[Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

by **Strea** Vas. Júl. 14 2013, 22:20

A Letűnt Korok Jelene

Résztvevők: Anat, Askr, Szophie és Mirika
Sorrend: nincs!
Határidő: 3 nap/fő

Ez csupán egy átlagos nap, pont olyan, mint a többi. Legalábbis elsőre úgy tűnik, egészen addig, amíg hírt nem kaptok egy érdekes jelenségről a felső emeleteken. Akárhol is vagytok épp, és akármit is csináltok, a hangos ordítozás a ti figyelmeteket sem kerüli el: játékosok szaladgálnak az úton, megpróbálva megszólítani az erősebbnek tűnő társaikat, szinte pánikszerűen tudatva a lehető legtöbb emberrel: megőrültek a mobok. Csapatostul támadnak, meghatározhatatlan algoritmusok szerint, még az előfordulásuk is teljesen random a szintek között, s csupán a náluknál több tagú fajtársaiktól tartanak, a játékosok pedig egyáltalán nem hatnak rájuk. A hirdetőtáblákon pirossal írt szöveg figyelmeztet, hogy még véletlenül se merészkedjen senki a magasabb szintekre, amíg meg nem oldódik a probléma, de ezzel egyidőben megjelenik a felhívás is, hogy akiknek sikerül fényt deríteniük az események hátterére, méltó elismerésben és jutalomban lesz részük.

A hirdetést nem kötelező elolvasni, de azért tudjatok a friss hírekről. A posztotok addig tartson, amíg megérkeztek a nyolcadik szintre, találkozni vagy együtt menni természetesen lehet. Kérdés jöhet pm-ben vagy bárhol máshol, jó szórakozást! ^^

by **Szophie** Hétf. Júl. 15 2013, 10:17

- Unalmas. - ásítottam nagyot egy újabb hisztérikus ember legyőzése után. Persze én végig nem csináltam mást, csak ücsörögtem. Idomárlét hátránya, hogy mindig mindent a pet akar elvégezni. Persze ez egyben az előnye is, csakhogy nekem valahogy néha mozoghatnékom támadt. Viszont az én drága társam olyankor jól az orromra köti, hogy csak hátráltatom a szerencsétlenségemmel. És igaza van. Egyszóval jobb híján ezt a harcot is végigácsorogtam, néha kitérve, vagy éppen nem, az ellenfél támadásai elől, miközben Vezér szépen belemélyesztette a fogait sokszor, és még többször. Viszont az volt a furcsa, hogy ezt a harcot most nem a pet kezdeményezte, és még csak nem is egy baráti agyabugya volt. Nem, most egy furcsa szerzet belém kötött, aminek ez lett a vége.
Az egész úgy kezdődött, hogy én éppen egy teát iszogattam, és sütit faltam egy kis kávézó teraszán. Kellemes volt az idő, és az én hasikám úgy dél körül jelzett, hogy éhes. Hát nem hagytam annyiban a dolgot, és úgy döntöttem, megetetem. Viszont ahogy süttettem a hasam a meleg napocska által, és körüllengett a virágillat, és nyugalom, hirtelen nagy ricsaj ütötte meg a fülemet, ezzel elrontva mindent. Egy csomó ember szaladgált kiabálva mindenfelé. És én ezt nem hagyhattam annyiban! Mert mégis mi az, hogy megzavarják a nyugalmát egy ilyen csendes kis helynek? Persze biztos megvan a maguk oka rá, de akkor sem kell így kiabálni, lehet csendesen is segítséget kérni. Fizettem, majd az izgatott pettel elindultam a még mindig nagy hangzavart csapó tömeg felé. Random megkérdeztek valamiről egy-egy embert, de azt nem hallottam, miről. Közelebb lépkedtem az egyikhez, és szépen köszöntöttem, majd meg akartam tudakolni, mi is ez az egész felfordulás. Elmondta, hogy a magasabb szinteken a mobok tömegesen támadnak. Nem értettem, mi ebben a baj, mert a moboknak szokásuk támadni. Az, hogy ezt most egy kicsit másképp teszik, talán az idézi elő, hogy magasabb szintűek. Tehát ott lehet, hogy más a programozásuk. Épp nyitottam volna a számat, de Vezér megelőzött.
- Aki nem bírja a harcot, egyszerűen ne menjen olyan szintekre, ami nem való neki. Nyussz-nyussz. - szemében gonosz fény csillant, miközben gúnyos mosoly ült ajkain. Ajjajj..
- Hogy mit mondtál? - ripakodott ránk idegbajosan a bácsika. Gyorsan befogtam a pet száját, és kedvesen mosolyogva elnézést kértem.
- Na mindegy, mit szórakozok én itt kislányokkal. Nekem komoly harcosok kellenek, akik segítenek, nem hozzátok hasonlóak. - legyintett. Ezen kicsit megdöbbentem. Neki is tudnia kell, hogy a látszat itt néha csal. A pontok segítenek.. Ő mégis elsőre leírt. Nagy hiba. Főleg, hogy van egy önérzetes petem.
- Majd én megmutatom neked, milyen egy frontharcos kislány farkasának fognyoma! - morogta a fogai közül.
- Cöhh..Még hogy frontharcos! Na gyere, kutyuli. - azzal megtörtént a baj, küldte is a felkérést. Nem akartam harcolni.. Nekem nem volt akkora igazságérzetem, és arra sem voltam büszke, hogy egy-két bosson részt vettem. Nem is éreztem magam igazán frontharcosnak. Ha rajtam múlt volna, elmentem volna egyedül duzzogni, de ez valahogy nem rajtam múlt. Petem fel-fel villanó szeméből láttam, hogy ha nem fogadom el, akkor máshogy intézik el. Abban pedig számomra még kevesebb köszönet lesz. Szóval elfogadtam, és egy számomra nem túl kimerítő csata után győztünk. Az emberke meg morogva kullogott el..
Vártam pár órácskát aztán, mire sikerült rávennem magam arra, hogy megnézzem azt a bizonyos "problémát". Elsőre még mindig butaságnak tartottam, de aztán megláttam egy hirdetést is, ami ugyanerről a hibáról szól. És még többet, és még többet. Kétségbeesett emberkék futkostak ide-oda, mindenfele kis cetlik hirdették a bajt. Talán lehet, hogy rosszabb, mint ahogy azt én gondolom? Mindenesetre annyit megér, hogy megnézzem..
Végül ráérősen összeszedelőzködtem, megittam egy teát, aztán elsiettem a teleportkapuhoz. Villanó fény jelezte, ahogy megérkeztünk az elérhető legmagasabb szintre, a nyolcadikra.
- Nézzük azokat az idegbajos mobokat. - sóhajtottam nagyot.

by **Askr** Hétf. Júl. 15 2013, 18:25

Igen, azt hiszem egy új céhben helyre hozhatom a hibáimat. És ha úgy nézzük, a YJ közelében maradtam, hiszen a JL éppenséggel a nagy testvére. Rantől hallottam, hogy még ő volt ennek a céhnek az egykori vezetője, ám őt is elérte a vég. Egyszerűen szörnyű volt azt látni, ahogyan az ismerős arcok örök feledésbe merülnek, s nem marad róluk semmi más, csak a puszta emlékük, na meg az a megannyi név annak az ódon kastélynak az emlékművén. Nem változtathattam már a tényeken, így csak két dolgot tenni: reménykedni, hogy több ember nem hal meg, és olyan hamar az élvonalra zárkózni, ahogy csak futja az erőmből.
A reggelem nagyon lassan telt, tekintettel arra, hogy Hati ismételten túlaludt a kelleténél. Felkelthettem volna, de valamiért mégsem tettem meg. Talán azért, mert őszintén bántam, amiért elhanyagoltam és vitatkoztam vele. Aggódtam, hogy ezzel elvesztettem a kis démonfarkas bizalmát, ám jókorát tévedtem.
- Mivan, engem már fel se ébresztesz? Sajnálod tőlem a kaját? - Hát eldobtam az agyamat, az biztos. Mihelyst látja, hogy jobban vagyok, visszatér a kötekedős énje, és aztán nincs megállás. De legalább megnyugodhattam: a régi Hati visszavág. Csúfondáros mosollyal néztünk egymásra, majd felnevettem.
- És ha igen? - kérdeztem kihívóan. A démonfarkas, se szó, se beszéd, rám vetette magát. A hirtelen mozdulattól a hátamra estem és teljesen úgy tűnt, mintha tényleg ő terített le volna. Pajkos vakkantás közepette arcomat hevesen nyalogatta, farkát hevesen csóválva fejezte ki féktelen örömét. Tény, hogy ezt az oldalát is ritkán mutatta, ám ennek én is csak örülni tudtam. Egy kis reggeli játék után végül nekiláttunk az evésnek is. Hati persze kikönyörögte magának a legjobb falatokat. Alkut kellett kötnöm vele: ha most valami hizlalót eszik, egész héten nem lesz más, csak szárított zöldség és gyümölcs. Persze fintorgott egy keveset és talán nem is emlékezett rá, de a minap is csak húst evett. Egy farkasnak - legyen az igazi vagy adat - meg kell őriznie a kondícióját, pláne kölyökkorban. Hiába is magyaráztam ezt egy gyereknek, aki csak a pillanatnyi jóllétére figyelt. Sikerült a témát elterelve átugrani az alkunkat, és egy fura kérdéssel állt elő:
- Hallottad a hírt?
- Milyen hírt? - kérdeztem vissza, ám akkor kiabálások hangjára figyelhettem fel, ami többé kevésbé meglepő volt a számomra.
- Na ezt. Tegnap éjjel hallottam, hogy megőrültek a mobok vagy valami hasonló. Tudod, éppen akkor, amikor hívott a természet. Két fürge...
- Ürge... - javítottam ki, mire persze rosszallóan nézett rám. Megköszörülte a torkát és folytatta.
- Szóval két ÜRGE(!) arról beszélgettek, hogy megőrültek és olyan szinteken előfordulnak, ahol nem is. Növesztettek egy kis észt, és falkában támadnak.
- Akkor gondolom ezért van kint kiabálás. Nézzünk utána?
- Másért nem is mondtam volna el neked. - Az egyhangú döntés után összekészülődtünk, majd kiléptünk a szabadba. Tényleg, mint valami háborús zónában, a játékosok fel-alá futottak, a látszólag nagyobb szintűeket meggyőzni erről a dologról. Elfutottam, nehogy én is az áldozatává váljak azoknak, akiket zaklatnak, s a teleporthoz igyekeztem. Pont abban a pillanatban kaptam el Szophiet is, aki éppen át akart jutni egy másik szintre. Valószínű, hogy ugyanarra, legalábbis így gondoltam. Összenéztem Hatival, s bólintottam. Végül egy villanás kíséretében a kapu átteleportált bennünket a nyolcadik, az eddigi legmagasabb szintre.

