Re: Solvik

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 15:55

//Shukaku - Halászat
(Mivel bizonyos okokból ketten is eltűntek a fenti játékból... az marad befejezetlen Rolling Eyes

) //

A Fiatal főnix lassú léptekkel gázolt a sekély vízbe. Úgy vizsgálgatta kíváncsi tekintetével a vizet, mintha életében először látna ilyet. Nem tudom, ez mennyire igaz, bár tekintve, hogy első találkozásunkkor tojáshéjtöredékek vették körbe, ezt sem zárhatom ki.
Alig pár napja ismerjük egymást, de nem vagyok képes betelni a látványával. Neve még nincs; képtelen vagyok eldönteni, mi legyen. Ő maga pedig nem nyilatkozik; keveset beszél, s akkor is minden döntést rám hagy.
Elbűvölve nézi a lágy hullámokat, de nem megy be teljesen. Ő nem a lángoló tűzmadár, de biztosra veszem, hogy köze van a tűzhöz. Ugyanúgy, mint Falco, szeret a kandalló lángjai között üldögélni, bár ilyenkor kénytelen fióka alakját felvenni, hogy beférjen a szobánkban levőbe.
Talán nem is akarja, hogy vizes legyen a tollazat…
S mintha gondolataimat akarná megcáfolni, beleveti magát a hullámok közé, mint egy kecses hattyú. Hosszú farka szétterül a víz színén, fejét a hullámok alá mártja, majd vissza és alaposan megrázza. Pár csepp a macskának is jut, aki azonnal fújtatva ugrik hátrébb.
~Óvatosabban!~
~Bocsáss meg.~ -halk kuncogás. Hangja tökéletes ellentétet képez Áloméval. Olyan, mintha egy végtelenül kedves istennő szólalna fel, valahányszor meghallom hangját az éterben. Kedves és lágy, hangzása dallamos és megnyugtató. Talán pont ezért nem kedveli őt Álomkelő…
A szürke-fekete vadmacska mordul egyet és visszahelyezkedik mellém, a kisebb kavicsra. Én egy nagyobb kövön üldögélek, törökülésben, kezemben a mozdulatlan bottal. Életemben először halászok, és egyenlőre még semmi eredmény.
~Kezdek éhes lenni.~
-Igyekszem, Álom, igyekszem ._. –mosolyodom el és lehunyom a szemem. A sötétben hallgatom a madarak csivitelését, a néha felébredő szél suhogását, ahogy mozgatja a távoli fák lombjait. Álomkelő úgyis jelez, amennyiben egy veszélyesebb vad jönne a közelünkbe, így nem félek. Hagyom, hogy a béke töltsön el.
Újra otthon vagyok, mint Dorothy.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 16:57

Először is… Chan. Chan visszatért. Ennél már igazán csak az lenne jobb hír, ha végre Peter is adna valamiféle életjelet magáról, hiszen jelenleg csak néha-néha látni, akkor is szelemként bolyong a térképen, megkeresni pedig lehetetlenség, mert úgy tesz, mintha direkt kerülné a céhtagokat, ami valószínűleg igaz is, hiszen mindig valami dolga akad, éppen nem ér rá, éppen elteleportál… és talán Hisamének is megtiltotta, hogy beszéljen velük. Egyszerűen megfoghatatlan, legalább is ha komolyabb témákra próbálná terelni a szót a lány, mindig eltűnik. Valahogy… olyan, mintha belefáradt volna ebbe az egész céhvezérkedésbe, és nem akarna már vele foglalkozni, így hát Shu egy ideje úgy döntött, hogy már nem is próbálkozik. Nem akarja ő nyaggatni Petert, és ha a fiú nem akar se vele, se a céhével foglalkozni, akkor csak tűnjön el ő is, ahogyan oly sokan tűntek már el, cserbenhagyva a lányt, és hátrahagyva az üres ígéreteiket. Nincs ebben semmi különös, az emberek így működnek. Nem szabad bennük megbízni. Valahogy persze ez az érzés motoszkált benne akkor is, amikor Chan szavait hallgatta. A lány beszélt bocsánatkérésről, arról, hogy mennyire bután tud viselkedni, a homlokonpöccintésről… mindenféle dologról, amit Shunak talán értenie kellett volna, de számos elemét igencsak nem értette. Chanra nem haragudott ugyan úgy, mint Peterre, hiszen a lány nem ígért neki semmit, de akkor is becsapva érezte magát, és tudta, hogy nem akarja közel engedni többé magához, legalább is egy ideig biztosan nem. ő nem Timidus volt, nem tudott olyan könnyedén megbocsájtani. Ha a lány majd úgy is viselkedik, ahogy mondta, akkor újra barátkozhatnak. Addig is persze minden tekintetben igyekszik majd a segítségére lenni, kedves lesz vele… de a titkai… a titkai rejtve maradnak előtte, hogy ne tudja a fejéhez vágni, hogy jobban szereti a peteket az embereknél, és azt, hogy Timidust akarja inkább életben tudni, mint bárki mást Aincradban. Ezért is volt nagy dilemma, amikor feltűnt a térképen Chan, ahogyan a horgászhelyükre igyekeztek.
-Nem lesz baj.
-Rendben…
Így a döntés meg is született. Lassan lépdeltek oda hozzájuk, hogy ne ijesszék meg az új jövevényt, a legújabb kis céhtagot.
-Sziasztok.
-Üdv!
-Csatlakozhatunk?

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 20:46

Egyébként van még valami, ami picit mosolyra késztet. Mégpedig az, amit érzek az erős kapocs másik oldalán, olyan tisztán, mintha csak a saját érzelmem lenne. El is csodálkozom ilyenkor Kayaba zsenialitásán. Azelőtt észre se vettem, de amióta Álomkelő Fiatal kora már ennyire előrehaladott állapotban van mellettem, egyre jobban szembe tűnik a tulajdonság, miszerint a peteknek ugyanúgy vannak érzelmei, mint nekünk, embereknek.
A vadmacska ugyanis féltékeny.
Minden alkalommal, ha a főnix a látómezejébe kerül, mintha egy apró fényrobbanás villanna a szemem előtt. A farka idegesen söpri a nagyra nőtt fűszálakat, fülei pedig nem a megszokott helyzetükben leledzenek, mind inkább enyhén hátra lapulnak, mintha támadni akarna.
A főnix pedig ezzel maximálisan tisztában van. Csőrén örökké kaján mosoly ül, s fél szeme most is rávillan a macskára, hogy a következő pillanatban felemelje fejét, hosszan kinyújtsa nyakát, és már-már lassított felvételként rázza meg sziporkázó, színes tollait. Én pedig kuncogok, ahogy figyelem néma csatájukat a figyelmemért.
Ej-ej. Nehéz dolog kettőre figyelni egyszerre, főleg, mikor az ember már megszokta az egyiket. Kinyújtom a kezem és végigsimítom a macska bundáját. Nincs értelme aggódnia; figyelni fogok rá, hogy mind a kettejükre egyenlő figyelmet fordítsak.
Ebben a pillanatban Álomkelő fülei teljesen hátra fordulnak, háta megremeg, de ezen kívül más mozdulatot nem is tesz. Valami másra figyel, valamire, ami a hátunk mögül érkezik. A főnix is abbahagyja a fürdőzést és kíváncsi tekintetét arra a pontra irányítja, amerre Álom fülei mutatnak.
-Vendégek? -kérdezem mosolyogva.
~Ja.~ -érkezik a válasz, majd a macska megfordul, hogy szembenézhessen velük. ~De nem kell félni.~
Mikor már hallom a fű sajátos hangjait a léptek alatt, én is megfordulok. Töprengenem se kell, kik jöttek el, céljukat meg nem akarom firtatni. A lány így is fél. Látom az arcán. Nem ilyen volt az arckifejezése még régen... azóta ilyen, amióta meghülyültem.
-Sziasztok ^^ -köszönök széles mosollyal. Meg akarom neki mutatni, hogy már nem vagyok egy sütnivaló bolond. Persze tudom, hogy ez nem két másodperc munkája lesz... túl nagyot vétkeztem ahhoz, hogy könnyű dolgom legyen a visszailleszkedéssel, s csak szép sorban. Először Shukaku, akit megbántottam. Majd Peter, aki addigra talán szóba is áll velem, ha látja, hogy nem megyek el ismét. Majd a többi céhtag, főleg azok, akiket nem is ismerek.
Álomkelő kedve is kicsit jobb irányt vet, mikor meglátja a párost, kibújik a tenyerem alól és egy igazi, macskás, dorombolással egybekötött lábhoz-dörgölőzéssel fogadja a lányt. Persze nem sokáig, rögvest vissza is tér a helyére lusta járásával. A főnix egyenlőre a vízből se száll ki, karmos lábait megvetette az iszapban, s onnét figyel, csupán a fejét hajtja meg kissé előre, mintha köszönne.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 21:23

Nem, úgy tűnik Chan sem szeretne velük beszélgetést kezdeményezni. Köszön, hiszen köszönni kell, de az ember akkor is köszönne, ha éppen egy idegen kerülne elő a fák közül. Így azonban, hogy egy céhtag lép elő, így már egy mosolyt is kapnak. Vajon igazi ez a mosoly? Igazinak tűnik… annyira igazinak. A kis idomár szeretné, ha igazi lenne. Tudja jól, hogy ő is hibázott, ő is hibás az összeveszésükben, amiatt, hogy nézeteltéréseik idáig fajultak, de ő már nem tud többször bocsánatot kérni, ahogy Chancery sem. Ez a probléma már nem a bocsánatkérések miatt fog elsimulni, és csitulni is csak akkor tud, ha eltelik egy kis idő, és kölcsönösen bizonyítják egymásnak azt, hogy nem veszélyesek a másikra. Ha Chan még egyszer eltűnik, akkor Shu nem fogja tudni újra végigvinni ezt a szörnyű menetet, amit ezalatt a pár hét alatt végigélt, folyamatosan hol önmagát, hol a lányt hibáztatva az események folyásáért… és persze legtöbbször Petert, aki nem tudta rendbe szedni a céhét. Számítottak rá, legalább is Shu biztosan, és mégsem tett semmit, és ezt nem nagyon tudta neki megbocsájtani. Aki azonban ismét helyrebillentette egy picit ezt a sok-sok negatívumot, az Álomkelő volt. Ahogyan Hisame éneke képes volt erre, úgy volt képes egy cica, aki üdvözlésképpen a kislány lábaihoz dörgölődzött. A petek nem hazudnak, de nemcsak, hogy nem hazudnak, de igazzá teszik a mellettük lévő idomár szavait is. Lehajol, és ha van ideje, akkor megsimizza a cica buksiját. Chan nem akar rosszat… csak ugyanúgy nem tudja, hogy mit tegyen, ahogyan Shu sem tudja. A lány sem mert témát felhozni. Szótlanul bedobta a horgot a vízbe, vigyázva, hogy még a közelébe se érjen a madárkának, és bámulja hol a főnixet, hol az úszót, hol Álomkelőt. Timidus persze nem akart csöndben maradni, de mielőtt megszólalt volna, még Álomkelőre pislantott, sokatmondóan. A macska képes csatornát nyitni felé, és úgy lebeszélni az emberek dolgait, hogy azok ne tudjanak róla. Már régóta, a tetőn való beszélgetésből kiderült, hogy ketten értelmesebben tudják kezelni a két ember között gabalyodó problémákat, mint ők maguk.

