Tanuljunk valamit... (Hisame & Timidus)

Az ujjaimat a tarkóm mögött kulcsoltam össze és egy pizsamanadrágban feküdtem az ágyban. Halkan fütyültem egy egyszerű dallamot, függetlenül attól, hogy egy énekes madár családjába sem soroltam volna magamat. Felkeltem már egy ideje, de nem volt még kedvem kimászni az ágyból. Amolyan lustaság, ezt gond nélkül lehetett annak nevezni. Hihi.
A kopogás kizökkentett a merengésemből, de zavartalanul, mondhatni még lelkesen is ugrottam ki az ágyból, hogy ajtót nyissak az érkezettnek.
- Ugyan. Persze, hogy tudunk segíteni. – kacsintottam a kicsi Shunak és emeltem a hüvelykujjam egy széles mosoly kíséretében – Mindjárt megyünk. – és hajtottam is vissza az ajtót, hisz hát fel kellett öltöznöm és Hisamének is szólnom kellett még.
A felöltözést nem igazán vittem túlzásba. Nadrágot cseréltem és felvettem a kötelező felszereléseket, miket fel kellett egy párharchoz. Nem tagadtam, váratlan volt az invitálás, ugyanakkor már rég tervbe volt véve egy Timudussal való küzdelem, és hogy nem is olyan rég fejlődött, úgy talán számítani is lehetett erre. Ha nem most ők, úgy pár nap múlva valószínű mi kerestük volna a sárkányt és a kicsiny lányt.
- Hisame. – épp egy szekrénybe bújó ijesztő mumust akart eljátszani. Nem kérdeztem a miértet, mert voltak dolgok, melyekről jobb volt nem tudnom és ezt egy ilyen dolognak könyveltem el.
- Hisame. Készülj. Timudus egy párharcra hívott minket. – e mondatomra nyitott szemekkel dugta ki hirtelen a fejét a szekrényből.
- Timudus? Minket?
- Ühüm. – bólogattam.
- Király! Szétverjük a pofáját. Nyehehehe!
- Hé. – nem tetszett a vad hozzáállása.
- Bocsi. Nem kérdezed meg, hogy mit csináltam a szekrényben?
- Nem.
- Kár.
- Így jártál. – húztam félre a számat, majd indultunk le a kertbe. Lassan, csoszogva, hogy meglegyen az a kért tíz perc.

Timidus az asztalon magasodva szólt a nézőihez, azonban engem csak egy elhangzott szó, egy információ, egy név foglalkoztatott különösebben.
- Justin? – felhúzott szemöldökkel fordultam Shu felé, majd éreztem, hogy miként teszi Hisame a vállamra a mancsát.
- Apa, te nem veszel részt ebben a küzdelemben. – taszított rajtam és emiatt hemperegtem métereket a kert földjén, majd állított meg egy kisebb fa kemény törzse. Nem fájt és felülve csak kuncogtam, hogy kocka nyelven szólva, hogyan is bannolt Hisame engem a következő küzdelemből.
- Ti ketten ellenem. – mutatott rájuk, majd mutatott magára – Így lesz egy kis izgalom, Apa nem hátráltat majd engem. – nem mondom, hogy rosszul estek a szavai, de hogy ilyen ösztönösen mondta ezt, azt kicsit gondnak éreztem.
Újra nézője lettem egy küzdelemnek és emlékeztem vissza a legutóbbi párharcunkra, mikor is azt néztem, hogy egy árnyharcos fiúval, Asasellel miként is küzdött Hisame. Akkor jó volt csak nézni, és úgy gondoltam, hogy ezt is élvezni fogom. Bár szívesen megtapasztaltam volna magam is, hogy mire képes a kicsiny páros, főleg, hogy Timidus tovább fejlődött, de talán így jobban is tudtam elemezni a történteket, hogy kicsit távolabbról szemléltem őket. Tudtam, hogy Hisame mire is képes, így volt viszonyítási alapon, tudtam kihez hasonlítani őket.
- Egy perc. – szóltam hangosabban, majd intettem magamhoz Hisamét, ki enyhén zavartan és mérgesebben lépdelt emiatt hozzám. A szarvába kapaszkodtam, majd húztam magamhoz a fejét, hogy halkan súgjak neki – Shu legyen majd leginkább a célpontod. Több élete van, mint Timidusnak és így tovább tart majd a küzdelem.
- Oké, jó. – állt vissza egyszerűen és készült fel – Ti kezdtek, de csak óvatosan, mert visszaharapok. Nyehehehe. – kuncogott magában a bolond Hisame.

