Re: Erdőség #1

by **Shukaku** Vas. Szept. 28 2014, 22:50

És ki más lelné meg ezt a szürke hajú fiút, mint a szőke hajú fiúk legnagyobb kedvelője. És, hogy miért is nem tűnt fel Shunak ez a kis gubanc? Talán azért, mert egyrészt a gyermeki szerelemtől azt látott oda, akit oda látni akart, másrészt pedig a fák lombjai között megcsillanó napsugarak csalfa fényjátékot űztek Asato fürtjein. Shu már messziről kiszúrta az idegent, hiszen az állatok kutatására kihegyezett jártasságai most is mind be voltak kapcsolva. A hiba azonban ott leledzett, mint azt már mondottam, hogy a lányka nem Asatot várta, hanem az ő egyetlen Justinját, akit szintén arany fürtökkel áldott meg az ég, és hátulról igen nehezen megkülönböztethetőek voltak egymástól. Annyira megörült, hogy eszébe sem jutott, hogy esetleg a minimappon is leellenőrizze, hogy valóban a kis barátját vetette-e elé Kayaba bácsi. Halkan, lopakodva, persze csak jártasság nélkül indult el a fiú felé, hogy egy öleléssel lepje meg. Amikor már elég közel volt, akkor neki is feltűnt ez a bibi, és már azonnal azon agyalt, hogy hogyan is fog bocsánatot kérni a fiútól, amiért így rátört a magányára… már ha a fiú egyáltalán észreveszi, hogy rátörtek. Amikor azonban a kislány szeme megakadt a papírlapon, illetve hát pontosabban az íráson, minden eddigi gondolata tovaszállt, és tudta, meg akarja ismerni ezt a valakit. Shu még soha senkinek nem mutatta meg a saját irományait, mindössze Timidusnak, aki azonban nem nagyon tudta értékelni az ilyesmit. Bár nem akart belelesni a készülő műbe, de már nem tehetett mást, hiszen meglátta, és szemei vadul falták a sorokat, ajka pedig már rebegte is a hálát Kayaba bácsinak, hogy egy művészlelket is kerített számára. Mostanában mintha felragyogott volna a kislány szerencsecsillagja. Köszönteni már késő lett volna a fiút, hiszen talán meg is ijedne a háta mögött hirtelen felhangzó üdvözléstől, akkor is, ha a hang egy gyerekhez tartozik, valamint, ami ennél borzasztóbb, kibillentené a vers ritmusából, és Shu tudta, hogy milyen rossz is az. Ehelyett valami sokkal jobbat talált ki. Halk, vidám, csilingelő hangján szólalt meg.

De ha meg is támadna egy vadkan vagy farkas,
barátot mindig találsz, ki majd kisegít,
egy bölcs sárkány szavára nyugodtan hallgass,
hidd el, jámbor ő, nem harap, nagyon szelíd.

Ám egy dolog van csak, mire nagyon ügyelj
ha verselsz, ragrímeket a versedbe ne tégy,
kerülje azt pennád, rímre ne íly módon lelj!
És az sem mindegy, hogy a szótagszám huszonnégy

vagy huszonöt, hisz nagyon számít a ritmus,
a költészet anélkül csak vandalizmus.

És amennyiben a fiú megfordult, valóban ott állt mögötte a sárkány, és Shu is, aki csillogó szemekkel figyelte hol őt, hol a virágot, na meg persze kipirult arccal, hogy mit fog szólni a fiú a kis improvizációhoz.

by **Asato** Hétf. Szept. 29 2014, 00:04

Elmélyülten nézegettem az újonnan rögtönzött versemet, majd mikor hirtelen egy árnyék vetült a papírra egy pillanat alatt megfeszültem. Azt hittem, hogy most egy szörny fog hátba támadni és már néztem, hogy merre fele vetődjek, mikor sokkal nagyobb meglepetésemre egy szépséges gyermeki hangot hallottam meg. Akárcsak a hirtelen jött madárcsicsergés úgy szólalt meg mögöttem. Vidáman, rendkívüli boldogságot sugárzó hangon folytatta versemet, kissé más stílusban keresztrímeket vetve. Lassan óvatosan álltam fel, mintha félnék, hogy elszáll az énekes madár, majd halkan, de magabiztosan feleltem a kihívó oktatásra:

Tudtommal nem hallom még a sárkányt
Nem veszem be könnyen ezt az ármányt!
Csupán egy szépséges dallam szólt hozzám
Majd szétfoszlott ez a beszéd foszlány…

Szavaim teljesen elhalkultak a végére, miközben egy könnyed, de hirtelen fordulattal néztem szembe a jövevénnyel. Egy pillanatra kitágultak a szemeim, mikor a gyermeki hang tulajdonosát megláttam, majd mellette feltűnt a különös élőlény is. Nem tudtam eldönteni, hogy melyikük énekelt, de a megérzéseimben bízva továbbra is a lány felé folytattam válaszom, szándékosan kissé élesebben:

Nem mindegy, hogy a versedet szavalod,
Vagy inkább szépséges hangodon dalolod
Mindkét esetben más a hang hordozása,
Ezért nem számít a szótagok gondozása!

Miközben hirtelen jött költeményem szavalom, szinte el is felejtem a zavarom, így őszintén mosolyogva, szinte már incselkedve, ujjamat figyelmeztetőként feltartom.

Ki a szavakat szándékosan szabályozza,
Az a szabadság elvét nyomban feláldozza
Így inkább írom hirtelen szívből a sorokat,
Mint megfontolt fejjel keresem az okokat!

Majd, mint aki kötelességének eleget tett, elteszem az elkezdett verset majd udvariasan biccentek az ifjú jövevény és útitársa felé.
- Szia! Engem Asatonak hívnak – kezemet kinyújtom felé, várva hogy kezet akar-e rázni velem. Vajon ez a kislány milyen céllal jött ide? És tényleg egy sárkány van mellette? Mindenestre, ha már így hozzám szólt, akkor illene valamilyen módon elkezdenem a társalgást. Legalábbis remélem.
- Ha tényleg a sárkányod bölcs szavait hallhattam, akkor gratulálok, hogy ilyen pompás társra találtatok egymásban. Csodás kis versikével leptetek meg… - dicsérem az aranyos leánykát és mögötte álló sárkányát...

by **Shukaku** Hétf. Szept. 29 2014, 06:46

Shu látta, ahogy a fiú izmai megfeszülnek, és hangja bár nem csuklott el, de már akkor úgy érezte, hogy valamit elrontott, hogy rossz ötlet volt a háta mögé settenkednie, vagy ami még rosszabb, illetlenség. Még Timidus is felkészült arra, hogy elhárítsa a feléjük érkező akármilyen támadást. Nem nagyon értette, hogy miért is kell olyasvalakinek a hátába kerülni, akit nem akarnak megtámadni, hiszen ha valami vagy valaki veszélytelen, és akarunk is tőle valamit, akkor ehhez nem árt, ha az illető észre is veszi a jöttüket, de hát Timidus már megszokta, hogy sok dolgot nem ért az emberek világából, és a fiút elnézve nem látta úgy, hogy veszélyt jelentene rájuk, ezért engedte az idomár ténykedését. Szegény sárkány ugyanígy nem tudta megérteni a versek jelentőségét sem. A rövid, frappáns mondásokat kedvelte ugyan, de számára a beszéd a közlés eszköze volt, és ez a felesleges csűrés-csavarás mindössze értelmetlen bonyodalmakat állított a megértés útjába. De hát ha ettől Shu jól érezte magát, akkor csinálja, ártani nem árt neki. A kislány pedig jól érezte magát. Az első strófára nem is válaszolt, hiszen az idegennek csak meg kellett fordulnia ahhoz, hogy szembesülhessen Timidussal, és ezt meg is tette. Ami ez után következett, az sem lepte meg különösebben. Megszokta már, hogy a segítségnyújtási szándékait legtöbbször kioktatásnak veszik, és most is ugyanez zajlott le, ám mivel a másik hangjából nem hallott ki sértettséget, pár másodpercre rá már dalolta is a viszontválaszt.

A szabályokat ne úgy fogd fel, mint falat, mely körbe zár!
Lásd úgy, mint egy táblát, mely mutatja a helyes utat!
Mondd, hogy juthat el gyorsabban A-ból B-be a futár,
ha a szíve szerint, vagy ha a jó irányba halad?

