Sword and Phoenix

- Az árnyharcos olyan, mint a bérgyilkos, mérgezhető kései vannak, és elég gyorsan tudnak támadni. Sokan azt hiszik, gonosz kaszt, pedig én pont az ellenkezője vagyok - magyaráztam el röviden a leányzónak, mikor rákérdezett az árnyharcosra és a frontharcosra is egyaránt. - És frontvonalnak hívjuk a azok bossok lemészárlását, akiknek a legyőzésével újabb szintre fel tudunk menni. Az kapja belőle a lootot, aki a halálos ütést méri rá. Most jelenleg a tizenötödik bossnál járunk. Majd a tizenhatodikat nekem kell megszerveznem és a parancsnokot is nekem kell majd megválasztanom. Egy új szabály a rendszerben sajnos a parancsnok választása, ezelőtt nem volt ilyen. És pont én élhetek azzal a megtiszteltetéssel, hogy ezt a rendszert elsőként én alkalmazzam.
Persze azért mindezt nyugodtan és türelmesen elmondtam. Mindenki már a belépésnél - miszerint a kasztokat kell megválasztanunk, alapban megismeri a többit is, csakhogy jól döntsön a választásban - nagyon jól tudja, micsodák ezek. Ajajj, ugye ez nem egy Asuka 2.0? Mert akkor azonnal felállok és elmegyek, nem leszek hajlandó megint egy újabb olyan okostóni hülye tyúkot elviselni, aki nagy hévvel szereti játszani a hülye óvodás kislányt. De hát ahhoz ez a lány még mindig értelmesebbnek tűnt annál a fent említett lánynál, aki azzal az akkoriban engem megalázó kis pszichopata undok barátnőjével együtt megkapták jussukat. Tudom, hogy a halál szörnyű, de aki velem ujjat húz, az előbb vagy utóbb megkapja méltó büntetését. És ezek ketten nem azok a személyek, akikért hullatnám könnyeimet. Azért kár hogy meghaltak, hiszen volt még egy kis tartozásom annak a kis despota Kagura-babucikának... na nem baj, azóta én már rég visszanyertem a becsületemet és a tekintélyem is sokkal nagyobb lett. Valamint így ki is derült, hogy kettőnk közül ki az erősebb és a jó túlélő. Az ők kis szánalmas feminista céhüknek nagyon gyorsan véget ért pályafutása (én azok között voltam, akik kirámolták céhbankjukat a bontáskor), valamint egyre jobban kimaradtak mindenből, az egykori barátaik hátat fordítottak nekik... és egyéb balszerencse-sorozat. Aztán meg így végezték önös hibából, miután már jó ideje senki sem hallott felőlük.
Na vissza erre a lányra, mert már megint túl sokat gondolkoztam a múltbeli ismert szálakról. Hát még azért érthető is, hogy a lány nem tud semmit, hiszen ez kiskari volt (persze, ezt már levágtam a kérdezősködéseiből és a petje kicsinyke méretéből) és persze tényleg ki volt maradva mindenből, ha már elmondásai szerint talán belépéskor lehibernálódott, és csak mostanság juthatott be. Azt hiszem egy lehibernáltatott játékos csak akkor jöhet be, ha valaki éppen meghal... jesszusom, milyen bizarr! Ilyen sokan vagyunk, hogy tele a szerver?
Megkérdezte tőlem azt is, hogy én mióta vagyok itt, de nem kell szerinte halálpontosan megmondanom, elég megsaccolni. Sajnos én nagyon jól tudtam, hogy mióta vagyok itt. Persze, aki már a legelején itt volt, az örökké emlékezni fog arra a napra, mikor játék közben a főtérre teleportálják, és közlik velünk a jelenlegi helyzetet. Meg lettem hívva egy újabb italra.
- Már két éve itt vagyok, a kezdetek óta, szóval nekem volt már szerencsém látni magát Kayabát... nekem add a szokásosat, hisz tudod, hogy most kéne ébresztő-ital! - Itt szóltam a fogadósnak, aki szorgosan megtöltötte nekem azt egy korsóba, és már hozta ki nekünk rendeléseinket.

Elkezdi hallgatni Fehér Főnix névre hallgató lányt, miközben a keze lankadatlanul körmöli lefelé az információ morzsákat. Szóval egy gyorsaságra alapozó kis sebzésű, de méreggel rendelkező kaszt. A neve takar csak rosszat, de a személyek nem biztos, hogy gonosz szándékúak. Ezután jön a frontvonalról való felvilágosítás, aminek magyarázata szépen kerekedik. A végére belefárad a keze, mert ügyel arra, hogy abban az ütemben írjon, mint a másik beszél. A beszélgetésükben következik egy hatalmas szakadás, amit nem akar megtörni. Megragadja az alkalmat arra, hogy ezen az újdonságokon ábrándozzon. Mit tenne, ha ilyen harcos lenne? Megváltozna a jelleme tőle? Mit csinálna másképp? Apró játék az elmével, miközben értékes percek telnek el. Mikor meghallja, hogy két éve van itt, akkor nyel egyet.
~Ezek szerint, az érkezésemkor az alak nem hazudott, hogy már két év eltelt, mire beengedett a szerver.~ Csak most tudja elfogadni. Ha egy ember mond neki valamit, azt még nem fogadja el, ám ha több ember állítja, akkor valószínűleg igaz.
-Nem lettem volna a helyedben. Én hozzávágtam volna egy párnát, hogy mit képzel magáról? Egy játék, ami öl. Ez aztán az évszázad egyik legbizarrabb pontja. Ha egyszer kijutok innen, akkor soha többé nem jövök vissza. Ebben az évben leszek 25 éves. – Fájdalmasan sóhajt, mert fiatal éveiből elveszett kettőt, és ha még öt év eltelik; akkor középkorú nő lesz belőle. Szomorú tény, s igen valóságos. Mikor meghozza a fogadós az italt, akkor kifizeti az árát, majd azon nyomban belekortyol. Szereti a jó italokat, mert oldja a feszültségét és csipetnyi lámpalázát, ha új személlyel kell megismerkednie.
-Fel lehet zárkózni a frontharcosokhoz? Esetleg mi módon értesülhet az ember arról, hogy mi folyik velük? Egyedül nagyon meggondolatlanság lenne végigrohanni a szinteken. Össze kell fognunk, s kitartani a végsőkig. Szerinted egy kezdő idomár hogyan tudna biztonságosan felfejlődni? Nem kellenek nekem túl nagy gyorsítás, mert valamennyire érdekel az egész, ha már itt ragadtam. Ráadásul sok információ segítheti a frontharcosokat is. De nem? – Teszi fel a kérdést, amire várja a másik válaszát. Abban reménykedik, ha most kiépít egy erős baráti közösséget magának, akkor későbbiekben hatékonyabbak lesznek. Ám nem mindenki olyan gondolatvilággal rendelkezik, mint ő jelenleg.

