[Küldetés] A türkiz labirintus rejtelmei

Kyuu-t nem hatotta meg a dolog. Szerinte meg kell ölni, és Villámlás nem egészen teljesen, de egyetértett vele. Azonban a kis párának elég volt a Szabdalót meglátnia, és menekült is el előlünk.
- Na de Kyuu, mi van, ha valaki petje volt? – Ez sem volt kizárt, már ha a pet indikátorának színe is változik, ha a gazdájáé más színű lesz. Miközben Villámlás vijjogot a gyík után, valószínűleg, hogy jobban elijessze szegénykét, a map ismét frissült: jobb oldalt zsákutca van, így az az út kilőve. Csak fel és balra van. Kyuu viszont nem tartotta jó ötletnek, hogy szétváljunk.
- Akkor mi legyen? – Ekkor jutott társamnak eszébe, hogy csoportot, azaz party-t kéne alakítani. Már meg is hívott engemet, amit elfogadtam. Petemnek nem kellett, mivel automatikusan velem van. Ami a két utat illette, Kyuu-nak nem volt ötlete, hogy merre, így a női megérzéseimre bízta a dolgot. Sajnos mindkettő folyosó ugyanolyan volt légnyomásilag és hőmérsékletileg is, így azok nem sokat tudtak segíteni.
- Szerintem… Menjünk felfele. Hátha arra lesz a személy is. – Persze ez csak javaslat volt, hátha Kyuu közben kitalálta, hogy balra menjünk. Villámlásnak valamiért nem igen tetszett az ötlet, és megindult balra.
- Ejnye, nem szabad! – Fogtam meg. Villámlás vijjogott, hogy szerinte balra kéne menni. Lehetett benne valami, mert az állatok ösztönei sose csalnak, még véletlenül sem. Legalábbis reméltem, hogy Villámlásnál is ugyanígy mükődik az ösztön.
- Úgy látszik a petem szerint balra kell menni. Te mit gondolsz Kyuu, merre menjünk? – Ez most Kyuu döntésén múlott, hisz itt nem lehet döntetlen, mivel csak hárman vagyunk.

[off] Két... hm, kérdésem van.
Az egyik: mikor kihalászták Aincrad vízi bestiáját, a halász egy narancssárga indikátoros gyíkot használt csaliként. Sejtésem szerint az mob volt. Vagy tévednék?
A másik: ha valaki megsebez egy narancssárga játékost, tényleg nem változik az indikátora. Viszont ha meg is öli, tudtommal bepirosodik. Csak egy piros megölésekor nem változik semmi. [/off]

Kíváncsian várom a lány válaszát, de arra nem számítok, hogy a petje önálló utakon akar járni.
Na, most rajtam a sor. Az nem nagyon befolyásol, hogy melyiküket támogassam, úgyhogy egye fene, marad a megérzés!
-Hát, ha engem kérdezel, menjünk előre. - mondom, majd meg is indulok a jelzett irányba...

Megegyeztünk végül és felfele mentünk. Villámlás nem igen örült ennek, de velünk tartott. Nem tudom, mennyi, talán tizenöt perc telt el, mire hirtelen kiszélesedett a járat. Kettő oszlop kellett, hogy megtartsa az egész helyet. Akkorák voltak, hogy mindhárman nyugodtan elférhettünk mögéje.
- Nocsak, mégis van itt valaki. Én meg eddig azt hittem, hogy nincs is itt senki. – Jegyeztem meg a többieknek. A mapra is ránéztem. Jobb oldalon zsákutca, baloldalon meg azt jelezte, hogy le van zárva. A fenébe, feleslegesen jöttünk ide. Vagy mégsem? Ugyanis mikor elértem az első oszlopot, jobb oldalról mintha valami morogna és csapkodna. Azonnal megálltam, Villámlás meg fújtatott.
- Kyuu, hallod ezt? – Kérdeztem hallkan a Kardforgatótól. – Lehet, hogy az a gyík. – Hirtelen eszembe jutott valami. Jesszus, tudtam! Egy mobnak mindig vörös az indikátora! A pet-eké meg narancs, mivel beidomított mob!
- Kyuu, az a gyík egy pet volt! Hiszen a moboknak mindig vörös az indikátoruk, de a Petek-é narancs, mivel beidomított mobok! – Villámlás közben idegesen nézett a hang irányában. Most megint döntenünk kellett: vagy megnézzük, mi az, vagy visszamegyünk. Lehet, hogy valaki bajban van, ezért én már eldöntöttem a magam részéről.
- Kyuu, előbb nézzük meg, mi az abban a zsákutcában, utána menjünk vissza a balra felé vezető úthoz. – Villámlás már indult volna, de lefogtam, nehogy egy maga szálljon szembe azzal a valamivel. Morgott is magában, de nem ellenkezett. Kyuu válaszára vártam, addig figyeltem, hogy vajon mi lehet ott. Talán a gyíkocska, vagy egy másik pet? Esetleg valami mob, vagy játékos? Bármi is legyen az, én már elővettem a fegyveremet, hátha meg kell védenem magamat.

