[Küldetés] A türkiz labirintus rejtelmei

Na, végre itt vagyok. A második szint legjelentősebb települése, Arbus üdítő változtatást nyújt az első szint után, és bár nem túl nagy, az itt található boltok mindenképpen megérdemlik a figyelmet... persze nem találok semmit, ami nekem megfelelő lenne. Úgy látszik, a magasabb szinteken sincs túl nagy bővelkedés felszerelésben.
Viszont a szint mobjai nagyon érdekesek! Bár itt is sok olyan van, amit egy-két ütésből leverek, az értük járó exp és arany bónusz jelentősen nagyobb az első szinten tengődő harmatgyenge vaddisznóknál, meg ilyeneknél. Ez tetszik, de akkor mi lesz még feljebb?
Mindazonáltal a mobok felderítésére nem fordítottam túl sok időt, inkább Arbust járom délután óta. Szeretem kitapasztalni a városok kínálatát és kinézetét, úgyhogy nem unatkozom. Már a kajákat is próbálgattam, és igen jó tapasztalataim vannak. Tetszik ez a szint, na!
Most éppen egy közepes utcán sétálok, újabb bolt felé, mikor meghallok valamit. Pisszegés? Ha az emberre rápisszegnek késő este az utcán, nyilván nem lesz túl egyértelmű a pisszegő becsületében. Most mit tegyek?
Elmém gyorsan dolgozik, míg végül, egy pillanat alatt döntésre jutok. Végül is védett területen vagyok, megölni vagy kirabolni nem tudnak, ha meg túl... khm... gyanús az, aki szólt, legfeljebb lelépek onnan. Szóval megfordulok, és a hang irányába nézek.
Mivel nincs Látásom, nem látom tökéletesen a nőt. Mert nő, ráadásul a formái meglehetősen... khm... tetszetősek, és amennyire ki tudom venni, mosolyog. Közelebb lép, mire egy feladatról kezd el beszélni, és a siker érdekében a természettől kapott adottságait is beveti, lévén a vállamnak simul.
Rosalia? Talán álnév, talán nem, ez különösebben nem érdekel. A kétszáz arany annál inkább. Na meg az a bizonyos labirintus.
-Hm, ez nem hangzik rosszul. És mitől vagyok én olyan különleges, hogy méltó vagyok erre a feladatra? - nincs irónia a hangomban, komolyan kérdezem. Persze, hogy csak reklámszöveg volt, de nem tudom megállni, hogy ne tegyem fel ezt a kérdést. Mi tagadás, élvezem a nő érintését, de azért jobb lesz többet megtudni róla. Vagy nem is... az lehetetlen lenne, úgyhogy jobb híján a küldetésről fogok többet kérdezni. Most lettem második szintű, nem olyan biztos, hogy veszélytelen ez a dolog. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, érdekel, de ezt Rosaliának nem kell tudnia.

Arbus egy parkosabb részén pihentem ki legutóbbi küldetésemet, Villámlással együtt. Hihetetlen, de már a 6. Szinten járok. Igyekeztem a statjaimat egyensúlyba tartani, nehogy véletlenül bármi gyengém is legyen, mert nem tenne jót az nekem. Főleg az a beképzelt Idomár fiú miatt. Állandóan, ha meglátott, nekem támadt, hogy megöljön, de eddig megúsztam vagy azért, mert legyőztem, vagy azért, mert egy másik játékos adott neki egy maflást. Ahogy pihentem, egy barnahajú Állatidomár lány, név Szerint Luna bemutatkozott megkért, hogy harcoljak vele és a petjével (ami egy óriás lódarázs volt), mert szeretne párbajozni egy azonos kasztúval
- Rendben.^^ - Azért fogadtam el bemutatkozás után, mert kedves volt. Így hát kerestünk egy megfelelő helyet a harcra, pontosabban egy kihalt utcát a park mellett és elkezdődött a párbaj. Elképesztő volt a csapatmunkájuk, mert minden támadásuk egymás társa volt. De én meg Villámlás sem hagytuk magunkat. Mi is hevesen harcoltunk, együtt működve. Más játékosok nézték a harcunkat, és valaki nekem, valaki a másik lánynak szurkolt.
- Gyerünk Szöszi, üssed ki!
- Hajrá Barnácska, jobb vagy nála! – Főleg férfiak kiabáltak ilyeneket, és hihetetlen, de volt olyan, hogy valaki valami perverzet kiabált be, mire leütötték. A harcnak végül döntetlen lett a vége, bár a nézők így is tapsoltak, mielőtt mentek a dolgukra.
- Szép volt Enheriel! – Mosolygott Luna. – Remélem legközelebb is harcolhatunk!^^
- Én is remélem.^^ - Majd elköszöntünk egymástól, és Luna ment a petjével küldetést csinálni, miközben regenerálódik. Én is visszaültem a padra pihenni, meg Villámlás is. Közben azon gondolkodtam, hogy mikor lesz új képességem, amit ilyen esetekre is tudok használni.