Újabb információosztás következik.
- Persze, hogy fel lehet, de mivel lassan eljutunk a tizenhatodik bosshoz, egyre nehezebb felzárkóznia mindenkinek hozzánk, akik még nem igazán érték el a mi szintünket. Igaz, erre való a kiképzőtiszt, de hiába lépnél fel egyről a tizedik szintre, a tapasztalatszinted ugyanúgy marad, és azokat is mindenképpen húzni kell, hogy meglegyenek azok az adott előnyök, amivel a magasabb szint jár. Kiképzőtisztnél csak szintet és a szintekhez járó elosztható pontokat kapod meg. Még mikor mi kezdtünk alacsony szinten, akkor még nem is létezett, így tisztességesebb úton jutottam el idáig. Visszatérve a felzárkózásra én azt tudnám neked mondani, hogy folyamatosan menj küldetésekre, vagy csatlakozz egy céhhez, ahol mások szívesen segítenek neked. Az én céhem például rendfenntartói még kevés taggal, de bármikor segítünk a kezdő szintűeknek és megvédjük őket. Az összefogással nekünk nincs baj, annak ellenére hogy a frontharcosok közül nem vagyunk mind jóban egymással, könnyű csapatot tudunk felállítani. Információkat bizonyos besúgóktól tudunk szerezni egy aktívban lévő vagy hamarosan aktiválódó bossról, az viszont pénzbe kerül, és a fő gond, hogy nem biztos, sikerül-e szereznünk egyet is akár, hiába fizetnénk érte nem kevés aranyat. Hogy miként tudsz biztonságosan fejlődni... hát az nehéz dolog, főleg, hogy megannyi vörös indikátoros mocsok leskelődik a védelmi zónákon kívül, hogy zaklassák az ártatlan fejlődőket. Ha van egy támadód, aki kisebb vagy ugyanazon a szinten van veled, még könnyen el tudnál bánni vele. De ha sokkal nagyobb, akkor nem éri meg a harc a kockázatot. Ha gondolod, eljöhetek veled segíteni a fejlődésekben.
Gondolkoztam egy kicsit és elmosolyodtam.
- Akár meg is gondolhatnád, hogy belépj a céhembe. Ha elegen leszünk, sokszor tudunk menni céhküldetésekre, kazamatákra, vagy akár a Túlélők Csarnokában is ütni az eddig legyőzött bossokat, másfelől meg megkergethetünk fejlődő játékosokat abajgató gazfickókat párbajjal is akár. Ezekkel mind lehet fejlődni szépen. Persze, nem muszáj, ez a te döntésed.
Ez egy kicsit Ayani-húzás volt. Ő pont így vette rá az éppen saját életét átgondoló volt céhtagomat, hogy lelépjen tőlünk és belépjen a volt céhembe, ami sajnos inkább üzleti stílusú, és ott korántsem komolyabb tagok vannak. Jó tisztelet pár kivételnek, de túl sok ott a "szeretetteljes, barátos, ölelkezős" tag, és Mirika nem túlzottan egy jó céhvezér, hogy így fenn tudja még tartani a csapatát. Szomorú, hogy egyes céhek hogy elcsábítják másokat a jelenlegi céhükből. De ez van, senkit sem erőltethetünk rá mindenre, hogy jöjjön vagy maradjon, meg egyebek. El kell fogadni mások döntését.

