Hisame & Peter üzlete

Hisame & Peter üzlete

Sötét helyiség, nyikorgó padló. Az ajtó nehezen nyílik és az üvegjei is be vannak törve. A polcok üresek, a sarkokban pókhálók, azonban az üzlet legvégén és ott a pult mögött egy lelkes jégsárkány és annak gazdája fogadja az erre tévedőket. Kevés kristály van az üzletben és azok elférnek a pult melletti megtisztított polcon.
A sötét hangulatot az időnkénti eltörő dráma kristályok szolgáltatják.

Kedvezmény: A Young Justice tagjai ingyen vihetnek tőlem kristályokat és a Justice League tagjai 50 % kedvezményt kapnak. Kik hozzák a kristályokhoz a növényeket, azoknak is 50 % kedvezmény jár.


Raktáron levő növények:

Saru érkezett a boltba. Úgy csapta ki az ajtót, mint egy hős. Az állása is olyan volt, mint egy hősnek. Már csak a piros köpeny hiányzott a hátáról, melybe belekapott volna a szellő, na meg persze a nagy S betű a mellkasáról. Igazi Justice League-es tag lehetett volna így. Nevettem fel magamban erre gondolva. Belépője szokatlan volt, ám egyben mosolyt is csalt az arcomra. Büszke volt a társára. Hogy szintet lépett az aranymajom. Eh, és őt löktem le anno. Ha tehettem volna se tettem volna meg mégegyszer.
- Valóban „istenkirályságos”. Jól megnőtt. – mosolyogtam és használtam a szavát a jellemzésére, majd néztem miként lépdel beljebb és beljebb.
- Hogy Hisame? – néztem a pult mellé, hol a lányom feküdt – Hisame. Keresnek téged. – szóltam neki.
Sajnos az üzlet igen csak szűk volt, nekünk is embereknek, hát még neki. Nehezen fészkelte be magát a mostani helyére, így csak a fejét emelte, hogy lássa Saruékat.
- Ó, Sziasztok. – lepődött meg és mosolygott , majd a száját alig nyitva próbált szólni nekem. Gondoltam nem akarta, hogy a fiú hallja – Miért keresnek engem?
- Ö, ez egy jó kérdés. – mondtam neki, majd fordultam Saru felé és másztam át a pulton. Egyszerűbb volt, mint átugrani Hisamén. – És mi járatban vagytok erre? Hogy vagytok? – nyújtottam a kezem neki udvariasan és férfiasan, minthogy talán azok voltunk.
Kíváncsi voltam, hogy a torna utáni első találkozásnál milyen reakcióink lesznek, de nem tűnt semmi vészesnek. Sőt, talán örültem is, hogy láttam. Láttam őket, minthogy az Aranymajom is itt volt, bár felé még bizonytalan voltam. Féltem nem felejtette el, hogy lelöktem őt ott.

Uh, hát nyilván azért kérdeztem tőle Hisamét, mert menőzni akartam azzal, hogy Susaya megemberesedett. Erre első körben nem is láttam Hisamét ott, ahová mutatott. – Hogy hol?! – hunyorogtam be a sarokba. Már akartam is neki mondani, hogy nála aztán van nagy kupi, ahogy elnéztem az egymásra hányt cuccok egyébként meglehetősen művészien és… hmm… formásan elrendezett fehér halmát, viszont még mindig nem találtam Hisamét. Aztán egyszer csak becsapott a villám: Hisame volt a halom! – Ó, bakker! Grat, haver… gra-gratula! – bámultam Hisaméra kocsányon lógó szemekkel. – Baromi nagy, termetes sárkány lettél! – jegyeztem meg nem kicsit ledöbbenten, a jégsarit fixírozva. Fél szemmel közben hátralestem Mesterkére. Nem, nem a méretek összehasonlítása végett, nem. Francokat, dehogynem! Susaya viszont már nem volt mögöttem. Nyakfájdító sebességgel kezdtem tekergetni a nyakamat, mire megtaláltam Petertől alig néhány méterre. Úgy állt ott, mint akit odaszegeztek. Mereven, kihúzva magát, két keze a mellkasa előtt, emberszerűen összefonva, vörös homlokvédője határozottan Peterre szegeződik, lábán és a kezén táncoltak a fásli letekeredett végeit, pedig nem is fújt a szél.
– Öhm… Mesterke? – kérdeztem bizonytalanul, mert egyáltalán nem nézett ki túlságosan bizalomgerjesztően az a pót, ahogy Petert sasolta.
– KI SZeLEt VeT, ViHaRT aRAT – közölte rekedt hangján Peterrel. Uh, ez durva volt, eddig nem is hallottam még ezt az új hangját! Lehetséges volna, hogy meg se mukkant még, mióta átalakult?! Nem volt már olyan magas és vékony, mint eddig, cserébe elég széles skálát járt le a kottában, ahogy fogalmazta a hangokat. Tisztára, mint akinek mélyül a hangja, ezért alig tud beszélni… – Ez most kajak a pubertás, Susaya? – Küzdöttem ellene, de nagyon vándorolt felfelé és oldalra mind a két szám széle!