[off] Csak logikai úton gondolkodtam. [/off]

Oké, haladunk is tovább, méghozzá meglehetősen sokat. Aztán hirtelen megint kettéágazik az út. A helyzet azonban most nem olyan egyszerű, mint előző alkalommal. Ott csak a véletlenre kellett hagyatkozni, itt viszont más, kézzelfoghatóbb tényezők is vannak...
Van ugye a bal oldali zsákutca. Talán érdemes lenne megpróbálkozni vele, hátha mégis át lehet ott jutni, talán inkább vissza kellene fordulni. És van a jobb oldali... hm... kiszögellés-szerű valami. Onnan nem túl barátságos hangok érkeznek. Mi a fene? Valószínűleg egy mob, de csak valószínűleg. Arra kicsi az esély, hogy éppen ádáz csata dúl, de nem zárhatjuk ki.
Mindazonáltal biztos, hogy érdemes arra mennünk? Ott biztos nem lesz semmi, hacsak nincs ott is egy illúzióval védett átjáró, mint a labirintus elején.. Erre azonban nem alapozhatunk. Érdemes az ismeretlenért odamennünk? Talán igen, talán nem.
Viszont, ha jobban belegondolok, ez az egész hely ismeretlen. Ha visszafordulunk, akkor is megvan az esély rá, hogy belefutunk egy mobba. Ha meglátogatjuk azt a kiszögellést, semmit nem veszíthetünk, legfeljebb elmenekülünk, ha a helyzet úgy kívánja. Az ember sosem lehet elég óvatos, de elég vakmerő sem. Bizonyos helyzetekben.
-Oké, nézzük meg, mi van ott. - Szabdalóm (amit ugye el sem raktam) felemelem, szinte harci pozícióba, aztán indulok. A griffet alig lehet lefogni, pedig az egyetlen, ami segíthet rajtunk, az a meglepetés. Nem szándékom előremenni, vagy előreküldeni Enherielt. Ha minden igaz, egymás mellett érkezünk meg arra a helyre, ahonnan hallottuk azt a hangot. Igyekszem figyelni, ne érjen minket meglepetés, és résen vagyok. Talán mégsem volt ez olyan jó ötlet... bár mellettem áll egy magas szintű játékos, úgyhogy csak nem lesz baj. Remélem.

