[Küldetés] A Békakirály Nagytornya

Újabb izgalmas nap... már megint nem csinálok semmit. Úgy látszik, lustaságom legyőzi a felődési vágyamat.
Na jó, ez nem teljesen igaz. A pénzem lassan, de biztosan gyűlik, és most a felszereléseket vizsgálgatom a boltokban. Tisztában vagyok vele, hogy a jó fegyverzet sokszor fontosabb a magas szintnél, így a legjobb ár-érték arányú cuccokat keresem... na nem megvenni, csak kiszemelni magamnak. A közeljövőben az eddiginél is több munkát tervezek magamnak... kell a pénz, hát na.
Több fegyvert meglátok, ami érdekelhet. Egy Szabdalónak hívott pengét sokáig nézek sóvárogva... de azt hallottam, az a legmagasabb szintű kardforgató fegyver, amit eddig felfedeztek. Tehát esélytelen, hogy megvegyem, legalábbis egyelőre.
Miközben fejszámolok, lépteim akarva-akaratlanul a főtér felé visznek. Ott a legsűrűbbek a történések, tehát jó, hogy éppen arra tartok... bár, tapasztalataim szerint, a legjobb és legolcsóbb fegyvereket sokszor véletlenül lehet megtalálni, egy-egy eldugott helyen. Hát, aki sokat vásárol, már tudja, mit hol keressen, nekem viszont még pénzem sincs ahhoz, hogy olyan nagy üzleteket bonyolítsak le. Nem baj, mindent el kell kezdeni valahol.
A főtéren két nap alatt sem nézném meg az összes ajánlatot, úgyhogy szelektálok. Szint, ár, na meg persze megérzés alapján szűröm ki azokat a boltokat, amik érdekelhetnek... de semmi.
Épp befordulnék egy sarkon, hogy egy kis utcában folytassam utam, mikor meglátok egy kékhajú fickót. Nem tudom, mit csinál, de azt nagy átéléssel, az biztos. Mivel messziről is látszik, hogy nem árul semmit, inkább csak kíváncsiságból megyek oda hozzá.
Egy küldetés? Alacsony szinten? Pont nekem való. Egye fene, legalább felpezsdül az életem.
-Üdv, Kyuushiro vagyok. - lépek közelebb hozzá.
-Hallom, egy küldetést szervezel. Bár még kezdő vagyok, a stratégiai érzékemmel biztosan segíthetek majd. Legalábbis remélem.
Nyugodt arccal várom válaszát, nem izgulok vagy ilyesmi. Azt majd ráér a harc előtt.

Megint unalmasan telt ez a napom is. Nem volt küldetés, párbaj, kaland, semmi sem. Villámlás is már unta magát, nem tudta, mit csináljon. A boltokat jártam, hogy esetlen van-e olyan fegyver vagy páncél, ami nekem lenne jó. Sajnos vagy nem volt, vagy túl drága volt. Ilyen az én formám… az egész játékot ebben a kezdő szerelésben kell majd végigvinnem, úgy járok. Úgy döntöttem, hogy a főtér felé megyek, hisz ott mindig történik valami. Abban reménykedek, hogy hátha valaki eladna valami cuccot olcsón, vagy küldetésre keres társakat. Azt hallottam, hogy egyes céhek is itt alakultak meg. Elképzeltem, milyen lenne egy céh tagja lenni, vagy kialakítani egy saját céhet. Hirtelen eszembe jutott egy másik játék, ahol céhet alapítottam, és minden jól ment… amíg egy játékos ki nem fosztotta a céh bankot, majd elintézte, hogy töröljék a céhemet. Nagyon mérges voltam akkor, és mivel a GM-ek még a srácot védték, otthagytam őket, és kerestem másik szervert, ahol már jobb volt a hangulat. Csak sajnos az a játék megszűnt létezni, mert a fejlesztők az egyik patch-et olyan rosszul megcsinálták, hogy a játékosok azonnal elmentek onnan, így nem volt értelme már fenntartani. Hirtelen megijedtem, hogy mi lesz akkor, ha lekapcsolják a SAO-t a játékvilágból. Akkor mindenki felébred, vagy meghal? Azt azért ők sem szerették volna, gondoltam én.

Hirtelen valamin megakadt a szemem: egy lángoló hajú fiatalember. Vagyis nem lángolt, mert kék volt a haja. Lelkes kezdőket keresett egy küldetésre, ami igen alacsony szinten volt, védelmet ajánlott egyetlen egy feltétellel: ne egyedül kelljen neki végigvinnie.
- Ez jó lesz. – igaz, már lassan a 3. Szinten járok, de nem árt a fejlődés, úgyhogy odamentem a férfiúhoz. Akkor láttam, hogy rajtam kívül még két fiú jönne. És az egyiknél egy nagyon aranyos kis farkas volt.^^ Jaaaaj, annyira édes volt!^^ Villámlás már oda is ment kíváncsian, hogy miféle lény lehet ez.
- Jó napot. – köszöntem udvariasan. – A nevem Enheriel, és bár lassan a 3. Szinten lennék, szeretném vállalni a küldetést.^^