Sohasem szerette a szabad verseket, melyek nagyjából csak tördelt prózák voltak. Persze a fiú alkotása nem ilyen volt, de ahogy a kedves magántanár felhívta a lány figyelmét anno, amikor megmutatta neki a verseit arra, hogy ragokat és toldalékokat különböző szavak végére biggyeszteni bárki tud, már nagyon igyekezett elkerülni az ilyesmit. Mindketten meghajoltak Asato felé, Shu hagyományosan, Timidus pedig mellsőit megrogyasztva, azonban a bemutatkozás helyett a lány azzal kezdte, amit most fontosabbnak gondolt.
-Ne haragudj rám, nem kioktatni szerettelek volna, csak segíteni. Én sem vagyok ügyesebb, mert az időmérték nekem sem megy, pedig úgy lenne a legszebb.
Elpirult, majd megejtett egy újabb meghajlást, ezúttal azonban amolyan bocsánatkérő szándékkal.
-Shukaku vagyok, ő pedig…
-Timidus. És nem, nem én találtam ki ezeket.
-Igen… ő másban ügyes... és…. a te versed is nagyon szép volt... és köszönöm szépen... örülök, hogy tetszett...
Újabb kis meghajlás, ezúttal már a köszönetnyilvánítás szerepét betöltve.

by **Asato** Kedd Szept. 30 2014, 18:35

Miután felegyenesedtem, ott állt előttem a különös páros. Egy kicsiny leányka a maga kékségével és sárkánya a különös szépségével. Mielőtt újabb rögtönzött feleletére kigondolhattam volna valamit hirtelen meghajoltak előttem, majd elnézést kért tőlem. Lehet túl nyers volt az eddigi feleletem? Pedig egyáltalán nem ez volt a célom, sosem beszéltem még mással rímelve.

„Időmérték”? Már az éneke közben is felfigyeltem, hogy más a stílusa, merőben más. Gyakorlottan rakta össze a verseit, figyelt a részletekre és megfelelő szólamban énekelt közben. Bizonyára külön tanulta is ezeket a dolgokat. Ezzel szemben én otthon unalomból alkottam, szórakozásként, miután sok más hobbi lehetőséggel felsültem.
Szóval Shukaku és Timidus. Különleges nevek, de illenek hozzájuk. A sárkány bemutatkozása csupán azért nem lepett meg, mert már láttam a SAO-ban néhány idomárt a Kezdők Városában. Az egyik egy macskával veszekedett hosszú időn át, míg végül a macska nyert. Ez a páros sokkal nyugodtabban és tiszteletteljesebbnek mutatkozik, legalábbis a külvilág számára mindenképpen…

Hasonlóan a lányhoz én is furcsa sorrendben kezdtem a dolgokat – Egyáltalán nem haragszom, csupán nem hagyhattam, hogy olyan könnyen elismerjem az igazad – feleltem bocsánatkérésére, egy boldogan csillogó szemekkel, majd viszonozva a meghajlást én is bemutatkoztam – Örvendek, Shukaku és Timidus, én Asato vagyok, ha nem bánod, még azért elmondom az utolsó versszakot, hogy befejezett legyen az a fajta párbeszédünk:

Ha táblákat kell követned, nem számít az ösztön,
Akkor pedig csak a kijelölt út marad: a börtön
Szerencsére nem mindig az eredmény a lényeg,
De szerintem megértelek téged teljesen, tényleg...

Miután lágy – férfiasnak alig mondható – hangomon elszavaltam az utolsó sorokat, egy hatalmas mosollyal néztem a kislány és sárkánya felé. Szemeim tisztán ragyogtak és hűen tükrözték a napfény sugarait. A lány tekintetét kerestem, s mikor belenéztem a kék szemekbe különös érzés lett úrrá rajtam. Fiatal, vidám, energikus kislány, aki ártatlanul megszólított egy veszélytelen embert az erdőben, majd boldogan együtt verseltek. Szemei is vidáman fénylettek, de egyáltalán nem kislányosan. Olyan volt, akárha egy fátyolon keresztül kellene nézni. A szeleburdi, aranyos kislány álcája mögött valami nagyon más is rejtőzött. Nem csak művelt és jól tanított. Hasonlítottak kicsit Saito szemeire. Ezek azon játékosok szemei, akik már sokat tapasztaltak. Talán túl sokat is…

Hamarosan megfeledkezek magamról, és ha ő nem szakítja meg, akkor hosszú percekig is elnézegetem a szemeit. Úgy néz ki, hogy ez az egyik szokásom. Mások szemeibe bámulva keresni, hogy kik is lehetnek valójában. Mit is gondolhatnak. Miként érezhetnek. Nem azért érdekel, mert fel akarom használni. Nem is olyanokért, hogy kiismerjem. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok. Ahogy az apró sárga virágot, úgy az emberi lelket is szeretném megcsodálni. Remélhetőleg ez nem annyira furcsa, mint ahogyan egyesek reagálnak rá. Hajlamos vagyok elveszni mások pillantásában, legalábbis Saito és most ez a lány, Shukaku, egyaránt erre terelnek.

Mondani akarok neki valamit, de nem tudok mit. Mikor mégis megpróbálok, érzem, hogy kiszáradt a torkom, így előveszem a flaskámat – Kissé elfáradtam, már egy ideje itt vagyok – belekortyolok az italomba, mely valamilyen gyümölcslé keverék, ami kellemes ízével élénkebbé tesz. Miközben lenyelem a második kortyot már a kislány felé tartom a frissítőt, majd ki is mondom a szándékom – tessék, ha kérsz, nyugodtan vedd el – majd átgondolva, hogy mennyire gyanús lehet, kissé zavartan folytatom – ne aggódj. Csupán szimpla gyümölcslé…

by **Shukaku** Kedd Szept. 30 2014, 19:09

-Nem hagyhattad?
Ez a kijelentés egy picit elbizonytalanította a lányt.
-Miért nem hagyhattad?
És valóban, egyáltalán nem értette, hogy mit is takar pontosan ez a kijelentés. Bár ő nem úgy működött, mint Timidus, aki szentül hitte, hogy minden kérdésre van logikus magyarázat, és egyetlen végső igazság, de az, hogy nem hagyni, hogy valakinek igaza legyen, nagyon furán hangzott a számára. Olyan… diktatórikusan. És főleg így kifejezve, hogy nem hagyhatta, hogy elismerje az igazát… tehát tudja, hogy igaza van, csak önmagának nem hagyhatta az elismerést. De miért nem? Mi baja származhat abból, ha elismeri, hogy neki van igaza? Hát persze… a fölnőtteket is zavarja, ha egy gyereknek igaza van velük szemben, és a fiúkat is, ha egy lánynak. Bizonyára ez a fiú már felnőtt férfinek tartja magát, és ezért viselkedik így… pedig annyira nagyon sokkal nem lehet idősebb, mint Shu. Vagy igen? Igen… biztosan igen… itt mindenki idősebb, mint kicsiny főhősünk. De ha ilyen érzéseket táplál felé, féltékenységet, irigységet, akkor miért mondja azt, hogy örvend? Talán hazudik, és nem akarja megbántani? Vagy még ennek ellenére is örvend a találkozásnak? A kislány minél többet agyalt ezen a problémán, csak annál jobban belekavarodott, és nem is akart ezen gondolkodni akkor, amikor a fiú ismét szavalt. Valahogy egyszerűen nem tudta kinézni Asatoból, hogy bármiféleképpen is rosszat akarna neki, így hát csak ő érthette félre megint, mert túl sokat gondolkodik. Az utolsó strófát hallgatva azonban eldöntötte, erre már nem fog rímekben válaszolni. Csak elmosolyodott, és bólintott.
-Én szeretem, ha valami pontos… ennek is vannak szabályai, és én szeretem betartani a jó szabályokat… de ennyi… nem akartalak megbántani… és az sem kell, hogy igazam legyen…
A felajánlásra, és az azt követő visszakozásra azonban már egy kis kuncogás is vegyült a hangjába.
-Nem hiszem, hogy megmérgeznél minket, de nem szoktam beleinni más italába. Van saját.
És ezzel már elő is hívta az eszköztárból a saját kulacsot, valamint Timidusnak egy tálkát, amibe szintén töltött egy kevés folyadékot.
-Sokszor jössz ki ide verset írni? Ha szeretnéd... tudok még pár szép helyet mutatni. Gyakran járkálunk a szabadban Timivel, sok mindent ismerünk...
És most igyekezett nagyon úgy mondani, hogy még akarattal se lehessen megvádolni a nagyképűséggel.

by **Asato** Pént. Okt. 10 2014, 16:19

/Bocsi a sok várakozásért, de eddig nem volt gépem és máséról csak a küldetést írtam /

– Erre a helyre most jöttem még csak először, s igazából eltévedtem… – tisztázom a helyzetet miközben kicsit zavartan vakarom a fejemet – aztán megláttam ezt a virágot és muszáj volt lejegyzetelnem az érzéseimet. Erre akartam utalni a „nem hagyhattam elfogadni egyből az igazadat” résszel. Ugyanis nem szabad hagynia az embernek, hogy a tiszta érzéseit szabályok zárják körbe – fejtem ki az alig 10 esztendősnek tűnő lánykának a dolgot. Totál idióta vagyok. Ráadásul mostanában nagyon világbéke hangulatú hippivé váltam. Annyira megbabonázott az, hogy nem monitor mögül vagy az ablakon kinézve látom a világot, hogy már néha el is felejtem, miként nőttem fel. Igazi bolondnak tarthatnak majd ezután, de mindegy is. Egy sóhajtásnyi levegővétel után folytattam beszédem – Legalábbis ezt az ideált szeretném követni ebben a világban…

