Re: Solvik

by **Elaila Heldfrisk** Szer. Dec. 08 2021, 03:00

A férfi nem szidott le. Nem vert meg, amiért engedély nélkül megszólaltam, vagy, mert megkérdőjeleztem a döntését, még ha mindez nem is volt szándékos. Ehelyett odajött és érzem, hogy ujja a kezem alá csúszik és ujja hozzámér, melytől akaratlanul is kinyílnak ajkaim és meglepetten beszívom a levegőt, ahogy testem összerándul. Azonban alig eszmélek fel a meglepetésemből, a fiú arca az elém elé mozdul és a következő pillanatban érzem, ahogy ajkai az enyémre tapadnak. Mikor elvállt és elhúzódott tőlem, magyarázatára szinte alig-alig figyelve csupán egy bamba „Igenis, Úrfi” bukott ki a számon, majd az ajkaimhoz érintve finoman ujjbegyeim, kissé elpirulok.
Ez volt az első csókom és teljesen váratlanul ért. Nem tudtam miként kéne rá reagálnom. A férfi különös volt. Elfogadott, mint szolgája, de kedvesen bánt velem a maga módján, ami szokatlan érzést keltett a szívemben és mellkasomban. Azt vettem észre magamon, hogy úgy érzem… nem akarok csalódást okozni a férfinak. Amúgy se szeretnék senkinek se… de… neki még úgy se! Így hát, mikor nagy hévvel próbálom teljesíteni a kérését, végül még is csak leszólt rosszallóan ingatva. Egy pillanatra teljesen összezavarodtam és megijedtem. Hisz ő kérte, hogy öltözzek melegebb ruhába. Ez egy parancs volt, így nem értem mi gondja lehetett volna. Nem értettem, hisz kiadta a parancsot, majd mikor rájöttem, összeszorítom a kezem és ijedten a férfire nézek.
- Ö….Ön a páncélzatra gondolt uram? É…én azt hittem… azt hittem a felszerelés nyomán… hogy… hogy azt szeretné, hogy én… én állandóan…. – akaratlanul se tudtam folytatni, mert kínosnak éreztem azt, hogy azt feltételeztem, hogy a férfi a felszerelés alatt a ruhától tiltott el.
Véletlenül se akartam megkérdőjelezni szavát, egyszerűen csak félre értettem, amit mond, és ami a legrosszabb, hogy ezt félelmemben be is vallottam neki. Ha mindezek ellenére megbocsájt nekem, akkor hálás vagyok az úrfinak, hogy ilyen megbocsájtó és egy pillanatra megnyugodok. Furcsának találtam, amikor az úrfi azt mondta vesz nekem meleg ruhát, de miután megmagyarázta, megértettem, hogy önmaga megítélése miatt csinálja. Remélem, mondjuk, azért nem költ túl sokat. Annyit nem érek, hogy emiatt fölösleges pénz kidobást csináljon a gazda! Akkor inkább hagyjon itt! Végül a magyarázata végén, kissé izgatottá váltam, mit akaratlanul is hagytam kimutatkozni. Nagy eséllyel azt feltételezheti, hogy én is várom annyira a dolgot, mint ő, de valójában amiatt voltam izgatott, hogy mégis képes lehetek eleget tenni a gazdám kívánságának, ami örömmel tölt el.
Így hát sietve az ajtóhoz szaladok, majd miután kilépett az ajtón, amazt visszacsukva, végig kézközelségbe vonultam hozzá, hogy mindig ott legyek, ha esetleg kért volna valamit.

by **Shota** Vas. Dec. 12 2021, 15:03

Ez a kis lányka amúgy nem is mondott hülyeséget. Shota arcára kiült a tűnődés, amikor Eli ismertette vele, hogy mire gondolt, de végül a harcművész inkább elvetette a dolgot és elnéző mosollyal lépett oda a lányhoz, végigsimítva az arcán:
- Ugyan. Az elég kellemetlen lenne kint a hidegben, de máshol is megnéznének érte. Vagy úgy gondoltad, hogy nem léped át a szobám küszöbét innentől? - tette fel a kérdést és már indult is el az ajtó felé, amit a kis szolga ki is nyitott előtte, számot adva ezzel a tapasztalatairól. Nem az első eset tehát, hogy ilyet játszik, bár ahogy telt az idő, a srác kezdett kételkedni benne, hogy ez tényleg egy ideiglenes szerep csupán és nem valami... berögződés vagy kattanás mondjuk.
Akárhogy is volt azonban, Shota minden percét ki akarta használni.
- Oh tényleg, a lakbér - vakarta meg a fejét, amint leértek a fogadó földszintjére és szembe találták magukat a mostanra már igencsak morcos tulajdonossal, aki csípőre tett kézzel állta el az útjukat és bökte ki, hogy holnap reggel van a határidő. A férfiút viszont ilyen könnyen nem lehetett meghátrálásra késztetni: laza mosollyal bólintott és fordult a mellette igyekvő szemétkéhez, akinél pontosan tudta, hogy van arany, méghozzá nem is kevés.
- Eli, kérlek fizesd ki az urat. Ez az ára annak, hogy itt lakhatunk - mosolygott a lányra, a nagydarab NPC pedig horkantott és már meg is jelent Eli előtt a panel az átutalandó összeggel - Ha fizettél, gyere, ne maradj le - intett Shota a fejével és már haladt is tovább, hogy a másiknak ne legyen túl sok ideje gondolkozni. Ha pedig a kislány még fizetés után is hamarabb ért oda a fogadó bejárati ajtajához, hogy kinyithassa azt Shota előtt, úgy a fiú elismerően füttyentett és zsebre vágott kézzel lépett ki az utcára.
Odakint elkezdett szállingózni a hó. Shota megszaporázta lépteit és bár figyelte, hogy Eli vele tart-e, azért alapvetően inkább a lába elé nézett, mert nem akart elcsúszni a csúszós macskaköveken. A bolhapiac szerencsére nem volt túl messze, Shota pedig biztos volt benne, hogy ott kapni fognak valami egyszerű és olcsó, meleg öltözéket. Arca kipirult a hidegtől, ahogyan ruganyos léptekkel haladt előre valami karácsonyi nótát fütyörészve, a következő sarkon viszont nem várt bonyodalom fogadta: egy méretes rénszarvas állta el az utat és amikor Shota megpróbálta kikerülni, az állat odakapott és teljes erőből lábon haparta a férfit.