Mikor odamegyek a kék hajú fickóhoz, két másik játékost is meglátok, akinek hasonlóak a szándékai. Mit ad Isten, mindkettőnél van egy állat, nyilván mindketten idomárok. Remek, akkor hát én vagyok a bagázsban az egyetlen közelharcos... persze a munkaadónkon kívül. Remélem, azért meg is dolgozunk a jutalomért, most tettvágyam van. Nincs kedvem a semmiért bóklászni.
A kék hajú Diabel néven mutatkozik be. Mindhármunkhoz szól pár szót, nekem a taktikai érzékemről beszél. Nyugodtan fogadom szavait, hiszen tudom: nem hencegtem. De hát kiderül, mennyire tudom ezt kamatoztatni.
Mindenki mondja el, ami publikus? Hát jó.
-Nekem nincs mit mondanom. Mint láthatjátok, kardforgató vagyok, és nagyrészt kezdő felszereléseim vannak, ez kivételével. - itt felmutatom a Természet Gyűrűmet.
-Előnyöm a gyorsaság, hátrányom a fegyverkezelés. A speciális képességemet nem szeretném túlzottan mutogatni, de annyit elmondok, hogy akadályozza az ellenfélt a támadásban, tehát nem statnövelő, és nem erőalapú.
Itt be is fejezem a mondandómat. Bőven elmondtam, ami szükséges, és nem hazudtam, tényleg nem szívesen fedem fel a speciális képességemet. Nagyobb előnyt tud, ha az ellenfél nem tud róla, így jobban beleszőhetem a terveimbe.
Elindulok Diabel után, az úticélunk felé. Fogalmam sincs, mit kell csinálnunk, vagy hova megyünk, de ráérek megtudni. Egyelőre csak annyi a dolgom, hogy kövessem a kék hajút. Ez nem nehéz, hiszen mobbal sem találkozunk eddigi utunk során.
Megérkezünk egy tóhoz, Diabel szerint egy állomásunkhoz. Kíváncsian várom, mit keresünk egy tónál, de nem kell sokat várnom. Mikor munkaadónk kiemeli a jogart a vízből, felugrik egy küldetésablak.
Pislogok, amikor meglátom a békamintát a jogaron, de nem kérdezek semmit. Szótlanul elfogadom az ablakot, és a víz megmozdul. Mint Mózes előtt a tenger, úgy válik ketté a tó vize, és egy formás átjáróvá alakul.
Kíváncsian nézek a lejáratra. Mikor Diabel előreküld minket, kicsit csodálkozom, de nincs ellenemre. Kezdő Kardom kihúzom a helyéről, és előremegyek, közben éberen figyelek. Sosem lehet tudni, hátha ránk támad valami...

Nem sokkal később egy újabb játékos kívánt társulni a küldetés végrehajtásához, méghozzá egy állatidomár lány. A társa egy kis griff fióka volt, aki rögtön odacaplatott Hatihoz. A démonfarkas nem fogadta túlságosan jól a közeledést: amint a griff közelített, fülét lehajtotta, farkát és fejét felemelte, de nem morgott. Csupán megvillantotta apró, de éles fogait a napfényben, hogy kifejezze dominánsságát. A szemét keretező vörös jel furcsán villogott, amit meglepetten vettem észre. Még sosem csinálta azelőtt, ám Hati bizalmatlan magatartása újabb aggodalomra adott okot. A feszültséget a kék hajú férfi oldotta azzal, hogy mindhármunkhoz szólt néhány barátságos szót. Még a démonfarkas kölyök is jó néven vette az udvarias közelítést és amint a számára szimpatikus idegen lehajolt elé és kinyújtotta felé kezét, megszagolta. Tetszett neki az idegen, s ezt egy apróbb nyalással fejezte ki. A kis társam rögtön megfeledkezett az előbb történt kis incidensről. A férfi bemutatkozott, Diabel személyében. Megkért, hogy néhány mondat keretei között ismertessük egymással előnyeinket, valamint különleges képességünket. Először a Kyuushiro nevezetű férfi tette meg ezt, majd miután végzett, megköszörültem torkomat és "belekezdtem":
- Számomra a fegyverkezelés a hátrányos dolog, a többivel "egyensúlyozok". Én képes vagyok egy adott időre megérteni az állatok és mobok alapvető gondolatait, így ez előnyömre válhat a taktikázásnál, de az én képességem sem offenzív.
Elegendő információt szolgáltattam a többiek számára. Amint Enheriel is elmondta előnyét, hátrányát, különleges képességét, elindultunk arra a bizonyos helyre. Nem kellett félnünk az esetleges támadásoktól, csak a kitartásra kellett összpontosítanunk. Nem volt vele gondom, a statomat amúgy is igyekeztem egyenletesen tartani. Az út a Kezdetek erdejébe vezetett, és annak mélyén, egy tónál álltunk meg. Diabel a vízből egy igen különös, békamintás jogart emelt ki, s rögtön rá egy felkérés ablak ugrik fel előttem. A lovag szerint csak úgy lehet belépni a toronyba, hogyha elfogadjuk a felkérést. Habozás nélkül megadtam a zöld jelzést és látszólag a többiek is, mert néhány pillanattal később a vízben egy hasadás nyílt, egy lépcsős lejáróval. Tátott szájjal néztem az apró csodát, Hati pedig vidáman vakkantva a bal vállamra vetette magát. Diabel megadta nekünk az elsőbbséget, ami egy kicsit megrendített. Bár nem féltem, az idegen azért valamennyire elrettenti az embert. A farkasom sürgetően vakkantott, melyre végül elindultam, a kardforgató férfi nyomában. Nem éppen az óvatosság, hanem a kíváncsiság miatt nézelődtem össze-vissza és persze figyeltem, nehogy orra bukjak a lépcsőfokokban.