by **Mirika** Hétf. Júl. 15 2013, 18:43

Egyszer csak az utca közepén találtam magam. Célok és minden nélkül. Nem tudtam, hogy kerültem oda, és hogy miért. Halványan rémlett, ahogy kiléptem a céhház kapuján, de az úti célom már homályba veszett. Nem is volt szerintem, csak a lábam vitt előre. Valahová. Bárhová. Nem számított, csak a fejem szellőzzön ki. Csakhogy hiába, nem tudtam megszabadulni a gondolataimtól. Szívfacsaróak voltak, és egyben dühítőek. Hokushin... Ranmaru... Mindketten a szólózást választották és belebuktak. Persze, hogy belebuktak, ezt a játékot nem erre találták ki! Bosszantott a kivagyiságuk, iszonyat mérges voltam mindkettejükre. Hogy lehettek ennyire ostobák!? És én... és én miért nem tudtam őket megmenteni..? Gombóc gyűlt a torkomba, és megremegtek az ajkaim. Megálltam és vállammal nekidőltem az egyik épület falának erőtlenül. Tudtam, hogy ez lesz a vége, de én nem tettem semmit... nem tettem semmit, csak hagytam őket. Majd meglátják, hogy túl veszélyes és visszakoznak. Aztán mindketten eltűntek a barátlistámról és az életemből. Pedig nem is voltak jelentősek... egy különc, kiismerhetetlen fazon meg egy vérkocka srác, akit ott szívattam, ahol csak tudtam... Mégis az üresség, amit éreztem a hiányuk miatt, könnyeket csalt a szememből. Kötődtem hozzájuk, mint egykori céhtagomhoz és mint egykori riválisomhoz. Nélkülük már nem lesz ugyanaz, párbajunk Rannal pedig örökké nyitott kérdés marad már. Vajon én is ilyen érzéseket váltanék ki másokból, ha egyszer csak pixelhalmazzá válnék?
Ellöktem magam a faltól és újra elindultam előre, céltalanul, leszegett fejjel. Ignoráltam a kiáltozást, vagyis hát szerettem volna így tenni, de élőhalottként előrebotorkálva egyszer csak elveszítettem a lábam alól a talajt. Feldöntöttek, az esés pedig mintha felébresztett volna valami mély álomból. Felpillantottam, és utánanéztem a távolodó alaknak. Máskor leüvölteném a fejét, de most semmi kedvem nem volt hozzá, hogy felemeljem a hangom. Ellenben felfigyeltem arra, hogy mi is történik körülöttem, legalább ennyi haszna volt. Azért hálás nem leszek Rolling Eyes

Tenyerem tövét a homlokomhoz szorítva ráztam meg a fejem, és a következő mozdulatommal megnyitottam a menümet. Találtam magamnak mára célt, úgy döntöttem leszek olyan jó fej, és utánajárok, mi a rák történik, mi ez a bug. Nem a jutalom miatt, hanem sokkal inkább azért, mert úgy éreztem, nekem tökmindegy, hogy otthagyom-e a fogam vagy sem, és akkor már legalább lesz valaki, aki nekiáll nyomozni. Ujjaim az üzenetküldő rendszer felett jártak, levelet pötyögtem. Attól még, hogy nem érdekel, mi lesz velem, hülye azért nem vagyok. Szükségem volt társakra, egyedül belevágni őrültség lett volna. Én nem követem el ugyanazt a hibát, nem fogok egyedül hősködni azért, hogy elismerjenek.

Mirika írta:Nii-chan, én felmegyek a 8. szintre. Gyere te is. Kérlek.

Rányomtam a kék gombra, és rövid, tömör üzim már úton is volt Anat felé, ahogy én is elindultam a teleportkapu irányába. Elnézve a helyzetet, kizárt dolognak tartottam, hogy ne értesült volna arról, mi folyik a játékban, szóval minek részletezzem? Nem siettem, beletelt egy fél órába, mire a főtérre értem és beléphettem a "liftbe". Gombnyomás helyett szavakkal fejeztem ki, hová akarok menni, a kékes fény pedig elborított és felküldött a 8. szintre.

by **Anatole Saito** Hétf. Júl. 15 2013, 22:11

Aldo ma úgy döntött, hogy nem lebzsel otthon, hanem inkább a műhelyben. Persze arról ne is álmodjak, hogy valami hasznát is veszem, persze nem páncél vixolásra vagy söprögetésre akarom fogni, de akkor se aludjon már állandóan a hintaszékemben, amíg én éppen az új T2-es receptjeimet tesztelem. Mióta tiert váltottam, Vio nagy bánatára elég sokat melózok, de igyekszem esténként változatos helyekre elvinni vacsorázni, hogy ezzel is kiengeszteljem. Minden este más szintre megyünk és együtt fedezzük fel az újabbnál újabb étkezőket és mezőségeket, ahol vagy kifőzdés étkeket burkolunk, vagy piknikezünk a szabad ég alatt. S egyre feljebb és feljebb merészkedünk, néha már a védett területeken kívül is, úgy izgalmasabb... minden. Szeretünk veszélyesen élni mostanság, felpezsdíti a kihűlni látszó kapcsolatunkat, s addig sem gondolunk arra a sok szomorúságra, ami körülleng bennünket.
Nos, éppen ebédszünetről ballagok vissza a kovácsműhelyembe, Aldo jóllakottan cammog mellettem, mint valami kisgömböc, amikor arra figyelünk fel, hogy az emberek teljesen megkergültek, s úgy rohangálnak fel-alá, mint a hangyák a kemotox elől. Mégis mi a fene van itt, árleszállítás a piaci standokon, vagy ingyen kaja? Megállítanék egy embert, de kis híján fellöknek. Az egyik hirdetőtáblához érve leszek figyelmes arra, hogy pirosan világít valami. Egy felhívás, miszerint nem menjünk a magasabb szintekre, és egy másik, hogy menjünk. Hát döntsétek már el, bakker! Najah, a második felhívás egyfajta questre/segítségre hívás, miszerint ha kellően magas a szintünk, akkor usgyi fel a magasabb szintekre kerge marha kóros mobokat irtani. Nem lesz ennek jó vége, miféle bug ez? Legközelebb már a védett területekre is betörnek? Nem hagyják élni az embert ezek a bitangok. Vagy lehet nem bug, hanem egy elég arcba mászós, feltűnő küldire hívás? Mindenesetre elgondolkodtató a kialakult helyzet, Aldot jobbnak látom hazaküldeni, pláne azután, hogy megkapom Mirika üzenetét.
- Cammogj szépen haza Aldo, és vigyázz Anyára! Maradjatok szépen otthon, ma a Limenben vacsizunk együtt. Sipirc! - Macsekom oldalra biccenti fejét, purrog egyet, majd hálát adok az égieknek, hogy nem most kezd el akadékoskodni, hanem hallgat rám, s elsiet haza. Lehet ő is érzi az áramköreiben, hogy valami nincs rendben? Jómagam az ellentétes irányba, a teleportkapuhoz igyekszem, s hogy felidézzem a kék fényt, hangosan kimondom, hogy a 8. szintre igyekszem. Nincs sok kedvem belekeveredni valami balhéba, de azt mégse hagyhatom, hogy ezek a mobok tönkre vágják és rettegésbe tartsák a leendő randihelyszíneimet. Megérkezésemkor gyorsba még pötyögök egy üzit Vionak, hogy képben legyen a hollétemet illetőleg, majd tekintetemmel a pöttömöt keresem, de egyelőre két farkasost szúrok ki. Az egyik régi frontharcos ismerős, Szophie. Felé tartok, hátha ő látta a sunnyogó hugicámat. Vagy csak nem a szemmagasságomban kellene keresnem? Rolling Eyes

by **Strea** Hétf. Júl. 15 2013, 23:46

A faluban, ahova teleportáltatok, látszólag minden rendben, azonban csakhamar feltűnik, hogy a monoton léptekkel haladó njk-kon kívül bizony elég kevés játékos szállingózik az utcákon. Így nem is nehéz egymásra akadni, nem kell sok idő, és máris mind együtt vagytok. Nyugodtan lehet beszélgetni, ismerkedni, tudakozódni, a helyzet nem változik, csupán a fölétek magasodó toronyóra nehéz mutatói jelzik az idő múlását.

Akármerre is induljatok, nemsokára kiértek a csöpp helységből, melyet minden oldalról a sík, egyhangú mezők vesznek körül. A távolban egy jó húsz főből álló vaddisznócsapatot pillanthattok meg, mely elől piros életű lovag menekül, segítségre azonban nincs szüksége, még éppen idejében eléri a védett terület határát.
- Az erdőben… arra… arrafelé menjetek – lihegi, majd el is tűnik a legközelebbi teleportkapuban. Mire feleszmélhettek, a mobok is köddé válnak, talán csak elcammogtak valamerre, a lényeg, hogy szabad és tiszta az út. Az erdő magas fáit nem nehéz észrevenni, így semmi sem akadályoz meg benneteket, hogy utánajárjatok a problémának.

by **Szophie** Kedd Júl. 16 2013, 14:28

Éppen hogy csak kiléptem a teleportból, mögöttem megint felvillant az éles fény. Nem is lett volna ez olyan nagy szám, ha nem egy fekete farkas, és gazdija lépnek utána elő.
- Askr! - örültem meg neki, és heves integetésbe kezdtem, miközben Vezér már futott is köszönteni fekete fajtársát egy baráti fülharapdálással. Akármennyire emberi, és gonosz néha, Hati mellett megmutatja a játékos, fiatal kölyökfarkas énjét is.
- Téged is ez a nagy "mob őrület" vonzott ide? - kérdeztem a céhtársamat nem túl feltörő lelkesedéssel. Nem nagyon izgattak azok a szerencsétlen mobok, melyektől mindenki annyira félt. Csak én tartottam természetesnek azt, hogy ezeknek az a dolguk, hogy támadjanak? Nagyot sóhajtottam, miközben elkezdtem odébb sétálni, ki a faluból. Hisz a mobok valószínűleg ott randalíroznak, és nem a vrosban. Ismertem már a helyet, így nem a turisták bámészkodó tekintetével jártam, hanem inkább emlékekbe feledkezve. Bújócskafogócska, mi?! Enyhén elmosolyodtam, amint megláttam azt a bizonyos oszlopot.
Közben fél szemmel észrevettem a felénk tartó férfit. Amolyan ismerős ismeretlen volt, így nem nagyon tudtam hogyan köszöntsem, köszöntsem-e egyáltalán. Hisz láttam már boss harcokon, de még azt sem tudom, mi az illető neve, és valószínűleg ő sem tudhatja az enyémet. Sőt, amennyire jelentéktelen vagyok ott, az igazi nagy frontharcosok között, talán még ennyi sem maradt meg belőlem neki. És az meg nagyon furcsa lenne. ha egy ismeretlen csak úgy köszöngetne neki, viszont az meg illetlenség ha megismer, és nem köszönök. Zavartan elfordítottam a fejem róla, és egy árnyharcos lányt pillantottam meg. Őt is ismertem azokról a bossokról, de vele is úgy voltam, hogy szinte ismeretlennek számított nekem. És mindketten olyan erősek, és tiszteletteljesek.*-* Én sosem érhetek fel hozzájuk. És pont ez miatt félelmetesek is. Nem akartam megvárni őket, nem akartam, hogy a közelembe jöjjenek, viszont nagyon kitűntünk az indikátorunkkal, mert rajtunk kívül senkinek nem volt.
- Nagy bunkóság lenne elfutni, hogy ne kelljen velük találkoznom? - súgtam Vezérnek kérdésem, aki erre csak a szemét forgatta. Ő már fejben a harcra összpontosított, meg a mob husikára, amelyet felfalhat. Meg persze a barátjára, Hatira. Hallottam is, amint odasúgja a másik farkasnak:
- Szerinted finomak ezen a szinten a mobok? A vaddisznók ízét nagyon szeretem, szerinted itt lesznek? - és mindeközben szinte csorgatta a nyálát. Én meg egyedül eldönthettem, hogy elfutok jó messzire, vagy maradok, és szembenézek a két frontharcossal. Végül maradtam. Ugyanis furcsa lett volna, ha csak úgy elkezdek menekülni, és egyedül úgy sem bírnám ki a mobok ellen. Bár a hazateleportálás gondolata is megfordult a fejemben, de addigra a közelembe ért az említett két személy.
- Öhh... He.. Jó napot! - hajoltam meg zavartan. Majdnem úgy köszöntem, hogy hello.. de hála Istennek, csak majdnem. - Me-menjünk a mező felé, mert ott lesznek azok a mobok. - motyogtam zavartan Askr-nek, és elindultam. Ez egy jó alibi volt, hogy lelécelhessek. Valahogy az utcába tévedtem, ahol az eladósok voltak, és akaratlanul is hozzáértem a kis karkötőhöz, mely a kezemen csilingelt. Még mindig visszafordulhattam volna, és nem egyszer meg is fordult a fejemben, ám én mégsem tettem. Viszont jó pont, hogy onnan már tényleg tudtam, hol a falu határa, meg sajna azt is tudtam, hol a völgy, ahol a naplemente.. Nem lehet úgy mobot vadászni, hogy az embernek más jár a fejében.>.< Szerencsére amint kiléptem, elterelődtek a gondolataim, ugyanis megpillantottam egy embert, aki egy csomó vaddisznó elől menekült.
- Húsi! *-* - csillant fel Vezér szeme, én meg inkább azon aggódtam, hogy az a lovag, aki éppen lóhalálában fut, túlélje. Mire megmozdulhattam volna, és a megmentésére siethettem volna, sikeresen beért a védett területre, így rám nem volt szükség. Lihegve mutogat, meg közli, hogy merre menünk. Csak azt nem értem, honnan tudja, hogy én hova akarok menni? Vagy hogy egyáltalán menni akarok valahova? Például én haza akarok tartani, és a teleport kapu nem az erdőben van. Rolling Eyes

