[Küldetés] A Halál Völgye

„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért
Még ha a Halál Árnyékának Völgyében járok is, nem félek a gonosztól
Mert te velem vagy.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; csordultig van a poharam
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján,
S az Úr házában lakozom hosszú ideig”

A Halál Völgyének kitakarítása talán kecsegtető lehetőség volna minden magára valamit is adó harcos számára, ha tudnának róla. Hiszen ahhoz képest, hogy az első szinten található, dugig van még mobokkal. A legtöbben azonban ott hibázzák el, hogy nem ismerik a Halál Völgyét. Nektek jutott a szerencsés megtiszteltetés, hogy nem csak megismerjétek, de végig is járjátok. Mindenki a saját Canossáját.



A legutolsó eszetekbe jutó információk szerint éppen túl vagytok Tiffany tagságának megszavazásán. Luv még a szájában érzi az utolsó lenyelt korty teát. Esutelnek még rémlett, hogyan is hívták a felvett új idomárt. Meredith fejében talán még fordult egy utolsót az a bizonyos hármas szám. Ren bizonyíthatja majd kőkemény idomárságát. Vio, igen, gratulálok, úgy tűnik, hogy Anya lettél! Anatole-nál talán még be van kapcsolva a szónoklat-mód. Tiff, felvettek! Hát nem nagyszerű? Nem?


Anatole saját magával szemben ébred fel. A tökéletes mása áll előtte. Közöttetek rácsok feszülnek, téged tartanak fogva. Nem te vagy az egyetlen, aki a padlón tér magához: Ren előtted fekszik, a rácsokon kívül, a másik Anatole előtt. Pet nincs nála. Esu egy priccsen ülve tér eszméletéhez, tőletek egy-két méterre. A másik Anatole Renre támad.

Anat: a rácsok fogva tartanak. Téged? Hiszen kettes szintű súlyemelésed van! Dobj 6 oldalú kockával, szorozd meg kettővel. Dobj halál/koronával is mellé, kérlek.
Ren, Esu, a másik Anat nektek támad. Attól tartok, harcolnotok kell.

Ren (minden 2. körnél pihen, támadáskor 6-ot kell dobnia, speciális képesség használatkor 3 vagy afölött kell dobnia)
a másik Anat
Esu (minden 2. körnél pihen, támadáskor 2-t vagy többet kell dobnia, speciális képesség használatkor 3 vagy afölött kell dobnia)

---

Tiffany, Meredith, Luv: egy ketrecben tértek magatokhoz. Sötétség uralkodik a barlang-szerű helységben, ahol vagytok. Bizony nagyon jól jönne most egy kis éjjellátás. Szemetek lassan hozzászokik a félhomályhoz. Rájöttök, hogy a mélyedésnek, aminek egy részébe ti el lettetek zárva, van kijárata, legalábbis oldalról mintha halovány fénypászmák szállingóznának be a terembe. A petek nincsenek veletek, ahogy a fegyvereitek sem, és a ketrec elvileg masszívan tart.
– Ébredeznek – szól egy unott hang. Két őr fixíroz benneteket a ketrec túloldaláról. – El a rácsoktól! – csap oda a másik a lándzsájával (–3 életpont), ha valaki próbálkozna.

Meredith: lehetséges, hogy te valamiért mégis rendelkezel a felszerelésed egy részével?
Tiff, Luv: súlyemelés jártasságotok segítségével 12 pontnyi rongálással tudjátok eltörni a rácsokat. Viszont ne felejtsétek a lándzsázó őröket. Életpontjaitok amúgy sincsenek már a maximumon:

Tiffany: 32 HP, 0 páncél
Meredith: 8 HP, 16(?) páncél
Luv: 22 HP, 13 páncél

---

Vio: a Kezdetek Erdejében, egy fának dőlve ébredsz. Uh, hogy is van ez akkor? Egy Foszló Zombi dülöngél feléd kilenc óránál, észlelésed bejelez rá. Mi fog járni a fejedben, miközben levered?

Foszló Zombi (1-3. szint) - É:20|F:3|E:3|K:3|GY:2|S:3|P:0|Ö:36|
A fejét üsd!

Vio (2 vagy felette kell dobnod, hogy eltaláld)
Foszló Zombi
Vio (2 vagy felette kell dobnod, hogy eltaláld)
Foszló Zombi
…

---

Résztvevők: az Artes
Határidő: 3 nap
Sorrend: nincs, nem is lesz
Reagminimum: 250 szó

A céhgyűlés összességében prímán alakult, már azon morfondírozok, hogy ellövök egy fotó kristályt, hogy megörökíthessem ezeket a perceket. Ren viselkedése hagy némi kívánnivalót maga után, de unom már, hogy mindig rendre kell utasítani. Nem az anyja vagyok, majdcsak feléri ésszel, hogy amit csinál, max neki vicces. Viszont van egy olyan sejtésem, hogy Esu majd helyettem is meg tudja regulázni a tékozló fiúnkat. Ugyanakkor nem vagyok kíváncsi a kettejük közötti szaftos részletekre, mindez rájuk tartozik. Meredith a mai találkozásunk és beszélgetésünk végett különleges bizalmamat élvezi, pillanatok alatt megkedveltem ezt az egyszerű lányt. Luv hangulatingadozása viszont aggaszt, utána illenék járnom, hogy mi okozhatja ezt. Ren és az én közelségemben kirobbanó a kedélyállapota, a lányokra viszont mintha valamiért fújna. Roppant mód érdekes, felcsigázta a kíváncsiságom. Tiffany megszólítása viszont teljesen ledöbbent! Papa? Én? Azt hiszem kicsit beparáztam ettől a titulustól, eddig még sosem morfondíroztam a gyerekvállaláson. Nem nagyon tudok válaszolni, a mindig mindenbe beledumáló Anatoleba belefagy a szó. Segítségkérően páromra pillantok, viszont amikor a kislány kedvesemhez tipeg, hogy inni kérjen, Violeta reakciója még engem is meglep. Tudtam róla, hogy odaadó, gondoskodó nő, de nem is sejtettem, hogy ilyen anya típus. Könnyedén és jól bánik Tiffanyval, kedélyesen csevegnek, én pedig roppant mód irigylem ezt tőlük. Azt hiszem, látva a köztük kialakult harmóniát, nekem is könnyebb lenne feldolgozni, hogy apáskodnom illenék a kicsi lány felett, ha már engem választott a papájának. Tulajdonképpen nem is olyan rossz dolog ez, még ha a felelősségtudat hirtelen megijesztett. Mosolyogva pillantok az asztal körül mozgolódó céhtársaimra, s a lelkembe megnyugvás és elégedettség költözik.

Ám ahogyan az szokott lenni, a boldogság nem tart sokáig. Hirtelenjében elvesztem az eszméletem, s olyan helyen ébredek fel, amire csöppet sem számítok. Az imént még nagyban vigyorogtam az Artes Limenben, most meg valami cellaféleség hideg padlóján ébredezek. Mi a... Úgy tűnik Kayaba figyelemmel követ bennünket, játékosokat, és nem tetszhetett neki a céhes idill, s most tréfálkozik velünk a maga beteges módján. Mi a csuda ez, valami Fűrész féle szabadulójáték? Aztán teljesen lefagyok, ahogy feltápászkodva a rácsokon túl önmagamat vélem felfedezni. Ilyen groteszk szívatással még a Mantikor barlangjában sem pipáltam! A klónom előtt ott fekszik Ren, s úgy tűnik "eltűnt" ikertesómmal nem ápolnak olyan felhőtlen kapcsolatot, mivel éppen vészjóslóan közelíti meg az idomárt.
- REN! VIGYÁZZ! - kiáltok oda az ébredező fiúnak, s abban bízom, hogy kiáltásomat hallva Esu is magához tér. Kezeimmel megragadok két egymás mellett lévő rácsot, hogy kettes szintű súlyemelésemet használva elgörbítsem azokat, szabad utat kreálva magamnak az átjutáshoz. Feleslegesnek érzem, hogy ajtót keressek, miközben egyenesen előre is törhetek, hogy saját magamtól mentsem céhtársam. Vajon kellően erős vagyok hozzá?

Sötét volt és kellemetlen volt levegőt venni, miként ébredezni kezdtem. Sokáig nem láttam semmit sem és nem tudtam, hogy mi történt velem. Nem rég még a céhtalálkozó tartott és azon elmélkedtem, hogy miként rendezném be a szobám, most meg ez. A sötét lassan változni kezdett, persze igazából csak a szemem szokta meg, hogy nem volt itt fény. Magam mellett csakhamar két társamat véltem felismerni és ültem fel gyorsan, hogy jobban szemügyre vegyem őket. A vörös hajú lány és a kis Tiffany volt itt még a veremben, mert félő volt, hogy ezt a lyukat annak nevezték el.
- Mi történt? – persze nem vártam választ, de kérdeznem kellett.
Tiffany. A kislány bizalommal jelentkezett a céhez és ezt kapta tőlünk. Eldöntöttem, hogy Anatole-t egy biztos és erős pofonnal üdvözlöm majd, ha találkozunk. Papának nevezte őt Tiffany és cserébe ezt kapta tőle. Odavánszorogtam hozzá és öleltem őt, ha már Vio se volt itt, hogy megtegye ezt helyettem. Nem rá akartam terhelni ezt a feladatot, de ha Anatole a papa, akkor ő a mama szerepét töltötte be.
Istenem, még a nyúl sem volt sehol. Féltem, miként reagál erre Tiffany, így előzve a bajt szóltam hozzá, ahogy tartottam a karjaim közt.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi baj. Majd megvédelek, megvédünk téged. – szóltam a vörös hajú helyett is és csak reméltem, hogy biztonságosnak véli az ölelésem, mert nem akartam ártani neki. Valakinek vigyáznia kellett rá most és ezt nekem kellett elvállalni, függetlenül attól, hogy valamit csináltak velem is: Az életpontom ijesztően kevés volt, ám mintha páncélom lett volna, minek okát nem értettem.
Két mély és kellemetlen hangot hallottam, talán őrök lehettek, vagy kik idehoztak minket.

Lágy szellő simogatja arcomat, mikor felébredek, s kinyitom szemeimet. Ébredés utáni bootoló agyam nem képes még feldolgozni, hogy mi a helyzet, így csupán ösztönből tápászkodok fel, s mire kezemmel egy érdes-kérges tárgyba kapaszkodom és ez fel is tűnik, a gondolataim rendeződve vannak. Vagyis a nagyobb részük.
Ijedten hátrálok meg a fától, mely eddig támaszom volt, de most értetlenségem okának megtestesítője.
- Mi a fene..? - makogom, ahogy körbefordulok, s kémlelni kezdem a tájat. Nincs sok látnivaló, amerre nézek, mindenhol fa van, vagy éppen fák ott, ahol sűrűbben egymásra nőttek.
Belső összezavarodottságom jelei kiülnek arcomra, ahogy teszek pár lépést és nagyjából vissza bírok emlékezni az utolsó emlékeimre, már ha azok azok.
A gyűlésteremben éppen kifejtettem Anatnak, hogy fura a céhes embléma, vagy logó, vagy nem tudom hogyan kell hívni. Egyszóval a kézlenyomat és mintha valaki egyet is értett volna velem, bár erre már nem esküdnék meg...
Fogam fehérjét mutatom a világ felé fintorogva és megvakarom a fejem, hajamból kirázom a kéreg vagy levéldarabokat és nyitok egy menüt. A felugró panelen a térképet választom ki, mely nyomban betesz engem egy piros pontként a kezdetek erdejébe.
- Ohh, nagyszerű! Mit is csinálok itt..? - teszem fel a kérdést, s tárom szét a karjaim isteni válaszra várva, de nem történik semmi. Helyette azonban észlelésem aktiválódik, mikor valaki az érzékelésem területére téved. Nyomban irányba fordulok, s amilyen gyorsan csak tudom, a gyűrű alakú Metamorphot lekapom az ujjamról, melyet nyomban át is alakíttatok képzeletemmel egy karddá. Igen, egy kard. A világ legközönségesebb és leghétköznapibb katanája virít a kezemben, melyet egyszer megfordítok a tengelye körül, majd belépek a legközelebbi fa takarásába.
Összevonódik a szemöldököm, ahogy meglátom ellenfelet, egy foszló zombit.
- Ehh, ne ijesztgess..! - azt hittem valami durvább tag. De várjunk egy kicsit... Miért gondoltam egyáltalán azt, hogy ellenség? Áhh megfájdul a fejem, ha sokat kell gondolkodnom... lehetett volna akárki, például Tiffany, én mégis egyből a fegyveremért nyúltam. Persze az biztos közre játszik, hogy egy erdőben ébredtem és nem tudom miért.
Kilépek a fa mögül, majd egy gyors teleportálással a zombi háta mögé kerülök. Felemelem a fegyverem és keresztirányú vágást próbálok eszközölni. Ha elég gyors vagyok, talán még egyet be bírok vinni...

[Izé, nem tudom hogy is van akkor, dobok kettőt, max az egyik nem lesz figyelembe véve... @_@]

Anat: iszonyatos szerencséd van! A rácsaid már meg is roppannak, ahogy nekik ugrasz. Ez még kevés lesz ahhoz, hogy utat törj magadnak, de első lépésnek nem is rossz. 12 rongáláspont kell ahhoz, hogy kijuss. Eddig 4-et sikerült szerezned (kétszeres szorzó a második szintű jártasság miatt, ugye), még 8-ra van akkor szükséged, hogy te is csatlakozhass a harchoz.
Ren: képességed használata sikeres, a lökéshullám a falhoz taszítja a másik Anatole-t. Remekül láttad át a helyzetet, és így máris egy kört nyertetek, amíg céhvezéretek csatlakozhat hozzátok. Láttad, hogy keze alatt hogyan ropog és pixeleződik a rács? Hát, súlyemelés jártasság híján ebben sajnos nem tudsz a segítségére sietni.
Esu: nyilad szinte hozzászegezte a másik Anatole-t a falhoz Ren lökéshulláma után. Nem vér, csak vörös pixelek röppennek belőle, felnyög. És támad! Mi más is lehetne egy ilyen célja, mint titeket törölni a rendszerből? Ezúttal viszont téged vesz célba. Vigyázz, ha olyan közel ér hozzád, hogy ő sebezni tud téged, nyilazásodat letilthatja a rendszer!


Ren (minden 2. körnél pihen, támadáskor 6-ot kell dobnia, speciális képesség használatkor 3 vagy afölött kell dobnia)
a másik Anat
Esu (minden 2. körnél pihen, támadáskor 2-t vagy többet kell dobnia, speciális képesség használatkor 3 vagy afölött kell dobnia)

a másik Anat: -13 élet, zöld sáv

HA Anat kiszabadul, ebben a körben még nem csatlakozhat be a harcba.
HA Rennek ezúttal semmilyen módszer nem jut eszébe a másik Anat távol tartására Esutól, akkor Esu jobb, ha nem is dob a kockával. (PM-ben jelezni fogom, miután Ren írt.)

---

Meredith: csekkolod, és nem, a páncélod sem teljes. Viszont a többiekkel ellentétben még így is a rendelkezésedre állhat egy felszerelés. Ha tudod, hogy mi lehet az, írd meg reagban, vagy PM-ben. A lényeg, hogy jelezd nekem. A többiek nem látják.
Luv: rángatásod nyomán ropognak a rácsok, hullik a pixel. 12 rongáláspont kell ahhoz, hogy a rácsok átszakadjanak, eddig 6-ot sikerült elérnie Luvnak (az őr szúrása miatt viszont ő 3 életpontos veszteséget kap), de az őrök sem olyan buták, hogy el tudjátok venni tőlük a lándzsát. A képességhasználat ettől függetlenül sikeres, így egy őrrel már nem kell foglalkoznotok (vegetál). A másik veszi át a helyét, ha a rácshoz léptek, ő szúr.
Tiff: láthatóan hatalmas a kavarodás körülötted. Az egyik őr kétségbeesetten szólítgatja a társát, de az nem válaszol, fogva tartja Luv nénibácsi képessége. Kik is a gonoszak?


Tiffany: 32 HP, 0 páncél
Meredith: 8 HP, 13 páncél
Luv: 19 HP, 13 páncél

---

Vio: a képességed aktiválásakor minden bizonnyal felfedezted, hogy a föld körülötted nem egészen „reális”. Lyukacsos! Ez annyira maszlagnak tűnhet, de a remek érzékelésed ebben nem hazudhat, igaz? Ahogy a lent rád váró tárgyban sem. Egy kristály! Még nem tudni, hogy milyen, de ha lemész megnézni, várhat még rád egy-két meglepetés: újabbak és újabbak vannak lépcsőzetesen a lábad alatt. Öt teleport? Nyolc? Folyamatosan mész lefelé, már ha nekivágsz a kihívásnak. És minden egyes kis földbe vájt lyukban, ahol milyen jól jön a sötétben a Látásod, újabb és újabb kristály vár rád.
Oh, és a zombi? Simaliba volt!

---

Résztvevők: az Artes
Határidő: 3 nap
Sorrend: nincs, nem is lesz
Reagminimum: 250 szó

Ez az átkozott rács még mindig az utamban áll! Úgy tűnik a második szintű súlyemelés sem elegendő arra, hogy az első szinten széttörjek mindent, ami az utamba kerül. Még tovább kell erősödnöm, különben tehetetlenül kell végignéznem, ahogy a csapatomat csépelik. De mi is történt Rennel és Esuval? Riadtan tekintek föl az erőlködés után, s már csak annyit látok, hogy az idomár elröpíti a klónomat. Ügyes, hasznos egy képessége, ráadásul úgy tűnik pánikhelyzetben is megvan a magához való esze Rennek, a rendszer adta lehetőségeket sem feledi el használni. Esu sem késlekedik, s nyilával a falnak szegezi az imposztort. Príma, kiváló csapatmunka. De hol maradok én? Segítenem kell nekik, hisz ismerve a statjaimat, nem lesz könnyű elbánni "velem". Meg kell mentenem őket!
Azonban van egy nem elhanyagolható momentuma a kialakult helyzetnek. A többiek nem tudhatják, hogy ki az igazi Anatole. Meg vagyok győződve arról, hogy én vagyok az igazi, efelől miért is támadnának kétségeim, ráadásul a klónom támadó magatartása is árulkodó lehetne arra nézve, hogy nem én ő az igazi. Sosem kockáztatnám az indikátorom színét azzal, hogy zöldeket támadok meg, főleg nem a csapattársaimat. Valamivel azonban bizonyítanom kell, hogy én vagyok én. - Fogjátok le! Mindjárt ott leszek én is és segítek! Én vagyok az igazi! Ne higgyetek neki, akármit is próbálna mondani! Kérdezz valamit tőlem Ren, amire csak én tudhatom a választ! Valamit, ami a nyugati negyedben történt! - Mondjuk a nyugatis bulink nem biztos, hogy a legkiválóbb ötlet volt, eléggé taccsra vágtuk mindketten magunkat és a végére nem emlékszünk. De azért voltak ott olyan beszélgetések az alapozáskor, amik elég személyes jellegűek és csak én tudhatom, a hasonmás pedig elméletileg nem.
Szándékomban áll ebből a börtönből kiszabadulni, s erre legkézenfekvőbb lehetőségnek az egyéb kijárat keresése helyett a rács szétzúzása tűnik. Közben a hasonmásom indikátorát keresem szememmel, majd az életpontjaimra pillantok. Arra vagyok kíváncsi, hogy ha a másik Anatot sebzik, akkor az én életpontom is csökken-e. Ha sikerülne átjutnom, és le tudjuk fogni az imposztort, egy emlékfelidézés segítségével máris okosabbak lehetnénk a kialakult helyzetet illetőleg. Ismét bevetem minden erőmet és jártasságomat, hogy szét tudjam törni a szabadulásomat akadályozó rácsokat. Superman-i erőt próbálok kifejteni, tekintetemmel úgy szugerálom a fémet, hogy pillantásom menten átvált lézerszemmé, ami megolvasztja azt. Meg kell mentenem őket! Magamtól...

A kard könnyedén hasít be e a zombi oszló testébe. Egy pillanatra elkapja orromat a mob bűze, de az is gyorsan elillan, mikor a gazdája pixeleire hullik szét és nyoma sem marad. Feszülten pillantok körbe, fegyveremmel a föld felé mutatva. Nincs már rajtam kívül senki közel, s távol, képességemmel sem érzékelek senkit.
Egy valami azonban felkelti a figyelmemet. A föld alattam nem egészen tömör. Egy nagyobb lyukat érzékelek néhány méterrel alattam, mely alatt ismételten egy kisebb gödör tátong. Valamennyi föld persze van a kettő között, de ez akkor is furcsa.
Teszek néhány lépést odébb, majd mikor úgy érzem, hogy a gödör közepében fogok landolni, aktiválom a képességemet és a világ egy pillanat alatt elsötétül. Vagyis elsötétülne, ha a látásom nem állítana a kontraszton azonnal. Fél méterrel a levegőben érkezem meg, miután még zuhanok egy leheletnyit. Halk dobbanással érkezek meg a földre, pillantásomat pedig azon nyomban egy kisebb tárgy vonja magára.
Érte nyúlok, s akkor látom, hogy az egy kristály. Jól gondoltam, hogy itt valami nem stimmel. Egy kristály a föld alatt? Ráadásul nem tudom megmondani azt sem, hogy milyen kristály. Egy mozdulattal elteszem az inventorymba, aztán a földre nézek, mintha átláthatnék rajta. Ez meddő próbálkozás, de van még bennem ilyen reflex is.
Lejebb megyek egy szinttel, mire egy ugyan olyan üregben találom magamat. Egy kristály itt is van a földön.
- Mi a fene..? - nyögöm ki, ahogy azt is elteszem, s idegesen körbepillantok a képességemmel. Jobbra és balra csak a tömör föld, alattam pedig még mindig folytatódik a ez a lépcsős rendszer. A játék generálta volna ide? Hogy aki le bír menni az aljára, rá akadhat valamire..? Azt hiszem, csak egy módon deríthető ki...
Újabb képességhasználat, újabb kristály begyűjtés és így tovább. Lássuk milyen mély..!

Tiffany remegett, félt, mint ahogy mondta egy pillanattal korábban. A vörös az őrökkel foglalkozott, majd fordult felénk is.
Hínáros nyalóka? Most komolyan. Nagyot nyeltem és tartottam vissza az öklendezésem. Ilyennel riogatni egy ijedt kisgyereket ostobaság volt, felelőtlenség, vagy csak érdekes gyermekkora lehetett neki.
Az egyszerű néni szólt.
- Igen, valóban nincs itt Monty. - ismertem el én is - De biztos vagyok benne, hogy nincs semmi baja, jól van valahol, csak meg kell találnunk őt. - mosolyogtam biztatóan és fújtam ki egy tincset az arcomból. Bár pozitív voltam, legalábbis külsőre, mégis kételyek voltak bennem mélyen legbelül. Még mindig nem értettem, hogy az életem miért volt ilyen kevés és páncélom miért maradt meg. Hogyan? Miért? Hisz mindig a páncélt ütik le elsőnek és most is elvették a felszereléseket.
Én ostoba! Ha nem látják, úgy nem tudnak mit elvenni. A képességem egyszerű: Láthatatlanná válik a kardom és pajzsom, ám hogy én ezt bekapcsoltam volna, abban rendesen kételkedtem. Sajnos semmire sem emlékeztem. Lehet csináltam ilyet, de nem tudom. Ösztön, vagy mi.
Míg a Vörös az őrökkel és a rácsokkal foglalkozott, addig én igyekeztem körbenézni a cellába. Látom e valamelyik sarokba a felszereléseimet, vagy sem, ám előtte még szólni akartam a kis Tiffanyhoz.
- Ha kijutunk innen, kérlek, akkor majd maradj valamelyikünk mögött. Majd mi vigyázunk rád és meg keressük együtt Montyt is. – és jól pofán vágjuk Anatole bácsit, mert így magunkra hagyott minket. Persze a mondat második felét csak magamban mormoltam el, hogy senki más ne hallja. Bizony a köszönésem felé teljes és őszinte lesz.