Szegény Villámlás megijedve hőkölt vissza a kis farkastól annak póza miatt. Azonnal kézbe vettem a griffemet, hogy lenyugtassam. Majd a farkas gazdájához fordultam.
- Ne haragudj, nem akarta bántani, csak kíváncsi volt arra, hogy miféle Pet a tiéd. Egyébként nagyon aranyos.^^ - remélem, legközelebb már nem történik ilyen. A férfi örült, hogy jelentkeztek a kérésére. Ki is húzta magát, hogy a páncélján felragyogjon a napfény.
– Csillogtasd meg akkor néhányszor, amit eddig már tudsz a rendszerről. Számítok rád. – Ezt nekem mondta. Kicsit el is pirultam, mivel ilyent még nem igazán mondtak nekem. A többihez is szólt barátságosan párat, a kis farkast is lenyugtatta.
– Szervusztok, Diabelnek hívnak, lovag vagyok. Legyetek olyan kedvesek és mutatkozzatok be, amilyen információ publikus rólatok, azt osszátok meg a többiekkel. Ez a csapatmunka alapja. – A két fiú elmondta, mit kell tudni róla. Kyuushiro Kardforgató, kezdő felszerelései vannak egyet kivéve. Egy Természet Gyűrű az. Igazán szép darab volt, be kell, hogy valljam.^^ Ja, és a képességéről annyit mondott csak, hogy akadályozza az ellenfelet a támadásban. A másik Idomár neve Askr volt. Kicsit érdekes volt a neve, de hát ez egy játék… volt. az ő hátránya a fegyverkezelés volt, a többivel egyensúlyozik, képes az állattok és mobok alapvető gondolatait érzékelni, ami előny neki a taktikázásnál, csak nem offenzív.
- Az én hátrányom maga a páncélzatom, mert csak egy Kezdő ruha van rajtam, az erősségem pedig az, hogy egyensúlyban tartom a statjaimat, vagyis nincs olyan, ami túl gyenge lenne. Az én képességem sem offenzív, és mindössze annyi, hogy az alacsonyabb illetve a velem egy szintű állati mobok nem olyan agresszívak velem szemben, ha nem támadom meg őket. – A bemutatkozás után el is indultunk. Nem is volt olyan veszélyes az út. A célunk egy Kezdetek Erdejében található tó volt.
– Meg is érkeztünk – itt belenyúlt csupasz karral a tóba, és kutakodott. Hamarosan meg is találta, amit keresett: egy békamintás jogar volt az. Diabel kérte, fogadja el a küldetést, ami a jogar felett jelent meg. Mikor mindannyian elfogadtuk, a tó szétnyílt és lépcsőzetes átjáró keletkezett. Szép effekt volt.^^ Kicsit meglepődtem, hogy ha ő gondoskodik a védelemről, akkor miért mi menjünk előre, de végül a többi fiú után mentem óvatosan, le ne essek, Villámlást addig is a karomban tartottam.

Mint egy frontharcos, aki hősiesen hatol be az ismeretlen boss termébe, úgy masíroztam be én is a víz alá.
...azazhogy csak masíroztam volna. Egy kislány hangja megállított, mert nyilvánvaló, hogy tőlünk akar valamit. Már csak azért is, mert más nincs a környéken.
Hm... úgy látszik, a farkas simogatása csak ürügy volt. Persze szinte egyértelmű volt, hogy csatlakozni akar, de most végre nyíltan kimondta, rögtön utána pedig cukorral akarja megvesztegetni Diabelt. Tipikus kislány... de vajon tényleg alkalmas lenne a harcra?
Diabel de szemét... ahelyett, hogy egymaga döntött volna, a demokrácia látszatával ránk hárította volna a felelősséget. Nem mintha zavarna... sőt, nyíltan elmosolyodok ezen a rafináltságon. Hát, kérem... Diabel semmiről sem tehet, Diabel mossa kezeit... ez igen! Okos, nagyon okos. Még az is megtörténhet, hogy vigyázni kell vele, bár nagyon őszinte arca van.
De inkább a kislány csatlakozásán töprengek. Tény, hogy nem az a harcra termett fajta, még a pete is tükrözi ezt (már ha egy pet az a plüssizé), de az is igaz, hogy ő is ugyanúgy elosztotta a pontokat a regisztrációkor, mint én. Tehát elméletileg ugyanolyan erős a statok alapján mint én.
Persze ez hülyeség, a pontok elosztása szinte a legfontosabb.
-Szerintem hadd csatlakozzon. - mondom Diabelnek.
-Bár még fiatal, szerintem nem fog hátráltatni bennünket. A statjai ugyanúgy megvannak, mint az összes első szintűnek, és valahol el kell kezdeni a fejlődést. Ha olyan veszélyes lenne ez a küldetés, nem első szintűeket kerestél volna. - teszem hozzá gonoszul.
-Egyébként kíváncsi vagyok rá, hogy viselkedik éles helyzetben. Szóval én mellette vagyok.
Majd, mielőtt mások válaszolnának, a kislányhoz fordulok.
-Azt elárulod, mi az előnyöd és a hátrányod? Természetesen statra gondolok. Valamint mi a speciális képességed?
Hát istenem, ha már mellette szavaztam, megérdemlem, hogy tudjam ezeket...

