Erdőség #1

- Tessék - odaadtam neki a fehér pokrócot Yuichinek, közben eltettem A kajának való nyuszikát. Közben arra a kis kérdésre, hogy tudok-e főzni. - Hát... még csak 150 körül van az, de egy egyszerűbb pörköltöt talán össze tudok még ütni. Talán elsőre nem fog sikerülni a ritka vad elkapása, de még sokadik alkalomra sem, ha az esélyarányokat nézzük. De ne aggódj, előbb vagy utóbb közös munkával úgyis megcsípjük őt vagy bármelyik más ritka vadat, hogy legyen mivel büszkélkednünk később. Majd azt fogom mondani mindenkinek, hogy a zsákmányaim nagy részét együtt fogtam egy igazán nagy szakértővel, akinek még a külsejére sem kell panaszkodnia, nemcsak hogy az okos taktikus agyára - Megeresztettem itt egy kacsintást. Ami biztos az biztos, valóban olyan forma ez a Yuichi, hogy meg tudna hódítani lányokat. De mivel nem ismerem, így nem tudhatom még, hogy mit takar a belső. Ha jól kezdte a bemutatkozást, és én is rendes voltam hozzá, az már nálam egy igen jó pont. De attól függetlenül még így sem tudhatom, ki ő igazából, és mit szokott csinálni, meg hogy folyamatosan csajozik, vagy megállapodott egy hosszabb távú kapcsolatnál valakivel, vagy már házas, vagy nem érdekli őt a lányok, vagy a yaoi témájába sorolható... ejj, de sok a lehetőség a miértekkel és hogyanokkal! Vagy csak csupán szeretek az ilyesmin gondolkozni, hogy jobban megismerjek valakit, aki már szimpatizáns. De ettől függetlenül Yuichi, még ha nem is ivós típus, mint én, benne van azok között, akiket szívesen meghívok egy egyszerűbb ivóestére.
Elfogadtam rögtön a baráti felkérést, ami nagyszerű ötletnek tűnt. Így be tudjuk mérni egymást, és könnyedén üzenetet küldeni egymásnak, miközben lesben vadászunk, vagy csak véletlenül elkallódunk valamerre.
Úgy tűnik, ahogy én az előbb, Yuichi is elmélázott valamin.
- Na mi van, kis Ábrándos Törpöm, talán a borom beindította a gondolatmeneted? - élcelődtem egy kicsit, mielőtt felmászom egy fára, és onnan figyelem meg a vadat, mielőtt a megfelelő pillanatban lecsapunk rá, mint a predátor a prédára. Választ kapok, még reagálok, mielőtt megyek a helyemre. Ha nem, csak mosolygom Yuichire, és akkor is megyek a helyemre.

Leshelyemen vártam és vártam csendben, ahogy egy türelmes macska szokott az egérlyuk előtt, hátha előbb vagy utóbb kijön az egér. De kis idő elteltével sem jött még semmi sem. Addig is elgondolkoztam azon, hogy vajon ez a közös vadászat mit hozhat ebből. Egyrészt talán jó pár zsákmányt, másrészt egy számomra szokatlanul szoros barátságot, ami persze igen vicces helyzettel kezdődött. Rudolf, a rénszarvasnak és karácsonyi problémájának köszönhetően. De kezdetnek nem rossz, és még mindig jobb, hogy így alakult, és éppen Yuichivel találkoztam, minthogy valami eléggé problémás emberrel. Lehetett akár az az idegesítő kölyök már megint, és a mikulás szerkó miatt megint valami karácsonyi questadónak nézett volna. Vagy talán rosszabb játékossal is tallákozhattam volna, akinek vörös az indikátora. Na akkor, ha az megtámadott volna, kapott volna tőlem egy kis leckét. (attól még nem öltem volna meg, mivel nem vagyok gyilkos, és úgy is lenne tisztességes. De ha behajtásos melóról lenne szó, akkor biztos kiverem az illetőből a megbízó jussát, akkor is kt keretén belül.) Yuichi tisztességes fickó, és biztos vagyok benne, hogy hasonló szituációban rendbe tesz egy-két nagyképű rosszfiút.
Szóval leshelyemen lesben vártam. Idővel később az erdő legsűrűbb részletén, kelet irányába mocorgást észleltem. Ugyanebben a pillanatban kaptam üzenetet Yuichitől, aki helyzetjelentést kért. Rögtön visszaírtam.

