Hisame & Peter üzlete

Sokáig időzött, majd mintha egy nem várt szülinapi ajándékot adtam volna neki, úgy ölelt engem. A pacsi nem volt elég és szinte törte a derekam. Egyrészt örültem a reakciójának, mert hát boldogság volt, másrészt kezdett hamar kényelmetlenné változni a helyzet. Persze, nem mert fiú ölelt fiút, na jó, de. De csakhamar ezt amolyan férfias ölelésnek tituláltam, mert az volt, nem más!
- Persze csak nyugodtan. – majd babrált a paneljával és én úgy fordultam el tőle, mintha valami titkos jelszót pötyögött volna egy automatába. Nem rám tartozott, így nem is kíváncsiskodtam. Kicsit meglepődve figyeltem, hogy az Aranymajom, hogy nyúzta Hisamét, de ő nem szólt ezért, így én sem róttam fel ezt neki. Talán mintha még élvezte is volna a sárkány. Érdekes. Amint szólt Saru, úgy küldtem is boldogan a meghívást.
- Ott, hogy átadnál néhány receptedet nekem. – ijesztő volt, hogy ilyen hamar megbízott bennem és hogy máris használta a céh megnevezést. Persze, ha nem Saru lett volna, akkor kérdőre vontam volna, hogy és mit kér cserébe érte, de a srác az imént ölelkezett velem! A lelkesedését látva, talán még meg is sértődött volna, ha adni akartam volna valamit érte, de persze én meg én voltam, így kérdeztem is, hisz nem szeretek adósa lenni senkinek sem – Szívesen elfogadnám őket, de illendő lenne valamit nekem is adnom cserébe. Tudod, a bűntudat és az érzés, hogy tartozok valakinek, az nyomasztó. Függetlenül attól, hogy társak lettünk. – mosolyogtam felé – Szóval mit kérsz cserébe? – nem mintha, olyan sok mindent tudtam volna adni, de hátha. Egy rang a céhbe, vagy bármi egyéb, mi az eszébe jut.

- Hmmm - sercegtettem nem létező borostámat teljesen elmerülve a gondolataim között. - Hát, igazság szerint lenne itt valami... - lestem Susaya irányába. Megerősítést vártam tőle, vagy ilyesmit, csak ehhez az kellett volna, hogy a gondolataim közé lásson. Sajnos ilyen szinten még messze nem állt a kapcsolatunk. Ő abbahagyta Hisame nyúzását, kellemesen elhelyezkedett rajta. Nem értettem, mi ez az egész, de örültem, hogy ilyen jól elvannak. - Egy céhház... - eléggé akadozva adtam elő a gondolataimat, de nehéz volt hirtelen végiggondolni a lehetőségek egész tárházát. - Áh, figyelj, hagyjuk. T2-es növényekre lenne majd szükségem, de egyelőre fogalmam sincs, hogyan szerezhetnék. Ha majd valamilyen lehetőséget látsz a szerzésükre, kérjek, szólj! - húztam el a számat. Nemigazán volt ínyemre ez az egész szituáció. Mármint tiszta érzelmi hullámvasútnak éreztem magam. Nagy-nagy boldogság után szinte letargia volt, ahogy hideg fejjel próbáltam végiggondolni a lehetőségeimet. Nem mondom, csak a nagy lelkesedés hozta ki belőlem igazán ezt az ajánlatot, hogy máris valamivel lekötelezzem Petert, érted, de nem igazán gondoltam végig...
- Te akartál valamit? - lestem fel a fiúra. Képzeletben már konkrét szakállam volt, azt simogattam, annyira kattogtak a fejemben a kerekek. - Jut eszembe, ha nem jövök, fel sem kérsz? - hirtelen ez a téma remek lehetőségnek tűnt. Egyrészt arra is, hogy tereljem a szót, másrészt... másrészt meg csak szimplán ez egy rohadt jó kérdés volt, ami hirtelen felmerült bennem.
A gondolat bevette magát a fejembe, hirtelen egész más színben tűntek fel az itt történtek. - Vagy honnan jött, hogy meghívsz bele? - pislogtam jelentős mennyiségű érdeklődéssel felé.

