Hisame meséje

by **Peter Worker** Kedd Márc. 04 2014, 09:22

Hol volt, hol nem volt, egy fiú, kit sosem neveztek a nevén, és ha futott, kék haj lobogott a fején. Egyszerű gondolkodása mindig jó kedvet hozott, de most épp egy rozsdás vedret mosott. Ő volt a lovarda lovásza, a királyi udvar egy fizetett szolgálja. Nem volt gond vele, végezte a dolgát, rendben tartotta minden ló karámját. Trágyát lapátolt, vizet hordott, etetett, s itatott minden jószágot. Azonban volt egy ló, egy paripa, kivel másképp bánt titokban. A kancáról sokat regéltek, a bölcsek legendákat szőttek. Nem ülhetett rá más, az a hír járta, csak a királyné egy szem gyönyörű szép leánya. Persze a fiúról nem tudtak, vagy csak nem akartak tudni, hisz hát nemesi szemmel nem volt több, csak egy senki. Nem bánta ezt sosem, nem akart hajcihőt, bár nem ártott volna már neki egy új cipő. A vedérbe vizet mert, felállt a földről, s kínálta vízzel a lovat ölből.
A deres ló nagyot nyelt, prüszkölt hatalmasat és a fiú a nevetéstől majd a földre roskadt.
- Mintha napok óta nem ittál volna, csak nyugodtan, hé, nem sietünk sehova.
Paskolta, simogatta, csodálta a lovat, majd hirtelen ijedten tekintett a távolba. Váratlan lépéseket hallott, pedig erre járni senki sem szokott. A vedér kicsúszott a kezéből, a víz a földre borult, s sietve ő is más felé fordult. Tudta a szabályt, nem felejtett sosem, egy szolga nem nézhetett egy királyi sarj szemébe. A vedret felkapta a földről, sietve állt tova, nem messze, csak halkan a szomszéd karámba. Egy kicsit leült, megpihent némán, s remélte, hogy nem látta őt a lány. Mert hát e történetnek két szereplője van és az nem lehet, hogy már az elején ne találkozzanak.

by **Hinari** Kedd Márc. 04 2014, 17:23

Elérkezett a nap, a kastélyban hatalmas lakomát tartottak,
Volt ott minden; kappan, disznó, mézes alma és egy kevés dió.
Ám a királylánynak, nem volt jó a kedve,
Hiába próbálta őt nevettetni lovagló törpe s medve.
Titkon ezalatt szájról szájra járt,
Valami nagy baj érhette a bátor királyt.
Hogy igaz-e a pletyka, nem tudható,
Hangosan ugyanis tiltott volt a „halott” szó.

Elment, elment, nem jön vissza többé,
Sopánkodott is a magára maradt királyné.
Ám a királylánynak eszébe jutott,
Midőn lehetne bizonyítani, mi eddig vala vitatott.
Felállt a selyemmel takart székéből, kezével intett,
Csönd borult a teremre, elhallgatott minden érintett.
- Egy közületek, bárki, holnap estére lovaggá fog válni!
Tornát hirdetek, s a győztes, jutalmul megkaphatja a kezemet!

Nagy éljenzés tört ki, ám a lány nem fejezte be,
A próba, miről regélt, csak a feladat eleje.
A bajnoknak ugyanis nem elég a mindent elsöprő nyereség,
Tudnia kell a választ, csak akkor lehetnek férj, és feleség.
A kérdést viszont el nem mondotta,
Törte is rajta a kobakját úrnagy s szolga.
A legvalószínűbbnek eme kérdést gondolták,
„Vajon jóapám hol van, s haza mikor jön hozzánk?”

Pár órával később, már a várban mindenki tudta,
Miről is szólt az aznap esti vacsora.
S a királylány, kék ruháját maga mögött lengetve,
Észrevétlenül igyekezett a számára legkedvesebb terembe.
A lovarda volt az, nagyon szerette, hiszen jó barátság fűzte,
A kancához, kinek csoda volt a maga tiszta, eleven s pajkos fehérsége.
- Hisame, vajon lesz-e, ki téged úgy szeret, ahogy én?
Lesz-e, ki téged meglovagol még az idén?

Észrevette a fiút is, tudta, hogy hallja,
Ám ő mégiscsak egy nemesi ág sarja.
- Hisame, érzem, hogy apám rendben van, miatta nem aggódom,
A tornán pedig átláthatatlan páncél lesz minden egyes lovagon.
Ennyit mondott, s nem többet,
Remélte, a fiú majd helyesen következtet.
Otthagyta az istállót, szőke haja szállt a szélben,
Kíváncsi volt, vajon az istállósfiú ott lesz a karámban holnap délben?

by **Peter Worker** Csüt. Márc. 06 2014, 13:25

A pletyka hát igaz volt, pedig nem hitte volna,
hogy a lány kezét megkapja egy lovag holnap.
A királylány elhagyta a lovardát,
s úgy ő újra Hisame mellé állt.
- Szerelem illetné őt, nem holmi verseny.
Mondom, mind bolond, ki királyi ember.
A ló prüszkölt ismét, igazat adva,
Majd lökte neki a fiút a falnak.

