Fuun Kotarou vs. RenAi

A reggeli napfény zavaró sugarai szivárogtak be a fogadó ablakán, több sem kellett hogy bal lábbal keljek fel. Morcosan kikószálódtam az ágyból. Már két egész napja nem csináltam semmi említésre méltót, kicsit bosszantott ugyanakkor rám is fért már a pihenés. Nagyot sóhajtottam majd összeszedem magam és elindultam a város főterére, mint mindig ma is nagy volt a forgalom a boltok a kovácsműhely és de még a hirdetőtábla előtt is tömegek álltak. Szétnéztem de nem láttam semmi említésre méltót így továbbhaladtam az hirdetőtábla felé. Elolvastam a questeket felkéréseket, de egyikhez sem volt kedvem. Nagyot ásítottam még mindig állmos szemmel bámultam magam elé hogy mégis mi értelmeset csinálhatnék amihez úgy ahogy még kedvem is lenne. Úgy különösebben semmi nem jutott az eszembe. A pihenésnek vége a questekhez nincs túl sok kedvem, marad a párbaj. Talán tudok némi új tapasztalatot gyűjteni a kasztokról és párbajmódokról. Mivel arénába sem volt kedvem menni épp ezért a tömegben kiáltottam el magam.
- Héé, emberek van valakinek kedve párbajozni?
Igen a tömeg egy emberként nézett vissza rám és lesütött az arcukról hogy hülyét csináltam magamból. Nem igazán gondolkodtam, de ebből azt vettem le hogy nem igazán szoktak így párbajtársat keresni maguknak az emberek.
Hoppá… gondoltam magamban. Ez picit ciki. És próbáltam észrevétlenül városnak egy elhagyatottam zugába „menekülni” a furcsa tekintetek elől.

>>RenAi vs Fuun Kotarou<<

Ismét eltelt pár nyugis nap. Igazán büszke lehetek magamra, hogy nem csaptam balhét. Pedig az igazat megvallva nagyon is szívesen vertem volna pár emberkét. Valahogy olyan jó érzés volt látni a tényleges eredményét annak, hogy a mobok közé járkálok, meg küldetéseket csinálok. Noha kicsit lusta vagyok, mert végre úgy osztom be az időmet, ahogy azt szeretném, és kiélvezem a 6-8 óra alvás áldását, nem csak a három-négy átkát. Na meg itt is, mind eddig szinte mindenhol a szórakozást helyeztem előtérbe. Ennyi elég is a panaszkodásból, meg a sajnálkozásból, hogy nem haladok úgy, ahogy szerettem volna. A hatalmas étvággyal rendelkező egomat azért így is ki tudom elégíteni egy-egy küzdelemmel. Bár sajnos már sült el visszafelé a dolog, és egy kínos alkalommal egy amatőr hiba miatt. Ma kora reggel, mikor megléptem ügyeltem rá, hogy ismerős szem elé ne kerüljek. Akkor valahogy mindig elmegy a kedvem a balhé csapástól, az addig vicces, míg az illető nem ismer igazán és komolyan beveszi. Hát igen, egy-két alakításomra igazán büszke lehetek. Ahogy újabb terven törtem a fejem belebotlottam egy tömegbe. Az arckifejezéseim és tudatalatti mozdulataim eléggé megriasztották a körülöttem levőket, hogy szabad utam legyen. Kár, hogy nem figyeltem rájuk, talán még egy alkalmas személyt is találtam volna. Ám sokkal jobban lefoglalt, hogy semmi jó nem jut eszembe. Ekkor kiáltotta el valaki magát, amire ösztönösen reagáltam, és a magasban lóbáltam a jobb kezem, mint egy általános sulis, mikor jelentkezik.
-NEKEEEM!! Juhú, végre valaki akinek van vér a...
A „nekem” után a többit már odafelé mondtam. Szinte rohantam át a tömegen kihívóm felé, hogy rögtön bele is csaphassunk. Elég könnyű volt megtalálni, mert mindenki rászegezte a figyelmét. Ahogy megláttam bele is fagyott a torkomba a mondat további része. Egy hatalmas facepalm-al indítottam, majd a kezem felnyitottam és kilestem alóla, majd vissza és vagy még kétszer ez. Kicsit... szóval nagyon lesújtott a dolog, hogy kinek fogadtam el a kihívását.
-Reeendben semmi látnivaló nincs itt, tömeg pihenj! Oszolj!- Tessékelem szét a tömeget. Egy kettő emberke sugdolózni kezdene, de egy pompás yakuza stílusú mosollyal beérik, és inkább mennek a dolgukra. Szerencsére az emberek egy része felfogta, a többi meg követte a csordát.- Mond csak, öhm... Hölgyike, ez most izé. Elég kellemetlen, bocsánat. Vagy micsoda.
Mondtam miközben erőteljesen előredőltem, hogy egy szintbe helyezkedjem vele. Bár a végére felmerült bennem a kérdés, hogy miért is kértem bocsánatot. Bárkivel szívesen harcolnék, de egy aranyos csajjal, hát mit ne mondjak beletrafált a gyengémbe, mint valaki. Bár az a valaki tudja mivel kell szédíteni. Nos akkor ebből a pácból hogy fogok kimászni? Alapvető problémák számbavétele: Aranyos, csaj, és kedves pofija van, nem csaphatom a szelet sem, mert akkor végem, no meg a saját elveimhez azért mégis csak hű maradok. A maradék, hogy nem bántanék a világért sem valaki hozzá hasonlót csak úgy. Viszont megsérteni sem kellene, no meg már elfogadtam a kihívást. Ejj, tökéletes csapda @.@ Egyre jobban zavarban és pácban érzem magam, ami látszik is rajtam.
- Szóval, komolyan gondoltad a dolgot?
