[Küldetés] A Békakirály Nagytornya

The member 'Askr' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

Éppen a társaim harcát nézem, miközben enyhe dühroham kerülget.
Sem Enheriel, sem Askr nem váltja Tiffanyt!
Hú, a francba... így meg fog halni. Ilyen szerencsétlenek nem lehetnek a társaim... Szent Isten, ezeket az sem érdekelné, ha meghalna...
Pont, amikor már azon gondolkodom, hogy én fogom switchelni a kislányt, hiszen két-három ütést kibírok, Diabel közbelép. Egyetlen pontos csapással intézi el az utolsó békát, mielőtt az rátámadhatna Tiffanyra.
Vége, sikerült. Legyőztük őket, és még Diabel nélkül is ment volna. Nyilván nem bírta nézni Askr és Enheriel amatőrködését. A kékhajú szépen elkezd tanácsokat osztogatni.
Enheriel? Tulajdonképpen igaza van. Egy idomár hagyja a petre a dolgokat.
Askr? Bevallom, nem értem, mi baja lett volna egy switchtől. Hát na, hasonlítanak Diabellel.
Tiffany? Tipikus... frászt hoztunk rá? Hajh, alig bírom megőrizni a nyugalmat az arcomon. Hiába, nem szokott még a harchoz. De hát pont ezért vettük be a csapatba.
Mikor seggrugdosónak szólít, elnevetem magam. Hát, talán igaza van. Tényleg figyelnem kellene a társaimra. Nem én voltam az, aki figyelte Tiffany életét, figyelembe véve a többiek határait, nem bizony! De mindegy, hagyjuk.
Csak amikor Diabel mondja, akkor veszem észre a villogó ablakot. Lehívom a menümet... kicsit elcsodálkozom. Hm! Gyorsan elosztom a pontjaimat. Nem vagyok gyenge! Csapok egyet a levegőbe a szabdalóval, magpördülök, majd előredöfök. Csak úgy, a levegőbe. Mert miért ne. Ez az, most már én is tudok segíteni az életemmel! Meg minden mással.
Elfogadok néhány potiont, felhajtom őket, majd elindulok Diabel után. Tényleg van még dolgunk, talán csak most kezdődnek a nehézségek. Kezdődjenek! Új erőmmel boldogan várom őket!


Új statok:

Spoiler:

Mielőtt switcheltem volna Tiffany-t, nehogy a katona megint őt üsse, Diabel levágta pár mozdulattal. Jellemző az ilyenekre, hogy mindig akkor, mikor már nem erőltető a munka… Majd odadobott nekünk sok Potiont, amit én viszont elraktam későbbre.
- Örülök Tiffany, hogy nem haltál meg. – Ezzel bocsánatot is akartam kérni, amiért nem tudtam teljesen megvédeni. Észrevettem, hogy szereztem pár hasznos holmit, amit fel is vettem magamra, ezzel alaposan megnőtt a páncélzatom is. Majd Diabel szónokolni kezdett:
– Ez kemény harc volt, srácok. Hadd osszak ki néhány tanácsot… Elnézve titeket, meg ahogy gyaktátok őket, azt mondom, hogy ott lehettetek volna abban a csapatban, amelyik az első szintbosst legyőzte. Nagyjából olyan szintűek voltak ezek, mint az ottani segítők is. Talán csipetnyivel erősebbek. – Csoda, hogy most megdicsért minket a saját a szavaival. Ekkor egyesével mondta az alábbiakat: Hogy legközelebb inkább a petem harcoljon, mert az hatékonyabb. Villámlás sziszegett rá kicsit. Továbbá Tiff jól harcolt, Kyuu-nak legközelebb a többiekre is oda kell figyelnie. Bezzeg Askr-t megdicsérte, amiért belehalt volna egy switch-ben! Ez mintha nem lett volna elég, Askr elkezdett papolni:
- Egyet még tisztázzunk, Enheriel. Én nem vagyok a peted, hogy csak úgy megmond, mit tegyek! Ki mondta még korábban anno Tiffanak, hogy "én fogok rád vigyázni, ha bajba kerülünk"? Nem tagadom le, hogy részben a mi felelősségünk is a kisebbet védeni, de elvileg te vállaltad el az őrizet oroszlánrészét! Elvileg a csapat egyik legerősebbje vagy, nem?! – Ekkor feldühödtem, és felpofoztam teljes erőből. Villámlás döbbenten nézett rám, mert ilyent még soha nem csináltam senkivel.
- Ide figyeljél! Először is nem úgy kértelek meg, hogy ha kell, switcheld le Tiffany-t, mint petemet, hanem mint társamat! Meg hogy képzeled, hogy úgy gondolkozz, hogy mert mondtam neki, hogy vigyázok rá, egyből én legyek főleg a felelős érte, te meg letojhatod?! Egy csapat lényege nem az, hogy mindenki a feje után megy, hanem az, hogy segítsünk a társaikon! Sajnálom szegény Hatit, hogy egy olyan lett a gazdája, akit nem is érdekel mások sorsa ezek szerint, pedig Hati is jobban törődne a társaival, ha lenne falkálja! – Itt Diabel-hez fordultam, ha esetleg meg akarná védeni.
- Te meg ne védelmezd a kis kedvencedet, mert te se vagy jobb nála! Egy vezetőnek példát kéne mutatnia, és segítenie azoknak, akiket vezet, erre te?! Most sem segítesz a harcban csak akkor, amikor már csak egy mob maradt! És ráadásul Askr-ot jó hogy nem isteníted már, míg másoknál hangoztatod a hibákat! És még valami: Az állatidomárság nem arról szól, hogy a Pet harcoljon jobban, a gazdája meg csak nézze a show-t, hanem arról, hogy közös erővel harcoljanak, még ha az Idomár nem is olyan erős, mint a petje! És ha ennyire nem tetszik a véleményem, akkor maradjatok ti ketten csak itt, én majd a többiekkel végigvisszük együtt ezt a tornyot, amíg ti néztek a fejetekből! – Itt a többiekhez fordultam, és kedvesebben válaszoltam nekik. – Kérlek, gyertek, még ma végeznünk kell a toronnyal. – És elindultam, Villámlással az oldalamon, aki meglepődve nézett ugyan, de nem hagyta, hogy egyedül induljak el a semmibe, hanem ment utánam, hátha meg kell engemet védenie.