- Hé, mit csinálsz? Bolond vagy te is?
Mint egy vírus, megfertőztek máris.
A fiú a lóra figyelt, ki seperte a szénát,
kapart, majd a fába egy szívet formált.
Nem értette, hogy ezt miért tette,
a ló célzását meg nem fejtette.
- Megyek én most inkább, magadra hagylak,
mielőtt neki szegezel még egyszer a falnak.

A fiú is tova állt, mást sem csinált,
a fejébe egész este a királylány járt.
Nem evett, nem ivott, s aludni sem tudott,
a vár fala körül inkább pár kört futott.
Az elméje megtisztult, tisztán látott most már,
szégyellte, hogy miért nem ütötték őt lovaggá.
Pedig részt vehetett volna a holnapi tornán,
s nyertesként csókolhatta a királylány ajkát.

Erre eddig nem gondolt, nem gondolhatott,
De szerethette a lányt, s erről csak most tudhatott.
Az esély adatott neki, a feladat nagy volt,
a tervében még sok volt a varrni való folt.
A futása lassan sétává vált,
majd megpihent a vár egyik ablakánál.
Férfiként igazán mégsem sírhatott,
de azért hangosan csak gondolkodhatott.

- Büntetnek holnap, ha páncélt húzok,
s titkon az ő kezéért lovaggá válok?
Szerethettem én, de nincsen aranyam,
se nevem és talán erőm is alig van.
A fiú fájó szívvel és hangosan szólott,
s nem tudta, hogy az ablak mögött bárki is állhatott.
A tervére fény derülhetett,
a jövője vízbe merülhetett.

by **Hinari** Kedd Márc. 18 2014, 17:27

A hajnal hamar jött, hamarabb, mint várta,
Titkon ugyanis a tornával volt teleszőve csodás álma.
De fejében egy borús gondolat is motoszkált,
Mi lesz akkor, ha más nyeri el a királylányt?
Volt is lovag, hatalmas, erős és szilaj,
Nem állhatott útjába sem vaddisznó, sem bivaly.
Ismerte ám ő is a mondát és a mesét,
Fekete aura lengte körbe a lovag egész jelenését.

Felkelt, s rögtön anyjához szaladt,
Meg akarta tudni a névsort még a készülődés alatt.
Ott volt bizony, a név, mit elolvasni is félt,
Rettegett harcos, ki magának akarta a királyi vért.
Nem tehette, nem engedhette hogy nyerjen,
Megbánta már a tervét, töprengett, most mégis mitévő tegyen?
Egyetlen ötlet, mint pislákoló fény a sötét éjben,
Ez maradt neki, s ő egy percig sem maradt tétlen.

Szaladt, rohant az istállóba lovához, Hisaméhez,
Ki fújt, s idegesen dörgölte magát a királylány melléhez.
- Értelek én, értelek, jóságos, okos kancám,
Ne aggódj, a lovag nem soká marad ám a talpán.
Jóapám s Mesterem eleget tanított,
Itt az ideje, hogy magunk vívjuk meg ezt a harcot.
Tudta ő jól a határt és a szabályokat,
De úgy vélte, nem nyerhet, ha nem kockáztat.

Pár órával később már ő is ott állt készen,
Szónokolva, mily szerencsében lesz részen,
Gyönyörű, ezüst-kék ruhában állt és mosolygott,
Ám a színfalak mögött kedves lova toporgott.
Várta vissza a királylányt, nyerítve, fújtatva,
Lábainál a szalma alatt fényezett páncél volt bújtatva.
A nagyközönség tapsolt, éljenzett,
Ezer meg ezer kéz a magasba emelkedett.

Elkezdődött hát a híres torna,
A lovagok is felálltak szépen sorba.
A királyné hirdette az első számot,
Dárdával kell átszúrni a szalmabábot.
A kis királylány akkor már ott sem volt,
Ő a beszéd után azonnal Hisaméhez loholt.
- Hisame, mindjárt mi jövünk,
Gyerünk pacikám, gyerünk, gyerünk, gyerünk!

by **Peter Worker** Csüt. Május 08 2014, 04:07

A hajnal bánatos volt, nagyon hideg,
homály volt, s a köd lassan szállt fel.
A csendet paták dobogása törte meg,
rosszul indult dobszóló ilyen időben.
Peter tehetetlenül esett, a ló borította,
majd a lovas hamar kérdőre is vonta.
- Egy üzenetet hoztam, melyet át kell adnom,
kérlek mond az utat, hogy ne legyen bajom.

A fiú mintsem hogy az utat mutassa,
inkább a levelet kérte bizalommal.
Átadja ő! Állította. A királynőhöz tartok!
Füllentett hihetően, de átvette a feladatot.
A lovas bízott benne, s ez így is volt rendjén,
de a fiú nem bírta ki, véletlen kinyílt a levél.
Annak tartalma pezsdítő volt, mert
eljönni a versenyre A Véreb nem tudott.

A lehetőség adott, már csak egy páncél kellett,
s azt egy várban találni nem volt lehetetlen.
A folyosóról sokaknak hiányzott egy páncélos dísz,
de az igazából nem volt több, mint egy kopott kincs.
Egy szép ló is kellett a versenyre,
így az út hamar az istállóba vezetett.
A fiúnak volt egy lova, fekete, de a fényben kéknek hatott.
- Jó reggel Nestor! - s a ló már az udvaron vágtatott.

A verseny korán kezdődött, a fiú remegett,
félt, hogy a páncél a fejéről könnyen leeshet.
A szalmabáb kicsi volt, a fegyvere nehéz,
de a hercegnő hajtotta őt a győzelemért.
A bábú ketté szakadt, majd kapta a fújjokat,
hisz hát az álcája a rossz embert mutatta.
Nem feledte, ő volt most A Véreb,
nem kedvelték őt itt az emberek.

Csak egy lovasfiú volt, nem több, nem lovag,
de úgy küzdött mégis, mint megannyi katona.
A következő menetben már egymásnak mentek,
s az nyerte a fordulót, ki a földre lökte az ellent.
Nestor hátán biztos volt Peter sorsa,
hisz a ló és ő, mint két testvér évek óta.
Lelökött egy lovagot, ki átkozta is érte,
de a fiú nyert egy lépést a szerelméhez.

by **Hinari** Vas. Május 18 2014, 14:16

A karám gerendái között kukucskált,
Ahol senki sem láthatta a királylányt.
Kezeivel markolta a fát erősen,
Mozdulatlanul állt, egészen csendben.
Odabent a poros téren egy ló indult meg,
Kívánta ő, bárcsak egy métert se tenne meg.
A fekete csődör azonban megiramodott,
Hátán a lovag hosszú lándzsát fogott.

A királylány behunyta szemeit, nehogy lássa,
Miképpen lesz eltalálva utolsó szalmabábja.
A Véreb pedig nem hozott magára szégyent,
Legjobb lett, s már kezdték is a következő versenyt.
Szíve is kihagyott egy ütemet amikor megtudta,
Most lesz megtartva a nap fénypontja.
S ahogyan azt a lovagi tornákon szokás,
Meg is lett hamar az első párosítás.

Nem húzták az eseményt olyan hosszúra,
Igaz, a lánynak sem kellett a külön tortúra.
Egyik percben még a lelátón ült, kendőjét lengetve,
Utána pedig már a karámhoz sétált, Hisaméval vállt vállnak vetve.
Szerencsére nem ő kapta a fekete lovagot,
Helyette le kellett győznie az Éjcsillagot.
Kezébe vette a hosszú, kék-fehér lándzsát,
Úgy vezette harcba egyetlen hű paripáját.

A felszereléshez azonban nemcsak ez tartozott,
Övén a közelharcban jó, fényes kardja lógott.
Még nem húzta elő a tokjából mások előtt soha.
Így nem tudta senki, mit rejthet, mi lehet az a csoda.
Ujjaival gyengéden érintette meg a markolatot,
Bízott magában, s tudta, hozni fogja ezt a harcot.
A forduló megkezdődött, a dárdák egyenesen, épen.
S mindkét paripa elindult, sebesen, egymással szemben.

Az első ütközés egyiküknek sem hozott eredményt,
Fordultak, ezúttal balról közelítve a királyi emelvényt.
Hisame fújtatott, magabiztosan emelve fejét.
A másik ló nyerített, s hátrált is egy lépést.
A királylánynak több se kellett,
Máris ellenfele előtt termett.
A lándzsával eltalálta a lovával foglalkozó lovagot.
Ezzel meg is nyerve a legelső futamot.

by **Peter Worker** Hétf. Május 19 2014, 00:34

Könnyen hihették, hogy Peter erős volt,
de győzelmeibe volt pár hiányos folt.
Kövérek, s lovagolni nem tudóak,
ezek kerültek a fiúval egy futóra.
Bár talán csak az eredmény számított,
de volt olyan, ki nem bírta el a kardot.
Szégyent érzett, hogy ilyeneknek kellett,
nem volt helyük e szép Hercegnő mellett.

A végső párharc előtt szünetet tartottak,
hisz pihennie kellett a két harcosnak.
E pár perc több kárt tett, mint hasznot,
hisz elvárták, hogy levegyék a maszkot.
Peter nem evett semmit, így nem ehetett,
csak egy helyben a holnapon merengett.
Este, ágy, két gyűrű, s meztelen testek,
ünnepeltek együtt az esküvőt követően.

A képek semmivé váltak, hisz harsant a trombita,
Peter szíve szerint akasztotta volna, ki azt fújta.
Felállt a két lovag a lovaikkal együtt,
s minden nézői ököl az égnek feszült.
A fiún végig futott a hideg, a félelem,
a korábbi harcokra gondolt rémülten.
Nem volt ez tudás, csak egyszerű szerencse,
hogy senki se volt eddig, ki a lóról leverje.

Nem kívántak vért, csak egyszerű küzdelmet,
mégis a legtöbb vesztes orvos mellett ébredt.
A fém a kardtól védett, nem az eséstől,
mást nem várhattunk egy lovagi mesétől.
Ha nem tette a szörnyű zuhanás ájulttá őket,
úgy megtette ezt az ellenfél életlen pengéje.
Mozdulatlanná kellett tenni a küzdő ellent,
s más nehezen csillapítja az akaratos embert.

Tehát Peter félt most, sőt, reszketett,
lett volna ő most a ló Nestor helyett.
Fogta erősen a nyerget, várt a hívó szóra,
s közben felpillantott az üressé vált trónra.
A Hercegnő eltűnt, nem volt ott, nem figyelt,
pedig érte játszották most ezt a küzdelmet.
Peter előrébb hajolt, szólt, csikorgatta a fogát.
- Ezután neked keresünk egy gyönyörű kancát.

by **Hinari** Hétf. Május 19 2014, 22:35

Órák teltek, s rövid, izzadt másodpercek,
A lánynak azonban mind-mind heteket jelentettek.
Végezni akart, fájt már a keze, lába,
Otthon akart lenni a saját ágyába.
A por viszont a csatamezőn kavargott,
Ezüstszín köpenye mögötte hullámzott.
Jó lovát etették éppen, friss, édes almával.
De ő evés helyett el volt foglalva valami egészen mással.

Távolból nézte ellenfelét, a Vérebet,
Neki kell legyőznie e szörnyű ellenfelet.
Egy kicsikét ugyan furcsállotta a lovagot,
Ki sem nem ivott, sem nem evett egyetlen falatot.
A Véreb híres volt szomjáról s jó étvágyáról,
S ő sem tudott semmilyen változásról.
Megszólalt a trombita, egyszerre rezzentek,
Határozottan egymásra tekintettek.

A kisfiú, fegyverhordozó, hozta már Hisamét,
Fényes páncél és kemény bőr fedte az állat egész testét.
Azúrkék vonalak, fehér tollminták jellemezték,
A lovagot pedig Hajnalsárkány névre keresztelték.
A Királylány pontosan tudta, az álcájuk jó és elég,
Kilétük titok maradt Anyja előtt is, ami nem kis semmiség.
Emelt fővel paripáját a karámba vezette,
De egy kis félsz volt benne, ahogy felült a nyeregbe.

A szabályokat, sorrendet jól tudta,
Először jön a hosszú, tompa lándzsa,
Ha pedig leesnek a lóról...
Onnantól minden a közelharcról szól.
Nyelt egyet, Hisame oldalát érintette,
A paripa beügetett a négyszögletes területre.
A közönség egyszerre állt fel s éljenzett,
Mindenki a Királylánynak kedvezett.

Trombita, egy, kettő, három,
-A felek készüljenek! Máris indítom!
Dárdák előre, vigyázz, rajt,
Elhangzott a döntő kezdetét jelző start.
A lány összeszorított ajkakkal szorított a kantáron,
Ember nem látott még ilyen határozott lovagot lóháton,
Nyargalt, nyargalt Hisame,
De vajon a siker felé, vagy a vesztébe?

by **Peter Worker** Csüt. Május 22 2014, 10:10

A lovak vad vágtába kezdtek,
s elakadtak a nézői lélegzetek.
A levegő nehezen áradt a testben,
de itt volt most mindkettő fejben.
Erősen fogták úgy a kantárt,
mint a nyergek a lovak hátát.
Petert megzavarta most ismét valami,
a tudat, hogy a trónon nem ült senki.

Egy gondolat, a Hercegnő és az ő hiánya,
s az ellenfél fegyverét a mellkasán találta.
Úgy zúgott a földre, mint egy rongybaba,
s kezdődött itten a nem várt katasztrófa.
Gúnyos nevetést kapott a nézői részről,
és könnyezte ki a szúró port szeméből.
Térdelt, majd állt, a fiú nem adta még fel.
A Hercegnő! Nem, miatta nem futhatott el!

Peter megigazította a sisakot a fején,
míg az ellen megfordult a futó végén.
Figyelte a ló lépéseit, s a vad vágtáját,
a mozgásának ütemét, a teste ritmusát.
Talán táncolt is vele egy különleges estélyen,
hogy a roham után a feje még a helyén légyen.
Türelmes volt, figyelt, kivárt a végéig,
hisz hát veszítenie már nem volt semmit.

Félre lépett ügyesen, el a fegyver elől,
majd rántotta le a lovagot a helyéről.
Pár pillanat volt ez csak, megismételhetetlen,
de ló nélkül a földön voltak már mindketten.
A lovag feküdt egy ideig, hisz hát nagyot esett,
titkon női testére az esés pár lila foltot festett.
Peter nem segített neki, nem erről szólt mindez,
gonosz embert játszott, a Véreb nem volt kedves.

Hagyta felállni, a tisztesség megvolt,
de más egyébként nem akart ő harcot.
Feladni, ó, azt de jó lett volna,
főleg ha ezt az ellenfél mondja.
- Nem adom neked, a Hercegnő kell nekem,
mert ő az én egyetlen igazi szerelmem.
Hüvelyéből a kardját rántotta, az életlen pengéjét,
s későn eszmélt arra, a Véreb így nem beszélt.

by **Hinari** Csüt. Május 22 2014, 20:06

Ismerte ő személyesen is a Vérebet,
Rettegett tőle, nem akart ilyen véget.
Elhatározása vitte a kis királylányt előre,
S sikeresen szúrta le a lovagot a poros földre.
Elkapott azonban egy furcsa mozzanatot,
Nem tartott az, csak egyetlen pillanatot.
A lovag fölfelé nézett, ott, hol ő ült volna,
Üres helyét ellenfele hiányolta, mintha…

Megrázta fejét, elvetette a furcsa gondolatot.
Ráért ezen tanakodni, ha megnyerte ezt a harcot.
Fordult is, hogy befejezze, mit elkezdett,
Dárdáját szúrásra emelte, keze nem remegett.
Meg akarta ő a világnak mutatni,
Ér annyit, mint bármelyik férfi.
Csak a nagy Ő, az egyetlen,
Ki vetekedhet vele ezügyben.

Utóbbit sajnálta egy kicsikét,
Úgy tűnt, most sem találta meg szerelmét.
Elkalandozott, gondolataiban ővele futkosott,
S ez meg is hozta a negatív fordulatot.
Leesett, nagyot zuhanva, lefele, és lejjebb,
Amígnem megállapodott Hisame patája mellett.
Gyorsan fölállt, és ugrott kettőt hátrébb,
Ám a Véreb nem támadta még őt valamiért.

Ellenfele ehelyett beszélni kezdett,
Szemöldöke a lánynak a magasba emelkedett.
Az érzések, mivel a Véreb őhozzá, őróla szólt,
Hallani sem hallott ezelőtt hasonlót.
Nem is felelt, a szavakat kereste,
Furcsállotta a helyzetet, nem nagyon értette.
- A Véreb a királylány hitvese semmiképpen se lehet!
Mondta, hangja határozott volt és kellően mélyített.

A két ló eközben a háttérbe vonult,
S a Véreb kardja is előkerült.
Ideje volt hát felfedni, mit az udvarban senki sem tudott:
A barlangban talált, titkolt kincset, a sárkánymintás kardot.
Katana volt, nem a lovagok fegyvere,
Lovag talán még harcolni sem tudott ellene.
A Királylány bízott ebben, s bízott önmagában,
Védekező pozícióba váltott, így nyerhet ő ebben a csatában.

by **Peter Worker** Szer. Jún. 04 2014, 12:21

Hát harcra került a sor, kardot rántottak,
hisz most mindketten lovagot játszottak.
Peter lehetőségeket látott, mint a nyomozó Sherlock,
de nem volt ő nagy eszme, tenni semmit sem tudott.
Jobb ötlet híján suhintott egyet,
de távol állt, a penge nem érte el.
Jobb ötlet híján suhintott még egyet,
de rájött a hibára, s közelebb lépett.

Hajnalsárkány csak védekezett,
talán támadni már nem mert,
vagy csak várt egy hibára,
Véreb egy rossz pillanatára.
Akárhogy is, de kard kardot ért,
s hüledezni kezdett a nézői tér.
Előre! Támadj! Védekezz! Ostoba!
Zavarta nagyon a fiút nézők hangja.

Peter oldalra lépett, majd fordult egyet,
így a háta mögött tudhatta a nézői teret.
Eltűnt a kezek zavaró sokasága,
maradt csak a bátrak pofázása.
Peter két kézzel ragadta meg a kardját,
s felülről intézte a következő támadást.
Nem volt ez oly szép, de eredményes talán,
hisz volt erő a fiúban, kalapált már pár patát.

Nagyobb volt a hév, mint kellett volna,
így Hajnalsárkány ügyesen szállt tova.
Ugrott egyszerűen, de ha csak lépett volna,
úgy a vállát nyomná a penge, s Peter súlya.
Peterben megvolt a lendület, nem adta fel,
ott lebegett előtte a királylány és a keze.
Vágott, suhintott, mind eredménytelenül,
és érezte, hogy a keze miként is gyengült.

Félt, ha így folytatódik, úgy veszíteni fog,
de nem tudott mit tenni, tőle ennyi volt.
- A Királylány... - a mondatát nem fejezte be,
úgy tűnt, hogy a lányt nem érdemelte meg.
Bár kitudja, lehet csak ő gondolt rosszra,
s fáradt az ellen is, csak épp nem mutatta.
Peter támadásaiba nem volt sok logika,
csak suhintott még, ahogy a karja bírta.

by **Hinari** Pént. Jún. 06 2014, 16:52

Szelte a levegőt a Véreb pengéje,
Ám a királylányt el nem érhette.
Egyvalamit megtanult, figyelve a harcokat,
Ha betalál egy ütés, biztosan elbuktad.
Hátrált tehát, maga előtt tartott fegyverrel,
A Véreb lépett, ő pedig szembekerült a nézőtérrel.
Anyja feszülten, homlokráncolva figyelt,
Aranyozott trónszékéből fel-felkelt.

Elég volt egyetlen pillantás, egyetlen mozzanat,
S a Hajnalsárkány elvesztette a fonalat.
Fejében önkéntelenül is a miértek jártak,
Nem tudta, anyja vajon mennyit és miket tudhat.
S majdhogynem ez is lett a veszte,
Fejét csak centiméterekre kerülte az éles penge.
A Véreb felülről, teljes lendülettel támadott,
Csak ennek köszönheti, hogy időben észrevette a gondot.

Ugrott, egyet, kettőt, oldalra, hátra,
Az időt húzta, de ez mindkettejüket fárasztotta.
Ellenfele valahogy reményvesztettnek tűnt,
Csapásaiból az erő és az akarat is hirtelen eltűnt.
A királylány pedig ki is használta ezt,
Oda is ugrott, ám meghallotta ő is a neszt.
Megállt, nem sújtott le,
- Így beszél a Véreb? – kérdezte.

A sárkánymintás katana élesen megvillant,
A penge mintha felizzott volna, s a fényjáték már tova is illant.
- Mondd csak, ki vagy? – suhintott az ezüst-kék lovag.
- Azt hiszem, valahol… már láttalak.
Ám a közönség zúgolódott, csatát, vért akart,
Nem hagyta befejezni a beszélgetést, ami így abba is maradt:
A királylánynak eszébe jutott, miért van itt valójában.
Így támadott egyet ő is hamarjában.

A penge jobbról, alulról repült ellenfeléhez,
Amíg a lány közelebb lépett a Véreb térdéhez.
Látta már a gyakorlótéren számtalanszor,
Hogyan nyeri meg a kardos harcot a pusztakezes harcmodor.
Így amíg a fegyvere a lovagot felfele metszeni akarta,
Jobb lábára támaszkodott, a balt pedig elindította:
Egy egyszerű, gyorsan elvégzett, féloldalas rúgás,
S a lány már ugrott is hátra, remélte, meglepte a Vérebet ez a húzás.

by **Peter Worker** Pént. Jún. 06 2014, 18:28

Hajnalsárkány ügyes volt, el - el lépdelt,
pár pillanat volt, s Peter a földön térdelt.
Persze közben volt egy támadó penge is,
s Peter arcán majdnem lett így egy seb is.
Éles kard volt, nemesi fém, s erős fegyver,
mely hagyott így a fiú homlokán egy heget.
A sisakot le kellett venni, kényelmetlen volt már
és Peter e cselekedetét nem gondolta igazán át.

Elfelejtette, hogy ki is volt ő valójában,
s hogy a sisak fontos része volt álcájának.
Tisztán látott most már, a fejéről le került a súly,
így első dolga volt, hogy visszanyerje az egyensúlyt.
Kardján támaszkodott, felnézett, körbetekintett,
s hallotta, hogy a nézők miként is hüledeztek.
Csak egy kék hajú férfiú volt, nem holmi Véreb,
csalás történt, visszaélt a hős nemesi nevével.

- Nem érdekel mit gondoltok, a döntőig jutottam,
a nemesi lovagok ellenem a porba hullottak!
Lehet nem vagyok lovag, s a vérem nem arany,
de ne is gondoljátok, hogy én itt most feladjam!
Peter felállt, a kardját a nézőkre szegezte,
s a trón felé fordult határozott szemekkel.
Meglepődött, a királylány még mindig nem volt ott,
és így zavarában majdnem elejtette a nehéz kardot.

