[Küldetés] A Blackriver kúria rejtelmei

Óvatosan haladtam lefelé. Egymás után hagytam magam mögött a lépcsőfokokat, de nem történt semmi. A szemem sarkából leskelődtem a lány felé, aki a saját oldalán haladt lefelé. Még jó hogy nem vagyunk itt többen. Őt is elég szemmel tartanom. Pár lépés múlva aztán a lépcső első felével végeztem is már haladtam volna tovább mikor szemet szúrt valami a csontvázon. Pontosabban a csontvázban. Nem is olyan régen pont az ő rokonaiból gyártottam pixelhalmokat. Engedtem magamnak egy gyors pillantást kardforgató irányába, de épp háttal állt nekem és egy szobrot tanulmányozott. Visszafordultam a csontváz felé. Gyorsan kell cselekednem, ha nem akarom, hogy észrevegyen. Egyáltalán nem volt hívogató gondolat hogy a bordái között kotorásszak de, mégse hagyhatom így itt, vagy igen? Döntöttem. Ha kell a kijutáshoz, akkor nem árt ha nálam van, ha pedig csak egy értékes csecsebecse, nos… ártani akkor sem árt. Legalábbis remélem hogy nem árt. Belenéztem a sötéten tátongó szemüregekbe miközben a bal kezemet védekezőn magam elé emeltem, hogy ha esetleg nem tetszene neki, hogy piszkálom kis szívecskéjét, akkor se tudjon elkapni. Remélem nincs harag, csontos.
A jobb kezem gyorsan és nesztelenül csusszant át a bordák között és az ujjaim rászorultak a szív alakú drágakőre. Egy fél pillanatig megfordult a fejemben hogy nem fog sikerülni. Talán oda van rögzítve valahogy, vagy pedig épp egy csapdát aktiválok, de nem. Könnyedén kihúztam a kezem és a csontváz sem próbálkozott semmilyen gyanús mozdulattal.
Gyorsan eltűntettem az inventorym mélyére aztán a szemeimmel ismét a lányt vettem célba. Remélem nem vett észre semmit. Nem maradt más hátra, mint lefelé. Leérve csak figyeltem, míg ő a fa körül kutakodott. Ha talál is valamit esélye se legyen elrejteni. Minél kevesebb lehetőséget adok neki a titkolózásra annál jobb. Mondjuk érdekelne, hogy fent a szobroknál talált-e valamit de majd kiderítem. Úgyis hiába kérdezném meg tőle Miután itt végzett elindultam a lépcsővel szemben álló ajtó felé. Erős volt a gyanúm hogy az lesz az a bizonyos bejárat, amit az üzenet említett. Ha pedig igazam van, akkor érdekelne, hogy egész pontosan hogyan is néz ki az a zár, amivel meg kell birkóznunk.

Vártam, míg a lány kutakodott de a lezárt faládán kívül semmi értékelhető nem volt a fa környékén. Aztán mikor végzett, én elindultam szépen a bejárati ajtó irányába. A zárat tanulmányoztam mikor meghallottam a lány hangját.
– Honnan tudjam? - morogtam neki vissza miközben fél szemmel, megkerestem a pultnál álló lányt. - Tőlem aztán azt csinálsz, amit akarsz. - remélem fel is robbansz a csengőddel együtt. Tettem hozzá már csak fejben. Végül úgy tűnik, mégse akaródzott neki megnyomni, mert mellettem ácsorogva már ő is a zárat nézte. Miután semmi különöset nem tudtam meg el is indultam megnézni magamnak a pultot, na meg a szekrényt. Bezárt kulcsok. Miért is lenne egyszerű dolgunk? Kutattam az emlékeimben de, eddig egy darab számmal se találkoztam ebben a házban. Maradt még négy ajtó. Mivel nem volt jobb ötletem úgy döntöttem azokat is ideje lenne megnézni magamnak, amikor is a lány magára vont a figyelmem. Megnyomta a csengőt. Hát persze hogy akkor kísérletezik mikor én is, a közelében vagyok. A kis… fifikás. Vártam egy-két másodpercet, majd ha nem történt semmi el is indultam ellenőrizni az ajtókat.
– További jó játékot! Ha már így belejöttél, játssz el rajta pár gyerekdalt is. - szóltam még vissza neki. Bosszantott a dolog. Kísérletezgessen csak a saját bőrén. Az első ajtó zárva volt a második viszont szépen kinyílt. Közben viszont a hátam mögül is egy nyíló ajtó hangját hallottam. Tehát ő is talált egyet. Beléptem a saját ajtómon. Rábízom a dolgot a szerencsére. Remélem, nem talál semmit a szobájában. Elsőre feltűnt hogy egy konyhába kerültem. Ez eddig nem túl bíztató de ki tudja? Itt is simán elrejthettek nekem valami hasznosat.