Spoiler:

Meglepetések mindig vannak. És a korábbin kissé meglepődtem, pedig Enheriel volt az, aki túlreagálta a dolgot. Egy csattanós pofon járt ki rövidebb monológomért. Nem a lány öntelt gondolatkifejtése aggasztott, hanem az, amit Hati művelt. Tény, hogy próbálta fékezni indulatait, de olyan dühös volt az állatidomárra, mint még soha. Ez az, ami nagyon megrémített, bár nem mutattam aggodalmamat. Miközben Enheriel magyarázott, fél szemre is elég volt aktiválnom a bestialelket, mennyire érezzem Hati vérszomját. Szememet dörgölve pislogtam, hogy az elhomályosodó látásomat kitisztítsam. Elnehezedtem, de azért igyekeztem szédelgésemet elrejteni a többiek elől. Hati haragja tántoríthatatlan volt. Minden külső tényezőt - beleértve engemet is - kizárt a tudatából és dühének egyetlen forrására figyelt: Enherielre.
Egy cseppet sem húztam fel jobban magamat a lány monológján. Sőt. Megnyugodtam. Nyugodtnak kellett maradnom, hogy ellensúlyozzam a démonfarkasom tajtékos dühét. Értetlenül álltam ott, majd egy nevetés tört fel belőlem. Egyrészt Tiff gyermeteg megnyilvánulásán, - amely egyébként jól esett, hiszen végülis ellensúlyozta az "ellenérveket" - de leginkább Enherielen nevettem.
- És ehhez az egészhez okvetlenül kellett a lagymatag pofonod? Na de kérlek, ne legyünk már ennyire éretlenek... - gúnyolódtam, miközben próbáltam összeszedni magamat az előbbiekből. Igazság szerint megmondtam volna ott neki a magamét, de Diabel rövidre zárta a konfliktust. Ezek szerint Enheriel nem emlékezett arra, hogy még a küldetés kezdetén elmondtam: a fegyverkezelésem a legnagyobb hátrányom. Nem tudom, vajon mit várt tőlem a harcban, sebzés nélkül. Az állatidomárok a petjeikre támaszkodtak és ha bármiben tudtak, segítették az állataikat. Legalábbis ezen a véleményen voltam. Minden esetre Hati eddig még nem panaszkodott rám és ha lett volna bármi baja, azt nyilván kifejezi. Elvégre amit akart, azt el is érte, ő erről volt híres. Ami a legjobban bökte a csőrömet, hogy nem értette mire célzok: egyáltalán nem ismert, így hogyan az Odinba bízhattam meg benne? Ha barátnak mondhatnám, akkor tán-tán, de így... Szemet szúrt, de nem firtattam tovább a dolgot. Tény: az élet nem habos torta. Nem is érdekelt, mit gondoltak a többiek, ha netán másnak is volt valami negatív véleménye rólam. De ahogy láttam, talán túl mély pontra tapintottam Enherielnél. Monológját követően már rég elindult a következő szint felé. Hamarosan követtük őt a bejárathoz, ami nem is volt annyira messze tőlünk. Borzongás futott át rajtam, majd Hatira néztem. Csendesen, morgolódva próbálta magát nyugtatni, miközben mögöttem jött. Egy igazán különös hang arra akart sarkalni, hogy távozzunk.
- Ez lenne a Békakirály? - kérdeztem, bár a kérdésre könnyű volt válaszolni. Sötét volt, így nem láthattuk, mi lehet bent, talán ezért kíváncsiskodtam az ismeretlen felől.

