~ Kúria ~

Magnus csendesen hallgatta a lányt, és értette a suttogását is, pedig a hallgatózás készség meg sincs vásárolva.
- Biztosíthatlak, hogy nem vagyunk szörnyek. - mondta megnyugtatóan.
Viszont egyértelmű volt máris, hogy a gyerek rájött a fegyverek elrakására.
- Nézd, nem erről van szó. A fegyvereinket azért akarjuk magunknál tartani, hogy megvédhessük magunkat és téged is. - kezdte. - Én ugyan egyke vagyok, de ettől függetlenül tudom, hogy milyen fontos a család. Azért is, mert a valóságban már volt alkalmam segíteni egy, a te helyzetedben levő kislányon, aki eltévedt.
Chakna felé pillantott egy másodperc erejéig, de csak a szeme sarkából, fejét nem mozdította el. Az ajtó túloldalán levő lány ismét beszélni kezdett.
- Nos, erősebbek vagyunk valamennyire, de kérlek szépen, hogy vedd figyelembe, nem minden idegen akar rosszat, akkor sem, ha az első benyomás kicsit rosszra sikeredett. Ami a csapatmunkát illeti, úgy vélem Chakna nevében is kimondhatom, hogy egyetért veled.
A férfi ekkor megnyitotta a leltárt és fegyvere megjelent a kezében. A menüt bezárva kettőt kopogott az ajtón, hogy felhívja a lány figyelmét.
- Hogy meglegyen a bizalom köztünk, átadom a kardomat.
Talán Chakna is ismeri az ilyen megtévesztő kliséket a filmekből, egyebekről, de Magnusról lerítt, hogy nem készül ilyen átverésre. A férfi megmutatta a kardot a kulcslyukon át, remélve, hogy a lány látja és ha résnyire is, de kinyílik az ajtó. Ennek fényében talán, de csak talán vethet egy gyors pillantást a lány feje fölé. Így fog kiderülni az, hogy játékos e vagy sem.

Hallgatózom is, úgyhogy hallom a suttogást. Ettől lehetett megijedve… Ezekszerint szörnyek vannak a közelben? Az észlelésem nem jelez semmit… de nem árt figyelni.
A kérdésre közben Magnus már reagált is a maga módján.
- Ha szörnyek lennénk, akkor megpróbáltunk volna kicsalni onnan. Védett övezet a szoba, ugye? - egyrészt ezzel információt tudhatok meg, másrészt ha jó a sejtésem, meggyőzhetem a lányt, hogy nem kell félnie tőlünk.
- Én bízom benned. - jelentem ki gondolkodás nélkül. Miért? Mert miért félnék egy láthatóan kétségbeesett kislánytól? Nem miatta szerettem volna magamnál tartani az íjamat. Hanem mert ki tudja ki próbá meg bejönni a ajtón?
Megvárom, hogy Magnus elmondja a történetét. Nem tudok róla, hogy segített volna egy eltévedt kislányon, de akkor sem mondok semmit, ha nem igaz a történet… Nem szép dolog füllenteni, de Magnus nem rossz szándékkal csinálja, és ebben a helyzetben okosabb nem "lebukatni"
- Képzeld, nekem is van két húgom. Igaz, idősebbek nálad. De nagyon aranyos mind a kettő. Egyiküket Seinek, a másikat pedig Liesenek hívják. -  avatom be, ezzel tulajdonképpen bizalmamba fogadva a lányt. Remélem ezzel kicsit meg tudom nyugtatni, és elérni, hogy a bizalmába fogadjon minket.
- Igazad van, össze kell dolgoznunk. De ha nekünk nincs harcolókánk, nem tudunk neked segíteni. - mondom mosolyogva a kulcslyukon kukucskáló szemeknek. Egyúttal kis türelemre intve a kezemel Magnust. Várjuk meg a válaszát, hátha mégsem lesz szükség rá, hogy odaadjuk a fegyvereinket.
Ha végül mégis azt kéri, hogy adjuk át a fegyvereinket,  akkor nincs mit tenni, én is leakasztom a vállamról az íjamat (mert közben odakerült) és Magnus kardjával együtt átadom az ajtón kinyúló kéznek.

