[Küldetés] Álmatlan nappalok

Rég nem tetszett az egész. Az, hogy Ayaninak sehol az emberfóbiája, ráadás ezzel a Zhel csávóval elég laza ismeretsége van, ha mindenféle jelző nélkül, s ilyen hangon beszél. Csak azért nem indultam meg és osztottam le pár istenest, mert úgy tűnt céhtársam tudja kezelni a helyzetet, s ez a fapofa sem tűnt ártó szándékkal rendelkezőnek, inkább, mintha segíteni próbálta volna, még, ha elég egy egyedi módon is. A kérdés továbbá az maradt, hogy miért tűnt el Midori, és hogyan. Elég sok volt az ismeretlen tényező. Alvás közben kihívták, megölték. Ez futott át az agyamon először, de ezen felül is lehetett még számos indok a jelenlegi helyzetre. Begurult és meglépett, vagy nem is az igazi lánya volt, és a csaj megunta, tehernek vélte a kapcsolatot, vagy egyszerűen elrabolták, és kitörölték a barátlistáját, míg aludt, hogy ne tudja senki követni. Neki is álltam pötyögni.
Címzett: Mirika
"Légy szíves nézz utána egy névnek: "Midori". Remélem ráérsz, és nem fognak a személyeddel kötözködni, hogy odaengedjenek a táblához, ahol mindenki neve szerepel. Köszi, puszi."
Csak reméltem, hogy rövid időn belül le tudja csekkolni nekem a nevet, hogy egyáltalán létezik-e, s nem csak egy megőrült fickóról van szó, akinek agyára ment a bezártság. Azonban nem várhattam el, hogy csak úgy röppen, s már írja is, hogy mi a helyzet, így valahogy témában kellett maradni.
-Hé, ha nem nyugszik meg, nem fogunk segíteni. Üljünk be egy teára, ha kell, de higgadtan összeszedjük amit lehet, aztán tudunk csak valamit csinálni. Amíg van valami amit nem tudunk, de kellene, addig csak lassabb lesz a megtalálása. Szóval, ha lehet szeretném tudni, hogy volt-e valaki akivel rosszban voltak, hogyan viszonyultak egymáshoz, mármint mesebeli apa-lánya minden szép és jó, vagy mifene. Készültek-e valamire mostanság, vagy vittek-e végbe a közelmúltban valami nagyobb dolgot, egy miniboss, vagy nagyobb nyeremény, bármi, ami lényeges lehet.
Próbáltam nyugodt maradni, és a lehető legsegítőkészebb lenni. Szépen lassan tagolva beszéltem, hogy biztos megértsen mindent. Valamint eszembe jutott még valami. Ugyan nem voltam a legjobban vele, de nem tűnt túl rossz embernek az egykori társam, aki amolyan fejvadásznak tűnt. Talán tőle is megtudhatok valamit, talán nem. Próba cseresznye alapon küldtem neki is egy levelet, hátha kapok választ.
Címzett: Cathrine
"Hali! Gondoltam megkérdezlek, hogy tudsz-e valamit egy Midori nevezetű lányról. Nem igazán forgatok semmit a fejemben, csak valaki aki kedveli elő akarja keríteni, ha tudsz valamit mondani, annak örülnék. Ha ti voltatok sem fogok érte harapni, azt egyelőre csak Mirikáért teszem."
Ezután nem volt több ötletem, talán sikerül valamit megtudni, talán nem, én megtettem mindent, amit most lehetett, sőt, ezzel az utóbbi levéllel többet is.