- Leghamarabb egy céhházba látnék ilyen lehetőséget, ám még távol állunk egy ilyen épülettől. – majd következett a kérdés, melyre egyáltalán nem számítottam.
Hogy a perces néma csendet elkerüljük, úgy jobbnak láttam, hogy hangosan gondolkodjak.
- Ha nem jössz, úgy most valóban nem kértelek volna fel. Nem mondom, hogy a sors hozott ide téged, ez valahogy nem az én szövegem, de jó hogy jöttél. Őszinte leszek. – hajoltam közel hozzá, hogy az Aranymajom ne hallja és takartam is a szám – Félek a Majomtól. – csupán csak egy pillantást vettettem az aranybundás felé – Ezért jött a gondolat, hogy megkérlek társnak. Nem akarnék az ellensége lenni. Meg hát. – hajoltam vissza – Szimpatikus vagy, egyszer biztos, hogy megkértelek volna. Talán még egy küzdelem, vagy egy közösen elvállalt küldetés után, nem tudom. – mosolyogtam, majd sóhajtottam és folytattam tovább a hangosan gondolkodás művészetét – Igazából nincs sok tapasztalatom a céhvezérséget illetően és egy kezemen megtudnám számolni, hogy hány játékost ismerek komolyabban és ők mind már tartoznak valahova. Ha nem jössz most, lehet még sokáig csak ketten lettünk volna Lottival.
Őszinte voltam vele. Reméltem, hogy értékeli.
Várva a reakcióját Hisame és Susaya felé pillantottam, majd csak egyszerűen csodálkoztam rajtuk. A majom pihent a sárkányon, ki mintha egy anyamacska lett volna, úgy nyalta az arany bundát, tisztította őt.

- Persze, feltétlen értesíteni foglak! – mosolyogtam felé – Majd kereslek! – és intettünk búcsút egymásnak.
Miként zárult az ajtó, úgy nagyot sóhajtottam. Így utólag átgondolva teljesen másképp kezdtem volna ezt a beszélgetést, de már nem volt mit tenni, nem kezdhettem újra, pedig jó lett volna. Megelőztem volna azt a kínos pillanatot, mi volt egy pillanatig és pozitívabban nyilatkoztam volna. Vállat vontam, megtörtént, így és nem másképp, ez volt, ezt kellett szeretni. A bölcsek azt mondták volna, hogy legalább ebből is tanultam, de én nem gondoltam ilyen pozitívan. Megvolt az első hibám, min túl kellett tennem magam.
Három. Ennyi tagja volt a céhnek plusz a társak. Hisame, Susaya, Stark és Lotti kígyócskája. Számoltam az ujjaimon és nyilvánítottam jó kezdettnek ezt. Persze esedékes lett volna egy toborzó, de arra még bátorítanom kellett még magam. Nem voltam az a személy, ki kiállt a főtérre és kiabált hangosan. Gondoltam Sarutól kérek pár tanácsot, hogy ő miért, hogy ilyen közvetlen, s bátor. Persze egyeseknek nem tetszhetett a kiállása, de miként benyitott hozzám, miként csípőre tett kézzel állt a fényben, az ajtóban, úgy úgy nézett ki, mint egy szuper hős. Ez az erő kellett volna nekem, tanulnom kellett tőle! Elmélkedésem közepette a petek felé fordultam. Nem fejezték be, mit elkezdtek korábban. Elvoltak egymással továbbra is, furcsa volt a viselkedésük, de ki voltam én, hogy megszóljam őket? Úgy tűnt jól érezték magukat, nem panaszkodtak.
- Szerintem bezárom a boltot mára. – szóltam feléjük.
- Tégy úgy. – rám sem figyelt, egy bólintásnál többet nem kaptam tőle. Úgy tűnt Susaya, most fontosabb volt tőlem.
Ennyi volt mára, magukra hagytam őket és pakoltam a bolt hátuljában a továbbiakba.

Egy boltban töltött nap. Talán menekvés a mindennapok elől. Talán pihenés, hisz egy kristályíró élete nem volt olyan aktív, mint például egy kovácsé, legyen az fegyver-, vagy páncélkészítő. Nem panaszkodás, hisz nem is jártam ezzel olyan jól anyagilag, mint ők, de nem is dolgoztam halálra magam érte. Pont tökéletes. Tudjam mondani, hogy csináltam valamit, ne mondják, azt hogy nem, de ennyi, nem erőltettem meg magam.
Egy üveggolyóval játszadoztam a pulton. Egy újabb bűvészmutatványt gyakoroltam, miként egy nem várt vendég érkezett hozzánk. Próbáltam az árnyékát keresni az ajtóban, de igencsak le kellett néznem hozzá.
- Sziasztok, Shu és Timudus. – mosolyogtam feléjük.
- Köszi. – és emelte a fejét Hisame is.
Hallgattam őt. Felettébb örültem, hogy tényleges cselekvésre szánta el magát. Használta a céhet, és céhben gondolkozott, azonban volt valami, mihez nem értett, mit nem tudott. Persze örültem, hogy hozzám fordult segítségül, de sose tartottam magam jó tanárjának, sőt, időnként mintha még ő is tanított volna engem. De most nem! Legalábbis reméltem, hogy nem.
- Oh. Jó hallani ezeket. Ügyes vagy! – néztem, hogy miket is tett ki az asztalra - Viszont a kérdéseidet hallva, azt hiszem, hogy tanítani kell téged pár dologra a kristályírást illetően. – felettébb lelkes voltam és be kellett vallanom, hogy halál unalmas volt a napom eddig része. De nagyon. Atyaég! A növényeket félrehúztam, hogy legyen hely a pulton, majd intettem Hisamének, ki így a pultra emelte, ültette fel rá a lányt.
- Lehet kicsit hosszú lesz ez, és bevallom fogalmam sincs, hogy hol kéne kezdenem. Öhm, kérsz valamit előtte? Mondjuk inni valamit, vagy egy almát?
Egyszerű időhúzó kérdések voltak ezek, hogy tudjam összeszedni a gondolataimat. Mint mikor egy tanár hívott ki felelni, akkor muszájból, most a megfelelés miatt.

Figyeltem, ahogy Timudus az almát ette, majd kezdtem lassan bele ebbe az egészbe. A pultra könyököltem Shu mellé és tekintettem hol előre, hol rá.
- A kristályírást tekintve, valóban ügyesebb vagyok még tőled, kicsivel hamarabb kezdtem, mint te. Mint ahogy nekünk is vannak szintjeink, tapasztalati pontjaink, úgy a jártasságainknak is. Megfelelő mennyiségű írás után például fejlődnek a szintjeink, bár azt hiszem ezt még te is tudhatod. – mosolyogtam felé. Inkább olvasott és csak azután kérdezett. Ennyire már ismertem – Mi új lehet neked, az az, hogy én már egy fentebbi szinten állok, mint például te. Nem is tudom, hogy van e egyáltalán még valaki az én szintemen, mi a kristályírást illeti. Szerintem talán Chan áll ehhez elég közel. – mást igazából nem is ismertem ebben a szakmában - No mindegy. Amit ezzel mondani akartam, hogy sajnos nem tudom már használni ezeket a növényeket, miket mutattál. Nekem már mások kellenek, így bár igencsak kedves vagy, de te tudod őket használni.
Tartottam némi szünetet és gondoltam át, hogy hogy kéne folytatni.
- Szóval, írj csak nyugodtan. Figyelemmel követlek és ha tudsz segíteni ezt illetően, úgy majd biztos szólok neked, emiatt ne aggódj. Hehe. Ami pedig a céhet illeti, nyugodtan tehetsz be oda kristályokat közös célra és növényeket is vehetsz ki, ha szükségét érzed. – toltam el magamat a pulttól, majd léptem elé. Elégé szabadan mozogtam, valahogy nem tartottam attól, hogy esetleg vendégünk érkezik, olyannyira nem volt keresett ez a szakma.
- Szóval egy magasugrás recept és egy gyenge antimob recept. Mh. A magasugrás nem lesz olyan keresett, tőlem legalábbis nem vitték olyan gyakorisággal, viszont az antimob recept időnként elég hasznos tud is lenni. – megnéztem a növényeit, és örömmel konstatáltam, hogy bőven volt nyersanyaga hozzá – Nos, írjunk egyet, ha gondolod. Ahogy nézem vannak hozzá növényeid is.