Magnus a válaszon kicsit meglepődött. Nos igen, egy idegen is próbálná néha megnyerni az áldozat bizalmát. De csönd következett, perceken át tartó. A férfi csak csendben állt, ahogy a lány a túloldalról Chaknához beszélt.
- Nos igaza van abban, hogy idegenekkel ne állj szóba, de mint mondtam: nem minden idegen akar rosszat.
Mondjuk a lánynak igaza van valamennyire. A történelem során mindig férfiak követtek el hülyeségeket, és különböző bűnöket a legnagyobb arányban. Viszont a lány kisebb nővére szerint ez a fiúk szörnyek dolog ostobaság. Ezzel természetesen egyetértett és elkönyvelte magában, hogy Chakna is, elvégre ez a logikus dolog. Ekkor a gyerek megemlítette, hogy a nagyobb nővére ott van bent vele. Magnus felvette szokásos gondolkozó pózát, vagyis bal kezével megfogta jobb felkarját, míg a jobb kézzel arcát cirógatta. Egész pontosabban szólva a mutató és hüvelykujjal megfogta arcát, majd lehúzta azt egészen az állig, majd megismételte a mozdulatot még jópárszor. Ezalatt párszor barátjára nézett. Ugyan érezhető volt a gyerek hangján, hogy tényleg nem tett jót a férfi produkciója, de ha már a lány így elkönyvelte magában, hogy a férfit figyelmen kívül hagyja, sok mindent nem tud tenni. Miután átadta kardját, a pillanat tört része alatt történt minden és megint egy csukott ajtó előtt álltak. Látta azonban, hogy Chakna hallgatózik egy kicsit. Kivárt egy kicsit, majd percek múltán szólalt meg.
- Hallottál valami érdekeset? Egyértelmű hogy megijedt, de ettől függetlenül tényleg lehet vele benn valaki. Hacsak nincs az egekben a súlyemelése, egymaga biztos nem barikádozhatta el magát. Legalábbis én nem zárom ki ezt a lehetőséget.

Úgy tűnik valahogy csak sikerül megtalálnunk a hangot a kislánnyal. Mármint… Magnus szerencsére nem mond olyat, ami megijesztené, vagy hasonló. Bíztató, bátorító mosolyt küldök felé, miközben a lány mesél a testvéreiről.
Összegezve van egy aggódó, féltő, anyuka.típúsú nővére, aki az idősebb, és van egy kisebb nővére, aki pedig konkrétan mindentől védené, és kisajátítaná magának... Ej-ej…
Igen, persze, hogy ostobaság, hogy a fiúk szörnyek… De az is, hogy senkivel nem engedné a kisebbik nővére senkivel nem engedné szóba állni… Mit élhettek át szegények Aincardban, hogy ilyen radikálisan gondolkodnak.
Magnus reakciója után megvárom, mond-e valamit a kislány, és ahhoz képest reagálok utána én a történetre.
- És a nővéred mostmr megengedi, hogy bemenjünk? - kérdezem mosolygós hangon, miután becsapódott az ajtó a fegyver(ek?) után.
Nem kerülte el a figyelmemet a menü csipogása. Okos lány… onnan aztán nem egy-könnyen szerezzük vissza a fegyvereinket, viszont elég gyorsan visszaadhatja a úgy ítéli szükséges.
Magnus SUTTOGÁSÁRA (ugyebár nem akarja ő sem hogy a kislány hallja hogy beszélünk) szinte némán, csak az ajkaimat kerekítve válaszolok.
- Az inventoryjába tette őket. Azt nem tudom, hogy van-e bent valaki, én nem hiszem. - suttogom, majd megpróbálom az ajtón keresztül az észlelésemmel megválaszolni a kérdést.  Aztán mégegyszer, ha az ajtó kinyílik.
Amennyiben a lányka egyedül van, mosolyogva, teljes nyugalmat, és barátságosságot sugározva lépek be hozzá, és néhány lépés, és némi gyors körbepillantás után le is ülök, ahogy tudok.
- Elmeséled kérlek, hogy hogy kerültél ide? - kérem a kislányt mosolyogva - Lehet segít kitalálni, hogy hogyan juthatunk haza - teszem hozzá. Minden információ a segítségünkre lehet, ami több annál, mint amit tudunk. Mivel közösen szeretnénk kibogozni a helyzetet, természetesen Magnusra és magamra is érvényes a kérdés.
A jártasságaimat pedig egy pillanatra sem kapcsolom ki nehogy meglepetés érjen minket.