- Remek! – mosolyogtam, majd intettem neki, hogy menjünk a többiekhez, kik már úgy tűntek, hogy intézkedtek a férfit illetően.
Nem akartam szólni, fölöslegesnek éreztem, hogy a férfit egy negyedik hanggal és még több szóval terheljem. Persze, biztos jól esett volna neki egy pár nyugtató szó, de nem az a típus voltam, ki tudott vigasztalni másokat ilyen helyzetben függetlenül attól, hogy még nem kerültem ilyen helyzetbe egyszer sem. Inkább csak hallgattam, nem erőltettem semmit sem. Hogy Ranmaru nem ment sehová, az jól esett. Biztonságot nyújtott a személye, ha persze nem is volt az a hős alkat, de neve már volt, nem is rossz.
Hisame értetlenkedett. Nem ismerte a férfit, de látszott rajta, hogy sajnálta. Közelebb lépett hozzá és távolodott, közelebb és ismét távolabb. Nem tudta eldönteni és kétségbe esetten nézett rám, majd mosolyogtam, jelezve, hogy nincs mitől tartania. Nem bújt hozzá, nem akarta, hogy ölelje őt az ismeretlen, de azért a karjai alá bújt és együtt érzően tekintett rá.
- Nem sok dolgunk lesz. – súgtam Ranmarunak, miként láttam, hogy a többiek már intézkednek.
Hogy ez jót jelentett, vagy épp rosszat, azt részéről nem tudtam eldöntetni, ám én örültem ennek. Úgy segíteni, hogy közben nem csinálni semmit sem? Jobb nem is lehetett volna. Nem voltam lusta, félreértés ne essék, de mégis, míg nem kell, addig ne fáradjunk. Persze a bűntudat ilyenkor mindig előtérbe kerül, hogy na, mégis, tegyünk valamit, de még korai volt, szinte semmit sem tudtunk. Vártam és néztem, hol a levelező társakra, hol az óvatos Hisamére, hol a szemüveges Ranmarura. Vártam, hogy történjen valami érdekes. A Kotarou által említett teázás sem tűnt rossz ötletnek a több információ érdekében, meg hát addigra hátha választ is kap Ayani levele, bár abban nem igazán bíztam, túl egyszerű lett volna.

Eszem ágában nem volt követni Ayanit, nem hittem benne, hogy sikerrel jár, bárhova is készült.
Ran szavaira felé fordultam.
- Talán húsz éves az eltűnt lány. Asszem. – vakartam a fejem tetejét, mert nem tudtam, hogy hihető információt kaptunk e – És valami Flying Penguins céhnek a tagja. Talán.
Bevallom, nem voltam túl bizalmas. Eleinte azt hittem, hogy egy kislány, egy valódi, emberi kislány tűnt el, ki a derekunkig is alig ért volna, de nem. Egy húsz éves érett lányt kellett keresnünk, kit rendesen siratott az Apja. Sóhajtva nyugtáztam a helyzetet és fordult meg a fejemben, hogy fölöslegesen lettünk mellette. Nem, mert nem segítenénk, de egy felnőtt lány eltűnése nem nagy dolog, persze csak ha szántszándékkal tette a dolgát. Felnőtt lány volt, nő, kételkedtem benne, hogy elrabolták volna, esetleg elkóborolt volna. Hirtelen elmélkedve e helyzet pozitív végkimenetelében annyira hittem benne, mint abban, hogy a pingvinek tudnak repülni: Semennyire. Viszont tartanom kellett magam, ha már Ranmarut én marasztaltam.
Hisame a lábaim mögül figyelte a történéseket, majd miként Ranmaru szólt, úgy a kis sárkány is rám támaszkodva tolt, hogy legyek a segítségére.
- Persze. – csimpaszkodtam a férfi derekába, majd emeltem, emeltük fel őt függőleges helyzetbe. Mintha a teste is gyenge lett volna, nem csak a lelke a szerencsétlen Apának. Nehéz volt, szenvedés volt vele míg a padhoz nem értünk. Kitartásom volt, de nehezen bírtam emelni nehéz dolgokat. Nem rendelkeztem a súlyemelés oly becses tudásával. Talán majd ezután.
A szemüveges Ranmaru felé fordultam.
- Lehet erről a Flying Penguins céhről kéne információkat szereznünk. – súgtam neki - Kétlem, hogy itt egyszerű eltűnés állna a háttérben, szerintem okkal ment a lány, nem véletlenül. – csak megérzés volt, semmi több.
Repülő Pingvinek? Még mindig csóváltam a fejem e névre gondolván, mintha valakik a Szelíd Cápák lettek volna. Abszurd.