Volt olyan ki éljenzett, volt ki csak szidta őt,
de úgy döntött, hogy innen el nem fut most ő.
A kardját támadásra emelte,
majd újból szavakat zengett.
- Csak egy lovász vagyok, egy egyszerű fiú,
de talán a sors akarta, hogy ez mind így alakul.
Sajnálom Sárkány, de le kell győznöd engem,
mert én Ő érte ezt itt már nem adom fel.

Peter gyenge volt már, csak az akarat tartotta,
de mi félbe maradt az imént, azt folytatta.
Támadott gyengén és tehetetlenül,
talán csak ő hitte, hogy mindez sikerül.
Erőtlen üvöltés, halk csatakiáltás,
mást nem tudott, nem volt megállás.
Előre fiú! Volt egy lelkes szurkoló.
De csak a híres udvari bolond volt.

by **Hinari** Pént. Jún. 06 2014, 19:24

Némán, döbbenten figyelte a jelenetet,
S a harcról egyszeriben megfeledkezett.
Arcán széles mosoly terült szét:
Megkönnyebbült egy kicsikét.
A Véreb, nem a Véreb volt, csak egy fiú,
Ám ő tudta pontosan, kicsoda ez az ifjú.
Szólni, tenni azonban semmit sem tudott,
Csak leengedett karddal, hallgatva állt ott.

- Mondtam, hogy ismerlek – tette végül hozzá, halkan.
A tömeg a kiabálástól nem hallhatta őt azonban.
A lovászfiú is folytatta lelkes beszédét
Határozottságát még nem ismerhették.
Utolsó mondataira a Hajnalsárkány kihúzta magát.
A felé szegezett kardra sem mutatta még igazi arcát.
Kíváncsi volt, egyetlenegy dologra,
Merthogy vágyott rá, azt már tudta.

Összeszedte minden megmaradt erejét,
Távolságot teremtett, majd felemelte bal kezét.
- Mondjon bármit az Udvar és Jóanyám,
Lovag vagy te is, hisz eddig eljutottál.
Harcra viszont nem lesz tovább szükség,
Én a tiéd, te az enyém, nincs efelől semmi kétség.
Mindezt ő már a rendes hangján mondta,
Szavaira elnémult a lelátó mindegyik sora.

Le is vette ezüstözött, fehér sisakját,
A szél rögtön szétbontotta dús, szőke haját.
Elmosolyodott újfent, ám ezúttal mindenki látta,
Füttyentett, s már ügetett is feléje a gyönyörű kanca.
- A harc, a torna volt a legelső próba,
Kinek megérte a halált a kezem, ki csak az állhatta.
S hogy részt vettem, az sem történt ok nélkül.
Hisz aki nem tud legyőzni, soha nem mehet hozzám férjül.

Megköszörülte torkát, úgy folytatta,
Nem kiabált bele senki, csak a csönd fogadta.
- Mondd hát meg a neved, ám előtte egy kérdés,
Az utolsó próba, ha nincs más ellenvetés.
S elismételte, mit az istállóban mondott,
Fél szemmel Hisamét nézve, és a távolban Nestort:
- Vajon lesz-e, úgy szereti Hisamét, ahogy én?
Lesz-e, ki meglovagolja őt még az idén?

by **Peter Worker** Pént. Jún. 06 2014, 20:35

Hajnalsárkány is felfedte álarcát,
s közölte királyi mondanivalóját.
Peter elnémult, nem tudott szólni,
nem, nem volt mit most mondani.
Szerelmes dalokat nem hangoztatott,
hallott mindent, mit a lány hallhatott.
Fejében csupán csak az ő szavai jártak.
Én a tiéd, te az enyém... ismételte az árva.

Örömében, mintha könnyezett is volna,
de volt folytatás, volt még egy próba.
Hogy Hisame is hozzájuk érkezett,
úgy a válaszadást is könnyebbnek érezte.
- Szeretni talán őt úgy nem tudja senki sem,
mint ahogy azt te teszed, oly nagy érzelemmel,
ugyanakkor rajtad kívül ő hozzá más nem érhet,
csak a másik gazdája, ki ápolja őt minden éjjel.

A fiú szólt a királylányhoz, választ adott,
majd gyengéden a ló sörényébe markolt.
Megpaskolta Hisame oldalát, s nyakát,
majd lépet és a királylány elébe állt.
- A nevem Peter, Peter Worker,
egyszerű fiú, Dolgos ember.
Tudom, birodalmam kicsi és csak szénát esznek
de az igaz szerelmedért én minden megteszek.