Meglepetten veszi észre, hogy a másik készségesen válaszol neki, vagyis osztja meg vele az információt. Jegyzetét, amit nem rakott el, az most újfent előkerül és az írószerszám. Szorgalmasan jegyzi fel rá az adatokat, információkat és minden olyan elhangzott dolgot, amit érdemes megtanulnia, hogy ezzel a túlélési esélyének a százalékát tovább növelje. Persze néha gyorsan közbevet egy kérdést, ami megfogalmazódik benne és fel szeretne tenni a végén. Mikor Fehér Főnix abbahagyja a beszédét, akkor magához veszi a szólás jogát.
-Ha megbocsátasz, akkor feltennék nem csak neked, de ugyanúgy magamnak kérdéseket. A kiképző, akkor jelenlegi állapotában nem nevetséges? Ha nem kapod meg csak az elosztható pontokat, de a tapasztalati pontot, akkor jó időbe telik, míg megszerzed a kellő mennyiséget. Hátrány és előny. Míg ha lassan fejlődik az ember, addig a tapasztalati csíkja rendben lesz. – A következő téma, ami megfogta a fantáziáját, hogy a frontharcosok között nincs egység. Nem kérdéses, hogy szeretne erről hallani, amit először egy bocsánatkérő somolygással kezd.
-Ha megkérhetlek beszélnél nekem erről a frontharcosok közötti egységtelenségről? Nagyon érdekes, egyben szerintem szomorúság ezt hallani. Ezek még kisebb szintek, de mi lesz a nagyobbakon? Frontharcosok közötti háború a bossért? Egymás gyengítése, hogy végül mindenki elbukjon? Másik részről köszönöm a felajánlásodat a fejlődéssel kapcsolatban, nem szeretnélek leterhelni. – Ezután végre rátérhetnek a céhbe lépésről, meg ezen körüli témákkal. Nem érzi magát harcias, vad típusnak, aki fellép a rend bontok ellen. Ám nem jelenti azt, hogy nem lehet meggyőzni, vagy esetleg felkészíteni rá a feladatra. Tud változni, tud fejlődni.
-Bevallom egy céhbe próbáltam belépni, de egyelőre sem a nevét, sem a társaságát nem ismerem. Csupán egy kislánytól kaptam egy helyszínt. Tán vicces, hogy ennyit adott meg, s úgy érzem nem kedveltek meg igazán a petjével együtt. Ők mondták még nekem, hogy harc előtt mindig ki kell találnom egy taktikát és annak minden apró részletét. Már napok óta ezen gondolkozok. – Tart egy pár másodperces szünetet. – Szóval én állatorvos hallgató vagyok, nem taktikus. Ezt a világot nehezen szokom meg. S nem tudom, hogy alkalmas lennék arra Bendővel együtt, hogy rendfenntartók között legyek. Bátran elmondom, hogy nem szokásom megriadni a nehézségektől, sőt nem vagyok egy félős elkényeztetett kislány. Nem tudom, hogy jó alapanyag lennék-e, vagy sem. – Sóhajt egyet, aztán hosszas csend után odanyújt a másiknak egy földdarabkát a kezébe. Még a másik túlságosan meglepődne a cselekedeten, akkor elmagyarázza, miért kapja.
-Nyújtsd Bendő felé, s elfogad barátjának. Eddig ez az egyetlen módszer rá. – Ha megteszi a társa, akkor a medve elveszi a föld darabkát, aztán barátságosan megnyalja Fehér Főnix kezét, ahogy egy kutya tenné vagy macska.

- Hát... most hogy mondod, maga a kiképzőtisztes dolog elég nevetséges - ismertem be. - Ha csak a kezdő szintű játékosok csak azért dobják fel magukat rögtön a tizedik szintre, hogy megkaphassák az addigi összes elosztható pontot, akkor felesleges az egész, mert akkor is ugyanott tartanak, mint eddig, csak erősebb statokkal. A tapasztalati csík az csak ugyanúgy fejlődik, mintha nem is járt volna az illető a kiképzőtisztnél.
Talán egy kicsit félreértett a huszonöt éves lányunk, de talán nem is, mikor felhozta, mint kérdés, hogy miféle személyek közötti viszonyok hátráltathatnak minket a bossok elleni harcokban.
- Tulajdonképpen az egymással való személyes viszonyok nem befolyásolják a csapatmunkát a bossok ellen. Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a bossok ellen nem elég csak öten, heten vagy tízen menni, ehhez még több ember segítsége kell, mert addig semmi esélyünk eljutni a következő szintig. Ahogy egyre feljebb jutunk, annál nehezebbek lesznek ezek a kis szemétládák, és pont az ők esetükben hajlandóak vagyunk félretenni az egymás iránti érzelmeket és összefogni. Mindenkinek megvan a maga szerepe a harc folyamán. Ami a személyes kontrákat illeti, nem nagyon ismerem mindenkinek az okait a másik iránt, de az enyémről nem szeretnék beszélni. De szerencse, hogy csak szó szerint két emberrel nem vagyok túl jóban.
Belegondoltam, hogy ez a tizenhatodik boss már nagyon más lesz, mint az eddigiek. Pont az én szervezésemtől kezdve kell majd minden szervezőnek kiválasztani egy parancsnokot. Parancsnok kiválasztása nem is lesz nehéz, hiszen olyan régóta vagyok már benne a frontvonal-játékban, hogy már réges-rég tudtam, kik azok a játékosok, akik sokkal több mindent tettek az asztalra és bennük jobban megbíztam bárki másnál. Másrészt azért is lesz más, mert ezúttal engem is könnyen besorolhatnak a hílerek közé.
Mikor feltettem a céhbelépős ajánlatot, Föld szabadkozott, hogy ő nem lenne való az én céhembe, biztosítottam őt affelől, hogy ezzel nincs is túl nagy probléma.
- Miért lennél a terhemre? Azért vagyok én és a céhem, hogy a kis szintűeknek is segítsünk. A rendfenntartók közé nem is csak az erőteljes, már mindent megért nagy harcosokat várunk, hanem olyanokat is, akiknek elég sok eszük van és ráadásul lelkes is - Ezzel azt is kifejeztem, hogy a lány valóban lelkes típus, ahogy megismertem a kérdezősködései árán, bár ki tudja. - És talán vannak különleges képességei is. Mondjuk állatidomárunk még nincs a céhben egyet leszámítva, de őt egyelőre csak próbaidőre vettem fel - Közben átvettem a földdarabkát egy kicsit meglepődve, majd a kérésre átnyújtottam a medvéjének, aki elvette a darabkát, majd megnyalta a kezem. - Óh... földdarabka? Akkor nem hiába vagy a Föld Úrnő. Ezek szerint hasonló beosztású speciális képességeid lennének a földdel kapcsolatban? Nekem fény és főnix alapú képességeim vannak. Belegondolva elég erős lehetsz vagy leszel, csak kell a kis segítség... pedig elég erős játékos lehetnél még állatidomárként is, legyen bármilyen föld típusú speciális képességed. És talán példamutató is. Nem akarlak semmire se erőltetni, de azért gondold meg, hogy belépsz-e a Phoenix Brotherhoodba. Ilyen játékosokra lenne szükségünk nagyon.