Az indulásunkat valami megzavarta: egy kislányka egy plüss nyuszival. Vagy legalábbis egy plüssnek tűnő nyuszival. Valószínűleg Askr nagyon édes kis démonfarkasa miatt, mert meg akarta simogatni.^^ a fakras elfogadta a simogatást, akárcsak Diabelnél is korábban. Úgy tűnik másik petnél a falka ösztön uralkodik benne, az embereknél azonban nem. Remélem, majd nem kapnak össze Villámlással, mert azt nem igen szeretném. Ezután bemutatkozott: Tiffany a neve, a kis barátját meg Montgomery-nek. Aaaw, annyira édesek voltak!^^ Aztán megkérdezte, hogy mit csinálunk, és hogy ő is jöhetne-e. Diabel gondolkodott, majd:
– Pont hárman vannak, akik csatlakoztak hozzám. Majd ők eldöntik, és ha ők szívesen látnak, jöhetsz velünk. – Kezdtem kételkedni Diabel megbízhatóságában, hiszen ő a vezér, neki kéne döntenie. A kislány meg akarta fogni a jogart, de Diabel nem engedte neki, valószínű okkal. Tiffany elszomorodva nyomta meg a kék gombot.
- Ne búsulj, majd talán kapsz valami jobbat, mint az a jogar.^^- Próbáltam felvidítani. Közben a két fiú azt mondta jöhet, de látszott rajta, hogy nem gondolják azt, hogy Tiffany megállja a helyét. Kyuushiro nagyon gonosz megjegyzést tett Tiffany-ra.
- Kyuu már ha szabad, ne legyél ilyen gonosz vele! – Szóltam rá, hisz nem szép egy kisgyerekkel így bánni. majd
- Szerintem is jöhet. Más nem vigyázok rá én.^^ - Villámlás kiszállt a kezemből és érdeklődve nézegette Tiffany-t és a plüss nyusziját. A kislányka megkínált cukorral. Én elvettem kettőt, az egyiket odaadtam Villámlásnak, mikor visszareppent hozzám.
- Köszönöm Tiffany, aranyos vagy.^^ - És a számba vettem a cukorkát. Miután megettem, letérdeltem Tiffany elé, hogy vele egy szintben legyek. – Az én nevem Enheriel, én fogok rád vigyázni, ha bajban kerülünk, rendben?^^