Jesszus basszus mi van már velem? Hová lett a megingathatatlan énem, hajaj. Kapd össze magad Kota! Nem törhet meg egy csaj ilyen rövid idő alatt, sőt semmilyen idő alatt! Próbálom összekapni magam, miközben várom a válaszát. Ha meglépett volna természetesen követem.
Bocsi a várakoztatásért, legközelebb igyekszem hamarabb ^^ No meg a minőség, valahogy eltévelyedtem, majd a többiben igyekszem jobban alakítani.

Miközben próbáltam csendesen eltűnni, mint ha ott sem lettem volna egy hangra lettem figyelmes.
- NEKEEEM!! Juhú, végre valaki, akinek van vér a...
A mondat a végére kissé elhalkult de azért hátra néztem, hogy mégis ki lehet az. Egy fiatal hosszú hajú srác volt az aki a tömegben próbált utat törni magának és hevesen jelentkezett a párbajra, legalábbis addig amíg meg nem pillantott. Onnantól kezdve bizonytalanabb volt, amit az is elárult, hogy az arcát a kezébe temette majd párszor kikukkantott az ujjai közül. Furcsállottam picit de ezek szerint nem rám számított. Majd úgy tűnik, elhatározta magát és közelített felém.
- Reeendben semmi látnivaló nincs itt, tömeg pihenj! Oszolj! Oszlatta szét a tömeget röpke pár pillanat alatt, ugyanis megjelenése kissé rossz fiúsnak hatott így hamar már csak mi ketten álltunk szemben egymással, na meg persze néhány járókelő, akik különösebben nem zavartatták magukat.
- Mond csak, öhm... Hölgyike, ez most izé. Elég kellemetlen, bocsánat. Vagy micsoda. Néztem rá pár pillanatig, hogy most mégis miért kért bocsánatot. Nem igazán értettem.
- Szóval, komolyan gondoltad a dolgot? Mondta miközben közel hajolt hozzám, ami picit meglepett. Most esett le hogy valószínűleg tényleg másvalakivel szerettet volna párbajozni mondjuk egy férfival vagy egy köhöm nagyobb termetű izmos lányra számíthatott.
- Persze, nem a győzelem a célom csupán a tapasztalatszerzés. Jegyeztem meg, mosolyogva. Nem zavar ha veszitek, épp csak annyit kérek hogy legyen tartalmas a küzdelem, én is igyekszem majd mindent bele adni. Nyújtottam a kezem a fiú felé, egy kézfogásra, mellyel megpecsételtem azt hogy Ő lessz a következő ellenfelem.
- A poén épp csak az hogy mindig kardforgatókkal hoz össze a sors a sok-sok kasztból, remélem te valami más vagy, petet nem látok melletted szóval így azt hiszem hogy kizárhatom hogy állatidomár lennél. Szóval marad az Árnyharcos, Ilyász, Harcművész, Lovag, Harcos nya és persze a Kardforgató. A felsorolás közben hagytam néha egy kis hatásszünetet nem túl hosszút épp csak kicsit megnyújtottam a mondatomat vele. Mindeközbe a fiú arcát kémlelve hátha valamelyiknél megszólal, vagy épp arca egy apró rezzenésével elárulja melyik kasztból is való.
- Naa, te melyik vagy? Én Kardforgató vagyok. Mondtam széles mosollyal az arcomon. A válasza után folytattam.
- Szóval szeretném, ha minden tudásod bevetnéd, hogy minél többet tudjak meg a kasztunkról és a különböző harcmodorokról. Mosolyodtam el és közben pötyögtettem elő a kihívás felkérését a menüből.

A kézfogás ajánlatomra a fiú nem egyszerűen fogadta, hanem még egy csókot adott rá egy meghajlás keretében majd be is mutatkozott, sőt még bókokat is kaptam tőle. Bele is pirultam a szituációba, rögvest, hogy ne lássa arcom kicsit oldalra fordítottam remélve hogy így nem olyan feltűnő a rákvörös arcom. Majd srác a monológom alatt törökülésbe vágódott, előttem a földön, ugyanakkor folytattam mert tekintetét végig rám szegezte jelezve hogy figyel.
-Nos sajnálom, remélem nem csalódsz túl nagyot, de jómagam is kardforgató vagyok, bár harcoltam már mások ellen. Ha gondolod szívesen mesélek, hogy milyen is egy árnyharcos, vagy íjász esetleg harcos. JOLVAN! Mondta annak nem igazán örültem hogy kardforgató, de ezek szerint sok tapasztalattal rendelkezik a kasztokról. Ez egyszerre jó hír, ugyanakkor bizonytalanított el az esélyeimben. Mire mondhattam volna bármit, rácsapott a kezeivel a térdére és felpattant. Majd folytatta mondanivalóját.
-Nos én szívesen mennék bele egy apró díszítésbe a harc folyamán, esetleg előtte utána. Nem vagyok híve a túlzott egysíkú csapjuk a másikat-nak, főleg nem ha egy ilyen csinos kis hölgyike van velem szemben. Gondolok én itt kis tétre ebben az esetben, vagy netán valamiféle bónusz harcmodorra. Minden ötletet szívesen várok, egyszer egy árnyharcossal kő papír ollóval párbajoztam. Míg egy harcos volt, hogy igencsak hatásos fegyvert vetett be ellenem. A mondatát elkerekedett szemekkel hallgattam végig, a kő, papír ollónál majdnem el is nevettem magam Kotarou-val együtt. Majd az "érdekes fegyvert" is édesen adta elő. Kezd egyre szimpatikusabb lenni a fiú. Whaa, nem szabad nem kezdhetek el szimpatizálni vele addig amíg nem tisztázott hogy valóban jó fiú-e. Tettem helyre saját magam. Ahhhaa, szóval így "játszanak" az igazi nehéz fiúk. Gondoltam magamban végiggondolva a hallottakat.
- Kitaláltam! Jelent meg a szememben két aprócska csillag és csaptam össze a két tenyerem.
- Akkor csináljuk úgy hogy legyen ez egy bújócskás meccs. És ha tétet is szeretnél legyen mondjuk hogy ha én nyerek akkor mesélsz a párbajaidról. Amúgy is felcsigáztad a fantáziám már ezzel a két aprócska részlettel amit elárultál eddigi tapasztalataidból. Jelentettem ki széles mosollyal.
- Ezzel amúgy is plusz lendületet adsz hogy tényleg nyerni is akarjak. Mondtam miközben a fiút méregettem. Hamarosan el is fogadta a kihívásom, nagyon örültem neki.
- Remélem megmutatod, hogy igenis belevaló vagy és nem riadsz vissza a nagyobb kihívásoktól sem. Meg aztán hölgyeké az elsőbbség, úgyhogy támadhatsz is.
Kotaru védekező állást vett fel a monológja közben, majd egy kacsintást is megengedett. Ez biztosított arról hogy a harc bizony nem egy élet-halál küzdelem lesz, és valószínű nem "állatként" fog rátámadni. Bár a kacsintásával ismét zavarba hozott, így megint rákvörös arccal néztem félre, de most nem volt időm h megvárjam míg elmúlik. A visszaszámlálás pergett, most jutott eszembe hogy elfelejtettem felmérni a terepet és az ellenfelem várható képességeit. Whaaa! De ostoba vagyok! Szidtam magam, majd a fiúra néztem, láttam hogy fegyvere nem olyan mint az enyém, szóval nem alap kard. Itt picit megrettentem. Még annyi időm marad hogy lopva felmérjem a környezetemet mit tudnék kihasználni és és mit nem. Túl sok járókelő nem volt, még mindig a főtéren voltunk kissé kihúzódva a középpontból, nem messze tőlem a hirdető tábla helyezkedett el, majdnem közvetlen mögöttem egy utca nyílt valamerre, majd a kört folytatva voltak a boltok, a fegyverkovács és még 3 utca nyílt a négy égtáj négy pontjába. Néhány piacos stand is volt de azok valamivel távolabb tőlünk. Mire szememmel körbe tekintettem és elmélkedtem a lehetőségeken, már le is telt az idő.
- Támadok! Jelentettem ki, nem is tudom miért, már csak azért sem mert ha küzdünk akkor nem kéne kijelentenem, felhívom az ellenfelem figyelmét hogy mégis mit is fogok csinálni. Mire rájöttem már kijelentettem, szóval ismét pirultam, ugyanakkor már támadtam is. A kardom előre tartva rohantam felé, végig a fiú szemét nézve, hogy ki találhassam hogy fog védekezni. De nem értem el odáig. Az út egy kiálló patkájában, felbuktam és szó szerint hasra vágódtam előtte, a kardom hegye épphogy elérte a fiú cipőjét. Ha megpróbált is segíteni, nem hagytam amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam majd, ismét visszatértem arra a helyre ahonnan indultam. Maszatos arccal néztem a fiúra, reménytelenül megpróbáltam leporolni a ruhám, és már ismét a harcon járt az eszem.

>>RenAi vs Fuun Kotarou<<

Igazán aranyos volt, ahogy belepirult, meg elfordult. Aztán a hihetetlen beszélőkém hatására csak nagy szemekkel nézett, ami ismét igazán cuki volt. A vidám arckifejezését pedig jó volt látni, mostanában egyre több emberrel ismerkedem meg, aki ténylegesen ér is valamit. Sőt, meglepően sok csajsziba futok bele. Az elmélkedésemre nem sok idő jut, mert hamarosan jön a válasz, hogy már ki is találta. Ám kissé gondolkodóba estem a típus miatt. Bújócska?
-Igazán aranyos ötlet, és milyen szerény a jutalom kérés terén. Valamint milyen őszinte, abból merít erőt, hogy jobban meg szeretne ismerni. Hát nem cuki?- Szólalt meg egy a Kotarou-éhoz hasonló hang. Mire Kota bólogatott, s válaszolt is teljesen nyugodtan.
-Hm-hm, valóban. Igazi kincs az ilyen lány. Bár a bújócskás játék lehetne mondjuk a harc után. Közben csöppet macerás lenne nem igaz?- Teljesen úgy tűnik, mintha magában beszélne. S nem úgy tűnik, mintha bármin is fennakadt volna. Aztán hirtelen vörös lesz a feje, és egy 180 fokos fordulattal indult meg hogy felvegye a védekező pozíciót egy csöppet távolabb. Ismét elvörösödött és ez valamennyire levitte az enyémet, mivel inkább terelődött a figyelmem a lányra, mint az előbbi monológomra, aminek a fele isten tudja honnan jött. Aztán letelt az idő, bár nem azonnal, de elég hamar észbe kapott, és nyílt támadással kezdeményez. Őszinte csaj, nem rossz. Ismét pírral az arcán de jön. Beigazítom az állásomat, és figyelmem rákoncentrálom a támadóra. A környező néhány ember kiveszik az érzékelésemből. Ám ekkor hirtelen irányt változtat, amin először meglepődöm, majd totál ledöbbenek. Leguggolok, hogy megkérdezzem: „rendben vagy?” Az, hogy felsegítem már túllépné az én jellemem, és igencsak bunkóság lenne egy párbaj közepén. Aztán látom, hogy felkel és leporolja magát. Viszont az arca még picit maszatos. Ez valahogy igen megüt, valahogy az összhatásnak nem bírok ellenállni, de muszáj lesz. Nem törhet ki belőlem pont most az a nyavalyás imádatom az ilyen aranyosságok iránt.