Kelet felé, a legsűrűbb rész. Készülj. Az irányomba fog tartani, feléd fogom hajtani.

Elküldtem az üzenetet. Feszült csenddel vártam, hogy mikor jön elő a bestia, hogy véghez vigyem az akciót. Vajon mi lesz ez? A ritka vad? Netán valami közönségesebb? Remélem, hogy valami nagyobb állat lesz ez, mert a sötétben nem tudom még kivenni, hogy a közelgő valami mekkora.

Meg is jött a válasz. Ugyan innen az említett irányba nem láttam semmit, csak növényeket, ágakat, rengeteg havat és fatörzseket. Megbíztam a lányban és arra fordultam. Halkan elsuttogtam magam előtt egy képesség aktiválást, amivel lehívtam a második kardom. Ugyan igyekszem majd kard lapjával ütni, ha sikerül megelőznöm a repülő lányt, de ez közel sem biztos, legalább sakkban tartom addig, amíg Ő felülről lecsapja. Bal kezemben megjelent a fényes vaskard, aminek markolata tovább hűtött. A lepel alól alól kilesve és a hóhoz lapulva vártam a pillanatot, amikor is a lány megindítja a támadását. Ugyan ezután a feladom, elállni az útját vagy lecsapni, bármekkora teremtmény is érkezik. Azonban északnyugatról is az előbbi mocorgás megismétlődött. Hátam mögé néztem, ahol is a közelben sétafikált az a bizonyos második fenevad is. Két fele ugyan nem tudok szakadni, de talán, ha én pedig a lány irányába kergetem azt a vadat, ami mögöttem van. Hallom a neszezését.
Lépteit követve, vártam míg mellém ér, s tovahalad. De leginkább szemem a radaron tartottam, és ahogy megindult Noxy a lecsapó manőverrel, úgy én is megindítottam kis magán akciómat, hogy a másik vadat is egy pontra űzzem.

Két kardom villant a levegőben, és ahol az ütközési pontnak kellett legyen, csaptam magam elé kettőt, figyelve, hogy ne társam sértsem meg, és lehetőleg ne álcáját vágjam meg, vagy őt üssem ki, hanem valamelyik esetleg mindkét vadat. Utána bizony eltáthattam a szám az angyal újra rajzolt másán. Majd letekintettem a kiterített Hiúzra.

// ritka vad: Hiúz

Vártam, míg, a vad előbukkan a sötét rengetegből. Ahogy lassan felbukkant, a körvonalai kirajzolódtak, és végül megmutatta magát: egy hiúz volt. Ritka zsákmány, ha elkapjuk. Nem az jött, amire vadászunk eredetileg, de hogy egy másik ritka állat felbukkant a látókörünkbe, az is kezdetnek igen nagy durranásnak számít. De előbb el kell kapnunk.
De még türelmesen vártam, nem akartam elkapkodni a megfelelő alkalmat, hogy becserkésszük. Eközben egy másik vad is felbukkant, egy vadmacska. Ahhoz, hogy véghez vigyem az akciót, a vadaknak közelebb kell jönnie a leshelyemhez. A taktika egyértelmű. Égből rájuk vetem magam és Yuichi felé terelem, és végül ő fogja véglegesíteni a befogást.
Aktiváltam a Sötétszárnyat, és felemelkedtem a levegőbe. Ahogy felemelkedtem, olyan gyorsan indultam meg a vadak felé, ahogy a gyorsaságom engedte. Előrántottam köztem a Nodachit, de nem csaptam le rá, mert támadást követően eltűnik a szárnyam repülőképessége. Végül sikeresen eltereltem őket Yuichi felé, aki meglepetésszerűen lecsapott a hiúzra és a vadmacskára. A hiúz zsákmányunkká is vált egyhamar, a vadmacsek viszont meg akart lógni, arról azonban én gondoskodtam. Repülésből vetettem rá magam, és ahogy elkaptam a földön bukfencezve, úgy szúrtam át testén a kardomat. A vadmacska, ahogy a hiúz is, elpixeleződött, majd mindkettőnk inventoryjában megjelent a zsákmányunk.
Kettő nagyobb vad egy pillanat alatt, és az egyik ritka volt... szép fogás. Eltűntettem a hátamról a szárnyakat, majd odasétáltam Yuichihez.
- Hát, a szarvasunk nem jött, de a hiúz is nagy fogás - nézem rá Yuichire. - El kell ismernem, te nagyon nagy vadász vagy ám! Ügyesen elkaptad a nagyfiút. vagy nagylányt!