by **Elaila Heldfrisk** Pént. Dec. 17 2021, 14:46

A férfi válaszára, ismételten elszégyelltem magam, és szinte motyogva, de válaszoltam rá.
- Ha ez a kérése felém, Úrfi, akkor megteszem. – suttogtam bizonytalanul, bár sejtheti, hogy bizonytalan hangom ellenére, tényleg komolyan gondoltam - D...de ha szeretné az épületen belül... úgy lehetek, ha az tetszene Önnek. - egészítem ki vöröslő fülhegyekkel.
Végül kinyitottam előtte, és be is csuktam az ajtót újdonsült mesterem előtt. Ez volt a feladatam, hisz ezzel is megkönnyítettem neki a dolgát. Mikor lefelé haladva arra utasított, hogy fizessem ki az urat az éjszakáért, talán a legnagyobb meglepetésére, de azonnal rányomtam a leokézó gombra, szinte nem is gondolkoztam túl sokat rajta. Egy pillanatra se akartam lemaradni mögötte, és ahogy mindig, úgy most is ez a helyzet: A felszerelésem, az aranyam, de még a testem minden porcikája a férfié. Az ő tulajdona vagyok, minden rezdülésemben. Így, hát nem volt miért visszautasítanom, vagy gondolkoznom ezen.
Ahogy pedig kinyitottam előtte az ajtót, füttyentésére, akaratlanul is a földet nézve elpirultam, hisz zavarba jöttem az efféle „dicsérő” megnyilvánulásokra. Látszólag menet közben a férfi jó hangulatban volt, mi azt jelenti, hogy eddig nem okoztam neki csalódást. A tapasztalataim alapján az első nap eldőlt, hogy valaki hasznosnak ítél-e vagy sem, így egylőre érzem, hogy szívem szaporán ver az izgatottságtól és félelemtől egyaránt. Mivel kész voltam bármikor ugrani a legapróbb jelzésére is, így nem véletlen, hogy amikor a rénszarvas meg”marta” mesterem, akkor szint pár pillanattal később, már villantak is a pengéim, amik bár lila falba ütköztek, de bőven elegendőek voltak, hogy a szarvas meglepetten hátra tántorodjon és mérgesen fújtasson. Mivel elengedte mesterem, rögtön kettejük közé ugranék védelmezően, de ezzel egyetemben lábam tartása bizonytalanná válik, hisz konkrétan egy jégfelületre szökkentem rá, így a következő pillanatban érzem, hogy a világ 360 fokos fordulatot tesz és elég keményen a földnek csapódok, amitől egy pillanatra elsötétül szemem elől a világ, ahogy a tüdőmből kiszökik a levegő, de mivel a játékban vagyunk, úgy fájdalmat ettől nem érzek.
Azonban mielőtt felülhettem volna a szarvas bosszúsan megharapta a lábam, és dühösen megrázta a fejét, mint egy vad kutya és egyszerűen hátrálva nekiállt rángatva húzni maga után. Könnyedén képes volt feljebb emelni, tekintve, hogy a harminc kilót se érem el, és így félig rúgva próbálom a fejét rugdalva kiszabadulni, egyelőre hiába valóan, érezve, hogy egyre jobban kezdek bepánikolni ezalatt.
Ha esetleg a fiú a segítségemre sietne és a szarvast elüldözné, meglepődve tapasztalhatja, hogy amint sikerül felülnöm (ha a közelben van), akkor pánikszerűen belekapaszkodok és a hozzábújok remegve. A szememben tisztán látható volt a rettegés és a pánik okozta révület és a levegőt is szaporán vettem. Mindig is halálosan rettegtem a lószerű lényektől, hisz a valóságba egyszer kis híján halálra taposott egy elszabadult példány. Még mindig emlékszem arra az éktelen dühre, amit a gazdám akkor rám zúdított, hisz nem kevés pénzt kellett arra költenie, hogy meggyógyuljak és addig se tudtam elvégezni a dolgom. Emiatt is tartok ennyire ezektől a lényektől és most is a férfi karjai közt próbáltam megnyugvást találni, bármennyire is elüt ez az eddigi szerepemtől, de valamiért úgy éreztem, hogy nem lökne el magától, így az ösztöneim ellen cselekedtem, mikor így tettem ebben a csúnya szituációban.

