Re: Karmazsin selyemlepel

by **Momiko** Szomb. Aug. 13 2016, 11:48

-Te valami kritikus is vagy a lovagság mellett, vagy micsoda? Egyszerűen egy olyan filmet mondtam, ami kultikus, és elsőként ragadt meg a köztudatban, mint ami ezt a témát feszegeti. - Kezdhettem volna a platóni barlanghasonlat nagyon felszínes megközelítésével is, de gondoltam a filmeket jobban vágod. Mi a bánatot keresek én még mindig itt? Ez az egész annyira abszurd. Félelmetes. Nem! Ő is csak egy srác, olyan, mint a többi, és nem tud ártani nekem. Mit csinál, megöl egy játékban? Nem, azt nem fogja, mert akkor az egész meséje odalesz, én pedig csak felébredek az ágyamban, és már megy is róla a report, meg ki az oldalamra a video az ilyen agyalágyult perverz idiótákról. Oké, a sztori már megvan. Mint abban a filmben, amiben... ne! Ne kalandozz el megint! Csak szépen felszeged a fejedet, és elsétálsz. Templom? Jó, egy pillanatra megtorpantam ennek hallatán. Ez valami szekta? Minek képzeli magát, kereszteslovagnak? És tudod jól, hogy milyen csapdára várok! Vagyis dehogy várok, de tudom, hogy mit akarsz, hogy mit gondoljak. Úr isten, hogy ég az arcom, ezt akartad, mi?! Hát nem kapod meg, egy pillanatra sem nézek rád többet! - Ne állj az utamba! Hagyj békén! Szállj már le rólam! - Inkább könyörgőre sikerült, mint parancsolóra, de remélem legalább valaki meghallja. Már itt vagyunk elvileg a sikátorok szélénél, csak akad valami értelmes játékos is. Kérlek! Léccilécci! De! - Eressz! Eressz el te szemét disznó! Vagy... vagy... - Vagy mit? Gondolkozz Momi, gondolkozz! Meglepődött, hogy nyugton maradtam, amikor lefogott. Most is ezt kellene tennem. Mély levegő, ki és be, és nem csinálok semmit. Lehunyom a szememet, és nem csinálok semmit. Ne zihálj már ennyire!

by **Tachibana Makoto** Szomb. Aug. 13 2016, 13:21

- Hogy neked semmi sem jó... Bocsáss meg, túlbecsültem a szellemi képességeidet :] - piszkáltam meg újra. Na persze ez nem az a szekálás volt, amit esetleg már átélt, mert nem a rossz szándék vezérelt, ugyanakkor nyilván ő felfoghatta másképpen is. Számomra azonban nem volt fontos, hogy miképp éli meg, felveszi-e a piszkálódást és előveszi a csípősebbik nyelvét, vagy elkönyvel egy rosszindulatú ficsúrnak, úgyhogy nem is figyeltem arra, mit és hogyan mondok neki. Nem kívántam befolyásolni vagy manipulálni, legalábbis még, egyelőre feltérképeztem a reakcióit, igyekeztem mögé látni a viselkedésének.
- Egy percig se akadályoztalak, te vagy az, akinek vadul pörög a fantáziája :] Semmi baj, így vagy aranyos :] - jegyeztem meg. Most is, megfogtam ugyan a kezét, de nem szorongattam. Egyszerűen ki tudná bújtatni a kezét az ujjaim közül, és máris szabad lenne, ehelyett könyörög, fenyegetőzni próbál, tőlem várja azt, hogy hagyjam itt. Ő képtelen volt rá, hogy megszabaduljon tőlem. Furcsa helyzet volt, hiszen a lelkének egy részét nyilván taszítottam, már csak tinédzser kori dacból is ellenállt, ugyanakkor nyilvánvalóan imponált neki az, hogy látszólag felkeltette az érdeklődésem, befészkelte a tudatába magát a hiúság, na és persze a szeretetéhség. Legalábbis én ezt láttam a viselkedése mögött, és most kiderül, mennyire van igazam :]
- Rendben van, ha nem, hát nem. Pedig én szerettelek volna megismerni közelebbről is, csinos, jó fej lánynak tűnsz, aki mindenképp többet érdemel, mint amit eddig kapott. Sajnálom, hogy felzaklattalak, nem állt szándékomban - léptem hátrébb, és egyben hajoltam is meg előtte mélyen. Ha esetleg mégis elrohan, képes leszek észrevétlenül követni és újra belebotlani "véletlenül" :]

by **Momiko** Vas. Aug. 21 2016, 13:54

Hihetetlen ez a srác! Ennyire eltökélten kitartani amellett, hogy velem szórakozzon, amikor láthatóan nem tud felhúzni. Ugye azt látja, hogy nem tud felhúzni? Az előbb már tökre magabiztos voltam, szóval biztosan ezért is vett vissza. Működött! Tudtam ám, hogy működni fog! Az ész mindig győzedelmeskedik! És... és nem pörög a fantáziám! Csak álmodozol arról, hogy nekem rajtad pörög a fantáziám! Vagy... oké, én álmodozom arról, hogy egy ilyen srác arról álmodozzon, hogy én róla álmodozom, de akkor is! Miért érzem mégis úgy, hogy nem teljesen csak szemétkedik? Biztosan ő is csak chaten próbálkozott eddig, és ott menő volt ez a duma. Miért kezdem el sajnálni ezt a srácot? Nem kellene. Nem szabadna! Ha elenged, akkor esetleg... francba! Jól van, kettőt hátra, magabiztosan, nem botlasz meg. Jól van! Akkor most nagy levegő, és mondj valami okosat. – Meghajlás helyett, mondjuk bemutatkozhattál volna. – Igen. Ez elég kemény volt! Tudsz te, ha akarsz. Ha ő Machoman007 akkor most teleportálok el innen kétszer is. De legalább megtudom, hogy ebben igazam volt-e. Miért hiszi bármelyik fiú, hogy ezt a hízelgős beugratást még nem játszották el ezerszer? Hahj! Te meg a jó szíved, meg a hülye reményeid. Tuti látta rajtad, hogy beugrasz neki. Miért játszod ezt el minden egyes alkalommal? Vajon neki is tönkrement az a kinézet, amit beállított, vagy ez a charme csak a program? Azért ezt jó lenne tudni. Lehet azt hiszi nekem is csak ez van beállítva, hogy ne akaszkodjon rám az összes srác. Mondj már valamit! – Nem vagyok csinos. Te is tudod. Sokkal többre mennél, ha azt hazudnád, hogy neked az ilyen lányok jönnek be, mert akkor nem lenne azonnal levágós, hogy hazudsz. – Mindegy. Úgyis mindegy. Így legalább majd egy másik szerencsétlen tovább elhiheti, hogy tényleg tetszik neki. Oké, megfordulok és lelépek. – Akkor most... szia. És köszi, hogy leráztad a másikokat. – Ennyi volt. Ne rohanj az istenért, még azt hiszi, hogy félsz tőle, és megint megjön a kedve!

