[Küldetés] Morpheus

by **Diabel** Csüt. Ápr. 11 2013, 01:19

Lewis, Dante: Éjszakánként még Aincradban is megelevenednek az ágy alatti szörny-kísértetek. A gondolataitokba jutnak, bizony. Álmaitokat megfertőzik, nem engedik, hogy nyugodt legyen az éjszakátok, és legalább amíg újra nappali fényt generál a rendszer, ne nyomasszon benneteket a SAO-beli küzdelmes élet minden súlya. Ha nincs is ez így egyébként, ezen az éjszakán még sincs minden rendben veletek. Az álmotokkal. Úgy tűnik, valami beette magát a fejetekbe, és ez a valamit Morpheusnak, az Álmok Hozójának hívják. Tudjátok, mert nem először találkoztok vele. Szól hozzátok, hangja hol sistergés, hol fogatok is belekoccanhat zengő mélységébe. Nem értitek, hogy mit is akar mondani, még félszavakból sem tudtak összerakni semmit, de teljes feketeségén egy helyszín képe mosódik át állandóan. Ahol megküzdöttetek vele.
Tisztul a hangja.
Hívogat benneteket.
Hol könyörögve, hol követelve, hogy holnap éjfélkor legyetek ott. Hogy következő éjfélkor legyetek… ott! Legyetek ott! Legyetek… Legye… Éjfélkor! Ott!

Résztvevők: a JL tagjai.
Határidő: három naponta kérnék egy reagot, sorrendtől függetlenül. Ha hat napig nem ír valaki, automatikusan indul az új kör. Szóljatok, ha ez így nem megfelelő nektek, szívesen variálok rajta.

by **Shiel D. Lewis** Hétf. Ápr. 15 2013, 21:13

A céh szépen bővül a tagokkal. Szinte repesek a boldogságtól, ahogy néha napján a céhvezéri pultomra kacsintok, s látom, hogy a betöltetlen helyek száma rohamosan csökken. Igaz, ez kissé zavaró, elvégre annál több hős is szaladgál odakint, mint amennyit így fel bírunk venni, de semmi gond, majd valahogy megoldjuk ezt is, mint ahogy minden mást.
Már a céhház is megvan. Egy igazi lovagoknak méltó bázis, az igazság utolsó mentsvára lesz, ha valaha áttörik a szörnyek a nemlétező kapukat. Tegnap végigjártam az összes folyosót és az utolsó négyzetméterig meglestem az épület minden kicsiny zugát. A tagok szó nélkül elfoglalták a lakásukat, ami szintén remek, így nem kell a szájukba rágni, hogy merre, s hogyan tovább, ha már egyszer átlépték a nagy kétszárnyas bejárati ajtót.
Az este azonban elég fura. Nyomaszt valami, de még nem tudom, hogy mi. Hősi előérzetem próbál sugallani valamit, de nem vagyok képes dekódolni. Hát igen, közölhetné egyszerűbben is. Ha szemtől szemben megmondaná, hogy például a sötétség erői megint mozgásba lendültek, akkor tudnám mit kell tennem, de így csak improvizálni bírok, vagy merengeni. Este van. Nem improvizálok. Így marad a merengés egy kiadós cigi mellett, melyet persze az ágyon fekve fogyasztok el, mint minden normális ember.
A várt múzsa csókja azonban nem jön el, s tudatom ihlet nélkül dereng tovább, míg fejemet végül kelletlenül a párnának dőltöm, s szememet lehunyom álmot várva.
Az álom jön is, de nem úgy, ahogy elképzeltem. Azt a helyet látom magam előtt, ahol már jártam korábban: Torubana város határa. A malom és az erdősáv. És a hely, ahol a rengeteg játékossal levertük a nagy rémet, kinek mintha hangját hallanám szüntelen. Hívogat a bestia. Vissza oda, ahol az egész kezdődött.
Felébredek, s felülök, kezemmel a szekrényen matatva cigaretta után, de nem találok.
Nem fejeztük volna be? Egy lény, aki az álmok hozója talán nem ölhető meg olyan könnyen, hogy keresztülszúrjuk egy igazságtól fénylő pengével, vagy lenullázuk az életét?! Sajnos ebben a kincset érő világban ezt sem vethetem el.
Egy valaki lehet az, aki segítséget tud nyújtani nekem. Vagyis kettő, de közülük inkább Allen az, kit beavatnék, Sarat inkább nem ijeszteném meg. Szegény lány akkor elég csúnyán járt.
Felpattanok az ágyról, s magamra öltök valami itthoni cuccot. Az ajtón kilépve Allen lakása felé veszem az irányt, majd mikor odaérek, határozottan dobolok egyet rajta.

[Szerintem az első két körben még ne szerepeljenek a céhtagok, csak én meg Allen. Mivel a küldetés indulását In Game még nem tudjuk ilyen gyorsan összehozni, így legalább két szabad kör kell kettőnknek, míg megvitatjuk mi legyen. A Mesélő és a Tagok kérem legyenek türelemmel. A plusz körök miatt pedig senkinek ne fájjon a feje, nem kapunk annyival több jutalmat!]

by **Allen Dante** Hétf. Ápr. 15 2013, 22:29

Egy újabb este köszöntött be hajlékomban, pontosabban rezidenciámba, vagy még magam sem tudom, hogy minek lehetne nevezni a lakrészemet, ami a céh épületben helyezkedik. Azonban a céhépület, sem egy szokványos főhadiszállás, mivel ez inkább egy palotára hasonlít. Nevén is nevezhetjük, az Igazság Palotája, találó név a céhhez. Mindene megvan, amire csak egy magára adó céhnek szüksége van.
Jelenleg a fürdőből jövök ki, és útközben összefutok Saraval, aki már készülődik a lefekvéshez. Én is követem a példáját, és elindulok az ágyam fele, azonban előtte még ellátogatok a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet, mert eléggé megszomjaztam az órákig való áztatásomban. Mikor ezzel a cselekvéssel végzek, beköszönök Sarahoz, mielőtt lefeküdnék.
Igen, egy lakrészünk van, de nem egy hálónk, bár ezt most nem itt taglalnám, hogy miért nem, vagy miért van így, majd egy másik alkalommal. Inkább most menünk aludni, mert kezdem nagyon fáradtnak érezni magam, olyannyira, hogy már azt képzelem, hogy a padló húz maga fele.
Ahogy meglátom az ágyamat, egyből belezuhanok, és nem is kell sok idő, már az álom a szemeimre is jön. Eleinte csak feketeséget látok, azonban hamarosan kivilágosodik minden, persze nem szó szerint kell értelmezni, inkább az eddigi sötétség kap egy kis színt, egy kis karaktert.
A szín halványkék, a karakter pedig… Morpheus. Az a szörny, aki nemrégiben hatalmába kerített Sarat. Azonban most nem tudok moccanni csak figyelni. A lány folyamatosan környékezik, és hívogat. Valami olyasmire kér, hogy másnap legyek ott, de hogy hol, azt nem mondja, bár van némi elképzelésem… a malomnál. Ezzel egy időben nagyon rossz érzés kerít hatalmába, mintha a halál szele csapna meg, vagy csak elsuhanna felettem.
Az álomnak vége és riadtan ébredek fel, zihálva, az ágyamban. A testem már magától mozdul, és elhagyja a szobát, és egyenest a másik háló fele veszi az irányt, aminek ajtóját halkan kitárja és bekukkant rajta. Látom, hogy az ott alvó lánynak semmi baja, így megnyugodva csukom be az ajtót, és már készülnék is vissza a szobámba, mikor dörömbölést hallok a bejárati ajtóm felől. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ki lehet az ilyenkor, de ha már kopog, akkor nem várakoztatom meg, és ajtót nyitok személyének.
Az ajtó kitárul és céhvezérünk, Lewis áll előttem. Kicsit értetlenül állok előtte, mert nem tudom elképezni, hogy mit szeretne tőlem éjjelek-éjjelén. Azonban lehet, hogy fontos, mert akkor nem ilyenkor keresne, de a biztonság kedvéért rákérdezek látogatásának okára.
- Szép jó estét. Segíthetek valamiben. –kérdezem tőle, s közben fejemet egy kicsit balra biccentem, hogy nagyobb nyomatékot adjak kérdésemnek meglepettségének.

