Hokushin vs Fuun Kotarou

Éppen a hátamat egy falnak támasztottam és a pontjaimat nézegettem. Akárhogy néztem őket ritka pocsék módon osztottam el azt a tíz pontot. Az erőm igaz, hogy megfelelő volt egy kezdőhöz képest, de az életerőm egyszerűen szánalmas volt. Tízen öt pont szinte semmire nem volt elég a többi tulajdonságomról meg nem is beszélve. Azon kezdtem gondolkozni, hogyan tudnám kompenzálni ezt a hibát. A gép mögött ülve egyszerűen új karaktert kezdenék de azon a helyen az életem lehet a tét. Elhatároztam a legfontosabb az életerő, a sebesség, és a fegyverkezelés felerősítése. Ha ez meglesz utána jöhet a többi szép sorjában. Ezután elővettem a fegyveremet és nézegetni kezdtem. Elég jól nézett ki sajnos azonban ez a játék nem divatbemutatóról szolt. A szintlépések mellett a másik legfontosabbnak azt tartottam, hogy jobb fegyvert szerezzek magamnak. Egy olyan fegyverre gondoltam ami illik különleges képességemhez. A boltok viszont túl drágák voltak az akkori pénztárcámhoz viszonyítva. Az egyetlen megoldás az maradt ami megoldást kínál az előbbi problémámra is. Szörnyeket kell ölnöm így tapasztalat pontot és némi felszerelést szerezhetek. Egy idő után meguntam a tanakodást és elindultam valamerre.
Ekkor valami furcsa hangot halottam úgy negyven méterrel előttem. Mintha egy régi horrorfilmből a hasfelmetsző kacagott volna örömében. Ezután pedig valami még furcsább dolog történt. Egy srác felváltva hol két hol pedig négy lábon rohant el mellettem és közben az apukája után visítozott akár egy kismalac. Elképzelni se tudtam mi üthetett ebbe a félnótásba de láttam honnan jött. Lassan abba az irányba néztem és megláttam egy kisebb tömeget ahol néhány ember felszisszent. Gondoltam én is megnézem mi történt így nem is figyelve a válamra fektettem a kardomat és elindultam a csoportocska felé. Mikor odaértem egy elég szép látvány fogadott engem. Egy srác és egy szemrevaló kis hölgy párosára találtam utóbbi ájult volt és arcára a félelem ült ki. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett de ez nagyon hasonlított egy vámpíros film jelenetére. A vámpír megtámadja a lányt a hős szerelmes pedig menekül mint ha a pokol száz ördöge kergetné. Bár ha ez történt volna a közönségből többen megrémültek volna de ez nem történt. Abban maradtam lehet csak egy tahó aki molesztál egy lányt. Ezért leinformálódok. Alig léptem közelebb pár lépéssel közelítettem meg mikor rám nézett és mélyen zengő hangon megsózva egy kis eszelősséggel megszólalt. Arról érdeklődőt, hogy nem teszik-e nekem valami majd megejtett egy bájos mosolyt.
Szemeivel a kardomra nézet amit csak most vettem észre, hogy nem raktam el. A való életben megkukultam volna ott viszont nem állt fel eme veszély.
-Mindössze eme modern udvarlási formád az ami nem tetszik.- ezzel levettem a vállamról a kardot és lágyan suhintottam vele egyet a talaj felé.
-Jó lenne ha leckét vennél illemből, hogyan kell bánni a szép hölgyekkel.-
Ezt az egyik kedvenc filmemből ollóztam össze a három testőrből. Ott is az illemlecke adás azt jelentette, hogy párbajozni akar. Reméltem az a fickó is érteni fogja és ott hagyja azt a szegény lányt. Ezzel pár lépésnyit hátrébb megyek megfordulok és előveszem a párbajozáshoz szükséges menüt. Reméltem, elfogadja a kihívást, nem sokkal erősebb nálam és, hogy nincsenek gyilkos hajlamai.

Mikor letelik a visszaszámlálás egyelőre csak magam előtt tartom a kardom, hogy védjem magam a csapásai elől. Addig próbálom védekezni és kitérni míg meg nem ismerem valamelyest a stílusát.