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 21:46

Szintúgy halászni jött. Kíváncsiságom, kérdések tömkelege máris megrohamozza az agyam, de egyenlőre tartom a szám. Shukaku mindig is csendes leányzó volt, én pedig hol ilyen vagyok, hol olyan. Nem akarom megijeszteni azzal, hogy elkezdek idegesen hetet-havat összehordani. Előbb... hát, készüljünk fel mind a ketten lelkileg is.
A főnix közben a két horog közé került. Egy darabig figyeli őket, majd úgy dönt, inkább kilép a nedvességből. Gondosan megkerüli az én igencsak hiányos horgomat, amin még úszó sincs, majd kissé lejjebb tőlünk kiszáll a vízből. Megrázza tollait, ezúttal nem olyan fenséges tartásban, mint mikor Álomkelő féltékenységét akarta szítani, mind inkább azt akarja elérni, hogy minél előbb száraz lehessen. Mire lassú lépteivel mellénk ér, összetapadt tollairól már gőzölög a víz.
Álomkelő érzi, hogy figyelik. Először a füle fordul arra, majd nem sokkal később az arca is, a tipikus "mi van?" ábrázattal, ami olyan jellemző szokott lenni a macskákra. Nem kell ahhoz csatorna a számára, hogy ismerje Timidust, tudja, mit akar, vagy legalábbis sejteni véli. A sárkány is ugyanúgy lépést vár, mint ő maga, és a sárkányok, talán a forró tűz miatt a bensejükben, mindig is türelmetlenebbek voltak a macskáknál. Már ami az ő meglátását illeti. Lassan lehunyja a szemét, s ez némi elégedettséget kölcsönöz az arcának.
~Türelem.~
-Hohó!
Nem, nem Álom szavára reagáltam; azt nem hallottam. Inkább arra, hogy megmozdult a zsinórom :3 Igazából nem akartam életem első halát pont társaságban kifogni, de ha így alakult, akkor igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt.
Talán a kevés jártasság-pontyomnak köszönhetem, hogy nem megy minden olyan simán, mint kéne. A bot erősen meghajlik, szinte töréssel fenyeget, ahogy az egyenlőre ismeretlen zsákmány a víz alá húzza az éles horgot. Felkelek a törökülésből és lábamat a sziklán megvetve próbálom kihúzni, néha egy-egy "Ajjjajaj" vagy "Jóóóólvan, megy ez" motyogással. Persze mindennek vége szakad egyszer, ennek is, méghozzá úgy, hogy egy hatalmas, lányos sikkantással és egy szaltóval egyenesen a vízben toccsanok. Ugyanis zsákmányom olyan erővel rántotta meg a botot, hogy Úristen O-O Ha ez nem Aincrad híres vízi szörnyetege, akkor nem tudom o/
De ha már vízben vagyok, és a bot ereje is zéróra csökkent, diadalmasan emelem fel a horgot....
...amin lóg pár szál hínár...
._.
Kikecmergek a hínáros horoggal a kezemben, mire Álom odalép és megszagolja... majd kérdőn felnéz rám.
~Ez nem hal...~
-Tudom... ._.
~Halat ígértél... ˇ^ˇ

~
Visszaülök törökülésbe a sziklára, nézegetve a hínárt. Shukaku japán... ugye? O.o
-Izé... a nori az miből készül...? Nem tudod véletlenül? -kérdezem. Hát ha pont szerencsém van és tudja. Mert ha ebből a hínárból, akkor van már egy harmad sushim. *.*

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 22:18

Nem mondhatnánk, hogy Timidus türelmetlen lenne. Ha a győzelemhez az kell, hogy órákig várakozzon, és megpukkassza az ellenfelét, ahogy ez például Ayse vagy RenAi elleni harc során történt, akkor ő vár addig is, amíg Aincrad falai állnak. Azonban mivel jelenleg nem tudta, hogy mi vezet a pozitív végkifejlethez, a türelem, vagy a sürgetés, ezért kérte Álomkelő segítségét. A cica természetesen szó nélkül értette, hogy miről is van szó, és meg is adta a pet számára a választ, aki ennek ismeretében visszahajtotta a fejét a mellsőire, és türelmesen várakozott, figyelte, hogy mi fog történni. Ugyanilyen nyugodtsággal figyelte Chan ügyetlenkedését, és Shu bátortalan tekintetét, ahogy folyamatosan azon tanakodik, hogy közbeavatkozzon-e, vagy sem. Még mindig ez a legnagyobb probléma, és igyekszik segélykérő pillantásait ő is Álomkelő felé intézni, azonban elkésett. Még mindig nagyon fél attól, hogy ha segít Channak, akkor a lány ezt úgy fogja értékelni, hogy megint csak azt mutatja meg, hogy ő mennyivel ügyesebb és okosabb, és ő segíti ki a sokkal idősebb Chant. Már csak ez hiányzott volna az éledező kapcsolatuknak. Mire viszont döntésre jutott, Chan már a vízben volt, akkor azonban már nem volt nehéz a döntés, és meg is próbált neki segíteni… majd akkor jött a felismerés. Channak könyvtára van. Chan szeret olvasni. Megvan a közös téma! Az persze csak véletlen volt, hogy a Junnal való szafari óta a lány már arra is gondolt, hogy a tóban nem csak horgászni, hanem úszni is lehet, és eredetileg ezt a délutánt is erre szánta. Ki gondolta volna, hogy a tízedik szint fölött is horgásznak ahelyett, hogy a szafarin legyenek. Gyorsan lenyitotta az eszköztárát, majd egy kék-fehér törölközőt nyújtott Chan felé.
-Mindig legyen nálad törölköző!
Chan érteni fogja. Sikerülni fog. Nincs olyan ember, aki szereti a könyveket, és ne olvasta volna ezt. Megpróbált még egy bizonytalan mosolyt is hozzá, majd még bólintott is.
-Azt hiszem algából…
Ekkor azonban Shu pecabotja is megmozdult, és ha a lány nem kap utána, akkor a valami be is húzza, így hát gyorsan odaugrott, és gyakorlott mozdulattal úgy rántotta meg a botot, hogy a rendszer azt parancsnak értse, mégpedig annak a parancsnak, hogy a hal azonnal az inventoryba kerüljön. Meg se nézte, hogy mit fogott, hanem gyorsan visszafordult Chan felé, hogy ne tűnjön úgy, mintha hanyagolná a lányt…

/Ponty/

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 23:16

Az agyam nem arról híres, hogy gyorsan kapcsolna. Sőt, igazából pont ellentétesen, ha váratlanabb dolgokról van szó. A sisaknak pedig ehhez köze nincs, bár ezt már fejtegettem magamban korábban is. A mondat először csak ismerős volt... majd jött is hozzá egy kép, egy fürdőköpenyes pasasról és egy fekete bőrűről, amint hüvelykujjukat feltartva stoppolnak. Álomnak ehhez köze sem volt, egyszerűen csak eszembe jutottak a filmből ismert szereplők, noha a könyvet is végigolvastam már... egyenlőre még csak kétszer, ami édeskevés.
-Köszi ^^ -fogadom el vigyorogva a törölközőt, de úgyis elég, ha csak átdörzsölöm magam vele. A digitális világ egy előnye, hogy az ember viszonylag hamar megszárad vagy megtisztul a kosztól, ezen kívül a főnixből áradó hő is segít, aki tisztes távolságban, de azért elég közel hozzánk telepedett le, lábait maga alá húzva, nyakát kissé behajtva. Tekintete, amióta csak leült ebben a pózban, a lányon pihen, bár furcsa módon csöppet sem azon a zavaró módon, mint általában az ilyesmi történni szokott.
A törölköző végül összehajtva az ölembe kerül, miközben bólintok. Hát, ez nem alga, hanem hínár, ergo köze nincs a norihoz, így még sincs harmad-sushim. Nem baj, majd legközelebb. A hínár egyenlőre lekerül mellém a sziklára, had száradjon, az inventory helyet már úgyis foglalja, baja nem eshet. Csak a főnix figyelmét kelti fel.
Így ő lemarad, én viszont nem a bravúrról, amit a kislány művel. Velem ellentétben szinte kecsesen, vérprofi módon húzza ki a halat, majd tünteti el azonnal, sőt, szinte automatikusan.
Bár én magam tudatában ennek nem vagyok, Álomkelő pásztázza az elmém, amennyire csak képes, és elégedetten tapasztalja, hogy nyomát sem leli az olyas fajta gondolatoknak, amik régen kísértettek Shukaku-val kapcsolatban. Bár ennek szót nem formál, csupán feláll, felbontja velem állandó kapcsolatát, majd a tollas sárkány mellé lép, négy lábát maga alá húzva felveszi szokásos vekni-kenyér pozitúráját és elégedett dorombolást hallat.
Én pedig mindezen idő alatt azt hiszem, elfelejtettem, hogy kell az állkapcsomat mozgató izmokat működésbe hozni, egész addig, amíg egy digitális és nagyszemű (mellesleg ismerős >.> ) Légy bele nem repül. Kiköpöm, hagyom, had repüljön tova, majd megrázom a fejem.
-A... a... azta... O.o -próbálok szavak után kapkodni. Idővel sikerülni fog. -Azta! Te nem most először horgászol, ugye? Mert ez... húúú...
~És az már hal volt, ellentétben a tiéddel :3 ~

by **Shukaku** Vas. Aug. 03 2014, 07:31

~Csak megköszönte… udvariasan… ahogy kell… akkor biztosan nem ismerte az idézetet. De… de közben nagyon vigyorgott… talán azért vigyorgott, mert mégis ismerte, és eszébe jutott valamelyik részlete… sok vicces részlete van…~
-Szívesen…
És a lánykának is eszébe jutott egy részlet, arról a bizonyos féltéglás mosolyról, de egyáltalán nem azért, mert Chan vigyorában most ezt érzékelte volna, csak egyszerűen nagyon nehéz megzabolázni a gondolatokat, ha egyszer egy ilyen remek könyv körül kezdenek forogni, amelynek majdnem minden oldalán található egy olyan idézet, amelyet szívesen idéznénk, vagy a témához illően idézhetnénk. Azonban mivel Chan nem nyilatkozott egyértelműen, így sajnos ez a beszédtéma is gyorsan lelövődött. Hiszen ha a lány most elkezd mesélni a könyvről, azzal azt feltételezi, hogy Chan, akinek egy egész könyvtára van, pont ezt a híres könyvet nem olvasta el, ami azért tényleg nagyon sértő lenne. Ha azonban úgy áll hozzá, hogy elolvasta, és a lány mégsem olvasta még el, hiszen számtalan elolvasandó könyv létezik a világban… annak ugyanez lehet az eredménye, és ismételten csak sértődéshez vezethet. Nagyon nehéz volt olyasvalakivel beszélgetést kezdeményezni, akivel olyan csúnyán összeveszett már az ember lánya, hiszen ilyenkor a törékeny kis béke megtartásának érdekében annyira figyelünk minden apró szavunkra, hogy a végén meg sem merünk mukkanni… és Shu ennek a fajta embernek a díszpéldánya volt. Ha meg kellett védeni valakit, akkor valami kattant az agyában, és szókimondóvá vállt, de feleslegesen nem került konfliktusba, és nem is szerette, nem kereste a bajt.
Timidus ezalatt elégedetten hallgatta a macska dorombolását, hiszen az is elégedettséget jelzett, és ha olyasvalaki elégedett a helyzettel, aki látja az emberek gondolatait is, akkor bizonyára minden rendben van.
Mielőtt azonban ezt a gondolatát még Shunak is jelezhette volna, Cahn megszólalt végre, és a lánynak válaszolnia kellett… valamit…
-Nem… nem először. Elég sokat gyakoroltam.
Nem, nem fogja megmondani, hogy ki van maxolva a jártassága, mert akkor ugyanúgy megharagudna rá, mint a főzésnél.
-És… amikor beszereztem a pecabotot, akkor a boltostól megkérdeztem, hogy hogyan kell használni. Ugyanúgy van rá mozdulat, mint ahogyan a fegyvert aktiválod.
Nem, azt sem fogja felajánlani, hogy megtanítja, mert az is egyértelmű jelzése annak, hogy ő ezt is jobban tudja… és az biztosan kérkedés Chan szemében… akkor is, ha ez a valós tényállás. A hal azonban valóban megvolt, és már elő is halászta az eszköztárából, majd elővette a Kezdő kését is, és a petekre nézett.
-Timidus szereti nyersen. Ha gondoljátok, akkor szívesen elharmadolom nektek…
Tette meg a felajánlást, majd várta a választ. A sárkány természetesen bólintott.

by **Chancery** Vas. Aug. 03 2014, 14:22

Valóban. Hisz az én botom olyan, mintha épp az imént hasogatták volna le egy fáról, az övé pedig akár csak azoké a horgászoké, akiket a tévében lehet látni. Alaposan végigmérem a sajátom, emelgetem, és gondolkodom. Meg persze várok, de nem sokáig. Shukaku a jelek szerint nem akarja elárulni, miben is áll az a mozdulatsor, én pedig nem figyeltem tudatosan, s így már képtelen lennék felidézni akár egy mozzanatát is. Elmosolyodom, és gondolatban vállat vonok; így jártam. Talán... sőt, biztosan megérdemlem most ezt a csapássorozatot, ezúttal viszont nem szabad elhagynom magam. Állok elébe annak, amit a Sors szán nekem, legyen akármilyen rossz, én pedig minden erőmmel igyekezni fogok, hogy ne ismételjem meg sokadszorra is a múltat. És lehetőleg ne gyújtsak fel semmit.
Bár még így is van egy-két dolog, amit biztos nem bírnék elviselni... de nem szeretnék még csak gondolni sem rájuk. Mert ha valamire gondol az ember, az meg fog történni.
A felajánlásra, bár fogalmam sincs, én is beleszámítok-e abba a harmadba, csak legyintek.
-Én nem vagyok oda a halért, engem kihagyhatsz ^^
~Én pedig egyenlőre reménykedem a csodában, hogy az én társam is kifog valami ehetőt Razz

~
Alig hogy kimondta, a csendes és mozdulatlan főnix olyan gyorsan vágja előre a fejét, mint egy mérges kígyó, csőre nagyot csattan a sziklán mellettem. Meg is ijedek, apró sikkantással ugrok picit odébb, már amennyiben ezt az ülő helyzet megengedi, és nézek fel kíváncsian, mi okozta ezt a felfordulást. A madár ugyanolyan helyzetben leledzik ismét alig egy másodperccel az akciója után, de csőre széléből még kilóg egy kis megszáradt hínárdarab. Ragyogó szemekkel néz minket, majd felemeli a fejét és elnyeli a maradékot.
~Fúúj... ._. ~ -Álom becsukja a szemeit és szélesre tárt szájából kilógó nyelvvel jelzi undorának mértékét.
Miután kísérletem, még ha nem is szándékos, a beszélgetés kezdeményezésére kudarcba fulladt, elszántan gondolkodom valami más után. Valójában ezer és millió kérdésem is van, többségük a céhvel kapcsolatban... hisz sok idő eltelt, mióta utoljára ott jártam... mégis képtelen vagyok kiejteni akár egyiket is. Magam sem tudom, a szégyen, vagy a Shukaku-ból még számomra is ennyire érződő feszültség teszi-e ezt... de talán lényegtelen is. Csak bámulom a lágyan ringó horgot a vízfelszín alatt, mindig megörülve, mikor egy hal elkezdi kerülgetni, majd elkámpicsorodva, mikor mégsem harap rá a kukacra, hanem megy tovább. Ennyire átlátszó lenne...?
-Tényleg... -szólalok fel végül, talán túl érzelmesen is, és akaratlanul. Valójában nem akartam, de volt valami, ami hirtelen ugrott az agyamba, és váltotta ki ezt a reakciót... most pedig, bár bolondságnak tartom utólag, ha már megszólaltam, illene folytatnom, nehogy Shukaku még ennél is rosszabbul érezze magát... -Véletlenül nem tudod, ki az új srác...?

by **Shukaku** Vas. Aug. 03 2014, 14:37

Nem szabad Channak megtudnia, hogy a hármukba, akiket Shu megkínált, ő nem igazán tartozott bele… na jó, egyáltalán nem tartozott bele. De hát ki gondolta volna, hogy Chan pont azt fogja gondolni, hogy Shukaku őt kínálja meg nyers hallal? Vadászat jártassága ugyan az egekben van, akár itt is pikk-pakk összerakhatna egy tábortüzet, felnyársalhatná a pontyot és megsüthetné, és akkor tényleg kaphatna belőle a lány is, de ő előtte jól emlékezett, hogy direkt ki is emelte, hogy Timidus szereti a nyers halat, és utána említette azoknak a bizonyos hármaknak a megkínálását. Innentől kezdve pedig ugye egyértelművé kellett volna válnia annak, hogy ez a három személy nem lehet más mint Timidus, Álomkelő, és az új névtelen madárka. Na persze ha ezt most kötné az idomár orrára, akkor biztosan az lenne belőle, hogy ő előbb gondol a petekre, mint az emberekre… és hát mit tudna mondani erre, mint az igazat, azaz azt, hogy igen, ez így igaz. Az embereknek van főzés jártassága, Channak pedig ki is van maxolva, a petek azonban nem tehetnek szert ilyenekre, bár Falco serényen próbálkozik azzal, hogy a lángjaival főzőcskézzen, bár abból a legtöbb esetben csak perzselés lesz… és nem sül ki belőle semmi jó. Na bumm, Shu megint meg volt fogva, de azért örült, hogy a lány nem ripakodott rá, csak elutasította a fel sem ajánlott halat… talán így a legjobb. Mivel Álomkelő is így nyilatkozott, így Shu csak kettőbe szelte a pontyot, egyik felét Timidus felé dobta, aki röptében el is kapta, a másikat pedig letette a főnix elé, aki addigra már a hínárt is befalta.
-Izé… szia. Nem tudom, hogy csak növényevő vagy-e… ha nem kéred, akkor nyugodtan hagyd meg, majd Timi megeszi. De… azért kóstold meg, finom.
És erre még a sárkány is rábólintott, és figyelte a madárka reakcióit. Ezután azonban új kérdés következett, egy bizonyos új srácról. Ki lehet az az új srác? Milyen régóta van távol Chan? Kik újak neki? Egy óvatos kérdés… utána majd meglátjuk…
-Scottira gondolsz…?

by **Chancery** Hétf. Aug. 04 2014, 21:39

-Ha minden igaz, pont azért kérdeztem rá, mert a nevét sem tudom :3 -kuncogok fel és sajátos cicamosollyal a lányra pillantok oldalvást. Szívem szerint még meg is pöccinteném az orrát, de nem teszem. Ezek szerint Scotti... hát, akkor legalább ennyit tudok. -Bár nem tudom, hányan vagyunk új tagok. Desdemona az utolsó, akit még ismerek, de például vele is még a tagsága előtt találkoztam egy vidámparkban.
Bár érthető lenne; nem vagyok ott, s máris jelentősen megnőtt a taglétszám. Na, nem mintha most lenne bennem fikarcnyi rossz érzés is... talán van, csak nem vagyok hajlandó figyelembe venni. Meg kell acélozzam magam, ideje lenne megtanulnom a leckét a saját hibáimból.
Eközben a főnix csak figyeli a félbevágott haldarabot. Tudom, hogy húsevő - illetőleg az előbbi hínáros akció után mindenevő -, nem is értem, miért nem csap le rá úgy, mint a növényre az imént. Végül félig lehunyja a szemét és halkan összecsattintja a csőrét.
~Biztos vagyok benne, hogy finom.~
Zengő hangja kicsit másképp szól, mint Álom telekommunikációja. Olyan, mintha hangszóróként árasztaná magából a szavakat, és ha nem tudnánk, hogy néz ki, egy kedves és gyönyörű hölgyet képzelnék magam elé, mikor meghallom. Végül lehajol és a hal maradékát Timidus elé tolja. Kicsit várok, ad-e magyarázatot a tettére, majd, mivel ez nem történik meg, elpirulva én vagyok kénytelen megszólalni.
-Sosem hajlandó elárulni, épp mit akar enni... pedig szereti a halat is.
~Ja, szereti ellopni a tányéromról mattaku

~
A macska kérdőn néz a tűzmadár felé, talán válaszra várva, de az nem érkezik, új társa bölcsen hallgat. Álom végül feladja, nem is palástolja a nagy sóhajt, amit hallat, majd letipeg a patak partjára és mancsával elkezdi paskolni a vizet, talán azért, hogy valami zsákmányt csenhessen el. Nekem pedig közben megint elnehezül a botom :3
Ezúttal ismét talpra állok - és talán jobb is, ha a jövőben így maradok -, majd megpróbálom valahogy utánozni Shukaku iménti mozdulatait. De persze említettem már, hogy memóriámnál még az aranyhalé is jobb, és nem emlékszem semmire, persze a rendszer nem is siet a segítségemre, de legalább a zsákmány nem valami ellenálló. Hogy is ne lenne az... mikor csak egy bakancs facepalm

Jó magasba emelem a boton lógó, viseltes, barna lábbelit, majd leveszem, lerakom magam mellé, és újabb csalit tűzök a horogra ._.;
-Hát... majd fog ez még fejlődni... :3 -próbálok pozitív maradni :3

by **Shukaku** Kedd Aug. 05 2014, 07:17

-A neve Scotti, vagyis… Scott Thompson.
Furcsa volt, és picit érthetetlen, hogy miként nem tudja Chan az új fiú nevét, hiszen csak rá kellett volna pislantania a céhtagok listájára, és elolvashatta volna… de Shu most ezzel nem akart foglalkozni, hiszen csak felesleges feszültségkeltés lett volna erre emlékeztetni a lányt. És persze arról szem szólt semmit, hogy annyira nem is igazán új tag… ez jobb, ha titokban marad, és a biztonság kedvéért még Timidusnak is jelezte egy kézmozdulattal, hogy ennek így kell lennie. Ez a szokás már egy ideje kialakult náluk, és ha valaki nem ismerte őket, könnyen azt hihette volna, hogy a lány csendre inti a sárkány, hogy parancsokat osztogat neki, és ha valaki emellett viszont eltöltött öt percet Timidussal, az azt is gondolhatta volna, hogy ez amiatt alakult ki, mert különben a sárkány egész nap beszélne… pedig erről szó sem volt. Shu mindössze elkövetett egy olyan hibát, hogy őszinteségre nevelte a petet, aki így ehhez híven ki is javította a hazugságokat. És bár Álomkelő kicsit csiszolt rajta a kegyes hazugságokat illetően, amit ugyan nem értett, nem is fogadta el jogos érvként a létezésére vonatkozó mondatokat, mindenesetre tiszteletben tartotta, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy hazudjanak egymásnak. Ezt ő egy újabb kihasználható gyengeségnek értékelte, de mivel nem akarta elszomorítani a lányt, így amikor az jelzett neki, hogy most információt kell elhallgatni, akkor a sárkány hallgatott.
-Egy mezőn találkoztunk vele.
-Az első szint nagy síkságán, ahol Kokoroval is.
-Igen… vajon mi lehet most Kokoroval?
-Csatlakozott az Angelic Voice céhéhez.
-Oh… te ezt honnan tudod?
-Láttam őket együtt sétálni, és ott volt a céhlogó a neve mellett.
-De… akkor miért nem szóltál, hogy köszönjek nekik?
-Nem hozzánk jöttek.
-De…
A sárkány érdeklődve fordította a fejét a lány felé, aki csak elmosolyodott. Véletlenül sem akarta azt érzékeltetni, hogy Timidus valami rosszat csinált volna, hiszen nem volt így, mindössze másképpen gondolkodik. Ő nem szólít le senkit az utcán, ha nem fűződik hozzá érdeke, így azt sem tartotta fontosnak, hogy odamenjen Kokorohoz, amikor az láthatóan nem velük törődött.
-Örülök, hogy jól van.
Ezután azonban újra Chan felé fordult.
-Egy vidámparkban? Van Aincradban vidámpark? Majd… majd talán elmehetnénk az egész céhvel együtt. Ilyen kis… kikapcsolódás és csapatépítés. Biztosan jót tenne…
A főnix viselkedésére és Chan magyarázatára csak mosolyogva bólogatott, és bólintott Timidusnak, hogy nyugodtan elfogadhatja a halat.
-Semmi baj, akkor majd máskor. Ha gondolod behozhatod a boltba, ott kipróbálhatnánk, hogy mit is szeret pontosan. Majd elmegyek előtte vadászni, és akkor lesz sokféle étel, amit megkóstolhat.
Ezután Channak újabb kapása volt, és szegényke megint ügyetlenkedett egy sort, majd a végén csak egy bakanccsal lett gazdagabb. Ezután azonban Shu úszója is megmozdult, és ekkor ötlött az agyába egy ördögi terv.
-Várj, megmutatom, hogy hogyan kell.
Odaugrott Chan mellé, majd mindkét kezét rátette a saját botjára, ha a lány engedte, hogy együtt fogják az eszközt, és csak ezután csinálta meg a mozdulatot, hogy a másik idomár is elsajátíthassa.
-Egy kicsit balra, majd hirtelen jobbra, és átlósan fel… és már bent is van az inventoryban. Csak kihúzod és újra bedobod. Én műcsalit használok, így még kukacot sem kell szerezni és bántani, és a halat sem kell leszedni a botról.

/Ponty/

by **Chancery** Kedd Aug. 05 2014, 14:04

Scott Tompson. Nem is olyan bonyolult név, főleg, ha az embernek egy géppuska jut róla az eszébe. Csupán bólintok, szemem a vízre tapad, és igyekszem megjegyezni az új nevet. Ha majd Peter ismét szóba áll velem, igyekezni fogok szervezni egy közös beszélgetést, vagy egész egyszerűen csak megkeresem egyenként a tagokat. Hisz miután a legutóbbi frissítés után a céh Közösségi irányt választott, ildomos lenne akként is viselkedni. A gyerekes gondolataimat pedig el kell temessem, hisz nem körülöttem forog a világ, hiába szeretném néha csak pár percre így gondolni.
-Kokoro? -kicsit összehúzom a szemöldököm, de nem telik bele sok időbe, hogy magam elé képzeljem. -Oh, az a kis csendes lány, akit a könyvtárba hoztál!
~Norm gazdája...~
Keserűen elmosolyodom. -Aha...
Furcsa érzés. Norm már évek óta nincsen velem, de a mai napig érzem néha a hiányát, vagy hallom fantomként a csipogását. Álomkelő szerzett tudomást róla, hogy még él, és vagy az a fura játékmester, vagy a Kardinál, akárki is legyen az (talán Kayaba fedőneve, a fene se tudja), tervez vele valamit. Végül pont az a fura lány kapta meg, aki néha ellátogat a könyvtárba, Arisa beszámolója alapján. Mikor láttam, hogy kedvenc pókom valóban az ő tulajdonába került, még inkább elkezdett érdekelni, de inkább nem csöppenek bele az életébe. Norm jól érzi magát mellette, és nekem ez a lényeg.
Viszont mikor a vidámpark kerül szóba... szinte érzem, ahogy elsápadok, és talán túl gyorsan is mondom ki, hogy -Nem!
Mély levegőt veszek, majd folytatom...
-Vannak vidámparkok Aincradban, néha felbukkan egy. Eddig kettőbe léptem be, de... egyik sem arról híres, hogy kikapcsolódna benne az ember...
Szinte összemosódnak a szemem előtt az emlékek, először Leptysről és a fehér hajú, nőfaló Yuichiról, vagy a képről, ahogy a lángjaim elnyelik Desdemonát egy szempillantás alatt, vagy ahogy kétségek között vergődök a fiolával a kezemben Utahime felett. Milyen irónikus, hogy végül mind a hárman ugyanannak a céhnek vagyunk a tagjai...
-Ha valaha is találsz ilyen vidámparkot, kerüld el. Vagy legalábbis soha ne merészkedjetek oda egyedül. Azok veszélyes és megrázó küldetések... -nem volt szívem kimondani a "halálos" szót... -Rendben?
A főnix eközben szemrevételezi a bakancsot. Nézegeti egy darabig, majd visszahúzza a nyakát és ismét a meleget árasztó mozdulatlanság szobrává válik. Álomkelő sunyi mosollyal merészkedik hozzá közelebb.
~Na? Nem eszed meg azt is? Fini pedig :] ~
A madár csak kuncog egy sort, de nem mozdul a helyéről. A macska végül ismét visszatér a sárkány mellé. Ő is, én is végighallgatjuk a lányka véleményét, majd olyan hangot hallat, mintha tüsszentene, de csak a nemtetszését nyilvánítja ki.
-Oké. Apropó, bolt... -bólintok, majd veszem fel a beszélgetés fonalát. Közvetlenül azután, hogy visszaköltöztem a céhházba, úgy gondoltam, porosodó házacskámat is ideje lenne kitakarítani, miután sem én, sem Yuichi már jó ideje nem jártunk arra. Yuichi részlegén szinte áldatlan állapotok uralkodtak már, hisz ő talán már egy éve is megvan, hogy eltűnt és egyedül kóborol Aincrad mezein, számomra továbbra is ismeretlen célokból. Viszont rendben van, és ez a lényeg. Én pedig utoljára aznap jártam ott, mikor egy fekete lolita-ruhába öltözött lány bejött és megfenyegetett, hogy ha nem takarodom el onnan, a számon át húzza ki a beleimet.
Én pedig tisztességesen el is takarodtam. Legalábbis pár utcával odébb, bár a kis házikót azóta se rendeztem be. Egyszerűen nem volt kedvem ismét minden bolti bizniszt elölről kezdeni, és csak figyeltem a távolból, ahogy Shukaku, oldalán Utahimével, még ebben is átveszi a helyem. Eleinte bántott a dolog, de mióta eltökéltem, hogy ideje megváltoznom, még magam is meglepődök, mennyire nincs tőle már rossz íz a számban. -Én... áh, leszek inkább őszinte. Az előző boltomat szétverték... az újat meg még nem rendeztem be. Viszont az pont a ti boltotok mellett van. Zavarna titeket, ha ott maradnék?
Még mielőtt lenne válasz, Álomkelő fülei megrebbennek, és vágott szemei a patak felszínén ugráló úszóra esnek. Nem is telik el sok idő, a rendszer szinte egyértelműen jelzi, hogy kapás van készülőben, én pedig már várom is izgatottan, mi lehet az, mikor Shukaku meglep. Tágra nyílt szemekkel nézem, ahogy megfogja a kezem, én persze hagyom magam. Kicsit talán bénácska is vagyok a hirtelen események hatására, de igyekszem hagyni magam, ezen kívül a figyelmem sem csak az úszóra összpontosul már, hanem a lányra is, a mozdulataira, a jelzésekre és a szavaira.
Kis bal, hirtelen jobb, átlósan fel.
-Aaha... -nevetek fel, mikor vége, majd visszatérek a saját botomhoz. Ha lesz ismét kapásom, egyedül is meg fogom próbálni. -Köszi. ^^ Műcsalin én is gondolkodtam, de mindig elfelejtettem boltba menni érte. Rolling Eyes

Legközelebbre szerzek egy olyat is.
~És mit fogtál...? bounce

~ -terem hirtelen a macska is Shukaku mögött, és azzal a tipikus kíváncsi tekintettel néz, amit az én macskám is mindig bevet, mikor azt hiszi, neki sütjük anyámmal a húst a konyhában.

by **Shukaku** Kedd Aug. 05 2014, 14:44

-A könyvtárban? Hát… igen, ő az. Tudod… amikor először találkoztunk…
Visszagondolt az akkori eseményekre, de még mindig nem volt biztos abban, hogy jól okoskodta-e ki a történteket. Mindig is azt mondták, hogy ő mennyire pesszimista, így talán nem is az történt azzal a lánnyal, amire az elmondásai alapján következtetett. Igazából félt felvenni vele a kapcsolatot, mert félt attól, hogy ő is olyan, mint saját maga. Talán sokan hiszik okos dolognak, hogy vegyük körbe magunkat olyanokkal, akik hozzánk hasonlóak, de Shu egyáltalán nem hitt ebben. ő tudta, hogy az átélt dolgok hatására egy picit sem volt normális, és bár nem akart beleolvadni a tömegbe, nem akart olyan lenni, mint a többiek, de még jobban különbözni sem akart, és azzal, hogy ugyanolyan különcökkel veszi magát körbe, mint amilyen ő maga, csak ezt érné el. Emellett pedig az a történet, amit Kokoro mellé társított folyamatosan a saját múltjára emlékeztette, amit el akart felejteni. Örökre. Örült annak, hogy a kislány megtalálta a helyét, ahogyan ő maga is, de nem akart már ilyen kapcsolatokat kialakítani. Elmenekült Hime elől is, amikor az depizni kezdett, és Channal is félve beszélt, hiszen ő is hajlamos volt a rosszkedvre. Elege volt az öngyilkos hajlamú emberekből, és senkinek nem akarta engedni, hogy elrontsák a jókedvét, ami végre elérte ebben a tökéletes világban. Már az sem érdekelte, hogy Peter kerüli őt. A fiú nyilvánvalóan hazudott neki, amikor a legjobb barátjának nevezte, és hazudott, amikor azt mondta, hogy segíteni akar neki. Ha cserben hagyta, akkor így járt. nem először történik meg vele ez, és ez csak azt bizonyítja, hogy még kevésbé szabad megbíznia az emberekben, hiszen előbb-utóbb úgyis elárulják őt. A vidámparkos felindulásra csak félve pislogott, és nem nagyon értette ezt a heves reakciót.
-Hogyan lehetne egy vidámpark veszélyes?
-Veszélyes küldetés? Érdekesnek hangzik. Olyanon még úgysem voltunk.
-Igaza van Timidusnak. Szerintem feleslegesen aggódsz Chan, a szabályok úgyis megvédenek mindannyiunkat, ha betartjuk őket, de megígérjük neked, hogy vigyázni fogunk. Mindig vigyázunk magunkra.
A boltos dologra pedig már egy szava sem lehetett. Mondhatta volna, hogy miért nem kért a lány segítséget… de akkor megint az lenne, hogy ő azt vágja a fejéhez, hogy egyedül nem tudta megvédeni a boltját. Csak szomorúan megcsóválta a fejét, azonban az utána következő ötletre már annál boldogabban bólogatott.
-Hát persze, hogy maradhatsz, ezt még kérdezned sem kell. De tényleg… miért kérdezed, hiszen… a szomszéd ház az nem a miénk, hanem ezek szerint a tiéd… szóval ha zavarnál sem lenne jogunk elküldeni… de nem is zavarsz…
Ezután gyorsan sikerült a boltkifosztós témát horgászatba fojtani, és Chan még meg is köszönte a segítséget, Shu pedig ezen felbátorodva már mert is segíteni.
-Nagyon szívesen. Műcsalit pedig…
Előhalászott egyet az inventoryjából, és átnyújtja a lánynak.
-Tessék. Mindig van nálam pótlék… bár eddig egyszer sem kellett kicserélni…
Ezután hátrafordul Álomkelő felé, és kuncogva mutatja meg neki az inventoryját.
-Egy másik ponty. Kéred?

by **Chancery** Szer. Aug. 06 2014, 13:16

Veszélyes küldetés? Érdekesnek hangzik.
Még Álomkelő is hátracsapja a füleit és dühöst fújtatást hallat, bár nem néz a sárkány felé. Olyan, mintha csak az előtte lengedező fűszálakra lenne dühös, de ez nem igaz. Farka úgy kezd járni ide-oda, mintha Indiana Jones pattogtatná az ostorát, és felveszi Timidussal a kapcsolatot. Magam sem tudom, szándékosan teszi-e vagy sem, de a kép, annak a képe, ahogy minden romokban hever, a földön olajos tócsák és sár fogadja a vendéget, valahol pedig égett hús bűze csapja meg az ember orrát, eléri a sárkányt.
~Ilyet többet ne is mondj!~
Majd azé a félelmetes emberé, aki denevérek felhőjében sétált végig előttünk, hatalmas fekete párduca pedig fenyegető morgással nézett ránk. Kinyújtom a kezem és megérintem vele a macska fejét, mire a képek folyóként ömlő áradata megakad.
-Ez maradjon az enyém... és nyugodj meg.
~Bocs...~
A szívem a torkomban dobog, nem csak az emlékképek hatására, de az ijedelemtől is, amit Shukaku mondott. Szinte beleszédülök, mennyire felelőtlen ez a kislány, és ez talán pont a sárkány hibája. Timidusról tudom, hogy túlságosan is merész, de sosem gondoltam volna, hogy Shukaku így átveszi a jellemét.
-Shukaku, mindig lesznek olyanok, akik azt vallják, a szabályok azért vannak, hogy átlépjük őket. -mondom, és magam is meglepődöm, mennyire higgadtan... Pedig a kezem reszket, mint a kocsonya. Csak az nyugtat meg egy kicsit, hogy a kislány megígéri, óvatos lesz... erre elmosolyodom. -Jól van. Nem szeretném azt látni, hogy kihúzzák a neveteket a listán...
Mikor már úgy érzem, a tekintetem ismét tiszta ezek után, feljebb emelem a fejem, nehogy úgy tűnjön, hogy kerülöm a tekintetét. Szélesen elmosolyodom a kérdésen, hisz ezek szerint nem fogta fel, hogy az én boltom megtámadták... és nincs rá garancia, hogy ne támadnák meg még egyszer, akármilyen társaság is küldte rám azt a fura boszorkányt.
-Mert nem tudom, hogy akik üldöznek engem, már ha tényleg üldöznek, nem veszélyeztetik-e a tieteket is, ha a közelben vagyok. -a sápadtságnak immár vége, jön helyette az elpirulás. És persze az ötlet, hogy a biztonsági rendszer kiépítésében segítséget kérjek. Sokszor eszembe jutott már, hisz Saya mesélt az Artes körüli dolgokról, de folyton-folyvást elfelejtettem - illetőleg nem mertem - felkeresni ezzel Anatot. Legutóbb viszont már egész szépen elbeszélgettünk a boltban, mikor bevásároltam felszerelésből, és még egy közös szafarira is elhívott. Valamelyik nap talán írok neki, és ha még áll az ajánlata, akkor ezt is meg fogom tőle kérdezni. Ha pedig segít, akkor nem csak magamat, de Shukakuékat is szeretném megvédeni.
Mindez, és az új mozdulatok megtanulása is úgy elvette a figyelmem egy picit, hogy csak az előttem lengő műcsali hoz vissza a valóságba. A kezembe veszem, és amint felfogom, hogy akkor ezek szerint ez már az enyém, elmosolyodom. No, és persze ismét is láng gyúl az orcámban.
-Köszi.
Rögvest ki is húzom a vízből a horgot; hal vagy bakancs, esetleg zokni még úgysincs rajta, hogy kicserélhessem az új szerzeményre. Közben fél füllel hallgatom őket, és kuncogok, mikor immár a másik műcsalit is visszadobom a vízbe. -No, akkor most talán én is pontyot fogok Razz

~Na fogadjunk! Ha fogsz, azt eszem meg, ha nem, akkor Shukaku-ét felezem el Timivel :3~

by **Shukaku** Szer. Aug. 06 2014, 13:48

A sárkány hátracsapja a füleit a képre, lehunyja a szemét, és szinte érdeklődve szemléli azt, ami a lelki szemei elé tárul. Sohasem látott még romokat, sem ilyen szintű pusztítást, így hát ezidáig elképzelni sem tudta, hogy miként is nézhet ki ilyesmi. Amikor a képek eltűnnek, egy pillanatra Chanra néz, majd a macskára, és bólint. Nyilvánvaló, hogy a lány miatt nem szabad ilyeneket mondania, nem pedig azért, mert az állításuk ne lenne igaz. Álom azonban nem tudja, hogy rossz célpontot választott. Timidus egy szóval sem mondta, hogy azért, mert érdekesnek gondolja a veszélyes küldetést, még képes lenne elfogadni, felvenni, és belevinni a lányt. A veszély egyértelműen kerülendő dolog, hiszen negatívan hathat Shu életpontjaira, és Timidus célja az, hogy megvédje őt. Mindössze azért tartja érdekesnek, mert a veszélyes küldetésekről kapott információk alapján már akkor is jobban védheti meg az idomárt, ha minden próbálkozása ellenére esetlegesen mégis belekerülnek egy olyanba. A küldetések kapcsán kettejük közül pont, hogy Timidus volt az óvatosabb. Ő az emberektől nem félt, míg a lány tőlük tartott, és a sárkány a küldetéseket vette komolyan, amíg Shu úgy hitte, hogy ott nem eshet bajuk, és mivel szerette volna erről megnyugtatni Chant is, és őt nem kérte ÁK arra, hogy hallgasson, így hát meg is próbálkozott vele. Mesélő hangon kezdett beszélni, miközben fél szemmel hol a lányra, hogy az úszóra figyelt.
-Tudod… szerintem mi nagyon szerencsések vagyunk. Sohasem voltunk még veszélyes küldetésen. Abban igazad van, hogy az emberek átlépik a szabályokat, mert olyanok… de ennek a világnak szerencsére megvannak az eszközei ahhoz, hogy kordában tartsák a gonoszokat is. Például ott volt az a vezér. Úgy tűnt, hogy veszélyben vagyunk, de semmi rossz nem történhetett velünk, hiszen végig ott volt az az öreg is, aki feléleszthetett akárkit. Vagy akkor sem történt semmi bajunk, amikor a sárkányoknál jártunk. Vagy amikor azon a mezőn voltunk, akkor is csak meg kellett fejteni a rejtvényt. A küldetéseket nem az itteni emberek írják, így ott sohasem leszünk veszélyben, ha vigyázunk magunkra. Találkoztam egy nagyon okos fiúval… és ő is ugyanezt mondta. A küldetések nem azért vannak, hogy meghaljunk rajtuk, hanem azért, hogy teljesítsük őket. Nem kell tőlük félni. Van aki vigyázzon ránk.
És itt nem elsősorban Timidusra gondolt, hanem Kayaba Akihikora, aki ennek az egész világnak az ura volt. Az nagyon meghatotta, hogy Chan „nevetek”-et említett, amikor Timidus neve fel sem kerülhetett a falra.
-Csak az emberektől kell félni, mert ez a világ nem gonosz. Például a boltodat is biztosan nem a városlakók akarják kifosztani, hanem valakik közülünk. Igazam van? Tőlük pedig meg tudjuk védeni a te boltodat is, meg a magunkét is. Ha a mi céhünk egyedül nem, akkor majd kérünk segítséget.
A köszönetre csak bólintott, majd egy picit elgondolkodott, hogy felhozza-e a témát, vagy sem.
-Én… picit gondolkoztam ezeken a dolgokon. A céhen. Főleg a céhen. Nem nagyon hallottam arról, hogy lenne bűnüldöző céh. Arról, hogy valaki megbüntetné a pirosakat. Azt a céhvezért sem kezdtük el keresni, hanem hagytuk elfutni. Talán nem azzal kellene törődnie az összes céhnek, hogy a bossokat legyőzze, akik csak akkor bántanak minket, ha bemegyünk a termükbe, hanem azokkal is foglalkozni kellene, akik közülünk vannak és úgy gyilkolnak minket. Szabadon járkálnak, pedig őket még kint is lecsukták, meg ilyenek… itt meg senki nem tesz ellenük semmit. Pedig sokkal kevésbé kellene félni, ha ők nem lennének. Nekünk legalább is sokkal több gondot okoztak eddig a gonosz emberek, mint bármelyik mob Aincradban…
A sárkány eközben a fejét mancsain nyugtatta, és nem szólt semmit, csak figyelte Álomkelőt, és ha a közös csatorna nyitva volt, akkor ő is intézett felé pár szót.
~Ezt meg kell beszélniük. A társad nem menekülhet el örökké a problémák elől. Segíts neki!~

by **Chancery** Szer. Aug. 06 2014, 16:21

Türelmesen hallgatom végig a lányt, pedig bizony nekem is lenne mondandóm, hozzáfűznivalóm. Mindig is olyan voltam, aki jobb szeretett félni, mint megijedni, és hiába, ahogy hallgatom a lányt, rá kell jöjjek, hogy az én ízlésemnek ő túlságosan is vakmerő, pedig ezt mindig is fordítva gondoltam el. Én is vagyok vakmerő, a magam módján... de az, ahogy ő kezeli a dolgokat, szinte megrémít. Vegyük például az öregembert, akinek már nem is emlékszem a nevére... biztos, hogy minket is felélesztett volna?
Bár ezúttal inkább csukva tartom a szám. Mikor utoljára beszéltünk, még a kertben, akkor is mintha ugyanezen mentünk volna végig. A deja vu érzése kerít a hatalmába, és rájövök, hogy tényleg... ugyanilyen helyzetbe kerültünk akkor is, mikor úgy összevesztünk, és én elvonultam.
Most viszont nem fogok sem veszekedni, sem elvonulni. Higgadtnak kell maradjak, ha bizonyítani akarom neki is és magamnak is, hogy képes vagyok a pozitív változásra.
-Értem én. -bólintok mosolyogva, mikor befejezi. -Viszont ez a világ egy bizonyos tekintetben teljesen ugyanolyan, mint a kinti, a Valóság. Én csak azt mondtam, hogy ha lehetséges, ne szaladgáljatok a száguldozó autók között Smile

Valahogy ezzel a hasonlattal tudom leírni pontosabban, amit szeretnék elérni. A veszélyes küldetések olyanok, mint a fent említett autók, és vannak sokan, akik szándékosan futkosnak rajtuk keresztül, és bizony vannak, akik már ott is hagyták emiatt a fogukat. Abban is van viszont igazság, amit Shukaku mond, miszerint van, aki megvédjen minket; maguk a sofőrök. A kérdés az, tényleg rálépnek-e a gázra, vagy sem, hisz én már láttam, mikor nem tették meg... a kislány viszont ezek szerint, még nem, és remélem, hogy nem is fogja soha megtapasztalni.
-Az emberek itt is, kint is gonoszak, legalábbis egy részük. Vannak jók. A boltok biztonságáról pedig már van egy kiszemelt emberem, akitől kérnék segítséget, hát ha van valami jó ötlete.
Annak pedig csak örülni tudok, hogy a lánynak végül a jelek szerint megeredt a nyelve. Bár az nem tetszik, hogy ismét, ha csak egy pillanatra is, szóba került a "bossok mennyire jók, emberek mennyire gonoszak" témakör, de először lenyelem, aztán pedig figyelmen kívül hagyom ezt a részt. A saját véleményem erről úgysem tudnám elmagyarázni. Én sem hiszem feltétlenül, hogy a bossok gonoszok, sőt, szerintem nem azok, de valamilyen módon azokat is illeti valamiféle jog a reményre és a lehetőségre, akik ki akarnak jutni. Én csak segítek nekik, aztán remélem és hiszem, hogy nekünk, akik bent akarnak maradni, maradhatunk. Igaz... előbb-utóbb nekem is búcsút kell majd mondjak Aincradnak.
-Az a gond, hogy egyenlőre nagyon nehéz elkapni a rossz embereket. -válaszolom, mikor úgy látom, befejezte. -Ahhoz, hogy egy ilyet börtönbe lehessen küldeni, ad egy: piros indikátorosnak kell lennie. A gond az, hogy nem minden megáltalkodott szemétláda piros. Ad kettő: le kell vinni az életét pirosba. Ez sem a legegyszerűbb dolog, és mellesleg veszélyes is, mert ha csak picit is gyengébb vagy, véged, ő meg megússza büntetlenül. Legjobb tudásom szerint ez a része a játéknak még erősen fejlesztés alatt áll. Eddig egy emberről tudok, aki börtönbe került valaha is.
Egy árnyat látok ismét mozogni a hullámok között, s szinte nyílegyenesen rá is akad az új csalim aljára. Elvigyorodom, és megkísérlem ezúttal egyedül véghez vinni a mozdulatsort... picit balra... hirtelen jobbra, átlósan fel, és hopp... fel is villan valami rendszerüzenet, amit rögvest le is nyomok, hogy végül büszkén mutathassam fel az inventory-ból elővarázsolt...
...zoknit... Suspect

~Nyami. Kérem a fél halam, lécci *_* ~
Timidus mondatára csupán a füle botját mozdítja... no, de legalább nem lehet elmondani, hogy nem teszi. Megvárja Shukaku reakcióját, és csak utána fordul vissza a sárkány felé, és úgy intézi, ezúttal csak ő hallja a következőt.
~Most miért is menekül?~ -érződik a hangján, hogy nem igazán érti.

by **Shukaku** Szer. Aug. 06 2014, 20:30

Shunak ugyan megeredt a nyelve, de legbelül ő is retteg attól, hogy megint ugyanahhoz a témához érkeztek el, ami a legutóbb kiborította a lányt, és talán most megint eléri, hogy megint itt hagyja, sírva elrohanjon, vagy esetleg még ne csak a fejéhez vágjon dolgokat, hanem még fel is képelje a szemtelenségéért. Azonban neki is valami olyasmi forog a fejében mindamellett, hogy meg akarja győzni afelől, és meg akarja nyugtatni a lányt arról, hogy nem a küldetések veszélyesek, hanem a rajtuk résztvevő emberek, abban is biztos, hogy ha valós kibékülést akar, akkor meg kell beszélniük ezeket, és ez erre a legjobb alkalom. Chan most tért vissza, Peter… Peter talán vissza sem tér, és ha Shu maradni akar, és békében akar maradni, akkor most kell tisztázniuk a dolgokat. Mindenesetre meglepődik a lány válaszán, de látszik rajta, hogy pozitívan csalódott, és az is, hogy ennek felettébb örül.
-Szerencsére nem ugyanolyan, de az emberekről teljesen igazad van. Megígérjük, hogy vigyázni fogunk, amennyire csak tudunk. És annak is örülök, hogy van terved a boltodra, de ha bármikor kell segítség, akkor csak szólj.
A börtönös dologra csak szomorúan csóválja a fejét.
-Nem, ez nem így van. Csak akkor kell ezeknek teljesülnie, ha a börtön kristállyal akarod börtönbe zárni. Biztosan vannak ismert gonoszok. Én is tudok olyat, akit például sokan utálnak, vagy félnek tőle, és meg kellene őket büntetni, mégsem tesz senki semmit. Egyszerűen azt kellene csinálni, hogy egy hétre nem a bossra összegyűjteni a csapatot, hanem a pirosak elkapására. Annyi sok ember ellen már nem tehet semmit, akármilyen erős. Nem kell börtön kristály ahhoz, hogy elvedd valakitől a teleport kristályt, és bezárd egy szobába. Ki is lehetne hallgatni őket, és eldönteni, hogy bűnösök-e, vagy sem, mert ugye nem minden piros ugyanúgy gyilkos. Rengeteg mód lehetne erre, ha az emberek akarnának valamit tenni, csak éppen nem akarnak. Nem érdekli őket.
Elhúzza a száját, és inkább a kapásra figyel. Kicsit felkuncog, de azután gyorsan észbe is kap, és már meg is magyarázza.
-Azért nevettem, mert nekem nagyon sokáig tartott ezeket kifogni, te meg sorban kapkodod ki őket a vízből…
És már veszi is elő a halat, szépen elfelezi, majd ÁK felé fordul.
-Fejét vagy farkát kéred…?
Majd meg is kapja a választott részt, a sárkány pedig a másik felét, plusz egy simítást, ha már nem ő választhatott… de a simítást követően egy kis sikoly is elhagyja a lány ajkait, hiszen jó pár toll a kezében marad, majd pixelekként tűnnek el belőle.
-Te… te… Timiduuuus!
Gyorsan le is hívja a menüjét, de semmi nem jelez mérget, a sárkány életpontjai sem csökkennek, sőt a pet még el is kezd tollászkodni, aminek következtében csak még inkább esnek ki a tollai, ám a csillogó pixelek mögött, ami lassan teljesen beteríti a petet, mintha csak egy csillámpír állna ki a napra, már elő is tűnnek az új tollai, amik kissé fehéresebbek, illetve máshol kékek, mint az előzőek… a lány ijedtségét a csodálkozás váltja fel, és csak elképedve bámul. Timidus persze nem lepődik meg, életpontot nem veszített, el nem teleportálódik, csak egy kicsit bizsereg, de azt akkor is csinálta, amikor fejlődött, viszont mivel tudja, hogy elvileg még nem érheti el a felnőtt kort, így csak kíváncsian figyeli az eseményeket, majd amikor minden lezajlott, és újra teljes tollazatát rendezgetheti, érdeklődve pislant a lányra, aki azonban Chantól és Álomkelőtől várja a tanácsot.
-Te… izé… Álom már csinált ilyet? Mármint… vedlett… valaha is?
Annyira elképed, hogy még a pecabot megmozdulására is a sárkánynak kell figyelmeztetnie. Gyorsan, szinte fél kézzel hajtja végre a berögződött mozdulatsort, és nem is törődik azzal, hogy mit fogott. A füzete már a kezében van, és írja a dátumot, meg a különös új megfigyelést a tollas sárkányokról. Ezzel szemben magát az egészet elszenvedő alanyt nem nagyon izgatja a dolog, és inkább azzal foglalkozik, hogy a macsek kérdésére válaszoljon.
~A legutóbb elmenekült. Most nem valóban teszi. Rengeteget fejlődött. Gratulálok.~
Azt, hogy a gratulációja a macskának szól-e, aki fejlesztette a lányt, vagy magának a lánynak, már nem árulja el.

