Re: Karmazsin selyemlepel

by **Tachibana Makoto** Vas. Szept. 25 2016, 15:53

Ugyanaz a típusú tagadás, amit az imént tapasztaltam, amikor átöleltem. Tagad, mert saját magának sem kívánja bevallani, hogy igazam van, és a tagadással erősíti, szilárdítja az elhatározását. Valójában nem volt hozzá akaratereje, hogy ellenálljon nekem és a szavaimnak. Mentálisan gyenge volt, persze, hiszen összezúzták az alapjait, az önbizalmát. Valószínűleg alapjában véve is törékeny volt, introvertált, félénk és szorongó típus, amin nem segített a apán iskolarendszer teljesítményhajhászása, és a stressz, amit mindez okozott. Nem feltétlenül benne, hanem másokban. Pontosan tudom, milyen az, amikor már képtelenség elviselni a stresszt, és valakin le kell vezetni. Csinálták velem is, csináltam én is.
- Tapasztalat? :] Ha egy sötét szobában lakom, és csak akkor megyek ki az utcára, amikor be van borulva, akkor hiába magyarázzák nekem, milyen a napsütés - éltem egy hasonlattal - Ma süt a nap, Momiko. Én pedig hívlak, hogy mozdulj ki a szobádból most - mosolyodtam el. Kétségtelenül letaglózták a szavaim, a tetteim, minden eddiginél vörösebb volt az arca, pedig csak egy ártatlan puszit kapott. Ha megcsókolnám, talán el is ájulna itt helyben :]
- Nahát, lassan többet pityeregsz, mint egy csecsemő :] - szólaltam meg újra, miközben a könnyeit törölgettem - Bocsáss meg, nem kívántalak lerohanni. Nem elég, hogy ilyen kétségbeesett helyzetbe kerültél, még itt egy fiú is, aki lehetetlen dolgokat állít és olyan dolgokat tesz, amiket talán fel sem tudsz fogni. De valahogy szeretném bebizonyítani számodra, hogy nem szórakozni kívánok veled, hanem látni kívánom, ahogy újjászületsz - a lábammal belöktem az ajtót, és újra az ágyhoz kísértem a lányt - Bevallom, szeretnélek megcsókolni, de tartok tőle, hogy csak még nagyobb bajt csinálok - mondtam neki. Ilyet se manapság tettem utoljára, általában előbb csókolok, aztán kérdezek, de amilyen kis esetlen volt a lány, fennállt a tényleges veszélye annak, hogy megbolondul :]

by **Momiko** Vas. Szept. 25 2016, 16:54

Ez szép volt. Tényleg. Akkor sem fogom neki elhinni, hogy könyvmoly volt. Hazudik. Egyértelműen hazudik. Everybody lies. De legalább már gondolkodom. Ez is valami. Oké, az első meg sokadik hiszti megvan. Csinálni kellene valamit. Mit tehetnék? Most... tényleg kedves. Miért nem tud ilyen lenni mindenki? Miért nem tud csak ő ilyen lenni mindig? Megmaradni ilyennek. Tuti nem lenne már ilyen, ha elérné, amit akar. Nem fogja! Talán tényleg segíthet neked. Talán nem kéne mégse leugornod a szint széléről. Oké, legalább magunknak valljuk be, hogy gyáva vagy leugrani. Számtalan esetben ugorhattál már volna, volt már olyan hisztid, amikor ilyenekre gondoltál, és nem tetted meg. Oké, négy évre sem zártak be egy játékba, de az más. Más. Az egész rohadt szitu más! Hogyan akarja bárki is, hogy értelmesen gondolkodjak, egy ennyire átélhetetlen helyzetben? Hihetetlen. Az egész annyira rohadtul hihetetlen! bent ragadtam egy játékban. Az összes átkozott klisé közül pont ennek kellett történnie. Jó, legalább nem valami hentelős gore anime, de akkor is. Ne válaszolj! Nem mintha tudnék bármit is mondani. Oké, végül is akkor jól csinálom. Csak állok itt, és szívom az orromat a bőgés után. Gratulálok! Biztosan nagyon tetszhetsz neki most is. – Szemét! – Nem tudom mi ütött belém. Most akkor azon sértődtem meg, hogy nem csókolt meg, vagy azon, hogy azt hazudta, hogy meg akar csókolni? De most tényleg megütöttem? Nem... csak egy lökés volt... de hozzáértem... remélem nem... mindegy. Az egész annyira kurvára mindegy! Ne hagyd ezen gondolkodni! Magamat vagy őt? Basszus! Egy halom szerencsétlenség vagy! Nyögj már ki valami értelmeset! Ez csak egy játék! – Ha segíteni akarsz... akkor segíts... játszani. – Igen! Ez lesz az! Ha annyira segíteni akar, és nem csak arra kellek neki, akkor biztosan örömmel mutat majd meg dolgokat. És... és ott már te lehetsz előnyben. Igen! Ehhez már értesz! Végre valamihez értesz!

by **Tachibana Makoto** Kedd Szept. 27 2016, 17:12

Szemét. Taszított rajtam egyet. Nem állt össze hirtelenjében, miért tette, hiszen semmi megbotránkoztatót nem mondtam. Nem volt előjele annak, hogy egyszer csak ilyen "agresszíven" reagál. Eddig az volt a baja velem, hogy biztosan hazudok, mert csak szórakozni akarok vele. Elhitetni vele, hogy csinosnak tartom, kicsit szédíteni, aztán pofára ejtem és kinevetem. Talán ez volt a baj, hogy nem tettem meg, csak felvetettem a lehetőségét, és ezt is hazugságnak vette. Ha ragaszkodunk az eddigi gondolatmenetéhez, akkor ez volt az egyetlen magyarázat, amit találtam. Elmosolyodtam.
- Csücs - ültem le, és paskoltam meg magam mellett az ágyat. Ha nem akarta megtenni, akkor én húztam le magamhoz. Nem volt apelláta :] Nem haboztam, a vállait megfogva magam felé fordítottam és egy puha csókot leheltem az ajkára, majd mintha mi sem történt volna, kezdtem bele.
- Szóval játszani akarsz. Figyelmeztetlek, hogy ez nem egy szokványos MMO. Itt nem egy karakter irányítasz, hanem te fogsz szembenézni a különféle lényekkel, szörnyekkel. Neked kell meglendíteni a karodat, neked kell félretáncolni a támadások elől. Nincs annál félelmetesebb, amikor először neked ront egy vadkan. Több tucat játékosnak ért véget a móka, mert pánikba estek - szólt a rövid ismertetőm eleje - Ahhoz, hogy harcolni tudj, három dologra lesz szükséged. A játék lekorlátoz, de egyben segít is, és ha tudod, mit csinálsz, megszabadulhatsz a korlátoktól. Nyisd meg a menüdet és lépj be a beállítások közé - instruáltam a lányt, miközben én magam is megnyitottam a menüt, jól látható mozdulatokkal navigáltam benne - Húzd le a legaljára, majd amikor megakad, húzz rajta még egyet. Ezután kapcsold ki a felbukkanó rejtett funkciót. Ezzel megszabadulsz a játék által rád erőltetett korlátoktól. Okos kis easter egg :] - mutattam meg neki, hogy tudja kikapcsolni az etikai módot. Valóban, kihasználtam, hogy fogalma sincs a játékról. Az ismeretlen terepen a legkönnyebb átverni a másikat.
- Ez volt az első dolog. A második az úgy nevezett sword skillek használata. Erről biztos olvastál, ha be kívántad mutatni a játékot. Mindegyikhez szükség van egy bizonyos kezdőmozdulatra, ha pontosan végrehajtottad, akkor már csak engedned kell, hogy a rendszer vezesse a kezedet. A skilljeid között megtalálod, hogyan tudod aktiválni őket, ezt memorizálnod kell, hogy ne kelljen harc közben gondolkodni - mutattam meg ezt is neki. Nyilván az én listám sokkal hosszabb volt, mint az övé, és mivel én lovag voltam, ő pedig feltételezhetően harcművész, ha abból az ostorból indolok ki, így teljesen más dolgokat tartalmazott.
- A harmadik dolog... az öltözködés. Ilyen ruhákban harcolni lehetetlen. Olyan öltözetre van szükséged, amiben könnyű mozogni. Rövid szoknya, könnyű póló, lényeg, hogy amikor a vérted rajtad van, ne érezd a mozgásod a szükségesnél nehezebbnek - tettem fel a koronát a művemre, majd megtámaszkodtam magam mögött az ágyon - Tudtál követni, vagy csókoljalak meg még egyszer :] - vigyorodtam el szemtelenül. Kíváncsi voltam, mennyit fogott fel ebből.