by **Tachibana Makoto** Vas. Aug. 21 2016, 16:17

- Ugyan, én ahhoz túl bunkó vagyok, hogy bemutatkozzak :] - jegyeztem meg vigyorogva - Ahogy a példa is mutatja - tettem hozzá, utalva arra, hogy tényleg nem mutatkoztam be. Igazából nem éreztem úgy, hogy lett volna olyan pont, ahol alkalmam adódhatott volna erre, ahhoz először is hajlania kellett volna rá a lánynak, hogy velem töltsön egy kis időt, de ehelyett folyton az elszakadni vágyódását hangoztatta. Emellett nem éreztem fontosnak sem, nem illett bele a társalgás sodrásába, ha egyszer csak kizökkentem egy bemutatkozással. Ő sem azért hányta a szememre, mert annyira hiányolta volna, egyszerűen fel kívánta venni a kesztyűt és megmutatni, hogy ő nem zavarodott, hanem határozott és magabiztos. Hogy ezt csak így tudta elérni, azzal nincsen semmi baj, egy ideges és feszült embertől nem lehet elvárni, hogy finom és tapintatos legyen :]
- Lehet, hogy te nem tartod magad annak, de az nem befolyásolja azt, ahogy én vélekedem rólad. Az én szememben igenis csinos vagy :] - és még valószínűleg sok más fiú szemében is az, viszont a lány egyértelműen önértékelési gondokkal küszködik, és a saját magáról kialakított berögzült önképben jobban bízik, mint egy ismeretlen, random fiú megnyilvánulásában. A szavai alapján a korosztálya "rontotta el" őt, és meg tudom érteni, hogy ha a sok negatív kritika, akár jogos volt, akár nem, kikezdte az önbizalmát.
A búcsúzásomra kétféle reakciót tudtam elképzelni. Vagy megállít, vagy elfut, de szó szerint. Utóbbi lett, ezek szerint a zavara és a kétségei fölébe kerekedtek a lelke mélyén kóborló szeretetéhségnek. Nem probléma, a lopakodásommal és a hallgatózásommal együtt nem okozott gondot, hogy tisztes távolságból kövessem. Kíváncsi voltam, mit kezd magával egy ilyen helyzet után, elfelejti-e, vagy rágódik-e rajta. Mennyire bizonytalanodik el abban, amit tenni akart, mennyire tud kiverni a fejéből engem? Nagyjából a testbeszédéből le fogom tudni vonni a következtetéseket, gyakorlatilag nyitott könyv volt számomra. Azért reméltem, hogy nem a szint széle a célja, attól függetlenül, hogy valószínűleg nem mer leugrani, azért olyan közel nem tudok menni feltűnés nélkül egy olyan nyílt terepen, hogy megakadályozzam, ha esetleg mégis ráveszi magát. Szóval nem bántam volna, ha azután, hogy elfárad, inkább leül egy padra, vagy bóklászik kicsit céltalanul, esetleg beül valahová, ahová én is betévedhetek "véletlenül" :]

by **Momiko** Kedd Aug. 23 2016, 11:46

Na végre egyszer igazat mondtál! Már jó ideje bent vagyok, apu úgyis nemsokára kirángat innen. Hú, amilyen fejmosást én kapni fogok ezért! Meg amit a fejlesztő fog kapni! Pedig ígéretes volt, de azért ez nem poénos. Egy csomóan vannak akik egyedül játszanak. Sőt, valszeg a többség aki megvette az egyedül él, és azért is vette meg. Nem ez a legbiztonságosabb módja annak, hogy felhúzzák magukat. Határozottan újfajta mód, és biztosan benne lesznek az összes létező médiában, de nem tudom, hogy mennyire fogják ezért megvágni őket. Remélem senki nem hagyta bekapcsolva a tűzhelyet mielőtt belépett. Mekkora idióták tudnak lenni az emberek! Ahogy a példa is mutatja. Jól mondod. Már csak a számat húztam, és annyira elpirulni sem tudtam már a szövegétől, mint amennyire ő azt szerette volna. Egyszerűen felszínessé vált nagyon hamar, mert csak ugyanazt a nyilvánvaló hazugságot ismételgette. Neeem, ezzel nem nyerhetek. Ha tényleg így néz ki, akkor nem velem akar kezdeni, ha meg csak egy avatar, akkor pedig én nem akarok vele. Milyen gáz lenne már, hogy egy kitalált képbe legyek belezúgva? Tuti le lennék járatva a neten, az száz! Az nekem meg nem kell! Találnom kell valami helyet, ahol átvészelhetem ezt a hülyeséget. Azt hiszem kaptam kezdő aranyat, szóval beülök valami fogadóba, és lefekszem aludni. Mire felébredek, vége lesz ennek a rémálomnak, ráadásul oda még követni sem tud senki, hogy zargasson. Úgy le fogom húzni ezt a vackot, hogy azt megemlegetik! Ilyen hülyeséget kitalálni, ráadásul ilyen alakokkal még sokkal veszélyesebb is, hogy nem tudok kilépni. Találj egy fogadót! Igen!

by **Tachibana Makoto** Kedd Aug. 23 2016, 17:30

Zaklatottnak tűnt, kapkodónak és sietősnek, de nem a szint széle felé tartott, csak valamit nagyon keresett. Hagytam, hadd keresse, legyen az bármi, noha igazából túl sokat nem kellett rá várnom, hogy kiderüljön, egy olyan helyet keres, ahol meg tudja húzni magát éjszakára. Ha valóban frissen került a játékba, akkor nyilvánvalóan ez az első és legfontosabb, és tekintve hogy az első szinten nagyon sok játékos nem vadászik szörnyekre, hanem inkább dolgoznak ezt-azt, ami nyilván nem fizet olyan jól, így itt a legolcsóbbak a szállások. Egy kezdő számára ideális, leszámítva, hogy egy új játékos még nem tudja, mi drága és mi nem. A kezdő pénzhez képest egy öt aranyas szoba nem tűnik soknak, de aki nem figyel, az hamar üres zsebbel találhatja magát.
Nekem most azt kellett eldöntenem, hogy most futok vele újra össze, vagy majd holnap reggel. Mindkettőnek megvoltak a maga előnyei és hátrányai, hiszen ha most lépek akcióba, akkor könnyen tűnhet úgy, hogy utazok rá, még akkor is, ha esetleg tényleg véletlen lenne a találkozás, ha viszont várok holnap reggelig, elszalaszthatjuk egymást, ha nem vagyok résen, és akkor bottal üthetem a nyomát. Pedig az mennyivel hatékonyabb lenne :] Így mivel túl kockázatosnak ítéltem meg az éjszakát, alig pár perccel azután, hogy ő belépett a kiszemelt helyére, én is betértem. Ha valóban ismeretlenek számára a játék mechanizmusai, akkor ennyi idő alatt még könnyen lehet, hogy a szoba kivételénél tart csak, mindenesetre igyekeztem úgy időzíteni, hogy körülbelül akkor érkezzek meg, amikor ő végez. A legfontosabb momentum az volt, hogy szembetalálkozzunk, így meglepődjön, és ő vegyen észre engem, ne pedig én őt, így kívántam minimalizálni a túl gyanús véletlen egybeesést :]