– Azt mondod, hogy csak így kettesben járkáltok ebben az erdőben? – lepődök meg, mikor végre leesik, hogy mit ajánlott fel aranyosan ez a kislány – hiszen az roppan veszélyes! Nem elég a piros játékosok, itt még erős szörnyek is vannak! – a vége felé az aggodalomtól kissé megemelkedett a hangom, de pont ettől észhez is térek – oh, elnézést kérek. Bizonyára ismertek ép elég kerülőutat, hogy megoldjátok az ilyesfajta problémákat – megtörlöm a homlokomat ösztönösen, holott tudom, hogy ebben a világban nincs izzadság… Vajon hányas szintű lehet ez a lány? Most hogy belegondolok az idomár kaszt alapból az egyik legnehezebb, mert kétfelé kell figyelned. Mondanám, hogy biztos csak a cuki állat miatt választotta, de valahogy más a kisugárzása. Vagy megint csak túl sokat képzelek bele mindenbe? Lehet túl sok volt a kalandregény olvasás.

– Mindenesetre örömmel venném, ha elkísérnétek. Minél több csodás dolgot szeretnék látni – fogadom el végül a csodás felajánlást, miközben kissé félredöntve hajtottam a fejem – szóval téged Shukakunak hívnak, míg a társadat Timidusnak igaz? Érdekes nevek. A sárkányodat te nevezted el? Nem beszélgettem még sosem idomárokkal eddig és petjeikkel még annyit sem… - miután látom, hogy a sárkányka befejezte a tálkából való ivást a kezemet nyújtom mancsa felé – mancsot rázhatok veled Timidus? Ügye nem lenne baj? – kérdezem őt majd második kérdésem már gazdája felé fordulva teszem fel, kíváncsiságtól sugárzó szemekkel. Mint egy gyerek, aki találkozik a Mikulás egy rénszarvasával és muszáj megérintenie…

by **Shukaku** Pént. Okt. 10 2014, 17:02

-Oh! Hát… ha eltévedtél, akkor szívesen kivezetünk.
-De hogyan?
Tette fel a sárkányt az egyértelműnek tűnő kérdést, és Shu azonnal értette, hogy min értetlenkedik.
-Egyébként… ha nem veszed tolakodásnak… a menüdben van minimap, és jelöli azokat a részeket, ahol már jártál. Ha egyszerűen visszaköveted a felfedezett részeket, mint a mesében a morzsákat, akkor el sem tudsz tévedni. És… ott van még a teleportkristály is. Vagy…
Itt egy kicsit elmosolyodott, és már előre bocsánatkérően intett a sárkánynak, amiért olyan rész fog következni, amit ő nem érthet.
-Vagy ha szándékosan tévedtél el, és csak úgy járkálni szerettél volna… akkor is szívesen segítünk.
És bár Timidus valóban nem értette, hogy miképpen lehet és legfőképpen miért jó szándékosan eltévedni, de nem kérdezett rá. Már rég elkönyvelte magának, hogy az emberek dolgai sokszor érthetetlenek a számára, és nem is keresett benne logikát.
-És az érzéseket nem is kell… csak ha már versbe szeded… de mindegy, nem akarlak meggyőzni semmiről…
A fiú féltésén újra csak elmosolyodott, és még picit kuncogott is hozzá. Aranyos, hogy aggódik érte. Fura volt, hogy ha egy felnőtt mondaná ezt, akkor bizonyára megsértődne, mert megint gyereknek nézi, aki nem tud magára vigyázni… de valahogy Asato aggódása egyáltalán nem erről szólt, így nem vette sértésnek.
-Ne aggódj. Szörnyek nincsenek, maximum csak mobok, de ez a szafari, szóval itt még ők is ritkásabban. Itt inkább olyan állatok élnek, akiket megfigyelni lehet, és vadászni rájuk, de ők nem támadnak meg téged. A piros játékosok pedig…
-A vörösök inkább jobban teszik, ha elkerülnek minket.
Jelentette ki a sárkány, hangjában azonban cseppnyi hivalkodás sem volt, mindössze ténymegállapítás. Shu közben lenyitotta a menüjét, és úgy állt, hogy Asato is láthassa a számtalan általa készített térképet, ahol a mobok csapásait és respawnolási helyüket jelölte be.
-Sokat szafarizunk, és már mindent felfedeztünk. Órákig sétálgathatnék úgy, hogy egy darab mobocskát sem kellene megzavarnom. Szívesen elkísérünk téged is… csak mondd, hogy hova szeretnél menni…
A nevek visszamondására mindketten csak bólogattak, és az külön tetszett a lánynak, hogy végre valaki a társának hívta Timidust, amiképpen ő is szokta. Persze csak egy másodperce volt örülni, utána megint szajkózhatta a sokszor ismételt monológját, amit már szinte versszerűen mondott el az új ismerőseinek.
-Timidus nem a sárkányOM, hanem egy sárkány, aki a barátom...
Majd visszatért a szokásos beszédstílus, és egy kis mosoly, amivel talán érzékeltette, hogy az előbbi jelenet nem kioktatás volt, csak már tényleg unta ezt milliomodszorra elmondani.
...és igen, én választottam neki nevet, amikor még pici volt, és mivel neki is tetszett, így ezt használjuk. És azt sem tőlem kell megkérdezned, hogy mi baj neki, és mi nem, mert ő is el tudja dönteni. Nem irányítom… igazából már nem is tudnám irányítani. Nézd csak meg az indikátorát. Narancssárga. A peteknek általában sárga indikátoruk van, de mivel Timidust én nem erővel tartom magam mellett, hanem saját döntéséből van mellettem, ezért ő szabadabb, és Kayaba bácsi ezt az indikátorával is jelzi.
És bizonyítván szabad akaratát, a sárkány meg is ragadta karmos mancsával a felé nyújtott kezet.
-Mancsot rázhatsz velem, megengedem.

by **Joey Chrome** Hétf. Dec. 22 2014, 21:10

//Ayani//

Azt a nádvágó, kaporszakállas, oltáron bicikliző mindenségit Eiji-nek, meg a vadászmániájának, hogy a villamos szabjon rá rövidnadrágot! HAJNALI, ismétlem, HAJNALI 4-kor azzal ébreszt, hogy menjek vele megint vadászni, vagy kapok! Remélem nem az lesz, mint múltkor, hogy szétrombolta majdnem a fél erdőt mérgében. :/ Most jelenleg egy bokorban várom a csodát, meg a vadakat, hogy el kapjam őket, lehetőleg úgy, hogy nem vernek meg agyon közben. Eiji meg a bokrom melleti bokorban van, a miértje ismeretlen.
- Szólj ám, ha látsz valamit!
- Jó-jó. - azt reméltem, hogy tudok majd picit szundítani, csak sajna Eiji kapásból észrevenni, s lekeverne egy tarkóst a tarkómra. S csak vártunk, vártunk, vártunk... ám állat nem jött, csak a szél.
- Eiji, szerinted jó ötlet volt a határnál elbújni?
- Hát, most hogy mondod... - bizonytalanodott el. Na igen, a határnál nem sűrűn van állat ember! Csak nagyon ritkán, amit az a kígyó is bebizonyított, ami a lábara kúszott. Amint megláttam, tudjátok a reakciómat:
- ÁÁÁÁ, KÍGYÓ, SEGÍTSÉG, MEG AKAR ÖLNI ÉS MEGENNI MEGSÜTVE!! - azonnal kiugrottam a bokorból, s pánik szerűen menekültem kb 250 km/h-val, miközben Eiji lenyomott egy taktikai facepalm-ot.
- Édes istenem, hogy félhet valaki egy ilyen kis dögtől? - morgolódott, s elindult megkeresni, mert tudja, hogy eltévedek. S el is tévedtem. Az erdő közepéig meg sem álltam, s most alaposan nem tudom, hogy hol vagyok.
- Dikk, van térképem! Very Happy

– vigyorogtam, mint a tejben fürdőző tök, majd elkezdtem keresni a mapon, hogy is vagyok. Oops. Nem elég nagy, hogy lássam a határt, s azt se mutatja, honnan jöttem ._. Na jól van, nekiindulok valamerre, át egy bokron.

