~ Kúria ~

Miután véget ért a szafarizás, Liese és Eiki elvált Magnustól, majd a kardforgató elindult a legközelebbi fogadó felé. A hírügynökkel pedig már nem is törődött.
~ Na mindegy. ~ gondolta.
Továbbindult, mikor meghallotta azt, hogy valaki fut felé. Meg akart fordulni, de a következő pillanatban minden elsötétült.
Ahogy Magnus magához tért, egy félhomályos szobában találta magát. Feleszmélve azon kapta magát, hogy egy székhez kötözték. Nem volt oda az ilyesmiért, de egyperces ficergés után ki is szabadult. Felállva, ellépett egy kicsit a széktől és körbenézett a szobában. Néhány széket látott még, szintén kötelekkel.
- Tehát már mások is voltak már itt túszként.
Előbb az ablakhoz sétált, és kinézett rajta. Viharos szél tépte a fákat odakinn. Az ablak kinyitásával nem is törődött. Lehet, hogy emeleten van. Mondjuk egy emelet zuhanás talán nem sok kárt okozna, de magasabbról való esés már igen. Ezután megpillantotta az ajtót, de az feltehetően zárva volt, mint ahogy lenni szokott az ilyen helyzetekben. Kardja után nyúlt, de az nem volt a helyén.
- Várható volt. Talán a legjobb lesz, ha beszerzek majd egy pótkardot az ilyen esetekre.
Tovább nézelődött a félhomályos szobában. Pár fotel, egy szófa és egy széles asztal. Odalépett az egyik szekrényhez, majd kis gondolkozás után levett egy könyvet onnan. Beleolvasott, de nem hitte, hogy sokra menne vele és vissza is rakta a könyvet. Azonban újra az ajtó felé pillantott, és úgy döntött, hogy mégiscsak jobb lenne ellenőrizni. Átsétált a szobán az ajtóhoz, majd lenyomta a kilincset. Nem nyílt. Vagy tényleg zárva volt, vagy pedig úgy lett beállítva, hogy ne nyíljon ki könnyen. Kard híján fogta az egyik széket, majd erőből az ajtónak vágta azt, remélve, hogy némi kárt tesz az ajtóban.

Magnus visszafordult oda, ahol az előbb olvasott egy kicsit. Mintha kiesett volna valami a könyvből. Meg is pillantott egy lapot a padlón, majd felvette. A következő állt rajta: P.
- Azt hiszem valamiféle kód lehet. Jól jöhet még.
A lapot elrakta a leltárba, majd végül a kötelet is. Nem valami hosszú, de jó lesz még valamire. Egy kósza gondolattól vezérelve az ajtóhoz lépett, miközben még egyszer ellenőrizte kardját. Keze a markolat köré zárult. Ez legalább egy kis jóhír. Lenyomva az ajtó kinyílt, bár a kilincs kissé szorult.
~ Talán kicsit túl sok volt a krimi 14 évesen. ~ gondolta.
Kilépve a szobából, egy üzenetet kapott, miszerint elhagyta a védett zónát.
~ Ez különös. Ilyet még nem tapasztaltam épületen belül.
Körbenézett, hogy merre induljon, de ekkor zajokat hallott a feje fölött. Felpillantott néhány másodpercre. Úgy vélte, hogy valaki odafenn ténykedhet. Bárki is az, úgy döntött, hogy megnézi magának a zaj forrását. Ecélból pedig meg kell keresni a lépcsőt. Elindul jobbra, majd ismét hangok ütötték meg a fülét.
~ Egy macska?... ~ tett még pár lépést. - Nem. Ez gyereksírás.
Látott már horrorfilmet, és abban ilyesmik a szituációk. Kivonta kardját. Ha ilyen helyzetbe kerülnek a filmbeli vagy játékbeli szereplők, utána pedig beindulnak a dolog, akkor a való életben se lehet másképp. Elérte a lépcsőt.
- Nos, ideje belevetni magam a dologba.
Kardját kicsit erősebben fogta, majd elindult a lépcsőn arra, amerre vezet. Miközben a lépcsőn haladt az adott irányba, felkészült arra, hogy szükség esetén támadjon.