Hát ez nem igaz! Nem elég, hogy egy küldetés kellős közepén vagyunk, majdnem meghalt az egyik csapattag, de ezek még ellenségeskedni is kezdenek. Enheriel elég könnyelműen mondja, hogy mi végigvisszük a tornyot... nyilván kell az a békamintás jogar a sikerhez. Anélkül nem valószínű, sokat érünk, az pedig Diabelnél van. Sajnos.
Vagy mégsem? Majd meglátjuk. Egyelőre azonban ledöbbenek Enheriel pofonján. Egek, hiszen ettől besárgul! Mit akar ez?
Végül is mindegy. Askr csak nevet, bár a petje elég idegesnek tűnik. Diabel nem is reagál meglepően, bizonyos szempontból meg is értem, bár egy kicsit... hm... elhamarkodott? Igen, ez az. Konkrétan veszélyezteti Enheriel életét.
-Muszáj ezt most? - kérdezem nyugodt, de hangos szavakkal. Nem fogom hagyni, hogy egy ismeretlen küldetés helyszínén összevesszenek a csapattársaim azon, hogy mi is az idomár feladata. Mindazonáltal, ha Enheriel elindul a következő terem felé, én is követem Askrral együtt. Jöjjön, aminek jönnie kell... Szabdalómmal csapok egyet szórakozásból, majd belépek a terembe, amit Enheriel kinyit. (Már ha kinyit, ugye.)
A furcsa hang hallatán érdeklődően felhúzom a szemöldököm. Ez mi a franc? Talán a Békakirály, ahogy Askr mondja?
Végül is mindegy. Akár ő, akár csak egy erősebb mob, az ellenségünk, tehát le kell győznünk. Látás nélkül nem hatol át a tekintetem a sűrű feketeségen, de nem félek. Diabelre nem számíthatunk, de ez nem feltétlenül probléma. Tiffany fogalmam sincs, kinek a pártjára fog állni, de hárman is kitisztítjuk a következő termet. Az új statjainkkal biztosan. A kékhajú nem segít? Egészségére! Ez csak egy esetben zavar... ha tényleg szükségünk van a jogarra. Addig nem.