/Hínár/

by **Chancery** Csüt. Aug. 07 2014, 17:43

Elgondolkodom. Ahogy halad előre a beszélgetés és eltérünk a feszültséget okozó témáktól, jövök rá, hogy a kislánynak igaza van. Képzeletben még fel is írom az ötleteit, amiket sikerül még nekem, laikus agyamnak is kikövetkeztetni a mondandójából, hogy a jövőben, már ha megtörténik valaha is, hogy nem csak a bossterem előtt találkozom személyesen a frontharcosokkal, eléjük terjeszthessem. És bár előbb beszélgettünk volna erről... akkor talán a konferenciára is benyújthattam volna facepalm

Rendőrség.
-Hát... nem mondasz bolondságokat, sőt, egész jó ötletek... -gondolkodom el félhangosan. -Kéne keresni viszont egy Rendfenntartó céhet ehhez. Amit tudok, hogy mi közösségi lettünk, a Angelic kereskedelmi, az Artes pedig frontharcos... a Justiceról nem hallottam, de ők véletlenül nem pont a rendfenntartót választották? -kérdeztem kíváncsian, hát ha Shukaku tudja. Hisz én sokáig voltam remete, a két céh viszont elvileg szoros kapcsolatban áll... bár ezt a kapcsolatot még soha nem éreztem, csak akkor, mikor még egynapos volt a boltom és mentem kirakni a hirdetményét a falukra. Rita Hanami... ő is azóta már...
Kicsit összekulcsolom az ujjaimat, emlék gyanánt, hogy sajnos már ő sincs köztünk...
Majd ismét felemelem a tekintetem. -De ha gondolod, ezt valamelyik főnöknél elő tudom vezetni, mint ötlet.
A kifogott zokni ezek után még sokáig lóg a levegőben, két ujjam közé csippentve, és én magam is elnevetem magam. Először azért, mert "atyaég, de fene szerencsétlen vagyok", majd Shukaku megjegyzésén, miszerint ő pont ezekre vadászik, vagyis, vadászott.
-Akkor ezt úgy veszem, hogy 'kezdők szerencséje'.
Közben Álom kapásból feleli, hogy "a farkát", annak ellenére, hogy a fejénél lévő félben több a hús. Talán azért van oda már az ilyesmiért, mert a sushikon, amiket kap, rendszeresen a halak farkát látja, nem pedig a fejét vagy törzsét.
Miközben ő csámcsogva, nyersen falatozik a halról, én visszadobom a műcsalit a vízbe, reménykedve, hogy a következő kapás már valami élő dolog lesz, hiszen valami emberi vacsorára-valót is illene hazavinnem. Kicsit talán el is merülök a zajongó gondolataimba, mert amire felfigyelek, az már Shukaku sikolya.
-Mi? -fordulok hátra rögvest, otthagyva csapot-papot - bár egyik sincs épp a közelben -, hogy megnézzem, mi az ijedelem oka. Még látom is a hulló tollakat és az Edward-féle diszkógömbözést, de talán Timidus érdektelen viselkedését látva nem mozdulok a helyemről végül. Lopva a másik két petre pillantok, de ők sem csinálnak semmit... illetve a főnix nem csinál semmit, csak néz, Álom pedig épp beszippantja a halfarok maradékát és elégedetten nyalogatja a szája szélét.
-Nem... én legalábbis még sosem figyeltem meg. -válaszolom végül, kicsit közelebb lopózva a sárkányhoz és nézegetve új tollait. -Talán ez... normális. Suspect

by **Shukaku** Csüt. Aug. 07 2014, 18:25

Shu eléggé meglepődik azon, hogy Chan ilyen könnyedén rábólint a javaslataira, és nemcsak, hogy nem tartja teljesen hasznavehetetlennek, de még jó ötletnek is titulálja. Persze nem jó ötletnek, csak olyan egész jó ötletnek… de azok után, hogy majdhogynem gyilkosnak nevezte, egész jó kilátásokat jelent az ilyesfajta hozzáállás. A céhek felsorolására pedig először kicsit elhúzza a száját, majd úgy dönt, hogy nem érdemes már ezek után semmilyen véleményét sem lepleznie, így hát meg is osztja a lánnyal… ezt is. Ha már elkezdte, akkor most rázúdít mindent, amíg Chant jó kedvében találja.
-De igen, de ők ugyanannyira bűnüldöző céh szerintem mint amennyire mi közösség vagyunk. Csak felvették ezt a nevet, meg örülnek a vele járó jutalomnak, de nagyon nem csinálnak érte semmit, amivel kiérdemelnék. Még soha sem láttam egyik tagot sem járőrözni, vagy bűn megelőzni, vagy semmi ilyesmit. Sőt… még a gyerekeket az árvaházból is többet láttam rendőröset játszani, mint őket… szóval nem hiszem, hogy komolyan is gondolnák.
A következő mondatára a lánynak azonban már csak keserűen elhúzta a száját, és még Timidus is felkapta a fejét. Milyen furcsa, és milyen gyors változás állt be amióta a lány visszatért. Elvileg azért ment el, mert rosszul érezte magát amiatt, hogy Shu kapott minden feladatot, ő meg semmit, vagy legalább is nem elégedett meg azzal a feladatával, amije volt, most pedig, hogy megbocsájtottak neki a kirohanásaiért, máris ő akarja előterjeszteni Shu ötletét. A lány egyáltalán nem volt irigy, hírnevet sem akart magának, és még reménykedett abban is, hogy Chan úgy gondolta, hogy majd úgy említi meg, mint az ő ötletét… de azért a fura visszásságot mindenesetre érezte. Az emberek gyorsan elfelejtik, hogy mi is bántotta meg őket, ha nekik kell megbántani vele másokat… vagy talán pont ezért… Persze ő gyorsan túltette magát ezen. Az árvaházba is úgy főzött ételeket, úgy tette le mindig a küszöb elé, hogy senki ne tudja meg a kilétét. Mint megtudta, nem csak ő volt az egyedüli, és ennek csak még jobban tudott örülni, mintha egyedüli megmentőként tetszeleghetne, hiszen azt jelentette, hogy mégis csak vannak jó emberek, csak a frontharcosok bosszújától félve nem mernek előbújni. RenAi szavai is ezt támasztották alá, és ez eléggé elszomorította Shukakut, és csak még jobban úgy érezte, hogy tenniük kell valamit az ügy rendezésének érdekében. A szerencsére már mosolyogva tudott bólintani, és amire Timidus miatt is megszűnt az aggodalma, hiszen a petnek láthatóan nem lett baja, már minden visszatért a régi kerékvágásba, ő pedig a füzetébe merülve rajzolta az új tollazat mintáját. Ezidáig a sárkány tollainak a töve volt hófehér, és a vége felé kezdett el kékesedni, lineárisan, most azonban centrálisan lett egyre kékebb és kékebb. Távolról talán fel sem tűnt annak, aki nem figyelte meg eléggé, de Shu látta a különbséget, bár ő sem tudta hova tenni, így csak értetlenül csóválta fejét, mialatt a pet már réges-régen a hallal törődött.

by **Chancery** Vas. Aug. 17 2014, 14:41

-Tekintve, hogy mennyi baj éri őket folyton, nem csodálkozom. -ezen én vagyok az, aki talán picit elhúzza a száját. Nem látványosan, de tény, hogy ösztönös védelmi mechanizmusom be is kapcsol, már csak azért is, mert mégis csak Yuichi céhéről van szó. -Sorban többen is elhunytak náluk, és legalább egy tagról tudok, aki... hát, nincs épp a közelben.
Lehajtom a fejem, és arra a megannyi levélre gondolok, amit már elküldtem neki, de válasz nem igen érkezett. Van, amikor ír és megnyugtat, hogy semmi baja, ezen kívül rólam sem feledkezett el, egyszerűen csak millió dolga van még, amit el kell intéznie. Már szerény személyével sem találkoztam időtlen idők óta, és csak annyiban vagyok nyugodt, hogy legalább a neve nincs kihúzva a listáról, tehát él és rendben van.
-És így az aktív tagjaik... hát, szerintem kevesebben vannak, mint mi. De várjunk csak... árvaház...? Suspect

Jó későn... nagyon későn jöttem rá, hogy furcsaságot hallottam. A fülem egy olyan szót érzékelt, amit elsőre fel sem fogott. Hogy jönne ide az árvaház? Talán sokat jár oda? Vagy....? Suspect

Na várjunk csak... Shu beszélt a szüleiről... igaz? Vagy nem? Oh my, de átkozom ilyenkor azt a fene rossz memóriámat!
Álomkelő közben az elégedett szájnyalakodást is befejezte, és körbenézett, mi lehetne esetleg a környezetében olyan momentum, ami érdekelné is. Persze ilyesmit perpill alig talál, hisz a halak még nem haraptak a horgokra, a főnix nem érdekes, ahogy csak áll és néz tőlünk nem messze, Shukaku rajzol, gazdi meg nézi és értetlenkedik, Timidus pedig még zabálgat. Végül ásít egy hatalmasat, megrázza magát, és a patak széléhez lépdel, hogy ott aztán maga alá húzza lábait és sárga szemeivel a hullámokat figyelhesse. A jelek szerint vadászik, vagy legalábbis igyekszik halászni a maga módján, hát ha nem hínárt és zoknit fog kikapni a zavarosból.