by **Momiko** Szer. Szept. 28 2016, 06:00

Nem a kutyád vagyok! Hé, ezt éppen kedvesen mondta! Nem ülhetsz le! Már sikerült magad eltaszítani, akkor most menekülj. Fuss! De elkap! El akar egyáltalán kapni? Miért nem tudod végre felnőtt ember módjára kezelni a helyzetet? Elvileg már huszonegy éves vagy. Huszonegy. Szánalmas! Mi a..? Gratulálok. Amíg megint a fejedbe voltál bezárva, már el is... mi a fasz?! Ne káromkodj, az alpári, és akkor senki... miért ezen gondolkodsz most?! Elfordulni sem tudtam. Semmit sem tudtam tenni, csak bámulni. Vártam, hogy megteszi. Akartam, hogy megtegye, de azt hittem, hogy erőszakos lesz most is. Azt tudtam, hogy nem lesz olyan béna, mint az a másik srác, hiszen ő biztos nem először csinálja, de... alig éreztem, mégis forró volt. És most miről beszélsz? Hogy tudsz ezek után dumálni? Legalább csinálj úgy, mintha jelentene valamit! Csinálj úgy, te szemét! Figyelj oda! A szám elé tettem a kezemet, és rászorítottam. Nem engedhetem. Nem tudom, hogy sikolyt vagy azt a hülye vihogásomat tartottam-e bent, vagy őt akartam kint tartani, de megint nem a szavaira figyeltem. Figyelnem kell a szavaira. Segíteni akar! Gratulálok, megint bevetted. Tudod, hogy ő is olyan lesz, mint a többi. De nincs másom, az istenért! Engedj el! A kezemre pillantottam, és mire feleszméltem, már a menümben volt. Figyelni kellene. Mondj valamit! Lássa, hogy élsz! – Ez... ez nem teljesen Easter Egg. És... – Hagyd beszélni. Mire válaszolnál, ha eddig semmit nem fogtál fel a szavaiból? Figyelj oda rendesen! Viselkedj jól, Momiko. Anyám! – Én nem vagyok... – Hallgass! Ha azt hiszi, hogy még ezeket sem tudod, az talán jobb is. De miért nem tudja kinézni belőlem, hogy tényleg gamer vagyok, és nem kell a nyílgomboktól meg a kameramozgatástól kezdenie? Komolyan kinézi belőlem, hogy olyan vagyok, mint a többi lány? Hogy normális? Nem... csak... és ha mégis? Szerepjátékos vagy, vagy nem? Talán életedben először eljátszhatnád végre, hogy nem egy hülye kis különc vagy. Ruhák! Ez lesz az! És akkor a másik kérdésére sem kell válaszolnom. – Igen... ruhák... akkor most... veszel nekem ruhákat... ugye? – Szánalmas vagy, ugye tudod?

by **Tachibana Makoto** Szer. Szept. 28 2016, 15:27

Nem figyelt oda a szavaimra. Minden kétséget kizáróan a csók járt a fejében. A pillantása zavartan táncolt ide-oda, a koncentrációja a mélypontra süllyedt, és ahogy befogta a száját, az kifejezetten aranyos volt. Egy kész tanulmány volt az arca, ahogy pillanatról-pillanatra változott annak függvényében, hogy éppen mennyire tudott figyelni rám. Erőlködött ugyan, de nem ment neki. Hiába próbált bekapcsolódni, végül mindkétszer elbizonytalanodott és elharapta a mondandóját. Én viszont daráltam tovább, nem hagytam neki időt felocsúdni. Fontos dolgokat mondtam, de nem olyasmiket, amikre nem fog rájönni két perc éles harc alatt. Ha valahol az elméje sarkában eltárolta a tanácsaimat, akkor arra jók lesznek, hogy nem fog meglepődni, azonban nem tudtam róla elképzelni, hogy ne essen pánikba, ha tényleg neki fog szaladni egy farkas. Sokat segít, ha az embernek van valamiféle tapasztalata harcművészetekben, vagy művelt kontakt sportot, de úgy sejtettem, neki nincs efféle kompetenciája, meg talán affinitása se hozzá. Majd kiderül, mennyire képes elviselni ezt a fajta virtuális élményt, végül lehet, hogy mégis a városba zárkózva fog pincérkedni :]
- Néhány perce még a teát sem akartad elfogadni, most meg egyenesen elvárod, hogy én vegyek neked ruhákat? Szemtelenebb vagy, mint gondoltam :] - korholtam le vigyorogva - Ha kimész a harcmezőre, egy-két óra alatt visszaszerezheted azt a pénzt, amit alapvető ruhákra költesz, feltéve ha nem esel túlzásba - jegyeztem meg, de aztán elgondolkodtam egy rövid időre - ...bár, ha én választhatom ki a ruháidat, hajlandó vagyok megspórolni neked az összeget :] - böktem ki végül. Sejtheti, hogy mennyire lesz a visszafogott stílusának megfelelő, ha az én kezembe adja a gyeplőt, a kérdés az, hogy mennyire félti a kis pénzét. Egy új játék elején még nehéz jól belőni a megfelelő gazdálkodást, vannak bátrabbak, akik kockáztatnak, és vannak a megfontolt típusok, akik nagyon odafigyelnek rá, mire költenek és inkább gyűjtögetnek.
- Van egy olyan érzésem azonban, hogy nem pont a játékon és a ruhákon jár éppen az eszed. Első csókod volt? :] - érdeklődtem az iménti eseményekkel kapcsolatban, miközben gyengéden megfogtam a kezét, és simogatni kezdtem.

by **Momiko** Szer. Szept. 28 2016, 17:39

Szemtelen? Én? És... ez tetszik neki. Akkor talán ki is használhatnád végre az alkalmat. Lehet, hogy tényleg komolyan gondolja. Gondolhatja egyáltalán egy ilyen fiú komolyan? És mi van, ha tényleg olyan, mint én? Mi van, ha ő is csak... csak menőzni akar, mint te a klubban. Felvágtál a sulidra, felvágtál a műveltségedre, meg a tájékozottságodra, pedig csak nincsenek barátaid, és emiatt egész nap a netet tudod bújni. Úgy rohadt könnyű a csatornádra szentelni minden idődet, ha semmi más elfoglaltságod nincsen. Mi van, ha ő erre vág fel? Melyik lánynak jönne be ez a nyomulás? Lehet, hogy neki sincsenek igazából barátai, és ő sem tudja, hogy hogyan csinálja normálisan? Megint nem rá figyelsz de most legalább úgy csinálsz, mintha. Harcmező. – Mindenképpen ott kell kezdenünk? Biztosan vannak kezdő questek, amik még nem a harcrendszert mutatják be, hanem mondjuk... mondjuk a védett területet. Igen! Az ilyen MMO-kban mindig a hub az ami be van mutatva, főleg, ha ennyire frekventált a hely, és a legtöbb dolog a kezdetek városában van. – Nem úgy volt, hogy ő fog tanítgatni téged? Ne cseszd el! – Persze... ezt csak úgy mondom. Láttam a boltokat az utcán. És... nem én leszek az, aki túlzásba viszi. – De az sem, aki megengedi, hogy te öltöztesd fel. Vagy... igen? Azzal bebizonyíthatja, hogy tényleg segíteni akar. És legalább kiszabadulhatok innen. Vásárolni biztosan az utcára megyünk. Egy zseni vagy Momi! Ezzel fel is pattantam, és elindultam az ajtó felé, határozottan, és már egy mosolyt is igyekeztem az arcomra erőltetni. Talán nem is volt annyira erőltetett? És... csók? Volt nekem már igazi csókom is! Igenis volt! Undi volt, de volt. Ez pedig csak egy szájrapuszi. Vagyis... csak. Ne válaszolj! – Akkor... indulunk? Ha tényleg négy év telt el, akkor be kell pótolnom a dolgokat. És... és azt mondtad, hogy segítesz.

