Erdőség #1

- Hányfélét? - gondolkodtam el ezen a pörkölt kérdésen. - Szerintem nem az összeset, mert túl drága lenne, s még a gyomrunkat is megfekszi. Szerintem attól függ, milyen pöri. - elmélkedtem rajta. Közben Ayani elmagyarázta, hogy bár itt nem kell enni, azért érezzük az ízeket, s jól is esik a kaja. Meg hogy szerencsére itt nincsen vér. Csak amikor megemlítette Timidust, legyinteni kezdett felém azzal a kezével, amiben a kés volt, mire ijedtembe hátra ugrottam.
- Nananana, vissza az agarakkal, még leszúrsz! D8 – közben azonban kiderült, hogy ő sem kedveli Timidus-t, mert mindenbe beleüti az orrát, amibe nem kéne.
- Igazad van, azt csodálkozik, hogy fáj neki. XD – viccelődtem. Na jó, biztos nem fáj neki, mert nincs a játékban fájdalom, de olyan jó érzés viccelődni. ^^ Csak kár, hogy nem mindenki veszi a humort.>.> Mert történt egyszer, hogy egy küldetésnél egy magas látással rendelkező nézte nekünk a tájat, én meg olyant találtam beszólni neki, hogy „Legolas, Tündeszemed mit lát?!”, erre kaptam egy cipőt a képembe, mert mint később kiderült, milliószor elsütötték neki ezt a poént, s már elege volt neki belőle. >.> Mint mondtam, nincs a játékban fájdalom, s ennek köszönhettem, hogy nem fájt a pofázmányom, mert biztos nagyon fájhatott volna az a cipő. Ám közben láttam, hogy elővesz olyan dolgokat, ami a főzéshez és sütéshez kell. S elkezd sült húst meg ragut csinálni a gazellából. Tudjátok, először a lovával begyújt az edény alá, felszeli a húst, 2 szelet ment a grillre, lábosba víz, zöldség és a maradék hús, s elkezd áramlani az illata is. Most tényleg ilyen hülye vagyok, vagy olyan illata van, mint a marhahúsnak, mikor sütik-főzik? O.o
- Te, most tényleg megeszed azt a gazellát? O.O – pislogtam, mint hal Vazul néni szatyrában. Tényleg, majd egyszer fognom kéne lazacot, kíváncsi vagyok, milyen íze van, ha már a valóságban soha nem fogok tudni fogni.

- Sokat. – mondom szemet forgatva, hisz mit tudjam én, hány húst raknak bele, azt tudom, hogy belerakhatnak – Nem feltétlen, így nem muszáj egy adott fajt elkapnod, hanem bármi megteszi, akár Szőrös manó is, csak azt még meg kell borotválni. – mosolyodok el – Mellesleg ebben a világban nincsenek betegségek. Amúgy meg mit idebetegeskedsz itt, max csak 8 HP pontot vesztesz, ha eltalállak, hisz ez nem fegyver. Vagyis annak az, de nincs bónuszt adó dolgai, így nincs vész. Bár kitudja.
Végül nekiálltam sütögetni. Én egész jól elvoltam, és még az illetok is egész kellemesek voltak. erre a srác megint jött egy értelmes kérdéssel.
- Nem basszus kidobom miután megsütöttem.. Szerinted?
Végül fejemet csóválva térek vissza a sütéshez. Elég jól áll az étel, így egy újabb lábost töltök meg vízzel, és riszt szórok bele, illetve egy másikba krumplit. Bár kis híján alig bírom ráerőszakolni a hordozható sütőre, de azért mégiscsak megoldom. Alig pár perc múlva pedig kész is a kaja. Összecsapom a kezemet, majd előszedek egy tányért, majd merek is magamnak. Egy kis tört krumpli (igen feltörtem a krumplit főzés utána x3), majd jön a pörkölt. Díszítésként paradicsomot, és Kalo-gyökeret (újhagyma szerű SAO növény ) használok. Még maradt bőven. Az egyik grilezett húsz pedig csak úgy ahogy volt kettétörtem, és a nagyobbik felét Tűzrózsa felé dobtam. A pici paci, kitátotta a száját, és egyetlen gyors harapással bekapta a húst, és egészben lenyelte. Lángjai rögtön utána sokkal fényesebbek lettek, és a narancsszínek sokkal jobban kitükröződtek. Joey felé pillantok, majd ha meglepődést látok az arcán nyugodt hangnemben elmagyarázom neki.
- A petem mindenevő. Nem feltétlen csak növényekkel táplálkozik, akár a nyers húst is megeszi. Neki az a fontos, hogy éghető legyen. És ugye a húsok szenesednek, ami továbbra is tud égni. Ráadásul, mint látod sokkal szebben ég a sörénye. Ez a hús zsiradékának tudható meg. Ha jobban figyelsz enyhe rozmaring illatot is megérezhetsz a tűz közelébe, mert a fűszer is elég, amivel megfűszerezem. Mellesleg ha kérsz, mert nyugodtan. – majd miután törökülésbe ültem egy-két harapással eltüntettem a sült húst, és már kanalaztam is a pörköltet, és mint egyértelmű most is isteni lett.