Mikor meghallja, hogy a kiképző tiszt értelmetlen dolog ebben a virtuális világban, akkor semmi kétség nem marad benne. Két ember állítása nem lehet alaptalan, sőt egy peté. Eldönti magában, hogy a kiképző tiszt közelébe se akar menni. Elmagyarázza neki beszélgető tárja, hogy olyan az egész, mint egy varázslatos illúzió. Talán rossz kérdést tett fel, de az szintén lehetséges, hogy nem. Nem fogja visszafogni magát, hanem bátran kikérdezi a tapasztalt játékosokat. Érdekes fejtegetés Fehér Főnix részéről, sőt rögtön egy olyan szemléletet ad, ami elég valószínű. Ha senki sem fogna össze a másikkal, akkor már az alsóbb szinteken megragadnának.
-Érdekes, amit mondtál. – Mást nem tud hozzá tenni. Egyelőre elfogadja ezt a tényt, s egy napon abban reménykedik, hogy saját kezűleg fogja megízlelni a frontharcosok világát. Fel kell ahhoz viszont nőni, sőt egy módszert keresni rá, hogy gyorsabban fejlődjön. Kényelmes tempó, de semmiképpen kapkodás.
-Mindenki képességére szükség van, mert valamelyik alkalmas lehet egyfajta boss megállítására. – Elmélkedik hangosan magában, közben az alkalmasságán gondolkozik el. Jelenleg gyengének érzi magát és sebezhetőnek, de tán idővel változhat, ha végre saját lábára áll. Szerencsére az előtte levő árnyharcos kifejti, hogy a céhe szívesen fogadja a kisszintűeket. Eszesnek eszes nő; aki művelt, és ha kapna kis támogatást, akkor sokra vinné. Egy állatidomár van a céhben, de az csak próbaidős. Vállával jelez Fehér Főnix megállapítására, hogy lehetségesnek találja, egyszer nagyon erős játékossá válik.
-Még senkinek sem tűnt fel a bal tenyerem. – Felé nyújtja a bal tenyerét, hogy megmutassa a rózsatetoválást. Jól látható az egész és gyönyörűen kivitelezett. Illik a szépségéhez e jel, ráadásul erőt sugároz a viselőjének, meg aki figyeli. Összeszorítja a kezét, aztán sóhajtás után ennyit szól.
-Akkor aktiválódott, mikor hozzáértem a puszta földhöz. – Visszaemlékszik arra a napra, mikor megszelídítette Bendőt, s felfedezte a saját képességét. Eddig nem kellett használnia, de napról napra edzéseket tart magának és medvéjének, hogy fittek legyenek és talpraesettek.
-Megfontolom azt, amit nemrég mondtál nekem.

Szavai alatt lehúztam a borom felét, és ugyanolyan kedvességgel és békés türelemmel a lenti szavakat is megosztottam vele, hogy valamelyest tisztában legyen az itteni alap-csapatfelállításról, és bizonyos játékosoknak a képességeiktől függően mik a szerepük.
- Igen, különböző képességekre van szükség a bossok, valamint más mobok  legyőzéséhez és/vagy gonosz szándékú játékosok megállítására - mondtam. - És itt jön az, hogy a csapatban tulajdonképpen miféle csoportok vannak kasztjuk és képességeik szerint. Vannak először is a tankok, akik magukon tartják az ellenséget. A harcos, lovag, kardforgató, de néha árnyharcos vagy harcművész is lehetnek ez. Az ütők, mármint a dps-ek feladata, hogy amíg a tank magán tartja az ellenfelet, ők ütik folyamatosan. És vannak a gyógyítók, azaz a healerek, akik inkább a csapat gyógyítását vállalja magára. Dps és healer bármelyik kaszt lehet, bár inkább az állatidomárokból vannak többen healerek, mert ők gyengébbek, leginkább a petjeik harcolnak velük. Ne vedd a szívedre, te a kivételesekhez tartozol. Nem minden állatidomár választott más típust. Például egy ismerősöm állatidomár párja, ő viszont egy jégharcos és hópárduca is van. (Az ifjú Lich King...) Szóval a lényeg, hogy Tank, healer és dps van a csapatban, és ez a felállás is mindig attól függ, kinek milyen képességei vannak és milyen erősek.
Föld megmutatta nekem a bal kezét, amin egy szép rózsa tetoválás volt. A szavai szerint itt a játékban "virágzott ki", mikor hozzáért a földhöz. Művészhallgatóként megcsodálhattam ezt a kis tetoválást, aztán a tekintetem a tetoválásról a lányra szegeződött.
- Nagyon szép kis tetoválást. Gondoltam amúgy rá, hogy egyszer én is csinálok valami kis vékony szimbólumot a hátderekamra, de jobban szeretném erről megkérdezni a páromat is, hogy neki tetszene-e, vagy sem. Gondolom ez a tetoválás hozzátartozik a képességeid aktiválásához.
Aztán összeszorította a kezét.
- Nem erőltetlek a dolgokra, de fontold meg. A segítség és a baráti körök mindennél fontosabbak. Egy kérdés amúgy. Ha egyszer visszajutsz a valóságba, fogsz majd ilyen tetoválást csináltatni igazából is?

Különösen jóérzés, hogy mennyire sok segítőkész emberrel találkozik. Csak issza Fehér Főnix minden egyes szavát, hogy a későbbiek folyamán rágódjon rajtuk. Amíg a fejtágítás tart és nem kell cserébe fizetnie valamilyen szolgáltatással vagy áruval, akkor addig jó. De ahol felbukkan, a valamiért adjál te is valamit elv, akkor tudni fogja, hogy nehezebbé vált ez a világ. A keze fürgén jár, miközben minden hasznos információt feljegyez magának. Egy használható jegyzetet készít belőle, hogy talán később oktassa a kezdő játékosokat.
-Mindent feljegyeztem, s azt hiszem, lassan megyek. Ennyi tanulás bőven elég nekem. Hirtelenjében sok információt kaptam, s ezzel el leszek egy darabig. – Magyarázza, hogy elérte a hátarait a tanulás terén. Ha tovább húzódna a tanulás, akkor a figyelme mindenképpen elpártolt volna. Nézi a másikat, hogy miként nézi meg a tenyerében a tetoválást, sőt dicséretet kap miatta.
-Köszönöm. Ami a te tetoválásodat illeti, szerintem mindenképpen tetszeni fog neki. Még nem nyílt alkalom arra, hogy megfigyelhessem a képességem és a jel közötti dolgokat. Lehet úgy van, ám tévedhetünk is. Köszönöm, hogy nem akarsz semmit sem rám erőltetni. A segítség mindig fontos, főleg ezen a helyen. Hmm? Szerintem ha visszajutok, akkor sem lehet ilyen tetováláson. Lehet addigra vén banya leszek, ha egyáltalán még élek. Ráadásul ott van a családom, akik biztosan elleneznék. – A beszélgetésüknek vége szakad. Megmozgatja magát, aztán rövidre fogja a búcsúzást. Először egy baráti listára való felkérést küld a másiknak, aztán szólal csak meg.
-Örültem a beszélgetésnek, de engem vár a mai nap folyamán egy kemény edzés. Szia, további szép játékot. – Bendővel az oldalán távozik a helyről, hogy kedvenc gyakorlóhelyükre sétáljanak.