Hm... oké, meg is állok az egyik oszlopnál, hogy kicsit körülnézzek. Látás jártassággal többre mennék, de végül is mindegy... így is jó, talán észreveszek valamit.
A minimapom már jelez is. Itemeket. Mi? Hm, nem tudom, mi lehet ott, de talán érdemes megszerezni.
...még akkor is, ha nem lesz könnyű. Márpedig a hangok éppen ezt sugallják.
Szerencsére jártasság nélkül is pontosan látom, mi történik. Két mob, valami... hm... százlábú-gyík-komodói sárkány keverék. Érdekesen néznek ki, ami azonban még érdekesebb, hogy egymás ellen harcolnak. Már sárga az életük, talán le kellene rohanni őket, akkor a meglepetés ereje is segítené a győzelmünket.
A terv azonban füstbe megy. Észrevesznek bennünket, és egyesítve erőiket, ránk akarnak támadni.
Na jó, nézzük, mi a helyzet.
A menekülés nem biztos, hogy zökkenőmentes lenne. Talán gyorsak, és az még gondot okozhat.
Viszont... életük a sárga zónában van. Ha most támadunk, legyőzhetjük őket minden különösebb sérülés nélkül. Ráadásul az itemek is csábítóak.
Tehát akkor most mi is legyen?
Oké, én a magam részéről vállalom a kockázatot. Szabdalóm támadásra emelem, kiugrom az oszlop nélkül, és nekik ugrom. A felszerelés ritka madár Aincradban, úgyhogy megéri két sárga életű mobbal harcolni. Pláne, ha van mellettem egy magasabb szintű játékos.
-Enheriel, segíts! - csak ennyit kiáltok oda a lánynak, majd le is sújtok. Egyszer, kétszer, háromszor. Célpontom a bal oldali mob, azután hátraugrom, hogy Enkerielnek adjam át a terepet. A petje, amennyire emlékszem, elég szépen sebez, úgyhogy valószínűsíthető, hogy nem lesznek ezek a gyíkszerű izék olyan hosszú életűek. Ha mégis, az nem lenne túl vicces...

The member 'Kyuushiro' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

//Tényleg, Villámlás támadásánál mennyit kell dobjak?o.o//

Kyuu mellettem állt, így Villámlással a karjaimba a második oszlop mögé surrantam, és onnan néztem, hogy mi van ott. Két igen furcsa vörös indikátoros gyík harcolt éppen egymással. A map szerint valami item van ott, és valószínűleg azért, vagy, mert territórium miatt. Az életük már a sárga zónában volt. Valami száz lábbal rendelkező galléros gyíkok voltak. Villámlás kicsit előrébb jött, hogy lássa, miféle lények ezek, és valószínűleg ez miatt vagy más ok miatt észrevettek minket, és már nem egymásra támadtak, hanem ránk. Kyuu már nekik is ugrott, majd hívott engemet is.
- Menjünk Villámlás! – És mi is előugortunk az oszlop mögül, és én a jobb oldali mobot támadtam Villámlással egyszerre lecsapva rá kétszer is. Egyszer én, egyszer Villámlás, valószínűleg jelentős kárt okozva ennek a gyíknak, közben figyeltünk, nehogy a baloldali gyíkszörny nekünk rontson. Ezután hátraugortam én is, meg Villámlás is, hogy egyrészt kikerüljük a támadást, másrészt meg, ha még kell, Kyuu-nak legyen annyi helye, hogy tudjon támadni. Igen nagy gyíkok voltak ezek, bár az érdekelne, hogy hogyan kerültek a labirintusba, s mit esznek itt lent egyáltalán, hogy életbe maradnak ott, ahol nincsen se fény, se táplálék. Talán a keresett személy nevelgette őket azért, hogy távol tartsa a betolakodókat a labirintustól, vagy ő tőle. Vagy valaki egyszerűen ide dobta a két petjét, és ezek meg visszavadultak mobokká. Bár nem tudom, hogy ezt meg lehet-e tenni, de én akkor se tennék ilyent az én Villámlássommal, hisz valami oknak kellett lennie ahhoz, hogy ő lett a társam. Bár eszembe jutott, hogy Rosalia biztos tud valamit a labirintusról, amit mi nem, és ezért keresett embert, hogy neki véletlenül se essen baja.