by **Momiko** Vas. Aug. 28 2016, 06:05

Mivel csak el akarok tűnni, így az első fogadóba térek be. Ott motoszkál a fejemben, valahol jó hátul, hogy mi van, ha tényleg igazat mondanak, ezért egy pillantást vetek az árakra, de nem foglalkozok velük túlzottan. Nem! Apu is tudja, hogy ezt a játékot most kaptam, hiszen ő vette át a csomagot, és látta, hogy mennyire boldog vagyok tőle, plusz még ki is egészítette az árát, mert annyit azért én sem tudok keresni, akármilyen sikeres vagyok. Oké, hogy a gépet sorsolással kaptam meg a csatornám miatt, de fel kellett hozzá készíteni a hálózatot, és az sem volt két fillér. Igen. Csak ez lehet a magyarázat, amiért még nem rángatott ki. De mi van, ha nem? Mi van, ha tényleg igaz? És miért akkor kell erre rádöbbennem, amikor utalni kellene az NPC-nek a pénzt? Olyan ledöbbent és anyátlan-apátlan arccal állok ott előtte, mint aki most élt túl valami katasztrófát. Vajon túl fogom élni? – Kérlek! Mondd, hogy nem igaz! – Menük. Csak pár menüpont. Nem fog válaszolni. Automatikusan fizetek, az ilyen választásokat már ismerem. Hat arany. Ne költsd ilyen felelőtlenül, hiszen az egész életedet itt fogod tölteni! Az egész rohadt szerencsétlen életedet, és még azt az egyet is elvették, amihez egy picit is értesz. Mit fogsz csinálni? Négy év. Csak ez dobol a fejemben rendületlenül, és pedig lefagyva állok a pult előtt, bámulva a kulcsot, amit az NPC elém rakott. Az új otthonom! Bazdmeg Momi, ne most kezdj el cinikuskodni! De hogy máshogy lehetne ezt túlélni? Nem fogom túlélni. De te sem! Rohadt szemét! A lehető leggyorsabban kaparom elő az eszköztáramban pihenő urumit, és sikítva, bőgve esek neki. Követett! Követett a szemét, és rajtam akar röhögni. Várja, hogy összetörjek, és kiröhöghessen. – Hagyjál! Legalább te hagyjál! – Olyan sebesen pörgetem a fegyvert, amennyire csak tudom, nem érdekel semmi, még talán akkor sem érdekelne, ha látnám a könnyeimtől, hogy mi történik...

by **Tachibana Makoto** Vas. Aug. 28 2016, 11:15

Nem vettem észre őt, el kívántam menni mellette először, és az alapján reagálni, ahogy ő reagál. Ha sehogy sem reagál, csak el akar slisszolni, akkor legfeljebb a szemem sarkából észreveszem. Való igaz, hogy nem volt egy különösen látványos jelenség, kezdve a kócos hajtól a minden stílust nélkülöző, de teljes mértében funkcionális szemüvegen át a bő ruhákig, egyszerűen nem volt mivel felhívja magára a figyelmem. Vagy bárki figyelmét. Így nem. Valószínűleg tudatos volt, és szándékos, nem akarta, hogy észrevegyék, hogy foglalkozzanak vele, ha egyszer abból neki csak baja lesz. Szóval sok mindenre számítottam, de arra nem egészen, hogy amint megpillant, egyszerűen nekem esik. Egy dologban biztos voltam, hogy a dühkitörésének nem én voltam az oka, én csak rosszkor voltam rossz helyen, és kvázi eszközzé váltam abban, hogy levezethesse a feszültségét. Tekintve a körülményeket, a legvalószínűbb indoknak azt tartottam, hogy most lett rajta úrrá a bezártság érzése, és pánikba esett. Most kezdett el ráébredni, hogy mindentől megfosztották, ami odakint várta, idebent pedig semmije nincs.
Valamilyen ostorszerű fegyverrel csapkodott, amitől persze megvédett a rendszer, de az utána maradó lökések sem voltak túl erősek, ha rendesen megvetettem a lábam, meg tudtam állni a lábamon. A kis párosunkra nyilván felfigyelt az a néhány ember, aki még jelen volt a környéken, de se ő, sem én nem törődtünk velük. Határozottan, késlekedés nélkül cselekedtem, elkaptam a fegyverrel vagdalózó karját, hogy megállítsam a hadonászását, majd egész egyszerűen szorosan magamhoz öleltem, és a hátát lágyan simogatva próbáltam csitítani olyan szavakkal, miszerint nincs semmi baj, és nyugodjon meg. Én itt voltam, és rám támaszkodhat, ezt kívántam sugallni számára. Ebben az állapotban talán erősebb lesz a társaság, a segítség iránti vágyakozás, mintsem azok a berögzült képzetek, miszerint mindenki, vagy legalább minden fiú ártani akar neki.

by **Momiko** Pént. Szept. 02 2016, 11:50

Az egész fejem vörös a dühtől. Idejön! Képes volt követni! Követett csak azért, hogy lássa, ahogy összeomlok. Még egy rohadt vécé sincs ebben az egész kibaszott világban, ahova elvonulhatnék, mint a suliban! Nem érdekel, ha bezárnak, nem érdekel a szertár, csak legyen valami! Valaki! Hagyjál! Hagyjál nyugodtan meghalni! Miért nem engedtél el, és akkor már régen leugrottam volna! Miért kellett neked is elmondanod?! Mire jó ez nektek?! Mi a francot csinálsz?! A végére amúgy is erőtlenné váló csapkodásom teljesen abbamaradt, ő pedig elkapott. Elkapott, és magához szorított. Végem. Meg fog ölni, és senkit nem fog érdekelni, mert ez az egész rohadt világ csak egy játék. Én is csak egy játék vagyok, és ő velem játszik. Mi a francért hagyod ezt? Miért nem teszel ellene?! Mégis mit tehetnék? Miért nem hagyom inkább azt, hogy azt tegye, amit ő akar? Miért bőgök egy ilyen idióta karjaiban? Engedj el! Kérlek! Kérlek! Miért nem tudom kimondani? Miért nem tudok megszólalni sem? Mindenki hallja, ahogyan bőgsz, vagy csak a te fejedben ilyen hangos? Látnak. Biztosan látnak. Nem akarom, hogy lássanak. El kell tűnnöm. Örökre el kell tűnnöm. Ha hagytad volna, hogy elkapjanak azok a valakik, akkor most nem kéne itt lennem. Nem lennék megint megalázva miattad. Ezt akartad! Mindig mindenki ezt akarja! Miért nem tudtok csak békén hagyni?! Csinálj valamit! Az egész a te hibád, ne hagyd, hogy mindenki így lásson! Csinálj valamit, Momi, ne csak bőgj és reszkess! De nem tudok! Mi a francot csináljak bezárva egy hülye játékba?! Meg fogok halni.

by **Tachibana Makoto** Pént. Szept. 02 2016, 13:53

Nem csillapodott le, de erre igazából számítani lehetett. Azt éreztettem vele, hogy a karjaimban biztonságban van, és ha tudat alatt is, de valóban úgy érezte, hogy jelen pillanatban nem muszáj elfojtania a sírását, nyugodtan szabadjára engedheti az érzelmeit. Sebezhetőnek mutathatja magát, mert itt vagyok, és támogatom, megértem őt. Tulajdonképpen ez így is volt, hiszen legyen bármilyen szánalmas életed odakint, nagyon-nagyon kevés olyan ember van, aki ne esne kétségbe attól, hogy kiszakadt abból az életből, amiben eddig komfortosan érezhette magát. Én magam se voltam kivétel, az első napokban zaklatott voltam, ráadásul egyedül kellett feldolgoznom a történteket. Idő kellett, amíg megláttam a lehetőségeket ebben a helyzetben és megtanultam élni velük.
Ez a lány pedig egy átlagos tinédzsernek tűnt, aki számára valószínűleg sokkal nagyobb trauma ez a bezártság, mint amilyen nekem volt. Majd csak akkor fog megnyugodni kicsit, ha már elfáradt, de addig is úgy döntöttem, hogy felmarkolom a kulcsot, amit a pulton hagyott, és lassan, de biztosan megkísérlem elkísérni őt a szobájába. Már csak azért is, hogy ne lássa mindenki, ahogy szenved. Kettesben pedig sokkal könnyebb lesz megnyílnia, ha tudja, látja, hogy csak ő és én létezünk abban az apró szobában. Legyek bármennyire idegen számára, mégis én voltam jelenleg az egyetlen kapaszkodója, én pedig ezt a helyzetet teljes mértékben ki kívántam használni :] Ha hagyta magát, akkor szépen végigbotorkáltunk a fogadón, és fel a lépcsőn, majd a szoba ajtaját belökve váratlanul az ölembe kaptam, és úgy cipeltem be. A meglepettség segít kizökkenni a sokkból és a kétségbeesésből, amibe került. Ha esetleg nem hagyta magát, akkor már ott, a lobbiban ölbe kaptam, és tiltakozzon bármennyit, a sorsa ugyanaz lett. Az ágyon végezte, ahová puhán letettem.