- És ehhez az egészhez okvetlenül kellett a lagymatag pofonod? Na de kérlek, ne legyünk már ennyire éretlenek...
- Majd akkor gúnyolj ki, ha a te szüleid kikötnek téged az udvarba, mint egy kutyát, hogy élvezzék a szenvedéseidet! – Szóltam vissza neki, mielőtt elértem a kapuhoz. Láttam, hogy Hati legszívesebben megtámadna, amiért felképeltem a gazdáját. Hrm, volt ideje rosszul nevelkednie a gazdája mellett, az biztos. Villámlás Askr-ra nézett, egy ilyen „jól vagy?” Tekintettel, majd jött tovább utánam.
– Sok sikert a következő teremhez. Tíz percet kapsz, majd utánad megyünk! – Szólt nekem Diabel
- Te úgysem fogsz segíteni, ebben biztos vagyok. – Sziszegtem neki, majd hamar elértem a következő szint kapuját. Némi erőlködés után kinyílt a kapu, de a terem nem aktivizálódott. Teljes volt a sötétség, így magas szintű látás nélkül nem igen lehetett volna semmit sem látni. Villámlás is arra nézett, meg sem mozdult, mintha arra várna csak, hogy a prédája a közelébe jöjjön.
- Menj el! – Kiáltotta valami a sötétből, de valami ocsmányul. Ráadásul a hangja nyafogó, elnyújtott üvöltésre vagy böfögések sorozatára emlékezett.
- Ez lenne a Békakirály?
- Hacsak Kayaba nem látta Jabba-t a Star Wars-ból… - Hirtelen az az ocsmány óriás meztelen csiga jutott eszembe. Mikor a osztállyal megnéztük egyszer, halkan megjegyezte padtársamnak, hogy melyik volt az az undorító beteg állat, aki ezt kitalálta. Csak gondolom itt az lesz majd a különbség, hogy itt egy ronda béka lesz itt koronával a fején. Villámlás is felborzolt tollakkal sziszegett, majd hirtelen igen mérgesen megindult a valami felé!
- Villámlás, ne! – Kiáltottam, de Villámlás már elveszett a sötétségben. – Villámlás, gyere vissza! – utána rohantam, nem érdekelve, hogy a többiek ezért meg fognak gyűlölni. Villámlás volt az egyetlen igaz társam, aki sose hagyott el, és nem akarom őt elveszteni.

Hogy is mondjam, nem telik el sok idő, és Diabel már szól is. Tíz percről volt szó, nem? A halált járt le az idő.
...na mindegy. Tényleg logikusabb ez így, mivel Enheriel konkrétan semmit nem tud aktiválni. Mondtam én, hogy kell a küldetés iteme a továbbhaladáshoz, és lám! Igazam volt. A terem kivilágosodik.
Nagyon szép. A falak díszítése, az elszórt tavak és úgy általában a helység hangulata tetszik. Csak egyvalami rondítja el. Az a hatalmas béka.
Vajon ő a Békakirály? Hülye kérdés, persze, hogy ő az. Viszont... hm... nem pont így képzeltem. Rücskös, nagy, és... igen, a korona elég bizarr látványt nyújt a fején. És olyan utasítást ad, amivel kicsit megzavar. Most akkor... menjünk innen... vagy menjünk oda... mi van?
Oké, most kettős érzésem van. Egyrészt hurrá, mindjárt vége a küldetésnek, legalábbis a királyféleség jelenléte erre enged következtetni. Szóval a feladatot mindjárt teljesítjük, hepiend, vidámság, ilyenek.
Viszint... most mi a fenét kellene csinálnunk?
Diabel közelebb merészkedik. A béka ránéz, de még mindig nem támad. Oké, nagyszerű kreativitásra vall a küldetés adónk kérdése. Mindig mindent mi csináljunk?
Habár, egy megoldás talán van. Rátámadni nem akarok, hiszen nem tudunk róla semmit. Sem statokat, sem képességeket, még azt sem, egyedül van-e. Oké, látszólag igen, de ez változhat.
Viszont beszél. Csak feltételezni tudom, hogy nagyobb a szókincse a mozgásra utaló felszólításoknák, de valószínűleg így van. Diabelnek nem válaszolok, csak lépek egyet.
-Az előbb azt mondtad, menjünk innen. Most azt, menjünk közelebb. Ki vagy te? Mik a szándékaid? - szavaim a rondasághoz intézem. Oké, nem nagyon számítok rá, hogy tényleg elmondja, csak beszéltetni akarom. Azzal egyrészt időt nyerünk, másrészt pár fontos dolgot megtudunk. Vérmérséklet, intelligencia, meg ilyenek.