by **Shiel D. Lewis** Szomb. Ápr. 20 2013, 17:37

Furcsa. Ahhoz képest, hogy állítólag éjszaka van, váratlan rövid időn belül hallok odabentről lépteket, amik egyre közelítenek az ajtóhoz, mely rövidesen ki is tárul. Allen az, kinek arcán egyáltalán nem tükröződik az, hogy zombiként kászálódott volna ki az ágyból, hogy elkódorogva idáig reflexből nyisson ajtót. Megkockáztatom, hogy fent van már egy ideje.
- Jó estét. - köszönök rá egyből, mire ő hasonlóan felel. Vicces, hogy még ilyenkor is kötjük magunkat az illemhez, holott normális ember ilyenkor nincs talpon.
- Igen, volna valami, amiről talán beszélnünk kellene. - válaszolok neki hangerőmön lejjebb tekerve, fülemet hegyezve, nehogy Sara meghallja miről beszélünk. Hogy miért akarok ennyire titkolózni előtte, még én sem tudnám elmondani, de azt hiszem a legkézenfekvőbb az, hogy nem akarom semmilyen alaptalan félelemnek kitenni.
Gyorsan be is kukkantok Allen mellett mindkét irányba, nehogy ott álljon a lány.
- Hol is kezdjem... Volt egy álmom Morpheussal. Hívott, csalogatott engem oda, arra a helyre, ahol legyőztük, ahol véget vetettünk gonosz ámokfutásának. - közben jobb kezem akaratlanul is ökölbe szorul. Ha csak rá gondolok, hogy annyi ideig olyan sok játékost rabul ejtett, elönt a méreg, hogy valaha megtörténhetett ilyen.
- Nem követhetünk el hibát azzal, hogy félvállról vesszük az álmok hozóját. - gyors körbepillantás, sehol senki. Úgy érzem, ha kimondom a nevét egyszer csak megjelenik a hátam mögött, vagy már a szobámban fog várni.
- Te is ott voltál, tudod milyen rettenetes ellenfél lehet valójában. És ha végül még sem sikerült legyőznünk... - kezemmel beletúrok a hajamba, feszült pillantással illetem Allent.
- Téged nem keresett fel álmodban? Vagy Sarát? Ha nem egyedül vagyok, akkor biztos nem alaptalan a félelmem. - közben másik kezemmel gyengén gesztikulálva erősítem szavaim hatását.

by **Allen Dante** Kedd Ápr. 23 2013, 18:39

Ahogy hallgatom céhvezéremet, rá kell, jöjjek, hogy nem csak nekem volt Morpheus-szal találkozóm, vagyis álmom. Őt is felkereste, és mint kiderül őt is hívogatta, és nem is akárhova, arra a helyre, ahol azt hittük, hogy örök nyugalomra tudjuk küldeni, de mint most kiderült ez nem jött össze, és ismételten kísért. Bár azt nem tudom, hogy másokat is, vagy csak minket, de a tényen az nem változtat, hogy visszatért, és nem tudjuk, hogy mire készül. Egy szó, mint száz, végleg el kell tenni láb alól, mielőtt megint valami szörnyűséget tesz. Végül utolsó kérdésével zárta egyelőre mondandóját, ami azt tartalmazta, hogy nem e keresett fel engem is az a lény.
Persze, hogy felkeresett, mert ha nem így lenne, akkor még most is az igazak álmát aludnám, és nem azon izgulnék, hogy nehogy valami történjen Sara-val, nehogy megismétlődjön az az incidens, ami a malomnál.
- Az igazat meg vallva, én is vele álmodtam, és pont úgy, mint téged, engem is hívogatott. És ennek köszönhetően vagyok most talpon. –tartok egy kis szünetet, majd folytatom. – Sara miatt meg nem kell aggódni. Most néztem meg, mielőtt jöttél, és akkor biztosra tudtam mondani, hogy semmi baja sincs. Úgy látszik csak minket keresett fel. –bár ebbe nem vagyok biztos, de egyelőre nem szeretném, ha ismét belekeveredne ebbe egy olyan személy, akinek nem lenne hozzá köze.
Valamennyire hibásnak is érzem magam a múltkori miatt, mivel én erőltettem a szellemvadászatot, aminek hála ő meg is sérült.
- De mielőtt bármit is tennénk, csak úgy nem mehetünk oda. Nem tudom, de valahogy nagyon rossz előérzetem van. –mondom elhallkúlva.

by **Shiel D. Lewis** Csüt. Ápr. 25 2013, 21:20

Az igazat megvallva megörültem annak, hogy Allen is Morpheussal álmodott. Ez egy tökéletes bizonyíték arra, hogy még nem vagyok teljesen őrült és cucc, amit vettem nem diliztet be teljesen. A helyzet azonban megkívánja, hogy egy rosszalló sóhajt préseljek ki magamból, s a velem szemben állóra meredjek, miközben meséli az észrevételeit. Késő van.
- Ha Sara rendben van, akkor jó, tényleg nem akarom ebbe belekeverni. - nyugtázom Allen szavait a lánnyal kapcsolatban, majd fejemet kezdem törni ezutáni mondókáján. Hőshöz képest olyan, mintha félne. Ilyen mély sebet ejtett volna benne a találkozás az álmok hozójával? Igaz, erről semmit sem tudhatok, egyszerűen nem beszéltem vele, illetve velük erről az esetről. Valahogy el lett napolódva a végtelenségbe és el is veszett a régmúlt iratai között.
- Nekem sem tetszik ez a dolog, de oda kell mennünk. - szándékosan nyomom meg a "kell" szót. Homlokon ráncolódása jelezheti, hogy komolyan gondolom, amit mondok. Józan vagyok, ha lehet ilyet mondanom, tisztában vagyok vele, hogy mit kell tennem, vagyis tennünk.
- És nem csak ketten fogunk. Ha az a szörny visszatért, akkor kelleni fog a céh összes hőse, hogy megint álomra hajtsa a fejét. - s kezemmel valamiért a föld felé mutatok. Nem tudom megmondani, hogy miért, így aztán gyorsan visszarántom, s a menümet nyitom meg.
- Küldök mindenkinek egy késleltetett üzenetet, hogy készüljenek fel. Holnap este kimegyünk és meglessük, hogy mi a helyzet. - megint sóhaj - Készülj te is, de most aludj. Jó éjt. - s ezzel ott is hagyom Allent. A lakásom felé veszem az irányt, közben vadul pötyögve egy kackiás üzenetet.

Hősi Céhtagok!

Céhünk egy régi ellensége olybá tűnik visszatért a sírból. Délben találkozunk a Gyűlésteremben megbeszélni.

Direkt úgy állítom be, hogy mindenki reggel kapja meg az üzenetet, így nyugodtan aludhatnak most anélkül, hogy felébresztené őket a beérkező levél.
Visszatérve a hálómba nyomban levetem magam az ágyra, s próbálok tovább aludni, hátha megint látom majd magam előtt Morpheust, ahogy hívogat, csalogat. Oda...

by **Diabel** Csüt. Ápr. 25 2013, 22:51

Baráti kapcsolatok, céhes hozzáférési adatok mentén terhelődik karakteretek kommunikációs csatornája, hogy amint nyugalomra hajtjátok fejeteket, és álomba zuhantok, nyugtalan éjszaka várjon minden Justice League-s céhtagra. Pánci és Allen újraéli a tegnapi rémálmot, a többiek azonban: az üzenet számotokra egyáltalán nem olyan tiszta, de valószínűleg kialvatlanul, vagy legalábbis fáradtabban fogtok megérkezni a megbeszélt találkára, ha éppen el nem alszotok róla. A felkelő nap sugarai eltörlik Morpheus tapogatózó csápjait, elmúlnak a zavaros rémek a fejetekből, ki tudnátok aludni magatokat. Igen ám, de pityeg az üzenetes panelotok. Kitartáspontjaitok aligha fognak tetőzni a mai nap során.