Na de ha már idáig eljöttem, elmehetek abba a bizonyos erdőbe is.. Nem árthat. És ha magam győződök meg az itteni helyzetekről a mobokkal kapcsolatban, akkor könnyebben meg tudom majd nyugtatni az ideges embereket. Senkinek nem jó ez a pánik. És JL tagként kötelességemnek érzem, hogy segítsek!

by **Mirika** Kedd Júl. 16 2013, 15:54

Nem jártam még Fribenben, így az újdonság varázsa köszönt rám vissza az érkezést követően. Alapvetően utálom az ilyen porfészkeket, mert dögunalmasak, de most a kihaltság és a csend valahogy nem volt annyira ellenemre. Nyster színes-virágos forgataga tuti idegesített volna, oda szórakozni járnak az emberek, én meg... Bah, mindegy. Megráztam a fejem és kiléptem a kapuból. Tekintetemmel Nii-chant kerestem, de céhvezér kollégám még nem volt itt. Kicsit csalódottan hajtottam le a fejem, de reménykedtem, hogy azért eljön. Ha nem jönne, válaszolt volna a levelemre, ugye? Nem túl messze leültem egy padra és a térdemre könyökölve temettem az arcom a tenyereim közé. Csak két egymással trécselő idomár volt a téren rajtam kívül, nem fordítottam rájuk különösebb figyelmet. Aztán végre eljutott hozzám a jól ismert hang, és felkaptam a fejem. Vékony férfi alakja rajzolódott ki a teleportban, halvány mosolyt csalva az arcomra. Felemelkedtem, de a srác nem nézett felém, némi hezitálás után az idomárok felé indult el. Pfff...
- Anat! - kiáltottam, és talpra pattanva odafutottam hozzá, körülbelül akkor elcsípve őt, amikor a lány és a fiú közelébe ért. Vetettem rájuk egy pillantást, a csajszi az a JL-es bossharcos volt, akit már láttam egy párszor, a fiút viszont nem ismertem fel egyáltalán, pedig az ő életcsíkja felett is az Igazságharcosok emblémája virított.
- Ööö... hahó, Mirika vagyok. És nem harapok, ha tegezel :3 - erőltettem egy mosolyt az arcomra. A csaj eléggé zavarban volt, bár nemtom miért, eddig nem tűnt ilyennek, most meg tiszta udvarias volt meg minden. Pedig még az is lehet, hogy idősebb nálam, de akkor is nagyjából egy korosztály lehettünk.
- Nii-chan, köszi hogy eljöttél. Egyedül nem mernék belevágni... egyedül őrültség ezt az átkozott játékot játszani... - rángattam meg a fiú pólójának az ujját, és kapaszkodtam belé lehajtott fejjel. Végül nem bírtam ki és közelebb húzódtam Anathoz, félig-meddig megölelve hozzábújtam és belefúrtam a fejem a mellkasába. Biztonságot adott a közelsége, megbíztam benne. Talán ő az egyetlen, akiben most maximálisan megbízom azok után, hogy Kota kvázi cserbenhagyott. Vettem egy mély levegőt, és remegő sóhajjal távolodtam el egy kicsit a sráctól. Összeszedtem magam egy kicsit, megnyugtatott az ölelés. Kaptam egy kis energiát ahhoz, hogy járjak.
- Te... biztos itt akarsz lenni? Nem lehet valami magas szintű, ez meg veszélyes lesz - szólítottam meg a szőke fiút. Anat és a lány miatt nem aggódtam, egykori céhtársam Aincrad egyik legerősebb játékosa, ráadásul kiváló felszerelése van, és a csajszi se vallott szégyent eddig a bossharcokon, de ha az idomár srác JL-es és még nem volt ott azt a Lewist támogatni, akkor nem lehetett olyan tápos. Aggódtam miatta, hogy baja eshet.
A lány megindult, szóval követtem, Anat mellett haladva és üres tekintettel magam elé bámulva. Kicsi helység volt, elég hamar kiértünk a városkából, így némi pötyögéssel felvérteztem magam és lecsekkoltam, hogy a késeim a helyükön vannak-e. Ott voltak. Ahogy egy csapat vaddisznó is, akik egy bajba került pajzsot üldöztek. Egyből felébredtem és már kaptam is a tőrjeimhez, hogy segítsek, de végül nem volt rá szükség. Beért a védett területre, a röfik meg feladták az üldözését.
- Idióta, egyedül?! - morogtam rá a lovagra, amiért ilyen felelőtlen volt, legszívesebben képen töröltem volna, hogy egy kis észt verjek belé. Ráfért volna, de legalább neki van esélye arra, hogy tanuljon a hibájából. Van akinek nem volt...
- Menjünk - szólaltam meg kedvetlenül és lépteimet az erdő felé irányítottam, mely a távolban sötétlett. Halvány lila gőzöm se volt erről a szintről, jobb lesz, ha óvatos leszek...

by **Anatole Saito** Kedd Júl. 16 2013, 21:07

Ahogy elindulok Szophie felé, a lány próbál meglógni előlem. Az az érzésem, hogy úgy tesz, mintha nem ismerne fel. Pedig az teljességgel lehetetlen, hogy ne tudja ki vagyok, hiszen a felszerelései jó részét tőlem vásárolja és rendeli. Nem tudnám már fejből felsorolni, hogy melyik holmija került ki a macskás üllőm alól, de nem egy és nem kettő. Ez fix. Vagy egyszerűen őt is megzavarja a szakáll? Annyira azért nem lehet más vagy marcona az ábrázatom két szőrpamacstól. Vagy mégis? O.o
- Szophie kisasszooony - kiáltok a lány után, hogy megállásra késztessem - Nem rázhat le kegyed olyan könnyen, ragaszkodó típus vagyok. - állapodok meg előtte egy hamisíthatatlan, csibészes Anatole vigyorral, mikor végre utolérem. Nem került nagy erőfeszítésembe, csak ki kell használnom felturbózott gyorsaságpontjaimat. Bár hozzá kell tennem, időnként még nekem is ijesztő, hogy mekkora tempóra tettem szert. Ha lehetőségem nyílik rá, akkor sapkámat levéve kézcsókkal üdvözlöm a lánykát, amennyiben ezt túlzásnak tűnne, akkor csak biccentek felé. Mivel úgy veszem észre, hogy a másik farkasos fiú az idomár lány társaságát élvezi, ezért ezután hozzá fordulok kezet nyújtva neki. - Üdv, Anatole vagyok. Anatole Saito, az Artes Liberales céhmestere. Új Justicos köszönthetek személyedben? - Bökök ujjammal, lehetőleg nem túl illetlenül mutatva a fiatalúr céhlogójára. Ezután visszafordulok Szophihoz, a peteket egyelőre mellőzöm. Macskapárti révén nem tudom hogy találnánk meg így elsőre a közös nevezőt a farkasokkal, kár is molesztálni őket, még a végén megorrolnak rám. - Igazán nem szép Öntől kisasszony, hogy nem osztozik a társaságomban, pedig ha nem tévedek, ti is a kerge mobok miatt érkeztetek erre a szintre.
Ekkor ér el fülemhez egy ismerős hang, aki ráadásul a nevemen szólít. Miri! Hát végre megvan ez a kis sunnyogó! Egyértelmű, hogy nincs a legjobb hangulatában, s ezt az érzésemet megerősíti, mikor ahelyett, hogy hátizsákként ugrana a hátamra, inkább csak húzogatja az ingemet és hozzám bújik. Óvó karjaimmal ölelem át fogadott húgomat és puszit nyomok a buksijára.
- Ne vágj már olyan savanyú képet, mint aki citromba harapott! - szontyolodok el én is kissé látva a morózus orcáját - Sokkal jobban áll, ha mosolyogsz, Kincsem. Na, ettől majd jobb kedvre derülsz a grindelés előtt. - S zsebembe nyúlva előhúzok egy cukorkát, amit kicsomagolva ha kell, akkor én magam nyomok a szájába. Nyehhe, én lettem a cukros bácsi. No, de térjünk csak vissza, miért is érkeztünk ide mind? Ha nem lennék perpill képbe, akkor a felénk loholó lovag emlékeztet is nyomban rá. Kicsin múlik, hogy nem éri el a védett zónát, Mirikától meg is kapja érte a rosszalló megjegyzést, aminek végül is kénytelen vagyok helyet adni, még ha húgom stílusa nem a legmegnyerőbb jelen helyzetben. Legalább ellátott infóval is minket a könnyelmű lovag, miszerint az erdő felé kell vennünk az irányt. Hát hova máshova? A mező túl könnyű terep lenne, még láthatnánk is, hogy ki ellen hacolunk... Ehh.
- Ha gondoljátok, akkor menjünk együtt. - Ajánlom fel a többieknek - Több szem többet lát és hogy egy másik közhellyel is éljek: egységben az erő. Nem sok logikát látok abban, hogy szétszéledjünk, állítólag a mobok is csapatostul támadnak. Együtt könnyebben kitakarítjuk a szintet. - S a jól megszokott kacsintás sem marad el a mimikai kelléktáramból.

by **Askr** Szer. Júl. 17 2013, 02:37

Miképpen átértem a kis fekete farkasommal a túlsó oldalra, Szophie Vezére már köszöntötte is egy jóindulatú fülcsócsálással. Hati vidám farokcsóválása közepette viszonozta ezt a gesztust, én pedig visszaintegettem az idomárlánynak. Örültem a társaságnak, legalább lesz valaki, aki leköti a démonfarkaskoma fölösleges energiáit, már ha nem fárad bele a kerge mobok hajkurászása. Féltem, hogy egy hosszabb játékkal már a feladat elején lestrapálja magát, ám nem kellett féltenem a petet. Majdcsak felkéredzkedik a vállamra, ha nagyon elfáradt. Erőszakos kis jószág.
- Igen, rohantam is, miután Hati szólt erről a dologról. De hogy miért is nem előbb... - Tréfás célozgatás közepette, szúrós szemmel néztem a petre, ami úgy tett, mintha ott se lenne. Ezek szerint az az anarchia nemigen tűnt túlságosan életbe vágónak a számára. Vagy csak kivárta a megfelelő alkalmat, amikor a legmegfelelőbb időben közölheti velem? Cöh, a bajkeverésnek is megvannak a maga határai, de inkább nem szóltam érte. Túlságosan boldognak látszott, a múltkoriak után. Nem akartam elrontani a koma kedvét egy ráérő fejmosással. Amúgy sem volt időm rá, hiszen a mögöttünk megjelenő férfival való bemutatkozást lényegesen fontosabbnak tartottam. Kissé leblokkoltam, amint azt hallottam, hogy egy céhnek a vezére! Tény, Anatole is csak emberből volt, de azért megtisztelőnek éreztem a szemtől szembeni találkozást, nemhogy a kézfogást. Természetesen viszonoztam, egy határozott szorítással.
- Igen, nagyon örvendek. Askr vagyok, a társam pedig Hati, a...
- Démonfarkas! - Nem is vártam mást a bolhazsáktól. Csak egy pillanatra tekintett ránk, aztán visszafordult Vezér cimborájához. - Nem tudom, én először járok itt. De majd közelről is megismerik a rettentően éles agyaraimat!
Koma hozta átlagos formáját, szóval nem kellett attól tartanom, hogy a hozzáállása mélyen, a norma alatt legyen. Csendben hallgattam végig a Szophie és céhvezér közötti párbeszédet, elvégre nemigen tudtam vagy volt jogom beleszólni. Majd csak megoldják maguk. Legalább az vigasztalt, hogy hamarosan én is ott lehetek köztük, a következő boss lemészárlásában. Hati nem látott belőle problémát, legalábbis addig, amíg eljátszhat fajtársával. Mellesleg egy ilyen magabiztos egyén nem fog félve hátrálni. Elképzelném az általam idealizált felnőtt formájában, a halott boss tetemén állva és üvöltve. Tekintetem a démonfarkaskölyökre vándorolt. A puszta gondolat is mosolyra késztetett, így hát Szophie javaslatára csakis bólintani tudtam. Aztán egy újabb lány bukkant fel, aki rögtön be is mutatkozott, Mirika személyében. Barátságosnak tűnő közelítése nemigen adott önbizalmat egy hatásos köszöntéshez, de tennem kellett egy próbát. Nagy sóhajtás, barátságos mosoly. Majdcsak sikerülni fog.
- Őőő, akkor szia, én...
- Ez a bamba nem más, mint Askr, én pedig Hati, a rettenthetetlen démonfarkas! - Percről percre kínosabbnak éreztem ezt a helyzetet. Ezek után aztán ha törik, ha szakad, de ez a bolhazsák kiérdemelt egy kiadós leckét, méghozzá tőlem. És volt képe úgy tenni, mintha misem történt volna! Egy zavarodott, kissé félresikerült vigyorral próbáltam enyhíteni azt, amiből biztosan nem mászhatok ki. A válságosnak tűnő helyzet ellenére megzaboláztam kitörni készülő indulataimat. Az újonnan megismert lány kérdése legalább elterelte a figyelmemet a belső katarzisról. Hati megint szóra nyitotta azt a hatalmas száját, ám egy rosszalló nézéssel ezúttal sikerült elhallgattatnom. Természetes, hogy berágott ezen, s felszegett fejjel folytatta a Vezérrel való barátkozást.
- Ne félts engem, tudok vigyázni a bőrömre. És ha minden igaz, a következő bossharcon már én is ott leszek. - mondtam, egy pajkos vigyorral megfűszerezve. Nem akartam túlságosan határozottnak vagy nagyképűnek tűnni, éppen ezért nem vettem biztosra a kijelentésemet. A célon voltam és nagy valószínűséggel az, amit mondtam, be is fog igazolódni. Ezzel a tudattal indultam meg, a többiek mögött, miután Szophie megiramodott. Nem vártam mást a kis bolondomtól, hogyha már Vezérrel cimborálhat, akkor mindvégig mellette marad. Mintha ott se lennék, ám mikor füttyentettem neki, arra már felfigyelt. Sietve tért vissza hozzám.
- Ugye tudsz számolni? - kérdeztem, nagyon halkan.
- Nem jelent gondot! Miért? - Furcsállóan oldalra billentette fejét, rubinvörös szemei sejtelmesen villogtak.
- Mert ezért még számolni fogunk. - Kíváncsi lettem volna a reakciójára, de amikor már a mezőségeken voltunk, egy lovagra lettem figyelmes, aki épphogy csak megmenekült az őt üldöző vaddisznó hordától.
- Friss hús, friss hús! - Hati ugyanúgy bezsongott a mindenevők láttán, akárcsak Vezér, a farkastársa. Furcsállóan néztem, keresztbe font karokkal a lovagot, aki az erdő felé mutogat, miközben a fáradtságtól lihegett. A cél felé néztem, s kissé elrettentett annak gondolata, hogy bármikor megtámadhatnak. Az együtt maradás ötletére némán bólintottam. Mást én sem tudtam elgondolni, Hati pedig lelkes vakkantásával jelezte, mennyire örülne, ha Vezér közelében maradhatna.

by **Strea** Szer. Júl. 17 2013, 03:42

Nem kell sokat sétálni a kietlen tájon, s hiába nézitek, semmi sem közeledik, s ti is csupán a perzselő nap forróságát érzitek, ahogy haladtok előre. Az erdő viszonylag nagy területű, a farengeteg végét még a síkságról sem látni, befelé pedig a mobok és a játékosok által kitaposott ösvényekből is bőven akad, így ha van köztetek, aki rendelkezik nyomkövetéssel, az talán segíthet megtalálni a helyes utat. Hogy mégis mi alapján kéne rájönni, merrefelé induljatok, azt találjátok ki ti magatok, ám miután már jócskán benne vagytok a bozótosban, makogó hangra lesztek figyelmesek.

Akár követitek a hangot, akár nem, egyszerre csak egy <<Majom>> ugrik elétek, felkúszik a fára, és a magasból néz le rátok, kezében összegyűrt papírlapot szorongatva. Heves nemtetszését fejezi ki, amiért megzavartátok a nyugalmát, és egypár grimasz után már ugrik is át egy másik faágra, végleg hátat fordítva nektek. Túl magasan van, hogy pusztakézzel elérjétek, valamint az akrobatikátok sem olyan magas szintű még, hogy lehetővé tegye a gyors átugrálást a vékony ágakon. Persze nem kötelező utána eredni, és megszerezni tőle a papírt, de vajon megtehetitek-e, hogy kihagytok egy ilyen lehetőséget?

A küldi teljesítéséhez nem muszáj elvenni az állattól a kezében lévő papirost, de erősen ajánlott. Ha úgy döntötök, megpróbálkoztok vele, ötletes megoldásokat szeretnék látni!

by **Szophie** Csüt. Júl. 18 2013, 14:08

- A bácsi tudja a nevem? - kerekedett el a szemem, amint az a nevemen szólítot, majd hirtelen előttem termett. És milyen furcsán vigyorgott. Olyan félelmetesen, mint valami.. hümm.. szatír. Kirázott tőle a hideg. És az a kocsmatöltelék kinézet sem segített jobb belátásra térnem. No meg ahogy ott biccentgetett nekem. Szóval emlékszik rám valahogyan, de bár ne tenné. Olyan utcán kódorgó, folyamatosan részeg ember feje van, és ezt az az ápolatlan szakáll sem nagyon cáfolja. Jajj nekem.>< Nem akarok vele beszélgetni! Szerencsémre Askr-hez fordult, és vele kezdett el beszélni, bár szívesen megóvtam volna céhtársamat is ettől az élménytől. Viszont valamit megtudtam. Szóval ő is egy céhvezér! Tudtam én, hogy valami nagyon fontos, és félelmetes ember, és most nem csak a kinézetére célozva félelmetes. És a bosson is folyton elöl van, meg minden.. Jajj nekem! Tisztelettel kell vele bánnom! És megint felém fordult.. Meghalok!:O
- É-én osztozom. - erőltettem valami beszélgetést, hogy tényleg úgy tűnjön. - Ezek egyszerűen csak azt hiszik, hogy minden szinten olyan békések lesznek a mobok, mint az elején, és most megijedtek, hogy egy kicsit másabb a harcmodoruk ezeknek. Nem tartom ezt különösebb problémának, hiszen egy mob azért mob, hogy támadjon, nem? - fújtam nagyot. Viszont lehet, hogy ő másképp gondolja.. Akkor meg egy buta kislánynak fog nézni egy ilyen magas tiszteletnek örvendő személy. Már ha eddig nem tette azt. Eléggé feszengtem, és ezt nem enyhítette a tény, hogy még egy tiszteletteljes ember érkezett közénk.
- A nevem Szophie. - mutatkoztam be. - Örvendek, Mirika.. - tegezem, értem, tegezem! Nem felejtem el, fel kell írnom a képzeletbeli füzetembe!
Végigsétáltunk a városon, és a széléhez érve rögtön láthattuk is, hogy mi a baja a többeknek az itteni mobokkal. Éppen egy lovagot kergettek, bár én ebben még mindig nem találtam semmi kivetnivalót.
- Gyenge. - sziszegte a férfi után Vezér, amint az ellépett mellette, ami miatt fülem farkam jól behúztam. Pont ő mondja ezt, pont ilyen erősek társaságában.. Jajj szegény fejemnek!
- Szerintem is jobb lenne együtt menni, többen több ellenféllel is el tudunk sikeresen bánni. - magyaráztam lesütött szemekkel, és reméltem, hogy nem hangzik ki szavaimból, hogy így legalább nagyobb biztonságban érzem magamat, a társaságukban. Nem akartam a terhükre lenni, de ezen a szinten még nem harcoltam, és fogalmam sincs, milyen erős mobok lakozhatnak itt. Szóval szívesen elfogadtam minden nemű segítséget, bár továbbra sem voltam felszabadult a közelükben.
Hamarosan odaértünk mindenféle gond nélkül az erdőhöz, és el is indultunk befelé. Igazából ötletem sem volt, melyik út a helyes, így abban a többiekre támaszkodtam. Ha egyedül lettem volna, valószínűleg random kezdek el sétálgatni. Ahogy megyek, megyek, és megyek, egyszerre egy fura hangra lettem figyelmes. Makmakmak.. Hamarosan egy majmóca ugrott elő a semmiből, hosszú farkán himbálódzva. Egy kis fehér valamit pillantottam meg a kezében. A kíváncsiságom elhatalmasodott, és erősen hunyorítani kezdtem, hogy kilessem, mi is lehet az a valami. Viszont ekkor arrébb ugrált.
- Maradj egy helyen makimakimaki.. - vettem üldözőbe, és gügyögtem neki, utánozva a hangját. A fene sem tudja, ez mennyire hatásos, de mindenki így csinálja. Aztán amint közelebb értem, megint arrébb ugrált.
- Hogy a fene enne beléd! - dobtam utána egy követ. Erre megijedt, és még arrébb ment. És a fára meg nem tudtam felmászni utána sehogyan. Viszont..
- Nekem van egy kis súlyemelés jártasságom, tehát Vezérnek is van, asszem.. - fordultam Hatihoz. - Mit szólnál hozzá, ha én felemelném Vezért, ő téged, és te elkapnád a majmot? - kérdeztem, miközben a fejemben több kérdés is helyet kapott. Az első: Vajon elbírom-e a két nehéz farkaskát? A második: Vajon sikerül-e elkapni így? A harmadik: Mégis mi az a fehér cucc? A negyedik: Vajon ha meghívom, eljön karácsonyra? Az ötödik: Vajon magával hozza a jetit, és múmiát? És a hatodik: Miért nem raktam én pontot a specemre? Most egyszerűen átváltoztathatnám valamilyen olyan állattá, ami nem tud fát mászni, mondjuk elefánttá, és úgy simán leszedhetném a fáról.. Mondjuk ez nem is olyan rossz ötlet. De vajon működik-e ellene a specem? Nem hinném, hogy 0 ponttal sikerülne..:/ És a hetedik: Miért nem csalogatjuk le a kedvenc ételével? Egy kis sütinek biztosan nem tudna ellenállni.

by **Mirika** Pént. Júl. 19 2013, 02:58

Irigylem Nii-chant, amiért szinte mindig képes mosolyogni és pozitívan hozzáállni a világhoz. Talán tanulnom kellene tőle, vagy nem is tudom. Furán hangzik ez, mindig is magasabb rangúnak tekintettem magam nála, úgy néztem rá, mint valami növendékre. Csak nem vettem észre, hogy közben nem csak, hogy erősebb lett nálam, de markánsabb vezetővé is vált. Felvirágoztatott egy céhet, az Artes talán jelenleg a legnevesebb guild egész Aincradban, míg a Voice... Már lassan be se merek úgy mutatkozni, hogy én vagyok a Voice céhvezére, nem tudok rá... büszke lenni. Így hiába tartom magam a mesternek, egyáltalán átadtam valami tudást Anatnak? Hát én nem érzem úgy. Talán ideje lenne átértékelnem a szerepem és úgy ránézni a férfira, mint egy nálam idősebb, tapasztaltabb és rangosabb társra, akitől lehet tanulni is, és nem szégyen így tenni. Csak közben valamiért úgy érzem, hogy valamiféle mocsár húz le, és ahogy elmerülök benne, úgy veszítem el szem elől saját magamat is. Ha belenézek a tükörbe, mintha nem is önmagamat látnám, hanem valami felismerhetetlen, formátlan masszát.
- Jól van na... - adtam meg magam, kelletlenül elfogadva az édességet. Eszem ágában se volt bekapni, erre Nii-chan fogta magát, és szinte beletömte a számba a cukorkát >.> Próbáltam ellenkezni, de csak az lett belőle, hogy majdnem megfulladtam -.- Mi vagyok én, gyerek? Rolling Eyes