Ellenfelem elfogatta a kihívást de előtte tett pár elég érdekes megjegyzést. Próbált kigúnyolni és hősnek nevezett meg lovagnak. Nem éreztem magamat egyiknek sem csak egyszerűen nem kedveltem az ilyen nyomulós alakokat. Miközben beszélt sátáni vigyorral meredt rám mintha élvezné, hogy most valakit elintézhet. Az a kép alakult bennem erről az ürgéről, hogy nem fél kimutatni a belső érzelmeit. Magyarán szólva egy szadista elmebeteg aki még büszke is rá. Azonban ami ezután történt megkérdőjelezte az elméletemet ugyanis fölvette a lányt majd átadta valakinek nehogy megsérüljön. Az átmeneti felvigyázónak pedig szó szerint a lelkére kötötte nem eshet semmi bántódása a hölgyeménynek. Ez a viselkedése teljesen ellentmondásos volt a korábbival kapcsolatban. Tudtommal az agyalágyult önimádók nem foglalkoznak annak testi épségével akit erőszakkal akarnak meghódítani. Ráadásul ez a főgonosz szöveg mintha egy mozifilm végső jelenetébe csöppentem volna. Ezután elmondta reménykedik benne, hogy erős vagyok mert ő csak úgy duzzad az erőtől. Miután elmondta a kis monológját azonnal támadásba lendült méghozzá elképesztő sebességgel. Végig azt hittem én gyors vagyok de ő még nálam is sebesebb volt. Mikor már nagyon közel járt mintha hirtelen rákapcsolt volna még gyorsabb lett. Bevitt a gyomromba egy köríves vágást. Ráadásul még nem is fejezte be a támadást azonnal arrébb táncolt és újból lecsapott. Olyan sebesen mozgott, hogy csak a szememmel tudtam követni a testem viszont lemaradt valahol. Szóval nem tűnt valami rózsásnak a helyzete két csapást kaptam be alig egy perc alatt. Valami oknál fogva újabb rohamok nem érkeztek hanem csak rám bámult. Nézet azokkal az idegesítő szemekkel amiket legszívesebben kikapartam volna. Mikor viszont szemem egy pillanatra az életerőmre tévedt kissé megnyugodtam. Kevesebb erőt veszítettem mint amennyire számítottam így még volt esély a győzelemre. Mivel még nem támadott úgy gondoltam most az én köröm következik.
Az egyetlen esélyem az ha koncentrálok és megpróbálom kivédeni a csapásait. Kissé ideges arcot vágva ellenfelem felé rohanok és közben a jobb kezembe veszem át fegyveremet. Miközben rohanok testsúlyomat hol egy hol másik lábamra teszem így az utolsó pillanatban mielőtt elérne a kardja nem belerohanok hanem elsuhanok mellette és mikor mögé érek gyorsan megfordulok és az övéhez hasonló félkörives csapással próbálkozom.

Nem is nagyon gondolkoztam inkább ösztönből cselekedtem. Bizonyára készült valamire mert ő is megindult felém de mielőtt akcióba léphetett volna én hirtelen kitértem az Útjából. Szinte egyszerre néztünk egymásra akár két veszett vad. Azonban szemeiből élvezettet és egy csipetnyi döbbentett olvastam le nem pedig gyűlöletet. Ahelyett, hogy hátraugrott volna inkább előre tört merészen és eszelősen. Jobb lábát az én bal lábam mögé rakta a bal kezével meg megpróbálta visszatartani a kardomat míg jobbjával szurkálni kezdett. Csak azt nem vette számításba, hogy én mikor dőlök hátra elkapom az ő karját és magammal rántom. Így nem volt képes megvágni de majdnem agyon nyomott mikor engem használt tompítónak. Kissé zavarba ejtő volt, ahogy ott rajtam feküdt annyi ember előtt. Lehet, hogy esés közben megsebzett de nem vettem észre meg nem is nagyon érdekelt. Csak azzal voltam elfoglalva, hogy egy idegen férfi rajtam feküdt és mindenki minket nézett. Mérgesen letaszítgattam magamról majd pufogva felkeltem és letöröltem magamat.
-Bocs nem vagy az esetem-
Ezt nem is annyira sértésnek szántam ugyanis az a kevés haverom aki volt gyakran viccelődött velem így. Miután fölkeltem ellenfelem megtáltosodott és valóságos penge záport zúdított rám. Kétszer sikerült rászednie egy cseles vágást így sikerült még kétszer vagyis idáig összesen négyszer megvágnia. Nem maradt egy perc nyugtom sem a gyors csapásai miatt azonban ezek nem voltak olyan gyorsak mint az előbbi. Arra gyanakodtam, hogy az valamilyen képesség lehetett.
Egy idő után már meguntam a folyamatos hátrálást. Csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy nem vágott meg újra de már kezdtem kifáradni. Az ellenfelem kétség kívül képzett volt és rendkívül fürge. Az egyetlen megoldást abban láttam, hogy egy mély lélegzet vétellel közvetlen az arcába üvöltök, hogy egy kissé meghátrálásra késztessem. Olvastam egyes harcművészeteknél gyakran szokták ezt használni az ellenfél megzavarására. Ha sikerrel járok én magam is támadásba kezdek és az egyik vágásom 4,5 pontos lesz. Addig várok míg megszokja a sebességem, hogy meglepetésként érje. Nem akarom sokat használni nehogy idejekorán rájöjjön mi a titkom.
(Elnézést kérek amiért ennyit kellet várnod rám csak volt egy dolgom is és nem nagyon tudtam mit reagálhatnék. Ha a zuhanós rész tilos akkor szólj és kiveszem.)

Mikor megragadtam a vállát szerencsémre vagy lehet, hogy szerencsétlenségemre nem rám esett. Ez egy részről jó volt mert nem hozott kínos helyzetbe de másrészről viszont rossz mert így támadásba lendülhetett. Az üvöltésem sajnos nem járt sikerrel és töretlenül támadt tovább. Mikor átvettem a kezdeményezést egy pillanatra a képességemnek hála fel tudtam gyorsítani így megleptem őt. Furcsa volt, hogy egy ilyen tapasztalt harcos nem hiányolta a spéci technikám használatát. Azonban a meglepődés nem volt egyenlő a megrémüléssel és ő is támadásba lendült. Én a mellkasát vágtam meg, ő pedig az én karomat. Mikor ezt megtörtént teljesen megváltozott a személyisége. Az eddigi nyugodt, kedves énje helyet egy vérszomjas pusztítási vággyal felvértezett ellenféllel néztem szembe. Szinte mindenütt ott volt és egy pillanatnyi pihenőt sem hagyott nekem. Én akkor már eléggé kifáradtam hála a folyamatos csapásainak amiket csak kis szerencsével tudtam kivédeni. Hangosan vettem a levegőt és fújtattam akár egy gőzkazán de ő ezzel nem foglalkozott. Valószínűleg nem is érdekelte. Ekkor futott végig az agyamon a gondolat mi van ha félreismertem és tényleg meg fog ölni. Életerőm már alig volt és ha még egy csapást bekaptam volna akkor nekem kampec. Lepergett a szemem előtt az életem ami nem volt olyan hosszú végignézni. Reggel felkeltem elvégeztem a házimunkát majd a maradék időt olvasással és tévézéssel töltöttem. Az egyetlen amit sajnáltam az volt, hogy így hatalmas fájdalmat okozhatok a szüleimnek. Azonban én voltam a hibás miért provokáltam ezt az embert. Erre egy másik gondolat azt súgta mert így tartottam helyesnek. Bár ez akkor nem sokat számított nagy esély volt rá, hogy meghalok a tömeg meg szépen kigúnyolja a szándékaimat. Az egyetlen amit tehettem, hogy megválasztom miként bukjak el. A haláltól nem tartottam mert jó párszor átfutott az agyamon annak idején. Sok időm volt így sokat tudtam gondolkodni. Olyan világban éltünk ahol kérdéses volt megérjük-e a holnapot.
Visszatérve a csatára ellenfelem igaz vadabb lett de kissé pontatlanabb is így egy két milliméteren múlott, hogy nem talált egy vágása se. A rúgásait és ütéseit is sikerült valahogy tompítanom de fogalmam sem volt, hogyan. Mikor abbahagyta a támadást már alig kaptam levegőt, úgy kifáradtam a védekezésben. Térdre rogytam és úgy kapkodtam levegő után. De nem így akartam elmenni ezért megacéloztam magam reszkető lábaimmal fölálltam és ellenfelemnek szegeztem kardomat. Fegyverem úgy remegett a kezemben, hogy ki se kellet volna térni a szúrásom elöl így is sértetlen maradt volna.
Két kézre markolom kardomat nagy terpeszt állva szembe nézek ellenfelemmel. Amikor egymásnak rontunk akár a régi szamurájok talán lesz esélyem méltóságosan elbukni.