by **Shota** Pént. Dec. 17 2021, 17:27

Mire kiértek a hideg levegőre, az elégedett mosoly már szinte letörölhetetlenül ott ragadt Shota arcán: folyton rá-rápillantott a mellette haladó kiscsajra, aki baromi profi volt ebben a szolgálósdiban és úgy tűnt, hogy egyáltalán nem bánja sem azt, hogy Shota utasítgatja, sem azt, hogy átnézte a menüjét vagy éppen kifizettette vele a lakbért. Ha csak egy kicsit érettebben és nőiesebben nézne ki... dehát semmi sem lehet tökéletes, viszont egy kevés munkával azzá lehet tenni! A harcművész ezekkel a gondolatokkal igyekezett a bolhapiac felé, amikoris nem várt akadályokba ütköztek.
- Hogy az a... - szitkozódott az ifjú, amikor ez a csúf állat megharapta, a kis szemét reakciója azonban torkán akasztotta a szót: Eli... megvédte őt. Shota arcán átfutott a felismerés és ha lehet, még az eddiginél is kajánabb vigyorral szemlélte őt, mint aki... tényleg kincset talált. Lelki szemei előtt a kiscsaj egy barlangnyi arannyá vagy nem is, gyémánttá változott, ami csak Shotáé, az ő tulajdona, egyes egyedül. Nem, továbbra sem igazán tekintett rá érző lényként, ahogy szinte senki másra se, viszont e tettével azt azért elérte a lány, hogy a puha, méregdrága kabátjánál mostmár egy kicsivel többre tartsa, ami nagyon nagy szó volt, Shotát ismerve.
Igaz, ez a gyémánt elég bénácska is volt, dehát ajándék lónak..., szokták mondani.
Shota elnéző mosollyal szemlélte az esést és miközben a szarvas elkezdte most Elit rángatni, ő ráérősen loporolta a vasalt nadrágját, lerázta a havat a kabátjáról és mivel az ügy még ezután sem oldotta meg magát, egy lesajnáló sóhajjal vette elő végül a lándzsáját és olyat sózott a szarvas fejére, hogy amaz nemcsakhogy elengedte a kis szemétkét, de hamar el is menekült.
- Ki az a hülye fejlesztő, aki beengedte ezeket a védett területre? - bosszankodott hangosan, ám eközben Eli egyszerre csak odabújt hozzá, az ifjú harcművész pedig meglepetten pislogott le a remegő lányra. Szokatlan élmény volt, hogy egy kislány pont őbenne keressen megnyugvást, ez pedig furcsa, meleg emlékekkel töltötte meg szívét, bár ezt elég jól leplezte.
- No, jólvan, elment már... - simított végig a lány hátán, aztán megköszörülte a torkát és elkapta a lány állát, hogy finoman elvezesse tekintetét arra, amit most látnia kellett: azzal együtt ugyanis, hogy a srác felszerelte a lándzsát, kinőttek az angyalszárnyai is, amik így teljes pompájukban és tisztaságukban tündököltek, a környező játékosok legnagyobb csodálatára.
- Csodálatosak, ugye? - vigyorgott a lányra a fiú és kihúzta magát - A Menyországból érkeztem, hogy itt legyek - kacsintott - No, gyere, induljunk, mielőtt elkezdenek autogramot kéregetni - mondta és szavához hűen el is indult, tovább a piac felé, aminek körvonalait pár sarok után már meg is láthatták. Szerencsére nem voltak sokan, így az ifjú hamar megtalálta a legolcsóbb szezonális ruhák kupacát.
- Válassz valami átlagosat - intett és közben lenyitotta a térképét, hogy amíg Eli választ és fizet, megkereshesse a legközelebbi T2 Kristályírót.

by **Elaila Heldfrisk** Szomb. Dec. 18 2021, 19:00

Az egyetlen dolog, ami megmaradt bennem, az a páni félelem volt és az ügyetlen próbálkozások arra, hogy megpróbáljam megszabadítani lábamat a kegyetlen állat fogaitól. A szívembe maró pániktól még azt se vettem észre mennyi idő telt el, így mikor az állat végre elengedett, szinte fel se fogtam, hogy a fiú segített rajtam. Viszont arra emlékszem, hogy a testem, az ösztöneim ellen cselekedett, így a következő pillanatban a férfi karjaiba szaladok és remegő vállakkal ténylegesen a sírás határán voltam. Egész testemben remegtem, főleg miután mostanra el is hagyott az adrenalin hatása. Remegésem még azután is folytatódott, hogy már éreztem a fiú érintését a hátamon, amitől egy kicsit talán még szorosabban hozzábújtam gazdámhoz. Szavai megnyugtatóan hangoztak és érzem, hogy szépen lassan valóban kezdek megnyugodni. Végül azonban ő finoman elfordította arcomat és eleinte nem is nagyon tudtam mit látok, de végül rájöttem, hogy a hátából kinőtt szárnyakról beszélt a férfi. Természetesen nem voltam olyan buta, hogy ne tudjam, miről van szó, a felszereléseket és fegyvereket mindegyiket ismerem, amiről van információ, így tudom, hogy egy fegyverről van szó, de akaratlanul is elakadt a szavam. A férfi kacsintása nyomán, elindulni tervezett, azonban a lábaim nem indultak és a karjaim se engedtek. Most, hogy a kétségbe esés elmúlt, már csak egy apró dolog maradt a szívemben: a félelem. A félelem, hogy ez az apró hiba végleg elássa hasznosságomat a másik szemébe. Hiába nem volt így, a lelki szemeim előtt a férfi szemében most nagyon sokat zuhantam, így mielőtt át tudtam volna, gondolni mit csinálok, a fiú arcára pillantok remegve, majd ha ő letekint rám furcsállóan, a lábaim egyszerűen megemelkednek, és lábujjhegyen át kinyomom magam. Végül apró ajkaim a fiúéra tapadnak. Ügyetlen és viszonylag rövid csók volt, mely határozottnak se volt mondható, végül azonban elválok tőle és ismét a mellkasába bújva suttogom remegve a következő szavakat:
- Kérem Úrfi… ne hagyjon magamra… én… hasznos leszek… ígérem…