by **Szophie** Vas. Ápr. 28 2013, 12:19

Már későre járt. Lezuhanyozva, kedvenc pizsamám, meleg tej, és csokis süti társaságában már megvetve várt a pihe-puha, meleg kis ágyikóm. Mindig a napom fénypontja, amikor a harcokat elfeledve végre belevethetem magam a pihenés és semmittevés gyönyörűségébe. Ma sem volt ez másképp, szinte minden adott volt egy újabb tökéletes, nyugodt éjszakra, amikor mély sötétségbe merülve szunnyadok, kizárva a külvilágot, hogy másnap reggel fitten, és kipihenten ébredjek fel.
Csakhogy ez ma másképp alakult. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy a sötétségbe süllyedjek, csakhogy a nyugalom helyett most rémképek áradata támadta meg a fejem. Szinte óránként felébredtem, forgolódtam, még Vezért is felébresztettem, szekáltam egy kicsit, majd visszafeküdtem, és minden erőmmel arra koncentráltam, hogy rendesen elaludjak, de ez sehogy sem ment, vagyis elaludtam, de akkor mindig ezek a rémképek fogadtak. Nem nagyon értettem, hogy mégis mi ez, de egy biztos, ilyen szörnyű éjszakám még egyszer sem volt eddigi ittlétem alatt. A virtuális nap első sugarai is ébren találtak engem, amint zavarodottan bámulok ki az ablakomon. Végül sikerült elaludnom végre, és a furcsa képek sem zavartak többet. Most jött volna az a rész, amikor úgy délutánig alszom,de sajnos ez sem volt lehetséges. Szendergésemet valami furcsa csipogás zavarta meg. Fáradtan kinyitottam szemeimet, és halványan még emlékszem, konstatáltam, hogy valami üzenetet kaptam. Gyorsan átfutottam a sorokat, de nem igazán fogtam fel, amit olvastam.
- Csak még öt perc.. - nyekeregtem, nem is tudom, kinek, majd megfordultam, és újra elaludtam. A fejemben viszont ott motoszkált az érzés, hogy nekem valamit tennem kell, valahova mennem kell.
Hirtelen felugrottam az ágyikómból, és már biztos voltam benne, hogy valahonnan késésben vagyok. Gyorsan elolvastam újra az üzenetet.
- Céh? Régi ellenség? Mi? - sipákoltam kétségbeesetten, hiszen én még eddig semmilyen ellenségről nem hallottam. A fejemben zűrzavar uralkodott, az álmosság nem tett túl jót a felfogásomnak, nem tudtam rendszerezni a gondolataimat. Az órámra néztem, bambultam egy ideig, mire fel bírtam fogni a mutatók jelentését.
- Dél lesz három perc múlva??? - kerekedett el a szemem, amint rájöttem, hogy minden bizonnyal el fogok késni. Gyorsan felöltöztem, és megpróbáltam rendbe tenni magam. Felkaptam egy sütit az asztalomról, és azzal a számban rohantam le a gyűlésterembe. Természetesen a nagy kapkodásban a legfontosabbat, farkasomat odafent hagytam. Pár pillanat múlva a morcos farkas kölyök is utolért. Nem volt valami jó kedve, tekintve, hogy ott hagytam a szobában, és előtte meg egész este felébresztgettem. Dünnyögött is az orra alatt rendesen ez miatt. Nem mintha akkora nagy szüksége lenne az alvásra, meg bajba kerülnék a céhünkön belül..
Végül két, teljesen használhatatlan, kialvatlan egyén lépett a teremebe, természetesen elkésve.
Ziháltan, kócosan, hatalmas karikákkal a szemem alatt sűrű hajlongások közepette elnézést kértem a kis késésért, majd az egyetlen üresen maradt helyre leültem. Reméltem, hogy senkinek nem fog feltűnni, ha egyszer-egyszer lehunyom a szemeimet egy rövid időre, a petem úgyis figyel helyettem is.

by **RenAi** Hétf. Ápr. 29 2013, 23:01

Az a bizonyos kellemes fáradtsággal bújok be a takaróm alá, amikor valaki a jól megédemelt pihenőjét kapja. Igen is, ez így volt, egy fárasztó nap állt mögöttem, és tudtam hogy most fog jönni a jól megérdemelt pihenés. Oldalra fordultam és már hunytam is le a szemem.

Egy kellemes tengerpart, fekszem a nap álltal felmelegített homokban majd megpillantok egy csodaszép csigaházat, felveszem és nézegetni kezdem. Hallgatózom vele hogy tényleg lehet-e hallani benne a tenger moraját… majd egy hatalmas árényk betakar….
Megíjedtem, eldobtam a csigát és el akartam szaladni de nem tudtam… a földbe gyökerezett a lábam, meg akartam fordulni hogy lássam mi van mögöttem de nem tudtam megmoccanni… féltem…. nem tudom miért.. és nem tudom mitől…. Csakis a rám vetített árnyékát és a hangját hallhattam… de nem értettem mit mond… mint valami rossz adás amit nem fog rendesen a tv és sisteregni kezd….

Rosszul aludtam így hol a takaróm markoltam hol rúgdostam azt… Egy másik pillanat szinte átválltás nélkül.

Láttam pár embert magam körül… nem ismertem fel őket, nem láttam az arcukat, az alakjukat is csak nadjából, majd arra pillantottam amerre mennek. A kezemben a pajzs és a kard csak egyre inkább mefeszült mégis inkább féltem… de nem attól ami rám vár hanem hogy ismét földbe gyökerezik a lábam… Nehezen de lépésről lépésre sikerült életelt lehelnem beléjük, és megmozdítani azt, majd én is megtámadtam Őt…. Hogy kit vagy mit nem tudom… valamit mondott… nem tudodm hogy mit… nem értem… olyan hangos volt mikor megszólalt hogy szinte beszakította a dobhártyámat… Azt hiszem sikítottam… de nem hallottam. Sikítottam?... Összegörnyedve a kezeim a fülemre tapasztva vártam hogy abba hajda az üvöltést…
- Briiiip…. briiiip…. briiiiip – Egy csilingelés keltett… Hirtelen azt sem tudtam mi az, pedig a hangját már hallottam. Álmosan szinte fel sem fogva még azt sem hogy felkeltem olvastam el az üzenetet, amit a céh vezérem küldött.
- Egy régi… ellenség… - Motyogtam magamba. Nem tudom kiről vagy épp miről lehetett szó, sőt tulajdonképp össze sem kötöttem a levelet az álmommal. De még van időm a találkozóig. Megfordultam majd vissza aludtam… volna. De nem tudtam… féltem… nem akartam ismét látni… hallani…. érezni.

by **Rita Hanami** Kedd Ápr. 30 2013, 09:25

Hosszú órákat töltöttem csupán azzal, hogy feküdtem az ágyamon és a mennyezetet lestem. Egyszerűen képtelen voltam elaludni és ha sikerült is akkor mindig ugyan az a rémálom fogad, eleinte csak a sötétséget látom majd egy számomra ismeretlen hely bontakozik a szemem előtt és valami folyamatosan hívogat. Kellemetlen. Pedig az igazat megvallva már alig vártam, hogy kipróbálhassam a céhben lévő új lakhelyemet és vele együtt az új ágyamat. Lefekvés előtt még megittam egy általam kevert koktélt kiültem a teraszra és úgy gyönyörködtem a lemenő nap majd később csillagos ég nyújtotta meseszép látványban. Direkt úgy választottam ki a szobám fekvését, hogy napnyugtakor mindig végig tudjam nézni ezt a jelenséget és elmerülhessek a gondolataimban, arról elmélkedve ami a napokban történt velem, átnyálazva a helyzetem majd végül az agyamat kikapcsolva átlépjek a következő napba gondtalanul lehunyva szemem átadva magam az alvás örömének. Ez viszont ma nem így történt. Bármennyiszer is próbáltam álomra hajtani a fejem mindig felriadtam, hol zihálva és izzadva, hol csak simán kinyitottam a szemem és csak nehezen tudtam újból lehunyni. Nem tudtam pontosan mit álmodtam, vagy épp mitől volt rémálom hisz csak az a pár emlékfoszlány maradt meg. Talán az új környezet tette ezt velem. Az ötödik-hatodik ilyen alvási kísérlet után már nem is próbálkoztam, csak feküdtem a hátamon. Kialvatlan merengésem végül egy halk pityegő hang zavarta meg, egy üzenet. Lassan felültem az ágyamon és megnyitottam a levelet. Lewis hívatott mindenkit a gyűlésterembe egy közös ellenség miatt. Az időzítés pocsék volt, hisz kialvatlan elmém aligha képes bármilyen összetett cselekedetre vagy megérteni teljes egész mondatot. Mindenesetre összekaptam magam és elindultam a gyűlésterembe meglehetősen korán és ott vártam meg a delet.

by **Allen Dante** Szer. Május 01 2013, 14:18

Mindenben egyetértek Lewis-sel, hiszen visszaemlékezve a múltkori találkozásunkra, eléggé kínkeserves volt a legyőzése, és belegondolva, hogy akkor nem sikerült, még úgy is, hogy rengetegen lettünk a végére.
Miután Lewis elhagyja a szobámat, ismét az ágyam fele veszem az utamat, de valami nem hagy nyugodni. Mégpedig az, hogy a BETA óta rengeteget változott a játék, és ez nem feltétlen jó irányban. Jelenleg nem a furcsa eventekre gondolok, hanem ezekre a lényekre, amik eddig még nem is léteztek. Valami itt nem stimmel, és jobb lenne, ha minél hamarabb utána járna valaki, hogy tényleg mi van itt.
Mikor már az ágyban fekszem, nem tudok elaludni, mert folyamatosan ezen agyalok.
- A francba is. –pattanok ki onnan. – Ez tényleg nem állapot. –majd fogom magam és néhány üzenet kristályt veszek elő.
Az egyiket Sara-nak címezem;

Sara,
Köszönöm ez az együtt töltött időt, nagyon élveztem. Remélem ismét fogunk találkozni, de addig is búcsút kell intenünk egymásnak. És ne aggódj, elég erős vagyok ahhoz, hogy túléljem egyedül, de van néhány dolog, amit el kell intéznem. Wink

Kérlek, add át a másik kristály Lewis-nek.
Örökké szeretni foglak, Allen ^^

Ez után a Lewis-nek szánt kristályt kezdem el írni;

Tisztelt céh vezérem,
Sajnálom, hogy ilyen módon kell, közöljem veled, egy ilyen fontos esemény előtt, de ezen az estén elhagyom a céhet. Utálhatsz, megvethetsz, akár mindennek elmondhatsz a többiek előtt. És ezt meg is érteném. De szerintem te is észrevetted, hogy ebben a játékban valami nem komplett, és az is az oka, hogy elhagylak titeket. Kifogom deríteni, hogy mi is folyik itt, és amíg ez nem történt meg, addig ne számítsatok a visszatértemre.
U.i.: Kérlek vigyázz Sara-ra nagyon fontos személy számomra, és nem akarom, hogy bármi baja essen, amíg távol vagyok.
Köszönöm, és mély sajnálattal,
Allen Dante.