Saru dicséretei örömmel töltöttek el és hogy ilyen látványosan dicsérte Hisamét.
- Köszönöm Saru. Kedves vagy, azt hiszem. – a „baromi nagy” jelentését csak sejtette, vagy talán csak remélte, hogy jót jelent.
A fiú öröméről az Aranymajom közelgő teste terelte el a figyelmem. Eszembe jutott, hogy a tornás küzdelem végén miként löktem le őt a párkányról. Kellemetlen emlék, vagyis… igazából nem. Győztünk, örültem, de valahogy lehetett sejteni, hogy a következő találkozásunkkor nem lesz felhőtlen a hangulat az Aranymajom és köztem. Szavait értettem, a mondata értelmes volt, ám a hang mivel közölte őket, az tágra nyitotta a szemeimet. Mintha megfázott volna és berekedt volna ennek hatására. A határozott tekintett és ölbe tett kezek csak fokozták a látványát.
- Ha a fényt akarjuk, el kell fogadni az árnyékot is.
Minden győztesnek lesznek ellenségei. Ezzel tisztába voltam miként a csarnokba léptem és tudatába voltam, miként elhagytam a lelátót akkor is. De ez ezzel járt, bár ahogy a fejlődött Susaya ott állt előttem, úgy csakhamar elbizonytalanodtam. Úgy gondoltam, hogy bosszút tervez ellenem és meg fogom bánni.
Saru könnyen mosolygott rajta, ne vele állt szemben.
Hisame csak nézte a jelenetet, majd a pultra tette az állát.
- Susaya, leszel a barátom? – felvont szemöldökkel fordultam felé és csodálkoztam a kérdésén – Olyan aranyos vagy. – Heee? Kuncogott.
Csak ez hiányzott most. Ám az ötlet egyáltalán nem tűnt rossznak, ha barátja lenne Hisamének, akkor talán nem ártana nekem, talán.
- Saru! – léptem el az Aranymajom mellett – Lesztek társaim a most alakuló céhemben? – a legszebb mosolyom öltöttem az arcomra. Az ötlet talán abszurdnak tűnt, de mindettől függetlenül vele jóban voltam. Legalább is úgy éreztem, hogy szimpatikus voltam a számára és én sem éreztem ellenszenvet az irányába. Hiba lett volna kihagyni ezt a kérdést.