Ennyi volt, nem mondott többet,
őszinte volt, ez remélte elég lesz.
A királylány kezébe most a sorsát érezte,
bízott benne, hogy a tetszését elnyerte.
Lassan telő pillanat volt egytől – egyig,
mintha lezuhant volna az égből a földig.
Szemeit levette a lányról, s hátrébb lépett,
szabad utat hagyva az igaz döntésének.

A földet pásztázta, nem nézett a lányra,
leszegett fejjel várta az ítéletet, sajnálta.
Mély levegőt vett, s sóhajtott nagyot,
eltüntette fejéből az összes gondolatot.
E helyzet számára egyre kényelmetlenebb lett,
lett volna boldog vége, lett volna happy end.
Akárhogy is, ő megtett mindent, a történetét megírták,
csak egy valaki tudta, hogy a fiú és lány lett e boldog társ.

by **Hinari** Pént. Jún. 06 2014, 21:37

Valahol mélyen bizton tudta, érezte,
Hogy a fiú tudja a megfejtést, tudnia kellene.
Szíve is dobbant, amikor amaz kinyitotta száját,
Ám az igazságot mondta, semmi egyebet, mást.
Hisame szelíden nyerítve fogadta az érintést,
Fejével közelebb tolva a lányhoz kedvesét.
- A válasz tökéletes, minden szava színtiszta igaz,
Aki nem hiszi, nézze csak meg ezt a lovat.

S azúrkék szemeit körbejáratta a tömegen,
Hisamét mutatva, kit ez az egész nem hagyott hidegen:
Vígan nyihogott, egymásnak a párt tolta,
Hogy hová legyen örömében, azt sem tudta.
A fiú, Peter, válaszolt, nem is akárhogy,
S lassacskán a nézőtér döbbenete is alábbhagyott.
Páran voltak csupán, akik morogtak,
Ám az éljenzés elnyomta irigy zajukat.

- Peter, szép név – mosolygott a királylány
- Térdelj le kérlek, így kívánja a hagyomány.
A fiú ellenkezés nélkül meg is tette,
A lány pedig az időközben érkezett kardot emelte.
Három érintés az ifjú vállára,
S az már lovagként állhatott a lábára.
Mindenki tapsolt, még a Királyné is:
Örült, hogy lánya jó párra lelt mégis.

Kezdődhetett hát az igazi mulatság,
Ám előtte még történt egy-két apróság.
A királylány mosolygott, átölelte párját.
S az első szerelmes csók is elhagyta ajkát.
Trombita szólt, egy közeli és egy távoli,
Mindenkit meglepetésként ért az utóbbi.
Királyi dal volt ez, zene a fülnek és léleknek,
- Ó Apám, bemutatlak újdonsült férjemnek!

Így érkezett haza a Király őfelsége,
Egy szem lányának esküvőjére.
Aznap és még hat napig tartott a lakoma,
Még Hisamét és Nestort is beengedték a lagzira.
A tornának hetedhét országban a csodájára jártak,
Mesélték is még sokáig az emberek egymásnak.
S mint tudjuk, minden jó, ha jó a vége,
Így ér véget Hisame meséje.

*

Behunytam szemeim, és mosolyogva csuktam be a könyvet. Furcsa, kellemes érzés lett úrrá rajtam, s én teljesen átadtam magam neki, hagyva, hogy gondolataim szabadon csapongjanak. Vajon együtt írták meg? Gondoltam rá, hogy egyszer majd megkérdezem Petert, de nem véletlenül intézte így a fiú. Egy könyv, mit ajándékba kaptam, s ami úgy alakult át, ahogy a ráolvasott hatás kezdett halványodni. Bűvészet. Újfent elmosolyodtam, úgy dőltem neki a pad támlájának, magamhoz szorítva a tárgyat.
- Köszönöm… - suttogtam, s reméltem, a szél majd elviszi e halk szót a YJ céhház tetejére, egy kékhajú fiúhoz, ki talán éppen most is ott ül, szemeivel a kék eget kémlelve…

/ Köszi a játékot, Pete ^^ /

by **Cardinal** Szomb. Jún. 07 2014, 14:25

Ossu!

Nehezen találok szavakat. Önmagában is megállná a helyét ez a párbaj, de így, hogy még verses formát is kapott, ráadásul ilyen remekül kivitelezve, hát le a kalappal előttetek, de tényleg! Köszönöm az élményt, amit az írásotok olvasása jelentett Smile

Különleges KT-ra különleges jutalmazás jár, ami egyrészt a maximális 75 helyett 100 xp, másrészt egy szabadon választott T3-as kristály mindkettőtöknek, amit a Bejelentőben választhattok ki. A katana is kap 30 expet természetesen. Lezárom a küzdőteret!

by Ajánlott tartalom

Hisame meséje

Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje

Re: Hisame meséje