-Bwáháháhháá.- Tört fel a röhögés, ami most már totál ko-ra idegeli Kotát.- Ez annyira, de annyira édes, el kellene tőle olvadni.
Ránézek a hang forrására, s látom, hogy a kardom valamiért furcsa. Erősen lengetem jobbra-balra, de azért harc közben mégse dobhatom el a fegyverem.
-Beszél a kardom! Beszél a kardooom!! Úristeeen!!- majd picit megnyugszom kapkodom a fejemet a lány és a kardom között, majd leállok a kardom hadonászásával, és egy enyhe: „hehe”-vel próbálom kivágni magam az iménti nevetséges helyzetből. Majd elkerekedett szemekkel kérdezem.- Te..Te is hallottad?
A kardom tényleg, mintha valamiért furcsább lenne, mint amikor kihúztam. Aztán egy darabig megint semmi, úgyhogy újra felveszem a pozíciómat, és várom a folytatást.- Öö... izé bocsi, folytassuk.
Egyelőre az első néhány ütést védem, illetve kikerülöm. Majd ahogy esélyt látok rá, 1-2 ellentámadást megindítok, de nem szándékozom eltalálni, csupán védekezésre szorítani. Majd ismét hagyom érvényesülni, ha közben nem történik más.
Ferdével fogom írni a kardom beszédét, a fogadásoknál elvileg 3 kör lett kikötve (de aztán lesz amennyi lesz), egyelőre még tartogatok meglepetéseket .

Mielőtt a harcunk elkezdődhetett volna, a fiú érdekes kijelentést tett, tulajdonképp feltett egy kérdést majd megválaszolta saját magának teljes nyugodtsággal.
-Igazán aranyos ötlet, és milyen szerény a jutalom kérés terén. Valamint milyen őszinte, abból merít erőt, hogy jobban meg szeretne ismerni. Hát nem cuki?
-Hm-hm, valóban. Igazi kincs az ilyen lány. Bár a bújócskás játék lehetne mondjuk a harc után. Közben csöppet macerás lenne nem igaz?
Persze meglepett hogy magába beszél sőt olyan volt mintha az első felét hasbeszéléssel mondta volna, ugyanis nem mozgott a szája. Néztem a fiúra elkerekedett szemekkel, persze ilyenkor az ember első gondolata hogy: ez nem normális! Pislogtam a fiúra párat majd megpróbáltam úgy tenni mintha észre sem vettem volna, ami nem volt egy egyszerű dolog. Mielőtt bármit is reagálhattam volna a fiú elvörösödött megfordult majd egy távolabbi ponton vette fel a védekező állását.
- Én pont úgy gondolom hogy ez tehetné izgalmasabbá a mérkőzést. Jelentettem ki. A meccs után nem igazán tudom mi értelme lenne bújócskázni elvégre már mindketten elmúltunk öt évesek. A mondatom végére kinyújtottam a nyelvem egy kacsintás keretében.
- De ha így szeretnéd szemtől szembe, nekem az is tökéletesen megfelel. Sőt még tisztább is a párbaj. Szóval te döntesz mihez van kedved. Mire végeztem a mondatommal már távolabb is állt tőlem a srác.
Majd eljött az idő a támadásomra, támadtam is nem sok eredménnyel merthogy még a srác közelébe sem érhettem, ugyanis felbuktam és hasra vágódtam előtte. Ha az agresszív "fajtából" lett volna rögtön le is csapott volna az alkalomra hogy támadhasson, de nem így történt. Leguggolt és megkérdezte rendben vagyok-e? Mire a mondatát befejezte már fel is tápászkodtam és siettem vissza a kiindulási helyemre.
- Persze, szándékos volt. Mondtam kissé zavartan.
- Kíváncsi voltam hogy ha kiszolgáltatott állapotban vagyok akkor is támadsz-e. Mondtam szinte hadarva megvakarva a fejem búbját, persze kamu volt de nem jutott jobb az eszembe. De legalább nem rá estem. Boldogított a gondolat, ugyanis már ez is megesett, köhöm nem is egyszer. Leporoltam magam, megtöröltem az arcom, melynek eredményeképp csak még inkább elkenődött rajta a kosz, és még maszatosabb hatást keltet.
-Bwáháháhháá. Tőrt ki a fiúból a nevetés.
- Ez annyira, de annyira édes, el kellene tőle olvadni. Folytatta. Itt már kicsit ferdén néztem rá, és csak reméltem hogy nem egy perverz a srác. Nincs most időm ilyesmikre. Szóltam magamra. És ismét a fiú felé emeltem a kardom. Az eseményektől kissé zavarba jöttem, hogy még egy egyszerű "lerohanást" is képes vagyok elbénázni. De már a harcé volt a figyelmem. A fiúra emeltem tekintetem és egyet léptem előre, de vártam, hátha most Ő akar támadni. Kotarou elég furcsán kezd el viselkedni, először az arca árulja el hogy valami nem stimmel, majd a kardját kezdi el méregetni és lóbálni jobbra balra majd jön a csúcspont:
- Beszél a kardom! Beszél a kardooom!! Úristeeen!! Jelenti ki hangosan döbbent hangon. Én csak nézek rá elkerekedett boci szemekkel, és reménykedek benne hogy csak valami sajátos vicc akart lenni ez a kijelentés. A fiú a tekintetét a kardja és én közöttem ingáztatta, majd egy zavart hehe után megkérdezi hogy én is hallom-e?
Ezek szerint komoly! Nem poénkodik. Itt már kezdtem kicsit félni tőle, elvégre vannak ám "érdekes" emberek a világban.
- Igen, te beszélsz! Mondtam neki.
- Lehet ezzel akarsz össze zavarni de nem fogom hagyni magam. Jegyeztem meg a srácnak. Komolynak tűnt az arckifejezése, már-már tényleg elhittem hogy... áá hülyeség egy kard nem beszéél! Szóltam magamra. Majd lassan úgy tűnt hogy megnyugodott a fiú, bocsánatot kért és kijelentette hogy folytathatjuk.
Ezek szerint nekem kell támadnom.
Szembesültem a tudattal, mi van ha valami olyasmi a speciális képessége hogy a kardja elmondja neki hogy-hogy fogok támadni, vagy.. vagy nem tudom de lecövekeltem, persze lehet hogy inkább a srác bizonytalanított el de benne volt a pakliban hogy csak vicc, blöff vagy épp figyelem hiányos a gyerek. Pislogtam a fiúra. Majd megkértem hogy hagyja abba az ilyesfajta viccelődéseket, mellyel nagy valószínűséggel el akart ijeszteni, ami hát valljuk be sikerült is. Lassan összeszedtem magam, és ismét támadásba lendültem, immár komolyan vettem a harcot és ténylegesen támadtam. A fiú szemben állt velem és nem is moccant épp csak a pozícióján változtatott, így szemből támadtam rögtön a speciális képességemmel, a kardom kéken kezdett el izzani, és három gyors vágást intéztem felé, ha hátrált még egyszer, ha oldalra tért ki akkor csak egy sima vágást suhintottam felé. Majd kardunk összeért és szikrákat szórva jelezte hogy a párbaj ténylegesen megkezdődött...

- Vagy úgy. Hmm okés benne vagyok, akkor bármikor el lehet rejtőzni és meglepetés támadást indítani. Tetszik, érdekessé fogja tenni a támadásaidat a meglepetés. Azért remélem nem végzem be túl gyorsan. Jelentette ki a fiú.
Miután átbeszéltük a kissé félre értett, bújócskás ötletemet, el is kezdtük a mérkőzést. Szemből támadtam amely következtében hátrált és úgy védekezett, igyekeztem minél erősebben, pontosabban, és gyorsabban támadni, egyszóval bele adtam mindent. Figyeltem a fiú mozgását, aki úgy siklott ki a támadásaim elől mintha már előre látta volna őket. Nagyon gyors volt egyszerűen nem tudtam megsebezni. Hibába volt kard közelbe, kivédte vagy épp kitért az összes támadásom elől. Nah, talán most. Biztattam magam. A fiú nem hátrálhatott volna tovább, így most esélyem lett volna legalább egy aprócska találat bevitelére, de ezt is kivédte, kardja szikrákat szórt mikor találkozott az enyémmel. Mélyen a fiú szemébe néztem, próbáltam kiolvasni mit is fog ezek után reagálni.
- Hohó! Pompás, kitűnő! Dicsért meg. Amin meglepődtem, ugyanakkor némi büszkeséggel is fogott el. De a szavak furcsán csengtek mintha ketten mondták volna egyszerre. Néztem a fiúra majd a kardjára, utána ismét a fiúra. Értetlenül álltam a dolgok előtt, valahogy nehezemre esik elismerni hogy talán tényleg beszélhet a kardja.
- Tényleg ezer bocsi, nem tudom mi a fene ez, még sosem fordult elő ilyesmi. Azt sem tudom miért történik ez. Elvileg a kardom egy sima fegyver, némileg erősebb a kezdő kardnál, nem kellene ilyesminek előfordulnia. Szabadkozott a srác. Majd a furcsaság folytatódott.
- Jah, ne nyafogj már! Itt szemben veled egy cuki csinos hölgyike, és te meg kifogásokat keresel. Neked komolyan elmentek itthonról. Hmmhmhmmmhmmhmmm... Ezt meg ne csináld, mert hmmhmmmhmmm... Komolyan ne merészeld... hmmhm.. Hagyd abba! Kotaru lesokkolt arccal intett hogy időt kér, majd kardját a tokjába tette aki ezt nem szívlelte és jártatta tovább a "száját". Így csak mormogó hangot adott ki magából. Ezt eljátszotta párszor, tokból ki majd vissza, ki, csend majd megszólal, gyorsan vissza. A jelenet nagyon vicces hatást keltett, pár méterrel arrébb hasam fogva kezdtem el röhögni rajtuk.
- Neh.. haragudj. Mondtam miközben majd megfulladtam a nevetéstől.
- Egy ilyen beszélő kard nekem is kell! Jelentettem ki két megfulladás közepette.
- Neveld meg és még hasznodra is lehet. Mondtam a fiúnak még mindig szakadva a nevetéstől.
- Most komolyan. Mit lehet tenni ilyenkor? Egy tárgyat még sem kezdhetek el fenyegetni, azért én elvileg az értelmiségi réteghez tartozom, vagy mi.
- Fogalmam sincs fenyegesd meg hogy ha nem viselkedik, olvasztóba dobod. Vagy mivel a "nagypofájú" emberek utálják ha észre sem veszik őket, hátha ez az elmélet vonatkozik a kardokra is. Mondtam miközben már-már valamennyire sikerült össze szednem magam.
- Hagyjuk figyelmen kívül. Lehetséges lenne? Aztán neki is kezdhetünk a harcötletednek, mármint hátat fordítunk egymásnak és van három másodpercünk, hogy elbújjunk. Csak gondoltam előtte egy kardváltás jót tesz nem? Öhm, akkor izé Támadnék én is. Amint kijelentette hogy támad ösztön szerűen védekező állást vettem fel, majd mielőtt támadott volna észre vettem hogy valami nem stimmel.
- Várj. Kiáltottam, picit megszeppenve, ugyanis féltem hogy rögtön rám támad. Hátráltam pár lépést úgy hogy végig szemben voltam az ellenfelemmel.