- Ühüm. – bólogattam, majd dicsérően simogattam meg a vállát – Ügyes vagy, Shu. Igen, már be lehet tenni a céh bankjába, valaki majd fogja használni ezt, ebben biztos vagyok. És igen, kérdezheted Chant is erről, amíg csak ez a két recepted van. Lehet, hogy neki vannak hasznosabb receptjei, vagy olyanok, amikre épp kereslet van most. Ez is a céhvel járó dolog. Ha segítesz neki, úgy biztos vagyok, hogy nem felejti majd el, sőt viszonozni is fogja majd egyszer valamivel. Nem muszájból, mielőtt erre gondolnál. Csupán csak így működik itt. Nem csak kapni szokás, de adni is. – mosolyogtam rá.
- Például, ha most megütném Apát, úgy azt visszakapnám.
- Azt háromszor is Hisame, háromszor is. – nevettem fel - Na de a lényeg, hogy ha van olyan növényed, mi nem kell, úgy kérdezd őt is, még tudja használni. Aztán majd ő is szintet lép, majd én is, majd te is és így tovább.
Eltoltam magam a pulttól, majd húztam ki magam. A kezeimmel csápolva a levegőbe adtam elő a tervem, hogy miként tör a céhünk a kristályírás csúcsára, miként leszünk egyeduralkodók ezt illetően a piacon. Egy – két rosszul eljátszott ördögi kacaj is társult az előadáshoz, majd nevettem el őszintén magam.
- Na jó, csak vicceltem. Bár… - vakartam meg az állam és tekintettem a távolba, mindattól függetlenül, hogy a fal majd két méteres távolságra volt tőlem – No mindegy. – vontam a vállam – Majd csak lesz valahogy. Viszont tényleg örülök, hogy ilyen ügyes vagy. Egyre talpraesettebb leszel Shu. – mosolyogtam felé – És te is Timudus. – nem lehetett feledni őt sem.

- Hát az írás fejlődése félig meddig rajtad is múlik. – szóltam - Első sorban el kell érni egy bizonyos szintet, mondhatni tapasztalatot kell szerezni, majd ha megvan mindez, úgy kérdezni fog a rendszer, hogy van e kedved tovább fejlődni. Például arra a szintre, amelyiken most én vagyok. – mosolyogtam le rá – Persze függőben is lehet hagyni ezt a kérdést, akkor lehet váltani, amikor te akarsz, így akár maradhatsz állandó első szintű író is, ha az akarsz lenni. – reméltem, hogy erre volt kíváncsi és reméltem, hogy részletes választ kapott.
Timudus egy szavas kérdésére felnyíltak a szemeim és hogy Shu részletezte is azt, úgy elgondolkodtatott mindez. Nem értettem, hogy ez eddig miért is nem jutott az eszembe.
- Erre eddig nem is gondoltam. – simogattam meg a tollas sárkány kobakját – Egy közös bolt hármunknak. Nem is rossz ötlet. Nem is rossz, hisz úgy is egy céhbe vagyunk, meg úgy is kristályírók. Úgy mindenki számára könnyebb lenne. – dőltem neki a pultnak háttal, a karjaimat keresztbe fontam és a jobbomban az állam támasztottam – Úgy nekünk is könnyebb lenne, együtt lennénk, egy helyen. Tudnánk együtt dolgozni, egy helyre figyelni és nem háromra. Meg másoknak is egyszerűbb lenne, hogy nem kell különböző boltokba járkálniuk. – mosolyogtam magam elé – Okosak vagytok. – nevettem fel.
Teljesen meglepődtem és fellelkesültem most. Visszafordultam feléjük.
- Azt hiszem, hogy Channal is beszélnünk kell majd erről. Bár nem látom akadályát, hogy ellenkezne. – az órára tekintettem úgy mintha számítana, mintha nem az enyém lett volna a bolt – Azt hiszem záróra. – böktem meg Hisamét, hogy készülődjön és kezdtem el pakolni én is.