Ezzel mind a két kristályt Sara ágya melletti szekrényre teszem. A menümet lenyitva, megszakítok minden kapcsolatot, törlöm a barátlistámat, és kilépek a céhből. Ez után az épületet elhagyva, egyik ismerősömmel Aaronnal elindulunk, hogy kiderítsük az igazat.

by **Hinari** Szer. Május 01 2013, 18:39

Pocsék éjszakám volt, nem az első ezekben a feszültséggel teli hónapokban. Sokszor álmodtam az óriáspókokkal és azzal a kihívóan naggyal, amelyik rám akaszkodott, s hiába forgolódtam, nem tudtam megszabadulni tőle. Néha-néha elképzeltem, amint tudatom újra elhagyja testem, visszaemlékeztem a sötétségre és a fényre, megpróbálva felidézni az érzést, örök kételyekbe burkolódzva. Visszahívtam az éles harcokat és szituációkat, melyeknél az életemért küzdöttem, s gyakran ébredtem lerúgott takaróval, zihálva. Ez azonban más volt. Nem hasonlított egyikre sem, mégis mindegyiket képviselte, éreztette velem a félelmet, mégis vonzott, s hívott, hívott valahova, amiről pontosan tudtam, hogy magamtól sosem fogom megtalálni.
Borzalmas érzés volt, kétségbeejtő.

De, mint általában az álmok, ez is véget ért egyszer, és én elmélázva támaszkodtam a párkányon, merengve bámultam a kert fölött kúszó felhőket. Ez a tevékenység általában megnyugtat, most mégis képtelen voltam lazítani, és az arcmosás ezen vajmi keveset segített. Elterveztem, hogy nem hagyom annyiban, próbáltam emlékképeket idézni az álomból, ám nem sokra mentem vele. Végül csak felöltöztem, felszerelkeztem, és már éppen indultam volna egy séta keretében kiszellőztetni a fejem, amikor megjött az üzenet.
Az időzítés remek volt, ennél jobbkor már tényleg nem jöhetett volna. Nem voltam ma formában, gondolataim minduntalan elkalandoztak a fáradtságtól, így jópár percbe beletellt, mire felfogtam az óra állását és a találkozó időpontját. Szerencsére még volt bő egy órám, így kényelmesen ballagtam le a lépcsőn, végignézve még pár elhagyott szobát és folyosót, mielőtt beléptem volna a gyűlésterembe. Köszöntem azoknak, akik már ott voltak, majd egy ásítás után elhelyezkedtem az egyik, kényelmesnek látszó székben, és bóbiskolva vártam, hogy elkezdődjön a tanácskozás. Egyelőre még az se keltette fel az érdeklődésem, hogy nem csak én voltam az egyedüli le-lecsukódó szemekkel.

by **Peter Worker** Szer. Május 01 2013, 19:15

Nyugtalan ébredésem volt. Furcsa álmom volt, vagy talán nem is az volt. Sötét volt, ebben biztos voltam. Talán volt is történés, de nem emlékeztem rá. Fáradt voltam, pedig korán feküdtem. Pityegett a panelom, üzenetem érkezett, ez ébresztett. Kalimpáltam összevissza, hogy elérjem azt, majd dörzsöltem a szemeimet megszokásból. Irányba fordultam és leestem az ágyról.
- A fenébe. – átkoztam a pillanatot. Nem fájt, hisz nem volt fájdalom itt, de igencsak kellemetlen volt a hang, a csattanás, mit a padló és a tarkóm találkozása váltott ki egymásból. – Nem lehet igaz. – ültem fel, majd kaptam egy pofont Hisame szárnyaitól – Hé, hé, hé. Figyelj oda.
- Bocsi. – látszott, ő is fáradt volt még, nem vett észre engem. Nagyot ásított, szinte bekaphatott volna keresztbe engem, láttam a torkának a sötét végét és inkább fordultam az üzenet felé.
- Van egy ellenségünk Hisa. – egyszerűen csak nem volt kedvem kimondani a teljes nevét, a kedvtelenség uralkodott minden cselekedetemen most – Készüljünk azt hiszem, várnak ránk. – álltam fel és dőltem vissza az ágyra. – De rossz ez. – egy hatalmas sóhajjal nyugtáztam, hogy nem volt kedvem semmihez sem.
- Miért kell mennünk?
- Mondtam, van egy ellenségünk.
- Ellenség?
- Ühüm. – nyögtem.
- Ki?
- Nem tudom. Egy régi ellenség. – fordultam felé – Még nem is igazán hallottam, hogy lett volna ellensége a céhnek. Érdekes.
- Más infó?
- Csak ennyi. – rugaszkodtam ki az ágyból, mondván, hogy most vagy soha és sikerrel nyugtáztam, hogy függőleges helyzetbe kerültem. – Menjünk! – mutattam a távolba, majd estem fel Hisame lábaim alá kerülő farkában – Ez gonosz volt.
- Megérte. – és hallottam a kuncogását.

by **Shiel D. Lewis** Szomb. Május 04 2013, 19:22

Sikerült elaludnom, de nem láttam újabb álmot Morpheusról, így az ébredéskor csak tanácstalanul pislogok magam elé, egyetlen boxerban ücsörögve, a szokásos adagomat füstömet szívogatva. Így telik el egy kis idő, míg nem érzem magam elég bátornak arra, hogy fel is álljak az ágyból. Megvakarom magamat ott, ahol viszket, vagy ahova odaképzelem. Tudunk egyáltalán viszketni..?
Beállva a tükör elé egy jóképű pasas kacsint vissza, intek neki, mire viszonozza a gesztust, s megmosakodom. Magamra öltöm csillogó páncélomat, s hátamra rendelem az elképzelhetetlen hősi kellékemet: a köpenyt. Buzogányomat megforgatom párszor a kezemben, míg elég barátságosnak nem tűnik, majd felcsapom azt is a hátamra.
Az ajtóhoz megyek, majd a kilinccsel babrálva kinyitom azt. Lépnék is ki rajta nagyon szívesen, de egy lányt találok magam előtt, pontosabban Sarát, aki olyan pontossággal helyezkedett el, hogy nem férek el mellette se jobbra, se balra. Szomorúan néz rám, szemei olyanok, mintha most sírt volna. Ezen dolog miatt nem tudom megállni, hogy ne szólítsam meg.
- Mi a baj kedves..? Csak nem megbántott Allen..? - a lány aranyosan megrázza a fejét, de nem tűnik túl határozottnak. Kezembe azonban egy kristályt nyom, amit nyomban el kezdek tanulmányozni. Forgatom jobbra balra, de nem igen tudom mihez kezdhetnék vele. Talán azt akarja, hogy adjam le a zaciba, vagy mi?
Mielőtt azonban feltehetném a kérdést, segítségemre siet: finom kezének ujjával megnyom rajta valamit, mire abból egy üzenet ugrik fel. Szemem nyomban rátapad a betűkből alkotott sorokra, oszlopokra, s vadul értelmezni kezdi. A címzett egy bizonyos céhvezér, s még nem is gondolom, hogy én rólam van szó, míg a feladóhoz nem érek. Ott azonban leragadok, s sűrű pislogás árán bírom csak elmémmel feldolgozni azt. Visszatérek a szöveg első mondatához.
- A csudába... - nyögöm ki, majd Sarára pillantok, aki már könnyeivel küszködik. Nem tudom mi tévő legyek most. Ez a lány eddig Allenre támaszkodott, még együtt is laktak és fene tudja milyen kapcsolatuk volt azon kívül, amit felénk mutattak... Ejj Allen, elég felelőtlen dolog volt ez tőled!
- Ne sírj kedves, gyere menjünk el a társalgóba, keresünk neked egy kedves társaságot. - mondom, majd a vállánál támogatva, s mozgósítva a lányt elviszem az épület egyetlen olyan helyébe, ahol tényleges nyugalom uralkodik, s ahol beszélgetni tud, akivel csak szeretne. Lerakom ott a hölgyeményt, majd sietve a gyűlésterem felé veszem az irányt.
Belököm a nagy dupla szárnyas ajtót, mint egy igazi cowboy, majd egy pillanatra megtorpanok, mikor meglátom, hogy már csak én hiányoztam a "körből". Megköszörülöm a torkom, majd odasétálok céhvezéri helyemre.
- Jó napot kívánok mindenkinek..! - köszöntöm a céh tagjait erélyesen, majd az Allentől kapott kristályt leteszem az asztalra, s lökök egyet rajta, hogy beljebb csúszva bárki elérhesse.
- Azt hiszem csak rossz hírekkel szolgálhatok. - mutatok rá a kéken fénylő kristályra. - Allen Dante elhagyta a céhünket, visszatérésének ideje bizonytalan. - végig nézik a szinte csak lányokból álló céh tagjain, majd homlokom ráncolva folytatom:
- Sarát hátrahagyta, aki most nincs jó bőrben. Kérlek titeket viseltessetek jóindulattal iránta, hisz' ő is céhtag..! És most a másik probléma, az eredeti... - lenyitom a menümet, s egy rajzolási lehetőségre alkalmas alprogramot nyitok meg. A panelemet kinagyítom, majd a többiek felé fordítom, de úgy, hogy az mellettem lebegjen. Mutató ujjamat felületén kalligrafikusan mozgatva egyetlen szót írok le: "Morpheus".
- Morpheus, az álmok hozója. - hagyok egy kis hatáskeltő szünetet - Én és Allen, na meg Sara, ott voltunk egy seregnyi hősi játékos oldalán, amikor legyőzetett. Azzal fenyegetőzött, hogy örök álmot hoz ránk, de akkor nem sikerült neki. Múlt éjjel azonban volt vele egy álmom... Hívott engem, hogy menjek oda. Nyomban beszéltem Allennel, aki elmondta, hogy ő is hasonlót álmodott. - újabb rövid szünet - Ha ez nem csak egybeesés, akkor számítanunk kell arra, hogy Morpheus, az álmok hozója valamilyen formában visszatért és ha így van, akkor rengeteg játékost fenyeget a veszély. Legutóbb képes volt arra, hogy embereket szörnyekké változtasson, nem akarok belegondolni abba, hogy ez csak az egyik trükk volt a tarsolyában... Megértem, ha valaki nem akar részt vállalni a küldetésben, mert bizonyosan nem lesz veszélytelen. Azok viszont, akik jönnek, kérem készüljenek fel minden eshetőségre. Ha kérdés van, azt most feltehetitek.