by **Momiko** Csüt. Szept. 08 2016, 06:51

Ez az egész annyira szánalmas volt. Szánalmas, hogy most még annyira sem tudok védekezni, mint amikor a valóságban bántottak. Soha nem adtam fel. Mondták, hogy adjam fel, mert akkor nem lesz érdekes bántani, de nem! Rúgtam, karmoltam, haraptam... de most minden haszontalan lenne, ha még egy ekkora fegyverrel sem tudok neki ártani. Védett terület. Mi van, ha mégis segíteni akar? Lehetséges ez egyáltalán? Lehetséges, hogy nem hazudik? De akkor miért kezdte el a hülye bókokat? Nem szabad beengednem a szobába. Ha beengedem, akkor mindennek vége. Akkor ő lesz az, aki elkap azok helyett, akiktől megmentett. Megmentés. Önző disznó! Állj meg! Állj meg! Nem tudok. El akarok futni, de csak remegő léptekkel tudok mellette menni. Fogja a karom. Hátratekerte, és szorít. Nem! Ezt csak te érzed! De el tudna kapni, ha akarna. Ha szökni próbálnál megint megjelenne, és megint ő lenne az erősebb. Mindig a mások az erősebbek ebben a kurva világban! Egy szerencsétlen béna kezdő vagy, akit akárki elver! Meg fogsz halni! Nem bírom tovább. Vélhetően megtart, de már ellenkezni sincs erőm. Nem is tudom hogyan jutottunk el az ágyig. A lehető legkisebbre összekuporodom, és nem is merek ránézni. Engem bámul. Biztosan engem bámul. Csak küldd ki! Ha tényleg segíteni akar... – Ha tényleg segíteni akarsz, akkor most menj el. Kérlek! Könyörgöm! Ne csináld! – Ez a te formád! Mindenki tudta, hogy ha valaha lesz virtuális valóság, az a szexről fog szólni, mint minden az interneten. Rule 34. Gratulálok, te leszel az első lány, akit virtuálisan erőszakolnak meg, úgy rendesen. Pedig még képet sem küldtem magamról. Szánalmas! Ez aztán fel fogja dobni a csatornádat! – Kérlek szépen! – Persze csak nyöszörögni tudok, ami még annál is szegényesebb, mint amit vártam.

by **Tachibana Makoto** Csüt. Szept. 08 2016, 13:35

Nagyon rossz állapotban volt. Éreztem, ahogy az egész testében remeg, és talán fel se fogja igazán, hogy mi történik körülötte. Akár a szint szélére is vihettem volna, vagy tehettem volna a kezem bárhová, nem vette volna észre. Egy ilyen helyzetet igazán könnyű kihasználni, éppen ezért nincs benne semmi öröm. Mihelyst letettem az ágyra, ő magzatpózba húzta magát. Ez még nem fogja megmenteni a világtól, de legalább kicsit nagyobb biztonságban érezheti magát. Nem ültem le mellé, amíg ő nyöszörgött, és beszélt hozzám, én körbenéztem, milyen szobát vett ki. Szegényes volt, és valószínűleg olcsó, de nem a legolcsóbb. Hogy szándékosan, vagy csak a recepciós döntött úgy, hogy egy random kérésre szerez egy kis plusz bevételt, nem tudom.
A szavait hallva valószínűleg járt egy s más a fejében, ami nem egészen felelt meg a valóságnak. Legalábbis egyelőre :] Ugyanakkor úgy döntöttem, eleget teszek a kérésének. A kulcs nálam volt, ő pedig minden bizonnyal nem nagyon fog mozogni, úgyhogy szó nélkül elhagytam a szobát, és lementem, hogy szerezzek valami ételt. Amíg egyedül lesz, úgyis rájön, hogy egyedül lenni rosszabb, mint bármilyen társaságban. Nem voltam sokat távol, talán ha legfeljebb tíz percet, és a kezemben némi elemózsiával tértem vissza. Nem a legjobb minőségű kaja volt, amit lent lehetett kapni, ráadásul nem is a vacsora menüből választottam, mivel az ő pénztárcája még nem engedheti meg magának a szokásos ételt, de egy viszonylag jó ízű zsömle a hozzá való édes lekvárral és egy meleg teával már megfelelő választásnak tűnt.
- Remélem nem hitted azt, hogy egyedül hagylak :] - vigyorodtam el, miután letettem a tálcát az ágy mellett lévő asztalkára - Hoztam enni. Menni fog egyedül? A nem-vagyok-éhes kifogást nem fogadom el :] - tettem hozzá, majd odahúztam egy széket az ágy közelébe, és leültem. Nem hagyhattam, hogy begubózzon a semmit tevésbe, úgyhogy nem fogtam be a szám.
- Ha jól beosztod a pénzed, egy hónapig kihúzod, de csak kényelmetlen ágyakkal és vacak étellel. Azonban több út is áll előtted, ha normálisan akarsz élni. Minél magasabb életszínvonalat akarsz, annál több áldozatot kíván, vagy annál veszélyesebb az ösvény, amire ráléphetsz. Ebből a szempontból igazságos a játék - mondtam a lánynak - Én segíthetek egy kicsit könnyebbé tenni az első lépéseket, ha akarod - tettem hozzá, majd hátradőltem a széken és vártam.

by **Momiko** Hétf. Szept. 12 2016, 16:38

Talán több perc is eltelhetett, amíg arra vártam, hogy mit fog tenni. Talán negyed órán keresztül engedtem neki, hogy csak bámulja, ahogyan összegörnyedve fekszem az ágyon, magatehetetlenül. Ha megmozdulok, akkor talán megint elém áll. Megint elkapja a kezemet, és megszorítja. De hát itt nincs is fájdalom! Ha nem fáj, akkor miért ne? Akkor talán békén hagy, ha engedem neki? Jegyezd meg az arcát! Minek? Mit jelent itt bárkinek is az arca? Az ajtó. Ez az ajtónak a hangja! Kimegy? Miért megy ki? Miért hagy itt? Szólj neki! Szólj rá! Nem hagyhat itt csak úgy egyedül! Ha elment, akkor... a kulcs. Nincs nálam a kulcs! Elvitte a kulcsot! Vesd neki az ajtónak a hátadat, és akkor kint tarthatod! Nevetséges vagy! Amilyen szerencséd van, tuti, hogy kifele nyílik, ráadásul mennyibe telne neki betolnia veled együtt? Négy éve itt van, talán a falat is rád dönti, ha magadra haragítod. Légy jó kislány! Légy engedelmes, és akkor talán nem fog bántani. Hallom a lépteit. Vajon eddig is hallottam? Szedd össze magadat! Amikor belép, már fel kell ülnöd az ágy szélére. Picsába! Már csikordult a kilincs, én pedig elkéstem. Megint elkéstem. Mi van a kezében? A tea illatára érezni kezdtem, hogy mennyire kiszáradt a szám az izgalomtól, ráadásul a gyomrom is megkordul. Remek, tudasd vele ezt is, nem voltál eddig is elég kiszolgáltatott. Mi van, ha tett valamit az italba? Nem mintha ilyesmit kellene csinálnia ahhoz, hogy azt tegyen veled, amit akar. Hurrá, végre sikerült megmozdulnod. Nem baj, ha támaszkodsz egy kicsit, de legalább ülsz. Miről beszél? Pénz? Honnan veszi, hogy most ilyenekkel tudok foglalkozni? Csak a tea fölötti gőztől elmosódó képet figyelem, és merülök el benne. Így röppent el az én egész életem is. Nem is én lennék, ha ez nem velem történt volna. Vajon mit mondott idáig? Segít. Segíteni akar, és valamit cserébe. Nem. Ha hízelegsz akkor sem! Szólalj meg végre! Oké, ez nem sikerült, kicsit meg kell köszörülni a torkomat. Talán egy korty tea... de azzal már elfogadnám. Nem! Menni fog anélkül is. - Nekem... nincs pénzem ilyesmire. Nem fogadhatom el. És... és nem adhatok... nem akarok adni a segítségedért cserébe... amit akarsz. Én nem...

by **Tachibana Makoto** Kedd Szept. 13 2016, 17:30

Tekintve, hogy fel tudott ülni magától, és nem maradt úgy, begubózva az ágyon, annyira talán nem vészes a helyzet. Nyilvánvalóan nincs teljesen magánál, el van veszve a gondolatai között, és a legértelmesebb cselekedet, amit ki tud préselni magából, az a tea bámulása, de ennek ellenére reagál rám, és tenni kíván valamit. Volt benne akarat és erő ahhoz, hogy ne süllyedjen teljesen magába, elképzelhető volt, hogy ki tudom rángatni ebből az állapotból, ha nem hagyom nyugton. Ha még enne is egy pár falatot, úgy egészen biztosan feléledne, de egyelőre nem csinált semmit azt leszámítva, hogy ült az ágyon, és bámult ki a fejéből. Illetve... próbált megszólalni. Többé-kevésbé sikerült is neki. A hangja távoli volt, kevés élet rejtőzött benne, de meg tudta fogalmazni, amit mondani kívánt.
- Nem vagy olyan állapotban, hogy udvariaskodj. Egyél! Enned kell - lőttem le a kifogását - Vagy azt akarod, hogy én nyomjak le a torkodon minden falatot? - kérdeztem, azt sugallva, hogy ha nem akar enni, akkor is a gyomrában fogja végezni ez a zsömle. És persze ott voltak a képzelgései is, amik igazából nem is voltak túl messze a valóságtól.
- Tudod, a te korodban teljesen normális, ha sokat gondolsz erre kettesben egy idősebb fiúval, de ha sokat utalgatsz rá, rossz kislánynak fognak hinni :] - piszkáltam kicsit, majd talpra álltam és néhány lépést megtéve lehuppantam mellé az ágyra. Nem férkőztem be a személyes terébe, hagytam helyet magunk között, de közelebb kerültem hozzá ezzel, karnyújtásnyira attól, hogy letuszkoljam a torkán a zsömlét.
- Abban azonban igazad van, hogy a segítségemért cserébe várok tőled valamit. Végtére is önzetlen segítség nem létezik a világon, mindenki remél valamiféle hasznot - támaszkodtam meg a hátam mögött, és felnéztem a plafonra, aztán néhány másodperc múlva a lány felé fordultam.
- Azt hiszem elég sokáig halogattam már. Tachi vagyok, de ha akarsz, hívhatsz Makotonak :] - mutatkoztam be mosolyogva, és ajánlottam fel neki a valódi nevemet is. Egyfajta bizalomszerzési kísérlet volt ez is. Végtére is csak egy báránybőrbe bújt farkas volnék...

by **Momiko** Vas. Szept. 18 2016, 06:40

Csak ültem, és mereven bámultam a teát, de már nem azért, mert ott ragadt volna a tekintetem, vagy ott felejtettem volna, hanem azért, mert nem mertem másfele elnézni. Biztosan a tekintetemet keresi, és próbálja elkapni, és ha sikerül neki, akkor fogalmam sincs, hogy mit fog tudni kezdeni a helyzettel. Ennem kell. Ezt mondta. De miért kellene ennem? Ez itt nem a valóság! Semmi nem fog történni, ha nem eszek! Éheztem idáig négy rohadt éven keresztül, és semmi nem történt! Nem! Enned kell, különben bántani fog. Igen. Nem hiszem, hogy bármi lemenne a torkomon, hiszen az teljesen görcsbe van szorulva a feltörni kívánkozó sírás elfojtásától. A tea. Talán megelégszik azzal, ha iszom pár korty teát. Mindkét kezemmel óvatosan átfogom a bögrét. Meleg. Érzem a tea melegét a porcelánon keresztül. Jó érzés. Egy pillanatra felé sandítok, miközben a számhoz emelem, de azonnal el is kapom a tekintetemet. Nem szabad! Csak egy korty. Látnia kell. Nem túl forró, és le is tudom erőltetni. Azt hiszem menni fog kettő is. Talán... talán tényleg szomjas voltam. Az üres bögre halkan koppan az asztalon, ahogy visszateszem, nekem pedig csak egy gondolatom van: Kérek még. Végre valami igazit érzek. Valami mást azon kívül a nyomoron kívül, ami ide kergetett. Éhséget. Neki persze nem sikerül befognia a száját. Az én koromban. – Az én koromban... – Suttogom magam elé, és érzem, hogy az eddig sikeresen elnyomott bőgést nem tudom tovább visszatartani. Mi a francot jelent az négy év zöldséglét után, hogy az én koromban?! Mi a francot akar tőlem, amikor haszontalan vagyok?! Megint haszontalan! A további szavait már nem hallottam, csak lassan gördültek le a könnyek az arcomon. Hangtalanul tudtam sírni, talán csak a fáradtság miatt, de a vállaim folyamatosan meg-megrándultak, és a szipogás... utálok szipogni. Miért kell ebben a kurva világban is undorítónak lennem?!

by **Tachibana Makoto** Vas. Szept. 18 2016, 17:25

Még mindig nem volt olyan közlékeny, mint amit én szerettem volna. A szavaim legtöbbje megválaszolatlan maradt, hiába szúrtam oda egy-egy provokatívabb kommentárt is, azonban folytatni kívántam. Fontos volt, hogy beszéljek hozzá, hogy fenntartsam a figyelmét, és ne hagyjam újra elsüllyedni a gondolataiban, melyek most nyilvánvalóan meglehetősen negatívak voltak. Csak azt látja, amit elveszített, még akkor is, ha nem volt semmi értékes az életében. Számára voltak olyan fogódzók, amik nélkül elképzelhetetlen számára, és most mégis nélkülük kell megbirkóznia egy teljesen új környezettel, teljesen új emberek között. Tulajdonképpen nagy volt a felelősségem, hiszen rajtam keresztül szerzi első benyomásait az itteni életről, noha számomra ez nem jelentett semmit. Az élet olykor ad, máskor elvesz, egyszer kedves, egyszer kegyetlen. Kiélvezni a kedvességét és feldolgozni, hasznos tapasztalattá alakítani a kegyetlenségét...
- Látod? Jól esik. Rég láttam olyat, aki ilyen mohón ivott volna, mintha napok óta szomjaznál :] - jegyeztem meg, miközben ő végül letette a bögrét az asztalkára, immár üresen. A forró benne van, most már csak az édes hiányzik, hogy kicsit jobban érezze magát. Talán pár perc, és már enni is fog tudni.
- Úgy van. Fiatal vagy és kíváncsi, most pedig lehetőséget kaptál rá, hogy megszerezd a tapasztalatot, amitől érettebb leszel, miközben megmarad a fiatalságod :] - na és persze amíg ilyen fiatal marad, addig ki is marad egy korszak az életéből, ahogy az enyémből is kimaradt. Viszont ezt nem szabad hátránynak felfogni, előnnyé kell kovácsolni, amit később kamatoztatni lehet. Jól hangzik, ugye? Milyen sajnálatos, hogy erre kevés ember képes. Talán még én se fogom tudni megcsinálni. Közelebb húzódtam, és a vállát átölelve húztam kicsit magamhoz, hogy a mellkasomnak dönthessem a fejét.
- Nekem semmilyen segítségem nem volt az elején. Heteket vesztegettem el azzal, hogy sajnáltam magam, mire rájöttem, hogy semmi értelme, és ha újra jól kívánom érezni magam, akkor alkalmazkodnom kell, és megkeresnem a módját annak, hogy tudok itt boldogulni - mondtam a lánynak lassan, vontatottan, miközben ugyanilyen kényelmesen, nyugodtan cirógattam a fejét. Aztán viszont az álla alá siklott a kezem, és óvatosan felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek - Szeretnélek mielőbb mosolyogni látni - mosolyodtam el halványan. Sokkal kevésbé volt erőltetett már ez a típusú mosolyom, mint az elején - Elárulod a neved, vagy hívjalak cukorfalatnak? :] - vigyorodtam is el végül, majd megpöccintettem a homlokát.

by **Momiko** Hétf. Szept. 19 2016, 09:45

- Köszönöm. – Csak halkan. Kellett. Illett. Kötelező volt. Megérdemelte. De talán mégsem. Mégsem kellett volna, hiszen ezzel lekötelezett. Az adósává váltam, és ezt akarta egészen idáig. Most már tartozom neki, és ezt a tartozást be fogja rajtam hajtani. Megmondta, senki sem segít önzetlenül, ő akkor miért tenné? Nem. Akar valamit, de nem azt. Talán nem azt. De azt tudja, hogy az egész szitu olyan, mintha azt akarná, és arra is hegyezi ki a dolgokat. Talán mégis! Nem! Nem tudom! Fogalmam sincs, hogy mit akar. Az egész olyan... ijesztő. Furcsa. Creepy. Jól esett. Tényleg jól esett, de mit akar tőlem? Csak zúgást hallok. A fülem zúgását, és valami morajt a távolban. Tapasztalat. Nem! Takaródj! Ne érj hozzám! Ne engedd! Már átkarolt. Lefogott. Elkapott. Csak ne reszkess így! Olyan, mint a vadállat, megérzi a félelmedet. Nem véletlenül választott téged. Az ilyenek tudják, hogy szánalmas vagy, és nem mersz ellenkezni. Tudják, hogy ki tudják használni az anyátlanságodat. Tudnak mindent. Nem te vagy az egyetlen szerencsétlenség a világon, volt kin gyakorolniuk. Kedvesek veled, hízelegnek, játszanak, de végig csak kihasználnak. Hiszen tudod! Kinek kellenél te? Miért segítene neked? Ne engedd! Csak húzódj el! Azt fogja mondani, hogy nem is fogott le, csak te érzed úgy. Megint ezt fogja mondani. Ha nem próbálod meg, akkor megadod magad. A nevem. Mit jelent egyáltalán a nevem? Most már csak egy nickname a sok közül. Nem én vagyok. Én már nem is létezem. – Ne csináld... kérlek... engedj el... – Ez is valami. Szánalmas vagy. Neked kellett volna ellöknöd magadtól. Őt is, ahogy mindenki mást is. – Momi-ko. Momiko. A nevem.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Szept. 19 2016, 17:04

Valószínűleg bármit megtehetnék most vele. Teljesen tehetetlen és erőtlen volt, a törékeny teste reszketett, mint a nyárfalevél, hogy egy ilyen klisé hasonlattal éljek. De valóban, éreztem a remegést, ahogy magamhoz öleltem. Mintha csak átfázott volna. És ahogy abban az esetben is segítene a melegség, amit nyújtani tudok egy öleléssel, úgy talán most is segíteni fog. Biztos voltam benne, hogy még mindig cikáznak a gondolatok a fejében, zavart és nyugtalan, de azzal, hogy nyugalmat sugárzok, enyhíthetek ezen. Még akkor is, ha úgy érzi, fél tőlem. Valójában nem félt, csak magának még nem ismerte be, nem tudta beismerni. Ha valóban félne, képes lenne elég erőt összeszedni ahhoz, hogy legalább kibontakozzon az ölelésemből, még ebben az állapotban is. Sőt, ebben az állapotban tudna igazán erős lenni.
- Ha azt mondod, hogy ez így kellemetlen számodra, elengedlek. De miért is mondanál ilyesmit, amikor érzed szétáradni a tagjaidban a nyugalmat? Miért akarnál egyedül, magányosan maradni a hideg szobában, ha oda is bújhatsz hozzám és megmelegedhetsz a karjaim között? - tettem fel a kérdéseket, amiket most magában megrághat, és persze miért is jutna el egy olyan válaszhoz, amihez élő ember képtelen eljutni. Az ő helyzetében különösen fontos volt egy támasz, én pedig ezt maximálisan ki is használtam. Elvettem az asztalról a zsömlét, és óvatosan a kezébe nyomtam, majd elvettem a lekvárt is, és néhány gombnyomással egy vékony réteget kentem a zsömlére.
- Nem a legízletesebb kaja, de legalább édes. Segíteni fog, Momiko - noszogattam kicsit, hogy legalább harapjon bele. Azután úgyis eltünteti egy pillanat alatt, pont mint a teát - Mondd, van valami hobbid? Hülye kérdés, biztosan van :] De megosztod-e velem? - kérdeztem, csak hogy fenntartsam a beszélgetést, vagyis jobban mondva megpróbáljam elindítani, hiszen nehezen lehetett volna az eddigi kommunikációnkat beszélgetésnek nevezni.

by **Momiko** Pént. Szept. 23 2016, 07:36

Ismerem azt az érzést. Mint amikor részeg vagy, és az agyad mélyén, egy kicsi, rejtett zugban ott pislákol a fény. A fény, a tudás arról, hogy mit is kellene tenned. Az a tény, hogy amit most teszel, az rossz. Az árt neked. És mégsem tudsz ellene tenni semmit. Az a bódulat, a kábulat, ami körbevesz, ami betölti az egész fejedet, sokkal erősebb, és folyamatosan azt érezteti veled, hogy szükséged van a rosszra. Elfolytja a veszély érzetét. Tényleg szükségem volt arra az ölelésre. Jól éreztem magam a karjai között, mégis tudtam, hogy ha nem is ez a legveszélyesebb hely, ahol lehetek, mégsem jó ez így. Az a legrosszabb, hogy ezt ő is tudja, Mintha a gondolataimban olvasna, úgy mondja vissza a fejemben elhangzó szavakat. Gyűlöllek! Mássz ki az agyamból te szemét! Nem vagyok ennyire egyszerű! Nem vagyok ennyire egyszerű! – Nem vagyok... – Nem tudtam kiabálni. Legszívesebben ordítottam volna, de már így is rekedt volt a hangom. Még a tea után is. Ennem kell. Azt akarja, hogy egyek, és talán addig is ki tudok mászni a szorításából. Szedd már össze magadat! Egy ideig csak némán pislogok a kaja felé, majd erőtlenül ugyan, de határozottan próbáltam kimászni az öleléséből. Ha sikerült, és miért ne sikerült volna, hiszen megígérte, rávetettem magam az ételre. Először mohón kezdtem enni, majd lassítottam. Ha nem falom be az egészet, akkor több időm lesz. És ha még beszélek is közben, akkor még több. Még több idő kitalálni, hogy mi a francot csináljak. Mit is kérdezett? Hobbit. Igen. Megköszörülöm a torkomat, lenyelem a falatot, és válaszolok. De mit? Az igazat. Azzal nem fog tudni mit kezdeni. – Igen. Van. Videózom.

by **Tachibana Makoto** Pént. Szept. 23 2016, 15:43

Elmosolyodtam. Még mindig ellenkezni próbált, legalább verbálisan, de pont ez jelezte azt, hogy mennyire igazam van. Kellemetlen érzés, ha ismerik a gondolataidat, főleg azokat, amiket megtartanál saját magadnak. Sebezhetővé tesz, a sarokba szorít, nem tudsz hová menekülni. Ha már a gondolataid közé se mehetsz, mégis hol máshol lenne maradásod? Mit csinálsz, ha elveszik tőled az egyetlen olyat helyet, ahová elbújhatsz, amikor egyedül vagy? Tudatosan törtem össze persze ezt a rejtekhelyet, így kénytelen volt beismerni magának, hogy jól érzi magát a karjaimban. Az, hogy ő ennek ellent mondott, pontosan ennek a jele volt. Szép lassan képes volt megnyílni nekem, hiszen nem igazán volt más választása, mint elfogadni a segítség halvány reménysugarát ezen a teljesen ismeretlen helyen, egy ilyen teljesen kétségbeejtő és reménytelennek tűnő helyzetben. Megadtam neki a fogódzót, amibe ha nem kapaszkodik bele, alázuhan a mélybe. És bár visszamászni nem lehetetlen, óriási erőfeszítések árán sikerülhet csak.
Azt hiszem ezzel ő is tisztában volt, és talán azzal is, hogy ezt én is tudom, és maximálisan kihasználom. Mégse tehetett ellene semmit. Okos lánynak tűnt, és ezt nem azért mondom, mert szemüveges, önmagával kevéssé törődő kívülálló volt, pedig a sztereotípiák se véletlenül alakulnak ki. De attól függetlenül, hogy talán egyedül a tanulással lehet képes megmutatni, hogy ér valamit, a kisugárzása is megmutatta, hogy intelligens lánnyal van dolgom. Ahogy kibontakozott, természetesen elengedtem, de a kezem azért ott maradt a hátán, hogy lágyan simogassam, nyugtassam, és csak úgy jelezzem, hogy itt vagyok vele. Az első pár falat mohón csúszott le a torkán, és szerintem képes lett volna egy perc alatt eltüntetni a zsömlét, mégis visszafogta magát. Talán már csak azért is, mert nem akart egy kis malacnak tűnni előttem, de lehet, csak időt akart nyerni. Biztos voltam benne, hogy kezd kijózanodni egy kicsit.
- Nahát :] És milyen típusú videókat készítesz? Vlogolsz, mint a legtöbb fiatal, vagy inkább a művészi hajlamaidat éled ki vele? - kérdeztem. Kicsit örültem neki, hogy végre válaszolt egy kérdésemre, feltételezem neki is egy jó fogódzó, ha olyasmiről beszélhet, amit szeret, vagy amihez ért.
- Kell hozzá egyfajta bátorság, hogy megmutasd a munkádat, főleg ha a netre is feltöltöd - tettem hozzá, egy kis rejtett, vagy kevésbé rejtett hízelgésként.

by **Momiko** Pént. Szept. 23 2016, 18:04

Nem enged el. Nem hiszem el, hogy az összes fiú ilyen! Állandóan csak a tapizás és a... és engem. Ledöbbent, hogy ezeket a dolgokat most nem külső szemlélődőként látom a metrón, másokon, hanem magamon. Velem teszi. Mintha olyan lennék, mint a többiek. Megborzongtam, és nemcsak az érintésétől, ahogy az ujjai végigfutottak a hátamon, hanem a tudattól is, ahogyan ebbe belegondoltam. Velem csinálja. Miért? Nem azért. Biztosan nem azért. De akkor mit akarhat? Mindegy, úgy tűnik most beszélgetni akar. Azt hiszi, hogyha beszélget, akkor eltereli a figyelmemet, és nem fogok arra gondolni, hogy mik a valódi céljai. Tényleg ennyire ostobának tűnök? Talán visszafordíthatom ezt az egészet. Talán most lehetek én az, aki átvágja, és megalázza a másikat. De miért lennék ilyen? Biztosan jó érzés. Felül lenni. Basszus! Megint kiült az arcomra a pír, ahogyan a fejemben ez a két szó egymás után elhangzott ebben a kontextusban. Nem! Verd ki a fejedből ezt az egészet, és zavard ki a szobádból! De hát ez az én szobám egyáltalán? Én fizettem érte, vagy ő vette ki nekem? Már erre sem emlékszem. Mi történik itt?! Koncentrálj a zsemlére, és a válaszokra. Vlog. Léteznek még egyáltalán vlogok? Már négy éve is halott volt a dolog, szóval nem foghatja a bezártságra. Négy év... kuss! Mondj valamit! – Nem. Nem vlogolok... már senki sem vlogol. – Igen. Egy kis fölényesség soha nem árt. Most már csak érzékeltetni kellene, hogy ezt te fölényességnek szánod. Szedd össze magadat! – Játékvideókat készítek. Let’s Playek, néha tutorialok. Van egy elég erős bázisom... vagyis volt. Ide is így kerültem. – Elég lesz ennyi. Hagyd őt is beszélni, addig is azon kell gondolkodnia, nem máson, és neked is lesz időd tervezni.

by **Tachibana Makoto** Pént. Szept. 23 2016, 19:11

Nos, attól még, hogy józanabb gondolatok kerülnek talán a fejébe, én nem fogom tudni megmondani, merre csapong éppen. Ugyanis csapongott, ebben biztos voltam. A zavarodottsága még nem múlt el, sok mindennel meg kellett most birkóznia. A jelenével, a jövőjével, na és persze velem is :] Éppen ezért nem tudtam mire vélni a pírt, ami kiült az arcára. Észleltem, de nem csináltam semmi olyasmit, amivel kiválthattam volna. Az imént, amikor közel húztam magamhoz, akkor sokkal inkább helytálló lett volna egy hasonló reakció, ennek ellenére csak most mutatta. A hátát pedig végig simogattam, tehát az se lehetett az oka. No nem mintha értelme lett volna ezen töprengenem, hiszen kitalálni nem fogom tudni. Nekem éppen elég volt tudnom azt, hogy a gondolatai között még mindig szerepelnek olyanok, amikben kevesebb ruha van rajtunk :]
- Gameplay videók... ez sok mindent megmagyaráz :] - igazából csak azt, hogy miért van itt, ahogy ő is mondta, de ez részletkérdés - Egy lánynak nem jelenthet gondot nézettséget szerezni, bár te nem olyan típusnak tűnsz... - morfondíroztam félhangosan - Én pont ezért kerülöm a lányok csatornáit, nem a játékon van rajtuk a hangsúly - mondtam, bár sok célja nem volt ennek a megállapításnak, hogy őszinte legyek. Kivételesen - Jobban érzed magad most már? - kérdeztem az erősen a végén járó zsemlére pillantva. Egyre biztosabb voltam benne, hogy az időt húzza, annyira "nehezen" csúszott le a torkán ez a pár falat. Kérdés, hogy mi célból? Talán fél attól, mi következik azután, hogy elhárul ez a kvázi akadály?
- Tudod, folyton az jár a fejemben, hogy miért szívathatnak téged a fiúk. Különösen, ha otthon vagy a játékokban is. Nekem ilyen fegyver nem volt a kezemben, könyvmoly voltam :] - töprengtem tovább - Látták a csatornádat? - érdeklődtem végül. Valamilyen szempontból persze értettem, kiszemelték a bénácska lányt, aki nem tudott kiállni magáért, és ezek szerint az ütőkártyáit se használta fel.