by **Tachibana Makoto** Szer. Szept. 28 2016, 19:10

- Ne legyél nyuszi, a hagyományos MMO-kban se mertél nekimenni a leggyengébb nyálkáknak? :] - provokáltam kicsit a lányt, kihasználva, hogy összeszedte egy kicsit magát. Minden bizonnyal segített, hogy olyan téma került szóba, amiben van némi jártassága, amihez konyít valamit. De ha azt hiszi, hogy ez egy sima MMO, és építkezhet a korábbi tapasztalataira, akkor nagyot fog koppanni.
- A kezdő questjeidet bármikor megcsinálhatod, de én a helyedben kihasználnám, hogy egy tapasztalt játékos van mellettem - érveltem immár kicsit logikusabban is a harc mellett. A mélyvíz segíthet eldönteni, hogy neki való-e ez a játék, vagy sem, és előbb-utóbb szembe kell néznie azokkal a vaddisznókkal, ha kilép a városkapun a Kezdetek Mezejére. Mellettem biztonságban van, tökéletes alkalom arra, hogy megszokja a saját fegyvere működését, vagy éppen a szörnyek támadásai mintáit. Viszont...
- Aranyos, ahogy menekülni próbálsz. Mitől tartasz ennyire, Momiko? Nyilvánvalóan tapasztalatlan vagy, de azt nem gondoltam, hogy ennyire kislány is :] - támaszkodtam meg újra a hátam mögött, miközben felnéztem rá - Ennyire megterhelő kettesben lenni egy fiúval, aki tetszik? :] - kérdeztem magabiztosan, ám aztán feltápászkodtam, hogy szép lassan odasétáljak hozzá. Átöleltem hátulról, és adtam egy puszit a nyakára - Mi mindent szeretnél bepótolni? Megéri érte eldobni egy olyan pillanatot, mint ez? Nem ilyesmiről álmodoztál mindig is? Miért menekülnél belőle? - búgtam a fülébe. Mondhatni megkísértettem, mint valami kisördög, azt várva, hogy még jobban beindul a menekülési kényszere. Vagy csak földbe fognak gyökerezni a lábai? :]

by **Momiko** Csüt. Szept. 29 2016, 04:24

Nem tudja. Nem is sejti, hogy én már harcoltam malacokkal azzal a macskás lánnyal. Jó, akkor még nem hittem el, hogy a... akkor tényleg kockáztattam az életemet? De sikerült. Sikerült megcsinálnod! Legyőzted a malacot! De... de akkor ott volt a lány, meg a macskája, és ők tuti megvédtek volna. Lehet, hogy goromba volt a cica, de biztosan megvédtek volna, ha nem bírok a malaccal. Te is megvédenél? Nem szabadna ezt tenned. Megint úgy viselkedsz, mint mindig! Teszed a hülyét, csakhogy leszálljon rólad. Most legalább nem az agyamat játszom, nem igaz?! – Én... én nem félek! És... és ha segíteni akarsz, akkor segítesz, ha nem, akkor... – Akkor mi? Akkor megint elkapja a kezedet, és visszarángat. Maradj a város közelében, és ha nem úgy alakul, akkor az első adandó alkalommal szólj valakinek. Nem maradhatsz vele kettesben. Nem! Akkor sem, ha akarsz! Már jön is. Megmondtam, hogy indulj! Összerezzentem, amikor átölelt. Nem fogja engedni, hogy elmenjek. Fogva tart. Bármennyire is álcázza, ez fogság. Tudod jól! – Én... én... – Maradni akarsz. Talán soha többé nem lesz ilyen lehetőséged. A csoportban is maradtál annak ellenére, hogy ott is voltak olyanok, akik bántottak. Valaki kell, ugye? Mindegy, hogy mennyire igazi, de valaki kell. Gyáva vagy ellökni magadtól az egyetlen lehetőséget, ugye? Legalább csinálj úgy, mintha lenne tartásod! – Én... mert akkor itt hagysz! – Fakadtam ki végre, és bármennyire is vissza akartam tartani, ha már belekezdtem, akkor egyszerűen felszakadtak a szavak. Dühösen, vádlóan, kétségbeesetten. – Ha... ha megkapod, amit akarsz, akkor itt hagysz! Egyedül... – Mozdulj már! Lépj ki azon a kurva ajtón!

by **Tachibana Makoto** Csüt. Szept. 29 2016, 11:21

Akkor? Nem kérdeztem meg hangosan, mert sejtettem, hogy ő is pont ugyanezt a kérdést tette fel magában. És jól tudtam, hogy akkor sem lesz semmi. Üres fenyegetés volt, ahogy az anyák próbálnak hatni a csemetéjükre. Azonban míg egy kisgyerek számára ezek a szavak baljósak, hiszen ki tudja, milyen félelmetes dolgok rejlenek egy anyuka tarsolyában, addig én már tisztában voltam vele, hogy semmilyen fegyvere nincs ellenem. Különösen egy ilyen lánynak nem.
- Szomorúvá tesz, hogy még mindig kétkedsz bennem. Megígértem, hogy segítek, nem? Vagy még nem ígértem meg? Akkor most megteszem :] - persze mit ér egy ígéret? Elillan a levegőbe, elviszi a szellő, akár a könnyű virágszirmot. Amíg az ígéret csak ígéret marad, addig nem ér semmit, mégis adhat némi biztonságérzetet. Hiszen egy ígéretet megszegni csúnya dolog, olyat csak a legmegátalkodottabb gazfickók tesznek. Mint én? Ugyan :] Simlis vagyok, önző és szemtelen, de amíg nem volt okom rá, hogy becsapjam a másikat, addig nem tettem ilyesmit. Momiko pedig mivel is adhatna rá okot? Ő csak egy magányos, félénk leány.
- És akkor mi fog történni, ha most lemegyünk vásárolgatni? Ki fogsz találni valami mást, amivel elodázhatod, amivel magadhoz láncolhatsz - állítottam szembe a tervével, még ha most nem is realizálta, de így történne. Viszont becsültem a bátorságát, hogy végre ki mert mondani valamit, és nem csak hebegett-habogott.
- A magányodat a félelmed okozza, Momiko. A fiúk érzik, ha nem remélhetnek tőled semmit, mert félsz megadni nekik, amit akarnak. Ha nem kapnak semmit, akkor arra sem lesz okuk, hogy adjanak neked. Ha viszont bizalmat sugároznál, akkor nyitottabbak tudunk lenni feléd - magyaráztam az ide egészen pontosan illő logikát, ami nem volt feltétlenül igaz, de nem is az volt a lényeg.
- Izgalmasabb vagy számomra, mint azt gondolod. Nem csak azt akarom, amit a fantáziád sugall. Látni kívánlak csinos ruhákban. Boldog, önfeledt nevetés közben. Magabiztosan, önbizalommal telve. Annyi mindent rejtegetsz a teknőspáncélod alatt, és én látni szeretnék mindent, amit félelmedben elnyomsz - mondtam neki mosolyogva, majd finoman megfordítottam, és újra megcsókoltam. Sokkal hosszabban, és sokkal érzelmesebben, mint az imént. Nem csak holmi nyálas puszi volt, rendesen átöleltem és faltam a puha ajkait, miközben a kezeim végigsöpörtek a tarkóján, vagy éppen a hátán.