//Köszönöm a játékot//

Az biztos, hogy minden, amit mondtam, azt úgy itta a Föld, mintha egy hétig nem ivott volna egyetlen korty vizet sem. Igaz bár ez a sok-sok információ igencsak sok volt már alapjában is... ám még csak a negyede ennek az egésznek, ami van ebben a játékban alapjában véve.
A tetoválásos dologra térve szerinte Oznak tetszene. Én még nem tudom, hogy neki valóban tetszene-e, és kissé meglepett, hogy Föld ennyire biztosra veszi, hogy tetszene neki. Pedig még csak a nevét sem emlegettem a páromnak, nemhogy ismerné is. Vajon ismerné Ozt? Ötven százalék esély nagyon megvan rá a véletlenekhez. Egyszer már találkoztam valakivel, akiről kiderült, hogy az egyik osztálytársam húga, aki éppen olyan játékfüggő volt, mint a játékba szorultak fele. A szavai után gyorsan búcsúzkodott, hogy elmehessen edzeni a petjével. Annyiban azért még nem szerettem volna hagyni, mert még akartam volna valamit az információmegosztást illetően.
- Várj egy kicsit! - Mikor sikerül leállítanom egy pillanatra, előveszem az inventorymból a SAO-kézikönyvet, és odaadtam neki. - Ebben még rengeteg információt megtalálsz a játékról és a rendszeréből. Van, ahol csak sablonosan vázolja fel a dolgokat, de nagy segítségedre lehet még. Nekem is sokáig segített, de mai napokban már nem igazán van rá szükségem, úgyhogy jobb, ha olyan kezekbe kerül, amiknek nagyobb szüksége van rá. Akkor hát szervusz, jó edzést kívánok nektek! Remélem, hamarosan találkozunk, és ha kell segítség, akkor tudni fogod, kire számíts! - Rámosolyogtam búcsúzóul, aztán felvettem a lányt a baráti listámra, könnyed elérhetőség céljából is.
Miután az állatidomár és a petje távozott, visszaültem az asztalhoz elfogyasztani a maradék boromat. Hirtelen milyen csend lett itt az asztalnál Föld Úrnő távozásával. Igaz, kicsit túl sokat fecsegett, de egyáltalán nem kellett attól tartanom, hogy idegesítő kislányok és nagypicsák listájához kelljen bevennem. Normális ember, akivel nyugodtan el is lehetne beszélgetni, ameddig tehetjük, és nem fél feltenni bármilyen nemű kérdést sem, és ha valamit nem tud, akkor tényleg rákérdez. Miért nincsenek hozzá hasonló lányok?
Könnyen elmehetek tanárnőnek is... bár én a PB céhvezére vagyok, és nekem kötelességem kisegíteni másokat mindenben, amiben csak lehet.

//Köszöntem én is! Remélem, hangulatos volt a játékunk //

//Nanami Haruka//

Reggel kómásan, kócosan, még fél álomban azon tűnődtem hova is kéne mennem. Nem sok helyet ismerek itt és még kevesebb személyt. Ami lehet, hogy jó de lehet rossz. Talán abba, hogy nem ismerek sok mindenki az a jó, hogy addig is nyugtom van és nem kapom az ívet minden felől. Az árnyoldala meg az, hogy így unatkozom nincs kihez szólnom és hiába megyek akár hova is egyedül nem buli. Valaki csak kéne akivel néhanap elmehetnék szórakozni, akkor valami olyan helyre kellene mennem ahol sokan vannak és van esélyem arra, hogy valaki szóba is áll velem. Akkor nagyjából meg van az, hogy hova is megyek, már csak össze kéne vakaróznom és neki indulni. Hossza szöszmötölés után sikerül olyan formát öltenem, amibe emberek közé mehetek. Na jó csak átöltöztem és egy fésűt eresztettem a hajamnak, de az pont elég volt ahhoz, hogy emberi formám legyen. A készülődés is csak azért volt hossza mert nehezen vettem  rá magam a cselekvésre. Akkor indulásra készen vagyok, indulhatok is utamra…Ez a város számomra egy labirintus, egyáltalán nem ismerem ki magam az utcákon és lehet el is tévedtem. Már jó ideje bolyongtam az utakon, mire egy fogadóra lettem figyelmes, mivel már kezdett elhagyni minden lelki erőm, mindennemű gondolkodás nélkül léptem be a helyre, még a nevét sem néztem meg. Viszont amint beléptem az ajtón azzal kellet szembesülnöm, hogy az egész kóceráj tele van és sehol egy szabad hely. Jó ideig játszottam a keselyűt mire sikerült helyet találnom, persze azt úgy, hogy az ott tartózkodok pont elmentek, én meg nagy lendülettel vetettem magam a székre. Rendelni nem rendeltem semmit, igazából csak leakartam ülni végre az pedig pipa, most pedig ücsörgök itt magamba, addig míg nem nyerem vissza a lélekjelenlétem.