A lépcső és a folyosó után már biztos volt számára, hogy egy lány az. Befordult, és megpillantották egymást. Magnus nézte a lányt. Vörösre sírt szemek, ijedt tekintet. A játékkal ami nála volt, pedig nem törődött. Épp meg akart szólalni, mikor a lány valami ijedt hangot adott ki magából és már szinte ott sem volt. Nem igazán nézte, hogy van e neki indikátora vagy sem.
- Oké, talán elsőre mégsem horrorfilmként indul. De az óvatosság nem árt.
Elrakta a kardját a tokjába. Ekkor hallotta az ajtócsapódást, és a lány után indult, hogy megnyugtassa. Miközben közeledett, hallotta, hogy mikor csinál.
~ Meg kell hagyni, van benne erő. Ha jól hallottam, valami nagy szekrényt tolt oda. De talán csak reteszek lehetnek a másik oldalt.
Elindult a lányt eltakaró ajtó felé.
- Nyugodj meg. A kard nem miatt kell aggódnod. Nem bántlak.
Míg várt a válaszra, összefonta karjait és próbálta végiggondolni, hogy ki lehet a lány, talán látta e már valahol, azonban nem állt össze a képlet. Úgy egy-két perc telhetett el, mikor úgy döntött, hogy beles a kulcslyukon, de csak a gyerek szemét látta. Felegyenesedett.
- Elismerem, hogy hiba volt akaratlanul is megijeszteni téged, de mint mondtam, nem foglak bántani.
Ismét várt valami válaszra, de talán ismét süket fülekre talált a dolog. Viszont elgondolkozott. Ez a lány nem lehet NPC. Azok csak programok és nem igazán reagálnak úgy, mint egy igazi lény.
~ De ezt akkor tudnám csak biztosan, ha ismét vethetnék rá egy pillantást. Ha nincs indikátora, akkor nem játékos.
Ekkor a férfi a szeme sarkából észrevett valakit, és odafordult. Nem igazán látta, hogy ki az, tekintettel a félhomályra, de egy lány alakját ki tudta venni. Ezúttal ellenőrizte a dolgot és a lánynak indikátora volt.
- Te ki vagy? - kérdezte nyugodt hanggal.

 Miközben sietős léptekkel, igyekezve nem zajt csapni haladok a folyosókon, próbálom a gondolataim közül kizárni, hogy még akár veszélyes is lehet a helyzet. Megyek a sírós gyerekhang után, megjegyezve a fordulókat, pillantva egyet a térképemre is, hogy nagyjából lássam miféle terület ez, de nem átvizsgálva tüzetesen. Aktív minden hártasságom, ami segíthet: észlelés, hallgatózás, rejtőzés, lopakodás, látás… de egyelőre úgy néz ki nem lesz rájuk különösebb szükség , a látást leszámítva. A kislány úgy tűnik nem vesz észre, már nem csak sír, hanem kiabál is, és berohant az egyik terembe. És mire odaérek, már áll az ajtó előtt valaki. Persze, hogy felismerem. Jun az, Takashi majdnem-öccse. Öhm… Ő viszont nem ismert fel, bár mikor és ráismertem kikapcsolat a rejtőzést és lopakodást.
- Ejnye… Meg sem ismersz? - kérdezem széles, barátságos mosollyal. A hangomat már csak felismeri… -Megengeded? - biccentek az ajtó felé a fejemmel. Ha érti és félreáll, akkor látásomat és észlelésemet is használva kukkantok be a kulcslyukon én is.
Szegény lány… Alaposan megijedt Juntól. Elmosolyodom, és beszélni kezdek hozzá, éppcsak olyan hangerővel, hogy hallja, kedves, lágy hangszínt megütve.
- Szia. Neharagudj, ha Magnus megijesztett - próbálom megnyugtatni- Valószínűleg csak segíteni akart, mert halotta, hogy valaki sírdogál.-igyekszem meggyőzni, hogy semmi ártó szándék nem volt Junban az irányába.- És ami azt illeti én is hallottam. Te sírtál? - kérdezem végül, remélve, hogy kiderül mi történt. Biztos vagyok benne, hogy ő sírdogált, de talán jobb ha ezzel a lépéssel kezdek kicsit közeledni felé.