Ranmaru, Peter és Kota:
Zhelt jól láthatóan nem győzték meg a férfi szavai, és miután Ayani elviharzik, nem érzi kötelességének, hogy válaszoljon Ranmarunak. Jégkék szemeit még egyszer az íjászra emeli, hűvös és érzelemmentes pillantást vet feléje, majd faképnél hagy titeket.
Az aggódó apát tehát feltámogatjátok és egy padhoz viszitek, hátha ott sikerül belé egy kis lelket verni. Búsulásának Peter javaslata vet véget, legalábbis felemeli a fejét és az idomárra, majd a sárkányára néz.
- Meg tudom mutatni, hol van a céhházuk - jelenti ki, és felkászálódik. Mondjuk azt, hogy Kota még nem kapott választ Mirikától, így ha gondoljátok, a férfivel tarthattok, aki egy kétemeletes épülethez vezet titeket körülbelül negyed órányi sétával. Ha azt várjátok, hogy tovább mutassa az utat, csalódnotok kell, nemet int a fejével. Ő nem hajlandó belépni a céhlogóval díszített kapun, ami egyébként egy szárnyas pingvint ábrázol. Bizarr látvány.

Ayani:
Elszakadtál a csapattól és Nilia nyomára indultál. Nem töröl a barátlistádról, így a minimapod tisztán jelzi a helyzetét. Nincs a városban, a városfalon túli mezőséget jelzi a térképed tartózkodási helyéül. Az üzenetedre azonban csak akkor érkezik válasz, amikor odaérsz. Nem látod őt sehol, pedig nem igazán lenne hová elbújnia, csak néhány magányos fa tarkítja a területet. 20 év körüli lányból egyet sem látsz, csak néhány mob sertepertél errefelé, akik rád se hederítenek, hiszen nem vagy elég közel hozzájuk.

Látlak, kotnyeles lány. Melletted állok, te látsz? =)

Érkezik az üzenet. Melletted azonban csak Tűzrózsa kaparássza a földet. Niliának nyoma sincs, pedig a térkép pontosan ott jelzi ki őt, ahol állsz. Kancád közben körözni kezd, galoppozik körülötted, majd a megfelelő sebességet elérve aktiválja a képességét, a Lángoló Unikornist. Igen, a te parancsod nélkül.

Zhel kiszállt a küldetésből, Kota pedig kimarad a körből.
Új határidő: 4 nap/fő

A férfi felállt és mutatta az irányt ahhoz a bizonyos céhházhoz. Nem mondom, hogy teljes lelkesedéssel indultunk, indultam el, de Hisame érintés nélkül húzott engem maga után. Kételyek voltak bennem, de lelkesednem kellett, ha már például az Íjászfiú Ranmarut én rángattam ebbe bele.
Kellett egy perc, hogy felfogjam Ranmaru szavait. Nem volt bonyolult, egyáltalán nem, de mégis más volt, mint a megszokott. Mindegy is volt, nem nekem szánta a szavait.
A céhházhoz érve különleges dolog történt: Megálltunk. Nem miattam és nem is Hisame miatt, mert mi gondolkodás nélkül mentünk volna tovább, ám mögöttünk megálltak váratlanul. A férfi a fejét rázva jelezte, hogy ő nem jön tovább és Ranmaru sem erőltette a mostani további sétát. Felváltva néztem az ajtóra és rájuk, majd egy félpercnyi ilyen csend után egy Ranmaru tekintet világosított fel a továbbiakról.
- Ööö… azt hiszem, hogy én és Hisame bemegyünk. Talán jobb, ha csak mi ketten megyünk, talán még egy Kota, ha úgy gondolja, de ne keltsünk váratlan és szokatlan feltűnést. – mosolyogtam biztatóan – Ranmaru, ha maradsz az Apával, az nagyon jó lenne. – kacsintottam felé, majd fordultam a bejárat irányába. Lenéztem a lányomra, ki bólintott és a sétánk el is indult.
Midori. Csupán csak e egy név volt az információ, mivel rendelkeztem. Semmi több, minek most kivételesen inkább örültem, mert így tudatlanul legalább nem kellett játszanom a tudatlan szerepet, minthogy ment az magától is.
- Hisame, te vagy a rossz zsaru, én a jó. – az értetlen ábrázatán felnevettem, fogalma sem volt szegénynek, hogy mire is gondoltam most – Semmi, ne is törődj velem.