Nem kell sokat várnom, rögtön elmondják a véleményüket a többiek is. Hozzám hasonlóan igent mondanak a lány csatlakozására, bár nem indokolják meg olyan részletesen, mint én. Habár a fő indok mindenkinél egyértelmű, azt hiszem... a kíváncsiság.
Tiffany szépen, illedelmesen válaszol mindenkinek, az én feltett kérdésemre is... csak nem túl értelmesen. Mi tagadás, kezdem megbánni, hogy igent mondtam. Fel sem ötlik bennem, hogy esetleg csak játssza a hülyét, komolyan veszem a szavait.
Mindazonáltal ennek nem mutatom fizikai jelét. Kedves arccal mosolygok, és profi hazugságvizsgáló kellene ahhoz, hogy kiderítse értetlenségemet. Kifelé a nagy egyetértést mutatom, belül pedig megkérdezem magamtól: ez a kislány mi a francnak regisztrált egy harcorientált mmorpg-be?
Hát jó... játssza a 'nagy kislány'-t, bólogat a plüssével (az tényleg a petje, vagy mi a franc?), és bizonygatja, hogy. őt nem kell megvédeni. Egye fene, talán felébred benne a fejlődés utáni vágy. Vagy nem. Ki tudja, mi lenne a jobb?
-Értem. Aztán okosan használd az erődet! - mondom nevetve, miközben elkönyvelem, hogy semmi érzéke nincs a harchoz... kis kora miatt persze ez nem meglepő, és nem hátrány. Mindenesetre félreteszem Tiffany ügyét, és a küldetésre koncentrálok. A sorrend megváltozott, eredetileg én haladtam volna a csapat élén, de most Diabel átvette a vezetést. Nos, korrekt, bár azután, hogy nyíltan is ránk hárította a felelősséget, nem tudok mit mondani. Bírom a stílusát, na, mit csináljak. Majdnem előreküld minket az ismeretlenbe, aztán leveszi a válláról egy harcképtelen kislány felelősségét... hát Istenem! A világot a lusta emberek váltották meg, és ez így is marad! Hol lennénk, ha nem találták volna fel a kereket, mert nem volt az illetőknek kedvük cipelni a dolgokat?
De rendben van, megyek Diabel után. Kardom előretartom, és ámulva nézem a színpompás termet. Majd mint egy üveglapra, úgy kenődök fel a semmire... mi a franc?
Visszalépek, és ránézek a kardomra. Majd megint a semmire, és óvatosan megindulok. Nyilván már a többiek is észrevették, hogy valami nincs rendben, ha még nem is értek ide. De ez nem lehet, hiszen előttem volt a kardom... Megpróbálok vele átnyúlni a 'falon'. Sikerül. Majd kézzel. Nem sikerül. Hirtelen ötletként előhívom inventorymból a Hazatérés Kristályt. Az is akadálytalanul hatol át a kapu vonalán... Nyilván a többieknél is így van.
Visszarakom az inventoryba a Kristályt, majd észreveszem, hogy sötétebb van, és Diabel visszafelé tart. Nyilván észrevette, hogy itt ragadtunk. Odakiáltok neki, de nem hallja. Mi a franc?
Mikor visszaér, elgondolkodva ránézek, közben halkan (persze ha valaki idefigyel, simán hallja) gondolkodom. Speciel nem érdekel, figyel-e rám valaki.
-Miben vagy te más, mint mi? Szintkülönbség? Nem valószínű. A felszerelést viszont átengedi, szóval csak a testet gátolja. Talán a kasztod miatt? Annak nem lenne értelme, ha csak lovagok léphetnének be... vagy a felszerelés... mi van nálad, ami nálunk...
Szemem tágra nyílik. Van egy ötletem. Egy olyan tárgy van Diabelnél, ami nálunk nincs, és kötődhet a teremhez.
-Mi van, ha a jogar a kulcs? Mivel nálad van, lehet, hogy emiatt tudtál belépni. Ha így van, akkor bonyolultabb a helyzet, hiszen egyszerre csak egyvalaki inventoryjában lehet egy tárgy... vagy ha csak az érintkezés is elég, akkor ha mind a négyen megfogjuk, talán át tudunk menni. Aztán, ha a határt átléptük, már a jogar nélkül is a helyszínen tartózkodhatunk, hiszen mi is láttuk a termet, nemcsak te. Tehát fizikai valójában számunkra is létezik, csak a határ akadályoz minket. Más logikus különbség nincs közted és köztünk, csak a jogar birtoklása. - mondom nyugodtan. Nem örülök látványosan az ötletnek, mert lehet, hogy nem is jó... és ha jó? Akkor is csak arra elég, hogy egyáltalán bejussunk a helyszínre.
De azért remélem, jó... ha nem, akkor újabb agytornára vetemedem.

- Persze.^^ Lehet, pont egy aranyos kis békucit kapsz helyette.^^- Mondtam neki mosolyogva. Eztán Kyuu kérdezgetni kezdte. Ekkor kezdtem el bánni, hogy igent mondtam: a lány nem éppen értelmes választ adott arra, hogy mi az előnye és a hátránya. Hány éves egyáltalán? 10-12? Vagy éppen eléri a korhatárt? Nem tudtam eldönteni.
- Azt hiszem, hogy remekül haladunk. Tiff, kérlek, hogy mindig maradj velünk. Legyél jó kislány, rendben? – Aztán ránk nézett. – Megszavaztátok, hogy velünk jöjjön, tehát innentől ő is a csapat tagja. Vállaljátok a felelősséget a döntésetekért, és figyeljetek rá, rendben? Bármi történik vele, az a ti hibátok is. – Itt már haragudtam Diabel-re, csak nem mutattam ki. Hogy lehet valaki ennyire aljas, hogy másokra keni a felelősséget, mikor ő a vezető?? Miután magamban lenyugodtam, elindultak a többiek. Én kinyújtottam a kezemet Tiffany-nak.
- Fogd meg a kezem, most lépcsőn megyünk le, és nem akarom, hogy leess.^^ - Ha megfogta a kezem, ha nem, lementem én is a többiekkel. Mivel kicsit lemaradtam, észrevettem, hogy a fiúk nem követik Diabelt. Kyuu átnyújtotta a tárgyakat, mintha valami lenne ott, de mintha a keze nem menne tovább.
- Mi a baj? – Kérdeztem tőlük. Mentem volna előre, de egy láthatatlan erő nem engedett. – Mi a…? – A kezemet sem tudtam átdugni a „falon”. Közben Diabel is észrevehette, mert visszajött. Kyuu elkezdett filozofálni, hogy a talán csak a jogarral lehet csak, és hogy meg kéne nekünk is fogni. Aztán Askr javaslata szerint egyszerre kellene megérinteni.
- Srácok, és ha egyik sem jó? – Ekkor eszembe jutott valami. – Mi lenne, ha Diabel előre menne, aztán átadná valamelyikünknek a jogar, amivel átmegy, és megismételni az egészet, amíg mind az öten a túloldalon lesz?

Kíváncsian és ártatlanul pislogtam fel a nénibácsikra, közben oldalra döntöttem a buksimat is. Aztán a furi hajú bácsi aztat mondta, hogy velük mehetek, így arcocskámra ragyogó vidámság került. Látigálhatom a tó alatti varázsvilágocskát és talán békucit is kaphatok! *.*

- Tiffany jó kislány lesz! - Bólintottam, és még mondott valamit, de azt már nem nekem, úgyhogy nem is figyeltem oda, mert nem szabad hallgatózni. Aztán elindultunk, és Enheriel néni kinyújtotta felém a kezecskéjét, de akkor el kellett volna engedjem Montgomery-t, úgyhogy csak megráztam a fejem és óvatosan lépdelni kezdtem lefelé a lépcsőcskéken. Kicsikét hátra is maradtam, aztán az egyik lépés után elestem és beütöttem az orrocskámat. Szerencsére nem fájt, mert én nagy kislány vagyok és ennyitől még nem sírok!

- Montgomery, te jól vagy? - Kérdeztem a kicsi nyuszikát, mire ő végre megmozdult és rám nézett icipici szemecskéivel. Pislogott egyet, én pedig éreztem, hogy ez azt jelenti, igen. Feltápászkodtam, aztán úgy döntöttem, hogy megfogom mégis Enheriel néni kezét, és máris biztonságosososabban éreztem magam. Büszkén lépdeltem mellette, mígnem egyszer csak beleütköztem egy valamibe, mikor éppen nem előre néztem, és hátrabucskáztam. Már nem tetszett annyira semmi sem, ez csak egy unalmas, sötét barlangocska volt, semmi csodás mesevilág, sellők és beszélő halacskák meg elvarázsolt békucik, ráadásul megint a földön voltam, beütöttem magam, a kutyulin és a nénin kívül mindenki buta felnőtt és én aztán vergődve gurulni kezdtem, mert nem tetszett és nem! Aztán így a ruhácskám is piszkos lett, és sírásra görbülő, remegő ajkacskákkal nézigéltem fel, és akkor megláttam.

- De szép! *.* - Csodáltam a fényes, színes, játékos szobát, amibe viszont valamiért nem mehettünk be, és akkor újra elszomorodtam kicsit. Reménykedve néztem fel, mert sok-sok dologról beszélgettek, amiből csak egyvalamit értettem, azt hiszem.

- Megfoghatom a brekekés botocskát? - Kérdeztem hüppögve-szipogva, közben pedig magamhoz szorítottam Montgomery-t. Itt sötét volt és én féltem a sötétben. Nem akartam sötétet, világosat akartam, mint ami az előbb volt!

Bocsánat, Diabel bácsi, nem tudtam, hogy van határidő.

Némán nézem, ahogy Tiffany kétszer is elesik a lépcsőn. Közben nyugodtan mosolygok, de Istenem... mi lesz, ha harcra kerül a sor? Mert harcra kerül, az biztos, csak idő kérdése. Hát, most már tényleg kíváncsi vagyok.
Közben 'Montgomery' (a vár ura, vendégli a királyt... ja, az más téma ) megmozdul. Nem tagadom, egy pillanatra tágra nyílt a szemem, hiszen nem láttam még mozgó plüssnyulat. Szóval mégiscsak pet, vagy egy njk. Persze nincs ellenemre, de megnézem, hogy tud harcolni... egyáltalán sebezni. Pofánvágja a plüssmancsával az ellenfelét? Érdekes látvány lehet, habár sebezni ugyanúgy sebez, mint egy harapás, vagy karmolás.
A többiek, úgy látszik, egyetértenek az ötletemmel, habár Tiffanyt csak az érdekli, hogy megfoghatja a jogart. Diabel idenyújtja nekünk a kérdéses tárgyat, amit meg is fogunk mind az öten, és elindulunk.
A terem meglepően nagy. Elég lassan haladunk, hogy egyikünk se engedje el a jogart, bár lehet, hogy semmi nem történne. Egy óvatlan pillanatban azonban Diabel meglöki Tiffanyt, ali egy villanás kíséretében eltűnik. Hátrafordulok (persze kezem a jogaron marad), és látom, hogy ott van a láthatatlan fal mögött. Francba, tehát mégsem szabad elengedni.
Diabel mozgásra ösztönöz bennünket, úgyhogy nenm ellenkezem, hanem haladok én is. Amikor átérünk a terem túloldalára, a terem megint színtelen és sötétebb lett, úgyhogy eleresztettem a jogart. Nem történt semmi, úgyhogy ennyi volt, sikeresen átértünk... volna, ha nem hiányzott volna Tiffany. Diabel monológjából úgy tűnik, visszafelé még a jogarral sem haladhatunk, szóval ez nehéz lesz.
Fegyverek és kristályok. Fegyverek. A leghosszabb fegyver, amit eddig láttam, Nio lándzsája volt, de egyrészt ő nincs itt, másrészt azzal sem tudtunk volna kezdeni semmit.
Fegyverek. De hát a fegyver az, amivel támadunk... ez pedig azt jelenti, hogy...
-Askr, Enheriel! - fordulok oda a két idomárhoz.
-A petek át tudnak jutni a falon! Hiszen őket is a rendszer generálta, és bizonyos értelemben ők is fegyverek... bár tudom, hogy az idomároknak töbet jelentenek. De ez most nem lényeges. Ha odaadjuk az egyikőtök petjének a jogart, ő átviszi Tiffanynak, és együtt átjöhetnek.
Ezután várom, hogy mit szólnak az ötletemhez, és melyik pet vállalja a feladatot.

Szegény Tiffany elesett a lépcsőn, miután mondta, hogy tud magára vigyázni, és ez után fogta meg a kezemet, hogy le ne essen. Ekkor megmozdult a plüss nyuszija.
- Nahát, csak nem elemes a plüss nyuszikád?^^ - kérdeztem tőle, mielőtt a falnak mentünk volna. Az ötlet végül az lett, hogy megfogjuk mi is a jogart, és út kelünk át.
– Rendben van, akkor fogjátok meg a jogart ti is. – majd tettünk, amit kellett, így szépen lassan, mentünk előre. Aztán megtörtént a baj: Diabel véletlenül eltaszította tőlünk Tiffany-t, aki elengedte ez miatt a jogart, és visszakerült oda, ahonnan elindultunk!
- Tiffany! – Majdnem elengedtem a jogart, hogy visszamenjek érte, de Villámlás nem hagyta.
– Nincs semmi baja. Tovább előre! – Nem volt szívem otthagyni a kislányt, mert én mondtam, hogy vigyázok rá, de nem volt más választás. Szomorú arccal mentem előrébb, míg oda nem értünk. Kyuu elengedte a jogart, és semmi nem történt. Én is elengedtem, de majdnem sírtam.
- Pedig nekem kellett volna figyelnem rá! – Töröltem le a szemem sarkából a kifolyt könnycseppet, nehogy sírni lássanak, bár lehet, hogy már látták is.
– Mindig előfordulnak hibák, hiszen emberek vagyunk. Jó lenne minél hamarabb végezni, és ez a módszer nagyon időigényes. Valahogy el kéne juttatni ezt a jogart a túloldalra, hogy Tiffany is átjöhessen. Mi nem léphetünk át, de a fegyverek, kristályok igen. Úgy tűnik, hogy az erőtér mindent átenged, amit a rendszer generált. Ez a jogar nagyon könnyű, egy csecsemő is elbírná. Valakinek ötlet? – megint mi találjuk ki, hogy mit csináljunk, szép vezető… egyszer csak Kyuu előállt egy ötlettel: mivel a Pet is olyan, amit rendszer generált, az is vissza tud menni a jogarral, amit odaadhat Tifanny-nak, aki így átjuthat.
- Jó ötlet!^^ - Mondtam, majd Askr felé néztem. – A te peted menjen, vagy az enyém?

Némi aggodalommal néztem, ahogy a kislány nem egyszer esik el a lépcsőn. Hati ugyanazt nézte és nyugtalan nyüszítésbe kezdett, hisz' nyilván valamennyire féltette Tiffanyt. És amire vártam az az, hogy a kezében lévő nyulacska végre megmozdult. Szememet forgattam Enheriel kérdésén: elemes nyúl? Elég bután hangzott, habár tényleg nem sült volna ki Montgomeryből, hogy bárkinek is árthatna.
Miután az ötletet megvitattuk, Diabel átnyújtotta nekünk a jogart. Egyszerre ragadtuk meg azt és elindultunk. Úgy tűnt, minden jól ment. A fal nem lökött vissza, mint az előbb és akadálytalanul araszoltunk egyre előrébb. Viszonylag lassan haladtunk, elvégre öten fogtuk a jogart és az öt pár láb bizony elég szűkösen fért el annak környékén. Ügyelnünk kellett, nehogy gáncsot vethessünk egymásnak és baj legyen. Ám az megtalált: Diabel véletlenül megtaszította Tiffanyt, aki bár véletlenül, de elengedte a jogart, így visszajutott a küszöbhöz. Visszafordultam volna, de a lovag továbbhajtott bennünket. Néha-néha visszatekintgettem a leánykára, ám oda kellett ügyelnem, nehogy én is úgy járjak, mint ő. A petem mindvégig aggodalmaskodva nézte, ahogyan Tiffany alakja egyre távolabbinak tűnt. Követelően vakkantott, miközben a ruhám gallérját ráncigálta.
- Nyughass már, pajti, majd kitalálunk valamit! - suttogtam neki indulatosan, elvégre én is ugyanúgy aggódtam, mint maga Hati. Bár nem szívesen, de elfogadta ezt a tény és mihelyst átértünk a túloldalra, lemászott a vállamról is idegességében, egy helyben toporgott. Diabel szerint minden, amit a rendszer generált, át tudná szállítani Tiffanyhoz. Sok segítség volt, ám még így is tanácstalanul járkáltam fel, s le. Az idegességtől még gondolkodni sem tudtam. Nagy szerencse, hogy akadt olyan társ, aki a szívszorító szituációban is kitalált valamit és az a partner Kyuu volt. Határozottan szólított meg engem és Enherielt és előállt az ötletével: a petek át tudnák jutni a falon, a jogarral együtt és azt átadni Tiffanynak. Ezt hallva mind én, mind Hati fellelkesedett. Enheriel felém fordult a következő kérdéssel: Villámlás vagy a démonfarkas vigye át azt Tiffanynak? Először úgy gondoltam, hogy Hati nem bírná el a jogart, de Diabel előbbi állítása ezt megcáfolta, miszerint "egy csecsemő is elbírná", annyira pehelykönnyű. A fekete farkaskölyök rubinvörös szemei megcsillantak és egy határozott vakkantással a tudtunkra adta azt, hogy ő szeretne elmenni Tiffanyhoz.
- Végülis - mosolyogva megvontam vállamat. - kedvelik egymást, szóval miért is ne?
Hati egyetértően, hevesen bólogatott és farkát csóválta. Lelkesen szökdécselt Diabelhez és leült elé, várva azt, hogy beleegyezve a szájába "ejtse" a jogart és azzal a birtokában átszáguldhasson Tiffanyhoz. De vajon tényleg ez a dolog nyitja? Tanácstalanul vártam Diabel beleegyezésére és arra, hogy valóban működni fog-e Kyuu terve.

