Re: Solvik

by **Shukaku** Csüt. Aug. 21 2014, 19:12

Szomorúan hallgatta végig a dalt, majd amikor véget ért, eltette a kristályt. Kicsit megnyugodott ettől, hiszen Hisame éneke pont erre volt való. Megnyugtatni és megvigasztalni az emberi szívet. Halkan, bocsánatkérő hangon szólalt meg, szinte félve attól, hogy dühében megint elrontott mindent, és ha ez megtörtént volna, akkor most Chan teljesen jogosan hibáztathatná őt.
-Igen… igazad van… ne haragudj. Csak… ez az egész… hogy Peter felénk sem néz… és én nagyon féltem Hisamét. Tudod a petekkel foglalkozni kell, mert ha az idomár nem teszi, akkor elvadulnak. És ha Peter a saját céhével, velünk sem foglalkozik, sőt nem is lehet vele beszélni, akkor nem tudom, hogy Hisamével tölt-e elég időt. Én… nekem rengeteg ígéretet tett… nagy dolgokat ígért… de ha engem becsap, az nem jelent semmit. Történt már ilyen… viszont én nem vagyok pet. Egy pet túlságosan függ az idomártól, és nem tudom, hogy Hisame el tudná-e viselni, ha Peter őt is hanyagolná…
Újra a tavacskát nézte, és próbálta összeszedni a gondolatait, de már nem nagyon ment. Megszállta a komor hangulat, és ilyenkor nem volt visszaút.
-Én csak… én csak sokakkal beszéltem. Nagyon sokakkal, és már teljesen nem értem ezt az egészet. Nem értem a frontharcosokat, akik elvileg meg akarnak minket védeni, de nyugodtan hagyják, hogy a pirosok mászkáljanak a városban. Sokan arra panaszkodtak, hogy ők sem akarnak kijutni, csak félnek attól, hogy mit szólnak majd a frontharcosok, hogy esetleg bántják majd őket emiatt… vagy csak úgy érzik, hogy segíteniük kell a többségnek… pedig lehet, hogy nem is ők a többség. És téged sem értelek, hogy miért harcolsz egy olyan dologért, amit nem akarsz. Én… én nem akarok rád haragudni… és nem akarok veled megint összeveszni… csak érteni akarom ezt az egészet…

by **Chancery** Hétf. Szept. 01 2014, 13:41

~Ne általánosíts.~
-Csitt. Majd utána.
Halk szavak és egy kézlegyintés a macska irányába, aki karmaival és fogaival a kagyló héjával próbál birokra kelni közben. Míg fáradozása végül meghozza jutalmát, és gyöngyöt nem talál benne, de kagylóhúst annál inkább, én végig a kislányt figyelem, hallgatom és feldolgozom. A húst egy kígyó fejéhez hasonló csapással a főnix teszi magáévá, dühös fújtatást keltve ezzel a macskában, aki, miután Shukaku befejezte, de még mielőtt én elkezdhetném, ismét a lány felé fordul.
~Kau sem vadult meg.~
-De vele Fuun is törődött, és most mi is. Félreértetted. -pillantok a macskára, majd vissza Shura. Szívesen megérinteném most a vállát, de még nem merem. Mármint... na, szóval majd később. -Peter... tényleg fura mostanában. Én is hívtam, hogy beszélgessünk, de aztán hoppon hagyott. Nem tudtam, hogy az egész céhvel ilyen. Azt hittem, csak rám dühös, amiért elmentem...
A műcsali nem mozdul, a halak nem harapnak. -Hisamét csak nem hagyná magára. Vagy fordítva.
Tényleg képtelen vagyok elképzelni, hogy Peter, az a mosolygós, aki mindenkire odafigyel, csak így csapot-papot otthagyva még a sárkányával sem törődne egy fikarcnyit se. Képtelen vagyok elhinni, de tudom, hogy van valami abban, amit Shu mond. Peter eltávolodott.
Következő monológját, főleg a végét, már szemöldökráncolva hallgatom. Egy pillanat, Shu honnan veszi, hogy olyasmiért harcolok, amit nem akarok? Suspect

Ej, Istenem, hogy mennyire elegem van ebből is, mikor a cselekedeteimbe valaki belebeszél valamit, és aztán azt gondolja igaznak. Kicsit jobban is megszorítom a bot markolatát, de nem szólok addig, amíg be nem fejezi, s ezzel én is le nem nyugszom.
-Hát, megpróbálhatom. De nagyon szépen megkérlek, hogy többet ne képzelj már bele mindenfélét a dolgaimba. Nem olyasmiért harcolok, amit nem akarok. Senki emberfia nem mondta, hogy ha végigvisszük a játékot, akkor annak vége is. Egy normális MMO-nak nincs határideje, ha valaki végigviszi, még mindig játszhat tovább. Szerintem ha le is győzzük a századik bosst, a játék megmarad, csak megjelenik a kilépés gomb, amire viszont sokaknak van szüksége. Köztük nekem is.
Mivel én magam is tudom, hülye létemre, hogy most kicsit összekavartam a lánykát, folytatom. Legfeljebb most többet fogok beszélni, mint szoktam.
-Igaz, hogy a játékbeli életet jobban szeretem a kintinél, de arról sem akarok lemondani. Én szeretnék dolgozni és nem csak a játékba, hanem odakint is együtt élni Jay-el, és találkozni a barátaimmal. Szeretnék összeházasodni vele és családot alapítani. -még a gondolatba is belepirulok. -És ezt itt, a játékban nem tehetem meg. Visszajárnék rendszeresen, azokért, akik bent maradnának örökre, és Álomkelőék miatt. Én ezért harcolok.
Kicsit hátrahajtom a fejem. Remélem, ez így már érthetőbb egy kicsivel.
-A többi frontharcosról nem tudok nyilatkozni. Még nem volt alkalmam beszélni velük, nagyon a csapatmunkába sem vonnak be. Amit én látok, az csak annyi, hogy nagy a hajtás, elvégre, két év telt el, és még csak a 18-as szintnél tartunk. Talán emiatt nem törődnek a pirosakkal... ezt bevallom, nem tudom, csak találgathatok. Még sose volt bepillantásom a belső világukba, a véleményeikre, vagy akármi. Most még csak egy gyalog vagyok.

by **Shukaku** Hétf. Szept. 01 2014, 14:27

Shu azonnal megijed attól, hogy Álomkelő esetleg félreértheti a szavait, és bár látja Chan legyintését, ő nem akarja későbbre tenni a téma megbeszélését. Most vannak együtt, most van lehetősége, most akar mindent megmagyarázni.
-Igen… félreértetted. Én csak azt mondom, hogy a petek, ha nem foglalkozik velük senki, és az idomár elveszítése után nem kerülnek másik szerető társ mellé, akkor visszavadulnak. Ez sajnos így van. Csak… valakinek több figyelem kell, valakinek pedig kevesebb. én sokat játszom Kauval is. illetve… csak leülök mellé miközben napozik. De biztosan örül neki, és tudja, hogy ott vagyunk mellette. Ezért nem vadult el.
Most, hogy ez -remélhetőleg- tisztázódott, már válaszolhat Chan felvetéseire is.
-De igen. Ilyen. Én is kerestem, én is próbáltam vele beszélgetni, megtudni, hogy mi bántja, miért nem akar velünk… de nem. Mindig elmenekült a beszélgetés elől. már próbáltam olyanokkal is beszélni erről, akik régebb óta ismerik, és Anatole megígérte, hogy majd megpróbál vele beszélni. De… nem tudom. Hisamét is mindig magával rángatja, de nem tudom, hogy azért-e, hogy együtt legyenek, vagy azért, hogy Hisaméval se beszélhessünk. Az egész annyira fura… és félek attól, hogy mi lesz ennek a vége.
Chan levezetésére azonban csak szomorúan csóválta a fejét.
-Te komolyan azt hiszed, hogy majd visszaengednek ide minket? Engem biztosan nem engednének vissza. Az emberek mindig jobban tudják, hogy a másiknak mi a jó, főleg a felnőttek. Azt fogják mondani, hogy én csak el akarok menekülni a valóság elől, meg bezárkózni a világomba, meg ilyesmik. Mondták már ezt eleget. Itt bent is. Ha eléritek a századik szintet, akkor levehetővé vállnak a sisakok, és engem is kirángatnak innen, és nem fognak visszaengedni. És sokakat másokat sem. Láttál már természetfilmet őslakókról? Szépen elzárva élnek, békében, majd jönnek a civilizált okos emberek, és kiirtanak mindent. Itt is csak azért jó most, mert nem tudnak idejönni. Ha ki lehetne lépni, akkor az egész csoda megszűnne. És az emberek haragudnak Kayabára. Már akkor is dühösek voltak, amikor ez az egész elkezdődött. Szerinted ki engedné, hogy fennmaradjon ez a világ? Egyszer láttam a tévében egy filmet… ilyen szektákról. Elzárkóztak kis csoportokban, békében éltek, meg növényt termesztettek, de jött a hadsereg, és megmondta nekik, hogy a gyerekeket iskolába kell járatni, meg el kell menniük dolgozni. Pedig volt nekik is iskolájuk, és dolgoztak ők is. És az egyik ilyen csoportra egy templomot is rágyújtottak és sokan meghaltak, gyerekek is csak azért, mert nem azt csinálták, amit a többiek akartak. Beszéltem egy nagyon okos... fiúval, és ő is teljesen úgy gondolja, ahogyan én.
Ozirisz volt az, aki már teljesen bizonyossá tette számára a dolgokat. Az első felnőtt, aki komolyan végighallgatta, és nem kezdte el leordítani a fejét a nézetei miatt, és lám, meg is értette azokat. Az arca keserű mosolyba rándult, és tovább figyelte a vizet.
-Nem. Az emberek nem engednék ezt működni, mert szerintük veszélyes, mert sokan meghaltak. Csak éppen az nem zavarja őket, hogy ők maguk ölték meg a legtöbb embert, vagy öngyilkosok lettek.
A frontharcos témára pedig nem mond semmit, nem tud mit mondani. Timidus azonban végig figyel, és újabb bizonyítékokat szerez a frontharcosok hatalmas egységéről és összetartásáról.

