Fuun Kotarou vs. Szophie

>>Szophie Vs Kota<<

Jó rossz szokásomhoz híven már megint nem elégedtem meg azzal az idővel, amit a nappal tudtam eltölteni. Azt nem tudom, hogy miért pont ebben az erdőben barangoltam. Ezen a szinten a mobok nekem már szinte semmit nem adnak. Bár kalandokat még mindig rejthet egy-két játékos révén. Éppen azon gondolkoztam milyen helyzetben mit kezdjek az adott illetővel, mikor hála éjjellátásomnak megpillantottam egy playert. Lassan elkezdtem odalopakodni, ám amint közel értem azonnal lebuktam. Úgy tűnik ez a jártasságom még csiszolásra szorul majd, vagy csak komolyabban kellett volna vennem a lopakodást, fene tudja. Mindenesetre odasétálok hozzá, ha már így alakult, ám félúton eszembe jutott egy gonosz ötlet. Miért ne szórakozhatnék? Amúgy is, legalább kiderül, hogy hat-e rá a képességem. Sétálás közben aktiválom, s látszólag rohamozni kezdek, miközben kardot rántok. Ám amikor éppen lecsapna a kép megszűnik, s én feléje sétálok, még mindig, mintha mi sem történt volna, s egy tisztességes két méter távolságban megállok.
-Jól vagy?- Teszem fel a kérdést, ha megijedt volna, vagy hasonlóan reagálta volna le a kis rémképet. Meghallgatom, bár kicsit értetlenül nézek rá. -Szép estét neked is. Mit keres egy hölgyike, idekint ilyen későn? Amúgy meg persze, hogy sötét és hideg van egy téli éjjel. - Kicsit elgondolkozom, mit is kellene most csinálnom. Végül is leülhetnék vele dumálni, vagy szórakozhatnánk is. Mondjuk egy párbaj, deee csak úgy simán felkérni egy párbajra felelőtlenség, és roppant unalmas lenne. MEGVAN! -Hmm, mondjuk tehetnénk ellene. Forrósítsuk fel egy picit a hangulatot. Késő este van már, nem hiszem, hogy nagyon járnának errefelé ilyenkor.- Megeresztek egy hatalmas vigyort. Örülök a fejemnek, hogy már megint tudom hozni a formámat, de ez kívülről talán másképp jön le. Ám pont, hogy ez a lényege ennek. A-a-h, mit meg nem teszek egy kis szórakozásért. Bár ténylegesen jobb lenne, ha nem derülne fény arra, ami itt fog folyni. Aztán kihúzom a kardom, s megkérdem. -Vagy netán, nem tetszik az ötletem?
Igen, a tökéletes kombó, még én is bevenném ezt az ugratást. Ha észrevettem a farkast, akkor elkönyvelem magamnak, hogy idomár. (Elvileg az indikátorából kiderül.) Felkészülök egy meglepetés támadás fogadására, bár nem tartom esélyesnek a dolgot. Én sem fogok támadni, míg nem jött fel párbaj felirat, mert Kanának nem tudnám kimagyarázni a dolgot. Ha menekülni próbálna, természetesen el fogom állni az útját.

Szophie Vs Kota

Oh, igen. A rövid kitérő húzz innen válaszok. Nah, de engem nem fog lekoptatni ilyen egyszerűen. Vagy dolgozzon meg érte, vagy törődjön bele, hogy már pedig most egy darabig játszópajtások leszünk. Nem sokkal később a szokásos félreérthető vagy, éppen egyáltalán félre nem érthető provokálásom bejött. Jöhetett a kard motívum, amivel megkoronázom az első benyomását a szövegemnek. Ám, amire nem számítottam az az ennyire beleélt terelés. Egyszerűen fenomenális volt, egyszeriben jókedvre derültem, annyira, hogy nem bírtam megállni, hogy elnevessem magam. Aztán a rövid kacagás után erőt vettem magamon, s válaszoltam neki. A félrepillantását követtem, nem kerülte el a figyelmem, csak semmi érdemlegeset nem láttam ott, ahová pillantott, lehet egyszerűen zavarban volt.
-Igazán perverz egy fantáziád van, lány létedre. Én egy egyszerű párbajra gondoltam.- Aztán jött az energia rész, meg a halál. Mondjuk én bele se gondoltam eddig, amikor végsőkig harcoltam, hogy ott valóban megölné valaki a másikat. Nálam evidens volt, hogy csak ráijesztek a másikra, s eddig nem sok vesztett meccsem volt. -Nos, valahonnan ismerős ez a fél élet dolog. Talán már használtam, vagy a céh-szabályzatban van benne? Egyszer azt is el kellene olvasni, hm... Oh, bocsi, elgondolkodtam. Persze legyen fél életig menő, amúgy sincs semmi kedvem háborúskodást kirobbantani a fist, akarom mondani most már Leuge-el. Lewis tuti pipa lenne, ha ok nélkül megsérülne az egyik kiskatonája, nah a rosszabbik része, hogy Mirikától én is megkapnám a magamét.
Elfogadtam a kihívást, majd megfordultam, s hátrébb lépdeltem. Egyelőre úgy is a visszaszámlálás pörög, nem lenne érdemes semmivel sem próbálkozni. Egy jó öt méter után megálltam visszafordultam, s felvettem egy alapállást. Majd nem sokkal ezután pont mikor lejárt a visszaszámlálás.
-Hölgyeké az elsőbbség, csak tessék.
Mondom, majd egy invitáló kézmozdulatot hajtok végre, s várom, hogy mivel fog, vagy hogyan nekem rontani az iménti cukkolásomért.

Sokkalta megfontoltabb a csaj, mint azt vártam. Még csak hirtelen sem rántja elő a fegyverét, hanem valószínűleg először átgondolta a helyzetet. Ez már egy jó pont, ezzel talán el is kerülte azt az esetet, hogy kapás lövés kivonjam a forgalomból. Egy kés kerül elő, ezek szerint idomár. Elég játékossal találkoztam már, hogy be tudjam őket határolni. Persze előfordulhat, hogy árnyharcos, és csak megtévesztésként vett elő egy pengét. Minden érzékemet a maximumra tornászom, hisz egyértelműen készül valamire, különben már letámadott volna.
A következő pillanatban tágra nyílik a szemem, s egy Neo féle mátrixos mozdulatot hajtok végre egy kicsit balos bedőléssel. Baromi mázlim van, hogy gyorsaságra építettem. Azonban az akrobatikám még nem elég nagy, hogy egy ilyen manővert jól kivitelezzek. A hátam puffant a földön, s már gurultam is, nehogy még egy ilyet kapjak. Ahogy az oldalra mozgásból feltápászkodtam térdre, majd görnyedten felálltam, már jött is a következő csapás. Egy farkas támadt rám, szóval tényleg idomár. Elkerültem a vetülését, majd egy mancs elől húztam el a lábamat, s a bal karomat is menteni kellett a fogai elől. Meg kell hagyni ügyes idomár volt, nem hagyott túl sok lehetőséget számomra. Majdnem egálban is lettünk volna, de a sebesség döntött.
Egy-pec-kimehetsz... Először a pet a soros. Döntöttem el, hogy kit is támadjak meg elsőként. Nem olyan óriási, hogy tartanom kellene egy pet kivégzésétől. Nem sok embert ismerek, aki olyan keveset pakol életre, mint én. Megállok a hátrálásba, s szembe indulok az ellenfelemmel. Az utolsó pillanatban jobb irányú fordulatot veszek, s kitérek a farkaskoma elől. Mikor elértem a 180°ot balról megindítom a kardomat, s remélhetőleg a petecske oldalán végigszántok.
Ha sikerült: -Hoppá! óvatosan azokkal a kutyuli agyarokkal.
Ha igen, ha nem: -Hihi, szép támadás volt, majdnem elkaptál vele. Amúgy gyanús volt az egy tőrös felállás. Jha meg a peted támadása betudva a te kezdeményezésednek, hisz mégiscsak egy igen fontos társad. Igaz is, elfelejtettem bemutatkozni. Kotarou vagyok Az Angelic Voice egyik frontembere. A logó alapján a céhed felismerem, de a neved szívesen hallanám, ha már Vezért bemutattad. Ha tudsz tölteni az állatodnak, akkor azt megvárom, ha nem ismét adom a kezdeményezést, de légy résen.
Mondom amolyan figyelmeztetésképp, hisz már ki is alakult a fejemben, hogy mihez kezdek. A pet élete ha találtam sárgába csúszott, semmi kedvem nem volt megölni valaki társát, hisz a párbaj a küzdő felek életére korlátozódik, és sajnos a petek eléggé életveszélyes helyzetben vannak még ilyen úgymond biztonságos párbajban is. Ismét felemeltem a kardomat, ezúttal egyértelműen védekezőre álltam be. A fenének sem hiányzik, hogy komolyabb sérülést szerezzek, a végén még kiderül, hogy van másik ütőkártyája is. Egyelőre vártam, hogy társalogni, vagy mit akar csinálni.

Nem igazán hallottam, hogy miket mormog az orra alatt, de könnyen tippelni lehetett rá, hogy miről is lehet szó. A nyafogós kijelentésére kuncogok egyet, de nem leszek most akkora bunkó, hogy képen röhögjem. Sosem fogom megszokni ezt az örökös névváltozást. A fene tudja, hogy ez a második, harmadik, vagy hányadik név már a céhnek, pedig aztán túl nagyot nem változtak. Megvárom, míg végig mondja a mondandóját, közben a mosolyát viszonoztam, azonban most nem vettem a fáradtságot egy 1000 wattosra, elégségesnek véltem az ötszázat is. Aztán mikor tényleg végzett hümmögök egyet, majd válaszolok neki.
-Ne becsüld le magad, szerintem igen is erős vagy. Mellesleg szép neved van.- Most eresztem meg a colgate reklámot. -Hmm, az úgy volt, hogy én esténként portyázni járok az elérhető legfelsőbb szintre, csak aztán ma mikor kiléptem a fogadóból semmi kedvet nem éreztem hozzá, úgyhogy fogtam magam és elkóboroltam, aztán tádámm itt kötöttem ki. Amúgy igen van már pár jártasságom, köztük az éjjellátás is, nah meg gondolom látni lehetett, hogy az akrobatikával is megismerkedtem már. Nos, ha még van valami, akkor szívesen válaszolok, de akár támadhatsz is.
Mondom, ugyan beszéd közben sem eresztettem le a védelmem, hisz egy tökéletes alkalmat nyújtottam volna neki akkor a támadásra. Amennyiben megindul a támadás felém alkalmazom a képességem, még időben ahhoz, hogy már messze járjak, mire odaér a támadás. Lopakodásom bevetve indulok meg láthatatlanul Szophie felé, igyekszem a hátába kerülni.
Ha mindez sikerült, akkor megsúgom neki a következőt, miközben apró szúrást intézek a hátához. -Mondtam légy résen kedves.- Ezután tovább perdülök, hogy biztonságos távolságban újra védekező állást vegyek fel.
Ha nem, akkor csak igyekszem bevinni egy támadást, s utána ismét védekező állásba menni egy picivel arrébb. Bár az is előfordulhat, hogy nem tudok sebzést okozni, de akkor sem kockáztatom meg, hogy egy támadásnál tovább maradjak a közelében. A farkas koma meglehetősen nagy agyarakkal rendelkezik, amit semmi kedvem nincs megkóstolni. Úgy értem, semmi kedvem, hogy megkóstoljon.

Nem is tudom mi lelt abban a pillanatban, mikor a csaj elkezdett megállás nélkül dumálni, csak úgy mindenről, ami épp az eszébe juthatott. Nem tudom, hogy a meglepetés, a megilletődés, vagy egyszerűen a megértés volt az, ami miatt hallgattam, hisz én aztán már csak tudom, hogy milyen sokat dumálni. Mármint komolyan, vannak akiket már a falra kergettem vele, hihi. Tisztelettel és örömmel végighallgattam, míg befejezi, majd én is megvillantottam a beszélőkémet.
-Naja, hihi. Én azért vagyok éjszakai bagoly, mert otthon is éjszakai részidős munkám volt suli mellett, itt meg barátnő, céh, élet, s a többi, és a normális xp- szerzéshez meg farmolni kellene. De ahogy így visszagondolok a napokra, szerintem totál megéri a dolog. Még ha gyilkos egy játék is, össze lehet hozni egy viszonylag normális életet idebent is. Néha megfordul a fejemben, hogy talán maradni kellene, hisz itt szinte biztos a megélhetés. Csak hát, nem valószínű, hogy túl hosszú lenne az életünk. Nos elég az agonizálásból. Mellesleg én a másik típus vagyok. Sosem szerettem komolyabban tanulni, úgy mindenféléről. Viszont szeretem használni a fejemet. Ami pedig ezt a pontos dolgot illeti totálisan igazad van, egy apróságot kivéve. Az, hogy olyan szinten megtanulj, mint amit én itt most pontokkal csinálok nagyjából két év. Engem még picit korlátoz a rendszer itt-ott, de van ahol segít is. Megvan az előnye és hátránya is a pontrendszernek, s valóban eléggé igazságtalan tud lenni ez a rendszer. Viszont nem mondanám, hogy kárba vész, amit odakint megtanultunk. Ha egy totál kezdő lennék, csak pislogni tudtam volna a meglepetéstámadásra, és úgy vitt volna el, mint a huzat. A megszerzett tudás soha nem vész kárba, nagy előny a helyzetelemzés, reakcióképesség, egyszóval tapasztalat. Valamint teljesen egyetértek veled, én is hatalmas lettem, hihihi.
Ezt a végén direkt félreérthetően fogalmaztam, hisz én a magasságomra céloztam. Vagy várjunk? Félre se lehet érteni, hisz ffh- vagyok, úgy értem fontos front harcos, vagyis egy nagy ember hihi. Mosolyát természetesen viszonozom.

Ezt követően viszont elkezdtünk egy újabb menetet. Sajnos sikerült elszámolnom a lépést, s így a tervezettnél előbb tűnt el az illúziókép, s lettem megint látható, de nem csak ez volt a furcsa. Annak ellenére, hogy nem tudott kitérni (eltaláltalak ugye?), túlságosan is gyorsan reagált. Ennek a szerencsétlen rendszernek tényleg nagy hátránya van néha. Valószínűleg ugyan az, mint amit már sikerült tapasztalnom, a saját és ellenfeleim bőrén is, hogy a lopakodásra beriaszt az észlelés. Azonban, ha nem lopakodok, akkor meg lehetséges, hogy zajt keltek, miközben láthatatlanul mozgok. Hirtelen nem tudom eldönteni melyik is a rosszabb. Aztán megereszt egy gonosz nézést, amitől kiráz a kuncoghatnék, de csakis azért, mert aranyosan fest. Nah, aztán én sem lustálkodhatok, egy hölgy kisugárzás párbajra hívott, jobb lesz nem csalódást okoznom, amúgy sem volt még esélyem megviccelni. Nos akkor jöhet a baljós vészmadár aura, amit elrettentésként szoktam bevetni.

Azonban mielőtt akcióba léphettem volna valami megelőzött. A földre vetettem magam gurultam jobbra-balra. Vakartam a hátam a hasam, a kezeimet, amivel csak értem.
-HÉKÁS! Farkasbolha támadás nem ééér!! Szoktad egyáltalán fürdetni, vagy valami?!
Aztán gördülök gördülök, hogy kicsit közelebb kerüljek hozzá, aztán. Úgy teszek, mint aki belehalt a bolhatámadásba, a hiteltelenség kedvéért még a nyelvem is kinyújtom. Majd elkezdek rázkódni, és már nem bírom tovább kitör belőlem a nevetés.
-Nyahahaha! Csak poénkodok, látni akartam, hogy te is hörcsög pofit vágsz-e ilyen helyzetben. Nah, de akkor vigyáz kész, sajt! Hahaha, nehogy bevedd.
Próbálom ugratni, meg szívatni picit, hogy lankadjon a figyelme. Aztán miközben tápászkodom fel, beindítom a képességemet. Az illúziókép szép lassan felegyenesedik, töretlenül, míg én most saját képességeimben bízva nekiiramodok, s odaérve ellenfelemhez egy gyors vágás mellközéptől középen felfele, majd egy pördülés és a hátán is megpróbálom kettévágni a felsőt. Bár lehet felsülök vele, de majd kiderül. A kis aljas húzásomat természetesen harcnak álcázom, ez után természetesen nem vonulok vissza megint, mert az már unalmas lenne, hanem próbálok felvenni egy ritmust, amivel meg tudom magam védeni, de a közelében is tudok maradni.

Bólogatva hallgatom meg a véleményét, való igaz, már el is felejtettem, hogy kint sem másabb a világ, csak nagyobb populációra esik ki ugyanaz a százalék romlott bűnöző, mint itt. Odakint nem sokat ér el egy magányos hősködő típus, ha csak azt nem, hogy neki is befellegzik.
-Hát eléggé igazad van, viszont otthon is megvannak a "küldetéseink". Ugyan úgy elő kell teremteni a pénzt a megélhetésre, és a mindennapi életben is helyt kell állni, tanulóként, munkavállalóként, és bármiféle módon, ami megélhetést jelent. A hatalmast, a méretemre értettem hihi. Hmm, de például a politikai tudás, bizonyára jó vagy retorikában, a gazdasági pedig üzleteléshez jó. Mindennek van haszna, csak nem mindig van szem előtt.
Aztán a mesés alakításom végénél még megejtettem az elmaradhatatlan fél szem kinyit felnéz az illetőre, hogy "bevette-e", bár itt inkább az arckifejezésére voltam kíváncsi. Hát a vigyáz kész rajt, beugratást nem vette, úgy tűnik az már sok volt egyszerre. Viszont az új képességre én is kuncogok. Aztán jöhetett a támadás, bár még nem akartam, hogy vége legyen a párbajnak, és mivel nem tudtam, hogy mennyi élete is van, csak az állatkából következtethettem, hogy nagyjából kettő max négy ütés kell, hogy fél életre vigyem, ebből már egy megvolt. Azonban a támadásom nem várt eredményt hozott. A csajszi felsője pixelesedett, majd eltűnt. Először mindketten értetlenül álltunk, majd nekem is leesett a helyzet, na meg az állam is.
Azonban én szerencsére hamar magamhoz tértem. Jó-jó szép látvány meg minden, de ezt nem pont így terveztem. Különleges képességem használata már majdhogynem olyan számomra, mint a lélegzetvétel, s így már használom is. Ennek köszönhetően a farkaskoma jó nagyot repül, keresztül a klónomon. Én magam pedig a haorimat bányásztam elő út közben, amit hátulról rá is terítek, majd mikor a tüzes kis csaj befejezte a felháborodást én is megszólalok.
-Öhm, bocs. Ezt nem pont így terveztem, elvileg nem szabadott volna működnie...- Fapofával állok, s pislogok, mint borjú az új kapura.

Úgy vicsorgott, mint egy igazi vadmacska. Igazából aranyosnak is találtam egy picit, de azt már kevésbé, hogy a kelleténél sokkal nagyobbat szólt a kis szórakozásom. Hát tuti nem leszek a kedvence, kár, pedig rendes egy csaj. Aztán a kis szövege amit lenyomott, hát egek. Egy szóval tudnám jellemezni. Cuki. Az a kis ártatlan karcolgatás, már ha elég erősek voltak a szavai, hogy egyáltalán súrolják a sértés határát. Pörgettem az agyam, hogy kitaláljak valamit, amivel megbékíthetem egy picit, de nem sikerült. Előbb kapott magára valamit, minthogy ráteríthettem volna a haorimat, bár meglepő gyorsaság, de ez van. Igazából annak sem láttam értelmét, hogy fogócskát játszok a farkassal, hisz folyamatosan be tudom csapni az illúzióval. A támadóm még mindig nem hagy alá, már lendült reflexből a kardom, ám az utolsó pillanatban inkább még is a képességemhez fordulok, s kikerülöm. Csak nem ölhetem meg a szeme láttára, akkor aztán végleg elásom magamat nála. Ha őt magát támadom, akkor egyszerre két felé kell figyelnem, ami megnehezíti a dolgomat. Még egyszer bevetettem az illúziómat, miközben mérlegeltem a dolgot, hisz a farkas koma nem szándékozott spórolni az erejével. Alaposan megvizsgálva a helyzetemet arra jutottam, hogy itt már nem sokat tudok javítani a dolgon, úgy tűnik hiába mondom, hogy nem akartam nem tudom meggyőzni róla. Melles elég jók az érvei.
-Nos, egy gyengébb verzióját már kipróbáltam a kardforgató tornán, és semmi hatással nem volt a ruhára, de úgy tűnik spec beállítás lehetett. Bocsánatot kérek, és azt hiszem ki is jelentem, hogy elvesztettem ezt a vitát, így nem próbállak továbbá is meggyőzni róla, hogy nem volt szándékos.
A bocsánatkéréskor meghajoltam, egy nem túl mély, de azért mégis csak vittem bele tiszteletet. A petje következő támadásánál léptem egyet oldalra, s a bal tenyeremmel belecsaptam a támadásába. Mivel már tapasztalt vagyok, így tudtam, hogy ez támadás, így át fog menni a kezemen piros nyomot hagyva, s sebzést fog okozni, nem fog sem kibillenteni a helyzetemből, és én sem fogom megakasztani az állatot. Ahogy sejtettem, rögtön sárgába küld a támadása, de ez van. Az idomárok hátránya, hogy nehezebben találnak, de előnyük, hogy irtó nagyot tudnak akkor ütni. Én meg hát egy elég kevés élettel rendelkező egyén vagyok, s előnyöm, hogy nem találnak el annyira. Meghallgatom, ha mondani szeretne valamit, aztán meghajlok és elindulok az elérhető legmagasabb szintre. Ez a kis harc meghozta az étvágyamat a mobokra.