- Jöhetsz. Mondtam, kissé elpirulva. Miután némi teret nyertem magamnak. Majd egy jó kis ostromlásba kezdett ellenem, valahogy sikerült mindet védenem vagy épp elhibázta a találatokat, így nem veszítettem pontokat. A támadássorozata végén kardjaink ismét találkoztak, a szikrák fényében a fiú elmosolyodott. Itt már tudtam hogy készül valamire.
- Most! Hátra, egy...kettő... Nem mondta ki a hármat ugyanis nem volt rá szükség. Kicsit meglepődtem már el is feledkeztem a bújócskáról, pedig pár másodperce volt róla szó. Kotaru nagyon bele élte magát a játékba, még azt sem vette észre hogy én egy tapodtat sem mozdultam. Elkerekedett szemekkel nézem ahogy a fiú a szemem előtt bújik be egy fedezéknek szánt bódé alá ahol egy npc épp valami ócskaságokat árult. Gondolkodóba estem, hogy most mégis mit csináljak, bújak el én is? De úgy döntöttem hogy ha már tudom hol bujkál akkor már én leszek a hunyó. Odasétáltam lassan a fiúhoz majd megszólaltam.
- Öhh, ...izé megvagy! Jelentettem ki. Nem támadtam mivel láttam hogy hova bújik így nem éreztem fernek. Kicsit nosztalgikus volt ilyet legutoljára az öcsémmel játszottam és az is volt már jó pár éve.
- Most te vagy a hunyó! Kiáltottam fel gyerekesen, majd elszaladtam, be egy utcába majd jobbra, felmásztam egy laposabb ház tetejére hogy majd magasból kémlelem a terepet. Nem tudom láthatott-e, de remélem nem. Így lentebb húzódok hogy ez maradjon is így.

Miután kinevettem a srácot egy pillanatra csak nézett, itt féltem hogy megharagudott rám, de megnyugvásomra pár pillanat múlva belőle is kitört a nevetés.
- Ugyan-ugyan. Amúgy meg alaposan gondolt át, nekem még öt perce sincs, de már sokkal több gondot hozott a nyakamra, és idegesített jobban, mint kellene. Majd tanácsoltam neki hogy fenyegesse meg hogy olvasztóban végzi, ez szemmel láthatólag nem tettszett neki a kardot magához húzta és elkezdte két kézzel szorongatni.
- Még mit nem! Túl sokat szenvedtem érte. Jött a a tiltakozó válasz, persze csak poénból mondtam neki amit lehet picit félre értett, de a helyzet akkor is viccesen alakult, aranyos gyerekes arcot vágott monológja közben amit egy hörcsöghöz hasonló arckifejezés követtet megtetőzve egy kis szemöldök ráncolással. Itt ismét elnevettem magam majd jobb ötlet híján úgy egyeztünk meg hogy nem vesszük figyelembe kardja egyedi és különleges tulajdonságát. Azaz meg sem halljuk a mondandóját legyen az bármi. A fiú kijelentette hogy hogy támad, de ekkor vettem észre hogy még védekezéshez is rossz pozícióban vagyok, azaz túl közel álltam a sráchoz, így felkiáltottam hogy várjon, amivel picit elkéstem ugyanis már úton volt, persze a kérésemnek megpróbált helytállni így szerencsétlen gyerek némi lábúján való egyensúlyozás után hasra vágta magát. A szituáció hasonlított az enyémhez annyi kivétellel hogy én saját ügyetlenségemből buktam fel. A srácnak kellett pár pillanat mire össze szedte magát, lassan feltápászkodott majd elég röhejes arckifejezés ült az arcán. Ilyenkorra már "megtaláltam" a tökéletes helyet innen néztem az eseményeket, nem kellett sok újra kitört belőlem a nevetés és újra kérhettem sűrűn bocsánatot.
- Aucs... Öhm, izé, ez csak... jha fail.. Buh. Mondata végére amit nem igazán értettem lemondóan lehajtotta a fejét.
- Ööö, izé bocsi miattam estél el, hamarabb kellet volna szólnom. Gome. Kértem bocsánatot ismét. Majd ezek után jött egy újabb összecsapás, Kotaru kardja szikrákat szórva feszült az én kardomhoz, majd a srác mosolyra húzta a száját és és elkezdett vissza fele számolni. Kellet egy kis idő hogy most mégis miért csinálta, a fiú megfordult és elszaladt én meg csak kérdőn néztem utána, de miután szemem láttára próbált elbújni észbe kaptam. Áhh a bújócska! Hasított be az amit pár perce beszéltünk meg. Nem volt mit tenni, követtem a srácot, elvégre akkor már én vagyok a hunyó vagy micsoda. Egy pult alatt bújt meg mely mögül ha Ő nem is de hosszú haja ki-ki kandikált. Egyszóval ha nem is néztem volna végig ahogy lelép akkor is könnyedén megtaláltam volna. Közelítettem a "rejtekhelyhez" majd nem vár eseményként a srác rám támadt, de észre vehette hogy nem támadni akartam így ismételten megkísérelte vissza vonni a támadását, és persze sikertelenül. Megsérülni nem sérültem meg, arra azért ügyelt a felém érkező kardját a még meg tudta álltani amin valamelyest segíthetett az is hogy ösztön szerűen megfogtam a kezét és próbáltam eltartani magamtól, de ennyi még nem volt elég, a lába beakadt az enyém mögé majd az saját lendülete elsodorta és rám esett, kezével megpróbálta védeni a fejem az eséstől. Héé, általában én szoktam így "letámadni" másokat. Mondtam magamban. A fiúnak nem kellet sok rákvörös arccal tápászkodott fel, minta sütöttem volna olyan gyorsan.