Uh, annyira komoly lett a hangulat a két srác között, hogy lassan én is komoly képpel figyeltem őket, mi lesz itt. Mesterke még soha nem viselkedett így, érted, nem is igazán tudtam, mit kezdjek vele. Peter meg… jobban belegondolva őt sem ismertem különösebben. Nem mondom, sok minden kiderül egy harcból, ott nem nagyon van színészkedés, legalábbis ebből a tagból nem nézem ki, hogy olyan jól nyomná. Susaya viszont nyilván egészen mást látott az egészből. Nem akartam ezért rászólni, vagy elítélni. Oldják csak meg maguk között a konfliktusaikat. Nagyfiúk már.
– Sok lúd disznót győz, igaz, Hisame? – vigyorogtam rá a sárkányra, nem túl hangosan kommentálva az eseményeket. A kezem felé nyújtottam, közben egy bizonytalanul pislogva rá, hogy vajon így szabad-e megérintenem. Hülye dolog a tapizás, de marhára érdekelt, milyen érintést generálhatott neki a rendszer, érted.
– MaGam VaGYok A fÉny. Nem TűRöm a SöTétEt – ropogta, recsegte fogai között, el-elcsukló hangján Mesterke. Egyetlen lépéssel még próbált is előrébb lépni, eltüntetve a maradék távolságot is közte és a fiú között.
Nem igazán foglalkoztam velük. Ugyan már, hiszen védett zónában vagyunk. Meg amúgy is, nekem most itt volt Hisame, akihez most próbáltam közelebb jutni, ne csodáld, ritkán ismerkedsz ilyen darab állattal úgy, hogy nem kell HP-veszteségtől félned.

Hallod, totál ledöbbentem Hisame kérdésén. Csak meglepve néztem hol egyikükre, hol a másikra. Hisame-Susaya, Susaya-Hisame. Erre lesokkolt Peter is. Mire nagy megdöbbenésemből felébredtem, Susaya – ha egyáltalán jól láttam a szememtől – Hisamének dőlve feküdt a sarokban, elmerengve nyomogatva Hisame éppen adott testrészét.

– Mi-milyen céh? – nyögtem bizonytalanul Peternek. Kezem akaratlanul is a jobb lapockám fölé csúszott, majdnem a vállamhoz, ahol a Felszabadítós tetoválásom volt. – Ki-kikkel? – nyögtem még be valami random kérdést.

Susaya nem bírt engem, ám szerencsére Hisame oldotta a hangulatot és nem kevés meglepődöttséget okozott a számunkra miként együtt feküdtek tovább a sarokba. A miértet nem értettem, de nem is foglalkoztam most vele. Biztos a petek közt volt valami másik kapcsolat.
- Egy egyszerű problémák nélküli céh. – mosolyogtam - Kiléptem a Justica League céhből és alapítottam egyet. A lényege a tartozás lenne, ám nem sokan csatlakoztak még. Még csak én vagyok és Lotti. Lotti, tudod, kivel előttem találkoztál a tornán. Ám szeretném, hogy többen legyenek. Például te is, már ha nem vagy foglalt. – reméltem és nevettem bugyután – Bár erős vagy és ügyes, híres, okos, bátor és a szíved is a helyén van gondolom. – a cél érdekében talán túloztam egy keveset, ravasznak éreztem magam – Biztos érdeklődtek utánad már mások is.
Ó, nem beszéltem még így igazán. Talán volt némi sunyiság a szavaim mögött, de hát ki kellett próbálni ezt is. Még nem állt szándékomban meggyőzni eddig senkit sem, ideje volt most elkezdeni.
- Szóval lehet hagyni is kéne ezt. – került megjátszott szomorúság az arcomra – Majd biztos csatlakoznak mások is, talán, remélem. Biztos sok kezdő lesz köztük, hisz miattuk alapítottam ezt. Majd adok tanácsokat nekik egyedül. Lehet oktatni is kell majd őket, minket. – fordultam Susaya felé, mert belőle néztem ki a tanár szerepet – No mindegy, - sóhajtottam - és egyébként miért jöttetek? Vásárolni akarnál? – fordultam vissza hozzá és mosolyogtam – Nincs nagy kínálatom, bár növényeim vannak a raktáron, szólj, hogy mi kell és megnézzük, hogy megtudom e írni. – vetődtem át a pulton, hogy eladóként álljak előtte.