Vad Pörkölt:

- Szőrös Manót is?! FÚJ! >< - Azokkal csak a bajom volt, mint a Koboldokkal. Amikor először találkoztam eggyel, a rohadék ellopta minden kajámat, ami nálam volt, sőt, a pajzsomat is ellopta, amit nagy nehezen tudtam csak vissza szerezni, persze addigra totálisan összenyálazta a rohadék. >< Bár mondjuk az megnyugtatott, hogy a késsel csak 8 pontot vesztek drága életemből, illetve hogy nincs betegség, de akkor is.
- Bocsi, csak Amerikában mi marhát vagy szarvast szoktunk enni. ^^” - mondjuk hülye kérdésre hülye választ szokás adni, mint az köztudott.
- Öhm az mi a rák? O.o – mutatok arra az újhagymához hasonló valamire, amit nem sikerült végül beazonosítanom. Kicsit nézek, mikor ketté tör egy grillezett húst, s a nagyobbik felét odadobja a Petjének, aki egy lángoló ló volt.
- Öhm figyi, a lovak MI A CHARLES DARWIN????? O_O – az a LÓ tényleg megette a HÚST? O_O Majd elmagyarázta Ayani, mikor látta, hogy ha nem lennének odarögzítve a szemeim, már kiestek volna, hogy az ő petje mindenevő, s hogy a hústól szebben ég. Jó hogy nem szebben tüzel. XDDD S most mondja a rozmaring illatot, tényleg érzem. O.o Jut eszembe, a mókusom egy közeli fáról eszegette a makkot, majd hirtelen ugyanarról a fáról leugrott az ölemben egy fácán.
- Dikk, hogy került ide?? O.o – Már megint egy hülye kérdés, tudom. Bár ha csirke lenne, akkor tényleg érdekelne, hogy mint csinált egy tyúk egy erdőben egy fán. Mivel korgott a gyomrom, letettem a fácánt, s miután találtam a táskámban egy tányért, vettem egy kis krumplit s azt falatoztam, közben adtam egy picit a fácánnak is.
- Finom lett a krumplid! ^^ - dícsérem a szakácsot, mert tényleg jó lett a krumpli, s a fácánnak is ízlik.

//Fácán//

Alig léptem ki a szafari északi részére vezető portálból, a lehetséges állomások között válogatva, már csak egyetlen teendőm volt. Kifújni a levegőt, ami benn ragadt a portálás közben.
- Huhh - engedtem szabadjára a sóhajt, hogy sűrűn beszívjam a levegőt. Ugyan az erdőség szegélyénél állok, de már innen érzem az erdő felől áradó hidegebb levegőt. Alig öltöttem fel vastagabb öltözéket, de a sál a kesztyű az most alap kellék. Hosszú hajam szerencsére ellátja továbbra is a sapka szerepét, így könnyed lépéssekkel de meg indulok az erdőbe. Először csak alig elhagyva néhány fát  majd egészen be, hisz a vadak, úgy sem a szélén kóborolnak a közeli mezőségen is igen kihaltnak tűnik. Felnéztem a hósipkás ágakra, és láttam, hogy azért rendesen kilátszom a havon, így vadászni nem mehetek. A szürke-kék színű sálat és kesztyűt, megtartottam, de a barna vastag kabátot letettem. Pulóveremtől és pólómtól is megszabadulva cseréltem az egészet három darab pulóverre, ahol is a legfelsőnek fehérhez közelit választottam. Ugyan hidegebb volt így, de így hogy leguggoltam már közelebb voltam a hó színéhez. Már csak a nadrággal kell valamit kezdjek. Elsőnek próbáltam némi hóval elvenni a színét, de ettől nem lett jobb, gyújtanom kellett egy kis tüzet, hogy átmelegedjek. Alig pár vékony ágat tettem rá, hogy füstjének látszatja ne legyen. Majd míg égett a tűz, mellette a nadrágot is lecseréltem, jelenleg a barna volt a legközelebbi, ami elfogadható. Ha felvenném még a kabátot, még akár medvének is látszódhatok? Nem az nem jó, akkor meg elkergetem a vadakat. Felvettem a villanásom és a mennydörgés gyűrűm, végül is az egyetlen jó lehetőség, amivel tudok vadászni, az ha gyors vagyok.
- Vadászatra fel! - suttogtam magam elé, s közben igyekeztem elnyomni a parázsló fa darabokat.

//mókus

- Na! Gyere vissza! - rohantam a vad után, akit elsőre nem sikerült csapdába csalnom, de ráadásul még menekülni is kezdett. Én meg rohantam utána, mint Forrest Gump, az idióta, ha eksztázist nyomnak a belé. Nekem meg mindenképpen szükségem van most némi kajára. Itt az erőmre és az akrobatika tudásomra számíthattam... na meg az ügyességre, hogy elkaphassam még ezt a rohadt dögöt, aki csak azért sem hagyta magát.
Végül lelépett a rohadék
- Fúh... huh... - megálltam, és kifújtam magam. Közben cifra káromkodásokkal illettem meg a vadat, hogy így kitolt velem. Mehetek keresni magamnak egy másik vadat. Sajnos az is hosszú idő, mire sikerül ehhez hasonlót találnom és valahogy elkapnom. De ha visszatér a közelembe ez az állat, esküszöm, hogy ezt nem fogja élve megúszni, és mindenképpen a zsákmányomként fogja végezni.
Ahogy mentem végül tovább az erdőben, felfigyeltem egy fura zajra. Patadobogás és csilingelés. Kissé furcsának tartottam, hogy valami csilingeljen az erdőben, úgyhogy előkaptam a kardomat, és elindultam megnézni, mi ez és miért csilingel az erdő sötétjében. Valami ott a sötétben csengéssel és patadobogással lépked felém. Csak nem egy újabb vad a trófeáim közé?
Aztán hirtelen egy piros orrú rénszarvas felöklel kantárral, csengővel és piros orral, én meg bezuhantam a nyergébe. Ráismertem Rudolfra, majd a télapó szánjára, ott mögötte. Télapó sehol, de ott a tele puttony a szánban.
- Höh? - Érdekes, hogy nekem nincsen lovaglás jártasságom, mégis csak sikerült valahogy átmásznom a nyeregből a szánba, és megragadnom a kantárt, irányításra késztetve a piros orrú kishaverunkat.
Egy hang a fejemben azt súgta, hogy csak én segíthetek abban, hogy egy 13. szintű városban vagy faluban, Solvikban a károsult kisgyerekek várják ezeknek az ajándékoknak az érkezését. Nem tudom, mi történt a Télapóval, így hát akkor nincs más, nekem kell elintéznem helyette a piszkos munkát.
Mire eljutottam a 13. szintre, addigra télapó jelmezben és műszakállban vágtattam Rudival, közben vedeltem a szán automatikus italfelszolgáló gépezetéből a korsó söt. Így vittem ki az ajándékokat a szegény kisgyermekek számára, hogy örömöt és mosolyt csalhassak az arcukra. Egy-két gyerek ugyan észrevett, és megkérdezte, miért nézek úgy ki, mint egy nő, egyszerűen a sör hatása miatt ennyit válaszoltam: hormonzavaros Télanyó vagyok.
Mikor a dolgom elvégeztem, és a kisgyerekek is megkapták időben ajándékaikat, Rudolfunk visszavitt engem oda, ahonnan elindultunk. Ahogy felöklelt magára, úgy is dobott le a szánból. Egyenest egy tábortűz és annak élesztője elé.
Ám valami puhára estem... és olyasmire, amiért még örültem is, hogy ráestem. A vad, amit Rudolf előtt üldöztem! Végre elkaptam!