// Ha Shota ezután is ragaszkodik a tovább haladáshoz //

Ügyetlenül elhúzódok a férfitől és lesütve a szemeimet, mintha minden erőm elhagyva bólintok tompán és hiába nem szíd le a fiú (ha igen akkor azért), akkor is úgy érzem, hogy valami megbocsáthatatlant tettem. Így az elkövetkezendők során, némán, erőtlenül gyalogolok mögötte, végig a földet bámulva, megtört tekintettel, hogy aztán a legolcsóbb göncöt vegyem meg magamnak, a férfi utasítása alapján, ami még beletartozik az „átlagos” kitételbe. Ezután vártam a parancsot (az engedélyt), hogy átöltözhessek, akár az utca közepén is a menümet nem használva, ha így ítélkezik az Úrfi… hisz ezt kellett volna eddig is csinálnom… csak azt amit ő mond… semmi mást… hisz… senki se akar egy olyan szolgát, aki önállóan cselekszik…

by **Shota** Vas. Dec. 19 2021, 15:55

Hát, Shota a kacsintás után elindult - volna. A karjába kapaszkodó csajszi azonban úgy tűnt vagy csak lassan fogta fel az információt, hogy menni kellene, vagy még mindig az előző eset miatt remegett ilyen látványosan. A srác tehát már épp azon volt, hogy egyszerűen felkapja őt és úgy viszi el a látótávolságban lévő bódéhoz, amikor a kis szemét felnézett rá, majd egyszerűen csak megcsókolta.
- Dehogy hagylak magadra - mosolyodott el a férfi elnézően és megfogta a lányka kezét, hogy ha amannak még mindig ingatagok lennének a lépései, úgy megtarthassa egy darabon. Csak azért, mert... mégis hogy nézett volna ki a bámészkodók számára, ha otthagyja őt a hideg földön? Igen, feltétlenül emiatt - Na, tudsz már menni, vagy segítsek? Ne aggódj, egy szarvas sincs már a közelben - nézett körül és ahogy azt ígérte, innentől további bonyodalmak nélkül jutottak el az árushoz. Eli pedig nem vesződött sokat a válogatással, bár Shota egy ideig nem értette, hogy miért álldogáll ott mellette szó nélkül és miért nem öltözik át. Aztán eszébe jutott.
- Oh, ügyes - mosolyodott el és megköszörülte a torkát - Megengedem, hogy lenyisd a menüd és magadra vedd a most vásárolt holmikat a felszerelésed helyett - mondta ki, nagyjából úgy, ahogy mondjuk egy dzsinntől kíván az ember. Ez a kis szolga bármit megtett, amire Shota utasította, ez pedig sehogyansem fért a srác fejébe. Mostmár nem feltétlenül gondolta azt, hogy ez csupán egy felvett szerep, de hogy akkor mit gondolt, mégis mi ez? Nos, Shota sosem foglalkozott túl sokat senkivel, önmagán kívül.
- Úgy nézem, lassacskán átléphetünk a következő szakaszba - mesélte vidáman, miközben már újfent az utcákat rótták a ma esti második és egyben utolsó állomásuk irányába - Az első két szabályt már ismered; íme a harmadik: senki sem lehet a barátlistádon sem most, sem innentől soha egyetlen egy percre sem, valamint megtiltom, hogy bármilyen céhbe is belépj - állt meg és nézett rá az új szerzeményére nagyon szigorúan, a lelke azonban szinte forrt a birtoklásvágy őrjítő, mámoros tüzében. Ez a kislány innentől az övé. Az övé, az övé, az övé és senki másé, soha többé.

by **Elaila Heldfrisk** Kedd Dec. 21 2021, 13:02

Az úrfi már indult volna tovább, de én nem hagytam neki. Nem szándékosan, de én képtelen voltam megindulni. Képtelen voltam, mert attól féltem, hogy hátra fog hagyni. Ironikus, hisz ha elindult volna pont önmagamat hagytam volna hátra. Magamhoz akartam húzni, hogy „hozzám láncoljam” mesterem. Hogy tovább használjon, hogy ha másért nem, legalább testemért megtartson. Ezért csókoltam meg. A vágy… a vágy talán még megmenthet. Bármimet megkaphatja, mindenem az övé, őt illeti, így nincs más, mint odaadnom neki, mint saját magam… Finoman lihegve válok végül el ajkaitól és még mindig érzem, hogy remegek, ezúttal már nem a szarvas utáni félelemből. Érzem, hogy finom pír jelenik meg arcomon, mára már sokadjára, a férfi tekintetétől. Furcsa érzés volt, kellemetlen, de mégse.
Mikor a férfi kezei az enyémhez simultak, érzem, hogy testemet átjárta a bizsergés és akaratlanul is meg-megszorítom picit, a másik kezét, bár ez csak nekem volt „szorítás”, a másik nagy eséllyel csak annyit érezhetett, hogy meg-megmozgattam ujjaimat. A standokhoz értve, a férfi végül elengedett, hogy megkeressem magamnak a ruhát, mely után relatív gyorsan vissza is értem, ám mintha tanácstalan lett volna egy pillanatra, hogy mit állok előtte.
Gondolom tesztelt. Tesztelt, hisz, hogy feledhette el a saját szabályát. Végül megdicsért, ami nyomán szívem hevesebben kezdett el verni, és a föld felé bámulva egy bizonytalan mosoly jelezte, hogy mennyire jól estek a dicsérő szavak. Nagyon rég óta nem mosolyogtam, de a férfi törődő szavai és közvetlensége, valamiért megmozgattak bennem valamit. Alapjáraton se szeretek csalódást okozni, de az úrfinak egyáltalán nem akartam. Így tehát a dícsérete csak annyit jelentett, hogy tényleg hasznos voltam neki, ami örömmel telített meg.
Ahogy a férfi elindult, alig egy pár másodperces késessel, már követtem is, közvetlen mellé sorolva, majd pár alkalommal bizonytalanul a keze felé nyúlok. Nem tudtam, hogy illő lett volna-e megfogni a mesterem kezét. Kellemes érzés volt a meleg kezét fogni, de nem tudtam, hogy miként viselné egy ilyen senki érintését, mint én. Az előző lehet csak egy múló szeszély részéről. Ahogy azonban megszólalt, akaratlanul is összerezzenek, és a kezem az oldalam mellé csapom, azt hidve, hogy amiatt esetleg megharagudott rám. Azonban szavai nem voltak szigorúak, sőt mintha vidáman csengtek volna. A szavai nyomán bizonytalanul nézek a férfire. Először nem mertem megszólalni, de végül mégis kinyitottam számat.
- U..uram. E…egy kis engedélyt szeretnék k…kérni. – itt lesütöttem a szemeimet – E..egy embert szeretnél felvenni a barátlistámra… h…hogy mindig tudjam, hol van… N… nagyon fontos lenne nekem ez… - itt elvörösödök, majd ha esetleg rákérdez ki az a személy, egy ideig fészkelődők, majd végül félénken felpillantok rá – Ö…ön, Úrfi...
Félénken elmosolyodok jelezve, hogy csak szórakoztatni szerettem volna picit, hisz nagy eséllyel ő maga is úgy gondolta, hogy saját maga nem számít bele, hisz e nélkül sosem tudnám, hol van, így ha máshol tartózkodik, nem tudnék a segítségére sietni, ha valamilyen óhaja van felém.
Mindenesetre összerezzenek, ha esetleg hangosabban is elnevetné magát, de ha csak elmosolyodik kedvesen, akkor a tenyerembe rejtem arcomat, annyira zavarba jövök, hisz nem vagyok hozzászokva, ahhoz, hogy viccelődjek. Azonban, ha nem venné jó néven a viccemet, akkor viszont finoman remegve kezdem el magamat szidni, amiért felbosszantottam a mesterem.
Egyéb iránt azonban szó nélkül követem, ha esetleg tovább indulna.

by **Shota** Csüt. Dec. 23 2021, 17:21

Igen, ez a kérdés már Shotában is megfogalmazódott, többször is az elmúlt fél-egy óra során: vajon felvegyék-e egymást a barátlistára, vagy inkább ne? Az előbbi opció határozottan kényelmesebb lett volna a férfiú számára, hiszen úgy bármikor ellenőrizhette a lányt, hogy az éppen hol van és mit csinál, ráadásul ha neki volt szüksége őrá, úgy csak egy üzenetébe került a dolog. A negatívuma viszont pont ebből az előnyből keletkezett: Shota tudatában volt, hogy a világon - és így valószínűleg Aincradban is - léteznek olyan emberek, akik érthetetlen módon szívükön viselik olyanok sorsát is, akikről amúgy semmit sem tudnak, sőt, még kiállni is képesek értük, mindenféle abszurd víziókat hangoztatva, mint mondjuk a kihasználás vagy a csalás. A srác odakint is találkozott már ilyenekkel és bár ott megtehette, hogy egészen egyszerűen nem törődik velük (vagy ha már nagyon eldurvult a dolog, a nagyapja elsimította az ügyet), idebent sajnálatos módon ez nem pont így működött.
Ha pedig valaki önjelölt megmentőember megneszeli a kis szemétke sorsát, a barátlista alapján nemcsak a nevét, de a pozícióját is seperc alatt kideríthetik.
- Jó, legyen - adta be végül a derekát a harcművész egy kevés gondolkozás után és egy vállvonással elküldte a csajnak a barátfelkérést - Viszont meg kell ígérned... illetve mint a negyedik főszabályt be kell tartanod azt, hogy senki másnak nem mutathatod vagy mondhatod el, hol vagyok, csak ha erre külön utasítást adok, illetve ha beszédbe elegyedünk valakivel, úgy kell tenned, mintha mondjuk... a segítőm lennél. Egy ügyes kis segéd - nyomott egy barackot a másik fejére és ha lehet, még az eddiginél is jobb kedvvel indult tovább. Az úton pedig hamar kirajzolódott előttük az épület, ami inkább tűnt céhháznak, mint kristályíró műhelynek, dehát embere válogatja, ugyebár. Shota be is csöngetett a kertkapun és zsebre vágott kézzel várta, hogy valaki megjelenjen.
- Üdvözletem - hajolt meg kissé, bárki is érkezett - Úgy hallottam, lakik itt egy T2-es Kristályíró. Ha itthon van, kérem szóljon neki, szükségem lenne egy gyors kristályírásra - mondta és előszedett pár aranytallért is mutatóba, hogy gyorsabban működjön a dolog.

by **Elaila Heldfrisk** Pént. Dec. 24 2021, 10:10

A férfi látszólag el-elgondolkozott a szavaimon és látszott, hogy meredek vizekre eveztem. Egy kicsit el is bizonytalanított, hogy tényleg jó ötlet volt-e a férfi felé ez a fajta „merészségem”. Viszont úgy tűnt a férfi is belátta, hogy ez nem egy rossz javaslat, és rövidesen, bár látszólag nem jó szájízzel, de belement a dologba. Emiatt akaratlanul is egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat, és látszik rajtam, hogy féltem, hogy esetleg felidegesítettem, de túl hosszúra nyúlt a szünet. Legalábbis számomra örökkévalóságnak tűnt. Végül a felugró barátfelkérésre rányomok és a rendszer azonnal frissült is. Furcsán boldognak éreztem magam, és az arcomra is ki-kiült ez az érzés. Egykori gazdám alatt megtanultuk, hogy rejtsük el a félelmünket, de az öröm egy olyan féle készség volt akkoriban, mellyel szinte egyikünk se rendelkezett, így sohase tanultuk meg jól elrejteni ezt az érzelmünk. Ezt még a férfi szavai se igazán lombozták le.
- Természetesen Úrfi. Azért létezek, hogy segítsem. – mondtam fejet hajtva.
A férfi ekkor fejemre nyomta a kezét, melyet nem igazán értettem, de látszólag örült valaminek, és ha ő örül, akkor én is örülök. A férfi nem mondta meg merre tartunk, de nem is mertem volna megkérdezni. Úgy is oda megyünk, ahova szeretne és azt csinálunk, amint szeretne. Így mikor megálltunk egy épület előtt, én engedelmesen megálltam mellette csöndesen és türelmesen megvártam, hogy elintézze a dolgát. Hisz, ha nem engem utasított a dolog megcsinálására, nyilvánvalóan olyan dologról lehet szó, amihez én butus vagyok. Vagy legalábbis a gazdám úgy ítéli, hogy nem kell hozzá külön magyarázat. És ez így van jól.
De ahogy így nagyban várakoztunk egy erősebb szellő támadt fel, mi egy jó nagy adag kupac havat zúdított le a földből. Akaratlanul is felsikkantottam, ahogy a nagy adag hó a fejemre hullott és a ruhám alá is be-bekerült. Kicsit megrázva magam persze meg tudtam oldani a nagy részét, de kifejezetten kellemetlen a ruhám alá került víz. Bár szerencsére a SAO viszonylag gyorsan megszárítja az embert.

by **Miko** Pént. Dec. 24 2021, 11:38

Szeretem a hagyományokat. Mert a hagyományok viccesek. Mondj egy másik alkalmat, amikor vadászhatsz olyan nyuszikra, akik tojást tojnak. Vagy beöltözhess valami rondaságnak, hogy ijesztgethess másikat, és nem csak, hogy nem szólnak be érte, de még cukrot is adnak. Vagy beleülhetsz anélkül egy szakállas, pocakos bácsi ölébe, hogy örömöt találj magadnak. Jó… Utóbbira máskor is van lehetőséged, de az furi, és leginkább felnőtt csatornákon fordul elő az ilyen tartalom (bár én csak hallottam erről, látni sosem láttam még (eskü!!!)). És épp e nyomán voltam nemrég a főtéren. Hogy mit csináltam azt kérded? Egy szerencsét kívántam. Beleültem a Mikulás NPC ölébe és a szívem leghőbb vágyát kívántam… hogy jól sikerüljön a holnap este Leoval. Persze nem minden alakulhat úgy, ahogy szeretnénk. Még csak nem is hagyták, hogy esetleg többet kívánjak. Hisz sose mondták, hogy csak egy dolgot lehet! Helyette egy csúnya szarvas lábon harapott és egyszerűen lehúzott a Mikulás öléből. Ez még hagyján, de a kis dögje még húzott tovább, és így mint egy zsák krumpli vonszolódok a földön.
- Ó várjál… rád emlékszem. Értem én, hogy múltkor én is ezt csináltam veled, de nem muszáj visszaadni. Ez nem kölcsön.
Viszont a szarvas nem igazán akart rám hallgatni, így úgy döntöttem, hogy nem baj, ahogy ő jónak érzi. Bár a szarvas húzott, meglepő módon hallgatott arra, amit mondtam, így nagyjából egy fél órás művelettel sikeresen eljutottam a céhház hátsó kertjéhez és látszólag valaki meg is hallotta a hátulról jövő hangokat, ugyanis hátra szóltak nekem.
- Egy fél pillanat! – kiáltok vissza és mivel szeretem a hatásos belépőket, a szarvassal gyakorlatilag oda „vontattam” magam – Üdv! Mibe segíthet… - mondom vigyorogva, de ekkor megpillantom a fiút, akivel a múltkori után nem igazán voltak kellemes emlékeim.
Ekkor sóhajtok és a sarkam jól irányzott rúgásával (bár finoman, de) határozott mozdulattal elzavartam a szarvast. Ezután felállva, kirázom a ruhám alá került havat, majd a férfire nézve, már inkább színlelt mosollyal, de végül megkérdezem.
- Miben segíthetek?

by **Shota** Szomb. Jan. 01 2022, 17:47

Shotát meglehetősen váratlanul érte, hogy aki előbukkant végül, mint kristályíró, az nem volt más, mint maga Miko. Persze a harcművész csak egy pillanatra engedte meg magának, hogy ez a meglepettség kiüljön az arcára, így mire a másik arrébb rúgta az őt harapdáló szarvast (nem, halacska még mindig nem volt teljesen normálisnak mondható), Shota laza mosollyal mérte őt végig és bólintott a kérdésre:
- Szeretnénk pár Kinézet Kristályt és úgy hallottam, te tudsz készíteni ilyesmit - felelte és inventoryjából hamar előkerültek a hozzávaló növények is - Egészen pontosan három darabot - tette hozzá és tisztán látszott rajta, hogy ettől a találkozótól egészen jó kedve kerekedett. Talán még jobb is, mint ami eddig volt, dehát halacskával maga előtt és kincseske esti ígéretével ez a nap szinte nem is sikerülhetett volna jobban.
- Megkaptad a ruháidat? Fuh, nagy csatát vívtam érte azzal a manóval - kérdezte, csakhogy elüsse valamivel az időt, amíg Miko gyorsan megírja azt a pár kristályt és rávigyorgott a lányra. A csatra... nem mert rákérdezni és ennek nagyon törékeny és személyes okai voltak. Egyedül azt leste meg, nem-e hordja halacska véletlenül, aztán már kapta is arrébb a tekintetét és amint Miko a kezébe nyomta a kész kristályokat, már süllyesztette is el őket, ezúttal a zsebébe az inventory helyett: végtére is, alig tíz-húsz perc múlva úgyis szükség lesz rájuk, nem igaz? Ha Miko kért el értük aranyat, akkor természetesen kifizette most ő, egyrészt mert nem akart halacska előtt úgy festeni, mint aki egy kislánnyal fizetteti a dolgát, másrészt mert úgyis mindegy volt, hogy Eli vagy az ő aranykészlete fogy-e, innentől ugyanis egyértelműen a sajátjakét kezelte a kis szemétke pénzét is. Hiszen övé volt a csaj és annak minden vagyona egyaránt.
- Köszi szépen, szuper vagy! - kacsintott rá a másikra az üzlet végeztével - Még találkozunk majd - intett, majd hátat fordított és zsebre vágott kezekkel, fütyörészve indult vissza a fogadóba.
Csak azután fordult a kislányhoz, hogy befordultak a sarkon és végleg maguk mögött hagyták Miko lakhelyét.
- Láttad a lányt, ugye Eli? Aki a kristályt írta nekünk. Jól jegyezd meg őt, mert ő lesz az első, akivé változnod kell majd - mosolygott rá és borzolta össze a haját kincseskének újra, majd felgyorsította lépteit, hogy minél hamarabb hazaérjenek mostmár.