– Uh, ez ilyen anti-JL lenne? – gyanút fogtam. Igazság szerint annyira szép volt, hogy nem lehetett igaz. Nagyon fájt volna, ha csalódnom kell. És bevallom, veszettül viszketett a nyakamnál a tetoválás. Szó szerint bizsergett. A hátam felállt a szőr tőle. Csapdát gyanítottam. Összeszűkült szemmel méregettem Petert. Mennyit tudhat rólam? Egy harc során, főleg egy olyan utolsó vérig menő csatában, mint amiben mi is részt vettük, nagyon sok minden kiderült az emberről. Lehetséges, hogy az álarcom mögé látott. Lehetséges, hogy ott tettem vagy mondtam olyasmit, amivel elárultam magam? A földbe gyökerezett a lábam a gondolattól. Szaladgált a hátamon a hideg is, a meleg is, rohadt dühös voltam rájuk, ne rajtam fogócskázzanak!
– Eleged lett belőlük, és ellenük fordulsz? – kérdeztem, és körkörös íven indultam el Peter körül. Susayától láttam ezt a mozdulatot, néha szokta így becserkészni az áldozatát, az aktuális mob-ellenfélt. Nyilván büszkén pislantottam felé, hogy lássa, milyen gyorsan tanulok. Most még jobban örültem, hogy ott volt egyből Hisame mellett. Fedezhet, ha esetleg rosszul sülnének el a dolgok, és kiderülne, hogy Peter többet tud rólam, mint kéne.
Ignoráltam a növényekre vonatkozó kérdését, az én figyelmem aztán el nem tereli ilyen átlátszó módon! A kezem remegett, ezért ökölbe szorítottam. Nyilván egyből támadok, ha kiderül, hogy tud a múltamról. Jelenemről – pontosítottam magamban. Fel akarja majd használni. Világgá kiáltja, elárulja mindenkinek, rajtam keresztül felkeresik és egyesével elpusztítják az összes Felszabadítót! – vizionáltam.
– Szóval? – sürgettem a szavakat, és közben lopva néztem Mesterke irányába. A petem még több gyanakvással figyelt engem, mint én Petert. Mellbe vágott ez a tény… Szóval nélküled kell majd harcolnom – állapítottam meg keserűen magamban.

Nem mondom, egy ideig hallgattam, miután Peter elmondta az ajánlatát. Nem mintha annyira sokkolt volna az, amit mondott, csak kellett egy kis idő, amíg latolgattam a lehetőségeimet. Pontosabban inkább azt, hogy hol bukhatok én most ezen. Sehol nem láttam csapdát. Sehol nem volt bukkanó. Ezer éve nem jártam már ilyen talajon, és alig akartam elhinni.
– Pacsit, haver! – tartottam high five-ra a tenyeremet, és alig bírtam magammal, ráugrottam Peterre, jól megropogtattam az öreg haver minden csontját. – Hát hogy a fenébe ne csatlakoznék? Egész életemben erre vártam! – Uh, becsúszott egy kicsit túl nagy tódítás. – Mármint vágod, mire gondolok! – legyintettem, és marhára igyekeztem megőrözni az arcomon az eddigi odamázolt vigyort, miközben a menümben kattintgatva marha gyorsan igyekeztem leadni a Felszabadítós tagságom. Direkt figyeltem rá, hogy a menürendszeremre Peter éppenséggel ne lásson rá rendesen. – Egy-két dolgot helyrerakok, mielőtt küldöd a meghívót, mégse zűrös menüvel csatlakozzam, nem? – Heherésztem. Elég olcsó próbálkozás volt. Vetettem oldalra is egy pillantást. Susaya csodák csodájára éppenséggel Hisame arcán talált már valami érdekeset, így nyúzta, ahogy tudta, ördögi képén közben rajta ült az állandó vigyora. Komolyan mondom, félelmetes volt!
– Jöhet is! – bíztattam Petert, meg sem szakítva a telefogas vigyorgást. Nem akartam elhalasztani a pillanatot, minél korábban kellett az, amit kínált.
– Oh, és igen, lenne egy üzleti ajánlatom – fogtam is egyből bele a téma terelésébe. – Túlfejlődtem az eddigi receptjeimet. Már nem kapok pluszt, ha elkészítem őket. – Addig üsd a vasat, amíg meleg! – Érdekelne néhány receptem? Átdobnák néha alapanyagokat. A céhes hálózat amúgy is… mármint… tudtommal kínál ilyen lehetőségeket, nem? Tárgytovábbítás. Mindegy. Szóval… – zavartam megvakartam a fejem. – Hol is tartottam…?