- Wááá, vigyá...Uhh...izé szóval...bocsi, az én hibám. Kicsit túlságosan beleéltem magam a párbajba. Szabadkozott még mindig vöröslő arccal. Nem okoltam a dolog miatt és nem is akartam hogy tovább szabadkozzon vagy valami így gyorsan kimondtam az első dolgot amivel úgy érzetem terelni tudom a témát az esetről.
- Most te vagy a hunyó! Mondtam gyerekesen, és amint kimondtam már szaladtam is búvóhelyet keresni magamnak. Nem tudom hogy a fiú utánam jött-e vagy sem, mindenesetre igyekeztem hogy ha igen akkor maradjon le, így az út végén jobbra fordultam ami egy kisebb utcába vezetett. Megláttam egy alacsonyabb házat amire fel is másztam. Jéé, innen pont látszik a főtér. Jegyeztem meg magamnak majd lentebb hajoltam hogy véletlen se lásson meg senki. Nem kellett bele sok Kotát láttam elszaladni nem messze. Örült a májam, meg voltam róla győződve hogy biztos engem keres. Enyhén gonoszkásan vigyorogtam a gondolaton. Kicsit nyújtogattam a nyakam hogy szemmel kövessem majd, egy hang szólalt meg a hátam mögül.
- Hajrá itt a kihagyhatatlan lehetőség a győzelemre csapj le!A mondat hallatára kicsit megszeppentem ugyanis felismertem a hangot így hátra fordultam. Első reakcióm az volt hogy kardom felé fordítottam, hogy esetleges támadás esetén védekezni vagy támadni tudjak.
- Meeeg-vaaagy hihihi. Mondta vidáman, ekkor esett le hogy akkor a kard hangját hallhattam. Majd lenéztem a tetőről elvégre pár pillanattal előtte még ott láttam elhaladni, majd vissza a srácra aztán ismét le. Megcsináltam ezt még párszor, miközben eléggé értetlen képet vághattam. Majd felvettem a támadó állásom, ami láttán leugrott a tetőről, gondolom egy kis teret akart nyerni magának.
- Te vagy a hunyó, de most már támadj is. Javasolta egy kis kacsintás kíséretében:
- Most is azt akartam csinálniiii! Kiáltottam utána de ekkor már bevetette magát a tömegbe. Nem kellett bele sok én is utána vetettem magam, gyorsabb volt nálam az bizos, de szerencsémre a tömeg fékezte valamennyire. És szerencsétlenségemre engem is. Kisvártatva de utol értem, és kardommal suhintottam felé egyet, Őt nem találta el de egy eladói standot igen, aminek az ott lévő njk nem igazán örült. Persze a hajsza folytatott. ismét utol értem, itt már emberek nem igazán voltak, elvétve egy-kettő arra járó bámészkodót, de npc-s standok azok szép számmal akadtak. Igyekeztem utol érni a fiút, de így hogy nem fogta vissza szinte semmi csak még gyorsabb lett, így más választás híján kerülőt tettem és így próbáltam vele szembe kerülni. A hátulról való támadás nem az én stílusom. Amikor ez sikerült támadtam, gyorsan és erősen, igyekeztem beszorítani két stand közé ahol ha ez sikerült a speciális képességemet aktiváltam és támadtam. Majd kisebb vágásokat intéztem fel, ha ellentámadt védekeztem de igyekeztem megtartani a támadó szerepét, mivel általában az ellenfelem szeméből próbálom kilesni mit fog tenni, így most is így tettem. Két ütközés közepette azonban észre vettem hogy a szemében visszatükröződöm és feltűnt hogy a hajamból a hajcsatok kiestek. Így most mint valami kóchuszár állok a fiú előtt. Arról nem is beszélve hogy van egy kusza tincsem ami igencsak szeret felfele kunkorodni. Amint ezt észre vettem hátrébb vonultam majd az kezemmel lesimítottam a hajam a homlokomra és kétségbeesett szemekkel nézek a fiúra.
- A hajcsatom! Mondtam. Majd ügyet sem vetve arra hogy pár pillanata még harcoltunk, mos kétségbeesetten nézek magam körül hátha a közelben esett ki, de nem látom sehol. Ránézek a fiúra, majd megkérem hogy segítsen. Persze vissza gondolva kicsit ciki hogy egy párbaj közepette állok neki a hajcsatom keresésére majd még meg is kérem az ellenfelem hogy segítsen, de egy kézzel nem is tudnék harcolni, arról meg hallani sem akarok hogy így lásson valaki, ilyenkor kb. úgy néz ki a hajam aki most kelt fel az ágyból és a fésűt még hírből sem ismeri.

Kotaru nyomába eredtem, de mint eddig is sejtettem most már be is bizonyosodott hogy jelentősen vissza fogta magát ellenem. Nagyon gyors és persze nem merem biztosan kijelenteni de a képessége vagy még gyorsabbá teszi vagy képes illúziót kelteni. Ez csak még inkább felfokozta bennem a harci szellemet. Igyekeztem utol érni, de ez szinte sőt ez teljesen esélytelen volt. Akkor sikerült be-be érnem amikor ezt ős is akarta. Most kezdett el igazán játszadozni velem. Bosszantania kellene de valahogy nem bosszantott. Nem is törődtem a ténnyel, inkább csak sajátos taktika szerőséggel próbáltam elkerülni, sarokba szoiritani vagy épp megközelíteni. Ha sikerült is utol érnem minden támadásom elől könnyedén kisiklott. Már már az is megfordult a fejemben hogy jóval magasabb szintű lehet nálam, vagy lehet jó cuccokkal erősítette az olyan képességeit ami pl. A gyorsaságot erősíti. Elmélkedtem, mire valahogy sikerült beérnem de ismét kitért a támadásom elől. Kota meglehetősen élvezhette amit a hangos kacagása bizonyossá is tett. Mire kezdtem ismét utolérni megint eltűnt a szemem elől és a következő pillanatban már mögöttem volt.