by **Yurihime** Hétf. Május 06 2013, 11:44

Nap mint nap ringatózott elmém hajója az álmok tengerén. Volt egy időszak, amikor a víztömeg vihartól háborgott, lélekvesztőm pedig tehetetlenül hánykódott a felszínen, küzdve az örvényekkel, melyek a mélybe kívánták rántani. Manapság a tenger nyugodt volt, a víz csendes és tükörsima, hajóm pedig megszűnt összetákolt tutaj lenni és erős, masszív valamiként úszott, lágyan és szelíden billegve. Ámde a mai éjjel kivétel volt, és bár csupán furcsán kezdődött, nyugtalanító vége lett. Álmomban erősen, sötét színekkel kisminkelve, szögecses modern ruhákban és nehéz bakancsban győzködtem Lewis-samát és Peter-samát, hogy az igazság ösvénye helyett jót tenne a céhnek, ha más utat követnénk, és fekete mágiát igénylő szertartásokkal nyernénk támogatást a Pokol bugyrainak körében, hogy démonok hathatós segítségével védjük meg az arra érdemes vörös indikátoros játékosokat, miközben a céh logóját is megváltoztatjuk a csúcsán álló ötágú csillagra ^.^" Ritka, hogy ennyire részletesen emlékezzek reggel egy álmomra, talán az abszurd és számomra teljesen homályos mivolta miatt maradt meg. Vagy amiatt, ami ezután történt. A hívogató hang, mely tüskés markával szorongatta szívemet, légszomjba kergetve, mikor végre felriadtam a lidércnyomásból.
A nap már jóval magasabban járt, mint azt ébredésem után megszoktam, így sietve, már-már kapkodva öltöttem magamra az öltözetemet és fogyasztottam el a reggelimet. Elmém tompa volt a fáradtságtól, határozottan úgy éreztem, hogy nem aludtam ki magamat, és ezen a hideg víz sem segített sajnálatos módon ^.^" Bizonytalan léptekkel indultam el, és csak a szobámból kilépve tudatosult bennem, hogy üzenetet kaptam. Ezt jelentette a kis borítékra emlékeztető jel, viszont hirtelen azt sem tudtam, hogyan is nyissam meg, annyira nem voltam magamnál. Holott már egész szépen beletanultam ebe az úgynevezett játékba. Az üzenet Lewis-samától érkezett, aminek nagyon megörültem, ám a tartalma már kevésbé volt lelkesítő. Aggodalom leple borult a tudatomra. Ellenség? Botladozva bár, de jómagam is megérkeztem a gyűlésterembe és miután mindenkit üdvözöltem karikás szemeimmel, helyet foglaltam. Mindenki olyan kábának tűnt Sad

A hősi lovag szavai cseppet sem voltak megnyugtatóak, és bár Allen-samát csupán látásból ismertem, rettentően sajnáltam, hogy itt kellett minket hagyjon. Bíztam benne, hogy hamarosan visszatér. Szegény kisasszony nagyon rossz bőrben volt, legszívesebben odaléptem volna hozzá, hogy megöleljem és szóljak hozzá néhány vigasztaló szót, ám nem igazán tudtam, mit mondhatnék.
- Ha szabad megjegyeznem, álmomban engem hívott egy ismeretlen, nyugtalanító hang... Természetesen számíthat a segítségemre, Lewis-sama ^.^ Lehetséges, hogy Allen-sama emiatt döntött úgy, hogy távozik egy időre, hogy kapcsolatban van a két esemény? - érdeklődtem óvatosan, bizonytalanul felemelve a kezemet. Valamiért nem hagyott nyugodni az a kalligrafikus írás, amit a férfiú művészien odafestett a levegőbe, szerettem volna én is megtenni, csak ködbe burkolózott a mikéntje... ^.^"

by **Diabel** Kedd Május 07 2013, 11:06

Rátok bízom, hogy információmegosztós és felkészülős kör menjen még le, és következő körben érkeztek csak meg a helyszínhez, vagy legyen máris éjfél. Páncinak jelezte, ő dönt majd, és igény szerint lehet írni.

Lewis tud vezetni benneteket, hiszen egyébként nem villog a pont a térképen, és nem jelöli semmi más sem, hogy hová is kéne mennetek. Dante hiányában a hősies Pánci képes csak megmutatni, hol van az a bizonyos hely.
Ezúttal elmaradnak a tipikus jelek, ahogy közeledtek a helyszín felé. Ugyan nem találkoztok egyetlen darab animált állattal sem, se mobbal, sőt talán direkt, talán csak véletlenül de JK-k sem tolonganak a környéken, ettől függetlenül utatok békés lesz. A korábban tapasztalt jelek, mint a rendszer akadozása, pixelhibák vagy az állandó és meghatározhatatlan forrásból érkező, idegroncsoló sípolás ezúttal elmarad.
A helyszínre érkezve egyetlen termetes kapu fog várni benneteket. Páncinak nem kell majd bemutatni, pontosan olyan csíkokból álló sötét folt ebben a virtuális valóságban, mint amilyenből korábban ellenfeleik másztak ki szép sorban. A kapunak nincs szélessége, ha valaki oldalról nézi, látni sem fogja. Egy ember fér át rajta egyszerre. A kapu lassan hullámzik és mozog, pedig nem fúj a szél. Látás jártassággal rendelkezők beszélhetnek arról az emberszerű, de a benn uralkodó sötétség miatt kivehetetlen arccal vagy formával bíró lényről, amelyet a kapu túloldalán látnak. Hívogat titeket, arra kér, hogy menjetek beljebb, integet nektek.

Nagyon sokan vagytok, különböző reagírásos gyorsasággal. Javaslom, hogy szabad reagsorrendben írjatok, és ne várjatok egymásra, úgy hátha jobban pörög a küldi.

by **RenAi** Kedd Május 07 2013, 11:55

Sosem gondoltam volna hogy egyszer majd így összegyűlünk. Sokan lettünk, bár pár ember hiányzott közülünk. Nyugtalanított mind az álmom, mind az hogy nem tudtam hova tenni azt hogy volt a céh-nek ellensége. Nem olyan rég csatlakoztam hozzájuk, mármint elég rég de tudom hogy a céh sem fiatal és sok változást megélt már. Sokan úgy gondolják hogy pont ezért fog egyszer csak felbomlani, mert egy idő után minden vezért itthagyva a rangját, és saját úton folytatja az életét, de én pont az ellenkezőjét gondolom, szerintem ez a céh pont ezért lesz hallhatatlan és eltaposhatatlan. Számtalan nagyszerű tagunk van, akikről rengeteget lehetne mesélni, nem csak a képességeik nagyszerűek de a jellemük is…

Mikor beléptem a gyűlésterem ajtaján már Rita és pár másik emberke már bent várta hogy a megbeszélés elkezdődjön, vagyis inkább mindannyian összegyűljünk. És véget vethessünk ennek a „rémálomnak”. Persze ha már most annak nevezem, rá sem merek gondolni hogy mégis mi várhat még ránk. Bár az álmom sokat mondó volt, és körbe nézve mindenkinek nyúzott, kialvatlan arca volt. Azt hiszem senki sem pihente ki magát túlzottan, én sem. Semmire sem vágytam jobban mint egy kiadós alvásra és egy kis nasira. Nem szólaltam meg, és Hinari és Rita is csendben hallgatták végig a beszélteket. Én is csendben voltam, és csak némán figyeltem Lewis arcát, úgy nézem többet tud mint mi, épp csak részletes információt nem árul el róla. Kicsit aggódok, lehet talán azért nem teszi nehogy elijesszen minket? Vagy épp csak annyira fáradt hogy nincs most kedve trécselni… vagy netán nyomasztja valami?.... Nem tudom. Nagyot ásítok, össze kell szednem magam! Megerőltetett szemekkel figyelek minden koncentrációmat bele adva. Minél hamarabb véget akarok ennek vetni! Nem semmi, még csak össze sem ismerkedhettünk igazán, máris egy harccal nézünk szembe, bár mint ahogy az ember lakva ismeri meg a másikat, itt ugyanez elmondható a harcról. *Nagyot ásít ^^"*

by **Shiel D. Lewis** Szomb. Május 11 2013, 17:52

[Erhm, akkor közkívánatra megint írok. O.o]