Tiffany nyuláról ekkor derült ki, hogy nem is olyan ártatlan. Láncok jelentek meg a hátából valószínűleg azért, hogy elkapja Villámlást a baj előtt. Sajnos nem sikerült neki, mivel Villámlás gyorsabb volt nála. Én is még időben el tudtam kapni a petemet, közben ez a szemét Diabel is már jött, és kivilágosodott a terem. Ugyanis a jogar aktiválta a termet. Igen méretes volt, és csodaszép: a falon stilizált kacsok és levelek voltak, tükör kék tavakat fogva össze, amik hihetetlen fényt szolgáltak. Volt azonban valami, ami rondított a látványon:  az a ronda béka a teremben. Tiffany közben végig a hátam mögött volt.
– Gyertek ide! – Bömbölte ismerős hangon. A pici korona a fején jelezte, hogy ő a Békakirály. Széles, hájas volt teste, tele hályoggal és kelléssel. Diabel közelebb ment, de a békakirály még nem támadt rá, csak ránézett.  Így ülve szemmagasságban volt a szemem az enyémével és Tifanny-éval.
– Tippek, ötletek? – Kérdezte a talpnyaló vezetőnk. Kyuu nem válaszolt neki, hanem előre lépett, és kérdezgetett tőle. Amúgy is mondta Diabel, hogy ne támadjunk rá még.
- Az előbb azt mondtad, menjünk innen. Most azt, menjünk közelebb. Ki vagy te? Mik a szándékaid? – Kérdezgette Kyuu. Volt benne valami, mert az előbb azt kérte, hogy menjünk innen, most meg azt, hogy menjünk hozzá közelebb. A jogar miatt gondolta talán meg magát? Én nem tettem egy lépést sem előre, mert ki tudja, hogy mire képes ez a dög, még ha üres is volt a keze. Kayaba legalább kezdhetett volna valamit a külsejével, hogy ne legyen már ilyen undorító. Egyáltalán hány éveseknek készítette el a játékot? Vegyesre, hogy ne csak egykorúak ragadjanak bele a játékba, vagy szabott valami korhatárt? Bár nem igen olvastam a dobozon, hogy hány éves kortól ajánlott a játék, valószínűleg Kayaba nem is gondolt rá, mikor kiadta. Csoda, hogy nem szólták le, hogy változtasson bármit is a játékban.

Az idő leteltével már mentünk is, miután Enheriel belépett a terembe. Kezdett érdekelni, hogy vajon tényleg a békák fejedelmének hangját hallhattuk az előbb. Mert meg mertem esküdni rá, hogy igen, biztos az hallatott ilyen visszataszító hangot. Diabel felém tett szavai azonban kissé megleptek engem. Keresztbe font karral álltam és egy ideig a földet néztem. Hati rögtön megfeledkezett az előbbi csípős hangulatról, köszönhetően Tiffa simogatásának. Le sem állt még nagyobb felháborodással harapdálósat játszani, sőt, teljesen megnyugodott. Igen, rettentően sértett, hogy a lovag megcáfolta a kettőnk közötti kapcsolatot, köteléket. Végülis az elmúlt fél évben egymást tartottuk életben.
- Hmmm... gondolom. - vállamat megvonva válaszoltam, miközben közömbösen tekintettem el, az ajtó felé. Gondolataim az előbbiektől kissé fellángoltak a rosszul sikerült megbeszélés és Hatival való kötelékünk megcáfolása miatt, de egyre jobban a rejtélyes hang érdekelt.
Végül amint átléptük a küszöböt, a szó szoros értelmével minden megvilágosodott. Nem csak a terem, hanem az általam feltett kérdés is válaszhoz jutott: egy hatalmas, rettentően ocsmány béka ült a terem kellős közepén. És valóban: korona volt a fején, ami tényleg arra utalt, hogy ő lehetett a békakirály. Bizalmatlan voltam ezzel a furcsa teremtménnyel. Kezem ügyében tartottam fegyveremet, Hatit pedig magam mellé szólítottam. A kis démonfarkas látszólag szomorú volt, amiért el kellett távolodnia újdonsült emberbarátjától, Tiffanytól. Csalódottsága azonban hamar szertefoszlott, mikor meglátta a nálánál sokkal nagyobb varangyot. Idegesen méregette rubinvörös szemével, beleszimatolt a levegőbe és figyelő testtartása közepette minden izmát befeszítve várt. Láthatóan ideges volt a rusnyaság látványától. Igaz, elég förtelmes lénynek mutatkozott. Diabel szavait figyelmen kívül hagyva még mindig a kezemben tartottam fegyveremet, de ártó szándék nélkül lógattam. Fenyegetve éreztem magamat ennek a teremtmények a közelében. Talán a külleme tette vagy valami más? Valami különöset éreztem ebből az egészből, bár azt nemigen tudtam, hogy mit is. Furcsálló pillantást vetettem rá, mikor végül az mondta, menjünk oda hozzá. Kyuu szóvá is tette. Elég diplomatikusan beszélt a királyhoz, ami kissé meg is lepett, de volt benne valami. Tekintetemmel a mintás jogart pásztáztam. Mi van, hogyha csak azt akarja? Lehet, hogy ártószándék híján csak az kell neki, semmi több? Ennek ellenére jó erősen megmarkoltam a fegyveremet. Nagyon nem tetszett ez nekem.