by **Kusumi Ayani** Hétf. Dec. 22 2014, 21:46

Eléggé megkedveltem a vadászatot mostanság. Legalábbis nincs más oka annak, hogy mostanra már 3. alkalommal járom ezt a környéket. Jó pontosabban, másodszor mert először csak horgásztam. Bár nem szívesen emlékszem arra vissza… nem váltam el olyan kellemes hangulatban a horgászpartneremről. Szinte már a visszaemlékezés a napra is felidegel néha… Annyira makacs, és kotnyeleskedő sárkányt még életemben nem láttam. Na de ne gondoljunk erre. A lényeg az, hogy valami friss ételt kell szereznem hazára, hogy ne csak boltból kelljen vásárolgatnom. Azért viszont tényleg jó volna már nagyobb vadász jártassággal rendelkezni, mert amiket itt kapok el, néha nem olyan finom, mint amit feljebb lehetne elkapni… Ráadásul mostanában egy új legendás vad is felkerült az elfoghatók listájára… Ejj milyen finom ételt is lehetne belőle főzni… Hm.. szinte a számban érzem a mennyei ízét.. sőt még lehet ez is kevés ahhoz, amilyen valójában. Ejj… egyszer el kell kapjak olyat… majd… valamikor… talán még a SAO vége előtt sikerül majd… Fú fő az optimista hozzáállás mi? ._. Ekkor azonban bokorzörrenés üti meg a fülem. Tűzrózsa is felfülel erre. Szinte nem is kellett utasítanom, már vágtatott felé is, amennyire csak tudott halkan vágtatni persze… Végül beveti magát a bokorba. Utána szaladok, és én is bemászok a bokorba, majd át azon az ösvényen, amit kitaposott… megperzselt. És hirtelen a következő kép villan elém: Tűzrózsa és egy fiú egy kupacon… Megpróbálom lerángatni a pacimat a fiúról, majd a srác felé nyújtom a kezemet.
- Eh, bocs ne haragudj. Azt hittük egy kicsit kisebb szőrös lény bujkál a bokorban. – mondom bocsánatkérő mosollyal, majd ha megfogja a kezem talpra segítem.

by **Joey Chrome** Szer. Dec. 24 2014, 11:52

Éppen hogy átmentem, egy lángoló valami nekem ment, mint a matador-nak a bika!
- SEGÍTSÉG, A KÍGYÓ UTÁNAM KÜLDTE A SÜTŐJÉT!! D8 – kiabáltam ijedtemben, miközben a földre kerültem. Már azt hittem, hogy ott helyben lőttek nekem, mikor valaki lecibálta rólam a mint most látom, lángoló lovat. Na ebből tudtam, hogy idomáré. Még pedig egy lányé. Most komolyan, nincsen Grifin kívül más idomár? S még régen a most már visszavont elfről mondtam, hogy lányos.
- Én mióta vagyok szőrös? - kérdeztem viccelődve. - Maximum a fejemen lehetek az. Amúgy a nevem Joey, s téged hogy hívnak meg a lovadat? - amikor bemutatkozott, akkor jutott eszembe, hogy dikk, talán ő látta Eiji-t valamerre.
- Bocsi, hogy így neked ugrok, de nem láttál erre egy srácot? Kb 2 méter 1 centi, tiszta izom, fekete rövid haja van, szürke szeme van, harcos, jóóóóó naaaaagy pörölye van, jelleme pedig olyan, hogy ha mérges, akkor érdemes előle elfutni, hamar felkapja a vizet, pláne, ha átverésen kap rajta valakit. - kicsi kifújom magam, s közben várom a választ. Bár lesz olyan sejtésem, hogy nem igen látta, s ezek után nem is akarja majd látni. De legalább nem úgy jártam, mint amikor egy labirintusos küldetésben úgy eltévedtem, hogy három napig nem tudtam kijutni, s még azok is eltévedtek ott bent, akik engem kerestek, sőt, még azok is eltévedtek ott bent, akik engem és a keresőimet is keresték! Úgy durván rajtam kívül még 20 ember tévedt el, így gondolhatjátok, milyen idegesek lettek, mikor végül a KIJÁRATNÁL megtaláltak, amikor odaértek nagy nehezen. Még soha a büdös életben nem rohantam úgy az életemért, mint akkor!

by **Kusumi Ayani** Pént. Jan. 02 2015, 17:17

Tűzrózsa eltűnése után a bokorba, nem egy várt állati rikoltást, vonyítást, cincogást, vagy egyebet hallottam, hanem egy ember, pontosabban egy fiú ordibálására. Hamar átfurakodtam én is magamat, a már kissé lelapított bokor maradványán. Bár egy kicsit letáboroztam egy-két kigyulladt rész eloltásánál, de amúgy viszonylag elég hamar odaértem, hogy aztán leszedjem a játékosról a drága lánykámat. Hát jah szerencsétlen előtt tuti lezajlott az életének mozivetítése, legalábbis a rémült kiáltozás. Kezemet nyújtom feléje, mire ő készséggel el is fogadja is azt, egy hórukkot követve, egy kicsit nyögve nyelve, de sikerült talpra állítani a lovag gyereket.
- Ejj de nehéz vagy. Bár én sem vagyok túlpontozva sokkal, erővel. – mosolygok rá – Amúgy is. Szőrös vagy te, csak nem tudsz róla. – öltöm ki a nyelvemet rá – Itt bent valóban, de a test nagy részét borítja szőr, csak ritkábban, mint az állatokét.
Ekkor vadul magyarázni kezdett egy alakról. Hát az biztos, hogy rendőrségi tanúnak tuti nem menne el a gyerek, legalábbis, hogy nem mindenki értené meg, az is biztos. A fejemet vakargatva próbálok visszaemlékezni, de nem rémlik olyan, akit láttam volna… bár van egy ismerős arc, de az tuti nem vele lenne.
- Hát nem láttam mostanában ilyen alakot. Mellesleg nem kell azért nagydarabnak lennie valakinek, hogy elkerüljék, ha mérges. Ismerek olyan hárpiát, aki alig 151 centi magas, korombeli, és nem akarsz mellette lenni, amikor pipa. Hehe…. – kuncogok.
Bár azért reméltem, nincs itt az a „Hárpia” a közelben. Jó kicsit ezzel a jelzővel túlóztam Miri leírásában, de hát, na, tényleg nem szeretek a közelébe lenni, ha valamit elszúrok. Végül azért kezemet nyújtom a srácnak, hogy kezet rázhassak vele.
- Mellesleg Kusumi Ayani vagyok. 23. szintű állatidomár, a petemet Tűzrózsának hívják. Egy bébi kifejletségű Lángparipa.

by **Joey Chrome** Szomb. Jan. 03 2015, 11:21

A lány segített felállítani, de megjegyezte, hogy milyen nehéz vagyok, mielőtt kérdeztem tőle, mióta vagyok én szőrös.
- Lovagnál természetes a sok páncél végett. Razz

– majd kicsi magyarázkodás után bemutatkozott. Kusumi Ayani, a lova meg Tűzrózsa. Ja meg 23-as szintű.
- Remélem nincs itt csődör, ha így tüzel.XD Az én nevem meg Joey Chrome, 14-es lovag! Very Happy

– ráztam vele kezet. Biztos, hogy ő is szafarizni jött, ha csak nem állatvédő, mert akkor Eiji megnézheti magát. Jaj emlékszem, egy hibbant csaj miatt nem mehettünk szafarizni, mert hogy állatkínzás, ha egy ujjal hozzáérünk, s így feljelent, úgy feljelent, s másokat is akadályozott mindenben, amíg egy másik lány meg nem unta, s úgy elverte egy párbajba, hogy a lökött azóta nem jelent meg. Jó, elhiszem, hogy nem szabad kínozni az állatokat, de az már túlzás, hogy az is állatkínzás, ha egy gyerek egy süninek ad tejet, mert biztos meg akarja mérgezni! Komolyan, ezért neki ugrott egy kislánynak, s még fel is pofozta! Szegényke azóta nem mer egy állat közelében se menni miatta! De vissza ide, mert megint elkalandoztam.
- Gondolom sétáltatni hoztad Tűzrózsát meg vadászni is jöttél. - viccelődtem a sétáltatással, bár el kell ismernem, a szafari pont nagy egy ló mozgás igényének kielégítésére. Csak ne szökjön meg, s akkor minden rendben van, mert van fű, víz, mi egyéb. Egyszer csak azon kapom magam, hogy egy mókus mászik a lábamon fel a felsőmre, s végül a vállamnál megáll, s makog, mint a mókus.
- Jééé, ez hogy került ide? O.o Ja igen, erdő... ^^” - majd kézbe veszem a jószágot óvatosan, hogy a lány is jobban megnézhesse.

//Mókus//

by **Kusumi Ayani** Szomb. Jan. 03 2015, 12:40

- Ah tüzes egy jószág alapból is. És még a modora milyen. – nézek petemre viccelődve.
Ő erre csak prüszköl egyet, és mogorva tekintettel besétál a bokrok közé… meg-meggyújtva egyet. Veszek egy mély levegőt, és legyintek.
- Pár perc is kialszanak a tüzek. Tűzrózsa okozta tüzek hamar kialszanak. Bár azért közlekedhetne nem ilyen növényes átjárókon…
Nem lepődnék meg, ha egyszer csak lángba borult volna az egész erdő, egy-egy hevesebb kirohanásával. Bár a Lángoló Unikornis skill átváltozott, azért a másik képessége sem olyan, hű de erdő barát. Joey szavaira csak elmosolyodok.
- Ez egy kicsit komplikáltabb. – legyintek a fiú felé.
Való igaz, hogy Tűzrózsa szeret itt sétálgatni (, és felemészteni dolgokat), de lényegében az ő noszogatására szoktam ide ki jönni… vagy, mert kezd kifogyni az éléskamrám. Egyszer csak a fiú meglepődik, ahogy egy mókus mászik fel rá. Végül megfogta, és felém nyújtotta. Én hümmögve nézem a kis jószágot, majd felé nyúlok, de előbb megkérdezem.
- Szabad? – kérdezem megérdeklődve, hogy megfoghatom-e.
Ha megengedi, finoman a kezembe fogom. A mókust nem szorítottam, így gondatlanul szaladgált a kezemen, még a vállamig is eljutott, de akárhányszor megpróbált elszökni, és határozott kapással elkaptam.
- Elég egészségesnek tűnik. A lába is jó izmosak. Összességébe jó húsban van… - motyogom magam elé, majd Joeyra nézek. – Amm… mennyire vagy állatbarát? Legalábbis mennyire szereted a mókusokat? – kérdezem tőle, majd ha nem esik, le neki mire akarok kilyukadni, elmondom – Szeretnéd-e megkóstolni a nyárson sült mókushúst? Még én sem kóstoltam, de nem sok különbség van köztük állítólag, mint a csirke közt. – ám ha rémületet, vagy megbotránkozást vélek kitörni készülni a fiúból gyorsan, hozzáteszem – Persze nem szándékozom megölni, csak ha megakarod kóstolni. – mosolygok rá a fiúra.
Kijjebb nyitom a kezemet, és picit megdöntöm, hogy a kis szőrmók visszaguruljon a fiú kezébe (ha leesik, neki miért nyújtom vissza az állatkát). Ekkor zörgést hallok meg a hátam mögül, és azt veszem észre, hogy Tűzrózsa hátrál ki a bokrok közül. A feje egyelőre még a bokorban, de úgy tűnik, mintha húzna valamit, ami éppen most megakadt. Elmosolyodok, és a petemhez közelítve, hátraszólok a fiúhoz.
- Azt kérdezted sétáltatom-e a petemet. Nos, nem. Kettőnk között ő szeret jobban vadászni.
És ekkor Tűzrózsa egy rántással áthozza a prédáját a bokron. Egy gazella nyakát tartotta fogai között. Még egy-két helyen látszik a megperzselt helyek pixel animációja, így rögtön rájöttem, hogy nemrég kapta el a szerencsétlent. Tűzrózsa leteszi az állatot, én meg egy hó-rukkal a vállamra kapom a méretes példányt, majd nyögve-nyelve el szenvedem egy viszonylag tágasabb, simább helyre. Le is rakom az állatot. Még mozgott egy-kettő rángással. És életsávján látszott, hogy alig egy pindurka maradt. Lehívom a menümet, és egy konyhakést szerelek fel.
- Azt ajánlom, ne nézd, ha szereted az állatokat.
Mondom, majd egyetlen gyors vágással elmetszettem az állat torkát, ezzel elpixelezve azt. Máris kaptam az értesítést, hogy mit is sikerült szereznem.

// gazella //

by **Joey Chrome** Hétf. Jan. 05 2015, 19:01

- Szabad?
- Persze, nyugodtan. ^^ - nyújtom gyengéd fogásban a kis állatot, amit Ayani át is vesz. Kis idő múlva motyog valamit, majd megkérdezi, mennyire vagyok állatbarát, illetve mennyire szeretem a mókusokat.
- Amíg meg nem harapnak. X3 Miért? O.o – majd közölte tervét.
- NE EDD MEG! D8 – szerencsére időben mondta, hogy nem szándékozza, ha csak nem akarom megkóstolni.
- Meg a halál! >< - s kikaptam óvatosan kikaptam a kezéből a mókust, hogy megvédjem. Oké, eszek csirkét, kacsát, libát, pulykát, disznót, marhát, meg halat, de más állatok húsát akkor sem enném meg, ha rám erőszakolnák! Majd meglepve hallom, hogy ez a növényevő patás állat, jobban mondva Tűzrózsa szeret jobban vadászni. Majd Tűzrózsa be is bizonyítja egy gazellával, amit a nyakánál fogott meg. Az hagyján, Ayani nagyobb helyre viszi az állatot, s előkap egy konyhakést! Azonnal becsuktam a szememet, s betakartam mókus barátom szemét a szabad kezemmel, hogy ne kelljen látnom, hogy elvágja szegény állat torkát.
- Ember, Idomár létedre ilyen kegyetlennek lenni egy állathoz! X.X – ennyit tudok mondani a sokktól.
- Bár mondjuk te jobb társaság vagy, mint Timidus. >.> Állítólag mindenkiről azt képzeli, hogy életképtelen, ha nem olyan magas szintű és jól felszerelésű, mint Shukaku.>.> - ezt csak onnan tudom, mert egy játékos panaszkodott róla, amikor megemlítettem előtte véletlenül egy kocsmában. Először nem akartam elhinni, mert azt gondoltam, hogy csak a pia beszél belőle, de egy idő után már elkezdtem hinni neki. Ha ez igaz, akkor Shukaku miért hagyja? Arra nem gondol talán, hogy Timidus miatt őt is megutálja mindenki?

by **Kusumi Ayani** Szomb. Jan. 24 2015, 12:33

A fiú bele is ment, hogy átadja a mókust, és én finoman, gyengéden meg is fogtam, és vizsgálgattam is csöppet. Végül kérdezek is tőle valamit, ám a válaszára önkéntelenül is elmosolyodok. Nos, igen egy állat addig lesz édes, míg meg nem támad, de hát ez már csak ilyen. A legtöbb ember így tekint az állatokra. Végül mikor közöltem volna, ha szeretné, megsütöm, szinte majdnem szívrohamot kapott, de szerencsére megnyugtattam. Végül szinte kikapta a kezemből a mókust.
- Azért össze ne törd szegényt. – tréfálkozok.
Végül Tűzrózsa is befutott, és míg a gazellával szenvedtem, addig nem nagyon foglalkoztam mással. Az élete 0-ázódása után a menümben kezdtem meg kotorni a dolgok után. A fiú válaszára elmosolyodok.
- Lehet itt bent nincs szükségünk élelemre, de az ízeket érezzük, és nagyon jól is esik az étel. Szerinted egy pörköltbe hányféle húst bele lehet csempészni? Mellesleg ebben a világban nincs vér, és bárhol megszúrhattam volna. - végül Timidust is felhozta, az éppen nem ügyködő kezemmel csak legyintek felé (bár abban a kezemben volt a kés) – Azt a gekkót már nem egyszer meg akartam kopasztani, hogy kitöltsek vele egy párnát. Nem kedvelem Timidust, mindenbe beleüti az orrát, amihez semmi köze. – forgatom a szemeimet.
Végre megtaláltam, amiket kerestem. Előhívtam a grillezőt, egy kisebb kupac fát, egy kis szenet, és köveket, egy lábost és néhány vágóeszközt is elővarázsoltam, és egy kis munkával pedig egy komplett tábortüzet csináltam, már csak a tűz kell.
- Gyere ide kincsem. – intek Tűzrózsa felé.
Lángjait használva begyújtok egy fadarabot, és a többiekre rakva egy kis idő után begyullad az. Szép nagydarab hús volt, amit a vágódeszkán fel is szeltem 4 vékonyabb szeletre. 2 t ráraktam a grillrácsra, amik máris sisteregni kezdtek, és a kis órácska is megjelent, ami a sülési időt jelzi. A lábost megtöltöttem egy kis vízzel, amit kulacsban hoztam, majd az inventorimból zöldségeket szedek össze, melyeknek bár érdekes nevük volt, lényegében tényleg zöldség ízük volt. A nagyobbakat feldarabolva, a kisebbeket egészben belezúdítva kezdtem el főzni, majd a húst is 10-ed akkora szeletekre vágtam, végül azt is belemarkoltam a vízbe. Egy apró villanás, és az eddig áttetsző víz máris barnás színt vett fel, ahogy a ragu főni kezdett. Bár pillanaton belül a ragu és a sülő hús illatának zamata járta át a környéket.

by **Joey Chrome** Hétf. Feb. 02 2015, 15:33

- Hányfélét? - gondolkodtam el ezen a pörkölt kérdésen. - Szerintem nem az összeset, mert túl drága lenne, s még a gyomrunkat is megfekszi. Szerintem attól függ, milyen pöri. - elmélkedtem rajta. Közben Ayani elmagyarázta, hogy bár itt nem kell enni, azért érezzük az ízeket, s jól is esik a kaja. Meg hogy szerencsére itt nincsen vér. Csak amikor megemlítette Timidust, legyinteni kezdett felém azzal a kezével, amiben a kés volt, mire ijedtembe hátra ugrottam.
- Nananana, vissza az agarakkal, még leszúrsz! D8 – közben azonban kiderült, hogy ő sem kedveli Timidus-t, mert mindenbe beleüti az orrát, amibe nem kéne.
- Igazad van, azt csodálkozik, hogy fáj neki. XD – viccelődtem. Na jó, biztos nem fáj neki, mert nincs a játékban fájdalom, de olyan jó érzés viccelődni. ^^ Csak kár, hogy nem mindenki veszi a humort.>.> Mert történt egyszer, hogy egy küldetésnél egy magas látással rendelkező nézte nekünk a tájat, én meg olyant találtam beszólni neki, hogy „Legolas, Tündeszemed mit lát?!”, erre kaptam egy cipőt a képembe, mert mint később kiderült, milliószor elsütötték neki ezt a poént, s már elege volt neki belőle. >.> Mint mondtam, nincs a játékban fájdalom, s ennek köszönhettem, hogy nem fájt a pofázmányom, mert biztos nagyon fájhatott volna az a cipő. Ám közben láttam, hogy elővesz olyan dolgokat, ami a főzéshez és sütéshez kell. S elkezd sült húst meg ragut csinálni a gazellából. Tudjátok, először a lovával begyújt az edény alá, felszeli a húst, 2 szelet ment a grillre, lábosba víz, zöldség és a maradék hús, s elkezd áramlani az illata is. Most tényleg ilyen hülye vagyok, vagy olyan illata van, mint a marhahúsnak, mikor sütik-főzik? O.o
- Te, most tényleg megeszed azt a gazellát? O.O – pislogtam, mint hal Vazul néni szatyrában. Tényleg, majd egyszer fognom kéne lazacot, kíváncsi vagyok, milyen íze van, ha már a valóságban soha nem fogok tudni fogni.

by **Kusumi Ayani** Csüt. Feb. 05 2015, 21:03

- Sokat. – mondom szemet forgatva, hisz mit tudjam én, hány húst raknak bele, azt tudom, hogy belerakhatnak – Nem feltétlen, így nem muszáj egy adott fajt elkapnod, hanem bármi megteszi, akár Szőrös manó is, csak azt még meg kell borotválni. – mosolyodok el – Mellesleg ebben a világban nincsenek betegségek. Amúgy meg mit idebetegeskedsz itt, max csak 8 HP pontot vesztesz, ha eltalállak, hisz ez nem fegyver. Vagyis annak az, de nincs bónuszt adó dolgai, így nincs vész. Bár kitudja.
Végül nekiálltam sütögetni. Én egész jól elvoltam, és még az illetok is egész kellemesek voltak. erre a srác megint jött egy értelmes kérdéssel.
- Nem basszus kidobom miután megsütöttem.. Szerinted?
Végül fejemet csóválva térek vissza a sütéshez. Elég jól áll az étel, így egy újabb lábost töltök meg vízzel, és riszt szórok bele, illetve egy másikba krumplit. Bár kis híján alig bírom ráerőszakolni a hordozható sütőre, de azért mégiscsak megoldom. Alig pár perc múlva pedig kész is a kaja. Összecsapom a kezemet, majd előszedek egy tányért, majd merek is magamnak. Egy kis tört krumpli (igen feltörtem a krumplit főzés utána x3), majd jön a pörkölt. Díszítésként paradicsomot, és Kalo-gyökeret (újhagyma szerű SAO növény Very Happy

) használok. Még maradt bőven. Az egyik grilezett húsz pedig csak úgy ahogy volt kettétörtem, és a nagyobbik felét Tűzrózsa felé dobtam. A pici paci, kitátotta a száját, és egyetlen gyors harapással bekapta a húst, és egészben lenyelte. Lángjai rögtön utána sokkal fényesebbek lettek, és a narancsszínek sokkal jobban kitükröződtek. Joey felé pillantok, majd ha meglepődést látok az arcán nyugodt hangnemben elmagyarázom neki.
- A petem mindenevő. Nem feltétlen csak növényekkel táplálkozik, akár a nyers húst is megeszi. Neki az a fontos, hogy éghető legyen. És ugye a húsok szenesednek, ami továbbra is tud égni. Ráadásul, mint látod sokkal szebben ég a sörénye. Ez a hús zsiradékának tudható meg. Ha jobban figyelsz enyhe rozmaring illatot is megérezhetsz a tűz közelébe, mert a fűszer is elég, amivel megfűszerezem. Mellesleg ha kérsz, mert nyugodtan. – majd miután törökülésbe ültem egy-két harapással eltüntettem a sült húst, és már kanalaztam is a pörköltet, és mint egyértelmű most is isteni lett.

Vad Pörkölt:

Erdőség #1 - Page 2 Images?q=tbn:ANd9GcQsq3lHgW7MGBoQn_pqMrLhHcIvMNJDJmtlAOQ06oZiXgkrEaALd1m0XA

Grillezett Őzhús
Erdőség #1 - Page 2 Images?q=tbn:ANd9GcSs1qwBJ_Igy_NmrhWKDCfEMe3ZTEA2xAtwJnoBmrLiqbAtHvuhzQaMJLA

by **Joey Chrome** Szer. Feb. 18 2015, 17:55

- Szőrös Manót is?! FÚJ! >< - Azokkal csak a bajom volt, mint a Koboldokkal. Amikor először találkoztam eggyel, a rohadék ellopta minden kajámat, ami nálam volt, sőt, a pajzsomat is ellopta, amit nagy nehezen tudtam csak vissza szerezni, persze addigra totálisan összenyálazta a rohadék. >< Bár mondjuk az megnyugtatott, hogy a késsel csak 8 pontot vesztek drága életemből, illetve hogy nincs betegség, de akkor is.
- Bocsi, csak Amerikában mi marhát vagy szarvast szoktunk enni. ^^” - mondjuk hülye kérdésre hülye választ szokás adni, mint az köztudott.
- Öhm az mi a rák? O.o – mutatok arra az újhagymához hasonló valamire, amit nem sikerült végül beazonosítanom. Kicsit nézek, mikor ketté tör egy grillezett húst, s a nagyobbik felét odadobja a Petjének, aki egy lángoló ló volt.
- Öhm figyi, a lovak MI A CHARLES DARWIN????? O_O – az a LÓ tényleg megette a HÚST? O_O Majd elmagyarázta Ayani, mikor látta, hogy ha nem lennének odarögzítve a szemeim, már kiestek volna, hogy az ő petje mindenevő, s hogy a hústól szebben ég. Jó hogy nem szebben tüzel. XDDD S most mondja a rozmaring illatot, tényleg érzem. O.o Jut eszembe, a mókusom egy közeli fáról eszegette a makkot, majd hirtelen ugyanarról a fáról leugrott az ölemben egy fácán.
- Dikk, hogy került ide?? O.o – Már megint egy hülye kérdés, tudom. Bár ha csirke lenne, akkor tényleg érdekelne, hogy mint csinált egy tyúk egy erdőben egy fán. Mivel korgott a gyomrom, letettem a fácánt, s miután találtam a táskámban egy tányért, vettem egy kis krumplit s azt falatoztam, közben adtam egy picit a fácánnak is.
- Finom lett a krumplid! ^^ - dícsérem a szakácsot, mert tényleg jó lett a krumpli, s a fácánnak is ízlik.

//Fácán//

by **Yue** Szomb. Feb. 28 2015, 17:24

//Kusumi Ayani//

Reggel volt. A földön feküdtünk, igen, feküdtünk. A rám bízott társam, Inukami, vagyis Inu, nem szereti ha Inukaminak hívják. Nemrég lett a társam, az eredeti gazdája Nanami Haruka-chan volt. Sajnos már néhai Haruka-chan. Pár vörös indikátoros megtámadta Haruka-chanékat. Szerencsétlenek nem tudtak mit kezdeni, az egyik direkt úgy tartotta Inu fejét, hogy megnézesse vele ahogy Haru-chant megölik, majd Inu-t ott hagyva elmentek. A közelben kerestem éjszakára szállást, és akkor megláttam Inu-t ahogy ül a földön. Odamentem hozzá és elmesélte, hogy mi történt. Onnantól kezdve lett Inu a társam. Haru-chan rám bízta Inu-t ha vele történne valami, pedig mielőtt meghalt, 2 napja ismertük meg egymást, és rám bízta. Nem kérdés, hogy ritka jó barátnőm lett. Haru-chan megkért, hogy mondjam meg a legjobb barátnőjének, barátainak és az ismerőseinek, hogy meghalt ha meghalna. Igen előrelátó voltál Haru-chan. Inu-nál volt Haru-chan irányítópálcája. A mocskok elvették tőle és a földre dobták.
-Szörnyek. -mondtam halkan.
Inu mozgolódni kezdett, ébredezett.
-Jó reggelt Inu.
-Reggelt. -mondta szomorúan.
-Úgy gondoltam, hogy ma vadászni megyünk az északi részre. -azt gondoltam, hogy Inu-nak ki kellene szellőztetnie a fejét.
-Értem. -felállt és három méterrel távolabb ment tőlem. -Mehetünk.
-Oké.
Nem használhattam a teleportkristály mivel még nem jártam ott.
Fél óra séta után odaértünk az északi részhez.
Egy közeli patak túloldalán volt egy farönk. Átmentünk rajta, Inu lefeküdt a földre, én meg leültem a farönkre.
*INU GONDOLATAI*
-In-nu-ka-mi.
-Mintha az apámat hallanám.
-Fejezd már be Inu!
-Nálad jobb társat nem is kaphattam volna!
(Haruka...Bár csak azt mondanád, hogy Inukami, amiért már megint apáskodtam.) -gondolta Inu.

by **Ayse** Hétf. Május 25 2015, 12:57

//Malcom

Borús idő, borús hangulat…. szerette. Ilyenkor minden olyan csendes, mindenki elmenekül a maga kis kuckójába még akkor is ha tudják hogy nem lehetnek betegek… szimplán csak minek viselnék el az eső adta hűs borogatást ha nem muszáj. Ő viszont az ellenkezője ennek a tucatnak, őt megnyugtatja én szereti azt amikor a harctól felhevült testét az eső csillapítja, a felszabadult levegőt, az esőcseppek tompa kopogását, az ázott avar halk ropogását. Imádta. Amikor elindult még csak bús felhők kezdtek gyülekezni a tízes szint szafari map-ja felett. Ebből is gondolhatta hogy talán nyugton, csendben tud majd vadászgatni, élelem és jutalmak után. Nem vágyot mások társaságára… Az emberek amúgy is csak idegesítették… talán maga sem érti hogy miért… régen nem volt ez ennyire kiélezve nála mint manapság… Egyedül szabadulni akart csak... Nem a helytől, nem Aincardtól, nem az emberektől… mindentől, azt hiszem leginkább magától, a testétől, és a gondolataitól… Természetesen ennek meg volna a maga megoldása… de ahhoz meg gyáva, és ezt tudja jól, elég makacs ahhoz hogy a mocsokhoz is ragaszkodni tudjon, és pont ezért… még nem jött el ennek az ideje. Az emberek túlnőttek rajta, és mindezt elfogadni képtelenség számára, hisz ő mindig is jobb volt másoknál, sportokban, tanulásban, mindenben, ami lényeges volt a jobb pozíció eléréséhez, de itt… Itt nincs apuci, anyuci, itt teljesen magára van hagyatva, ami tetszett is neki és nem is. Persze az önállóság nem volt számára kihívás, viszont az hogy a kapcsolatait magának kell kialakítani érzék nélkül, az nehezére esett, hisz a kész picsa meleg málé mellé persze hogy könnyebb odaülni mint így.. A dolgok amúgy sem kedveztek neki, szinte semmiben sem, így könnyen össze is zavarodott, és ezt az állapotát eddig semmi sem tudta tisztázni, ő maga sem.

Belépet a szafari kapuján, a felírat megjelent és az npc köszöntötte is, de nem halászni készült így botra nem volt szüksége, neki is veselkedett az első erdősebb részlegnek. A vadak is elbújnak ilyenkor, ezt tudta őt is. Mint ahogy azt is, hogy agyából mit és hol keressen és mivel nem szétszorva hanem csoportosan a maguk kis természetüknek megfelelően rejtőzködnek, a sikerre is nagyobb esély lehet, épp csak élesebb szem, hallgatózás és jó megfigyelőképesség szükséges a sikerhez. Már jócskán beért a sűrűbe, a cserjék is egyre ritkultak és tisztult ki az erdő közepe. Hol hatalmas sziklák, dombok nehezítették meg az átkelést, hol meredek lejtők, de ez Aysenak nem esett nehezére, élvezettel csusszant le az egyik meredekebb oldalon, majd morajt hallott. A fegyvere eddig is a kezében csöcsölt, majd ha nesz irányába fordította azt.

by **Malcolm** Hétf. Jún. 01 2015, 10:15

[Ayse]

Ez az egész szafarizás egy csudáltos kis találmány. Malcolm egész egyszerűen nem tudja ésszel felfogni, hogy mi a csudáért nincsenek zsúfolásig tele a 10. szint erdejei és folyói, akik vadul gyűjtögetik a jelvényeket. Ezidáig csak pár darab jelvényt váltott be, mégis komoly holmikat tudott belőlük szerezni. Bele se mert gondolni, hogy ha annyi kitűzővel rendelkezne, mint Shukaku, mikre lehetne képes velük. Hatalom. A jelvények magukban hordozzák a hatalmat, ezért Malcolm eltökélte, hogy hajtóvadászatot indít utánuk. Megfordult a fejében, hogy egész egyszerűen kirabolja a sárkányos lányt, azonban a guide bookban olvasottakból úgy tűnt, hogy maguk a jelvények haszontalanok, ha a tulajdonosok rendszerében nem aktiválódnak a teljesítmények. Ezek pedig nem lophatóak el. Nagy kár. Az viszont nem, hogy a szafarizás tevékenységét lehet szépen, csendben, feltűnés nélkül is végezni, nem úgy, mint az arénázást. Brutálisan nagy jutalmakat ad a párbajozás abban a nagy hodályban, de Malcolm óvakodott minden olyan feltűnéstől, ahol kifürkészhetik akár magát a személyét, akár a harci jártasságát.
Borús idő, borús hangulat…. Malcolm is szerette. Nem kell félnie a napfény káros hatásaitól, az eső illatáért pedig különösképpen rajongott. Az eső ugyanis elverte a port és minden olyan zavaró szagot, ami egy vámpír érzékeny szaglószervét irritálhatná. Persze Malcolm nem volt vámpír, éppen ezért nem voltak érzékeny szaglószervei sem, s ebből kifolyólag nem is vett észre olyasmiket, amik mondjuk a vadászatban igencsak hasznosak lehettek volna. Nem volt nyomkövetése sem, viszont rendelekezett észlelése, hallgatózása, lopakodása és igen jó látása. Ez a mesternégyes bőven elegendőnek bizonyult a vadak becserkészéséhez és elejtéséhez és Malcolm még azt is bebeszélhette magának, hogy mindezek vámpírképességek.
Már jócskán benn bóklászott az erdő sűrűjében, amikor egy közeledő valamire vagy valakire lett figyelmes. Aktiválta lopakodását, majd nekiveselkedett egy lombos fa megmászásának. Akrobatika híján - lopakodás ide vagy oda - vétett egy hibát, mégpedig azt, hogy nagyon megrázta a fa lomját és ez felkeltette a közeledő érdeklődését. Így hát Malcolm nem is vitte túlzásba a rejtőzködést, lehuppant egy ágra, lábait lelógatva, majd addig fenttartotta a lopakodás adta álcát, amíg az érkező egészen közel nem ért a fához, amin gubbasztott.
- Szevasz vöröske! - int oda groteszk, féloldalas mosolyával Aysenak leplezetlenül, továbbra is a faágon csücsülve. Ezennel kezdetét veszi a játszadozás, ideje revansot venni a múltkori kis megalázás miatt.

by **Ayse** Vas. Jún. 14 2015, 15:58

Pont neki való idő honolt a szinten, szerete az eső illatát és tompa kopogását a földön. Úgy nézte eltarthat még egy ideig hisz a pocsolyák buborékot hagytak maguk után, viszont ez cseppet sem zavarta, sőt. Szafari vadászatra készült, és ez így pont tökéletes, mert nem igen remélhette hogy bárkivel is összefut. Most valahogy nincs hangulata az emberekhez… senkihez…