Peter
Rád van bízva, hogy Ayani üzenetét megkapod-e még kint, vagy már csak azután, hogy belökted a vaskos kaput. Mindenesetre miután átléped a bejáratot, egy kisebb előcsarnokba jutsz, ahonnan vagy féltucat különböző helyiségre, folyosóra nyílik ajtó, vagy vezet fel lépcső. Néhány szobor és festmény díszíti a helyet, többnyire pingvinek vannak rajtuk. Nem túl meglepő. A márványpadló csúszik, Hisame talán még játékra is lelhet benne. Érkeztedre a teremben tartózkodó egyetlen alak felkapja a fejét, és rövid úton el is rohan az egyik ajtón keresztül. Percekig nem történik semmi, ám az ajtón, ahol a fiatal férfi bement, végül egy másik jön ki, és széles mosolyra húzva az ajkait feléd veszi az irányt. A 20-as éveiben jár, fényes, színes vértezete van, fején pedig egy cilinder figyel kissé félrebillenve. Az biztos, hogy egy stylist szívrohamot kapna az összeállítástól.
- Üdvözöllek kicsiny céhünkben! Locke vagyok, a guild alapítója és vezetője. Részemről az öröm, hogy megismerhetem a Sárkánylovagot személyesen! Mi szél hozott erre? Segíthetek valamiben? - köszönt az alak, és kalapját leemelve meghajol feléd, majd int, hogy kövesd. Némi sétát követően egy szobába vezet, ahol ülőhellyel kínál egy kényelmesnek tűnő pamlagon.

Ranmaru
Az apa megrökönyödötten pillant rád, mint aki kísértetet látott. Megrázza a fejét, még a feltételezésed is sokként érte, bár valószínűleg csak azért, mert amúgy sincs teljesen magánál az aggodalomtól.
- Persze, hogy a valódi lányom! Milyen beteg alaknak néz?! - kel ki magából, ám aztán néhány pillanat múlva lenyugszik - Olyan 3-4 éve együtt játszunk ilyen és ehhez hasonló játékokat. Ez az első olyan alkalom, hogy nem ugyanabba a klánba lépünk be és elszakadunk egymástól... - húzza el a száját, rosszalló tekintettel meredve az épületre. Látszik rajta, hogy kevés hiányzik neki az újabb rohamhoz, rettentő nyugtalanul és türelmetlenül toporog az épület előtt.

Ayani
Se égen, se földön nem leled Niliát. Nem tud repülni, és a talajba sem ásta le magát, bár arra nincs időd, hogy igazán alaposan körülnézz. Tűzrózsa rohamoz, neked viszont sikerül félrevetődnöd előle. A póni nagy kört leírva rohan tovább, de nem megy neked újra, tartja a távolságot. Egyelőre. Újabb üzenet érkezik.

Hát nem ismersz meg, gazdám? A kancád vagyok, Nilia! Gihihi =)

Tűzrózsa újra elindul feléd, azonban mielőtt reagálhatnál, váratlanul egy fekete folt reppen el előtted és kiszakít a karodból egy pixelcsíkot. Tökéletesen időzített, épp annyira zavar meg, hogy a lovad is elérhessen. Elveszíted a páncélod és további 8 HP-dtól inthetsz búcsút a találatoknak köszönhetően. Mit teszel?