Egy szép reggel abból szokott állni, hogy nem kell korán kelni így addig aludhatsz ameddig akarsz. Én is szépen és nyugodtan aludtam de amikor felébredtem mert hapciztam egyet akkor vettem észre, hogy a földön fekszem és vajon ki volt az ágyban. Hát természetesen az én társam, Inukami aki úgy aludt mint a bunda. Felkeltem a padlóról és megfogtam a takarómat és kihúztam a takarót Inu alól és ezzel Inu leesett a földre.
-Mi a francot művelsz te lány?!-kérdezte Inu.
-Kölcsönkenyér visszajár!-mondtam Inu-nak.
Morgott egyet Inu.
-Na én megyek öltözni.-odamentem a szekrényemhez és kivettem nem kevés ruhát aztán kimentem az ajtón és bementem a fürdőbe.
Lefürödtem és törülközőben odamentem a szekrényhez és kivételesen viszonylag hamar megszárítottam a hajamat ami azért nagy szó mert nagyon hosszú. Arcomat és fogamat megmostam. Megfésülködtem és utána jött a nagy kérdés. Milyen ruhát vegyek vajon fel ma?
-Nem, túl sötét, túl jelmezes. Tökéletes!-mondtam aztán felvettem a nagy nehezen kiválasztott napi ruhámat. Megcsináltam a hajamat és végül kicsit fújtam magamra parfümöt aztán kimentem és mondtam Inu-nak, hogy megyünk sétálni. Szinte mindenhol jártunk amikor megláttam egy fogadót. Mivel unatkoztam így gondolkodás nélkül bementem. Pár fiú/férfi rám nézett és Inukami viszonozta a "Ha a közelébe jöttök megöllek titeket " nézésével. Egy hely sem maradt. Láttam, hogy egy lány mellett és előtte van van egy-egy hely ahova én és Inu leülhetnék ha a lány is engedné. Odamentem a lányhoz és megkérdeztem.
-Szia. Leülhetünk?-kérdeztem a lánytól.

Különös kíváncsiság van bennem úgy... reggel óta. Valami Sword and Phoenix nevű, ha emlékezetem nem csal, fogadóról, vendéglőről beszélt a minap hajnali óráiban egy számomra ismeretlen személy, persze nem kihallgatás, hallgatózás folyamán. Mindössze ezt a nevet hallottam, semmi többet, és megmaradt emlékezetemben. Egyszerűen nem hagyott nyugodni. Mindenféle elfoglaltsággal próbáltam elterelni gondolataimat, de általában visszataláltam erre a témára. Már csak azért is, mert jobbnál jobb elképzeléseim voltak ezzel kapcsolatban. És a jobb rossz értelemben értendő, mert hát olyan marhaságok pattantak ki dióhéjnyi agyamból, mint például az, hogy kardokból van összerakva minden. A széklábak és asztallábak kardok, a pincérek ugyanerre a fegyverre rakják rá a tálcát, és a rajta lévő ételekkel, italokkal egyensúlyoznak. Mintha zsonglőrködnének, és ezzel szórakoztatnák a vendégeket. A főnix meg ott mászkál, csipegeti a neki rakott magokat. Másik elképzelésem a sok közül, hogy a főnix láthatatlan lovagokkal küzd. Egyszerűen eszméletlen, milyen marhaságokat nem gondolok.
Ahogy ezek eszembe jutnak, fejcsóválva homlokon csapom magam, ahogy a városban járok újra. Lassan kezdem ismerni a legtöbb helyet, de még így is van mit felfedeznem, így hát az általam még nem ismert utcákban kóvájgok. Hosszú percek telnek el, mire kezdem úgy érezni, hogy eltévedtem. Azért nagyon remélem, hogy el fogok találni abba a kis fogadóba, ahol én szálltam meg.
Körbepillantok, de ismerőset és ismerőst nem látok. Megfordulok, mire meglátom a fogadót, amit ma emlegettek. Idétlen félmosolyra húzom a számat, és képtelen vagyok elhinni. Hát... A sors úgy akarta, hogy az említett helyet megtaláljam, de hogy mi a fene vele a célja? Ez egy kiváló kérdés.
Bizonytalanul bámulom a bejáratot, aztán körbenézek, valóban nincs-e errefelé senki se, akit ismerek, majd végül betérek már csak azért is, hogy megkérdezzem, merre találok vissza a főtér felé. Reménytelen a helyzetem és én magam is.
Ami bent vár rám, egyszerűen lenyűgöz. Pislogok párat, hogy megemésszem, mit is találtam. A hely rendezett, gyönyörű, és elképesztően szívesen laknék itt, ám ennek a pénztárcám, amiben csekély pénz van, nagyon megjárná. Valószínűleg semmi se maradna benne, ha egy-két éjszakát itt töltenék, így hát csak érdeklődve nézek körül.
Egy pincér igyekszik nekem segíteni, ahogy belépek, akit azonnal le is intek. Nem áll szándékomban itt ebédelni, így hát rögtön belekezdek a kérdésáradatomba, ami jelen esetben csak egyetlen kérdés: merre van a főtér? Erre a pincér értetlenül néz rám, majd válaszol, és megköszönve a választ, rám mosolyog, majd el is megy. Úgy tűnik, rájött arra, hogy nem vagyok valami vevő az itteni szolgáltatásokra, de azért körülnézek. Kissé beljebb lépdelek, hogy jobban szemügyre vehessem a helyet. Valószínűnek tartom, hogyha valaki egyszer fizetné az ebédemet, és nem lenne kikötés, azaz bárhol bármit és bármennyit ehetnék, akkor ide kérném a belépőmet.
Megelégelve a látványt, sarkon fordulok, hogy az elmagyarázott útvonalnak megfelelően visszataláljak a saját helyemre, amikor valami a fejemre esik. Újabb értetlen pislogás követi ezt, bal kezemmel a fejem felé nyúlok. Először azt hiszem, egy madár pottyantott rám, de hát ez lehetetlen, mivel egyrészt épületben vagyok, másrészt nem érzékelem, hogy olyan híg lenne... Na nem mintha tapasztaltam volna egy ilyen balesetet, de el tudom képzelni. Megbizonyosodva arról, hogy ez nem egy madár által itt hagyott ajándék, megnyugodva tapogatom a fejemet, másik kezembe söpröm azt a valamit, amiről kiderül: rizs. Valószínűleg ez nem az egész adag, amit rám sóztak, biztos tovább repült pár szem.
Egyik szemöldökömet felvonom, és figyelem, ez mégis micsoda. Mármint mi volt ennek a célja, mert ha az idegesítés, akkor ez most kivételesen nem jött be.
Körbefordulok, hogy lássam, ki az, akinek szándékában áll valamit tenni velem, és nem csalódok: megtalálom. Legalábbis megtalálni vélem egy szemtelenül vigyorgó, kanállal integető lányban. Ez egyszerre idegesítő és nevetséges, idegesítő a mosoly miatt, nevetséges a kanál miatt. És hogy ne legyen elég ez a kettő, még az értetlenség is kapcsolódik ehhez. Lerí rólam, hogy nem tudom elképzelni, mi dolga van velem. Most menjek oda? Vagy húzzak kifelé? Nem úgy tűnik, mintha el akarna zavarni... Behunyom a szemem, mély levegőt veszek, majd kifújom. Kinyitva aranyló pillantásomat úgy döntök, akkor megkérdezem, mégis mit szeretne, ha már ilyen látványosan magára hívta a figyelmemet. Odalépek, és csípőre tett kézzel kertelés nélkül mondom is:
- Gondolom, volt ezzel valami célod. Mit akarsz? - Hangom egyáltalán nem ellenséges, inkább zavart, szavaim viszont lehet, kissé ellenszenvesnek tűnnek, de tényleg nem áll szándékomban játszani az idegbeteget. Ahhoz most kissé döbbent vagyok a hely és a rizslövedék miatt.