/Ró, nemtom hogy mi értesülünk-e arról, hogy kinyílt a fenti ajtó, jelzi ezt nekünk valami in-game? A mostani postban ezért nem lesz lereagálva ez a rész./


Jól sejtettem, a fiú bizony kíváncsi volt, habár lehetett volna egy kicsivel udvariasabb is, főleg, hogy én abszolút nyitottan álltam őhozzá, legalábbis igyekeztem ezt éreztetni vele. A kérdésemben sem volt semmi modortalan, erre a válaszfélére viszont kicsit felhúztam a szemöldököm: az rendben van, hogy egymás ellen vagyunk, de szükségünk is van a másikra, hiszen ha a darabkák akár egyike is a másiknál van, nélküle lehetetlen lenne kinyitni az ajtót. A csapatmunkáról persze letettem, de akkor is bosszantó volt, amiket megengedett magának a srác.

- Hát persze – vetettem oda neki, majd hátat fordítottam, és elindultam az ajtó felé. Felőlem gúnyolódhat, de komolyan azt hitte, hogy majd őt is kihagyom az eseményekből? Nem mintha ő csinált volna valamit, de azért mégis, hogyan gondolta, hogy majd csak a saját épségemet kockáztatom, miközben ő szabadon futkoshat a házban? Bizonyosan idegesítő lehet neki a tudat, hogy kiengedett, pedig nem kellett volna. Ezen aztán már el is mosolyodtam, és úgy nyitottam be a raktárba. Fél szemmel és az észlelésemmel persze mindvégig követtem a mozgását, ezúttal tanult az előző „hibájából”, és nem jött megnézni, amit én is, helyette inkább a szemközti szoba felé vette az útját. Nem baj, legalább újra megvan a megfelelő távolság, s habár egy kicsit kíváncsi voltam, vajon mit találhat odabent, azért reménykedtem benne, hogy majd jól csapdába esik. Megérdemelné…
Sóhajtottam, majd beléptem a helyiségbe, jól megnézve magamnak a poros polcokat, igyekezve kapcsolatokat keresni közöttük és a korábban látottak között. Számok nem voltak, vagyis így elsőre nem, de azért akadtak érdekességek. A kezembe fogtam a kalapácsot, kicsit meglóbáltam, majd előhívtam az inventorymból a baglyot, és –immáron a kalapács, majd ha ez nem jött össze, a drótvágó segítségével (és/vagy) – próbáltam meg kiszedni a karmai közé rejtett kincset. Akármi is lett az eredménye, mindent visszapakoltam szépen az inventoryba, persze a leglényegesebb, a ládácska sem maradt ki, sem pedig a kötél. Majd, némi habozás után csak megvontam a vállam, és eltettem a földet és a virághagymákat is: ha másra nem is, a céhház dekorálására biztosan jók lesznek. A borral nem tudtam mit kezdeni, én aztán nem ittam meg a fogadóban történt eset óta, s mivel nem volt mibe beletöltsem (hogy esetleg megkínáljam vele Piroskát), így otthagytam.

