Fuun Kotarou VS Hokushin

Az életem végre fordulóponthoz érkezett. Az elmúlt pár napban jó pár dolog történt velem ami megváltoztathatja az életemet. Először volt három párbajom és mindegyiket el is vesztettem. Igaz így is hozzájutottam némi tapasztalat ponthoz de a vereség mégis csak vereség. Habár, másrészről ez nevezhető jó dolognak is ugyanis még mindig életben voltam. Először egy piercinges arcú sráccal csaptam össze, akinek két pengéje volt. Némi kárt okoztam benne, de ennek ellenére levert mint vak a poharat. Aztán jött az a srác akiről azt feltéteztem, hogy zaklat egy kislányt végül kiderült ő volt a megmentő. Igaz nem egy fehér lovú herceg volt, de aki bajban van ne válogasson. Szóval tőle is kikaptam. Ezután találkoztam egy pápaszemes ürgével akivel kicsit összebarátkoztam ő is sikeresen leiskolázott. Ezután kaptam egy küldetést miszerint vissza kell szerezni egy gyűrűt. Az erdőben megjelent egy manó féleség és félmeztelenül rohangált előttünk a gyűrűvel. Én meg akartam fojtani de a többiek pár kedves szóval elintézték a dolgot. Az ebből befolyt tapasztalat pontból sikerült végre szintet lépnem. Sokáig tanakodtam mit is kezdjek a pontjaimmal de végül a kitartásomat, a fegyverismeretemet és az életerőmet erősítettem meg. A hab a tortán, hogy a befolyt jutalmakból és némi plusz pénzből melyet lelkes támogatóim adományoztak nekem vehettem egy ritka cipőt. A segítségével háromszor olyan gyorsan tudtam futni mint nélküle. Az ára igaz borsos volt de megérte. Csak remélni tudtam, hogy egy másik városba nem árulnak ilyen surranókat fillérekért. Az új szintem és az új cipőm hatalmas önbizalommal ruházott fel. Úgy éreztem most már több esélyem lenne korábbi kihívóimmal szembe. Elkezdtem utánuk kutatni a kezdetek városában. A legelső akivel összefutottam az Kotaro egy kisebb téren a közepén egy szimpla két méter magas szökőkúttal. Nem tudom mit csinált de nem is nagyon érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy megtudjam találkozásunk óta fejlődtem-e valamit. Mikor egymással szembe kerültünk próbálok rendesen viselkedni és nem egyből letámadni.
- Üdv rég láttalak. Látom most nem a lányok meghódításával foglalkozol- közben idétlen vigyor jelent meg a képemen.
Ezután mintha meglőttek volna fogalmam sem volt, hogyan hívhatnám ki. Újra előjött az egyik való világbeli rossz szokásom az önbizalom hiány. Addig erősködtem magam, hogy ez egy másik hely míg sikerült megemberelnem magamat és kinyögni végre.
-Meg mondanád nekem hol tanultál meg küzdeni mert a múltkor nagyon ügyes voltál. Bár igaz ami igaz jó magam is feljöttem egy keveset mióta találkoztunk.-

Elmondta nekem, hogy pár embert akar szerezni egy szuper csapat felállításához. Ha meglesznek az emberek tartanak egy csapatgyűlést. Hirtelen felpattant mellőlem és elment valamerre. Fogalmam sem volt mi ütött bele de hirtelen meglátta azt a nőt. Elégé jól nézett ki mondhatni dögös volt de nem volt gyönyörű. Az én véleményem szerint a gyönyörű nőknek van egyfajta kisugárzása amivel leveszik a férfiakat a lábukról mint egy hercegnő. Ko-nak nem volt ilyen kisugárzása mert a lány azonnal képen törölte amint meghallotta a csajozós dumáját. Biztosan az ilyenekre szokták mondani, hogy ízlések és pofonok. A másik kardforgatót azonban ez nem törte le hanem visszahuppant mellém majd mintha misem történt volna folytatta a mondókáját. Elmondta, hogy gyerek kora óta kendózik és pár éve versenyszerűen csinálja. Így már érthető volt miért mozgott olyan technikásan, olyan kifinomultan. Majd elmondta ebben a világban ez a tudást a nála erősebbel szemben csak egy kis helyzetelőnyt jelent semmi többet. Még mindig nehéz volt megszokni ezt a számalapú létezést. Mindenünket számok határozták meg az erőnket, a gyorsaságunkat, a védelmünket stb. Ezután jött mondandójának legérdekesebb része. Felajánlotta nekem, hogy megmutassam mennyit is feljöttem valójában. Két helyszín volt elérhető párbaj céljából. Ahol éppen akkor voltunk vagy egy kihaltabb utcában. Úgy döntöttem az a tág terep tökéletes lesz fölég ha begyorsítok majd.
– Miért ne? Én is kíváncsi vagyok tényleg feljöttem-e és mennyit. Egy magadfajta komoly ellenfél tökéletes erre a célra.-
Majd mindketten felkeltünk és Kotarou megmozgatta a végtagja. Ezután elővette a kihívó opciót amin én azon nyomban megnyomtam az ok gombot. Amíg letelt a négy másodperc pár lépést hátrébb léptem ezután elővettem a kardomat. Arra számítottam, hogy megint szélvészként fog rám rontani azonban nem ez történt. Valószínűleg arra várt, hogy én támadjak. A sebességemet igyekszem visszafogni a 3-as szintre. Nem akarom ideje korán felfedni a végső ütőkártyámat. Szapora léptekkel Ko elé sietek majd mikor elérem a kardtávolságát a fentről megpróbálom szétvágni a fejét. Azonban tudom, hogy ő elég gyors ehhez és ki tudja kerülni. Arra számítok, hogy hátrálni fog ezért mikor a pengém mellmagasságba ér azonnal előredöfök. Egyenes szúrásokkal és vágásokkal próbálom sakkban tartani már-már kiszámítható mozdulatokkal. Amint hozzászokott a mozgásomhoz egy félköríves vágást ejtek meg, hogy lehajoljon ha ez megtörtént beletérdelek az arcába.
(Bocsánatot kérek amiért ennyit kellet várnod)

Sajnálatos módon nem használt annyit az a pár harc mint ahogyan én azt elképzeltem. A támadásaim elől könnyű szerrel kitért majd ellentámadást indított. Nem volt szüksége semmi -féle türkre, hogy bevihesse az első csapást. Egyszerűen ellépett mellettem miközben kardjával egy vízszintes vágást vitt be nekem. Még szerencse, hogy nem éreztem fájdalmat ugyanis a bordákba hasító penge biztosan nem a legkellemesebb élmények közé tartozik. Azonnal szembe fordultam, Kotarou-val nehogy lecsaphasson a védtelen hátamba. Azonban egy újabb csapást vitt be nekem ami már a második volt. Ez a csapása olyan cseles volt, hogy alig tudtam szemmel követni. Nem festett rózsásan a helyzeten de örömmel konstatáltam, hogy a támadóereje nem nőtt az utóbbi időben. Miután el talált elkezdett becsmérelni miszerint a támadásaim pontatlanok és rengeteg védtelen pontom van. Ez kissé rosszul esett, és elhatároztam ha törik ha szakad megmutatom neki is van gyengén védett pontja. Újult erővel előre lendültem és egy vágást indítottam a bal válla felé. Mikor könnyedén kitért előle a jobb vállát vettem célba majd újból a balt. Mindegyik csapásomat kivédte de pont ez volt a célom. Azt akartam, hogy hozzászokjon a mozdulataimhoz így a végső csapás teljesen váratlanul érte. Hirtelen a megszokott bal csapás helyett egy vízszintes vágást indítottam a nyaka felé ami váratlanul érte, de ez is hasztalannak bizonyult. Tapasztalt játékosként Kotarou sem jajveszékelt hanem lehajolt és úgy indított támadást. Erre számítottam ezért a jobb térdemet belepasszíroztam az arcába. Vagyis passzíroztam volna ha ő az utolsó pillanatban nem hajolt volna le. Amíg ott kuporgott a földön volt oly szíves és megvágta az egyik lábamat ezzel is csökkentette az életpontjaim számát. Ilyenkor áldottam magamat, hogy legalább egy ponttal erősítettem az életerő mutatómat. Ezután teljesen feltüzelte magát az ellenfelem tisztán látszott rajta élvezi a harcot. Egy sebzett vadállat elszántságával rontott felém és döfte belém a kardját. Majdnem egészen a markolatig belém hatolt a fegyver ami nem volt kellemes. Ha még mindig az a kezdő lettem volna nagy ívben hátráltam volna. Azonban már nem az az ember voltam mint a játék elején. Egy mosoly jelenik meg az arcomon egy gonosz vérfagyasztónak szánt mosoly. Bal kezemmel megpróbálom elkapni a kardot tartó csuklóját és megszorítom amilyen erősen csak bírom. Nem akarom, hogy idő előtt elszabaduljon tőlem.
Lám lám neked is van védtelen pontod- mondom majd ha sikerül a művelet ezután egy másodperc erejéig egymás szemébe néztünk. Mindkettőnk ugyanazt látja a másik szemében önbizalmat, bátorságot és tömény adrenalint. Az a célom, hogy villám módjára lerántom a csuklóját a kardjáról ezután pár lépést hátrálni szándékozok. Ha sikerül egy rántással kiszedem magamból a kardot majd kedves gesztusként odaadom neki az enyémet.