//Szerk: Fogtunk egy vadmacskát is

- Ugyan már, nem az én érdemem az első sikeres vadászat, tulajdonképpen ez annak a nyitja, hogy tapasztalt vadászok vagyunk és tudjuk, hogy kell csapatban becserkészni a zsákmányt, ennyi a titka - mosolyogtam. - Én nem tudom, hogy szóltak a beszédek a ritka szarvasról, de majd előbb vagy utóbb valahol megtaláljuk. Tán legközelebb felbukkanhat még más ritka állat befogásra készen, addig is szerintem is vadászunk még tovább, hogy legyen még több gazdag zsákmánnyal büszkélkednünk.
Meglepődtem, mikor Yuichi a Hiúzból kiszedett metszőfogak egyikét nekem ajándékozta, amit persze megtisztelve fogadtam el. Szóval ez a hiúz volt a második ritka zsákmánya. Remélem hamarosan én is elcsípek egy másik fehér hollót, amit attól még ugyanúgy közösen fognék be Yuichivel.
- Nagyon köszönöm szépen, Yuichi, rendes tőled. Ebből a fogból szép kis medált fogok gyártani, és mindig viselni fogom, hogy emlékezzek a legelső ritka fogásomra veled.
Észrevettem, hogy Yuichi mintha küszködne a ideggel, csak nem nagyon akarja ezt kimutatni. Nem hibáztathatom érte, hiszen egy csomó ember van, akik vagy jól bírják a hideget (mint én hegyvidéki származásom miatt), vagy kevésbé. Yuichi meg az utóbbiak közé tartozhat.
- Tartsd csak meg a fehér pokrócot - mondtam neki. - De tessék, itt van ez is, csakhogy ne fázzál annyira, és jobban menjen a vadászat is sötétebb leshelyen - Levettem magamról a köpenyt, és rákanyarítottam a vadásztársamra. Tudom, nem jellemző az adakozás vadidegeneknek, de végül is karácsony van, és néha nekem is adakozónak kell lennem egyrészt az adok-kapok reakció miatt, másrészt kaptam tőle fogat emlékbe, harmadrészt baráti kapcsolatok kialakításához nem árt egy-két baráti gesztus. Most neki nagyobb szüksége van a köpenyemre, mint nekem, mivel úgyis földön, a hideg hóban fetreng, én meg a sötét égi sűrűből vadászom és amúgy sem vagyok én fázós.