The member 'Enheriel' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

A harc nem volt túl hosszú. Kyuu és Villámlás már meg is ölte őket. Kicsit hosszabb csatára számítottam, de legalább most megnézhetjük, mik voltak azok az itemek. Egy rakat T1-es érc és növény volt. Mivel nekem most kellett a növény, azokat raktam el magamnak. Legalábbis a felét. De volt ott más is: egy nagy méregzöld tojás.
- Jaj istenem, biztos meg akarták enni azok a gyíkok! – Nagyon megsajnáltam a tojást, hiszen nem maradhat itt elpusztulni, úgyhogy akár tetszett Kyuu-nak, akár nem, kézbe vettem, és elhatároztam, hogy magammal viszem. Villámlás ellenkezni kezdett, valószínűleg attól félt, hogy le akarom őt cserélni.
- Nyugodj meg Villámlás, nem cseréllek le. Csupán felnevelem, és majd szabadon eresztem, mikor kijutunk innen. – Próbáltam nyugtatni, de Petemnek így sem tetszett a ki sem kelt útitárs. Ezután Kyuu-hoz fordultam.
- Akkor menjünk vissza és onnan balra. Legalábbis nem hinném, hogy itt lenne a kulcs a zsilipes ajtóhoz. És akkor is magammal viszem a tojást, ha te nem értesz egyet velem. – Jeleztem neki előre, hogy kár vitatkozni velem arról, hogy mi legyen a tojás sorsa. Én nem fogom itt hagyni, mert ez egy élet, még ha virtuális is. A nevelőanyám meg nem arra nevelt, hogy otthagyjak egy élőlényt a sorsára, hisz minden élőlénynek joga van az élethez, még ha gonosz is. Nevelőapám is ezt az elvet követi, egyszer már volt olyan, hogy egy srác egy másikat bántalmazott annak szegénysége miatt, mire nevelőapám odament, és úgy felpofozta, hogy az többször nem mert senkibe sem belekötni, mert félt, hogy akármikor kap egy újabb pofont tőle.

[off] Hm... Elnézést, meg minden. Ha a helyetekben lennék, valószínűleg nem viseltetnék jó érzésekkel a mostani önmagam iránt. Most, pontosabban holnaptól azonban visszatérek. Azt hiszem. [/off]

Meglehertősen könnyű falatnak bizonyulnak a mutáns izék. A griffel, ha gyakoroljuk, sem sikerülhetett volna szebben a kivégzésük. Egyet én, egyet ő... ezt így kell! Utána rögtön a jelzett itemek felé indulok, és meglátom az nyersanyagokat.
Hú, nem mondom! A felszerelésnél csak az alkotóelemeik a ritkábbak, úgyhogy ez meglehetősen jó fogás. Az inventorym, ha jól tudom, végtelen, mégsem szeretném felpakolni az összeset. Túl hosszú idő lenne. Megelégszem azzal, hogy jó sokat elrakok ércből és növényből is, aztán továbbindulok. A tojás... hát, arra nem fordítok túl sok figyelmet. Zöld, nagy, ennyi. Talán eladhatnánk, de nem biztos.
Enheriel viszont nem ezen a véleményen van.
...mi?
...he?
...mi a franc?
Filozofikus mondatára, majd ellentmondást nem tűrő lezárására olyan fejet vágok, mint aki most tudta meg, hogy a rament bikaürülékből készítik. Ezt még az én hírhedt nyugalmam sem bírja...
...Istenem! Mobtojás! Konkrétan a játékosok halálához járul hozzá!
...na mindegy. Ez már túl sok. Izzadni kezdenék, ha ebben a világban létezne ilyen, aztán sóhajtok egyet. Reménytelen.
-Hm... rendben. - csak halványan figyelek a lány javaslatára, hiszen még mindig enyhén csodálkozom, de még így is tudom, hogy egyetértek vele. Valóban arra kell mennünk. Legalábbis arra ésszerű. Hogy merre kell, azt még csak Kayaba tudhatja, de ami késik, nem múlik.
Hm... ellopjam tőle azt a tojást? Vagy megpróbáljam meggyőzni észérvekkel? Mindegy, majd kiderül.
-Izé... biztos, hogy kell neked az a tojás? Csak egy program van benne... - már semmin nem csodálkozom, de ha most leszid, Isten a tanúm, hogy kardot rántok. Ha mégsem, az valóságos csoda lesz. Te jó ég... ments meg, Uram...