- Látszik a kiállásodon. A tartásodon. Ahogy mozogsz. Egy ideje figyelgetem a járókelőket, jópár kocsmát is végigjártam, de többnyire alkalmatlanok az emberek az ilyen jellegű feladatra. Vagy nagyképű barmok, akiknek csak a szájuk nagy, vagy tohonyák, vagy pedig kislányok. Te kellően érettnek tűnsz, nem átlag kockának és a termeted is nyurga, atletikus. Azt pedig majd bizonyíthatod, hogy valóban jól választottam-e, mindenesetre a női megérzéseim nem szoktak csalni. - A nő elsétál a férfi háta mögött, bal kezének ujjait finoman végighúzza Kyuu egyik vállától a másikig, majd ismét megállapodik, hogy folytassa mondandóját. Eközben a kardforgató már meg is kapja a küldetés leírását. - Ebben elolvashatsz minden részletet és mérlegelheted, hogy valóban el akarod-e vállalni a küldetést. A Rubint ékkő fogadóban várlak, este 10-kor, addigra szerezz magad mellé egy társat. - S ahogy Rosalia befejezi mondandóját, már el is tűnik a férfi mögül. Hogy miféle praktikát használt erre, teleport kristályt, a képességét, vagy csupán Kyuu nem bír az éjjeli látás jártasságával, azt nem tudni, mindenesetre kellő információt és kellemes illatát hagyta maga után.

Küldetésleírás Rosaliától:

Kérdés mindezek után, hogy belemész-e Kyuu abba, hogy ilyen piszkos ügyletekben asszisztálsz, s ha igen, beavatod-e ezekbe a részletekbe Enherielt. Találkozzatok össze, beszéljétek meg a részleteket. Kyuu, ha elfogadod a kihívást, akkor próbáld meggyőzni Enherielt, hogy csatlakozzon hozzád, En, te pedig dönts belátásod szerint, hogy vele tartasz-e. Ha végül mindketten belevágtok, akkor postotok addig tartson, hogy beléptek a megadott fogadó, a Rubint ékkő ajtaján. Ha egy kör nem elég arra, hogy meggyőzd Enherielt, akkor több körben is lebonyolíthatjátok. Legyen életszerű és a karakteretek jelleméhez hű. Ha nem fogadjátok el ilyen feltételek mellett a küldetést, merthogy ilyen opció is létezik, akkor majd a mesélésből kiderül a folytatás.

Kyuu írjon előbb!

Nyugodtan hallgatom Rosalia magyarázatát, miért is választott ki pont engem. Miután elmondja, még biztosabb vagyok abban, hogy csak egy reklámszöveg volt. Sajnálom, de nem vagyok hiú, nem érdekel a hízelgés. Az enyhén erotikus tartalmú érintés már nagyobb hatást gyakorol rám, persze nem mutatom ki.
Miután a nő közölte a találkozási helyet, megfordulok... de sehol senki. Hogy tűnt el? El nem teleportált, hallottam volna az utasítását. Hm, nem kicsit érdekes ez a nő.
Elolvasom az üzenetet, majd gyorsan levonom a következtetéseket. Nos, két... nem is, három lehetőség van. Az első, hogy tényleg kell neki egy megbízható ember, aki elviszi a csomagot a célpontba. Ez a kevésbé valószínű. A másik, hogy kell neki egy díler, aki elintézi a piszkos ügyeket, és esetleg besárgul, vagy bepirosodik helyette. Na, ez már valószínűbb. A harmadik, hogy szimplán ki akar rabolni...
Nagy levegőt veszek, és elindulok az utcákon társat keresni. Mert az az első pillanatban világos volt, hogy elfogadom, bár a fogadó koordinátáit még nem aktiváltam. Kockázat nélkül semmit nem érhetek el, ez egyértelmű, és jobb híján hiszek neki... legalábbis abban, hogy tényleg megkapom a jutalmat. A többi meg kiderül, egy esetleges sárgulástól még nem dől össze a világ.
De ki legyen a társam?
Céltalanul kóborlok az utcákon. Még van két órám, Arbus pedig nem nagy, így nem kell sietnem. Egy céhtárs evidens lenne, de hol a fenében találok én most WR-tagot?
Hirtelen meglátok pár szurkoló embert. Igen, egy párbaj lesz az. Jobb híján odalépek én is, és vetek egy pillantást a két harcoló idomárra. Az egyikük petje valami darázsféle, a másiké egy griff. Mindketten repülnek, tehát egész igazságos.
...griff?
Igen, ő Enheriel! Diabel küldetésén találkoztunk, azóta nem is láttuk egymást. Tisztában vagyok azzal, hogy céhtársak vagyunk, de ő nem biztos, hogy tudja. Hacsak figyelemmel nem kíséri a céhtagok változását.
Elmosolyodok. Már tudom, ki lesz a társam.
Megvárom a harc végét, majd félrehúzódom. Mikor Enheriel leül, odalépek hozzá egy árnyék rejtekéből.
-Szia! Kyuushiro vagyok, talán emlékszel rám. Most már céhtársak vagyunk, felvettek a WR-be.
Várok egy kicsit, majd ha nem kérdez semmit, folytatom.
-Lenne egy ajánlatom számodra. Kaptam egy küldetésajánlatot egy nőtől, egy csomagot kellene eljuttatni egy bizonyos helyre. Az út egy labirintuson keresztül vezet, állítólag nem veszélytelen. Viszont 200 aranyat kapok érte, amit megfelezek veled. Egy második szintű labirintus nem okozhat számunkra nagy problémát. Nos,velem jössz?
Eszem ágában sincs eltitkolni előle, hogy a küldetés nem teljesen becsületes. Csak előbb meg kell tudnom, egyáltalán hajlandó-e velem tartani.

Alig ültem le, megjelent egy régi ismerősöm, Kyuu. De régen láttam őt istenem!
- Kyuu!^^
- Szia! Kyuushiro vagyok, talán emlékszel rám. Most már céhtársak vagyunk, felvettek a WR-be.
- Gratulálok!^^ Mi járatban vagy errefelé?^^
- Lenne egy ajánlatom számodra. Kaptam egy küldetésajánlatot egy nőtől, egy csomagot kellene eljuttatni egy bizonyos helyre. Az út egy labirintuson keresztül vezet, állítólag nem veszélytelen. Viszont 200 aranyat kapok érte, amit megfelezek veled. Egy második szintű labirintus nem okozhat számunkra nagy problémát. Nos, velem jössz?
- Persze, hogy veled jövök!^^ - Mosolyogtam. – Mint céhtag, kötelességem segíteni a céhtársaimnak.^^ - Én ezt az elvet követtem a WoW-os klánom után. Ott is mindig segítettünk a társainknak, legyen bármi.
- És nem tudod, miféle labirintusról van szó? – Kérdeztem, mert valahol volt egy olyan sejtésem, hogy nem mindent mondott el. Bezzeg én bíztam benne, és el fogja mondani, nem hátba szúrósnak ismertem meg a Békakirály tornyában, mikor *kuncog* fenékbe billentette Diabel-t, valószínűleg így jelezve neki nem tetszését a vezetést illetően. Bár nem tudom, mi van Tiffany-val és az édes kis nyuszijával, valamint Askr-al és a farkaskölykével, aki nem igen bírja más petek jelenlétét a közelében. Villámlás is boldogan ment oda Kyuu-hoz és dörgölőzött hozzá, mint egy macska, mikor az hízeleg az embernek. Látszik rajta, hogy ő is örül, hogy lát egy céhtársat, bár az elején kicsit szokatlan volt neki ez a céh dolog. Remélem, hogy azért nem derül ki erről a labirintusról, hogy egy halálos csapda, amit vagy nekünk, vagy másnak szántak, hogy megöljék. Emlékszem arra a lányra, akit elraboltak, hogy a testvérét megöljék vele együtt. Azóta nem tudom, mi van velük.

Remek, akkor emlékszik rám. Láthatólag nincs is ellenére, hogy velem jöjjön. A griff is macskaként törleszkedik a lábamhoz. Lehajolok, és végigsimítok a peten.
-Hogy milyen labirintus? Hát, én sem tudok róla sokat. A nő nem sok információt adott, de van egyfajta sejtésem, hogy az ügy... hm, nem teljesen legális. Azt mondta, ő nem mehet, mert gyanús lenne, és a csomagról is elég vésztjóslóan szólt.
Itt gondolkodom egy pillanatig. Egye fene, hiszen céhtárs!
-A küldetés leírásában azt olvastam, hogy azt a titokzatos küldeményt egy csempésztelepre kell elvinnünk, Marome mellé. Nem tudom, ez hogy működik, nem vagyok otthon a SAO-beli bűnözésben, de ha ez igaz, akkor nem biztos, hogy csak a moboktól kell tartanunk. Viszont száz arany nem kevés, ráadásul nem tartom valószínűnek, hogy bármi bajunk származhatna ebből. Így is vállalod?
Megmondom az őszintét, kicsit félek. Enherielt nem nagyon ismerem, de becsületes típusnak látszik, tehát nem biztos, hogy elvállalja ezt a kétes ügyet. Viszont eltitkolni semmiképpen nem akarok előle semmit, joga van mindent tudni, hiszen konkrétan arra kérem, hogy segítsen nekem. Tehát őszinte vagyok hozzá, és reménykedem, hogy az ügy mivolta nem tántorítja el. Nem lenne túl jó, ha egyedül kellene mennem, egy idegent pedig hogy szervezzek be?
Szóval most állok, a kíváncsiság és a várakozás keverékével az arcomon, és várom, az idomár mit szól ehhez az egészhez. Ha elfogadja, előhívom a küldetés leírását, aktiválom a koordinátát, és elindulok társammal együtt a jelzett fogadó felé. Gyorsan ment a társtalálás, késni nem fogunk, az biztos.
Ha nem vállalja... nos, akkor igyekszem meggyőzni. Mást úgysem tehetek.

- Hogy milyen labirintus? Hát, én sem tudok róla sokat. A nő nem sok információt adott, de van egyfajta sejtésem, hogy az ügy... hm, nem teljesen legális. Azt mondta, ő nem mehet, mert gyanús lenne, és a csomagról is elég vésztjóslóan szólt. A küldetés leírásában azt olvastam, hogy azt a titokzatos küldeményt egy csempésztelepre kell elvinnünk, Marome mellé. Nem tudom, ez hogy működik, nem vagyok otthon a SAO-beli bűnözésben, de ha ez igaz, akkor nem biztos, hogy csak a moboktól kell tartanunk. Viszont száz arany nem kevés, ráadásul nem tartom valószínűnek, hogy bármi bajunk származhatna ebből. Így is vállalod? – Gondoltam. Nem titkolt el előlem semmit sem, még azt sem, hogy lehet nem legális.
- Persze, hogy vállalom.^^ - Mondtam neki. – Nézzük a jó oldalát: Ha a valóságban elkap a rendőrség majd ez miatt, tudjuk az illető leírását.^^ - kacsintottam neki. Nem flört volt ez, hanem csak baráti, hogy kicsit jobb legyen a hangulata. Bár megijedtem, hogy illegális a meló, de nem hagyhattam sorsára egy céh társamat, inkább tanúként akarok jönni, hogy ha elkapják, tudjam igazolni szegényt. Meg már nem egyszer volt ilyennel dolgom: bár szerencsére én csak mellékszereplőként voltam illegális dolgokban, és szerencsére egyszer se kerültem emiatt komolyabb bajban. A legsúlyosabb talán az volt, mikor meg kellett védenem egy osztálytársamat, aki szintén ideragadt, mert egy céhvezető megölésével vádolták. Én meg egy másik barátom nyomoztunk kicsit, és kiderült, hogy a Céhvezető jobb keze volt a vezetői posztért, így az osztálytársam megúszta, hogy ne öljék meg kíméletlenül, mint egy marhát a vágóhídon. Azóta figyel arra, hogy soha ne fogadjon el kétes küldetéseket, mivel egy olyannal kezdődött el az egész.

//Bocsánat, csak nem tudtam akkor mivel kitölteni a 250 szót.^^"//

Szerencsére beértünk a fogadóba. Sajnos nem éppen bizalomgerjesztő társaság volt. Valamennyien felvont szemöldökkel, illetve fintorgó arccal nézegettek minket. Láttam párban a perverzséget is. Villámlás is megérezte ezt, és rájuk sziszegett mérgesen jelezve, hogy jobb, ha nem mennek a közelemben. Azonban észrevettem, hogy nincs itt az a nő, akit Kyuu mondott. És minél hamarabb el akartam menni közülük, ezért mentem a pultoshoz persze megvárva Kyuu-t.
- Elnézést…
- Igen kisasszony? – Nézett rám a csapos. Szerencsére nem volt ő olyan, mint a többi.
- Egy nőt keresünk, nincs itt véletlenül egy?
- Attól függ, hogy néz ki kisasszony.
- Kyuu, elmondanád, hogy nézett ki? – Kérdeztem tőle. Miután Kyuu leírta a nőt, a csapós csettintett egyet.
- De hiszen Rosalia-t keresitek! Fent van az egyik szobában. Itt a kulcs a szobájához. – Adott oda egy kulcsot Kyuu-nak. – A lépcsőtől a harmadikban lesz baloldalt.
- Köszönöm!^^ Gyere, kérlek Kyuu. – Majd felmentem az emeletre. Mikor Kyuu is felért, elmentünk az adott szobához. Megpróbáltam hallgatózni. Csend volt. Benéztem a kulcslyukon, semmi. Csak mikor bementünk az ajtón megtörtént a baj: Kyuu-ra vetült egy vörös hajú nő, vélhetően Rosalia! Rávetette a társamra, hurkot vetet rá, amivel odaszorította Kyuu karjait a testéhez, majd kést rántott elő, és jelenleg azt tartja a nyakához, miközben szorította a kötelet.
- Kyuu! – Rémültem meg. Először segítségért akartam kiálltani, de rájöttem, hogy lehet, azok ott lent bántanának több módon is. A nő farkasszemet nézett velem.
- M-maga Rosalia asszony? – Kérdeztem. Ha igen volt a válasz, folytattam:
- Kérem, engedje el őt, segíteni akarunk magának. Kérem… - Reméltem, hogy nem kell erőszakhoz folyamodnom. Már csak Kyuu épsége miatt sem.

Ez az, elvállalja! Mi több, simán elvállalja. Semmi ellenvetése nincs. Mit mondjak, eléggé megkönnyebbülök, legalább van egy társam. Úgy tűnik, jó ez a céhrendszer. Segítőkész társak, felesleges Szabdaló... hm, ez tetszik.
Szerencsére időben odaérünk a megadott koordinátára, és a csapos, mintha már várt volna minket, útbaigazítást ad. A fogadó maga ne, túl bizalomgerjesztő, a férfiak eléggé erőszakos pillantásokat vetnek ránk. Mindenesetre úgy teszek, mintha én lennék a nagymenő, akkor nincs félnivalónk.
-Gyere, Enheriel... keressük meg ezt a nőt. - mondom nyugodtan, majd el is indulok.
Ott állok a csukott ajtó előtt. Mellettem Enheriel, előttem vélhetőleg leendő száz arany. Van valami gyanúm? Már hogy a francba ne lenne! Viszont pár pillanat gondolkodás után nyugodtan nyitok be. Nem mondom, hogy bízok a nőben, de kockázat nélkül nincs győzelem. Az pedig kell nekem, máskülönben nem tudnék kijutni innen.
Ahogy kinyílik az ajtó, konkrétan csak egy elmosódott vörös foltot látok, és már meg is vagyok kötözve. Nyakamnál egy kés, ami azért nem a sírig tartó barátság biztos jele.
-Rosalia. - nem megszólításnak hangzik, egyszerűen csak kiejtem a nevet. Mintha csak megemlíteném, hogy ilyen név is van a világon.
-Nem is tudtam, hogy ez a küldetés ilyen érdekes lesz. Elengednél, kérlek? - kérdezem a legnagyobb természetességgel. Nem félek, egyáltalán nem. Hogy miért nem? Hm, valamiért. Az viszont biztos, hogy a hangom nem remeg, tekintetem nem ugrál ide-oda. Érdeklődve nézem a nyakamhoz szorított kést. Hm, erre nem számítottam. Azt hittem, ha már csapda, előbb kicsit eljátszadozik velünk. Ehh, kicsinyes... nem elég, hogy rosszindulatú, még felületes is.

Nos, számításom bevált. Rosalia egy mozdulattal elvágja a kötelet, majd újabb... hm, félreérthető fizikai kontaktust létesít kettőnk között. Majd odasétál az ágyhoz. Mi tagadás, van bőr a képén.
-Az emberek konfliktuskezelő képessége nyílt veszély esetén megváltozik. Nem, ha megtámadtak volna, nem így reagálok, ahogy a társam sem.
Ej, ej, ez a nő. Olyan kétszínű, hogy fáj. Persze az ő munkakörében ez inkább előny, én nem szólok bele. Egyébként sem akarom tudni, mik tartoznak ebbe a bizonyos munkakörbe.
-Egyébként, ha megkérhetlek, ne mondj ilyeneket a céhtársamról. - Itt villan egy alig észrevehetőt a szemem. - Örülj, hogy eljöttünk erre a nem túl legális küldetésre. Bár, ha jól gondolom, a piszkos munkára mindig van vevő, igaz?
Keresztbefonom a karom.
-Mi azonban nem végezzük el a piszkos munkát. Leszállítjuk a csomagot, kész, ennyi. Most mondom, hogy besárgulni, pláne bepirosodni nem fogunk helyetted, ha ezt tervezed.
Felhúzom a szemöldököm, mikor egyenesen kimondja, hogy nem tudja, ránk bízza-e a csomagot.
-Én soha nem mondtam, hogy bízd ránk. Te szólítottál meg, te adtad ezt a küldetést. Ha nem vagyunk megfelelőek, most azonnal kisétálhatunk innen. - hm, kíváncsi vagyok, mit lép erre a vöröske. Mert azt most tisztázom vele, hogy nem vagyunk a beosztottai. Legalábbis a gyakorlatban nem. A hivatalos formula pedig csak a legritkább esetben érdekel. És ez nem olyan eset.
-A te érdeked az, hogy elvigyük azt a csomagot. És ez meg is fog történni. - most mit mondjak? Vágjak be egy 'ez az én ninja utam'-féle szöveget, mint valami virtuális Naruto? Nem, Rosalia érteni fog ebből is. Remélhetőleg.

Kiderült, hogy csak tesztelt, és nem voltam éppen jó. Villámlás felborzolta tollait, mikor kijelentette, hogy ő meg sem moccant. Kyuu valamennyire védett engemet.
- Elnézést, de csak akkor támad, ha én is támadok. – Jegyeztem meg Rosalia-nak. – És én is tudom, hogy védett területen nem tudok támadni, azért próbáltam szép szóval. Különben is a társam életét nem teszem kockára feleslegesen. – Kyuu is említette, hogy ne beszéljen így rólam. Rosalia kérdezte, hogy most hogy fogja ránk bízni a csomagot. Villámlás legszívesebben belékarmolt volna Villámkarmokkal, de addig nem tette, amíg nem kérem meg rá. Láttam már, hogy egy Idomárnak az lett a veszte, hogy nem ápolta a petjével való kapcsolatot, így a pet vagy nem segített neki, vagy magát az idomárt támadta meg. Kyuu kijelentette neki, hogy mi nem fogunk helyette belekeveredni ebbe az ügybe, csak elvisszük neki a csomagot, és ha nem tetszünk neki, el is mehetünk.
- Igen kisasszony. – Mondtam Kyuu oldalán állva. Villámlás is inkább Kyuu-val volt, nem pedig Rosalia-val. Megsimogattam, hogy megnyugodjon, ami sikerült is. Tudtam jól, hogy Villámlás elég hűséges hozzám, így ha kell, nekiront Rosalia-nak, mindössze egy szavamba kerül. A griffem eddig sose ellenkezett velem, csak akkor, ha tudta, hogy rossz dolgot készülök tenni. Amikor egy mobot akartam megölni, nem engedte: mindig elém ugrott, vagy elterelte a figyelmemet. Az elején nem igen értettem, de kiderült, hogy a mob egy játékos volt álruhában, vagyis ha megöltem volna, akkor vörös lenne az indikátorom. Ez a a fajta hűség és szeretet az, ami összekapcsol minket, nem pedig az, hogy nekiugrasztom egy mobnak, én meg csak nézem, ahogy szegény szenved. Igenis együtt dolgozunk, különböző cseleket használva.

Felhúzott a nő beszéde? Dehogyis! Ideges lettem, netán ingerült? Ingerült a halál...
-Én egyszer sem mondtam, hogy elvállalom. De, a legnagyobb sajnálatomra igazat kell adnom neked, az emberek ugyanis kapzsik. Én is. Már ha kapzsiságnak lehet hívni azt, hogy elvállalunk valamilyen feladatot csak a jutalom miatt.
Nagy levegőt veszek, majd folytatom.
-De hát számodra teljesen lényegtelen, hogy kapzsik vagyunk-e, vagy nem. Te vagy el akarsz szórakozni velünk, mielőtt megölsz minket, vagy csak... hm... nem akarod az életed kockáztatni.
Halványan elmosolyodom.
-Nehogy azt hidd, hogy erre a lehetőségre nem gondoltam. Tudom, hogy akármikor megölhetsz. Ha félnék tőled, most nem lennénk itt.
Igazat mondok? Meglehet. Az ismeretlentől való félelem soha nem árt, nekem mégis az az érzésem, hogy ez a nő nem tud ártani nekünk. Legvégső esetben kicsusszanunk a kezei közül, mert én aztán nem hagyom, hogy elkapjon bármelyikőnket is. Nem, nem érzek félelmet. Az, hogy ez az igazi arca, vagy nem, egyáltalán nem érdekel. A pénze igazi, az a lényeg.
A monológ közepette ásítok egyet. Nehogy átverjetek, blablabla. Viszont a fontos információkat megjegyzem. Blöfföl. Igen, blöfföl... ha egyszer átutalta az aranyat, már nem tud elpárologni. A tranzakció végleges, és kész, úgyhogy ennél a résznél gúnyosan elmosolyodom.
Elfogadom a tranzakciót, majd azzal a lendülettel küldök is 50 aranyat Enherielnek. Megígértem, hogy felezünk, és nem is változtatok ezen.
Ránézek a csomagra. Nem lesz baj. Akadályozni nem fog minket, mivel az inventorymban lesz. Mindazonáltal a nő még nem adja át, szóval mozdulatlanul állok, keresztbe font karral.
-Nekem semmilyen kérdésem sincs. Azokat az információkat, amik igazán érdekelnek, úgysem adnád meg, hát akkor minek fárasszam magam a kérdezősködéssel?
Ez az a pillanat, mikor megmozdulok, és Enheriel felé nézek. Várom a csomagot, hogy végre elindulhassunk...

Ez a nő megpróbált minket felhúzni. Úgy beszélt rólam, mintha nem is tudnék harcolni, pedig nem kérleléssel lettem 6. Szintű. Meg kapzsinak is nevezett minket. Kyuu azonban megadta neki a magáét a maga módján. Villámlásnak nem igen tetszett a nő, mert fújtatott és borzolta a narancsszínű tollait rendesen. Fejének simogatásával nyugtattam le, nehogy megtámadja Rosalia-t. Még ha meg is érdemelné, nem teheti meg a petem, mert mégis csak a küldetés adónk. A nő azt mondta a 100 aranyról, mikor megkaptuk, hogy elillan, ha kinyitjuk a csomagot. Na persze… az a 100 arany már véglegesen át lett utalva, így nem mehet el csak úgy a semmibe tudtommal. Úgy blöfföl ez a nő, ahogy bír. Mindent elmondott a küldetésről, amit akart. Villámlás mindvégig figyelte a nőt, nehogy egy rossz mozdulatot tegyen. Meg is kaptuk a csomahgot. Kosárlabda nagyságú fadoboz volt széles bőrszalagokkal átkötve. Csak nem valami mobot rejt, hogy így meg kellett kötözni? Nem tudom. Na de az biztos, hogy Rosalia nem viheti el valami miatt. Talán egy gyilkosság bizonyítéka, amit szépen ránk akar sózni. Kyuu volt olyan kedveas, hogy ahogy ígérte, átutalta az előre megkapott arany felét. Legalább nem olyan, mint egyes játékosok, hogy a másik csinálja meg a munka nehezét, ő meg szépen begyűjti magának az egész jutalmat. Villámlás talán ezért kedveli Kyuu-t annyira, hogy elfogadja tőle a simogatást, mint mikor találkoztunk. Ő nem igazán kedveli az idegeneket, főleg olyanokat nem, akik bántani akarnak engemet. Egyre jobban kialakul a jellemének ezen része. A múltkor mikor egy férfi tapizni akart, úgy megtépte, hogy csoda, hogy életbe maradt a játékos.

Zöld indikátor? Öcsém, ez a nő tényleg hülyének néz minket. Talán amatőrök vagyunk, de idióták nem.
-Az indikátorod nem sokat számít. Lám, most is mással végezteted a munkát. Ki garantálja, hogy nem szárad már néhány ember halála a lelkeden? - mondom mindezt teljes nyugalommal. Gyanúsítgatom? Talán. Alaptalanul? Ezt csak ő tudhatja.
Mikor elkezd vetkőzni... hm, enyhe pír ül ki mindig nyugodt arcomra. Persze az 'enyhe' viszonylagos. Más, 'enyhén' erősebb jelzők talán jobban illenének a helyzethez.
Nem tagadom, kicsit megzavarodnak általában rendezett gondolataim. Mindazonáltal egy nagy levegő segít valamit a helyzeten.
Hm, én mennék. Örömmel. De Enheriel nem tudom, mit szólna, és Villámlás is erős ellenérzéssel viseltet a nő irányában. Egyébként is... talán csapda. Talán nem. A francokat, elfogadom a meghívást! Nem, mégsem...
-Köszönöm, nem fogadjuk el. Sietnünk kell, hogy tudjuk teljesíteni a... küldetést... - küzdök, de hallatszik a hangomon, hogy nem nagyon szívlelem ezt a döntést. De hát ami muszáj, az muszáj. Sajnos. Oda sem figyelve rakom el a csomagot az inventorymba, és egyszer visszanézve távozom.
Még mindig 'enyhén' vörös arccal lépek ki a fogadóból, az igazat megvallva nem is figyelek Enherielre, hogy követ-e, vagy sem. Rögtön elindulok a megadott koordináták felé, aztán be is lépek a piramisba. A sima, türkizszínű fal hamar rendezi az elmémben futó gondolatokat, és nemsokára már teljesen a feladatra koncentrálok.
Amire szükség is van. A zökkenőmentes út ugyanis eddig tartott. Szó szerint... zsákutcába futottunk? Ez érdekes.
-Neked van Látás jártasságod? - kérdezem a társamtól.
-Meg kell keresnünk a továbbvezető utat.
Majd kényelmesen végigtapogatom a sima falat, a kiszélesedés kezdetétől kezdve, bal oldalról. Remélem, Enheriel is segít, és találunk valamit...

Pff, azt hiszi Rosalia, hogy hülyék vagyunk. Csak mert még mindig Zöld indikátora van, ki tudja, hogy hány ember halt meg miatta, ahogy mondta Kyuu. Aztán ez a nő elkezdett vetkőzni, és beinvitált minket is a fürdésre.
- Elnézést, de én a fiúkat szeretem! Gyere Kyuu! – Villámlás is fújtatva jött mellettem, De Kyuu addigra elutasította, és elindult, úgy kellett követni. Szegénynek olyan piros volt az arca! Gyorsan követtük őt, majd végül elértünk a célponthoz. Egy Labirintushoz, ami csakis tiszta türkiz volt. Először zavart engemet és a Petemet is, de hamar megszoktuk. Az egész hely zárt katakomba volt, amorf alakot felvéve. Az út simán ment, amíg vége nem tért egy zsákutcával. Kyuu meg is kérdezte, van-e Látás jártasságom.
- Sajnos nincs, miért? – Kérdezte. Akkor mondta, hogy kell lennie valahol egy továbbvezető út, azt kéne megkeresni. Villámlást most nem küldhettem fel, mert mint említettem, az egész zárt katakomba volt.
- Szerinted Rosalia tőrbe csalt minket? – Kérdeztem, mert az sem kizárt dolog, hogy ezt tette az a trampli. Közben én is kerestem mindenhol az utat, áttapogattam a jobb oldali fal minden négyzetcentijét, a földet is nézegettem, bár azt főleg Villámlás tette, a plafonra is felnéztem, hátha arra van valahogyan, néha a bal oldalira is ránéztem, hátha Kyuu figyelmét elkerülte esetleg, bár az kizárt dolog volt egy ilyen komoly fiúnál. Ránéztem Petemre, hátha ő már megtalálta. Fejrázással jelezte, hogy sajnos nem igazán. Aztán én elkezdtem kopogni a falon, hátha arra kinyílik az út, és mehetünk tovább, hogy túl eshessünk ezen a mocskos küldetésen, és eltűnhessünk innen.

Ahogy kopogtatni kezdtem a fal baloldalán, hirtelen átszaladt a kezem a falon. Egy apró sikollyal húztam vissza a kezemet, bár igazából nem a HP vesztés miatt, mivel az nem történt meg, hanem az ijedtség miatt. Villámlás azonnal felkapta a fejét, és körbenézett, mitől sikítottam fel. Kyuu is nyilvánvalóan meghallotta. Ha mégsem, én szóltam neki.
- Kyuu, azt hiszem, megvan a további út! – Majd összeszedtem minden bátorságomat, és átmentem, utánam meg Villámlás. Szerencsére nem egy mob várt minket, hanem a labirintus további része. Szándékosan zsákutcának álcázták, hogy ne jöjjön ide akárki. Ravasz. Megvártam, míg Kyuu is átér, majd mentünk előre. Útközben volt egy kis kiszögelés, de teljesen üres volt a zug. Viszont mikor előrébb mentünk, mindjárt három út is volt. Most el kellett dönteni, merre.
- Szerintem az legyen, mivel hárman vagyunk, hogy mindegyikünk megnéz 1-1 utat, és ha talál valamit, visszarohan ide. – Persze ez csak javaslat volt, hiszen mint mondtam, pontosan hárman vagyunk. Mivel én beleszámolom a saját petemet is. Aztán hirtelen motozást hallottam a hátam mögött. De nem léptek zaja volt, hanem olyan, mintha valami apró és fürge rohangálna a szemcsés talajon. Villámlás sziszegett harciasan, miközben én kerestem a zaj forrását. Mikor már pánikot kaptam volna, meglátta a zaj forrását: egy sárga indikátoros gyíkocska volt. Kb. 20 centiméteres volt, és méregzöld. Villámlás is észrevette.
- Kyuu, várj! – Szóltam neki, ha ő is meglátta, és neki akarna rontani. – Úgy tűnik nem támadó szándékkal jött felénk. – Tényleg nem annak tűnt. Még Villámlást is óvatosan lefogtam, nehogy megtámadjon minket.
- Kyuu, szerinted mit akarhat vajon? Talán ennivalót?

Oké, a továbbvezető út rejtélye megoldódott. Most meglehetősen simán haladunk előre, nincsenek akadályok előttünk. Még. Egyelőre csak az a hologram-fal volt, de az nem túl bonyolult. Még mobbal sem találkoztunk, milyen küldetés ez?
Egyenesen haladunk tovább a járatban. Elérünk egy kiszögelléshez, amit még végig is tapogatok, de teljesen üres. Oké, annyi baj legyen, megyünk tovább.
Na, itt is az első 'akadály. Három út, ráadásul teljesen egyformák. A minimap sem segít a dolgon, egyszerűen lehetetlen különbséget tenni közöttük.
Enheriel természetes módon hozza fel a különválás gondolatát. Különválni?
-Nem hiszem, hogy... - de ekkor a petje sziszegni kezd. Gondolkodás nélkül kapom elő Szabdalóm, és nézek a jelzett irányba.
Enheriel, véleményem szerint, nincs annyira hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Mikor átszaladt a falon a keze, akkor is sikított egyet, és most sem túl stabil az érzelmi állapota. Végül is lehet, hogy csak simán rossz formában van. Nem a semmiért szórja a rendszer az exp-t, nyilván megvan a tapasztalata. Ha ilyen téren nem is, nyilván harcolt már. Meg ugye a statjai is megvannak, nyilván lesz olyan helyzet, ahol csak rá tudok majd támaszkodni.
De miért is sziszeg a griff? Oh, igen, egy kis gyík. Sötétzöld, és vagy egy-két arasznyi hosszú lehet. Ideje megölni.
Enheriel viszont... mi van? Hogy? Védi? Hm, érdekes. Leeresztem a kardom, majd a lányhoz fordulok.
-Enheriel, ez egy mob. Arra van beprogramozva, hogy játékosokat támadjon. Nem igényel ételt, és ha véletlenül nem harcias, akkor az azért van, mert nem elég erős a támadó mechanizmus. Ez azonban csak a távolságtól függ, úgyhogy ne akard megsimogatni, mert könnyedén meglepődhetsz.
Kicsit eltűnődöm. Ha most ébrednek fel az anyai ösztönök a lányban, annak nem lesz túl jó vége.
-Én arra szavazok, hogy öljük meg! Szerintem a peted sem nagyon ellenkezne. - nem tudom, a griff örökölte-e a lány... hm... empátiáját, de remélem, hogy nem. Mindenesetre habozás nélkül támadok, különben még a veszélyt jelent az a gyík...

//Péntekig van időtok megírni a reagjaitokat, akkor fog érkezni a mesélés. Most Kyuu írjon először és a 250 szó most is legyen meg! Enheriel, kérlek mellőzd a továbbiakban azt, hogy szó szerint másolsz ki részeket a mesélésemből, mivel ahogy már korábban is jeleztem feléd, nem a saját írásomat szeretném újra olvasni, hanem a karaktered gondolataira és a petje viselkedésére vagyok kíváncsi. //

A gyík még azelőtt eliszkol, hogy Kyuu feléje léphetne. Úgy tűnik a Szabdaló látványa is elegendő ahhoz, hogy felhagyjon a kíváncsiskodással. Ami pedig a hármas elágazást illeti, ha bármelyikőtök különválva, vagy akár együtt maradva mégiscsak betértek a jobb oldali járatba, akkor ismét zsákutcába juttok. Ellenben akár egyenesen haladtok tovább, akár balra, jóval hosszabb út áll előttetek. Mindkét járatban vannak ugyanúgy szűkebb és tágabb részek a folyosókon, a hőmérséklet és a légnyomás sem különbözik a két úton, szóval ez nem tud támpontúl szolgálni számotokra. Döntenetek kell, hogy ki merre, vagy ha együtt, akkor a vakszerencsére bízva választanotok kell, hogy melyik folyosót térképezitek fel!

minimap:

Szabdalóm csapásra készen áll, de a használatára nem kerül sor. A mob eltűnik, méghozzá meglehetősen gyorsan.
-Hát, ezt elszalasztottuk... na nem baj, menjünk tovább. - exp-forrásnak jó lett volna, de talán nem ajánlatos most fogyasztani az életünket. Szerintem szükségünk lesz még rá.
Ja, igen, a három út... minimapomon már látszik, hogy a jobbra vezető egy zsákutca, tehát a lehetőségek száma kettőre redukálódott. Azonban ez nem oldotta meg teljesen a problémát.
-Ne váljunk szét! Nagyon nem jó ötlet. Nem ismerjük a terepet, ki tudja, mi van még itt. Együtt könnyebben boldogulunk, és végső soron akár vissza is fordulhatunk, hogy a másik utat kövessük.
Komolyan gondolom, és nemcsak azért, hogy legyen, aki védjen. Ilyen helyzetben tényleg logikusabb együtt maradni, kivéve, ha mindketten sokkal magasabb szintűek vagyunk a helynél. Ez pedig itt nem valósul meg. Apropó...
-Mit szólnál hozzá, ha alakítanék egy csoportot? - a francba, hogy csak most jutott eszembe. Így látjuk egymás hp-jét, és azt, hogy hol van éppen. A békás küldetésen is egy csoportban voltunk, és ott bevált. Most miért ne tennénk így?
Már hívom is le a menümet, és hozom is létre a csoportot, majd küldöm a meghívást Enherielnek. Ebben nem vagyok túl gyakorlott, de azért elboldogulok vele. Remélem, elfogadja, és nem kell győzködni.
De akkor most merre is menjünk tovább? Rosalia megmondta, hogy hova kell mennünk, de azt nem, hogy találunk oda. Na, kösz!
-Ugyanolyan a két folyosó... ötletem sincs, melyiket válasszuk. Neked mi a tipped? - végül is, neki segíthet a női megérzés. Vagy nem, de akkor is az ő felelőssége lesz, ha rossz irányba megyünk...