- Rendben. Ha nincs több kérdés, akkor most mindenki leléphet. Este tízkor találkozó a főbejáratnál. Készüljetek fel. - kommendálom, s bezárom a menümet, mely egész végig prezentálta a nyomasztó "Morpheus" nevet.
Megvárom, míg mindenki elhagyja a termet, de én magam nem távozok. A lakásomban nincsen semmi érdekes, éhes nem vagyok. A szabadba sincs kedvem kimenni, így aztán vezéri székemben ücsörögve, cigarettázva várom ki az estét, melybe beiktatok egy kis szundit is, elvégre ki lenne képes órákon át csak ücsörögni..?
Az idő eljövetelével én is észbe kapok, s felszedelőzködök, hogy aztán az utat mutathassam céhes seregünknek. Akik főleg nőkből állnak... És ezzel nincs is semmi baj, csak néha tényleg fura belegondolni.
- Mindenki megvan..? - teszem fel a költői kérdést, ahogy végignézek a tagokon komoly ábrázattal, tudatosan arra koncentrálva, hogy mindenkivel legalább egyszer találkozzon a pillantásom. Elhivatottnak tűnnek, bár e kései órán nem várhatom el tőlük, hogy ünnepelve menjünk talán a legnagyobb csatába, már ha lesz ott olyan... Rossz előérzetem van, ami rövidesen kiül viselkedésemre is.
Komoran, katonásan lépkedek, ha valaki kérdez, akkor csak tómondatokban válaszolok neki. Fejemben inkább azon gondolatok tömörülnek, hogy mi lesz, ha oda érünk és aztán Morpheus tényleg ott lesz.
- Ez lesz az. - s mutatok rá a fekete átjáróra, mely kínzó rémképként tűnik fel a szemem előtt, ám mégis valóságos. És éppen ezért olyan félelmetes. De én vagyok az egyetlen olyan ember a csapatban, aki nem ijedhet meg attól, ami esetleg a túloldalon várhat minket. Mert igen, egyértelműen be kell oda lépni.
- Maradjunk együtt! - osztom az utasítást, majd előrántom buzogányom, s pajzsom, két hű társam és egy jól ívelt mozdulattal ~~elesek~~ átlépek a kapun.

by **Hinari** Vas. Május 12 2013, 20:04

Amennyire álmos voltam a tanácskozás elején, annyira ébredtem fel azonnal, amikor Lewis szinte berobbant és nem is sokkal ez után jelentette be a rosszabbnál rosszabb híreket. Allen döntésére csak a homlokomat ráncoltam, nem igazán voltam túl jó bőrben ahhoz, hogy kétségek nélkül fogadjam távozásának hírét. Ráadásul pont most.
Amit Yurihime mondott, abban lehetett valami, ám mégsem szólaltam föl, inkább magamban latolgattam a miérteket és a hogyanokat, s végül arra jutottam, ha volt is kapcsolat a két dolog között, valószínű a fiú nem lett volna olyan ostoba, hogy egyedül próbálja meg kideríteni, főleg, hogy Lewissel nagy valószínűség szerint megbeszélték ezt már. Ezek tudatában elképzelhető, hogy ez csak szerencsétlen egybeesés, ám azért megvártam céhvezérünk reakcióját a lány szavaira. Morpheus pedig… naigen, találó egy név volt Pánci főellenségének, annyi bizonyos, de attól a pillanattól kezdve, hogy én is, és lehet, hogy sokan mások is őt hallották álmukban, kezdtem nagyon komolyan venni a gyűlésen elhangzott szavakat. Miután megkaptuk az instrukciókat, visszasétáltam a szobámba, pihengettem még egy kicsit, forgattam a szabdalót, majd olyan fél tíz tájban felszerelkeztem, és menetre készen vártam a többieket.

Elindultunk, s a hangulat minden lépéssel egyre nyomasztóbbá vált. Besoroltam Szophie mellé, lévén őt ismertem legjobban a csapatból, s miközben szótlanul haladtunk, igyekeztem némileg jobb kedvre deríteni mindannyiunkat, ám a téma, ami a fejemben járt, ezt a lehetőséget már eleve kizárta.
- Te is róla álmodtál? Mert én igen – fordultam a lány felé hirtelen, majd akár kialakult köztünk egy kis diskurzus, akár nem, néha-néha azért rápillantottam s rámosolyogtam Hisamére is. Reméltem, hogy legutolsó találkozásunk óta megtanulta már a landolást, és a beígért repülésről sem feledkeztem meg.
Lewis megtorpanása jelezte csak, hogy megérkeztünk. Mondandójára komoran bólintottam, s még egy utolsó szemkontaktust váltottam Szophieval, RenAi-al és Hisaméval is, majd előttük vagy utánuk, de én is beléptem a kapun, szabdalóm készenlétbe helyezve. Láttam az alakot, de megfutamodásra, főleg a JL tagjaként, mégcsak nem is gondoltam.

by **Szophie** Hétf. Május 13 2013, 13:07

Nehezen fogtam fel a körülöttem folyó események lényegét. Egyenlőre azzal küszködtem, hogy a szememet nyitva tudjam tartani, így nagy meglepetésként ért, amikor eljutott a tudatomig egy mondat. "Ha nincs több kérdés, akkor most mindenki leléphet. Este tízkor találkozó a főbejáratnál. Készüljetek fel." Mire is kell felkészülnöm? Mi van? Mi lesz este? Zavartan forgolódtam, és próbáltam valakit keresni, aki elmagyarázhatná, mi történt az előbb. Megrémültem, amint láttam, hogy mindenki szedelőzködik, és egyszerűen csak elmegy. Mindazonáltal féltem bevallani a többiek előtt, hogy az elmúlt időben nem csak elkéstem, hanem utána még csak egy picit sem tudtam odafigyelni. Szánalmas!
- Hé! Majd én elmondom. - húzkodta meg ekkor valaki a ruhámat. Idegesen ránéztem, és lám, az én csodálatos kis petem volt az. Hála Istennek ő figyelt! Mihez kezdenék én nélküle?
A szobámban elmagyarázta, hogy Allen elhagyta a céhet. El is szomorodtam rendesen e miatt, még csak el sem köszönt tőlem, pedig szerintem egész jóban voltunk. Volt vele már érdekes küldim is, meg párbajom is, meg amúgy is jó fej volt. A boss harcokban is ott volt.. és.. Hiányozni fog.
Viszont van itt nagyobb probléma is, méghozzá valami álommanó Morpheus által.
- Ő lenne a céh régi ellensége? - tátottam el a számat. A farkas bólintott. - Embereket szörnyekké változtatni? - végigfutott a hátamon a hideg. - Akkor ő volt az a fura izé is az álmomban.. Miatta nem tudtam aludni.. - vontam le a következtetéseket. - Hisz a nevében is benne van, álom hozó.
Amikor végre minden részletet kellőképp megtudtam, és megettem az egybekötött reggeli-ebéd sütimet, rögtön végignyúltam az ágyamon, és Vezér is ezt tette. Itt az ideje egy jó kis pihinek, hisz estig még pont van elég időnk.
Pittyegés keltett, z ébresztőm volt az. Kipihenten nyújtózkodtam egyet, és kinéztem a más sötétbe borult ablakon. Egy egész délutánt átaludni nem kis teljesítmény..
- Egész itt létem alatt nem aludtam talán ennyit, de meg kell vallani, ez most nagyon jól esett. - motyogtam elégedetten vacsora közben petemnek, aki helyeslően bólintott. Bár ő a harcok híve, és utálja a semmittevést, ettől függetlenül neki is jó jön egy-egy nap, amikor macska módjára szundizhat, pláne akkor, ha a gonosz gazdija egész este cseszegette. Egyáltalán a peteknek szükségük van alvásra? Ilyen gondolatokkal battyogtam le a többiekhez. Nem, az előttem álló feladat, és a gonosz álom hozó még egy kicsit sem izgatta a fantáziámat, igazság szerint addigra szinte el is felejtettem.
Elindultunk, és hamar magam mellett éreztem lépkedni Hinarit. Valahogy mindenki szótlan volt, és lehangolt, így nem törtem meg a csendet. Nem voltam feszült, sőt, teljesen feldobódtam az éjszakától. Szerettem a sötétet, megnyugtatott.
- Te is róla álmodtál? Mert én igen. - fordult hirtelen hozzám. Kicsit meglepett a kérdés, nem tudtam elsőre hová helyezni, majd eszembe jutott az éjszaka, és hogy most mire is készülünk. Bólintottam egyet, igencsak komoly fejjel.
- Elég rémisztő volt, és nem hagyott aludni. Szerintem az ő volt. - válaszoltam. Felelevenedtek az esti képek fejemben. Hirtelen megnyugvásom elszállt, és rám tört egy nagyon nyomasztó, kételyekkel teli érzés. Egy fekete, hullámzó kapu előtt aztán megtorpant a csipetcsapat. Szépen sorban elindultunk befelé. Ahogy ott álltam előtte, igencsak aggasztott, hogy mégis mi van a túloldalt, hát még az, hogy oda be kell mennem.
- Szóval ez az álommanó? - valahogy kedvesebbnek képzeltem el gyerekkoromban. Önkéntelenül is azonosítottam a mesebeli manóval, akit kiskoromban mindig emlegettek lefekvéskor. Nagyot nyeltem, majd beléptem a kapun. Akármi is van odabent, a mi csapatunk elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon vele!

by **RenAi** Kedd Május 14 2013, 14:08

Fáradt, álmos és rettentően nyűgös voltam. Sosem bírtam ha kialvatlanul kérnek meg bármire. Erőltetett szemekkel meredtem magam elé, arra koncentrálva hogy el ne aludjak. És figyelni is próbáltam. Túl sokat nem tudtam meg erről a Morpheus dologról, épp csak annyit hogy „Ő” lenne Lewis-sama egyik legnagyobb ellensége. Az álmom néhány pillanata még mindig kísért mikor lehunyom a szemem, látom magam előtt sőt szinte a hangját is hallom. Azt hiszem ezért sem bírtam vissza aludni az asztalnál. Körbe nézve szintén álmatag szempárokkal találkoztam, bár akadt akinek az álom már ki is szált a szeméből és mindinkább magával ragadhatta a harc és az előttünk álló kihívás gondolata. Egy megoldandó probléma, egy igazi kihívás amiről nem is tudunk sokat. Egy dolog azért megcsapta a fülem. Ahogy nézem mindenki ugyan azt álmodta. Elkerekedett szemekkel tekintettem rájuk, és kezdtem el hezitálni hogy vajon miért is. Egy rossz előjel?... Nem szerintem ez tudatos volt… mármint az a valaki… vagy valami… szándékosan üzent nekünk valamit. A morajból nem igazán tudtam kivenni semmit, de… igencsak olyan volt mintha hozzám beszélne… mondana valamit. Idegesítő és félelmetes volt. Még mindig kiráz a hideg ha rá gondolok. Pár mondat után oszlatva is lettünk, bár kicsit későnek gondoltam a gyülekezés idejét. „este tízkor találkozó a főbejáratnál”. Egyrészt hátrányban leszünk az alváshiány miatt is, plusz nem tudom hogy kinek van de nekem nincs éjellátás képességem. Fel akarok szólalni, de nincs erőm… sőt most be is villant hogy valószínű talán okkal van ilyen későre téve az időpont. Vissza mentem a szobámba és pár óra pihenésre szántam rá magam, ugyanakkor olyan ideges voltam hogy szinte csak forgolódásra futotta.

Lassan idő van… takarom ki magam, és felülök az ágyon. Nyúzott arccal kiszállok, megfésülködök, majd felöltözök. Pár falat nasi amitől jobb kedvem lesz és útnak is indulok a találkozó helyre, nem voltam az első de az utolsó sem, Nyújtózkodok kicsit, majd egy széles mosollyal oda lépek a többiekhez. Lassan mindannyian össze gyűltünk, és el is indultunk. Már a távolból is egy furcsa kapu alakja rajzolódott ki, amiből persze sokat nem láttam, de ez nem volt semmihez sem hasonlítható így igencsak megakadt rajta a szemem. Lewis megszólalt hogy az lesz az. Igen… nem mondanám hogy kíváncsi vagyok arra hogy mi van odabent, de ha már eljöttem idáig igenis mindent bele fogok adni, és segíteni fogom a csapatom amivel csak tudom. A többiek után én is „beléptem” a kapun vagy micsodán.

by **Peter Worker** Csüt. Május 16 2013, 07:38

Sara, lány. Lewis a bizalmába fogadta, így én is, nem akartam kételkedni a döntésében. A beszédét viszont hümmögve fogadtam. Hangzatos volt, meg minden, ijesztő, de kételkedtem benne, hogy az álmaimat ez a bizonyos Moupheus zavarná. Bizonytalan voltam, hisz Lewis szavai álltak a kételkedésemmel szemben. Persze segítettem, széles mosollyal, mert ha ellenség van, úgy bárkinek az oldalán állnék a céhből, de még nem voltam biztos a dolgokban. A mese úgy hangzott, mintha egy legenda lett volna és mint az ilyen történetekben, itt is sok minden túlzásnak tűnt. Részemről nem volt kérdés, Hisame meg gyakorlatilag nem is figyelt, mit most nem róttam a számlájára.

Tehát a séta. Lewis, Sara, RenAi, Hinari, Szophie és Liliomhercegnő. Nos, hősök voltunk, ám most nem kísérte semmilyen induló sem a menetelünket. Nyomot, komor hangulat uralkodott, mit még Hisame sem akart megtörni egy szép, bíztató énekével sem. Talán ő volt a leglelkesebb közülünk, de a szavait nem akarta dalba önteni. Leghátul menetelve és végig nézve a csapaton, halványan, de igencsak halványan reménykedni kezdtem. Sokukat láttam már, hogy miként harcolnak egy másik helyzetben, így tudtam, hogy mire képesek, s mire nem. Nem, nem voltam egy elemző, de pár következtetést azért le tudtam vonni. RenAit láttam meztelenül fürdőzni, - mire persze nem szabadna emlékeznem – dühös volt, megmutatta az erejét. Szophieval az idomártornán találkoztunk. A társával nem akartak veszíteni, megmutatták az erejüket. Hinari is okkal harcolt Hisame ellen, akkor a fa tövében tudtam nézni őt. Láttam az erejét. Lewis erős. A drága Liliomhercegnő, pedig még nálam is gyámoltalanabb.
A helyzet azt kívánta volna, hogy a vezér mellett legyek, védjem a lányokat, ám mi inkább a feneküket védtük hátulról, zártuk a sort. Gyávaság? Nem. A kapu sötét volt és ijesztő. Megfagyott bennem a vér miként elé léptem, ám Hisame csodálkozó hangja még félelmetesebbnek tűnt hirtelen a számomra. Pikkelyei mintha ragyogtak volna a sötét kapu előtt.
- Hát… ööö… hajrá. – léptem be egykedvűen a kapun.

by **Rita Hanami** Szer. Május 22 2013, 13:22

Egyre másra szálingóztak be a gyűlésterembe az emberek majd mikor összegyűltünk Lewis beavatott minket a részletekbe. A céhvezér semmi jó hírrel nem szolgált a számunkra. Allen elhagyta a céhet ráadásul valami Morpheus nevű szörnyeteg is felütötte a fejét. Homlokráncolva hallgattam a többieket és amire sikerült rájönnöm az volt, hogy nem Lewis volt az egyetlen aki erről az akármiről álmodott hanem szinte mindenki.
- Miféle szörny az ami képes belemászni az álmainkba? Úgy értem ez egyáltalán lehetséges, a nerve gear tényleg képes lenne ilyesmikre? – Kissé aggódtam ez miatt hisz ha az álmainkat képes így befolyásolni akkor akár a gondolatainkat is. Persze ettől független nem hagyom hátra a céhet sőt ez csak még inkább motivál a harcra. Egy ilyen ellenfélnek vesznie kell. A megbeszélés véget ért és este fogjuk megindítani a támadást. Le akartam feküdni aludni de egyszerűen képtelen voltam rá. Folyton Morpheus járt a fejemben és az amit Lewis mesélt róla. Elkezdtem az inventorimban turkálni, hogy felkészítsem magam a harcra de ötletem se volt ez miként kivitelezzem. Volt néhány potionom és erősnek éreztem magam mégis… féltem. Lassan eljött az idő és csatlakoztam a céhtársaimhoz majd vonulni kezdtünk. A hangulat komor volt és ez mindenkire rányomta bélyegét, mint a háborúba vonuló katonák. Megérkeztünk a hatalmas kapuhoz. Csak egyetlen szó jutott eszembe a bejárat láttán, félelmetes. Lewis előhúzta a fegyverét és többen követték a példájukat. Én is bekészítem a szabdalómat és követtem őket.

by **Yurihime** Vas. Május 26 2013, 17:57

Nem voltam benne biztos, hogy mit is kéne tennem este tízig. Nyugtalanító volt, amit hallottunk és ami történt, kérdéses volt, hogy képes lennék-e a mindennapi elfoglaltságaimra összpontosítani. Szinte minden nagy türelmet igényelt, ám a gondolataimat most elvonta Allen-sama hirtelen távozása és Lewis-sama aggasztó szavai is. Úgy döntöttem végül, hogy valami olyasmit csinálok, ami képes elterelni a gondolataimat és lefoglalni azokat, így kötött ki a kezemben a naginatám. A kertbe vonulva órákon keresztül gyakoroltam és edzettem, majd a délután derekán félrevonultam pihenni. Nem éreztem magam túl kipihentnek, és várhatóan az éjszakába nyúló események miatt kötelezőnek éreztem a csendes szendergést.
Aggodalmam, miszerint ismét meglátom a nyomasztó álmokat, nem következett be, így viszonylag frissen öltöttem magamra a felszerelésem és sétáltam a főbejárathoz. Nem volt túl kényelmes a rengeteg páncél, ám szokatlan sem volt, hiszen számos versenyen vettem részt, ahol védőfelszerelést volt szükséges viselnünk, hogy ne következhessenek be sérülést okozó balesetek. A feszültség tapintható volt, mindenki arcán aggodalmas kifejezés ült. Azt hiszem az én mosolyom sem volt az igazi, így hiába próbáltam bátorítani társaimat a mosoly erejével, ha az enyém is kissé hervadtnak bizonyult. Hosszú séta várt ránk, beszélgetés elvétve alakult ki. Én is csak pillantásokat kaptam, legnagyobb sajnálatomra nem jött oda senki, hogy váltsunk pár szót, jómagam pedig arra gondoltam, hogy akkor biztosan csak zavarnék, így én sem kíséreltem meg beszélgetésbe elegyedni. Tulajdonképpen nem is ismertem túl sok mindenkit, kicsit mindig is idegennek és távolinak éreztem magam, és csupán Lewis-samához kötődtem igazándiból. Persze ez mindig is így volt, sosem voltam a társaság középpontja ^.^"
Végül egy kapuhoz érkeztünk, melyet mindenki óvatosan méregetett. Különös bejárat volt, mintha nem is lett volna szilárd, csupán valami képzelet szülte átjáró. Lewis-sama óvatosságra intett minket, így közelebb húzódtam mindenkihez, illetve akihez csak tudtam.
- Azt az árnyat nem csak én látom, ugye? ^.^" - kérdeztem félénken a kapu mélyére pillantva. Egy alaktalan árnyék, mely hívogatóan intett nekünk, ám korántsem éreztem úgy, hogy engednem kellene a kérésének. Baljós előérzetem támadt, de nem szerettem volna csalódást okozni azzal, hogy kihátrálok, így mély levegőt véve követtem én is a kapu túloldalára az igazság harcosait, céhük nemes és hősies tagjait.

by **Diabel** Kedd Május 28 2013, 14:38

Akik esetleg kicsit ódzkodnának átlépni a sötét árnyak küszöbét, azokat Morpheus maga fogja egy rántással bekebelezni: a kapu ugyanis nem marad meg egy helyben, hanem az utolsó pillanatban fölétek tornyosul, szinte bekebelez titeket. Még akkor se lenne esélyetek nem belekerülni, ha nem akarnátok.

Különböző helyeken, különböző térben találjátok magatokat.

Peter: egy tükörteremben állsz, a tükrök körülötted viszont nem téged sokszoroznak meg. Tucatnyi és még annál is több Hisame van veled a túloldalodon. Mindegyik különbözik a többitől valamilyen formában: más-más fejlődési szakaszában mutatják. Néhány bébi, rengeteg fiatal, és még egy-kettő felnőtt is. Nem csak a pet különbözői formáit láthatod, hanem a tükrök is torzítanak. A Hisamék pedig futkosnak a tükrök mögött: mindegyik képes kilépni a saját tükréből, és más tükörben feltűnni. Úgy tűnik, hogy igyekeznek felhívni magukra a figyelmedet. Ugyan hangjuk nem ér el hozzád. Ha közöttük van az igazi, hogyan és honnan ismernéd meg?

Szophie: vékonynak és… éppenséggel mégis nagy szélesnek érzed magad. De csak néhány lépés, hogy most meg hihetetlenül magas legyél. Te is egy tükörteremben találod magad, azonban te a tükrök túloldalán vagy. Vezér szorgosan szaglászik a tükrök másik oldalán. Sokan vagytok a ti oldalatokon, rengeteg fajta és féle Szophie rohangál még körülötted, mind a petedre próbálják felhívni a figyelmüket. Hogyan próbálsz meg odajutni Vezérhez? Hiszen a tükrök elválasztanak titeket egymástól.

Rita: a saját lakhelyedben találod magad, az egyetlen változás, hogy az egyik, eddig majdnem csupasz fal ezúttal tükör. Így a szobádban minden megkétszereződik: az ágyad, a szekrényeid, a szobadíszek, te magad viszont nem. A túloldalon ugyanis Ai áll, és teszi pontosan ugyan azt, mint te. Úgy tűnik, hogy a tükör rossz, mert bármit is csinálsz, a túloldalon lévő Ai pontosan lemásol téged. Nem lassabb, nem csinálja máshogy. Még hajatok szála is ugyan úgy áll.

Ai: Rita szobájában találod magad. Dupla szobának tűnik, mintha nyitott fal kötné össze egy túloldali szobával. Az optikai cselt egy tükör viszi véghez, amiben saját magad helyett Ritát láthatod viszont. Ő a tükörképed. Bármit is csinálsz, bárhogy is mozogsz, ugyan azokat a dolgokat hajtja végre a másik oldalon Rita. Nem késlekedik, még az izzadságcseppek is ugyan ott gyöngyöznek a homlokán… Tökéletes a trükk. Hogyan lehetne kezdeni valamit a szituációval?

Hime: kocsmában találod magad. A JL összes mostani, és ha szeretnéd, akkor korábbi vagy jövőbeni tagja ott van körülötted. Megy a hangos dumálás, duhajkodás, mindenkinek állandóan tele a korsója, jóízűen beszélgetnek. Te sem vagy azonban mellékszereplő: bár hozzád igazság szerint senki nem szól, ettől függetlenül nem hagynak békén. Pánci a széked mellett Allennel beszélgetve a hajaddal kezd el játszani. Hinari a válladra támaszkodik, amíg kiissza a sörét. Ran annyira ügyetlenül esik el a székedben, hogy kirántja alólad. Elnézést sem kér, csak feltápászkodik, és megy tovább. Ai kérdezés nélkül az öledbe ül, úgy tereferél Ritával, aki hamarosan egy kardját előrántva, harsányan kiabálja, hogy az ő kovácsolásai a legjobbak, és ezt a pixelekké váló asztalodon mutatja be.
Körülötted mindenki és minden könnyen sebződik. Ha löksz rajtuk egyet, máris pixelekké vállnak, és mintha onnantól kezdve senki nem is ismerné őket. A környezeted is rombolható egyetlen tárgy kivételével: a pult mögötti tükör. Ahhoz bármit is vágsz hozzá, ha egyáltalán eljutsz idáig, nem törik. Eszközzel nem.

Pánci: kocsmában találod magad. A JL összes mostani, és ha szeretnéd, akkor korábbi vagy jövőbeni tagja ott van körülötted. Megy a hangos dumálás, duhajkodás, mindenkinek állandóan tele a korsója, jóízűen beszélgetnek. Veled azonban senki nem foglalkozik. Mintha nem is léteznél. Kezdetben még legalább kikerülnek, vagy valami, de később már szimplán átsétálnak rajtad: megtehetik, hiszen szellemszerű lettél. Semmihez sem tudsz hozzányúlni, nem tudsz mozgatni dolgokat, még a saját söröskorsódat sem! Egyetlen dolgot találhatsz, ami mutatja, hogy ott vagy még: a széles tükör a pult mögött.

Hinari: egy teljesen üres, végtelen teremben találod magad. Minden a messzeségbe vész. Falai mintha lennének, de könnyen lehet, hogy az egész csak optikai csalódás. A padló alattad tükör. Törhetetlen, nem sérül, de határozottan biztos lehetsz abban, hogy tükör. Nem látsz fényforrást, körülötted mégis szürke-kék-lila minden. És homályos. Köd ül végtelen szobádban. A pára lecsapódik: ruhád hamar átázik, hamarosan pocsolyában tocsogsz. Szépen gyűlik lábad alatt a víz, bár elvileg sehonnan nem folyik bele semmi. Talán tíz perc sem kell ahhoz, hogy a derekadig érjen, és hamarosan már taposnod kell magad alatt a vizet ahhoz, hogy a felszínen maradhass… Volt-nincs tükörpadló a lábad alatt.

Pontosan három hétbe került a legutóbbi kör. Gondoltam, gyorsítsuk fel kicsit az eseményeket. Most senkinek nem kell másra várnia. Hétvégén érkezik elvileg Pánci haza. Legyen akkor a határidő vasárnap éjfél.
Minden szituációból van menekülés vagy van feloldásuk. Próbáljatok megtenni minél többet ahhoz, hogy hogyan oldanátok meg a feladatotokat. Egyáltalán mi lehet az.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Morpheus

[Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus

Re: [Küldetés] Morpheus