Visszafordultam, és kiléptem a raktárból, ámde fogalmam sem volt, hogyan tovább. Jobb híján a falakat is átnézegettem, megpróbálkozva a kulcsra zárt ajtókkal, repedéseket, és ami a fő, számokat keresve a teremben. Aztán előbukkant a fiú is, de úgy gondoltam, az általa bejárt szoba titkait inkább későbbre hagyom, ígyis elég nagy a feszültség közöttünk. Persze ha megnézi a raktárat, akkor én is a konyhát, ellenkező esetben viszont csak megjegyeztem, mint teendőt, és inkább megvártam, vajon ő mihez kezd.

inventory:

Egy kis takarítás ráférne a helyre. Na mindegy. Csináljunk még nagyobb kupit. Legalább kicsit szabadabban mozoghatok, amíg nincs a közelemben. El is indultam a polcok felé hogy felforgassam az egészet. Siettem, nehogy előbb végezzen, mert akkor megint óvatoskodhatok, hogy vajon mit lát meg. Lehet egy-két edényt, összetörtem vagy levertem közben, de nem érdekelt. Mindenbe belenéztem, mindent átmozgattam, kiborogattam, hátha rejtőzik valahol egy kulcs vagy mozaikdarab, amire a későbbiekben szükségem lehet. Aztán miután minden mással végeztem rátértem az asztalra is. Először a nagy liszthalomba nyúltam bele aztán tovább keresgéltem az asztalon, amikor megakadt a szemem valamin. Úgy nézett ki mintha egy számot írtak volna az asztalra de, a liszt eltakarta egy részét így nem igazán tudtam kivenni, hogy milyen szám lehet. Óvatosan letoltam róla a liszt nagyját. Mivel úgy néz ki, hogy a liszt megtapadt valamin és úgy adja ki a számot, egyszerűen csak el kell távolítanom a fölösleget. Óvatosan elkezdtem lefújni a lisztet a számról. Ha jó a sejtésem, akkor csak ott fog megmaradni a liszt, ahova a szám van felrajzolva. Ha így sikerült megszerezni a számot, akkor a fejembe véstem és megpróbáltam teljesen elmaszatolni. Így ez legalább már csak az enyém lehet.
Igazából még mindig nyitva van a lehetőség, hogy ezzel már ne legyen több gondom. Benyúltam a köpenyem alá és kitapintottam a kis üvegcséket. Ha a megfelelőt használom, akkor esélye sem lesz. Bármit is talált eddig az hozzám kerül. A kardról már nem is beszélve. Nem egy hétköznapi fegyver. A Parazita bizonyára sokat nyerne belőle de, az is biztos, hogy az árából jól meglennék egy darabig. A kijutást, pedig megoldom magam is. El kell intéznem mielőtt ő is elkezdené eltűntetni a nyomokat. Jobb lett volna a ketrecében hagyni. Legalábbis neki. Kisétáltam az ajtón és szembetaláltam magam vele. Bőven itt az ideje befejezni a játékot.

//Bocsánat, hogy megvárakoztattalak benneteket!//

Mindettőtök minimapján látszik, hogy az eddig pirossal jelzett tiltott területek közül az egyik, vagyis a fenti szobák egyike, egészen pontosan a kezdeti szobátok melletti immáron zölddé változott, tehát bejárható területté vált. Elértetek és működésbe hoztatok egy checkpointot, mely aktiválta a következő területeket.

Hinari:
A drótvágó segítségével ki tudod szedni a bagoly karmai közül a hatszögletű smaragdot. Eltehetsz minden választott tárgyat az inventorydba, számokat azonban nem találsz sehol sem. Ami pedig a ládikát illeti, ha megrázod, hallatszódik, hogy zörög benne valami, a beleillő picike kulcsok egyike pedig könnyen lehet, hogy a számlapos vitrinben rejtőzik. Mielőtt azonban továbbhaladhatnál, felvillan előtted egy üznet:

Játékmester írta:Azt hittem szemfülesebb vagy kishölgy... Legyél alaposabb, mert elhagytál egy mozaikot! Vagy lehet, hogy már nálad is van, de nem is tudsz róla? Ó, talán már így is sokat segítettem. Ígérem, többször nem fordul elő...  