Kremylla

Vicces volt nézni a lány reakcióját.  Tök jó lenne ha lenne valamiféle gondolat olvasó skillem is, akkor beleláthatnák a kicsiny buksijába. Biztosan jót nevetnék azon, hogyan is mérgelődik magában meg úgy az egészen. Bár ki tudja, lehet hamarosan meg is tudom mit gondol mert nekem esik. :3 Ahogy intek neki kivehető rajta, hogy hirtelen nem is tudja mit is csináljon aztán egy hatalmasat sóhajt. Kíváncsian figyelem őt. Talán most próbál lenyugodni. Végül elindul felém és csípőre tett kézzel áll meg előttem.
~Csak nem ezzel akarsz határozottságot és magabiztosságot tükrözni?~ Tettem fel magamban a kérdést ahogy közben végigmértem a tekintetemmel a lányt.
- Gondolom, volt ezzel valami célod. Mit akarsz? – Kérdezett rá a szándékaimra amire én csak még inkább elmosolyodtam.
~És igen! Ezzel próbál komolynak és higgadtnak tűnni.~ Emeltem képzeletbeli kezeim a magasba, de persze a valóságban nem mozdultam. Egyelőre legalábbis. A lány szemébe néztem jó pár másodpercig végül behunytam a szemem, letettem a kanalat és hátradőltem a székemben. Mire újból kinyitottam a szemeim már intettem is leendő társamnak, hogy inkább foglaljon helyet.
- Kényelmesebben tudunk csevegni. – Tettem hozzá a jelzéshez, még inkább nyomatékosítva a kérésem. Ha így teszt n előre dőlök, ujjaimat összefonva az arcom előtt tartom és azok fölött nézek át a lány szemébe.
- Egyenes, határozott és céltudatos voltál. Hát én sem kertelek. A célom az volt, hogy ide gyere amit meg is tettél. – Mosolyodom el újból. – És azt akarom, hogy csatlakozz a kazamatatisztító csapatomhoz. – Ezután elhallgatok. Figyelem a reakcióját és látható kíváncsisággal várom a választ.

//Nanami//

Talán rendelnem kéne valamit, ha már beültem ide. Most az, hogy itt ücsőrgöm majd lépek rendelés nélkül az kissé bunkósság lenne részemről. Sőt ahogy látom ki is figyeltek maguknak az NPC-k, meg néhány játékos is, gondlom az indikátorom miatt és azt figyelik mikor kezdek balhéba vagy ilyesmi. Ha már ennyire figyeltek, akkor kértem egy étlapot és nézegetni kezdtem, mi is itt a választék. Unottan lapozgattam az étlapot, ugyanis nem voltam sem éhes, de még édességre sem vágytam és szomja sem voltam…Bár ha enni nem kell semmi akkor rendelhetnék egy üdítőt csak, hogy még is rendeljek valamit. Már inteni készültem az egyik felszolgálónak, mikor egy kérdés ütötte meg a fülem. Kiemeltem a tekintetem az étlapból és elvánszorgott a köd is szemem elől, mármint jobban mondva a fejemből, mert eddig elég ködös volt a fejem és tekintetem is, de ez is csak az unalom műve volt. Egy lány állt előttem. Érdekes mód többes számba kérdezett, de nem láttam vele senki, így kicsit furcsállva kezdtem el végig mérni az előttem álló személyt. Majd félig meddig az asztal alatt, mármint az én szemszögemből az asztal takarásában volt egy kis farkas kölyök. Értem szóval ő egy idomár és itt a petje, így már értem a többes számot. Talán most már böknöm kéne neki néhány szót, már néhány perce csak váratom és méricskélem, még a végén azt hiszi innen valaki, hogy őt választom a következő áldozatomnak akit kivégzek. Persze ez nem igaz, de hát ugye senki se látja a másik múltját, meg azt hogy mit élt meg eddig, így meg a sablonos a vörös indikátorosok kegyetlen gyilkosok jelző marad meg, még akkor is, ha ez nem teljesen igaz vagy épp teljesen más miatt olyan az indikátor színe amilyen. Na, de tényleg köhögnöm kéne valamit a lány felé, meg akkor adok le egy rendelést is, ha már azt terveztem az előbb.
-Persze szabad.
Közben intettem az egyik arra tévedő pincérnek és bár valami üdítőt akartam rendelni eredetileg, valahogy még is csak hirtelen váltás lett belőle és innivaló helyett egy jó nagy epres fagyi kelyhet kértem. Mikor kihozták a rendelésem a lánnyal mit sem törődve kezdtem el szépen lassan enni a fagyim, persze néha egy-két suta pillantást vetettem a társaságom irányába, hátha akar valamit szólni vagy ilyesmi.