Miközben mentünk vissza, Kyuu megkérdezte, hogy biztos kell-e nekem a tojás, hiszen csak egy program.
- Az lehet. – Mondtam neki. – De amíg be vagyunk ebben a játékba zárva, addig az ilyent valódinak kell kezelni. Plusz, lehetséges, hogy ez is kell majd a Küldetéshez. Másnem NJK petecske lesz, mint annak az Anatole Saito nevű játékos cicája.^^ - emlékszem, mikor a Macskás Kovács nevű boltban voltam, ott volt egy nagyon aranyos macska is.^^ Annyira tündéri volt, mikor megcirógatta, ő meg dorombolt!^^ Bár Villámlás kicsit féltékeny volt…
Szóval, ahogy haladtunk balra, már megijt elágazáshoz értünk. Baloldalnál duplaszakasz volt szűk járatokkal. És iszonyatos szaggal. Nem erős ürülékszag volt, hanem inkább émelyítő és édeskés volt. De majdnem elhánytam magam, annyira borzalmas volt így is. Szegény Villámlást meg majdnem megőrjítette a szag, ezért inkább a jobb oldali járat felé ment, ahol már méregzöldbe kezdett váltani a türkiz. Ez nem tudom, miből volt, de szerencsére bűz helyett csak enyhe szellő. És ekkor észrevettem valamit: a szembeni falnál, ott a tövében… az a gyíkocska volt ott, amelyik korábban figyelt minket. Megmozdulni sem mert szegény. Remélem Kyuu nem látta meg, mert nem akarom, hogy megint elkergesse. Ugyanis ez szerintem valaki Pet-je volt. El akartam terelni Kyuu figyelmét a gyíkról, így szóltam hozzá.
- Menjünk jobbra? Lehet, hogy akkor ugyanoda kerülünk, ahová a szilipes jártat vezetne… - Közben jeleztem Villámlásnak, hogy közelítse meg óvatosan a gyíkot, és a saját nyelvén próbálja meg kiszedni belőle, hogy mit akar tőlünk, és hogy merre van a gazdája, már ha van. Addig én vártam Kyuu választását, és reméltem, hogy nem kergeti el a kis gyíkocskát, és hogy azt egyáltalán nem látja meg.

Ehh... nagyon jó. Ez a lány meglehetősen makacs, úgyhogy nem is érdemes a hangszálaim teljesítményét rápazarolni. Csak sóhajtok egyet, majd elindulok utána.
Oké, sehol semmi. Viszonylag egyenesen haladunk előre, anélkül, hogy tudnánk, merre is megyünk. De nem baj, vissza is fordulhatunk, ha egyáltalán nem halunk meg. Az pedig nem túl valószínű, és egyébként sincs bizonyíték arra, hogy itt jobban meghalhatunk, mint a zsilipnél.
...hacsak nem halunk bele ebbe a szagba. A furcsa bűzt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ruhaujjam az orrom elé emelem, hátha ezzel csökkentem a veszélyfaktort, és megpróbálok gondolkozni.
Először is, ez nem mérgező. Semmilyen változást nem veszek észre az életpontjaimban, sem a statjaimban. Másodszor... de akkor mi a franc ez?
Talán valami van ott, amit valaki el akar rejteni mások elől. Vagy mobok fészke, és abból árad ez az 'ájer', bár ez nem valószínű. Azt hiszem, ilyennek írták le a horrorokban az oszló emberhús szagát, de ez itt lehetetlen a szétpixeleződés miatt.
Enheriel jelez valamit. Nyilván a petjének, bár nem értem, hogy mit. Nem is nagyon érdekel, hogy őszinte legyek. De azért körbenézek, és meglátom a gyíkocskát.
Mi a franc? Ez hogy kerül ide? Mindegy, hiszen nem zavar túl sok vizet. Nem kell félnünk tőle, és ha levágnám, valószínűleg Enheriel nem nézné jó szemmel. Leeresztem Szabdalómat, és tűnődve a gyíkra nézek.
Lássuk csak... bebizonyosodott (legalábbis nagyon valószínűvé vált), hogy az a járat, ahol a két mobot találtuk, nem a megfelelő.
Ott nem láttuk ezt a gyíkot.
Most viszont a megfelelő irányba jövünk, és itt van előttünk.
Ami azt jelenti, hogy...
-Enheriel! - mondom meglepődve. - Ez a gyík tudja, merre van a kijárat! Kivezethet minket!
Meg sem várom a válaszát, lépek egyet a mob (?) felé. Kardom még mindig leeresztve.
-Virtuális élet, hm? - mondom félhangosan. Oké, valószínűleg nem lesz könnyű rávenni, hogy legyen az irányzékunk. Az övemen lévő tokba csúsztatom a szabdalót, és várom, a griff mennyire tud értelmes diskurzust folytatni a gyíkkal. Szerintem semennyire, de sosem lehet tudni...