Kazu:
Sem a szekrényekben, sem a pulton, sem az edényekben nem találsz semmi említésreméltót. Tetmozgásnak mindenesetre jó volt és még a holtak is felébrednének attól a lármától, amit csaptál. Azonban mikor belenyúlsz a liszthalomba, kezed rámarkol valami fémesre. Ahogy kirántod a kezed és letörölgted a talált valamit, hamar rájöhetsz, hogy egy mozaikot tartasz a kezedben! /Megjegyzem, Tachiék nem találták meg ezt a darabot, csak utoljára, pedig elsőként szerezhették volna meg./ A számot is sikerül megszerezned, ez a 48-as. Majd ezután el is maszatolod azt.

Hogyan tovább?

Eddig jól haladok. Van két számom és egy mozaikdarabom. Már csak a maradék négyet kell begyűjtenem és már ki is jutottam.  Ehhez viszont egyet sem szabad átengednem a lánynak. Amit csak úgy érhetek el biztosan, ha kiesik a játékból. Voltam már hasonló helyzetben és azt is megoldottam. Páran meghaltak, részben az én közreműködésemnek köszönhetően de legalább onnan kijutottam. Innen is ki fogok.

A térképét nézegette. Én is megnyitottam és egyből feltűnt hogy mit is nézeget rajta. Az egyik fenti szoba kizöldült. Valószínűleg az ajtaja sincs már zárva. Az eddigi tapasztalataim és a színek alapján eléggé egyértelműnek tűnt a helyzet. El is indult szépen felfelé a lépcsőn én, pedig követtem. Kezeim végig a köpenyem alatt rejtőztek. A jobb kezem már a késem markolatát szorongatta, míg a ballal kitapintottam a megfelelő kis üvegcsét. A köpeny takarásában lepattintottam a tetejét és hagytam, hogy a méreg a kezemre folyjon belőle aztán elsüllyesztettem a kiürült üvegcsét a zsebembe. Na most kell nagyon pontosnak lennem. Kizártam a fejemből minden másodlagos gondolatot. Csak a feladatra összpontosítottam hogy a lehető legtökéletesebben hajtsam végre a szükséges mozdulatokat. Ha jól csinálom, akkor egyetlen csapással eldönthetem ezt a harcot. Közben már felértünk az emeleti folyosóra. Lehetőleg még itt szeretném elintézni. Megközelítettem amennyire csak tudtam. Próbáltam úgy közelíteni mintha csak próbálnék nem túlságosan lemaradni tőle, míg elérjük a nyitott ajtót. Aztán mikor már úgy ítéltem, meg hogy elég közel vagyok, akkor cselekedtem. A bal kezem kilőtt a köpenyem takarásából és egyenesen a hátát céloztam meg vele. Ha sikerül kitérnie előle vagy kivédenie, akkor sajnos nehezebb dolgom lesz. Előhúzom a késemet és védekezve magam elé emelem de, továbbra is a méreg célba juttatását tervezem.

//1 bénító méreg elhasználva//

Úgy tűnik csak egy kis löket kellett neked a Játékmestertől és máris ráérzel a dolgokra. Igaz, a virágföldben nem találsz semmit, de érdemes volt a boros hordókat is átnézni, ugyanis az egyikben találsz egy aprócska kulcsot, ami pontosan beleillik a ládikád zárjába. A lakat nyílik, s immáron te is gazdagabb vagy egy mozaikdarabkával.