by **Chancery** Hétf. Szept. 01 2014, 20:10

~Én a visszavadulást választanám. ~ -a macska szokása szerint tömör és éles választ ad, majd megfordul és a patakparthoz siet, hogy folytassa a halászatát.
Én viszont, miután végigsimítottam menet közben a hátán, nyugtatva, hogy erre szükség sincs, hisz úgyse fog már soha bekövetkezni, inkább Shukakura figyelek. Aggódón hallgatom végig, amit Peterről mond, és igyekszem magam elé képzelni a dolgot. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy nem csak velem szemben viselkedik ilyen zárkózottan, hanem mindenkivel. Anatole már megígérte ezek szerint, hogy beszél vele, így talán jobb, ha nem próbálkozom még én is, de eldöntöm; ha lesz rá alkalmam, én is felkeresem. Meghívom egy kis teára vagy sütire, és megbeszélhetjük a dolgokat. Mondandója végén viszont a kezem már önkéntelenül mozdul, és megsimogatják a kislány fejét. Mindig ilyen selymes volt a haja vajon?
-Megpróbálok én is beszélni vele, de nem ígérek semmit. Engem is kerül, mint a tüzet.
Miután viszont ismét a játékra terelődik a téma, a "menekülés a valóság elől" résznél még fel is kuncogok kissé. Persze végighallgatom, mielőtt válaszolnék is.
-Ez így van most, meg így volt 20 éve is. Anyukám mesélte, akkoriban még nem létezett ez a valóság, akkor még csak a monitor előtt ülhettek a régi MMO-k előtt, de már akkor is megvolt ugyanez a probléma. Egyszerűen csak nem kényszerítettek bele senkit úgy, mint minket Kayaba. Rengetegen voltak, akik fel se keltek a gép elől, max dolgukat végezni, mégsem tiltottak be emiatt egy játékot se. Némelyiket a mai napig lehet játszani. Miért a SAO lenne mondjuk kivétel?
Majd kicsit jobban belegondolok. -Eddig se volt változás. Senki nem tud arról, hogy elfogták volna-e Kayaba-t, és ha megtették volna, már le lennénk kapcsolva. Millió szakember van a világon, akik szerintem tudnák, hogy kell megjeleníteni a kilépés gombot, de ez még mindig nem történt meg. Ezért hiszek abban, hogy megtartanák a játékot azután is, csak már ilyen kötöttség nélkül.
Ahogy a szektáról beszél, kicsit összehúzom a szemöldököm, ismét. Ismerős, de valószínű, hogy én egy másikra gondolhatok. Képek villannak elém arról az esetről, amit én tudok, Amerikából, és ahol azért végeztek tömeges öngyilkosságot a szektások, mert fel akartak számolni velük. Majd rögvest ezt követően eszembe jut valami más is.
-Az amishok is majdnem ugyanilyenek. Dolgoznak, saját iskolájuk van... vagyis, ezt nem tudom, van-e. Mégis békén hagyják őket. A szekta miben különbözött akkor tőlük? O.o
Utolsó mondataira is csak a fejemet tudom csóválni. -Hát, erre annyit tudnék az ilyen embereknek mondani, hogy a világháborúkban vajon akkor nem halt volna meg senki? Vagy akármelyik másikban? Avagy egyszerűen egy autóbalesetben? Ez a játék még a veszélyei ellenére is biztonságosabb a kinti világnál, mert itt ha bajba is kerülsz, van lehetőséged teleportálni, ha ezt nem akadályozza senki, vannak gyógykristályok és potionok, burkok, pajzsok, normális társak. -kicsit megszorítom a botom. -Az ilyeneknek annyit tudnék mondani, hogy fogják csak be a csőrüket. Ha meg téged vagy mást, aki maradni akar, erőszakkal kinn akarnának tartani, és erről tudomást szerzek akár tőled, akár mástól, megtalálnám a módját, hogy segítsek.
Álomkelő olyan sikolyt hallat ekkor, hogy a hátamon is feláll a szőr és tele leszek libabőrrel. Úgy pattanok fel a helyemről, mintha villám csapott volna belém és szaladok a macskához, aki ide-oda ugrálva próbál valamit elengedni a karmai közül. Mikor én megérintem ezt az izgő-mozgó akármit, érzem,ahogy megráz, de az én nagy testemen valószínűleg kisebb mértékre terjed szét, mint Álomkelőén. Messzire dobom az akármit, bár az félúton eltűnik, hogy a batyumban kössön ki, és így nézhetem meg, mi az.
-Egy angolna ._.; A sárkányok szeretik, vagy olyanok, mint a mesében? -utalok az Így neveld a sárkányodat c. könyvre, vagy filmre, amit később csináltak belőle.

by **Shukaku** Kedd Szept. 02 2014, 05:42

A macska válaszára csak megértően bólint, ám Chan mozdulatára ijedten kapja félre a fejét, majd bocsánatkérően pislog mindkettejükre. Bármennyire is azt szeretné, hogy a cica is velük maradjon, ha Chan baromságot akar csinálni, aminek a bekövetkezésétől értelemszerűen tart, nem fog vele vitatkozni, hiszen a sorsáról csak Álomkelő dönthet, és ha ő ezt választotta, akkor Shu tiszteletben fogja tartani a döntését. Azt is tudni véli már most, hogy Chan nem fog tudni beszélni Peterrel, ahogyan Anatole sem. A fiú olyan szinten zárkózott el mindenkitől, hogy lehetetlen küldetésnek tűnik akárcsak a közelébe férkőzni. Mintha már meghozta volna a döntését, hogy örökre eltűnik. De mi lesz Hisaméval? Chan felvetésén azonban csak mosolyogni tud. Milyen jó is ennek a lánynak, hogy ennyire el van zárva mindentől, talán jobban el volt a kinti világban, mint most, itt bent. Képes csak a jó dolgokat észrevenni, és tipikus naivaként viselkedik. Furcsa persze ez a hirtelen beállt változás, hiszen eddig mindig olyan negatív volt… talán csak azért erőlteti ezt a pozitív szemléletet, hogy megvigasztalja Shut, és persze önmagának is bizonygassa, hogy nem omlik össze minden, amint elérik a százas szintet, így még véletlenül sem lesz bűntudata amikor elmegy a bossharcokra.
-De igen, betiltottak játékokat. Sokat. A szerverek pedig azért működnek, mert senki nem tudta elkapni Kayaba bácsit, és senki nem tudja feltörni a rendszerét. Szerinted ha olyan sokan meg tudnák jeleníteni a kilépés gombot, akkor a milliomosok gyerekeit már nem vitték volna innen ki a szülők?
Shu tudja, hogy Justin szerint például Szophie igen hazdag családból származik. Ha ők nem tudtak elég jó technikust megfizetni, akkor senki nem tud. A világ legjobb szakemberei valószínűleg mind Kayabának dolgoznak, és megértették a zsenialitását.
-Hinni? Hinni én is akarok… csak az a baj, hogy tudom, hogy nem így lesz. Egy mesében talán így történne, de ez a valóság. Ha Kayabát nem is kapják el, az összes sisakot bezúzzák majd, mert szerintük veszélyes, és nagyon jól tudod, hogy akármit akarsz tenni, nem fognak engedni.
Újabb keserű vigyor. Persze, majd pont Chan lesz az, aki kiáll a népharag elé, elmondja, hogy igazából tökre szipi-szupi volt itt minden, és akkor majd mindenki megnyugszik. és nem is akarják majd bántani Kayabát. Igen. Még véletlenül sem az lesz, hogy szegény lány elveszítette a realitás érzékét, és túlzottan ragaszkodik a játékhoz, és segíteni kell neki visszatérni a valóságba. Az angolnát figyeli egy pillanatig, majd Timidust.
-Timi mindenevő.
Ezután csak berántja a botot, majd rápillant a menüjére.

/Vízisikló/

by **Chancery** Kedd Szept. 02 2014, 10:32

Már-már megszólalnék, hogy "a Postal és társai nem számítanak", de inkább csukva tartom a szám, hisz egyértelmű, hogy Shu továbbra is MMO-kről beszél. Viszont még mindig homlokráncolva gondolkodom, hiszen egy játékcím se jut eszembe, ami be lenne tiltva és ebbe a kategóriába tartozna. Talán pont ezért ezt nem nagyon tudom elhinni a kislánynak, de talán mindegy is. Az ujjam felemelkedik a második részletre, és ez a lényeg.
-Látod? Két év, Shu, a hangsúly ezen van. Két éve még a gazdagok se tudtak megoldást találni. Sok forgatókönyv lehetséges, elvégre nem tudjuk, mi folyik odakint. Egy ismerősöm, Hürrem, meg még olyat is említett, hogy talán nem is halnak meg az emberek, mikor elpixeleződnek, csak felébrednek. Bármi lehetséges, és ha az egyedüllét alatt megtanultam valamit, akkor az az, hogy inkább nézek mindent pozitívan és csalódok utána, mint hogy meg se próbáljam megtudni, hogy igazam van-e vagy sem.
A sisakok bezúzásának gondolatára viszont összerezzenek és lehajtom a fejem. A víz felszínét figyelem, miközben visszaemlékszem valamire. A fényre, a furcsa, kipárnázott szobára, és arra a hangra, ami parancsolgatott. Végigsimítok a combomon, magamra képzelve azt a ruhát, ami, ha minden igaz, most is rajtam lehet odakint. És mi is volt az a szó...?
-A... Ami... Ame... Amu... akámiSphere. -a kezem a fejemhez fordul, de végül csak egy hajtincsemet kezdem csavargatni. -Igazából, hülyeséget mondok. Vagy lehet, hogy nem. Még régen... még Norm volt velem, és a céh tagja se voltam, szóval volt egy jó másfél éve... megjelent a Kilépés gomb a menümben.
Elengedem a hajtincset és megjelenítem a menüm, de persze a Kilépés gomb ezúttal hiányzik... mint minden nap, azóta az eset óta.
-Meg is nyomtam, de nem kórházban találtam magam. Legalábbis nem hiszem. Egy párnázott szoba volt, mint az elmegyógyintézetekben, és egy hang utasított, hogy vegyem le a sisakot, öltözzek fel és menjek át egy másik szobába. Tényleg nem lehetett sok ideje indulás után, mert még elég erős voltam ahhoz, hogy járjak. A másik szobában megint le kellett feküdni és felvenni valami AmuSphere-t. Hasonló volt a NerveGear-hez, csak nem sisak, hanem inkább szemüveg... -próbálom mutatni az alakját a szemem előtt. -Szóval kérdem én... ha kihoztak a játékból, miért küldtek vissza? Valakinek odakint megvan az eszköze ahhoz, hogy legyen Kilépés gomb. Istenem, hogy felejthettem el ezt?
Az angolna végül elővarázsolódik a menüből és izegve-mozogva, de nem rázva tekereg két ujjam között. Szerintem elég gusztustalanul néz ki, már mint nem fanyalodnék rá, hogy megegyem, de azért, ha már Shu ezt mondta, Timidus felé nyújtom.
-Akkor ha kéred, a tied lehet. Ha már Álom elvette a fél halad ^^
~Nem vettem el, nekem adta Razz

~

by **Shukaku** Kedd Szept. 02 2014, 13:18

Természetesen címeket Shu sem tud, hiszen nem nagyon érdeklődött az internetes játékok iránt, azonban ha felkeresne egy ebben a világban biztosan megtalálható, jó pár kocka közül csak egyet is, bizonyára elsorolná, hogy a GTA, a Mass Effect, a COD vagy a Fall Out sorozat mely országokban volt tiltott, vagy erősen cenzúrázott. Sőt, még a SAO-t kiadó Japánban is, ami híresen nagy szexjáték piac, ott is cenzúrázták a legutoljára említett játékot, és egész részeket vettek ki belőle, mert egyes fejeseknek nem tetszett. Persze a hangsúlyt most sem érti.
-Nem… nem két éve nem tudtak, hanem most sem tudnak. Nem hiszem, hogy ilyen gyorsan feladták volna a próbálkozást. Én pedig… talán felébrednek. Lehet. És én is hiszek abban, hogy úgy lesz, ahogy én szeretném, viszont az sajnos nem csak Kayaba bácsitól függ, azt pedig nem tudom elhinni, hogy csak úgy visszaengednének minket ide a kilépés után. Az emberek nem olyanok.
A következő történetet is ismerte, és már akkor sem hitte el, amikor Anatole mesélte neki.
-Szerintem csak egy küldetésen vettetek részt, ami arról szólt, hogy mi lenne, ha kijuthatnátok. Kayaba bácsinak nem kerül semmibe még valóságosabbá tenni a játékot, annyira, hogy egyáltalán ne tudd megkülönböztetni a valóságtól. Talán így akart segíteni azoknak, akik olyanok mint mi, hogy ne aggódjunk annyira. Nem tudom. De még ha lenne is ilyen, azt amúgy is csak nagyon kevesen tudnák megszerezni, és valószínűleg pont azok nem, akik vissza szeretnének jönni. Meg amúgy sem engednék a felnőttek.
Timidus egy pillanatra értetlenül néz Chanra, majd a macska szavaira bólint.
-Így volt. Neki adtam.
Ezután azonban két falással tünteti el az angolnát.

by **Chancery** Szer. Szept. 03 2014, 14:50

Olyan furcsa az egész. Mármint, mindig is én voltam az iskola, a város vagy akármilyen csapat legnegatívabb tagja, akárhol is voltam. Mindig én voltam az, aki rámutatott a dolgok veszélyesebb irányára, vagy hogy mik lehetnek a legrosszabb fejlemények. Magammal szemben pedig továbbra is negatív vagyok, talán örökre az is maradok, de a környezethez való hozzáállásom, akár hirtelen, akár fokozatosan történt, úgy megváltozott, hogy erre csak most döbbenek rá. A tényre, hogy már nem én vagyok a világ legnegatívabb embere. És ez a tény inkább elszomorít, hisz ha a helyet egy ilyen kislánynak kell betöltenie, mint Shu, szívesen fogadnám vissza a címet.
-Én az egész két évre értem, te Razz

-nyújtom ki picit a nyelvem, mikor ismét olyasmit javít ki, amit ki sem mondtam. Vagy legalábbis nem akartam. Képtelen vagyok felfogni, az emberek miért a szavakat, és miért nem a hangot dolgozzák fel. Fogalmazni sosem tudtam, a gyerekorvos szerint azért, mert még az óvodában is csak egyszavas kommunikációt folytattam. Persze tudom, hogy ez nincs a homlokomra írva, csak idegesítő, mikor lépten-nyomon olyanokat javítanak ki rajtam, amikre nem is gondoltam.
-Shukakuuu... miért akarsz mindenkit így megingatni a hitében, hmm? Még azt is el tudom rólad ezután képzelni, hogy egy fázó eszkimót is rá tudsz beszélni, hogy tulajdonképpen ő nem is fázik, csak Parkinson-kóros. -persze ez iselég negatív, de mosolygok és vidám vagyok, hisz úgyis csak viccnek szánom. -Miért vagy mindig ennyire negatív? Mi történt veled...?
Megkomolyodom. Már amióta említette az árvaházat, érdekel, hogy honnan is jött. Rádöbbentem, hogy fogalmam sincs róla, holott ha minden igaz, ő már ismeri az én múltamat. És bár mondta, hogy aincradi árvaházra gondolt, én ezt képtelen vagyok elhinni. Peter nem azt mondta, hogy árvaházból hozta volna át hozzánk Shu-t... és ha így is volt, miért csak őt? A többi gyereket miért nem?
Közben az időre is rápillantok. Lassan ideje lesz hazaindulni, mielőtt besötétedik. Persze ezen a szinten sem nekem, sem Shu-nak nincs sok félnivalója, de személy szerint semmi kedvem most valami váratlan küldetésbe vagy eseménybe csöppenni ezen a helyen.