Az újabb vigyorra egyik szemöldökömet kérdőn felvonom. Most vagy teljesen érthetetlen ez a szituáció, vagy mindenki számára kristálytiszta, mit is akar tőlem ez a nőszemély ilyen módon felhívva magára a figyelmet. Eltűnődök azon, hogy most a bolondját járatja-e velem, mert hát miért is ne tehetné? Könnyű dolga lenne velem, ezt be kell látnom. Hamar csőbe lehetne húzni, vagyok én olyan hülye, hogy mindenféle csapdába belelépjek. Biztos megérezte, és ezt ki akarja használni.
- Hát ha olyan hosszúnak ígérkezik a beszélgetés... - motyogom inkább magamnak, mint a másiknak, így kelletlenül helyet foglalok. Hátamat a támlának támasztom, kezeimet összekulcsolm az ölemben. Kissé talán feszes a testtartásom, arcomról pedig - tőlem szokatlan - határozottság tükröződik. Megártott a Kyuuval való találkozás, most kezdem csak igazán érezni.
- Igen, azt valahogy sejtettem - jegyzem meg enyhén gúnyos félmosollyal. Valahogy kiváltja belőlem ezt a pimaszságot. Mindössze rá kell nézni, és az embernek pimaszkodni támad kedve, de most komolyan. Persze ez a félmosoly is hamar lehervad arcomról, amint elhangzik a következő kijelentés, aztán újabb kérdő pillantást kap az ismeretlen. Pislogok párat, de szólni nem tudok.
- Őőő... - Hát igen, ennyire futja tőlem hirtelenjében. - Te most csak viccelsz velem... - vigyorgok idétlenül, és ugyanilyen idétlenül próbálok kipréselni magamból egy rövid nevetést. Természetesen sikertelenül, leginkább csak levegő áramlik ki a számból, hang nélkül. - Még ha komolyan is gondolod... - kezdem el, és mindez számomra csupán egy elképzelés, ez pedig hangomon is érezhető, nem beszélve a feltételes módról. - Miből gondolod, hogy hasznodra válhatok? Nem vagyok se híres kazamatatisztító, de még hírneves kardforgató sem. Miért pont én? Csak mert pár rizsszem az én fejemre repült? - vonom kérdőre tettét és annak okait. Igazából hitetlenül állok a dolog előtt. Az életem meg már sokadszor fog fenekestül felborulni - először akkor, amikor bekerültem ebbe a játékba, és itt ragadtam, következő alkalommal a minibossal való akaratlan találkozásom... Hogy a Kyuushiroval való találkám mennyire volt számomra fordulat, még magam sem tudom. Szerintem semennyire. Annyira azért nem rázott meg, mint mondjuk most ez. Hányszor fog még viccet űzni velem ez az átkozott sors?

//Nanami//

A felszólalásom után a lány is bemutatkozott és érdekes mód, nem volt olyan ellenséges mint amire számítottam. Kicsit gúnyolódó hangon folytattam a társagást a lánnyal.
-Örvendek Nana-chan. Remélem nem gond, hogy így szólítalak? Ha baj szólj és stílust váltok. – mosolygok rá pimaszul és kacsintok egyet felé – És örvendek neked is Inu. Látom elég harapós kis farkas vagy? Akkor is harapsz ha valaki megakar simogatni?
Hallgatom tovább a lánykát. A kérdése után csak kuncogok egyet.
-Ácsi! Egy szóval sem mondtam, hogy gazdagnak néznélek. Csak azt határoltam be, hogy te biztos anyuci és apuci kicsi lánya vagy és bármit megadnak neked amit kérsz. Ez nem egyenlő azzal, hogy a vagyonotok saccolnám meg. Bár ilyen esetben az is látszik valamelyest. –Tovább hallgatom  a mondandóját és tartom a pimasz vigyort az arcomon. – Áhá! Tehát egy kalitkába zárt madárkához van szerencsém vagy neked jobban tetszik a toronyba zárt hercegnő kifejezés, netán?
A fagyit meguntam, így a majdnem félig teli kelyhet odébb löktem és rendeltem egy kávétortát.
-De vissza térve arra, hogy miért olyan vicces, hogy nem ettél még fagyit, mármint fagylaltkelyhet. Azért, mert én árva vagyok és az utóbbi időben magamat kellet eltartanom, mivel túl idős voltam már ahhoz, hogy valakik örökbe fogadjanak. Bár ne is vágytam rá. Szóval a kisebbekkel többet törődtek, így magamról kellet gondoskodnom, de még így volt szerencsém néha megengedni magamnak az ilyesfajta nyalánkságokat. Bár gyakran mondható el az, hogy az utca embere többet tud a világról, mint egy gazdag valaki, akinek csak pénze van, de semmi más… - elkezdtem enni a sütimet, közben megengedtem egy szemforgatást magamnak – Na szóval ennyit az életünkről. Én nem vesézem tovább az enyémet, neked sem kell a tiédet. A kis cimborád felengeded a másik székre vagy az asztalra? Vagy lent fog lapulni az asztal alatt és morgolódni egész idő alatt?
Visszavéve az eddigi pimasz viselkedésem, kicsit cukkolva tettem fel kérdésem. Bár semmi említésre méltót nem tettem eddig, de előbb terep felmérés és aztán belekezdeni az igazi szórakozásba. Bár, ha jól kifogunk jönni akkor inkább nem cukkolom majd.