Az üvegkalickás szoba oldalsó, eddig zárt ajtaja vált nyitottá, onnan tudjátok megközelíteni a következő helyiséget. Mikor kinyitja valamelyikőtök az ajtót, ez a látvány tárul elétek:




Addig nem érkezik mesélés, illetve részletes leírás a szobáról, amíg le nem meccselitek egymást közt az előző reagban írtakat. Annyit hozzáfűznék, hogy a helyiség felülről is zárt, tehát a csillagvizsgáló az összezárt tetőszerkezetre néz, a polcokon pedig több száz könyv van körös-körül.

Elindultam, először lassan, majd fokozva a tempón, ő pedig látszólag nyugodtan követett, ezúttal lopakodást sem használva ellenem, de azért feltűnt, mennyire el van foglalva magával, a gondolataival.
Zűrös egy helyzet volt, az tény, s nekem már az észlelésem sem volt elég, félig hátrafordultam, majd mégis folytattam az utam, jelezve neki: figyelek, úgyhogy ne nagyon próbálkozzon.
Tőlem aztán meg is támadhatott volna, nem éreztem fenyegetve magam, s mostmár, hogy gazdagabb lettem egy mozaikdarabkával, már teljesen biztos voltam benne, hogy ha más nem is, de ott fog várni engem az ajtónál.
Még nem tudhatta, hogy szereztem valamit, és ezt az előnyt szándékomban is állt megtartani, nem álltam ugyanis túl jól, s határozott célom volt, hogy úgy nyissam ki a hatszögű zárat, hogy ő nincs a közelemben.
Égető szükségem lett volna egy olyan csapdára, amibe csak ő esik bele, eshet bele, amiről csak akkor fog tudni, amikor már jócskán benne van a közepében.
Garantálhatom neki, hogy én nem fogom kiengedni, ha egyszer tényleg megtörténik.

Már mindketten a felső emeleten jártunk, s én úgy mentem el a zár mellett, mint akinek továbbra sincsen semmi fogalma se, hol is lehet a kulcs, ami nyitja a zárat.
E magatartás aztán meg is hozta a gyümölcsét, nem sejtett semmit, ám én se voltam teljesen idióta, tudtam, hogy készül valamire, s árnyharcos lévén sok variáció nem volt.
Gondolkoznom se nagyon kellett, mit tegyek, már rég fel voltam készülve erre az esetre, s amikor a fiú nekilendült, én villámgyorsan fordultam hátra, meglendítve a Katanát, hogy blokkoljam a támadását.
Bántani nem akartam eddig, de mostmár kénytelen voltam: nem volt sem lila fal, sem pedig a védett övezetben megszokott lökéshullám: tudtuk sebezni egymást.
Általában nyugodtan szoktam kezelni az ilyen helyzeteket, most azonban a szokottnál is idegesebb voltam, lévén elég sok súlya volt a tetteinknek.
Nem tetszett, határozottan nem.
Oldalra néztem, de a maszkjától továbbra sem láttam az arcát, így csak elhúztam a számat, miközben hátraugrottam.
Dehogy szóltam én hozzá, még véletlenül sem, szikrázó szemeimből úgyis megláthatta gondolataim, láthatta mosolyom, amikor rájöttem, hogy nem vagyok lemaradva tőle.
Piroska, erre nem számítottál, mi?
Igaz, hogy én sem, azaz arra nem, hogy ennyire erős és gyors, de legalább nem lesz túl könnyű.
Rettentő okos, Játékmester.
Okos volt, jah, egyenlő erősségű játékosokat összezárni, majd egymás ellen fordítani.
- Szóval, most mi lesz? – mosolyodtam el, majd rögtön ellentámadásba fogtam.
Kíváncsi voltam, hogyan reagál rá, hogy pontosabban meg tudjam határozni a statjait, hogy fel tudtam mérni a képességeit.
Az igazi harc pedig még el sem kezdődött igazán.