A lány hangját felismerte a férfi, és elmosolyodott.
- A Nap Piramis óta nem láttalak, úgy egy hónapja annak már.
Magnus félrelépett, hogy a lány az ajtóhoz léphessen, majd figyelte őt. Meglepte Chakna hanglejtése. Nem csupán barátságos, kedves volt, hanem anyai is.
- Nos, valóban segíteni akartam. - mondta. - De tudod bizonyára, hogy miként megy az ilyesmi a horrorfilmekben. Így gondoltam nem árt tenni ellene, hogy pár másodperc után nekem ugorjon valami szörny vagy megszállt NJK és megsüti az agyam a mikrohullám, ha legyőzne.
Chakna egy kicsit félrelépett, és most Magnus tekintett be a kulcslyukon. Valami kereket látott a lány szemei után, mely már közeledett is. Reflexből azonnal felegyenesedett.
- Úgy tűnik a lány még a leselkedést sem hagyja. Valamivel bökdösi a kulcslyukat.
Olybá tűnt, hogy a megnyugtatás nem fog sikerrel járni, így Magnus gondolkozni kezdett, hogy mi legyen a következő lépés. Az ajtón túlról érkező „Én nem is síjtam!” felszólalásra odanézett. Nem szólt semmit. Ha mondaná, hogy igen, valóban sírt, azt csak kötekvésnek venné és rontana a helyzeten, mire sikerül megnyugtatni. De nem is gondolt ilyesmi ellenkezésre, azért okosabb volt ennél. Ezután a lány kijelentésbe kezdett, miszerint kinyitja az ajtót, be kell dobniuk a fegyvert, amiket eldug. Eztán pedig teaparti lenne, miközben kitalálnák hármasban, hogy miként jussanak haza. Ami talán nem is lenne rossz – gondolta Magnus. Valami súlyos bugra gondolt, ami esetleg kijátssza a kijelentkezés lezárását és itt lehetne hagyni végleg a Haláljátékot. Aztán pedig menne tovább az élet, és talán folytatja az MMORPG-k játszását, a régi módon: számítógépen. Megfogta a kardjának markolatát egy pillanatra, de nem húzta ki. Elengedte azt, majd Chaknához hajolt és súgni kezdett.
- Én nem szívesen válok meg a kardomtól. Talán kicsit paranoiás viselkedés a részemről, de fegyverkezve maradok.
Miután ez megvolt, pár másodperc alatt eltűnt a hátáról a fegyver tokostól, be a leltárba. Végül bezárta a menüjét.

Gondoltam, a hangom alapján rámismert. Épp ezért szólalok meg a lehető leghamarabb.
Én is mosolygok. Igen, a Piramisnál találkoztunk utoljára. Azóta ahogy nézem sokat nem fejlődött...
- Már egy hónapja? - kérdezem őszinte, bár nem erős meglepettséggel a hangomban. Gyorsan telik az idő idebent, sokminden történt azóta. 
De nem alkalmas az idő, hogy csevegjünk. Van itt egy ijedt kislány, akit meg kellene nyugtatni. Nem, nem okozott sérülést a ceruzával, mert időben észrevettem én is, aztán Magnus is.
Hálásan pillantok oldalra Magnusra, hogy megerősíti amit mondtam, és felesleges dolgokat nem mond… nagyjából. Remélhetőleg a kislány megérti mit szeretett volna mondani azzal, hogy a neki ugró szörnyektől tartott.
A kislány úgy tűnik, ha meg nem is nyugodott, de már nem fél tőlünk annyira.
- Akkor biztosan másnak a sírását hallottuk. - hagyom rá szélesen mosolyogva a lányra, közben Magnusra nézve, és a tekintetemmel próbálom jelezni a fiúnak, hogy nehogy azt mondja, hogy de, sírt!
Nem tudom hogy a jelzést veszi, vagy magától jut arra a döntésre, hogy nem szólal meg, de hálásan mosolygok rá, és visszafordulok a lányhoz.
- Részemről rendben, jól hangzik a teaparti és a beszélgetés. Szívesen odaadom a nyilaimat. - válaszolok a lány kérésére. Az íj nem veszélyes nélküle, azt pedig nem kell tudnia, hogy az inventorymban van egy adag tartalék vessző, amit szükség estén gyorsan elő tudok szedni. Magnusnak közben apró mozdulattal vállat vonva bólintok, hogy próbálja meg, hátha az is elég a lánynak.  
Leakatszom a vállamról a tegezt, és beadom a lánynak, az íjamat pedig Takeo példáját követve elteszem az inventorymba. Azután várom, hogy a lány beengedjen.