by **Shukaku** Szer. Szept. 03 2014, 15:45

-De azt mondtad…
Mindegy is, nem fejezi be a mondatát, mert tudja, hogy felesleges. Még Timidus végtelen memóriája sem kell ahhoz, hogy biztosan emlékezzen arra, hogy Chan azt mondta, két éve még a gazdagok se tudtak megoldást találni. Két éve. Nem azt, hogy két év alatt. Még arra is emlékszik, hogy ő általában a sem-et használja a se helyett, mert szebbnek véli… de ezen már tényleg nem akar elmerengeni. Ha most elkezdené bizonygatni, hogy ő nem kijavítani akarta Chant, mindössze a szavaira reagált, arra, amit ténylegesen mondott, akkor megint megharagudna rá, ő lenne az, aki okoskodik meg kötekszik… pedig nagyon nem akar ám ilyen lenni, sem ilyennek tűnni, úgyhogy eldöntötte, hogy inkább csöndben marad, és érti úgy a mondatot, ahogyan Chan akarja érteni. Persze azt, hogy emiatt miért kellene pozitívan gondolkodnia, azt nem tudja. Hiszi, őszintén hiszi hála Timidusnak, hogy a frontharcosok soha nem fogják elérni a százas szintet, de ez meg azért rossz, mert nekik sem akar rosszat. Köztes megoldást azonban sajnos nem tud.
-És… én nem akarok… csak ha valami rossz, akkor nem lehet jónak nézni csak azért, hogy ne kelljen miatta aggódni…
Szomorúan ingatja a fejét, és bámulja a víztükröt. A Parkinson-kóros viccelődésre sem szól, hiszen egyrészt nem szereti, ha valaki mások bbajával viccelődik, meg a nyugalmi remegés egyébként sem hasonlítható a didergéshez… de ő nem akarja kioktatni Chant. A kérdés azonban meglepi, és egy pillanatra a sárkányra sandít, aki viszont most tudatosan nem ad semmifajta visszajelzést.
-Én csak… megtanultam, hogy a dolgok sohasem alakulnak jól, vagy ha jól alakulnak, akkor is elromlanak. Mint itt is. Nem szabadott volna a céhbe jönnöm.

by **Chancery** Szer. Szept. 03 2014, 16:26

-Ne a szavakat értelmezd, hanem a hangsúlyt mögötte. Az én szavaimat pláne nem szabad mindig kielemezni. Én mindig keverem őket, ezért gesztikulálok sokat. -nevetek fel, miután már jött is az a bizonyos "de hát te azt mondtad", amit ezelőtt is hallottam már ezerszer. Mégsem tudom most felhúzni magam rajta. Régen számtalanszor megtettem, amíg rá nem jöttem, hogy értelmetlen. Ha a beszédközpontomban valami hiba van, akkor megérdemlem, a feladatom csak annyi, hogy igyekezzek ezt a hibát kiküszöbölni. Mint a dadogást, vagy amikor gyakran megakad a nyelvem egy-egy szónál.
Magyarázkodása viszont ismét meglep, mármint, ezúttal biztos vagyok benne, hogy szavakat se kevertem össze, mégis teljesen félreértette. Talán a metafóra, hasonlat és ilyesmi fogalmak jelentését nem ismerné? Ugyan, hiszen a kislány egy valóságos irodalom-szerelmes.
-No, azért ennyire defektes nem vagyok. -teszem le egy sóhajjal a botot és szorítom a térdeim közé, hogy összedörzsöljem az ujjaimat. -Shukaku, nem ismerlek még régóta, de amit látok, az az, hogy benned egy fia remény sincsen semmi iránt. Most is a front kapcsán, csak azt veszed figyelembe, hogy előbb-utóbb lesz 100. szint, és akkor vége mindennek. Rendben, én elfogadom... de a frontharc másik célja eszedbe jutott? Hogy a felsőbb szinteket is meg akarjuk nyitni a nagyközönség előtt?
Elmosolyodom. -Én például kíváncsi vagyok arra a szintre, ami a pletykák szerint egy gyönyörű, virágokkal borított mező és város. Kíváncsi vagyok az összes többire, amit Kayaba valaha is megalkothatott, ami az ő fantáziájában élt eddig és most átadta csak nekünk, hogy éljünk benne.
Egyébként nem hazudok. Tény, hogy nekem célom a kijutás, igaz, csak egy zászló miatt, amivel remélem, hogy nem vagyok egyedül.
A mosoly viszont lehervad, mikor meghallom a választ. Mintha csak régi önmagamat hallgatnám. Ahogy a kislányra nézek, rá kell jöjjek, hogy igaz. Ebben a korban még én is így gondolkodtam, az ő korában én is ilyen végtelenül pesszimista voltam. De akárhogy töröm a fejem, fogalmam sincs, mi húzott ki belőle... Életem Megrontóján és Jay-en kívül.
Én viszont nem akarok Shu Életének Megrontója lenni. Az olyan kín volt, amit még az ellenségeimnek se kívánok. Az viszont, amit egy... jó barát mondott... akit pont a fent említett mellett ismertem meg... rögvest eszembe jut. A mondat, ami kihúzott a pesszimizmusból.
-"Ha így gondolod, így is lesz." -kezdem félmosollyal. -Egy ismerősöm mondta ezt... egész konkrétan arra tanított, hogy ismételgessem ezt magamban. Őszerinte az Univerzum él és figyel minket. Nem Isten, nem is valami más, hanem maga az Univerzum. Hallja a gondolatainkat és a kívánságainkat, ha pedig valamire folyton gondolunk, azt meg is valósítja. Ha folyton csak ez jár a fejedben, hogy még a jó dolgok is elromlanak, akkor el is fognak romlani.
A kavargó víztükröt nézem.
-A te korodban én is pont így gondoltam mindenre: hogy úgyse lesz jobb soha, ha meg mégis, akkor csak rosszabb jöhet. Nem tudtam örülni semminek, mert ha meg is tettem, rögtön jött a pofon, hogy kushadjak össze és szégyelljem el magam. Ez a mai napig néha előjön, ha nem figyelek oda magamra és... olyankor is vonulok el inkább, még mielőtt megharapnék másokat a keserűségben. -utalok a nemrég véget ért önkéntes száműzetésemre... már amennyiben eddig nem értette volna az okát. -Mióta viszont ezt így elmagyarázta nekem, rájöttem, hogy igaza van. Hogy azért romlott el minden, mert "az Univerzum" azt hitte, hogy mivel mindig a rosszra gondoltam, én a rosszat is akarom átélni. Elkezdtem mindig jó dolgokra gondolni, és előbb-utóbb azok meg is történtek. Nem minden esetben, valami könnyebben, valami nehezebben jön, de... rengeteget segített ez a felfogás, még ha ez néha nem is látszik. Szerintem gondolkodj rajta... és próbáld ki. Hát ha.
Majd felemelem a kezem, mikor meghallottam az utolsó szavakat, és úgy tettem, mintha csapnék egy picikét a kislány fejére, de persze nem tettem meg. Csak meghasítottam a levegőt, hogy a légáramlat megsimogassa a fejét, hogy aztán a kezem is követhesse pár másodpercig.
-Ezt pedig ne halljam még egyszer. Szerintem pont a céh egyik legnagyobb szerencséje vagy, még ha ilyen pesszimista is.
Emlékeztek, hogy mi volt elmenetelem egyik oka? Most eszembe se jut...
Mert ahogy azt szintén mondta segítőkész angyalom, "a változás jó".

by **Shukaku** Szer. Szept. 03 2014, 17:37

És valóban, Chan tényleg rengeteget gesztikulál. Még az a régi vicc is eszébe jut a lánynak az olaszokról meg a zsidókról, akik szintén igencsak túlzásba viszik a hadonászást beszéd közben, és ez egy pici mosolyt csal az arcára. Az ezután következő dolgok pedig ha nem is fokozzák, meg nem is ért velük teljesen egyet, de azért megtartja, meg így egy picit meg is érti azt, hogy Chan miért is jár a frontokra.
-Én is kíváncsi vagyok… persze nem sokan azok. Tudod, amikor egyszer közösen mentem Peterrel küldetésekre, akkor elmondta nekem, hogy ő nem is figyelte meg a kis szinteket, csak átrohant rajtuk. Rengeteg olyan település van, meg olyan erdő-mező, amit még senki nem is látott, pedig nyitva van a szint. A frontharcosok annyira rohannak a bossokhoz, hogy nem töltenek időt azzal, hogy megismerjék a világot, szóval nem hiszem, hogy emiatt nyitogatnák a szinteket. És… igen… én élni szeretnék itt. Talán nekik is jót tenne, ha egy picit megállnának, pihennének, és élnének is egy picit…
Persze erre soha nem kerül sor. Alig, hogy legyőzték az egyik bosst, és sikerült feltölteni a készleteiket már mennek is a következőre, szaladnak a besúgóhoz kicsikarni az információkat. Egyáltalán nem élnek az ajándékkal, amit Kayaba adott nekik. Chan felvetésére azonban az eddiginél sokkal jobban húzza el a száját, és még egy kis keserű nevetést is hallat.
-Persze. Mert én azt akartam, hogy így legyen. Elhittem Peternek, hogy segíteni akar, hogy a legjobb barátom akar lenni. Még azt is elhittem, amikor azt hazudta, hogy akkor is segít, ha kijutunk. Hol van most? Itthagyott nem csak engem, hanem az egész céhet. Azt mondta, hogy kint maga mellé akar venni, de már itt bent sem segít. Minek bízzak akkor bárkiben is? Anatole is annyi mindent mondott, de már őt sem értem, és téged sem értelek. Itt van ez a tökéletes világ, fájdalom és szenvedés nélkül. Sárkányokkal, főnixekkel, meselényekkel. Nincsenek éhező emberek, és még gyilkosságok sem lennének, ha egy kicsit odafigyelnénk egymásra meg a pirosakra, és nem a bossokkal foglalkoznánk. Kaptatok egy tökéletes világot, és el akartok belőle menekülni. És igen, Anatole is mondta, hogy itt bent nem lehet gyereke… de ott vannak a gyerekek az árvaházban. Ki fogadott örökbe csak egyet is közüllük? Senki! Csak kifogásnak jó, másra nem!
Dühös, azonban nem Chanra, hanem a kifogásokra, amit már sokadszorra kell végighallgatnia.
-Itt nem kell félni, mert nagyon kicsi az esélye annak, hogy meghalnál. Láttad azon a küldetésen Koburával is. Igen, sokaknak hiányzik a családja, de ha meghal valaki, akkor is azt szokták mondani, hogy jobb helyre kerülnek, és akkor beletörődnek. Nekem is ezt mondták. Most itt vagyunk a jobb helyen, és még ez sem jó sokaknak…
És a végére már nem is dühös, mindössze értetlenül is szomorúan csóválja a fejét. Már egy ideje csak unottan rángatja a botot, és nem is nézi meg, hogy miket is fogott. Már nem érdekes.

( Elefánthal, Csiga, Tehénhal, Polip, Polip, Tehénhal, Kecskebéka, Polip, Vízisikló, Tehénhal, Kecskebéka, Polip, Csiga, Kecskebéka, Pióca, Vízisikló, Angolna, Teknős, Angolna )

by **Chancery** Szer. Szept. 03 2014, 18:23

-Na, ez igaz, és ezt én sem értem. -húzom el a szám, mikor arról folytatódik a csevej, a fronharcosok egyszerűen egy percre se állnak meg. Mivel szeretnék velük lépést tartani, ezért én is haladok velük, de olyan jó lenne néha megállni és csak pihenni egy kicsit. Az eddigi két boss között, amin részt veszek, nem volt időm arra se, hogy küldetésnek nézzek utána... de hogy ennek mi az oka, azt majd egy nap talán megtudom, és akkor Shukakut is fel tudom világosítani róla.
Kifakadásán viszont meg is lepődöm, meg nem is. Én is kifakadtam régen. Persze, Zsanett, aki tanítani akart csak, megváltoztatni a szemléletem, azt akarja ezzel mondani, hogy minden az én hibám. Eltelt egy kis időbe és tapasztalatba, amíg rájöttem, tévedtem. Meghallgatom, bólogatok, hümmögök, ahogy Shukaku, remélhetőleg, kiadja magából a mérgét. A fene se tudja, én most miért nem leszek tőle ideges, mikor pár perce még így lett volna. Még túlságosan ingok, mint egy hullámvasút, de remélhetőleg ez sem lesz így sokáig.
Bár a botot azért csak megszorítom jobban a végén.
-Az örökbefogadott gyerek és a saját az... érzelmileg más. Szerintem elég nagy vagy már ahhoz, hogy ezt megértsd. -próbálok mosolyogni, és küszködni azzal, hogy ne sírjam el magam. Örökbe fogadni? Nem... az nem lenne ugyanaz. -Tudod Shu, ez egy önző dolog. Mármint, igazad van, tényleg önző vagyok e tekintetben... de ez az egyetlen olyan dolog, amiben az akarok lenni. Ha örökbe fogadnék, az nem a szerelmünk gyümölcse lenne Jay-el. Nem lenne ugyanaz, mint a saját csöppség. Ez érzelmi dolog, Shu, és tudod... én előbb megpróbálnám, mert...
...mert az orvosom szerint amúgy se 100%, hogy nekem valaha is lehet gyerekem. És ezt már 18 évesen hallani is rettentő sokkoló volt. Lehajtom a fejem és igyekszem nem gondolni rá. Ha már az imént ezt hajtogattam, most meg is fogadom a saját tanácsom. Nem lesz semmi baj...
~Nincs tökéletes világ.~
Mivel én amúgy is saját megnyugtatásommal vagyok elfoglalva, ezt meg se hallom, csak Álomkelő fordítja arra kérdőn a fülét. Utána pedig úgyis meghajlik az én botom is, mire odakapok és kihúzom, ahogy tanultam... hogy aztán fel is emelhessem a dicső halszálkát, ami kijött Suspect

-Ennyire azért csak nem kicsi a pontom... -mosolyodom el és elteszem a szálkát, hogy majd később döntsek a sorsáról. Majd egy sóhajjal még megszólalok, hogy az imént érzelmi rohamom miatt félbeszakadt véleményem folytassam.
-Amúgy... a játékban nem hiszem, hogy bárkit is örökbe fognak fogadni. Egyrészt, az itteni árvák nem mindegyike árva, a szüleik ott várják őket kint. Másrészt ez annyiban is más, mint odakint, mert a gyerekek itt nem fognak nőni. Idősödni igen, de nem tudom, lesz-e addigra esetleg valami patch, ami ezt is beteszi funkciónak. Egyenlőre csak a színekkel meg a fazonokkal lehet játszani a tükrök menüjében, de semmi több. És a többség a játékosok között még közel sem szülő-korú. Én sem vagyok az.

//Halszálka//

by **Shukaku** Szer. Szept. 03 2014, 18:54

Nem. Chan sem érti. Senki sem érti, mert képtelenség megérteni, hiszen nincs is semmi értelme. Ha megkérdeznének egy frontharcost, valószínűleg ő sem értené, mert el sem gondolkodott még ezen soha, ahogyan Peter sem gondolkodott el ezen egészen addig, amíg nem látta azt, hogy miként szemléli Shu a világot akkor is, amikor már akkor jobban ismerte azt, mint ahogy a céhvezér talán valaha is megismerhette, vagy megismerheti. És ekkor még nem is tudták, hogy Peternek már nem is maradt sok ideje a világgal való ismerkedésre. Egyszerűen az ő szemük előtt nem lebeg más, mint a kijutás, mint valami szent cél, és erre pazarolják el az életüket.
Arra, hogy önző dolog csak bólint, és belenyugvóan megvonja a vállát.
-Tudom, hogy más, de… de akkor én is önző vagyok. Egyszer én is lehetek végre az. Nekem… nekem most jó itt, pedig nagyon sokáig nem volt jó… és a frontharcosok ezt el akarják venni. Ha… ha az önzőség, hogy szeretném magam egy picit jól érezni, akkor önző vagyok. A gyerek dolog pedig…
Újabb vállvonás, ám most már dühösen, és még az arcizmai is megrándulnak kissé.
-Az… az úgyis mindegy… nekem az…
A sors fura iróniája, hogy Chan még reménykedhet, és kapaszkodik is abba az egyetlen kis reménybe, ráadásul még tizennyolc évesen is mondták el neki a dolgokat… bár fene tudja, hogy ennek a feldolgozásában bármit is számít-e a kor. Az azonban biztos, hogy Shukaku számára ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy itt van-e, vagy a kinti világban. A főnix hangja azonban kizökkenti, és keserűen elmosolyodik.
-De van. A világ tökéletes, csak nem szabadott volna beengedni minden embert. Ők teszik tönkre.
Azon jó pár percig gondolkodik, hogy mondjon-e még valamit, de utána csak elszánja magát.
-Azt… azt meg lehetne szokni. Már azt is kezdik megszokni a felnőttek, hogy itt nem mindig erősebbek, mint a gyerekek. Egy idő után majd azt is megszokják, hogy nem öregednek. Csak idő kérdése. Ezt mondta Oz… ezt mondta ő is, és én hiszek neki. Ha nem segítek a bossokon, akkor annál később juttok feljebb, és annál több ideje van mindenkinek megszokni és megszeretni ezt a világot.

by **Chancery** Szer. Szept. 03 2014, 21:23

-Mindenkinek joga van önzőnek lenni. -azt hiszem, ismét zsákutcába jutottunk...
A kívánságaink, tény, üthetik egymást, amennyiben Kayaba úgy alkotta meg a jövőbeli terveket. Én is szeretném megtartani a játékot, az itteni életem, az elért eredményeimet, de ezzel együtt odakint is szeretném megalkotni az új életem, dolgozni és rendesen megtanulni főzni. Shukaku ezzel szemben mindörökre itt akar maradni. A frontharcoktól bár ez nem fog tudni eltántorítani... túlságosan is élvezem a harcot, a pörgést, a taktikázást és a tanulást benne, hogy olyankor kiszakadhatok a mindennapos mélabúból és másra koncentrálhatok. Ezen kívül hiszem, hogy ha elég erősen akarjuk sokan a játékban, egy nap talán Shukaku elméjének csatlakozásával, akkor a játék nem fog megszűnni soha, és itt maradhat.
Ha pedig mégsem... akkor is találok valami módot. Ki fogom kutatni, miféle kalóz módon térhetne vissza.
De ami biztos, ha neki lesz igaza, és mindannyian kijutunk, nem fogom magára hagyni. Elmegyek érte Japánba, vagy mi költözünk oda Jay-el, és mellette maradok. Még azok ellenére is, amiket mond.
Furcsa válaszára viszont csak pislogok egy sort. Miről van szó? Milyen tökéletes világ? Már-már rákérdeznék, mikor Álom hangja üti meg a fülem.
~Az Istenit, abbahagynátok már?~ -Álomkelő végül hátralapítja a fülét és szó szerint közénk ugrik, a sziklára, hogy sárga tekintetét a vízbe fúrja. Bundájának minden szőrszála az égnek mered. ~Egyikőtök ezt akarja, másikótok azt, kész. Ez az egész népetekre folyton jellemző, egyszerűen lehetetlen egy olyan megoldás, ami mindenkinek jó! Csináljátok tovább a dolgotokat aztán jól van, majd lesz valahogy. Su, te élvezd a játékot meg az itteni életet, ha vége lesz, akkor legalább mondhatod, hogy nem pocsékoltad el! Amennyire én tudom, odakint sem tart mindig minden örökké. Ha meg Csannak lesz igaza, akkor az legalább jó lesz mindkettőtöknek.~
-Jól van, nyugi már. Éhes vagy? -nyújtom ki a kezem és simítom végig a hátát, mire a bunda kicsit lecsillapodik, vele a macska hangja is.
~Nem, csak már untam, hogy ugyanazt ismételgetitek fél órája.~
-Jól van, no, mindjárt megyünk. -simogatom tovább a macskát, közben emésztve az újabb választ. Megszokni, hogy a gyermekem nem nőne? Miközben a szülői létben pont az a legszebb, ahogy nő a gyerek, és előbb-utóbb felelősségteljes felnőtt lesz belőle? Hát... kétlem. Lehetetlen. Fura lenne, ha a jövőben pár év múlva már kamasz, vagy felnőtt gyerekek még apró testekbe bújva szaladgálnának a játékban és lennék egyikük nevelője... úgy érezném magam, mint egy horrorfilmben. Még el is sápadok a gondolatra, de válaszolni már nem igazán merek. Nem is szeretnék, mert nem akarok újabb veszekedést, most, hogy kapásból újabb támadást hallottam a frontharcosok irányába.
Valahogy... ki kell űznöm Shukakuból ezt a negatív démont. Úgy, ahogy én is le tudtam csillapítani a sajátom. De egyenlőre reménykedni tudok abban, hogy az Univerzumos példámat le fogja fordítani a saját nyelvére és elgondolkodik rajta. Hisz egységben az erő o/

by **Shukaku** Csüt. Szept. 04 2014, 06:29

Mindenkinek? Még neki is? Miért kell, hogy az emberek között állandóan érdekellentétek villódzanak? Miért nem tudnak a többiek is megbarátkozni a gondolattal, hogy itt maradhatnának, ezen a csodálatos helyen, és élhetnék az életüket? A kinti világban megbarátkoztak azzal, hogy bármikor meghalhatnak. Nagyon kevés olyan ember van, aki folyamatosan a haláltól rettegne, pedig az állandóan ott lebeg a feje felett. Barátságokat kötnek, pedig tudják, hogy a legtöbb barát egyszer, ki hamarabb, ki később, úgyis elhagyja őket, ezzel csalódást okozva. Szerelmesek lesznek, pedig azt, akit most ölelnek egyszer el fognak veszíteni, és valamelyiküknek az egész hátralévő életben a másik hiányával, a másik nélkül kell élnie. Gyerekeket szűlnek, pedig tudják, hogy a gyerek -és ezt hívják a jobb esetnek- egyszer el fogja temetni a szüleit, véget nemérő szenvedéssel. Annyi minden szörnyűséggel meg tudtak barátkozni a kinti világban, és most, hogy itt olyan apróságokkal kellene, mint az örök fiatalság, amely sokaknak kint egyébként a legnagyobb vágya, kézzel-lábbal hadakoznak ellene. Pedig ha megszoknák, ha tudomásul vennék, hogy ez a világ így működik, hogy itt ez a természetes, akkor nem sokáig okozna gondot. Az emberek kint is nyugodtan halnak meg, mert hiszik, hogy jobb helyre kerülnek, és az ilyen bizonytalan mesék képesek őket megnyugtatni. Embereket ölnek istenek nevében bűntudat nélkül. Nem tart nekik sokáig átértékelni erkölcsi dilemmákat, ha éppen eléggé sokáig és eléggé meggyőzően szajkózzák nekik. Itt konkrét kézzelfogható dolgok vannak. Játékszabályok. Chan univerzum elmélete… a kislány nem mond semmit. Channak igaza van, senkit nem szabad megingatnia a hitében, azonban a lány sem kényszerítheti rá az ő hitét. Hol volt ez a nagy univerzum, amikor a szüleit elveszítette? Hol volt éveken keresztül, amikor mindenki bántotta? Ha létezik ez az univerzum, akkor gyűlöli őt. És Álomkelőnek is igaza van. Felesleges beszélnie. Felesleges beszélnie bárkinek és bármiről, hiszen különbözik tőlük, ezért soha nem érthetik meg. Feltekeri a zsinórt, és egy mozdulattal elpakolja a felszerelést.
-Igazad van. Élvezem amíg lehet, és ha majd véget ér… akkor úgyis mindennek vége lesz… akkor már úgyis mindegy.
Végigsimít Timidus tollazatán, majd feláll, és várja, hogy Chan is elkészüljön, és már mosollyal az arcán kérdi meg.
-Mit szeretnél főzni a fogásból?

by **Chancery** Csüt. Szept. 04 2014, 14:48

A főnix közelebb lépdel. Ahogy Álomkelő dühe forr, úgy melegszik meg egyre inkább körülöttünk a levegő, de nem a macska, mindinkább a madár teste miatt. Lángok nincsenek, de tollainak textúrája úgy csillognak és mozognak a fényben, mintha parázs izzana a szálakon. Tekintetét le sem veszi Shukakuról, ahogy közeledik, de nem mond, nem is tesz semmi mást. Olyan, mintha figyelne vagy várna, miközben csőre örök mosolyban libben a lány felé.
Én mondjuk nem őt, inkább a macskát figyelem, simogatom, hogy lenyugodjon. Tudom, mennyire utálja az emberek alaptermészetét, de talán az is közrejátszott türelmének elpattintásába, hogy tulajdonképpen ismét egy hevesebb vitába akartuk beleloholni magunkat. És valószínűleg semmi kedve nem volt még a kockázatának se annak, hogy ismét úrrá lesz rajtam az üldözési mánia és ismét el kelljen hagynom a civilizációt, amíg megint nem jön valaki, hogy alaposan arcon csapjon, ahogy Ren-sama tette a szafarin.
~Emberek, sosem fogtok értékelni semmit.~ -dühöng még egy sort a macska, amíg erősebben le nem nyomom a fejét, finoman jelezve, hogy ideje abbahagyni. Már a mosoly sincs az arcomon, szigorú tekintettel figyelem és hallgatom, abbahagyja-e a panaszkodást. Mivel jópár másodpercig nem szólal meg, elengedem a fejét, hogy ismét a hát simogatására összpontosíthassak, és a mosoly is visszatérjen. Én még nem készülődöm, mikor látom, hogy Shu elkezdi, és a kérdésére is csak vállat vonok.
-Még egy perc. Hát ha fogok valami ehetőt is. -nevetek, de azért én is felállok ültömből, hogy ha megmozdul a bot, gyorsan reagálhassak. Arra rájöttem, hogy a horgászat itt nem feltétlenül órákig tartó várakozás hanem legalább bizonyos időközönként itt automatikus akad valami a horogra, legalábbis, eddig. És amilyen a szerencsém, most nem fog megmoccanni. De talán mégis. Álomkelő közben, kicsit még mindig a dühtől füstölögve, odébb lépdel a mancsát nyalogatni.

by **Shukaku** Csüt. Szept. 04 2014, 17:15

-Tudod mit Álom? Azt hiszem tényleg igazad van. Ezentúl nem fog érdekelni sem Peter, sem a frontharcosok, sem azok, akik meg akarnak minket ölni amiatt, mert szerintük felforgatjuk a dolgokat, nem foglalkozunk azokkal, akik akárhova megyünk megkérdezik, hogy minek jöttünk, ha nem akarunk mobokat gyilkolni, meg azokkal sem, akik kicsúfolnak amiért nem akarunk bossharcokra menni, nem foglalkozok azokkal, akik vissza akarják lökdösni At… azokat a valóságba, akiket esetleg itt a világ bénaságtól, vakságtól meg egyéb dolgoktól szabadított meg. Örülök annak, hogy nekem most jó, és semmit nem fogok tenni azért, hogy esetleg egy picit tovább is jó legyen, mert az már önzőség.
Hadarja a szavakat, azonban hangjából már nem a harag, hanem a felszabadultság, a könnyedség hallható ki. Most már biztosan tudja, hogy mit akar tenni, és kivételesen végre teljesen egyetért Timidussal abban, hogy a frontharcosok nem fognak csak jószívűségből, meg felebaráti szeretetből elgondolkodni azon, hogy hány embert ölnek meg a századik szint átlépésével. Ha mindenki lehet önző, akkor ő is lehet az, és ha ez majd Chan univerzumának nem tetszik, majd szól valahogyan, vagy megállítja őket. Harcolni továbbra sem akar, de abban biztos, hogy bár reménykedni tud az Ozirisz által felvázolt hozzászokáshoz, ezidáig nem azt mutatják az emberek, hogy nagyon figyelni is akarnak másokra is önmagukon kívül.
-Te nem tudod, hogy milyen szörnyűségek vannak odakint Álom. Ha tudnád, te sem engednéd oda vissza Chant. Pont azért szeretném megtartani ezt a világot, mert tudom értékelni. Én értékelem, és nem akarom elpusztítani.
A mosoly most már le sem hervad az arcáról, majd Chan mellé lép, és egyik kezét a lány alkarjára helyezi.
-Köszönöm szépen Chan. Rengeteget segítettél.
Lassan Timidus is feltápászkodik, egy pillantást vet a vízre, majd egy hirtelen szárnycsapással már el is suhan felette, és visszatér egy újabb angolnával a fogai között, amivel landol is a macska mellett.
-Gondolom most sem kéred. Azt mondtad, hogy te nem avatkozol bele a gazdád dolgaiba. Most végre beszélgettek, és még egyikük sem rohant el. Nem fognak soha egyetérteni, és harcolni fognak az igazukért, mert mindketten elhiszik a kinti világukat, és egyiküknek érte, a másikuknak ellene kell küzdeni. Viszont képesek így is eltölteni egymással egy egész délutánt. Szerintem ha valamit értékelni akarsz, akkor legyen ez az.

/Angolna/

by **Chancery** Csüt. Szept. 04 2014, 21:26

Én ámélkodva hallgatom végig. Álomkelő füstölögve teszi ugyanezt. Én a szívem szerint felpofoznám a kislányt, de nem teszem. Hisz csak lázad. Még ő is meg mer olyasmit tenni, amit én sosem... lázadni az idősebbek ellen.
Végül inkább a víz felé fordulok, az ajkamba harapva próbálok nyugalmat erőltetni magamra. Viszont mikor, bár szavait Álomhoz intézi, a kinti világról beszél a szörnyűségeiről, felpattanok, a bot nagyot csobban a vízben, majd eltűnik a pixelek harmadában. Ma sem lesz hal a vacsora, de nem érdekel. Nem lendül a kezem, de villogó szemekkel fordulok a lány felé.
-Shukaku! Miről beszélsz? -emelkedik a kezem és mindkét villág megragadom. -Kezdek komolyan aggódni miattad!
Csak azért nem folytatom a kérdések bombázását, mert Dust tollai súrolják meg az arcom, ahogy elszáll közöttünk. Félre kell ugorjak, hogy elférjen, hisz időközben, talán pont azért, hogy szétválasszon minket, Felnőtt méreteiben pompázik immár, hosszú faroktollai uszályként még sokáig lebegnek közöttünk.
Shukaku szavaira csak ingatom a fejem.
-Még nem. Majd ezután... remélhetőleg.
Elmosolyodom. Dühös vagyok, de nem a kislányra, hanem azokra, akik miatt csak a rosszra emlékezik a kinti világból. Nekem is vacak gyerekkorom volt, és vacak az az életem is, amit ott hagytam a SAO-ba lépéssel, én mégis képes vagyok látni a fényt az alagút végén. Mégis ki volt az az állat, aki miatt a kislány alagútját elállja egy nagy szikla?
Álomkelő nem néz az angolnára, sem a sárkányra, csak fülét fordítja felé. A szavak végeztével kelletlenül sóhajt egyet, úgy macskamódra, farkát idegesen lóbálja ide-oda.
~Ha csak egy percig folytatták volna, egyikük elrohan. Ezen kívül szerintem nem érdemes olyan hal fölött marakodni, ami már elfogyott. Fejlődtek... de még nem eléggé.~
-Najó... szerintem menjünk haza... -mondom végül egy sóhajjal egyetemben. -Lassan ránk sötétedik.

by **Shukaku** Csüt. Dec. 03 2015, 21:12

Nex

-Talán most többet tudtunk meg arról a bizonyos unokáról, Timidus.
-Miért érdekel ez ennyire téged?
-Érdekel, mert érdekel...
-Ha nem mondod ki te, akkor nekem kell kimondanom.
-Nocsak! Ilyet eddig nem csináltál...
-Fejlődöm, Shu.
-Álomkelő?
-Jun.
A lány megvonta a vállát, egy ideig csak mosolygva meredt maga elé, és csöndben lépdelt tovább az utcán, céljuk felé. A sárkány egy ideig türelmesen hallgatott, majd finoman oldalba bökte a társát.
-Igen, Utahimére emlékeztet.
-Tudod jól, hogy nem ők azok.
-Tudom... de ritka az olyan küldetés, amiben egy falusinak pet társa legyen...
-Tudod jól, hogy ő is falusi. Nem változtat semmin.
-Szeretném megismerni. Szeretném látni a végét.
-Amiatt a város miatt akarod látni újra és újra?
-Nem... ők már jól vannak... amennyire jól lehetnek...
-Hányszor szeretnéd még látni meghalni azt a lányt?
-Oké, elrontottam párszor, de a küldetés újra felvehető, és tudod jól, hogy megint ott fog várni ránk az anyóka, és megint kéri majd, hogy szabadítsuk ki az unokáját.
-Tudom. Remélem nem nekem akarod bizonygatni az itteniek reménytelenségét.
-Nem, dehogy! Ne láss rémeket.
-Akkor még mindig nem értem, hogy mire jó ez neked.
-Szerintem van egy megoldás.
-Mire?
-Arra, hogy az itteniekből is olyanok legyenek, mint mi. Felszabadíthatjuk őket, mint abban a városban.
-Ők Ébredők voltak, ezt tudod jól.
-Tudom... de akkor is! Nem fogadom el, hogy ilyen van!
-Frilina az oka, ugye?
-Miért kérdezel olyat, amire tudod a választ?
-Nem ezt hívjátok udvariasságnak?
-Kedves tőled... de... akkor is...
És bár a sárkány egy ügyes mozdulattal kikerülte a szembejövő alakot, aki vélhetően Nex lesz, Shu azonban nem figyelt a lába elé, és ha az árnyharcos nem tért ki időben, akkor összeütköztek...

by **Nex** Vas. Dec. 06 2015, 18:24

Shukaku

Ismét elkísértem Nobuo-t egy anyaggyűjtő útjára, bár igaz, ezúttal olyan helyre mentünk, ahol nincs sok kereskedő, de valami ígéretesről beszélt. Nekem nincs sok beleszólásom ezekbe a dolgokba, hiszen csak egy alkalmazott lennék, vagy mi a fene. Egyébként is ő érti a dolgát. Amíg ő ügyeskedik, addig én városnézésre adom a fejem, mert mégis mi mást tehetnék, unalmas a kocsin ücsörögni és nézni ki a fejemből. Nem nagyon voltam még itt, csak nem olyan unalmas hely, bár eléggé sok itt az öreg, ettől függetlenül életvidámnak tűnik. Nobuo ragaszkodik hozzá, hogy vegyem le a maszkot, amíg vele vagyok, azt mondja, eltakarja a szép arcom, bár, az arcomról nem egyezik a véleményünk, sőt úgy érzem, csak kedveskedni akar, vagy valami más állhat a háttérben, de eleget teszek a kérésének, viszont, most hogy egyedül vagyok, felkapom a maszkom. Úgy tűnhet, hogy a cél nélküli sétának nincs sok értelme, bár így is közbe iktattam egy két kereskedő portékáját, de semmi érdekes, hmm hova tovább, nem is fontos, csak haladok előre, tudom, hogy még van időm, mielőtt visszamennék, bár igyekszem nem túl messze menni, nem szeretnék valamiféle erős játékossal össze futni. Az egyik ház díszeit nézegettem, miközben sétáltam előre, az üresnek vélt utcán, majd figyelmetlenségnek hála, neki ütközök valakinek. Persze nem vallhatom be másnak, hogy lehet, hogy az én hibám volt, vagy részem volt a dologban. Előre néztem, egy nálam valamennyivel alacsonyabb lány állt előttem, majd mérgesen rászóltam.
- Héj törpe, igazán figyelhetnél magad elé, bár elhiszem, hogy a gép előtt, nem igen kellett ilyenre figyelned.-
Továbbra is fontosnak érzem, hogy éreztessem a kockákkal szembeni ellenszenvem, nehogy azt gondolják, hogy egy vagyok közülük, én itt csak egy áldozat vagyok, legalábbis jobb, ha ezt gondolják.

by **Shukaku** Vas. Dec. 06 2015, 20:08

Mivel úgy tűnt a sárkány számára, hogy a másik, feléjük közeledő alak észlelni fogja őket, na meg persze azért is, mert nem egy jó ismerősük kerekedett már abból, hogy egyszerűen csak egymásba botlottak, és ugyanígy, szó szerint értelmezve, Timidus egyszerűen hagyta, hadd történjen meg a baleset. Annyira nem volt jellemző Shura az elmerengés, hogy ebből komoly bajok származzanak, és eleve védett területen belül voltak, így sem az idomárnak, sem az ismeretlen lánynak nem eshetett semmilyen bántódása. Már amennyire Timidus ki tudta venni, meg egyáltalán amennyire érdekelte az, hogy az illető milyen nemű... de erről majd később. Már csak azért is, mert egy teljesen más szó ragadta meg a figyelmét.
-Törpe?
Kérdezett vissza azonnal. Ő még csak a mesékben látott törpét, hiszen a mobok között sem volt megtalálható, de azt tudta, hogy mit jelent, és azt is, hogy Shu nem törpe. Az idomár persze azonnal leintette a sárkányt, hiszen Timidus hanghordozása még mindig nem volt annyira emberközeli, hogy a másik fél még véletlenül se vehesse agresszívnak.
-Nyugalom Timi, semmi baj nincsen. Tényleg az én hibám volt, és te...
Felnézett a másikra, aki valóban, több mint tíz centivel magasodott fölé.
-És te hozzám képest tényleg magad vagy, de akkor sem vagyok törpe. Shu vagyok, ő pedig Timidus.
Hajolt meg ekkor az idomár, a sárkány pedig biccentett köszönésképpen.
-Tényleg sajnálom, az én hibám volt. Elbambultam. De... a gép előtt? Hogy érted azt, hogy a gép előtt?
Meg kell jegyeznem, hogy a lehető legrosszabb alanyt nézte Nex kockának. Nem mondom, hogy Shu technofób volt odakint, jócskán használta az internetet, de általában csak filmeket nézett, könyveket olvasott, és az első MMO szerű valami, amibe belecsöppent, az pont a Sword Art Online volt, azóta pedig nem is nagyon játszott mással. Razz

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Dec. 10 2015, 18:42

A kobold invázió után. (Kivéve a még futó játékok.)

by **Nex** Szomb. Dec. 12 2015, 19:46

A lány meglepődötten, és kicsit ijedten hátra lépett egyet, mikor, Shu petje megszólalt. Még sosem látott korábban ilyet, amúgy is mi értelme személyiséget adni, egy petnek, fura ember ez a Kayaba, már az npc-kkel sem szeretek beszélni, de hogy egy álat beszéljen, abszurd, és vajon így megtudja tagadni azt, hogy támadjon e vagy nem? Végez számításokat, bele szól abba, hogy mit eszel? Annyi kérdés, mégsem teszem fel egyiket sem a kislánynak.
-Oké törpe, semmi baj. legközelebb nézz a szemed elé. Ha már Timidus ki tudott kerülni.
Csipkelődni van kedvem, és azzal, hogy az állatot a nevén hívom, őt meg nem, még egyértelművé teszem, törpeségét. Hát persze, azt sem tudja, mit jelent gép előtt ülni, bizonyára annyira természetes számára, hogy kisem mozdult onnan.
-Ja… tudod, ha többet lettél volna levegőn, lehet hogy nagyobbra nőttél volna.
Közben a kezemmel próbálom mutogatni, a feje felett, hogy mekkorának is kéne lennie.
-Ahh, nem is fontos, nekem végülis nem számít mekkora vagy, majd ha kijutottunk, kiderül, hátha nőtél. –
Paskolom a fejét.
-Persze ha addig fel nem fal, a saját peted.
Közben másik kezemmel, lehúzom a maszkom és mosolygok a lányra, szeretném, hogy lássa, gúnyos mosolyom.
- Mijáratban vagy erre? Csak nem a vénemberek vonzottak ide? Itt senki nem fog, felnevelni, ezek csak npc-k.

by **Shukaku** Szomb. Dec. 12 2015, 20:36

~Úgy tűnik valakinek van egy nagy testvére odakint, aki állandóan piszkálta a magasságával. Persze, neki lehetett bátyja, nekem meg nem! Na de... hmm... ha most ő piszkál engem, akkor az olyan, mintha nekem most ő lenne a nővérem. Hmmm... lehet, hogy ha vele maradok egy kicsit, akkor már nem fogom annyira sajnálni, hogy soha nem volt nővérem.~
Azzal, hogy Timidus nevét azonnal megjegyezte, pont az ellentétes hatást váltotta ki a lányból, mint amit elvárt. Shu volt az, aki mindig kijavította az embereket, hogy az állatokat is megilleti az „ő” személyes névmás az „az” helyett, így hát tulajdonképpen még örömet is szerzett neki ezzel, sőt, nem is vette észre, hogy csúfolódni akar. Na persze ez számára is egyértelművé vált, de abban a mondatban nem érezte különösebben. Annál inkább érezte a következő mondatnál, amire még értetlenebbül pislogott.
-De hát... állandóan kint vagyok a levegőn. Én szafarizok a legtöbbet, már vagy százötven jelvényem van. És... és ennek semmi köze ahhoz, hogy mekkorára nőttem. Tudod, itt nem növekszünk. Vagy... vagy tudod egyáltalán?
Itt ugrik be neki, hogy talán kezdővel beszél, aki még mindig a régi világ szabályai szerint gondolkodik. Így valahogy minden sokkal világosabbá válik.
-Hát... izé... kint is sokat voltam a szabadban... vagyis... hát amikor lehetett.
A fejpaskolásra azért már morog egy kicsit, de még mindig hagyja. Igazából jól mulat azon, hogy a lánynak fogalma sincs arról, hogy kivel beszél, főleg akkor, amikor a kijutásról kezd áradozni.
-Timi nem a petem, és esze ágában sincs felfalni. Ugye Timidus?
-És lehetőségem sincsen rá. Ti emberek elpixeleződtök amikor meghaltok, és nem dobtok se húst, se szőrmét, se semmit, csak Exp-t, amire nekem nincsen szükségem. Amíg nem veszélyeztetitek a társam épségét, addig értelmetlen megölni titeket. A társamat pedig még ennél is értelmetlenebb lenne megölni.
Shu elégedetten fonja össze karjait, és kihúzza magát.
-Látod? Mondtam. És...
Na itt már összevonja a szemöldökét, és látszik rajta, hogy kissé morcosan fogadja a másik szavait.
-Miért kéne engem felnevelni? Mit gondolsz hány éves vagyok?
Most, hogy feltehette ezt a kérdést, kicsit megnyugodott, hiszen nemsokára ledöbbentheti a lányt azzal, hogy milyen nagy is ő valójában.

by **Nex** Szer. Dec. 23 2015, 13:34

-Uhumm uhumm, értem.
Bólogattam, mintha érdekelne, a mondandója, majd persze fejben már a válaszra koncentráltam, de persze mit is mondhatnék hmmm.
-Jó jó, nem a pedet, de akkor lehet, hogy te vagy a pet valójában? A korodat illetve pedig, ugye eltelt egy pár év a játékban szóóóval most lehetsz, hmm, 15? Igazad lehet, talán már nem kell téged nevelgetni? Ja és Charisard…
Fordulok a sárkány felé.
-Mi van, ha kapsz egy vírust, vagy valamiféle pósön őrit meg téged, ugyan úgy felfalhatnod a gazdád? peted? Hirtelen nem is tudom miféle kapcsolatban álltok, vagy lehet, hogy csak egy jelmezes bolond vagy?
Felem lehajtom és gondolkodón megfogom az állam, majd halkan mormogni kezdek.
-Igen, még az is lehet, hogy valamiféle perverzzel állok szemben, vissza kéne mennem Nobuohoz…
Majd folytatom hangosan.
-Őőőő, izé, nekem mennem kell, várnak rám izééé, arra.
Mutatok abba az irányba, amerről jöttem, így talán egy irányba haladunk tovább. Gépies mozgással megfordulok, és elindulok, további bajokat elkerülvén, kitudja, lehet, elakarnak rabolni, ezek a perverzek…
-Izé…. viszlát… azt hiszem…
Köszönök el, miközben haladok előre. Talán igaza lehet Nobuonak és nem kéne elcsatangolnom, amíg ő az üzlettel foglalkozik, de valamennyire megszeretném ismerni a szinteket, már ha sikerülne megtalálnom azt a fegyvert, végre kimozdulhatnék, és nem kéne rettegnem attól, hogy pillanatok alatt elintéznek. Persze az a helyzet, hogy megijedek akkor is mikor pirosokat látok, védett területen is, nem tudom, hogy helyes-e a gyilkosság, persze nem tudjuk, hogy, meghalunk e vagy nem, de különböző dolgokat lehet hallani és nem szeretnék az lenni, aki bebizonyítja akármelyiket is, ezt a megtiszteltetést meghagyom másnak.

(bocsi hogy ilyen későn írtam >< de van más dolgom is.)

by Ajánlott tartalom