by **Shukaku** Hétf. Aug. 18 2014, 07:05

-Emiatt nem csodálkozol?
Néz rá megrökönyödve hirtelen a céhvezérre, és látszik rajta, hogy egyáltalán nem érti, hogy Channak miként sikerült ezt így összekapcsolnia, ráadásul még kifogásként is kezelni számukra.
-Pont emiatt kéne még jobban megvédeni a többieket, ha már saját maguk is tapasztalták a rosszat. Vagy pedig ha nem akarják, akkor ne hazudják azt, hogy ők bűnüldöző céh. Senki nem kérte tőlük, nem lenne baj, hogy nem csinálják, de ha már vállaltak valamit…
Persze a felnőttek ilyenek. Rájuk nem vonatkozik az, hogy be kell tartani az ígéreteket, meg kell csinálni a házi feladatot. Hinari ugyanúgy hazudhatja a céhét rendőr céhnek, hazudhatja a céhét a Young társcéhének, amikor nem is nézett feléjük amióta Shu itt van, és talán még a vezér haláláról sem tud. Hazudnak, ahogy Peter is hazudott, ahogy Anatole is hazudott. Az, hogy céhvezérek úgy tűnik nem teszi őket becsületesebbé vagy kötelességtudóbbá, és ez a tény eléggé elszomorította a lányt, hiszen ezek az emberek a közösség vezetői. Azon, hogy Chan csodálkozott az árvaház megemlítésén ő nem nagyon tudott meglepődni. Az emberek általában elkerülik, vagy nem is vesznek tudomást az ilyen helyekről, hiszen ha nem foglalkoznak a rossz dolgokkal, akkor a rossz dolgok nem is léteznek számukra. Ha nem foglalkozunk a bűnüldözéssel meg a pirosakkal, akkor ők nincsenek is, ahogy árvák sincsenek, ha nem tudunk az árvaházról.
-Igen. A Főtérhez közel rendezték be. Karácsonykor még láthattad is őket, ha ott voltál.
Karácsony! Ekkor ötlik eszébe valami, amit már rég meg kellett volna tennie. Előhalássza az eszköztárából a Petertől kapott nyakláncot, dühös tekintettel elforgatja a szeme előtt a medált, figyelve ahogy a név megváltozik, majd az ékszer egy szép ívet leírva röppen be a vízbe, kis loccsanással elérve azt, elsüllyesztve a fiú legkegyetlenebb hazugságának bizonyítékát.

by **Chancery** Szer. Aug. 20 2014, 14:32

Csodálkozva nézek a kislányra. -Hát... általában, ha az embernek meghal egy közeli hozzátartozója, akkor... nem igazán képes koncentrálni a feladataira. -préselem össze az ajkaimat és fordulok el, még mielőtt akármit is meglátna rajtam. Nem tudom, Lewis vagy Rita mennyire állt közel a többiekhez, de amíg nem vagyok biztos az ilyen dolgokban, addig szeretem a legjobbat vagy a legrosszabbat feltételezni. Ezúttal maradok a legjobbnál. Meg hát, ha Lewis halála már régen is volt, Ritáé még egész frissnek mondható. És ki tudja... biztos vannak halálesetek, amiket lehetetlen feldolgozni. Sosem felejtem el azt az özvegyasszonyt, aki még évek után is minden nap mécsest gyújt a hajdani férje boltja előtt. Vajon a mai napig űzi ezt a szokását? Valószínű...
A másik téma már kicsit jobban elgondolkodtat. Magam elé képzelem a Karácsonyt - azt az átkozottat... ami talán önkéntes száműzetésem egy előszele volt -, a Főteret, annak környékét, hisz még el is menekültem onnan mindenki örömét látva... de egyáltalán nem rémlik, hogy bárhol is lenne árvaház. Egy templomról tudok, de az nem a Főtér környékén van, és nem árvák vannak ott, hanem csak gyerekek, akik túl fiatalok az ilyen játékokhoz, de azért a szüleik megvették nekik a NerveGeart, és most itt ragadtak.
Még mielőtt viszont megszólalhatnék ezzel kapcsolatban, Shukaku eldob valamit. Egy medált, de nem figyeltem meg, nem akartam udvariatlan lenni azzal, hogy belebújok az arcába megnézni, mi az ^^; Titanic-féle vízbe dobása viszont meglep.
-Hmm? -nem kérdezek szavakkal, csak így, hangsúllyal kérdezek, hogy "Ez most mi volt?". Álomkelő is felkapja a fejét a hullámokról a csobbanásra, majd felénk fordul, szájában tartva valamit, amit végül oda is hoz a lábamhoz.
~Nesze. Én ehetőbbet halásztam, mint te.~
-Miért, mi ez? -veszem ki a fogai közül a kagylót. \o -Tényleg. Na, akkor később megcsináljuk, ha tényleg ehető fajta.

by **Shukaku** Csüt. Aug. 21 2014, 07:20

Csodálatos! Máris ott tartunk, hogy közeli hozzátartozók halála. A lány agyán egy pillanatra átfutott, hogy Chan vajon mit tudhat erről az egészről, de utána rögtön az az érzés kerítette hatalmába, miszerint nagyon reméli, hogy semmit. Ő ne tudta volna, hogy mit jelent elengedni mindent egy ilyen esemény hatására? Annyira távol került a valóságtól hetekre, vagy talán hónapokra is a szülei halála után… de nem! Itt, Hinariék esetében nem ez volt a helyzet, és senki ne merje az ő szüleit holmi ismeretlen liga tagokkal összehasonlítani! Szinte dühösen, hevesen rázta meg a fejét.
-Persze, de ők nem ilyenek! Nyugodtan frontharcoltak tovább. Arra persze volt erejük koncentrálni, hogy a bossokat öldössék, de arra, hogy másokat is megvédjenek a haláltól, ha már az ő társaik meghaltak, arra nem?
És a hangja úgy szólt, hogy egyértelmű volt, hogy költői kérdést tett fel. Nagyon nehéz lezs Channak megvédeni a frontharcosokat, vagy bemesélnie a lánynak, hogy ők igenis bűnüldöző céh, mert nem azok. Eleve csak Jun volt képes elkészíteni a börtön kristályt, és ő maga mondta, hogy még soha nem rendelt tőle senki ilyet, és az idomár arról sem tudott, hogy a ligának esetleg lenne saját börtöne, hiszen a kristály elkészítése igen drága mulatság volt, és ha valakitől elvették a teleportkristályát, akkor semmi szükség nem is volt rá. Persze ezt ők is tudták, csak egyáltalán nem érdekelte őket.
Komikus volt ez az egész szituáció. Bármennyire is imádta Shu ezt a világot, ő maga is tudta, hogy sokakat elszakított a szeretteiktől, és együtt érzett velük. Ezért is nem tudta úgy támogatni Timi terveit, mert nem érezte az ő céljukat nemesebbnek mint a frontharcosokét… csak éppen a sors úgy hozta, hogy teljesen ellentétesek az érdekeik. Amíg egyedülinek, kirívó esetnek hitte magát, addig eszébe sem jutott volna, hogy harcoljon, de most már másokért is cselekednek… és ez elég energiát és okot adott neki is a folytatáshoz. A levélben azok a gyerekek saját magukat nevezték árvának… vagy legalább is a levél írója ezt a szót használta, és aki elveszíti a szüleit, az igenis árva, márpedig a gyerekek többsége itt a szülei nélkül él. Ayani majd a fejét vette, amikor Shu előállt a szülős ötlettel, most pedig Chan értetlenkedve néz rá, mintha nem is tudná, hogy létezik az az árvaház. Shu eddig sem értette Chant, de most fel akart neki tenni minden kérdést, ha már itt voltak, és őszintén akart beszélni vele, mielőtt dönt a továbbiakról. Először is a konferencián elhangzottakat kellett tisztázni. Nem válaszolt azonnal, sőt, még egy kapást is megvárt a válasz előtt, amit azonban most inkább nem ajánlott fel a peteknek, mivel az angolna ehetőségi faktorát annyira nem ismerte. Teljesen nyugodt hangon válaszolt.
-Karácsonykor kaptam Petertől egy medált, ami csak a hazugságaira emlékeztet. Nem akarok rá emlékezni.
Ezután elővette a féltve őrzött hangrögzítő kristályát, az ölébe vette, szinte dajkálva az eszközt, szomorú tekintettel figyelte egy picit, majd aktiválta, és felcsendült Hisame éneke. Tundia kell, hogy az lány hogyan gondolkodik minderről, ha maradni akar.

[angolna]

by **Chancery** Csüt. Aug. 21 2014, 14:07

//Egyébként csak én kavarodtam össze, hogy ebben a játékban Peter még él-e vagy sem? Mert eddig úgy játszottam, hogy Chan céhvezérsége még gondolatként sem született meg Suspect

//

A hajamhoz kapok... kezdek ideges lenni, és erre Álom is felkapja a fejét. Nyitom a szám, hogy válaszoljak, de végül aztán becsukom inkább, bár az igencsak hangos lélegzetvételt nem tudom palástolni. A pumpa egy darabig megy felfelé, aztán megáll, de csak azért, mert nem akarok megint veszekedni...
Végül lehajtom a fejem.
-Jó, figyelj, nem én vagyok Hinari, ne velem veszekedj erről.
Majd lehunyom a szemem. Ki akarok mondani még valamit, de inkább nem teszem. Shukaku előtt a frontharcot egyszerűen nem szabad felemelgetni, ezt már jól tudom. Ez ugyanolyan érzékeny téma a számára, mint nekem is egyes hozzászólások, és ugyanúgy, ahogy én is szeretném elvárni másoktól, hogy ezeket a témákat hanyagolják, úgy én is szeretnék a front témáját hanyagolni a kislány előtt. Elég volt egyszer kapnom a pofont a Sorstól, mikor ezt a célom végre elértem, és mikor kezd úgy tűnni, hogy érek is valamit a számukra, nem szeretnék egy újabbat kapni. Úgysem valószínű, hogy örökké fogok frontharcolni...
A medállal kapcsolatos válasz viszont meglep. Peter hazudott volna neki? Nem tudom, miről, de abban sem vagyok biztos, rá kéne-e kérdeznem. Nekem még nem hazudott... vagy legalábbis semmi ilyesmi nem jut eszembe. Egyszerűen csak... tojt rám magasról, mikor levélben felkerestem, hogy beszéljünk. Írta, hogy rendben, de a találkozón már nem jelent meg. Peternek valami baja van, az tisztán látszódik, de sem Hisame, sem ő egy szót sem szól erről. Nekem pedig rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban. Felnyúlok és leveszem a macskafüleket a fejemről, az aranyszínűeket, amiket szintén Karácsonykor, szintén Petertől kaptam. Még mielőtt viszont megszólalnék, különös hang csendül.
Észre se vettem a kristályt az ölében, amíg el nem indította. Elmosolyodom, és szívesen dúdolnék én is, de inkább nem merek, csak hallgatom félig lehunyt szemmel. Akkor fordulok csak meg, mikor a dal vége felé egy új hang is csatlakozik hozzá, mégpedig a főnixé, halkan, de hallhatóan. Alig hogy a végére csatlakozik be, talán pont azért, hogy ne zavarjon annyira.

by Ajánlott tartalom