A legváratlanabb módon elcsípett zsákmányom nyomban az inventory-mba kötött ki. Habár egész nap idegesítet ez a virtuális álla, azért egy kicsit sajnáltam, hogy ilyen véget kellett érnie, mármint hogy valaki rázuhanjon az égből télapó ruhában ahelyett, hogy tisztességes harcban, fair körülmények között vált volna prédámmá. De hát ez van, Néha előfordul... vagy előferdül az ilyesmi, főleg egy ilyen játékban, hol bármi megtörténhet. Eszembe se jutott használnom a Sötétszárny képességemet, de ha használtam is volna, nem kaptam volna el így a vadamat.
Legalább segíthettem azoknak a kölyköknek a faluban, úgyhogy a Télapó tartozik nekem egy plusz ajándékcsomaggal, hiszen mégiscsak én végeztem el helyette kihagyott dolgát. Boldog karácsonyt, ho-ho-ho!
A vadtáborozó játékos látszólag tényleg megdöbbent a lehető legfurcsább megjelenésemen. Vagy csak azért annyira megdöbbenve, mert télapó-jelmezben vagyok. Ledobtam magamról a gúnyát, és letéptem a szakállat is. Újra a régi voltam, külsőleg.
- Öhgm... helló - köszöntem a srácnak. - Nos.. hosszú elmagyarázni, ez egy igen hosszú karácsonyi eventes történet.
Aztán megkérdezte, hogy vadászni járok-e errefelé valami ritka fehér szarvast. Nekem elég bajom volt elkapnom az imént zuhanással elejtett zsákmányt. Nem is hallottam korábban volna, hogy errefelé jár valami igen ritka állat, amit el akarnak kapni.
- Fehér szarvas? Nocsak, valami Hunor és Magor játék ez, ugye? Tulajdonképpen csak úgy vadászgatok erre, a hideg nem számít, mert egy jó forralt bor nagyszerű megoldás a problémáinkra - kacsintottam a fiú felé.
Most hogy említettem, elő is vettem a kulacsba öntött forralt bort, és három kortyot hörpintettem belőle, aztán felé nyújtottam, hogy kér-e belőle. Ha igen, odaadom neki. Ha nem, akkor visszateszem az inventoryba.
- Na komolyra téve a témát... tudsz nekem valamit mesélni erről a szóban forgó szarvasról? Biztos nagy értékű jutalmat ad elejtőinek.

A srác elfogadta a forralt boromat, és ivott is belőle. Sokkal jobban érezte magát tőle annak ellenére is, hogy nem tűnik olyan típusnak, aki gyakoribb időközönként italhoz nyúl.
A kedves osztozkodásért meg is kaptam jutalmamat, ami egy elixir, amit a srác Rög Elixírnek nevezett el. Még el is magyarázta ennek hatásait és mire való. Mivel jómagam is amolyan vadász vagyok, amikor nem ülök a kocsmában vagy valahol máshol, ahol ez a lehetőség nem adatik meg, így ennél hasznosabbat nem is kaphattam volna ettől a rendes játékostól karácsonyra. Még nagy segítségemre jöhet ez az itóka. Végül is a karácsony a szeretet ünnepe nem? Meg talán új barátságok kiépítésé is. Vajon a srácnak elíxirfőző jártassága van?
Megköszöntem szépen az elixírt, és eltettem. Amíg eltettem, és összeszedtem magam, addig elmagyarázta nekem a ritka fehér szarvast és annak felbukkanásának lehetőségeit. Ezekből a szavakból ítélve egy igazán nagy hasznot adó zsákmányról lenne szó, amit érdemes lenne vadászni. Persze, ha felbukkan. Addig is sok-sok prédát ejthetünk, és meg is ehetünk. Az ajánlat, hogy vadásszunk együtt, nemhogy jó ötlet, még a legjobbkor is jött. Többmagunkban könnyebb elejteni a zsákmányt, mint egymagunkban. A srác Hayashi Yuichiként mutatkozott be, és baráti jobbot nyújtott, amit szintén baráti üdvözléssel fogadtam is.
- Noxy vagyok, szintén kardforgató. A fegyveredből ítéltem meg, hogy ugyanabból a kasztból vagy, mint én. Nos, Yuichi, örvendek a szerencsés találkozásnak - mosolyogtam. - A közös vadászat ötletét támogatom, sőt! Megtiszteltetés lesz veled összedolgozni. Nagyon jófej srácnak bizonyulsz, kedvellek. Régóta te vagy az első értelmes és rendes játékos. Sajnos sok problémással futottam össze. Volt egy lánykölyök nemrég, aki azt hitte rólam, hogy egy küldetésadó njk vagyok - Erről többet nem is beszéltem, hanem rögtön a közös vadászat témájára váltottam. - Szóval közös vadászat. Van esetleg ötleteid már, hogy vadássz ilyenkor okosan? Csak a képességeink miatt kérdem én.

A lány is kardforgató, öltözködéséből nem nehéz leszűrni és rövid haja is segíti a harcban. Tapasztalt kardforgatónak néz ki, bár a külső, az legkevésbé a játékból jön, az inkább attól, aki három évvel ezelőtt felvette ezt a szerkezetet. Erre nem akartam rákérdezni, hogy három év alatt nem talált egyetlen rendes embert? Bár ami igaz, kevés olyan van, aki nem kattant meg ennyi idő alatt valamilyen formán, és legszívesebben én is ide tartoznék, de hát az utóbbi két hónapban a legtöbb időmet egy pókkal töltöttem. Viszont még így is jólesett a kedves szó. - Én is kardforgató vagyok, jól látod. Igen ez pedig hátrány a vadászatban. De nem vészes. Gyorsasággal oldottam meg a vadászatom fejlesztését, legtöbbször a nyulak sem ellenfelek futásban. A téli időjárás pedig leginkább, az álcáson múlik, van esetleg egy fehér köpenyed, vagy takaród? - kérdeztem Noxyt, aki cseppet sem néz ki küldetés adó njk-nak. Nem is értem hogyan volt képes valaki egy játékost így benézni. Kezeim összedörzsöltem, hisz a hideg máris hat, így mozgás nélkül, pedig még testemben érzem a forralt bor jótékony melegítő hatását, ujjaimhoz viszont már elért a hideg. - Az erdő előttünk besűrűsödik, van esélyünk arra még lombkorona nélkül is észrevehetetlenek maradjunk. Az állatokat, pedig többnyire a kard lapjával szoktam kiütni, hogy elkábítsam őket, majd utána végzek vele, hogy minél több húst nyerjek ki belőle és bőrt. A nyúzás meg - gondolkodtam el, mennyire bírhatja az ilyesmit a gyomra, s ha a környezetben mozdult valami rögvest oda is csaptam - ha szeretnéd megoldom én. Rutinos vagyok benne. Viszont mozogjunk mert hamarosan újra az üveghez kell nyúlnod, és egy kis felmelegítőt akkor már én is kérnék - szégyelltem el magam, hogy forró itallal nem készültem, csak lassabban elkészíthetővel. - Egy hasznos képességem van ide, körülbelül három méter hosszan a kardom hegye irányában előre tudok szúrni - ennyit elárulhatok a frissen verbuvált vadász társnak, a többi információval amúgy sem tudna mire menni.

//menyét

Szépen végighallgattam, amit mondott Yuichi a vadászatról, és felelt is a kérdésemre. Az ő kérdésére rögtön elő is vettem egy fehér lepedőt.
- Remélem, ez is megteszi. Én nekem elég jó az akrobatikám, szóval fentről le tudok csapni. Ráadásul van egy képességem, amivel harcmódon kívül tudok repülni, csak azon belül nem tudok. Kihasználva azt, hogy sötét öltözetben vagyok és éjszaka van, nem lennék észrevehető egy szépen megtervezett fentről jövő csapás vagy egy terepfelmérés keretében. A nyúzást nem kell ennyire elfinomkodnod miattam. Nekem is van elég tapasztalatom az ilyesmihez. Ha szerencsénk van, akkor egyszerre egy-egy bestiával tudunk végezni, és kétszer annyi is lesz a finom vadpörkölthöz
Mosolyogva gondoltam az íncsiklandozó, szaftos, szószos vadpörire. Még nem túl jó a főzésjártasságom, de majd előbb vagy utóbb szépen felmegy az is, addig is türelmesen végig kell csinálnom a nehéz fejlődést. Nem beszélve az italkészítésről is, ami jó ahhoz, hogy meg tudjam majd később nyitni a saját kis késdobálómat, tisztességesebb körülmények között.
- Nos, akkor mit szólsz a földi és légi csapásos kombóhoz? Esetleg elég lesz majd elcsapni a kis ritka barátunkat és társait?
Felfigyeltem egy mozzanatra a bokorban. Settenkedő üzemmódba váltottam, elővettem a Nodachit, és lassan elindultam a bokor irányába. Mikor lassan odaértem, akkor vetettem rá magam arra, ami ott bujkál. A zsákmányomat pedig megmutattam újdonsült társamnak.
- Kezdetnek nem rossz.

- Tessék - odaadtam neki a fehér pokrócot Yuichinek, közben eltettem A kajának való nyuszikát. Közben arra a kis kérdésre, hogy tudok-e főzni. - Hát... még csak 150 körül van az, de egy egyszerűbb pörköltöt talán össze tudok még ütni. Talán elsőre nem fog sikerülni a ritka vad elkapása, de még sokadik alkalomra sem, ha az esélyarányokat nézzük. De ne aggódj, előbb vagy utóbb közös munkával úgyis megcsípjük őt vagy bármelyik más ritka vadat, hogy legyen mivel büszkélkednünk később. Majd azt fogom mondani mindenkinek, hogy a zsákmányaim nagy részét együtt fogtam egy igazán nagy szakértővel, akinek még a külsejére sem kell panaszkodnia, nemcsak hogy az okos taktikus agyára - Megeresztettem itt egy kacsintást. Ami biztos az biztos, valóban olyan forma ez a Yuichi, hogy meg tudna hódítani lányokat. De mivel nem ismerem, így nem tudhatom még, hogy mit takar a belső. Ha jól kezdte a bemutatkozást, és én is rendes voltam hozzá, az már nálam egy igen jó pont. De attól függetlenül még így sem tudhatom, ki ő igazából, és mit szokott csinálni, meg hogy folyamatosan csajozik, vagy megállapodott egy hosszabb távú kapcsolatnál valakivel, vagy már házas, vagy nem érdekli őt a lányok, vagy a yaoi témájába sorolható... ejj, de sok a lehetőség a miértekkel és hogyanokkal! Vagy csak csupán szeretek az ilyesmin gondolkozni, hogy jobban megismerjek valakit, aki már szimpatizáns. De ettől függetlenül Yuichi, még ha nem is ivós típus, mint én, benne van azok között, akiket szívesen meghívok egy egyszerűbb ivóestére.
Elfogadtam rögtön a baráti felkérést, ami nagyszerű ötletnek tűnt. Így be tudjuk mérni egymást, és könnyedén üzenetet küldeni egymásnak, miközben lesben vadászunk, vagy csak véletlenül elkallódunk valamerre.
Úgy tűnik, ahogy én az előbb, Yuichi is elmélázott valamin.
- Na mi van, kis Ábrándos Törpöm, talán a borom beindította a gondolatmeneted? - élcelődtem egy kicsit, mielőtt felmászom egy fára, és onnan figyelem meg a vadat, mielőtt a megfelelő pillanatban lecsapunk rá, mint a predátor a prédára. Választ kapok, még reagálok, mielőtt megyek a helyemre. Ha nem, csak mosolygom Yuichire, és akkor is megyek a helyemre.

Leshelyemen vártam és vártam csendben, ahogy egy türelmes macska szokott az egérlyuk előtt, hátha előbb vagy utóbb kijön az egér. De kis idő elteltével sem jött még semmi sem. Addig is elgondolkoztam azon, hogy vajon ez a közös vadászat mit hozhat ebből. Egyrészt talán jó pár zsákmányt, másrészt egy számomra szokatlanul szoros barátságot, ami persze igen vicces helyzettel kezdődött. Rudolf, a rénszarvasnak és karácsonyi problémájának köszönhetően. De kezdetnek nem rossz, és még mindig jobb, hogy így alakult, és éppen Yuichivel találkoztam, minthogy valami eléggé problémás emberrel. Lehetett akár az az idegesítő kölyök már megint, és a mikulás szerkó miatt megint valami karácsonyi questadónak nézett volna. Vagy talán rosszabb játékossal is tallákozhattam volna, akinek vörös az indikátora. Na akkor, ha az megtámadott volna, kapott volna tőlem egy kis leckét. (attól még nem öltem volna meg, mivel nem vagyok gyilkos, és úgy is lenne tisztességes. De ha behajtásos melóról lenne szó, akkor biztos kiverem az illetőből a megbízó jussát, akkor is kt keretén belül.) Yuichi tisztességes fickó, és biztos vagyok benne, hogy hasonló szituációban rendbe tesz egy-két nagyképű rosszfiút.
Szóval leshelyemen lesben vártam. Idővel később az erdő legsűrűbb részletén, kelet irányába mocorgást észleltem. Ugyanebben a pillanatban kaptam üzenetet Yuichitől, aki helyzetjelentést kért. Rögtön visszaírtam.

Kelet felé, a legsűrűbb rész. Készülj. Az irányomba fog tartani, feléd fogom hajtani.

Elküldtem az üzenetet. Feszült csenddel vártam, hogy mikor jön elő a bestia, hogy véghez vigyem az akciót. Vajon mi lesz ez? A ritka vad? Netán valami közönségesebb? Remélem, hogy valami nagyobb állat lesz ez, mert a sötétben nem tudom még kivenni, hogy a közelgő valami mekkora.

Meg is jött a válasz. Ugyan innen az említett irányba nem láttam semmit, csak növényeket, ágakat, rengeteg havat és fatörzseket. Megbíztam a lányban és arra fordultam. Halkan elsuttogtam magam előtt egy képesség aktiválást, amivel lehívtam a második kardom. Ugyan igyekszem majd kard lapjával ütni, ha sikerül megelőznöm a repülő lányt, de ez közel sem biztos, legalább sakkban tartom addig, amíg Ő felülről lecsapja. Bal kezemben megjelent a fényes vaskard, aminek markolata tovább hűtött. A lepel alól alól kilesve és a hóhoz lapulva vártam a pillanatot, amikor is a lány megindítja a támadását. Ugyan ezután a feladom, elállni az útját vagy lecsapni, bármekkora teremtmény is érkezik. Azonban északnyugatról is az előbbi mocorgás megismétlődött. Hátam mögé néztem, ahol is a közelben sétafikált az a bizonyos második fenevad is. Két fele ugyan nem tudok szakadni, de talán, ha én pedig a lány irányába kergetem azt a vadat, ami mögöttem van. Hallom a neszezését.
Lépteit követve, vártam míg mellém ér, s tovahalad. De leginkább szemem a radaron tartottam, és ahogy megindult Noxy a lecsapó manőverrel, úgy én is megindítottam kis magán akciómat, hogy a másik vadat is egy pontra űzzem.

Két kardom villant a levegőben, és ahol az ütközési pontnak kellett legyen, csaptam magam elé kettőt, figyelve, hogy ne társam sértsem meg, és lehetőleg ne álcáját vágjam meg, vagy őt üssem ki, hanem valamelyik esetleg mindkét vadat. Utána bizony eltáthattam a szám az angyal újra rajzolt másán. Majd letekintettem a kiterített Hiúzra.

// ritka vad: Hiúz

Vártam, míg, a vad előbukkan a sötét rengetegből. Ahogy lassan felbukkant, a körvonalai kirajzolódtak, és végül megmutatta magát: egy hiúz volt. Ritka zsákmány, ha elkapjuk. Nem az jött, amire vadászunk eredetileg, de hogy egy másik ritka állat felbukkant a látókörünkbe, az is kezdetnek igen nagy durranásnak számít. De előbb el kell kapnunk.
De még türelmesen vártam, nem akartam elkapkodni a megfelelő alkalmat, hogy becserkésszük. Eközben egy másik vad is felbukkant, egy vadmacska. Ahhoz, hogy véghez vigyem az akciót, a vadaknak közelebb kell jönnie a leshelyemhez. A taktika egyértelmű. Égből rájuk vetem magam és Yuichi felé terelem, és végül ő fogja véglegesíteni a befogást.
Aktiváltam a Sötétszárnyat, és felemelkedtem a levegőbe. Ahogy felemelkedtem, olyan gyorsan indultam meg a vadak felé, ahogy a gyorsaságom engedte. Előrántottam köztem a Nodachit, de nem csaptam le rá, mert támadást követően eltűnik a szárnyam repülőképessége. Végül sikeresen eltereltem őket Yuichi felé, aki meglepetésszerűen lecsapott a hiúzra és a vadmacskára. A hiúz zsákmányunkká is vált egyhamar, a vadmacsek viszont meg akart lógni, arról azonban én gondoskodtam. Repülésből vetettem rá magam, és ahogy elkaptam a földön bukfencezve, úgy szúrtam át testén a kardomat. A vadmacska, ahogy a hiúz is, elpixeleződött, majd mindkettőnk inventoryjában megjelent a zsákmányunk.
Kettő nagyobb vad egy pillanat alatt, és az egyik ritka volt... szép fogás. Eltűntettem a hátamról a szárnyakat, majd odasétáltam Yuichihez.
- Hát, a szarvasunk nem jött, de a hiúz is nagy fogás - nézem rá Yuichire. - El kell ismernem, te nagyon nagy vadász vagy ám! Ügyesen elkaptad a nagyfiút. vagy nagylányt!

//Szerk: Fogtunk egy vadmacskát is

- Ugyan már, nem az én érdemem az első sikeres vadászat, tulajdonképpen ez annak a nyitja, hogy tapasztalt vadászok vagyunk és tudjuk, hogy kell csapatban becserkészni a zsákmányt, ennyi a titka - mosolyogtam. - Én nem tudom, hogy szóltak a beszédek a ritka szarvasról, de majd előbb vagy utóbb valahol megtaláljuk. Tán legközelebb felbukkanhat még más ritka állat befogásra készen, addig is szerintem is vadászunk még tovább, hogy legyen még több gazdag zsákmánnyal büszkélkednünk.
Meglepődtem, mikor Yuichi a Hiúzból kiszedett metszőfogak egyikét nekem ajándékozta, amit persze megtisztelve fogadtam el. Szóval ez a hiúz volt a második ritka zsákmánya. Remélem hamarosan én is elcsípek egy másik fehér hollót, amit attól még ugyanúgy közösen fognék be Yuichivel.
- Nagyon köszönöm szépen, Yuichi, rendes tőled. Ebből a fogból szép kis medált fogok gyártani, és mindig viselni fogom, hogy emlékezzek a legelső ritka fogásomra veled.
Észrevettem, hogy Yuichi mintha küszködne a ideggel, csak nem nagyon akarja ezt kimutatni. Nem hibáztathatom érte, hiszen egy csomó ember van, akik vagy jól bírják a hideget (mint én hegyvidéki származásom miatt), vagy kevésbé. Yuichi meg az utóbbiak közé tartozhat.
- Tartsd csak meg a fehér pokrócot - mondtam neki. - De tessék, itt van ez is, csakhogy ne fázzál annyira, és jobban menjen a vadászat is sötétebb leshelyen - Levettem magamról a köpenyt, és rákanyarítottam a vadásztársamra. Tudom, nem jellemző az adakozás vadidegeneknek, de végül is karácsony van, és néha nekem is adakozónak kell lennem egyrészt az adok-kapok reakció miatt, másrészt kaptam tőle fogat emlékbe, harmadrészt baráti kapcsolatok kialakításához nem árt egy-két baráti gesztus. Most neki nagyobb szüksége van a köpenyemre, mint nekem, mivel úgyis földön, a hideg hóban fetreng, én meg a sötét égi sűrűből vadászom és amúgy sem vagyok én fázós.

- Pillangókra?! Hah! - nevettem fel - A csórikám! Volt egy ilyen hasonló esetem nem olyan rég. De hát igen, az életben sokszor vannak jó és rossz dolgok, amikkel ugye szívunk. És ugye az élet sose teljes, a sors mindig kitalál nekünk, valamit, amivel próba elé tesz, vagy úgy dönt, hogy elvesz tőlünk valamit, ami fontos számunkra. Én régen elég sok mindent elvesztettem, főleg a reményt is egy jobb életre, de végül rájöttem, hogy az élet megy tovább, és egyszer majd visszakapom a sorstól azt, amit elvett tőlem. Addig is ki kell állnom az élet minden próbáját, legyen az szeretetteljes vagy szomorú. A múlton kár lenne rágódni és emiatt csinálni meggondolatlan dolgokat, mert csak rosszabb helyzetbe sodor. Tanulni kell az esetekből és emelt fővel továbblépni, hiszen a világnak vannak szép oldalai is, ahogy a Sword Art Online-nak is.
Nem mutattam ki, de kissé elkomorodtam, mikor felrémlettek előttem azok a régi flashback-ek az életem legszörnyűbb éjszakájáról, a ponttól, ahol az életem gyökerestül megváltozott. Jogos, soha többé nem tudom feldolgozni a tragédiát, de a sorsnak tervei vannak velem, azért maradtam én életbe. A SAO meg egy újabb próba számomra. Vagy egy esély arra, hogy talán egyszer valamennyit visszakapjak a régi önmagamból. Ennek aligha van esélye, hiszen ebben a megszokott halálmadaras formámban nagyon jól érzem magam, és szeretem játszani a szerepemet egy nagy MMORPG világában. Szerepjáték ide vagy oda, attól még sose hazudoztam az előtörténetemről, csak egyszerűen nem beszélek róla, ennyi. Ezt néhányan csak meg tudják érteni ebben a virtuális világban, biztos nem én vagyok az egyetlen, aki tragikus körülmények közt veszített el mindent.
A gondolataim eléggé elkalandoztak gyorsan visszatértem a valóságba... azaz a virtuális valóságba. Most én voltam az Ábrándos Törp.
- Igen, remélem, hogy fogunk találni - bólintottam. - Hiúz mellé tökéletesen nézne ki a trófeáim közt.
A kérdés, hogy gyakran vadászom-e, visszazökkentett végleg a vidámabb hangulatomba.
- Örülök, hogy feltetted a kérdést, Yui! Természetesen szoktam, de csak mostanság kezdtem gyakrabban vadászni. Korábban is elkezdtem, de sajnos voltak más körülmények, amik ezt nem engedték meg számomra. Attól még örülök, hogy ismét magamra öltöttem a vadász palástját. És annak is, hogy most nem egyedül, hanem egy Hayashi Yuichi nevű rendes fiúval.