Hati önelégült vigyorral fogta a szájába a jogart és vidáman vonszolta maga után. Mikor meghallotta Diabel javaslatát, miszerint Enheriel Villámlása segíthetne neki, visszautasítóan morgott, miközben gyanakvóan mérte a petet. Úgy tűnt, egy kicsit sem barátkozott meg a gondolattal, valamint a griffmadár fiókával.
- Azt hiszem nem nézné túl jó szemmel a kis méregzsák... - szögeztem le véleményemet Diabel felé fordultam. Hati mindvégig úgy tett, mintha nem hallaná előbbi kijelentésemet. Igaz, hogy már Tiffany közelében tartózkodott, füle jó volt, mint minden rendes és igazi farkasnak. Készségesen odatette a lány lába elé a békamintás jogart, s az oldalán visszatért hozzánk. Hati felszegett fejjel, büszkén vetette magát a karjaimba és "Na milyen voltam?"-hoz hasonló pofát vágott. Egy fejdörzsöléssel jutalmaztam meg munkáját, mire elégedetten nyüszített. A korábbi idegességem szertefoszlott, így miután újra együtt voltunk, akadálytalanul folytathattuk utunkat. Amint egy újabb terem felé masíroztunk, a folyosószerű terem fényei kialudtak, s a kapu lassan bezárult mögöttünk. Ismét egy csigalépcsősoron kellett lefele haladnunk. Itt aztán Hati mindvégig figyelte Tiffet, nehogy orra bukjon, mint korábban. Hogy törődjön a saját dolgával, orron pöccintettem a kis démonfarkast. Rosszallóan mordult fel és rögtön rákapott a galléromra. Persze egy idő után a pet holmi játéknak nézte, az unaloműzés gyanánt. Különös, hogy nem tudott túl sokáig haragudni, de az a kevéske mérgelődést a ruhám bánta.
~ A galléromból lassacskán egy megtépázott ruhacafat lesz. Mit fogok csinálni ezzel a méregzsákkal? ~ gondoltam nagy tanácstalanságomban. Nem találtam valami tökéletes módot arra, miképpen tudnám Hatit leszoktatni a ruhám tépázásáról. Milyen kár, hogy egy "Így neveld a peted" témájú könyvet még nem olvashattam a játékban, de majd utána kéne járnom, miután végeztünk a küldetéssel.
Miközben a lépcsőfokonként haladtunk egyre lefelé, Diabel szerint csoportokat kéne alakítanunk. Kissé tartottam a szétválástól, de arról szó sem volt: amint elmondta, hogy ennek miféle előnyei vannak, megnyugodtam. Nem kellett szétválnunk. Amint jött a felkérés, rögtön elfogadtam azt, s idő közben meg is érkeztünk a következő helyszínhez. Az ajtók kitárulnak és mögötte egy újabb terem, ami békákkal volt tele. Mindenütt a kétéltűek nyüzsögtek. Hati érdeklődően figyelte az egyiket és kedve lett volna fogócskát játszani, ám vissza kellett tartanom a kölyköt. Diabel meg is indult, hogy az utunkban álló békákat egytől egyig levágja, ám amint az egyikkel végzett, megfagyva a porba hullott.
- Diabel! - az aggodalom magától értetődő volt. Tétlenül tipródtam ott, mint Tiff esetében. Ám úgy tűnt, Diabel szeme megakadt valamin: a terem másik végében, egy asztalon lehetett valami, ami talán a lovag segítségére lehetett. Mivel nem akartam, hogy ugyanúgy járjak, inkább lassan, a békákat kerülgetve indultam el az asztal felé, Hatival a kezeim között, aki mindvégig a kétéltűeket feszülten méregette. Egy pontig csak haboztam, s visszatekintettem játékos társaimra, majd folytattam a "menetelést".