by **Momiko** Csüt. Szept. 29 2016, 12:06

Miért bízzak benned? Az a macskás lány bezzeg azonnal segített, és nem arról akart meggyőzni, hogy maradjak vele és teljesítsem a vágyait! Miért ilyen az összes fiú?! Miért, mégis mit vártál, amikor négy éve van ide bezárva? Ennyi idő alatt már tuti mindenki megtalálta a párját, és a neten amúgy sincsenek lányok. De én is egy lánnyal találkoztam először. Nem értem! Nem értem ezt az egészet! És... – És ne ígérgess, hanem... hanem bizonyítsd is! És... és nem elodázom! – Egyre jobban idegesített. Nem csak ő maga, hanem ez az egész kilátástalan helyzet. Ő az egyetlen, aki tényleg tud segíteni? Nincs olyan, aki anélkül is segítene nekem, hogy azt akarná, hogy... csak hagyd itt! Nem kell ezt tenned. Nem kell behódolnod és leguggolnod neki ahhoz, hogy segítséget kapj. Tudod, hogy ezt akarja. Tudod jól. Akármennyire is szépen fogalmazza meg, akármennyire is jó a beszélőkéje, az összes ilyen fiú csak azt akarja. Kihasználnak, azután eldobnak. Ne is figyelj rá! De mi van, ha nem? Olyan szép lenne... és mit veszíthetsz? Soha nem volt önbecsülésed, egyel több vagy kevesebb megaláztatás, mit számít már? Maximum egy kis lökést kapsz a szint széléhez. Úgyis azt akarod, nem? Ő legalább nem sajnál, mint a többiek. Nyitottság. Amit elnyomok. Persze! Ha tudnád, hogy mi van a... szállj le rólam! Nem! Nemnemnemnemnem! Elegem van abból, hogy azt hiszi, hogy megteheti! Hogy azt hiszi, hogy csak azért, mert nekem nem jut, majd kuncsorgok érte, mert ő ad! Takaródj! Próbáltam olyan erősen megütni, ahogy csak tudtam, majd a térdemet felrántva a lába közé rúgni. Elég volt! Ezt még veled sem teheti meg! Senki! – Hazudsz! Hazudsz mint a többi! Ha tényleg nem csak azt akarnád... – Próbáltam összeszedni a szavakat, miközben hátráltam az ajtó felé. Ha elmondom neki, hogy mit akarok, akkor talán majd azt fogja használni. Akkor elhiszed? Nem! Nem hihetsz neki! – Egy rendes fiú nem smárol le azonnal! És... és nem hiszi azt, hogy ruhákkal megvehető vagyok! Te nem a boldogságomat akarod, csak kihasználni! És... és most elmegyek. Igen. – És nagyon reméltem, hogy ezzel sikerül is kiszakítanom magam a karjaiból, és legalább annyi időt nyerni, hogy az ajtón kiléphessek, és segítségért kiálthassak. Mindegy, hogy ki, csak ne ő.

by **Tachibana Makoto** Csüt. Szept. 29 2016, 13:11

- Lássuk csak... ha nem lennék itt most, melletted, mit csinálnál éppen? Elfelejted, hogy eddig is segítettem, és továbbra is segíteni kívánok neked abban, hogy beilleszkedj, és ne kelljen félelemben élned. Hogy jól érezhesd magad a bőrödben - utaltam arra, hogy milyen állapotban kísértem fel ide. Bár az én látványom váltotta ki a pánikot belőle, de előbb-utóbb nélkülem is lesújtott volna, és akkor csak tehetetlenül rángatná a sírógörcs egy ilyen kényelmetlen ágyban, és napokig, talán hetekig se mozdulna ki a sötét szobából. Csillapítottam az éhét, a szomját, megmutattam neki, hogy nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy tetszik nekem, már néhány kezdeti tanácsot is kapott magáról a játékról. Önző volt, akárcsak minden ember. Adtam neki, de ő még többet akart kapni anélkül, hogy visszaadott volna bármit is. Azonban nem voltam rá mérges. Amit kértem tőle, vagy legalábbis amit hitt, hogy kértem tőle, az valóban nem volt csekélység, érthető volt a zavarodottsága, a kétkedése is, ha a tapasztalataiból indult ki.
- Egy szóval se mondtam, hogy rendes fiú vagyok :] De te nem is rendes fiúra vágysz. Ők szürkék, unalmasak. Olyanok, mint te vagy most - vergődhetett a karjaim között, nem engedtem el. Közel állt ahhoz, hogy feltépje az ajtót és elrohanjon, mert erőszakos lenni. Nekem azonban nem kellett komoly erőket abba fektetnem, hogy a karjaimban tudjam tartani, nem szorítottam, nem tűnhettem hasonlóan erőszakosnak, de kétségtelenül stabilan és biztosan tartottam az ölelésemben.
- Ha csak azt akarnám, már rég nem lennék itt. Negyed órája még bármit megtehettem volna veled, és nem lett volna erőd ellenkezni. Azonban én azt szeretném, ha te is örömödet lelnéd a társaságomban most, és ezután is - a hangom végig nyugodt maradt, türelmesen beszéltem hozzá, és nyugtató szándékkal simiztem a hátát - Engedd el a félelmed, Momiko. Csak gondolj bele... ha most maradsz, de utána elmegyünk vásárolni, kimegyünk a mezőre a mobok ellen gyakorolni, az sokkal erősebb bizonyíték lesz, mintha most tennénk meg, és továbbra is a levegőben lógna az, hogy mi lesz, ha megkapom, amit szerinted akarok. De én tényleg nem csak azt akarom, hanem mindazt, amit az imént elmondtam neked. Maradj velem... kérlek... - szóltak az újabb mézesmázos szavak. Bár mézesmázosnak hívom őket, és valóban manipulatív kívántam lenni, de a kétségei és a félelmei nem állták meg a helyüket. Ugyanis valóban szerettem volna átformálni ezt a lányt. Kezdve azzal, hogy felszakítom a gátlásait.

by **Momiko** Csüt. Szept. 29 2016, 18:39

- Akkor engedj el! Engedj el! – Már kiabáltam. Rettenetesen féltem attól, hogy mi fog történni. Nem érdekeltek a szavai. Csak a rettegést éreztem, és azt, ahogyan egyre jobban szorít, és a levegőt is kiszorítja belőlem. Szabadulni akartam azonnal. Nem vágyok senkire! Sajnálom! Nem kellett volna ide jönnöm! Nem szabadott volna elhinnem! Kérlek! Itt fogsz megdögleni! Egy hülye játékban fognak megerőszakolni, és nem tehetsz semmit, mert kicsi a szinted. Annyira jellemző! Hallgass már el! Eressz el! Nem tarthatsz itt! Szinte lüktetett a fejem a benne lévő sikoltástól. Creepy. Ez a legjobb szó erre az egész helyzetre. Elrabolt. Tudja, hogy elrabolt, és most fogva tart, és hiába hízeleg, én is tudom. Tudja, hogy tudom. Bántani fog? Már most is bánt, te idióta! Nem kell megütnie ahhoz, hogy bántson! Megint tehetetlen vagy. Megint te vagy az, aki a kezei között vergődik. Te vagy az, akit megaláznak, lefognak, és nem mehet sehova. Miért gondoltad, hogy ide majd elbújhatsz? Hiába ordibálsz, senki nem fogja meghallani. Azzal talán csak felhergeled. Légy jó kislány, és... próbáltam felemelni ugyan a kezemet, de már semmi erőm nem volt megint. Újra csak sírni tudtam, de már az egész testem beleremegett, nem csak a vállam. – Kérlek... engedj el... ne csináld ezt...

by **Tachibana Makoto** Pént. Szept. 30 2016, 17:38

Kicsit túl hisztissé vált. Ez igazán szomorú. Több okból is, de leginkább azért, mert csak azt mutatta meg, mennyire rosszul bántak vele eddig. Nyilvánvalóan én sem egy leányálom voltam, nem vittem el vacsorázni, csak hoztam neki, nem vettem neki virágot, csokit, csak némi teát és egy vacak lekváros zsömlét. Hiányzott a gyertyafény, a csillagos égbolt, a romantika. Na és persze az idő. Szomorú volt, mert másra sem tud gondolni, csak hogy én mit fogok vele csinálni, és abba bele sem gondol, vagy nem mer belegondolni, hogy még talán élvezné is. Az első csókot, vagy az ölelést nemrég kétségkívül élvezte, vagy legalábbis nem volt számára kellemetlen. Szomorú volt, mert nem tud bízni bennem, sőt saját magában sem, és szomorú volt, mert feladta. Beletörődött a sorsába, és abba, hogy ez neki csak rossz lehet, rossz lesz. Elengedtem, hátraléptem kettőt és elfordultam tőle.
- Mit ne csináljak? Ne okozzak örömet? Ne tegyelek boldoggá? Ne segítsek? - kérdeztem vádlón. Hagytam, hadd sírjon, most úgysem tudtam volna megnyugtatni semmivel - Még nem tettem veled semmit, és te már levontad a következtetést, hogy bármit is kívánok tenni, az csak rossz lehet - beszéltem a falnak, továbbra is háttal neki - Megértem. Hiszen megkaptál mindent, amire jelen helyzetben szükséged lehet. Ételt, italt, lelki támogatást. Kiheverted a pillanatnyi sokkot, nincs szükséged rám többé. Azaz mégis, hiszen a segítségem is kell, naivan felajánlottam az ujjam, és neked az egész karom kell. Még hogy én kívánlak kihasználni. Nevetséges - beszéltem tovább frusztráltságot színlelve, megpróbálva bűntudatot kelteni benne - Bíztam benne, hogy egy olyan lány, aki ismeri az emberi lények sötét oldalát, majd más lesz. Azonban pont ugyanolyan vagy, mint az összes többi. Gyarló, hitvány és önző. Oly' nagy kérés adni valamit cserébe azért, amit tettem érted? - tettem fel a nagy kérdést, miközben újra feléje fordultam.

by **Momiko** Kedd Okt. 11 2016, 12:42

- Ne így! – Üvöltve vágtam a szavába. Elég volt! Elég volt, hogy azt hiszi, hogy hülye vagyok! Elég volt, hogy azt hiszi, hogy kihasználhat! Hogy azt hiszi, hogy a kedvességével majd megkapja amit akar! Elég! Nem akarom, hogy azért segítsen, hogy utána megfektessen, és eddig minden jel arra mutatott, hogy ő csak ezt akarja. Undorító! Undorító ez az egész helyzet! – Én... – Én nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Álságos volt az egész. Álságos, ahogy a lelkiismeretemre próbált hatni, és ahogy sajnáltatta magát. Nem! Ő soha nem volt olyan, mint én! Én gyűlölöm, ha sajnálnak! Gyűlölöm, ha szánakoznak rajtam! Mégis én vagyok a szánalmas. Egy normális lány biztosan kapott volna az alkalmon, ha egy ilyen fiú akarna vele lenni. Te még normális sem vagy, és mégis elüldözöd magad mellől. Miért nem jó neked az áldozatszerep, ha cserébe megkapod azt, amire mindig is vágytál? Mit számít már egy újabb megaláztatás egy ilyen fiúért cserébe? Úgyis tudod, hogy utána eldob. Felfoghatnád az egészet egy kalandként. Te miért nem érdemled meg a kalandokat?! – Miért nem tudsz normális lenni?! – Nem tudtam pontosan, hogy ez magamnak vagy neki szól, de már kimondtam. Azt akarod, hogy a barátod legyen, mi? Fiú lány barátság. Nyálasabb vagy, mint hittem. Reménytelen! Nincs veszély. Csak lefekszel, hagyod neki, és utána úgyis örökre eltűnik. Élvezd az életet egy picit, ő legalább még ért is hozzá. Vagy takaródj végre, mert csak rabolod az idejét. Ennyi idő alatt, amíg veled vesződött, már jó pár valódi lányt lekavarhatott volna. Neki is csak gondot okozol, pedig rengeteg munkát fektetett abba, hogy megfektessen, te meg még nem is értékeled. Szánalmas! Az ajtó felé pislantottam. Elég volt! Csak ki innen, ki ebből az átkozott helyről, ebből az átkozott világból! Engedj elmenni, kérlek! A kijárat irányába ugrottam, és reméltem, hogy hagyja. Hagy elmenni, és nem akar tovbb kínozni. Ki az utcára. Csak szabadulni végre.

by **Tachibana Makoto** Kedd Okt. 11 2016, 16:01

- Ne így? - kérdeztem vissza kissé cinikus hangnemben - Megkérdezném, hogy mégis hogy, de azt te magad se tudod. Elutasítod, amit kínálok, mert félsz. Nem tőlem, nem attól, hogy utána egyedül maradsz, hiszen ha most kimész azon az ajtón, akkor se marad senkid, akire támaszkodhatnál. Nincs veszítenivalód - folytattam, mint aki belelát a fejébe. Nem feltétlenül kellett igaznak lennie mindannak, amit mondok, elég volt, ha ő elhiszi, hogy ez mind igaz - Te attól félsz, hogy boldog leszel. Úgy elveszíted önmagad, aki az önsajnálatból merítkezik ahhoz, hogy továbbléphessen és haladjon előre. Ki kell lépned a komfortzónádból, ismeretlen, ingatag talajra tévedsz, és ha elveszíted magad alól, az minden eddiginél nagyobb fájdalmat okozhat. Félsz kockáztatni... - vezettem le a veszélyeit mindannak, ami történhet vele, amiért ilyen mereven elutasít és menekül előlem.
- Normálisnak lenni unalmas. Fájdalmas. Amikor úgy viselkedsz, ahogy azt a környezeted vagy a társadalom elvárja tőled... Az nem te vagy, hanem egy maszk, egy jelmez, amit rád erőltettek, te pedig boldogan viseled, mert azt hiszed, hogy ettől rész valamit. Pedig értéktelen vagy, egy ember a sok ugyanúgy viselkedő, ugyanazon szabályokat követő tömegből - válaszoltam a kérdésére - Irigyen nézzük azokat, akik le merik vetni ezt a gúnyát. Te miért vagy még itt? Úgy érzed fogva tartalak, pedig korántsem. Talán egy kicsit, de ha nagyon akarnál, már rég kiléphettél volna azon az ajtón. Az elméd becsap, de valahol az egyik sarkában ott a gondolat, hogy vonzódsz hozzám és a szabadsághoz, amit megélek. Te is akarod azt a szabadságot, amikor kötöttségek nélkül jól érezheted magad. Ennél nagyobb esélyed nem lesz rá. Senki sem ismer, senki sem tudja, milyen vagy valójában, senki sem ítél el, bármit teszel - folytattam még, még, még, befészkelve magam a bőre alá, egyre jobban felfalva őt csupán a szavaimmal. Legalábbis remélem :]
- Mondd azt, hogy taszít az ölelésem. Mondd, hogy hideg a csókom. Akkor elhiszem - mondtam, majd kinyújtottam a kezemet feléje - Gyere ide, és légy szabad!

by **Momiko** Szer. Okt. 12 2016, 07:41

- Ne így... – Elcsuklott a hangom, talán csak egy suttogó hörgés szerű felböfögött nyögésként hallatszott a válasz, de már én sem hittem el, hogy kérhetek tőle akármit is. Én tudom, hogy hogyan! Én tudom! Én olyasvalakit akarok, aki nem csak azért van velem! Aki kedvel! Aki nem azért kedvel, mert azt hiszi, hogy olyan vagyok... különleges... mert más... mert korcs! Átlagos akarok lenni! Átlagos, akit az átlagosságában szeretnek önmagáért. Miért olyan nagy kérés ez? Már az ajtóban voltam, és nem álltam meg. Hallottam a szavait. Hallottam minden szavát, de nem akartam hallani. El akartam felejteni mindent. Kizárni, hogy ne férkőzhessen a tudatomba. Csak fuss! Gondolkodni ráérsz később. Futottam, szinte lebucskáztam a lépcsőn, talán hanyatt is vágódtam, de nem emlékszem rá pontosan. Ha elengedett... ha nem lépett utánam, ha nem kapott el, ha kijutottam az utcára... nem álltam meg, de a gondolataim még mindig akörül forogtak, amit mondott. Úgysem ismerem a környéket. Tökmindegy merre megyek, úgyis elveszett leszek. Mindig elveszett leszek. Önsajnálat. Igaza van. De neked is igazad van! Most ébredtél fel arra, hogy évek teltek el, és elvesztettél mindent, ő pedig... baszd meg! Egy normális lány is megijedne ettől, nemhogy te! Ezek már nem emberek. Ennyi év után azt hiszik, hogy te vagy Csipkerózsika, és nem csak csókkal akarnak ébreszteni. Menekülj! Menekülj innen! Hideg a csókom. Taszít az ölelésem. Mint egy rossz lovagregényben! Senki nem ismer. Senki nem tudja, milyen vagy valójába. Lehetnél akárki. Lehetnél akár normális is. Ne engedd! Ne engedd magad tönkretenni. Menekülj!

by **Tachibana Makoto** Szer. Okt. 12 2016, 18:15

Nem válaszolt a hívásomra. Túlságosan rémült volt, hogy felfogja a szavaimat, és értelmezze is őket. Hogy átgondolja, hogy hallgasson rájuk. Az elméje azon szeglete uralkodik, amelyik menekül. Menekül minden elől, ami veszélyezteti a lelki egyensúlyát. Pedig tudja jól, hogy igazam van. Lehet, hogy ijesztő vagyok én magam is, a viselkedésem is, de pont ez az egész bája. Ha egy unalmas fickó lennék, akivel elrandizgat, akinek szép lassan elhiheti, hogy ő nem a rút kiskacsa, hanem a gyönyörű hattyú, akkor ott is hagyna azzal a lendülettel. Ennek a lánynak meggyőződésem, hogy nem erre volt szüksége, túl mélyen bele volt süppedve a saját világába, ahol mindenki ártani kíván neki. Ki kellett rántanom a megszokott környezetéből, ha kell durván, hogy eljusson az üzenet a fejébe. Követelnem kellett tőle, nem kérnem. Így maradok emlékezetes, így lehetek számára valamifajta veszély, rizikó, ami iránt vágyhat, ami tiltott gyümölcs lehet.
Most azonban el kellett engednem, hogy leülepedhessenek a gondolatok a fejében, hogy eméssze magát, hibázott-e vagy sem, hagynia kellett volna-e magát vagy sem. Egy második találkozás sokkal érdekesebb színezetet kaphat így, mintha most egyszerűen magamévá tenném, és teljesen összetörném, bebizonyítva számára, hogy ártani akarok neki. Így azonban láthatja azt, hogy elengedtem, hogy nem bántani kívánom, és ha továbbra is kifejezem iránta az érdeklődésem, megfoganhat a fejében a gondolat, hogy tényleg érdekel, hogy nem csak azért kajtatok utána, mert meg akarom kapni. Elvégre ki lenne olyan hülye, hogy ekkora ellenállás után nem keres más "célpontot" inkább, egy könnyebbet, egy szebbet, egy ledérebbet. Nos, én :] De én nem vagyok normális.

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Aug. 31 2017, 15:42

Hosszú ideje volt már, hogy valahol kiengedtem a fáradt gőzt. Nem igazán emlékszem, hogy mikor volt az utolsó alkalom, mikor kicsit leültem egyet iszogatni. Érthető tehát, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok valami hatalmas alkesz mutáns (hehe), azért szeretem néha-néha valahogy levezetni a feszültséget. Mindenesetre a mai pont tökéletes egy kis lazításra, mint a holnap. Így hát el is jöttem abba a bárba, amelyre azt mondják, hogy bár nem pont a legolcsóbb, de kellő aranyért minden vágyunk valóra válik. Emlékeim szerint nem voltam még ebben az örömlelőhelyben, de a jó hírem (már ha van ilyen) érdekében muszáj egy kicsit… ellazulnom. Hamar be is lépek és körbenézek a bent lévőkön. Alig kezdett el sötétedni, de szinte máris elindult a buli. Ment az élet mindenhol, van, aki a pörgő csajokat nézett, megint mások a hátsó szobák felé dülöngéltek egy-egy csinosabb hölgyeménnyel. Én egyelőre úgy voltam vele, hogy helyet foglalok egy üres beugróba. Innen tisztára rá lehetett látni a lányokra, de viszonylagos távolsága miatt gondolom nem túl népszerű azok az urak számára, akik közvetlenül rá akarnak nyáladzani a látottakra szint. Én kulturáltan is képes vagyok kiélni a vágyaim, nem kell ehhez a csajszi után kapkodnom, mint egy állat. Egyelőre csak rendeltem magamnak egy kicsit lightosabb koktélt bemelegítésnek. Nem kell kapkodnom, a teljes éjszakám itt lesz, hogy lazítsak. Akkor meg hova siessek. Lepörgettem az asztal melletti menüsort és meg is rendeltem az italt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen itt a kiszolgálás. De egyelőre szeretném feltérni a terepet. Én vagyok a legtávolabb mindentől, de szerencsémre, mindenre jól át is láthatok. Csodálkozom, hogy ilyen üres ez a hely. Mintha szándékosan kerülnék, pedig mindenek ellenére kiváló nézelődőpont.

by **Murakumo** Csüt. Aug. 31 2017, 17:43

Nem kívántam a kint pórnépek zsivajgását. Nem kívántam ezen a héten dolgozni. Nem kívántam semmit sem – ahogy mindig. A főnököt kicsit sem izgatta – a főnököt semmi sem izgatta, mert nem volt ember. Ha meg beparázott, Kato még ugyanúgy elő tudta adni a tudományát. Dióhéjban magas ívből tojtam, mi lesz, ha egy hetet skippelek, elvégre nem én voltam az egyetlen táncos Aincradban. Kibírtak nélkülem egy kis időt.
Majdhogynem üres volt a Karmazsin. Nyár végén előfordult, nem izgatott. Csendre, egyedüllétre vágytam, amíg kitisztult a fejem. A fiú már megint a lehető legszarabb minőségű dzsodzsit hozta. A fülem sípolt, szédelegtem, idegesített itt minden. Legszívesebben fogtam és levágtam volna Kato édeske fejét, amiért ennyivel nem lehetett megbízni. Ha az életének értékét ilyen ócska füvivel vette egy kalap alá, akkor nem sokáig lehetett univerzum. Na, de már nem először fordult elő és talán lehetett rosszabb is. Egy mély sóhajtással tessékeltem el ezeket az ostoba gondolatokat és inkább sodródtam az árral. Túl fáradt voltam sokáig haragudni.
Komótosan járkáltam az asztalok között, feltűnést nem keltően helyet keresve. A bárpult majdhogynem üresen állt, amit illendő volt kihasználni. Lassan, kényelmesen közelítettem meg a szóban forgó helyet. Napszemüvegem alól kilesve észleltem, hogy egy szokatlanul fiatalos srác üldögélt ott. Egy szál magában, mintha antiszocban tolta volna a figurát. Szenvtelenül hümmögtem, miközben visszacsúsztattam orromra cvikkeremet. Úgy haladtam el mellette, mintha sosem bámultam meg. Két bárszékkel odébb ültem le, jobb lábamat a balra rakván. Nem túl nőiesen rákönyököltem a pultra, ezzel felhívván magamra a csinos csapos figyelmét. Szuggesztív kézmozdulattal lejjebb toltam orromon napszemcsimet, s rákacsintottam. Már vágta a témát, mit akartam: a szokásosat. Persze akármennyire is lehetett npc az ürge, minimális zavarba ejtettséget belevéstek a koponyájába. Egy pár pillanatnyi kékhalált követően megfordult, hogy minél előbb kiszolgálhassa az aperol spritzet – narancs karikával, csinos esernyővel, szívószállal díszítve. Amíg ezen fáradozott, unalmamban az üveggel szegélyezett pulton kopogtam. Rá akartam gyújtani. Még nehézfejjel is tisztában voltam vele, hogy szoknyám fodrai között megbújt egy sima szál. Inventorymban matatva kerestem gyújtót, de halk cüppögéssel kellett konstatálnom, hogy Kato még azt is lenyúlta. Még sűrűbben kopogtam, szinte dübörögtem a pulton, végül a mellettem két hellyel odébb tartózkodó srác felé sandítottam.
- …Hé. pszt… fiam. – szólítottam meg, majd füttyentettem neki, mintha Bodrit hívtam volna magamhoz. – …Van egy kis tüzed? – kérdeztem, ujjaim között lóbálva a tekert dohányt. Ha már ilyen fiatal korban elkezdett iszogatni, le mertem fogadni, hogy valahol egy doboz cigarettának is meg kellett bújnia.

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Aug. 31 2017, 18:16

Nem túl nagy lelkesedéssel a szememben néztem végig a kis csapaton. Egyelőre nem tűnt valami felejthetetlen emléknek a hely, viszont legalább a koktéljuk jó, ha más nem is. Bár tény, hogy nincs ellenemre a rúdtánc, de valahogy sosem tudtam megérteni mit lehet rá annyit elnyáladzani. Egy darabig nézhető, valamicskét vonzó oszt ennyi. Nem kifejezetten az én világom. Egy nő tud pózna nélkül is csábos és szexi lenni (ruha nélkül még inkább :3), így ezt a fölösleges műsort egyelőre hanyagoltam. Helyette a közvetlenül mellém (legalábbis majdnem) elhelyezkedő hölgyemény vonta magára a figyelmemet. Persze nem tűnt túlságosan idősnek, de ahogy én se, úgy gondolom, ő sem néz ki a pontos életkorának. Úgy saccoltam a stílusából és a helyről ahol vagyunk, hogy kb olyan 20-as év körül lehet, ahogy én is. Bár lehet, hogy csak egy elk*rvult kis tina pi… khm.. nos igen. Bármi megeshet. Nem bámultam feltűnően inkább csak egy olyan felmérő tekintet volt, mint amit azokra szoktunk nézni, akik nemrég közelítettek meg. Ám úgy tűnt, hogy ő valamivel feltűnőbben fog velem kapcsolatot teremteni. Kérdésére csak elmosolyodok és széttárom a karom.
- Bocsi Hugi én nem dohányzom, szóval öngyújtót is felesleges magamnál tartanom. – végül egy lehelletnyi szünet után azért még folytatom – De ha öngyújtóval nem is egy itallal azért még szolgálhatok, ha gondolod. Eléggé unatkozom, jó lenne némi… táraság. Azt mondták klassz hely, de egyelőre eléggé csalódott vagyok.
Lehörpintettem a maradék italom és kérdezés nélkül átültem a csajszival szembe egy üres székre. Csak pár pillanatra léptem be a menümbe, hogy előhívjak egypár darab kockát, majd mikor szembe fordultam vele játékosan elvigyorodtam.

- Mit szólnál cicus, ha játszanánk. Jó lenne kicsit feldobni a napom, és ahogy elnézem, neked is jó lenne némi izgalom. Szóval? Tudsz kockázni?

by **Murakumo** Szomb. Szept. 02 2017, 19:00

Na ennyit a hű, de nagy elvárásokról. Amennyire szépfiúsnak tűnt – hogy hátulról szinte lánynak lehetett nézni –, úgy felvágták a nyelvét. Ilyenek ezek a fiatalok: kérdezünk valamit, és ezt kapjuk cserébe. A szemüveg takarásában szenvtelenül méregettem a névtelen fiúcskát. Sápadt bőr, fakózöld szemek, szőke haj, szálkás alkat… Egy ilyen ártatlan külsejű kis kölyökből ki nem nézné az ember ezt a fajta viselkedést. Nem mintha érdekelt volna, egy fél pillanatra sikerült meglepnie. Egyet-kettőt pislogtam, alsó ajkamat felszippantva szinte ízlelgettem azt, amit szövegelt.
Üresebben beszélt, mint én. Ehhez már komoly teljesítmény kellett. Lelki tükreimet elvontam a fiúcskáról és a pultosra meredtem, az üvegen kopogtatva. Amikor a szóban forgó alkalmazott szívélyes szavak közepette lerakta elé italomat, hívóan intettem, mire vette a lapot. Számba vettem azt az utolsó szál cigarettámat, majd a szépfiú meggyújtotta egy magánál hordott profi kis izével. Alig látható biccentéssel köszöntem meg asszisztálását, mialatt egy jókorát slukkoltam. Az elsőt jól letüdőztem, benntartottam, míg a mellettem pár bárszékkel ülő kisfiú kinyilvánította véleményét. Ajánlatára felé fordultam, majd felé engedtem a benntartott füstöt. Szépen, lassan, elegánsan. Üres szájjal nyammogva ízlelgettem a koporsószögnek ama közömbös bukéját. Fáradtan, orrnyergemet két ujjal masszírozgatva hümmögtem.
- Hmm, társaságot bárhol találhatsz, amennyiben nem elég… bizalomgerjesztő neked ez a pokollyuk. – fejtettem ki álláspontomat unott hangnemben. Keresztbe felrakott lábaimat megcserélve elfordultam a gyerektől, ujjaimmal az italos pohár szélével játszadoztam.
Hallottam, ahogyan a kölyök felállt helyéről, hogy közeledhessen felém. Egy fél pillantást vetettem rá, aztán pár kortyot hörpintettem spritzből. Gurguláztam vele egyet-kettőt, mintha fogmosó víz lett volna, majd lenyeltem. Elkezdett valami jókedvszerzésről meg mindenről karattyolni. Meg sem erőltettem magamat, hogy felé forduljak. Miközben magyarázott, újabbat slukkoltam a sárkányból. Fejemet felszegve engedtem ki egy karikaformájú füstöt. Kérdésére kissé felé fordítottam fejemet – bár elég kényelmetlen volt –, majd egy főcsóválással egy „a-a”-t préseltem ki magamból. A tartalmas választ követően visszatértem tartalmas tevékenységemhez, a pohárszéllel való játszadozásoz.

by **Tsujimoto Eiki** Szomb. Szept. 02 2017, 20:33

Úgy tűnt társnőm nagy ívbe sza… tojik a kis kedvcsináló játszadozásra. Meg úgy kb mindenre. Ejj-ejj hát igen. Ilyen szerencsém van nekem. Az a tény, hogy szánt szándékkal fújja rám a füstöt nem zavar. Nem vagyok dohányos, de a füst nem kaparja a torkom, még ha érezhető is, hogy ez a cigi egy „kicsit” nagy eséllyel különleges. Hm… „különleges”. Igen… igen így jó lesz. Khm… Mindenesetre nem szóltam semmit, csak hátra dőltem a székben és kíváncsian, minden különösebb érzelem nélkül néztem a lányra. Egyet-kettőt még dobolok az asztalon, majd egy finom mozdulattal eltaszítom magam az asztaltól, hogy csak a két hátsó székláb ért le. Közben a lányra néztem.
- Hm... Őszintén szólva észrevettem, hogy lenézel. Tudom, hogy nem látszik, de amúgy én is a húszas éveimben járok, mint ahogy gondolom te is. ^^ Nem vagyok, holmi kölyök, aki csak úgy random betévedt ide.
Végül egy tompa koppanással leejtettem az első két lábat is, majd könyökeimet az asztalra támasztva, kis hidacskát formálok a kezem, amire az államat teszem. Egy darabig némán nézek rá, várva mit reagál, vagy mit nem. Én arra számítok, hogy unottan fog rám fújni egy kis füstöt, vagy valami szellemes beszólással fog visszaszólni, viszont engem nem érdekelt különösebben egyik sem. Helyette elmosolyodok és intek a legközelebbi pincérnek.
- Mit szólnál cicus, ha megmutatnád nekem a karmaidat. Kíváncsi vagyok, csak harapsz, vagy mutatsz is valamit. Fogadást ajánlok: Csak te és én és egy nagy rakás korsó. Amelyikünk tovább bírja, az jutalomba részesül. ^^ Mivel itt még nem ittam, választhatsz te italt. Az veszít, aki előbb elveszti az egyensúlyát, vagy kezd el beittasodni. Rendben van? :3
Kíváncsi vagyok, hogy az ilyenfajta „játék” mennyivel kapósabb számára, mint a kockázás. A fogadások sokszor kecsegtetőbbek az emberek számára, mint némi pénz, főleg az, amikor a fogadás nyereményét még nem is tárgyaltuk le.
- Nos?

by **Murakumo** Vas. Szept. 03 2017, 16:00

Kívánatosabb volt az üveg kristályos visszhangját hallgatni, mint ennek a szépfiúnak a nonszenszét töretlen figyelemmel végigkísérni. Enerváltan bámultam a félig kiürített pohárra, annak barnás-pirosas tartalmával szemezgetve. Száraz ajkaimat nehezen láthatóan nyaltam meg. Az alkohol gyorsan szárított, és a bestia sem segített túlságosan, de kit érdekelt? Egyszer éljük egy ugyanazon életet, nem változtatott a dolgokon, mikor dobjuk fel a pacskert. Lassan, lustán pislogva sóhajtottam egyet, újabb kortyot nyelvén az aperolból. Némán intettem a kifutófiúnak, aki a pult alatt matatva lerakott elém egy hamutartót.
Olybá úgy tűnt, a kölök nem vette a lapot. Nem mintha érdekelt volna, azt csinált az idejével, amit akart. Felőlem arra tékozolhatta legbecsesebb fizetőeszközét, amire kívánta. Fejem zúgott, fülem továbbra is sípolt. Pillanatnyilag kedvem nem volt figyelni a mellettem üldögélő fiúra, nemhogy szóba elegyedjek vele. A pár centire leégetett cigaretta hamujától egy pöcköléssel megszabadulva kissé hátrébb ültem a bárszéken. Fejemet szabad kezemen megtámasztva még jobban elhatárolódtam a mellettem tartózkodótól. Kijelentését nem tudtam mire vélni, így annyiban hagytam a dolgot. Nem csak szemtelenek ezek a mai fiatalok, de még hazudnak is, mint a vízfolyás. Gondolatban csak csóválni tudtam volna fejemet – ha ennél jobban érdekelt volna ez a srác. Végül is csak tüzet kértem, ki akart itt szóba elegyedni?
Hüvelyk- és mutatóujjam szorításába vettem a cigarettát, s egy újabb adagot szívtam be. A mérgező anyag – még ha nem is volt benne varázsfű – beborította elmémet. Nyugtatott, elcsendesítette nem kívánatos gondolataimat. Először orromon jött ki a dohog, majd egy elnyújtott sóhajtással távozott a többi, lassú gomolygással. Fáradt ábránddal néztem az el-eltünedező fuccs irányába. Szinte meg tudtam volna mosolyogni azt az egyszerű tényt, hogy egy szál cigaretta így tesz egy hozzám hasonló senkit boldoggá. Ha ennyi kellett a feledés okozta örömhöz, mi értelme volt más megoldásra gondolni? Egy pillanatra halvány grimaszszerű mosoly ívelt át ajkamon, aztán eszembe jutott, hogy a kölyök még mindig szövegelt. A „nos”-t követően sem fordultam az irányába.
- …Mi? Bocs, nem figyeltem. – kérdeztem tőle ugyanolyan életunt, enervált hangon, az elszálló füstöt méregetve.

by **Tsujimoto Eiki** Szer. Szept. 06 2017, 13:43

16+ ^^

Igazából nem tudom miért nem hagytam itt a francba ezt a luvnyát. Látszott rajta, hogy nem egy társasági lény és nem igazán figyel rám. A lekezelő stílusa még hagyján, de kb úgy kezel, mintha valami sz*rdarabbal beszélne. Nem vettem zokon, igazából magas ívből tojni szoktam mások véleményére. Úgy voltam vele, hogyha valakinek nem tetszik a képem azt nyíltan mondja meg és akkor boldogság van meg Babi néni, de ez a lekezelő stílus valahogy nem adta nekem. Általában mindig úgy viselkedek másokkal, ahogy ők fogadnak, ők kezelnek, így érthető, hogy egyre jobban kezdem elveszteni az érdeklődésem a nő felé. Mindenesetre valahogy még ahhoz sem volt kedvem, hogy itt hagyjam. Úgy érzem muszáj kicsit verni a vasat, amíg még meleg. Amint a pincér, akit előbb hívtam ideért, rögtön rendeltem is italt, hogy legalább az hűtse, vagy hevítse épp fel a kedélyeket. Kissé unottan támasztom meg a fejem várva az italom, miközben a lány visszakérdezett. Igazából én tőle már csak egy sima „He?”-re számítottam, de legalább ezen túlmutatott a lelkessége. Unottan piszkálom az üres koktélos poharat miközben hasonló hangnemben szólok vissza.
- Csak épp arról filóztam milyen élvezet lehet téged ágyba vinni…
Számára is nyílvánvaló, hogy nem egészen erről volt szó, de érzi szerintem ő is, hogy valahogy nem vagyunk közös hangon. A pincér végül kihozott két italt, az erősebbik fajtából, mire az egyik poharat a lány elé lököm.
- A vendégem vagy erre. A megnyerő stílusod egyszerűen magával ragadó. Vagy jobban szeretnél valami kevésbé erőset?

Miután meguntam a nyelvem élezését a semmiért inkább az italomba fojtom „bánatom”. Hm… ha mást nem legalább az italok jók itt.

by **Murakumo** Szomb. Szept. 09 2017, 21:03

Hogyne mondjam, szarul érintette a kicsikét, hogy nem tudott a játékosságával levenni a lábamról. Bár én sem voltam a legszívélyesebb hölgyecske, akit valaha hátán hordott a Föld, de a kedvessége nem az erő hiánya. A fiú pedig ráfázott – csúnyán.
Lassan, kisebb adagokat slukkoltam, a hamut hanyag mozdulattal a hamutartóba pöcköltem. A pohár alján megmaradt spritzet megsajnálva, nem akartam végezni az utolsó adaggal – még nem. Ehelyett a fiú irányába sandítottam és rákérdeztem, mit kívánt mondani. Figyelmem teljesen más irányba összpontosult: a pohárra. Válasza nem lepett meg, ehelyett egy jól megjátszott „óh”-t hallattam. Szemüvegemet fejemre toltam, hogy a rendszer által kifakított lelki tükreimmel a fiú fakózöld szempárjába nézhessek.
- Mivel harapok is, és karmolok is… – kezdtem bele, egy rejtelmes fél mosollyal, de ugyanolyan apátiával telt hangon. – …nem ártana, ha mindhárom lábadon biztosan meg tudnál állni.
Magyarán az arcába kacagtam, hogy is gondolhatott ilyen sületlenségre. A nőt nem így veszik le a lábáról. A tigrist sem így lovagolják meg. A benyomás megszületett, nem kellett kifejtenem, miért is nem volt az esetem.
Ennek ellenére meghívott valamire. Legalább a nyelvemnek ezt a részét értette. Egy intéssel köszöntem meg, aztán szemügyre vettem a papramorgót. Sosem lehetett tudni, mi mindent csempésznek egy ártatlannak látszó kis poharacskába. A fiú viszont úgy tűnt, mérget köpött. Gúnyos volt vagy félrenéztem? Nem tudom, de nem is érdekelt. Elfogadtam az italt, majd miután kiürítettem az aperolos findzsát, a másikba kezdtem.
- Egyelőre megteszi. – jegyeztem meg egykedvűen. – …És kegyed miért pont az oroszlán barlangját választotta? Ha csalódást okozott, miért nem keresel mást? – Tereltem tovább a témát, hogy minimálisnak aligha nevezhető kíváncsiságomnak eleget tehessek.

by Ajánlott tartalom