Hisame & Peter üzlete

Türelmesen figyeltem Shu szavait, majd hogy befejezte, hogy sírva fakadt, úgy leguggoltam hozzá és húztam magamhoz közel, hogy tudjam ölelni őt.
- Kérlek, ne sírj. – nem tudtam, hogy mit lehetett mondani, mit kellett volna, de nem voltam felkészülve erre és még ilyen helyzetbe se kerültem még egyszer sem. Egyszer Hinarit vigasztaltam, de akkor a tetőn mondhatni felkészült voltam, azonban ez a jelenet teljesen váratlanul ért most engem – Már megszereztél magadnak és ez akkor sem fog változni, ha kijutunk innen. Úgy vagyok a barátod itt bent, mint ahogy leszek ott kint. Tudom a nevedet, kereslek és megtalállak majd. Már nem vagy árva. – kuncogtam.
Éreztem, ahogy vörösödött a szemem, éreztem, hogy ahogy ő sírt, úgy az én szemeibe is könnyek szöktek. Rossz volt látni így és egyben voltam hálás is neki. Tényleg hittem, hogy nem erőltettem a dolgot, azonban most mégis elmondta ezt. Sejtésem volt, mindenkinek volt mindenről, de türelmes voltam, nem akartam rosszat neki és most magától mondta el mindezt nekem. Meghatódtam. Tagadni sem lehetett.
Eltoltam magamtól és emeltem az arcát, hogy a kezemmel töröljem a könnyes arcát.
- Nem vagyok az Apukád és nem is akarok az lenni, de a legjobb barátom vagy és ezt sose felejtsd el. Segítek majd kint, te leszel az első, kit megkeresek, és ezt ígérem neked.
Hisame lassan állt fel, megrázta magát és a pikkelyei úgy keltek életre, ahogy azt a képessége engedte nekik. Sárkánybőrbe bújtatta a lányt, majd lépett is közelebb hozzánk.
- Nagyon aranyos vagy, Shu. – öltötte a hosszú nyelvét – De a könnyek senkinek sem állnak jól. Mégis hogy szerzünk neked így egy barátot? Apa után azt hittem, hogy veled nem lesz gond, de így nehéz lesz. Ajjaj. - látványosan rázta a fejét és sóhajtott nagyot.

- Hé, Shu. – hunytam be a szemeimet egy pár pillanatra, hogy átgondoljam mit is akartam neki mondani – Legutóbb azt hiszem megbeszéltük. Nem fogok erőltetni semmit sem veled kapcsolatban, most sem akartam megváltoztatnia véleményed és bocsánat, ha úgy tűnt. – tartottam némi szünetet -Nem foglak megváltoztatni, nem akarom, hogy ki akarj jutni innen. Csak annyit akartam, hogy tud kint sem leszel már egyedül, ha – tettem némi hangsúlyt erre a szóra, hogy értse – ha egyszer kijutunk innen.
- Én más vagyok, mint te igazából. – szólt Hisame is, hisz felé is fordult Shu – Apa azt mondta, hogy olyan, mint én nincs másik a ti világotokban. Igazából szép vagyok és erős. Engem csodálnának és szeretem, ha a csodálnak. – az arcára bárgyú tekintet ült ki, szinte lehetett látni, hogy milyen jelenetet is képzelt el ebben a pillanatban, hogy mennyire királynői fogadatásban is kényeztetik őt. Csak mosolyogtam, menthetetlen volt már szegény sárkány, azonban tudtam azt is, hogy Shu ritkán tudott ilyen pozitívan gondolkodni, így csak némán jeleztem neki, hogy ne rontsa el Hisame kedvét most. Nyilván egy igazi sárkányt kint nem úgy csodáltak volna, mint ahogy azt Hisame elképzelte, de erről nem kellett tudnia. Sokban szépítettem meséimmel a kinti világot, mint sem amilyen valójában volt az.
- Szóval bocsánat Shu, ha félreérthető voltam.
Őszintén sajnáltam. Tényleg nem akartam, hogy úgy tűnjön erőltettem a kijutás célját. Megértettem, amit akkor mondott és el is fogadtam. Csak ismételni tudtam volna magam és az akkori gondolataimat is. Nem tudtam, hogy mi többet kellett volna most még mondanom. Akartam, hogy ne tűnjön úgy nem tudom folytatni, de nem jött több szó a számra.