Gazok elküldve ITT.

by **Miko** Vas. Jan. 09 2022, 11:37

Az ismerős felbukkanása nem is volt annyira örömteli dolog nekem elsőre, mint mások hinnék. Miután lerúgtam magamról a szarvast és felálltam, ahogy szembe kerültem a fiúval akaratlanul is kirázott a hideg. Ahogy érzem magamon a tekintetét, mi végig mér, egyszerűen végig futott a bizsergés a gerincemen, a rosszabbik fajtából. Akaratlanul is félrepillantok és bal kezemmel jobb felkaromat kezdem el dörzsölni. A múltkori után feszélyeztetve érzem magamat a fiú közelébe és érzem, hogy feszült vagyok pillantásától is. Nem is fogtam fel, hogy mit kér, csak egy ühüm-el bólintottam rá, persze realizálódott bennem a kérés, és e nyomán akaratlanul is a fiatal lányra pillantok Shota mellett, aki erre talán akarva, talán akaratlanul a fiú mögé lép félénken. A húga lenne talán? Akaratlanul is gyanakodva nézek a férfira, de rövidesen sóhajtva megrázom a fejem, hogy kiürüljenek a gonosz gondolatok. Valamiért nem bíztam Shotában, pedig nem lett volna alapja. A múltkor túl messzire ment, de elnézést kért tőlem. A hajcsatot, mit akkor adott, anno kis híján elhajítottam, mert még frissen égett bennem a felé érzett gyűlöletem, amit akkor csinált. De nem tudtam rávenni magam. Bármennyire is aljas húzás volt, elnézést kért… és nem lenne tisztességes tőlem ezután is haragudni rá, főleg, ha őszintén is bánja. Épp emiatt csak elraktam a hajtűt, de soha nem vettem elő újra. Miko Shota pedig újra felhozza a régi sebet, akaratlanul is megtorpanok ahogy szóba hozza. De végül egy gyenge „ühüm”-re nem futja tovább. Végül, mikor a kristályok elkészültek és átadásra kerültek, mikor az ár került szóba, még magamat is megleptem. Általában becsület kasszán dolgozok, ha valaki hozott ércből jön, de most a férfi iránt érzett ellenszenvem, nagy eséllyel a belső dac szólalt meg bennem.
- 100 arany lesz, akkor.
És ő kifizette. Ennek ellenére szavai és mondata nyomán, nem tudtam mit mondani, és ahogy elkezdenek távolodni, úgy érzem a szívem mélyén a bűntudat habjait. Én… pocsékul érzem magam… Mégis… mi a fenét műveltem?

by **Elaila Heldfrisk** Vas. Jan. 09 2022, 12:09

Látszólag a fiú egyáltalán nem foglalkoztatta, hogy a hó rám esett. Nem aggódott értem. És így is van jól. Én csak egy darab szemét voltam, akinek nem számít az egészsége. Még is, most valahogy furcsán éreztem magam. A férfi eddig mindig olyan kedves volt és figyelt rám, most még csak felém se fordult. Furcsán éreztem magam ebben a kétes érzelmekben és nem tudtam eldönteni mit is csináljak. Ahogy azonban felbukkant egy újabb szarvas, akaratlanul is Shota lábához bújok, finoman reszketve, hisz innen nekem tűnt fel, hogy a szarvas már cipel valakit, csak miután amaz megrúgta a szarvast. Itt furcsállóan bújok ki a férfi mögül, türelmesen várva, míg mesterem és a furcsa idegen nő, egymással beszélgetnek. Látszólag ismerik egymást, mely nyomán furcsa irigység jár át, melynek okát egyáltalán nem érzem, hisz soha nem éreztem előtte ilyet. Vajon a férfi hirtelen boldogsága okozta? Nem tudom. Viszont, ahogy a nő rám nézett, akaratlanul is bebújtam vissza a férfi mögé. Mindig meg kellett tanulnunk az emberekbe olvasni, így bőven megtudom állapítani, ha valaki feszült. És a nő feszült volt, bár nem tudom az okát. Végül mesterem kifizette a pénzt és elindultunk visszafelé.
Ahogy végül bemegyünk a sarkon és kiadja első tényleges utasítását, akaratlanul is érzem, hogy valami gyülekezik bennem. Fel sem tűnt, mikor megszólaltam halkan.
- Ennyire szereti őt, Úrfi?
Fel sem tűnt, hogy megszólaltam, főleg nem, hogy enyhe féltékenység hangja volt felfedezhető a hangomban, mely szintén nem tűnt fel. Pedig annak forrása teljesen ismeretlen volt számomra. Sosem voltam féltékeny senkire, az nem egy hozzám hasonlóan való ez az érzés, azonban most valahogy utat talált bennem, és a szívemet kezdte el harapdálni, pedig oka, amiért ez végbe mehetett volna… nem kellett volna lennie… Vagy mégis?