by **Momiko** Pént. Szept. 23 2016, 19:31

Arrébb kellene csusszannom. Akkor nem érné el a hátamat, és még ennyire se lennék ideges. De... talán akkor az indok lenne, hogy miért kapjon el megint. Látná, hogy menekülök. Hogy félek tőle. Ne légy hülye, így is látja! Lerí rólad. Így legalább addig is ott marad a keze, és nem nyúlkál máshova. Sok mindent megmagyaráz? Mégis mit? Most mit fog mondani, hogy... hehe, most én olvasok az ő fejében. Csak nem vagyok én olyan béna. Még van pár falat. Beszélni kellene, és akkor tovább kitart. Meg kell rágni minden falatot huszonkétszer. mekkora hülyeség! Mondj valamit! Lassan megrázom a fejemet, majd igazgatom egy kicsit a hajamat, ami megint a számban van, ráadásul a szemüveggel is összegabalyodik... de ha hátra kötöm, akkor még inkább lófejem lesz. Na ebben látod igazad van! – Nem. Nem vagyok olyan... típus. – Na végre egy őszinte megszólalás! Én nem vagyok olyan típus, aki a megjelenésével tudna nézettséget szerezni. A végén még feladja a hülyeségeit, és kiszeret belőlem. Jobb így. Mindenkinek jobb. – Nálam a játékon van... volt. – Oké. Jobban érzed magad? Nem tudom. Nem tudom, hogy mi a jó válasz. Bólintok. Azt hiszem jobban. – Jobban. Köszönöm. Most... most már jól leszek. – Elmehetsz. Kérlek menj el! Már eleve ezt vártam, pedig örültem a társaságának, főleg azért, mert végre egy pillanatra őszinte volt. Persze elcseszte a következő hazugsággal. Elegem lett belőle. Nagyon elegem. Felpattantam, és az ajtó felé léptem, majd kinyitottam. Egy pillanatra az járt az eszemben, hogy menekülnöm kellene, de nem. Nem! A szoba az enyém. Ki tudod rakni! Elég a hazugságokból! Csak fáradt voltam, és inkább csalódott, mint dühös. Miért kell ezt? Miért hiszi, hogy ha ő is olyan elbaszottnak mutatja magát, mint én, akkor majd barik leszünk, és beveszem ezt a maszlagot? Miért kell engem állandóan hülyének nézni? – Persze. Könyvmoly. Menj el kérlek... légy szíves...

by **Tachibana Makoto** Pént. Szept. 23 2016, 21:02

- Ez úgy hangzik, mintha azt akarnád mondani, immár nincs rám szükséged. Elfogadod a segítségem, aztán az első adandó alkalommal meg is szabadulnál tőlem? Ez nem túl szép, Momiko :] - vigyorodtam el szemtelenül. Nagyjából sejtettem, hogy ez következik. Magas labda volt, ő pedig lecsapta, csakhogy én is tudtam, hogy le fogja csapni, így elindíthattam az ellentámadást. A lelkiismeretére pedig nem lehetett nehéz hatni. Ez benne rejlett a kettőnk közti különbségben. Ő az empatikus típusnak tűnt, aki tudja, hogy milyen érzés, ha valakit kihasználnak, és ezért igyekszik elkerülni, mert nem akar megbántani másokat. Én viszont az voltam, aki visszaadja azt a megaláztatást, amit kapott. Már nem, hiszen kinőttem ebből a korszakomból, de a tapasztalatból meríthettem.
- Miért hiszed azt, hogy hazudok neked? Ugyan mi okom lenne rá? Hogy a bizalmadba férkőzzek, felépítsem az önbizalmad, reményt adjak neked, aztán összetörjelek, és megelégedve végignézzem, ahogy szenvedsz? - tettem fel a kérdést, majd talpra álltam, és az ablakhoz sétáltam - Már elmondtam, én ebből a fajta önszórakoztatásból már kinőttem. Túl könnyű. Sokkal mókásabb a büszke, arrogáns, nagyképű bunkók alól kihúzni a széket. Nehezebb, de sokkal látványosabb - mondtam immár zsebre dugott kézzel, a lánynak háttal állva. Ekkor azonban megfordultam, hogy szembe nézhessek vele.
- De még ha ezt el is mondom neked, akkor sem fogsz nekem hinni. Végtére is te csak egy kócos, szemüveges, ízléstelen ruhákban járó, félénk és önbizalomhiányos csitri vagy. Képtelenség, hogy felhívd magadra akár csak egy kicsit is helyes fiú figyelmét. Ha én azt mondom neked, hogy csinos vagy, akkor csak hazudhatok - mondtam, majd a hátamat a falnak vetve folytattam - Azonban te csak magadban nem hiszel. Azt, hogy én milyennek találjalak, nem te fogod megmondani. Ha rád nézek, én egy fiatal lányt látok, aki nem ad magára, mert feleslegesnek hiszi. Pedig ha megtenné, a csúnya, szőrös hernyóból könnyen gyönyörű pillangó válhatna :] - mosolyodtam el, majd ellöktem magam a faltól, és az ajtóhoz sétáltam, mint aki el kívánja hagyni a szobát.
- Kicsit az én hibám is, összezavartalak. Az elméd sarkában ott motoszkál a kisördög, aki hinni akar. De nem kell hinned nekem - szólaltam meg újra az ajtóban, de ahelyett, hogy elhagytam volna a szobát, végül mégis megfordultam, odaléptem hozzá, és a derekánál fogva magamhoz húztam. Gyengéden végigsimítottam az arcán, félrehúzva az arcára tapadó hajszálakat - Mi lenne, ha nem úgy fogalmaznék, hogy csinos vagy, hanem úgy, hogy tetszel nekem? - suttogtam, majd lehajoltam, hogy egy puszit nyomhassak az ajkaira - Most azt kell hinned, hogy én csak azt akarom :]

by **Momiko** Szomb. Szept. 24 2016, 06:50

Takaródj ki a fejemből! TAKARÓDJ! Nem! Ne higgy neki! Te is lehetsz olyan, mint ők! Igaza van! Nem kell neked játszanod a jó kislányt! Tudod, hogy csak erre akar építeni! Erre épít! Mindent tudsz róla, mert... nem. Úgy használ ki, ahogyan akar. Csak rakd ki. Képes vagy rá. – Kérlek... ne csináld ezt... nem működik... nem hagyom... – Dehogynem. És ha mégis igaz? Ő lehet, hogy nem hazudik. Lehet, hogy nála működik a rendszer, és csak én vagyok megint ilyen szerencsétlen. Csak ott álltam a nyitott ajtóban, és néztem, ahogy szinte bejárja az egész szobát. Megint ugyanaz a monológ. Hazudik! Tudod jól, hogy hazudik! És... mi van?! Ez nem hit kérdése! Ez... ez... – Tapasztalat... – Az, hogy hallott-e bármit is abból, amit mondok, teljesen lényegtelen. Én próbáltam. Tényleg próbáltam. Még chateltem is, és amíg nem küldtem képet, minden jól ment. Még nem is hazudtam. Tudtam beszélgetni. Online. Online ment. Aztán a talikon mindig megkaptam, hogy nem vagyok olyan, mint amilyennek elképzelt. Azt, hogy csak ezért nem küldtem képet. Talán igazuk is volt. Végre elmegy. El fog menni. Meggyőzted! Vigyázz! Megpróbáltam félrehúzódni, de... akartam egyáltalán? Nem tudom. Csak azt tudom, amit mondott. A kihívást. Én kihívás vagyok. Én már nem ugrok rögtön. Ezt látja bennem. Csak ezt. De akkor miért? Mit kellene tennem? Az egész fejem vörös volt, és csak álltam ott, még hátralépni sem volt erőm. Nem tettem semmit, csak újra elbőgtem magam. Köszönöm. Nem!

by Ajánlott tartalom