Jó, ez hülye kérdés volt... Köhögve hallgattam meg a két idomár bemutatkozását, fura de mindketten iszonyú feszültnek tűntek valamiért. Vajon Nii-chan csinált valamit velük, vagy az én rosszkedvem hat rájuk? Vagy mi van? Bah... Mindenesetre ha volt valami, ami átragadt, az a démonfarkas lelkesedése volt, megmosolyogtató volt, ahogy belevágott a gazdája szavába.
- Ohó, egy beszélő pet - guggoltam le, és kérdés nélkül megsimogattam a kölyök buksiját - Ha démonpet vagy, nem kéne akkor gonosznak is lenned, hm? :3 - kérdeztem egy fokkal őszintébb mosollyal az arcomon, bár elég halvány és gyengus volt a próbálkozás. Legalább valóban csalt belém egy pici vidámságot az állat. Felegyenesedtem és ránéztem Askr-re.
- Remélem is. Ha valami gáz van, ne hezitálj elteleportálni, ne kockáztass semmit. Főleg az életed ne - mondtam neki komoly arccal. Nem tudom, megbízhattam-e abban, amit mondott, de tartottam tőle, hogy túlbecsüli az erejét. A többiek miatt nem aggódtam, ők erősek voltak. Anat is, Szophie is. Nekem meg úgyis mindegy volt. Séta közben feltűnt, hogy a lány elég otthonosan mozgott a faluban.
- Te már jártál itt? Olyan uncsi ez a hely, amilyennek kinéz? :3 - kezdeményeztem valami beszélgetésfélét Szophieval, valahogy nem esett olyan jól Nii-chan nyakán lógni. Elég volt nekem a tudat, hogy itt van és velem van, szóval akkor már inkább a lány társasága érdekelt. Amúgy sem tudtam róla semmit, és hátha van annyira jó fej, mint Hinari vagy Ai-chan, hiába JL-es. Egy próbát megért.
Az erdőbe minden gond nélkül beértünk, szerencsére nem akadtunk össze semmilyen mobhordával. Talán kicsit meg is lepett a csend, ahhoz képest hogy arról volt szó, itt a világvége és irtó veszélyesek a felső szintek. Volt pár ösvény, elég nehéz volt eldönteni, merre is kéne menni, de ha már ott volt az a lovag, hát próba-szerencse alapon megpróbáltam rábukkanni arra a nyomra, amerről ő jött. Franc se gondolta volna, hogy használni fogom még ezt a gagyi Nyomkövetést, már vagy egy tucatszor gondoltam rá hogy tök fölösleges és inkább más kéne.
- Arra menjünk - mutattam zölden fénylő szemeimmel egy kicsit viseltesebb kitaposott útra, ami tényleg úgy is nézett ki, mintha végigment volna rajta egy tank. Vagy legalább egy csordányi vaddisznó. Nemsokára el is lepett minket az erdő sűrűje, talpunk alatt gallyak ropogtak, állathangok hallatszottak innen-onnan, és meg is jelent előttünk egy majom, kezében egy... papírral, vagy mi az isten az? Tök mindegy, pont gyanúsan viselkedett, mintha csalogatna minket, hogy kapjuk el. Valami értelme biztos volt a dolognak, és úgy tűnt, Szophienak máris terve lett, hogyan kéne elkapni, miután sikertelenül próbálkozott párszor.
- Megállítom az ugrálásban, csapjatok le rá akkor - néztem a két idomárra, majd megiramodtam és megpróbáltam a földön leelőzni a makit, miközben lázasan kerestem egy alkalmas helyet. Kinéztem egy jó pontot, és előhúztam a tatyómból egy Magasugrás kristályt. Összekombinálva az akrobatikámmal, lendületet vettem egy fatörzsről, és onnan elrugaszkodva kerültem a magasba a kristályt aktiválva, miközben előkaptam a Bicskám és egy hajító skillel eldobtam a kést. Íjászmúltamból a pontos célzás megmaradt, a célom pedig az lett volna, hogy pont a majom előtt fúródjon bele a fa kérgébe a tőröm, és azzal megtorpanásra késztessem. Amíg lefagy, addig meg el lehet kapni. Egy faágat elkapva akadályoztam meg a több méteres lezuhanást, és onnan lógva figyeltem az eseményeket, na meg akciónk sikerét.

by **Anatole Saito** Vas. Júl. 21 2013, 12:18

- Bácsi? - pillantok körbe értetlenül, mire nagy nehezen leesik, hogy én volnék a megnevezett - Bácsi? - ismétlem újra a kérdést, de hangom ezúttal élesen felszökken, s kiérződik belőle, hogy roppant mód nem vagyok megelégedve ezzel a titulussal - Hát, hívtak már mindennek, de 21 éves létemre még sose bácsiztak le - pillogok továbbra is értetlenül. - Maradjunk az Anatnál, a bácsizással ráérünk még 40 évig. - Úgy érzem, nem lenne illendő tovább forszírozni az ismertségünket, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe sodorni az idomár lánykát azzal, hogy igenis találkoztunk már párszor. És még a férfiakra mondják, hogy milyen feledékeny, lyukas agyúak. Jobbnak vélem, ha kicsit még Mirikát pátyolgatom és rendbe teszem a vércukor- és a boldogsághormon szintjét némi édességgel.
- Szerinted mi lelte? Olyan furán viselkedik, remélem nem miattam. - Súgom oda feltűnésmentesen, egy puszival álcázva Mirikának olyan halkan, hogy csak ő hallja, s bízom abban, hogy rajtam kívül másnak nincs itt hallgatózás jártassága. Arcomon fanyar mosoly ül, de aggodalmamat csillapítom egy szem cukorkával. Egy kis kanál cukor és lemegy még a keserű orvosság is, nemhogy a pillanatnyi rossz kedv! Mivel Mirika már olvadozik is Askr farkasa láttán, majd a lányok elkezdenek csicseregni egymással, olybá tűnik, hogy felesleges harmadikká válok, ezért illendően magukra hagyom őket az út hátralévő részében. Merthogy sikerült egyességre jutnunk abban, hogy együtt menjünk a lovag által javasolt helyre. Príma. Ha már a lányok így egymásra találtak, akkor ideje elmélyíteni ismertségünket nekünk srácoknak is, ezért Askr mellé sorolok.
- Hmm, szóval JL. Kiváló választás, jó helyed lesz ott Lewis barátom keze alatt. Kérlek add át üdvözletemet neki és Hinari kisasszonynak is, ha legközelebb találkozol velük! - Ami azt illeti, volna pár kérdésem, amivel a fiút bombáznám, de nem akarom rögtön az elején lerohanni a kíváncsiságommal. Ha nem csak egy kurta választ kapok, hanem az ő részéről is érdeklődést látok, s ha nem kínos hallgatásba burkolózva folytatjuk tovább az utunkat, akkor talán nem terhes számára beszélgetnie velem. Lehet, hogy a céhmester titulust el kellett volna hagyni, talán nagyzolásnak hitték, s ezért volt Szophie is olyan rideg velem. Sad

Utunk előrehaladtával érzékeny füleim makogó hangokra lesz figyelmes már jóval azelőtt, hogy a többiek észrevehetnék. Homlokom kissé összeráncolódik, ahogy próbálok koncentrálni, s ez talán feltűnhet Askrnek is. Susaya mit kereshet a 8. szinten? Áh nem, nem lehet Susaya, ő sosem makogna, ő annál sokkal értelmesebb lény, mint egy közönséges majom. Nos igen, ahogy közelebb érünk, be is bizonyosodik, hogy a hang forrása egy közönséges majmóca, aki egy papírfecnit szorongat. Szophie már rá is rabol a mobra, amit én egyszerűen nem tudok mire vélni. Egyáltalán miért késztet minket ez a kis intermezzó megállásra? Egy megzavart, s emiatt feldühödött mobnak nem kellene gondot jelentenie, nem is ő kergette majdnem halálba azt a lovagot, ráadásul egyedül van ez a kis jószág. Szophie próbálkozásai sikertelennek bizonyulnak, már ami a mob elkapását illeti, ezért azt javasolja, hogy súlyemeléssel emeljék fel egymást. Közben Mirika is akcióba akar lendülni, amit egy újabb értetlen pillantással és szemöldökfelhúzással nyugtázok. Halk sóhaj hagy el, úgy hiszem addig nem haladhatunk tovább, amíg a lányok kíváncsiságát és majmozási vágyát ki nem elégítjük. Az még nem tiszta előttem, hogy csak a papírt akarják-e elolvasni, vagy a majmot is elfogni, mindenesetre ezt majd eldöntheti Szophie fent, ugyanis ha súlyemelés, akkor abban igazán segítségükre lehetek, mint a torony alapzata. - Ha szabad megjegyeznem, nekem kettes szintű a súlyemelésem, így akár két főt is elbírok a vállamon. Azt javaslom, hogy engem használjatok talapzatnak, tudom, nem néznétek ki a csenevész alkatomból, de stabilabb bástyaként tudlak megtartani benneteket. - Mivel Mirika már el is kezd akciózni, ezért ismét halk sóhajtást hallatok. Ezek a menőmanó, szólózó, akrobatizáló mifenék valami Voice betegség? O.o Ehh, nem szabad késlekedni, még a végén meglóg a majmuk. Gyorsan leguggolok, s intek Szophienak és Askrnek, hogy valamelyikőjük másszon a nyakamba. Kettes szintű akrobatikámat és egyező szintű súlyemelésemet együttesen használva próbálom nemcsak megtartani a megnövekedett súlyt a vállamon, de pluszban lépkedek is a majom felé, amit Mirika próbál felénk terelni.

by **Askr** Vas. Júl. 21 2013, 22:39

Egyetértettem Anattal: tényleg jó lesz nekem a JL-ben, különösen a történtek után. Hálás voltam mind Hinarinak, s mind Szophienak, hogy akkor elvittek oda, a céhükhöz. Jut eszembe Hinari: ezek szerint a férfi ismerte.
- Oké, mindenképpen átadom nekik. - bólintottam egy barátságos mosollyal az arcomon, aztán kérdésre nyitottam számat. - Őőő, Hinarit is a frontról ismered vagy más körökből? - Kínos volt ez a fajta érdeklődés. Miért pont Hinariról kérdezek? Tény, hogy a kardforgató lánynak köszönhettem, - Szophieval együtt - hogy az igazság egy újabb ösvényére léphettem. Számos közös emlék kapcsolt össze vele: a sárbirkózás, a tengerparti játék és filozofálás, s persze az előbb említett toborzás. Ha úgy vesszük, Annabell megmentette az életemet, persze ebben az idomárlánykának is szerepe volt. Még Az is elgondolkodtatott, de álljunk csak meg, de rögtön: én és Hinari? Nem, soha ebben a rövid életben. Ha kapok a kérdésemre választ, értően bólintok, majd a petemre nézek. Majd' elolvadt, amikor Mirika megsimogatta a buksiját, bár fülét csapkodva jelezte, a cirógatást ott szereti a legjobban. A lányka kérdésére kacérul nevetett fel. Nagyon rosszat sejtettem...
- A leggonoszabb, legjóképűbb és legokosabb démonpet áll szolgálatodra! - mondta, mindezt egy virgonc vigyorral az arcán. Arcomat a jobb tenyerembe temettem, s rosszallóan csóváltam fejemet. Már megint kezdi... Hogy ez mennyire megnyerő az újonnan ismert Mirika számára, azt nem tudhattam. De amennyire ismertek a csajokat, úgy nem lesz ebből komoly baj. Hati se gondolhatta komolyan. Annyira. A gondoskodó szavakat fura volt egy nálamnál fiatalabbnak tűnő leánytól hallani, de biztos tapasztaltabb, fejlettebb volt. Tény, viszont tudtam magamra vigyázni. Belső kényszereim, hogy ezt megerősítsem elfojtódtak, s egy tréfás szalutálással nyugtáztam Mirika szavait. Még Hati, a szószátyár szőrzsák sem nyomatékosította ezt meg, persze egy lányimádó farkastól mit vártam? Minden estere most megnyílik az alkalmam arra, hogy a "nagyobbak" előtt is bizonyítsam, állatidomárként mire vagyok képes. Igen, biztos ezért van ez a nagy aggodalom. Összenéztem egy pillanatra a fekete farkassal, aki rácsodálkozva lépdelt mellettem. Elbizonytalanodtam magamban, mikor feltűnt, hogy tényleg erősebbekkel volt dolgom. Nem kerültünk harcba, de érződött, sütött róluk, mennyivel tapasztaltabbak. Hati egy baráti bökdöséssel próbált felvidítani. Farkát vidáman csóválta, nyelve pedig a kutyáékhoz hasonlóan lógott, fülét pedig figyelmesen hegyezte. Beleszimatolt a levegőbe, majd feltekintett az előttünk lévő fára. És ahogy megtette, úgy én is követtem tekintetemmel.
- Susa...?
- Dehogy, te tökfej, nem ő az! - Igazat adtam a farkasnak, amint feltűnt, hogy a velünk összefutó majomnak a bundája nem arany volt. Ez a helyzet kíváncsivá tett: vajon mi lehet Susayával, az idegesítően kíváncsi majmocskával, most, hogy Taidana is meghalt? Hajh, nemigen hittem el, hogy a fura, de vicces idomársrác már nem él. Sosem tudta rendesen kimondani a nevemet, szóval mindig Ashnek hívott. Egy pár másodpercre elmosolyodtam, amint erre gondoltam. Sosem tudta tökéletesen rendre utasítani az állatkáját, de jól kijöttek egymással. Susaya még Hatit is menekülésre kényszerítette, az örökös kíváncsiságával, s némi erőszakosságával. Persze ezt a kis démonfarkas gondolta így. Emlékeimben andalogva arra ocsúdtam fel, hogy a majom, ami NEM Susaya volt, egy fehér papírost tartott a mancsában. Mire én vagy akár Hati is megszólalhatott volna, jöttek az ötletek. Őszintén szólva azt se tudtam, hogy hová kapjam a fejemet. Szophie akciózása kudarcba fulladtak, amitől a mob valószínűleg dühösebb lett. Elképzeltem mind Mirika, mind Anat tervét, melyek kivitelezhetőnek tűnhetnek, ha egybevesszük azokat. De Hati nem állta meg, szó nélkül...
- Hohohó, én egyedül is elkapom a főerőst! Tudok árnyékot idomítani! - mondta önfejűen, egy kaján, fogas vigyorral megfűszerezve.
- Főemlőst. - korrigáltam, amit persze nem nézett annyira jó szemmel. - Szerintem inkább segíts Mirikának és Anatnak, azzal a "Hű, de szuper!" képességeddel, jó? - mindezt diplomatikusan fejtettem ki a démonfarkasnak.
Még ha nem is szívesen, de Hati végül beletörődött, hogy nem övé a főszerep. Reménykedtem, hogy sikerülni fog a majmocskától elvenni a papírt. Tehát magam helyett inkább a farkast kérettem a férfi vállára, s ha elfogadja ezt, az lesz a szándéka, hogy hajítás közben változzon szörnyeteggé és a legközelebbi fa árnyékát, ostorként idomítva elkapja a majmot. De az, hogy a terv beválik-e, az még kérdéses.

by **Strea** Kedd Júl. 23 2013, 22:32

Az emberi és persze állati torony viszonylag jól működött, legalábbis ahhoz elég volt, hogy Hatinak sikerüljön bevetnie a képességét, és a Mirika által megállított majmot végleg egyhelyben tarthassa. Innentől már egyszerű a dolgotok, vagy elveszitek tőle a papírt, vagy magát a mobot vágjátok le, és úgy szerzitek meg, amit idáig őrizgetett. Miután valahogyan kisimítottátok azt, az alábbi rajzot láthatjátok rajta:

kép:

A papirost akár el is dobhatjátok, vagy berakhatjátok az inventorytokba, de eközben, ha figyeltek, bizony vonyítást hallhattok a távolból, a hang azonban nem ismétlődik meg. Mivel eddig, hála Miri jó következtetéseinek, a helyes irányba mentetek, csupán csak egy kicsit kell tovább menni, hogy egy alig észrevehető útelágazáshoz érjetek: a bal oldalon a kitaposott ösvény folytatódik tovább, ha újra aktiváljátok a nyomkövetést, kiderül, hogy bizony a lovag erről jött, nyomában a rengeteg mobbal. A pusztítás szemmel látható, mindenfelé letört ágak és letaposott aljnövényzet, ha viszont elnéztek a jobb oldal irányába, a hosszúra nőtt fűben is vezet egy picinyke út, ami érdekes módon a semmi közepén, hirtelen megszakad. Az erdő amúgy csöndes és más mobokat sem láthattok, a fénylő, pulzáló kövek sápadt árnyékokat vetnek a hatalmas tölgyfára, felettetek pedig lassanként beborul az ég.
A kérdés egyszerű, merre tovább?

Tudom, hogy már elkértem, de azért hogy itt is meglegyen, ebben a körben kérlek írjátok fel a statjaitokat a reag végére. Köszi!

by **Szophie** Csüt. Júl. 25 2013, 20:35

- Oké. - bólintottam. - De biztosan nem gond, ha egyszerűen csak úgy szólítom, Anat-san? Mert az úgy nem tűnik hivatalosnak, meg semmi. - vakargattam meg az orrom. Csak 21 éves? Meg áll az eszem.. Persze a bácsi talán tényleg nem helyénvaló, de akkor is többnek néz ki. - Egyébként.. - kezdtem bele tétován, fel-fel pislogva a férfira. - Örülök, hogy végre tudom a nevét. - mosolyogtam vidáman. - Valahogy gondot okoz a bossoknál, hogy a fele társaságot csak látásból ismerem. Nem szeretem, hogy a legtöbben annyira idegenek. - szemkontaktust véletlenül sem vettem fel vele, de nem ám.. Még mindig olyan érzésem volt, mintha ő lenne egy vállalat igazgatója, én meg mondjuk a takarítónő. Hogy egy ilyen méltóságteljes emberrel beszélhessek.*-* A bossokon is mindenki mindig figyel rá, meg mindig olyan okosakat tud mondani, és erős is. Nem tudom, mennyit farmolhatott, ha ilyen magas szinten van. Pedig én sem pihenek szinte soha - hiszen Vezér mellett lehetetlen - ám a nyomába sem érhetek.
- Ne aggódj, Askr elég erős, és tisztában van azzal is, hogy mit kell tennie szorult helyzetben. És mi is mellette leszünk, szóval nem lehet semmi gond. Igaz? - paskoltam meg játékosan az idomárfiú fejét. - Nem a semmiért érdemelte ki a tiszteletemet, és hogy JL-es tag legyen. - mosolyogtam. Igen, tiszteltem a fiút, amiért sikerült túllépnie a gyászon. Azon, mely engem még mindig emészt. És az is köztudott, hogy JL tagnak sem választanak akárkit. És hümm.. Mi jót mondjak még róla? Az egyik legmókásabb párbajom kieszelője is a fiú volt.^^ Képes hideg fejjel gondolkodni, velem szemben, és sokkalta megfontoltabb is bizonyos szempontból. És Hati az egyetlen pet, akivel Vezér jó kapcsolatot ápol.
Miközben fejben a srácot ajnároztam, elindultunk, és legnagyobb megdöbbenésemre Mirika-san lépkedett mellém, és nagyon úgy tűnt, beszélgető szándékkal. Nagy komoly vezetők, akik csak úgy szóba elegyednek egy hozzám hasonlóval.. Ebben valami turpisság lesz! Talán beugratós kérdés? O.o Előbb ez az Anat bácsi volt ilyen közvetlen, most meg ő..
- Nos igen, jártam. - válaszoltam, és nagyot nyeltem volna, ha nem félek még ahhoz is. Mert mi van, ha rossz néven veszi, hogy mellette..nyelek? - Jó társaságban semmi nem unalmas.^^ Ám az biztos, hogy elég kevéske JK volt itt még akkor is, amikor nem volt ez a mob őrület. És nem egy nagy település. Viszont nekem pont ezért tetszik.:3 - meg az emlékekért. - Van egy nagyon jó kis eldugott cukrászda is, és az biztos, hogy nem fog megzavarni a többi vendég moraja, mivel nincsen többi vendég. - folytattam rátérve a kedvenc részemre minden városban. A sütire..! - És a sütik is igazán ízletesek! - mosolyodtam el. Várjunk csak.. Egy komoly céhvezérnek beszélek holmi sütikről?? Buta Szophie! Hát szoktak ezek szerinted ilyesmit enni? Egyáltalán mit esznek ezek? O.o Bronzércet ropogtatnak, hogy erősebbek legyenek? Lehet..
Ez erdőbe érve egy kis majmócára lettünk.. lettem.. figyelmesek. Rögtön elő is álltam egy ötlettel, amit mások is díjaztak. Örültem is neki rendesen, mert ritka dolog, hogy jó terveim legyenek. Természetesen nem tartottam jó ötletnek, hogy szoknyában Anat vállára álljak (még mindig perverznek néz ki..o.o) , vagy akármi ilyesmit tegyek, így örültem, hogy egyedül is megoldotta Hati a dolgot az árnyaival. Egy furcsa kis papírt kaptunk, amit én úgy értelmeztem, hogy lila gyík mérgező, zöld gyík életmentő. Vagy ha zöd az életed, akkor jó a gyík, ha piros, akkor nem jó.. Vagy az zöld életű gyík nem méreg, a halott gyík méreg? O.o Viszont a világért nem szólaltam volna meg. Tuti, hogy mást jelent, mint amit én belemagyarázok. Tovább indultunk, és egy helyen ketté ágazott az út.
- Én a fűben mennék. - mutattam jobbra.

Spoiler:

by **Mirika** Pént. Júl. 26 2013, 22:53

- Hát passz, de biztos miattad, félelmetes vagy :3 - súgtam vissza Nii-channak, tök aranyos volt, hogy így aggódott. Halvány lila gőzöm se volt, mi lelte a csajt, de majd csak lenyugszik és ellazul. Legalábbis én tenni szerettem volna érte, alapból tök közvetlennek tűnt, ahogy néztem a céhtagjaival. Nemtom az idomár sráccal mennyire ismerik egymást, talán ő is segíthet benne. Amúgy is tiszta édesek voltak, a kisfarkast egyenesen meg tudtam volna zabálni, de a gazdija is olyan jó fejnek tűnt így első pillantásra. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy csak én lógatom itt az orrom, de nem nagyon tudtam rávenni magam a vidámkodásra. Talán ha elmerülök a társaságban, már jobban leszek kicsit, a dumálás mindenre gyógyír, még az én dípemre is. Főleg jó, ha rá vagyok kényszerítve, mert alapból meg kerülném a társaságot ilyenkor ._. Ó, a hülye fejem.
- Jajaj, félek elcsavarod a fejem :3 Sértésnek vennéd, ha azt mondanám, szerintem cuki vagy? :3 - kuncogtam Hatin, miközben megvakartam a füle tövét is. Azért fura volt egy állattal diskurálni, de azt hiszem egy virtuális világban inkább nem lepődök meg semmin. Végül is program, és az NPC-k is beszélnek, egy mob vagy pet miért ne tehetné meg? Ezután már Szophie felé fordultam, és elgondolkodtam azon, vajon mennyit érhet a lány tisztelete, mert azt tudtam, hogy a JL-céhtagság az kábé semmit ._. Legalábbis az én szememben ez így volt, az a Lewis meg Rita... Felsóhajtottam és bólintottam, ha mindenki úgy gondolja, hogy nem lesz semmi gáz, akkor meghajolok az akaratuk előtt. Amúgy is szimpi volt a srác.
- Hmm? Én a forgatagot szeretem, vidéken belehalnék az unalomba, akármilyen társaságban vagyok :/ A cukrászda viszont jól hangzik, tök régen jártam olyanban. Ha ezt letudtuk, harapunk valamit? :3 - kérdeztem a lányra nézve, na meg a többiekre, bár fene tudja, mennyire figyelnek, a két fiú jól elvolt egymással. Jólesett volna valami citromhoz hasonló ízesítésű nasi, legalábbis most úgy megkívántam az olyat... Talán kicsit fel is dobna, bár egész jó úton haladtam, így hogy a beszéd elterelte a figyelmem, jól megvoltam. Csak fel ne vetődjön valami hülye téma Rolling Eyes

Amíg a majommal foglalkoztunk, erre mondjuk esély sem volt, és elégedetten figyeltem, hogy dobásom pontosan oda érkezett, ahová szerettem volna. Hiába, mégis csak én voltam a legpontosabb íjász Aincradban, megvannak a sword skilljeim egy ilyen hajításhoz 8)Szerencsére sikerült a többieknek kihasználniuk a pillanatnyi megtorpanását az állatnak, és a gonoszabbik farkas nyakon is csípte. Király! Hintáztam egy sort az ágon, majd némi felkészülés után leugrottam a földre, és már rohantam is, hogy macskaügyességgel másszam meg a másik fát és visszaszerezzem az imént elhajított tőrt. Kellett kicsit feszegetnem, de hál' istennek nem kellett súlyemelés jártasság hozzá, hogy kiszedjem. Szegény kés, a tartósságpontjai biztos megsínylették, de ha kell, megjavíttatom majd egy fegyverkováccsal.
- Mi van rajta? - tolakodtam oda én is, miután visszaértem. Gyíkok, halálfej meg... dafuq? - Ez úgy néz ki, mint egy élettöltő poti. Az is piros - jegyeztem meg gyorsan, bár sok értelme egyelőre nem volt a papírosnak, na de majd ha látunk gyíkokat :roll:Nagyon vicces lesz a hátukat nézegetni, bár az is jó kérdés volt, mit akart jelenteni a halálfej meg a főzte. 'ttaku ^^"
- Arra tovább :3 - mutattam újra abba az irányba, ahonnan a lovag jött, és meg is indultam a csapat élén. Most végre tök hasznosnak éreztem magam, mikre nem jó ez a hülye jártasság... Soha nem vettem még hasznát kábé, tiszta haszontalan cucc, erre... Na mindegy. Egyszer csak azt vettem észre, hogy megtorpantak a többiek, miután vettem egy enyhe balós fordulót az ösvényen. Kérdőn néztem vissza, hogy akkor most mi van, erre nem kiderült, hogy találtak egy másik ösvényt is? A kezemet szemellenzőnek használva kémleltem a területet, és közben beaktiváltam az Észlelésemet is, hogy nincs-e valami kellemetlen meglepi a magas fűben.
- A csávesz onnan jött - mutattam a másik irányba, miután Szophie azt javasolta, hagyjuk el a nyomot és menjünk túrázni egyet az ismeretlenbe. Lövésem sincs, mi értelme lett volna, Nii-chanra pillantottam, hátha mond valami okosat.

Pontok:

by **Anatole Saito** Hétf. Júl. 29 2013, 12:10

Szóval félelmetes vagyok pale

Még a kis gyerekek sem szoktak tőlem félni, akkor igazán nem értem, hogy mi okozhatja esetleg Szophiban azt az érzetet, hogy tart tőlem. Talán a Stella kupán látott és ott ijesztettem meg? Csak erre tudok gondolni. Mindegy, annyira nem vészes a helyzet, csak enyhe frusztrációt okoz a lányka tartózkodó magatartása. Ellenben Askr barátságos fiatalembernek látszik, s bár látszik rajta is, hogy kicsit meg van szeppenve, mégis könnyedén elegyedik beszélgetésekbe, a petjéről már nem is beszélve. Sose láttam még, hogy Mirikát ennyire lenyűgözte volna egy kisállat.
- A frontról is... - kezdek bele a válaszba, miközben huncut mosoly jelenik meg az arcomon Hinarit említve - A kisasszony bensőséges viszonyt ápol a macskámmal, aki rettentően hiányolja őt és a finom kis kezecskéit. - Most már elterül a vigyor az arcomon, élénken él a fejemben a jelenet, amint Hinari egy vesztes krémes evő verseny után hosszú-hosszú percekig, talán órákig kényeztette Aldot.
Ami pedig a majmot illeti, sikerül együttes erővel, szép összmunkával megszerezni tőle a cetlit, amire annyira rámozdultak a lányok, s még pixelnek sem kellett érte folynia. Remek. Lássuk mi van azon a papiroson. Mert most már kíváncsi vagyok ám én is. Mirikát megfogom a derekánál és a többiek válla fölé emelem a buksiját, hogy mind a négyen kényelmesen tudjuk tanulmányozni a gyíkos rajzot. Valóban igaza lehet Mirikának, a heal potik tényleg pirosa szoktak lenni, a gyíkok feletti színes csík pedig olyan, mint egy életsáv. Igyekszem memorizálni a gyíkok színét, de különösebb figyelmet nem fordítok a cetlire. Bármit jelenthet, akár lehet teljesen jelentéktelen is az itt tartózkodásunkat tekintetében. Aztán elérünk egy útelágazódáshoz, s már indul is a lájtos vita arról, hogy merre is haladjunk tovább. Nem akarok döntő bírát játszani, pláne ellent mondani fogadott húgomnak, de engem is jobban vonz az az ösvény.
- Egyenesen belerohanni a mobok markába nem biztos, hogy a legbölcsebb döntés. Lehet, hogy erősek vagyunk, de ez már a 8. szint, itt nem lehetnek olyan piskóták a szörnyek sem. Az az ösvény bármennyire nem tűnik biztatónak, talán lehet egy kerülőút a mobok fészkéhez, s azt követve talán meglephetjük őket. Szóval én Szophie ötletét támogatnám. - Mindenesetre ehhez az elágazási ponthoz teszek egy X-et a térképemen, hogy bármikor visszataláljunk ide akkor is, ha mégis az ösvényt választjuk és elkeverednénk rajta. Legyen egy biztos támpont.
Amennyiben sikerül döntésre jutni és újra menetelünk tovább, ismét Askr mellé sorolok, s újra beszélgetést próbálok kezdeményezni. - Na és te honnan ismered Hinarit? Egyáltalán hogy keveredtél a JL-be, ha szabad érdeklődnöm? - Ami azt illeti, nem lennék meglepődve, ha Askr szemet vetett volna Hinarira, hovatovább a lány vonzotta őt a céhbe. Szemrevaló teremtés, én sem tagadom, igazi egzotikus szépség a szőke hajával és a nyugati arcvonásaival. Rolling Eyes

stat:

by **Askr** Hétf. Júl. 29 2013, 15:07

Nyugtató volt hallgatni Szophie támogató szavait, habár a fejpaskolást nyugodtan kihagyhatta volna... Anat szavaira egy széles mosoly jelent meg az arcomon. Szóval még az ő macskájával is?
- Ismerős helyzet, Hatit például a tenyerén hordozza. Igaz? - fordultam oda a démonfarkashoz, aki éppen megdöbbentnek tűnt, Mirika szavai hallatára. Cuki? Azt hiszem, ebből baj lesz. Ennek ellenére a kis fekete farkaskölyök csupán nagyokat pislantott enyhén mandulavágású, rubinvörös szemeivel.
- Várj! Én nem vagyok...! - Azonban a számára legkellemesebb ponton, a füle tövénél megsimogatva rögtön elengedte magát. - cuki? - A legjobb orvosság Hati kiborulására a nők és a simogatás. Fél év alatt bőven kifigyelhettem, s a pet nem volt annyira kiszámítható teremtés. Persze voltak kivételek, mint például az az idomárlány, akit abban a toronyban el kellett viselnem. Na, mindegy is, a nők se lehetnek egyformák. Minden esetre Hinari kifejezetten szimpatikus volt a démonfarkas számára. Szerinte a kardforgató simogatja őt a legjobban, a föld kerekén.
A terv sikeresnek bizonyult: miközben a csajszi helyes irányba terelte a majmócát, Hati elvetődött Anat válláról. A levegőben átváltozva, nagyra tátotta a száját, csupán az önfényezés kedvéért, miközben árnyékokat használva aztán nyakon csípte a főemlőst, s elvette tőle a papírost. Büszkélkedve huppant a földön.
- Na, milyen voltam? - fordította felém a fejét.
- Nem rossz. - válaszoltam szűkszavúan.
- Hah! Ebben az életben te aztán meg nem csinálod!
- És ha nem akarom? - Ezzel aztán majdnem elhallgattam. Majdnem.
- Lüke vagy. - Nem meglepő, hogy ő akarta magának az utolsó szót. Sértődötten felemelte fejét, s inkább odatotyogott Vezér mellé. Vállamat megvonva aztán a többiekkel együtt megnéztem a majmocskától elszedett papírdarabot. Nem nagyon találtam értelmesnek a rajzokat, de biztosan fontos lehetett. Miután folytattuk utunkat, egy útelágazásba érkeztünk. Szophie és Anat szerint a füves út lenne a jobb választás. Tény, hogy a másik út már ki lett taposva, a lovag által, de mi van, hogyha a füves úton is ugyanannyi mob lesz? Ha nem, akkor több? Aztán hirtelen eszembe jutott a papíron lévő ábra. Lehet, hogy egy térkép?
- Szerintem a papír egy térkép. Hát, nem vagyok benne biztos, de gondolom a füves úton kéne mennünk. Ha tényleg térkép. - fejtettem ki szűkszavúan a véleményemet. Miután ez eldőlt, és elindultunk a füves úton, ezúttal Anat kérdezett tőlem, a JL-be kerülés kapcsán. Jó és keserű emlékeket idézett fel bennem.
- Nos, ő és Szophie Black Iron-ban találtak rám. - keserűen kuncogtam. - Volt okom odamenni, ugyebár, de... nos, akadtak szélsőséges gondolataim, amiért végezni akartam magammal. De aztán lebeszéltek és ugye innen minden világos. Mellesleg - itt már szívből mosolyogtam. - Hinarival először az aincradi sárbirkózáson - amiről gondolom, hallottál - találkoztam, az ellenfelemként. - Visszagondolva a régebbi énemre kínos egy élmény volt. Mimózalelkűen azt gondoltam, kész gyalázat, ha egy lány megver. Azonban a korábbi játékos párbajunkon kevésbé gondoltam ezt, itt elsősorban a szint számított és látszottak a kettőnk közti különbségek. Ezek után tényleg nem volt szégyen, ha egy csajtól kapok ki. Azt hiszem.

Spoiler:

by **Strea** Hétf. Júl. 29 2013, 21:12

A többség akarata érvényesült, így végül a jobb oldal felé, a fűben haladtatok tovább. Úgy tűnik egyikőtök sem vette észre, hogy egyszerre csak megszűnik az ösvény, így talán még a vártnál is nagyobb meglepetésként érhet titeket, hogy ez egyáltalán nem véletlen: egy teleportkapu kellős közepébe sétáltatok, a környező kövek pedig csak egy pillanatra villannak fel, ahogy az első játékos eltűnik benne. Bizonyára követni fogjátok, illetve ha mégse tennétek, persze ott van még a bal oldali ösvény is, de vajon tényleg találkozni szeretnétek a mobokkal, amik elől a lovag oly hevesen menekült? A döntés a tiétek, ám ha már egyszer átléptetek a kapun, hamar rájöhettek, hogy visszafele nem működik.

A környezet, ahova csöppentetek, egy kicsit ugyan hasonlít a megszokott erdőhöz, de a fák robosztusabbak, vastag ágaikról sok inda lóg lefelé, és a dús, majdnem vállig érő aljnövényzet lehetetlenné teszi az eredményes haladást. Utatokat a szűk ösvényen derékig érő páfrányok nehezítik meg, a rovarok gyakorisága is megnő, s a távolban szokatlan neszekre is figyelmesek lehettek. Nemsokára kiértek egy tisztásra, melyet három oldalról a dzsungel, a negyedik oldalról pedig megmászhatatlan, repedésekkel teli sziklafal vesz körül. Talán érdemes lenne körülnézni, hátha rejteget valamit, ám erre sok időtök nincsen, hiszen a sűrűből négy darab, jól megtermett <<Ezüst Farkas>> kerül elő. A játékosokkal szinte nem is törődnek, ám a két farkas, Vezér és Hati jelenléte már önmagában elég, hogy támadjanak.

Sorrend:

Életek:

Amennyiben mindenki(!) 250 fölött ír, úgy nem kockázós körnek fog számítani.

by **Anatole Saito** Hétf. Júl. 29 2013, 23:26

A Black Iron hallatán összeszorul a gyomrom. Frissek még a közelmúltban történt halálesetek számomra is, s bár egyikünk sem mondja ki, tudom, hogy Mirika is hasonló okokból olyan, mint aki citromba harapott. Egyre többször látom rajta, hogy megviseli az ittlét, ki kellene találnom, hogy mivel rázzam fel a pöttömöt. Talán többet kellene együtt lógnunk csatákon kívül is és kevesebbet versengenünk egymással. Igen, ezek arányán illenék változtatni és az sem ártana, ha Violával is jobban megkedvelnék egymást. Amikor pedig az öngyilkosságot emlegeti Askr, már a mindig mosolygós arcomra is kiül a keserűség. Nagyon fájó érzés mindig azt hallani, mikor valaki leveti magát a szint széléről. Sajnos sokan tesznek így, a legtöbben már az első napon vagy héten, mert nem tudták felfogni a bezártságot vagy egyszerűen nem is akarták elhinni Kayaba szavait. Az OFF óta viszont már én is egyre inkább elhiszem, hogy nincs tovább, tényleg megsül az agyunk, ha ki akarunk szállni.
- Ennyire meggyökkentél a bezártság miatt? - Kérdezek vissza óvatosan. Történtek velem is elég vacak dolgok idebent, de még egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy véget vetnék magammal. Vajon mi sarkallhatta erre a fiút? Tapintatlanság lenne rákérdezni, talán majd egyszer máskor. Vagy inkább nem is feszegessük a témát, kellemetlen lehet bizonyára neki is. Tereljük is inkább pozitívabb témára a szót. - Óh igen, az iszapbirkózás. Emlékezetes esemény volt. Rémlik is, hogy figyelemmel követtem Hinari párbaját is, de a petedet akkor nem is láthattam. Pedig szép farkas, érdekes személyiséggel. Látszik, hogy törődsz vele.

Hogy ki volt az első, aki átlépte a térkaput? Én ugyan nem tudom, el voltam foglalva a beszélgetőpartneremmel - a fülemet persze nyitva tartottam, hogy elsőként érzékelhessem, ha baj közeleg - másrészről nem is akarom ráfogni senkire sem, hogy ki vezetett át rajta. Mentünk egymás után, mint azok a bizonyos bégető gyapja jószágok. De hát amúgy is felesleges összeveszni azon, hogy ki miatt jutottunk ide, hiszen Mirit leszámítva végül mindannyian erre akartunk jönni. Szinte érzem a hátamban húgocskám szúrós tekintetét, mikor én is rájövök, hogy gáz van. Ezzel a tereppel valami nem stimmel. Ami viszont egyértelmű jelét adta annak, hogy bajba kerültünk, mikor kettes hallgatózásomnak hála kifülelem a farkasokat. - Fegyverbe fiúk-lányok, már jönnek is, ahogy hallom. - Mint valami Vinettu, beleszimatolok a levegőbe, majd pörölykét már a vállamra is dobom, miután magamra öltöm inventorymból a felszerelésemet. Nem csalatkoztam most sem jártasságomban, máris előkerül a négy jómadár... akarom mondani goni farkas. Bumm-bumm-bumm, ideje bemelegíteni. - No para és ha gond van, ne feledjétek switchelni egymást. Engem valószínűleg nem kell. De nyugi, nem lesz baj - kacsintok a többiekre elszánt mosollyal és már be is vetem magam a sűrűjébe. Sorra lendítem pörölyömet, s ha egy farkassal végezek, akkor irány a következőre, amíg csak bírom szuflával.

//Elméletileg 3 támadással kivégzem az egyik farkoszt, aztán még két fülest kap egy másik is. Persze csak ha bestiárium szerinti az Ezüst farkas Rolling Eyes

//

by **Strea** Hétf. Júl. 29 2013, 23:46

Anat sikeresen elpusztította az egyik mobot, és a másiknak is jócskán lement az életsávja, ám amint a négytagú falka többi tagja meglátta, ahogyan társuk elpusztult, hangos vonyításba kezdtek. A fájdalmas ének még sokáig visszhangzott az erdőben, s nemsokára újabb két állat került elő a bokrok közül, mindkettő a pórul járt farkas gyilkosát szemelte ki magának, ám ők még nem támadtak. A többiek továbbra is a két „riválist” morogták, majd meg is indultak.

Ezüst Farkas #1 elpusztítva.
Vezért 2, amíg Hatit 1 farkas támadja, 9 sebzés/mob.

sorrend:

életek:

A farkasok után zárójelbe tettem, kit fognak támadni/támadnak, a könnyebb átláthatóság kedvéért.

by **Mirika** Kedd Júl. 30 2013, 18:06

Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet elhagyni a járt utat a járatlanért, elvégre ha mentünk volna tovább a kitaposott és lezúzott ösvényen, akkor megtalálhattuk volna a helyet, ahonnan a lovagot üldözték azok a vaddisznók. Aztán talán lett volna belőle valami, de hát a fene se tudja. Nagyot sóhajtottam, Nii-chan és a másik srác is a füves rész iránya mellett volt, én meg akkor nyilván meghajoltam a többség akarata előtt. Hülyeség lenne ellent mondani nekik így, kettéválni meg konkrétan őrültség lett volna. Minél többen voltunk, annál nagyobb biztonságban leszünk. Bár volt valami furcsa a másik ösvényben, nem rejtőzött semmi a magas aljnövényzetben, szóval hagytam, hadd menjenek, én meg ezúttal zártam a sort, hátulról biztosítva.
A felmerülő téma persze pont az volt, amire nagyon nem volt szükségem és amit annyira el akartam kerülni. Elkomorodva lehajtottam a fejem, és fogcsikorgatva megálltam, hogy ne szóljak közbe. Hirtelen kedvem támadt nekiesni az idomárnak, hogy mennyire értelmetlen dolog is az, amire gondolt, de nyilván erről győzte meg a két lány, szóval szükségtelen volt. Csak reménykedni tudok benne, hogy sosem fogom átlépni ezt a határvonalat, történjen velem akármi, bár ha elveszítenék mindenkit, aki közel áll hozzám... azt az alig néhány embert... hát nem tudom, mi lenne velem. Mindig ők voltak, akik ösztönöztek az előrehaladásban, akikért érdemes volt küzdenem, és ha nem lennének... Vajon megőrülnék ebben az elcseszett világban? Eh... Hál' istennek nagyon gyorsan elterelődött a téma, és a birkózás emlékei elűzték a csúnya, rossz gondolatokat. Csak így hirtelen szöget ütött a fejembe Anat egy félmondata, és tágra nyílt szemekkel kaptam fel a fejem.
- O-ott voltál? Ehhehee... :3 - nevettem fel kicsit idegesen, és úgy picit be is bújtam Nii-chan mögé, hogy ne lásson. Nagyon fun volt, de izé... hát, nem tenném ki az ablakba ismerős arcok előtt, amit ott csináltam ^^" Mondjuk sajnálom, hogy azóta se láttam Hanatsut, tök aranyos csaj volt. És így most az is eszembe jutott, hogy az ő élete meg az én közbeavatkozásomon múlott annak idején, amikor először találkoztunk. Akkor megmentettem egy ismeretlent... Aki közel áll hozzám, azt miért nem vagyok képes megmenteni...?
A felvillanás váratlanul ért, és hirtelen fogyatkozni kezdtünk. Teleportkapu o.O Nyomban felismertem, és innentől már az is világos volt, hogy miért volt olyan furcsa ez az ösvény. Bakker! Nyilván én is mentem utánuk, már csak az hiányzott, hogy magamra maradjak, vagy egyedül hagyjam őket. A túloldalon egy baromira idegesítő, sűrű erdő várt minket, a magas szárú növények mindenemet csiklandozták, vagy éppen szúrták, a bogarakat is úgy kellett hessegetni...
- Ó, hogy az a... >.> - háborogtam, miközben egyik késemet bozótvágóvá avanzsáltam, hogy legalább tudjak előre haladni. Szétpixeleződő növények kísérték utamat, mígnem ki nem jutottunk egy tisztásra. Zsákutca. Zsákutca? Mire megpróbáltam körülnézni, a lombok között megjelent négy pár baljósan világító szem, és morgó farkasok bukkantak elő. Na ja, csak nem az alapszintű fajtából, ilyennel még nem is találkoztam sem élesben, sem a bétában.
- Hogy is volt az a mobok markába rohanás, Nii-chan? - szúrtam oda a srácnak, de mire befejeztem, a farkasok máris támadásba lendültek, és látszólag a két pet érdekelte őket a leginkább. Anat volt a leggyorsabb, ő már le is vadászott egyet, mire elérhettek volna minket, és ezt látva a fránya társai még erősítést is hívtak >.> Belevetettem magam én is a harcba, a petek sérülékenysége miatt azonnal az egymással civakodó farkasok felé szökkentem és Szophie petjének ellenfeleit zúztam le néhány gyors, egyszerű mozdulattal.
- Switch Hati! - kiáltottam, próbálva elintézni, hogy legalább a mi "kutyusaink" biztonságban legyenek. Remélem több nem jön, mert az nagyon nagy szívás lenne :/ Ha így lenne, akkor viszont nem szabadna megölnünk őket, csak legyengíteni, hogy aztán egyszerre nyomjuk le az összeset.

// Leszedem a Vezért támadó két farkast hét ütésből, a nyolcadikkal Farkas #4-et támadom és átirányítom magamra a figyelmét //

by **Strea** Kedd Júl. 30 2013, 21:11

Szerencsétekre, vagy éppen szerencsétlenségetekre Mirika támadásai is hibátlanok, a farkasok sorban pixeleződnek el, ám az életben maradt fajtársaik vonítása hangosabb, mint eddig, s nemsokára – az előzőhöz hasonlóan – erősítést is kapnak. Immáron teljesen körbe vagytok véve, csupán a mögöttetek magasodó sziklafal adhat némi támpontot. Amit továbbra is érdemes lenne jobban megnézni… Vagy lehet, hogy a már meglévő információkra kéne támaszkodnotok inkább?

Ezüst Farkas #2 és #3 elpusztítva.
4 újabb jelent meg, Mirikát szemelve ki maguknak, ám ők még nem támadnak.

A switch sikeres.
Anatot 2, amíg Mirikát 1 farkas támadja, 9 sebzés/mob.

sorrend:

életek:

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

[Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene

Re: [Küldetés] A Letűnt Korok Jelene