Timidus szavai nem különösebben hatották meg Hisamét. Tény, hogy ügyesen megválogatta a szavait, tény, hogy elgondolkodtató volt a hozzáállása, azonban jól tudtuk, hogy Shukaku nélkül gyengébb lett volna most ő is. Nem véletlenül említették egyként: Idomár és idomított. Bár azt mondta Hisame, hogy hátráltatnám őt, azonban mindezt csupán csak egyszerű cukkolásnak szánta nekem. Talán nem ismerte el, talán nem is fogja sosem, de kellett ez a bizonyos hátráltatás neki, hogy teher legyek a számára. Nyilván közrejátszott a döntésében az is, hogy megmutassa mennyit is ér ő egyedül ellenük. Shu imádta őt, talán Timidus is tisztelte, de kellett azért a saját jólétének az is, hogy mutasson a számukra valamit, s például egy győzelem ellenük pont ilyen mutatni való dolog volt.
Ismételten. Timidus ügyesen fogalmazott és a szavai talán használtak is volna egy olyan ellenfél ellen, kinek számított a másik véleménye, azonban Hisame nem ilyen volt. Megvolt az oka, hogy engem miért lökött félre most és nem igazán volt befolyásolható ezt illetően.
Támadtak. Csak mosolyogva szemléltem, hogy milyen csapatmunkájuk is volt és hogy milyen kis okos trükkhöz fordultak segítségül.
- Tükör és a Nap. Okos.
Hisame emelte is az egyik mellső lábát, hogy takarja a visszaverődő sugarakat és hogy hallotta ismét a meginduló lépéseket, úgy figyelt újra. Kitérni már nem tudott, túl közel kerültek már hozzá, s ügyesen sebezték mindketten őt. Tapasztalta már párszor, hogy milyen is sebzést szerezni valakitől, így nem esett kétségbe. A pontozásunknak köszönhetően mondhatni el volt kényeztetve, mi az életpontjait illette. Rögtön fordult és ahogy kértem, úgy Shu felé is mozdult. Nem kellett nagyra nyitnia az állkapcsát, hogy a lány dereka a fogai közé férjen. Ráharapott, majd lökte, dobta őt Timidus elé nem figyelve rá, hogy a támadásával saját maga is sebződött.
- Ha zavar Shu, úgy kiiktatom mellőled Tim, hogy csak ketten maradjunk. – kacsintott felé Hisame.

Nem volt kellemes látni, hogy Shu miként is ért földet, azonban ez nem a megalázásról szólt. Egyszer sem alázta meg egy ellenfelét sem Hisame és nem is állt szándékában sosem. Harcolt már olyan fiúval, ki szintekkel volt alatta és volt már olyan ellenfele, ki ellenkezőleg, szintekkel volt épp felette, azonban majd mindegyik ellenfeléhez ugyanúgy állt hozzá és ez alól ők sem voltak kivétel.
Mosolyogtam továbbra is Timidus szavain és jöttem rá, hogy neki ez is a fegyvere volt. Sajnáltam részben, hogy most csak nézője voltam ennek a küzdelemnek, ugyanakkor kíváncsi voltam arra is, hogy Hisame egyedül miként is reagál Timidus szavaira. A tollassárkány fairplay-ről beszélt, miközben igazából tényleg ez a felosztás volt a leginkább igazságosabb. Hisame életsávja a felénél járt szinte, miközben Shu páncéljából még ezek után is lehetett egy kevés arról nem is beszélve, hogy Tim sérülni sem sérült még.
Hogy ők most pihentek, az a küzdelem része volt. Nem igazságtalan előny, ha lehetett előnynek nevezni egyáltalán. Nyilván, hogy mi a kitartásra tettünk többet, úgy másból veszítettünk. Lehet nem voltunk olyan gyorsak, mint mások, vagy lehet nem voltunk olyan speciálisak, mint ők. Ez volt a mi taktikánk és ezt elhagyni, ezt nem kihasználni ostobaság lett volna, s e hosszú idő után talán csak most tudtuk, vagyis csak tudta Hisame kiélvezni ezt.
Hisame most Shu mellkasát ütötte, de csak épp olyan erővel, hogy elesni ne essen el, azonban támadásnak titulálja a rendszer. Hisame életéből újra csökkent. A lány egyik képessége lehetett ez, és talán ezért is kínálta Timidus olyan nyíltan őt. Az újabb sérülését sem vette észre Hisame, továbbra sem tanulta meg, hogy figyelje az életerejét.
- Egy küzdelem nem a gyengédségről szól. Azért mert ti nem tudtok így megütni engem, ne kérd, hogy én se tegyek így. – Hisame sértődötten hátrált, majd fordult újra feléjük – Gyertek ismét. – állt most ő a Napnak háttal.