A kis gyík halálra rémülve menekült jobbra, amikor Kyuu megtett egy lépést felé. Viszont Kyuu azt mondta, hogy a gyíkocska tudja az utat, kivezethet minket.
- Akkor utána! – Úgyis jobbra akartam menni, Kyuu pedig a mobot (?) követni, így mentünk is arra. Villámlás előttünk követte a gyíkocskát, aki otthonosan és fürgén mozgott a folyosón. Itt élt, ez derült ki róla. De pont ez miatt elvesztette a petem szem elől.
- Na, tessék, eltűnt… - Mormoltam magamban. De nem vlt hiába való, ugyanis egy földalatti városba kerültünk. Viszont a map szerint itt is van egy zsilipes kapu. Na tessék, még egy zsilip. És egy balra vezető út is van, ahonnan a szellő jön. Előre néztem, majd balra. Most akkor merre? Mi lehet balra? Kár, hogy azt nem láttuk, hogy merre ment a gyíkocska, az jó lett volna.
- Kyuu, szerintem az a mob egy pet volt. – Mondtam ki neki most a feltételezésemet. – Talán azé, akinek a csomagot kell elvinni. – Mert lehet, hogy a gyíkocska kémkedésnek kell neki, vagy, hogy ne essünk csapdába a csomagja miatt.
- Kyuu, mit szólnál ahhoz, ha külön válnánk most? Valamelyikünk előre megy, valamelyikünk meg balra, vagy ha háromfelé válunk, akkor valaki megnézi a visszautat. Így többet fedezünk fel, és több időt nyerünk. Ha esetleg egyikünk gebaszba kerül, azonnal rohan ide vissza. – Javasoltam neki. Így legalább nagyobb térképet fedezünk fel, és kevesebb időbe telne az egész labirintus felfedezése. Villámlás közben idegesen nézte a kezembe lévő tojást, és esküdni mert magában, hogy látta mocorogni egy picikét, amit én nem érzékeltem…

Kyuu-nak nem tetszett az ötlet az alábbi okokból: akármikor bajban kerülhetünk, és ha pont én lennék bajban, akkor Villámlás segítsége kéne. Belátom, igaza volt. Hiszen ki tudja, miféle mobok járkálnak erre fele. Talán olyanok, amiket én sem tudok legyőzni. Átkozott Rosalia, tudtam, hogy valami bűzlik, mikor megkért minket arra a csomag kivitelbe! Hogy száradt volna le a… Mielőtt kimondtam volna magamba, mire gondolok, lenyugszok. Egyrészt mert Villámlás nyugtatóan a lábamhoz dörgölte a fejét és ezzel egy időben mocorgott kicsit a tojás, ami nyugtató volt. Másrészt meg ott volt a kis gyíkocska.
- Kyuuroshi, ha lehet, most fogd vissza a harc kedvedet! – Szóltam rá erélyesen, nehogy megint elkergesse. Most már biztos voltam benne: a gyíkocska Pet volt. De kié?
- Szia, te kis drága.^^ – Szólítgattam a gyíkot kedvesen, mosolyogva, hogy ne fusson el. – Ne félj, nem fog a fiú most bántani téged.^^ Elvezetnél a gazdidhoz?^^ - Szerintem a megbízóé lesz a gyík, így kérhettem talán meg. Villámlás már féltékenykedni kezdett volna, mikor leesett neki, hogy talán a kis hüllő elvezet a megbízóhoz, így nem tudunk mobokba ütközni majd. Így ő is visszafogta magát. Azt remélem, hogy a kis állatka megértett, és elvezet minket a megbízóhoz, átadhatjuk neki , és már mehetünk is ki innen. De hogy többé nem akarom azt a nőt látni, az biztos! Ha a gyíkocska megindult, szólok a fiúknak, hogy utána, és mentem balra. De közben elővettem fegyveremet, mert sose tudhatom, mi vár rám ott, ahová a gyíkocska majd vezetni fog. Villámlás is aggódott kissé, de bátran ment mellettem, látszott rajta, hogy megbízik bennem.

The member 'Rosalia' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :