartam szaladni a világból - mondtam. De ez hamiskás volt, ugyanis nehézkes volt az elmúlt pár nap vagy óra, majdnem úgy jártam, mint azok, akikért jöttünk, hogy kiszabadítsuk.

Céhház előttig, ezután nem nagyon szóltam csak sétáltam és tekeregtek gondolataim, össze-vissza. Shizukát sem láttam még sokszor, az íjász lányra nem emlékszem, hogy ott lett volna Lewis búcsúztatásakor. Azóta sem haladtam sokkal előrébb, nyomoztam, de nem találom pont azt a három piros játékost. Pedig a módszerük, egyedi, a legtöbb piros más források szerinte inkább szólózva gyilkol, ezzel akarják mutatni, mennyire rátermettek, pedig csak.. saját sorsukat pecsételik meg. Ahogy így beleveszve a tájba és gondolataimba sétáltam, családom mellett, a háttérből a kék haj lett ismerős. Ai kuporgott magányosan, mire csak leginkább a sajnálom, hogy itt hagytunk, nem szóltunk jutott eszembe elsőnek. Kiszélesedett látókörömbe került, Hinari fejében is hasonló fordulhatott meg. Mire odaléptem Aihoz. Jogos volt amit mondott, és tudom meg is tette volna.
- Sajnálom én is Hugi - nem tudtam hogy folytassam, ahogy megakadt a nyelvem, ilyenkor jön egy de és utána valami ostoba érv, azonban neki ilyet nem akarok mondani, kihagytuk belőle, kockázatos volt és mégsem hívtuk még én sem, végül is csak leejtettem a hangom és nem tudtam folytatni. Ahogy Hinari behívott minket a céhházba, bementem és még sokáig lelkiismeret furdalás gyötört, aztán mentem készíteni két tál ráment, vagyis ami legalább úgy néz ki.

by Ajánlott tartalom