Az erdő sűrűjébe érve egy a fák magasabbak a cserjék ritkásabbak lettek, és a talaj is egyre dimbes-dombos-dombos formát öltött. Az egyik dob tetejéről lecsusszanva a hátam mögötti fa lombjai megrázkódtak, ami bizony meglepte, hisz nem holmi madárka repült el onnan, annál erősebb hangja volt jóval. Felfigyelt rá, a válla fölött pillantott hátra, majd meghallott egy ismerősnek csengő hangot is. … Már csak ez hiányzott… nagyon nem örült pont neki, de… ugyanakkor lassú mozdulatokkal fordította a teste felét is szembe a fán lévő fiúval majd megszólalt.
- Csá! Meglep, hogy két értelmes szót is össze tudsz rakni… - Csipkelődök egy picit. Majd magára is hagyta, mielőtt mondhatott volna bármit a fiú. Egyszerűen nem volt érdekelt a szemében, és egyedül akarta folytatni tovább a szafarit, nem egy ilyen degenerált társaságában… Bár érdekes a rendszer nem? Míg őt lenémította, a fiúnak viszont maga a szó kimondását tiltotta meg. Biztos valami egyedi beállítás, esetleg új pach lehet… Mondjuk nem is foglalkozott vele az óta. Nem bánta meg hogy nem maradt, valahogy… nem tudta szórakoztatni az a küldetés. Viszont a fiút érdekesnek találta, de mégis közömbös maradt vele… És most sem akart ezen változtatni. Így megfordult, intett neki egyet, majd útjára is indult. Figyelte azért mi lesz a reakciója, hisz, ahogy látom az óta fejlődhetett, mondjuk a játékmester miatt is fölényesebb helyzetben volt akkor… Mikor elfordult, lehunyta a szemét és még akkor is látta a fiú arcát. Azt amit akkor mutatott, és az amiként most mutatkozott… megváltozott kissé. Talán sajnálta is egy picit.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Dec. 25 2015, 16:21

Noxy

Alig léptem ki a szafari északi részére vezető portálból, a lehetséges állomások között válogatva, már csak egyetlen teendőm volt. Kifújni a levegőt, ami benn ragadt a portálás közben.
- Huhh - engedtem szabadjára a sóhajt, hogy sűrűn beszívjam a levegőt. Ugyan az erdőség szegélyénél állok, de már innen érzem az erdő felől áradó hidegebb levegőt. Alig öltöttem fel vastagabb öltözéket, de a sál a kesztyű az most alap kellék. Hosszú hajam szerencsére ellátja továbbra is a sapka szerepét, így könnyed lépéssekkel de meg indulok az erdőbe. Először csak alig elhagyva néhány fát majd egészen be, hisz a vadak, úgy sem a szélén kóborolnak a közeli mezőségen is igen kihaltnak tűnik. Felnéztem a hósipkás ágakra, és láttam, hogy azért rendesen kilátszom a havon, így vadászni nem mehetek. A szürke-kék színű sálat és kesztyűt, megtartottam, de a barna vastag kabátot letettem. Pulóveremtől és pólómtól is megszabadulva cseréltem az egészet három darab pulóverre, ahol is a legfelsőnek fehérhez közelit választottam. Ugyan hidegebb volt így, de így hogy leguggoltam már közelebb voltam a hó színéhez. Már csak a nadrággal kell valamit kezdjek. Elsőnek próbáltam némi hóval elvenni a színét, de ettől nem lett jobb, gyújtanom kellett egy kis tüzet, hogy átmelegedjek. Alig pár vékony ágat tettem rá, hogy füstjének látszatja ne legyen. Majd míg égett a tűz, mellette a nadrágot is lecseréltem, jelenleg a barna volt a legközelebbi, ami elfogadható. Ha felvenném még a kabátot, még akár medvének is látszódhatok? Nem az nem jó, akkor meg elkergetem a vadakat. Felvettem a villanásom és a mennydörgés gyűrűm, végül is az egyetlen jó lehetőség, amivel tudok vadászni, az ha gyors vagyok.
- Vadászatra fel! - suttogtam magam elé, s közben igyekeztem elnyomni a parázsló fa darabokat.

//mókus

by **Noxy** Pént. Dec. 25 2015, 17:30

- Na! Gyere vissza! - rohantam a vad után, akit elsőre nem sikerült csapdába csalnom, de ráadásul még menekülni is kezdett. Én meg rohantam utána, mint Forrest Gump, az idióta, ha eksztázist nyomnak a belé. Nekem meg mindenképpen szükségem van most némi kajára. Itt az erőmre és az akrobatika tudásomra számíthattam... na meg az ügyességre, hogy elkaphassam még ezt a rohadt dögöt, aki csak azért sem hagyta magát.
Végül lelépett a rohadék
- Fúh... huh... - megálltam, és kifújtam magam. Közben cifra káromkodásokkal illettem meg a vadat, hogy így kitolt velem. Mehetek keresni magamnak egy másik vadat. Sajnos az is hosszú idő, mire sikerül ehhez hasonlót találnom és valahogy elkapnom. De ha visszatér a közelembe ez az állat, esküszöm, hogy ezt nem fogja élve megúszni, és mindenképpen a zsákmányomként fogja végezni.
Ahogy mentem végül tovább az erdőben, felfigyeltem egy fura zajra. Patadobogás és csilingelés. Kissé furcsának tartottam, hogy valami csilingeljen az erdőben, úgyhogy előkaptam a kardomat, és elindultam megnézni, mi ez és miért csilingel az erdő sötétjében. Valami ott a sötétben csengéssel és patadobogással lépked felém. Csak nem egy újabb vad a trófeáim közé?
Aztán hirtelen egy piros orrú rénszarvas felöklel kantárral, csengővel és piros orral, én meg bezuhantam a nyergébe. Ráismertem Rudolfra, majd a télapó szánjára, ott mögötte. Télapó sehol, de ott a tele puttony a szánban.
- Höh? - Érdekes, hogy nekem nincsen lovaglás jártasságom, mégis csak sikerült valahogy átmásznom a nyeregből a szánba, és megragadnom a kantárt, irányításra késztetve a piros orrú kishaverunkat.
Egy hang a fejemben azt súgta, hogy csak én segíthetek abban, hogy egy 13. szintű városban vagy faluban, Solvikban a károsult kisgyerekek várják ezeknek az ajándékoknak az érkezését. Nem tudom, mi történt a Télapóval, így hát akkor nincs más, nekem kell elintéznem helyette a piszkos munkát.
Mire eljutottam a 13. szintre, addigra télapó jelmezben és műszakállban vágtattam Rudival, közben vedeltem a szán automatikus italfelszolgáló gépezetéből a korsó söt. Így vittem ki az ajándékokat a szegény kisgyermekek számára, hogy örömöt és mosolyt csalhassak az arcukra. Egy-két gyerek ugyan észrevett, és megkérdezte, miért nézek úgy ki, mint egy nő, egyszerűen a sör hatása miatt ennyit válaszoltam: hormonzavaros Télanyó vagyok.
Mikor a dolgom elvégeztem, és a kisgyerekek is megkapták időben ajándékaikat, Rudolfunk visszavitt engem oda, ahonnan elindultunk. Ahogy felöklelt magára, úgy is dobott le a szánból. Egyenest egy tábortűz és annak élesztője elé.
Ám valami puhára estem... és olyasmire, amiért még örültem is, hogy ráestem. A vad, amit Rudolf előtt üldöztem! Végre elkaptam!

by **Hayashi Yuichi** Szomb. Dec. 26 2015, 02:09

Derült égből Télanyó. Talán ez lehetett volna a legjobb kifejezés, a piros kabátos teremtésre, aki letaglózott, mint holmi mázsás disznót Rolling Eyes

A lány aki fentről érkezett, legalább puhára landolt, és nem keményre. A hó úgy passzírozódott hozzám, hogy seperc alatt megéreztem a kellemes hideget a felmelegedés után, de ez még cseppet sem zavar, az meg főleg nem, hogy a hidegben még csak jött társaság is, az sem zavart igazán, hogy letaglózott, és az sem hogy a vadászat lassan indul. Tulajdon képp, odaértem gondolatban már semmi sem zavart. - Khh - köhhintettem egyet - hogyan kerültél ide? Nem hallottalak érkezni - mondtam a lánynak, ami igen meglepett, hogy képes volt ilyesmire. Elvileg nincs baj a hallásommal, de most mégis úgy fest, hogy szorult helyzetben vagyok. Szó szerint. Nem kezdtem el fészkelődni, egyszerűen csak vártam a pillanatot, hogy vajon mi mit fog követni. Megnéztem addig a ragasztott szakállba öltözött mikulást, aki ahogy jól sejtettem ténylegesen lány volt, hisz egyszer sem mondta, hogy Ho-Ho-Ho. Szánt se látok, így meg végképp alátámasztja, hogy a karácsony miféle meglepetéseket rejt magában. Azonban így sem maradhat sokáig a dolog, hisz ez egy vadász szint, és a vadász vagy kérdésemre valószínű az igen válasz, így jobb lesz valami egyszerűbbel és értelmesebbel kezdeni. - Izé, ömm, mire vadászol ebben a hidegben? Te is a ritka fehér szarvasért jöttél? Úgy hallottam láttak egyet az erdőben mozgolódni, és nem tudták elkapni - vetettem fel egy témának és várva a pillanatot, hogy így maradunk-e vagy sem.

by Ajánlott tartalom