- Addig játszunk, ameddig szeretnél. Mert az aranyosságodnak nem lehet ellenállni. Mire végigmondta egy köríves vágással próbáltam eltalálni, de mint az várható volt ismét elillant. Ismét eltűnt a tömegben. Képtelenség hogy csak pontok elosztásával ilyen gyors legyen. Mondtam magamba, itt már kissé bosszúsan. Figyelmetlenségem következményeképp, neki szaladtam egy arra járó playernek. Egy gyors bocsánatkérés majd szemeimmel ismét Kota után kutattam. Hosszú haja épp csak de kivillant a tömegből ami után követni is kezdtem. Félek hogy ki fogok fáradni, így kissé lassabbra vettem a tempót sőt volt hogy meg is álltam és csak szememmel követtem a fiú hollétét. Majd csendben mögé kerülök, úgy látom Ő is pihenhet, egy stand kínálatát nézegeti épp. Már majdnem sikerült, az utolsó pillanatban kitért, talán megneszelhetett, így a rá irányított támadásom szerencsétlen npc standját találja el. Oda dobok egy bocsánatot és már szaladok is tovább, illetve épp az ellenkező irányba amerre ő tart. Igaz egy kis kerülővel de így szembe kerülök vele és végre nem a hátát fogom lesni állandóan. Siker! Kiáltottam félhangosan. Közel kerültem hozzá, de bármilyen gyorsan is támadtam mind kikerülte vagy épp kivédte. Úgy festettem mellette mint valami ügyetlen kezdő. Végül is igen, kezdő vagyok, de ha ennyire különböznek az erőviszonyaink akkor Ő már biztos nem az. Elmélkedtem magamban. Majd újra támadtam, meglepetésemre sikeresen., az egész támadás sorozatom sikeres volt. Persze túl szép volt hogy igaz legyen. Hiába támadtam az én csíkom kezdett csúszni szépen lefele. Nem értettem hogy ez mégis hogy lehetséges. Mire megpillantottam hogy a fiú nem előttem hanem mögöttem van.
- Illúzió? Kérdeztem félhangosan, de már meg is jelent Kota feje felett a győzelmét jelző ikon.
Most veszítettem először, nem mérgeskedtem, sőt inkább picit murisnak tartottam. Elvégre nem egy velem egyenrangú ellenfél ellen veszítettem, így nem is számít igazi vereségnek. Már az elején vesztes voltam amikor még el sem kezdtük. Nem vágott le épp csak így a fogadásunkat is buktam. Ez volt az ami picit elszomorított. Közelítettem a sráchoz mire feltűnt hogy valami furcsán csiklandozza a homlokom, sőt a hajam is kuszán belelóg a szemembe, mivel testközelben voltunk és én ilyenkor általában az ellenfelem szemeit kutatom, és feltűntem benne én. Bozontos frufruval, ráadásul az általam nagyon így gyűlölt tincsem ami mint mindig most is felfele kunkorodott, olyan hatást keltett mint aki még életében nem hallott fésűről. Egy fajta dzsungel lány ápolatlan hatását kelthettem. Gyorsan egyik kezemmel leszorítottam és eltakartam a kínos helyzetbe hozó frufrum, majd körülnézek hátha a közelben hagytam el. Segélykérően nézek Kotára, majd folytattam a kutatást szemeimmel.
- Igazán cuki vagy azzal a vadóc frizurával... Mert az aranyosságodnak nem lehet ellenállni. Természetesen segítek, milyen volt a hajcsatod?
- Fehér és szárnyacskákra emlékeztető alakja volt. Válaszoltam neki készségesen.
Majd Kotta kijelenti hogy azt hiszi látta. Ekkor felcsillan a szemem. Várakozásra int hogy maradjak ott majd Ő idehozza nekem. Persze nem mondtam neki ellent, egyrészt kicsit furcsán néztem ki nem akartam túl sok mindenki előtt így mutatkozni, másrészt meg Ő tudja h merre pillanthatta meg. Nem sokra rá ismét felbukkant a tömegből, kezeit hátra téve. Gondolom meglelte így széles mosolyra nyílik a szám.
- Mert az aranyosságodnak nem lehet ellenállni. Majd kacsint egyet.
- Bár, lehet ezért kellene megtartani, hogy ilyen maradhasson a frizurád. Mert az aranyosságodnak nem lehet ellenállni. Vagy tudsz cukibb is lenni? Amolyan jutalom csak-csak jár a megtalálónak nem igaz? Folytatta. Persze már gondolkoztam is rajta mi is az amit adhatnék neki cserébe. Az oldalmenümből előkerestem az invertorit és meg is láttam azt az itemet amit neki szánok. Rákattintok mire egy édességhalmaz jelenik meg a kezemben.
- Ez egy gyűjtemény a kedvenceimből. Garantáltan a legfinomabbak! Mosolyogtam, majd átnyújtottam a fiúnak.Ezután én is megkaptam a hőn szeretett hajcsatom. Gyorsan bele is illesztettem a hajamba, kicsit igazítottam még rajta majd Kota folytatta.
- Nos, mivel nyertem egy párbajt, aminek volt ugyebár tétje is. Azonban nem volt eldöntve mit kapok nyereményként. Mit szólnál hozzá, ha elugranánk valamerre teázni egyet vagy valami? Aztán majd ott kitaláljuk, hogy mit is nyertem. Tényleg most esett csak le hogy ez nem is volt igazán lefixálva, koppantok a fejemhez. A fiú már el is indul előre e fogadó irányába, mire én is utána sietek hogy átbeszélhessük hogy mégis mit érdemel amiért ilyen szépen eljátszadozott velem. Mosoly.

/Köszönöm a játékot ^^ /