Éppen úton, valahol az autópálya és a puszta között... ><

Nekilendültem de, a kezem már csak a kardját érhette el. Hátraugrott, míg én a szememet le sem véve róla előhúztam a késemet.
– Túl könnyű is lett volna… - mosolyodtam kicsit el a maszkom alatt. Így a nehezebb úton kell véghez vinnem a célom. Gyorsan reagált a támadásomra. Valószínűleg van akkora szintű, mint én. Hülyeség is lett volna a játékmestertől, ha valaki olyat hív meg, akivel könnyű dolgom lesz. Csak úgy szikráztak a szemei, ahogy engem nézett. Nyoma sem volt rajta a kezdeti ártatlanságnak. Magabiztosan állt a lábain és határozottan felém, tartotta a kardot. Ő már levette a maszkját. Így azért kellemesebb volt a helyzet. Így hogy szembe kerültem vele, már nem kell azon rágódnom, hogy vajon mikor fordul ellenem. Még meg is jött a harci kedvem. Egyelőre csak kivártam. Kíváncsi voltam mit lép. Megtámad? Esetleg megpróbál lebeszélni a harcról? Végül is nem kellett sokáig várnom. Feltette a kérdést, amin én is töprengtem de válaszolni már nem hagyott időt. Támadásba lendült de felkészültem rá. Bal kezemet pajzsnak használva saját magam és a kard közé emeltem kivédve a csapását. Viszont rögtön válaszoltam is, mert kihasználva a védelmében keletkezett rést a késemmel felé szúrtam a támadása közben. Ezután a találattól függetlenül rajtam volt a sor hogy hátráljak kicsit. Megkésve ugyan de válaszoltam a kérdésére.
– Harc halálig vagy feladod. - adtam meg a lehetőségeket. Ha hajlandó átadni, amit talált akkor hagyom, hogy a kalitkájában várjon, amíg én átkutatom a házat. Nem hittem benne hogy ezt a lehetőséget választja. Elég csak a szemébe néznem és már látom, hogy a harcot választja. Ha késve is de még megkaphatja a mérget, ami a kezemen van. Bal kezemet és a késemet védekezve magam előtt tartottam és vártam a következő próbálkozását.

Játékmester írta:Érdekfeszítő látni, hogy máris egymásnak feszültök. Azonban ne feledjétek, az óra ketyeg... Innentől kezdve fél órátok van kijutni, vagy örökre itt ragadtok. Produkáljatok végre valamit, mert kezdem unni a játékot!

S mint egy nyomatékosításképpen a felvillanó üzenet végén megjelenik egy visszaszámláló is. Ha eddig nem is, most már biztosak lehettek abban, hogy a játékmester figyel benneteket és ha kell, bele tud nyúlni a kijutásért folytatott küzdelemetekbe. Ez a fél órás limit talán kellően ösztönző lesz arra, hogy iparkodjatok, s kellő stresszhatást generál ahhoz, hogy hibát vétsetek vagy még inkább egymás ellen forduljatok, avagy épp ellenkezőleg, fokozottabb összmunkára sarkalljon benneteket.

Kazu jön

Nem sokon múlt de sikerült kicseleznie és mielőtt kitérhettem volna előle a kardja megszabadított néhány páncél és életponttól. Hátrált de egyelőre nem követtem. Talán kicsit trükköznöm kell de, a tervemet akkor is végrehajtom. Ideje a második képességemhez nyúlnom egy kis segítségért. Talán még néhány plusz méreg bevetése is hasznos lehet. Mielőtt gyakorlatba ültethettem volna a terveimet egy üzenet villant az arcomba teljesen kizökkentve a gondolatmenetemből. A lány orra előtt is ott virított egy kis ablak és miután átfutottam már biztos voltam benne, hogy ő is ugyanezt kapta. Majdnem hangosan is kifejeztem a nemtetszésemet az üzenet kapcsán, de persze nem tettem. Izgalmakat nem szándékozom adni neki, de kár ennyire siettetnie. Amint ezt az akadályt elhárítottam úgyis könnyen kijutok majd. Bezártam az üzenetet.
– Ideje belehúzni. - mondtam a maszkom alatt meghúzódó gonosz mosollyal.
Folytattam, amit már elkezdtem. Egy „Árnyék-Kazuma” jelent meg mellettem a semmiből. A kettő egy ellen taktika talán beválik. Nem vártam meg mit szól hozzá már el is indultam a hűséges árnyékom mögött rohanva. Persze ő csak a figyelemelterelés de arra tökéletes. Amíg az árnyékom halad előttem addig nem sokat lát belőlem. Még a köztünk lévő távolság is kedvezett a gyorsaságomnak hisz volt elég helyem teljesen kihasználni ezt az előnyömet is. Csak akkor léptem ki az árnyékom mögül mikor már szinte csak egy karnyújtásnyira volt tőlem a lány. Az árnyékom balra lépett a kardot tartó keze felé és azt támadta bár sebezni úgysem tudja de nem is ez a cél. Az igazi támadást én indítottam jobbra kiugorva és egy erőteljes csapást indítottam felé a mérgesebbik kezemmel. Közben, pedig a késemet is készenlétben tartottam, hogy ha lebénul, akkor egy szúrással is megkínálhassam de, ha a katana mégis engem találna meg az árnyékom helyett, akkor annak a kivédésére is hasznos lehet.

Megindultam a saját árnyékom mögött rohanva de ismét sikerült meglepnie. Elkiáltotta magát és egy fényes sárkány gyűrűzött elő a kardjából és egyenesen az előttem rohanó árny felé száguldott. Magam elé emeltem a bal kezem, hogy ha átjut az árnyékon, akkor megpróbáljam valahogy kivédeni, de nem volt rá szükség. Ahogy egymásnak csapódtak Az árnyékom szétszakadt, de a sárkány is semmivé foszlott csak egy kis füst maradt utánuk. Volt valami furcsa szépsége a képességek találkozásának. Látszólag teljesen kioltották egymást. Az árnyékom már ismét a helyén volt. Azonban nem feledkeztem meg róla, hogy hol is vagyok épp és hogy mi a dolgom. Vesztettem kicsit a lendületemből de újra begyorsítottam keresztülrohantam a kis felhőn de a lány addigra már a szőnyeget markolta. Sejtettem hogy mi következik most. Elrugaszkodtam a szőnyegről de, egy kicsit elkéstem és éreztem, ahogy csúszik ki a lábam alól a talaj. A jobb vállam a falnak csapódott de örültem, hogy ott volt, mert különben nem sikerül állva maradnom. Ellöktem magam a faltól és nagyot fújva megálltam a lánnyal szemben. Rendesen próbára teszi a képességeimet de, előbb-utóbb hibázni fog, és ha egyszer a kezeim közé kerül, már nem eresztem, amíg egy darabban van.
Eddig viszont mindenre volt egy válasza de igazán sosem kezdeményez, ami eléggé zavaró. Mire vár még? Gyorsan a végére kell érnünk ennek, mert utána tényleg bajok lesznek. Ki kell találnom valamit méghozzá gyorsan, hogy elkaphassam végre. A kardja miatt nem tudok elég közel kerülni hozzá így attól kéne először is megszabadulni végre. Megindulok felé de, ezúttal hagyom pihenni kicsit a képességemet. Amikor elég közel érek egy egyszerű szúrást, indítok meg felé a késemmel. Amit reményeim szerint ki is véd de, abban a pillanatban, ahogy a kardja megindul a késem felé már tudni fogom, hogy hova kell nyúlnom. Bal kézzel megpróbálom megragadni a kardot az élénél fogva, és ha ez megvan, akkor egy erős rúgást indítok a lába felé miközben a kardot is megpróbálom kitépni a kezéből, hogy jó messzire elhajítsam a hátam mögé.