- Pillangókra?! Hah! - nevettem fel - A csórikám! Volt egy ilyen hasonló esetem nem olyan rég. De hát igen, az életben sokszor vannak jó és rossz dolgok, amikkel ugye szívunk. És ugye az élet sose teljes, a sors mindig kitalál nekünk, valamit, amivel próba elé tesz, vagy úgy dönt, hogy elvesz tőlünk valamit, ami fontos számunkra. Én régen elég sok mindent elvesztettem, főleg a reményt is egy jobb életre, de végül rájöttem, hogy az élet megy tovább, és egyszer majd visszakapom a sorstól azt, amit elvett tőlem. Addig is ki kell állnom az élet minden próbáját, legyen az szeretetteljes vagy szomorú. A múlton kár lenne rágódni és emiatt csinálni meggondolatlan dolgokat, mert csak rosszabb helyzetbe sodor. Tanulni kell az esetekből és emelt fővel továbblépni, hiszen a világnak vannak szép oldalai is, ahogy a Sword Art Online-nak is.
Nem mutattam ki, de kissé elkomorodtam, mikor felrémlettek előttem azok a régi flashback-ek az életem legszörnyűbb éjszakájáról, a ponttól, ahol az életem gyökerestül megváltozott. Jogos, soha többé nem tudom feldolgozni a tragédiát, de a sorsnak tervei vannak velem, azért maradtam én életbe. A SAO meg egy újabb próba számomra. Vagy egy esély arra, hogy talán egyszer valamennyit visszakapjak a régi önmagamból. Ennek aligha van esélye, hiszen ebben a megszokott halálmadaras formámban nagyon jól érzem magam, és szeretem játszani a szerepemet egy nagy MMORPG világában. Szerepjáték ide vagy oda, attól még sose hazudoztam az előtörténetemről, csak egyszerűen nem beszélek róla, ennyi. Ezt néhányan csak meg tudják érteni ebben a virtuális világban, biztos nem én vagyok az egyetlen, aki tragikus körülmények közt veszített el mindent.
A gondolataim eléggé elkalandoztak gyorsan visszatértem a valóságba... azaz a virtuális valóságba. Most én voltam az Ábrándos Törp.
- Igen, remélem, hogy fogunk találni - bólintottam. - Hiúz mellé tökéletesen nézne ki a trófeáim közt.
A kérdés, hogy gyakran vadászom-e, visszazökkentett végleg a vidámabb hangulatomba.
- Örülök, hogy feltetted a kérdést, Yui! Természetesen szoktam, de csak mostanság kezdtem gyakrabban vadászni. Korábban is elkezdtem, de sajnos voltak más körülmények, amik ezt nem engedték meg számomra. Attól még örülök, hogy ismét magamra öltöttem a vadász palástját. És annak is, hogy most nem egyedül, hanem egy Hayashi Yuichi nevű rendes fiúval.

Lehet, hogy Yui észrevette, hogy valami motoszkál bennem, amit nem nagyon szeretnék elmondani akárkinek. Ahhoz ki kell érdemelni legnagyobb bizalmamat az illetőnek. De mivel Yui annak ellenére is, hogy alig ismerjük még egymást, talán hamarosan egy nap meg fogja tudni a teljes előtörténetemet, addig is ennek az ideje még nem most jött el. A becézős és a kedvenc helyes dolog kicsit megtörte ezt a feszültséget a lelkemen belül, véglegesen.
- Nekem itt minden kedvenc hely, de leginkább a szafari, meg a városokban a fogadók meg a kocsmák. Nem szeretek túlságosan unatkozni, és a kihívásokat sem utasítom el. Vadászni szeretek, a lebujokban meg nézegetni a különböző alakokat, és aszerint teszek róluk gondolatban cinikus megjegyzéseket, ahogy megjelennek és bemutatkoznak a lelki szemeim előtt - a becézős résznél kissé megvakargattam a tarkómat gondolkodóan. - Ja, hogy a becézés! Csak mert már úgy érzem, hogy a barátságunk szintje fellépett annyira, hogy ha szabad, tegezhetlek. Noxy-nyan? Jajj, ugyan normális esetben, ha valaki így akar becézni, előbb fogom betömni a száját a legközelebbi tárggyal, ami a kezembe akad - kicsit nevetek. - Nem tudom, hogy a "tan" is mit jelent, de nem igazán szeretném, ha japán neveket kapok, mivel európai vagyok. Simán csak Noxyznak, vagy Nox-nak hívnak.. de a legmegfelelőbb becézés számomra No' vagy Noy, vagy ahogy szeretnéd. Ha nézzük, a nevem eleve is egy becenév, csak... csak nem ez az igazi nevem - vallottam be. - Azóta használom, mióta MMORPG-zni szoktam. Szeretek a szerepemben lenni.
Rávigyorogtam baráti mimikával Yui-ra, aztán a végső szóra bólintottam, és megindulok, amint ő is készen állt a menetre. Nem sokkal később újabb két vad került elénk. Itt is felvállaltam a légi támadó szerepét. A sötét ég és fák rejtekében vártam meg, amíg odaérnek a lényecskék, majd azután csaptam le rá, ahogy korábban a vadmacskára és a hiúzra. Sikeresen Yui felé tereltem, és onnan kezdve nem volt számukra menekvés. Ő elkapta az egyik vadat, én meg a másikat próbáltam hátulról. Pörgettem egyet a Nodachi-val, hogy beleállítsam a prédánkba.De végül sajnos az én vadamat nem sikerült elfogni, az azonnal fogta magát, és ügyes módon elinalt a sötét éjszakába.
- Na nézzenek oda, ezúttal nem sikerült a fogás. majd legközelebb!

[vaddisznó]

- Igazad van! - és valóban. Meglepődve a szám elé kaptam a kezem. Le kellene szidnom Nachumot, hiszen, ha hagyom neki akkor rászokik. Ha a fókáknál működik a dicséret és szidás alapú idomítás akkor miért ne működne a szóbeli megrovás egy sárkánynál aki legalább annyira okos mint egy tizenöt éves?  - Nachum, nem beszélünk így egy lánnyal. A nőket tisztelni kell, és elfogadni őket olyannak amilyenek, minden rigolyájuk ellenére is. Nem tehetnek róla, hogy ilyenek. - az utolsó mondatot persze már csak súgtam a kis dögnek, de persze nem izgatott a dolog, hogy ha esetleg mégis meghallotta volna. Hallgatózni amúgy is bunkóság, szóval legalább esélyt kaptam volna rá, hogy őt is leszidja apuci. A fenekére csaptam, de ő viszont meg sem rezzent. Ijedten hátráltam meg, ismét. De igyekeztem nem hangot adni a meglepődöttségnemnek. Ez a lány fura. Nagyon fura. Végigmértem, még egyszer, ami azt illeti nem tudom hova tenni. Olyan nemtörődöm. Ha megerőszakolnám itt helyben valószínűleg akkor sem reagálna rá semmi érdemlegeset. Persze én nem tennék ilyet, engem az ilyesmi nem foglalkoztat, ráadásul úriember vagyok, vagy mi. De eldöntöttem, hogy mire eljutunk az útig addigra tisztességes hölgyet faragok belőle.
- Ne aggódj. Szemfüles vagyok, szóval még mielőtt megközelítenének téged már el is kapom őket. De... jobb lenne, ha átutalnád nekem a pénzed, csak addig amíg ki nem jutunk az erdőből. Biztos idegesítő, hogy ha állandóan rád mászkálnak... én pedig szívesen segítek neked. - ajánlom fel szolgáltatásaimat, miért ne tenném, hiszen Úriember vagyok... Úriember.
- Amúgy sincs jobb dolgunk. - válaszolt őszintén Nachum, szokásos üres, érzelemmentes hangocskáján. Viszont ezúttal már közelebb jött, és a vállamon pihent meg. Rólad le sem veszi a szemét, ha kell farkasszemet is néz. A lány előbb észrevette a vaddisznót mint én, azonban azt már nem látta, hogy van belőle több is. Én időben észrevettem, hogy egy bokor megrezzent, és mire a másik koca kimászott addigra én már ott termettem, és a gyémánt kesztyűmmel töröltem képen. Pixelek mindenhol.
- Azt hiszem kaptál még egyet. - elvégre nekem is felvillant az ablak "Nézd mit fogtunk!" teljesítmény is be lett ezúttal zsebelve. Nem számítottam rá, hogy a közeljövőben az enyém lesz, de elégedett voltam, hogy ki is pipálhattam.
- Nem kell megköszönni, hogy megmentettelek. Szívesen tettem, és bárkiért megtettem volna. Ne érezd magad emiatt különlegesebbnek mint mások. - igyekeztem mihamarabb figyelmeztetni, nehogy meg akarja köszönni, és nehogy emiatt növekedjen a májam. Jobb nekem egészségesen.
- Mi már bemutatkoztunk! - persze ez hazugság volt, de az most nem számít - Rogan Hartnett, és Nachum a sárkány. Kegyed nem csak megfeledkezett a nevünkről, de még azt a szemtelenséget is meg merte engedni magának, hogy a bemutatkozás mellőzése mellett még azzal vádoljon meg, két Úriembert, hogy nem mutatkoztak be? Szégyen! - emelem a magasba az orrom, és a tőlem telhető legfellengzősebb hangomon szóltam hozzá. - Ám, ha most bemutatkozol szépen, mint egy hölgy akkor leszek olyan kedves, és eltekintek a ballépésedtől. Szóval, hogy is hívnak Cicafül?

Vaddisznó
Nézd, mit fogtunk!
"egy ismerkedős játékban ugyanabban a körben vadászd le/halászd ki ugyanazt a vadat/halat, amit a másik fél is"
Jutalom: 10 exp + 1 Szafari jelvény

[nyúl]

Felsóhajtok
- Ez nem álszentség. Csupán arra tanítalak, hogyan lehet kedves gesztusokkal boldoggá tenni a beszélgetőpartnered, aki történetesen éppen segít neked kijutni az erdőből. - forgatom a szemeim. Jól felvágták a nyelvét az biztos, csak elmosolyodom amikor ismét próbál fogást találni rajtam, van benne valami gyermeki, lázadós, aranyosság.
- Nem kérdeztem rá a korodra, csupán egy igennel és nemmel megválaszolható kérdést tettem fel. Miért érdekelne a korod? - még a végén megvádol pedofíliával is.. még jó, hogy nem vagyunk odakint, mert már hívná a rendőrséget, hogy zaklatom a kora miatt.. - De értsd ahogy akarod. Biztos ezt is álszentségnek gondolod, nem? - vigyorgok, majd vállat vonok és vezetem tovább a sűrű sötét erdőbe.
- Butaság. Gondoltam összekötöm a kellemeset a hasznossal. Büntetlek, és nevellek együttesen. Szerintem zseniális.
- Sokkal inkább barbárság.
- Ki, hogy értelmezi. Ti nem érthetitek. Túl fiatalok vagytok. Egyébként pedig minek fenekeljelek el amikor pontosan tudom, hogy vágysz rá? Ahogyan a figyelmemre is vágysz, éppen ezért vagy ilyen lekezelő. Kéreted magad, mert szeretnéd, hogy Onii-chan törődjön veled, nem igaz? - picit játszadoztam még a tollal, de nem firkáltam össze, csak fenyegetem, persze kitudja, lehet még hasznomra válik, ezért a farzsebembe csúsztatom a kis drágát, jobb ha kéznél van.
- Héhé. Mégis miről beszélsz?! - lepődök meg, méghogy én szűz kisfiú - Én nem állítottam az egyiket sem! - a mozdulataiba belepirulok, de szerencsére az etika mód megvédelmez a kellemetlen "balesetektől" amik lentebb történhetnek. - Hé mégis mit mű... - rá akartam szólni de ő már le is dobta a mellvértjét, és két formás mell domborodik ki a blúzán keresztül. Zavartan elfordítom a fejem, nem akartam még véletlenül sem hosszasan megbámulni ezeket az idomokat, még ha tetszik is a látványa. Mély levegőt vettem, megragadom a csípőjét, és igyekszem minden erőmmel megfordítani a helyzetünket. Magam alá próbálom gyűrni, ha sikerül a művelet. A feje alá csúsztatom a kezem, hogy ne a kemény földre érkezzen.
- Nálam ez nem működik Cicafül. - megpróbálom megpöckölni a homlokát, ha a földön fekszik, ha rajtam lovagol, lényegtelen - Mégis mi a szándékod? Hülyére akarsz venni? - Hova a fenébe tűnt Nachum? Az előbb még itt volt..


Nachum:
Úgy tűnt Rogan nincs veszélyben, sőt jól érzi magát, éppen ezért elindultam felderíteni a környéket. Nem mentem túl távol, csupán annyira amennyire szükséges. Az elővigyázatosság sosem árt, nem mintha bárki ártani tudna nekünk ezen a szinten..
Fél perccel később egy vaddisznót szúrtam ki aki éppen abba az irányba tart ahol, Rogan és a gonosz lány játszanak. Gyors mérlegeléssel végül úgy döntöttem, hogy levadászom, hogy ne zavarja meg őket..

Vaddisznó