by **Shota** Szer. Jan. 12 2022, 13:04

Halacska nem volt valami beszédes ma este, de Shota egyáltalán nem bánta ezt: jókedvűen várta ki, amíg elkészülnek a kristályok és rendhagyó módon még az összegre sem húzta el a száját, mégcsak gondolatban sem, amit a lány kimondott a készítés végén. Szívében egy következő találkozás reményével hagyta ott, miközben lényének egy erősebb, akaratosabb része már rég az ágyban volt és kincseske különböző nőket utánzó, felvett alakjait hágta.
Szinte meg sem hallotta a kérdést. Úgy sétált tovább, mintha nem történt volna semmi, agyának egy szeglete viszont elgondolkozott a dolgon és a férfiú végül megvonta a vállát és lenézett a mellett haladó szemétkére:
- Ugyan. Téged szeretlek - mosolyodott el elnézőn és simított végig a kislány arcélén, a szavak pedig olyan könnyeden jöttek, ahogyan azt Shota megszokta, hiba nélkül, gondolkozás nélkül és persze minimális igazsággal. A srác egyébként nem szándékosan hazudott; egyszerűen fel sem mérte, el sem töprengett rajta és így el sem értek hozzá a lány érzései és gondolatai, amikből bizton következtethetett volna egy-két dologra. Nem, ő azt felelte, amiről abban a pillanatban úgy tartotta, hogy a javát szolgálja és mivel most éppen egy forró éjszakára vágyott Elivel, szavai sem szóltak másról. A feltételezés mondjuk végig ott motoszkált a fejében (hogy ő tényleg szereti Mikot?), így mire odaértek a fogadóig, azért még rámutatott útközben pár bögyösre, hogy a kislány őket is jegyezze meg jól.
Amikor pedig végre bezárta maguk után a kicsiny szoba ajtaját, lerúgta cipőjét, lehúzta nadrágját és leheveredett az ágyra, a kész kristályokat Eli kezébe nyomva:
- És most lássuk, mit tudsz - nézett a másikra mohón - Ez lesz a legnagyobb vizsgád!

Hogy mi történt aznap éjjel, azt talán csak a földön heverő ruhadarabok tudnák hűen elmesélni - ám ha más nem is, annyi pirkadatra bizonyosságot nyert, hogy Shota bizony meg fogja tartani magának a sikátorban talált szemetet. Hülye is lenne kidobni őt, hiszen benne egy igazi kincsre lelt. Egy kincsre, amit ma este magához láncolt örökre, tőle a szüzességét és vele együtt mindenét, mindenét elvéve.

Köszi a játékot! Wink

Kért jutalom: 5db Barna Gomba
Shoowy lv1 --> 2

by **Elaila Heldfrisk** Szomb. Jan. 22 2022, 14:11

Szívembe különös furcsa gondolatokkal követtem a férfit, ki mesterem és gazdám volt egyben. Legalább is nem csak gondolatokkal, ugyanis a váratlan kérdés engem is pont annyira meglepett talán, mint a férfit, aki azonban látszólag nem találta furcsának a kérdésem, mert nem szidott le, helyette végig simította arcom peremét. Szavai nyomán, céklavörös arccal, a szoknyácskámba markolva, a földre nyomom vissza a tekintetem és csak épp, hogy sikerült kipréselni magamból egy „I…igen is!”-t, ami bár furcsán jött ebbe a kommunikációba, de képtelen voltam tisztán gondolkozni.
Szinte el se mozdultam a férfi mellől, szívem egyre hevesebben dobogott valami nyomán, ahogy egyre közelebb és közelebb értünk a célhoz, minden hölgyet tökéletesen megjegyeztem. Mikor végül az ajtó becsukódott mögöttünk, én megálltam az ajtóba, és ahogy a férfi lefeküdt az ágyba, egy kis bizonytalanság lesz úrra rajtam, ahogy szóba kerül a vizsga szó. Majd egy sóhajjal lenyugtatva magam, odalépkedve az ágyhoz kézközelben rakom le a kristályokat egy kivétellel, amit elhasználva, az eltűnő pixelhalmok során a kristály árus hölgy napbarnított bőrének vonalai tűntek fel. Az előbb látott feszült, komoly vonalak, általam félénken és bizonytalanul hatottak. A ruháim bár átméreteződtek, a laza felsőm nyomán tisztán kivehető volt a kebleim megnövekedése. Egy utolsót sóhajtok, és lehunyva szemeimet, a póló töve után nyúlok, hogy felfelé húzva azt, felfedjem a számomra idegen test csupaszságának, minden egyes pontját.

A vágytól és zavartól élénk pír, még annak ellenére is az arcomon pihent, ahogy még nehézkesen sóhajtozva a férfi testéhez dőlve, szunyókáltam. Szinte azonnal elnyomott az álom, ahogy a gazdám engedélyt adott rá, A karját átkarolva érezhető volt a friss veríték, mi lassan el-elpixeleződött testemen. A szemeim sarkában könnycseppek nyomai pihentek, de arcom nyugodt volt és békés. Csupasz testem, minden porcikája zsibbadt, de még ez sem tudott megakadályozni a békés álomba merüléstől, hisz tudtam, hogy mikor felkelek, a férfi itt fog fogadni engem. Ha csak a testemért is… ha csak azért, mert kihasználhat… engem nem érdekel, hisz végre van egy gazdám, akinek kellek… és… azt mondta, hogy szeret… ami különös érzéssel tölt el.

Kért Item: Rubin Stiletto

by Ajánlott tartalom