A Békakirály megint azt haragyolta, hogy menjünk hozzá. De nekem és Tiffany-nak! A többiek mintha nem is léteznének neki. Még a petek sem. Elundorodtam tőle. Mégis hogy gondolhatott Kayaba arra, hogy egy perverz mobot is belerakjon?! Mit akar tőlünk ez az ocsmányság?!
– Úgy tűnik, hogy tényleg nem fog megtámadni minket. Viszont csak a lányok érdeklik… – Diabel is akkor közli ezt, mikor valószínűleg mind rájöttünk. Majd Diabel még azt is közölte, hogy van egy ötlete, viszont inkább nekem kell megmutatnom, hogy milyen megoldásokat tudok kicsikarni magamból.
- Miért, mi az ötleted?? – Kérdeztem kicsit döbbenten. – Hogy odamerjek és elcsavarjam a fejét ennek a… - Itt inkább nem folytattam, mert igen obszcén szó jutott erről a valamiről eszemben. Ha még szebb lenne, talán, de ez egyáltalán nem az volt. Diabel aztán egy sóhajjal mondta, hogy van egy olyan tippje, hogy ez nem is a Békakirály. De akkor ki? Egy utánzat? Egy trónbitorló? Vagy az igazi Békakirály egy csapdája? Ránéztem a többiekre is.
- Nektek van valami ötletetek? Mi van, ha meg akar enni minket? – hogy teljesen őszinte legyek, ettől féltem a legjobban, csak az nem volt ebben a logika, hogy miért csak lányokat enne meg. Talán válogatós? Villámlás közben erőszakosan sziszegett és támadásra készen is állt, hogy megvédjen a rusnyaságtól.
- Ne, még ne! Csak ha jelzek! – Szóltam rá erényesen. Tartalékolja az energiáját arra, ha meg kell engemet és Tiffany-t védenie. Villámlás engedelmesen megnyugodott, és bár még mindig feszülten, de várt. Amikor megbeszéltük közösen a tervet, közelebb mentem a varangyhoz, de tartva még a távolságot tőle figyelve arra, hogy Tiff ne legyen túlságosan a közelében.

Oké, ez remek. Ez a nagy békaizé semmibe vesz, mintha levegő lennék, és a lányokhoz beszél. Diabelnek van valami ötlete, de szokás szerint a titokzatosság fátylába burkolózik. Ezt nekünk kell megoldanunk, nyilván ez is valami piszkos munka, vagy mi. A kék hajútól nem szokatlan az ilyen viselkedés, úgyhogy nem erőltetem a témát nála, inkább a ronda békára figyelek. Bizarr látvány, az biztos, de egyáltalán mit akarhat tőlünk? Mert nem a jogart. Akkor nemcsak a lányokra figyelne. Hiszen azt sem tudja, egyáltalán melyikünknél van.
Mikor átgondolom az eseményeket, pár dolog felkelti a figyelmem. A korona a béka fején... a 'békakirály' elnevezés... az, hogy csak a lányokkal törődik...
...ne. Úristen, ne. Akihiko, ennyire te sem lehetsz idióta. Ilyen gyökérséget beprogramozni, te jó Isten... szegény lányok! Mi ez, valami kiforgatott népmese a virtuális világban?
-Szerintem... nem túl tanácsos dolog közel mennetek hozzá. - mondom vigyorogva Enherielnek és Tiffanynak. - Különben, ha minden igaz, elég... hm, meglepő dologban lesz részetek.
Persze, ha valamelyik lány feláldozza magát, és délceg királyfivá vagy mivé akarja változtatni a rondaságot, nem ellenkezem, de... te jó Isten, ha ez a kulcs, akkor innen logikával soha nem fogunk kijutni. Egyik lánynak sem olyan elfajzott fetisiszta überperverz az 'ízlése', hogy bevállaljon egy csókot a békával. Azt hiszem, készülhetünk a harcra, ha a lányokon múlik. Mit ne mondjak, megértem őket. Ha egyáltalán rájönnek, mi is a nagy helyzet. Mondjuk megnézném Enheriel arcát, mikor megtudja, hogy mit is kellene tennie, de nem kétséges, hogy nem fogja megtenni. Nem, sőt talán már érdemes lenne a harci taktikákon tűnődnünk.

The member 'Klein' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :